we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Jean Grey
Csüt. 14 Dec. - 20:40

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Jamie Cavenaugh
Szer. 13 Dec. - 20:38

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Kedd 12 Dec. - 18:53

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 10 Dec. - 20:40

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Pént. 8 Dec. - 16:13

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 8 Dec. - 16:02

Four Seasons szálloda
by Faye Adler-Barlow
Szomb. 2 Dec. - 16:04

Top posting users this month
Casey Andrews
 
Jamie Cavenaugh
 
Aaron Adler
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Jean Grey
 
Alysa Tate
 
Ryan Bane
 
Emma Frost
 
Dakota Lincoln
 
i'm here





Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Balanced Rock

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Lena Scissorhands
Hozzászólások száma : 7
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Hétf. 30 Márc. - 15:12


Hogy kissé elszaladt velem a ló? Kétségtelen. De senki sem kezelhet úgy, mint egy játékszert, mint egy szajhát, csak mert többen vannak, erősek és hozzászoktak, hogy megkapják, amit akarnak! Ahhoz sem fér kétség, hogy élvezem megbüntetni az efféle seggfejeket, használni, vagy ha úgy tetszik, visszaélni a hatalmammal. Elégedett, már-már elvarázsolt mosolyom azonban arcomra fagy, felfedezve a rám szegezett fegyverhadat.
Ezek a fiúk nem ismernek tréfát. Bajban vagyok és sajnos nem ölhetek halomra harley-függőket. Ehhez egyszerűen nincs szívem. Pillanatok alatt futnak át agyamon a lehetőségeim, s bár jelenleg csak magamra számíthatok, de legalább a magam ura vagyok. Nincs ennél fontosabb.
Békés megoldásra van szükség, valahogy le kell csillapítanom őket!
- Jól van. - emelem fel kezem megadóan, ártatlanul pillantva végig rajtuk. Tekintetem végül az aktuális alfán pihen meg.
- Nem csinálok semmi ostobaságot. Nyugalom! - még mindig feltartott kezekkel lépek közelebb hozzá, lassan nyelek egyet, ajkaimra visszakúszik az a bűbájos mosoly.
- A társaitok megérdemelték, amit kaptak. De ti... - végigvezetem rajtuk tekintetem, s egészen közel sétálok a jobboldalihoz. Lassan nyelek egyet. Szörnyű alak, legalábbis egy ártatlan kislányka halálra rémülne tőle, ha az éj közepén összefutnának valahol.
- Mostantól te vagy a főnök! - mosolyodom el, bizonytalan mosollyal fürkészve arcát. - Elvihetnél egy körre... még sosem ültem ilyen mesés darabon. És ha már leszel olyan szívélyes, hálából mesélhetek arról, amit tudok. Szerintem tetszene.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Csüt. 5 Feb. - 18:19

Egyetlen röpke pillanat erejéig sem kétséges, a motorosok egészen felajzott állapotban vannak. Mondhatni, hormonálisan felülvezéreltté váltak. Minden bizonnyal egyikük sem sejti, miféle veszélyeket rejthet az a bizonyos ruha. És itt nem holmi késekről avagy rejtett fegyverekről beszélünk. Sokkal inkább valódi, testet és magát a valóságot szaggatni képes erőkről, mely jó eséllyel nem hagy maga után szemtanúkat.
- James, várj! - kiáltja egy közeledő hang, túlüvöltve az alatta és körülötte zúgó gépek zaját, ám későn érkezik.
A nevén nevezettet illető és közelében lévő társait egy láthatatlan erő kapja fel motorostul, mindenestül. A testükben eleddig keringő vér mostantól ismét részese lesz a világmindenség körforgásának, legalábbis a füvet kellő alapossággal öntözi. Leszakadó darabjaikat szerteszét szórja a nő által kavart, forgószélhez hasonlatos jelenség.
Az iménti szószóló inkább keserű, csalódott, majd egyre dühösebb arckifejezést tudhat magának. A mögöttük érkezőkön ellenben őszintén látható a meglepetés, ők valóban nem is sejtették, hogy egyáltalán létezik ilyesmi. Két szárnysegédje tűnik még valamelyest magabiztosabbnak a többiekhez képest. Ettől függetlenül mind a tizenegyen fegyvert tartanak tervezett áldozatukra, ki társaik gyilkosává vált az idén.
- Te rohadt ribanc! Ezért megdöglesz! - üvölti a jobb oldali szárnysegéd.
A többiek is be-bekiabálnak, ám az ő hangja volt a legáthatóbb. Nagy, szőrös, erős, csúnya. Minden szükséges sztereotípiát egyesít magában, amit csak a motorosokról tudni lehet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Lena Scissorhands
Hozzászólások száma : 7
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Kedd 3 Feb. - 1:02


- Na, mi legyen? - szegezi rám a Glock csövét a borostás, miközben a másik kettő úgy mustrálgat, mint egy új mocit, amiről nem igazán tudják eldönteni, megvegyék-e vagy inkább hagyják a fenébe. Tekintetem gyanakvóan fut végig a díszes társaságon, a gyertyákkal körülvett hatalmas kövön, a közeli fás, erdős terület egészén, majd siklik is vissza a fegyverre. Összeszorítom fogaimat, ajkaim vékonyka vonallá szelídülnek a dühtől.
- Nem. - felelem dacosan, gyilkos pillantásokkal bombázva a Glock tulajdonosát. Mélybarna tekintetében különös fény csillan, mintha tetszene neki a válaszom, pedig rohadtul nem ezt akarta hallani. Ujjatlan bőrkesztyűjén apró szegecsek csillognak a halovány fényben, ő maga talán több, mint két méter magas. Két társa hasonlóan kemény ábrázattal bír, de a Harleyt elfoglaló fickó feleannyira sem tűnik tökösnek mint a haverjai.
- Akkor segítsek? - vigyorodik el kéjesen, oldalra billenve fejét, végigvezetve tekintetét rajtam. - Ketten már csak le tudjuk venni legalább a pólódat... - undorodva húzom el szám, bennem egyszerre éled fel a harag, némi félelemmel elegyülve. Legszívesebben a magasba repíteném őket a mocijaikkal együtt.
- Ha hozzám érsz, kikaparom a szemed... - sziszegem halkan, hátrálva egy lépést, mire ő kibiztosítja a pisztolyt és közelebb lép.

Az egész azon a nyamvadt vasútállomáson kezdődött. Csak szórakozásból látogattam el a sátrakhoz és kavartam fel kicsit az állóvizet, de nem gondoltam, hogy ekkora galibát okoz majd. Legfeljebb nyafogtak volna egy sort, hogy egek, mégis mi történhetett és mi okozhatta a hatalmas felfordulást, én mindenesetre szerettem volna kimaradni a következményekből. Csak a kavarodás után tűnt fel ez a banda, valamiféle MC lehet, mert miután az egyik cimbijük mociját három darabban látták viszont és felfedeztek, nyomban követni kezdtek. Az erdőn át sikerült eljutnom ide, azonban a fegyveres valahol levághatta az utat, mert megelőzött és sikerült csapdába esnem. Én csak jól akartam érezni magam...

Erre most itt állok, három seggfej társaságában, egy Glock csövével nézve farkasszemet. Nem tetszik. Nagyon nem tetszik a helyzet, gyűlölöm ha fenyegetnek és meg akarják mondani mit tegyek. Azt pedig még ennél is jobban rühellem, ha sarokba szorítanak. Megfordul a fejemben, hogy talán... végeznem kellene velük. Biztos vagyok benne, hogy minden nap bűnelkövetnek városszerte, lerí róluk, mekkora férfiállatok, ugyan kinek hiányoznának?!
- Utolsó lehetőség. - közli, arcán rideg félmosollyal, s a kulcscsontomhoz nyomja a Glock csövét, erősen, követelően, türelmetlenül. Ajkaimra bizarr mosoly kúszik. Lassan tolom el ujjaimmal a pisztolyt, s veszem le a pólót, végigpillantva önelégült képükön. Úgysem flangáltam még melltartóban errefelé. Feltűnik, milyen vad kíváncsisággal kémleli a tetoválásaimat.
- Tetszik a képregényem, ugye? - kérdezem egy dög hangján, aki akár életük legboldogabb éjszakáját is elhozhatná nekik, de én most inkább a pusztítás angyala vagyok. A pólómmal takarom el szemeit, s hajolok közelebb hozzá...
- Mind meghaltok... - lehelem forrón ajkaira, készen arra, hogy hacsak nem történik csoda, újabb hurrikánt idézzek elő, ami apró darabokra cincál itt mindent. Őket is beleértve.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Mesélő
Hozzászólások száma : 517



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Hétf. 22 Dec. - 18:26

Szabad játéktér, új játék kezdhető.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Hétf. 13 Okt. - 11:32

FOLYTATÁS: ITT
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Szomb. 11 Okt. - 20:43




Scarlett & Liam



- Szerencsére nem is fogsz, vagyis…érted, hogy értem. – mondom neki mosolyogva. Nem arról van szó, hogy ne akarnám, ha minél tovább élne, én csak azt nem akarom, hogy több ezer évig éljen, azt hiszem még irigy is lennék arra, akivel utánam együtt lenne. Mindegy is, teljesen felesleges ezen gondolkodni, mert nem valószínű, hogy akármelyikünk is megérné azt az ezer évet, ami azt illeti, én a százat se szívesen élném meg, az már… nem élet. Fekszel egész nap egy ágyban, pelenkáznak, mint egy kisbabát, és közben fokozatosan leépülsz fizikailag és mentálisan is… én nem akarok így élni, és szerintem ezzel bármelyik más normális ember is így van.
És még kevésbé érdemes ezen gondolkodni, mikor feltűnnek a hívatlan vendégek, akiknek még csak véletlenül sem barátságos szándékkal jönnek. Mindig is érdekelt az, hogy milyenek ezek az emberek, de soha nem akartam velük találkozni. Állítólag mi is valami hozzájuk hasonlóak elől menekültünk anyával, éppen ezért is voltam rá kíváncsi. Arcot akartam adni annak a rettegésnek, amiben valószínűleg élnem kellett, csak nem emlékezhetek rá. Viszont nem erre számítottam. Ez egyszerűen… fura. Azt hittem, hogy majd félni fogok, ha olyanokkal találkozom, mint akik minket is üldöztek, de nem érzek félelmet, és ez bár fura, de jó érzés. Utálok félni, de ki szeret?
Éppen ezért is ugrok neki egyből a fickónak, miután kiütöm a másik kettőt. Ki lettem képezve úgymond, alighanem ezzel töltöttem az életem első 18 évét, csak nem emlékszem rá, viszont az ellenfelem sem éppen kutyaütő, úgyhogy igazán nehéz felé kerekedni, de szerencsére ő sem képes előnyhöz jutni, így nagyjából csak felváltva ütjük egymást, bízva abban, hogy az egyikünk majd elájul és akkor vége ennek az egésznek. Nem akarom viszont ezt kivárni, inkább próbálok úgy mozogni, hogy az elejtett pisztolyt Scarlett felé rúghassam, bízva abban, hogy tudja mit kell csinálnia, mert elég egyértelmű, hogy mit akarok, igaz?
Várok, tartom a fickót, de nem akar eldördülni a lövés, én pedig már kezdek türelmetlen lenni, és ha nem látnám a szemem sarkából, hogy Scarlett elesik, akkor minden bizonnyal rákiabálnék, hogy húzza már meg a ravaszt. Értem én, hogy hezitál, de az ilyen helyzetekben nem lehet, itt azonnal dönteni kell, ő pedig hibázik, és összeesik. Sikerül végre úgy eltalálnom a fickó bordáit, hogy az leszálljon rólam, de a másik kettő sajnos idő előtt kell fel, és velük már nem tudok mit kezdeni, egyszerre ugranak rám, és nyomják a nyakamnak a sokkolót. Érzem én, hogy ez így túl sok, de próbálom valahogy úgy kiküszöbölni a hibát, hogy a belém vezetett energiát azonnal le is adom, azt hiszem még érzem is a szagot, mikor a húsuk ég a beléjük vissza vezetett energiától, viszont nem sokáig élvezhetem ezt, mert fokozatosan elsötétül előttem a világ, bármennyire is küzdök ellene.
Fogalmam sincsen hol térek magamhoz, nem látok semmit sem, vak sötét van, de hallom a mellettem felhangzó nyöszörgést, és egyből ugranék is oda, de… de csak a rácsot tudom rázni a kezemmel. Francba! – Hé, itt vagyok! Jól vagy? – muszáj tudnom, hogy nem bántották. Mert, ha igen… tudom, hogy nem éppen rózsás a helyzetünk, de biztos, hogy kinyírom valamelyiket, ha bántani merték. – Lőnöd kellett volna… - szinte csak suttogom. Nem akarom hibáztatni őt, nem is azért mondom, hogy hibásnak érezze magát, én csak… nem tudom miért nem lőtt. Sejtem, hogy nem akart eltalálni, de még az is jobb lett volna, mert talán a golyó átment volna rajtam, és akkor most nem ülnénk itt. Mindegy. – Kijutunk innen valahogy, oké? Megígérem. – nem érdekel, hogy miként, de kijutunk innen, és az a rohadék is megfogja keserülni, hogy idehozott minket. Azt akarja elvenni tőlem, ami a legfontosabb a számomra. Kevesebbért is öltek már, én pedig kifogom nyírni, ez biztos.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Szomb. 11 Okt. - 18:35





Liam & Scarlett



Talán nem is lenne jó, ha az életünk átmenne teljesen átlagosba és hétköznapiba ennyi minden után, de azért... azt hiszem mégis csak örülnék, ha egy kis időre tényleg nem jönne be semmi zűr az életünkbe, ha egyszerűen jól érezhetnénk magunkat és kész, mint ahogy most, vagy ahogy a bálon. Tudom, hogy nem tart ez majd örökké, de... azért valameddig fog igaz? Nagyon remélem, hogy így lesz, mert igenis szeretném, ha igazán kiélvezhetném a vele töltött időt, és már itt van a húgom is. Nagyon sok mindent kell bepótolnunk. Annyira keveset tudok róla és annyira sok minden érdekel. Nem akarok túlságosan tolakodó lenni, nem akarom hirtelen letámadni őt, de... attól még igenis tudni akarok róla minél többet. Amennyit csak lehet, mert túl sok időt töltöttünk távol egymástól. Azért az nem jó dolog, hogy azt hiszem már bőven jobban ismerem a szerelememet, mint a testvéremet. Másoknál ez pont fordítva szokott lenni, csak épp én több időt töltöttem már el Liammel, mint a húgommal, vagy legalábbis a húgom felnőtt változatával, és ő már nagyon nem olyan, mint amire gyerekkorunkból emlékszem, mint akinek a haját fésülgettem.
- De az azért akkor is ijesztő lenne nem? Én legalábbis tuti, hogy félnék egy ilyen mutánstól. Gondolom eléggé... hát a fene tudja fura elgondolásai lehetnek, és ki tudja, hogy mennyire facsarták ki az évek. Én tuti, hogy nem szeretnék ezer évig élni. - nem lenne rossz sokáig akár, de ezer év... az olyan elfogadhatatlan valahogy. Nagyon-nagyon elfogadhatatlan. Arról már nem is beszélve, hogy egy ilyen ember mellől milyen sokan halhatnak ki. Nem marad mellette senki, aki fontos és gondolom egy idő után már kötődni se nagyon mer igazán, mert akkor is benne van a pakliban, hogy a dolognak hamar vége szakad, legalábbis az ő léptékével számítva hamar. Nem lennék a helyében egy ilyen embernek, akkor sem, ha e mellett sokat tapasztalhat és élhet meg, és nagyok a lehetőségei, de épp olyan sok fájdalommal és lemondással is jár az örök élet.
És persze ahogy annak lennie kell, hamar véget is ér a mostani idilli állapot. Pedig jó volt, pedig szerettem volna beszélgetni még vele, de láthatóan nem lehet, láthatóan esélytelen a dolog, pedig... pedig szükségem lenne még erre. Helyette betoppannak ők... veszélyes alakok, félelmetes alakok, akiket ismerek és akik tudom, hogy nem fognak csak úgy meghátrálni. Esélytelen, pedig nem akarok velük menni. Ha más nincs hát segítek, de... akkor sem akarok velük menni. Az nem lehet, nem lehet újra, nem zárhatnak be megint. Úgy, hogy most itt van Liam és a húgom, hogy elkezdtem élni, képtelen lennék erről lemondani. Az egyszerűen... elviselhetetlen lenne. Csak bólintok a szavaira, pedig azt nem látja, de mögötte maradok, hát persze, hogy mögötte maradok. A két fickót gond nélkül kiüti, a harmadik pedig. Dermedten állok, amíg minden megtörténik, amíg egymásnak esnek, és újabb és újabb ütések találnak be, majd elém kerül a pisztoly. Lehajolok, lassan, de sikerül, bár kissé remegő kézzel, de megy, mert muszáj, mert nem állhatok itt csak úgy, muszáj segítenem. Célzok én, de hogy is merhetnék lőni? Mi van, ha őt találom el, mi van, ha a sok mozgást nem tudom lekövetni? Nem mertek kockáztatni, egyszerűen... nem merek. De sokáig nem kell hezitálnom, mert úgy érzem meg a csípést, mintha csak valami darázs lenne. Persze nem az. Az egyik földön fekvő fickótól kerül elő a sokkoló, aminek a szálai valahol a vádlimat találják el. A pisztoly a földre hull, én pedig valahova mellé.
Már nem látom, ahogy a harmadik fickó nagy nehezen előszedi a nála lévő sokkolót és Liam nyakának szegezi. Nyomja, amíg csak energia van benne, amíg csak végül a túltöltődéstől el nem ájul ő is. Minden elsötétül, és ahol magunkhoz térünk... arról sejtelmem sincs, hogy milyen hely lehet. Csak a sötét amit először meglátok, és nyöszörgés az, ami a torkomból kiszökik, és igazán nem látok... szinte semmit sem. - Liam... - itt van... ugye itt van? Itt kell lennie. Az nem lehet, hogy valami rossz történt vele, az... az egyszerűen nem lehet!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Pént. 10 Okt. - 18:09




Scarlett & Liam



Tudom, hogy mire gondol, tudom, hogy mitől fél, és bárcsak azt mondhatnám, hogy minden jó és gondtalan lesz mostantól, hogy soha nem lesz olyan időszak az életünkben, amire nem akarunk emlékezni. Lesz, ez elkerülhetetlen, de én hiszek benne, hogy nem fog majd ki rajtunk, hogy bármi lesz, túléljük. Együtt. Csak ez számít. Ez olyan, mint egy nagyon jó dal. Minden dalnak van vége, egy utolsó hang, és utána már csak a néma csend marad. De butaság lenne csak ezért nem élvezni azt, amíg tart. Minden dal véget ér, ahogyan minden jó időszak is, de ez nem jelenti, hogy ne élvezhetnénk ki ezt az időt. Mindennek van vége, még a rossz időszakoknak is, márpedig amíg ő itt van velem, amíg foghatom a kezét, amíg láthatom a mosolyát, addig nem érdekel, hogy mi jön, mert úgysem fogom elengedni, nem fogom hagyni, hogy közénk álljon. Szeretem őt, nem akarom elengedni sem most, sem máskor. Talán nem jó az, ha ennyire ragaszkodsz a másikhoz, de nem tehetek róla, nem tudok másként tenni.
- Hát azért elfogadhatóbb, mint az ufók, nem? Logan is van már egy olyan… száz éves talán? Miért ne lehetne akkor valaki mondjuk ezer éves? – oké, értem én, hogy az atom gyermekei vagyunk, és a nukleáris fegyverkezés csak felgyorsította a folyamatot, de Logan is az előző század forduló felé születhetett meg, akkor pedig még nyoma sem volt az atomfegyvereknek, úgyhogy… szerintem nem olyan lehetetlen elképzelni egy mutánst, aki mondjuk már évszázadok óta él. Tudom, hogy elég abszurdnak hangzik, de szerintem nem elképzelhetetlen a dolog., ha még azt is hozzávesszük, hogy Eric is elég jó bőrben van, pedig ő sem valami új darab. Elképesztően sok mutáns él a világon, és rengetek különféle képességük van, miért ne lehetne lehetséges, hogy néhányuk már sokkal régebb óta éljen, mint a többség?
Nem kell Sherlock Holmes-nak lenni, hogy lássa az ember, hogy valami itt nagyon nincsen rendben, és ennek az újonnan érkezettek az okai. Nem is nagyon kell, hogy mondjon semmit a fickó, sejtem, hogy mit akar, és azt is, hogy ki ő. Sokszor gondoltam arra, hogy milyen lesz, mikor esetleg összefutunk azokkal, akik fogva tartották őt, de soha nem így képzeltem el a helyzetet. Egyáltalán, hogy kerülnek ide? Mert elég régóta követniük kell már minket, azt pedig azért észrevettük volna, igaz? Vagy csak simán beléjük botlottunk? Azért ebben valahogy nem tudok hinni, túlságosan is magabiztosnak tűnik az a fickó. Ez pedig nem jó jel, de Scarletthez egy ujjal sem érhet hozzá.
Arra azért elhúzom a számat, mikor előkerülnek a pisztolyok. Na igen, erre azért számítottam is, nem jönnek az ilyenek csak úgy fegyvertelenül ide. Fura, nem igazán ijedek meg, anyám megtanított arra, hogy mi ilyenkor a teendő, pedig soha nem néztem még igazából farkasszemet pisztollyal. Legalábbis nem emlékszem rá, mert alighanem elég sokszor megtörténhetett ez, végül is az ilyen dolgok miatt törölte ki az emlékeim nagy részét, igaz? Gyorsan mérem fel a terepet, esetleges újabb ellenségek után kutatva, de úgy tűnik csak hárman vannak. Vagy éppen úton van az erősítés. – Maradj mögöttem. – szinte csak suttogom magam mögé Scarlettnek, és nagyon remélem, hogy hallja, mert nem szeretném, ha megsérülne.
Pár pillanatig csak figyelem, ahogyan a két fegyveres fickó előrébb lép, megvárom, míg olyan közel érnek, hogy már ne legyen esélyük elugrani, majd hirtelen lendülök előre, hogy elég egyetlen érintés is a kiütésükre. Nem láblógatással töltöttem az időt, mióta visszatértem, sokat jártam le gyakorolni, megtanultam uralni a képességemet, és bár még van hova fejlődni, amit tudok, az most elég is. A két fegyveres fickóval nem foglalkozom, vagy órákra ki lettek ütve, vagy meghaltak, és most inkább az utóbbinak örülnék jobban. Viszont a harmadikkal már foglalkozom, aki látszólag a vezető is. Egyből neki rontok, és hiába tudok harcolni, pechemre sajnos a fickó se valami béna, úgyhogy nagyjából felváltva ütjük a másikat, hol én, hol ő van kedvezőbb helyzetben, egészen addig míg sikerül az egyik földre ejtett fegyverig eljutnom, és bár felvenni nem tudom, de odarúgom Scarlett felé, miközben továbbra is a fickóval harcolok. Nagyon remélem, hogy felveszi és lő, mert… mert szükségem lenne a segítségére.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Pént. 10 Okt. - 16:01





Liam & Scarlett



♪ More than words ♪
Azért persze, ha választani kell, akkor én is mindenképpen a nyárra szavazok, de amúgy az a legfontosabb, hogy vele lehessek, és ezzel tudom, hogy ő is így van. Az a baj, hogy valahol talán zsigeri szinten is érzem, hogy ha valami túlságosan jól alakul, akkor... ki tudja, hogy az vajon meddig tart. Attól félek, hogy nem fog olyan sokáig, mint ahogy szeretném, mint ahogy kéne, mint ahogy... megérdemelném. Kilenc év után kapni pár hónapot, amikor minden jól alakul, az azért nem valami fair az élettől, de nem akarok folyton ezen gondolkodni, remélem, hogy nem így lesz, hogy nem lesz baj, és hogy tényleg sétálhatunk egyet, még kihasználva az utolsó jó időt. Képtelen vagyok nem mosolyogni a szavai hallatán. Azt nem mondom, hogy mindig jó ötleteim vannak, de szerintem, ha azt mondanám neki, hogy maradjunk egész nap ágyban és ne csináljunk semmit, nem hiszem, hogy ellenkezne. Az a szép, hogy teljesen mindegy mit csinálunk az így is úgyis jó és kész.
- Gondolod, hogy már akkor is voltak olyanok, mint mi? Azért ez... olyan abszurd lenne nem? Főleg, ha azóta se derült ki, vagy csak egyre többen lettünk? - igazából még azt is nehéz elképzelnem, hogy mondjuk pár évtizede is voltak mutánsok, de az, hogy annyira régen, amikor még piramisok voltak... Jó talán kézzelfoghatóbb válasz, mint az ufok ötlete, de aztán a fene tudja. Igazából nem hiszem, hogy erre valaha is választ kapunk, ha csak nem toppan be egy mutáns, aki már akkor is élt, de hát ennek egyáltalán mennyi esélye lenne? Nekem még csak az sem világos, hogy mondjuk Logan idősebb, mint amit sejteni lehet róla, vagy hogy Eric sem épp harminc körüli, mint aminek kinéz. Ezek olyan... abszurd dolgok.
Az viszont még ennél is sokkal abszurdabb, amikor meghallom az ágak reccsenését, és aztán a közeledő embereket is meglátom, akik közül egyet egyértelműen fel is ismerek és itt kezdődnek a nagyobb bajok. Nem tudom, hogyan kéne lekezelnem a helyzet és főleg nem tudom, hogy mit kéne tennem, mert... mert ez a férfi az a férfi. Ott volt, láttam már sokszor, és eszem ágában sincs sehova menni vele. Én nem... nem akarok vissza menni, nem akarok! Nem lep meg, hogy Liam elém lép és eszem ágában sincs ebben akadályozni. Félek és ez nagyon jól látszik rajtam. A mindig vidámság, a mosoly az most sehol sincs, az is kész csoda, hogy még nem remegek.
- No milyen bátor itt valaki. Szóval már ilyen kis idilli életet alakítottál ki magadnak... - ha lehetne még hová, akkor ettől a mosolytól csak még tovább hátrálnék, csak épp ott van mögöttem a cseppet sem elhanyagolható akadály, ami ebben biztos, hogy meg fog akadályozni. Csak akkor ijedek meg még inkább, amikor a hátsó két fickó kezében megjelenik a pisztoly, de az első még mindig nem moccan meg és láthatóan nem tesz semmit. - Kérem... én nem akarok oda visszamenni. Ha... ha kell megteszem, amit akarnak, csak ne kelljen... - a pasas csak egyszerűen megrázza a fejét, aztán csak int. Nem akarok, hogy bárkinek is baja essen. Tudom, hogy Liam mire képes, tudom, hogy talán le tudná szedni őket, de... de mi van ha még sem? Többen vannak, nem tud feltétlenül egyszerre hármukra koncentrálni.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Csüt. 9 Okt. - 19:53




Scarlett & Liam



Igazándiból teljesen mindegy milyen nap van, vagy melyik évszak, a lényeg, hogy vele vagyok, más nem számít. Szeretek vele lenni, és igyekszem is minél többet, mert… mert egyszerűen szükségem van rá és kész. Persze, azt a nézetét azért én is osztom, hogy jó az, ha az embert nem választja el a másiktól vagy két-három kabát, én is csak egy farmert meg pólót kaptam fel magamra, illetve egy testhez álló pulóvert, ha esetleg rosszabbra fordulna az idő, de remélhetőleg nem fog, ez így pont jó. Én nem igazán szeretem a telet, mert folyamatosan megfázom, én inkább a nyár pártjára állok, bár… bár az sem telt valami jól, ha jobban belegondolok.
- Már nem is csodálkozom, neked csak jó ötleteid vannak. – mosolygok rá. Alapjaiban véve én soha nem szerettem túrázni, nem tudom miért. Szeretem, ha valami olyat csinálhatok, amiben elfáradok, de az erdőben kóborlás soha nem kötött le annyira, kivéve persze, ha mondjuk sátoroztunk, mert azt imádtam, de már az idejét sem tudom, hogy mikor volt. Már ha egyáltalán ez egy igaz emlék, és nem valami után gyártott hamisítvány. Mindegy, mondjuk, hogy igaz, nem nagyon van más választásom amúgy sem. Még az utazások előtt volt mindez, akkor még volt egy normális életünk.
- Na és ha mutánsok voltak? Tudod, lehet, hogy a piramisokat is igazából mutánsok építették… - húzom mosolyra a számat. Na igen, azért jóval értelmesebb magyarázat, mint mondjuk az űrből jött idegenek, igaz? Nem azt akarom én mondani ezzel, hogy ne hinnék bennük, én csak… nem is tudom. Elég nagy a világűr, kell, hogy legyen élet más bolygón is, de azt már erős túlzásnak tartom, hogy néhány ilyen űrlény bolond azt hiszi, hogy a csákójuk majd megvédi őket. Az ilyenek fejével van valami baj, és még ha egyesek tényleg azt is hiszi, hogy elvitték őket az űrlények, én inkább valami mutáns beteges szórakozására gondolok, mintsem arra, hogy tényleg űrlények jöttek.
A reccsenések nekem is feltűntek, de ez egy erdő, vannak itt állatok, úgyhogy nem igazán érdekel a dolog, csak állok Scarlett mellett a hatalmas követ nézve, miközben a kezét fogom. Tényleg nagyon jó ötlet volt az, hogy eljöttünk ide, és ez egy olyan 99%-ban azért van, mert ő is itt van. Na jó, talán egy kicsit túlzok, de tény, hogy az ő jelenléte bármilyen helyet feldobna, ahol éppen vagyok. Arra már viszont felfigyelek, hogy Scarlett megszorítja a kezemet, és homlok ráncolva fordulok a hirtelen meghallott gallyreccsenések irányába és feszülten figyelem az idegeneket. Már Scarlett reakciójából is leesett nekem, hogy nem éppen a barátairól van szó, de a fickó szavai azok, amik eloszlatják a ködöt végül. Szóval ezek lennének azok. Ezek a szemétládák vettek el Scarlettől szinte mindent. Legszívesebben már most nekik mennék, de inkább csak nyugalmat erőltettek magamra, ahogyan Scarlett elé lépek. Nem lenne jó, ha meggondolatlanul nekik rontanék, hárman vannak, a végén még valamelyikük bántaná Scarlettet. Az lenne életük utolsó cselekedete, az biztos. – Azt hiszem eltévedtél, Scarlett nem megy sehova sem, úgyhogy tűnjetek innen, mielőtt én segítenék benne nektek. – nem tudom kik ők, de Scarlettet semmiképpen nem fogják elvinni innen. Ha csak egy ujjal is hozzámernek érni… darabokban küldöm őket vissza oda, ahonnét jöttek.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Csüt. 9 Okt. - 15:31





Liam & Scarlett



♪ The one you love ♪
Örülök neki, hogy ki tudjuk használni még az utolsó kellemes idővel megáldott őszi napokat. Nincs nekem nagy bajom a téllel sem. Akkor lehet hóembert építeni, meg hó csatázni. Persze hidegebb van, de ha az ember rendesen felöltözik, akkor máris nincs semmi gond. De azért mégis csak ez az idő az igazi, amikor ha átölelsz valakit, akkor igazán közel érezheted magadhoz és nem választ el tőle egy tonnányi kabát, meg mindenféle egyéb anyag. Azért így mégis csak kellemesebb, egy sima farmer, sportcipő és egy vékonyabb kabát, amit most, hogy süt a nap is, nem kell összecippzározni.
- Ugye, hogy jó ötlet, hogy eljöttünk? - mosolyodom el. El sem engedem a kezét, eszem ágában sincs. Amúgy is mindent ki kell próbálni. Voltunk már utcabálon, voltunk már vidámparkban, sok felé, de most itt van ez a kis túrázós lehetőség is végre, én pedig szeretek a természetben járni, mindig is szerettem még a szüleimmel is anno, legalábbis amennyire emlékszem belőle. Persze, ahogy az sokszor lenni szokott az idilli állapotok sem tarthatnak sokáig, bár egyelőre még nem érzékelek semmit sem. Az, hogy miközben haladunk az ösvényen és megreccsen egy-egy ág a fák között nem olyan nagy dolog. Elég távol van, no meg gondolom elég sok állat él az erdőben, tehát miért kéne e miatt az embernek bármitől is félni nem igaz?
- Szerinted hogy a fenébe állítottak fel így egy ekkora követ? - állok meg a méretes szikla előtt. Nem ismerem igazán a történetét és nem is jártam utána. Simán lehet, hogy mondjuk daruval csinálták, vagy tudom is én, de valahogy az egész annyira egyedi, no meg a formája és a csiszolása is... szép szerintem. Csak akkor kapom kicsit hátra a fejem, amikor újra hallom a reccsenő hangot és már egészen közel. Talán csak egy őz... erre gondolna az ember, ha nem akarja, hogy bármi is elrontsa a napját, de persze nem erről van szó. Az arc, amit meglátok kilépve a fák közül túlságosan ismerős. A mögötte lévő kettőé nem, de az övé egyértelműen. Igaz, hogy nem szólalok meg, de ahogy rászorítok Liam kezére és ahogy rémülten kerekedik el a szemem, abból pontosan tudhatja, hogy nem egy régen látott jó ismerős az, aki most belénk botlott. Persze eleve semmi esély rá, hogy csak úgy belénk botlott. Automatikus, ahogy hátrálok, majd végül kb. két lépés után sikerül a kőnek ütköznöm. Nem sikerült túlságosan messze jutni, de abban biztos vagyok, hogy el kell tűnnünk innen, mert... mert muszáj és kész. A pasas persze csak mosolyogva csóválja a fejét, ami aztán végképp nem tetszik. - Egy kis segítség kéne Scarlet... már így is túl sokáig tartott a kis vakációd, ideje visszatérni. - szótlanul rázom meg a fejem. Nem akarok, eszem ágában sincs sehova visszamenni. Most nem! Itt van Liam, a suli és a húgom, én... én nem egyek sehova!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Christian Bale
Hozzászólások száma : 92
Kor : 69



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Hétf. 28 Júl. - 15:46

Mollie már megint félreértette amit mondtam, de hát mi várható el egy 6 évestől. Forogni kezdett, hogy megtalálja az apját, aki szerinte mellette van csak láthatatlanná és testetlenné vált. Érdekes gondolat, de ismét csak le kell szögezni, hogy egy 6 éves kislányról van szó. Éppen meg akartam mondani neki, hogy nem úgy értettem, ahogy gondolja, de mire meg akartam volna fogni a kezét, hogy röviden elmagyarázzam neki mire is gondoltam ő már kartávolságon kívül volt. A következő pillanatban pedig egy nőt talált meg, akit először az apjának nézett, de röviden elmagyarázták neki, aminek legalább a tudatában volt. Ugyan a nő fiatal volt és csinos, de hát nem lehet az apja, ami viszont ez után történt egy kicsit meglepett. A nő visszahozta, majd mosolyogva vissza is adja, miközben a haját tekergeti. ~Most mi legyen.~ Tudom, hogy mit jelent a nőknél a hajcsavargatás és a szavai nem is hazudtolják meg ezen tapasztalataim. Nem hiába 65 év tapasztala egy 25 éves testben, szerintem már illegális, de hát nincs törvénybe iktatva, így a rendőr sem tartóztathatna le azért, mert kihasználom a képességemet.
- Csak nem rég óta a kislányom, szinte akkor hoztam el az árvaházból, amikor behozták és még az apukáját keresi.
Hazudom a gyorsan kitalált történetet, mert hát egyszerűbb hazudni, mint elmagyarázni egy nőnek, hogy valójában csak most találkoztunk és azért védtem meg, mert én is mutáns vagyok.
- Természetesen később rá érek inni valamit. Mollie gyere menjünk mielőtt a csoport itt hagy minket.
Ha oda jön hozzám felveszem az ölembe és a nőnek is szólok, hogy szívesen vesszük a továbbiakban is a társaságát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 57
Kor : 9



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Szomb. 19 Júl. - 23:07

- Mellettem? - kerekedtek el a szemeim.
Erre a válaszra igazán nem számítottam. De végül is miért ne? Körbe-körbe kezdtem forogni, ide-oda kapkodva a kezemmel, de sajnos csak a levegőt markolásztam, semmi szilárdabba nem ütköztek bele az ujjaim.
- Nem is rossz ötlet - helyeseltem a nagypapinak közben. - Lehet, hogy olyan ügyes bújócskás, hogy még láthatatlanná is tud válni. Mondjuk az szerintem csalás. Igenis csalás - emeltem fel a hangomat, miközben a környezetemet fürkésztem, hátha valahol mégiscsak átüt egy papás férfialak körvonalai. - Hallod, papa? Ne csalj, mert az úgy nem ér!
Egyre messzebb szökdécseltem Dörktől, próbálva megfogni a láthatatlan apukámat, akinek Dirk szerint ott kéne lennie mellettem, de csak nem tudtam megfogni. De nem szontyolodtam el, mert egyszer meg kell lennie. Csak azért is. Aztán egyszer csak kapásom volt. Nem is csupán nekiütődtek az ujjaim, de meg is fogott. Megfogta a kezem. Reménykedő boldogsággal kaptam felé a fejem, hogy sikerült, hogy végre megtaláltam, hogy a nagypapának igaza volt, hogy többet nem leszek egyedül, mert most már itt lesz a papa, és...
- A néni nem is az apukám - bukott ki belőlem, ahogy ránéztem.
A néni erre csilingelve felnevetett. Igazából nem is volt olyan idős, Dirknél legalábbis bőven fiatalabb volt, de egyértelműen felnőtt. Göndör, szőke hajtincsei előre csúsztak a vállán, ahogy lehajolt hozzám megsimogatni a fejem.
- Nem, valóban nem vagyok az, de gyere, visszaviszlek hozzá.
Kézenfogva kísért vissza Dirkhöz, és mosolyogva nyújtotta felé a kezem, mintha csak a tárcáját ejtette volna el.
- Vigyázzon, el ne veszítse - mosolygott rá, majd egyik aranyló hajtincsét kezdte tekergetni az ujja körül, ahogy tovább folytatta. - Tudja, igazán lenyűgözött, ahogy kiállt a lányáért. Nagyon meghatott, és annak a trógernak sem ártott, hogy valaki a helyére tette. Jó látni, hogy vannak még férfiak, akik ilyen erősen és határozottan kiállnak a gyerekeiért. Tudja, maga egészen...
- Van neki cicije - vágtam a szavába, vádlón mutatva az említett testrészre, de tekintetemet Dirkébe fúrva. - Látod? Ő nem az apukám. Hiába akar az lenni, nem lehet az, mert kislányok nem lehetnek apukák.
- De hát... persze, hogy nem vagyok az apukád - hebegte döbbenten a néni zavart nevetgéléssel. - Csak reméltem, hogy... ha apukád nem túl elfoglalt... ha esetleg ráérne meginni egy pohár... bármit...
- Nem hiszem, hogy ráér, mert egyfolytában bújócskázik - ráztam a fejemet gondterhelten.
- Értem - bólintott, és meg mertem volna rá esküdni, hogy kicsit mintha csalódott lett volna. - Nos, ha esetleg mégis akadna egy kis ideje... én szívesen venném a társaságát. És persze neked is - kacsintott rám.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Christian Bale
Hozzászólások száma : 92
Kor : 69



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Kedd 8 Júl. - 10:19

Tudom, tudom... Nem mondom ki, hiszen tisztában vagyok a fontosságommal, bár ha ki mondanám, akkor is egy 6 éves ugyan nem érezné az álszerénységet, hiszen a fogalmat sem ismeri, de nekem rossz érzés lenne. Ne kell mindent kimondani, bőven elég az ölelés, amit viszonozok újdonsült unokámnak. Ugyan 65 éves vagyok, annyira nem számítok öregnek, de a kinézet, amit felvettem az egy 80 körüli öregembernek is beillet volna, de ezt nem kell tudnia. Télapó megszólítás megmosolyogtat, de már megtanultam, hogy kisgyereknek nem mondunk ellent, mert megint sírni kezd és nem szeretem látni, ha szomorú. Újabb ölelés, ahogy visszaalakultam, jól belefúrta a fejét a hasamba, egy kicsit megnyomott, de nem bántam, ha ő örült. Az ötlete, hogy az apukája bújócskázik még viccesebb, mint a télapónak gondolni engem, de a hangján hallható, hogy nem érti a dolgot, hogy egy felnőtt ember nem bújik szikla alá, még akkor sem, ha a gyerekével játszik. Szegény kislány ennyi erővel kereshetne tavat a sivatag közepén, annak sem lenne kevesebb értelme. Felém fordul és komolyan feltesz egy újabb kérdést.
- Ha én lennék az apád, akkor valószínűleg melletted lennék.
Valóban nem tudom megérteni, hogy egy apa hogyan tud elhagyni egy ennyire aranyos és fiatal kislányt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 57
Kor : 9



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Szomb. 5 Júl. - 19:47

- Juj, de jó - visítottam fel boldogan, és a nyakába borultam. - De klassz vagy, nagypapi!
Hogy mennyire klassz, az pedig csak ezután derült ki. Kíváncsian figyeltem, mire készül, és mivel jól láthatóan ügyelt arra, hogy rajtam kívül más ne lássa meg, kicsit azért melengette a bensőmet saját fontosságomnak a tudata. Hiszen engem beavatott a titokba. Csak engem. Mert csak az én nagypapám volt, senki másé. Bi-bi-beeeeee! Aztán elkezdett változni. Folyamatosan egyre inkább aszott össze az arca, vesztett a tartásából, fehéredett ki a haja, vált petyhüdté az arca, mígnem egy csuparánc öregember állt előttem, aki ugyan nem volt alkalomhoz öltözve, szakálla sem volt, sem pocakja, de még így is jóságosan csillogó szeme és kedves mosolya miatt csak egy valamire tudtam gondolni:
- Télapó?
Nagyon tetszett a gondolat, hogy a Télapó unokája legyek, és nagyon reméltem, hogy a jó gyerekek listáján szerepelek. Talán még a rénszarvasokat is megmutatja, meg a repülő szánját. Már ha ő a Télapó. Mert nem biztos ám, csak azért, mert akár az is lehet. Ebben persze már nem voltam annyira biztos, amikor megint fiatalon állt előttem. Két kézzel dörgöltem meg a szemem, hogy biztos jól láttam-e, úgy kukucskáltam rá ismét a magasba. Végül szélesen elmosolyodtam, és szélesre tárva a karjaimat ugrottam neki, hogy szorosan hozzábújva megölelgessem, fejemet a pocakjába fúrva.
- De nagyon ügyes nagypapám van nekem, össze-vissza tud télapósodni.
Ezek után máris maradéktalanul tért vissza a jókedvem, már nem is emlékeztem rá, hogy az imént még micsoda szívfájdalommal küzdöttem. Újult elszántsággal kezdtem neki megkeresni a papát, mert ezek után már csak az lett volna a hab a tortán, ha ő is előttem terem.
- Hátha bújócskázik - magyaráztam a nagypapának, és a hangomból érezhette, hogy nem tudom, mi olyan furcsa ezen.
Sajnos azonban sehol nem találtam a papát, és a hívásomra sem került elő.
- Ha te lennél a papám, hol lennél? - kérdeztem hát a nagypapát, hátha tud segíteni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Christian Bale
Hozzászólások száma : 92
Kor : 69



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Csüt. 3 Júl. - 11:16

Végre megnyugodott és még viccelődni van kedve, ez jó jel és örülök, hogy vége, remélem jó időre.
- Gondolom, bár szerintem az egyikünknek elég, hiszen ez kétoldalú.
Mondom neki mosolyogva a dolgot, hiszen valóban, ha ő a fogadott unokám lesz én a fogadott nagypapája leszek, bár valóban elég furcsa lesz, hogy huszonöt évesen unokám van, ki hinné el, hogy 65 vagyok. Kérdésére letettem, majd körbenéztem bár fölösleges volt, hiszen a turista csoport épp arrébb, bár látóhatáron belül újabb látványosságot néztek, miközben legnagyobb megelégedettségemre az idegenvezető az arcához egy nedves rongyot szorongatott, biztos a közeli patakból vizezte be, de nem érdekel.
- Megmutatom.
Újra körbenézek, majd elkezdem a sejtjeimet módosítani és hamarosan a 65 éves énem áll Mollie elött.
- Így nézek ki alójában és 65 éves vagyok. A képességem miatt nézek ki így.
Újra elkezdem a mutatványt és visszaalakulok. Remélem nem ijed meg az átalakulástól, nem akartam megijeszteni, bár nem tünik ijedős kislánynak.
- Mért lenne az apukád a szikla alatt? Nem bújna oda egy értelmes felnőtt ember.
Igen vad a képzelete a kiskölyköknek, szikla alatt keresni az apját. Közben újabb mutatványra készül a fejemen, most még fel is áll a vállamra és ordibálni kezd. Nem tartom valószínűnek, hogy az apja meghalja még akkor is, ha a feje már majdnem 2,5 méter magasan van.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 57
Kor : 9



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Hétf. 30 Jún. - 11:24

- Én is örökbefogadhatlak? - néztem rá a szememet törölgetve. - Lehetsz a fogadott nagypapám?
Nem is volt rossz ötlet, végül is, az is nagypapa. Viszont akkor is furcsa volt, hogy egyáltalán nem hasonlított egy ehhez szükséges öregemberre. Ezt nehezen tudtam hova tenni.
- Te miért vagy ilyen fiatal, ha már egyszer megöregedtél? - kérdeztem tőle államat a feje búbján pihentetve, miközben kezem-lábam lustán lógtak le két oldalt a vállairól. - Elfelejtettél éveket növeszteni?
Az én szempontomból mindenképpen furcsa volt ez a mulasztás, hiszen én alig vártam, hogy egyre öregebb legyek, és ez látszódjon is rajtam, mert ha nagy leszek, akkor minden sokkal jobb lesz, megtehetek egy csomó mindent, amit gyerekként nem szabad, vagy egyszerűen nem tudok, ráadásul addigra már biztosan megtalálom a papát is, és ha kell, a két vállánál fogva rázom fel a mamát végtelennek tűnő álmából. Nem egészen értettem, miért jó az valakinek, ha még le is tagad a korából. Minél több, annál jobb.
- Hát ha arra mész, amerre én, akár mehetünk együtt is - feleltem kicsit felvidulva, miközben a hosszabb tincseit próbáltam befonni. - Nincs igazán útitervem, de vannak azok a nagy-nagy fák ott - mutattam az erdő büszkeségeire kicsit messzebb tőlünk, majd az imént ott hagyott látványosságnál kicsit kisebb, de azért még mindig tekintélyes méretű sziklákra mutattam a tisztás szélén. - Meg azokat a nagy köveket is megnézném, ott még nem kerestem. Hátha ott van valamelyik alatt. Egy próbát megér. Aztán megyek tovább a... nem tudom. Szerinte merre éri meg keresni?
Beszéd közben ismét felizzott bennem a kutatásom iránti elszántság, és ide-oda forgolódva kémleltem körbe, hátha meglátom valahol. Talán éppen itt kirándul. Vagy csak eltévedt. Lehet, hogy egy használható vécét keresett, és utána vesz még magának egy szendvicset a büfében, amiből nekem is ad, ha majd megtudja, ki vagyok.
- Nem akarok elszalasztani egy alkalmat sem, mert sosem tudhatom, mikor sétál el mellettem - magyaráztam, miközben talpaimat a vállaira helyezve felegyenesedtem, így már ültem, hanem álltam a nyakában. - PAPA! - kiáltottam el magam. Nem féltem tőle, hogy lepottyannék, az egyensúlyérzékemmel sosem volt probléma. - PAPAAAAAAAAAAA! Te merre mész innen tovább? Neked megvan az apukád? PAPAAAAAAAAAAAAAAAAAA!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Christian Bale
Hozzászólások száma : 92
Kor : 69



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Szer. 18 Jún. - 10:06

Tudom, hogy egy 6 éves kislánnyal beszélgetek, aki hol örül, hol sír és nem mindig érti meg a dolgokat, de lassan kezd elegem lenni ebből a hangulatingadozásból, viszont nem mutatom ki.
- Figyelj lehetek a nagypapád, mert azt semmi sem tiltja, viszont nem lehetek a vérszerinti nagyszülőd, ez már akkor eldőlt, amikor megszülettél.
Tudom, hogy nem igazán vigasztalja, de hát többet nem tudok tenni az ügy érdekében. Hiába sírt vagy bármit tesz, ez ellen sem én, sem ő nem tehet semmit, még ha meg is tudnám változtatni úgy a sejtjeit, hogy még a legjobb módszer sem mutatja ki, hogy nem rokonom, nem tehetem, hiszen akkor a kinézete is megváltozik és ez vele szemben etikátlan, még ha bele is egyezne, nem igazán tudnám elmagyarázni neki a dolgot, igaz, hogy orvos vagyok, de nem hiszem, hogy megértené mi az a gén vagy sejt, bonyolultabb dolgokba meg még bele sem mentem. Láttam rajta, hogy egy újabb hiszti roham van kialakulóban, de remélem a korábbi mondatom megvigasztalja annyira, hogy ne kezdjen bele, de mégis csak 6 éves, nem nagyon tudja kontrollálni ezt, így biztos vagyok, hogy amíg nem teljesen nyugszik meg, addig bármikor kitörhet egy újabb sírógörcs. Aztán az anyukájáról beszélt, aki már 5 éve halott, de ő arról beszélt, hogy alszik, majd ezt is letudta és a nyakamba mászott, hogy a továbbiakban ott keressék. Nem szóltam semmit az akcióra, csak némán tűrtem, ahogy néha a mászás közben megrugott pici lábával.
- Vigyázz az ágakra!
Mondom, miközben a túra csoport már egy kicsit előrébb haladt, így gyorsabbra veszem a lépteim, hogy utolérjem őket.
- És mi a terved az után, hogy kiértünk az erdőből? Velem jössz vagy maradsz itt?
Teszem fel neki a kérdést, ha egy kicsit már megnyugodott a nyakamba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 57
Kor : 9



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Vas. 15 Jún. - 12:39

Némiképp elszomorított, hogy nélküle nem leszek képes erre a varázslatra, de ez semmi volt ahhoz képest, amikor megtudtam, hogy igazából nem is a nagypapám. Csak úgy mondta. A felnőttek olyan gonosz módon tudják a bolondját járatni a gyerekekkel! Szám lebiggyedve megremegett, ahogy nagy, könyörgő szemekkel néztem rá, amelyek fokozatosan megteltek könnyel. Tudtam, hogy ez nem használ, nem lehet a rokonom csak azért, hogy engem felvidítson, de annyira szíven ütött, hogy mégsem lehet az, hogy képtelen voltam higgadt maradni. Így még rosszabb volt, mint amikor még meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg rokoni szálak fűzhetnek hozzá.
- De... de azt mondtad... - ellenkeztem szipogva, miközben az arcomon egymás után gördültek le a könnycseppek. - Azt mondtad, lehetsz a nagypapám.
Nem akartam elengedni ezt a füllentést. Két kézzel kapaszkodtam belé, mint a valóságban a vállába. Talán, mert ha erről hazudott, akkor a hazugságról is hazudhatott. És akkor mégiscsak a nagypapám, csak rá kell venni, hogy végre elnevesse magát, hogy hát persze, te buta, én vagyok a nagypapád. Csak mondaná már ki! Miért nem mondja? Hacsak nem mondta ezt, vagy valami más megnyugtatón, én bizony vigasztalhatatlan sírásban törtem ki, ami hosszú percekig nem is csitult el, egyre csak fúrtam a fejem a vállába, és zokogtam keservesen.
Akárhogyis, előbb-utóbb azért megnyugodtam, és nagyokat szipogva hagytam, hogy az imént még végeláthatatlannak tűnő bánatom elhalványodjon, a sírás pedig alább hagyjon.
- Öt éve alszik, miért nem tud már felkelni? - motyogtam, még mindig egy kicsit rekedten. - Egy évesen még pici voltam, nem is tudtam, ki az a mama, most meg... Mindegy - vontam vállat, és elkezdtem felfelé kapaszkodni, hogy felüljek a nyakába. - Ha valaki keres, fent leszek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Christian Bale
Hozzászólások száma : 92
Kor : 69



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Szer. 11 Jún. - 20:40

Aranyos volt, ahogy elhitte, hogy képes ő is meggyógyulni és valóban megbízik bennem, bár nem akartam semmit tőle, még azt is megkérdezte, hogy jól csinálja el. Valószínű, hogy a kérdése közben már érezhette a viszketős érzést, amit nekem már a hosszú évek alatt sikerült megszoknom, már nem is zavar. Örültem, hogy boldog a varázslatának, aminek nagy részét, vagyis hát az egészet nekem köszönheti, de ezt nem kötöm az orrára, hiszen örül, hogy meg tudta csinálni.
- Csak akkor tudod ezt, ha a közelben vagyok.
Jelzem neki, hogy a képesség korlátok közé van szorítva, hiszen gyakorlatilag az én képességem kiterjesztése volt a "varázslat'. Öröme azonban lassan az én szomorúságommá vált hiszen visszatért az apa kérdésre. Hányszor kell még elszomorítanom, hogy semmilyen rokoni szál nem fűz hozzá és most beszéltük meg, hogy leszek a nagyapja, ami nem azt jelenti, hogy vérszerinti unokám lesz.
- Kislány, már mondtam, hogy nem vagyok rokonod, nem ismerem az apukádat. Sajnálom.
Remélem a kishölgy végre felfogja, hogy nem vagyok rokona. így a további kérdései fölöslegesek, de legalább azt megtudtam, hogy anyukája már 5 éve halott, ha még vénségemre tudok 6-ig számolni és jól emlékszem, hogy 6-1=5. Vicces volt nézni, ahogy az ujjain számolja, hogy hány éve volt 1 éves, ha most 6 éves. Sajnos a hullákkal én sem tudok mit kezdeni, bár a rákot és egyéb betegségeket tudok gyógyítani, amit figyelmesen kell végrehajtanom, hiszen titkolnom kell, hogy mutáns vagyok, bár emiatt sűrűbben is kell kórházat, vagyis munkahelyet váltanom, amit persze nem tüntethetek fel az önéletrajzomon, mert mégis hogy nézne ki, hogy egy 25 éves srác 40 éves tapasztalattal rendelkezik.
- Amúgy 5 éve voltál 1 éves, ha most 6 éves vagy.
Árulom el a kislánynak a kérdésére a választ.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 57
Kor : 9



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Vas. 8 Jún. - 21:33

Ahogy mondta, nagyon szorosan összezártam a szemeimet, még a kezeim is ökölbe szorultak a nagy igyekezettől, miközben halkan suttogva ismételgettem:
- Koncent... koncent... Jól csinálom? Koncent... koncent... koncent...
Vajon csak képzeltem, vagy tényleg jobban fájt? Na jó, talán nem fájt, de nagyon furcsa, és szó se róla, kellemetlen érzés bizsergett a sebem környékén, amit nagyon jó lett volna megvakarni, de nem mertem odanyúlni, nehogy megzavarjam a varázslatot. Egyre csak összpontosítottam, hogy sikerüljön, hogy tűnjön el a seb, ne legyen ott, mikor megint odanézek, és mikor végre megint szabad volt kinyitnom a szemem, csodák csodájára tényleg hűlt helye volt.
- Sikerüüüüüüüült! - tapsikoltam boldogan, ide-oda forgatva a lábamat, hogy minden oldalról láthassam, hogy nem látok semmit. - Te is láttad? Nézted, ugye? Nézted, ahogy varázsoltam? De jó! Mostantól nem kell se bekötnöm, se kimosnom a sebeimet, csak elvarázsolom őket. Juj, de szupi!
Aztán az öröm, ami már így is, mintha szét akart volna pukkasztani, még tovább nőtt, mikor kijelentette, hogy ha a testvérem nem is, de a nagypapám lehetne.
- Akkor tudod, hol van a papa? - szegeztem neki azonnal a kérdést. - Ha te vagy a nagypapám, akkor tudnod kell. Én Mollie vagyok - magyaráztam neki, hogy tudja, melyik apukát kell előkeríteni. - Az én papám kell. Hol van?
Aztán eszembe jutott, hogy azt továbbra sem tudtam, hogy ő melyik szülőhöz tartozik, ami azért elég fontos volt.
- Mamás nagypapa vagy, vagy papás? - érdeklődtem. - Mert ha mamás, akkor szólok előre, hogy őt nem szabad zavarni, mert nagyon aludnia kell, azért is vitték el a ninós bácsik arra a helyre, ahol mindig csönd van, és senki sem zavarja. Nagyon-nagyon belémfáradhatott, mert már azóta alszik, hogy egyéves voltam, annak pedig már... annak már... már...
Lepillantottam a kezeimre, és belemerülve a számolgatásba emelgettem az ujjaimat, hol az egyiket, hol a másikat, hogy könnyebben menjen, de csak nem sikerült rájönnöm a megfejésre.
- Mennyi sok éve voltam egy éves, ha most hat éves vagyok? - néztem rá segítségért, miután kénytelen voltam feladni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Christian Bale
Hozzászólások száma : 92
Kor : 69



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Vas. 8 Jún. - 12:35

A kislányt egyre jobban kedveltem, már amennyire egy 25 évesnek kinéző 65 éves kedvelhet egy 6 évest, akár az unokám is lehetne. A kis harci kakas egyre csak bizonygatta, hogy ő is tud olyat tenni, mint egy felnőtt és ő is annyira kivette a részét az egészből, mint én. Ugyan ezzel nem teljesen értettem egyet, de kisgyereket bátorítani kell, nem elszomorítani.
- Ügyes voltál, nélküled nem ment volna.
Bátorítom, miközben a szabad kezemmel megsimogatom a fejét. Ekkor vette észre a kezem gyógyulását, ami a képességem eredménye volt.
- Igen és a spenót sokat segített.
Valószínű, hogy nem szereti, de hátha rá tudom venni. Ekkor felhúzza a nadrágját, ahol egy kisebb seb éktelenkedik, biztos valami gyerekes rosszaság közben szerezte, és ő is megpróbálja begyógyítani a sebet, ami ugyanúgy ott van, mikor kinyitja a szemét és kéri, hogy mutassam meg.
- Meg tudod csinálni, csak csukd be a szemed és koncentrálj.
Amikor újra becsukja a szemét én is megkezdem a tevékenységemet, amit ő ugyan nem érez, bár a seb gyógyulása egy kicsit viszkethet.
- Megcsináltad, kinyithatod a szemed!
Mondom neki és valóban, ha megnézi a seb már nincs is ott. Ekkor újra visszatérünk a család kérdésre. Hiába mondtam, hogy egy kicsit idős vagyok ahhoz, hogy a bátyja legyek, ezen nem segített a kinézetem, amit már 40 éve viselek, ő továbbra is ragaszkodott hozzá. Aztán egy újabb szóba kapaszkodott, mégpedig a nagypapába. Ugyan valóban a báttynak és apának is már öreg vagyok, de lehetek a nagyapja és ebben semmi nem akadályozhat meg. Közben hallom, hogy a tömeg még mindig sugdolózik, de tenni senki nem mer semmit, így nyugodtan beszélgethetünk, miközben követem őket, de még a vezetőnk sem mer elküldeni.
- Lehetek a nagypapád, ha ezt kívánod! - Mondom, hiszen nincs semmi okom visszautasítani. - Ha többet nem szöksz el és használod nyilvános helyen a képességedet, legalábbis addig, amíg nem tudod rendesen kordában tartani.
Mosolygok újdonsült unokámhoz, bár nehéz lesz megmagyarázni bárkinek is ezt a paradoxont, hogy lehet az unokám, ha 25 évesnek sem nagyon nézek ki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 57
Kor : 9



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Pént. 6 Jún. - 15:44

- Ó, én nem félek - bizonygattam, és megint felemeltem az öklömet. - Így kell csinálni, igaz? Én is összeütögettem a bácsit, mint te, ketten együtt győztük le. Csak én nem értem el az arcát, meg úgyis takarta a a kezével, úgyhogy hozzá sem fértem volna. De jól csináltam, ugye? Ugye? Ugye, igen?
Tényleg nagyon büszke voltam magamra, hogy az én segítségemmel sikerült visszavernünk az ijesztő szörny támadását, de hát mi értelme jónak lenni, ugye, ha senki sem látja. Bár a Télapó biztosan látta, ez a gondolat mindenképpen vigasztalt. Húúú, ő aztán milyen előre kerülhetett a jó gyerekek listáján (vagy a felnőttekén, mindegy), hiszen ő azért sokkal inkább odatette magát. Az öklömet a keze mellé vontam, hogy összehasonlítsam, mekkora lehet a különbség, és bár az önbizalmamon sokat nem segített, hogy a mutatóujja nagyobb volt, mint az én egész kezem, rögtön kiszúrtam valamit, ami elterelte a figyelmemet erőviszonyok felméréséről.
- Nahát - suttogtam elbűvölve, ahogy az apró sérülések szépen fokozatosan eltűntek. - Ezt hogy csinálod? Sok vitamin?
Gyorsan feltűrtem a nadrágomat, hogy jól látható legyen egy kis seb, amit pár napja szereztem fára mászás közben. Erősen összpontosítva feszültem meg teljes testemben, még a szemeim is szorosan becsukódtak, miközben lélegzet visszafojtva képzeltem el, ahogy szépen lassan eltűnik a térdemről a heg. Úgy éreztem magam, mint amikor náthás voltam, és nagyot kellett fújom a zsebkendőbe. Mikor azonban előbb az egyik, majd a másik szememet nyitottam ki, hogy lekukucskáljak, a seb még mindig ott volt. Nem sikerült.
- Nem megy - szontyolodtam el. - Megmutatod, hogy kell csinálni?
Ez a szomorkodás nemsokára olyannyira eltörpült, mintha soha  meg sem környékezett volna, hiszen még épphogy kezdtem magam beleélni, hogy megtaláltam a családomat, máris lefújták az egészet.
- De... de azt mondtad - pislogtam rá könyörgő tekintettel. - Azt mondtad, hogy a bátyám vagy, és... és az is vagy. Az vagy. Én meg Mollie vagyok. Nem ismersz fel? Nem mesélt rólam a papa?
Most már úgy kapaszkodtam a vállába, mintha a tengeren fuldokoltam volna, és csak ő tartott volna a habok fölött. Ezután a pár perces reménykedés után, még borzalmasabb volt, hogy még mindig nem találtam meg senkit a családomból, pedig eddig azért elvoltam vele. Talán mert még sosem találkoztam egyikőjükkel sem, így meg már volt egy arc, valami megfogható, amit elvesztettem. Akit elvesztettem. Kis híján elbőgtem magam, de csak szipogtam párat. Csak azért sem fogok sírni, az nem illene egy olyan nagy harcoshoz, mint én.
- És nem is lehetnél a nagypapám - feleseltem inkább. - Nem fehér a hajad, nem fáj a hátad, és van egy csomó fogad. Úgyhogy nem lehetnél a... De! - kiáltottam fel hirtelen, felragyogó mosollyal. - De lehetnél. Leszel? Ha a bátyám nem is vagy, leszel a nagypapám?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Christian Bale
Hozzászólások száma : 92
Kor : 69



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Csüt. 5 Jún. - 11:12

Megmentettem a kislányt, de nem tudhattam, hogy a hugi szó fogja a végzetemet okozni, hiszen lehet, hogy tudja, hogy csak azért mondtam, hogy megvédjem, de a történetét nem ismerve ekkor még nem tudtam, hogy ebből mi fog kisülni. Legalább a verekedés meghozta az eredményét a pasi abbahagyta a magyarázkodást és közben a kislány is akcióba lépet és a lábát kezdte el ütni a pasinak, aki az orra miatt észre sem vette azt, de vicces volt látni. Felkaptam a kislányt és átvágtunk a tömegen, miközben a kislány az egyetlen dolgot tette, amit tehetett, a nyelvét nyújtogatta és szidta őket. Kicsit távolabb mentem, de követtem a tömeget, hiszen én most itt vagyok kiránduláson és az utat nem ismerem és ha már kifizettem akkor csak egy kis verekedésért nem hagyom itt őket, ahogy a kislányt sem, aki a rendőrségről és új tanult mozdulatát mutogatta, hogy megvéd a gonosz rendőr bácsiktól.
- Nyugi, nekem is meg van rá a módszerem, nem kell félni.
Közben elkezdem a kezemen lévő sérülést meggyógyítani, hiszen az ütés nálam is egy kisebb sérülést okozott, de már nem is látszik, ahogy az sem, hogy ott bármi is volt. És eljött, amitől ugyan nem féltem, de talán sejtettem, hogy eljön.
- Bocs, de nem vagyok a báttyád csak azért mondtam, mert hirtelen nem jutott jobb eszembe. Sajnálom, akár a nagypapád is lehetnék.
Nem akarom lelombozni a kislányt, de jobb minél előbb túl esni rajta és ha korábban tudja meg akkor kevésbé lovalja bele magát a dologba és kevésbé fájdalmas.

//Bocs a rövid reagért, kevés időm volt rá.//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 57
Kor : 9



TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   Kedd 3 Jún. - 23:50

Nem is számítottam már rá, hogy valaki a védelmemre kelne, amikor egy magas alak mégis kivált a tömegből, és öles léptekkel felénk közeledett. Megrovó hangjától először még jobban megijedtem, csak úgy, mint az erős szorítástól, ami satuba zárta a másik karomat is, de aztán felfogtam mit is mondott. Az egy dolog, hogy megvédett, de... hugi?
Nem engedtek azonban szóhoz jutni, mivel a csoportvezető egyre csak mondta a magáét, miközben nekem már egyre jobban fájtak a karjaim, olyan elszántsággal ragaszkodtak hozzá, aztán egyszer csak lendült egy kéz, és máris egy vérzőorral több lett. A csoportból többen felsikoltottak, én viszont csak ámulva figyeltem.
- Te kis mocsok! - hörrent fel az orrát markolászva. - Te is egy ilyen torzszülött patkány vagy, mi? Ezt nem úszod meg, hogy ro...
Paff! Jött a következő ütés. Ettől már sokkal panaszosabban kiáltott fel, hiszen mégiscsak sebesült arcba kapta a találatot. Eddig csak meglazult szorítása a karomon ettől már teljesen engedett, én pedig nem voltam rest. A második támadásnál már nagyon figyeltem, hogy hogy csinálta a magas bácsi, és most én is ökölbe szorítottam a kezemet, és párat a lábára csaptam vele. Mivel ő egyre csak az arcát babusgatta, nem vagyok benne biztos, hogy észrevette, ami kifejezetten sértő volt, úgyhogy durcásan nyújtottam ki rá a nyelvemet, mielőtt felkapaszkodtam volna a védelmezőm karjaiba.
- Beeeee - kígyóztattam meg a dühös sziszegéssel utat engedő tömeg felé is a nyelvemet, mivel már elég nagy biztonságban éreztem magam (bár azért erősen kapaszkodtam az ismeretlen férfi nyakába). - Pukkadjatok meg! Beeeeeeee!
Mikor már elég messze kerültünk tőlük kicsit lejjebb csúsztam, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Hova megyünk? Nem félsz, hogy tényleg kihívják a rendőrséget? Én könnyen el tudok tűnni, de te...
Aggódva csücsörítettem a számat, és gondterhelten ütögettem az államat az ujjammal.
- Tudod mit? - ütögettem meg biztatóan a vállát nagy komolyan. - Mivel te is megvédtél az előbb, most rajtam a sor. Ha jönnek a ninós autók, és megtámadnak a rendőr bácsik, vagy valaki utánunk jönne, majd én megvédelek. Már tudom, hogy kell csinálni. Nézd! - mutattam fel nagy büszkén az öklömet (hüvelykujjal befelé).
Aztán eszembe jutott valami még ennél is sokkal fontosabb, minek következtében boldogságtól túlcsordulva ugrottam a nyakába, hogy ott csimpaszkodva bújjak hozzá lelkes ölelésbe zárva.
- Úgy örülök, hogy megtaláltál. Nem is tudtam, hogy van egy bátyám. Én a papát akartam megkeresni, de nem találom sehol, a mama meg valahol messze alszik már évek óta, úgyhogy ő sem tudott segíteni. Elmegyünk a papához? Odaviszel a papához?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Balanced Rock   

Vissza az elejére Go down
 
Balanced Rock
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Gundan művészei (FanArt verseny 09|11)
» Konoha kapuja
» [Event] Tükörkép
» Alois Rock School

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: North Salem-