we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Yesterday at 20:40

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Pént. 8 Dec. - 16:13

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 8 Dec. - 16:02

Four Seasons szálloda
by Faye Adler-Barlow
Szomb. 2 Dec. - 16:04

Hope Town - Eredetkutatás
by Adrienne Meyer
Csüt. 23 Nov. - 7:47

Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Vas. 19 Nov. - 9:01

Adler nyaraló
by Faye Adler-Barlow
Pént. 3 Nov. - 16:00

Top posting users this month
Casey Andrews
 
Aaron Adler
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Alysa Tate
 
Emma Frost
 
Dakota Lincoln
 
i'm here





Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Josie&Jack - The end is near

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Vanessa Hudgens
Hozzászólások száma : 161
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Szer. 30 Júl. - 20:42



Jack & Josie


Talán tényleg hajlamos vagyok néha kicsit túlgondolni a dolgokat, ez sajnos benne van a pakliban, akármennyire is szoktam igyekezni, hogy ne nagyon történjen meg. Van amikor meg mindent túl lazán kezelek, szóval... mintha sehogy se lenne az igazi. Az a baj, hogy nem sikerült úgy istenigazából kifejlesztenem a szociális képességeimet, mert hát nem volt sajnos túlságosan sok lehetőségem rá, de majd minden bizonnyal egyszer erre is lesz reális esély... meglátjuk. Talán ez a suli, talán Jack tényleg képes lesz rám pozitív hatással lenni, ő legalábbis tényleg nagyon igyekszik.
- Akkor te tényleg szerencsés vagy, bár engem sem érdekelnek mások, de attól még szokatlan ez... de jól esik, tényleg. - halványan elmosolyodom. Szeretném, ha látná, hogy tény van értelme annak, amit értem tesz, hogy hálás vagyok érte, még ha ebben a helyzetben nem is tudom úgy istenigazából jól kimutatni. Kedvelem, tényleg, csak számomra ez nehéz, mert nem szokott jó kisülni abból, ha megkedvelek valakit, legalábbis eddig még sajnos nem igazán volt rá példa. Meg kéne próbálnom elvonatkoztatni és hinni benne, hogy ez most majd más lehet, de azért ez akárhogy is, de nagyon-nagyon nehéz. Most sem tudok mást, csak próbálkozom és legalább hallgatok rá, pedig jobban is kiborulhatnék, de valahogy képes kezelni még ebben az állapotban is a hisztijeimet, vagy minek nevezzem.
- Így értem már, és... és nincs baj, akkor megnyugodtam, de tényleg próbálom elviselni ezt... miattad. - bököm ki még. A sztorija pedig, tényleg tetszett, csak hát azt hinné az ember, hogy mond valami szépet, valami olyat, aminek happy end lesz a vége, és helyett olyasmit kaptam, aminek nagyon nem. Nem biztos, hogy ez most tényleg ide való volt, de legalább próbálkozott és összességében szép sztori volt. Próbálom a sztorit végül a magyarázata alapján értelmezni, és végül csak lassan bólintok egyet. Azt hiszem így már világos, hogy miért mesélte. - Azt azért tudom, hogy nem csak végletek vannak, csak én eddig túl sok végletet láttam. Tudod... élet, vagy halál, nem nagyon van köztes út. - na igen, nem valami jók az élettapasztalataim, és ebből ami nekem jutott baromi nehéz pozitívan építkezni. Nem azt mondom, hogy bezzeg neki mennyire könnyű, hogy bezzeg az ő élete minden szép és jó, de... azért minden bizonnyal jóval egyszerűbb volt eddig, mint nekem. Ha nem át az ember annyi rosszat, akkor mégis csak sokkal könnyebb pozitívan tekintenie a jövőre.
Végül csak sikerül eljutnom addig, hogy eldőljek, hogy megpróbáljak tényleg aludni, vagy legalább pihenni. Jót tesz, hogy mellettem van, hogy simogatja a vállam, a hátam, hogy beszél. Igaza volt, ez segít, hogy mellettem van, hogy nem vagyok egyedül a bajommal, a fájdalmammal, ez az, ami tényleg talán megoldás lehet és talán kibírom valahogy reggelig, akkor pedig már csak egyszerűbb lesz. Itt pedig még csak arra se sok lehetőség van, hogy véletlenül botlom bele valami nagy csábításba, mert nem esélyes, hogy egy lakatlan szigeten drogtelepek vannak.
- Jól hangzik, szeretem a steaket. - halvány mosoly, de szinte már csak motyogom a választ. A szavainak a nagy része azért eljutott hozzám, de nem teljesen minden. Nem is számít, nem ez a fontos most, hanem hogy lassan tényleg elnyom az álom. Egy fokkal talán békésebb, mint előzőleg és talán nem úgy ébredek majd belőle, mint az éjszaka közepén és ha mégis... hát képes kezelni, ez már kiderült.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Zac Efron
Hozzászólások száma : 111
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Kedd 29 Júl. - 22:15



Josie & Jack


Úgy vélem a szeretetreméltó Posey mindent túlgondol. Ennél én egyszerűbb lélek vagyok. Egyszer megrágom a dolgot, megkeresem a probléma gyökerét. A kérdés nem az, hogy miért? A kérdés az, hogy mi a megoldás? Tudom, hogy nagyon objektívnek, szívtelennek tűnik, de a probléma súlyától nem szabad megsüppedni, hogy magunk alá temessen. Meg kell oldani, vagy elengedni. Korántsem egyszerű egy olyan bonyolult életnél, mint a lányé, aki már látott halált, a jövőt szörnyű rémálomként tudja lefesteni, de amit túlgondol, az az én szerepem a jelenében. Beválallom én azt is, hogy lesz ami lesz, ha arra születtem, hogy segítsek neki, majd érjek véget valami csúfosan, hát legyen. Ha azon izgulnék, hogy mikor esik a fejemre egy tégla, vagy éppen mikor kapja le a lábam a fehér cápa, amikor rettegés lenne minden. Ahogy lesz, úgy lesz. Megismerkedtünk, megkedveltem, ez számomra nem olyan, mint a sereg, hogy meg kell szolgálni az időt, míg előléptethetünk valakit. Viszonylag gyorsan szimpatikussá vált, még ha bizonyos mondataival, pillantásával az anyámba küldött volna el. Különben meg anyukám halál aranyos nő, így még rosszul sem jártam volna, ha viccnek tekintem a dolgot, de minden szavát komolyan vettem, és igyekeztem alkalmazkodni.
- Engem nem érdekelnek mások. Megtaláltalak, és most már ez a lényeg. A kárpótlás nem pont arról szól, hogy nem számítunk valamire, ami mégis... erőt adhat? – Döntöm oldalra fejemet pajkosan, próbálom nem kifigurázni, hogy mennyire meglepődik azon, hogy itt lehetek neki barátként. Viszonylag még keveset tudok a múltjáról, annyi bizonyos, hogy mindig a padlóra került a figyelmetlen, vagy önző környezete miatt. A számra teszi az ujját, ez már tényleg meglep. Megfogom a kezét, és finoman arébb tolom, anélkül hogy elengedném őt.
- Ez... én nem akarlak zsarolni félreérted. Nem lennék öngyilkos. Elsorvadnék, belebetegednék, így értem. – Próbálom egy kicsit helyrebillenteni a dolgot. Eddig végig arról beszéltem, hogy mellette állok, önzőség lenne, ha azzal győzném meg, hogy nekem mi lenne benne a rossz. Az ő érdeke az elsődleges, én csak hozzátettem, hogy nem tudnám elviselni, ha valaki ilyen butaság miatt dobná el magától az életet, pedig mindenkin lehet segíteni, főleg, ha itt vagyok én. Jó, tényleg nem vagyok egy tökéletes barát, de megpróbálhatnám megérteni az indokait, mellette lenni, amikor csak lehet. Inkább mesélek neki valami romantikusat, ami végül nem nyeri el a tetszését.
- Pont azért meséltem el ezt neked, hogy a világ nem csak végletekből áll. Engem mindig úgy látsz, hogy mindig boldog vagyok, egysíkúan, süket módon próbállak pátyolgatni, pedig... ez nálam sem olyan egyszerű. Ez a történet is arról szól, hogy vannak hulllámvölgyek, de bízni kell. – Elhallgatok, és bólintok, hagyom, hogy eldőljön, közelebb ülök, a vállára helyezem a kezem hogy finom simogatásbe kezdjek, de csak olyan szinten, hogy tíz azonos mozdulat után ne dörzsöljem ki a bőrét.
- Valami szépet? Az előbb is ezt kérted, aztán látott mi lett... - Vigyorodom el, ám csak viccelek. – Ohio-ból jöttem, egy számodra biztosan semmitmondó kisvárosból. Fociztam, csapatkapitány voltam, teljesen szokványos életettel, csak annyi, hogy engem valahogy... nem kötött le túlzottan, hogy mi van a lányok szoknyája alatt. Rárek azt hiszem. A szüleim rendesek, főleg, hogy nincsen közöttünk különleges, csak én, és rólam is csak akkor derült ki, amikor a profék megjelentek. Emésztették, de végül vicces volt, mert még kelkáposztára is megvendégeltük őket. Jó fejek, a hugim Chelsea egy kicsit cinikus, ő sem abba a kisvárosba való. Mégis, jó szerencsét kívánt amikor eljöttem. Ha egyszer visszajutunk, hazaviszlek, és bemutatlak. Akkora steak-et fogsz kapni, mint a fejed. – Fejezem be az áradozást, végülis erről van szó, hátha ezzel valóban fel tudom vidítani. Az ő családját illetően nem kérdezek vissza, kár lenne aláásni a megkezdett felemelést.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Vanessa Hudgens
Hozzászólások száma : 161
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Kedd 29 Júl. - 13:47



Jack & Josie


Nem tudom úgy magyarázni a dolgokat, mint ő, mindent csak pozitívan. Egyszerűen rossz volt elveszíteni Carolt, főleg tudva, hogy miattam halt meg, mert nekem segített és végül még csak nem is maradt velem. Hiányzik, már csak azért is, mert ő legalább törődött velem, és eddig erre nem sok példa volna. Nem szabadott volna vállalnia, hogy bele is hal ebbe a törődésbe. Inkább maradtam volna ott, próbáltuk volna meg máskor azt a szökést, de azt mondta máskor nem tudhattuk, hogy mi lesz a vége, hogy sikerül-e, így viszont igen, mert én láttam, mert megfestettem, csak épp azt is, hogy mi a következménye annak ha megpróbáljuk és most rémes, hogy megint ettől kell félnem. Nem látom előre mi lesz, de mi van ha Jack is valami hülyeséget csinál csak azért, mert segíteni akar, és vállalná még a... Ez a legrosszabb, amiket mond, hogy képes lenne csak azért eldobni az életét, mert én ezt teszem. Nem szabad, nem kötődhet ennyire hozzám, egyszerűen tényleg nem... túlságosan veszélyes, én pedig nem bírnám ki, ha újabb valaki halna meg az én közbenjárásomnak hála. Már azért is rémes lelkiismeret-furdalásom van, amikor józan vagyok, amit csináltam a kutatás során, hogy nem figyeltem, hogy Nique bokája miattam ment ki. El is törhetett volna! Liam megsérült, de ha jobban figyelek... ha nem... nem vagyok beállva, akkor talán nem történik ennyi baj.
- Nem tudom, csak ez nekem új... nem... nem szoktak csak úgy segíteni nekem tudod? - tudom én, hogy ő más, ő olyan, aki jót akar, aki segítséget ad, de én nem ehhez szoktam hozzá, nekem nem ez az átlagos. Még a szüleim se hallgattak rám, amikor kértem, könyörögtem, hogy tegyék és nem akartak, csak dokihoz vittek, mert az nem lehet, hogy olyanokat látok, amiket más nem. Az újabb szavakra viszont már-már ijedten képedek el és még mielőbb befejezhetné, vagy tovább beszélne egyszerűen csak gyorsan a szájára teszem a mutatóujjam. Nem célzatos ez, egyszerűen csak... nem akarom hallani,hogy ilyet mond.
- Jack... ne mondj ilyet kérlek. Nem bírnám ki, hogy még valaki meghaljon, főleg úgy, hogy előre tudom. - elszorul a torkom, mert bőven elég, hogy lefestem azokat a rémes képeket, épp elég és nem akarok még azzal is együtt élni, hogy ha feladom akkor azzal az ő halálos ítéletét is kimondom talán és nem csak a sajátomat. Ez nem fair... nem fair így zsarolni a másikat, mert ez végül is az. Ne ártsak magamnak, mert akkor neki is ártok és ez tényleg... tényleg nem szép dolog. Pont azért, mert úgy érzem, hogy kötődöm hozzá, úgy érzem, hogy jó vele és tényleg csak miatta próbálom meg ezt az egészet átvészelni, akármennyire is rémesen vagyok. Aztán csak csendben hallgatok, amíg beszél, mert jobb a hangjára figyelni, mint a szűnni nem akaró hangos szívdobogásomra. Szinte komolyan hallom, ahogy a vér száguld az ereimben, ahogy nem akar leállni, és kínoz, hogy követelje azt, amihez hozzászokott. Így is időnként megrezdülök, összerezzenek, de... nagyon igyekszem tartani magam.
- Meghaltak végül? Ez... ez nem valami vidám lezárás. - bököm ki. Tény, hogy szép történet, de attól még nem vagyok igazán boldog tőle, mert hát... sose jó az, ha egy történet így végződik. Jó, egymásra találtak, de végül a világnak sikerül eléggé megkeseríteni az életüket ahhoz, hogy feladják. - Mesélsz nekem magadról? Elfekszem kicsit és... mondj valami szépet. Ugye neked megértő, rendes szüleid vannak? - akár itt, akár megpróbálok felállni, hogy a sátorban megpróbáljak megint vízszintes helyzetbe kerülni. Nem mondom, hogy könnyű lesz, meg kényelmes, de... próbálok legalább pihenni. Talán reggelre tényleg jobb lesz, talán.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Zac Efron
Hozzászólások száma : 111
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Hétf. 28 Júl. - 22:08



Josie & Jack



Én is megtenném. Ha az ember kedvel valakit, fontosnak tartja, akkor a biztosan betudható jövő sem tántoríthatja el. Ha ismertem volna ezt a Carolt, bizonyára kedvelem, ezúttal én vagyok az utóda, anélkül, hogy tudtam volna, hogy mit kell majd tennem, átvettem tőle a stafétát. Josephine-nek mindig kell egy angyal, váltjuk hát egymást, még ha magamtól nem is vagyok elszállva, csak külsőleg tűnhetek annak. Talán a számomra is ismeretlen nő számolt azzal hogy nem lesz senkije majd a lánynak, de mégis úgy volt bele, hogy ha az ő élete az ár, hogy Josie, vagy ahogy én hívom, Posey ráébredjen arra, hogy mennyire törékeny is a léte, hogy mennyire komolyan kéne vennie azt, hogy másokat is magával ránthat, hát a nő megtette. Legalábbis én így rakom magamban össze a képet, amelynek csak apró darabkáit ismerem, a saját képzeletemmel pótolom a lyukakat.
- Mennyire kell valakit ismernünk, hogy kedveljük? Mennyire kell, hogy átérezzük a sorsát, és ne hagyjuk magára?  – A fejrázásán csak elmosolyodom, pedig nem akarom kinevetni. Ilyen vagyok, nem vagyok a felületes kapcsolatok híve. Szeretek barátkozni, ismerkedni, valójában meg olyan lelkeket keresek, akikért érdemes kiállni afféle modern békebíróként. Számomra többet ér a vele töltött perc, mint másokkal a hónapok általános jókedvvel megfűszerezve.
- Igen. Nem akartam ráderőltetni. Ha máshogy döntesz, elfogadom, és koslatok a nyomodban, hátha mégis meggondolod magad. Vagy veled pusztulok, nem tudom. – Válaszolok, és a mosolyt is viszonzom. A végén még akár tényleg barátok lehetünk. Cseppet sem érzem bántónak, amit mond, végüls az a lényeg, hogy szóval tartsam, és elmondja a véleményét. A vállamra hajtja a fejét, én az ő vállát karolom át, és most valahogy úgy érzem, egy pillanatra békére lelt. Felsóhajtok, mert tudom, hogy csak erősnek akarja mutatni magát, biztosan marja még az inger belülről.
- Nagyon ritkán, és nem könnyen.  – Mondom azonnal ellent. Ha ilyen egyszerűen tudnám dobálni a szeretetemet, akkor hiteltelen lennék. Való igaz, hogy laza vagyok, szeretek verselni, zenélni, bátran elfogadom a változást, de aki igazán fontos nekem, azt egy ujjamon meg tudnám számolni. Most a jelen környezetben akár egy ujjamon is. Most csak ő számít, és mindaz, amit képvisel. Fájdalom, magány. Mindkettőre gyógyír akarok lenni. Nem is felelem, hogy szívesen, vagy hogy mesélek, átvezetés nélkül kezdek bele, mint valami nagyanyó.
- A szeretet, a szerelem csodákra képes. Volt egyszer két szerelmes, akik bár nem voltak gazdagok, övék volt a legnagyobb kincs, egymás szíve. Ám a fiú apja igazi zsarnok lévén a főnöke lányával akarta összehozni a fiút, akinek meg kellett kérnie a lány kezét. Megtette a családért. Ám szerelme nem bírta elviselni, meg akart halni, de nem sikerült. Amikor a fiú rátalált, már teljesen az eszét vesztette. A fiú eldobott magától mindent, a lehetőséget, hogy gazdag lehet, a családját, csak a lány kellett neki, még túl az őrületen is. Magához láncolta hát, és vándorútra indult, hogy csak vele lehessen. Talán egy hónap, talán ötven év telt el, amíg együtt vándoroltak. Az emberek ha látták őket, meghatódtak, megszánták őket szállással, vagy étekkel, olyan is volt, aki irigy volt erre a csodálatra méltó kötelékre, elüldözte őket. Végül visszatértek a szülői házhoz, ahol a fiú egykor gyűrű híján egy vékony láncot adott csak a lánynak, aki ekkor lenézett a nyakára, és feleszmélt, és tudta, hogy ki ő, kik is ők valójában. Megfogták egymás kezét, és együtt ugrottak le a végtelenbe, ahol nem bánthatja őket senki. – Elhallgatok, remélem valami ilyesmire gondolt. Talán egy kicsit túlságosan is fennkölt a dolog, főleg, hogy létező történet, egy japán drámában, de nekem igazán szívhezszóló volt.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Vanessa Hudgens
Hozzászólások száma : 161
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Hétf. 28 Júl. - 20:46



Jack & Josie


Nagyon nehéz azok után elfogadni valakit és bízni benne, ami Carollal történt. Tudta jól, hogy mi lesz, ő látta azt a képet, én csak túl későn és mégis vállalta, mégis hagyta, hogy ez történjen, pedig nem szabadott volna, mert azt is tudnia kellett, hogy nem leszek képes nélküle eligazodni az életben és persze tovább lépni, normálisan élni. Egyszerűen esélytelen lett volna azok után, ami történt. És most... tudom, hogy Jack sem hagyna ezek után direkt magamra, de nem tudhatja, hogy mi vár rá, nem tudhatja, hogy mi fog történni ezek után, főleg ez ilyen szigeten, ami nem is kicsit veszélyes. Egyszerűen félek, az a baj, hogy tényleg nagyon félek kötődni, mert eddig még nem igazán volt ennek semmi jó vége és ez a helyzet, hogy miért lenne más. Akkor is bánthat, ha nem szándékosan, ha nem akarattal teszi, akkor is ugyanúgy okozhat fájdalmat, ha nem akarja, csak megtörténik a körülmények miatt.
- Tudom, de... te még alig ismersz, és... - megrázom a fejem. Nem akarom megbántani ezzel, hogy neki könnyebb lenne elfelejteni. Vidám fiú, jó kedvű, úgy érzem könnyebben túllép a nehézségeken, mint mondjuk én tenném, de nem várhatom el tőle sem, hogy kibírja azt, ami fáj, abba pedig most nem merek belegondolni, hogy fontos lehetek neki, mert bármennyire is jó érzés, jelen helyzetben rossz is, mert nem vagyok valami erős ember, és mintha ezzel ő nem lenne teljesen tisztában. Ha túl is lépek egy akadályon, mi van ha jön egy következő, amin majd nem sikerül?
- Hogy nem adsz választási lehetőséget? - fejezem be helyette a mondatot, amit ő nem tesz meg, de mégis csak megjelenik egy halvány félmosoly még az arcomon, mert nem mondom komolyan és igazán nem szánom bántónak sem a szavaimat, csak hát... végül is így van, ha nem akarom bántani, akkor meg kell próbálnom, nem is magam miatt, hanem miatta és talán így még könnyebb is. Leül végül mellém, én pedig a vállára hajtom a fejem. Újra és újra kiráz a hideg, de bármennyire is furcsa így azért egy fokkal jobb, egy fokkal elviselhetőbbé válik, ahogy átölel. - Miért? Túl... túl könnyen kötődsz emberekhez tudod ugye? - nem hiszem, hogy okos döntés ilyen rövid ismeretség után ennyire ragaszkodnia hozzám, mert hiába gondolja, hogy erős vagyok, én nem érzem magam annak és nem tudom, hogy mi lesz majd az egésznek a vége, de... de majd meglátjuk, nem akarom már előre temetni magam, meg az ő küzdelmét is.
- Köszönöm... - bököm ki végül egész halkan, azt hiszem ez egy egyszerű válasz, de benne van az, hogy igenis kell nekem, szeretném ha segítene, még ha eléggé meg is nehezítem folyton a dolgát. - Mesélsz nekem valamit? Valami... szépet. - nem tudom, akármit, amit átélt, amit látott, csak valamit, ami leköti kicsit a figyelmemet, ami mellett nem folyton arra gondolok, amit érzek, a fájdalomra és a kínlódásra, mert most túlságosan ez foglalja le minden gondolatomat.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Zac Efron
Hozzászólások száma : 111
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Vas. 27 Júl. - 21:50



Josie & Jack


Próbálok kemény lenni, elfogadtatni vele, hogy nem bántani, óvni akarok. Megmutatni, hogy mindaz, amit most teszek, nem azért indult így,  mert szenvedni akarom látni, éppen az ellenkezőjét. Megkedveltem, és valóban jobb lenne neki úgy, hogy belőné magát, aztán másnap fel sem ébredne? Neki talán igen, ezt mégsem tudom elhinni, hogy meg akarna halni. El akar menekülni a múltja, de még a jövője elől is, de élni akar. Túlságosan keserű ahhoz, hogy eldobjon magától mindent. Aki a halálra vágyik, azon észre sem lehet venni, annyira lazán kezeli a dolgokat, hogy csak akkor derül ki, hogy baj volt, amikor már késő. Nem akarom, hogy odáig eljussunk. Gyűlöljön most ezért, hogy éljen holnap. Bármilyen gyötrelmes is ezt kimondani, bármennyire is rázza a hideg.
- Akkor pontosan tudod... Valakit elveszíteni, aki fontos neked... Ne tedd.  – Nem veszem azt magamra, hogy mi történhet velem, ha mellé állok. Az is valami, hogy sikerült megálljt parancsolnom. Valamennyire hallgat rám. Nem gyűlöl, mégis engem állít saját magával szemben. Kitűntető posztot kaptam tőle, mégsem tudom olyan könnyen megemészteni, hogy akár az sem feltétlenül érdekli, hogy a halála árán juthat el a vágyott megváltáshoz. Az tökéletes kudarc lenne, pedig nem akarom, hogy magát csak egy feladatnak tekintse a kis játszmámban. Nem játszom vele, csak éppen nincsen senkim. A felületes kapcsolatok sosem érdekeltek, pont ezért engedtem el mindkét lányt, akivel valaha is kapcsolatom volt. Tudtam, hogy valami másra, többre vágynak, míg a barátaim is más világ volt. A lány most nem is tudja magáról, mennyire hiszek benne, hogy meg tudja csinálni, magát ugyanolyan semmire tartja, míg én magamat. Két porszem a sivatagban, amely most egymás mellé sodródott.
Megfordulok, felállok, és azt akarom, hogy tudja, én nem... Tényleg nem akartam ezzel bántani. Nem zsarolni akartam azzal, hogy tegye, amit tennie kell, de nélkülem.
- Nem akartam, hogy úgy érezd.. Hogy... – Ki sem tudom mondani, annyira rosszul hangzik. Valahol de, neki kellett dönteni, hogy az életben nem lesz végre egyszer egyedül, vagy megint a saját útját járja. Mégis határtalanul boldog vagyok, hogy mellettem döntött . – Nem tudom, de el tudom képzelni. – Bólintok, és ha már közelebb ült, én teljesen melléülök, átölelve őt. Egy puszit nyomok a homlokára, ahogyan magamhoz húzom. – Sokkal erősebb vagy, mint hiszed. Büszke vagyok rád. Én.. azt hiszem, el sem viselném, ha történne veled valami. – Elhallgatok, és próbálom mérlegelni azt, amit mond. Lehet, hogy túlságosan érzelgős, túl könnyen barátkozós vagyok, de ennek a barátságnak most mégis más az alapja, mintsem az, hogy milyen jót sportolunk egyet, vagy milyen szépen énekeltünk együtt a tábortűznél. Az igazi barátság arról is szólhat, hogy mit adhatunk egymásnak. Ha én csak a kételyt, az már régen rossz. Az erőt kell sugároznom, de állandóan magam alá kerülök attól, hogy mennyire rossz neki, érzelgősködöm komoly segítség nélkül.
- Talán reggelre. Ha egy kicsit kiürül belőled, akkor fogsz rá annyira vágyni. Csak sosem vártál addig. Veled lesz, amikor csak kell. Ha kijutunk a szigetről, akkor is. Ha kellek. – Annyi már bizonyos, hogy nem fogunk aludni, de engem nem zavar, egyátalán nem vagyok álmos. Ha végre el tudna szenderedni, őrizném az álmát.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Vanessa Hudgens
Hozzászólások száma : 161
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Vas. 27 Júl. - 18:54



Jack & Josie


Képes vagyok hálásnak lenni, de most nem megy, mert túlságosan rémesen vagyok hozzá, túlságosan fáj minden porcikám és nem lebeg semmi más sem a szemem előtt, mint az, hogy jobban legyek és hogy ezt elérjem bármi áron. Képtelen vagyok most arra figyelni, hogy rendesebbnek kellene lennem vele, hogy ő tényleg segíteni akar. Carol is próbált és mi lett a vége... meghalt, nem él, mert segíteni akar nekem. Nem akarom, hogy más is erre a sorsra jusson, főleg mivel ha azt nézzük, hogy ez egy rohadt veszélyes sziget, ahonnan eleve lehet, hogy soha nem is jutunk ki... Nem tudom, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, de azt tudom, hogy most csak egy dolog számít, hogy megnézzem, hogy van-e még bármilyen tartalékom, mert az segít, attól majd jobb lesz. Elmúlik az elviselhetetlen fájdalom, elmúlik a rosszullét, elmúlik minden, ami most kínoz és jobb lesz. Tudok majd aludni, tudok majd normálisan létezni, ami most tökéletesen képtelenségnek tűnik. Csak a hangja az, ami nagy nehezen eljut hozzám, amikor próbál megállítani. Mégse tudok most mit mondani neki erre, mégis... mit lehetne?
- Nekem is volt, akinek... végignéztem a halálát. Olyan, aki segíteni akart. Nem jó ómen... nem jó ómen nekem segíteni. - bököm ki végül, de legalább megállok egy kicsit és nem trappolok tovább a sötétben a homokban. A nap még csak épp hogy felkelőben van, erős a szürkület és itt, ahol semmiféle mesterséges fény nincs, szinte még így is sötétnek hat a környék. Kicsit azt hiszem megütközök a szavain, miután hátat fordít nekem és leül a sátor bejáratához. - Én nem ezt mondtam, de... nagyon fáj Jack... nagyon. Fogalmad sincs milyen... - amikor mindenáron, bármi áron meg akarod állítani azt, ami történik veled. Én most így vagyok ezzel, még ha ez... ez azzal is jár, hogy végem lesz, hogy meghalok, de ezt kibírni akkor is egyszerűen elviselhetetlennek tűnik most, de közben látom a könnycseppeket a szemében és rémes érzés, hogy még sikerül ki is borítanom azzal, amit csinálok, de mégis mit tehetnék? Bizonytalanul állok meg nem messze tőle, aztán végül nagy nehezen rászánom magam, hogy közelebb lépdeljek és leüljek mellé.
- Én próbálom Jack, de... nem tudom meddig tudom még ezt elviselni. Mikor... mikor lesz már jobb végre? - egyszer volt részem ebben a leszokásban, de az is rettenetes volt, és orvosi körülmények között, normális helyen, de ez most egész más, sokkal durvább, és ki kéne bírnom miatt, mert segít. Amúgy is hülyeség, a helyemen nincs már semmi, hiszen mindent felhasználtam, csak rémes ülni itt és... szenvedni tétlenül.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Zac Efron
Hozzászólások száma : 111
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Szomb. 26 Júl. - 21:20



Josie & Jack


Egész nap tudtam, hogy ez lesz. Próbáltam rá lelkileg felkészülni, hogy talán csapdába csalhatom, már így is nagy kockázatot válaltam azzal, hogy a többiek megnéznek, lekezelnek azzal, hogy sajnálkoznak azon, hogy a leányzónak segítek. Nem tudom, hogy mennyire jött az le, hogy Josie bizony elég komoly függőségben szenved, ha nekem feltűnt, akkor esélyes, hogy másoknak is. Ezzel kezdeni kéne valamit, de ki is vagyok én? Amikor azt mondtam, hogy barátok, akkor eléggé meglepődött. Ha még annak sem tart, hogyan engedhetné meg, hogy beleszóljak az életébe. Át kéne lépnem rajta, hagynom, hogy azt tegyen, amit csak akar. Ezzel csak két bibi van. Nem vagyok olyan, ha megkedvelem, nincsen az az isten, hogy magára hagyjam, még ha meg is gyűlöl érte. A másik, hogy eddig senki nem gondoskodott róla, mindenki leírta, ha ide jutott. Nem tartom magam egy szentnek, de ha ennyire egyedül van, az a világot jellemzi. Nem akarok én most új divatot teremteni, átkozódni, csak... nem értem. Hogy lehet mindenki ennyire önző? Miért nem képes senki sem őt, egy kicsit... szeretni? Nem a vonzalmat értem ez alatt, csak a szívébe zárni, értékelni őt, bármilyen cefetül látja magát abban a bizonyos tükörben. Vitatkozik, én pedig bármennyire kemény akarok lenni, nehezen viselem. Na nem mintha azt szoktam meg, hogy bárki is hálálkodna.
- Éppenséggel tudom. Volt egy barátom, még pár éve, aki sokkal rosszabbul volt, mint te. Na ő tényleg a végét járta... meghalt, mert túl későn ismertem meg, hogy próbáljak tenni érte. – Felelem halkan, mondtam már én neki, hogy nem bírom a halált, és ha olyanokat mond, hogy meghal, akkor a tőrt döfködi bennem, de megint ide lyukadunk ki. Oké, nem vagyok, nem is leszek már orvos, de ettől még miért ne lehet valaki fontos számomra? Az életéért küzdök, és nem látja be. Ebben az állapotban hogyan is tehetné? Csak magamat áltatom. Elengedem a kezét, és csak a sátor kijáratához ülök, hátat fordítva neki.
- Kiüssed? Hogy hasson? Mondd ki nyugodtan, hogy meg akarod ölni magad. Akkor akár előtte el is vághatod a torkomat, mert ezt így nem fogadom el. Én kedvellek téged, és még egy kis akaratod sincs, pedig segíteni szeretnék... – Megfordulok most, mert nem akarom még azzal is megalázni, hogy nem hozzá beszélek, szemeimben most könnyek csillognak, de észre sem veszem, így nem törlöm le.
- Miért nem hiszel egy kicsit magadban? Vagy legalább bennem? Kérlek.. – Nem ülök közelebb, nem fogom meg a kezét, csak itt vagyok vele, győzködöm, az is valami. Hátha le tudja gyűrni a remegést.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Vanessa Hudgens
Hozzászólások száma : 161
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Szomb. 26 Júl. - 19:24



Jack & Josie


Nem hat, maximum időlegesen a hit és persze a fáradtság az, ami valamelyest kiüt, de csak ennyi. Nem ér a dolog sokkal többet, nem bírom jobban tőle, amikor magamhoz térek. Ugyanúgy érzem, hogy fáj mindenem, ugyanúgy érzem, hogy pocsékul vagyok, hogy legszívesebben lesétálnék arról a szikláról, hogy ne kelljen ezt tovább elviselnem. Nem tudom, hogyan lépjek túl rajta, nem tudom, hogyan lehetne jobb, csak azt, hogy... el kell, hogy múljon, hogy kell hozzá segítség, hogy kell hozzá az anyag, hogy jobban legyek és talán van még egy kis maradék, talán nem néztem jól körül reggel, talán... még muszáj, hogy legyen egy kevés, egyszerűen muszáj! Ezért is próbálok meg felállni, még ha nem is állok annyira a lábamon, amennyire kellene. Azért igyekszem, tényleg, mert el akarok jutni a célig, csak épp Jack nem úgy fest, mintha segíteni akarna, nem támogat, és... és nemet mond.
- Nem! Nem tudod, hogy milyen... nem tudod mennyire fáj, hogy milyen... milyen ez, mintha csak... mindjárt meghalnék. Nem bírom... nem bírom ki! - mennék tovább, mindenképpen, mert totálisan ki vagyok, mert nem megy. Nem bírom ki reggelig, a nap még soká kel és már így is azt érzem, hogy kezdi elveszíteni az erejét a szervezetem, a szívem és minden szép lassan fel adja majd és olyan helyeken fájok, ahol még csak nem is gondolná az ember, hogy egyáltalán lehetséges. Arról nem is beszélve, hogy reszketek, hogy ráz a hideg, de közben mégis azt érzem, hogy forró vagyok a láztól.
- Nem kell esti mese Jack! Nekem csak az kell, hogy kiüssem magam érted? Mindegy, mivel, csak... csak hasson. Engedj! - nem, most tényleg nem hat az, hogy próbál kedves lenni, hogy fogja a kezem, hogy simogatja a hátam. Túlságosan rosszul vagyok és nem hatott az sem, amit hozott. Nem gondolok feltétlenül bele, hogy azért, mert nem is az volt, amit kértem, egyszerűen csak nem ért semmit, biztos nem azt talált, amit kellett volna, mindegy is. De én nem állok meg, nem akarok! Muszáj visszamennem a helyemre, hátha van még legalább egy kevés maradék. Mindegy, hogy mennyi, ha csak egy egész kicsi, nekem most az is elég, de ezt... ezt tényleg nem fogom kibírni.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Zac Efron
Hozzászólások száma : 111
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Pént. 25 Júl. - 22:01



Josie & Jack


Első körben nem fontos, hogy papoljak neki, nem az a cél, hogy belekergessem valami hülyeségbe. Azért vagyok vele, hogy legalább a felügyeletem alatt tartva életben maradjon. Rövid idő alatt túlságosan fontossá vált nekem ahhoz, hogy lemondjak róla, és veszni hagyjam. Élni akar, ez egyértelmű, hiszen józan állapotában nagyon is értelmesen el lehetett vele beszélgetni, amikor lejött a szerről, akkor is úgy ölelt át, hogy vágyta minden dicséretemet, amivel nem fukarkodtam, csak nem akartam álszent dolgokkal hamis önbizalmat kelteni benne. Egyértelmű, hogy nehéz helyzetben van, de erről nem ő tehet. A körülményei olyanok voltak, a múltja elől menekült abba az ocsmány álomvilágba, amelyből most nincs kiút. Bármerre is néz, csak a saját eltorzult képével találkozik, egyetlen megoldása az, hogy elszáll, ekkor kiemelkedik a testéből, és még saját magával sem kell szembenéznie. Elvonulok hát Felicity ládikájához, ahonnan kiszedem a lényegében most felesleges vitaminokat, ezzel térek vissza és az egyetlen fájdalomcsillapítóval. Megitatom, aztán eldől, én betakarom, pedig nem az a lényeg, hogy fázik, vagy sem, pusztán a gesztus, hogy itt vagyok mellette. Végigsimítok ismét a homlokán, remélem, hogy a placebo valamennyit hatni fog. A fájdalomcsillapító talán emlékezteti az érzésre, mégse ugyanaz.
- Nincs mit. Pihenj most Josephine. – Bólintok, és odahajolva nyomok egy puszit az arcára. Én magam odagubbasztok mellé, és a térdemre hajtva a fejem, elbóbiskolok. Fájdalmas póz lesz, el fogok gémberedni, de aludtam már rosszabb körülmények közöt a cserkészekkel, amikor kitaláltuk, hogy elpróbálunk egy világháborús ütközetet, ott szó szerint egy kiásott lövészárokban kellett tölteni az éjszakát, állva, egymásra dőlve, miközben esett az eső, mert úgy találtuk ki, hogy hiteles legyen a dolog. Valami moccan mellettem, én pedig álmoskásan pillantok bele a szénszínű szempárba.
- Szó sem lehet róla. Nem lennél tőle jobban. Orvosnak készültem, amíg nem jöttek Charles-ék. Bízz bennem, kérlek. Most az egyszer...a kedvemért nem bírnád ki? Reggel megkeresem veled, neked, amit csak akarsz. Ha felkelt a nap, oda megyünk, ahova csak akarsz. – Közelebb araszolok, és megfogom a kezét, a másikkal pedig végigsimítok a hátán. – Teljesen rendben van, hogy most így érzel, de próbálj meg erősnek lenni. Sírj, ha úgy esik jól, de győzd le, csak ma éjjelre. Ha gondolod, mesélek neked estimesét? – Pillatok rá kérdőn. A leszoktatás lényege nem is feltétlenül a megvonás, hanem a társaság. Ha jó példát mutatunk, ha közösségbe emeljük, akkor az már bőven haladás lehet. Remélem tudok rá hatni, legalább egy kicsit.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Vanessa Hudgens
Hozzászólások száma : 161
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Pént. 25 Júl. - 21:11



Jack & Josie


Fogalmam sincs, hogy mi lenne velem, ha nem lenne most itt velem. Jó eséllyel már nem lennék életben, vagy azért, mert összetörtem magam valahol, lesétáltam volna a szikla szélén, vagy szimplán csak nem bírtam volna ki. Rosszabb esetben besétáltam volna a táborba, hogy valahogy a többiekből szedjek ki a segítséget, és az tuti, hogy utána kaptam volna jó sok szúrós tekintetet, vagy lesajnálót, ha aztán mégis valaki összekapar. Egyszerűen csak nem is önmagamtól ment meg szimplán, hanem mindenkitől, a szégyentől, a rossztól... a teljes összeomlástól és fogalmam sincs, hogy leszek képes ezt majd meghálálni neki, hogy egyáltalán lehetséges-e. Persze most még ilyesmi nem merül fel bennem, csak amikor felkelek, akkor az, hogy segítsen nekem, hogy keressen valamit, hogy végre jobban legyek, mert ezt egyszerűen nem bírom ki. Túlságosan fáj, túl hideg van, túl meleg... túlságosan elviselhetetlen az egész. Úgy érzem, ha nem keres nekem valamit, akkor biztos, hogy végem, meghalok itt és most, mert feladja a szervezetem, vagy inkább feladom én magam. Elviselhetetlen az érzés, több, mint elviselhetetlen.
Azt hiszem azért kicsit meglep, hogy megteszi, hogy nem azzal nyit, hogy nem, hogy nem tesz ilyet, mert nem az a cél, hogy visszaessek, hanem az, hogy leszokjak és jobban legyen. Biccentek csak, és reszketve, fázósan ölelem át a térdeimet, miközben várok. Túlságosan hosszú perceknek tűnik, mire végre visszatér, komolyan egy elviselhetetlen örökkévalóságnak. De meg jön, én pedig remegő kézzel nyúlok felé, hogy beletegye a tablettákat. Hatnia kell, remélem, hogy gyorsan hat.
- Köszönöm... - rebegem el, aztán pár pillanat múlva már sikerül eldőlnöm végre a földön és remélem, hogy hatni fog, hogy lassan jobb lesz. Tényleg elnyom kicsit az álom, de talán csak egy-két órára, amíg már szinte a hajnal lep meg. A nap még nem kelt fel, de már dereng valahol a látóhatár alatt, nincs olyan vak sötét, mint éjszaka. Elég hirtelen térek magamhoz, szinte kipattan a szemem és se perc alatt már ülve is vagyok. Az a baj, hogy nem múlt az érzés, a szervezetem nem hitte el, csak egy időre, hogy jobban vagyok, hogy jobban leszek. - Nem változik semmi Jack. Talán... talán még maradt valami, csak nem néztem... jól meg. - reszketve tápászkodom fel, de az akarás most erősebb, a vágy arra, hogy elmúljon a fájdalom, a szédülés, a hányinger, minden, ami kínoz most. Határozottan indulok meg a parton, már legalább az eső nem esik. Oda, ahol a cuccaim voltak, valamit muszáj találnom, mert amit adott az nem ért semmit. Nem merül fel most még bennem, hogy mert nem is olyasmi volt, ami segíthet, persze, hogy nem, nem vagyok most épp a józan és logikus gondolatok szószólja.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Zac Efron
Hozzászólások száma : 111
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Csüt. 24 Júl. - 21:50



Josie & Jack


Segítek neki megtalálni a megfelelő pózt, ha arébb akar hengeredni, akkor elengedem a kezét, a feje alá nyúlok, hogy kisimitsam a tincseit. Az sem zavar, ha gyakran helyet változtat, a lényeg, hogy számára kényelmes legyen. Rá kellett kényszerítenem, hogy magával, és ne a lázálmaival foglalkozzon, itt vagyok én, akinek a kezét tudja szorongatni, de ezt most úgysem tudom megmagyarázni neki, az elme ilyenkor teljesen máshol szárnyal, csak annyit tehetek, hogy ha van rá mód, itt tartsam, hogy pihenjen. Kint ugyan tombol a vihar, a sátor ponyváját mégis szakértő kézzel rögzítettem, nem fogja lekapni a szél.
Körbenézek, hogy miben segítsek neki, odahajtom a fülem a szájához, hátha elkapok egy mondatot, amiben kíván valamit, enni, inni, vagy bármit, de továbbra sem hozzám beszél, hanem más nevet említ, így csak általánosságban szólok neki vissza, hátha meghallja, hogy itt vagyok, számíthat rám. Amikor látom, hogy nagy a gond, nem hagyom, hogy feltápászkodjon, alá nyúlok, és kiviszem a vízpartra, hogy könnyítsen magán. Mellette térdelek, fogom a haját, átölelve a derekát, hogy ne roskadjon össze, és ha szükséges, akkor finoman megütögetem a hátát, hogy ne rekedjen bent az öklendezés. Minden alkalommal megitatom ha visszatértünk a sátorba, ki kell mosni a gyomrát első sorsban, a véráramán most nem tudunk javítani.
Nem alszom egy percet sem, végig figyelek arra, ami történik vele, időnként magamhoz szorítva átölelem, megsimogatom az arcát is, hátha eljut hozzá valamennyi a kedvességemből. Aztán végre egy fokkal jobban van, amikor látom, hogy nem zavaros annyira a tekintete.
- Rendben, te maradj itt. – Félek egyedül hagyni, de nem akarom, hogy kiszámíthatatlan tettekre sarkalja magát. Így is nagyon gyorsnak kell lennem, nehogy megfulladjon, vagy valami. Mondjuk a késemmel eret vág magán, szóval osonok rendeletlenül Felicity szállása felé. A lány alszik, és nem őrzi a dobozt, bár nem messze van tőle a sátor előtt. Nagyot sóhatjva nyitom ki. Igen sok kötszert, gyógyszert kellett elhasználni, ám mégis találok egy fájdalomcsillapítós levelet, mást nem. Mellette rengeteg használhatatlan vitamint, ugyanolyan csomagolásban. Ez ötletet ad. Kiveszek három C-vitamint, és egy kőkemény fájdalomcsillapítót, amely afféle gyulladáscsökkentő, fejfájásra is jó lehet. A négy tablettát a markomba rejtem, és úgy indulok vissza. Úgy tűnik, hogy ugyanott vár, anélkül, hogy kár tett volna magában. Még mindig ül, ebben nem kell segítenem. A tenyerére ejtem a tablettákat, és támogatom, hogy vízzel lenyelje őket.
- Méregerős cucc. – Bizonygatom, őszinte szemeimben most talán nem fedezi fel a mellébeszélést, többet számít, hogy segíteni akarok, mint hogy az, hogy hazudnék. Ha az agy elhiszi, hogy drogot kapott, akkor megbékélhet, és aludhat egy kicsit.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Vanessa Hudgens
Hozzászólások száma : 161
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Csüt. 24 Júl. - 20:12



Jack & Josie


Az most finom kifejezés, hogy nem vagyok jól. Ha nem lenne itt, ha nem keres meg... jó eséllyel már a leléptem volna a szakadék szélén. Ha nem tartott volna vissza követem Carolt, követem őt oda, ahol talán már nincs több fájdalom, ahol nincsen kiábrándító jövő, ahol nem kell átélnem azt, amit jó ideje minden nap kell. De itt van, én pedig ösztönösen próbálok kapaszkodni belém, ahogy felkap és ahogy próbál valami normálisabb környezetbe vinni. Nem nagyon foglalkozom most azzal, hogy esik az eső. Nem sokat számít, hiszen így is úgy is tüzel a homlokom, így is úgyis csak azt érzem, hogy rázza a hideg a testem, egy kis eső már csak hab a tortán.
Érzem azt hiszem, hogy fogja a kezem, és hogy stabil föld kerül a hátam alá. Nem nagyon tudok kényelmesen feküdni, szinte összegömbölyödöm néha, ahogy a szervezetem kiált, ordít, kényszerít, hogy segítsek rajta, hogy szerezzek valamit, bármit, ami pótolja a hiányt. Pár óra telik el így, néha beszélek, néha olyasmiket, amiket nem is nagyon érthet, motyogás, összefüggéstelen szavak a szüleimről, Carolról, mindenről, ami velem történt. Nem meséltem neki még magamról, így jó eséllyel ezeket nem nagyon fogja érteni, de nem is feltétlenül baj, nem érthet mindent mindig. Néhány alkalommal nem bírom, muszáj feltápászkodnom, ha segít, mert a maradék étel is, amit ettem a napokban kikívánkozik. Annyi van még bennem, hogy nem akarom a sátrat, vagy mi ez telehányni.
Aztán persze jön a holt pont, valamikor hajnalban, egy kiadós ájulás után ébredek fel. Vacogva, miközben mégis ver a víz továbbra is. Felülök és körülnézek, minden bizonnyal Jack még mindig itt van, így amikor találkozik a tekintetünk közelebb húzódom hozzá. - Segíts... kérlek. Nem bírom... nagyon fáj. Keresnünk kell valamit... az orvosi... láda. A többieknél... valami kell, hogy... legyen benne. - a hangom esdeklő finoman szólva is, könyörgő, hátha segít. Muszáj, mert én próbálok feltápászkodni. A legtöbben már biztosan alszanak, be tudunk lopózni, mert nem bírom tovább, egyszerűen képtelen vagyok elviselni. Fáj mindenem, minden tagom, minden porcikám. Zsibong a karom, a lábam, újra és újra görcsbe rándul a gyomrom, az ujjaim vége. Ezt egyszerűen nem lehet elviselni, képtelen vagyok rá. Muszáj valamit keresni, muszáj szerezni valami, gyógyszer, amfetamint, morfiumot, akármit, ami csitítja ezt. Nem fogom kibírni, nem megy, nem akarok leszokni, nem tudok!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Zac Efron
Hozzászólások száma : 111
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Szer. 23 Júl. - 22:03



Josie & Jack


Nagyon sóhajtva karolom át, hogy vele együtt lépdeljek a szakadék felé, valahogy nem érzem azt, hogy jogom lenne kiábrándítani. Úgy vélem, ez a mélypont. Láttam már rosszkedvűen, belőve, ez pedig a háromszög utolsó csúcsa. Az előző kettőt tudtam kezelni, elfogadtam, hogy olyan, én pedig azon túl, hogy hoztam a saját jellememet, igyekeztem alkalmazkodni, itt viszont már tényleg tennem kell valamit. Valamit aktívan, mert nem működik az, hogy csak nézek ki a fejemből, hogy majdcsak lesz valami. Felkészültem rá lelkileg, hogy rohadt egy éjszakánk lesz. Tudom, hogy meg fog támadni, azt is, hogy fuldokolni fog, halucinálni, de mindez nem számít, én tényleg kedvelem őt, és az ember kiáll a barátjáért, bármi is legyen vele.
Rámarkolok a vékonyka, de mégis selymes csuklóra, és nem engedem tovább, bármit is láthat, immár el kell eresztenie. Talán sikerül leerőltetni a torkán a pár korty teát, aztán leejtem a kondért, nem számít, ha nagyon akarom, akkor majd megtalálom itt a zöldben, nem fog elporladni egyhamar. Kisimítom a szeméből a sötét tincseket, egyúttal a homlokára is tapasztom a tenyerem, szinte lángol a függőségtől, egyfajta láz is ezt. Látom hogy el is torzul az arca, most azonnal tennem kell valamit, mielőtt még öszecsuklik, ezért is nyúlok alá, a saját lábán nem fog tudni visszatérni a partra. A karomban tartom, és látom, hogy már neki is könnyes az arca, próbálom összeszorítani a fogam, hogy ne zuhanjak meg a látványtól, annyira magam alá kerülök gyorsan. Pozitív jellem vagyok, de azt hiszem, erre nem lehetett felkészülni. Hagyom, hogy megtaláljam az egyensúlyt, ő pedig odabújk, talán mégis elfogad annyira, hogy nem ártani akarok neki. Az elején tudom, hogy nagyon idegesítettem, de legalább tudja, hogy mit várhat tőlem.
- Sss... ne beszélj most, minden rendben lesz. – Sóhajtok fel, pedig még én sem tudom, hogy mi lesz igazából. A mai éjszakán minden eldől. Amennyire csak tudom, megszaporázom a lépteimet, és pár perc alatt ki is érek a fák közül, a parton azonban vihar dúl, szakad az eső. Hát ez igazán remek, már csak ez hiányzott. Már a szakadék szélén is éreztem néhány cseppet, de elmosták a saját könnyeim, ezt a monszunt azonban még egy zokogás sem tudná. Behajolok a kis sátorba, és gyengéden teszem le a törékeny kis testet matracra, amit készítettem neki, én magam pedig mellé ülök a kezét fogva. Egy rongyot veszek elő, amit egy szakadt pólóból téptem le, és megtörölgetem az arcát, a homlokát. Készítettem ki vizet is, amit még a forrásból hoztam. Van egy kétszersült is, de biztos, hogy most nem tudna így enni.
Ha bármit kérne, akkor ott vagyok mellette, most azonban csak szorongatom a kezét, időnként megsimogatom az arcát, hogy érezze, nincsen egyedül, többet nem is tudom hogy mit tehetnék...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Vanessa Hudgens
Hozzászólások száma : 161
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Szer. 23 Júl. - 15:12



Jack & Josie


Megállíthatatlannak tűnő léptekkel haladok előre, a cél felé, ami jelen esetben egy szakadék, miről fogalmam sincs a láznak és az elvonási tüneteknek hála. Carolt látom, csak őt, még az sem jut el hozzá, amikor Jack újra megszólal és talán csupán halvány derengésként érzem azt, hogy belém karol. Nem érzem igazán, nem vagyok most teljesen itt, nem vagyok most igazán képben, nem tehetek róla. Vagyis hát tehetek, de sokkal inkább tehetnek róla azok, akik ezt tették velem, akik miatt ilyen lettem. Kifacsarodott és hibás... mert az vagyok, annak érzem magam, amikor nem szállok el, hogy megfeledkezzem mindenről. És egyértelműen magamat okolom az ő halála miatt is, amit végig kellett néznem. Az a sok vér... de most nincs seb az oldalán, most úgy tűnik, hogy jól van és talán engem is olyan helyre vezet, ahol majd jobb lesz, ahol nem kell többé éreznem, hogy fáj, ahol nem kell többé foglalkoznom semmivel sem, ami rossz, vagy bánatot okoz csak.
Akkor érzem csak meg Jack karját az enyémen, amikor visszatart. Kénytelen vagyok elengedni Carol kezét, aki egyszerűen csak elsétál, tovább messze, a felhők közé, én pedig könnyes szemekkel nézek után, még pillanatokig nem engedve le a karomat, mintha tényleg remélném, hogy visszajöhet még. Ha itt várok, akkor eljön értem és elvisz valahova, ahol majd jobb lesz. Végül nagy nehezen sikerül Jack felé fordítanom a tekintetem, bár nem veheti biztosra, hogy tényleg tudom, hogy ő az és felfogom ezt az egész helyzetet normálisan. A homlokom gyöngyözik, az is csoda, hogy állok még a lábamon.
- Nem kérem... nem vagyok szomjas. - megrázom a fejem, de a hirtelen mozdulattól csak erősebbé válik a fejfájás, aminek hála azonnal a fejemre tapasztom a kezeimet, és újabb szenvedéssel teli könnycseppek hagyják el a szememet. Reszketek, érezni, és végül ahogy erőlteti le azt a rémes ízű dolgot a torkomon, kortyolok végre párat. Nem mindig, de valamennyit, amíg aztán úgy nem érzem, hogy a lábam már tényleg nem tart meg. Ekkor érzem meg a karjait a térdemnél, majd azt, ahogy felemel. Hagyom... hagyom, mert képtelen lennék mást tenni, mert úgysem tudnék egyedül elindulni a fák között most, csak botorkálnék a legjobb esetben is. A vállára hajtom a fejem és próbálok... nem is tudom... próbálom összeszedni magam, de a reszketés nem múlik, nem akar szűnni. - Hideg van... Jack... hideg van... - remegve csúsznak ki a szavak a számon, de amennyire tudom szorosan ölelem át a nyakát. Nem lehet nehéz tartania, nem vagyok nehéz, elfogytam már eléggé, elfogyasztott az élet, rám tényleg igaz az, hogy erősen csont és bőr vagyok. Erősebben szorítok rá a nyakára, amikor a reszketés is erősebb lesz, ahogy végighullámzik a testemen. Vacogok, egyértelműen, aztán abba marad, olyan hirtelen, ahogy jött, a fejem pedig csak békésen pihen tovább a vállán, immár csukott szemmel, immár ájultan és talán békésebben. Csak néha hagyja el az ajkaimat egy-egy csendes motyogó szó, néhol Carol neve merül fel, néhol a szüleimet kérlelem, hogy higgyenek nekem, néhol azért rimánkodom, hogy hadd ne kelljen tovább festenem, hogy ne adjanak többet, hogy engedjenek el. Kusza és zavaros, kósza szavak, amikből nehéz leszűrni a lényeget.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Zac Efron
Hozzászólások száma : 111
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Kedd 22 Júl. - 21:50



Josie & Jack


Csak annyit barátkoztam, amennyi feltétlenül szükséges volt, hogy ne nézzenek pofátlannak, amikor elragadtam a közösből a vásznat, a takarót, és némi ételt. Bocsánatkérő mosollyal pakolásztam ki, na nem túl sokat, nehogy másoktól, jobban rászorulóktól vegyem el. Én magam semmit nem fogok belőle enni, ha mást nem, akkor megpróbálkozom a halfogással, maradok a gyümölcsökkel, megoldom valahogy, ez egy igazi survivor túra számomra, de egy szem gyámolítottam bizony nagyon rossz passzban lehet eddigre, így amilyen gyorsan csak lehet, beütöm a nyársakat a földbe, összerakom a sátrat, előkészítem a leendő matracát, a kajákat jól elrejtettem. Nem mintha nem bíznék a társaimban, csak éppen ha nem rólam van szól hanem egy betegről, akkor nem kockáztatok. A teát is viszem magammal, lehet, hogy semmi jelentősége nem lesz, de nem érzem kidobott időnek, amit rá szántam, hátha...
A fák felé sietek, és remélem nem érkeztem későn. Ha megfulladt, mert elfelejtett levegőt venni, vagy netán a maradékból túlagolta magát, én nem is tudom, hogy mit kezdenék most magammal. Megkedveltem, így nem is merek most a legrosszabbra gondolni. A fák közé eredek, most a sérült kezem sem érdekel, vagy hogy a szemembe csapódnak az ágak, haladok amilyen gyorsan csak tudom, és szólongatom. Kés van nálam, végszükség esetére, ha valami komolyabbal akadok össze, amit megintcsak remélem, hogy nem így lesz. Nem akarok hadakozni, míg a lány talán az utolsókat rúgja. Percek óta bent vagyok, az erdő csak nem mélyül, ugyanolyan dzsungel, mégis elhatol szinte az avarig a nap fénye. Abból a szempontból jó, hogy látok, viszont nem tudom így, hogy meddig juthatott ő el. És miért erre ment? Találomra? Még szerencse, hogy visszafelé is sikerül majd, a saját nyomaimat bármikor tudom követni. Végre! Nem is a nevem hallom, a köhögését, ám más irányból, mint amerre tartok. Ezúttal hangosabban szólok, de megint csak a köhögés. Megszaporázom a lépteim, és az egyik fának támaszkodva pillantom meg. A kondért gyorsan odaviszem, ám nem is rám figyel, valaki másról. Elmorzsolok egy könnycseppet, és hóna alá nyúlva segítem őt arra, amrre menne.
- Jaj te... – Motyogom, és támogatom, mert tudom, hogy semmi értelme nem lenne arról győzködni, hogy mit nem lát, mit csinál rosszul. Ameddig csak tudunk, megyünk, és csak a szakadék szélén lassítok le vele, sokkal erősebb vagyok mint ő, meg még józan is.
- Elment kedves, most nem tudod követni. Talán visszajön még. Addig idd ezt meg. – Akár magától, akár az én segítségemmel de leerőltetem a torkán, az sem érdekel, ha pár korty után kiköpi, a kondér most mit sem számít, a földre kerül, nem baj. Alányúlok, és a karomba kapom, ezúttal is.
- Itt vagyok, nem lesz semmi baj. – Hagyom, hogy kapaszkodjon, és elindulok vele vissza a növényzeten át, elnyomva az időnként feltörő szipogásomat. Nem tehetek róla, vele sírok én is, annyira sajnálom, és meghat a sorsa, meg hogy nem tudok mit tenni.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Vanessa Hudgens
Hozzászólások száma : 161
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   Kedd 22 Júl. - 15:04



Jack & Josie


Nem töltök túl sok időt a többiekkel, még akkor sem, ha Jack velük van, ha ő szeretne segíteni nekem, de attól még nem érzem a késztetést. Nem akarok azokkal lenni, akik olyan jól meg vannak együtt és végképp nem akarom, hogy mindenki lássa, ahogy... Mert igen, nem sok az, ami nálam van, egyáltalán nem, kénytelen voltam természetesen felhasználni azt is, mit Scottól kaptam, de aki annyira függő, mint én, túl hamar megérzi a hiányt. Már eleve rosszul ébredtem, és gyorsan le is léptem a táborból, aminek amúgy is inkább csak a szélén találtam magamnak helyet. Ha már eleve úgy ébredsz, hogy ver a víz, és tudod, hogy nem csak a meleg miatt van, az igazán nem kellemes dolog, én pedig így keltem. Nem voltam képes semmit sem leerőltetni a torkomon, mert a gyomrom azt hiszem semmit sem tudna befogadni és mostanra már a rossznál is rosszabbul vagyok. Egyszer volt már ilyen, egyszerű ők megpróbáltak leszoktatni, hátha megy e nélkül is, de azt rendes orvosi körülmények között tették és a végén annyiban maradt az egész miután kiderült, hogy minél előbb kell nekik egy újabb kép, hogy használnom kell a képességem, hogy nincs idő csak úgy kísérletezgetni. És most... most újra ugyanaz játszódik le, ezért is vagyok elég távol mindenkitől, a parttól is. Nem nagyon érdekel, hogy ez milyen következményekkel járhat, hogy ez egy erdő és veszélyes. Jelenleg csak azt érzem, hogy zsibong a fejem, szédülök, olyan mintha egy kürt üvöltene folyamatosan a fülembe. Szét akar robbanni az egész testem, máskor meg mintha épp szorítanák össze. A hideg veríték már úgy istenesen levert és simán van rá esély, hogy töltöttem egy kis időt ájultan is, mert egy időbe beletelik mire meghallom az engem szólongató hangot és amikor ez megtörténik akkor épp a földön fekszem két fa között. A hajam zilált és kócos, bár ez sokakra jellemző a szigeten az utóbbi napokban, de rajtam fokozottan látszik, hogy ramatyul vagyok. Reszketek, ahogy megpróbálok felülni, pedig meleg van, nagyon is meleg, csak épp a szervezetem most semmire sem reagál normálisan.
- Jack... - köhögés, és rekedt alig hallható hang csak, ami kijön a torkomon. Még abban sem vagyok biztos, hogy tényleg őt hallom, azt sem tudom, hogy milyen irányból jön a hangja. És akkor látom meg őt... ahogy már történt napokkal ezelőtt is. Carol lép ki a fák közül. Tisztán és üdén, mosolyogva, mint mindig, és a kezét nyújtja felém. Reszketve próbálok felállni, belé kapaszkodva, és indulok fel vele a fák között. Nem tudom hova, nem tudom, hogy mi a cél, de talán Jack előzőleg hallotta a hangom. Nem tudhatom. - Annyira... annyira sajnálom. - elcsuklik a hangom, ahogy környékezni kezd a sírás, de próbálok lépkedni tovább utána, amerre vezet. Nem figyelem az irányt azt sem, hogy csak pár méterre van az a kisebb meredély, ami alatt a tenger erősen csapkodja a kiálló tűhegyes sziklákat. Én csak követem őt, a látomást, a hallucinációt. Carol mindig jót akart nekem, feláldozta magát azért, hogy én szabad lehessek, hát persze, hogy bízom benne.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Zac Efron
Hozzászólások száma : 111
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Josie&Jack - The end is near   Hétf. 21 Júl. - 21:39



Josie & Jack


Végre tényleg kiderült, hogy az expediciók sikerrel tértek vissza, az egyiken meg még újdonsült barátom is részt vett. Nem akartam túlságosan faggatózni, mert annyira örültem a készleteknek, hogy még kicsit sajnáltam is, hogy én, a nagy túrázó, szépen itthon pályogattam a jónépet. Az itthont viccesen értsd kedves olvasóm, hát persze, hogy nem nevezhető igazából annak, inkább csak a túlélők táborának, de valahogy ez a szó jutott eszembe, ha már itt értünk partot. Telnek a napok, és nincsen híre felmentőseregnek, ezúttal nekünk kell megmutatnunk, hogy felnőttek vagyunk, akik nem esnek kétségbe. Ellenben a leányzóról valami olyasmit mondtak, hogy nagyon furán viselkedett, el volt szállva a túra alatt, ebből én már sejtem, hogy nagyon benyomta magát szegény. Ha már most itt tart, akkor hamarabb eljöhet az az idő, amikor elfogy a tartaléka. Van egy olyan érzésem hogy ez már meg is történt. Nem tudom, hogy most hol lehet, valahol a fák között szédeleg. Gyorsan ellenőrzöm a kis sátrat, amit a Felicityék féle megmentett szajréból tudtam kihalászni. Sátornak túlzás, inkább egy ponyva, amit kifeszítettem a kihegyezett nyársakra, hogy árnyékot adjon, és egy takarót, amely alá száraz virágokból kezdetleges matracot raktam össze. A délelőttöt azzal töltöttem, hogy a számomra ismert növényekből gyűjtsek egy marékravalót, hogy egy üres konzervdobozban teává szűrjem. Undorító íze lehet, de le fogom erőltetni a torkán, hátha kimossa egy kicsit. Leteszem a még gőzölgő kotyvalékot, amit biztosan rám fog borítani, majd elindulok a fák közé, hogy megtaláljam, időnként még szólongatom is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Josie&Jack - The end is near   

Vissza az elejére Go down
 
Josie&Jack - The end is near
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Képregények
» Jack Osterman
» Jack Walker
» Jack Napier
» Sötét Angyalok > Jack Kames

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Kalandok, események :: Kalandok, mesék :: Nyári hajóút-