we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Sürgősségi ügy
by Mesélő
Szer. 18 Okt. - 18:28

Adler nyaraló
by Aaron Adler
Szer. 18 Okt. - 15:08

Kerti lugas (fürdő előtér)
by Adrienne Meyer
Szer. 18 Okt. - 14:56

Hope Town - Eredetkutatás
by Adrienne Meyer
Szer. 18 Okt. - 14:45

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Csüt. 12 Okt. - 8:22

Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Szomb. 7 Okt. - 8:54

Bellamy & Felicity - Koccanás
by Felicity Phoenix
Csüt. 5 Okt. - 20:36

Four Seasons szálloda
by Jamie Cavenaugh
Vas. 1 Okt. - 19:15

Top posting users this month
Jeremy Carlson
 
Adrienne Meyer
 
Jamie Cavenaugh
 
Dakota Lincoln
 
Shosanna Webber
 
Mesélő
 
Casey Andrews
 
Felicity Phoenix
 
Kieran Boomer
 
Jean Grey
 
i'm here





Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Scott & Sylvie

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : James Mardsen
Hozzászólások száma : 138
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Szomb. 26 Júl. - 19:17

I won't say I'm a hero  





Nagyjából azt nem veszi észre, hogy egyátalán nem akartam megbántani. Ahogyan Jean is rávilágított, igazából annyira nem vagyok én rossz, bármenyire is azt akarom, hogy lelketlen, sötét alaknak lássanak, pusztán megcsömörlöttem attól, amit Anouk mellett elkövettem. Tudok cinikus, rosszindulatú lenne, most csak azt szerettem volna, ha miután kihúztam Slyvie lábát a hurokból, szépen elvállnak útjaink. A gond ott kezdődött, hogy mindenképpen valami érzelmet, valami pozitív megnyilvánulást várt volna tőlem, ez pedig nem ment. Nem szóltam semmit, le akartam zárni a dolgot, de csak sértegetett, provokált, mintha arra lett volna kiváncsi, hogy meddig mehet el nálam. Fogalmam sincs, mi is történt volna, ha a vaddisznó, és a kicsinye nem jelennek meg. Akkor legyőzve az ellenérzésemet, megpróbáltam megvédeni, de még utána is nekiállt feljebb. Ahogy látom, neki nem is velem, vagy a világgal van gondja, sokkal inkább magával. Az összefoglalás vége tehát az, hogy szembesítettem mindezzel,  most pedig ismét én vagyok a gonosz, hogy fájdalmat okoztam.
Közelebb ülök ugyan, de fogalmam sincs, mit mondjak. Elsőre azért nehezen szólalok meg, végül mégis a tudtára adom, valahol az én hibám, az én felelősségem. Miután nem ment el, nekem kellett volna. Nem tettem, ezért mindketten megsérültünk.
- Nálam csak jobb vagy. – Biccentek kurtán, itt az ideje, hogy a mai önsajnálatot megindítsam, Anouk kiröhögne, Jean próbálna tanácsot adni, Sylvie-vel pedig ütjük vágjuk egymást. Basszus. Kissé megcsóválom a fejem, és halványan elmosolyodom, az egész helyzetben csak a saját szánalmasságomat látom. Felsóhajtok, valahogy még jogos is az, amit mond, ez a két dudás egy csárdában tipikus esete, ha bármelyikünknek egy kicsit több türelme lenne, akkor akár még jó cimborák is lehetnénk.
- Visszaviszlek.. Talán egyszer máshogyan alakul. – Felállok, és bicegve ugyan, de a karomba veszem, valahol jobban sajnálom őt, mint magamat. Nem tudom, hogy mit is várhatunk egymástól, így csak megrázom a fejem. Ő elalél, én észreveszem a vért, és ezúttal feltámad bennem a lelkiismeretfurdalás, ez az egész helyzet el van cseszve. Ha úgy alakul, hogy jobban van, akkor majd meglátogatom, vagy ilyesmi.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Pént. 18 Júl. - 21:48

Scott & Sylvie



- Mindegy, semmi baj.
Akár meg is köszönhetném neki, így még véletlenül sem fogom megkedvelni, és még valakit közel engedni magamhoz, aki bánthatna. Talán így egyszerűbb, így is folyton attól félek, hogy mikor esek pofára, hogy vajon nem bízom-e olyanban, aki össze fog törni. Rohadtul mindegy. Előbb-utóbb mindenki megteszi, akkor nem tök nyolc? Az ég szerelmére, a saját szüleim is gyűlölnek, már azelőtt gyűlöltek, hogy okot adtam volna rá. Tehetetlenül, fájdalomtól eltorzult arccal szorítom ökölbe a kezeimet. Annyira, de annyira elegem van az egész elcseszett életemből, hogy az már fáj.
Megfeszülök, mikor közelebb ül, de nem azért, mert félek tőle, vagyis mégis, talán attól, hogy most megint törődni fog, egy kicsit, megmutatva magából valamit, amit gondosan elrejt mindenki elől, hogy aztán pillanatokkal később elvegye, mintha csak egy elillanó csalfa, reménysugár volna.
Nem nézem száraz, lelketlen alaknak, épp ez az, hogy még a képességem nélkül is látom benne azt, amit talán maga előtt is tagad. Viszont nem tudok neki segíteni, mert olyan vagyok, amilyen. Egy gonosz boszorkány. Utálom magam…
- Én sem vagyok jó ember.
Mondom halkan, elég csak az öcsém holttestének látványát felidézni, és tudom, hogy nem vagyok az. Sosem lehetek, még ha balesetből is, de testvérgyilkossá váltam, ott van a billog a homlokom közepén.
- Jól van… igen, jó lenne, ha visszavinnél a partra. Niquet keresd, ha esetleg kiütne ez az egész. Tudod, az a szőke, őrjítően sokat beszélő barátnőm.
Annyiszor emlegette a kis pajtásaimat, hogy biztosan tudja, hogy kiről van szó, és meg fogja találni. Ha nem, majd Nique talál meg engem, mindig megtaláljuk egymást, mint a mágnes ellentétes pólusai.
- Ne… ne csináld ezt, ha már eddig annyira keményen dolgoztunk azon, hogy megutáljuk egymást, ne rontsd el.
Talán viccelek, magam sem tudom, a kezem mégsem húzom el, s nem azért, mert hirtelen elsötétül a világ, és minden olyan békésen hűvössé válik körülöttem, egyszerűen nem akarom elhúzni. A fájdalom magával ránt, s ha Scott végül megemel, hogy elvigyen, akkor láthatja a véremet a kődarabon, tehát meglehet, nem árt sietni a partra juttatásommal, ám nem vagyok épp egy nehéz csontozatú nőszemély, könnyű dolga lesz velem.


//Köszönöm szépen! ^^//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : James Mardsen
Hozzászólások száma : 138
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Szer. 16 Júl. - 18:47

I won't say I'm a hero  





Ekkorát nem akartam rántani rajta. Tényleg nem értem, hogy miért nem volt képes elmenni, vissza a társaihoz. Nem tudom, mintha direkt provokált volna, mikor keverek le neki egy pofont. Bármennyire is sötét alak vagyok, nem szokásom bántani a nőket, ez a lábkirántás is már az enyhe változat volt, mert még rajtam gúnyolódott, miután minden ellenérzésemet legyűrve eléálltam, és próbáltam pozitív lenni. A szavakon lovagol, hogy vajon miért mondtam neki, hogy húzzon el, és hogy miért vagyok ilyen mogorva. Fel sem fogja, hogy mekkora erőfeszítésembe kerüt, hogy már az elején ne szóljak be neki. Azt hiszem pontosan tudta, hogy kivel áll szembe, és talán Jean-nek köszönhetően igyekeztem egy fokkal pozitívab lenni, mégis azt várta, hogy ugyanolyan átlagosan jó fej lesz, mint a barátai. Nem ment, nem tehetek róla, nem vagyok képes változtatni senki kedvéért. A fájdalmát látva talán elhamarkodottnak tűnhet kívülről a mozdulatom, ám így is vívódtam már egy darabig, hogy mit kéne tennem ahhoz, hogy mellőzze a társaságomat. Nem mintha rossz fej lenne, akár értelmesen is eltölthettük volna az időt, de az állandó visszaszólásai tökéletesen megmérgezték a hangulatot. A bokáját megrántva egyértelmű, hogy fáj neki a mozdulat, de nem fogható ahhoz, hogy bevágja még a fejét is. Hát ez remek. Az egész tetves erdőben pont itt kell lennie annak a rohadt kődarabnak, most még inkább én leszek a szemétláda. A lábfejem sajog még, vér is szivárog belőle, mégsem arra koncentrálok, hanem a könnyeire. Felsóhajtok, mindig abba futok bele, hogy próbálkozom. Ha nem tenném, legalább következetesnek gondolhatnának, és bölcsen elkerülnének. Pontosan tudom, hogy nem egy magamutogató lány, de már volt olyan, hogy ártatlan kis tündérekről derült ki, hogy vadócok. Nem gondoltam ám komolyan, hogy majd rámmászik, ez csak amolyan elüldözésféle akart lenni, de még ez sem jött be, mert most itt hever, lassan elsírva magát. Dühösen ránganak az arcizmaim, ahogyan megfeszítem az állkapcsomat. Mennyivel egyszerűbb volt, amíg még a rubinkvarc szemüveg védte a lélektükreimet, most pedig bárki láthatja a sötéten kavargó árnyakat a lelkem mélyén.
- Sajnálom, hogy így bántam veled. Tényleg. Nem akartalak bántani, egyszerűen... megtörtént. – Ülök egy picit közelebb hozzá. Másféle néz, megértem, hogy megalázva érzi magát, valahol én is, miatta is, magam miatt is. El van az egész valahol nagyon mélyen rontva, és fogalmam sincsen, tehetnék valamit azért, hogy ne nézzen ennyire száraz, lelketlen alaknak. – Nem vagyok jó ember, ezt tudom magamról, és nem azért akartalak elküldeni, mert veled van a baj. Nem jársz jól azzal, ha a közelemben vagy. Ha gondolod, visszaviszlek a partra, ott biztosan tudnak segíteni. – Ha nem húzza el a kezét, akkor egy mélyről feltörő sóhaj mellékletében megfogom azt, és gyengéden megszorítom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Hétf. 14 Júl. - 15:48

Scott & Sylvie



Versenyt… nem, nem fogunk belőle versenyt csinálni, eszembe sem jutott, de ha ő annak fogja fel, legyen az ő problémája. Úgy tűnik, talán túlságosan hasonló személyiségek vagyunk ahhoz, hogy megértsük egymást, ehelyett csak mindenki fújja a saját véleményét, és nem hallja meg a másikét. Ezen a ponton én kiszálltam a dologból, nem én leszek az, aki meggyőzi arról, hogy társaságban olykor sokkal jobb lenni, mint magányos farkasként tengetni a napjait. Fura is lenne, hisz szemmel láthatóan az én társaságomat sem bírja, én pedig tovább holt biztos, hogy nem fogom ráerőszakolni magam, ha egyedül akar lenni, legyen, ha mást akar, majd bizonyára lesz olyan jámborlelkű kis virágszál, aki meghajlik neki. Minden értelemben.
A vadkanos művelet után elég hamar a földön találom magam, nincs túl sok időm lereagálni azt, hogy nemes egyszerűséggel kirántja a bokámat, és még csak bele sem gondol abba, hogy én emiatt mekkorát zakózhatok. Arról nem is beszélve, hogy a fájós bokámat fogja meg, úgyhogy már kiáltok is fel a fájdalomtól, aztán pedig zuhanok. Igyekszem én hátratenni a karjaimat, hogy valami támaszt leljek, legalább a csuklóm törjön, vagy akármi, minthogy beüssem a fejem, de úgy tűnik, tökéletesen reménytelen a helyzet. A fejemet (dobás) sikeresen beverem egy lapos szikla vagy kődarabbal, mit tudom én mi az, kemény, azt érzem. Hosszú pillanatokig csak cseng a fülem, és azt sem tudom hol vagyok.
Tudatom halvány ködfátylán keresztül felsejlenek a szavai, mint például befoghatnád, bugyidat, menj, nem érdekel… A tudatalattimban összeáll a teljes kép, én azonban jelenleg nem érzem magam késznek arra, hogy összerakjam a kirakóst, mégis, megjelenik szemeimben az első könnycsepp. Hiheti bárki, hogy a fájdalomtól sírok, sőt, higgyék is azt, senkinek, még nekem sem kell tudnom, hogy valójában az újabb mentális pofon készít ki. Hogy rövid időn belől a második ember néz címeres ribancnak. Még jó is, hogy nem manifesztálódik mind ez jelenleg bennem, mert utálnám, ha tudná, mennyire a lelkembe mászott ezzel.
Zilálva veszem a levegőt, a kezeim bármibe belemarkolnának, hogy fel tudjak kelni, mert eszemben sincs itt maradni, egy perccel sem tovább, elegem volt. Nekem is van büszkeségem, ami azt illeti, kicsit túlfejlett is, szóval már bőven elég volt ebből az egészből. A probléma azonban ott kezdődik, hogy az első felkelési kísérlet után vissza is ejtem a fejem, mert iszonyatosan fáj, és nem vagyok benne biztos, hogy képes volnék akár egy lépést is megtenni, ha felállok.
Jobb híján csak annyira vagyok képes, hogy elfordítsam a fejem, és még véletlenül se nézzek Scottra, nem akarom látni, vagy azt nem akarom, hogy ő lásson ennyire kiszolgáltatottan… sőt, senki se lásson így. Ha egyedül akar lenni, hagyjon itt, engem már rohadtul nem érdekel semmi.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Mesélő
Hozzászólások száma : 516



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Hétf. 14 Júl. - 15:33

The member 'Sylvie Soleil' has done the following action : Dices roll

'Hat oldalú dobókocka' :


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Hétf. 14 Júl. - 15:33

Dobás (sérülésre)

1-2: könyök
3-4: bennakad a levegő
5-6: fej
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : James Mardsen
Hozzászólások száma : 138
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Hétf. 14 Júl. - 13:13

I won't say I'm a hero  





Mielőtt még a vaddisznós harc lejátszódna, egy teljesen értelmetlen kérdést kapok tőle, amire még válaszolni sem érdemes. Nehogymár csak és kizárólag akkor alkothassunk véleményt, ha tökéletesen ismerünk valakit. Az előítéleteink rabjai vagyunk, nem is tudom, hogyan várhatná el, hogy beszélgessünk. Ez nem egy folyamat, bármikor mondhatok ami csak jól esik, függetlenül attól, hogy mik az előítéleteink. Egyetértek abban, hogy tökéletesen vállat rántanék, ha engem akarna valaki megitélni. Ám a keresetlen vélemények annyira divattá váltak, hogy belőlem is kikivánkozik olykor.
- Ebből ne csináljunk versenyt. – Vonom meg a vállamat, én már megszoktam, hogy a falkán kívüli omega vagyok. Elfogadtam a magányt, bár az utóbbi időben egyre többet gondolkozom azon, hogy talán le kéne zárni a múltat, egy kicsit előre lépni. Pontosan láttam, hogy nem vagyunk egy lapon említhetők, mert attól függetlenül, hogy nagy a szája, elfogadták úgy, legalábbis az alapján ahogyan a hajón, vagy a parton viselkedtek vele a társai. Tökéletesen félreértett, nem becézgettem, nem fogok a nevével tökölni, igazából túl sokat nem is akarok tőle, a cicus részemről egy általános megszólítás a lányokra, akik esetében mindegy, hogy ott vannak, vagy sem.
És végre lejátszódik köztünk a vadkancsata. Nem pusztán a fizikai erőm komoly, elhivatott vagyok, és akad még bennem bőven az Anouk-féle őrületből is. Felpörög ereimben az adrenalin, és úgy ütöm meg az állatot, mintha holmi baseball döntőben lennék. Félig hátrasandítok, észrevéve, hogy a lány kissé megrettent, ami furcsa annak ismeretében, hogyan is beszélt velem az előbb. A kicsi viszont pont e figyelmetlenség miatt mászik át a lábamon a patáival. Ha Sylvie nem vonja el a tekintetem, fel sem merült volna, ha közelebb jött volna, már rúgom is fel. Ezek után a lány még játssza is az eszét. Zihálok egy kicsit, lesöpörve magamról a kezét, leülve a fa tövébe, méregetem a sebet, ami az állat okozott. Nem halálos, attól még fáj, mégis ő vigyorog, holott megvédtem a felökleléstől. Nem vártam hálát, de az mégiscsak sok. Visszafogom a csúnya nézést, tökéletesen nincsen most lelkierőm vele veszekedni. Eddig is pontosan tudtam, hogy idegesítő, ezzel aztán nem mutatott ujjat. A szám felé nyújtott bot elől elhajolok, majd elkapom a fájós bokájánál, és nemes egyszerűséggel kihúzom alól a talajt, hogy taknyoljon csak el.
- Lassan befogadhatnád Slyvie. Ha nem azért maradtál, hogy lehúzd a bugyidat, akkor lásd milyen vagyok, szépen kérlek, menj vissza a partra. Rohadtul nem érdekel, mit gondolsz rólam,  vagy hogy mások hogyan kezelnek. – Felhúzom a lábamat, igyekszem kizárni tudatomból a fájdalmat, de valóban kezdem már megúnni ezt a cica-kutya hajtépést. Vagy térjünk a lényegre, vagy oszlathatnánk a tömeget, másra most nem vágyom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Csüt. 10 Júl. - 22:43

Scott & Sylvie

- Nem is ismersz, honnan tudod, hogy mi illik hozzám?
Érkezik a logikus kérdés a részemről, elvégre, maximum egy jó adag előítélettel rendelkezhet rólam, azok alapján meg ostobaság megítélni valakit. Halvány lila gőze sem lehet arról, hogy bizony ragadós a kedves szobatársam csöppet sem szofisztikált önkifejezésmódja, valamint azt sem nagyon, hogy tulajdonképpen igencsak ártatlan vagyok, még ha törékeny nem is. Ha érdekelne, hogy mit gondolnak rólam mások, talán másként viselkednék, de letojom. Senki kedvéért nem fogok változtatni a stílusomon, nyilván akinek a bögyében vagyok, az elkopik mellőlem, s nem fogja keresni a társaságom. Nyilván az ilyen emberek nem is hiányoznak az életemből.
- Én sem vagyok egy pozitív személyiség, de azt hiszem, te messze túlszárnyalsz. Mondjuk, ha így állsz hozzá, akkor a jövőben sem fog neked örülni senki, de te tudod.
Engem aztán nem zavar, hogy mennyire zárja ki magát úgy… mindenből. Talán neki jó így. Nem, nem hiszem, nekem sem jó, ha magányra ítélem magam, hogy egy kis nyugi jusson végre. Viszont nem vagyok én senki neki, hogy megkíséreljem meggyőzni, hogy nem minden fekete vagy fehér, és talán idővel akadhatnának olyanok, akik valóban kedvelik. Én sem vagyok éppen egy könnyű eset, mégis van pár ember, no nem sokan, akik szeretnek. Nekem ez épp elég, róluk legalább tudom, hogy őszintén kedvelnek.
- Cicus a térded kalácsa…
Engem csak ne becézgessen, hülyét kapok tőle. Nem csak ő, senki se. Sylvie vagyok, pont. Ez olyan… nyálas. Az embert a párja becézgeti, nekem olyanom nincsen, de ha lenne, még őt is letiltanám róla.
Rendkívül lányos dolgot művelek, mikor elindul a vadkan, fogom, s behunyom a szemeimet, mintha attól, hogy nem látom, nem is lenne ott. Lelki szemeim előtt már ott fetreng Scott vérben ázva, én nem kevésbé, és küzdök az életben maradásért. Egy vadkan nem vicc. Már nekem. A jelek szerint Scott egy terminátor, vagy nem is tudom, mert úgy kupán csapja az anyucit, hogy szinte hallom reccsenni a koponyáját. Csak akkor nyitom ki a szemeim, mikor meghallom, hogy a fának csapódik. Talán nem kéne túl sokat pofáznom Scottnak, még a végén én is úgy járok. Na jó, ezt nem feltételezem, de azért megjegyzem magamnak, hogy igencsak erős.
Mikor meglátom, hogy a kis vaddisznó átmasírozik Scott lábán, elvigyorodom, mert eszembe sem jut, hogy ez kifejezetten fájna. Mikor legörnyed, vagyok olyan szemét, hogy meglapogassam a vállát, és közöljem.
- Ugyan már Scott, néha még neked is fájhat valami egy kicsit, sírj csak.
Közben persze vigyorgok, egyértelműen nem veszem komolyan a helyzetet, persze az már kérdéses, hogy ez neki milyen formában csapódik le.
Mikor meghallom az utasítgatását, felvonom a szemöldököm, majd ráérősen megcsóválom a fejem.
- Ez a parancsolgatás már az anyámnak se jött be.
Jegyzem meg lazán, engem ugyan senki nem fog elküldeni sehova, ha nem akarok menni. Majdcsak rájön, hogy rettentően makacs, s idegesítő némber vagyok az esetek igen makacs százalékában.
- Menj már… az csak egy kis vaddisznó, nehogy már ennyire fájjon. Legalább a kislábujjadra lépett? Azt megérteném…
Ennyi minimum kijár azért, hogy közölte, húzzak el. Közben persze keresek egy kisebb botot, ami viszonylag sima, így nem sértem majd meg vele, s ha meglelem, nemes egyszerűséggel a szájába tolom. Remélem, van annyi agya, hogy azon vagyok, megmentsem a maradék férfiúi büszkeségét, és ráharap, hogy így vezesse le a fájdalmat, elfojtva az ordítási kényszerét.
- Ja igen. én nem szoktam bájcsevegni, kedves Scott, de a kedves modorodat elnézve nem csodálkozom, hogy a kis „pajtásaim” nem tapsikolnak örömükben, ha meglátnak.
Közlöm vele, kihasználva azt az időt, amíg nem tud pofázni. Komolyan nem vágom, miért ilyen tüskés, de amilyen jól elbeszélgetünk, szerintem soha nem is fogom megtudni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : James Mardsen
Hozzászólások száma : 138
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Csüt. 10 Júl. - 18:24

I won't say I'm a hero





Na igen, tudom, hogy bizonyos nőkre hatással tudok lenni, még ha meg sem szólalok. Nem akarom őket minősíteni, de ők is a külsőségekre mennek rá elsősorban ha már úgy hozta a sors, hogy van valami kisugárzásom, miért is ne használnám ki? Most azonban a hátam közepére sem kívánom a helyzetet, csoda, hogy mosolyra derít a vadósságával. Az ártatlan, törékeny lányok az eseteim, ám ők kiveszőben vannak a világból, és fel tud villanyozni, ha valakiben a humor forrását fedezem fel.
Az iskolában nem éppen figyeltem fel rá, viszont amióta a szigeten vagyunk, valóban úgy érzem, ott sertepertél mindenki közelében. A képességét nem ismerem, ebből is kitűnik, nagyjából vele sem váltottam többet egy néha odavetett köszönésnél. Én egyátalán nem a képességem miatt kényszerülök magányra, csak ilyen vagyok. Saját magammal sem tudnék együtt élni, nem hogy másokkal, csoda, hogy valamennyire a testvéremmel tartom a kapcsolatot. A feletetére a mosolyomból egy visszafogott nevetés lesz.
- Na álljunk már meg itt. Hozzád nagyon nem illik az ilyen beszéd. Nem szükséges csak azért így beszélned, mert én megteszem. – Nem kioktatom, dehogyis, csak valahogy úgy látom, hogy barátkozásból teszi a dolgot, ami fura módon most nincsen is ellenemre, de lányok szájából hallani káromkodásokat, az még nekem is sok.
- Ugyan... – Horkanok fel, és most már kissé vissza is veszem szokásos cinikus álarcom, ahogyan elhúzódom mellőle, és a dzsungelt pásztázom. Ismét nem nézek rá, ahogyan válaszolok. – Na ne szédíts már azzal, hogy bárki is örülne nekem, ha ott megjelennék. – A röfögés ellenben felhívja arra a figyelmem, hogy cseppet sem vagyunk egyedül. A lány megpróbál viccelni a malacanyuka feltűnését követően, én nem becsülöm le a helyzhet komolyságát. Visszapillantok rá, hátha ki tud találni valami ötletet, amíg én felveszem a harcot a természet erejével. Ha működne az optisugár, mennyivel könnyebb dolgom, de még mindig nem tért vissza, ezt abból is tudom, hogy a model külsejű lány feje még nem égett le füstölögve a nyakáról, amikor elvesztem a tekintetében.
- A fára? Arra már nincs idő cicus. – Ingatom a fejem, és végre elérem azt a nyüves fadarabot, talán éppen időben, mert az anyuci elég lendületet vett, hogy felémtrappoljon. Két kézre fogva a husángot meglengetem a fejem felett, és körkörös mozdulattal csapom fejbe. Valami reccsen, a malac meg az egyik fának csapódik. Felháborodva tántorogva röfög, valamilyen biztosan fáj. Éppen diadalittasan mosolyognék vissza a szépségre, amikor az említett kicsinye úgy áttapos a lábamon, hogy még meg is nyikkanok. Ugyan agyarai még nem nőttek ki, de a patája már komoly fegyvertényt képvisel. Aztán mindkettő dühösen méreget minket, majd eltűnnek a zöldben, elkerülve a további konfrontációt, én pedig egyszerűen összecsuklok.
- Affrancba... – Pillantok le, lábfejemen véres patanyom található, nem tudok ránehezedni. Mégis felhúzom magam, és a lányra meredek.
- Na ez az a pont, amikor szépen visszamész a kis pajtásaidhoz, és ezt a mai bájcsevegést befejeztük. Húzz el. – Lövelem felé mosolytalanul. Nincs arra szükség, hogy itt sajnálkozzon, mert bruttó tíz másodpercen belül üvölteni fogok a fájdalomtól.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Kedd 8 Júl. - 12:26

Scott & Sylvie

Tudom, tudom, kellett valami a férfiak fegyvertárába is, amitől megremeg a nők térde. Mint például az a félmosoly, meg azok a kék szemek, bár az én lábaim most inkább a fájdalomtól remegnek, de ki mit lát bele ugyebár. Attól még nem értem, miért mosolyog, bár jobb, mint a komor ábrázat, ez tény és való.
Jó volna tudni, mitől tűnök én központi figurának, biztosan nem figyel eléggé, mert pont én vagyok az, aki mindig igyekszik kerülni a tömeget, a képességem elviselhetetlenné teszi a csoportos bandázásokat. Sokkal inkább menekülök hamar vissza a szobámba, vagy épp fel a tetőkertbe, esetleg sétálok valahol magányosan, minthogy örömködjek másokkal. Szeretem a társaságot, ez tény, de sajnos sokszor van szükségem arra, hogy egyedül legyek, máskülönben fogalmam sem lenne róla, hogy én ki vagyok, s mit érzek. A sziget azonban más, itt mindenkire süket vagyok, csönd van és nyugalom, ezért veszem most ki a részem mindenből. Most megtehetem.
- Attól még, ha nem fosod össze magad, mondjuk 3-4 kibaszott nagy bantu néger elintézne, nem? Nem mondom, jó dolog az egészséges önbizalom, de azért, na…
Elvigyorodom, nesze nekem cizellált fogalmazás, nem baj, ő sem az ékes beszéd mintaképe, szóval szerintem nem mondhat semmit. Nique tutira vállon veregetne a dologért, miután kiköpte a kis teácskáját, amit épp nyalogat.
- Te mégis mi a francról beszélsz, Scott?
Vonom fel a szemöldököm, és folytatnám még, elég sok mindennel, holt biztos, hogy fogom is, mert ez így nem maradhat annyiban, nem vagyok szent, sem semmilyen társaság közepe, de ezt a magányos hős szerepkört nem értem. Vajon miért érzi úgy, hogy nincs helye köztünk? Vagy szimplán csak túl arrogáns lenne ahhoz, hogy lealacsonyodjon a diáktársaihoz? Nem tudom, nem ismerem, viszont szeretném kideríteni, lehetőleg még addig, míg a képességem nem működik, és semmi sem zavar bele a képbe. Viszont most ott áll egy vaddisznó a közelben, ami rohadt nagy gondot jelent, mert ezek a dögök elmebetegek, esküszöm. Nem egy történetet hallottam már arról, hogy addig kergették az embert, amíg volt rá esélyük, és ha utolérték, hát, könnyen lehetett belőle csúnya vég, a legcsúnyább.
- Nem láttam a kis csíkos görényeket pedig…
S mintegy varázsütésre meg is jelenik mögöttünk az egyik kis dög, ami még cuki is lenne szerény véleményem szerint, ha nem lennénk közte, meg a dühös anyucija közt.
- Óóóó azt isten verje meg. Most kéne az a csapda…
Tudom, hülye ötlet, de ha most lépnék bele, azaz lépnénk, akkor megúsznánk a disznót, bár nagyobb bajunk lehetne később, de ugye mindig az aktuális tüzet oltsuk. Meglehetősen nagy marhaság a részéről, hogy elé áll, de bevallom, rendkívül szimpatikus lesz tőle, nincs oka megmenteni a seggem, mégsem rohan el, hogy én legyek a koca céltáblája.
- Nem kéne inkább felmásznunk egy fára, vagy valami? Vagy… a bantu négerek mellett a disznókkal is elbánsz?
Suttogom csendesen, észre sem veszem, hogy már a vérét szívom, ahogy a legtöbbekkel teszem, ha valamennyire oldottabb állapotban vagyok. Nyilván idiotizmusra vall ilyen helyzetben poénkodni, de basszus, ha már felöklel egy vaddisznó, legalább vigyorogva halok meg. Én persze megpróbálok nem a kicsinyének az útjában állni, mert ha még hozzá is érünk, lesz itt nemulass… Hogy én mennyire tudom ilyenkor utálni az állatokat.
Anyuci persze nem vár sokat a rohammal, Scott talán pont lel valami fadarabot, mire elindul, de nem látom nagyon mögüle, mert én meg a kicsinyét sasolom. Áhh, hogy lehet ennyiszer megszívni egy nap?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : James Mardsen
Hozzászólások száma : 138
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Hétf. 7 Júl. - 19:01

I won't say I'm a hero





Korántsem vagyok jó emberismerő, így nem kell attól félnie, hogy leleplezi a gondolatait előttem. A tapasztalatra építek, a többség ugyanis nagyon nem tolerálja, ha valaki negatív. Talán jobb volna, ha elküldeném a fenébe? Nem azért nem szólalok meg, mert morci vagyok, éppen azért, mert jókedvemben talál, ami inkább egy semleges állapot nálam. Nincsenek megrovó, cinikus megjegyzések. Egyátalán nem zavar, hogy egy szál semmiben van. Nem mondom, tetszetős egy darab, főleg a vöcsök tekintetével, viszont bőven kezdenem már unni, hogy még barátkozni sem lehet a birtok lányaival, amint kinyilvánítom a véleményemet, a többség elküld a fenéne, vagy csak udvariasan pattint le. Csoda, ha már csírájában fojtom el magamban az ismerkedés legapróbb kezdeményezéseit is? Semmit sem tudok arról, hogy a lányka Ethannal kavar, a srácot sem ismerem, ha tudnék is a dologról, az sem változtatna a dolgokon, hogy fogalmam sincsen, mit keresek itt, és miért markolássza a kezem. Hiányzik a jól megszokott napszemüvegem, ami most a zsebemben lapul, a képességem pedig oda. Nem élhetem ki pusztító ösztöneimet, amikor csak akarom. Sípcsonttal meg nem fogom elkezdeni rugdosni a fákat, mint holmi Mui-Thai harcos, annyira erős nem vagyok.
- Ahogy gondolod. – Sugalom, és bár továbbra sem olvasok az elméjében, de téved. Nagyon téved. A többséggel maróan cinikus vagyok, mostanság valamiért, amit nem igazán tudok megfoglalmazni, kissé oldottabb vagyok. Túl friss még az élmény, hogy megalapozottnak véljem, így csak csendben merengek az ügyön. Nem áll szándékomban az előttem makacskodó barnán leverni a port, akár még kedvesebb is lehetnék. Feltételes módban. Mégsem vagyok. Félmosolyra húzódnak fájdalmasan szép ajkaim, ahogyan állom a tekintetét ezúttal. A karbafont keze tökéletesen hidegen hagy, ha meg akartam volna nézni magamnak, már rég túl lennénk rajta. Ha az első felindulás szerint letámadtam volna a bokorban, már a nevére sem emlékeznék. Ahogyan Josie-nak is megmondtam, nem szívlelem azokat, akik túlságosan is a központban vannak. A magányos áldozatok a gyengéim, Sylvie nincsen a listán.
- A helyi? Már megbocsáss Slyvie, nézz már ki belőlem annyit, hogy nem is lakom. A képességem nélkül is érek annyit, hogy ne fossam magam össze. – Amilyen szépen fogalmazott, annyira vulgáris voltam én. Nem akarom kitépni a karját, csak tisztázzuk az uticélt. Nem akarok dzsungeltúrára indulni vele, ellenben amit ajánl... az sem az én világom.
- Cöh.. lelki szemeim előtt felsejlik, amit glóriával a fejem körül helyet foglalok díszes társaságotokban. Ne legyél nevetséges. – Röffenést hallok a hátam mögül, érdeklődve fordulok meg, és egy jól megtermett anyakocával találom magam szemben a vaddisznók közül. Vélhetően területet véd, vagy a kis purdéit. Egyre megy. A lány elé állok, és zordan megvetem a lábam. Fel fog tudni öklelni, de ha hátat fordítok, akkor még rosszabb. Oldalt pillantva valami fahusáng után matatok. Talán még van időm, amíg rákészül a rohamra.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Szomb. 5 Júl. - 12:22

Scott & Sylvie

Úgy tűnik, az arcomra volt írva a véleményem, pedig tudomásom szerint jó a póker arcom. Ezek szerint mégsem. Mindegy. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy beharapott ajkakkal ténykedik, mintha azt akarná megakadályozni, hogy bármi kedveset a fejemhez vágjon. Mint ahogy én is, úgy ő is apró momentumokból ítél meg egy ember, mutánst, nincs oka megsértődni hát azon, hogy én is beleestem eme csapdába. Ethan óta tudom, mit gondolnak rólam, és zavar, iszonyatosan, de annyira nem, hogy másmilyen legyek, hogy ne parádézzak bikiniben, ha már hajóúton vagyunk, és imádom a vizet… Higgyék csak azt, hogy én vagyok a szép, de könnyen kapható ostoba nőcske. Egy részem ugyan minden ilyen pillantásba belehal, de nem érdekel. Most legalább nem érzem, mi van mögötte, az érzések kimaradnak a képletből. Csak saját mardosó keserűségem marad. Azt a képességem nélkül is tökéletesen tudom értelmezni.
- Köszi, de nem kell.
Akkor sem akarnám, hogy valaki cipeljen, ha történetesen el lenne törve a lábam. Makacs egy némber vagyok, annyi szent, de nem szeretem, ha másokra vagyok szorulva, gyengének érzem magam tőle. Pláne nem úgy, hogy ilyen komoran néz rám, mintha én lennék az antikrisztus, vagy valami ilyesmi. Bár gondolom mindenkivel ilyen… legalábbis, szeretném azt hinni, hogy nem az én páratlan –haha- személyiségem az oka a tekintetének. Azt hiszem, meg kell kérdeznem Niquet, hogy tényleg ennyire nehezen tolerálható személyiség vagyok-e. A domborulataimat nem is igazán nézheti, mert igazodva a komorságához, morcosan fonom össze mellkasom előtt a karjaim. Nem igazán azért, mert nem akarom mutogatni magam, inkább mert bezárkózni vágyom a viselkedése miatt. Nem vagyok egy befelé forduló személyiség, de most tutira nincs kedvem csacsogni.
- Komolyan? A képességed nélkül? És mi van, ha többen vannak? Ha emberevő bennszülöttek? Elhiszem, hogy te vagy a helyi macsó man, aki inkább szembe megy a veszéllyel, de nem vagyok benne biztos, hogy ez az év ötlete.
Egész cizelláltan fogalmaztam, úgy vélem, de ettől még nyilván nem tudom lebeszélni a tökéletesen hibbant gondolatról. Miért is tudnám? Engem sem lenne képes senki eltántorítani attól, amit elterveztem, valamilyen szinten még meg is értem.
Mikor visszahúz, összeszorított ajkakkal nézem, és komolyan a fejéhez szeretném vágni, hogy felelőtlen és vakmerő, de nem teszem, nem az én dolgom. Csak épp, előbb nyelném le a nyelvem, minthogy egy diáktársam tök egyedül hagyjam a felfedezetlen terepen.
- Oké. Visszamegyek, ha te is jössz.
Tuti, hogy nem fog jönni. Mindenesetre, így legalább abban a tudatban gondolja át a dolgot, hogy a nyakán marad egy sánta nőszemély. Nem mintha nem tudna lerázni, de ha nem hagyott ott lógni, akkor feltételezésem szerint a rengetegben sem fog csak úgy ott hagyni. Természetesen totálisan idióta ötlet volt tőlem rohanni ezzel a lábbal, fáj is, mintha a pokolból származó vasvillával szurkálnák, de csak azért sem fogok láthatóan szenvedni…
- Szóóóval?
Nézek rá kérdőn, bár sejtéseim szerint még mindig nem fog a szemembe nézni, vagy ha mégis, akkor ismét csak azzal az undok komor pillantásával találhatom magam szembe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : James Mardsen
Hozzászólások száma : 138
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Pént. 4 Júl. - 20:38

I won't say I'm a hero  





Miközben azzal foglalatoskodom, hogy leszedjem őt onnan, időnként felé pillantok. Nem a combja selymessége érdekel, azt volt bőven alkalmam látni, közszemlére tette már a fedélzeten is. Mintha... hitetlenkedne? Szép, ez vagyok én, az X-Birtok antihőse, aki még egy ilyen helyzetben is a fekete ló, a nem várt esemény. Beharapott ajakkal, szótlanul mászom fel, és engedem lejjeb a kötelet, hogy aztán elkapjam a barnahajú lányt, akivel nagyjából fél mondatot váltottam eddig. Nem, még annyit sem, egymásra sem köszöntünk. Ellenben most itt vagyok, és nem fogok elmenni, még ha el is küld. Nem érte csinálom, pusztán ilyen kedvem van. Magamért, ezzel egyszerűbb magyarázni. Ahogyan Luke mondta Vaderről, van még benne jóság... Hát én ezt erősen kritizálom, én egyébként is a Birodalomnak szurkoltam, kár, hogy nem verték le a mocskos lázadást. Az utolsó laza rántásnál elengedem a súlyt, ő pedig a kezemben landol. Azt mondják, vannak sötétlelkű alakok, ám én úgy tartom, hogy Anouk belőlem gyökerestül kitépte azt, a hasadékában pedig csak az üresség tátong. Erőteljesen tartom, akár a satu, ez csak azt jelenti, hogy nem billenek meg, ő sem vesztheti el az egyensúlyát, érintésem azonban cseppet sem bántó, nem fájdalmas, inkább a megnyugtatót említeném, ha körül kéne írnom.
Sokkal kevésbé van most rajtam bármi is, mint általában, amikor a ködös kisvárosok macskaköves útjait rovom a motorral. Őszintén szólva hiányzik a ruhatáram. A bőrdzsekin kívül a huszonnyolc garnitúra fekete póló, a farmer és a bakancs. Hogy lehetettem olyan pancser, hogy hajókirándulásra adtam a fejem? Talán egykori mentorom bőrében akartam érezni magam, a szőkeség talán valami hajós nép sarja. Szívás, én rühellem a víznek minden formáját, ami nem a zuhany. Miután ő is összepréseli az ajkait, magamra ismerek ebben, és félrenézek. Szúrós pillantásom a bokájára téved, amin még mindig ott van a hurok, talán ki kéne belőle lépnie.
- Ha megrándult a lábad, lehet róla szó. – Felelem komor pillantással, ahogy ismét az arcát veszem fókuszba. Egy pár pillanatnyi időre leültetem a fa mellé, és hitvány nemtörődömséggel figyelmen kívül hagyom a kirakatba kitett, keveset takart domborulatait. Ha már itt vagyok, és kivételesen teszek is valamit, nem fogok még nyálcsorgatni is. Megvizsgálom, milyen bonyolult a csomó, nem tűnik annak, néhány mozdulattal megszabadítom tőle, viszont jól becsípte a sérült végtagot, durván piros körülötte a bőr. Nem szólok erre semmit, ő tudja, nekem aztán mindegy. Ennek ellenére mégis felpattan, és bevágtat a zöldesbe, még az én karomat is magával rántja. Éppen a nyelvemen, hogy mi a francért tépked, akar vele a halál gerillásat játszani, mégis visszatolom a feltörő horkantást.
- Hova megyünk? Jobban szeretem a nyílt harcot, mint a bújócskát... – Húzom vissza, miután már percek óta hajt a növényzetben. Magam felé fordítom, de mégsem őt nézem, hanem visszafelé, ahonnan jöttünk, és kibújok az ujjaiból. – Vissza kéne menned a barátaidhoz. Ha megerőlteted a lábad, annak rossz vége lesz. – Továbbra sem tekintek rá, csakazért sem. Tűntetően kerülöm a tekintetét.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Szer. 2 Júl. - 21:21

Scott & Sylvie


Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen vagyok, ez annyira nem jellemző rám, hogy semennyire. Betudom annak, hogy napok óta nem ettem egy jóízűt, az alvásról már ne is beszéljünk, pluszban még mindig nem sikerült meglelnem Chadet, és félek, hogy valami baja esett. Esküszöm, ha életben van, és előkerül, pofán fogom vágni, mert ezt nem csinálhatja meg velem.
Reménykedem nagy kalimpálásom közepette, hogy valaki meghall, mert nem jó móka itt lógni, azt pedig marhára nem szeretném megtudni, hogy ki rakta ki ide ezt a csapdát. Szólnom kell majd róla a többieknek, mert ez felettébb gyanús. A remény ezúttal nem csalfa, és nem vak, de hogy az én őrangyalomat nyakon sózták egy péklapáttal, az biztos. Most komolyan? SCOTT SUMMERS? Hát lehetek én még ennél is szerencsétlenebb? Idejön, jól kiröhög, élcelődik rajtam egy sort, aztán elhúz a vérbe. Nagyjából így tudom elképzelni a hajón látottak alapján. Pff. Mindenesetre, nem ugatok be neki már most rögtön, mert ha pislákol benne valami halovány segíteni akarás, akkor csak magam ellen beszélnék.
Nem szól egy szót se, én se, de isten lássa lelkem, marha nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne rosszmájúskodjak, mert bizony nem néztem volna ki belőle, hogy leszed innen. Márpedig úgy néz ki, mégis. Vannak még csodák ezek szerint. Csak csendben figyelem, hogy mit csinál, és basszus, még azért is plusz pont jár, hogy nem ejt le a földre, hagy csókoljam meg a légi bemutatóm után a talajt is. Nem értem. Komolyan, azt hiszem, a pasikkal mostanában meggyűlik a bajom ilyen-olyan módon.
Amikor megáll alattam, akkor kezd tudatosulni, hogy hamarosan megint túl közel leszek egy sráchoz, és nem biztos, hogy erre fel vagyok készülve. Hála a magasságosnak, ő legalább tisztességesen fel van öltözve, nem úgy, mint én. Nem mondom, szeretek bikiniben parádézni, de így napok óta ebben a szerelésben lenni már nem buli, egyébként is, hozzá képest gyakorlatilag meztelen vagyok. Ez így már duplán ciki, és még csak nem is mondott semmit, amitől el akarnám ásni magam. Tuti, hogy fog, rossz pénz nem vész el.
Dacosan összeszorított ajkaimmal akadályozom meg magam abban, hogy megint sikongassak, mint egy kislány, majd meglepően könnyedén landolok a karjaiban. Most már sosem fogom lemosni magamról, hogy állandóan el, be, illetve leesek valahonnan. Úgy néz ki, pasival én anélkül képtelen vagyok összefutni, hogy valamilyen formában ne ez legyen a vége. Eszméletlen.
- Köszönöm.
Nyögöm ki, amolyan kínosan őszintén, mert nem érzem ám olyan komfortosan magam jelen helyzetemben, akármennyire is jó fej dolog volt tőle, hogy mindenféle kekeckedés nélkül segített.
- Jah, az jó volna, de hacsak nem akarsz cipelni, akkor nyugodtan letehetsz.
Igyekszem viszonylag könnyedén megjegyezni, tényleg nem akarok tahó lenni, most úgy érzem, nem érdemelné meg, persze, ez még változhat, de jobban örülnék, ha így maradna. Az viszont tuti, hogy keresnem kell valami göncöt még magamra, vagy fonok magamnak indákból és levekből valami szexi Tarzan Jane-je szerkót, és fele ennyire sem fogom kínosan érezni magam.
Atyaisten, hogy lehet valakinek ilyen színű a szeme? Milyen kár, hogy állandóan rajta van az a szemüveg. Bevallom hősiesen, minden metszősége ellenére kicsit nehezemre esik máshová nézni. Egészen addig, amíg meg nem hallok valami motoszkálást nem messze, suhognak a levelek, roppannak az ágak.
- Azt hiszem, tényleg ideje lelépni.
Állapítom meg, aztán ha már letett, akkor el is indulok, vélhetőleg jön ő is, ha nem, hát kézen fogom, és rángatom magam után, mert én ugyan nem szándékozom megvárni, hogy seggbekúrjanak azok a bennszülöttek…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : James Mardsen
Hozzászólások száma : 138
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   Szer. 2 Júl. - 17:27

I won't say I'm a hero  





Magam sem értem, hogy miért jöttem el az iskolai túrára. Sokkal egyszerűbb, ha az ember a jól bevált vadászterületén ténykedik. A meleg, a napfény egyébként sem nekem való, át szoktam ezeket aludni, inkább éjszaka vagyok aktív. Talán Gabriel pillantásából következtethettem arra, hogy afféle modern vámpírnak gondol. Napszemüveg, bőrdzseki, pedig a motoromat még nem is látta. A napszemüveg az adottságom miatt van, ettől még nem lennék vérszívó,  a dzseki pedig a fél városra jellemző, hiszen a ködös-szeles keleti-part időjárása olyan szeszélyes, hogy egy mindig kényelmes, és elegáns ruhadarab sosem árt. Akkor már Aonuk sokkal inkább vámpír, ő ha jól emlékszem talán a kétszáz évet is túllépte már, és amilyen nagy ribanc, valóban vérrel manipulál. Na majd összehozom Gabrielt vele, egykori mentoromnak egyébként sem árt, hogy szíveket tépjen ki, ha fiatal akar maradni, az X-Men úgysem fog senkinek hiányozni. Nekem nem, Anouknak pedig pláne nem, élvezettel fogja kicsontozni. A többiek véleménye tökéletesen hidegen hagy. Igazából viking hercegnőm is már a múltté, talán sosem szerettem igazán, az, hogy mostanság itt vagyok, csupán a sóvárgásból adódik, túl sok szálon kötött magához, nehéz az elszakadás.
A hajótörésnél beigazolódtak szkeptikus elgondolásaim, ebből aztán semmi jó nem sülhet ki. Valamiért feltámadt a nemlétező lelkiismeretem, így szépen Angelát bejuttattam a csónakba, ahol az örökké idegesítő Gabriel még valami oktalan fenyegetőzésre is elragadtatta magát. Tipikusan az az ember, aki azt hiszi, hogy a jó, és az igazság mindig győz. Naív kékszemű kiskatona, olyan fajta, aki még egy beavatást sem él túl, mert ha igazán komoly veszélybe kerülne, összetörne lelkileg. Miután két csapat is megindul a szigeten, rám aztán hiába néznek, nem tartok egyikkel sem. Ölessék csak meg nyugodtan, nem az a tipus vagyok, aki bárki miatt is kockáztat. Angela egyszeri eset volt. Valahogy nem tudtam volna nyugodtan aludni, ha elkaszálja egy keresztgerenda. A gyomrom pár óráig békén hagy, aztán kezd el korogni, így nem ártana valami élelem után nézni. Fegyverem ugyan nincsen, így marad a nyers erő. Halászgatyában és ujjatlan pólóban vagyok, a napszeműveg ezúttal a zsebemben. Fogalmam sincsen, hogyan fogok hozzákezdeni, amióta az eszemet tudtam, mindig pénzből vettem kaját, nem fogok földet túrni, mint valami paraszt. Annyi szerencsém van, hogy mivel nem kellett úsznom, a szandál ott a lábamon, így nem kell mezitláb közlekednem. Sikkantásra leszek figyelmes. Elsőre megrántom a vállamat, egyel kevesebb éhes száj. Karbafonom a kezemet, és nagyot sóhajtok.
- Baszki.. – Harapom be az ajkamat, és megfordulok, ahonnan a hang jött. Arébb hajtok egy ágat, és áthágok a bokrokkal tarkított ligeten, és már kissé messzebből észreveszem a levegőben kalimpáló formás testet. Hát nőkkel mostanság kellően megjártam, akár itt is hagyhatnám, ha sokáig sikoltozik, jön Ó-Hősies-Gabriel, és úgyis megmenti. És ha nem? Ha élnek itt vadállatok, mondjuk ordasok... franc! Letörlöm a rezignált önsajnálatot a képemről, és közelebb lépek. Nem fogok most azon gúnyolódni, hogy milyen helyzetbe került, vagy ellenszolgáltatást kérni, pedig pont Sylvie az, akivel kapcsolatban cinikusan szemforgattam, hogy amolyan szép, de nulla agy csajnak tűnik. És most lám így is lett... Viszont az kérdést vet fel, hogy ki állította a kötélcsapdát. Egy árva szó nélkül lépek közelebb, óvatosan tapogatózva, nehogy a sorsára jussak. Újabb hurok nincsen. Felpillantok, hova is van rögzítve a tákolmány, kissé feljebb kell tornásznom magam a fa göcsörtjén, kibogozom a hurkot, de nem engedem le, mert a lány ha fejjel lefele esik, még a nyakát is törhetem. Anouk azt mondaná: hadd szóljon, ha reccsen, az oly dallamos. Anouk kapja be.... A kötél végét miután sikerült szétszednem, a csuklómra tekerem, visszamászok a földre, a lány alá állok, és ekkor lazítok csak a fogáson, kiengedve őt a csapdából, hogy pont a karomba hulljon. Biztos kézzel kapom el, egyébként is törékeny alakja van.
- Na húzzunk innen, mielőtt seggbekúrnak a bennszülöttek.   – Valószinűtlenül kék tekintetem metszőn fúródik az ő sötéten kavargó pillantásába. Hagyom, hogy kifújja magát, nem fogom csak úgy ledobni. Valahol a combja alatt, a másik kezemmel pedig a hátát fogom, ő a nyakamba kapaszkodhat.  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Scott & Sylvie   Kedd 1 Júl. - 22:21

Scott & Sylvie

Kicsit untam már a parton lébecolást, és várakozást a nagy semmire. Elég fura madár lehettem a többség számára, mert én bizony majdhogynem a popsim vertem a földhöz örömömben, amiért nem működött a képességem. Egyszerűen sokkal jobban éreztem magam így, nem kellett attól félnem, hogy valakit véletlenül halálra rémisztek, mert én megijedek, vagy valami. Oké, már rég nem voltam az a félős kiscsaj, mint egykor, de attól még igenis tartottam a dologtól.
Most meg nézhettem, hogy egyesek miként égnek szénné a napon a nem épp szerencsés bőrük miatt. Nekem ilyen téren sem volt okom panaszra, a kissé kreolabb bőröm örömmel üdvözölte a melengető napsugarakat, mostanra már barnultam is egy kicsit pluszba. Nique fehérsége miatt viszont őszintén aggódtam, úgyhogy fogtam magam, és elindultam befelé az erdőbe, hogy nézzek valami növényt rá, mondjuk, aloe verát, az jó lenne, bár fogalmam sem volt, hogy mekkora esélyem van találni. Egy próbát mindenesetre megért dolog. Nem szerettem volna túlságosan mélyre menni, nehogy az legyen, hogy nem találok vissza a többiekhez, nem mintha béna lennék a tájékozódásban, de jobb biztosra menni.
Igyekeztem figyelni, hová lépek, eleve mezítláb voltam, bikiniben, nem épp egyszerű így haladni a susnyásban. A talpam mondjuk mostanra már eléggé kész volt, elég csak a forró homokra gondolni… Nem esett jól a mászkálás, és már komolyan hiányzott az ágyam, meg egy jó adag fagyi, igen, kétségkívül a fagyi még jobban.
Az egyik fa törzsén megláttam valamilyen élénkzöld növényt, ami nem igazán hasonlított semmire, amit eddig láttam, úgyhogy gyorsan arrafelé irányítottam a lépteimet, hogy megnézzem magamnak. Hozzányúlni persze nem áll szándékomban felelőtlenül, az is lehet, hogy mérgező, de hátha szerencsém lesz. Haha, szerencse egy hajótörés után, ezt még én sem gondolhatom komolyan.
Olyannyira belelkesülök a növény láttán, hogy elfelejtek a lábam elé figyelni, és egyenesen belesétálok egy csapdába. Az a fajta az, ami rögtön az ember lábára szorul, felrántja a magasba, és már öleli is körbe a vastag kötélháló. Annak rendje és módja szerint sikkantok is egyet, nem hallatszik el a világ végére azért, és talán még a partra sem, de nem a figyelemfelkeltés vele a célom, inkább a meglepettségem ütközik ki ilyen formában.
- Mi a franc?
Szöknek ki ajkaimon meglehetősen morcosan a szavak, és igyekszem valamiféle kiutat találni, mert rendkívül kellemetlennek ítélem a helyzetemet, azon még időm sincs elgondolkodni, hogy mégis hogy a jó életbe kerül ide egy ilyen csapda. Valószínűleg úgysem akarnám tudni.
- Hahó! Valaki?
Kérdezem meg végül kicsit hangosabban, mikor feladom a próbálkozást, kiutat én innen nem lelek, szóval, bár nem szívesen ismerem be, de igenis segítségre szorulok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Scott & Sylvie   

Vissza az elejére Go down
 
Scott & Sylvie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Kalandok, események :: Kalandok, mesék :: Nyári hajóút-