we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Yesterday at 20:40

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Pént. 8 Dec. - 16:13

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 8 Dec. - 16:02

Four Seasons szálloda
by Faye Adler-Barlow
Szomb. 2 Dec. - 16:04

Hope Town - Eredetkutatás
by Adrienne Meyer
Csüt. 23 Nov. - 7:47

Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Vas. 19 Nov. - 9:01

Adler nyaraló
by Faye Adler-Barlow
Pént. 3 Nov. - 16:00

Top posting users this month
Casey Andrews
 
Aaron Adler
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Alysa Tate
 
Emma Frost
 
Dakota Lincoln
 
i'm here





Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Dorothy & Liam

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Pént. 22 Aug. - 19:53


Dorothy & Liam





- Ha te mondod, akkor biztos így van. – rántom meg a vállaimat. Azt hiszem teljesen felesleges ez az egész. Kiforgatja a szavaimat, vagy épp képtelen meglátni azt, hogy én miként értem őket, így pedig semmi értelme ennek, mert mondok valamit, ő meg úgy válaszol rá, hogy az egész függőben maradjon. Jó kis megoldás, hogy ne kelljen komoly dolgokkal foglalkoznia, de mindegy is, nem az én dolgom, hogy rábírjam a változásra, azt csinál, amit akar elvégre. Nem volt valami jó ötlet beleszólni a dolgukba, ez már az elején veszett ügy volt, túlságosan is makacs ahhoz, hogy bármit is belásson, amit nem ő mond. Nem azzal van a baj, hogy nem ugrik a nyakába, hanem azzal, hogy semmit nem csinál. Nemcsak ő vesztette el a testvérét hosszú évekre, mégis úgy viselkedik, mintha ez csak neki lenne rossz. Nem kell ugrálnia örömében, de annyit igazán mondhatna, hogy időt kér, vagy valami, nem csak úgy hagyja a dolgot a semmire, mert hátha történik valami. Nem fog, az élet nem csinál meg semmit sem helyettünk, pont, hogy minket kényszerít döntésekre, amiknek a meghozatala akár évekig is kínozhat minket. Nem az a baj, hogy mit csinál, hanem, hogy hogyan, de mindegy  is, most már mindegy, mert nem foglalkozok ezzel, teljesen felesleges, mert Dorothy-ra az égvilágon semmi nem hatna. Csináljon, amit akar, és úgy, ahogy akar, de nem csodálkozzon azon, amit visszakap majd másoktól.
- Végülis te jöttél ide, neked is kell menned akkor. – mondom még egy vállrántás kíséretében, ahogyan hátradőlök a homokban. Igen, ez az egész tökéletesen felesleges volt. Nem ismertem eddig Dorothy-t, csak másoktól hallottam róla, de nem hittem volna, hogy ennyire… ilyen. Nem idegeskedek miatta, mert felesleges lenne, ennyit nem ér a dolog, de legalább megpróbáltam ráébreszteni arra, hogy másként kéne tennie, bár a jelek szerint nem igazán sikerült, és nem azért mondom, mert lelép. Jobb is talán, hogy elmegy, mert ezt nem lehet így folytatni. Lehet velem van a baj, vagy csak pont velem nem lehet erről beszélni, mert elfogult vagyok, de… de ez így akkor sem működik, és kicsit még meg is könnyebbülök, mikor elkezd feltápászkodni. Megpróbáltam, de nem értem el vele semmit, úgyhogy mondhatni, tökéletesen felesleges volt ez az egész, de legalább a tiszteletköröket lefutottuk, így ha legközelebb találkozunk, már nem kell bemutatkozni. Hallelulja. Bár kötve hinném, hogy ezek után gyakran keresnénk egymás társaságát, de kitudja mikor történik majd megint valami, és leszünk ismét egymás társaságára kényszerítve. Oké, itt se voltunk, de mégiscsak összevagyunk zárva ezen a szigeten, nem?
A következő szavain már meg sem lepődöm, és talán nem akar ezúttal leereszkedő lenni, de nem sikerül neki valami túl jól neki. A hős szerelmes jelzőre csak mosolyogva megcsóválom a fejemet. Mégis mit tehetnék? Kiakadni meg vitatkozni is felesleges meg értelmetlen lenne. Mások vagyunk, és nem igazán értettünk egyet a dolgokba, bár szerintem meg se próbálta érteni a dolgokat, de ez tényleg már csak nézőpont kérdése. Próbálkoztam, nem sikerült, ez van, talán van akkora szerencsém, hogyha nem is én, de ez az egész helyzet majd rádöbbenti arra, hogy kire van szüksége, és kire nem. – Hajrá! – intek neki egyet mosolyogva, mielőtt visszafeküdnék a homokba. Ha nem ismertem volna az arcát és a nevét, akkor azt hiszem soha nem találtam volna ki, hogy ő Scarlett testvére. Elégé eltérőek, bár gondolom erre a külön töltött évek csak ráraktak még jó néhány lapáttal. Mindegy, nem igazán érdekel, hogy velem milyen, vagy mással, a lényeg az, hogy Scarlettel kijöjjön. Nem most, nem azonnal, amint visszaérünk, de… de egyszer.

//Köszi a játékot Smile//
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Pént. 22 Aug. - 11:55

Egész eddigi életemben meg voltam róla győződve, hogy így csak a romantikus filmekben beszélnek az emberek. Mint mondjuk a Casablancában. Vagy valami ilyesmiben. Mint hogy Scarlett különleges. Vajon mikor jön az a rész, amikor azt mondja, hogy a csillagokat is lehozná érte? Már majdnem várnám, ha nem érezném egyre kínosabbnak és egyre erőltetettebbnek ezt a beszélgetést, és ne tudnám, hogy sokáig nem leszek már képes ezt hallgatni anélkül, hogy pofákat vágjak, vagy esetleg megmondjam Liamnek, hogy melyik éghajlati öv végére takarodhat felőlem a szépséges gondolataival egyetemben. Ja hogy megfogadtam, hogy nem leszek egy gigantikus tapló…? Mintha gondoltam volna korábban valami ilyesmit, de egyre kevésbé van kedvem hozzá.
- Persze, persze, nincs vele semmi baj, és megérted, de mégis kényszeresen lyukat beszélsz a hasamba – vonom le a magam messzemenő, és szerintem ugyebár nyilván jogos következtetését. Mintha önmagában nem lenne elég bizarr, hogy voltaképpen számomra egy tök idegen igyekszik elhitetni velem, hogy a nővérem szeret engem. Akaratlanul is arra gondolok, hogy ilyen lesz az egész életem. Majd mindig vadidegenek mondogatnak ilyeneket, és csak vadidegeneket fogok később megismerni is, mert családom az egyedül Scarlett lesz. Nem azért mondom, mintha ez önmagában baj lenne. Vagy mintha nem tudnám elhinni, hogy tényleg szeret. Azt hiszem még azt is könnyebben el tudom hinni, hogy szeret, semmint azonnal, öt percnyi találkozás után azt mondani, hogy megbízom benne. Nem értem mondjuk miért értékeli a viselkedésemet mindenki úgy (egyébként meg ki közük hozzá?), mintha ellöktem volna magamtól a nővéremet örökké. Nem löktem el. Csak nem tudok rögtön a nyakába ugrani, és szerintem ezen semmi csodálkoznivaló nincs azok után, hogy majdnem tíz évig nem láttam, és majdnem tíz évig egy normális családtagom sem volt.
Majd lesz valahogy. Majd valahogy megoldom. Eddig is megoldottam mindent, amit meg akartam, csak azt utáltam, ha emiatt a fülemet rágják. Igazság szerint Liam buzdító beszéde is majdnem könnyebben járhatna ellenkező eredménnyel, mint amit elérni remél, de úgy gondolom ezt az információt nem közlöm vele. Mindegy is. Most minden teljesen más, mint normál körülmények között lenne. Ha most a suliban lennénk, nem is ülnék még mindig itt mellette, és nem igyekeznénk csak mérsékelten inzultáló megjegyzéseket tenni, hanem már rég otrombán elküldtem volna valami nyomdafestéket nem tűrő helyre. Csak hogy most egy rohadt ismeretlen szigeten meresztjük a seggünk, és azt sem tudom valaha látom egyáltalán újra Scarlettet. Ennek fényében egy kicsit jól is esik beszélni róla, de nagyon hülyének is érzem magam tőle. Lehet sosem látom újra, akkor meg miért fájdítsam a fejem ezekkel a kérdésekkel…?
- Nos, Liam, ez egy igazán felemelő szónoklat volt, de asszem én élni fogok a távozás jogával – közlöm újra rápillantva nagyjából olyan modorral, mintha most arra készülnék, hogy átadok neki valami lovagi érdemrendet, majd nem túlságosan sietve feltápászkodom a homokból. Végül is hova siessek? Jah, ez a hülye sziget. Nem mintha túlságosan messzire tudnék menni tőle, de attól még nem kötelező, hogy folytassam ezt a beszélgetést. Úgysem tudok rá mit mondani - Megyek és úgy csinálok, mintha rettentő fontos lenne megszámolni, hány konzervünk van még. Hasznosítsd magad te is, hős szerelmes – megeresztek egy vigyort, kivételesen nem akarom senkit keresztbe harapni, vagy ilyesmi, csak nincs számára mondanivalóm. Nem fogok megígérni semmit. Egyet kivéve, hogy ha egyáltalán túlélem ezt a kis kalandot, akkor talán…talán! megpróbálok kezdeni valamit a viselkedésemmel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Vas. 17 Aug. - 13:18


Dorothy & Liam





- Igen, lehet, hogy ennek is köze van a dologhoz. – rántom meg mosolyogva a vállamat. – De annak még inkább, hogy Scarlett különleges. És ezt neked is tudnod kéne. – vagy talán tudja is, csak képtelen ezt belátni. Nem sértődöm meg azon, hogy szentimentális bolondnak hívott, mert hülyeség lenne egy ilyen miatt berágnom rá, főleg úgy, hogy azért sokan osztoznának a véleményében valószínűleg, de attól még nem fogom csak úgy ennyiben hagyni a dolgot. Talán – biztosan – másként látom  a dolgokat ő, hiszek abban, amiben ő nem, és tudom, hogy nem vagyok képes csak úgy rádöbbenteni őt arra, hogy kell neki a nővére, de megpróbálhatom, talán valamit elérhetek. Ha pedig nem, akkor ez a kettejük dolga marad, nem szólhatnék bele, de úgy érzem muszáj így tennem. Scarlett különleges, nem csak nekem, de Dorothy-nak is, még ha ezt ő nem is akarja belátni. Ha szólna a nővérének, hogy segítsen neki, akkor ő azonnal ugrana, ott lenne mellette, nem hagyná cserbe. Régen sem hagyta, nem volt választása, az pedig, hogy velem tartott a keresés helyett… lehet önző dolognak mondani, de nem megérthetetlennek. Elszigetelték, megfosztották a normális élettől, mégis ki hibáztatta volna őt azért, hogy kicsit élni akart? Amúgy is megtalálták Dorothy-t, szóval talán a keresés még teljesen felesleges is lett volna… végül minden egyenesbe jött, nem?
- Talán, de igaz. Tudom, hogy idő kell neked, és megakarod őt ismerni, ezzel nincs is semmi baj, az lenne a baj, ha nem így akarnál tenni. Azonban azt tudnod kell, hogy a nővéred szeretni fog téged. Akár akarod, akár nem. – a családban ez már csak így megy. Legalábbis egy jó családban így mennek a dolgok. Vannak, akik azt mondják, hogy soha nem lehet teljesen kiismerni egy embert, azonban szerintem nem is kell, hiszen akkor oda a meglepetés, amit a másik okozhat, nem? A bizalmat nem osztogatják csak úgy, és megértem azt, hogy Dorothy nem bízik meg csak úgy a nővérében, de nem azt akarom, hogy bízzon benne most azonnal. Nem ez a célom ezzel, álszentség is lenne ilyet állítani, hiszen én se bízok meg úgy valakiben, hogy ne ismerném. A bizalom egy elégé törékeny dolog, és jelen pillanatban csakis két olyan ember van a világon, akikben kérdés nélkül bízom Scarlett és Lari. Másoknak nem, és ez így is van rendjén. Sokáig tarthat kiépíteni a bizalmat, de elég egy pillanat, hogy elveszítsük azt. Kivéve ha az ember, akiben megbízunk a szívünkhöz nő. Ha van egy kapocs, mondjuk egy nagyon jó barátság, akkor nem fog elveszni a bizalom. Csak újra kiépíted.
- Azt szeretném, ha megértenéd őt. Nem kell most azonnal megbíznod benne, de értsd meg őt! Nem csak te voltál egyedül, hanem ő is, ugyanúgy fáj neki ez, mint neked. Nem te vagy az egyetlen, akit elhagytak. Értem, hogy miért vagy olyan, amilyen, és meg sem próbálom a fejedbe verni azt, hogy tegyél máshogy. Csak annyit kérek, hogy mikor újratalálkoztok, adj neki egy esélyt, és élni fog vele! – ebben biztos vagyok. Tudom, hogy mennyire fontos ő Scarlett-nek, éppen ezért is szeretném azt, ha jól kijönnének. Nem lehet már minden olyan, mint régen, de néha az újrakezdés sokkal jobban alakul, nem? Talán most nem így lesz, de attól még megpróbálhatják, és ha nem is lesznek olyan közel újra, mint régen, legalább közel lesznek egymáshoz. Olyan közel, amilyen közel lenniük kell. Testvérek, történjen akármi is, össze kell tartaniuk. Nem feltétlen azért, mert vérrokonok. Hanem azért, amit jelenetetek egymásnak a múltban. Szerintem jelenthetnek ugyanannyit, talán többet is egymásnak a jövőben, mint régen.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Szomb. 9 Aug. - 21:07

- Valószínűleg mert egy szentimentális bolond vagy? – sajnos nekem nem lehet ilyen szép, költői kérdéseket feltenni, mert ezekre mindig van valami hülye és/vagy sértő válasz. Azért most még majdnem igyekszem is, hogy ezt ne mérhetetlen sértésnek állítsam be, csak egy egyszerű ténymegállapításnak, és abban egyébként is elég jó vagyok, hogy teljes közömbösséget sugározzon a hangom. Biztos nagyon szép dolog a szerelem, csak még nem volt hozzá szerencsém. Semmi meglepő nincs ebben, az ilyen rózsaszínnek tűnő dolgokkal általában nem vagyok köszönőviszonyban. Szerelem, család, testvérek, karácsony…bah! Jó dolgodban már azt sem tudod, mit találj még ki, te hülye emberiség. Aztán most meg itt ülök egy lakatlan (?) szigeten, és itt nem kell túlságosan egyik miatt sem aggódnom. Hát hurrá. Vagy valami ilyesmi.
- Hát ez inkább úgy hangzik, mint valami nagy kalap maszlag – dörmögöm az orrom alá. Még hogy feltétlen szeretet…hát engem nem áldottak meg ilyesmivel. Már nem. Mindenki, akit valaha is feltétel nélkül szerettem eltűnt az életemből, úgyhogy nincs ezen mit csodálkozni, nem fogok varázsütésre nagylelkűen szeretetet osztogatni boldog-boldogtalannak, ezt senki sem várhatja el tőlem és kész…! Én is pontosan jól tudom, hogy a problémámra az egyetlen megoldás az idő. Amíg megtanulok újra bízni a nővéremben, és ehhez igenis ismerni akarom. Amit talán most ismerek be magamnak először. Ezen a rohadt szigeten. Egy rohadt, semmi közepén levő szigeten, ahonnan talán soha az életben nem jutok haza, hogy esetleg tehessek is valamit ez ügyben. Eléggé szarul érzem magam emiatt. Ugyanakkor örülök is. Ha nem jutok haza, legalább Scarlett nem kezdett el túlságosan kötődni hozzám megint. Most még elveszíthet újra. Ennyit a pozitív gondolkodásról tényleg, azt hiszem…
Egy dologban mindenesetre igaza van: most már egyenest jobban fáj, hogy megtaláltam a nővéremet, mint amilyen a hiánya volt. A hiányát megszoktam már. Olyan régen nem láttam, olyan régen nem voltunk egy fedél alatt, arra meg már végképp alig emlékszem, milyen volt az, amikor egy család voltunk. Olyan igazi fajta. Fáj is emlékezni rá, de valójában még olyan kicsi voltam, amikor a szüleink meghaltak és minden tönkrement, hogy tényleg nem emlékszem rá túlságosan jól. Talán direkt nem emlékszem arra a kevésre sem, amennyi emlékem egyáltalán volt azokból az időkből. Mintha soha meg sem történt volna, mintha soha nem lett volna normális családom. Nehéz elhinni tényleg, hogy volt. Azt pedig még nehezebb elképzelni, hogy egy szép napon talán újra lesz. Nem jó ilyesmiben reménykedni, mert az ember ábrándjai túl könnyen megcsalják.
- És mit is szeretnél voltaképpen…? Adjam írásba, hogy nem utálom, vagy mi? – szegezem aztán neki a konok kérdést egy hosszabb hallgatás után. Nem kicsit bizarr éppen most és éppen itt erről beszélni, amikor ilyen rettentően hülye helyzetben vagyunk. Vagy mondhatnám azt is, hogy kilátástalan helyzetben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Csüt. 31 Júl. - 12:02


Dorothy & Liam





- Nem tudom, én miért szerettem belé egy nap alatt? – kérdezek vissza magam elé bámulva. Az igazat megvallva nem tudok igazán jó választ adni a kérdésére. Nem arról van itt szó elsősorban, hogy rokonok. Nem, dehogyis, a vérkötelék csak a filmekben és könyvekben jelent valamit, a valóságban nem számít. Nem te választod, meg hogy hova születsz, kiknek a gyermeke leszel. Nem számít, mert úgyis elmész, és csakis azok számítanak majd, akiket te fogadsz magad mellé. Dorothy kérdése pedig jogos. Nem találkoztak már legalább 7-8 éve, valóban nem ismerheti őt Scarlett úgy, mint régen ismertem, vagy amennyire most szeretné. – Néha  nem kell, hogy ismerd azt, akit szeretsz. A szeretet egy feltétlen dolog, Scarlett pedig feltételek nélkül szeret téged. – ez a legjobb válasz, amivel a kérdésére válaszolhatok. Legalábbis saját tapasztalatokból ezt tudtam csak összeütni, és ha még vissza is kérdez, vagy akadékoskodik… ugyanezen a véleményen leszek. Nem ismertem én sem Scarlettet, mégis egy nap elég volt, hogy belé szeressek. És azóta nemhogy ez kevesebb lett, hanem sokkal több, minden nappal, legyen vele, vagy nélküle, csak még inkább úgy érzem, hogy szeretem őt. Dorothy fontos része volt az életének, amit elvettek tőle, és lehet, hogy most nem ismeri, de régen ismerte, és az, hogy megakarja ismerni most is, mit mond el, ha nem azt, hogy szereti? Értem én, hogy nem tartja ezt őszintének Dorothy, de… de mégis kit tart őszintének? Meg kell bíznia a nővérében, ahogy azt régen is tette, és nem fog csalódni, ebben biztos vagyok, mert Scarlett mindent megtenne, hogy újra olyan legyen minden, mint régen, sőt, sokkal jobb.
-Megosztó. Egyszerre örülsz és haragszol rá, de végül valamiért mindig a haragnál kötsz ki. Talán mert több emlék fűz a hiányához, vagy azért mert az ember valamiért mindig csak a rossz dolgokra akar emlékezni, nem tudom. De abba nem gondolsz bele, hogy ő vajon miként élhette ezt meg. Aztán mikor újratalálkoztok… kicsit talán jobban fáj megtalálni, mint nélkülözni őt. – talán, nekem legalábbis van egy ilyen érzésem. Hogy mi lett volna akkor, ha nincs ott anyám Atlantában. Ugyanúgy gyönyörű napokat tölthettem volna Scarlettel és megígértem neki, hogy Atlanta a végállomás, történjen bármi. De ha nem lett volna ott, akkor mindig is kínzott volna a kérdés, hogy hova tűnt. Így legalább már tudom mi történ mi az igazság, de nem hiába mondják, hogy vannak kegyes hazugságok, mert néha az igazság ezerszer jobban tud fájni, mint egy hazugság, amivel csak téged akarnak védeni. Nem éppen a kedvenc beszédtémám arról beszélni, hogy mi lett anyámmal, de ha ez kell, hogy valahogy sikerüljön közelebb lökdösnöm a nővéréhez, akkor ha nehezen is, de beszélek róla. Néha áldozatokat kell hozni, és a múltam egy részének a felfedése nem olyan nagy ár, ha ezzel tudok segíteni abban, hogy normális viszonyban legyenek egymással. Scarlettet bántja a dolog, ebben biztos vagyok, de azt is tudom, hogy idő kell Dorothy-nak, hogy rájöjjön: ő is akarja ezt.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Kedd 29 Júl. - 11:49

Rettentően, elmondhatatlanul utálok lelkizni. Talán ez az oka annak is, hogy nem igazán tudok Scarlettel beszélni, nem tudok neki mit mondani, de annyira megszoktam, hogy az embereket nem nagyon érdekli, ami a fejemben, vagy a szívemben van. Biztos a családomnak köszönhetem, hogy soha nem sikerült olyan normális-fajta barátságokat sem kiépítenem, ahol néha megkérdezték volna, hogy hogy vagyok, és nem azt akarták volna hallani minden egyes alkalommal, hogy „ja, minden oké”. Voltak mondjuk úgy, most éppen nevezzük őket a barátaimnak, de valahogy ugyanolyan elcseszett fajták voltak, mint én magam. Sokkal többet törtük azon a fejünket, hogy mivel vessünk véget az unalomnak egy isten háta mögötti, kanadai kisvárosban, mint hogy megosszuk egymással az érzéseinket és fájdalmainkat. Az ember meglepően gyorsan meg tudja szokni, ha letojhatja az egész világot, mert az egész világ is letojja őt magát. Olyankor sokkal könnyebb felhúzni a falakat, és elhitetni magaddal, hogy voltaképpen ez teljesen rendben van így. És aztán sokkal nehezebb, ha valaki mindent megtesz annak érdekében, hogy mégis csak előcsalogasson a falak mögül…nehezemre esik kibújni mögülük. Soha életemben semmi másom nem volt, mint a falak, amik biztonságot adtak. Miért mennék ki a nyílt terepre, ahol bárki belém rúghat…?
Nem örülök, hogy erre terelődik a beszélgetés, de legalább egy dolgot felhozhatok Liam mentségére: nem kertel, és nem csinál úgy, mintha kerülgetnie kellene a forró kását, mert mondjuk bármelyik pillanatban behúzhatnék neki egyet. Kétlem mondjuk, hogy ez számára különösebb aggodalmat okozna egyébként is - Mégis hogy tudja valaki őszintén azt mondani, hogy szeret, amikor nem is ismer? – kérdezek vissza motyogva, és tényleg nem azért, mert az élő fába is bele akarok kötni, és nem is azért, mert nem hinném el, hogy a fiú komolyan gondolja, amit mond. Én nem értem miért kerekítenek az emberek ekkora feneket a vér kötelékének, amikor voltaképpen olyan könnyedén összetörnek ezek a kapcsolatok…mit sem segített, hogy annyit fohászkodtam valami rejtélyes hatalomhoz, hogy adja vissza a szüleimet. Hogy adja vissza Scarlettet. Vagy legalább a bácsikám szeretne egy kicsit, ha már rokonok vagyunk. És megtanultam, hogy néha a család még csak annyit sem jelent, mint a barátaid. Őket legalább megválogathatod. De annyi év után én nem tudom csak úgy azt mondani, hogy szeretem a nővéremet, pusztán azért, mert a nővérem. Az hazugság lenne. Ha szeretem, akkor azért akarom szeretni, aki ő valójában.
- Igen? Na és milyen az? – ha már itt vagyunk, nyilván nem hagyom, hogy neki ne kelljen olyasmiről beszélnie, ami esetleg kínosan érinti. Ha már ő tud mindenről, ami engem kínosan érint. Végül is így fair, nem? Most itt vagyok, nem is tudok hova máshova menni, úgyhogy élhet a lehetőségével annak, hogy nem csak úgy csinálok, mint aki figyel arra, amit mond, hanem tényleg figyelek is. Inkább Scarlett miatt, mint miatta…de azt hiszem jelenleg ez itt nem igazán számít. A suliban kétlem, hogy valaha is sor került volna erre a beszélgetésre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Pént. 25 Júl. - 15:34


Dorothy & Liam





- Nem, nem tudtam, csoda, hogy eddig bírtam. – mondom egy gyors mosollyal, majd komolyabb arcot vágok, amúgy se nagyon megy ezen a helyen a vigyorgás, ez szerintem érthető. – Szeretem őt, szeretném, ha megkapna mindent, mert megérdemli. Szüksége van rád, szüksége van a húgára. Szeret téged, komolyan. Értem, hogy miért vagy ilyen vele, de megpróbálhatnád megérteni őt, neki se volt könnyű. – ha már itt vagyok, akkor miért ne tehetnék egy próbát azzal, hogy valahogy megpróbálom megértetni Dorothy-val a tényt, hogy ideje lenne kibékülnie a nővérével. Akármennyire is jól érzi magát Scarlett, azért látom a szemeiben, hogy hiányzik neki valami. A húga, szüksége van rá, és Dorothy-nak is Scarlettre. Egyszerűen nem értem a dolgot. Nem az lenne a normális, hogy örülne az eltűntnek hitt testvérének? Oké, megértem, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, de tudom, hogy mit érzett, mikor hazavárta a nővérét hiába, mert nem engedték neki, hogy visszatérjen a húgához. Megértem, mert nekem is eltűnt anyám. Tudom, hogy milyen érzés az, ha egyedül vagy, és a legjobb barátod a magány és a kétség. Tudom, átéltem. Emlékszem milyen rossz érzés volt reggelente felkelni. Ott volt minden, a megszokott helyén, ott ahol hagytam, éppenséggel csak egy valaki hiányzott. Egy valaki mindennél jobban és csak rosszabb lett ez attól, hogy nem tudtam hol van. Nem voltam benne biztos, hogy ne ölték volna meg, de mivel nem volt felfordulás, mivel otthagyta a gyűrűt az asztalon, tudtam, hogy ő ment el, és nem vitték el. Legalább a gyűrű Scarlettnél van. Neki akartam adni, mert… jobban is állna neki, és… az a gyűrű anyámé volt, egy nagyon fontos emberré a múltból, és azt szeretném, ha Scarletté lenne, ha ő lenne a legfontosabb. A jelenemben, a jövőmben, az egész életemben. Úgyhogy nem is baj az, hogy nála maradt, legalább… tud keresni vele, még ha van egy olyan rossz sejtésem, hogy mindhiába. Mert keres igaz? Dorothy-t, a barátait, engem… nem, nem lehet, hogy ne keresne.
A szavaira végül csak a számat húzom el, ahogy megcsóválom a fejemet. Igen, tudom, hogy sokkal egyszerűbb mondani a dolgokat, mint meg is tenni, de ezen én is átestem, tudom, hogy milyen, csak hát én… én nem úgy fejeztem be a történetet, ahogy talán kellett volna. – Tudom, hogy milyen érzés, mikor feltűnik valaki az életedben, akit régen nem láttál. – oké, az én életemben nem magától tűnt fel az anyám, mert én kerestem őt éveken át, és végül Scarlettel együtt akadtunk rá, de ez még nem változtat a szavaim lényegén. Persze, az is igaz, hogy sokkal könnyebb tanácsokat osztogatni, mintsem ténylegesen segíteni, de én komolyan segíteni akarok. Vagy legalább megpróbálkozni azzal, hogy mikor kijutunk innen, ne csak engem kapjon vissza Scarlett, hanem a húgát is. Jobb lenne mindkettőjüknek az, ha kibékülnének. Ők még ott vannak egymásnak, ne vesztegessék el ezt, csak mert a múltban ragadnak. Semmi jó nincsen abban, ha folyamatosan a múlttal vagyunk elfoglalva. A saját bőrömön tapasztaltam. Felemészt, kikészít, mert akármennyire is válaszokat akarunk kicsikarni az életből, rá kell jönnünk, hogy a válaszokat nem a múltban találjuk, a múlt leginkább csak kérdéseket szül. Emlékszem, hogy legalább ezer kérdés fogalmazódott meg a fejemben, mikor megpillantottam anyámat,  és mindegyikre a múltban próbáltam választ lelni, de rá kellett, hogy jöjjek: nem lehet úgy előremenni, hogy közben folyamatosan magam mögé nézek.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Csüt. 24 Júl. - 18:01

Valahogy jobban tetszik a krokodil-hús gondolata, mint a majom sülté. A majom talán túlságosan emberszabású, ennyi erővel ehetnénk tényleg egymást is. Néha nézi az ember a tévében ezeket a fura természetismertető filmeket, vagy mi az isteneket, és nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a majomnak is van olyan értelmes ábrázata, mint egynémely embertársunknak. Talán, ha van itt egy csapatnyi majom, bevesznek maguk közé. Nem akarok ugyan a bundájukban kurkászni, de lehet, hogy jobb társaságnak bizonyulnának, mint az emberek. (Neeem, nem értem miért gondolja azt mindenki, hogy bajom van embertársaimmal, ugyaaan!) Egyre több alternatívát dolgoz ki az agyam arra az esetre, ha itt fogunk megrohadni mind. Nem árt felkészültnek lenni. Nem mondom, hogy egy cseppnyi remény, vagy inkább cseppnyi vágy sincs bennem arra, hogy elkerüljünk innen, de logikusan nézve nem tudom, ezt hogyan fogjuk véghez vinni. Ha csak nem építünk tutajokat és evezőket, és indulunk meg rajtuk a semmibe krokodil hússal feltankolva. Fúj, ez eléggé bizarr kép, még nekem is.
A feltételezésére megrántom a vállamat, nem tudom, mi erre a helyes válasz. Most mondjam azt, hogy nem, igenis optimista ember vagyok, amikor a vak is látja, hogy egyébként nem? Nem szokásom a nyilvánvaló dolgokkal foglalkozni. Olyan ez, mint amikor az ember a bizonyítványát magyarázza, amikor ott van feketén, fehéren a papíron, hogy mi a szitu. Ezért sem szoktam magyarázkodni. Vagyok, aki vagyok, és akinek ezzel problémája van, az egészen nyugodtan elkerülhet jó messzire, nem fogok megsértődni. De azt ne várja tőlem senki, hogy majd éppen az ő kedvéért fog megváltozni a világnézetem, vagy kezdek el cukorkább módon viselkedni. Az nem én lennék. Nem mintha nem tartanám fel a jogot arra, hogy mondjuk tíz év múlva egy tökre másik ember leszek, de egyelőre még nem tíz év múlva vagyunk, és bizonyára nem tudnám megjósolni, hogy miben fogok úgy mégis változni. Ez logikus, nem?
- Nem tudtad volna szó nélkül hagyni, mi? – nos, nem szokásom különösebben véka alá rejteni a véleményemet, így természetesen most sem teszem, ahogy visszakérdezek egy némileg megsemmisítő pillantás kíséretében. A maga módján mondjuk ez számomra is merőben új terep. Nem nagyon rohangáltam fel és alá, hogy elmeséljem másoknak, hogy nédd már, az a barna lány ott, az a rég elveszettnek hitt nővérem! Aminek az a tökéletesen kényelmes eredménye, hogy eddig senki sem rágta a fülemet Scarlettel kapcsolatban. Nem akart senki jó tanácsokat adni, meg noszogatni, és eddig ezt kimondottan kellemesnek találtam, mert épp elég nagy a káosz a fejemben magától is, nem kellenek nekem mások, hogy még több bogarat ültessenek el a fülembe. Ha bárhol máshol lennénk, ezért hát biztosan most jönne el a pillanat, hogy jól itt hagynám Liamet a fenébe. Mégis hova mennék azonban egy ismeretlen szigeten? Annyira nem vagyok hülye, hogy dacból meginduljak egyedül a vadonba, és még akkor sem kerülhetném el a srácot örökre. Gondolom úgyis „tartsunk össze” elven fogunk itt működni. Így jobb híján maradok. Meredten bámulom előttünk a vizet, ami a vihar csitultával most egyenesen barátságosnak tűnik, de már rég nem hiszek a látszatnak.
- Könnyebb mondani, mint megtenni – vetem oda végül, és sikeresen lenyelem, hogy esetleg szakértő-e a halottnak hitt testvérek témában, mert neki is van egy ilyen, mert akkor esetleg, _esetleg_ még hallgatnék is rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Csüt. 17 Júl. - 16:57


Dorothy & Liam




-Vagy majomra. Biztos van ezen a szigeten valami ehető állat. A mókusok állítólag finomak… - mondom kicsit elmorfondírozva a saját szavaimon. Valahol olvastam, hogy a kígyó meg a mókus nagyon finom tud lenni, de a majom… azok egymást teveit eszegetik, valahogy nem nagyon lenne gyomrom megenni az őseinket. A majmokhoz képest még a krokodil is ínycsiklandó ebédnek, vagy vacsinak ígérkezik, bár nem nagyon hiszem, hogy azt csak úgy letudnánk vadászni. Inkább az vadászna ránk, nem? Mindegy, mert lennie kell itt valami ehető állatnak, hiszen azok mindenhol vannak nem? A földrajz tanárom régen azt mondta, hogy bárhol is kötünk ki, mindig van valami ehető és iható a környezetünkben, mert az élet valamilyen furcsa módon úgy formálta a világot, hogy az ember bárhol megélhessen. Elég nagy baromságnak hangzik, de nem tudom elképzelni azt, hogy ne lenne itt valami patak szerűség, meg valami ehető állat, amit kiirthatunk, amíg meg nem érkezik a felmentő sereg. Már ha megérkeznek. Még mindig próbálgatom én ezt a pozitív gondolkodást, de amennyire akarom, annyira nem megy, szóval… azt hiszem egyszerűbb lenne visszatérni a jól megszokott ”ennél szarabb már nem lehet ” látásmódhoz.
- Nem vagy valami optimista lány, mi? – azt hiszem ezzel ő sem igazán tudna vitatkozni. Szerintem egyedül benne merült még fel a törzsalapítás gondolata, még ha csak viccből is, bár azt eddig is letudtam szűrni, hogy nem ő az optimizmus élő szobra. Oké, ez rólam sem mondható el, de én legalább próbálkozok, próbálom észrevenni a jót ebben az amúgy tökéletesen kilátástalan helyzetben. A törzsalapítás gondolatát viszont olyan messze hajítom most el magamtól, amennyire csak lehet. Engem a legkevésbé sem érdekel az, hogy az emberekből miként hal ki a civilizáció utolsó szikrája. Nem érdekel, hogy miként dobják el maguktól az emberségüket, és nem is hinném, hogy képes lennék rá. Ha nagyon muszáj akkor talán, de… de nem, azért arra már nem vetemednék, hogy mindent megtegyek ennek érdekében. Ez amolyan… meghalsz jó emberként, vagy élsz szörnyetegként dolog.  Élni szeretnék, de… de egy bizonyos határt átlépve az már nem élet. Nem tudom, hogy ő miként van vele, de alapjaiban véve én egy elég lelkiismeretes srác vagyok, nem igazán tudnék megbarátkozni azzal, hogy mondjuk megölök valakit a közülünk a saját túlélésemért. Egy vadidegent még talán, ha rám, vagy ránk támad, de egyet közülünk… nem, az nem menne.
Érzem én, hogy ingoványos talajra értünk, és talán nem kellett volna megemlítenem Scarlett nevét, de… de basszus, mégiscsak a nővéréről van szó, akit jobban szeretek, mint bármit ezen a világon. Azért remélem, hogy valamiképpen tudok majd hatni rá, mert nagyon nem jó ez így, hogy így viselkedik Scarlett-tel. Rendben, tudom, hogy nem volt könnyű neki sem a bácsikájánál, aki Scarlett szerint nem valami jó ember, de igazán megérthetné azt, hogy a nővérének sem volt könnyű dolga, és nem volt valami sétagalopp az élete.
-Ja, elég kínos. – adok neki igazat, ahogy óvatosan hátradőlök és megtámaszkodom az alkaromon a homokban. – Adhatnál neki egy esélyt, ugye tudod? – nem fogok olyan könnyen elmenni emellett, abban biztos lehet. Ha már össze vagyok zárva vele egy lakatlan szigeten, akkor megpróbálok tenni valamit azért, hogy jobb legyen a kapcsolatuk.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Kedd 15 Júl. - 23:27

Fancsali képet vágok, ahogy számba veszem újra a fejemben az étkezési lehetőségeket. Hát…- Aztán mire vadászol, krokodilra? – kérdezem féloldalas, hitetlen mosollyal. Fogalmam sincs hol vagyunk. Mármint persze, nyilván, egyikünk sem tudja, de én még azt sem tudom, milyen útvonalon közlekedett a hajó, amiből lehetne következtetni arra, hogy földrajzilag hol vagyunk. Szélességi körök, meg ilyenek, amiket megtanítanak az embernek a gimiben, aztán olyan gyorsan elfelejti őket, amennyire csak lehet. Kivéve, ha mondjuk pilótának készül, vagy ilyeneknek, mert akkor biztos szüksége van rá, de természetesen engem sosem kötött le igazán a földrajz. Mindig is úgy gondoltam, soha az életben nem jutok el sehova…talán még Kanadából sem fogok tudni eljönni, egyetlen egyszer sem. Ahhoz képest eléggé fenekestül felfordult az életem az elmúlt fél évben, mindenféle tekintetben. Most meg valami lakatlan szigeten vagyunk…már ha lakatlan. Az egyetlen amit el tudok mondani róla, hogy…nos, van homok. Vannak zöld növények. Vélhetőleg vannak valamilyen állatok is. Kérdés, hogy állat-növény, éppenséggel milyen, meg mondjuk ehető-e. Ja és igen. Meleg van. Szóval nem az Északi sarkon vagyunk. Zseniális következtetés, nemde bár?
- A végén még törzset is alapítunk – ennek egyetlen csábító momentuma, hogy voltaképpen majdnem érdekel, hogyan vedli le magáról egy ember a civilizáció ráruházta vonásokat, és hogyan válik fontosabbá, hogy legyen mit ennünk, mint hogy milyen színű cipőket veszünk. Ezen túl már inkább nem gondolok bele. Nem hinném, hogy ne tudnék életben maradni, ha muszáj lenne, de eléggé szívesen elmennék innen bárhova, ahol adnak tisztességes kávét és barackos pitét. Nem kéne ilyesmire gondolnom…
Felvonom kicsit a szemöldökeimet a kissé félreérthető mondatára, bár sejtem, hogy nem egészen úgy érti, ahogy ez hangzott. Sőt, sajnos azt is pontosan tudni vélem, hogy mire gondol, de arról…arról most nincs sok kedvem beszélni. Eddig sem mondanám, hogy túl sok lett volna, vagy hogy bárkivel is beszéltem volna a nővéremről. Nem beszéltem. Menjek csak úgy oda valakihez, hogy figyelj már, kiderült, hogy él a nővérem, akit rég halottnak hittem, de legalábbis eléggé elnyelte a föld és vagy tíz éve nem láttam, szerinted mihez kezdjek vele? El sem akarom képzelni, világbéna beszélgetés kerekedhetett volna belőle, bárkit traktálok is ilyesmivel, és hát az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy…egyébként sem vagyok olyan viszonyban senkivel, hogy ilyeneket mondjak neki, még Logannel sem hiszem, hogy tudnék erről beszélni. Vagy akarnék. Mindegy. Tökre megszoktam, hogy nem osztok meg fontos dolgokat másokkal… Persze végül ki is mondja ugyanazt, amire én gondoltam, mire levakarom az eddigi vigyorgás és viccelődés megmaradt nyomait az arcomról, és hosszan, hangosan kifújom a levegőt, mintha ugyanígy elfújhatnám a feszültséget is minden porcikámból. Viccelődhetünk vele, amennyit akarunk, de voltaképpen eléggé mélyen ülünk a kakiban…és ha arra gondolok, hogy mit és kit hagytam hátra, akkor az egész még inkább elkeserítőnek tűnik. Lezuttyanok végül a homokba. Tisztes kétlépésnyi távolságra, de azért nem méterekre.
- Szóval. Ez az egész elég ciki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Szomb. 12 Júl. - 13:48


Dorothy & Liam




Nem csak örülnék, szerintem csapnék valami hajótörött bulit annak örömére, ha ő most a birtokon lenne a nővérével és nem itt velem a szigeten. Már az is kész csoda, hogy vigyorogni látom, mert hogy őszinte legyek, nem sok reményt fűztem, ahhoz, hogy kedvelni fog és nem is nagyon fűzök még mindig. Én vagyok a nővére pasija, a nővérével nem igazán akar jól kijönni, gondolom így velem sem annyira, de szerencsére nem olyan ellenszenves, mint hittem volna. Vagy csak jól titkolja, kitudja. Nem mondom én azt, hogy érzéketlen, mert biztos jó fej, elvégre Scarlett-tel egy géneket örököltek, Scarlett pedig… ezt most hagyjuk, mert mindjárt rám tör még erősebben a honvágy, és most amúgy is Dorothy-ról van szó. A lényeg, hogy szerintem Dorothy egy jó fej lány, elég egyedi stílussal, de nem olyan vészes ez, ha nem utál téged, amiből még nem kaptam ízelítőt, és nagyon remélem, hogy nem is fogok. Szeretnék jól kijönni vele, lehet, hogy ez csak ábránd, ez képzelgés, de akkor is ez van. Scarlett-nek fontos a húga, így nekem miért ne lehetne fontos az, hogy jól kijöjjek vele, és hogy ne essen baja? Logikus nem? De, az, még mielőtt teljesen lelomboznál!
- Ja, szép kilátásaink vannak, de… bambuszrügyek? Majd hegyezünk botokból egy lándzsát és elmegyünk vadászni valami… ehetőre, ehetőbbre, mint a bambusz. – elvégre nem vagyunk buddhisták. A buddhisták egyáltalán esznek bambuszt? A pandák igen, de nem hinném, hogy ők olyan finomak lennének, inkább zsírosak, az meg senkinek nem jó. Ha van itt valami szarvasféle, akkor már nyert ügyünk van, csak szerezni kell valami fegyvernek valót. Egy hegyes bottal nem biztos, hogy sikerül kinyuvasztanunk egy vadállatot, inkább valami íj, vagy puska kéne, vagy valami hasonló, akármi, csak ne törjön bele az állatba. Én komolyan próbálom a helyzetünkben a jót keresni, a pozitívumot, de… de hagyjuk, teljesen felesleges. Nyakig ülünk a szarban, ez a kegyetlen valóság. Csak magunkat álltatjuk azzal, ha elkezdünk reménykedni. Fel kell készülni a legrosszabbra, úgy a legnagyobb az esélyünk a túlélésre. Nem hinném, hogy elkezdtek volna már keresni minket, és ha mégis, akkor nem fognak egy könnyen megtalálni, itt a … Bermuda háromszögben,vagy akárhol is vagyunk. A remény öl, ez az igazság. Ha reménykedsz, akkor csalódni fogsz, és az embernek szokása egyfolytában csalódni. Viszont, ha nem reménykedsz, és felkészülsz arra, hogy ennél még sokkal rosszabb lesz, akkor nem ér csalódás, mert számítottál rá, és legalább még kapsz is így egy csipetnyi önigazolást, amitől majd jobban érzed magad.
A válaszára mosoly kúszik az arcomra, vagy inkább nevezzük nevén, vigyorgok, mint valami hülye. – Igen, ezt gondoltam. - mondom bólogatva. Végül is, mire számítottam? Élménybeszámolóra? Nem, ebben a ”megmaradok”-ban minden benne volt, amire kíváncsi voltam. Miért érzem úgy, hogy nem valami szószátyár ez a lány? – És jó is, egy darabban kellesz… - pár pillanatra elhallgatok, és még mielőtt bármilyen kicsi, és nevetséges okot is adnék a félreértésre, inkább folytatom a befejezettnek szánt mondatot. - … Scarlett-nek, ha sikerül meglépnünk innen. – ha sikerül. De rohadtul utálom ezt a szót. – Amúgy meg… nem akarod magad kényelembe helyezni? – tárom szét a kezem és mutatok magam mellé a homokba. Oké, nem éppen egy ötcsillagos panoráma, de azért jobb, mint a semmi nem igaz?
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Pént. 11 Júl. - 20:34

Valami féloldalas vigyor telepszik az arcomra. Hát ezt is megéltük. Valaki örülne, ha valahol lennék. Mármint érthetném úgyis, hogy mi a rákot keresek itt és takarodjak már, de azért még az én csökevényes szociális csápjaim is fel tudják dolgozni annyira az információt, hogy most nem erről van szó - A birtok egy kicsit uncsi, de a süllyedős részt kihagytam volna, az örvendetes lett volna – mondom, mint aki komolyan el tud elmélkedni ezen, mert megvan a választása, hogy meg nem történtté tegye a dolgot, mert opcionális a múltja, de hát…sajnos nem ilyen képességet dobott a gép. Ami azt illeti, még nem találkoztam senkivel sem, aki esetleg képes lenne módosítani a múltat, mármint igazán, nem úgy, hogy csak az emlékeidet törli róla, hanem ténylegesen. Na egy olyan ember most megoldhatná a problémánkat. Csak nem működne a képessége. Micsoda rohadt egy zsákutca ez, nem igaz? Persze ez a része aggaszt a legkevésbé, képesség ide, vagy oda, az enyémmel most tényleg nem sokra mennék itt, úgyhogy emiatt nem fog fájni a fejem. Ha valami fel akar zabálni az erdőben, így is, úgy is nyert ügye lenne, mert nem vagyok egy karate-bajnok. Max egy ideig futni tudok előle, egész gyorsan.
Bizonyára nem ez lenne a normális reakció, de én komolyan elröhögöm magam a válaszára. Ez pont olyan volt, mintha én mondtam volna. Elvégre ha szar a szitu, akkor szar a szitu, sosem értettem az embereket, akik mindig mindenben akarnak valami „napfényes oldalt” találni, mert egyszerűen néha nincs. És akkor mi van? Megesik. Az ember azonban sok mindent túl tud élni, napos oldal ide, vagy oda. Nem kell félrebeszélni ahhoz, hogy az ember ki tudjon kúszni egy meredek helyzetből, vagy megoldást találjon a problémájára. Biztos van akinek segít, ha közben fülig ér a szája, miközben szenved, mert az reményt ad neki…engem csak idegesít. Hát, igen…az optimizmus asszem nem a barátom, legalábbis indokolatlan esetekben biztosan nem.
Mint aki komolyan elgondolkodik rajta, kihagyott-e valamit hümmögök egy sort, majd természetesen eszembe is jut valami. Bizony, egy költői kérdés van, hogy nem költői kérdés - Csak hogy valószínűleg életünk végéig bambuszrügyeket fogunk rágcsálni. Vagy valami az éghajlatnak megfelelően zöldet és gusztustalant – őszintén szólva nem tudom, de egyelőre nem is érdekel, hogy pont a bambusz honos-e itt. Lehet égetőbb lesz majd a kérdés, ha kifogyunk a tartalékainkból, de ne siessünk előre, elég annyi lehangoló gondolat is, amennyit Liam egyébként is elsorolt. Egy időre elég lesz, szerintem - Megmaradok – megrántom a vállam, akkora túlzásba azért ne essünk, hogy azt mondom „jól vagyok”. A végtagjaim megvannak, a tenyereim nem fognak elvérezni, mert még csak nem is véreznek, szóval egyelőre pont annyi eséllyel indulok a túlélésre, mint bárki más, és egy kicsit többel, mint azok, akik komolyabban megsérültek esetleg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Kedd 8 Júl. - 12:24

- Bocsi, csak jobban örültem volna, ha a birtokon maradsz, és nem süllyedsz el kis híján te is. – mondom halvány mosollyal az arcomon. – De ezt buktam. – megrántom a vállamat, minta mindegy lenne, de valójában nagyon nem mindegy. Nem ismerem valami jól Dorothyt, de akkor sem akartam, hogy ő is hajótörött legyen. Tudjátok, Scarelttnek fontos, tehát nekem is az, és most van egy olyan érzésem, hogy most már nem csak magamért felelek, hanem érte is. Persze soha nem mondanám ezt el neki, mert nem úgy néz ki, mint aki szeretné, ha őrzővédelem alatt áll, de… de ez van. Hazaakarok jutni Scarletthez és szeretném, ha Dorothy is megérné ezt. Mégis mit mondanék Scarlettnek, ha Dorothy nélkül térnénk vissza? Ha visszatérünk. Nem megy nekem túl jól ez az állj pozitívan a dolgokhoz helyzet. Éppen azért vagyok pesszimista, mert a legrosszabbra kell mindig felkészülni, úgy nem érhet igazán nagy pofon minket. Nem sok igazságot láttok ebben a lásd szépen a világot, és majd ő is szépen lát téged dologban, de Scarlett szerint van benne valami kis igazság, így nem árt, ha megpróbálom. Meg amúgy is, szívesebben agyalok azon, hogy hamarosan újraláthatom őt, mintsem hogy máris a síromat kezdjem el ásni. És még azt sem tudnám rendesen megásni, mert sehol nincs egy ásó, vagy valami hasonló eszköz. Szuper. Hagyjuk  is ezt, semmivel nem vagyok beljebb, ha már a temetésem tervezem, úgyhogy erre nem is gondolok többet. Maradjunk annyiban, hogy kijutunk innen. Azt nem tudom még, hogy miként is fogjuk megoldani, de valahogy akkor is kifogunk innen jutni, teszek rá, hogy mennyire nem akarja ezt ez a rohadt sziget, meg az esetleges lakói. És itt van máris a következő gond. Mi a fenét teszünk az itt lakók ellen? Mert bármennyire is szeretném azt hinni, hogy nincs itt rajtunk kívül senki, ennek az esélye körülbelül nulla. Tudjátok van, hogy azt mondod : ennél szarabb már nem lehet, aztán valamilyen érthetetlen módon rá kell jönnöd, hogy mindig szarabb lesz a helyzet. Főleg akkor, ha ezt nem hiszed el. Az élet szeret kibabrálni velünk.
A kérdésére elmosolyodok. Legalább itt marad, ez is valami. Simán kinéztem volna belőle, hogy csak úgy lelép, elvégre én vagyok a testvére pasija, a testvérével pedig nem igazán akar kijönni, így könnyen lehet, hogy engem se kedvel, de… de itt van, úgyhogy legalább egy esélyt ad, és már ez is több, mint a semmi. Már vágnám is rá, hogy jól vagyok, jól leszünk, jön a segítség, de nem megy.
– Nem, semmi sincs rendben. Elsüllyedtünk, néhányunk majdnem meghalt, te itt vagy, nem pedig Scarlettel biztonságban, nem tudjuk hol vagyunk, hogy mikor jönnek értünk, ha egyáltalán jönnek, és még a képességünk sem működik. – mondom a fejemet csóválva, persze csak óvatosan, mert úgy szédülök, hogy már ettől is simán elájulnék, úgyhogy csak módjával, óvatosan. – Kihagytam valamit? – nézek fel rá újból, majd tetőtől talpig végigmérem őt, sérüléseket keresve, vagy bármi hasonlót. – És veled minden oké?
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Hétf. 7 Júl. - 20:06

- Ez aztán a fogadtatás – ugyan nehezen hagyom el a tőlem már megszokottnak számító szarkazmust, de tulajdonképpen majdnem mosolyra áll a szám, mert rettentő viccesnek találom a srác reakcióját. Meg persze, nem igazán tudom hova tenni, de lehet egyszerűen csak a frászt hoztam rá, vagy ilyesmi. Nem ez lenne az első eset, de azért az arckifejezése igazán indokolttá tenne néhány kérdést is voltaképp. Vagy csak ennyire szar látványt nyújtok? Végignézek magamon. Hát, begyűjtöttem pár horzsolást a lábaimra is, mezítláb tapicskolok a homokban, vizes mindenem…de összességében véve asszem nem festek rosszabbul, mint a többiek, vagy mondjuk Liam maga. Ja tényleg, megvan. Így hívják. És ő meg a tesóm. Jah. Hát ez remek. Jobb embert nem is találhattam volna magamnak, de rám köszön, és akkor már tudom, hogy nincs menekvés. Vagyis foghatnám magam, hátat fordíthatnék neki és eliszkolhatnék a másik irányba, amerről jöttem, de valljuk be…az hagyján, hogy taplóság lenne, de még gyávaságként is értékelhető, és ha valami, akkor gyáva nem szeretek lenni.
- Hali – viszonzom aztán végül a köszönést, amint elhatároztam, hogy nem fogok eliszkolni, bár a látványos lelkesedés persze elmarad. Elvégre, most már kényszeresen Scarlettre kell gondolnom a puszta társaságától is, márpedig ez annyira épp most nem kívánatos. Elvégre a semmi közepén vagyok. És fingom sincs, hogy visszajutunk-e a suliba egyáltalán. Ha szentimentális kis hülye lennék, akkor most bizonyára könnyekben törnék ki, hogy nem igazán sikerült még mindig megtalálni a közös hangot a nővéremmel, és így fogunk elválni örökre megint. Szép kis bűntudatnak nézek elébe, ha esetleg a kelleténél tovább élnénk itt a szigeten…fúj. Utálok ilyenekre gondolni. Azért is tartottam olyan jó ötletnek eljönni erre a hülye nyaralásra, mert így legalább egy kicsit megint távol vagyunk egymástól. Nem akarom én teljesen eltaszítani magamtól…tényleg nem, csak egyelőre fogalmam sincs, mik azok az apró lépések, amiket megtehetnék felé. Úgy gondoltam kicsit könnyebben tudok majd ezen gondolkodni, ha nincs a közelemben, hogy sürgetőnek érezzem a jelenlétét, eszembe jut majd pár okos dolog a nyugiban, de hát persze…pápá, nyugi! Mindenesetre legalább lesz miről mesélnem neki, ha visszatérek. HA visszatérek…
És akkor most megint, a szokásos kérdés…hova tovább? Nyugtalanul tipródok egy sort, valahogy olyan érzésem van, mintha valami számomra nem ismerős együttérzés miatt kellene most itt maradnom, éppen ezen a partszakaszon. Scarlett miatt. Aki bár nem érzem úgy, de a testvérem, ez az arc meg fontos neki. Hát jó. Akkor megpróbálok úgy viselkedni, ahogy normális emberek tennék…- Minden oké?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Csüt. 3 Júl. - 16:36

Valójában számítanom kellett volna arra, hogy semmi nem fog a tervek szerint menni. Charles és Eric valahogy képtelenek megszervezni bármit is probléma nélkül, bár tudom én, hogy nem az ő hibájuk, de nagyon nincs szerencséjük a programtervezéssel. Profikra kéne hagyniuk a dolgot, de ezek után kevés esélyt látok arra, hogy bárhova is elmenjek, amit a suli szervez a diákoknak. Kiskoromban még a hajókat is imádtam, most pedig másodpercek alatt kellően meg is utáltam őket. Nem mondom, hogy bennem nem merült fel az, hogy akár el is kezdhetnénk rögtön házakat építeni a fára, meg az sem ártana, ha megtanulnánk indákon lengeni és a faágakon ugrálni ,meg minden, de pozitívan kell gondolkodni, úgyhogy minden erőmmel azon vagyok, hogy meglássam valahogy a jót is ebben az amúgy teljesen katasztrofális helyzetben. Ha legalább a képességem működne, de… de igazából azzal sem érnék sokat. Semmi energiaforrás nincsen itt, magamtól előállítani energiát pedig elégé fáradságos dolog, azzal meg ne is próbálkozzon senki, hogy használd a nap energiáját, mert visszadobom a vízbe. Nem úgy megy ez, hogy csak úgy, mikor kedvem szottyan kölcsön veszek a naptól egy kis energiát, nem. Talán ha beütne egy vihar, akkor abból tudnék energiát nyerni, mert semmi kedvem építeni egy szélkereket, hogy abból nyerhessek magamnak energiát. Akkor már kérek kölcsön a naptól, az sokkal egyszerűbb, és körülbelül ezerszer fárasztóbb is. Képesség nélkül úgy érzem magam, mint valami mozgássérült, hiába tudom, hogy semmi hasznát nem venném, azért nyugodtabban tudnék aludni éjszaka, ha nem vonná meg tőlem ezt is az élet. A kérdés pedig ugye magától adódik: miért? Miért nem működik a képességünk? Talán ez tényleg a Bermuda háromszög, és nem csak a gépek meg a hajók tűnnek el benne, hanem a rajta utazó mutánsok is, mert néha ugye még a Bermuda háromszög is megéhezhet. Kész röhej ez az egész, és még egy normális gondolatmenetet sem tudok végigvezetni, úgy hasogat a fejem, bár ez nem feltétlen rossz, csak szimplán idegesítő.
Hallom a lépteket, vagyis remélem, hogy hallom, és nem kezdtem el hallucinálni, mert az nem csak engem érintene kellemetlenül. Végül aztán oldalra kapom a fejemet, azonban a mozdulat túl gyors, kell pár másodperc, hogy öt ember helyett egy embert lássak, és aztán még egy kis bónusz idő, hogy a vonásait kivegyem, és…
- Basszus! – csúszik ki a számon, mikor felismerem a lányt. Reménykedtem benne, hogy Dorothy nem volt a hajón, és csak rosszul emlékeztem, hogy láttam, de … de nem, a francba! Azért bíztam benne, hogy Dorothy a birtokon van még, és amíg én itt aszalódom hajótöröttként, addig majd ők rendbe hozzák a kapcsolatukat. Akárhogy, csak végre legyenek olyanok, mintha tényleg testvérek lennének. De ez a terv, vagy inkább képzelgés túl szépnek tűnt már az elején is ahhoz, hogy igaz legyen. Talán, ha Scarlett is itt lenne, akkor könnyebb lenne helyrehozni a dolgokat, hiszen a bajban mutatkozik meg az, hogy kiben is bízhatsz igazán, Scarlettről pedig nem tudnám elképzelni, hogy magára hagyja Dorothyt. – Azaz, szia! – mert azért köszönni kell, még akkor is, ha jobban örülnék annak, ha most nem itt lenne, hanem a nővérével a birtokon.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   Szer. 2 Júl. - 16:47

Nyilvánvalóan a dolgoknak nem így kellett volna történni, de valahol már meg sem lepődök. Annak ellenére, hogy sikerült végre elkerülnöm a csak patkánylyuknak becézett néhai otthonomból és szülővárosomból, még mindig nem akar rám mosolyogni az élet naposabbik oldala. Csekély számú normális barát: pipa. Halottnak, eltűntnek, engem le sem ejtőnek hitt nővér: pipa. Reménytelen próbálkozás arra, hogy legalább egy kis ideig ne kelljen a gondjaimmal foglalkozni, mert életemben először nyaralok, de a hajók még ténylegesen, nem csak képletesen süllyednek el velem: megint csak pipa. Jobban belegondolva tényleg semmi meglepő sincs abban, hogy ahol én vagyok, ott garantáltan elromlik valami, vagy egyenest katasztrófa történik, mert azt hiszem egy diákokkal (pardon, különleges diákokkal) megpakolt hajó elsüllyedése már katasztrófa számba megy. Ha csak egy fokkal paranoiásabb lennék akkor valami összeesküvést szimatolnék, főleg, miután a partra kerülve megtudtam, hogy a legtöbbeknek egyáltalán nem működik a képessége…csurom vizesen nekem nem volt még sok kedvem elektromossággal játszani, nem vagyok még teljesen idióta, de amennyiben egy lakatlan szigeten vagyunk, úgyis mindegy. Meglévő elektromos forrás nélkül ugyancsak fárasztó lenne áramot előállítani, és most úgy érzem az erőnlétem maradékát másra kéne pazarolnom…majd ha ránk szakad az ég újra és csapkodnak felettünk a villámok esetleg tehetek egy próbát, de minek? Süssek magunknak vacsit egy madárból? Röhög a vakbelem…de lényeg a lényeg, nekem ne mondja senki, hogy ez nem rémesen fura. Lehet elnyelt minket a Bermuda háromszög…? Az se lenne meglepő, komolyan nem viccelek.
A partra evickélés mit ne mondjak kicsit sem volt kellemes, ami utána jött, az azonban majdnem rosszabb. Sajnálok én mindenkit, aki megsérült, meg a többi, de nem bírom huzamosabb ideig elviselni, amikor másoknak sír a szája körülöttem, vagy épp ellenkezőleg, amikor megpróbálják agyonszervezni a semmit. Fedezzünk fel, szerezzünk vizet, találjuk ki, hogyan jutunk haza…bloá. Jah, nem vagyok valami konstruktív, és a pesszimizmus sem áll tőlem éppenséggel távol, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy itt öregszünk meg mind, leveleket rágcsálva, fákon éjszakázva. Remek lesz. Adieu civilizáció! Szóval egyáltalán nem meglepő, hogy észrevétlenül leszakadok a kis brancstól. Nem akarok messze menni, semmi kedvem eltévedni teljesen ismeretlen terepen, csak szeretnék egy kicsit hallótávolságon kívül kerülni, hogy legyen egy néma pillanatom csak magamra. Inkább fáradt vagyok, mint sérült, többnyire egész jól megúsztam a dolgot, egyedül a két tenyeremet sértettem fel csúnyán, amikor zuhanás közben csodával határos módon sikerült megkapaszkodnom egy törött deszkában, de azt hiszem a szálkákat sikeresen megúsztam, csak két széles, vörös csík emlékeztet a hajópadlóval történt találkozásra. A sós víz igazán jót tett neki, hogy mit ne mondjak, de végre szárazban vagyunk, legalább meleg egyelőre az időjárás, úgyhogy talán a vizes ruhák is megszáradnak rajtam…reménykedjünk, noha ez az érzés eléggé távol áll tőlem.
Nem nagyon figyeltem, hogy merre megyek, akkor torpanok meg, amikor már nem tudom kivenni, miről is szól a csevej a parton, de kelletlenül észlelem, hogy itt sem vagyok egyedül, és ráadásul én érkeztem másodiknak, vagyis nem az enyém az elsőbbség joga…ez a srác meg még ismerős is, állapítom meg magamnak a homlokomat ráncolva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Dorothy & Liam   Kedd 24 Jún. - 11:53

Csalódott vagyok-e? Nem. Dühös vagyok. Végre sikerült tisztáznom a dolgokat Scarlettel, erre…nem is tudom mi van vele, úgy volt, hogy ő is jön a hajó útra, erre mégsem. A történtek után persze örülök annak, hogy nem volt itt, de…azért mégis könnyebb lenne, ha most itt lenne mellettem. Tudom, hogy nem kéne, de mégis befészkelte a fejembe magát az a gondolat, hogy esetleg azért nem jött el, mert…nem, ezt hagyjuk! Ő nem olyan, biztos nem tette volna ezt velem. Talán csak lekéste az indulást, vagy rosszul lettés már nem tudott szólni…ezernyi dolog történhetett, nem kell egyből a legrosszabbra gondolnom. Hajlamos vagyok mindent a legrosszabb színben látni, amiért már Lari nagyon sokszor leszúrt régen. Ő testesített meg mindent ami jó az életben, ő úgy látta a dolgokat, amilyenek voltak, de még a legrosszabból is képes volt kinézni a legjobbat. Nem kereste a hibákat semmiben sem. Ellenben velem. Én még a jóban is a rosszat láttam, elégé elkeseredett voltam akkoriban. Úgy voltam vele, hogy fel kell készülnöm a legrosszabbra, hogy ne érjen semmiféle meglepetés, akár jó, akár nem. A meglepetések akkoriban egyet jelentettek a fájdalommal, amit Lari tökéletesen figyelmen kívül tudott hagyni, de ő már csak ilyen. Viszont, ha most itt lenne, szerintem még ő is képtelen lenne a helyzetünkben megtalálni a jót. Hajótöröttek vagyunk, és kötve hiszem, hogy már gőzerővel elkezdtek volna minket keresni. Aztán ott van még az is, hogy nem működnek a képességeink…a helyzetünk úgy tűnik tökéletesen kilátástalan, de valamit azért tenni kell, legalább megpróbálni megoldani a helyzetet valahogy. Ezért is jelentkeztem, hogy elmegyek keresni élelmet, vagy valami hasonlót, aminek hasznát tudjuk venni, míg a többiek elmennek, hogy felderítsék a szigetet. Kitudja, kik vannak itt rajtunk kívül, vagy kik nincsenek.
A kezemen lévő karkötőt kezdem el bámulni. Legalább ez nem veszett el, már ez is valami. Scarlettől kaptam, azt mondta, hogy az apjáé volt, és talán segít majd nekem. Nem talán, hanem biztosan. Legalább van valamim tőle, valami kézzelfogható, amire elég ránézni, hogy eszembe jusson, és elfelejtsek mindent, ami az utóbbi időben történt velem. Pár pillanatra, pár percre, mindegy. Nem tudom, hogy meddig leszünk itt, hogy miként is fogok innen kijutni, de abban biztos vagyok, hogy mindent megfogok tenni, hogy kijussunk innen. Megígértem neki, hogy nem tűnök el többet, erre tessék…az élet nagyon haragszik rám valami miatt. Viszont csúnyán ráfaragott erre, mert addig fogok próbálkozni, amíg vissza nem jutok hozzá. Addig meg…rendbe teheti a kapcsolatát a húgával, vagy ő is a hajón lett volna? Még nem találkoztam vele, de úgy rémlik, hogy ő is a hajón volt…remélem, hogy tévedek.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Dorothy & Liam   

Vissza az elejére Go down
 
Dorothy & Liam
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Liam Briantov
» Liam O'Keeffe
» Dorothy Yates
» Rosszat álmodtam, oda bújhatok melléd? Liam & Elena
» Jason Liam Norman

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Kalandok, események :: Kalandok, mesék :: Nyári hajóút-