we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Sürgősségi ügy
by Mesélő
Szer. 18 Okt. - 18:28

Adler nyaraló
by Aaron Adler
Szer. 18 Okt. - 15:08

Kerti lugas (fürdő előtér)
by Adrienne Meyer
Szer. 18 Okt. - 14:56

Hope Town - Eredetkutatás
by Adrienne Meyer
Szer. 18 Okt. - 14:45

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Csüt. 12 Okt. - 8:22

Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Szomb. 7 Okt. - 8:54

Bellamy & Felicity - Koccanás
by Felicity Phoenix
Csüt. 5 Okt. - 20:36

Four Seasons szálloda
by Jamie Cavenaugh
Vas. 1 Okt. - 19:15

Top posting users this month
Jeremy Carlson
 
Adrienne Meyer
 
Jamie Cavenaugh
 
Dakota Lincoln
 
Shosanna Webber
 
Mesélő
 
Casey Andrews
 
Felicity Phoenix
 
Kieran Boomer
 
Jean Grey
 
i'm here





Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Fortuna eltávon

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Hétf. 14 Júl. - 11:59



S. O. S.



Ökölbe szorul kezem Dave szavainak értelme alatt. Legszívesebben üvöltenék, de nem hiszem, hogy azzal sokat használnék a helyzetnek. Fogaim közt szűröm csak vészjósló, makacs világlátásomat, úgy hajolva a férfi arcába, hogy jól láthassa vonásaimon is az elszántságot. Legyen csak ez az utolsó képe, mielőtt megint a homályba zuhan. Dögöljek meg, akkor is megmentem! Hiába beszél olyan logikus hülyeségeket, melyeket ha a kutya bevenne, megdöglene tőlük.
- Azzal törődöm, ami nekem jólesik! Nem fogok hagyni még valakit meghalni. Egyszer. Csak egyszer tudtam végignézni. Nincs az a hatalom, amiért cserébe itt hagyjalak!
A lecsukódó pillák könnyet élesztenek szemeimben, tovafoszlik határozottságom, s egy pillanatra csúnyán elhagyom magam. Újra látom apámat, ahogy vérmocskos ajkakkal mered rám, és megroppanok az emlék súlya alatt. Csak pár másodperc amíg Dave mellkasára borítom homlokomat, s hagyom felszáradni összeszorított pilláim alatt a könnyeket. Fontos nekem, igen, az. Talán túl könnyen zárok a szívembe embereket, de ha egyszer valakinek helyet csinálok ott, az nagyon nehezen kerül ki. S most ez rossz, mert csak egy olyan személy van, aki a fontosak listáját erősíti, s nem jött el. Imába foglalom a Queen nevét, tartsák meg ezt a jó koncertezési szokásukat!
Oké, oké, nincs semmi baj! - nyugtatom magam, miközben úgy emelkedem fel, mintha tényleg mi sem történt volna. A csónak közben megérkezik, hát itt az ideje, hogy megint segítséget kérjek az emeléshez, mert annak meszeltek, hogy Davet öntudatánál tartsuk, s rá tudjon nehezedni a jó lábára legalább.
- Nincs ruhánk! - húzom el a számat szomorúan. Felicity ötlete nagyon is használható lenne, de a kutatással még több időt és energiát vesztegetnénk. Maradnunk kellene annál, amink van. A saját erőnknél. - Próbáljuk háromra, s ha egyszerre, azonos lendülettel és erővel emelünk, akkor szintben tudjuk tartani. – gondolkodom hangosan. Nem mondom, hogy nem égek, hiszen tudom, hogy láthatták, amint végem lett, mint a botnak. De ugyan ki nincs kiborulva itt? Csoda, hogy nem vagyunk még mind kész idegroncsok.
Liam ötlete a leghasználhatóbb, s jó is, hogy sürgetőleg hat, így nem gondolkodunk sokat. - Ketten-ketten oldalról, s valaki tartsa meg a vállainál.. – segítek a helyezkedésben, hogy a megfelelő alátámasztási pontokat fedjük le. Megfelelő. Jó vicc. Van egyáltalán olyan? Mindenesetre ha sikerül emelni, akkor én a sérült láb oldalánál voltam eddig is, s ott is maradok, comb és vádli alá nyúlva, próbálva nagyon óvatos, de nagyon hatékony is lenni. Véleményem szerint annak kellene támasztani a csónakban Davet, aki a vállnál emelte a fejénél. Nem tudom ki lesz az, de amint sikeres a beemelés, a csónakot már tolhatjuk is. Ha nem itt lennénk, még viccesnek is tartanám ezt a játékot. Szárazon se csónakáztam még. Ami azt illeti, eztán nem is szeretnék. Se szárazon, se vízen.
Az egyik árnyékosabb részhez érve – persze felmérve azt, hogy ne csak egy óráig legyen árnyékban, hanem a nap legnagyobb részében úgy boruljanak a hely fölé a lombok, hogy árnyékot adjanak – aztán jöhet az újabb produkció, hogy ki is emeljük Davet a csónakból. Ha ez sikerül, akkor végre pihenhet. Ő is, Feli is és Liam is. Én a magam részéről pedig Sylviere és Carrie-Annre tekintek.
- Szerintem most jött el a kutatás ideje.. ruhák, bármi.. Jöttök? – kérdezem, s ha bólintanak, akkor meg is indulok velük. A lényeg az, hogy valaki mindig maradjon Dave mellett és Felicityt sem kéne egyedül hagyni. Nem tudom megállapítani, hogy mit bír ki a szervezetük.

//Azt gondolom, hogyha nem akarunk kutatósdit játszani, akkor itt szünetelhetnénk egy kicsit, s ha más sérült is csatlakozna a játékhoz, akkor az új belépőkkel játszhatnánk tovább. De persze vihetjük a szálat, ha akarjátok, én bármire rávehető vagyok. Smile Ha nem, akkor – egyelőre – köszöntem a közreműködést, élveztem a játékot nagyon! I love you //

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Indiana Evans
Hozzászólások száma : 149
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Szer. 9 Júl. - 9:07


I'm so fear!




- Köszi! - engedek meg magamnak egy reszketeg mosolyt, amikor készen vagyok Felicityvel és Nique megdicsér. Jól esik és egy kicsit közelebb segít ahhoz is, hogy még mindig ne essek pánikba. Nem kéne, főleg hogy vannak is súlyos sérültek és én egészen jól vagyok. Pár karcolás miatt nem kell azonnal nyafogni igaz? Még akkor sem, ha nekem a pár karcolás is nagyon durvának tűnik, mert amúgy nem sérülök meg soha. Az újabb feladat hallatán persze, hogy azonnal felpattanok. Csónakot hozni, segít, hát naná! Együtt szépen idehúzzuk Sylvievel, belepakoljuk a fickót és nem lesz itt semmit gond. Az árnyékban majd bekötözve a lábát rendbe jön és talán találunk valami hasznosat is, gyógyszereket teszem azt, csak sodor valamit partra a víz, muszáj lenni valaminek, ami segít!
Szóval a csónakot heves bólogatások után húzzuk ide, amíg a többi sérült valamelyest még lábadozik. Azt még nem tudom, hogy pakoljuk bele a pasast, de ha közös erővel próbáljuk akkor csak sikerülnie kell. Kb. az önfeláldozó szövegre érünk vissza, amire enyhén szólva is elkerekedik a szemem. Az a helyzet, hogy még soha életemben nem láttam senkit sem meghalni, csak a filmeken és nem hagyhatunk csak úgy itt valakit a napon aszalódni, és... és az nem lehet! Felicity határozott szavaira csak remegő szájjal bólogatok. - Mi... mi segítünk és nem lesz baj. - oh, milyen jó lenne ezt nem alig hallhatóan suttogni, de nem vagyok én elég erős és bátor ahhoz, hogy úgy adjam elő a mondandómat, mint ahogy mások teszik, tőlem már ez is nagy dolog. Segíteni akarok, ahogy tudok, csak... csak a fickó élje túl és mindenki élje túl és jöjjön a felmentő sereg és... olyan rémesen érezem magam! El se kellett volna jönnünk erre a hülye útra... soha többé nem szállok hajóra az egyszer biztos!
- Nekem nincs több ruhám, keressünk a parton, hátha van? - az egyetlen pólóm az most Felicity oldalán pihen, más meg nincs rajtam, ami feláldozható, csak a fürdőruhám, ami azért jó lenne, ha maradna igazából. Esetleg tényleg kereshetünk ruhákat, bár az meg időigényes, de ha együtt alányúlunk, akkor csak be tudjuk emelni a csónakba és elhúzni az árnyékig. Nem azt mondom, hogy igazi nagy erőművész vagyok, de... azért szerintem az összefogás mégis csak sokat számít.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Miss Mosh
Hozzászólások száma : 48
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Kedd 8 Júl. - 19:33

Csendben pihenek a többiek között, miután többször is megköszöntem Carrie-Ann-nek a segítségét. Mikor Nique egy pillanatra felénk fordul és megdicséri, a lányt én csak egy halvány mosollyal az arcomon bólintok, mintegy megerősítésként. Nem kell a pánik és a sikoltozás. De tanulva az előbbi pattogásomból, most csak némán ülök és figyelem, ahogy a többiek szorgoskodnak körülöttem. Őszintén szólva, nagyon nehezemre esik, de be kell látnom, hogy a homokban, mozdulatlanul ülni sokkal felemelőbb, mint jobbra-balra forogni és bajt keresni magamnak. Legalább valamennyire enyhül a fájdalom és a hullámokban felém kúszó ördögi sajgás. A fájdalom a sebből áramlik szét a testemben, mint valami méreg, pattanásig feszítve az idegpályámat a túl sok ingerülettől, ám most, végre egy kicsit fellélegezhetek.

- Boncnok? Azta – bukik ki belőlem, de nem várok rá választ. Az első másodpercekben nem tudom, hogy ez a magyarázat, amit fél füllel hallok megnyugtat-e vagy sem. De még szerencse, hogy nem horkantok fel cinikusan, meglátva az eljövendő halálunk iróniáját a helyzetben, mivel Nique arca kifejezetten sebezhetővé válik, nem beszélve a remegő kezéről. Így inkább csak nyelek egyet, eltemetve magamban mindenféle „pozitív” hozzáállásomból jövő gondolatot és csendben ülök tovább… Egészen addig, míg a csónak Dave mellé nem kerül.

- Na szép! – morranok fel felháborodottan és valahogy végre feltápászkodom a forró homokról. Talpamat égeti a talaj, de a lelkemet még inkább az önfeláldozó szavak, amik elhagyták a férfi ajkait. – Ha már ennyit vesződtek veled a többiek, nem fognak csak úgy itt hagyni! Kárba menne az eddigi munka és azt hiszem ezt a jelenlegi helyzetben nem nagyon lehet megengedni – mondom kissé dacosan. Természetesen az igazi ok, amiért nem lehet őt itt hagyni az az, hogy nem hagyunk hátra senkit. Még nem ismertem, de ettől függetlenül egy bajbajutottat sem hagynék a sorsára. Ez a „kárba veszett munka” és a hasonló dolgok csak úgy, helyette csusszantak ki a számon és remélem, hogy mindenki tudja mire gondolok igazándiból. Hiszen… Nem, nem hagyhatjuk itt. Nem várom el, hogy megértsék az enyhe felháborodásomat, mivel én sem értem. Azonban talán annyi a védelmemre kel, hogy egy ilyen helyzetben csak úgy váltakoznak az érzelmek. Kétségbeesés, fáradtság, félelem, düh, a lelkünkben zokogó rettegés, majd ismét az életünk mellett kitartó dacos harag, majd végül marad a gépies, megfáradt gondolkodás, míg az agy újabb erőt gyűjt az ijedtség és a harci szellem közötti tánchoz… Tán nem furcsa, ha én is az áldozata lettem ennek.

- Szerintem egyszerűbb lenne beemelni, ha ruhákat csúsztatnánk alá és azt használnánk ideiglenes hordágynak. Mondjuk négy-öt darabot, átfűzve a feje, válla, háta, medencéje és a lába alatt, így az oldalán kikandikáló végeket meg tudnánk markolni és egy gyors mozdulattal át tudnánk helyezni. Alácsúsztatni néhány ruhadarabot nem lenne nehéz, a homokban könnyen lehet ásni, szóval nem mozgatnánk feleslegesen – osztom meg az ötletemet a többiekkel és kíváncsian várom a mondandómat követő reakciókat, ellenvetéseket, esetleg a beleegyezéseket. Ha végül ennél az ötletnél állapodnánk meg, készségesen segítek, de ha nem, akkor is segítő kezet nyújtok, természetesen, ha valaki megmondja, hogy hol segítsek. Nem, nem érdekel a sebem, eddig úgy vélem éppen eleget pihentem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Vas. 6 Júl. - 15:23

Sokfélre válaszra számítottam, csak arra nem, amit ténylegesen kapok. Az arcomról egyértelműen leolvasható a meglepettség, majd egy aha is elhagyja a számat, de ennél több most nem megy. Nem mintha most kevésbé bíznék meg benne, dehogyis, szó nincs ilyesmiről, csak… csak értitek. Meg amúgy is elég fura már csak elképzelni is azt, hogy az apja boncol egy testet, a kis Nique pedig érdeklődve figyeli az apját, majd odasétál hozzá és ő is besegít a dolgokban. Az szerencsére meg sem fordul a fejemben, hogy hullákat sminkelt ki, és ha tudnám is, elégé meglennék döbbenve, hogy végül nem valam pszichopata sorozatgyilkos lett belőle, aki kisminkeli az áldozatait. Elsősegély, erre kell koncentrálni, ez a kulcsszó. – Sajnálom. – látom, hogy remeg a keze, és mondta is, hogy az apján kívül senkije nem volt, így nem valami nagy ördöngösség kitalálni, hogy meghalt, de mindezek ellenére azért bocsánatot kérek tőle, mert nem akartam ezt felemlegetni, ha tudtam volna, hogy mi a helyzet, akkor biztos, hogy nem hozom szóba dolgot.
A szavaira viszont inkább egy fájdalmas mosolyféle jelenik csak meg az arcomon. Értékelem én, hogy próbálja elviccelni a dolgot, csak… csak most kicsit olyan a helyzet, mikor én hoztam szóba akaratlanul az apját. Próbálok én arra gondolni, hogy minden rendben van Scarlettel, és csak lekéste a hajó elindulását, de nem tudom kiverni a fejemből azt a tengernyi bajjóslatú gondolatot, hogy itt valami sokkal több van a háttérben. Mi van akkor, ha megint bajba került, én pedig ahelyett, hogy ott lennék vele, hajótöröttként várom a felmentő sereget, ami talán soha nem fog megérkezni? Próbálok én pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, de jelen pillanatban ezt lehetetlennek érzem. Örülök, hogy lekéste a hajó indulását Scarlett, mert így legalább nem kellett mindezt átélnie, de mi van akkor, ha valami rosszabb történt vele? Azt nem bírnám k, ha baja esne, ha már megint nem vagyok ott, mikor történik vele valami. Ki kell jutnunk innen minél előbb!
Természetesen segítek Nique-nek abban, hogy Dave ne nagyon kalimpáljon és nyúlkáljon a lábához, mert akaratlanul is csak a fát vágja maga alatt. Azt már eddig is felfogtam, hogy elég jóban lehetnek, mert látszik a lányon, hogy nagyon aggódik Dave-ért, és nem csak azért mert egy társunkról van szó. Feszülten figyelek, mikor végre meghallom Dave hangját, de… de igazándiból mi mást várhattam volna? Ő egy X-Men, gondolom náluk alapdolog az, hogy a többség érdekét helyezzék maguk elé, csakhogy erre velem együtt szerintem most a többiek is tesznek. Csak azért nem fogjuk hagyni Dave-t elpatkolni, mert néhányunk megsérült. Legszívesebben magam kapnám fel, hogy aztán végre árnyékba vigyem, csak ugye a lába… és azzal sem vagyunk beljebb, hogy ideért a csónak minden bizonnyal. Még az sem jó, ha leeresztjük, mert akkor az meg olyan, mintha a földön vonszolnánk végig. Valakinek biztosítania kell azt, hogy Dave lába ne mozogjon, míg mi a csónakot betoljuk az árnyékba. Ehhez azonban előbb fel kéne emelni, ami már önmagában sem valami biztató, de…minél többet várunk, annál rosszabb lesz.
– Na jó, csináljuk mert minél tovább várunk, annál rosszabb lesz neki. Emeljük be a csónakba, és majd valaki megtámasztja őt, míg bevisszük az árnyékba. – ennél jobb most nem jut eszembe, persze ha van másnak valami jó ötlete akkor vevő vagyok rá és csináljuk úgy. Dave most amúgy is kidőlt, talán szerencsénk is van vele, így legalább nem fog ordítozni a fájdalomtól.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Daniel Henney
Hozzászólások száma : 242
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Pént. 4 Júl. - 19:15

A kezem elernyed a fogás alatt. A fájdalommal vagyok ugyan elfoglalva és fázok, de egy kis szünetet tartok a lábamhoz nyúlkálással. Igyekszem felfogni, mi történt. Mint ahogy azt is, hogy hol vagyunk egyáltalán. Lassanként azért elérnek hozzám Niqué szavai, annyiban bizonyosan, hogy nyugton maradok. Nem esik le, hogy az anyanyelvemen szólaltam meg. Hajó… csónak… felsejlik előttem, mi történt. Az árbóc! A lábamat találhatta el. Csoda, hogy még van lábam.
-A többiek? – ismét az anyanyelvemen szólalok meg, az, hogy árnyékba akar vinni, még szintén nem jut el hozzám. A szemem még csukva, de lassanként kinyitom és keresem Niquét, majd a többiekre siklik a pillantásom.
Az is elér, hogy csak a saját fájdalmamat érzem. És… Niqué könyörgését. A fájdalom hullámokban ér el, néha felnyögök. Szükségük van bátorításra, amit most először nem tudok megadni, még beszélni sem tudok. A rumbára halvány mosoly jelenik meg az arcomon a fájdalom ellenére. Pedig legszívesebben ordítanék, annyira fáj. Az öntudatlanság is eléggé csalogató.
Nem tudom, ki mennyire sérült meg és kik vannak itt egyáltalán, azokon kívül, akiket Nique mondott. Egy valamit azonban érzek, pontosabban tudok. Minél többet foglalkoznak velem, annál kevesebb esélyük lesz túlélni. Ha lenne fájdalomcsillapító vagy gyógyszer, már kaptam volna. Nyelek egyet. Élni akarok. Az esélyem azonban töredéknyi. De addig úgysem hagynak békén, ami különösen meghat. Fontos vagyok nekik, törődnek velem.
-Nem kell csónak. Hagyjatok itt. Mind sérültek vagytok és tovább sérültök. Megtiltom, hogy cipeljetek. Magatokkal törődjetek. Éljétek túl. – suttogok, de már azon a nyelven, amit Nique is és a többiek is értenek.
Nem akarom, hogy a gyógyulásra és a túlélésre fordított energiájukat rám fordítsák. Nem látok esélyt a túlélésemre, még akkor is, ha még így is ordítani tudnék az életért. A java… még hátra van számomra, ami csak ez után kezdődik.
De csak idáig bírtam, a szemeim lecsukódnak, visszatérek a révületbe és a jótékony öntudatlanságba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Csüt. 3 Júl. - 11:03



S. O. S.



//Bocsi, hogy most, de ma tuti van időm, aztán nem akartam, hogy miattam álljunk, ha nem tudok írni. Feli amúgy sem erőlködhet. Smile//

Liam kérdésére, legyen az bármennyire is groteszk jelen helyzetben, kénytelen vagyok megmondani az igazat. Sylvie már tudja ezt, így őt nem fogja annyira sokkolni, de a többiek talán kamilláznak kicsit. Csak el ne menjen a kedvük a segítő szándékomtól!
- Nem. Apám temetkezési vállalkozó volt és boncnok. Mivel gyakorlatilag csak ő volt nekem, sehová nem mentem nélküle, így sokat voltam lent a pincében, amikor dolgozott. És míg ő dolgozott, mesélt nekem mindenfélét az orvosi egyetem alatt tanultakból. Elsősegély, ilyesmi. - azt most nem tartom jónak megjegyezni, hogy amikor nagyobb lettem, még azt is megengedte, hogy összevarrjam az Y-vágást a holttesteken, sőt, sminkeltem is halottat. Elég betegen hangzik ez így, de nem lettem tőle sérült, szóval engem sose zavart. Mindig menőnek éreztem magam, mert olyan voltam, mint az a lány a filmből. Kivéve, hogy nekem nem volt legjobb barátaim és nem csípték halálra a méhek. Halálból jutott így is, s az meg is tört rendesen. Most sem tudok úgy beszélni apámról, hogy ne remegne bele a kezem. Még szerencse, hogy el nem sírom magam. Az azért ciki lenne, bár jelen helyzetben szerintem senki nem szólhatna egy szót sem, ha bőgéssel adná ki magából a feszültséget bármelyikünk.
- Szépre kötözlek, hogy el legyen ragadtatva tőled a barátnőd! – próbálok kedveskedni és egy viccel elvenni a kellemetlen és fájdalmas szájízét ennek az egész dolognak. Ha megkapom azt a pólódarabot, akkor annyi részt hagyom, amennyivel körbe tudom tekerni Liam fejét amolyan hajpántosan, s a maradékból meg mintegy kis gézlapot hajtogatok, hogy az kerüljön a sebre. Így majd nem csúszkál el olyan nagy lendülettel, legalábbis reményeim szerint.
Fogalmam sincs, hogy honnan veszem, hogy lenne barátnője. Egyszerűen olyannak tűnik, bár a megjegyzés tapintatlanságát csak akkor fogom fel, amikor Sylvie Chad kapcsán megszólal. Őrá is és Liamre is bocsánatkérő pillantást vetek.
- Biztos nincs semmi baja! – intézem Sylviehez a szavaimat, s odalépve hozzá még meg is ölelem, megakasztva kissé a dolgában. Carrie-Ann felé is megeresztek egy mosolyt, amolyan biztatót.
- Nagyon jól csináltad! – dicsérem meg. Látszik rajta, hogy fél, így még inkább erős bennem a kényszer, hogy ne zuhanjak meg. Egyszerűen az csalja elő belőlem a koromhoz képest is komoly lányt, hogy nem akarok megint úgy járni, ahogy apám esetében jártam. Belehalnék, ha még egyszer át kéne éljek egy akár csak nyomaiban is hasonló szituációt.
- Zseni vagy, zseni! – kap Sylvie egy cuppanós puszit az arcára az ötlete okán. Amíg én leroskadok Dave mellé, s arcára simítom tenyeremet, addig a lányokhoz intézem szavaimat. Persze nem Felicityhez, ő csak pihenjen. Nem kicsit ráfér szerintem egy ilyen sebbel az oldalán. Főleg, hogy gyakran mozgó helyen van, így nehezen is tud összeforrni a seb.
- Hoznátok egy csónakot? Nekünk nem volt, mi egy ajtón eveztünk el idáig, de azon Tati feküdt, amikor utoljára láttam. Valami megütötte az oldalát, eléggé kikészült tőle. – magyarázom, de közben Davere fókuszálok. Finomnak ígérkező, de határozott mozdulattal kapom el a hozzám közelebb eső csuklóját, s szorítom le a homokba a kezét. Nem akarom, hogy pánikoljon, pláne ne kapkodjon a lábához, mert azzal csak ártana. Nem akarom én megbéklyózni a szorításommal, s a másik kezét amúgy sem érem el, de ennyi kell. A továbbiakban szavakkal igyekszem megnyugtatni.
- Tudom, hogy fáj, de ne akard megpiszkálni. Bekötöztünk, kimostuk a sebet. A combod nem néz ki jól, de rendben leszel, csak ne tégy hirtelen mozdulatokat. - magyarázom csendesen. Legszívesebben közölném vele, hogy ne csesszen ki velem s térjen magához, mert ha ő is a szemem előtt fog meghalni, ahogyan azt apám is tette, akkor nekem reszeltek. Végem lesz, mint a botnak. De mivel nem hiszem, hogy segítene, ha én is pánikrohamot kapnék attól, hogy nem tudom mi lesz most, hogy látom a fájdalmat kiülni arcára és nem tudok mit segíteni neki, így igyekszem nagyon nyugodt lenni. Fogalmam sincs, hogy honnan van bennem ennyi higgadtság, hisz általában nincs egy falat se belőle.
- Egy szavadat sem értem, de megpróbálom a kérdést kíváncsiságnak felfogni. Nem tudom, hogy mennyire emlékszel, de.. elsüllyedtünk. Megsérült a lábad. Most egy szigeten vagyunk, de nagyon tűz a nap. A lányok szereznek egy csónakot, abba bele kellene tegyünk téged, de nem hiszem, hogy meg fogunk tudni emelni. – amint kinyitja a szeét, igyekszem elkapni pillantását, kitakarni előle mindent, hogy csak az én arcomat lássa, abba tudjon belenézni, mert talán ha hitelesen adom saját nyugalmamat, az rá is átragad. Szép álom. Mindenesetre a kezét elengedem, de ha még mindig kapkod a lába után, akkor segélykérő nyüsszenéssel Liam felé tekintek, hátha tud kezdeni Davevel valamit. Nekem nem kenyerem ez a lefogjuk a beteget dolog, bár mesélt apám egyet s mást, amikor szerinte ezzel megkímélik ahelyett, hogy fájdalmat okoznának. Én csak beszélek tovább. Amíg a csónak ide nem ér, addig csak jártatom a számat. Bár esküszöm, ez nehezebben megy, mint a sebellátás. Hisz a nyugalmam rettenetesen hamis és úgy érzem, hogy lassan átlépem azt a határt, amin túl már nem tudom meggátolni, hogy sírógörcsöt ne kapjak. Azt hiszem, hogy fáradok. Lelkileg nem is kicsit.
- Szóval segítened kellene nekünk. Tudsz segíteni? Nézz rám kérlek, bólints, pislogj beleegyezőn vagy tudom is én, csak jelezd nekem, hogy érted, amit mondok, hogy erős leszel, hogy nem adod fel és nem süllyedsz megint vissza az öntudatlanságba! – könyörgőbbre sikerül hangfekvésem annál, mint amennyire szeretném. De egyszerűen nem tudok visszatérni a hideg nyugalomba. Hevesen szedem a levegőt, ezzel akarva elűzni a fejem fölül azt, hogy pánikolok. - Az árnyékban majd pihenhetsz. De addig.. Dave, kérlek, segíts nekünk, hogy segíthessünk rajtad! Még nem tökéletes az a rumba, tanulnod kell. nincs az a hatalom, ami miatt hagynám veszni a legjobb tanítványomat! - eresztek meg egy vérszegény poént. amíg a táncról beszélek, az legalább úgy-ahogy lenyugtat.
Ha közben megérkezik Sylvie és Carrie-Ann a csónakkal, akkor abbahagyom a beszédet és kicsit tanácstalanul nézek a többiekre. Most van az a pont, hogy fogalmam sincs miképpen kivitelezzük ezt az egészet. A csónakban ülések vannak, így ott elfektetni nem tudjuk, de ezzel a lábbal ülni meg.. Valakinek majd támasztania kell Davet a csónakban, legalábbis így hiszem. Hogy ne terheljük túl a lábát. Épp csak azt nem tudom, hogy mi lesz vele, ha kimozdítjuk ebből a helyzetből. Tekintetemben tökéletesen látszik a rettegés az elkövetkezőktől. Mondanám én, hogy ki mit csináljon, de nem tudom. Igazán nyitott vagyok ötletekre! Csak legyen valami már..

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Szer. 2 Júl. - 22:26

Fortuna eltávon


- Persze, nem gond.
Nem mintha olyan rohadt sokszor mostam volna ki bárkinek is a sebét, de hát most istenem, egyszerűen muszáj megtennem. Nem mondhatom azt, hogy nyúl vagyok hozzá, vagy nem bírom a vér látványát. Egyik sem igaz, egyszerűen csak pocsék érzés belegondolni, hogy tudom, kinek a lába néz így ki.
Elmegyek bevizezem a blúzdarabot, illetve akkor most hozok egy jó adag vizet a széttépett mentőmellényembe is, mert szükség lesz még rá, és nem szeretnék túl sokat fölöslegesen szaladgálni, mikor sürget az idő. Igyekszem gyorsan és pontosan cselekedni, így hamarosan átöblítem a sebet, majd igyekszem alaposabban is megtisztítani mindenféle szennyeződéstől, mert ha elfertőződik, azt itt nem tudjuk kezelni.
- Szerintem a ruhadarabokat használjuk a sebekhez, rögzítésnek talán jobb a mentőmellények öve, nem?
Kérdezem Niquet, mikor Liam ellátása után visszatér Dave mellé. A válasza alapján segítek a megfelelő eszközzel odaerősíteni a fadarabokat a férfi lábához. Basszus, nagyon jó volna, ha mihamarabb kikerülnénk erről a szigetről, mert gyógyító kell ide…
- Ühüm.
Pillantok fel a művelet közben a barátnőmre, már el is felejtettem a nagy kuruzslásban a dolgot, de most újra eszembe jut az aggodalmam. Pláne úgy, hogy Nique nem látta a vihar kitörése óta. Atya ég. Meg kell találnom Chadet… addig nem fogok tudni megnyugodni.
- Basszus…
Most csak ennyire telik tőlem, de Nique tudja, hogy a barátomnak tartom a srácot, következésképp fontos nekem, így aligha örülök ennek a hírnek. Ám hamarosan ismét Dave kerül előtérbe, és én is arra figyelek, hogy miképpen kell majd elterelnünk az árnyékba.
- Ööö… az nagy hülyeség, hogy a mentőcsónakba fektessük bele, és azzal vigyük el? Azt elhúzni is el lehetne...
Kérdezem végül, mert ha van más út, mint a táncoltatás, akkor lehetséges, hogy nem kellene erőltetni, ki tudja, mennyit ártunk még vele pluszba, elég egy rossz mozdulat. Mindenesetre, ha nem tartják járható útnak, akkor segítek én is, hogyne segítenék…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Szer. 2 Júl. - 9:22

-De,miután kiszedtük Davet az árbóc alól, elszakadt a csónakot tartó kötél és az vágott tarkón, és el is ájultam szinte egyből. – más nem vághatott tarkón. Az ébredezés pillanataiban próbáltam átgondolni a helyzetet, és arra jutottam, hogy ez az egyetlen épkézláb magyarázat a történtekre. Kötve hinném, hogy valamelyik matróz, vagy diáktársam csak úgy tarkón vágna valamivel, főként, ha közben még süllyed is a hajónk, úgyhogy egy elpattanó kötél a normális válasz, ami a csónakot tartotta. Az viszont már nem nagyon tetszik, hogy minden bizonnyal agyrázkódást kaptam, bár már sokszor megesett velem, és azt is túléltem valahogy, majd most is lesz, ahogy lesz. Maximum kevesebbet fogok ugrálni, és megpróbálok a helyemen maradni, ami nem igazán van a kedvemre, de tény, hogy még ennyi hasznomat se veszik, ha most kidőlök, úgyhogy tűrni kell.
- Dokinak készültél? – teszem fel a kérdést Nique-nek, még mielőtt kezelésbe venné a duzzanatot azzal a kővel. Kíváncsi vagyok rá, mert elégé hozzáértően áll a dolgokhoz. Anya régen kanállal, vagy késsel csinálta, de végül is ez a köves megoldás sem olyan rossz. Anyámmal szerencsém volt, mert értet a sebekhez, eltudott látni, ha bajom esett, összetudott varrni, tehát elég ritkán kellett kórházba mennünk, ha történt velem valami, de ahányszor csak ott jártunk, minél gyorsabban menekülni is akartam. A fejemet próbálom nem elrántani, de azért tartani sem éppen egy leányálom, szerencsére Nique segít ebben, miközben összeszorított fogakkal tartom bent magamban azt a fájdalomtól teli kiáltást, ami nagyon kikívánkozna belőlem. Így végül csak felszisszenek és felsóhajtok, mikor Nique végez.
- Itt van az enyém… - ha már nem lenne más ruhanemű, akkor az én pólómból tépek le neki a kötéshez elegendőt. Az én sérülése, úgy korrekt, ha az én pólómból is kötözzük, nem? Majd maximum keresek egy másik pólót a partra sodort cuccok között biztos kell lennie egynek, ami jó rám. Ha meg nincsen, akkor az sem a világvége. Nique szavaira csak egy nagy bólintás a válaszom. Megértettem, és most már én is belátom, hogy azzal többet tudok segíteni, ha nem igyekszem minden erőmmel elájulni. Nagyon remélem, hogy Dave túléli ezt, és sikerül valahogy kihúznia míg ide nem ér a felmentő sereg, mert…mert, ha már eddig eljutott, akkor ne itt adja fel! A lányok is egy csomót tettek azért, hogy életben tartsák és a lábát a ellássák, nem lenne akkor fair Dave részéről, ha most dobná fel a bakancsot nem? Chad nevének említésére egy kicsit már jobban odafigyelek a lányokra. Chad a cseresznyés fiú. Ő is itt van, hát ez valami remek. Reméltem, hogy Scarlettet vidítja most fel valahol, de ez csak egy buta ábránd volt, egy teljesen lehetetlen reménykedés. Viszont az nagyon nem tetszik, hogy nem látták a srácot a vihar kezdete óta. Meg kell, hogy legyen valahol, nem hiszem, hogy bárki is a hajóval együtt süllyedt volna el közülünk. Nique szavaira feltápászkodom és körülnézek, hátha akad valami ajtóféle, amire rálehetne fektetni Davet, de nem látok semmit sem, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lenne. Elégé szédülök és mindenből kettőt láttok, úgyhogy remélhetőleg a lányok kiszúrnak valamit, és akkor segítek idehozni, ha kell, de az most esélytelen, hogy én bármi alkalmasat is kiszúrjak. Dave ébredezésénél viszont egy halvány mosoly kúszik az arcomra. Él, beszél, még ha nem is érthetően, de mond valamit, gondolok kínaiul, vagy koreaiul, esetleg japánul… nekem ezek egyformák. – Oké, szólj, és vihetjük is! - én készen állok, csak szóljanak és már emelhetjük is Davet, hogy az árnyékba vihessük.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Daniel Henney
Hozzászólások száma : 242
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Kedd 1 Júl. - 16:42

Sokáig nem érzek semmit. Fizikailag sem és érzelmileg sem. A sötétség vesz körbe, sokkal inkább az öntudatlanság. Amíg a lábamat látják el, nem térek magamhoz, nem is érzékelem őket.
Aztán előbb hangokat hallok ismét. Érzem, hogy valami nagyon feszül a combomnak, lüktet, éget. Azonban nem tudok annyi erőt és akaratot rávenni magamra, hogy megmozduljak és eltüntessem a fájdalmat, ami szintén csak távolról ér el.
Érzem, ahogy valami az arcomhoz simul. Aztán újra. Egy ideig nem válaszolok, nem tudom, nekem szólt-e a kérdés. Csak nehezen értem meg, hogy mégis hozzám szólt. Megrándul a szám széle, mintha válaszolni akarnék. Akarnék is, szinte tudattalanul, de nem jut eszembe szó sem. Kell egy kis idő, míg eljutok addig, hogy egy pillanatra kinyissam a szemem, megértve, mit kér. Nem tudom, miért lenne szükséges, amikor a medence szélén vagyunk és napozunk.
Ahogy kinyitom ismét, újabb próbálkozással, más is elér, nem csak hangok, éles napfény. A fájdalom. Inkább felnyüszítek, mint ordítok és kezemmel a lábam felé kapok, de nem tudok felkelni, hogy megnézzem, mi történt. Fázom és egyszerre van melegem is.
-Mi történt? – kérdezem nagyon kábán, szinte inkább magamon kívül. Koreai nyelven.
Közben minduntalan a lábam felé szeretnék eljutni, a kezemmel és a tekintetemmel is. Iszonyatosan fáj.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Indiana Evans
Hozzászólások száma : 149
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Hétf. 30 Jún. - 22:02


I'm so fear!




Én tényleg nagyon-nagyon igyekszem. Próbálok nem reszketni, és próbálom valahogy elérni, hogy az ujjaim se remegjenek, de kár lenne azt mondani, hogy jól megy. Az a baj, hogy félek és totál ki vagyok borulva és szerintem csak azért nem ülök egy fal alatt a sebeimet nyalogatva és reszketve, mert ki vannak osztva a feladatok. Amíg csinálok valamit, amíg lefoglalom magam, addig nem figyelek semmi másra és akkor nem lehet baj igaz? Ezért van, hogy pontosan követem Nique szavait, azt teszem, amit kér mindegy, hogy mi az. Ha most szólna, hogy szaladjak el a sziget másik felébe, akkor én tuti, hogy elszaladnék a sziget másik felébe kérdés nélkül. De most nem ez a dolgom, hanem, hogy segítsek Felicitynek, csak ezzel a kézremegéssel kéne kezdeni valamit, de nem nagyon megy, hiába koncentrálok. Nem sokat segít az sem, amit mond, pedig tényleg nagyon biztató a hangja. Megpróbálok megejteni egy halvány mosolyt azért, de nem sikerül valami vérbőre.
- Én nem sok sérülést láttam még. - bököm ki aztán, amikor a családi expedíciókról beszél. Az a baj, hogy tényleg így van, mindig kerültem az ilyesmit és mivel velem meg soha nem történt semmi baj. Jó persze láttam már sérülést magamon, de nem érzem a fájdalmat és minden gyorsan elmúlik, így azért sokkal könnyebb és most sokkal nehezebb, mert érzem a fájdalmat és sejtem, hogy ha nekem pár kis horzsolás ennyire kellemetlen, akkor neki még sokkal rosszabb lehet. Azt hiszem ezért próbálom a kötözés közben azért elvonni valahogy a figyelmét a kérdésemmel. Tudom, hogy nem megy nekem túl jól ez a nyugtatás dolog, mert hát én sem vagyok valami nyugodt, de most csak ennyire vagyok képes. Még mindig jobb, mintha másfelé néz és én sejtem, hogy azért teszi, mert nem akarja, hogy itt sikítozzon a képembe, mert akkor tuti, hogy helyben elájulnék, aztán még engem kéne felmosni, miközben hárman is sokkal rosszabbul vannak nálam, sőt még a másik két lánynak is nagyobbak a sérülései. Nekem kéne itt az erősnek lenni, hiszen elvileg tök jól vagyok.
- Nem... haragszom, és nem is akarok gyereket, van épp elég ember, akire most figyelni kell. - mosolyodom el már talán egészen emberien, nem csúszik bele az a halálra rémült grimasz. Rendes lány, hogy még most is képes nevetni, miközben elég rémesen fest szegénynek az oldala. Én meg... Áh komolyan szégyenlem magam, hogy ennyire nyápic vagyok! A kérdésre persze megrázom a fejem és amikor már kész vagyok eszem ágában sincs nézegetni azt a sebet. Ennyi épp elég volt belőle.
- Nem sosem. Én... nem igazán szoktam hosszútávon megsérülni, legalábbis eddig. - bököm ki, aztán amikor meghallom Nique hangját egyből oda kapom a fejem. Feladat van! Közelebb húzódom tehát, hogy tegyem, amit kell. Nem vagyok valami erős, és magas sem, szóval tényleg elég nehéz lesz, ha hármunknak kell egy sánta fickót eljuttatni az árnyékba, ha közben Liam is kidől, de Felicitynek tényleg pihennie kell, ha már remélem legalább nagyjából jól bekötöztem a derekát. - Csak szólj, hogy hol fogjam meg, és mehetünk is. - azonnal pattanok fel, ha szól, ha Dave magához tér, ha megmoccan, ha tudom, hogy a karja alá nyúljak, vagy hova. Ha pedig nem kel fel... hát akkor marad a lába, meg a két karja és valahogy csak oda tudjuk majd cipelni. Nem vagyok egy súlyemelő, de a nehéz helyzetek elvileg sok mindent kihoznak az emberből, amiről maga sem hiszi, hogy képes rá. Nézzünk csak engem, attól félek az lenne most a normális, hogy reszketve ülnék a parton és azt mantráznám magamnak, hogy "Ez csak egy álom!", de nem teszem, itt vagyok és... próbálkozom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Hétf. 30 Jún. - 20:24



S. O. S.




Nem állt szándékomban lehurrogni senkit, nem vagyok olyan. Ettől függetlenül mindig kimondom azt, amit gondolok, s bár a kókuszdiós ötlet óta folyamatosan azon kattogok, hogy jobb lett volna az a sós víz, mégsem jutok el odáig agyban, hogy megoldjam ezt a problémát. Legfeljebb akkor ébredek megint normális tudatra elgondolkodásomból, amikor Sylvie visszaér az összeszedett botokkal, amelyekkel merevíthetjük Dave lábát.
- Tökéletes! – eresztek meg egy vérszegény mosolyt, majd gondolok egyet, s lefejtem a kötést a lábról, épp csak nem húzom ki alóla, mert elég nehezen emeltettem fel Dave lábát és nem akarom még többet mozgattatni. Letépek egy méretes darabot a valamikori blúzom anyagából, majd odaadom Sylvienek.
- Igazad van, próbálkozzunk inkább a vízzel! A legjobb lenne valami alkohol, de nem sok itt az egy főre jutó alkoholisták és zugivók száma, szóval ha bacis is a tengervíz, nem válogathatunk. Úgy utálom ezt a helyzetet.. – teszem hozzá suttogva, Sylvienek szánva csak a szavaimat. - Ki tudnád mosni a sebet? Megnézem Liamet és utána segítek én is rohangálni. – mondom, hiszen én nem ugráltatni akarok senkit, egyszerűen csak annyi mindent kellene csinálni, amihez nem értek és talán kissé goromba is lettem ettől. Sajnálom, nem akartam. De most nem vagyok olyan helyzetben, hogy elnézést kérjek. Az emberélet előbbrevaló.
Liam mögé vonulok, hogy a tarkóját vegyem szemügyre. Valami jól odacsaphatott neki, s a kérdéseimre nem nagyon válaszol, így nekem kell találgatni továbbra is.
- A seb nem túl mély, de rendesen meg van dagadva körülötte a bőröd és be is lilult, szóval nem kicsi az esély arra, hogy agyrázkódást kaptál. Nem ájultál el vagy valami? – eresztek meg egy újabb kérdést, s remélem, hogy ezúttal választ is kapok. Közben körbepillantok egy laposabb követ keresve, az talán van ezen az istenverte parton. Hogyha találok, akkor elpályázok a tengerhez, megmosom benne a követ, letisztítva a homokot róla (és persze le is hűtve ezzel kicsit a követ. Nem, mintha a part menti víz olyan baromi hideg lenne, de azért több, mint a semmi, s reménykedhetek benne, hogy így is kissé összehúzza az ereket meg a pórusokat és lejjebb viszi azt a daganatot. Ha nem, hát akkor megszadiztam.. nem leszek boldog a ténytől és nyilván ő sem, de nem vagyok orvos az isten szerelmére, olyan jó lenne, ha másnak is lennének javaslatai az ellátás terén! Például a sínes dolognak is örültem..), s visszatérek Liamhez. Mielőtt bármit csinálnék, előre figyelmeztetem.
- Asszem, hogy ez fájni fog, de vissza kell nyomjam a duzzanatot. Tudod, ez olyasmi, mint amikor kicsinek elestél és anyukád a homlokodon levő púpot egy kés lapjával vagy kanállal nyomta vissza. Nekem késem nincs és kanalam sem, de találtam célszerszámot. Bocsi, Liam! Bocsibocsibocsi! – nyúlok a homlokára, hogy tenyerembe fektethesse azt, s támasztani kívánom ekképp, hogy semmilyen szinten ne tudja elrántani a fejét. A követ a sík oldalával fektetem a duzzanatra, s nyomom, amilyen erősen csak tudom. Csodálkozom rajta, hogy nem remeg a kezem. Bár ehhez biztos van valami köze annak, hogy nem látom Liam esetlegesen fájdalomtól megvonagló arcát.
Többet nem tudok tenni érte, mint hogy elengedem, s megszemlélem újra a seb meg a duzzanat állapotát. Egy fokkal jobb, de nem lett tökéletes. Viszont csodát tenni nem tudok. Kellene valami csík egy ruhadarabból, hogy be tudjam valamilyen módon kötözni ezt a sebet is. Igaz, hogy olyan lesz majd tőle Liam, mintha egy fejpántot rittyentettem volna a fejére, de azért tarkót máshogy bekötözni elég érdekes lenne.
- Van még ruhaneműnk, amit nem szaggattunk szét? – teszem fel a nagy kérdést, s időközben visszatérek Dave megfigyeléséhez is. Még pár szót intézek Liamhez.
- Egy kicsit ne ugrálj, tényleg! Próbálj veszteg maradni és pihenni addig, amíg rögzítjük Dave lábát, mert utána sajnos szükség lesz rád és nem tudlak tovább békénhagyni. Felicityt nem kérhetem rá, az oldalán durva az a seb, s mi lányok nem biztos, hogy meg tudjuk majd Davet tartani. – magyarázom.
Amennyiben Sylvie kimosta a sebet, úgy megkérem rá, hogy segítsen újra bekötözni, ezúttal úgy, hogy a rögzítéshez használt botokat szorosan a lábhoz illesztjük két oldalról, sínt képezve így, s azt is belefoglaljuk a kötésbe. Az a csík meg, amit letéptem tisztítónak, pontosan jó lesz arra, hogy mér két-három ponton megkötözzem vele a sínt, hogy Dave egész lábát tartsa, s ne csak a combját merevítsük, hanem az egész lábát körülbelül bokáig.
Na és akkor most érkeztünk el az érdekes részhez. Nem hagyhatjuk itt Davet a tűző napon, de hordágyunk az nincs, amin arrébb vigyük. Fel kell hát rezzentsem ájultából, mert ha négyen támogatjuk, akkor fájdalmak árán de csak arrébb tudjuk kavarni a tűző napról az árnyékos fák közé. - Sylvie, halványan mintha rémlene, hogy kérdeztél Chadről.. – ütöm el az időt addig is, amíg erőt gyűjtök ahhoz, hogy ezt a hülye sétáltatós ötletemet a többiek elé tárjam.
- Nem láttam őt a vihar kitörése óta.. – vallok színt, aztán nagy levegőt veszek és egy szuszra elhadarom az ötletemet.
- Megpróbálom Davet ébrenlétre lehelni. Ha magához tér, akkor kellene segítenetek. Négyen vagyunk, mert Felicity nem emelhet, így ketten-ketten kellene két oldalról valahogy úgy felsegítenünk Davet, hogy el tudjuk őt támogatni egészen odáig! – mutatok az árnyékosabb részre, a fák közé. Elég messzinek tűnik, de valójában azért annyira nincsen messze, bár ezt azért magyarázzam valakinek, akinek össze van zúzva a lába. - Ha tiltakozna esetleg, akkor is el kell vinnünk oda. Nincs ruhánk, amiből hordágyat csináljunk, nincs napernyőnk, nem hagyhatjuk megaszalódni itt a nyílt parton. Meg aztán ki tudja mi lesz itt éjszaka..De ha közben találnátok valami ajtódarabot, amit partra vetett a víz a hajóroncsból, az is jó lenne, ha arra rá tudnánk fektetni. De mindenképpen fel kell ébresztenem.. – magyarázom, miközben finoman Dave arcára simítom a tenyeremet. A többiek gondolom közben körülnéznek, bár nem tudom, nem figyelem őket. Minden koncentrációm az ájulté.
- Dave! Megint Nique.. arra gondoltam, hogy.. gyakorolhatnád velem azt a rumbát megint. – próbálkozok nagyon kedvesen viccesre venni a figurát. Jelenleg nem érdekel, hogy ki mit gondol erről a módszerről. Úgy beszélek hozzá, ahogyan apámhoz akkor, amikor ájultra itta magát, s próbáltam felébreszteni. Más volt a szituáció, s régen is volt, de ettől még nem felejtettem el.
- Nyisd ki a szemedet kérlek és nézz rám! Ha hallasz engem, tedd meg azt a szívességet, hogy kinyitod a szemet. - duruzsolom, s bár a filmekben pofozgatni szokták az ájultat, én ebben nem hiszek. Csak simogatom az arcát, hátha ez is elég. Ha nem, akkor majd felpofozza más. Én ugyan nem fogom megcsapkodni, az kéne még!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Vas. 29 Jún. - 22:03

Fortuna eltávon


- Oké…
Nyújtom Liam felé a mentőmellényt, bár nem örülök a dolognak, de nincs mit tenni, ha ragaszkodik hozzá, és már egyébként is felállt, nem fogom visszatuszkolni a földre. Senkinek sem vagyok az édesanyja, hogy megmondjam, mit csináljon. Tettem egy javaslatot, látszólag nem érdekel senkit, szóval részemről téma lezárva.
- Hát, nem voltam ugyan sokszor tengernél, de emlékeim szerint nagyon jól összehúzta a sebeimet mindig, de ha te mondod.
Vonok vállat, és ha már így le lett szólva az ötlet, akkor nem erőlködök az eltépett mellényemmel. Ott hagyom a parton, majd ha kell, még jó lesz valamire, egyelőre azonban más élvez elsőbbséget. Sértődés nincs, nem ragaszkodom a saját elképzelésemhez, Nique úgysem mondaná, ha nem érezné igaznak a szavait, vitatkozni meg nem most fogok elkezdeni vele erről a kérdésről. Majd ha lesz rá lehetőségem, utánanézek, és ha nekem volt igazam, a fejére olvasom, ha meg neki, akkor vállon veregethetem magam, hogy okos kislány voltam, amiért engedtem.
- Megyek akkor fáért.
Jelentem ki, és már be is vetem magam a rengetegbe, nem mondom, hogy nincs bennem a para, mert halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mi várhat rám odabenn, de nem szándékozom mélyre menni, csak keresek egy faágat. Nem lehet olyan nehéz, ugye?
Bár nézek is körbe, az tuti, hogy gallyakat sem árt majd összeszedni, hogy ne fagyjunk meg éjszaka, de egyelőre nem ezen van a prioritás. Szerencsére faágak azért vannak bőséggel, ami nem túl meglepő azért egy ilyen területen. Mondhatjuk, hogy valamiért nem kell megszenvedni. Hurrá.
Nagyjából öt percig szöszölök a nagyobbacska ágak gyűjtésével, mire végre lelek egy teljesen megfelelőt. Saccra majdnem olyan hosszú, amilyennek lennie kell, és nem is tűnik törékenynek, szóval meg fog felelni a célra. A többit azért a hónom alá csapom, a letört ágat meg húzom magam után, pár kis gallyat le kell még tépni róla, de ez legyen a legnagyobb problémánk, amíg itt vagyunk. Szép remények…
- Szerintem ez jó lesz, mit gondolsz?
Pislogok a barátnőmre, majd közben azért elkezdem letépkedni róla a fölösleges alkatrészeket, aztán lefektetem Dave közelében. A többit már ledobtam pár méternyire. Amint végeztem, jobb dolgom nem lévén várakozom, hogy miben tudok még segítő jobbot nyújtani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Miss Mosh
Hozzászólások száma : 48
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Vas. 29 Jún. - 20:18

A kioktató és parancsoló szavakra, amelyekre csak megszeppentem lehuppanok a homokra és a fenekemen maradok, nem számítottam. Pedig, most hogy így belegondolok, számítani kellett volna, hiszen teljesen logikus, hogy nem akarnak még pár plusz problémát a nyakukba, ráadásul én sem akarom megnehezíteni az amúgy is nehéz helyzetben lévő Nique és a többiek dolgát. Így hát, Liam-ra nézek nagy, ártatlan szemekkel, majd inkább csendben várom ki a soromat. Ez van, ezt kell szeretni, suhan át az agyamon, de egy kicsit sem tudok megbékélni azzal a gondolattal, hogy egy helyben kell ülnöm és néznem, ahogy a többiek sündörögnek körülöttem. Bár, ahogy elnézem Liam sem olyan fajta, aki szeret a fenekén ülni. Ez a gondolat valamiért egy halovány mosolyt juttat az arcomra. Miközben hallgatom Nique szavait, melyeket Carrie-Ann-nek intéz, a lányra nézek. Ahogy elnézem az arcát, nem épp a makkegészséges szó jut róla eszembe, pedig ahogy látom rajta nincs is semmilyen komolyabb sérülés. Vagy talán csak nem látom?

- Ne aggódj, kibírom – mosolygok rá Carrie-Annre, mikor Nique kiadja neki a feladatot, hogy ellásson engem. Persze ez biztató mosoly akart lenni az eléggé ijedt lány felé, de szerintem én sem lehettem nála falfehérebb. Csak míg ő a seb fixírozásától, én „csak” a vérveszteségtől. Hát, igen, szépen vagyunk, mondhatom… Azonban mikor meglátom, hogy a keze is remeg, muszáj megszólalnom, mialatt széttépi az anyagot. – Tudod, a szüleimet rengeteg expedícióra kísértem el a testvéremmel. Rengeteg mindent láttunk és a sérülések sem voltak ritkák. Az ilyenek szinte rutinszámba mentek, szóval tényleg ne kímélj, túlélem – nevettem fel enyhén, hogy tényleg lássa, nincs semmi baj. Persze az máskérdés, hogy a seb iszonyúan fájt és legszívesebben elsírtam volna magamat. De hát ebben mindig jó voltam – elrejteni az érzelmeimet. Mikor a segítségemet kéri, készségesen bólintok és leszorítom. A kötésen keresztül is érzem, ahogy a puha sebszélekből szivárog a vér és megmelegíti a kezemet. Mit ne mondjak, egészen más élmény, mint mikor két méterre látod, ahogy az ordibáló és jajongó csapatvezető lábát húzzák ki a medvecsapdából és aztán azt amputálják és varrják össze… Ám ez is volt annyira kellemetlen, mint azt csak nézni. A fejemet elfordítva zárom össze a számat, hogy egy nyikkanás se hagyja el, még a szememet is erősen becsukom a nagy koncentrálásban. Egy dolog érezni a tenyeremmel a saját véremet és kitapintani a mély vágást és más dolog látni, ahogy egy társam próbál úgy ahogy összefoltozni azzal, ami van. A bennem sikoltozó fájdalom hangján keresztül jut el hozzám a kérdése, mire felé fordítom a fejemet. Még véletlenül sem nézek le. Máson elviselem a sebeket, de magamon…

- Igen, láttam, hát igen, a vége szomorú, de lehet, hogy igazad van – mondom, majd nevetve folytatom -, de remélem nem lesz közös gyerekünk. Bocs, hogy ilyen egyszerűen közlöm, de nem vagy az esetem. – Na jó, lehet, hogy a nevetés nem volt a legjobb ötlet, mivel könnyek szöktek a szemembe a belém nyilalló fájdalomtól, de ez akkor sem törli le a mosolyomat az arcomról. Mikor kész van megvizsgálom mit alkotott a derekam körül. – Egész jó lett, ügyes vagy. Csináltál valaha ilyet? – Kérdezem és remélem nem néz a seb felé. Látszik rajta, hogy ő és a sérülések nem éppen a legjobb barátok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Vas. 29 Jún. - 16:41

Nique szavaira csak megsemmisülten ülök le a homokba. Még mindig nagyon nem fűlik a fogam hozzá, hogy csak tétlenül nézem, ahogy ők segítenek miközben én itt ülök a fenekemen és nem csinálok semmit, de…igaza van Niquenek, hogy csak rosszabb lesz, ha valamelyikünk elájul, úgyhogy akármennyire is sérti az önérzetem leülök és aggódó pillantásokkal nézem Dave lábát. Meg amúgy is, ha nem kérnek a segítségedből, akkor nem is segíthetsz, bár tudom én, hogy minden segítségre szükség van csak éppen nem vagyok a legjobb formámban, de akkor sem érzem én ezt olyan komolynak, mint amilyennek akarják, hogy érezzem.
Nique kókuszdiós ötletére azonban halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Elégé kreatív ötlet és tényleg van is benne valami, de…akkor is vicces, remélem nem veszi rossz néven, hogy mosolygok rajta, csak ez aztán nekem végképpen nem jutott volna eszembe, úgyhogy szerencsénk van, hogy itt van. Abban pedig most már kezdek egyre biztosabb lenni, hogy valakije tanított neki néhány dolgot a sebesülések ellátásáról, mert a jelek szerint jobban ért hozzá, mint közülünk bárki.
Aztán pedig csak figyelem, ahogy Sylvie keres valamit Dave lábának, Carrie-Ann pedig kezelésbe veszi Felicityt, majd Davera siklik a tekintetem. Megcsóválnám a fejem, ha nem fájna ennyire. Miért pont velünk történik ez az egész? Vajon keresnek már minket? Vagy még eszükbe se jutott, hogy ránk nézzenek? Nem működnek itt a képességeink, ami miatt attól félek, hogy még Charles emberi GPS képessége sem érne semmit. Azonban muszáj pozitívan gondolkodnom, úgyhogy…keresnek minket gőzerővel, sőt, talán már itt is vannak valahol, csak mi nem látjuk őket. Oké, ez elég lehetetlennek hangzik, de ha jobban belegondoltok akkor van benne valami. Már így is elég sok furcsa dolog történt, főként a képességeink használhatatlanságára értve, úgyhogy simán beleférne még az is a pakliba, hogy itt vannak, csak mi nem látjuk őket. Rendben, ez megteszi pozitív gondolatoknak.

-Hát, igazából mindegyik megvan, de tényleg nem olyan súlyos a dolog, mint amilyennek kinéz… - azt hiszem feleslegesen magyarázok, főleg mikor ráeszmélek arra, hogy ő már a sebemet vizsgálja. - …ugye? - az már nekem is megfordult a fejemben, hogy agyrázkódást szenvedhettem, de…csak nem olyan vészes az nem? Mondtam már, hogy utálok sebesült lenni?
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Indiana Evans
Hozzászólások száma : 149
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Pént. 27 Jún. - 20:36


I'm so fear!




Rémesen ostobának érzem magam, hogy még azok is próbálnak tenni valamit, akik meg vannak sérülve, míg én lényegében csak sodródom az árral és folyamatosan azt várom, hogy valaki megmondja nekem, hogy mit tegyek. Komolyan meg kellene próbálnom legalább valamelyest összeszednem magam, mert ennek így nem lesz jó vége. Pár óra múlva, vagy pár nap múlva majd érezni fogom, hogy mennyire nem segítettem semmit, miközben mindenki próbálta a legjobban kihozni magából. egyszerűen kiborítóan viselkedem és senki sem tudna most meggyőzni az ellenkezőjéről. Nique szavaira csak bólogatok, mint valami lelkes kis szárnysegéd, hiszen a sérülteknek szerintem sem kéne itt ugrálni. Van egy olyan érzésem, hogy erre a határozott szöszire rá fogok tapadni, mint valami elfuserált pióca, bármennyire is ellenére lesz. Szinte már iszom a szavait, amikor rám pillant és bár nem a leghatározottabban, de azért bólogatni kezdek és egy pillanat múlva le is kerül rólam a póló. Annak az egynek továbbra is nagyon örülök, hogy nem bikini van rajtam, mert így nem érzem magam még véletlenül sem kellemetlenül póló nélkül. Persze őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan kéne bekötözni az oldalán egy vágást, de... azért szépen Felicity mellé térdelek, igyekszem magamra irányítania tekintetét.
- Nem akarom, hogy fájjon, de... gondolom fog, szóval... sajnálom. - nem sikerül valami határozottan beszélni és komolyan büszke vagyok magamra, hogy a sebtől nem leszek rosszul. Azt se néztem soha végig, ahogy anya a testvéreimet ellátta, én meg csodával határos módon - a képességem miatt persze - soha nem sérültem meg, és még csak arról sincs fogalmam, hogy egy ilyen vágás mennyire fájhat, vagy hogy a pólóm körbe fogja-e érni. Vagyis... sikerül rájönnöm, hogy tuti szakítani kell, mondjuk a két oldalán, hogy elég hosszú legyen a cél eléréséhez. Aztán igyekszem amennyire lehet óvatosan összehúzni a seb széleket, persze úgy, hogy közben ne remegjenek az ujjaim. - Tudsz segíteni? Leszorítani, amíg bekötözöm. - persze látszik a tekintetemen, hogy megértem ha nem, maximum megoldom valami ügyes kézzel-lábbal technikával, meg hát ott a fogam is, szóval nem lesz itt gond. Baromira igyekszem, hogy jól el tudjam kötni a sebét, ha már varrni nem tudunk és gondolom nem lenne az sem jó megoldás, ha ki kéne égetni a sebet.
- Te láttad a Kék Lagúnát? Egész jó film, bár ez a sziget nem annyira szép, de... lehet hogy leshetünk el onnan is pár trükköt. - azt hiszem csak azért beszélek, hogy szóval tartsam őt, no meg magamat, és addig se azzal foglalkozzam mennyire véres a kezem, vagy épp az oldala, mert annak tuti, hogy nem lenne jó vége.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Pént. 27 Jún. - 15:43



S. O. S.





Sylvienek nagyon is igaza van. Nem kellene sem Felicitynek, sem Liamnek ugrálni, így a mentőmellényes tépkedésig van türelmem, de utána csak ráförmedek én is a két említett delikvensre.
- Nem tudok veletek mit kezdeni, ha a vérveszteségtől elájultok vagy végkimerültök, szóval légyszi csináljátok azt, amit Sylvie mond és üljetek le a feneketekre! Utána azt segítetek, amit csak akartok, becsszó, de most ne mocorogjatok! – nézek szigorúan Felire és Liamre, bár ehhez társuló könyörgő hangom inkább szomorú kiskutyáévá teszi hasonlatossá szemeimet.
- Az a baj a tengervízzel, hogy sok benne a baktérium és nagyon csekély a sótartalma, így csap ugyan, de nem nagyon húzza össze a sebet. Inkább valami kókuszdió kellene, annak a belsejében biztos tiszta a folyadék! – találgatok. Nevezhetnek őrültnek, de ezt a kókuszos dolgot tök komolyan gondolom. Apám mondta egyszer, hogy legyek találékony, hát én igyekszem. Bár jelenleg úgy érzem, hogy hülyébb vagyok a sokéves átlagnál, főleg mivel eszembe sem jutott a mellények öve. Csillagos ötös, Nique, csillagos ötös!
- Nem hülye ötlet! – térek vissza Felicity ötletéhez, de szó nem lehet róla, hogy elengedjem oda leveleket szedni. Inkább Carrie-Annre nézek segélykérőn.
- Be tudod kötözni a pólóddal? Ha eléggé összeszorítod a sebszéleket és úgy helyezed rá a kötést, akkor talán nem engedi olyan nagyon szétnyílni az anyag a sebet a továbbiakban. – próbálok magyarázni. Igazából ilyen vak vezet világtalant helyzetben érzem magam, elvégre én sem tudok semmit jobban, mint a többiek. A hullafoltozást inkább nem vallom be. Kicsit sem lenne megnyugtató azt hiszem, hogy az Y-vágást ismerem, meg annak összevarrását, de más elsősegélynyújtásban nem volt részem még soha. Más elsősegély.. remek vicc. Mintha az Y-vonal vágása elsősegély lenne..
- Igen, keress kérlek! Jó lenne valami olyan hosszú, mint Dave lába combtőtől bokáig. Vagy ha nincs is egyben ilyen méretű faág, akkor össze kéne toldjunk párat. – gondolkodom hangosan. Amíg Sylvie elnéz fáért, hagyom Davet szenvedésében pihenni, s mivel Felicityt Carrie-Annre bíztam így rajtam a sor, hogy Liam sérülését vegyem szemügyre. A fejsérülések sem mennek játékszámba, nem kellene viccelni velük.
- Szédülsz? Van hányingered? Kettős látás, fülzúgás? – sorolom a lehetséges tüneteit az agyrázkódásnak. Egyelőre ott még nem tartunk, hogy ahogy Sylvie mondta, megkérdezzem hányat mutatok, de oda is eljuthatunk lassan. Közben, míg a válaszra várok, a seb állapotát veszem szemügyre. Hogy milyen mély, pontosan hol helyezkedik el, milyen a kiterjedése.. igyekszem nagyon odafigyelni mindenre, mert sosem csinálok semmit félárbocon.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Csüt. 26 Jún. - 14:42

- Nem, én ráérek még! – mondom a többieknek, miközben lehámozom magamról a mentőmellényemet. Fürdőnadrág van rajtam, és egy már teljesen átázott, a homoktól ragadó szürke póló. A mellényről leszedem az övet, Sylvie nagyon is jót mondott, még jó, hogy ilyen talpraesettek a csajok, nekem nem biztos, hogy ez eszembe jutott volna, bár…jelen pillanatban az is nehézséget jelent, hogy odatudjak rendesen figyelni valamire, a fejem úgy hasogat, mintha valaki baltával próbálná felaprítani. Követtem Nique utasítását és segítek megemelni Dave lábát, hogy betudják kötözni. Nem szeretnék csak ott ülni a homokban és bambán bámulni, ahogy segítenek a társunknak, én is akarok valamit csinálni, még ha ez egy láb emelgetéséből is áll, de akkor is több, mint a semmi, nekem pedig ez éppen elég. Amúgy meg, ahogy elnézem nagyjából mindannyiunkra ráférne, hogy ellássák a sérüléseinket. Dave lába, Nique arca, Felicity oldala…ha jól vettem ki akkor Carrie-Ann és Sylvie megúszták néhány horzsolással, viszont azt nem kétlem, hogy ennél fáradtabbak még ők sem voltak. Dave lába elsődleges, ezt szerintem mindannyian belátjuk, viszont ahhoz, hogy normálisan eltudjuk őt látni találni kéne valami rendes orvosi felszerelést, mert így nem sokáig fogja húzni. A sebet össze kéne varrni, rögzíteni valamivel, aztán még ott van az is, hogy tennünk kell arról, hogy a seb ne fertőződjön el, és ha lenne pár fájdalomcsillapító nálunk az is sokat segítene, mert Dave aligha lesz rózsás kedvében, ha fel kell. Az előbb láttam, vagyis remélem, hogy tényleg láttam és nem csak képzelődtem, hogy felkelt, és Nique szavaiból is elégé úgy festett, hogy Dave még él, ami jelen pillanatban a legjobb hír. Van egy olyan sejtésem, hogy egyhamar nem fogunk segítséget kapni, mert…mert nem tudom, soha nem voltam még hajótörött, de a jelek arra mutatnak, hogy nem két nap lesz mire jön a felmentő sereg. A hirtelen vihar, a képességeink hiánya... és még azt sem tudjuk, hogy pontosan hol vagyunk.
-Várj, hadd segítsek! – kelek fel kicsit kábán a földről és lépek oda Sylviehez. Azért mégiscsak nagyobb az esélyem, hogy széttépjem a mellény alját, és így még a fogait sem kell próbára tennie.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Csüt. 26 Jún. - 12:17

Fortuna eltávon


Csöndesen fekszem a homokban, próbálom kicsit összekapni magam, elfáradtam. Hamarosan Nique hangjára leszek figyelmes, hála az égnek, legalább ő jól van. Mikor landol mellettem, és az arcom kezdi buzerálni, csak elvigyorodom.
- Most az jön, hogy megkérdezed, mennyit mutatsz?
Ebből tudhatja, hogy bajom nincsen, csak fáradt vagyok, azonban nem vagyok rest megkérdezni valamit, mert fontos, és jobb, ha tőle tudom, mint mástól, ha esetleg rossz hír lehet ezzel kapcsolatban. Meg aztán, tőle tutira nem fog visszajutni az illetőhöz.
- Chadet láttad? Jól van?
Nem szükséges messzemenő következtetéseket levonni, a barátom, számít nekem, így eléggé megviselne, ha baja esne, pont úgy, mint a szöszke barátnőm esetében, de ő szemmel láthatóan egyben van.
- Basszus, az arcod…
Csak most észlelem, nekem csak pár horzsolásom van, meg kimerült vagyok, de ennyi, azt hiszem, nagyon szerencsésen megúsztam a dolgot. Remélem, be fog gyógyulni a sebe, vagy valaki segít majd rajta, mert lehet, hogy ennek marad majd nyoma.
- Én egyelőre még azon dolgozom, hogy fel tudjak állni. Egyébként valószínűleg Dave lesz az, vagy Liam, azt hiszem, csak ők sérültek meg komolyabban, legalábbis, őket láttam.
Szolgálok némi értelmes információval is, majd felülök, és első körben lehámozom magamról a mentőmellényt, nem mondom, hogy ínyemre van ki tudja meddig bikiniben parádézni, de az tuti, hogy jó színem lesz, a bőrömet tekintve roppant szerencsésnek mondhatom magam, nem úgy, mint a barátnőm.
Végül összekapom magam, mert vannak, akik sokkal rosszabbul néznek ki nálam, nem picsoghatok itt, mint egy ovis. Elfogadom Carrie-Ann felém nyújtott kezét, és felkelek a segítségével, majd én is odamegyek a fekvő Davehez.
- Oké… öv minden mentőmellényen van, azokat szerintem tudjuk használni rögzítésre. És mindenki, akinek bármiféle sérülése van, üljön le a fenekére, az nem biztos, hogy használ, ha mocorogtok.
Próbálok előkaparni magamból bármit, ami hasznos, én sem parancsolgatni akarok, de tutira nem kellene ugrálnia senkinek a sérüléseivel, remélhetőleg belátják, Hogy nem mondok hülyeséget. Nique kérdésére megcsóválom a fejem, nem hiszem, hogy túl sok hasonló dolgot lelnénk, szerintem egy elsősegélyláda nagyobbacska csoda lenne. Ettől függetlenül gyorsan körbenézek, de hirtelen semmit sem lelek, viszont a mentőmellényemhez visszamegyek, hogy szétkapjam, és a három sor rögzítő övet lefejtem róla, illetve a csatos részekről, egy ideig megszenvedek vele, de csak sikerül. Azt odanyújtom a szobatársamnak, miután leöblítettem őket a sós vízben.
- Szerintem nem ártana rögzíteni a lábát, hogy még véletlenül se mozgassa. Keressek rá valamit a fák közt?
Kérdezem, nem vagyok pánikban, de sajnos nem értek a sebek ellátásához sem, csak próbálom a józan paraszti eszemet használni.
- Mielőtt bekötözöd, át kéne öblíteni a tengervízzel, talán úgy van esélyünk arra, hogy ne fertőződjön el…
Körülnézek, de nagy hirtelen semmit sem látok, így jobb híján csak a mentőmellényem maradékában bízom, így fogom, és a vízhez közeledve a fogaimmal megkísérlem széttépni az alját, hogy merhessek bele vizet…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Miss Mosh
Hozzászólások száma : 48
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Csüt. 26 Jún. - 11:41

Ahogy közelebb évre meglátom Dave lábát nyelek egy nagyot, de sehogy másképp nem adom a külvilág tudtára, hogy megijedtem volna. Egy, túl kimerült vagyok hozzá, kettő, már láttam párszor ilyet, hogy meg tudjam őrizni a hidegvéremet. A szüleimnek hála nemcsak, hogy hihetetlen sok helyre el tudtam jutni a kutatásaik és expedícióik miatt, hanem elég sok mindennel is összefutottam már életem során. Ezért a balesetek sem maradhattak el, mint elmaradhatatlan rossz. Bár egyértelmű, hogy ilyen fajta balesetben még nem volt részem. Nique megjegyzését nem tudom hova rakni csak értetlenül összehúzott szemöldökkel nézek vissza rá, egészen addig míg jobb dolga nem lesz. Én, sérülés? De mielőtt többet foglalkozhatnék a dologgal, elhangzik egy kérdés, amire sajnos csak egy alig látható fejrázással tudok válaszolni.

- Nekem nincs – És tényleg sajnálom, hogy ezt a választ kell adnom, ám miközben válaszolok, mintha csak abban reménykednék, hogy valami mégis lesz rajtam, lenézek a lábam irányába. Egy-két másodpercig csak lefagyva bámulom a mély sebet, majd a döbbenettől lerogyok a térdemre a homokba. – Hoppá… - csúszik ki a szájamon, majd ismét nyelek egy nagyot.

Mikor egy újabb utasítás hangzik el, én is segítek a többieknek megemelni Dave lábát, bár a jelenlegi helyzetemben szerintem nem sokat segítek, nagyon gyengének érzem magamat. De akkor is segítek. Nem érdekel, mindig törődöm másokkal, nem ma fogom abbahagyni, ráadásul a fontossági sorrendet is meg kell állapítani. Én ráérek később. Ám ettől függetlenül, ahogy realizálom, hogy én is eléggé komolyan meg vagyok sérülve, „végre” megjelenik a fájdalom is egyre csak erősödve. Mikor a rögtönzött bemutatkozás megkezdődik én is félhangosan, szinte suttogva elmormolom a nevemet, miközben igyekszem megjegyezni a többiekét.

- Talán hülye ötlet, de ha nincs semmi, amit kötésként tudnánk használni, nem tudunk kezdeni valamit azokkal? – mutatok a tengerpartot és a zöldellő flórát elválasztó sávra, ahol jól látszanak a hatalmas levelű, zöld és sárga foltos, számomra ismeretlen bokorszerűségek. Ha abból elég levelet összekötünk és egymásra teszünk, érünk vele valamit.

Ha netalán biztató választ kapnék, el is indulok kicsit dülöngélve, hogy letépjek néhányat és visszavigyem Dave-ék körül ülő és álló társaimhoz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Indiana Evans
Hozzászólások száma : 149
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Csüt. 26 Jún. - 9:44


I'm so fear!




Komolyan kész csoda, hogy még nem kezdtem el remegni. Elég sok ez nekem, még arról is lemaradok, hogy kibökjem a nevem, amikor Nique bemutatkozik akkor még nagyjából a teljes lefagyás állapotánál tartok. Talán azzal sikerül kicsit összekapnom magam, hogy elmegyek gyümölcsért, ebben reménykedem legalábbis, bár tudom én, hogy más kéne, de nem hiszem, hogy menne, hogy vérző sebeket rendezzek most el. Egyáltalán nem értek hozzájuk, még csak azt sem tudom, hogy kinek mi fájhat mennyire, nekem már az a pár karcolás is halálosnak tűnt, ahhoz képest, hogy eddig azt se éreztem, ha belém vágtak egy kést, na nem mintha ez olyan gyakori lenne. No szóval végül csak visszaérek pár mangóval, és csak ledobom őket a homokba, hogy aztán aggódva pillantsak a többi sérültre. Liam sincs jól, és a másik lány oldalán az a vágás... komolyan nem tudom mihez kezdhetnénk.
- Carrie-Ann. - bököm ki aztán, amikor elhangzik Liam neve. Oké, első feladat kipipálva, legalább kiböktem a nevem, és nem úgy kell szólni nekem, ha baj van, hogy hét te szöszi, vagy tudom is én. Persze ettől még ugyanúgy fogalmam sincs, mit tegyek, csak igyekszem azt, amit Nique mond, alátámasztani Dave lábát, hogy alá lehessen tenni a felsőt, és persze öv az nálam sincs, bár van egy pólóm, amit be tudok áldozni erre a célra, mondjuk Felicity oldalához. Amúgy is egy rendes egybe részes fürdőruci van rajtam, nem vagyok annyira hivalkodó típus, hogy bikinibe bújtam volna.
- Szerintem ki kéne mosni a sebed, elég csúnya. - pillantok aztán Liamre, akinek a közelében épp sikerül a homokban térdelni. Meg gondolom azt is be kéne kötözni, de inkább csak segélykérően pillantok a kötözéshez láthatóan értő szőkére, és nézek körbe, hátha látni bármit a parton, ami jó lehet, de sajnos egy árva elsősegély láda sem pihen a homokban a parton, és a vízben sem látok semmi ilyet lebegni, akármennyire is meresztem a szemem, de lehet, hogy van akinek jobb saslátása van. Azt hiszem jelenleg inkább az irányítható szereplő vagyok, ha megmondják mit csináljak, akkor tuti, hogy csinálom, de magamtól... az is csoda, hogy a vér, meg a sérülések láttán még nem dőltem én is ki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Szer. 25 Jún. - 23:14



S. O. S.





- Az nagyon jó lenne.. – meg akarom szólítani Carrie-Annt, de ekkor jut eszembe, hogy nem is tudom a nevét. Kicsit elszégyellem magam, mert helyzet ide vagy oda azért általában azzal szoktam indítani a dolgokat, hogy elárulom hogy is hívnak, vagy legalább megkérdezem azt, hogy miképp szólíthatom a másikat. Tétován pislogok Carrie-Ann után, s ha még hallja, akkor elárulom neki a nevemet. - Nique. Nique vagyok! – A Dominiquet hagyjuk most, túl hosszú, túl formális és nem is a bemutatkozások napja ez. Mondjuk a hozzánk elkúszó Liam nevének azért örülök. Hallhatta ugyan, hogy az előbb mit mondtam Carrie-Annek, de ettől még szinte gépiesen megismétlem a nevemet. Aztán a kérdésére fókuszálok, s bár nem akarok riadt gyereknek tűnni, mégis talán túl hevesre sikerül a bólogatásom.
- Bármiben! Ez így.. azt hiszem meghaladja a képességeimet. – célzok Dave combjának állapotára.
A csont elrepedésére a láb megdagadásából nagyjából tudok következtetni. Nem, mintha orvos lennék, vagy ilyesmi, de apám magyarázott arról, hogy minél súlyosabb egy csontsérülés, annál nagyobbra dagad meg a sérült testrész. Tehát egy zúzódás is elméreteződik, de a törésnél jóval lényegesebb a feldagadás.
- Talán nem tört el.. – próbálkozom hangosan gondolkodni. Ekkor üt szöget a fejembe, hogy Liam mintha nem valami kecses tánclépésben közlekedett volna el felénk. Felpillantok rá újból. - Téged nem kellene ellátni? – próbálkozom a kérdéssel. Úgy vagyok vele, hogy inkább kérdezzek rá a nyilvánvalóra is, nem érdekel. Ez a nap már nem lehet ennél rosszabb attól, ha hülyének néz akárki. Felicity is ekkoriban futhat be, s ő sem néz ki túl jól. - A jól az erős túlzás. De.. szerintem inkább neked kellene segíteni. – célzok itt a vágására. Nem tudok szétszakadni, szóval lehetne valakinek konstruktív javaslata, mert én nem születtem vezetőnek. Segélykérőn nézek Sylviere.
- Tudnál keríteni valahonnan kötszernek használható dolgot? Ruhaneműket, elsősegélyládát.. akármit? Varrótűt, cérnát.. fogalmam sincs! Amit találsz, bármi jó lehet. – semmi reményem arra, hogy a felsoroltak bármelyikét megtalálja, de ettől még az igényeimet mintegy mantrát az égre kellett rónom. S Sylvieben megbízom annyira, hogy nem fogja utasítgatásnak venni a kérésemet. Egy szobában lakunk, ismerhet már ennyire.
Levetem magamról a fehér ingblúzt, amit viselek. Jobb híján ezzel tudok csak kötözni. Mivel mér vagyunk egy páran, felteszem az újabb ostobaságnak ható kérdésemet.
- Van öv valakin?
Miért is lenne? Elvégre a legtöbbünket fürdőruhában ért a vihar. De ettől még muszáj volt megkérdezzem. Jó lenne nekem valami gatyamadzag is, a lényeg, hogy rögzíteni tudjam majd a kötést Dave lábán. Rászorítom közben – hogy a kezem is járjon, s ne csak a szám – a sebre a felsőmet, mit sem törődve azzal, hogy tönkremegy-e ettől. Kit érdekel? Eléggé tönkre vagyunk már menve mindannyian, s különben sem vagyok az a holmifüggő nőszemély.
- Bocs, ha fájni fog! – motyogom az újra öntudatlanságba zuhanó Davenek, majd Liamre emelem a tekintetemet.
- Meg tudnátok emelni a lábát úgy, hogy minél több pontot támasszátok alá? Nem nagyon szabadna mozgatnunk egy combcsontsérülést, de nem tudom bekötözni, amíg a földdel érintkezik a lába. – magyarázom. Nem csak Liamhez, hanem mindazokhoz beszélek, akik jelen esetben még nem távoztak a közelünkből. Egyelőre csak várok, hátha tudnak cselekedni, majd ha megemelték a lábat – nem túl magasra, nehogy nagyobb kárt okozzunk – a lehető leggyorsabban alácsúsztatom az ingemet, kifektetve a homokban azt, mint valamiféle lepedőt.
- Fektessétek vissza rá! – kérem, majd ráhajtom a sebre az anyagot, s próbálom összenyoni a sebszéleket, hogy úgy kötözhessem be. Ruhadarabbal kötözni úgy, hogy tulajdonképpen eddig csak hullákat varrtam össze, s azt is csak párszor, jó sok évvel ezelőtt? Nem a legjobb ötlet. De valamit tenni kell, nem hagyhatom elvérezni itt!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Daniel Henney
Hozzászólások száma : 242
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Kedd 24 Jún. - 20:01

Sem gondolat, sem érzések nincsenek bennem. Üresség...

Távolról, mintha hangokat hallanék… ismerős a hang… még nem mozdul a szám, hogy feleljek, csupán figyelek kifelé, továbbra sem vagyok magamnál. Valaki még egyszer mondta a nevem, igen, én vagyok az, engem szólítanak. Mintha a vállamat is megérintené valaki. Az érintés ismerős. Ismerem azt a kezet. Jó nekem így, még nem válaszolok. Pihenni akarok, fáradt vagyok és kimerült. Aludni akarok, nagyon csalogat a puha sötétség.


Nem lesz baj? Hiszen… nincs is. Jó így, ahogy vagyok, tényleg nincs baj…. igaz? Ismét ez a hang. Csalogat, nem hagy, hogy elvesszek a sötétségben, pedig ott jó, nagyon jó. Ott nincs semmi. Felbukkan bennem valahol a hanghoz a név is.


Másokat is hallok, akik hangja szintén átlebeg hozzám, távolról, nagyon távolról. Mit szeretnének? Kik ők?.... ők is ismerősek…. Ismét hallom az ismerős hangot. Nique?
-N…ique? – hangom szinte nem is hallani, talán csak az ajkaim formázzák a nevét, a szemem csukva, az úgy jó, az a természetes.
Igyekszem összpontosítani a többiek nevére. Liam nevét hallva hullok vissza ismét az öntudatlanságba, a hideg nem jó és érzek valamit a jobb combomban, amit nem akarok. Az öntudatlanság ismét átölel. Sok vért veszítettem és a kezdődő sebláz sem engedi, hogy magamhoz térjek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Miss Mosh
Hozzászólások száma : 48
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Kedd 24 Jún. - 16:46

Ahogy pihegve energiát gyűjtöttem, arra lettem figyelmes, hogy valaki kétségbeesetten kiáltozik. Valamilyen Dave-et szólongattak. Hát, igen, itt ütközik ki az a hiányosságom, hogy nem vagyok nagy társasági ember. Szinte senkit sem ismerek. De a hangra ettől függetlenül felnyitottam a szememet és a homokszemcséktől díszes pilláim alól a forrás irányába néztem. Egy ideig ismét csak halvány, mozgó foltokat láttam, de minél tovább és minél jobban erőt vettem magamon, annál inkább kiélesedtek a körvonalak. Szinte mindenki egy ember köré csoportosult. Gondolom ő lehetett Dave. Még pár percig csak feküdtem a homokos tengerparton, mint valami szárazföldre sodort tárgy, majd végre oldalra fordultam. Az ujjaim mélyen fúródtak bele a homokba, ahogy minden erőmet felhasználva megpróbáltam felegyenesedni. Mindenem remegett a megerőltetéstől, de nem érdekelt. Az alsó, tengertől sós ízű ajkamat beharapva koncentráltam. Nem tudom hogy, de több másodperces kínszenvedés után végre a saját két remegő, esetlenül gyenge lábamra bírtam állni.

Majd épphogy elemelve őket a földtől, elindultam az összegyűlt csoport felé. Gondoltam úgyis össze kell szedni a többieket, kezdetnek pedig nem rossz, ha épp pár sebesült körül ül össze a nagyja. Meg ki tudja… Hátha tudok én is segíteni. Valahogy. Még messze voltam, ezért nem szóltam semmit, de mikor már hallótávolságon belülre értem, rekedtes halk hangon feltettem a kérdést: Jól vagytok? Tudok segíteni?

Ekkor még észre sem vettem az oldalamon tátongó mély vágást, mely a hajó ablakán való áthúzásom okozott. Sem a belőle csöpögő vércseppeket, melyek vörösre festve a felszínt, beszivárogtak a homokszemcsék közé. Még fájdalmat sem éreztem a még mindig bennem áramló adrenalintól.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Kedd 24 Jún. - 11:25

Sikerül valahogy magamat felküzdeni törökülésbe. A fejem még mindig iszonyatosan zúg, ahogy a tarkómon sem akar megszűni a fájdalom érzete. Nem sok mindenre emlékszem, az utolsó emlékem az, hogy az árbócot emelem meg, hogy Davet kihúzhassák onnan, majd egy csattanás és a világ elsötétül körülöttem, hogy aztán itt keljek fel. Mondanom sem kell, hogy nem kicsit vagyok mérges. Valahogy Charleséknak soha nem sikerül megszervezniük semmit úgy, hogy ne legyen belőle valami gubanc. Már az is csoda, hogy mindannyian megúsztuk egy darabban és eljutottunk a partra. Azt csak mások beszélgetéseiből tudtam meg, hogy a képességeink még mindig nem működnek. Kéne valami energiaforrás, hogy én ezt tapasztaljam, de itt nincs semmi, olyan messze vagyunk a civilizációtól, hogy még csak egy nyavalyás embernek a nyomát sem lehet felfedezni a szigeten, persze rajtunk kívül.
Csak némán nézem, ahogy a többiek fel-alá sétálnak. Ki azért mert ideges, és tanácstalan, más meg mert segíteni szeretne a többieknek, a sérülteknek esetleg. Így jobban belegondolva oda kéne mennem, nem ártana, ha valaki tudna valamit kezdeni velem, mert egyre jobban fáj a tarkómon lévő seb, amit még csak látni se láttam, és nagyon remélem, hogy nincsen tükör senkinél sem, mert nem is akarom látni, hogy miként is néz ki, bőven elég nekem az, hogy már a legapróbb érintésre is össze kell szorítanom a fogaimat. De van, aki sokkal rosszabbul járt, mint én. Ott van Dave, akit még mindig nem láttam megmozdulni. A lábán már messziről látszik, hogy megnyerte a legsúlyosabb sérülés versenyt, éppen ezért nem is csodálkoznék, ha elájult volna a hirtelen vérveszteségtől, de…de akkor is nyissa ki a szemeit! Nem viselném valami jól, ha feldobná a bakancsot. Igaz, nem ismerem őt, de az utóbbi időben elég rosszul viselem a halált. Mióta megöltem Franket, a halálhoz való viszonyulásom teljesen megváltozott, és azon kívül is sok minden más. Igaz, hogy nem maradsz teljesen ugyanaz az ember, ha valakinek elveszed az életét. Akarva-akaratlanul, teljesen mindegy, de rájössz arra, hogy az életet könnyebb elvenni másoktól, mint felmászni egy fa legtetejére, hogy ámulhass a kilátáson.
Nem állok fel, ahhoz túlságosan is szédülök, és semmi kedvem újra belezuhanni a homokba és nézni, ahogy a partot érő hullámok megtörnek a testemen. Nem, inkább csak négykézláb valahogy odamászok Davehez és a mellette gubbasztó szőke lányhoz. Nem lesz semmi jobb attól, ha itt ülök és nézek ki a fejemből, akkor már legalább valahogy megpróbálok segíteni Davenek, most neki van rá a legnagyobb szüksége.
– Öhm…tudok valamiben segíteni? – kérdezem a lányt, ahogy melléjük érek. Nem igazán értek a sérülések ellátásához, de valamit biztos tudok tenni, tudunk tenni Daveért, ha mást nem, akkor legalább a fájdalmait enyhíteni valahogy, amik minden bizonnyal lesznek, ha végre magához tér majd. – Liam vagyok. – teszem még hozzá kicsit halkabban, mert azért bemutatkozni mégis csak illik, akár hajótöröttek vagyunk, akár nem.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Indiana Evans
Hozzászólások száma : 149
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   Kedd 24 Jún. - 9:37


I'm so fear!




Hogy jól vagyok-e? Igen, fizikailag igen, csak pár apró karcolás van rajtam, szinte elhanyagolhatóak és persze kellően elfáradtam az úszásnak hála, de hogy lelkileg? Totálisan ki vagyok, a kezem még most is remeg, csak akkor marad abba, amikor Nique megfogja, de akkor sem azonnal, kell pár pillanat mire sikerül felfognom a szavait egyáltalán. Fogalmam sincs, hogy mennyit ültem a parton miután végre megéreztük a homokot a talpunk alatt, de nekem óráknak tűnt az a pár perc. Miért nem jön már valaki? Miért nincs a távolban egy hajó? Miért... miért nem látjuk a felmentő sereget? Egyáltalán hogy történt az egész és... Ehhez hasonló értelmetlen kérdések kavarognak rendre a fejemben, pedig tudom, hogy nincs értelmük és nem ad rájuk senki se választ. Riadt tekintetemet végre sikerül a kezemet szorongató szőkeségre emelnek, és egy tompa bólintást is összehozok, miközben magától indul meg a lábam és még csak azt se tudom mikor álltam fel.
- Én nem... nem értek a... sérülésekhez. - a saját kis karcolásaimmal se tudom, hogy mit kéne kezdeni. Nem sérültem meg évek óta, még egy ragtapasszal is lehet hogy meggyűlne a bajom. Jó láttam már egyszer-egyszer, ahogy anya a testvéreim esési sérüléseit ellátta, de kb. ennyi és azért olyan nagyon nem figyeltem akkor sem, hogy mi történik. Most pedig, ha csak szétnézek mindenki elég pocsékul fest, Nique arcát látva is csak azzal küzdök, hogy ne nézzek rá úgy, mint aki attól fél, hogy a másik már egy ekkora sérüléstől is mindjárt holtan esik össze. Aztán elereszti a kezem, én pedig tétován maradok ott, ahol hagyott, majd végül csak megindul a lábam, hogy a nagy egymása találók közelébe érjek. Az a legszebb, hogy még csak a nevüket sem tudom, vagy igen, csak most hirtelen nem emlékszem? Azt hiszem a szőke lány... nem, nem ugrik be, pedig isten bizony próbáltam figyelni a hajón mindenre. Megdörzsölöm kicsit a szemem és próbálok nem továbbra is olyan kétségbeesetten nézni, mint eddig. Nem megy.
Aztán Nique tovább iramodik. Miért érzem úgy, hogy percek óta, csak megyek utána, aztán megállok, ahol hagyott és most megint csak azt szúrom ki, hogy ijedten néz és azt hiszem segítenem kéne. Nagyot nyelek, és végül Sylvienek nyújtom a kezem, ha esetleg kellene neki segítség, és nekem is jó, ha valakibe kapaszkodhatok. A szöszi is így csinálta igaz? Davidet elérve finoman szólva is elkerekedik a szemem. Rémesen fest a lába!
- Mit... mit csináljunk? - a felnőtteknek kellene koordinálni minket, de ez a felnőtt épp is döglődik a parton és még csak a magához térítés is elég nehézkesnek tűnik. - Hozok... gyümölcsöt. Szomjas lehet. - vagy lesz, ha magához tér és nem sok víz van nálunk és nekem addig sem kell a sérülése közelében lenni. Moccanok is azonnal, hogy a part menti fákat támadjam be. Ha csinálok valamit, az jó igaz? Kéne valami lédús gyümölcs, valami aminek a levét aztán a szájába préselhetjük. Közben persze figyelek, hogy sikerül-e mást is meglátnom, aki bajban van és gyakran nézek hátra, hogy mi a helyzet a parton.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Fortuna eltávon   

Vissza az elejére Go down
 
Fortuna eltávon
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Erdőségek
» Hyuuga Aikan

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Kalandok, események :: Kalandok, mesék :: Nyári hajóút-