we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Jean Grey
Csüt. 14 Dec. - 20:40

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Jamie Cavenaugh
Szer. 13 Dec. - 20:38

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Kedd 12 Dec. - 18:53

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 10 Dec. - 20:40

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Pént. 8 Dec. - 16:13

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 8 Dec. - 16:02

Four Seasons szálloda
by Faye Adler-Barlow
Szomb. 2 Dec. - 16:04

Top posting users this month
Casey Andrews
 
Jamie Cavenaugh
 
Aaron Adler
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Jean Grey
 
Alysa Tate
 
Ryan Bane
 
Emma Frost
 
Dakota Lincoln
 
i'm here





Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Napfény lakópark

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Napfény lakópark   Szomb. 21 Jún. - 11:33

First topic message reminder :

A város szélén az egyetlen olyan lakópark, mely néhány több emeletes házból áll. Azért még itt is érezni a kertvárosi hangulatot, egyetlen épület van csak, ami tíz emeletes, a többi kisebb négy emeletes és ezeket is parkosított területek kötik össze.




Ne feledd Eric:
Derű és harag között!
 



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Kedd 5 Aug. - 23:10

Tanulságként jegyzem meg magamnak, miszerint érdemes lett volna eszméletlen voltáról gondoskodnom, mielőtt megmentem. Lévén most már a fejében kialakult téveszméken ezzel nem segítenék, hát hagym, hogy fáig meneküljön. Fáradtan előre döntöm fejem, ahogy jobb kezem homlokomra simul. Biztos vagyok benne, hogy ennek a mozdulatnak és változatainak előbb-utóbb nevet ad majd az emberiség, addig viszont így anoním módon használom magam is. Megkezdem fejem csóválását, kezemet pedig magam mellé ejtem. Lassanként indulok meg a leánygyermek felé, miközben újból kinyitom szemeimet.
Mikor végre sikeresen guggolok le mellé, végtagjai azonnal elzsibbadnak. Arcizmaiban enyhe bizsergést érezhet, mielőtt mindegyikük megfeszülne. Jobb kezemmel anélkül nyúlok be felhúzott bokái között, majd húzom ki testréséből karmom hegyére tűzve az egyik támadó levágott hímtagját, hogy akár egy pillanatra is hozzáérnék Joanne bőréhez. Tekintetemet álmos lassúsággal emelem rá, miközben karmomat behúzva, enyhe fintorral ejtem a földre a véres húsdarabot.
- Akkor a kedvedért újból, egészében vázolnám helyzeted. Ez a három hiéna elrabolt, és éppen megerőszakoltak, mikor ideértem. Most halottak, te pedig élsz. Elnézésedet kérem, hogy nem értem ide hamarabb! Tekintélyes távolságot kellett leküzdenem, és akadályoztak is az idejutásban. Most már beszélhetsz - biccentek aprót, s arcizmaiban múlni kezd a korábbi görcs - A körülményekhez képest milyen a mentális állapotod? Képes vagy annyira rendezni gondolataidat, hogy saját lábadon távozz?
Szokásomtól eltérően hiányzik a mosoly arcomról, tekintetem figyelemről árulkodik, szemeim körül pedig finom ráncok jelennek meg. Láthatóan lesem minden szavát, minden mozdulatát. Tán rájön végre, hogy közel végtelen türelmemből fogyasztott az imént mohó, már-már telhetetlen harapásokkal. Amennyiben továbbra is kaotikus, esetleg hisztérikus módon felel, mimikám megváltozik. Arcizmaim kisimulnak, szemeim pedig képzeletbeli dárdaként fúródnak az övéibe.
- Amennyiben szükséges a megmentésedhez, felpofozhatlak, mint egy rendetlen kölyköt. Akkor tán észhez térsz. Most pedig, mint mondottam, akad dolgunk bőven. Lehetővé teszed számomra, hogy megóvjam léted, vagy kénytelen leszek erőszakkal segíteni rajtad?
Szigorú szemmel vizslatom, bár arcomra ismét mosoly kúszik fel, terveim szerint kellően bátorítón.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Claire Holt
Hozzászólások száma : 115
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Kedd 5 Aug. - 8:17


Nikola && Jo

Már feladtam. Miért is érdekel engem, hogy mit tesznek velem? Engedem, hogy az ájulás kerítsen hatalmába, így talán nem érzem majd, amit tenni akarnak velem. így nem kell szembesülnöm azzal a taszító érzéssel, hogy megerőszakolnak. Talán meg is halok, mielőtt felébredek, és akkor semmi nem leszek, csak egy emlék, mely lassan elkopik, végül a feledés homályába merül. Végül is ki emlékezne rám? Senki. Csak egy önző senki voltam egész életem folyamán, otthon, majd az utcán, szóval jobb is, ha elvész emlékem örökre.
Majd mikor már úgy érzem, hogy itt a vég, s várom a halált, melegséget érzek magamon, nyirkos, ragacsos meleget, melyre összerándul testem. Ezután nem sokkal az arcom is kap egy adagot, s mikor nagyjából kisöpörtem koszos ujjaimmal az arcomból, végre kinyithatom a szemem, hogy láthassam, mi is folyik körülöttem. Nem tudom, hogy hirtelen mi volt ez a csend, majd sikoltás, mely meghazudtolja a férfi nemet, és csak küzdelmet látok. Rengeteg vért, a saját meggyalázott testemet is ellepi. Majd egy ismerős hang. Egy férfi, kivel hetek óta nem beszéltem. Felé fordítom a fejem félig ülő helyzetben, mikor történik vele valami, mi ez a férfi? Ő nem lehet ugyanaz, akit egykor Eddie bácsinak hívtam, nem létezik... Ahogy elbánik azzal a férfival, ahogy a ruhájáról eltűnik a meg-megcsillanó vér, ahogy a feje megnő? Megrémültem, igen, és fogalmam sincs, hogy az a férfi, aki a parkban erőt adott, ki is valójában. Egy szörny? Vajon engem is el akar kapni?
Mikor felém jön összerezzenek, ahogy hozzám ér, elrántom az arcom, s miközben beszél, elég erőt nyerek ahhoz, hogy ülő helyzetben hátráljak.
- Mi a fene vagy te? Most én jövök? Magadhoz édesgetsz, hogy megölj?  - és ami a legrosszabb, hogy mi van akkor, ha apát is ez a valami ölte meg? Mi van ha most rögtön elveszi az életemet? - Nem vagyok jól, cseppet sem mit akarsz te tőlem valójában? - rémült vagyok, ideges, és feszült. Talán még egy kicsit csalódott is, de hangom egyre emelkedik, szinte hisztérikussá válik az elmúlt pár óra és perc eseményeinek köszönhetően. Könnyeim maguktól kelnek életre, talán a sokk miatt, de még mindig hátrálok a férfitól, amíg egy fa meg nem akadályoz. Még az sem érdekel, hogy semmi nincs rajtam, hogy csak a magam elé húzott lábaim takarják el fedetlen kebleimet előle, és a vér ragadóssá tette bőrömet.
zene: - | megjegyzés:   :bigeyes: 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Hétf. 4 Aug. - 23:01

A következő sorok elolvasása kizárólag 18 éven felülieknek ajánlott!

Testmeleg folyadék fröccsen Joanne mezítelen testére, majd öntözi dús patakokban ágyékát s combját, midőn a lábai között tevékenykedő férfiállatot megszabadítom férfiasságnak csúfolt csökevényétől. A kisasszony már minden bizonnyal ezen érzetektől magához tér, azonban ezúttal nem érzem indokoltnak, hogy komolyan foglalkozzam zavartalan nyugalmával. Már ha beszélhetünk esetünkben efféléről. Míg vége vesztett kan fájdalmában üvöltve-hörögve elborul, s a földön megkezdi látványos szenvedését, markomban már ott van cimborájának játékszere is. Éppen védencem ajkait gyalázta meg vele, mikor eltávolítottam onnan. Még csatlakozik testéhez, mikor kezével felém nyúl. Balszerencséjére arcom felé lendülő tenyere karmaimmal találkozik szembe, mielőtt leszakítanám azt, amire többé úgysem lesz szüksége. Üvöltése nincs kedvemre, és egyébként is igyekszem kedvenc időtöltéséhez igazodva kedvére tenni, így szájában helyezem pihenőre az említett intim testrészt. Máris kellemesebbé válik a légkör, ahogy eltompul fülsértő sikolya. Komolyan bizonytalanná válik szememben, vajon melyik nemhez is tartozott. Merthogy el fog vérezni, ebben egészen biztos vagyok. Nem gondolom, hogy ekkora izgalmak közepette visszazárna az a bizonyos izom, mely a nyugalmi állapot elérésekor megfeszül hímtagjuk tövében.
Egy percig eszemben sem volt, hogy valaki velem kíván közeli kapcsolatba kerülni itt és most. Mégis érzem, ahogy kevéssé gyöngéd mancsok szirulnak fejem két oldalára. Hirtelen rántás, s máris hátrafelé tekintek, pedig közel sem állt szándékomban. Legalábbis ennyire nem éreztem sürgetőnek. Minden esetre sikerül farkaszemet néznem támadómmal, aki igencsak meglepődik aktív mimikámon. Első körben alkalma nyílik megszemlélni kíváncsiságomat, majd kénytelen haragommal szembesülni. Fejem mozdulatlan, testem lassacskán alá fordul. Jobb kezem arasznyi hosszú ujjakkal ellátott, hatalmas szörnymanccsá válik, mellyel azonnal ráfogok felülről a nálam valamivel magasabb izomkolosszusra.
- Prezentálnám az eljárás helyes módját - közlöm okító arckifejezés kíséretében, majd fordítanék egyet a fejen. Enyhe kifejezés azt mondanom, hogy bizony meg sem moccan. Sejthettem volna, embernél jóval nagyobb erővel fordította meg saját főmet is tengelye körül - Elnézését kérem! Tévedtem - szabadkozom, majd cápa nagyságúra duzzadó fejjel, ujjnyi hosszú fogak segítségével egy harapással megoldom a hirtelen adódott problémát.
Testem felülete - beleértve ruhámat és az azzal borított területeket is - néhány röpke pillanat alatt felissza az engem bemocskoló vért. Fejem s kezem is visszanyeri eredeti alakját, miközben szememből eloszlik a feketesik, ismét emberi külsőt nyerve magam számára. Odalépek védencemhez, és fejéhez guggolok. Kezemmel végigsimítom arcát.
- Kicsi Joanne! Úgy vélem, ostobaság lenne részemről megkérdezni, miként érzed magad. Inkább jelezném számodra, az utolsó támadód ahogy ti nevezitek, mutáns volt. Akadnak még a környéken, legfeljebb tíz percünk lehet. Addig még rám hárul egy igen fontos feladat. A tegező hangnemet remélem, megbocsátod nekem! Úgy vélem, kicsit, torz családunk túllépte már a magázódás határait. Különösen az utóbbi percek eseményei után.
A végevesztett kanok nyögve rúgják az utolsókat, mielőtt végleg mozdulatlanságba dermednek. Hamarabb megszabadultak szenvedéseiktől, mint hittem. Mégsem voltak annyira erőteljes példányai fajuknak, mint hitték.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Claire Holt
Hozzászólások száma : 115
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Hétf. 4 Aug. - 7:56


Nikola && Jo

~Mi is történt velem? Hol is vagyok?~ Kérdések cikáznak a fejemben, miközben szemeimet képtelen lennék kinyitni, de még élek. Érzem, hogy minden tagom fáj, és próbálom felidézni, hogy kik is kaptak el, de semmi. Abban a bárban voltam, emlékszem rá, hogy ott voltam, és aztán elindultam hazafelé, majd... Nem megy, mintha... Azt hiszem elájultam, valami altatót adtak nekem? Még most is olyan kába vagyok. Valami kocsiban vagyunk, de mégis hová vihetnek? Próbálok felülni, de nem megy, össze van kötve a kezem is, és a lábam is. A számon valami kendő van, és hiába küzdenék, vesztenék azt hiszem. Csak az egyik elrablóm lábát látom, de az elég nagy, szóval biztos nem lehet kicsi az illető. De kik ezek? azt hittem soha nem kell félnem semmitől, hittem benne, de tényleg, és most csalódnom kell. Könny folyik le arcomon, miközben megáll a furgon valami csendes helyen.
De persze lehet, hogy csak piros lámpa, fogalmam sincs, csak azt, hogy kényelmetlen a kocsi padlóján összekötözve feküdni. Azt hiszem ez lesz a vége, nincs tovább. Nincs aki megmenthessen, de már nem is akarom. Végül is az az igazság, hogy azzal az Edwarddal sem voltam kedves, holott befogadott, de még életjelet sem adtam neki. Ha ezt túl élem biztos, hogy fel fogom keresni őt. Bár kétlem, hiszen ezek hasonló rosszarcú emberek, mint akkor, mikor az állomáson Demetrius megmentett.
Nem piros lámpa volt, megérkeztünk. Tiltakozom a rángatás ellen, szabadulni akarok, mire kapok egy jókora pofont, s erősen koppanva érkezem vissza a kocsi padlójára. Egy pillanatra elsötétül a világ. Mikor ismét felrémlik előttem a sötétség homálya, valami parkot látok, már amennyire a magas fickó hátán himbálózva körbe tudok nézni.
- Engedj el te szemét, nem hallod? Engedj már el - ficánkolok a kezei között, hátha elérek valamit, de csak annyi az eredmény, hogy ideges lesz, és szinte ledob saját magáról, én nyögve érkezem a földre, ő pedig, mit csinál? Tapogat?
- Nee, könyörgöm engedj el, te disznó! - még mindig ficánkolok, mint egy partra vetett hal, ahogy a melleimhez ér. Közben beér minket két társa is, akik még jót röhögnek rajtam, aki szabadulni akar, majd csak érzem az anyag szakadását, és felsőtestem eléjük tárul melltartóban, de a magas fickót nem érdekli, miközben tapogat, egyre lejjebb, és lejjebb, én zokogva könyörgök neki, hogy hagyjon békén.
- Úgy is meghalsz, cica, legalább legyen egy utolsó jó emléked! - vihog a két másik pasas, akik eloldozzák a lábam, hogy levehessék a nadrágom, de az, amelyik rajtam van, már a fehérneműmbe nyúl, én pedig felhúzom erősen a térdem, hogy ágaskodó férfiasságát kissé összetörjem, de erre akkora pofont kapok, hogy ismét elsötétül a világ. Fogalmam sincs, hogy mi lesz velem, ha ezeken múlik, már azelőtt meghalok, hogy a főnökükhöz érjek.
zene: - | megjegyzés:  kicsit béna  :bigeyes: 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Mesélő
Hozzászólások száma : 517



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Pént. 11 Júl. - 14:01

Szabad játéktér, új játék kezdhető.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Szer. 9 Júl. - 18:40



Jill & Simon


- Sok csajomnak volt már kutyája, nem olyan rossz az, mint amilyennek elképzeled. – bezony, nem csak alkalmi nőim voltak. Régebben, vagyis még a sulis időkben nem voltam ennyire rugalmas. Akkor még megesett, hogy valakivel pár hétig, ne add isten pár hónapig, de együtt voltam. Bár gondolom ez az iskolai légkör miatt is volt. A legnépszerűbb srác egyből el is visz a legnépszerűbb pár díjat. Nem mintha ilyen baromságok érdekeltek volna. Tisztában voltam azzal, hogy sokan kedveltek, pedig egy szót sem váltottam velük soha életemben. Még akik utáltak se mertek rólam rosszat mondani, mert egyből kiközösítették őket, vagy féltek, hogy a fülembe jut és megismertettem őket a wc csészével. Baromság, soha nem csináltam ilyet. Aki nem bírt, az nem bírt, nem túlzottan érdekelt az néhány ember. Én nem voltam az a tipikus seggfej, mint akit a filmekben mutatnak. Nem aláztam meg az alsóbb osztályosokat, semmi ilyen nem volt. Sőt, sok esetben még oda is ültem melléjük kajálni, vagy odamentem hozzájuk dumálni valamiről, hogy megadhassam nekik azt a néhány perc hírnevet. Nem voltam én akkora seggfej, mint amilyenek hinnél. Csak mostanra lettem ennyire…tapló, vagy paraszt, amelyiket akarod, mindkettő elég jól leír engem.
- Oké, ezt aláírom. A cigi a pia és a golyó se árt meg, de attól még idegesítő tud lenni, és rohadtul fájdalmas is. Mérték… az illegális bunyók beleférnek még ebbe a mértékbe? – nem mondom, hogy komolynak szánom a kérdésem, de úgy teszem fel, mintha teljesen komolyan gondolnám a szavaimat. A normális emberek nem verik össze pénzért a maffia verőlegényeit, de … de na, elég jól fizet a buli, és elképesztően dögös macák szoktak ott dekkolni és piálni, miközben nézik, ahogy félholtra verjük egymást. Soha nem értettem, hogy mi vonzza őket ennyire. Arra jutottam végül is, hogy imádják a vért, mert szex közben is egyfolytában karmoltak, de nem az a könnyed, amit meg sem érzel, hanem az mikor csontig beléd mélyesztik a karmaikat. Az a szerencséjük, hogy egy perc múlva már csak a nyoma van ott, de attól még rohadtul kellemetlen tud lenni mikor összevissza karmolnak és tiszta vér az egész ágy. Nem is szedek fel azóta ott csajokat. Szétverem a fickót és elkérem a pénzem, majd haza is húzom a belem. Néha szó szerint, elég undorító egy dolog tud lenni, de ez van, nem kispályások az ottani fickók. Viszont szerencsére zsaru még soha nem ütött rajtunk, mert abból már nem tudnám olyan simán kidumálni magam. Bár… talán még a zsaruk is a maffia kezében vannak, kitudja. Amerika úgy szar, ahogy van, de legalább könnyű benne megélni.
- Majd kiugrok a bőrömből, nem látod?– mondom mosolyogva. Nem cinikusan mondom én ezt, nem is bántóan, semmi hátsó szándék nincs a szavaimban most. Ezt a talánt én még kicsit erősnek is érzem, úgyhogy teljesen meg vagyok elégedve vele. Nem is nagyon várhatnék többet Jilltől, elvégre még is csak én erőszakoltam meg, amit nem lehet egy könnyen elnézni nekem, és nem is szabad ezt tennie. Én sem fogok valószínűleg soha úgy gondolni magamra, mint eddig. Megerőszakoltam egy lányt, pedig jól tudom, hogy esetükben ez sokkal fontosabb, mint nekünk. A pasinak mindegy, hogyan, hol és mikor veszt el a szüzességét, a lényeg az, hogy megtörténjen és kész. Egy nőnél ez sokkal komplikáltabb. Ők ezt túlgondolják, ők azt szeretnék, ha az első alkalom tökéletes lenne, és úgy tartom, hogy a nőnek kiváltsága kell, hogy legyen az, mikor is veszti el a szüzességét. Akkor amikor akarja, azzal akivel akarja és úgy, ahogy akarja. Ettől fosztottam meg Jillt. És mindegy, hogy mennyszer kérek bocsánatot, attól még nem fog megváltozni semmi. Ugyanúgy elvettem tőle ezt, ugyanúgy a saját képemre formáltam őt akaratlanul is.
- Hát persze… Mademoiselle. – mondom egy sejtelmes mosollyal. Alighanem a legjobban ismert francia szó, de csak a mondat befejezése miatt mondom. Szívesen tartanék én neki nyelvleckét, szerintem tökéletesen érti mindenki, hogy mire gondolok, úgyhogy erről ennyit is. Elég jól csókol Jill, ezt már korábban is sikerült megállapítanom, úgyhogy… mindegy is, hagyjuk ezt most, mert nem jövök belőle ki jól. Abban meg igaza van, hogy nem jó ötlet összeszűrni a levet, elvégre elég gyakran fogunk találkozni, de… de majd maximum az egész végén nem? Mindegy, majd kiderül, felesleges ezen előre agyalni, majd lesz, ami lesz és kész. Ebben nagyon jó vagyok. Sodródni az árral, na azt tökéletesen tudok.
- Halkan, a végén még mások is meghallják. – mondom halvány mosollyal az arcomon. Szerintem még soha senki nem mondta azt, hogy nem vagyok olyan rossz ember, mint amilyennek kinézek. Pedig nem nézek ki rossz embernek, és tudok én normális is lenni, csak nehéz és… és kiszolgáltatottabb lesz tőle az ember, de most ezt muszáj lesz vállalnom, ennyi kockázatot megér az, hogy Jill élhessen. Fura ez az felelősség tudat. Megfordul a fejemben, hogy a kanapén alszom mégis, elvégre normálisnak kell legyek, és abban benne van a tisztelettudó is, de… de nem, sajnos arra még nem állok készen, hogy a kanapén is aludjak. Talán majd holnap, de most bevettem magam az ágyba mellé, és azért próbálok úgy helyezkedni, hogy neki több hely jusson. – Jó éjszakát! – mondom a párnámba, már csukott szemmel és úgy érzem ma nem lesz gond azzal, hogy egy jót aludjak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Szer. 9 Júl. - 16:30



Simon & Jill



♪ Goodnight song ♪
- Dehogy fogom élvezni! Azt, hogy tiszta nyál és büdös leszek? Ezt mégis ki élvezné? - eléggé képtelenségnek tűnik, bár tény, hogy soha nem volt kutyám és nem is nagyon megyek állatok közelébe túl gyakran, na de akkor is... hogy élvezzem, amikor egy kutyám rám ugrik és össze-vissza nyalogat? Kizártnak tűnik. Nem vagyok állatbarát típus, ember barát sem, miért tudnám jobban kezelni az állatok közeledését, mint az emberekét? Egy hal, talán egy hallal még ellennék, mert az csak tátog, de jó eséllyel hamar megmurdálna a közelemben, ha nem foglalkoznék vele. Annak is kell kaja, meg takarítani kell az akváriumot, meg ilyesmi. Nem menne nekem, nem lennék jó állattartó, ebben teljesen és tökéletesen biztos vagyok, de ha vesz egy kutyát, akkor is neki kell majd gondját viselnie. Nem én fogok mindent megtenni érte, esetleg besegítek időnként, vagy ilyesmi, ennél többet nem tudok vállalni, az ő kutyája lesz, nem az enyém és nem is a miénk, ezzel remélem, hogy tisztában van.
De legalább már értelmesebben viselkedik, rémes, hogy ehhez az kellett, hogy csúnyábban szóljak neki oda, hogy az anyját hozzam fel. Úgy is megtehette volna, hogy nem kell közben megbántanom és cseppnyi lelkiismeret-furdalást éreznem. Igen, éreztem, de... el ne áruld senkinek! Bocsánatot kértem érte, ennyi, ezzel le is van zárva, és nem is akarom többet felhozni ezt a témát. Persze nem tuti, hogy sikerül, mert ha megint felhúz, akkor ugyanúgy nehéz lesz megállnom, hogy ne akadjak ki, de majd megpróbálok igyekezni, amennyire legalábbis tőlem telik. Most is rendesen viselkedem nem? - Azért nem hiszem, hogy olyan rossz, ha lelőnek és nem döglesz bele... maximum nehezebben rúgsz be, ennyi, de amúgy is arról volt szó, hogy nem kell durván zülleni. Mérték... meg ilyenek. - nem tudom, hogy menni fog-e, még most sem, de neki lesz egyszerűbb. Rám rendesen hat az alkohol, bár azért van már egy ellenállásom, de az azért, mert elég gyakorlott ivó vagyok és most ugye ebből akarunk kigyógyulni, vagy... próbálunk, ez talán jobb szó. Nem teljesen, de gondolom nem kéne két naponta se átmenni tajtrészegbe. E téren is majd igyekszem, aztán meglátjuk.
- Igen, kapsz egy talánt, és az már esetemben nagyon nagy dolognak számít, szóval örülj! - igen, egy aprócska talán. Nem vagyok biztos benne, hogy okos döntés lenne csak úgy bármit is csinálni nekünk ketten. Akartam a rendelőben, nagyon is, de el volt borulva az agyam, józan állapotban viszont azért mégis csak más a helyzet. Jobban átgondolva, főleg ha itt maradok egy ideig, nem tudom mennyi bonyodalmat szülne, de valahogy félek tőle, hogy túl sokat. Arról van szó, hogy nyitunk mások felé, de akkor egymás felé is kell és már maga a nyitás is veszélyesnek tűnik, de olyan felé, akivel együtt laksz... Ha valami idegennel próbálkozol, akkor még mindig könnyedén kihátrálhatsz, de őt tudom, hogy milyen és ő is tudja, hogy én milyen vagyok és ugyanúgy meg tudjuk bántani egymást, mint ahogy bárki mást. Nem tudom... tényleg nem. Inkább arra figyelek, amit mond, amit kérdeztem, az most egyszerűbb téma. Érdekes lehetett olyan sok országban járnia, az tuti.
- Majd tarthatsz nekem nyelvbemutatót... Úgy értem, hogy beszélt nyelvekből. - gyors helyesbítés, mert azért azt hiszem ez így egy kissé kétértelmű volt és persze az is, ami közben megfordul ennek hála a fejemben. Nem arról van szó, hogy szexfüggő lennék, nem, csak... szeretem. Felszabadít, ellazít és közben nem kell semmire csak gondolnod, mindent el lehet felejteni legalább egy időre és nem marad más csak a a csupasz élvezet. Mégis miért lenne ez olyan nagyon rossz? És minden bizonnyal elég ügyes nyelvtechnikája lehet minden téren, ha egyszer olyan könnyedén ágyba viszik a lányokat. Beharapom az alsó ajkam és inkább kikászálódóm az öléből. Már-már felpattanok, de azért nem viszem túlzásba. Irány a fürdő, hogy rendbe szedjem magam kicsit, lenyugodjak és fogat mossak, no meg ha már itt vagyok megmossam az arcomat, aztán irány az ágy.
- Jó éjt Simon! Nem vagy ám... annyira rossz ember, mint gondoltam. - bököm ki még, kap egy puszit a szájára is. Nem tudom, ez valahogy automatikusan jön, nem szándékos, az arcára akartam, csak hát... na. Az a baj, hogy az ember általában a megszokások rabja és számomra egy szájra puszi egyáltalán nem olyan világrengető ördöngösség, főleg azok után, amik nem rég a fejemben motoszkáltak a nyelvtudásáról.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Kedd 8 Júl. - 15:21



Jill & Simon



- El sem hinnéd, mennyire fogod élvezni mikor összenyalogat! – az igazat megvallva nem tudom, hogy mennyire is gondolom én komolyan ezt a kutya kérdést. Soha senki élete nem függőt tőlem, nem kellette etetnem, sétáltatnom se senkit úgyhogy… nem igazán tudom mennyire jó ötlet ez. Az igazság az, hogy sokkal jobban sajnálnám azt, ha miattam halna meg egy kutya. Ha egy ember hal meg az oké, nem érdekel, de a kutya… mondtam már, hogy nagy kutya barát vagyok? Mindig is akartam egyet, de a nagyszülők nem engedték, úgyhogy nem lehetett, de haverjaim kutyáival mindig is jól kijöttem. Nem etettem őket meg nem sétáltam velük, de bírtak engem. Ezt a példányt viszont nekem kéne sétáltatni, etetni, elvinni dokihoz meg minden, ami elég sok macera, de… de végül is miért ne? Hiszen kiesik most elég sok minden az életemből és kell a helyére valami új, valami, amivel eltudom magam foglalni. Nekem ez a kutya lenne, Jillnek meg… nem is tudom, hogy neki mi, de igazából ez nem is az én dolgom, hanem az övé.
- Fejlődőfélben vagyok. – mondom mosolyogva, ahogy megrántom a vállam. Igazándiból még soha nem gondoltam bele abba, hogy mit is esznek rajtam annyira a nők. Persze, vannak tippjeim, de minden nő más, úgyhogy nem lehet ezt csak úgy lerendezni két szóval. Jól nézek ki, ezt én is tudom, és ez akár önmagában is elég lehetne, de ehhez jön még pluszban néhány apróság. Tudok én kedves lenni, romantikus, vagy éppen halálosan szerelmes, akármi, jó színész vagyok, így könnyű őket becsapni, de néha magamat is adnom kell, és van akinek ez jön be. Aki csak egy laza srácot akar, aki reményei szerint nem gondolkodik előre két percnél tovább, és aki miatt nem kell aggódnia, mert reggelre úgysem lesz már ott mellette. Felelőtlen vagyok, utálom a felelősséget, éppen ezért fura ez az egész helyzet, de… de valahogy ki fogom bírni, és kitudja, talán még sikerülhet is ez a nagy átváltozás. Ha sikerül akkor boldogok vagyunk és megpróbálunk nem visszaesni, ha nem sikerül… akkor minden bizonnyal beledöglök ebbe, de úgy vagyok vele, hogy inkább emiatt dobjam fel a bakancsot, mintsem hogy eléldegéljek kilencven évig, hogy aztán álmomban intsek búcsút a világnak. Nem akarok sokáig élni. Pont addig szeretnék, amíg tudom élvezni az életem, amíg elérhetem azt, amit akarok. – Ja, az a baj, hogy legalább négyszer annyit kell innom, ha beakarok rúgni, mint másoknak. A képességem inkább átok, mint áldás. – mondom egy apró vállrántással. Szívesen beledöglenék az életmódomba, de nem vagyok képes rá, mert mire eljutnék addig, hogy csináljak valami oltári nagy baromságot, addigra már józan vagyok. Régebben ez még nem ment ilyen gyorsan, ezért is tettem Jillel azt, amit. Mire hazavittem, addigra kezdett kiürülni a szervezetemből az alkohol. Mostanában pedig elég pár röpke perc, hogy már ne is érezzem az alkohol hatását. A csontkinövésekről meg ne is beszéljünk…rohadtul fáj és rohadt undorító is, de ez van, nem lehetek válogatós.
- Talán? Majd megszakadok annyira próbálok normális lenni, erre kapok egy talánt. – mondom, ahogy mosolyogva megrázom a fejemet. Igazából már ez is bőven elég, sőt, talán kicsit túlzásnak is érzem, de… de ő tudja. Hozzá kell még szoknom ahhoz, hogy ezúttal nem valamelyik egyéjszakás kalandommal van dolgom, nem lehet egészen addig paraszt, míg el nem megy. Nem, most jófejnek kell lennem, aki maradásra bírja a csajt távozás helyett. Soha nem hittem volna, hogy ez valaha is megfog történni, de hogy is szokás mondani? Soha ne mondd, hogy soha? Igen, ez lesz az, fasza kis mondás. Nyitnom kell mások fele, hagyni, hogy átverjenek és kihasználjanak… kifogom bírni, legalábbis nagyon remélem, hogy kifogom bírni. Gondolom viszont akkor ugrottak az illegális bunyók is, hiszen egy normális ember nem szerez pénzt feketén, nem? Ezt majd még át kéne dumálnom Jillel, mert nem szívesen mennék el dolgozni, jobban szeretek pókeren nyerni pénzt, vagy szétverni néhány seggfejt érte. Amúgy meg nem vagyok éhes, csak ha már felajánlotta, akkor miért ne? Maximum kijön belőlem az egész, ha nincs még rendben a gyomrom, nem olyan nagy dolog.
- Londonra nem emlékszem, Svájcra is csak alig, Olaszország viszont elég király volt, ott tudják hogy kell bulizni! Csak a nyelv ragadt rám. Angol, német, olasz , francia meg ugye az ír. – mondom egyszerűen miközben nézem, ahogy lekászálódik rólam. Az angolt muszáj volt rendesen megtanulni, mert Amerikába jöttem, a németet meg a franciát nem beszélem perfektül, de azért eltudnék vele éldegélni, az olasz meg persze tökéletes, az ír is elég jól megy. Anyám azt mondta, hogy legyek fordító, vagy tolmács, mert a nyelvekhez van érzékem, meg tudok is párat, de… de én utáltam dolgozni mindig is. – A fürdőszobában a jobb felső polcon van egy csomó fogkefe. – mondom a fürdő felé bökve a fejemmel. Fel vagyok készülve, általában a nők szeretnek indulás előtt fogat mosni, hogy ne kelljen hazamenniük miatta, ezen pedig ne múljon, felvásároltam vagy százat, persze amit elhasználtak azt kidobtam, így csak a vadiújak vannak a polcon. A szavaira csak egy mosolyt villantok, majd pár pillanattal később én is bemegyek a fogkefémért, de nem a fürdőben mosom meg a fogaimat, ott ketten elég nehezen férünk el így simán csak kimegyek a konyhába és ott lerendezem a fogmosást, majd nagy nehezen az asztalra dobom a cigis dobozt. Mára elég volt ennyi, holnapra is hagyni kell.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Kedd 8 Júl. - 13:06



Simon & Jill



♪ Voulez Vous ♪
- Mit tudom én, elég ha csak megszalászgat, vagy ilyesmi, de ne nyalogasson össze! - morcosra váltok, de látszik, hogy most kivételesen csak játszom, mert a mosoly pár pillanattal később visszatér az arcomra. Nem tudom, hogy mennyire jó ötlet ez a kutya dolog, de majd csak kibírom valahogy, ha pedig nem, hát majd száműzöm, vagy tudom is én. Lesz valahogy, valahogy mindig lennie kell nem? Az is lehet, hogy ez most csak egy kósza beszélgetés és a végén nem lesz az egészből semmit, mert ő se akarja igazán. Azért egy kutyát etetni kell, meg sétáltatni, meg oltásokra vinni és ha csinál magával valami marhaságot, akkor dokihoz, szóval azért nem kis felelősség és nem kis munka, nem tudom, hogy ezzel ő mennyire van tisztában, de ha kutyát akar... hát majd drukkolok neki, hogy mindezt végigcsinálja, mert hogy nem én fogom helyette, az is tuti. Maximum egy-egy séta szigorúan pórázon, mert nem fogok rohangálni utána és nem értékelném, ha mondjuk akkora debella dög lenne, aki végigrángat a fél városon, mert nem tudom megállítani, ha egyszer lendületbe jött.
- Azért egész szórakoztató tudsz lenni, ha megpróbálsz rendesen viselkedni. - jegyzem meg, mert valahogy ez kikívánkozik. Talán valahol érthető, ha ezek után buknak rá a csajok és ha még mellé valami kellemes, bájos modort is elővesz, nekiáll jófiút játszani, akkor nem csoda, ha azt hiszik, hogy máris dúl a láv. Mondjuk hülyeség, hogy sokan túl hamar azt hiszik, hogy valami van, hogy minden jelent valamit. Nem is értem, miért kell minden apróságot valamiféle jelként kezelni, hiszen egyszerűen csak vannak dolgok, amik... vannak. Nem kell mindennek olyan nagy jelentőséget tulajdonítani, nem minden jelent valamit, nem minden egyelő azzal, hogy komolyan akarunk valamit a másiktól, van ami csak szimpla szórakozás, mert az élet erről kell hogy szóljon, hogy éljük, hogy jól érezzük magunkat és nem agyalunk folyamatosan az esetleges következményeken. Az úgy nagyon nem az igazi és kész. - Ki tudja mi van, ha... túl sokat iszol. - kacsintok egyet, csak hogy érezze nem szánom ezt bántónak annyira, talán csak egy kis apró odaszúrás, mert hát na... nem tudhatja, hogy mikor ígér le túl sok csillagot az égről, ha mondjuk épp egyel több vodkát ivott meg, mint amennyi még elfogadható lenne, hogy megmaradjon az értelmes gondolkodás is.
- Hát ezt még tényleg gyakorolnod kell, de talán jó úton haladsz. - apró mosoly, mert na tényleg nem lenne feltétlenül könnyű dolga velem, és amúgy is még mindig úgy gondolom, hogy talán csak bonyodalmat szülne a dolog, és még azt sem tudom ezt a nyitunk mások felé dolgot hogyan oldjuk meg. Akkor egymás felé is kell, de... elég zavaros ez az egész, hogy mit ne mondjak. Meg kellene ismerni egymást, csak hogy én nem nagyon szoktam hagyni senkinek sem, hogy igazán mélyen megismerjen, csak a felületet lehet kapargatni, azt is csak épp annyira, amennyire én hagyni akarom. Bizonytalan vagyok még most is, nem is kicsit. Aztán már csak egy "Majd meglátjuk" mosolyt villantok, miközben aktívan pusztítjuk a rántottát. Egész gyorsan elfogy ahhoz képest, nem rég még arról volt szó, hogy nem is akar enni, mert egyáltalán nem éhes, akkor most hogy is van ez? Mindegy, inkább akkor játsszuk el ezt a nyitunk mások felé dolgot, hátha működőképes, legalább valamennyire, aztán majd meglátjuk.
- Tényleg sok felé jártál és gondolom nem volt rossz ennyi helyet látni. - oké, azért kissé talán elképedek. És ha még minden nyelvet beszél is, akár csak kicsit is, ahol járt, akkor aztán le a kalappal, de azért nem fogok túlzásba esni itt a dicsérettel. Végül csak megmoccanok, bármennyire is kényelmes ez így, feltápászkodom az öléből, és a tányért az asztalra csúsztatom. - Remélem van tartalék fogkeféd, aztán szerintem rám fér az alvás, nem tudom te, hogy vagy vele. - nem rég varrt össze, tényleg nem lesz rossz egy kicsit legalább pihenni. Most az egyszer azt hiszem, nem vágyom vad bulira, valahogy az utóbbi percek után nem. - Azért kösz, hogy megstoppoltál. - csúszik ki a számon, még mielőtt eltűnnék a fürdőszoba felé. Most nem kell ajtót becsukni, hiszen a fürdés már meg volt, csak fogmosás vár rám.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Hétf. 7 Júl. - 13:06



Jill & Simon



- Ha összenyalogat? Ez egy kutya, mit csináljon szerencsétlen állat akkor? – persze, hogy mosolygok. Azért tudom én, hogy nem gondolta olyan komolyan a dolgot, hiszen egy kutya alapból nyáladzik, ha szájkosarat rakok rá, akkor is, a cipő kérdést pedig már lerendeztük. Ha már itt tartunk. Soha nem értettem ezt a női cipő, meg ruha mániát. Oké, nekem is van egy csomó cipőm, de a legtöbbet nem is használom és nem is tudom, hogy hol van, és ez igaz a többi cuccomra is, valahol szét vannak dobálva a lakásban, de nem akadnék ki azon, ha egy kutya fogná és darabokra tépné. Van egy csomó felesleges pénzem, veszek majd helyette három ugyanolyan pólót, vagy gatyát, amit széttép.  Viszont a nők úgy védik a cuccaikat, mintha attól függne az életük, hogy mehetnek-e este tíz centis sarkakban a buliba. Azt mondtam már, hogy mennyire rühellem, mikor egy ideges nőn magas sarkú van? Nagyon jól néz ki, ezt tény, de mikor hozzád vágja, vagy úgy dönt, hogy kicsit megtapos téged vele…na az rohadtul tud fájni. Éppen ezért már vagyok annyira tapasztalt, hogy a csaj magas sarkúit eltüntetem reggelre, hogy mikor ki kell dobnom, ne azokkal támadjon rám. Tányért dobálhat, de a magas sarkút hagyja békén, azzal embert lehetne ölni.
- Persze, de azért nem szoktam olyan sok mindent ígérgetni, hogy máris legyen reggelre egy menyasszonyom. – oké, azt aláírom, hogy sok nő okkal hiszi el, mert van, hogy néha muszáj kamuzni, de azért reggelre a legtöbbjük elégé el van rugaszkodva a földtől, mert… mert még ha a kezüket is kérném meg, nem ugrunk el egyből a papához, hogy elújságoljuk életem legnagyobb hibáját. Amúgy se akarnék soha apóst, azokkal mindig csak a gond van. Olyanok, mint a féltő testvérek, akik halálra akarnak verni, mikor rájönnek arra, hogy a húguk már nem szűz. Az após is hasonló, csak van annyi esze, hogy lekapja a falról a sörétest és azzal ugorjon neked. Igen, azt hiszem könnyedén kilehet rólam találni, hogy elégé a házasság ellen vagyok. Vagyis ez így nem igaz, mert nem vagyok ellene, csak ha lehet, akkor én soha nem fogom meglépni ezt. A házasság egy baromság. Talán régebben volt értelme, de mára már nincs semmi. A szerelem csak egy mítosz, amit a mesés könyvekben hallunk először és mikor meglátjuk jönni a szőke herceget fehér lovon, akkor már egyből megtörténik a nagy szerelembeesés, meg a lagzi, meg minden hasonló hülyeség. Nem éri meg eldobni az agglegény életet ezért. Aki mást mond az nem képes belátni: a szerelem nem vak, hanem simán csak hülye.
- Persze, nem úgy értettem, én csak… bocs, próbáltam minél kevésbé tapló lenni, de ezt még gyakorolnom kell. – mondom egy apró vállrántással. Meg kell még szoknom azt, hogy normálisan beszéljek az emberekkel és ne kezeljem őket úgy, mint a tárgyakat. Éveken át ezt csináltam, begyakoroltam, berögzült, most meg változtatni kell, úgyhogy…időt kérek, menni fog ez is biztos, csak kell egy kis idő. Az őszintét megvallva pedig...persze, szívesen feküdnék össze vele, de nem halnék bele, ha kimaradna az életemből a vele való szex. Mármint úgy, hogy emlékszem is rá, és ú is akarja. Fura a gondolat, hogy egyszer már megvolt, csak nem úgy, ahogy kellett volna, és még csak nem is emlékszem az egészre. Hazaviszem, ennyi maradt meg, én meg ebből azt hittem, hogy baromi jól kijöhettem vele, mert nem viszek haza csajokat csak úgy, de ezek szerint…nem is tudom , honnan kéne tudnom, hogy részegen mi jár a fejemben? Józanul sem szokott sok minden, akkor gondolom még annyi sem, mikor részeg vagyok. Elég gáz, hogy nem tudom magam leépíteni alkohollal, mert túl gyorsan üríti ki magából a szervezetem, ezért vedelek én egyfolytában. A cigi meg… nem teszi tönkre a tüdőmet és a fogaimat meg a bőrömet is békén hagyja, hála ennek a mutáns dolognak.
- Elég tuti lesz, csak győzd kivárni! – mondom sejtelmesen mosolyogva. A nagyágyú nem egy olyan dolog, amit bármikor ellehet sütni, nem… tökéletesen kell időzíteni hozzá, és fel is kell készülni rá, ez nem csettintésre működik. A legtöbben azt hiszik rólam, hogy csak oda megyek egy csajhoz és valami szánalmas és béna szöveggel meggyőzöm, hogy tőlem menjen reggel munkába. Nem, valójában sokkal nehezebb a dolog. A nőknek ebben a tekintetben szerencséjük van, mert minden férfit a farka vezérel, a nők pedig sajnos hajlamosak arra, hogy gondolkodjanak…ez van, tudom, hogy pech. De nem egy legyőzhetetlen akadály ez sem. Nem kell nagyon jól kinézni, sőt, lehetsz akár bányarém is, mert a nők többsége nem külső alapján ítél meg. Persze, megnéznek téged, de valójában sokkal jobban érdekli őket, az, ami belül van. Nagyon hülyén hangzik, de a többség erre megy. Kisugárzás meg minden más hülyeség. Szerintetek Johnnal miért volt már nő? Nem egy Rocky Balboa, de mint mondtam: a nőket kevésbé érdekli a külső, mint minket.
A szavaira csak bólintok egyet, igazából ezt a választ vártam tőle. Ha a pasin múlna, akkor valószínűleg minél inkább sürgetné a dolgot, úgyhogy… így még csak nem is hitetik el az irányítást Jillel, simán a kezébe adnak mindent, ő dönt a mikorról és talán még a helyről is. Egyszerre hányinger keltő és lenyűgöző. A hányinger a pasiknak szólt, a lenyűgöző pedig Jillnek természetesen.

-Többek között. Előtte Svájcban voltam. – egy pár pillanatra elhallgatok majd megvonom gondolatba a vállaimat. Miért ne mondhatnám el neki, hogy keveredtem Dublinba? – Londonban születtem, de fél év múlva már Svájcban voltunk. Nem tudom mennyire vagy képben, de Svájcban annyira nem komálják a bevándorlókat, főleg akkor nem, ha már sokadjára kerülnek bajba, így…apám börtönbe került, minket meg kidobtak az országból anyámmal. Innen kerültünk Olaszországba, anyám szüleihez, de anyám azt kérte, hogy menjek Írországba apám testvéréhez. Még nem voltam tizennyolc, így ő volt a gyámom. Apám amúgy meg ír volt, anyám meg olasz, úgyhogy…jó kis család volt, kész nyelvlecke volt az egész.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Vas. 6 Júl. - 16:25



Simon & Jill



♪ Sing ♪
Nem hiszem, hogy túl sok doki lenne, aki el tudná viselni bármelyikünket is. Kifejezetten nehéz esetek vagyunk ezt még én is beismerem, hiszen néha én sem igazodom ki teljesen saját magamon, bármennyire is próbálok. Bár mondhatjuk azt is, hogy ez csupán női szeszély, semmi több, mert közismert tény, hogy a nők esetében azért ilyesmi gyakran áll fenn, de én kifejezetten művészi szintre fejlesztettem már a "nem tudom, hogy mit akarok, de azt gyorsan!" jellegű gondolkodásmódot és akkor próbáljon csak kiismerni, aki akar. Amúgy meg nem is érdekel az egész doki kérdés, nem egy orvos fog megváltoztatni, mert nem hiszek abban, hogy egy vadidegen lenne az, aki hatni tud az emberre. Ha nem tud olyan valaki, aki tényleg ismeri, akkor egy ismeretlen valami pszichoblablának köszönhetően a múltja ismeretében nem fogja olyan iszonyatosan levágni, hogy mi a jó neki, maximum jön valami béna sablonnal, amit ellesett valami könyvből, de mint tudjuk az emberek nem egyformák és nem lehet csak úgy mindenféle skatulyákat rájuk húzni. Én sem vagyok valami könyvbeli eset, sőt ha valaki ezt mondaná, akkor tuti, hogy ki is buknék rajta, mert ne hogy már olyan legyek, mint a nagy átlag. Nem arról van szó, hogy minden áron különleges akarok lenni, de valami nyomorult sablon sem leszek az egyszer ziher!
- Nagyra? Nem leptél meg, de ha összenyalogat... véged van és neki is! - azért ezt már mosolyogva mondom, főleg ha a cipőimre tényleg vigyázunk, mert nem venném jó néven, ha bármelyiket is szétrágná valami dög. Akkor tuti, hogy nem állnék jót magamért. Már az is régen rossz, ha arra kell majd figyelnem, hogy hova teszem a cuccaimat, nehogy valami állat - szó szerint - darabokra tépje őket. Nem is tudom, soha semmin nem kellett még osztoznom és főleg nem egy kutyával, nem tudom, hogy hogyan viselem majd, ha tényleg oda jutunk, hogy kutyánk legyen, vagy... neki. Nem is tudom, most akkor ez közös lenne, vagy az övé, mert én amúgy is csak itt dekkolok egy ideig, amíg megpróbál normális életvitelre tanítani? Azt hiszem ezen nem most kell elgondolkodni, hiszen emberek akkor szoktak közösen állatot venni, ha van valami közöttük valami, esetünkben pedig ez nem igaz... igaz? Az apám pedig... nem is akarok róla beszélni. Nem tudom, mennyire akadnék ki, ha kiderülne, hogy ő kapcsolta le a gépekről, de nem hiszem, hogy sírva zuhannék össze, sőt talán egy kisebb súly is legördülne a lelkemről, hogy nem egyértelműen én végeztem vele, bár így is úgyis meghalt volna a sérülései miatt. Azt pedig nem tudnám kijelenteni, hogy megérdemelte-e a szenvedést, vagy sem... nem is akarok ezzel foglalkozni, az a legegyszerűbb.
- Tudod ugye, hogy a legtöbben akkor mennek bele ilyen hülyeségekbe, ha mindent ígérsz csak azért, hogy legyen egy jó estéd. Azért előfordul, hogy az ilyen terveknek van alapja. - rántom meg a vállam egy félmosollyal. Azért, ha jól sejtem, akkor elő szokott fordulni vele, hogy mondjuk mindent megígér a csajnak, szépeket mond, és nem meglepő, ha ezek után valaki az első éjszaka után már az ülésrendet tervezi az esküvőn. Én azért ennyire soha nem esem túlzásba, bár szerencsére nem is kell túl sokat melóznom azzal, hogy meggyőzzek valakit arról, érdemes lehet velem kezdeni, legalább egy menet erejéig, vagy... kettő. A nőknek e téren sokkal könnyebb dolguk van, szegény... Simon. Nem, azért annyira nem sajnálom, legyen csak egy kis meló abban, hogy nőket szed fel, nem örülnék neki, ha túlságosan könnyű dolga lenne, nem érdemli meg. Viszont az tény, hogy a suliban nem nagyon okos dolog próbálkozni, mert abból könnyen baj lehet. Valaki többet gondol, aztán jönnek a kínos hallgatások az ebédlőben, meg a folyosón ahogy elkerülöd a másikat. Nem igazán értékelnék semmi ilyet. Előbb mindig át kell gondolni a dolgokat, felmérni a terepet, hogy milyen következményekkel számolhatsz. Úgy is bele lehet bukni, de talán kisebb az esélye a szívásnak.
- Úgy beszélsz, mintha kegyet gyakorolnál rajtam és csak a fene nagy kíváncsiságodat akarnád kielégíteni. Tudod ugye, hogy ebbe nekem is van beleszólásom és miután lepattintottál nem biztos, hogy olyan könnyű dolgod lesz. - vágom rá szinte azonnal, mert na. Kissé lekezelőnek érzem a szavait. Mi van akkor, ha én ezek után már nem akarok tőle semmit? És amúgy is tényleg úgy érzem, hogy fura lenne, mert... nem is tudom, hogy miért. Volt az a hirtelen felindulás és kár lenne tagadni, hogy izgat, hogy milyen lehet a teljesítménye, arról már nem is beszélve, hogy egyáltalán nem egy rossz darab külsőleg sem, de... Nem is tudom, vannak dolgok, amiket egyszerűen csak jobb nem túl gondolni? De a közös kutya, meg a közös lakás, vagy legalábbis időlegesen... a jó ég tudja! Inkább adogatom a szájába a kaját, és nem foglalkozom más dolgokkal. - Hah, ez se volt olyan nagy újdonság, ne hogy azt hidd, de jól van, majd meglátjuk, hogy az a nagy titok beválik-e nálam, ha mégis megpróbálod. Tényleg nagyon tuti dolognak kell lennie, hogy hatása is legyen, miután így felvezetted. -szélesebben mosolyodom el, miközben már lassan felváltva adok neki, majd magamnak a rántottából. Azért így gyorsabban el fog fogyni, az tuti, bár nem is várom, hogy mindenáron halálra együk most magunkat.
- Az azért helyzettől és pasitól is függ. Ha van előtte egy forró tánc, akkor igazából szinte már semmi dolgom sincs, sőt... igazából ritka az, hogy nehezebb esetbe botlom. Nem is tudom... sokszor inkább tőlem függ, hogy mennyit akarok előtte szórakozni. - lehet, hogy kicsit öntelt vagyok, de tényleg így van. Nem szokott nehéz dolgom lenni és elég jól elő tudom adni magam, hogy aztán ha mégse akarnék az illetőtől semmit, akkor még ő könyörögjön, hogy mégis legyen valami, mert már eléggé felhúztam ahhoz, hogy ne tudjon csak úgy továbblépni. - Ott nőttél fel? Egyáltalán... miért voltál Dublinban akkor? - röhej, de az az igazság, hogy szinte semmit sem tudok róla, legalábbis nagyon alig. Neki legalább vannak halvány fogalmai rólam, de nekem nem mondhatnám, hogy túl sok.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Szomb. 5 Júl. - 13:06



Jill & Simon



Abban tökéletesen egyetértek vele, hogy a dokikat is dokikhoz küldenénk. Emlékszem, hogy mikor volt valami hülye kivizsgálás mennyire felkapták azon a vizet, hogy úgy néz ki a tüdőm, ahogy pedig csak tizenhat vagyok. Vagy tizenhét voltam már akkor? Igazából mindegy, a lényeg, hogy nagyon kiakadtak és hoztak mindenféle statisztikát meg röntgenképet és a többi hülyeséget. Hogy a dohányosok előbb öregszenek, meg kihull a foguk, a piától meg tönkre megy a májam és ha túlzásba viszem, akkor alkoholmérgezésben is meghalhatok…oda se figyeltem igazából csak jókedvűen mosolyogtam, mert tudtam, amit ők nem. Hogy tök mindegy mit csinálok, mert a szervezetem van olyan jófej, hogy helyrehoz mindent. Egy hét múlva behívtak megint, persze nem mentem el, így anyám vitt be magával és nagyokat nézett az orvosokkal együtt, mikor meglátta a patyolat tiszta tüdőmet és májamat. Még ő se hitte el, hogy ilyen létezik, mert jól tudtam, hogy milyen életet is élek. Próbált tenni ellene, de esélytelen volt, hogy sikerüljön. A lényeg, hogy a dokik hetente hívtak be, engem meg hetente cipeltek be, és mikor már nagyon ki voltam, úgy döntöttem, hogy megmutatom nekik, hogy erre az élet módra lettem tervezve. Vittem magammal metilalkoholt és egybe le is húztam, amit ők leesett állal néztek végig. Már telefonálgattak, hogy azonnal kell gyomormosás, meg minden, ami van, de mire addig eljutottak, már nyoma se volt bennem semminek, így hát… kirúgták őket, mert meghalt valami fickó, akit helyettem akartak műteni, csak valamiért én kerültem a sor elejére. Kirúgták a dokikat, én pedig végre boldogan élhettem tovább, hülye kivizsgálások nélkül. Éljen a mutáció. Azt hiszem egyáltalán nem bűn, ha úgy gondoltam, hogy a génjeimbe van kódolva a piálás és az önpusztító életmód. Persze, senkinek sem meséltem róla, mert annyi agyam nekem is van, hogy tudjam, simán kísérleti nyúllá válhatok, hiszen velem a rákot is simán kigyógyíthatják…kísérlet nyúllá kellett volna, hogy váljak, és akkor talán anyám élne. De nem, én túlságosan is féltettem ezt, meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel segíteni tudnék neki…és, ha neki nem segíthettem, másnak miért segítsek? Keressenek egy másik csodabogarat helyettem.
-Valami nagyra, amivel lehet birkózni. Majd felpakolom a cipőidet a szekrény tetejére, és meg is van oldva a gond. – mondom jókedvűen. Azért nem mondom, hogy nem röhögnék, ha meglátnám a kutyát, szájában Jill cipőjével száguldozni a lakásban, viszont… az tuti, hogy én is kirúgdosnám az ágyból, sokkal jobban szeretek nőkkel aludni, mint kutyákkal, úgyhogy előre is bocs pajti, de nem szállhatsz szembe egy nővel. Az én szememben biztos, hogy nem. Az viszont kicsit zavar, hogy megrántja a vállát, mikor az apjáról beszélek. Azt hiszem nem ma fogom elmondani, hogy kinyírtam az öregét. Az a nagy baj, hogy akármekkora tetű is volt, és akármennyire is megérdemelte volna, hogy ott helyben meghaljon…attól még Jill apja marad. Nem csoda, hogy ennyire képtelen kötődni bárkihez is, ha ilyen tökéletlen családdal lett megáldva. Nekem legalább anyám próbálkozott, szeretett engem, csak csesztem észrevenni, foglalkozni vele. Jillel nem is különösebben foglalkoztak, legalábbis így gondolom. Nem erőltette meg magát az apja, még Jill tepert azért, hogy legalább egy elismerő pillantást kiváltson az öregéből, az pedig rá se hederített. Biztos forog a sírjában, ha látja, hogy a lánya milyen változáson ment keresztül, mióta a segítségemmel elpatkolt a túlvilágra, vagy mennyországba, hívd, ahogy akarod.
- Talán az, de tudod milyen kellemetlen tud lenni a csaj, mikor rám akaszkodik? Már fejben az esküvőt szervezi, beakar mutatni a barátainak meg szüleinek, és vesz magának virágcsokrot, amire ráfogja, hogy én vettem neki. – ezt az utolsó dolgot már jó párszor előadták, és soha nem értették, hogy miért röhögök rajtuk. Az már tényleg mindennek a legalja, hogy képesek így ajándékokat venni maguknak, de mikor felajánlják, hogy bemutatnak a szüleiknek, aztán majd a barátaikkal egy nyugis vacsora közben megismerkedhetek, majd aztán egy romantikus vacsorán megkérhetem a csaj kezét… az már kicsit beteges. Úgy kell nekik elmagyarázni, hogy fogják be, mert másnapos vagy és szétrobban a fejed a hangjuktól. Aztán még a nevüket is meg kell kérdeznem, és… sokkal több munka kidobni egy csaj, mint felszedni. Régebben még mikor Olaszországban éltünk, elég volt annyit mondanom egy csajnak, hogy szerelmes vagyok beléd, aztán le is lépett. Ott senki nem szereti magát elkötelezni, de itt Amerikában…mintha te lennél az amerikai álom utolsó kis darabkája. Ölnének érted.
- Oké, oké, értem én, nagyban játszol. – mondom mosolyogva. Azért egy ilyen suliban vannak íratlan szabályok. Mint például a mindent a szemnek, de semmit a kéznek dolog, vagy a házinyúlra nem lövünk nevet viselő aranyszabály, amit…amit hülyeség betartani, bár ha betartod akkor nincsenek gondok,de az élet gondok nélkül nem élet, úgyhogy miért ne keveredhetnénk bajba? Amúgy se nagyon hiszem, hogy kirúgnák őt azért, mert lefekszik ott egy diákkal, vagy tanárral, annyira azért nem lehet szigorú az a hely, de végül is tökmindegy, mert talál magának pasit bárhova is megy be, úgyhogy nem kell házinyúlra lőnie, ha jól akar lakni.
- Nem szoktam, de veled kivételt teszek. Kíváncsi vagyok milyen vagy az ágyban. – a múltkori alkalom nem volt éppen valami jó, neki biztos nem, én pedig maximum a pia miatt élveztem, és még csak nem is emlékszem az estére, úgyhogy szerintem egyáltalán nem bűn az, ha szívesen ágyba vinném Jillt, vannak még egy páran így rajtam kívül szerintem, és ennek érdekében még kivételt is teszek vele. Amúgy sem egy agyatlan, naiv kis cicababa, mint a többi csaj, meg már mint mondtam azt korábban is ő, a kivétel, úgyhogy…miért ne kivételezhetnék vele? – Reméltem, hogy majd ennyivel beéred. – mondom mosolyogva, majd amint bekapom a felém tartott villát és lenyelem a falatot folytatom. – Azt nem fogom elárulni, de mondok valami mást rendben? Kétféle jó nő van általában. Az egyik, aki férjre és gyerekekre vágyik, éppen ezért se menne el egy vadidegennel egy buliból, hogy aztán majd másnap kidobják. Az ilyeneket nem elcsábítani kell, hanem meghódítani, ami egy este alatt nem megy, hacsak le nem itatod. Elég aljas, de ez van. A másikfajta nő pedig akarja, hogy csak egy éjszakára osztozzon az ágyán, de el akarja hitetni, hogy őt nem lehet csak úgy kihasználni. Ez pedig csak logika. Minél elérhetetlenebb vagy a számára, annál inkább akar téged, de ő akar irányítani, ezért engedni kell neki, hagyni, hogy azt higgye kihasználhat téged. Ilyenkor a nő cipel engem ágyba, és már el is értem a célom. A nagyágyút nem árulom el, muszáj beérned az alapokkal. – mondom mosolyogva, majd kicsit oldalra döntöm a fejem és visszakérdezek? – Meddig tart, mire a buliból az ágyig eljutsz a pasival? – nem mintha verseny lenne, csak kíváncsiságból kérdezem, érdekel, hogy férfitársaim milyen könnyedén csábulnak el. – Aha, Olaszországban sok mindent tanultam, az olaszcsajok buknak a jó szakácsokra. – mondom egy gyors mosoly kíséretében. Az olaszok imádják az ízeket, és mindent a nőkért alapon, muszáj volt megtanulnom főzni is valamit, mert az olasz nők nem zavartak, ha maradtak még pár órát, de az amerikaiak…azok lehetetlen esetek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Pént. 4 Júl. - 21:31



Simon & Jill



♪ Love runs out ♪
Jól sejti nem vagyok egy gyilkos típus, szándékosan legalábbis tuti nem, és szívesen sem ölök meg senkit, az nem az én világom. Már attól is ki vagyok, ha valaki véletlenül murdál meg miattam, mint pl. az apám, de az biztos, hogy nem szeretném Simont holtan látni. Lehet, hogy baromi csúnya dolog volt, amit velem tett és akkor még finoman fogalmaztam, de azért nem vagyok egy gyilkos perszóna. Tudok én csúnya dolgokat csinálni, de azért ennyire messzire nem megyek el, azt hiszem az már olyasmi lenne, amivel az ember átlép egy bizonyos határt és onnan már nem biztos, hogy van vissza út. Nem arról van szó, hogy féltem a normális kis életemet, egyszerűen csak... azt hiszem féltem a magamhoz mérten normális kis életemet. Lehet, hogy nem átlagos, de nekem jó így és nem akarok átmenni valami tomboló őrültbe, így is sikerül időnként bekattanni, ha nagyon elkap az a bizonyos paprika méreg.
- Vagy egy rövid beszélgetés után mehetnek ők is dokihoz. - vigyorodom el, mert hát azt hiszem bármilyen agyturkászt simán ki tudnánk borítani, még külön-külön is, de együtt meg aztán ezer százalék. Az sem biztos, hogy szándékosan, de azért ilyen jellemmel... Én néha még magam sem tudom, hogy mit akarok, nem hogy másnak halvány fogalma legyen róla és megpróbálja nekem megmagyarázni, hogy én is tudjam. Ez úgy nagyjából teljesen kizárt. Nem lehet helyre rakni a fejemben lévő káoszt, maximum egy kicsit igazítani rajta, de azt is csak nagyon izzasztó munkával lehetséges. Azért az kicsit meglep, hogy sikerült láthatóan egyre gondolnunk, nem hittem volna, hogy egy rugóra jár az agyunk, ő meg tuti, hogy azt nem, hogy így megjegyeztem, amit mondott, és hogy egyáltalán benne lennék. Igazából nem tudom, hogy képes lennék-e normálisan eltartani egy kutyát, netán egy aranyhalat... vagy egy gilisztát. Nem gondolom, hogy jó állattartó lennék, de lehet, hogy ő igen és akkor nekem mondjuk nem lesz olyan sok dolgom. Még csak nem is értek az állatokhoz, nekem soha nem volt saját, az apám soha nem engedte, és ebben kivételesen nem lázadtam, nem lett aztán sem, hogy leléptem otthonról már csak azért is. Az én életvitelem mellett amúgy is esélytelen lett volna eddig az állattartás.
- Egyáltalán milyen kutyára gondolsz? Kicsi poroszkáló típus, vagy valami nagy? De hülyét kapok, ha kitúr az ágyból, vagy... vagy szétrágja a cipőmet! - azt hiszem a második lenne a durvább. Az ágyat még elviselem, lerugdalok onnan bárkit, ha elég álmos vagyok, de ha egy állat szétrágja a kedvenc cipőmet, akkor tuti biztos, hogy vége, és még örülhet, ha csak a sintértelepre megy és nem nyuvasztom ki itt helyben. A szavaira viszont csak megrántom a vállam. Tudom, hogy az apám nem volt normális, tudom én, hogy örülnöm kéne, hogy meghalt és azt is, hogy gyűlölöm, de mégis az apám, és az a legnagyobb baj, hogy... attól még nagyon-nagyon akartam, hogy szeressen. Talán valahol mélyen ez még mindig hiányzik, ezért is nem tudok megbízni senkiben, mert ha saját szüleid nem tartanak semmire, ha a saját szüleid nem szeretnek, akármit is teszel, soha nem elég, akkor mégis honnan lenne önbizalmad? Így marad az, amit én teszek, mindenkinek adni, amit akar, mindenkire rámászni és végül persze ebből úgy sincs semmiféle elismerés, de úgy hihetem, hogy van és hogy ettől jobb. Igen, azt hiszem egy doki is valami ilyesmit szűrne le, na de hogyan tudna ebből kigyógyítani? Sehogy, az a nagy büdös helyzet!
- Aztán olyankor jön a lepattintás és tudod mi van? Egy nyafogó, könyörgő pasi sokkal cikibb, mint ugyanez nőben. Hányinger! - volt már benne részem, amikor valaki egy jó szex után már is azt hitte, hogy ez akkor most valaminek a kezdet, és amikor én lazán le akartam lépni, akkor elkérte volna a számom, meg hasonló marhaságok. Hát basszus nincs az emberekben tartás, hogy normálisan tudják kezelni a visszautasításokat. A nem, az nem, az nem lesz igen, ha valaki elkezd kérlelni és megpróbálna meggyőzni, hogy legalább adj egy esélyt a kapcsolatnak. Rohadtul nem fogok, nem szokásom kétszer ugyanazt a fickót kipróbálni. Ha egyszer meg volt, akkor mit tudna még nyújtani, ami újdonság lehet nem?
- Igen, olyanoknak, mint mi, bár persze először én is padlót fogtam tőle, de nem rossz hely, csak kicsit sok a szabály. De van egy-két jó pasi... jó tanár. - szélesen elmosolyodom, bár azt hiszem e nélkül is pontosan érti, hogy mit akarok mondani, csak ugye ott van az a házinyúlra nem lövünk dolog, mert ha megismersz valakit egy klubban, akkor könnyebb faképnél hagyni, de ha egy suliba jártok, ő meg többet gondol bele a dolgokba... az azért elég kellemetlen tud lenni. Időbe telik mire már nem a savanyú képét kell nézned a folyosón. A válaszára azért kissé oldalra döntöm a fejemet. Igen, azt hiszem mégis csak meglepett most ezzel, mert na ha valaki nemet mond neked, akkor nem gondol arra, hogy egyébként mégis csak akar valamit, meg nem is tudom...
- Nem lenne ez fura? Azokkal, akikkel ágyba bújok nem igazán szoktam tartani a kapcsolatot. Gondolom te se túl gyakran nem? - persze attól még kíváncsi vagyok, nagyon is, ezért már-már feszülten figyelek, hogy mi az a nagy titok. Persze a saját részemnél bólogatok. Igen, nekem azért jóval könnyebb, ezzel nem fogok vitatkozni. A pasikat egyszerűbb levenni a lábukról, meg hát gyakoribb, hogy egy pasi kapható egy kis szórakozásra, mint egy csaj, ők mindent hajlamosak túlgondolni, vagyis... mi, mert én is az vagyok, csak egy kicsit más, mondjuk úgy. - Ez sablonos Simon, ennyi még nekem is leesett, de hol van a nagy titok, amit a nehéz vadászatnál vetsz be? - kérdezem, miközben tartom a villát. Ha már ő főzött és már rendben van a gyomra, amiben nem rég még turkáltam - fúúúj! - akkor miért ne osztanám meg vele a vacsit. Ha már képes volt csak egy főre főzni. - Egész jó szakács vagy, bár a rántotta nem a legbonyolultabb étel. Tudsz mást is? - mondjuk tény, hogy ez most egy elég fura jelenet lehet valakinek, aki csak belépne a szobába. Itt ülök az ő pólójában, rajta sincs sokkal több ruha és az ölében ülve etetem, mintha minimum túl lennénk már a lényegen és ez a nagy lamúros levezetés. Na az ilyesmitől komolyan rosszul leszek, főleg ha még valami gügyögés is társul hozzá!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Csüt. 3 Júl. - 19:57



Jill & Simon



- Hát annak én sem örültem volna. – igen, gondolom, hogy nem úgy értette, hogy az én halálomnak nem örült volna, inkább csak a tudnak, hogy megölt valakit. Van, akiknek ez nem megy, ilyen Jill is. Aztán ott vannak a hozzám hasonlóak, akiket nem zavar, ha valakinek meg kell halna, ha csak nem ők azok. Ha muszáj, akkor megölöm azt, akit kell, de amúgy én sem különösebben szeretek senkit sem megölni. Nem érdekel, ha meghalnak, de azért az a legjobb mindenkinek, ha élnek. Annak meg külön örülök, hogy a csontjaim összeforrnak, mert ha kinyír engem… az elég csúnyán érintette volna a büszkeségemet és a nem létező hírnevemet. Ilyenkor azért örülök ennek az adománynak vagy mi, mert meghalni azért nem szeretnék. Az oké, hogy szenvedjek azért, amit tettem, na de meghalni? Nem, meghalni azért nem kéne.
- Mi raknánk helyre őket!– hogy én mennyire utálom az ilyen dili dokikat! Nem küldtek még soha elvonóra, bár a nagyszüleim elakartak, de végül lemondtak róla, azt mondták, hogy már így s menthetetlen vagyok, és hagyták az egészet a francba. A rendőrségtől sem hoztak már ki egy idő után, ott pedig mindenféle felügyelő, meg doki jött, hogy elmagyarázzák miért rossz így élni, de végül letörten mentek el. Nem értem miért akartak ennyire megváltoztatni mikor nem is ismertek, és amúgy se lett volna értelme a dolognak, mert csak úgy megváltozni nem fogok. Majd most, úgy látszik most muszáj, de akkor nem volt az, és… és kicsit hiányoznak azok az idők, de nem szívesen kezdeném újra.
- Pont erre gondoltam én is. – mondom mosolyogva. Igen, muszáj lesz beszereznem egy kutyát, hogy ne unjam magam halálra, mikor éppen nem piálok és csajozok, úgyhogy… úgyhogy a kutya vásárlást már fel is írtam a teendők közé. John majd vesz nekem egyet, jelen pillanatban most ő az én két lábon járó pénztárcám, amiben egy cent sincsen, de majd holnap a bank szépen megtölt a zsebét pénzzel, aztán keresek valami hülyét, aki nem John, és elnyerem minden pénzét. Csakhogy a pókerrel sem lehet örökké ellenni, egy idő után azt is megunom, és akkor kéne jönnie a piának, amit ugye nem kéne percenként inni minden bajomra, úgyhogy…valamit muszáj lesz kitalálnom, mert nem akarok az unalomban meghalni.
- Apád nem volt normális, ezt remélem te is tudod. Nem a te hibád volt, hogy így viselkedett veled. – komolyan nem értem, hogy miként képes valaki kezet emelni a saját gyerekére. Oké, hogy én néha megverek számomra tök idegen embereket, de azok nem gyerekek. Nem kérem el a személyit tőlük, de látszik rajtuk, hogy már nem taknyos tinédzserek, azokat nem ütnék. Az apja minden bizonnyal valami templomba járó, az élvezetektől elvonult ember lehetett és ezt képes volt ráerőltetni a lányára is. Mégis milyen apa az, aki a lányát veri meg, mikor megerőszakolták azt? Be kellett volna pattannia a kocsiba és eljönni hozzánk, betörni az ajtót és megverni engem, vagyis inkább próbálni megverni, de a szándék lett volna a lényeg. Nem csoda, hogy a suliban annyira visszahúzódó volt Jill, mikor igazándiból mindent megvontak tőle, ami egy korabelinek megengedettnek kellett volna, hogy legyen.
- Ne is mondd, utálom mikor azt hiszik, hogy egy éjszaka után már meg is kérem a kezüket. – mondom a szemem forgatva. Jó pár hülye történetem van, nyilván neki is, és abban meg teljesen igaza van, hogy sokkal egyszerűbb másoktól lelépni, mint elküldeni magadtól a másikat. Néha úgysem megy, ha megbántom őket, úgyhogy a legtöbbször csak megvárom míg menniük kell, addig valahogy elviselem őket, majd hazudok valamit és már vége is a gyönyörű éjszaka utáni rémálomnak. A válasza viszont elégé meglep. – Suli, olyanoknak, mint mi? Elég… lehetetlenül hangzik. – az nem lep meg, hogy vannak hozzám hasonlóak, hiszen ha Jill is ilyen, akkor miért ne lehetnének még több százan, vagy ezren ilyen szuperemberek, mint én? Azonban egy suli a hozzám hasonlóaknak? Mintha valami állatkert lenne…elég képtelenül hangzik. Bár akkor már megértem, hogy miért hozná inkább ide fel a pasijait, oda nem biztos, hogy engedik ezt. Ha engednék, na az maga lenne a mennyország! És bentlakásos. Ezek szerint tényleg nincs semmiféle rokona, ez elég…szomorú. Szeretethiányos lehet a csaj, nem is kicsit, és ez sok mindent megmagyarázna.
- Hát nálad kicsit másként működnek a dolgok, de… de majd pont rajtad ne próbálnám ki? – semmi sértő dolgot nem akarok ezzel mondani, csak megkérdezem a nyilvánvalót. Elég jó csaj, miért ne akarnák akkor vele lenni? A rendelőben azért állítottam le, mert nem akarom kihasználni, de… de csak a hülye nem akarná őt ágyba vinni. – Oké, akkor megosztok veled egy kis titkot. – mondom mosolyogva bólintva egyet. – Titeket sokkal nehezebb felszedni, mint minket, de azért ha tudod, hogy mire vágyik a lány, akkor ez sem olyan nehéz. – mondom belekezdve a dologba. A férfiakat köztudottan könnyebben fellehet szedni. Egy Jill kaliberű lánynak elég csak lehajolnia egy leejtett tollért a pasi máris ki van éhezve. Csajokat máshogy kell felszedni. – Éreztetni kell veletek, hogy fontosak vagytok, hogy szépek, folyamatosan bókolni kell nektek és hagyni, hogy ti beszéljetek, néha közbeszólni, hogy igazatok van. A lényeg igazából a figyelmesség és az, hogy érezzétek, hogy törődünk veletek. Az átlaggal elég így viselkedni. Kedves szavak és figyelmesség. – mondom mosolyogva és figyelem, ahogy a tányérért nyúl…na, ha a tekintetem nem a felcsúszott póló felé kalandozna el inkább. Ez van, pasiból vagyok. A szavaira csak mosolyogva bólintok egyet és tátom ki a számat. Ez még belefér nem?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Csüt. 3 Júl. - 15:48



Simon & Jill



♪ Strangelove ♪
- Igen, tényleg szívás. - mosolyodom el. Tényleg az, eléggé, bár ha nem gyógyulna, ha nem forrnának össze a csontja, akkor lehet, hogy mérgemben megöltem volna és azt nem tudom, hogyan lettem volna képes feldolgozni, hiszen még mélyen belül a miatt is a mai napig őrlöm magam, amit az apámmal tettem, pedig az évekkel ezelőtt volt és az apám egyáltalán nem volt jó ember, nem kéne sajnálom a miatt, hogy meghalt nem igaz? - De nem örültem volna, ha meghalsz. - bököm ki aztán. Persze nem kell ezt nagyon magára vennie, nem miatta, maga a tény nem lett volna valami lelkesítő, hogy bárki is meghal miattam, hogy bárkivel is én végzek. Nem viseltem volna túlságosan jól, ha tényleg ez lett volna a vége, de szerencsére nem így lett. Most pedig... fura de azt hiszem az elmúlt pára leforgása alatt sikerült végre egy kicsit emberi hangnemben kommunikálni egymással. Fogalmam sincs, hogyan sikerült ezt összehozni, ezek szerint kellett hozzá az, hogy nagyon szemét legyek vele, hogy őt is kiborítsam és ne csak én legyek folyton haragos? Furcsa ebbe így belegondolni, no meg hogy tényleg éhes voltam eddig, de már az egész lényegtelennek tűnik mostanra.
- Beszélgetős terápiára? Kétlem, hogy bárki egy kis beszélgetéssel helyre tudna tenni bármelyikünket. - nevetek fel röviden, de persze sejtettem én, hogy nem gondolta ezt teljesen komolyan, ezért végül lassan de bólintok a szavaira. Valamit kitalálunk, amivel elfoglaljuk magunkat az őrült önpusztítás helyett. Nem ott van a suli is persze, szóval azért unatkozni nem szoktam, csak az a nehéz, hogy ne járjon az eszem folyton az ivászaton és ne mindent úgy reagáljak le, hogy bedobok egy felest, ha morcos vagyok, ha nem akarom ripityára törni a környezetemet. - Jól van, kitalálunk valamit. Szerzünk a végén mégis egy... kutyát. Vagyis szerzel. - javítom ki magamat gyorsan. Eszembe sem jut, hogy neki is pont ez fordult meg a fejében, nem vagyok én gondolatolvasó, sosem voltam, nem is akarnék az lenni. De tényleg nem tudom, hogy lesz ez az egész, hogyan lehet eltörölni belőlem olyasmiket, amik az utóbbi évek alatt teljesen belém ivódtak. Sejtelmem sincs, hogy vajon mitől lesz majd jobb, vagy hogyan leszek képes valamiféle értelmes életre. Túlságosan megszoktam már ezt a vad állapotot, amikor azt teszem, ami épp eszembe jut, és hogy hogy a fenébe fog majd más menni, arról sejtelmem sincs, de... megpróbáljuk, azt hiszem valahogy legalább megpróbáljuk. Az viszont tényleg jól esik, hogy lecsusszanok az ölébe, hogy ő akarja és ő húz magához. Egyszerűen... kellemes a dolog, kár lenne tagadni, pedig próbálom ám! Igaza van, hogy utálnom kéne és még a közelségétől is irtózni, de most normálisan viselkedik és így nehéz.
- Te és az apám, de az apám meg sem próbálta helyrehozni, de rendes tőled, hogy te szeretnéd. Aztán meglátjuk, hogy lehet-e. - rántom meg a vállam egy félmosollyal. Lehet, hogy eleve ilyennek születtem, csak épp az apám megpróbálta elnyomni belőlem. Örökölheted a vad életszemléletet? Anyám is ebbe halt bele ideje korán, ő is ilyen volt, és én még csak nem is ismertem, de attól még hasonlíthatok rá, hogy én is épp erre vágytam mindig is nem? Vagy talán ő is képes lett volna változni, ha van valaki, aki segít neki? Csak épp az apámmal nem illett össze, mert ő teljesen visszafogta volna, de esetemben más a helyzet, Simon nem akar elvileg teljesen visszafogni, csak segíteni, hogy ne patkoljak el tíz éven belül. Az a legviccesebb ebben, hogy úgy fest ő sokkal jobban hisz bennem, mint én magamban. Tényleg nehezen tudom elképzelni, hogy képes lennék a normális életre. Aztán ki tudja, lehet hogy egy hét múlva ő is rájön, hogy teljesen feleslegesen töri magát és úgy sincs esélye rá, hogy helyre tegyen.
- Ez tény és mondjuk néha könnyebb is máshoz felmenni... egyszerűbb lelépni, mint kirugdosni a másikat. - szélesen elmosolyodom. Értettem persze, hogy nem negatívan mondta, amit mondott, hanem afféle furcsa, burkolt bók volt. Tény, hogy azért az esetek nagy részében elérem, amit akarok, ritka az, amikor valaki nem úgy ugrál, ahogy én fütyülök. A kérdése viszont teljesen jogos, nem nagyon beszélgettünk még semmi ilyesmiről. - Van nem messze egy bentlakásos suli, olyanoknak, mint mi. Na ott, többnyire. - rántom meg a vállam, bár van rá esély, hogy már maga az info is meglepő lesz neki, bár ki tudja. Lehet, hogy hallott már róla, és persze az is lehet, hogy még soha életében. Mondjuk pont ezért nem oldható meg, hogy én vigyek bárkit is magamhoz, hiszen egy ember nem vihetek csak úgy be a suliba, az azért elég veszélyes lenne és szerintem csuklóból ki is vágnának, ha meg merném tenni.
- Most beszéltünk arról, hogy akarunk becserkészni másokat, nem gondoltam, hogy rajtam is ki akarod próbálni a csábítási trükkjeidet. - a tekintetem közben a kezére siklik, ami valahogy a combomra keveredett. Minden bizonnyal megszokta már, hogy ha valaki az ölében ül, akkor ez a következő lépés ezért nem is teszem szóvá, meg hát amúgy se zavar, akkor meg miért kéne? - Legyen akkor az, hogy csak elmondasz valami apróságot, mert kíváncsi vagyok és mert arról volt szó, hogy ki fogsz engesztelni, amit azóta is várok. - teszem aztán hozzá egy huncut mosollyal az arcomon. Tényleg érdekel, hogy hogyan veszi le a lányokat a lábáról, mert ahogy az közismert tény ez a pasiknak azért nehezebb. Nekem bevágódni egy srácnál közel pofon egyszerű, főleg ha az illetőnek nincs senkije. Ha van, akkor egy kicsit nehezebb, de a csajok azért gyakran töbet akarnak, meg ilyenek, és ugye e miatt bonyolultabbá válik a feladat. Közben kicsit azért oldalra dőlök, hogy elérjem a tányért. Nem nagyon zavartatom magam, hogy a pólója, ami rajtam van felcsúszik elég rendesen. Magam elé veszem szépen a tányért, és ha már éhes voltam, akkor mégis csak be kéne nyomni pár falatot. - Biztos nem kérsz? Egész jó a szakács. - igen, ez egy burkot dicséret volt, és persze megrezegtetem előtte a villát.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Szer. 2 Júl. - 20:41



Jill & Simon



-Szívás, hogy összeforrnak a csontjaim nem? – kérdezem mosolyogva. Azért sejtem én, hogy ez elégé a kínzásom útjában áll, mert így bármennyire is fáj, azért mégsem az igazi, hogy hónapokig kelljen lábadoznom, elég pár perc, hogy a törött csont helyrejöjjön, és azért így nem az igazi a bosszú. Amúgy nem szeretem a képességemet, mert rohadtul fáj bármit is teszek, de ilyenkor különösen hasznosnak tud bizonyulni. Nem hittem volna, hogy valaha is megerőszakoltam valakit, pláne nem egy olyan lányt, aki csontokat tud törni. Képzeljétek el mi lenne, ha a tegnapi csaj is mutáns lenne, csak ő mondjuk lézert lő a szeméből vagy valami… azt hiszem vigyáznom kell, nem akarok több mutáns csajt az életembe, Jill az első és az utolsó is. Nem arról van szó, hogy nem szeretném őket, csak hát…nem éppen szerencsés, ha felkapják a vizet és kicsinálnak azért, mert voltak olyan hülyék, hogy elhitték: ebből akár több is lehet. Ezért nagy szerencse, hogy a csontjaim összeforrnak, mert szerintem az is simán belefért volna Jilltől, hogy kinyír engem, vagy a minimum, hogy a testem összes csontját darabokra töri, de… de immunis vagyok rá, úgyhogy szerencsém van, mert Jill aztán elég forrófejű.
- Mondjuk… kedden, csütörtökön meg szombaton bulik helyett beülünk valami beszélgetős terápiára. – mondom, de aztán megrázom a fejem. – Nem, inkább… majd kitalálunk valamit, oké? Megtaláljuk ezt az egészséges átmenetet. – azért terápiákra nem fogok beülni, főleg mert ott követelmény, hogy ne igyál egy csepp alkoholt sem, ami nekünk nem megy úgyhogy… majd kitalálunk valamit, hogy ne mindennap ezt csináljuk. Ha nem is közösen feltétlen, de kitalálunk valamit és ez a lényeg. Most nem fogom olyan könnyen feladni. Igaza van, valóban elég nehezen tudnánk megtalálni a mértéket, ha soha nem is próbáltuk még. Ez eddig nekem mindennapos volt, ez volt az életem, most azonban találnom kell valami más elfoglaltságot, és ez… ez azért nem lesz könnyű, de még mindig ott van a kutyás megoldás. Ha nem a mi kutyánk, akkor majd az én kutyám lesz, és hátha vannak ilyen mutáns kutyák, akik megakadályoznak az ivásban. Ha emberek lehetnek mutánsok, akkor a kutyák miért ne lehetnének? Vagy a majmok? Jill mozdulatai zökkentenek ki a gondolkodásból, és örülök neki, hogy nem lökött el, vagy vágott arcon, mert az most… nagyon nem illene a képbe. És azt is kár lenne tagadni, hogy igazán jólesik az érintése. – Tudom, én is, de… de majd megoldjuk valahogy, oké? Én tettem ezt veled, segítek is helyrehozni. – halál komolyan gondolom a szavaimat. Most nem fogok lelépni, nem fogom feladni ezt, segítek neki, ha beledöglök is, mert nem tudok úgy élni még a saját életvitelemben sem úgy, hogy szinte kivégez a lelkiismeretem. Érdekes módon eddig egyszer sem bújt elő belőlem a lelkiismeret, erre pedig…erre pedig most mintha megakarna ölni. Én is félek a falakat lebontani, közelebb engedni másokat, de ha ő megteszi, akkor én is, és ez fordítva is igaz kell, hogy legyen. Régen tönkretettem, de most vigyázni akarok rá. Vigyáznom kell rá, és segítenem neki, hogy sikerüljön ez az egész, hogy ne harminc évesen kelljen feldobnia a bakancsot, hogy élhessen, és megadasson neki az, amit megérdemel. Nehéz lehet elhinni, de tényleg azt akarom, hogy boldoguljon.
- Hát az elégé kellemetlen lenne, de majd beosztjuk a lakást. Nem jelent olyan nagy problémát neked meggyőzni a pasikat, úgyhogy menni fog. – mondom mosolyogva, és remélem, hogy ebből nem hall ki rosszat, sőt, inkább vegye afféle rejtett bóknak, vagy valami. – Amúgy te hol laksz? – már régóta érdekelt a dolog, hogy mégis hol él, hiszen ha ideakar felhozni pasikat, amivel nincs bajom, elvégre most már ketten lakjuk ezt a lakást, de… de azért mégiscsak érdekel a dolog, hogy ha nincsenek se rokonok, se jó barátok, akkor mégis hol.
A kezem akaratlanul is a combjára csúszik, ez amolyan…amolyan reflex. Ha úgy élsz, mint én, akkor egy idő után már be fog rögződni a mozdulat, tehetsz akármit is ellene, a kezeid akaratlanul is, de önálló életre kelnek. A kérdése viszont meglep. Oké, hogy érdekli a dolog, de… de akkor is kissé fura a dolog.
– Ha elmondom, akkor mi a garancia arra, hogy majd rajtad is működni fog? – kérdezem tőle mosolyogva. Elvégre, ha elmondom neki a titok nyitját, akkor már tud majd tenni ellene és az nekem nem jó, nem igaz? Persze, ha nagyon kíváncsi rá akkor megosztom vele, de… de a kelléktáram csak egy részét. Azért én is örülnék annak, ha nem mindenféle lúzerrel bújna ágyba, sőt…miért zavar ennyire a gondolat, hogy mással bújik ágyba?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Szer. 2 Júl. - 16:42



Simon & Jill



♪ Bad girl ♪
Elhúzom csak a szám és sóhajtok egyet. Na igen, sejtem én, hogy ez visszagondolva nem lehet valami kellemes érzés neki. Csak úgy hagyta az anyját meghalni, csak úgy nem foglalkozott vele és utólag már nem tehet ez ellen semmit sem. Az időt viszont nem forgathatjuk vissza. Vannak hibák, amiket elkövetünk az életben és kész, ez van, nem tehetünk már utólag semmit sem, csak megpróbálhatjuk feldolgozni, vagy... valami másban jót tenni e helyett. Azt hiszem részben ezért is próbálkozik velem, mert ha nem is tud róla, akkor is végem lenne idővel, ha ezt az életet folytatom, csak hát máshogy élni tényleg nehéz lenne. Nekem nem volt soha sem olyan "gondom" hogy valakinek túlságosan fontos lettem volna, sőt igazából soha nem érdekeltem senkit sem ez van. Ezért is tudom nehezen kezelni azokat a helyzeteket, amikor ez máshogy alakul. Nem tudok mit kezdeni Simon figyelmével, főleg hogy elég rosszul adja elő. Az a baj, hogy azt szoktam meg, ha valaki akar tőlem valamit, akkor azt okkal teszi és általában ha pasi is az illető akkor azt akarja. És nem igazán van kivétel. Persze elég szépen rá is játszom erre, ez mondjuk igaz, de... nem is tudom, hogy működhetnék máshogy. Valahogy belém égett ez a fajta hozzáállás, ha valaki kedves, akkor úgy viszonozom, hogy simán odaadom magam, mert mással nem tudom. Szerelemmel... szeretettel nekem nem megy, ragaszkodással sem, tehát nem tudok mást, és fogalmam sincs, hogy hogyan tudnék mást.
- De akkor mit csináljak? Utáljalak életem végéig és találjam ki, hogy állhatnék bosszút? Lenne értelme, jobb lenne tőle? - megrázom a fejem, hiszen tudom én a választ, hogy nem. Persze rohadtul pipa voltam, vagyok is még valahol, de nem tudok ezzel mit kezdeni. Nem változik meg a múlt, ő sem változtathatja meg, egyszerűen ez van és tudom, hogy bánja. Nem is tudott az egészről, nem volt magánál. Igazából fogalmam sincs, hogy hasonló állapotban én miket tettem, mert simán van rá, hogy ha nem is erőszakoltam meg senkit, tettem csúnya dolgokat úgy, hogy sejtelmem sincs róla. A lényeg pedig az, hogy most segíteni akar, hogy normálisan viselkedik és akkor is, ha bántó volt, de nem használta ki a lehetőséget, amikor simán odadobtam magam neki. Nehezen nyelem le a békát, de talán valahol mélyen azért értem, hogy bennem ilyen gondolatok munkáltak, amikor nagy küzdelmek árán, de végül kimondta azt a néma nemet.
- Csak... fogalmam sincs, hogyan lehet mértéket tartani, soha sem próbáltam az egészséges átmenetet. - ez itt a legnagyobb baj. Volt az, ami gyerekként, apám nem engedett el sehova. Nem tehettem semmit, ami érdekes, vagy izgalmas volt, szó szerint el voltam zárva a világtól és én folyamatosan csak többre vágytam, már annyira, hogy amikor megkaptam azt a többet, akkor már nem tudtam azt mondani, hogy elég belőle csak egy kevés, hanem nekem minden kell, ami csak elérhető. Hogy mondhatnám akkor most azt, hogy csak időnként egy buli, csak mértékkel az alkohol, és nem minden este másik pasi? A legrosszabb pedig az, hogy nem is tudom, hogy miért zavar az, hogy ezt így kimondja, hogy alkalmi szexet akar, hogy... más nőket akar, nekem pedig nemet mondott. Szimplán csak sérti az egomat nem igaz? Csak erről lehet szó! Amikor aztán megölel kicsit lejjebb csúszom a karfáról, hogy az ölébe üljek. Kivételesen nincs ebben semmi olyan, pedig ez nálam ritka alkalom, csak egyszerűen a vállára hajtom a fejemet és átölelem a nyakát. Két szinte már felnőtt vagyunk, vagy legalábbis a korunk alapján az, akik képtelenek normálisan élni az életüket, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, akik csak sodródnak az árral és nem alkalmasak a kötődésre, vagy nem akarnak alkalmasak lenni rá. - Félek tőle. - suttogom és fel sem nézek közben. Tényleg félek tőle, hogy leengedjem a falakat, azt sem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Mi van, ha nem megy, ha hamar csalódás lesz a vége? Nem tudom, hogy képes lennék-e elviselni. Végül mégis megemel a fejem és lassan bólintok egyet, még egy félmosolyt is az arcomra varázsolok. - És hogy szeretnéd? Megosztozunk, hogy... mikor kié a lakás, hogy ne hozzunk fel véletlenül egyszerre valakit? - mert azért kellemetlen lenne egymásba botlani, ahhoz kell valami rendszer, hogy mikor megyünk a másikhoz, vagy oldjuk meg... a mosdóban, bár ez utóbbi esetén igen nehéz bármiféle kötődést kialakítani, és igazából egyáltalán nem tudom hogy lehet. Kicsit fészkelődöm, hogy feljebb üljek az ölében és kíváncsian pillantok rá. - Na és hogy csinálod? Vannak bevált trükkjeid, amikkel nőt fogsz magadnak? - tényleg érdekel, mert annyira nagymenőnek mondja magát folyton, aki se perc alatt levesz bárkit a lábáról, akkor hát naná, hogy érdekel, hogy mi a trükk.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Kedd 1 Júl. - 18:16



Jill & Simon



- Ja, rákos volt. Csak tudod egyszerűbb volt lelépni és nem foglalkozni vele így kevésbé fájt mikor meghalt. – emlékszem milyen volt, mikor hazajöttem a buliból részegen és szó szerint beestem a bejárati ajtón. Nem tudtam járni, ezért kúsztam, elég nevetségesen és szánalmasan festhettem. Aztán talán pár méter után láttam meg, hogy anyám a földön fekszik. A helyzet hatása szinte kiölte belőlem az alkoholt, egyből a telefon után kaptam és tárcsáztam a mentőket, és anyámmal az ölemben vártam őket. Tudtam, hogy meghalt, mikor megláttam, és abban a pillanatban, ahogy erre rájöttem, már nem éreztem magam részegnek. Szomorú voltam és dühös. A mentők gyorsan kiértek, és próbáltak persze mindent, hogy újraélesszék, de esélytelen volt. Bevittek engem is, persze jól lehordtak, hogy részeg vagyok, aztán az is kiderült, hogy tudnom kellett volna, hogy napok kérdése ez. Jogosan mondtak el mindenfélének, de… nem érdekelt, akkor már sikerült az, amit évek óta gyakoroltam. Elnyomni minden érzést jó mélyre, nem foglalkozni másokkal, figyelmen kívül hagyni őket. Akkor sikerült, és tudjátok mit? Rohadt jó volt. Semmi fájdalom,semmi csalódás, csak az élet minden élvezetével együtt, cserébe pedig mindössze annyit kellett tennem, hogy nem érzek semmit. Fair üzlet…nek gondoltam akkor, most már szívesen változtatnék rajta, és úgy tűnik a sors, vagy bármi is ez, most ad egy esélyt. Vagy állít egy csapdát, hogy kinyírjon, igazából nem nagyon látom a kettő között a különbséget.
- Pedig kéne. Embertelen, amit veled tettem, ezt nem felejthetted csak úgy el! Csak szerettem volna, ha tudod, hogy…én nem így akartam. – nem, nincs olyan, hogy fátylat rá. Oké, értem én, hogy a múlton nem lehet változtatni, meg ami történt, az megtörtént, ne rágd magad miatta, de…ezt miért csak mondják mindig? Egyszer azért igazán meg is mutathatnák, hogy miként is kéne csinálni ezt,  mert akárhogyan próbálom magamban elnyomni az önutálatot, nem megy, nem tudok nem rágódni azon, amit tettem vele. Aztán még ott van az apja is, egyszer el kéne neki mondanom, hogy megöltem a faterját, bár mindenképpen meghalt volna, és lövésem sincsen, hogy reagálna erre. Talán örülne, elvégre elég nagy seggfej volt az öreg, de… mi van, ha valójában utálna emiatt, mert mégiscsak az apja, és mégiscsak megöltem, és mégiscsak belemásztam megint az életébe. Pedig rohadtul emberi voltam akkor, hogy nem hagytam őt szenvedni, bár a mai nap után inkább hagytam volna őt ott megrohadni abban a kórházi ágyban! Nyilván rosszabb élete volt, mint nekem, mert ha jól értelmezem azt a keveset, amit megtudtam róla, akkor az anyja elég valószínű, hogy lelépett, mert még egyszer sem hallottam róla, az apja egy barom volt, és mivel más rokon szóba se jött…elég rossz élete lehetet. Nekem meg apám nem volt ott, a nagyszülők rühelltek, viszont anyám nagyon is szeretet, csak engem ez nem érdekelt, vagyis ez így nem igaz, érdekelt, csak nem foglalkoztam vele, és mire észbe kaptam, addigra ő már halott volt, én pedig egy érzéketlen barom.
- A bulikat én sem akarom eldobni, meg az alkalmi szexet sem. – adok neki igazat. Azok nélkül nem nagyon tudnék meglenni, az a fájó igazság. Ez az egész ne igyunk alkoholt dolog pedig…egy elég gyenge próbálkozás volt, hogy változzon, amíg én ugyanilyen maradok, de… ez így nem működik. Egy normális ember is jár bulizni, beszokott rúgni, és nem egyetlen nővel fekszik le életében. A gond az, hogy mi ezt úgy csináljuk, hogy közben tudomást sem veszünk másokról, és így tartjuk  magunktól távol a fájdalmat. – Gyere ide! – remélhetőleg nem lök el, vagy vág pofán, hogy megakarom őt ölelni. A lelkizés és a normális beszélgetés nem az igazi ölelés nélkül, nem? Minden filmben megölelik egymást ilyenkor, biztos van valami igazság alapjuk. – Ehhez mit szólsz: bulizhatunk, piálhatunk és szexelhetünk is, de… módjával. Mármint ne mindennap ez legyen a napirend. És közben megpróbálunk nyitni mások felé… - akármit is jelentsen ez. Ennél jobb ötletem jelen pillanatban nincs. Alkohol nélkül, bulik nélkül, és szex nélkül az élet nem élet. Én pedig élni akarok, és azt akarom, hogy ő is éljen, úgyhogy miért ne szabadna piálnunk és berúgnunk? Addig nincs baj, ameddig ezt korlátok között csináljuk, és nem mindennaposak. A lényeg igazából az, hogy ne legyünk ilyenek, mint most. Romboljuk le a falakat, amiket építetünk és adjunk esélyt másoknak, még akkor is, ha tudjuk, hogy összetörnek. A lényeg itt azon van, hogy újra érezzünk és ne adjuk ki magunkat annak, akik valójában nem vagyunk. Hogy eközben mennyit piálunk az mindegy. – Na, mit szólsz? Benne vagy?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Kedd 1 Júl. - 15:44



Simon & Jill



♪ Újrakezdhetnénk ♪
Nem mondhatom, hogy ez életem legszebb napja, de nem is a legrosszabb, szóval ha ezt nézem, akkor igazán örülhetek is. Vannak pocsékabb napok is a hátam mögött és ha jól sejtem neki is. Az egy apróság, hogy most itt ennyire marjuk egymást, miközben... nem is akarjuk ezt tenni igazán, de tényleg. Nem akartam megbántani és végképp nem akartam ennyire a lelkébe gázolni, hogy még az anyját is felfogom. Tudom én, hogy én is kibuknék, ha ő tette volna ezt, vagy ha más olyat hoz fel, ami bántó, pedig van pár opció, amit megpróbálhatott volna, de nem tette. Sőt igazából próbálta a próbálkozásaimat is lerázni magáról, egyszerűen csak én nem hagytam, hogy abbahagyjuk ezt az egészet. Kezdem egyre rémesebben érezni magam, csak akkor javul kicsit a dolog, amikor végre megszólal és végre ő is elnézést kér. Igen, mindketten hibásak vagyunk és jó, hogy ezt ő is elismeri. Jó persze alapból csak ő, mert ő csinálta azt velem, amit, de nem volt tudatában. Persze ez nem mentség, és nem lenne normális, hogy csak úgy elnézem neki, de rég volt és ha azt nézzük, ha nem teszi meg, akkor talán még mindig Dublinban kínlódnék, még mindig próbálnék megfelelni az apámnak, még mindig... hagynám, hogy úgy terrorizáljon, ahogy akar. De én nem hagyom már... senkinek sem! Valahol talán szívességet tett nekem, bár ez lehet, hogy ebben a formában erős túlzás. Áh... nem tudom, tényleg! Fogalmam sincs, hogy hogy álljak ehhez az egészhez, így csak próbálok az épp aktuális helyzethez valahogy alkalmazkodni. Nem mondom, hogy könnyen megy, de végül mégis felállok és odaülök mellé a karfára legalábbis. Nem érek hozzá, most nem lenne ez megfelelő, ha csak ő nem akarná, de azt biztosan a tudtomra adná, hiszen nem egy szégyenlős fickó igaz? Az se zavar, hogy kihűl a rántotta, majd megmelegítem, vagy... megeszem hidegen, ez most fontosabb.
- Te mondtad, hogy így is úgy is meghalt volna nem? - mondok ki halkan azt, ami először a fejembe kúszik. Az anyja beteg volt, akár mit tesz, akkor is elveszítette volna, de attól még tényleg jobb lett volna, ha legalább addig mellette van, amíg teheti. Neki is kevésbé lenne most bűntudata és az édesanyja is könnyebb szívvel távozott volna erről a rémes világról. De nem mehet már vissza változtatni, csak megpróbálhat most, ha már tőlem is ezt várja. Nem megy az, hogy ő nem tesz semmit, de tőlem elvárja, hogy nyissak mások felé. Ha ő fél mindentől és mindenkitől, akkor én miért ne félnék? A tetejében engem szerintem több csalódás ért, főleg mert nekem egy szülőm sem volt, aki szeretett volna, vagy akinek fontos lettem volna.
- Tudom Simon, és... fátylat rá. Ha még mindig gyűlölnélek e miatt, akkor nem lennék itt. - finoman megrántom a vállam, egy fájdalmas félmosoly suhan át az arcomon. Tényleg nem haragszom már, kéne, tényleg kéne, de nem megy, hiszen látom, hogy milyen. Valahol talán ne, olyan rossz ember, csak valahogy így alakult az élete és könnyebben érzi nem kötődni senkihez sem, ezt pedig én aztán tökéletesen meg tudom érteni. Aztán csak kicsit elhúzom a számat. Értem, azt hiszem amit mond, de attól még nem érzem magam sokkal jobban tőle. Valahol a szex olyan nekem, mint másnak a drog, vagy a pia, vagy akármi más. Egyszerűen csak jobb lesz tőle. Nem mondom, hogy függő vagyok, legalábbis ezt még így senki sem állapította meg, de segít. Van akinek egy kiadós alvás tesz jót, nekem meg... az utána való kiadós alvás. Még ha most tényleg nem is lenne ez reális, hiszen felszakadna csak tőle a sebem
- Akkor nem megyek el, ha... én vagyok a kivétel. De hogyan szeretnéd csinálni hm? Komolyan... hogy élhetnék csak úgy normális életet, vagy akár te? Nem tudom, hogy milyen az aranyközépút. Nem akarok eldobni mindent, mert igenis élvezem a bulikat. - halkan sóhajtok egyet. Jól esne most valami... egy ölelés talán, de nem akarom erőltetni. A rendelőben ő lökött el, mert nem akart kihasználni, és akármennyire is mindig azt mutatom, hogy sok az önbizalmam annyi azért nincs, hogy most megint én legyek az, aki valamit lépek felé. Nem tudom, hogy hogyan lesz ez az egész, vagy hogy pontosan mit is kéne tennem, tennünk. Vajon tényleg lehet normális élete annak, aki mögött ennyi minden van, akiben annyi a fájó emlék, hogy ha csak egyszer engedi felszínre törni, akkor talán már soha az életben nem lesz képes visszatuszkolni a mélyre?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Hétf. 30 Jún. - 19:12



Jill & Simon



Oké, elégé sikerült elvetni a sulykot, de a mentségemre szóljon, hogy azért ebben ő is elégé jelentős szerepet játszott. Amúgy meg mi az, hogy megjelentem az életében és emiatt én kezdtem el ezt az egészet? Ő volt ott, ahol én szoktam reggelizni, nem tehetek róla, hogy éppen pizzázni támadt kedve. Eddig abban a tudatban éltem, hogy Jill valahol az egyik rokonával él az Államokban, de arról fogalmam sem volt, hogy pont ott, ahol én. Ahogy arról sem volt fogalmam, hogy megerőszakoltam őt, nem emlékeztem rá, csak annyi maradt meg a buliból, hogy hazavittem őt. Pedig nem akartam őt bántani, de komolyan. Mikor azon a kémia órán észrevettem láttam benne valami mást, amit nem tudok megmagyarázni. Elhívtam őt a buliba, kicsit utánakérdeztem a lánynak, hogy mégis milyen, hol lakik és a többi dolog, majd mikor az egyik barom beszólt, hogy minek hívok el egy ilyen senkit szépen bevertem azt a nagy pofáját. Nem akartam tőle semmit, nem mintha nem lett volna jó, csak…kivételesen nem megfektetni akartam Jillt, hanem…nem is tudom, csak szerettem volna, ha van egy normális ember a közelemben, kitudja, régen volt már. Aztán mégiscsak megfektettem őt, méghozzá úgy, hogy ő azt még csak nem is akarta. Ebből maradt meg annyi, hogy hazaviszem, majd mikor hirtelen eltűnt, akkor utánakérdeztem, elmentem a házukba, még a kórházba is bemente, hogy dumáljak az apjával, akit aztán lekapcsoltam a gépről, hogy ne szenvedjen itt. Pedig, ha tudtam volna, hogy megütötte Jillt, akkor hagytam volna szenvedni. Néha belegondolok abba, hogy mi lenne, ha én lettem volna a helyébe. Valószínűleg senki nem lett volna olyan nagylelkű, hogy lekapcsoljon, ahogy abban is biztos vagyok, hogy a temetésemre se jött volna el senki. Ahogy Aaron bácsikáméra is csak kényszerből kellett elmennem. Az én fajtám nem nagyon hiányzik senkinek sem miután meghal, sőt, talán még örülnek is annak, hogy meghal, mert így legalább nem kell tovább elviselniük.
Csak némán nézem, ahogy leül a karfára és hallgatom a szavait. Igen, az a nagy baj, hogy minden bizonnyal megkedveltem a csajt, pedig az idő nagyrészében elégé egymás idegein másztunk, azonban megkedveltem, akármilyen idegesítő is.
– Elégé nevetséges az biztos. – adok neki igazat a dologban. Valóban elég nevetséges, hogy pont én próbálom őt jobb életre ösztönözni mikor ugyanolyan szarul és másokra tekintet nélkül élek, akárcsak ő. – Hagytam magányosan meghalni az egyetlen embert, akit szerettem, nem akarok újra elveszteni senkit, de…igazad van. Jó kis hasonlat. – mondom bólintva egyet a szavaira. Igaza van, nem megy a dolog úgy, hogy én magyarázok neki a változásról, miközben én ugyanolyan maradok. Nem, együtt kell ezt csinálni, példát mutatva a másiknak, másképpen nem fog tudni működni az egész. Nagy valószínűséggel ki nem állhat engem, de ennek ellenére  muszáj őt megváltoztatnom, nem hagyhatom, hogy úgy végezze, mint anyám. Egyedül, magányosan. Anyám fiatalon halt meg, simán elélhetett volna még vagy harminc-negyven évet, de nem, úgy döntöttek ott fent, hogy meg kell ölni. Ez nem történhet meg Jillel. Már éppen elég ember hagytam cserben, éppen elég dolgot adtam fel, hogy ezt most már rendesen végigvigyem és ne hagyjam őt cserben. Nemcsak anyám miatt kell mellettem lennem, persze, miatta is, de van még ezernyi okom, amit magamnak sem akarok bevallani. – Nem, nem mehetsz el. Nézd… - kezdek bele, ahogy kicsit előredőlök a székbe. - … komolyan sajnálom azt, amit veled tettem, nem azért hívtalak el abba a buliba, hogy megfektesselek. Nem mintha nem fordult volna meg a fejemben, de nem ezt akartam, én csak… túl sokat ittam, és azért volt, nem tettem volna ezt veled, ha józan vagyok. – oké, tudom, hogy ez mindegy,mert megtörtént, ami megtörtént, de azért ha már végre sikerül normális hangot megütnünk, akkor gondoltam elmondom. – Segíteni akarok, komolyan. És bocs, amiért nem voltam partner a rendelőben, de... de nem fogok újra visszaélni a helyzettel. Nem így akarlak. Te vagy a kivétel. – ő a lány, akit tönkre tettem és kihasználtam, ezt pedig még egyszer nem fogom vele megtenni. – Úgyhogy megtiltom, hogy elmenj! – mondom halvány mosollyal az arcomon, de a szavaimat komolyan gondolom. Ezt végig kell csinálnunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Hétf. 30 Jún. - 15:21



Simon & Jill



Olyan ez, mint valami végtelen megállíthatatlan vihar. Nem tudunk leállni, egyikünk sem képes abbahagyni, csak újra és újra odaszúrunk valamit. De akkor is ő kezdte, már csak azzal, hogy betoppant az életembe és hogy mindezek után visszautasított ez akkor is sok volt és képtelen vagyok csak úgy könnyedén lenyelni, egyszerűen nem megy, pedig... már engem is idegesít ez az egész. Én is szeretnék végre egy kis nyugit, csak egy vacsit, aztán nem is tudom, egy kiadós alvást, hogy ezt a mai napot sikerüljön elfelejtenem, meg az oldalamat se fájlaljam tovább, de úgy látom, hogy erre esély sincs, mert bármit mondok ő képtelen lereagálni. Szinte kimondom, kérem, hogy segítsen, legyen kicsit kedvesebb, erre a kutyával jön nekem, aztán most meg komolyan azzal, hogy vehetnénk egy kutyát?
- Nincs olyan, hogy mi Simon! Te, vagy meg én, aki itt vagyok, mert... ki akarsz gyógyítani az önpusztításból, na nem mintha jó úton járnál. - rohadtul morcos vagyok. Mintha egyáltalán nem is akarna normálisan viselkedni, vagy normálisan reagálni arra, amit mondok. Lehet, hogy tényleg így van, lehet hogy tényleg csak ki akar borítani, és minden hülye kommentjét azért teszi, hogy még jobban felhúzzam magam rajta, csak nem tudom, hogy ez miért jó neki? Csak azt éri el vele, hogy sikerül még olyasmit is hozzátennem, amit nem akartam. Tényleg nem volt szándékos ez az egész dolog az anyjával, tényleg nem akartam! Csak... kicsúszott, mert már annyira sikerült felidegesítenie. Tudom, hogy akkor is meghalt volna és tuti, hogy elég rémesen érzi magát a miatt, ami történt, és nekem pont e miatt nem szabadott volna ilyesmit tennem. Elhúzom a számat, amikor már szinte csapkodva csinálja kaját és végül mellém kerül a rántotta. Persze, hogy látom, hogy pocsékul van és nem érzem magam jobban tőle. Azt kéne nem? Jobbnak kéne lennie nekem azért, mert neki most rossz, de még sincs így. Akkor mitől érezném magam jobban mégis?
Egyáltalán nem kívánom most a kaját, nem is nagyon nézek a tányérra, csak rá, és végül lassan, de csak kinyögöm azt a bocsánatkérést. Tényleg nagyon sajnálom a dolgot, túlléptem egy határt, amit nem szabadott volna. Ő se piszkált az anyámmal, akkor nekem sem lett volna szabad, akármennyire is pipa voltam. Azt hiszem most mázi, hogy nem vág vissza, azt nagyon rosszul viselném, mert tényleg így van, nem szoktam bocsánatot kérni. Nem az, hogy túl gyakran, soha sem szoktam és elég nagy dolog, hogy most még is úgy érzem, hogy meg kell tennem, hiszen ő szeretne rajtam segíteni, csak... nem hiszem, hogy jó úton jár vele. Meglepetten nézek rá, amikor aztán beszélni kezd és végül csak elmosolyodom, majd megrázom a fejem. Egyáltalán nem mindegy, csak ez így... röhej komolyan! Feltápászkodom nagy nehezen és végül egyszerűen csak leülök mellé a fotel karfájára. Nem mászom bele túlságosan az aurájába, csak épp minimálisan, még támaszkodni és a háttámlán támaszkodom nem rajta.
- És mi van, ha már megkedveltél? És mi van, ha én kedvellek meg? És... Tudod ez az egész így nevetséges. Vak vezet világtalant, te is tudod. - remélem, hogy érti, hogy miről beszélek, de ha esetleg még sem, hát akkor ideje kifejtenem neki. Már az első pillanatban is így gondoltam és azt hiszem ezt ő is tudta akkor is. Ha változtatni akar rajtam, akkor neki is változnia kell, bármennyire is nem tetszik neki ez a felállás. - Azt akarod, hogy máshogy éljek, de annak a más életnek elkerülhetetlen tartozéka a szeretet és a fájdalom igaz? De, hogy vehetnél rá erre, ha te is ugyanúgy rettegsz tőle, mint én? Mintha meg akarnád mutatni nekem, hogy nem veszélyesek a kígyók, miközben a közelébe se mersz menni egy terráriumnak. - magyarázom meg végül, bár lehet, hogy már előzőleg is tökéletesen értette, hogy mit akarok, de akkor sem hiszem, hogy egy így működhet, ahogy ő csinálja. Nem tudok változtatni az életemen, ha ő sem teszi, mert úgy egyszerűen nincs értelme és kész. - Semmi sem mindegy... tényleg sajnálom, amit mondtam, és ha nem szeretnél fájdalmat, akkor csak elhúzok és kész, akkor nem kell félned tőle. - rántom meg a vállam, de persze egyelőre nem állok fel. Amíg ő nem mondja, addig nem, egyébként is ő hívott ide, mennyire hülyén jönne ki, ha most meg visszakozna és azt mondaná, hogy menjek isten hírével.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Vas. 29 Jún. - 20:54



Jill & Simon



A szavaira csak megrántom a vállam, most nem szólok rá vissza semmit. Oké, én is érzem, hogy elégé taplón viselkedem, de… ő kezdte azzal, hogy megsértődött, én csak folytattam és….komolyan olyanok vagyunk, mintha az óvodában lennénk. Gyerekesek vagyunk mindketten, ahogy a másikat próbáljuk idegesíteni, csoda, hogy nem kezdem el húzogatni a haját, bár…szívesen meghúznám a haját, ha ezt tovább csinálja, mert nagyon ért, hogyan kell az emberek idegein táncolni.
- Pedig én bírom a kutyákat, vehetnénk egyet mit szólsz? – persze, hogy direkt nem hallom meg, amit mond, inkább csak tovább folytatom ezt a gyerekes csipkelődést, de semmi kedvem vele arról vitatkozni, hogy mennyire is vagyok egy figyelmetlen tapló paraszt. A kutyás ötletet pedig komolyan gondoltam akármekkora hülyeségnek is hangzik, de szívesen tartanék kutyát. Persze, meghalnak ők is, vagy elszöknek, de majd maximum én adom őket az utolsó évbe menhelyre, hogy úgy érezzem én dobtam ki, és hagytam el őket, nem pedig fordítva. Tudom, hogy gonosz dolog, de én csak így vagyok képes feldolgozni az elvesztését egy esetleges házi kedvencnek. Etetném, itatnám, játszanék vele, tök jól kijönnék egy kutyával, még sétáltatni is vinném, de a szarját már össze nem szedném, mert minek? Lebomlik és a föld magába szívja, és ez amolyan bio trágyázás vagy mi nem igaz? Úgyhogy még jót is teszek azzal, ha a kutyám szét piszkítja az egész Central Parkot. Bár Jill nem tűnik valami nagy állattartónak, úgyhogy ugrani látszik a kutyatartás lehetősége…mindegy, majd akkor elfoglalom magam valami mással, de az biztos, hogy nem fogok itt rohadni egész nap.
-Volna… de nem voltam ott. – mondom ki végül a nyilvánvalót. A lelkem mélyén sajnos én is érző ember vagyok, és ezt úgy tűnik muszáj belátnom magamnak. Anyám az egyetlen olyan téma talán, ami nagyon érzékenyen tud érinteni, főként mióta összefutottam Jillel…tudom én, hogy az idő nagy részében egy tapló paraszt voltam, de valójában még soha nem mutattam ki ennyi érzelmet, ami egyszerre elszomorító és dicséretes. Ha jobban belegondolok akkor büszke vagyok magamra amiatt, hogy ilyen sokáig nem éreztem semmit. Tényleg indulhatnék az év taplója versenyén, de kötve hiszem, hogy van ember, aki nálam kevesebbet szenvedett volna az évek során. Taplónak lenni egyet jelent azzal, hogy nem fog senki megcsalni, becsapni, elhagyni, ergo nem ér téged fájdalom soha az életben. Kell ennél több? Nyilván mindenkinek kell, de mivel én félek a csalódástól, és az érzelmektől is egyesek szerint, nekem ez éppen elég, nem vágyok semmi másra, csakhogy ne kelljen újra elvesztenem senkit. Ez elég nevetségesen hangozhat azok után, hogy anyám az egyetlen ember, akit elvesztettem, de akkor is ez van. Egész életemben menekültem az érzések elől, elbástyáztam magam, mert ki ne akarná, hogy soha ne érjék fájdalmak? Én bedőltem ennek és ezáltal lettem ilyen. Az én keresztem az, hogy olyanak látom a világot, amilyen. A szerelemben nem hiszek, mert…nem láttam még soha igazi szerelmet, és engem se talált meg úgyhogy miért is kéne hinnem benne? Egy mese az egész, amit azért mondanak el mindenkinek, hogy ne érezd magad szarul, amiért egyedül vagy, de…én sem érzem magam rosszul, pedig egyedül vagyok, mégse menekülök a szerelemnek nevezett hazugságba.
Nem igazán van kedvem megszólalni, de legalább Jill nem szól be a rántotta miatt. Elégé kiakadtam volna, ha most nekiállt volna még inkább leszólni, hiszen megtalálta a gyenge pontomat, de…úgy tűnik, hogy beéri azzal, hogy látja milyen szarul tudom én is érezni magamat. Eddig senkinek nem meséltem anyámról így nem is tudott ilyen hatást elérni, de Jill elég könnyedén szúrt bele a legfájóbb pontomba. A cigaretta füstön keresztül nézem őt, ahogy bocsánatot kér. Legszívesebben rávágnék valami nagyon sértőt, de végül visszafogom magam és nyelek egyet. Gondolom már az is nagy dolog, hogy ő bocsánatot kért valakitől. Most rajtam lenne a sor?
– Tudom, hogy nem vagyok könnyedén elviselhető. – kezdek bele, majd elnyomom a földben a csikket. – De nem azért, mert annyira szeretlek téged cseszegetni. Bocs, hogy tapló voltam, de… - na valahogy csak sikerült nekem is kinyögnöm ezt a szót. - … mi van, ha megkedvelek? Úgyis elmész, és akkor megint elhagynak, megint csak a fájdalom marad és… elegem volt abból egy életre. Semmi kedvem többet csalódni, érted? – és remélem, hogy most elégedett, mert sikerült előhúznia belőlem valami…emberit, még mielőtt vissza is rohannék az érzéktelenség jelentette biztonságba. – De végül is tökmindegy, nem?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Vas. 29 Jún. - 18:29



Simon & Jill



- Na persze... gondolom, milyen baromi figyelmes vagy. - amúgy is mi értelme figyelmesnek lennie, ha a legtöbb nőre csak egy éjszakára van szüksége? Annak meg az a lényege, hogy neki jó legyen nem? Tehát olyan sokat nem kell tepernie a másikért. Én se szoktam, bár mondjuk egy pasit sokkal egyszerűbb kielégíteni, mint egy csajt, meg egyébként is előfordul, hogy épp olyan kedvem van, hogy kicsit többet adok, mint általában, de azért nem szoktam túlzásba esni, mert nem kellenek nekem mondjuk visszajáró vendégek, akiket aztán nem lehet levakarni, mert annyira oda vannak értem. Nem, nem kötök magamhoz senkit sem, mert az nagyon-nagy hiba lenne, ezt már rég megtanultam. A kérdésére csak a szememet forgatom. Hát mondtam én ilyet? Komolyan ennyire... kiábrándítóan nem képes normálisan gondolkodni?
- Nem vagyok macskás csaj baszki, nem ezt mondtam! Hanem, hogy ne kutyát vegyél, hanem legyél egy kicsit kedvesebb! - ha egy kicsit is megpróbálnék lehiggadni, akkor tuti, hogy tesz róla, hogy megint felhúzzam magam, mintha csak az lenne számára a legnagyobb kihívás, hogy hogyan tud felhúzni úgy istenesen, pedig már eddig is ment neki, akkor miért kell újra, meg újra megpróbálni? Egyszerűen az lenne már a legjobb, ha végre befogná, mert rendesen nem tud viselkedni, akkor ne viselkedjen sehogy. Igazából eleve nem bírom az állatokat, nem tudnék gondoskodni egyről sem, amúgy is túlságosan rövid életűek ahhoz, hogy okos döntés legyen ragaszkodni hozzájuk. Akkor már minden, hogy kutya, vagy macska. Előbbit nem lenne türelmem tanítgatni, meg sétáltatni, utóbbi pedig kiborítana, mert ha ő is szeszélyes, meg én is, akkor idővel nem férünk meg egy helyen, mert tuti, hogy valaki a végén utcára kerül és mivel én vagyok az erősebb... Szóval nem, nem kell nekem semmilyen állat, nem nekem való az ilyesmi, ahhoz túlságosan felelőtlen és kicsapongó vagyok, ez van.
- De számított volna a... hogyan, ezt te is tudod. - teszem még hozzá jóval halkabban, mint eddig. Tudom, hogy ezt nem kellett volna felhoznom, tudom, hogy baromira nem volt szép tőlem és igen azt hiszem kissé most rosszul érzem a miatt, akármennyire is az volt a célom, hogy bántsam vele, mert az volt. Mérges vagyok és azt akartam, hogy ő se legyen ilyen rohadtul irritálóan jó kedvű, de persze most már tudom, hogy nem volt ez valami okos lépés, csak hát mindig utólag gondolkodom, amikor már nem lehet visszaszívni a szavaimat. Hallom, hogy milyen rendesen csapkod, miközben nekem csinál épp kaját. Komolyan nem tudunk semmiképp sem értelmesen viselkedni egymással, de tényleg? Igazán azt hittem, hogy van rá esély, de az a baj, hogy egyikünk sem valami könnyű eset, és nagyon szépen sikerül egymás agyára mennünk és akkor azt hiszem még finoman fogalmaztam. Leteszi mellém a tányért, én pedig csak elhúzom a számat. Egyszerűen még az étvágyam is elment, hiába van ott mellettem a kaja. Oldalra pillantok, de akkor sem megy. Nem jó ez így, tényleg nem kellett volna túllépnem egy bizonyos határt igaz?
- Bocs... Simon. - bököm ki aztán. Igen, ez nálam már bőven több, mint amire többnyire képes vagyok, de most az egyszer tényleg tudom, hogy hibáztam. Az még rendben van, hogy más miatt piszkálom, de ez így... Keresem a tekintetét, akármennyire is az ablakon néz ki folyamatosan szívva azt a rohadt cigit. Neki legalább van valami pótcselekvés, most akkor legyek dohányos, ha már alkohol nincs, meg szex sem? Nem akartam rászokni a cigire, de lehet hogy kell majd valami megoldás, bár azt hiszem ezzel megint csak a szervezetemet rombolom majd. Sejtelmem sincs, hogy mi lenne az igazán jó megoldás. De azt akarom, hogy lássa a tekintetemben, hogy tényleg sajnálom, mert az anyját nem kellett volna belekeverni, hiszen már legutóbb is jól látszott, amikor beszélt róla, hogy ez egy elég fájó pont számára, hogy bánja, hogy nem foglalkozott vele, hogy nem volt ott, amikor beteg volt. Neki legalább volt egy személy, aki szerette, akinek fontos volt, legalább... egy!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Vas. 29 Jún. - 12:28



Jill & Simon



- Pedig nagyon figyelmes is tudok lenni. - húzom mosolyra a számat. Még senki nem panaszkodott azért, hogy rossz lettem volna az ágyban, téved abban, hogy csak a saját érdekeimet tartom szem előtt a szexben. Nagyon is odafigyelek a partneremre, de ő persze ezt nem tudhatja, hiszen… akkor nem voltam olyan állapotban, hogy az ő érdekeit szem előtt tartsam, úgyhogy megtudom érteni a szavait, de attól még téved. A szexen kívül már megállná a helyét az állítása, mert az életben tényleg nem foglalkoztam és nem is foglalkozom senkivel sem.
- Te is ilyen macskás csaj vagy? – azoktól aztán hülyét tudok kapni. Szeretem az állatokat, talán ha lenne egy kutyám azzal még törődnék is, mert a kutyákért oda vagyok, de azok a rohadt macskák…ki nem állhatom őket. Egyrészt allergiás vagyok a szőrükre, másrészt pedig kényes dögök. Képesek lennének éhen halni, ha nem adsz nekik kaját, és még szexelni sem lehet miattuk, mert egyfolytában az ágyban fekszenek és úgy kell őket lerugdosni a francba, hogy öt percre nyugalmad legyen, aztán persze elkezdenek nyávogni, a csaj meg leszól, hogy miért bántod a dögöket, és…mivel jó fej vagy muszáj bocsánatot kérned még Mr. Bolhazsáktól is, mert ha nem, akkor ki vagy rúgva, és ugrott a mai éjszaka. Körülbelül a harmadik eset után derült ki, hogy még allergiás is vagyok, úgyhogy azóta már felvettem a macskatartás témát is a beszélgetésbe, hogy még véletlenül se menjek fel olyan csajhoz, akinek van macskája, mert az biztos, hogy macskaturmixot csinálok belőle. A kutyákkal nincsen ilyen baj, ha azt mondod maradj, akkor maradnak, hagyják a gazdájukat szeretkezni és nem pofátlankodnak be az ágyadba. A kutya az ember legjobb barátja, és most így jobban belegondolva venni fogok magamnak egy kutyát, úgyis lesz egy csomó felesleges időm a megvonás miatt, és mégsem ülhetek egész nap itthon, akkor már kimozdulok egy kutyával, és ha a megvonással együtt ugranak az alkalmi szexek, attól még egy igazán aranyos kutya vonzza a nőket, és ha az éjszakát nem is tölthetem velük, hátha van amelyik érdekes és eltudok lenni vele a nap nagy részében.
- Mindenképpen meghalt volna, nem segíthettem sehogy se rajta. – ez baromság. Ha ott lettem volna mellette, akkor igenis a segítségére lehettem volna, nem kellett volna abban a tudatban meghalnia, hogy senki nem foglalkozott vele, és mindenki elhagyta őt. Anyám remek nő volt és szerettem is őt, de…túlságosan is fájt volna az elvesztése, ha ott vagyok mellette és teret engedek az érzéseimnek. Éppen ezért elfojtottam magamban mindent, és inkább nem maradtam ott, hogy ne lássam őt szenvedni. Anyámat mindenki elhagyta, pedig semmi rosszat nem tett, pusztán csak rossz emberekkel hozta össze a sors. Apám börtönbe került, én pedig inkább ráütöttem, mint anyámra, és minden sértésem és hibám ellenére, anyám segített nekem, törődött velem. Én pedig magára hagytam nemcsak az életben, de a halálban is. Mindenképpen meghalt volna, és bár életben nem tudtam volna őt tartani, segíthettem volna neki. Ha előbb mutatkozik a képességem, akkor szereztem volna valahonnan pénzt, hogy a dokik rájöjjenek miként tudják a képességemet anyámnak átadni. Kurvára neki kellett volna mutánsnak lennie helyettem!
A szavaira csak dühösen tett-vettek a konyhában. Most már én is kelőképen szarul érzem magam, ezt jól összehoztuk. Talán anyám az egyetlen téma, ami ilyen szarul érint. Apámat soha nem kerestem, ő se keresett engem. Anyám mindig azt mondta, hogy rossz ember volt és ne akarjak olyanná válni, mint ő. Próbáltam egy ideig, de nem ment, túlságosan is csábító volt ez a világ. Nem kell fájdalmat éreznem soha, és cserébe csak annyit kell tennem, hogy elnyomom az érzéseim, de arra nem számítottam, hogy ez mibe fog nekem hosszútávon kerülni, és akkor még azt sem tudtam, hogy anyám halálát a naptárban is bejelölték maguknak az orvosok. Egyedül halt meg otthon, magányosan, míg én buliztam.
Nem nagyon szakadtam meg a konyhában, egész gyorsan elkészülök a rántottájával, amit ráteszek egy tálcára és odaviszem neki, majd nemes egyszerűséggel ledobom magam vele szemben a fotelba. Nem ajánlom, hogy elkezdjen leszólni, amiért rántottát csináltam neki, mert most elégé kivagyok, és amúgy is, ő mondta, hogy neki még egy rántotta is elég, ha többet akar, akkor csináljon magának. Nem nézem, ahogy eszik, az elégé irritáló lenne, úgyhogy csak rágyújtok egy cigarettára és semmitmondó tekintettel bámulok ki az ablakon. Rohadtul hiányzik a pia!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   Vas. 29 Jún. - 8:16



Simon & Jill



Tényleg kész csoda, hogy eddig még nem törtem szét semmit sem a lakásában, és hogy nem a fején, vagy valami egyéb testrészén, pedig időnként baromira közel vagyok hozzá. Tény, hogy én se segítek sokat abban, hogy egy kicsit jobban elviseljük egymást, de őt se kell félteni, nem töri össze magát kifejezetten, hogy legalább valamivel kedvesebb legyen, pedig engem is lehet kezelni, ha valaki tudja hogy kell, vagy legalább próbálkozik, de ő inkább csak visszaszól, meg csipkelődik, mintha ez valami rohadt verseny lenne, hogy ki tudja jobban kikészíteni a másik idegeit. Ha nagyon akarom, akkor úgyis én nyerek, de nem értem, miért nem képes leállni. Okos enged nem? Megpróbálhatná megvillantani azt a nagy eszét azzal, hogy egyszerűen rám hagyja, netán... elnézést kér, mert hát eddig ez fel sem merült benne egy pillanatra sem, egyszer sem! Annyit nem mondott, hogy bakfitty és egy cseppnyi magyarázata sem volt, hogy csak milyen marha rendes akart lenni, totál nem értem, hogy miért várja, hogy megértsem őt. A válaszára csak forgatom a szememet, amikor előkerül. Na igen ez az, nem lehet őt elviselni, de tőlem ugye mégis azt várja.
- Nem lep meg, érthető, ha menekülnek, idegesítő vagy, nehéz elképzelni, hogy bármit is azért teszel, hogy másnak jó legyen. - ezt most persze a szexre értem, mert máshogy nem lehet jól csinálni, figyelni kell hozzá a másik igényeire is, de valahogy hihetetlen, hogy erre is képes lenne, maximum persze önös érdekből, mert neki is úgy jó, ha a csaj azért a menet végééig bírja, de őszintén nem lepne meg, ha időnként úgy oldalán meg, hogy a másik félnek ne legyen meg a kellő végjáték, csak ő kapja meg azt, ami kell. Rohadt önző egy barom!
- Nem kérek kiskutyát baszki! Semmit se tudsz komolyan venni igaz? - hát komolyan e mellett hogy nyugodjak le? Képtelen vagyok rá, egyszerűen nem megy. Egy szót nem mond, amit érthetnék is. Nem nekem nem nyilvánvaló, hogy miért nem tette meg, amikor én ezt akartam volna. Nem érdekel, hogy mit csinált évekkel ezelőtt, akkor legalábbis nem érdekelt, de ő képtelen ezt felfogni, mintha csak a saját dolgai számítanának még most is. Jah... neki lett volna ez nehéz, de nem nekem! Ő nem tudta kezelni, nem pedig én, én csak megszívtam megint vele. Amikor nem akartam, akkor megtette, amikor meg akarom, akkor nem? Hát mégis hogy a fenébe lehetne ezt pozitívan értékelni? És akkor még csak egy magyarázatra sem képes, vagy legalább egy kedves szóra tudom is én! Megtehette volna, hogy kicsit rendesebben viselkedik, aztán teszem azt összedob nekem egy rántottát, ennyi. Nem olyan bonyolult, de helyette csak piszkál és újra és újra visszavág, amivel nem oldja meg ezt a nyomorult helyzetet, sőt csak még jobban kiborít vele. Ezért csúszik ki a számon végül olyasmi, aminek nem kéne. Tudom, hogy talán most az egyszer elvetettem a sulykot, csak sosem voltam az a típus, aki ezt be is vallaná a másiknak. Persze megérzem a hirtelen kerekedő feszültséget, hiszen eddig minden beszólásomat egészen könnyen kezelte, eddig simán lepergett róla mindenki, de most érzem a hangján, látom az arcán is, hogy változtatni sikerült rajta, hogy egyáltalán nincs már jó kedve, hogy... sikerült elérni végre amit akartam? Eddig csak én voltam dühös, most legalább már ő is érzi, hogy milyen. Szeretném elhessegetni a dolgot, nem akarok jobban belemenni, de ő persze mégis erőltetni. Összeszorítom a számat, és pár pillanatig még nem szólok egy árva szót sem, hátha képes túllépni rajta, de nagyon nem úgy néz ki.
- Nem csoda, hogy egyedül halt meg! - bököm ki végül, de akármennyire is szeretnék kiabálni vele nem megy, most nem. Egyszerűen nem jön ki hangosan, amit akarok, inkább csak suttogás szerű a hangom, pedig ugyanúgy tartanom kéne magamat és ragaszkodni ahhoz, hogy bunkó volt velem. Miért nem megy? Az a baj, hogy én is tudom, hogy túlzásba vittem. - Inkább csak... együnk és ne beszélgessünk, mert annak nincs jó vége. - bököm ki aztán, miközben felhúzom a lábaimat törökülésbe és egyszerűen csak magamhoz szorítok a másik párnát, ami nem a fürdőszoba ajtó előtt hever. Pocsékul vagyok, most már talán ő is pocsékul van, szóval kezet rázhatunk.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Napfény lakópark   

Vissza az elejére Go down
 
Napfény lakópark
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
 Similar topics
-
» Lakónegyed
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Hullócsillag Park
» Central Park, Manhattan
» -= Park =-

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: North Salem-