we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Jean Grey
Csüt. 14 Dec. - 20:40

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Jamie Cavenaugh
Szer. 13 Dec. - 20:38

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Kedd 12 Dec. - 18:53

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 10 Dec. - 20:40

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Pént. 8 Dec. - 16:13

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 8 Dec. - 16:02

Four Seasons szálloda
by Faye Adler-Barlow
Szomb. 2 Dec. - 16:04

Top posting users this month
Casey Andrews
 
Jamie Cavenaugh
 
Aaron Adler
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Jean Grey
 
Alysa Tate
 
Ryan Bane
 
Emma Frost
 
Dakota Lincoln
 
i'm here





Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Játékterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Játékterem   Szomb. 7 Jún. - 16:06

First topic message reminder :

North Salem kis város, de azért itt is fellelhető egy kisebb játékterem rengeteg korabeli játékkal. Van persze billiárd, csocsó, egyszerűbb játékképek is a félkarú rablótól a pontgyűjtögetősekig. Esténként pedig általában megnyílnak az ismerős vendégeknek a hátsó szobák, ahol pókerjátszmák folynak, persze ide csak úgy az utcáról nem igazán lehet besétálni, maximum ha vállalod a magas nyitótéteket.




Ne feledd Eric:
Derű és harag között!
 



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Nikolaj Coster-Waldau
Hozzászólások száma : 93
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Vas. 11 Okt. - 14:18



Hira & Joshua

Lock me in your heart and trow away the keys!

 
Tudom, hogy a külsőm alapján nem kéne bíznia bennem, nem vagyok egy szemernyivel sem ápoltabb, mint az itt lődörgő alakok többsége. De miért is lennék? Nincsen senkim, akinek meg akarnék felelni. Amióta egyedül vagyok, és csak alkalmi kapcsolataim vannak, lényegében ahogy esik, úgy puffan. Előfordul, hogy kicsit jobban odafigyelek magamra, ha olyan kedvem van, hogy mondjuk ismét benevezzek egy szörfversenyre, vagy a Bellaggio-ba menjek kockázni, ott be sem engednének anélkül, hogy nincs rajtam szmoking, és ejtem ezt az ápolatlan külsőt.
- Bocs kislány, nem tudtam, hogy itt leszel, nem randihoz öltöztem. Legalább magamat adom, ennél csak jobb lehet. – Kacsintok vissza, amúgy sem szeretem, ha nagyon puccos valaki, az már rögtön azt feltételezi, hogy kompenzálnia kell valamit. Mondjuk Hiraneth reggel, kócosan smink nélkül is úgy nézhet ki, mint egy megelevenedett álomnő. Legalább nem értékel túl azzal, hogy valami modelpasinak gondolna, alapesetben így nézek ki, amikor csak úgy beleszarok a világba. Ettől még nincsen meg a késztetés, hogy itt egy csinos csaj, akkor gyorsan hozzam rendbe magamat. Nem az ő kedvéért fogom tenni, hanem azért, hogy Renoban ne legyen gond belőle. Na de majd a gépen, ha felszáltunk. Ott mindig van szmoking, és borotválkozószett is.
- Tökéletes? Zavarba akarsz hozni Hira? Jó úton vagy. – Nevetek vissza, ilyet sem kaptam még, pedig megfordultam már pár nő ágyában. Az ilyesmit biztosan leírtam volna a naplóim egyikébe, amiket vissza szoktam olvasni az emlékezetvesztés miatt. Ha mindezt mondjuk egy szórakozóhelyen kapom, még az is felmerül bennem, hogy a kiscsaj megkívánt, vagy éppen azt reméli, hogy alapos apanázsban lehet része egy buja éjszaka után, mondjuk fizetek neki egy csinos rucit, vagy ilyesmi. Viszont mindez még elnapolandó, hiszen most tolvajlásba bukik fejest, csak éppen a rossz emberrel kezd. Nem mondom, hogy a játékterem kaszinóval egyenértékű, de még itt is lehetnek gazdag balekok, akik a sok pénz mellé testőrrel járkálnak. Hira pont egy ilyet fogott ki.
Nem kérdés, hogy a segítségére indulok, valahol én is olyan vagyok mint ő, csak éppen nagyban csinálom, bankokkal, kaszinókkal, mondhatni rokonlélekként találtunk egymásra. Azt nem tudom, az ő motivációja vajon mi lehet, nekem csak játék az egész. Nem érek rá finomkodni, gyorsan le kell lépnünk. Így a gazdag fickó testőre bánja, ezúttal egy csuklótöréssel és agyrázkódással küldöm kórházba, nem igazán agyalok rajta, hogy Hirát védeni szintén tisztességtelen dolog. De hát lovagias vagyok a végletekig. Gyorsan ráfogok a kezére, nem foglalkozom a magyarázkodásával, bármennyire is cukin teszi azt meg. Összecsúsztatom az ujjaimat az övével, hogy még véletlenül se szakadjunk el egymástól, és csak pár utcával később lazítunk a fogáson.
- Ugyan, táncolsz nekem egy szexiset, és le van tudva. – Vonom meg a vállamat, majd félresimítom a haját, amely valóban kissé összekócolódott az izgalomban. – Nem vagyok az. A többit pedig meglátjuk. – Kacsintok rá, nem szokásom rávenni nőket olyanra, amit nem akarnak. Jó, ellenkezni persze szabad, és kéretniük magukat, hogy meglegyen a vadászat öröme, mégsem tartom magamat amolyan szoknyapecérnek, annak ellenére, hogy megálapodni nem láttam értelmét a zűrös emlékek miatt. Aztán ki tudja, hátha egyszer változik a dolog. – Be kell ugranunk valahova a ruháidért, vagy elég, ami rajtad van, és majd ott vásárolunk? – Kérdezem elővéve a rádiótelefont. A nyolcvanas években ez egy hatalmas példány, antennát kell kihúzni. Addig nem kapcsolom be, amíg nincs meg a válasz. Magától értetődik, hogy a vásárolnunk alatt azt értem, hogy majd fizetek én.



||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Kedd 6 Okt. - 1:24





Joshua & Hiranneth

Nos, elsőre valóban nem az a bizalomferjesztő alak, de valahogy mégis sikerül meggyőznie. Már pusztán ezzel a "mindenben tökéletes vagyok" formával. Közvetlen, magabiztos és van valami a kisugárzásában, ami a cigiszag ellenére is némi bizalmat gyújt bennem. Mint valami csodabogár. Mégha azt is mondja a mozgáson alapul én képtelen lennék ilyesmire. Persze elsőre megfordul a fejemben, hogy milyen vicces is lenne flipper órákra járni, gyakorolni a pozíciókat, satöbbi, de azért valljuk be, nem ez volt az eddigi legzseniálisabb ötletem.
- Nocsak, csak nem a figyelmemet szeretnéd? Valamennyire már sikerült. Bár jelenleg egy kicsit bizarrnak tartom a megjelenésed. - húzom széles mosolyra szám. Végigpillantok rajta, mert eddig bevallom nem igazán ezzel voltam elfoglalva, hogy a külsőjét fikszírozzam. Az előbbi mutatványa és mosolya valahogy jobban elvonta a figyelmemet. Igen, a mosolyokra gyenge vagyok és ő valamit nagyon jól csinál, mert eddig totálisan elvette a figyelmemet.
Sose voltam Amerikán belül máshol, csak New Yorkban. Így nem tudom milyen lehet az a "Reno". Viszont amennyiben sokat lehet ott kaszálni, akkor állok elébe.
- Egy tökéletes férfi, aki ráadásképp még rafinált is. Vicces vagy. - kuncogok fel halkan és már távolodok is el tőle. Szívesen vesézném még ki ezt a molesztálós poént, de nekem kell az a tárca. Nagyon. Nem akarok a kleptomániáig süllyedni, de azt az egyet nem hagyhatom itt. Eleget tűrtőztettem már magam, ennyi igazán kijár nekem. El is sikerül vennem tőle az említett tárcát. Már könnyebbülnék is meg, ahogy a mosdó felé tartok tovább, mire egy éles hang csattan mellettem. A vér is megfagy bennem, ahogy lábaim földbe gyökereznek. Volt ilyenben részem, nem is egyszer, de ez az alak... Hát huh... Nem is az, hogy nincs jó napja, de eléggé árad belőle a piaszag. Ejnye, műszak közben inni... Micsoda világ ez az Amerika!
Egy pillanat alatt szorítja hatalmas kezét a csuklómra. Próbálom ráncigálni, szabadulni, sikertelenül. Annyit érek el vele, hogy csak még jobban rászorít karomra. Halkan szisszenek fel, mire felfigyelek szemem sarkából a mellém toppanó alakra. A hangból már le is esik ki az. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Megjött az egyszemélyes felmentősereg. Gőzöm sincs mit csináltam volna, ha ő nincs itt. Ha ő nem szólít meg, ha én nem beszélgetek vele... De most itt van és valahogy érzem nem lesz itt probléma. Hiszen aki ennyi mindenben jó, csak nem okoz csalódást a mostani esetben sem. Nem sokkal később pedig a szorításból is enged a testőr, ellenben rögtön Josh-t célozza meg hatalmas öklével. Köpni-nyelni nem tudok, ahogy figyelem a gyors mozgásokat. Szinte fel se fogom mi történik, csak sorban hullanak le az emberek körülöttem. A reccsenésre összerezzenek, s halkan fel is szisszenek. Hát au. Nem lehetett kellemes.
- Sajnálom! Nekem csak a tárca kellett! - jegyzem meg a fickó mellett elhaladva, közben Joshuara felpillantva ragadom meg kezét. Valahogy nem érzem úgy, hogy magamtól képes lennék futásra ösztökélni a lábaimat az előbb látottak alapján, így habozás nélkül fogom meg az övét.
Most aztán futás van. Seperc alatt hagyjuk el a Játéktermet és valamennyivel attól távolabb állunk csak meg, ahol már nem bukkanhatnak ránk azok a testőrök. Automatán engedem el kezét, amint felfogtam, hogy mi van.
- Huh... Jövök neked eggyel... - szusszanok párat. - Kezdek kijönni a formámból. - sóhajtok fel. Hátrasimítom hajam a futástól előrevetődött tincsek miatt, majd felpillantok rá. - Az se érdekel, ha szexgyilkos vagy. Ha te nem vagy, nem tudom mit csináltam volna. - esetemben tudtam volna valamit, csak az egy picit feltűnő, és még nagyobb bajba kevertem volna magam vele.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Nikolaj Coster-Waldau
Hozzászólások száma : 93
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Vas. 4 Okt. - 19:01



Hira & Joshua

Lock me in your heart and trow away the keys!

 Talán túlzottan közvetlen vagyok, ez már régi hibám. Ám miután az életem nagyjából egy évre vetíthető az emlékeim miatt, úgy vagyok az egésszel, hogy minderre egy év múlva egyébként sem fogok emlékezni, ha csak nem írom le a naplóimba. Már akkor is hihetetlenül zavaros, hogyan ismertem meg Hiraneth-et, ezért sem voltak még baráti kapcsolataim sem, nem tudtam, hogyan kezelném őket. Így aztán amolyan Carpe Diem életfelfogással rendelkezem, ha ott maradok egyszer valahol egy lövöldözés kellős közepén, legalább utólag elmondhatom magamról, hogy éltem, méghozzá magamhoz képest teljes életet. A naplóimat olykor visszaolvasom, sokszor tűnődtem azon, hogy mi lenne ha találnék egy magamhoz hasonló különleges egyént, akinek a vére gyógyító, merthogy hallottam már ilyesmiről. Akkor meggyógyulnék, és akár jobb életem is lehetne, de volna mindennek bármi értelme? Immár nem tehetném, amit akarok, hiszen az ügyvédem már nem hivatkozhatna a beszámíthatatlanságra, és az FBI ügynök, aki a nyomomban van évek óta, rám tehetné a bilincset. És biztos vagyok benne, nem az az alkat vagyok, aki imádná bent a sitten. Szóval ez erőteljes dilemma, akarnám-e. Talán akkor, ha megérné valaki kedvéért, ezen meg nem szoktam túlzottan gondolkozni. Olykor felnézek, hogy a lány hogy ámuldozik a teljesítményem láttán, finom mosollyal jutalmazom a szájtátását. Ha sejtettem volna, hogy ilyen bombázók vannak a játékteremben, legalább egy kicsit összekapom magam, a háromnapos borostám már kezd szúrni, ütött-kopott bőrdzsekimből árad némi cigiszag, nem keltem éppen a megbízható dollármilliomos látszatát. Megbízható nem vagyok, milliomos igen.
- Még csak kezd? Akkor belehúzok, hogy jobban érdekeljelek. – Vigyorodom el, nem cél, hogy lenyűgözzem, de ha véletlenül úgy alakul, hát miért is ne, meglátjuk, hogy mi sül ki a dologból. Ha csak barátkozunk, az sem gond, rám fér, hogy ne legyek állandóan egyedül, ha pedig több, hát majd azt a kisasszony eldönti, nálam egyelőre nyerő a cserfesen hanyag kézdobálásával.
- Tudod, a közelebbi Vegas. – Azoknak találták ki, akiknek nincsen kedve a Keleti-Partról átrepülni a nyugatira, de mégis kaszinóvárosban szeretnének töménytelen mennyiségű pénzt elverni. Ez pusztán egy ajánlat, amivel ha nem él, hát nem leszünk haragban. Ha csak itt, vagy a közelben szeretné folytatni a már megkezdett diskurzust, az sem lenne ellenemre.
- Ah, csak ennyi, ettől még lehetek szexgyilkos, hiszen az nem elrablás, hanem molesztálás, és végülis a szerveid sem kerülnek eladásra. – Döntöm oldalra a fejemet sármos mosoly mellékletében. Látszik, hogy csak viccelek, ha az alábbi általa felsorolt galádságokat szándékoznék elkövetni, ugyanúgy nem mondanám meg, ezt ő is tudja, ezzel csak saját magát nyugtatgatja, ami bevallhatóan okosan tesz, hiszen csinos, fiatal lány. Megvárom a flipperekné, legalábbis ez lenne az elképzelés, ám a lány úgy tűnik másféle estét írt számunkra. Miután hasonló vagyok, mint ő, szintén rabló, naná, hogy kiszúrom, hogy mit csinál, így automatikusan indulok el a nyomában, hátha valami gond támadna, és naná. Az illető, akit lehúzott, nem veszi észre, de a közelében lévő magas, kopasz alak, aki vélhetően testőr lehet, már annál inkább. Logikus, hogy ha vlaami menő fickó ennyi pénzzel járkál, valami védelmet megvesz magának. A testőr csap le a lány csuklójára, és fülsértő módon emeli fel a hangját. – Adod vissza, ribanc?! – Nagyjából egyetlen másodperc, amíg odaérek, és csitítóan emelem fel a kezemet. – Ugyan fiúk, megesik. Fizetek egy kör italt, mit kértek? – A testőr úgy tűnik nincsen a legjobb kedvében, mert Hirát elengedve könyökkel akar orrba gyűrni, a lendületét felhasználva kapom el a kezét, s egy teljes kört ír le a levegőben, ahogyan földhöz vágom. A fickó, akit Hira rabolt volna ki, meglepetten lódul nekem, a lány elé állva rúgom térden, hogy jól hallhatóan reccsen, majd törik a csont.
- Na nyomás. – Sugalom a lánynak, majd a kezemet nyújtva futólépésben indulok meg vele kifelé. Már ha elfogadja a kezemet. Legalábbis jön velem, minél távolabb innen.




||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Csüt. 1 Okt. - 23:27





Joshua & Hiranneth

Abszolút nem gondoltam volna arra, hogy bárki is majd mellém szegődik és valahogy próbál lelket önteni belém a játékkal kapcsolatban. Persze nekem egyelőre nem a segítőkész szándéka tűnik fel leginkább. Sajnos akármennyire is megbízható egy ember elsőre biztos nem fogja elnyerni a bizalmamat. Lévén, hogy még a saját apám is hátatfordított nekem, akkor hát mi értelme lenne bárki mással is ilyen sorsra jutni? Egyszerűen furcsa nekem, nem is vagyunk sokan ebben a kis játékteremben, de neki pont engem kellett kifognia. Most vagy nagyon feltűnő jelenség vagyok, vagy szimplán a viselkedésem a kis gépezettel volt figyelemfelkeltő. Nem szeretek veszíteni, ez tény, azt meg pláne nem szeretem, ha nem kapom meg amit akarok, de persze mindig rájövök hogyan lehetne az enyém és addig teperek érte, amíg el nem érem.
Valóban kicsiben játszom és nem tudom kielégíteni az egómat. Felküzdeni magam a csúcsra nem olyan egyszerű mint gondoltam volna, ráadásul egy ilyen játék nem ad pénzt, csak elveszi azt. Pókereznem kéne, vagy valami olyan közegbe kerülnöm, ahol nagy tétekben játszanak, ezen belül bármilyen szerencsejáték jöhet. Csak halkan hümmögök egyet elismerve szavait, mert tényleg igaza van. Nagyobb tételeknél biztosan joban koncentrálnék, de egyelőre csak felhúz ez az egész flipperesdi.
Ami őt illeti, egyelőre kellemes a társasága és valahogy tényleg úgy érzem, hogy kéne valaki, akár beszélgetőtárs, akárki, aki egy kicsit is képes elterelni a figyelmemet apámról. És a látottakból igencsak ígéretesnek tűnik. Tátott szájjal bámulom a trükközgetéseit és ha a szemem nem csal, akkor tényleg van benne tehetség. Kicsit irigy is vagyok, mert hát ameddig én itt küzdöttem, ő seperc alatt összegyűjtötte a szerzett pontom tízszeresét. Tényleg, elismerem, ügyes, ha egy kicsit jobban is ismerném beiratnám magam hozzá flipper órákra. Ha azt mondja csak mozgás kérdése, akkor tanítható, nem de? Jó, gondolom nem olyan egyszerű begyakorolni a dolgokat, tudni kell reagálni a labda helyzetére satöbbi, de egész biztos könnyebb flipperezni tanulni, mint mondjuk kosarazni vagy hasonlók.
- Ejha, profin hegedülni. Nem csak játékokban, de zenészként is megállod a helyed. Kezd érdekelni a történeted. - pislogok rá érdeklődő tekintettel, s egy bájos mosoly keretében támasztom meg magam a flippergépen. Szabadon lévő kezemet pedig a csípőmre dobom. Akármennyire is figyelek rá nem tudok átsuhanni egy igencsak pénzes alaknak kinéző fickón. Arany karóra, márkás napszemüveg, csizma... Barna bőrdzseki van rajta és az a tipikus koptatott farmer, ami újonnan divatba jött. Zsebében egy egészen kidudorodó valami hever, feltehetően a pénztárcája. Még látom, ahogy a hátsó részleghez ballag. Megjegyzem magamban, ki tudja, jól jöhet még az a pénztárca.
- Reno? - vonom fel szemöldököm. Egy pillanatra elgondolkozok rajta, hogy most csak felvág ezzel a magánrepülővel vagy alapjáraton ilyen és csak egy lehetőséget mondott az utazásra. De miért is mennék én olyan messzire? Most ismertem meg amúgy is, akárhogy is vesszük nekem ő még egy idegen. Viszont mi jobb dolgom lenne? Apám után koslatni tovább és visszatérni a szürke, monoton világba, amit egész idáig üldöztem? Na azt már nem. Lehet meglepő lesz a válasz - magamnak meg főképp -, de bármi is történjék tudok magamra vigyázni. Felnőtt ember vagyok és egy kis szórakozás nem árthat.
- Nos... Ha nem rabolsz el és adod el a szerveimet, akkor már mehetünk is. Csak elrohannék a mosdóba előtte, ha nem nagy probléma. - biccentek egyet és ha bármi jelét adja annak, hogy rendben, akkor már indulok is a kicsivel hátrébb lévő női mosdóba. A pénzes "haveromról", sem feledkeztem el, aki jelenleg pont felém tart, gondolom a felszabaduló flipperekhez szeretne odaérni. Nos, sajnálom, de ma már nem fog azzal játszani. Hajamba túrva veszem szaporábbra lépteimet, megadva a kellő lendületet, amivel szépen nekimegyek a fickó vállának. Kicsivel hőköl csak hátrébb és veti rám szúrós tekintetét, miközben én észrevétlenül húzom ki a bőr pénztárcát. Mosoly kerül az arcomra, mikor megérzem a súlyát.
- Oh, sajnálom. Az én hibám volt. Jól van? - tartom a szemkontaktust a biztonság kedvéért, mert pechemre ma pont olyan ruhát vettem fel, amibe kicsit macerás elrejteni a dolgokat. Könnyedén megoldom ugyan, a famerembe csúsztatom és ráhúzom a felsőmet.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Nikolaj Coster-Waldau
Hozzászólások száma : 93
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Szer. 30 Szept. - 21:49



Hira & Joshua

Lock me in your heart and trow away the keys!

 Nem akarok én ráakaszkodni senkire, csak olyan kedvem van most, hogy ha már lejöttem játszani, miért is ne legyen belőle társasjáték? Mielőtt félreérti, hogy leszólítanám, nem meresztek rá hatalmas szemeket, valóban játékostársi gesztus, semmint várnék érte cserébe valamit. Bár ki tudja, a társasága eleve viszonzás. Végigfuttatom tekintetemet az aranyló fürtökön, a karcsú, hattyúszerű alkaton, igazán bátorságra vall, ha egy játékterembe jött le a késői órákban, ráadásul egyedül, nem lehet egy félős alkat. Ha kissé jobban megnézem magamnak, mintha valami sértett, keserű felhangot is érzek a gesztusaiból, holott nem mondanám magamat jó emberismerőnek. Megtámasztom a saját gépemet, ahogyan figyelem a lemondó sóhaját, hosszú tincsei nincsenek összefogva, így ahogyan rázza a fejét, mintha azok követnék a nyaka mozgását, táncolva a szeme előtt holmi függönyként. Ha kicsit is úgy véli, hogy kopjak le, meg fogom tenni, ez most nem az a helyzet, ahol bárkinek is harcolnia kéne a másikért.
- Valójában kicsiben játszol. Mondom én, aki szintén itt rohadok. – Cinkos félmosollyal biccentek az érme felé, itt nem igazán van meg a nyereség íze, csupán pontokkal lehet gazdagabb. A valódi, adernalintól túlfútött játékok igazán szórakoztatóak, holott nem tudom eldönteni, hogy a lány feszültséglevezetésből játszik, hiszen ezzel éppenhogy jobban felhúzza magát. Mintha nem igazán találná a kiutat. S vajon én? Egy szemernyivel sem vagyok nála jobb, a mának élek, a rablásoknak, a játéknak, és persze örök szerelmemnek, a hullámoknak. Afféle modern hippinek érzem magamat, aki ha holnap marad ott fejében két pisztolygolyóval, hát istenem. Ám addig is, miért ne segíthetnék a leányzónak, aki mintha el lenne anyátlanodva.
- Nem cáfolom meg, hogy fontos lenne a neved, meg sem erősíthetem. Ha nem tetszik, akkor használd becézve, vagy általános nevet is magadra aggathatsz. Neth, vagy... ha nagyon titokzatos akarsz lenni, városnevet is mondhatsz, mint... Jersey. – Nem állítom, hogy csakis nekem lehet igazam, bizonyos esetekben vagyok inkább alfahím, itt most nem akarom a szájába adni. Mármint a saját véleményemet. Ötletek, amiket nem kötelező megfogadni. Még egy apró fintorgós mosolyt vetek rá bátorításként, majd a gép elé lépek, hogy a már taglalt mutatványt prezentáljam. Olykor felnézek, hogy nem lép-e körénk senki más, nem akarok feltűnést kelteni, elég ha a szőkeség tanuja mindannak  ami történik. Olykor nem is nézem a műanyag üveget, csak úgy érzésből nyomom a felpattintós karokat, mintha pontosan tudnám, hogy mikor hova esik. Végül egyszercsak abbahagyom, amikor már megvan a rekord, akkor is rajtam múlik, nem a gépen. Bólintok a kérdésre, és finoman magam elé húzom a vállainál fogva, nem erőszakos, pusztán határozott a mozdulat.
- Nem szerencsejátéktól függ. Mozgástól. Hegedülni is kiválóan jól tudok. Vagy bármit, ami eszedbe jut, és már láttam. Maradjunk a játéknál? Renoban szoktam járni, alig két óra magángéppel, hasonló kaszinók vannak, mint Vegasban. Vagy csak a termeket szereted? – Kérdezem még mindig a gépnél maradva, addig nem mozdulunk, amíg le nem koptat, vagy más ötletet nem dob fel. Nem akarok felvágni a repülőmmel, de ha úgy alakul, hogy belevágna a nagy kalandba, csak telefonálnom kell. Így a nyolcvanaas évek végén igen keveseknek van rádiótelefonja, egyikük én vagyok. A pilóta állandóan készen áll, csak hívnom kell.




||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Szomb. 26 Szept. - 23:16





Joshua & Hiranneth

Huszonhárom év. Akárhogy is nézzük rengeteg évet dobtam félre, mind hiába. Egy lépéssel sem kerültem közelebb apámhoz. Semmi hír, semmi nyom, semmi, ami hozzá köthető lenne. Még azt se tudom hol van a főhadiszállásuk és van egy olyan sejtésem, hogy egy random ember nem fogja tudni megmondani nekem hol vannak ezek a rejtett bázisok. Így hát jogosan vagyok lehangolva, hisz' az áhított célom veszni látszik. A flipperek talán egy kicsit lenyugtatnak, vagy legalábbis elterelik a figyelmemet apámról. Az első vereség után nem kell tagadnom, egy kicsit berágtam a szerkentyűre. Mi az hogy csakúgy elbukom ezt is?
Az idegen társasága viszont hamar kizökkent a fejemben zajlódó kavalkádból. Sose láttam még, nincs is túl hétköznapi arca, de nem tulajdonítok ennek semmit. Kicsit furcsállom, amiért ilyen könnyen képes volt kommunikációt kezdeményezni, dehát el kell kezdeni valahol. Nincs túl sok lelki energiám elküldeni, hogy hagyjon egyedül, úgyhogy viszonylag normális, kedves hangnemben felelek.
- Csak egy játék... Ez sose lesz szórakoztató, az időmet pazarlom erre. - tényleg kezdem feladni a próbálkozást, bár az átnyújtott érme ad egy kis bátorságot egy újabb menetre. Bizakodva próbálom meg ismét. Valahogy feszültnek érzem magam, eléggé fura annak a tudatában lenni, hogy valaki figyel közben. Én pedig nem vagyok az a fajta, aki csakúgy ignorálni tudja az embereket. Egyrészt pofátlanság, másrészről engem érdekel a másik szándéka.
Volt már szerencsém belefutni pár olyan alakba, akik akár hazáig is képesek lettek volna követni. Félelmetes egy dolog, amikor az éjszaka közepén lépteket hallasz magad mögött, de nem tudod mi az és hogy mi a szándéka. Van amikor csak egy szimpla járókelő, de mi van ha nem? Mindig is féltem attól, hogy mi van ha elrabolnak. Ugyan itt a képességem és akár egy szimpla fegyvert is képes lennék a saját javamra fordítani, de azért ott van az a "ha".
Nem, ez tényleg nem az én asztalom most. Az újabb vereség kezd egy kicsit kiborítani, de nem itt akarok hisztit rendezni. Szépen néznék ki, egy örjöngő lány, aki egy játék miatt ennyire kiborul. Egy játék miatt...
- Persze, mintha olyannyira fontos név lenne. Néha azt kívánom bár más lehetne. Megváltoztatni, bármi, csak ne hasonlítson a jelenlegire... - mormogom kissé feszülten. Nem is igazából felé irányul ez, csak a tudat, hogy apám nevét birtoklom, illetve az általa kreált keresztnevemet, eléggé kiborít. Igen, ő adta ezt a becses nevet, Hiranneth. Sokan képtelenek kiejteni helyesen. Sokaknak vagyok Hina, Irma, Ran. Komolyan, ennél bonyolultabb nevet ki sem találhatott volna.
Legalább az ő szülei jófejek voltak és a Joshua-t kapta meg. Azért én maradni szeretnék a Josh-nál, valahogy az nem olyan hivatalos és komoly. Legalábbis nekem.
Kíváncsian figyelem, amint ahhoz a bizonyos flipperhez lép. Kicsit odébb is lépkedek a kényelmesebb megfigyelés miatt. Nem tudom mit tervez, de már az kezd érdekfeszítő lenni, ahogy odalép a gépezethet. El is indul a játék. Pattogni pattog, na de milyen célpontoknak. A számláló csak pörög és pörög, a labda pedig még fixen a táblán van. Most tényleg nem tudom, hogy a szemem káprázik-e vagy tényleg azt látom, ahogy a legnagyobb pontot érő dolgoknak csapódik neki. Szinte már tátott szájjal figyelem és hamarosan el is ér egy bizonyos pontszámot, ami hangos robajjal jelzi az újabb rekordot. Nem kicsit vagyok most meglepve, így egy darabig csak nagyokat pislogva állok egyhelyben. Hirtelen fogja meg a karomat és húz oda a géphez, mondván írjam be a nevem. Most tényleg nem tudom mi a szándéka ezzel, de valahogy jól esik ez. Esélyt ad arra, hogy ott láthassam a nevem, még ilyen gyerekes ok miatt is.
- Biztos? - pillantok fel rá kissé habozva, mert hát ilyet se túl nagy gyakorisággal tapasztalok. Hihetetlen mutatványok egy szimpla flipperrel, aztán csakúgy hagyja, hogy én arathassam le a babérokat vele. Tényleg nem értem mi a szándéka, de ha bármi jelet ad, ami a "biztos" jelentése, akkor gond nélkül pötyögöm be a nevemet. Szimplán "Hira".
- Más szerencsejátékban is ennyire profi vagy, vagy ez csak a flipperre hat ki? - billentem oldalra fejem, s fut át arcomon egy apró, kíváncsi mosoly.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Nikolaj Coster-Waldau
Hozzászólások száma : 93
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Szomb. 26 Szept. - 8:28



Hira & Joshua

Lock me in your heart and trow away the keys!

 
Zsebredugott kézzel mosolygom meg a lány győzelmi törekvéseit, van benne egyfajta versenyszellem, amely a magunk fajták sajátja. Ahogy nézem, már nem az a kis csitri, aki apuci pénzén szórakozik minden éjszaka, viszont még bőven fiatal ahhoz, hogy viszonylag kevés sorfordító pofont kapjon az élettől. Ám ezt a sóhaj... Mégsem lehet a toppon, mozdulatai azt sejtetik, hogy valamibe bele van már fáradva, s amikor ki is mondja, hogy csak vesztegeti az időt, akkor bólintok, az én játékom már viszonylag gyorsan végetért, az utolsó pillanatokban már nem is magamra, hanem oldalra figyeltem. A szőke lány aranyló hajzuhataga nincsen összefogva, kissé az arcába omlik, ahogyan koncentrál, és csak akkor tűri a füle mögé, amikor véget ér a játék.
- Ez csak játék. Úgy van kitalálva, hogy ne legyen esélyed, s csak nagyon ritkán adja meg azt a kevés élvezetet, hogy elérhetsz benne valamit. Ettől még szórakoztató, ha tudja az ember, hogy miről szól. Sose bánd. – Vonom meg a vállamat halovány mosolyt villantva. Sejtésem mintha beigazolódna, a játék csupán a vetülete annak, amit felém tükröz, valami másnak kell itt lennie a háttérben, nem tűnik játékfüggőnek, aki annyira rá van kattanva a győzelemre, hogy depressziós tüneket mutatna, ha nem sikerül megdönteni az egyéni rekordot. Körülöttünk rengeteg a fiatal, holott a szerencsejáték Amerikában kifejezetten tiltott, ám a jobb helyeken nem kérnek személyit, egyik üzemeltető sem a saját pénze ellensége. Na igen, ha pedig jönne a felügyelet, akkor jól megütnék a bokájukat. Bátorítóan biccentek, hogy vegye csak az érmét. Ezzel sem ér el több pontot, mint az előbb. Olykor felém pillantott, talán ez a gond, hogy most még el is vonom a figyelmét, nem kellett volna megzavarnom, csak kiváncsi voltam. Nem vagyok az a játéktermekben ismerkedős típus, ám a törött szárnyú madárra felfigyelek. Az ügyvédem mindig is azt mondta, hogy túl érzékeny vagyok én rosszfiúnak, de könyörgöm, attól mert az ember bankot rabol, vagy betör egy luxusvillába, még nem lehet másokkal figyelmes? A kettő aligha függ össze? Bár ha belegondolok, talán azért kéne markánsabbnak lennem, mert ebben a szakmában sok a simlis, sötét alak, aki átverhet, háthaszúrhat. Hát istenem, engem aztán nem a pénz érdekel, szórom amennyire csak lehet, így abból nem lehet gond, hogy milyen arányban osztozkodunk. Az meg, hogy el akarnak tűntetni... Valahogy mindig sikerült megúsznom.
- Szeretem a teljes neveket, végülis így neveztek el a születésedkor. Joshua. Vagy Josh. Mutatok valamit. – Magam sem értem, hogy miért fedem fel magamat előtte, talán azért, mert olyan elesettnek tűnik, szinte el van anyátlanodva. Odalépek az ő gépéhez, egy pillanatra behunyom a szememet, majd az első labdával olyan mutatványokat hajtok végre, amiket még sosem látott. Egyszerű a válasz, láttam már tévében a flipper világbajnokot, tudom, hogyan kell csinálni. Azért látványosan nem akarok durván kiemelkedő pontot, csak amivel beállítom a csúcsot. Hogy aztán finoman a karjára fogva odahúzva a géphez biccentsek. – Írd be a nevedet. Te leszel a bajnok. – Ez nem alamizsna, vagy ilyesmi, meg sem akartam ijeszteni, elvileg nem sokan tudnak még arról, hogy járnak köztük különlegesek. Csak amolyan.... jobb kedvre derítés.




||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Hétf. 21 Szept. - 23:50





Joshua & Hiranneth

Így igaz. Feszült vagyok. Kereshetném tovább apámat, eltölthetném mindegy egyes percemet a kutatásával, de nem teszem. Ennél jobban nem fogja elvenni tőlem a drága életemet, amiből egy van csak. Egyetlen egy, ahogy mindenki másnak. Mit tennék, ha arra eszmélnék fel, hogy hetven évesen kötögetek a kis hintaszékemben? Valószínűleg a fogsoromat köpném ki kínomban. Azt már pedig nem!
Úgy gondoltam, hogy egy kis játék talán visszazökkenthet a való életbe. De mit kapok? Ez a kis trükkös szerkezet nem akarja megadni magát és végre a megérdemelt győzelmet adni nekem. Vagy legalábbis magasabb pontszámot. Én szeretnék lenni a top egy, nem pedig az ezredik x. Szó mi szó, nagyon is pipa vagyok erre a gépre, így nem sajnálva billlentgetem és rázogatom. Egészen addig teszem ezt, ameddig egy idegen hang ki nem zökkent a kis világomból. Az arcomba fészkelődő hajtincset gyorsan tűröm a fülem mögé, hogy a mellettem ácsorgó idegent szemügyre tudjam venni.
- Ezzel a huszonhárom évvel... - sóhajtom. - Pont elég időt vesztegettem el. - pillantok a kis gépezetre, amivel ő is küzd, aztán nocsak. Vele is szépen kiszúr a flipper. Jó tudni, hogy nem vagyok ezzel a "szerencsével" egyedül, mert aztán tényleg azt hinné az ember, hogy vele van a gond.
Csalódottan biggyesztem le ajkaimat, ahogy az előttem lévő flipperre pillantok.
- Ahj, pedig régen annyira szerettem ezt. Még jó is voltam benne. De ahogy mondod. Ügyesség nem számít. Ezek a mai ócskavasak csak a pénzünket szedik el. - rögtön a gép üvegére lepakolt érmére pillantok, majd vissza a férfire. Kárpótlásul? Nos, lehet az ő pénze valamennyivel szerencsésebben fog kihozni ebből a játékból, majd meglátjuk. Egy próbát megér. Kezembe veszem a fémdarabot, s ismételten belököm azon műanyag lyukon. Ugyanaz a felállás. Gombok, az a két trükkös kar és a fémlabda. Elindul a játék én pedig próbálok a lehető legjobban koncentrálni. Bárcsak aktiválhatnám a képességemet és akkor az a kis golyó talán nem esne be folyamatosan. Nem mintha most úgy nézne ki, hogy elvesztem a dolgot, mert jelenleg kétszer is sikerült visszaütni a helyére. Megy ez. Miközben a flipperrel küzdök, azért a mellettem állót sem hagyom figyelmen kívül, mert hát mégiscsak az ő pénzével játszok most, meg így elsőre normális alaknak tűnik. Jó, minden ember először a normális, behízelgő maszkját veszi fel, aztán amikor lerántjuk róluk a leplet, akkor már késő. Talán ezért is vagyok elővigyázatosabb az emberekkel, sose lehet tudni mikor ver át a legjobb barátod, vagy az apád...
Nem szeretem falra festeni az ördögöt, szóval adunk neki egy esélyt, aztán ha látom, hogy valami gebasz van, akkor megyek el. Jól jön a társaság. Állandóan apámon rágódok, le kéne nyugodnom és kikapcsolódni, ami persze nem az egyszerű kategóriába sorolható.
- Hiranneth. Vagy ha túl bonyolult, csak Hira. - nyomkodom a gombokat, kis reménnyel töltött el az előbbi sikeres próbálkozásom, dehát minden jó véget ér egyszer, ahogyan ez is. A labda leesik és csupán a harmadik helyre dob be a pontszámok listáján.
- Oké, feladtam! De azért köszi az érmét. - hátrálok el csalódottan a géptől.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Nikolaj Coster-Waldau
Hozzászólások száma : 93
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Hétf. 21 Szept. - 18:56



Hira & Joshua

Lock me in your heart and trow away the keys!

 
Már nem emlékszem Haley-re. Úgy véltem, hogy miután már mindennapossá vált a helyzet, hogy akármikor megszülheti a babát, itt az ideje, hogy mégiscsak lenyelje, hogy Theo mit tett vele annak idején, mégiscsak ő a gyerek apja. Voltam olyan gáláns, hogy lemondtam a lányról, hiszen nem szakítok szét családokat, és nem azért tenném, mert nem nevelem fel más gyerekét. Megtenném, megtettem volna. Ám Haley ha a kicsire néz, úgyis mindig Theo jutott volna az eszébe, és nem akartam, hogy kicsit is pocsék érzés legyen. Vannak ugyan olyan párok, ahol az egyik egy korábbi kapcsolatból származó gyerekét együtt nevelik, ám Haley még olyan fiatal volt, közel tíz évvel kisebb, mint én, úgy véltem, még van reményük a pasival arra, hogy kibéküljenek. Ennek már tizenhárom hónapja, és szép lassan feledésbe merül a betegségem miatt, amit azóta sem vizsgáltattam ki, így az egy éven túli emlékeimnek immár örökre vége, nem hozhatom őket vissza. A naplókba pedig szándékosan nem vezettem fel őt, hogy még csak kísértés sem legyen, hogy valaha is felvegyem vele a kapcsolatot. Ő is megértette, hogy mindkettőnknek új életet kell kezdeni. Én visszatértem a múltamhoz, nélküle. Ismét a vad bulik bűvöletében élek, szórom a pénzt, amit a bankrablással szereztem, szörfözöm ezerrel, még egy kicsit a hajamat is meg akarom növeszteni. Nem ártana visszaszoknom a bázisugráshoz, az olyan jól ment. Mint csupán egy vakfolt lenne az elmúlt éveimből. Most ismét előre nézek, új élményeket gyűjthetek. Már nem számít, hogy voltak romantikus elképzeléseim, vélhetően ezek is mentek a levesbe, és a franc sem tudja, hogy valaha mindez változni fog. Visszatérek North Salembe, hogy az ügyvédem segítségével ismét egy bandát verbuváljak, hogy a salemi bankot is kirámoljuk. A képességem segítségével ösztönösen értek a mackók nyitásához, de még a harcművészetekhez is, így azért bőven jók az esélyeim, és ha el is kapnak, nem bizonyíthatnak rám semmit, hiszen nem vagyok beszámítható. Addig még van pár nap, amíg össze nem szedem a nagyjából négy fős csapatot, az is közvetítőkön keresztül, van lehetőségem egy kicsit szórakozni, körülnézni, hiszen ismét fel kell fedeznem a várost, erről azért írtam a naplómba, hogy tudjam, már jártam itt. Most megint új élmények várnak rám.
- Azért csak nem. – Szólok oda szórakozott mosollyal a mellettem próbálkozó szőkének. – Annyira még nem vagy idős, sőt... – És lám, nekem is pont a két kar között esik át a labda. Na tessék. – Ez így van kitalálva. Az ügyesség nem számít, csak a szerencse. Meghívlak egyre, kárpótlásul. – Helyezek le egy érmét a gépére, ha kifogyna a lehetőségekből. Kissé úgy tűnik, hogy rossz a kedve, de mintha nem a játék folytán lenne így. Kíváncsian fonom karba a kezeimet, remélem ezzel nem zavarom meg.




||music:Love me like you do|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Szomb. 19 Szept. - 22:19





Joshua & Hiranneth

Alapjáraton egy bizonyos kísértetház miatt érkeztem North Salembe. Hogy miért? Az ok még mindig ugyanaz. Az apám. Egy kósza hírt nem hallottam róla, amióta New Yorkba költöztem és a tény, hogy talán soha nem fogom megtalálni, csak idegessé tesz. Mi lesz akkor, ha soha se fogom tudni visszaadni neki azt a kínt, gyűlöletet, amit ő adott nekem, mikor kicsi voltam? Ez az életcélom. Megtalálni, megleckéztetni a múltban történt tettei miatt. Megölni nem fogom, mégiscsak az apám és valahol a szívem mélyén azért még mindig ott van neki az a pöttömnyi hely, ahová be tudom fogadni. Senki sem tudja -még én sem-, hogy mi lesz akkor, ha találkozunk. Jó, oké, most még azt mondanám, hogy fejjel nekirohannék, de éles helyzetben sose lehet tudni mit fog tenni az ember. Lehet csak leblokkolnék és földbegyökerezne a lábam, ő pedig szépen leoltana szúrós szavaival, majd ott hagyna. Ez lenne a bosszú? Ugyan. Megalázva elkullogni anélkül, hogy egy árva szót szólnék? Ennél többre vagyok hivatott. Ha megtalálom, nem fogok kesztyűskézzel bánni a szavakkal.
Apám gondolata csak negatív érzelmekkel tölt el, amióta idekerültem, így még mielőtt több infót próbálnék szerezni róla, ideje lesz egy kis pihinek. Pihi alatt szórakozást értek.
Játékterem. Mi más lehetne jobb időtöltés, mint belépni abba a jellegzetes világba, ahol a géphangok ezerrel pötyögnek, és kártyajátékosok versengenek a fődíjért. Amint belépek, rögtön érzem magamon, hogy valamelyest feloldódtam és apám kósza gondolata sem merül fel, így hatalmas nyugalommal lépkedek beljebb. Hirtelen nem is tudom melyikkel kezdjem. A flipper és a félkarú rabló is eléggé hívogató, de talán a flipperhez jobban húz a szívem. Kiskorom egyik legjellegzetesebb játéka. Kipróbáltam én már minden formában, méretben, fajtában, akkor ezzel a kis North Salem-i géppel miért ne tenném? Lelkesen lépdelek elé és veszek ki zsebemből egy aprót, amivel elindíthatom kedvenc játékom. Óvatosan behelyezem, hisz' ezeknél a "mai" gépeknél fene se tudja, mikor fogja elnyelni a pénzed, én pedig nem akarnám ezzel eltölteni az időt. Aprókat bármikor dobálhatok el feleslegesen, de jelenleg nem ez a célom. Amint begurult a kis fémdarab, kezeimet a kétoldalt lévő gombokra helyezek. Kisebb-nagyobb csörömpölés, zene, ami a kis gépezet indulását jelzi, majd megjelenik a fémlabda is.
- Remélem nem öregedtem ki ebből túlzottan. - jegyzem meg magamnak csakúgy a semmibe mormolva. Végül lenyomom az egyik gombot, hogy végre elkezdődjön az igazi játék. A labda pattog, nagyobbnál-nagyobb célpontoknak nekicsapódik, de amint a két alsó karhoz érne, szabályosan beesik közötte.
- Ó! Ugyan már! Ennyire szemét nem lehetsz. - lököm meg egy picit előre. Még van pár próbálkozásom, de nem ilyen nevetséges okok miatt akarnám elbukni mindet. Újabb pattogás ide-oda és ismételten a két kar között suhan el. Most vagy én vagyok ennyire szerencsétlen, vagy valaki megpiszkált a gépet.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Mesélő
Hozzászólások száma : 517



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Hétf. 22 Dec. - 18:26

Szabad játéktér, új játék kezdhető.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jaime Murray
Hozzászólások száma : 65
Kor : 944



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Hétf. 6 Okt. - 15:39

Nikola & Enaid


Ismét behunytam a szemem, a feszültség még nem távozott belőlem teljesen, de... Valahogy nem éreztem szükségét, hogy rápillantsak, mert az érintések több dolgot adtak át nekem, mint a látványa. Éreztem testének melegét, szívének dobogását, illatát, nyugodt lélegzetvételeit. Mindegyik összhangban volt, akár csak egy precízen megalkotott, kiváló gépezet, remekül komponált zene. Szavaira önkéntelenül is elmosolyodom, rápillant, ahogy karját tartja, s lassan belekarolok, elindulok vele kifelé.
- Mindenre kíváncsi vagyok. Hol születtél? Mikor? Miken mentél át? Hogy jutottál el ide? Mikre vagy képes? - sorolom a kérdéseket, de csak párat, hiszen annyi mindent szeretnék tudni. A tudományos módszerre ingatom a fejem.
- Nem értek én az ilyesmihez, de ha szerinted működne, megpróbálhatjuk. Szeretném mi hamarabb kideríteni, ki vagyok. - mondom, majd oda kint kissé bizonytalanul pillantok a kocsira. Ültem már ilyenben, de koránt sem vagyok elragadtatva tőlük. Végül azért beszállok, hisz ő is velem lesz, akkor pedig csak nem lesz baj...

//Én is köszönöm, nagyon tetszett! Akkor majd folyt köv! Smile //



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Hétf. 6 Okt. - 10:13

Csendesen szemlélem, ahogy visszanyeri nyugalmát, újból harmonikussá válnak mozdulatai. Valamiféle különös belső konfliktus uralta egy ideig, melyet már számtalan alkalommal megfigyelhettem különböző embereken, kiknek sikerült ösztöneiket és logikusan feltárt érdekeiket szembeállítaniuk. Határozottan úgy tűnik, sikeresen meggyőzte ösztöneit, s most már nyugodtan haladhat kitűzött céljai felé. Céljai felé, melyek metaforája egyik pillanatról a másikra én lettem. A hatalom adománya sorsa felett. Ritkán kapok ily tetszetős ajándékot, illendő hát megbecsülnöm.
- Ezen pillanattól uradként családod is leszek, otthonom pedig otthonoddá lesz. Jöjj, megmutatom a helyet, melyet mostantól otthonodként tarthatsz számon.
Egy lépésnyit távolodom mindössze, s jobb karomat nyújtom felé, mint ahogy azt hölgyek felé illenék manapság is. Balomba veszem aktatáskámat, majd a kijárat felé indítom lépteinket.
- Kérdezz bátran, avagy mesélhetek régi időkről, régi korokról. Nem kizárt, hogy rájöhetünk, honnan is származol. Bár, ha szabad megjegyeznem, több tudományos módszer is akad, melyekkel közelítő eredményt kaphatunk. Ekképp elősegíthetjük, hogy becsléseink pontosabbá váljanak.
Amennyiben készséges volta megmarad, miként hű szavához, kivezényelem az irodából. Kulcs fordul, ajtó zárul, majd lépteink egyenesen az utca felé vezetnek bennünket. Amott egy autó vár minket, az unalmat egészen jól tűrő sofőrömmel, ki minden bizonnyal azért mégis csak autós üldözéssel töltené idejét, ha tehetné. Elképzelhető, hogy hamarosan sort kerítünk rá. Ki tudja, merre sodor minket a történések jelen kuszasága...

/Köszönöm a játékot! Smile A továbbiakat majd üzenet formában egyeztessük, azt javaslom./
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jaime Murray
Hozzászólások száma : 65
Kor : 944



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Csüt. 25 Szept. - 21:17

Nikola & Enaid


Ki mondtam. Testem ordított, félt, úgy gondolta, hogy hülyeséget teszek, s részben igaza is van, de... az ilyenek csak egyszer adódnak az életben. Így elfogadtam segítségét miközben egyre csak azzal nyugtattam magam: "nincs mit veszítenem." Szemem még mindig csukva volt. Hallottam egyszer egy olyat: 'A legszebb dolgok az emberrel akkor történnek meg, ha csukva van a szeme.' Én is így éreztem most. hangja kellemesen duruzsolt fülemben, testem is kezdett megnyugodni, újra éreztem a vért kezeimben, a görcsös kapaszkodásom lazult, ujjaim újra kisimultak ingén, s puhán ráfeküdtek mellkasára. Hagytam, had forgassa el a fejem, mikor kezét a tarkómra tette, a forró, bizsergető csókra halkan felsóhajtottam. Fura volt az érzés, és tudom, hogy valami történt... Azonban nem nyúlok oda, nem szemlélem meg a művet. Úgy sejtem, ott lesz az még később is. Szívem a torkomban dobogott, arcomra mosoly kúszott, s úgy éreztem, lelkem könnyű.. hab könnyű, szinte felkaphatná bármi. Mikor arcát az enyémhez simította, résnyire nyílt szemmel néztem magam elé, mintha csak felébrednék ebből az álomból, hogy a gondolataim ne messze repüljenek, hanem vele maradjanak. Jó volt valakihez tartozni. És a kérdése, hogy mire vágyom, jól esett. Résnyire nyílnak ajkaim, s lassan, halk hangon megszólalok.
-Otthonra vágyom. - lassan formálom a szavakat, de azért, mert meglepődöm magamon.. Eddig csak a sötétre, csendre és a végre vágytam. Most még is eszembe jutott az, hogy mi volt még az, amely annyira hiányzott az életemből. Ez. Bármiféle kapcsolat, bárki akivel beszélgethetek, akit anélkül érinthetek meg, vagy érint meg, hogy rossz érzés lenne, és egy otthon, ahova visszatérhetek, ha rosszul vagyok, ha fáradt vagyok, ha jól vagyok, egy biztonságos, meleg hely.
-És.. ha már én nem tudok neked sokat mondani magamról.. szeretnélek magam helyett is megismerni téged. Hol születtél? Mikor? Neked van-e családod? Annyi kérdésem van.. annyi mindent szeretnék tudni, hátha nekem is eszembe jutnak dolgok a múltamról. Nem tudom, miért nem emlékszem... Nem tudom, miért zárt el mindent az elmém. - mondom vágyakozóan felsóhajtva. Megakarom ismerni, s ő általa magamat is... azt a részemet, amelyet rég eltemettem valahol. S ki tudja, talán tényleg elkezdek emlékezni. Jó volna... Jó volna tudni, én honnan jöttem, mikor.. kik voltak a szüleim, voltak-e testvéreim... Hogy és mikor lettem ilyen. De ebben a világban... talán lesz lehetőségem választ találni ezekre is.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Csüt. 25 Szept. - 16:14

Az ígéret hazugság. Mikor nem az, könnyen azzá válhat. Ki kellően bölcs, keveset ígér, hatalma mértékére való tekintettel mérlegelve természetesen. Tulajdonképpen nem kínáltam túl sokat, az ára sem mondható kevésnek. Mégis olybá tűnik számomra, mintha úgy érezné, csekély áron vásárolhatja meg a mindenséget. Igaz, egyes dolgok értékét különbözőképpen határozzuk meg. Egy sikeres üzletember, amennyiben becsületét és méltóságát megőrzi, abból profitál, hogy más számára értékes portékát ad el.
Esetünk azonban leginkább csak dinamikájában hasonlít egy hétköznapi értelemben vett üzlethez. Nagyon is értékesnek tartom azt, amit - illetve akit - ebben a minutumban szerzek meg magamnak. Különlegességéhez egyetlen percig sem férhet kétség. Most, hogy magamhoz ragadhatom, ismét hadvezérnek érzem magam egy röpke percig. Hisz mondhatni számomra kedvező hadszíntéren zajlott, mégiscsak csatát nyertem. Magamnak, magunknak.
- Akkor hát elfogadlak, s mostantól enyém vagy. Hozzám tartozol - lehelem füle mellett lágyan duruzsoló tenoromon.
Ölelésem szorosabbá válik, ám jobb kezem hátán egészen tarkójáig vándorol. Finoman elfordítva fejét füle mögé lágy csókot lehelek. Ennek nyomán bizsergető, forró érzés fakad. Egy apró - szürkésfehér - hóvirág, ez marad jeléül annak, hogy ez a test mától a Szörnyetegé. Kitapintható, csöppnyi mélyedés bőrén. Így igaz, a változás nem feltétlenül jár fájdalommal. Bár akadt már, hogy én magam szándékoztam fájdalmat okozni áldozatomnak. Ez minden egyes efféle esetben be is teljesült. Továbbra is karjaim közt tartom, ám arcomat arcához érintem, úgy szólok hozzá ismét. Szavaim lassacskán kelnek csak életre, álomszerű lejtéssel, kimért tempóban.
- Hogy lásd, jó mentorod és gondoskodó urad vagyok, volna egy kérdésem. Mire vágysz most? Szeretnéd még valamivel megpecsételni iménti döntésedet?
Tisztában vagyok azzal, milyen válaszok várhatók leginkább. Ahogy az sem titok számomra, milyen mértékben képes zavarba jönni a számára eddig egyáltalán nem megszokott testi- és érzelmi közelség hatására. Éppen ezért tartom közel magamhoz, hiszen ennyi idő alatt valamelyest megszokhatta ezen helyzetet, valamint nem is feltétlenül szükséges szemeimbe néznie.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jaime Murray
Hozzászólások száma : 65
Kor : 944



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Szer. 17 Szept. - 22:40

Nikola & Enaid


Azt hiszem.. talán elhamarkodott voltam? A szavak kicsusszantak a számon, s alig egy pillanat alatt a férfi magához vont, közel, nagyon-nagyon közel. Lelkem egy része pánikolt, testem pislákolt, zsibbadt, ahogy védekező reakcióként, elkezdte karomból visszahúzni a vért. Lefagyva figyeltem a fekete szemeket, amik nem zavartatták magukat, ahogy ő maga sem. Ajkaimhoz hajolt, éreztem rajta szusszanásának melegét, s ő is érezhette gyors pihegésem. A hirtelen közeledésre kezeimet mellkasára tettem, de gyenge voltam eltolni, ujjaim görcsösen az ingébe markoltak. De ezúttal nem csak a pánik miatt, másik felem vágyainak hullámai elkezdtek hatalmukba keríteni, s átszellemülve hunytam le a szemem, mikor fülemhez hajolt. Hangja töltötte meg a fejem, a testem, a lelkem, az érintését egyre erősebben éreztem, éhezőn, szomjazón ettem és ittam minden szavát, érintését és.. mintha valamiféle gyógyír lenne a bajomra, örömöt kezdtem érezni. Féltem az érzéstől... rendkívül. Mi lesz, ha hazugság? Ha ámítás? Ha illúzió? Gondolni sem akartam ilyesmire. Nem akartam falra festeni az ördögöt, azt akartam, hogy a szavai igazak legyenek. Annak hallatszottak...
Igazából most ért el a tudatomig, hogy becézget.. nem gúnyol, nem csúfol, nincs semmilyen negatív hangja a dolognak, egyszerűen egy virághoz hasonlít, amely borzongatóan simogatja meg a lelkem. Felsóhajtva eresztem ki magamból a szorongást.
-Csak te tudod... csak te érted... miért fordulnék máshoz, aki nem ért és nem tud, hogy adjon célt... vagy legyen több? Nem... nem akarok vakokhoz és süketekhez fordulni. A kezedbe adom létem és éltem... Te tudsz kiutat számomra ebből a csömörből. Bármit megtennék ezért... - hangom halk és bátortalan, de lelkemből szólok. Minden tiszteletem Emmáé, ahogy érzelmeim megzabolázására tanít, tanított, és talán fog is, de szavaiból látszott, hogy ha bár látta, érezte bennem mindazt, amit átéltem és történt velem, nem értette meg. Fáradt vagyok... fáradt vagyok a magyarázkodáshoz, a győzködéshez, ahhoz hogy az emberekhez igazodjak. Victornak azonban nem kell magyaráznom semmit. Ő is átélte mindazokat, amiket én, sőt többet is.
-Biztonságban érzem magam a kezeid között.... - mondom ki hangosan gondolataimat, szinte alig hallható hangon.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Szer. 17 Szept. - 14:37

Mint gyermek legújabb kisállatát, anyuka gyermekét, úri nő új csecsebecséjét, akként dédelgetem, cirógatom mosolyogva. Hallgatom szavait, kíváncsian figyelem minden mozdulatát. Egészen addig, mígnem különös kérdéssel fordul hozzám. Mosolyom töretlen, ám kezét elengedve balom derekára kúszik, jobbom pedig nyakára. Ujjaim tarkóját és fülének tövét simogatják, miközben törzsét s fejét is egészen közel húzom magamhoz. Tudom, tán eltűnik, ám koránt sem hinném, hogy menekülőre fogná.
- Mindkettő? - visszhangzom kérdését tűnődő hangon, miközben orrunk egymás mellett a másik arcához ér, ajkainkat pedig csupán lehelt szavaink választják el.
Derekán valamelyest erősödik a nyomás, mellyel csípőjét az enyémhez húzom, ám bőven a fájdalomküszöb alatt marad az általa keltett érzed. Természetesen számolok azzal is, hogy esetlegesen nőiességének személyem által fakasztott erőteljesebb ébredése esetén bizony nem is foglalkozna apró, fájó érzetekkel.
- Azt kívánod, legyek egyszerre tanítómestered és urad? Kezembe adnád léted s élted?
Mosolyom meglágyul, fejem hajszálnyira oldalra billentem. Anélkül kúszik arcom az arca mellé, hogy ajkaink valóban érintenék egymást, így csupán lélegzetünket érezheti a másik saját bőrén. Szám füle mellé kerül, ekképp szólalok meg ismét.
- Amennyiben ez szíved vágya, leszek a szél, mely csillagporodat felkapja. Cibálhatlak, vihetlek, amerre csak akarlak. Legyen hát így, Hóvirág?
Mintha csak jelenetünk tetőpontját jelezné, felhangosodnak az ifjú Strauss szólamai, erőteljes háttérként szolgálva hószín szépség szívének ütemes taktusa számára, melyet tisztán érzek mellkasomon, minden másodpercben többször is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jaime Murray
Hozzászólások száma : 65
Kor : 944



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Hétf. 15 Szept. - 12:51

Nikola & Enaid


Csendben, lehajtott fejjel állok és hallgatom szavait. Hangja hasonlatos egy tanáréhoz. Megbocsájtva ostoba kirohanásom, értő gyengédséggel magyarázza el bővebben, mire is gondolt. Hallom lépteit, s szemem sarkában már fel is tűnik alakja. Fejem kissé megemelve lesek felé. Az emberekről és rólam beszél... Minden szava igaz...
-Az emberekre eddig úgy tekintettem mint a messzi, apró csillagokra... - mondom halkan, magam elé pillantva. -Mindegyikük egy-egy hatalmas, érdekes csillag a távolban, amelyekben itt, a semmi közepén gyönyörködhetek. Nagyobbak és fényesebbek nálam. Nem tudom, hogy kerüljek úgy közel hozzájuk, hogy a szememben az óriási égi tünemények apró hangyákká váljanak. aztán hirtelen megérzem kezét az enyémen, s magához rántja azt. A hirtelen mozdulattól és közelségtől rémült pillantással tekintek érzelmes szemeibe. Olvasta a gondolatom? Hát közelebb van, mint én azt gondoltam? Ettől az érzéstől -hogy már nem csak mellettem, de bennem van- úgy kezdtem a jövő és a jelen között pislákolni, akár csak a kiégni készülő lámpa. Szavai és érzelmes pillantásai azonban magukkal ragadtak, s annak ellenére, hogy  rendkívüli negatívumként fogom fel, hogy a fejembe lát, minden amit ajánl egy ajtó, amihez kulcsot is ad rögtön. A kérdés az, van-e bátorságom kinyitni? Éljek vele.. vagy éljek neki... Azt, hogy éljek vele, még értem, na de a másik...
-Mit jelent ez...? - kérdezem suttogva, a fekete tekintettől. -Mit tudnék én adni neked..? Olyan vagyok, mint a por... Arra cibál és visz a szél, amerre akar... - mondom és lepillantok kezeinkre.. Látom, ahogy meleg keze az enyémet szorítja mellkasához, amelyen szinte érzem, hogy benne ott dobog a szíve. Ujjaim óvatosan, félve terülnek szét a mellkasán keze alatt, hogy érezzék, tényleg így van-e, pedig tudom.. Tudom, hogy ott dobog a szíve. Figyelem, ahogy hószín ujjaim a sötét anyagra simulnak. Se társam, se célom nincs az életben. Felpillantok a férfire.
-Nem.. nem lehet-e mind kettőt? - kérdezek újra. Lehet, hogy mohó vagyok, hogy egyszerre akarok mindent. És ha igen? Miért ne ihatná lelkem mohón azt a gyógyírt, melyekkel ő szolgál? Ennyi szomjazás után talán nem érdemli meg, hogy végre annyi vízhez, étekhez juthasson, amennyihez csak tud?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Csüt. 11 Szept. - 14:00

Elvben végtelen létünk dacára bebizonyosodik, hogy bizony akadhat jelentősége a pillanatnak is. Bár sosem hittem volna, hogy mindezt egy nálam esendőbb fogja bebizonyítani számomra. A már oly sokszor említett pillanatokat végsőkig kiélvezem, s miután csodálatom tárgya eltávolodott tőlem, tűnödve pásztázom tekintetemmel. Érdekes, különös, különleges. Mégis annyira emberi. Mint azt már volt alkalmam önnön magamról is megállapítani az utóbbi időkben. Nem zárhatom ki annak a lehetőségét, hogy nagyon is emberi vonásaink azok, melyek összekötnek bennünket. Ez esetben pedig nem kizárt, hogy a múlandók módszerei lesznek azok, melyek segítségével eme nemrégiben létrejött kontaktust elmélyíthetjük. Annak pedig számtalan módja akad, így hát az eszközök számosságára továbbra nem lehet panaszom.
Feltételezése különös, kapkodó, nagyfokú értetlenségből fakad. Érthető okokból. Megbocsátó mosoly, egy kósza szívdobbánásra lesütött szem, ezzel is jelezvén tévedésének korrigálhatóságát.
- Szórakozás? Mások fájdalma? Nos úgy hiszem, nem érted még igazán, miként is működik az emberek világa. Ez természetesen nem róható fel hibaként, hiszen még nem volt alkalmad megismerni.
Úgy intek körbe, mintha hallhatnánk, láthatnánk az épületen keresztül áramló tömegek forgatagát. Mintha nem is egy ablaktalan szobában volnánk.
- Ezek a lények amilyen esetlenek, olyannyira csodálatra méltók! Hasonló okokból csodálhatják ők is a hangyákat. Hiszen kisebbek náluk, mégis képesek olyasmit létrehozni, mely látszólag nincs hatalmukban. Ostobán viselkednek, gyakran önmagukkal keverednek ellentmondásba, máskor pedig hihetetlenül kreatív, végtelenül egyszerű módon oldanak meg bonyolultnak látszó helyzeteket.
Mellé lépdelek, ujjammal haloványan érintve, végigsimítva a gramofon peremét. Fejemet tűnődve billegetve, mintha némán dúdolnék, avagy ily visszafogott módon táncolnék a szerkezet dalára.
- Szenvedésed oka az öröm, a kielégültség és az irányítás biztonsága adta élvezet hiányából fakad. A lét érzetének hiánya. Sosem éltél igazán, ám halhatatlanként élhetsz szinte korlátok nélkül, s mások élte is felkorbácsolhatja lelked hullámait. Örömük, haragjuk, fájdalmuk, vágyaik. Mind végtelen mesét tartalmazó könyvecsként szereplői. Ám ha nem tetszik a mese, strófáit át is írhatjuk.
Kezem újból kezére téved, megragadva azt, majd ekkor már erőteljes hévvel dobbanó szívemhez szorítva. Mozdulatommal ismét megteremtem kettőnk testi közelségét, közöttünk mindössze összefonódó kezeinket hagyva. Sötét szörnyszemeim emberies fényükben, ám ezernyi emléket, évezredek érzéseit, gondolatait megcsillantva villannak felé.
- Ne kívánd halálod! Ha végső vágyad ez marad, megadhatom neked. Ám előtte élj velem! Vagy ha cél kell, élj nekem! Ezer és ezer pillanat van, melyet még az emberek is átélnek egytől egyik, te pedig látni, érezni akarod. Hiszen úgy sejtem, még férfival sem voltál. Úgy, igazán, érzéki mód kettesben. És megszámlálhatatlanul sok pillanat van, melyet tán csak mi élhetünk át. Nem tudhatod, mely adja meg azt azt a gondolatot, azt a végtelen mély érzést, ami megindokolhatja létedet.
Nem kizárt, hogy szentimentális pillanatokon estem túl az imént, így most lassanként megnyugtatva a hószín szépség kedvéért beindított tüdőm és szívem heves működését tartom fogva kezemmel és tekintetemmel. Tisztában vagyok vele, hogy képes elmenekülni. Mégis aképpen okoskodok, amennyiben nem utasít el, maradni fog. Ha pedig megijedne, hát visszatér.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jaime Murray
Hozzászólások száma : 65
Kor : 944



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Hétf. 1 Szept. - 12:31

Nikola & Enaid


Amint kezeink összesimulnak, a férfi nem rest, hogy határozottan, de még is lassan magához húzzon. Nem tudom mi van velem... Ettől a mozdulattól alapjáraton már valahol három évvel később járnék és szidnám az eget és a mindenséget, hogy nem vagyok képes kontrollálni magam. Most még se érzem úgy, hogy szívem majd kiugrik a helyéről, s hogy ajkaim kiszáradnának a sűrű levegővételtől. Még az sem okoz bennem nagyobb vihart, mikor ismét végig simít az arcomon: és ez megrémiszt. Nem tudom, hogy magamtól, vagy tőle kell féljek, de tudom, hogy ez nem természetes. Úgy ismerem magam, mint a tenyerem, tudom, hogy már rég nem lennék itt és még is itt vagyok. Ezt.. ő okozza? Okozza, vagy csinálja? Egyáltalán nem mindegy. Hogy lehet ez? Hogy lehet valakit egyszerre félni és csodálni, ennyire hevesen? Csak nézek a fekete szemeibe, amelyektől nem tudok elszakadni, hallgatom a hangját, a szavait, amelyek egyszerre gyengédek és figyelmeztetőek. Bármire is pillantok rajta, sosem látom oldalának csak az egyik felét: csak azt, ami félelmet kelt, vagy csak azt, amiért rajongani tudnék. Minden porcikájában ott van mind kettő, mikor érzem, hogy a már megszokott érzéseim kezdenek visszatérni. A szívem ismét a torkomban, a gyomrom görcsben. Most érzek magamban erőt, hogy egy lépést távolodjak, muszáj... úgy érzem rögtön megfulladok, ha nem teszem. Elszakítva a tekintetem az övétől nézek körbe, kapaszkodom a valóságba, nyugtatom le magam, miközben el is fordulok tőle, először oldalt az ablak felé, majd háttal neki, a gramofon felé. Nem, még nem vagyok annak a határán, hogy eltűnjek, de jobb, ha már előre oda figyelek rá.
Szavaira végre tudok egy kis figyelmet szentelni. Kik hát a számunkra érdekesek, akik felé figyelmünket fordíthatjuk, ha nem a különlegesebbek? Ha ő is csak apró homokszemei az idő homokórájának, és nincs jelentőségük egy-egy különlegességen kívül, miért foglalkozzunk velük...?
-Te miért foglalkozol velük? Csak szórakozásból? - kérdezem, de nem fordulok vissza. Ez.. alapjáraton lehet, hogy nem szép dolog, de nem bírnék szóhoz jutni, ha ismét a szemeibe kellene pillantanom. Megfoszt minden erőmtől a kétség és valami más. Nem tudom kifejteni még magamnak sem, mi lehet az, ami ennyire harcban áll a félelmemmel. De emiatt vagyok még itt és fogadtam el a segítséget. Végül keserűen lesütöm a szemeimet. Isteneik lehetnénk... Ha akkora hatalmam lenne, nem játszanék más életével, ellenben a sajátoménak vetnék véget. Nem vágyom másra, csak egy végtelen fekete űrre, ahol nincs más, csak én és a csend. Se fájdalom, se érzelmek, se test, semmi nincs ott. De ezeket a sötét gondolatokat nem akarom vele megosztani. A Halál vágya sokak szemében gyengeség és ez talán nálam is így van. Kívánom, vágyom, akarom, de soha nem érhetem el. Azonban nem akarok előtte gyengének tűnni. Megakarom tudni, megakarom ismerni mindazt, amit nyújtani tud, amit mutatni akar, hátha van remény és kiút ebből a Földi Pokolból. Behunyom a szemem és nagy levegőt veszek, amit halkan és hosszan fújok ki. Nem tudom, miként képzeljem el azt, amiről beszél. Nem tudom, számára miért kiút a sötétségből mások fájdalma. Engem talán az is a sajátoméra emlékeztet.
-Hogy tudja más szenvedése feletetni az enyémet? A tieden segített...? - kérdezem, de hangom halk és visszafogott, mintha attól tartanék, hogy ostoba kérdéseim okán leharapja majd a fejemet. Kicsit.. úgy érzem magam vele kapcsolatban, mintha ellentétek lennénk. A fekete-fehér, az alá-fölé rendeltség, a közelség és távolság vágya, az élet és a halál játéka.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Szomb. 30 Aug. - 23:48

Feketén csillogó szemekkel, elégedetten figyelem, ahogy kezesen simul kezembe saját keze által. Lassú, ám erős tónusú mozdulattal húzom közelebb, hogy ismét leheletnyi távolságba kerüljünk egymástól. Bal kezem eközben ismét arcára téved, ismételten végigsimítva azt.
- Igazad van, gyönyörű Hóvirágom. Éppen eleget futottál. Immár otthon vagy. Végre megérkeztél!
Derűs mosollyal arcomon, kissé tűnődő kifejezéssel arcomon személem új szerzeményem. Úgy hiszem, ezúttal nem holmi hirtelen fellángolás érdeklődésem, sokkalta inkább hosszan tartó borzongás sötét lelkem mélyén. Már amennyiben feltételezzük a lélek létezését.
Szavai s lelkesedése hallatán mosolyom megbocsátóvá válik, miközbe fejemet finoman megcsóválom. Értem, mire gondol, s miért. Azt azonban nem tudhatja, miféle fontos tényezőket felejtett ki eddig információ hiányában töredékes módon felépített világképéből.
- Tudod, kedvesem, hozzánk hasonló ha létezik még, nincs sok. Ám akad jónéhány múlandó, kik között némelyek érdekes, gyakran lenyűgöző dolgokra képesek. Ám ez ne tévesszen meg! Éppolyan porszemei az idő szelének, mint közönséges társaik.
Fokozatosan engedem csupán, hogy testében mesterségesen kelt nyugalma alább hagyjon. Mindeközben közelségemmel, érintésemmel igyekszem fokozni érzéseit, ezzel is mintegy mondhatni szoktatván magamhoz. Kényelmetlen volna, ha minden egyes alkalommal, mikor meglepem valamivel, eltűnne.
- Végső soron, ha kívánjuk, isteneik lehetünk. Mind az egyszerű, mind a különleges múlandóknak. Játékaink, sakkfiguráink lehetnek. Pillanatnyi létezésük lehet szórakozásunk eszköze, forrása. Olykor pedig egy keveset visszaadhatsz nekik abból a szenvedésből, keserűségből, melyet ők okoztak számodra.
Láttaz az imént azt a tüzet, mely motiválhatja, kiránthatja melankóliájából. Tán koránt sem örökre, nem minden percére. Ám ha valamely napjának néhány órájára megtapasztalhatja, milyen is a valódi, szívet hajszoló ambíció, azért az élményért még hálás lesz.
Bár akadna még mit mondanom a hószín szépségnek, egyelőre türelmemre hagyatkozom. Tisztában vagyok vele, hogy eképpen is információk és érzetek tömkelegét zúdítottam rá, melyek feldolgozásához időre lesz szüksége.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jaime Murray
Hozzászólások száma : 65
Kor : 944



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Szer. 27 Aug. - 23:13

Nikola & Enaid


Miután sikeresem visszatértem a jelenbe, nem igazán voltam büszke arra, hogy nem tudom az érzelmeimmel együtt az erőmet sem irányítani. Még is, őt lenyűgözte, ami engem kissé megnyugtatott. Valahogy egészen biztos voltam abban, hogy ő is biztos többet tud annál, mint amennyit közölt, bár még ráér ilyesmiről kérdezősködni, főleg, hogy elém lép és ismét hozzám érve felemeli a fejem, hogy ismét magával ragadja a pillantásom. Sőt, még meg is akar simogatni, amitől megint kezdem úgy érezni magam, hogy.. hát leginkább két felé válnék: az egyik felem sikít és szaladna, a másik pedig két kézzel kapaszkodna bele és még a tenyerébe is simítaná az arcát.
Így inkább ráhagyom a választást, vajon megteszi-e. Ha igen, ajkaim résnyire nyílnak, és egy hangtalan, gyors levegőt veszek, de már fújom is ki azonnal, mintegy apró sóhajt téve ezzel. Közben szavaira is figyelek, amelyek felkeltik érdeklődésem, még is, valamitől nyugodt maradok.. Talán a kisugárzása teszi, nem tudom, de azt biztos, hogy nem nehéz uralkodni az erőmön. Még azokon a szavakon... A "Vagy tán ezek izgalma is vonzza?"-n sem tűnök el, pedig ha tudnék, elpirulnék. Ez a gondolat, hogy az ilyesmi "felizgasson" egyszerűen zavarba ejtő. Már maga a vonzalom is egy olyan dolog, amelyről réges-réges-rég lemondtam, még mielőtt túl sok fájdalmat okozok magamnak. Még is... mikor végig simít arcomon, s onnan indul lefelé a nyakamra, a már kikészülő válaszokat is belém fojtja. Ajkaim kiszáradnak, ahogy az előbb résnyire nyílt szám között vettem a levegőt, pupilláim kitágultak. Csak ezekből szűrhető le az a zavar (és érdeklődés), amelyet ez a meglehetősen intim érintés okozott. Mert igen, számomra ez az volt, hiszen eddig max a kezemet fogták, de az, hogy a férfinek megengedtem a derekamat, arcomat érinteni.. még az is bele fér egy közelibb ismerettségbe -hol ott kevesebb ideje ismerem, mint egy óra-.. na de a nyak. Az akkor is intim marad, ha jobban megismerem és így a mondatának is egészen más fénye lesz.
Egyszerűen nem tudom, mit gondoljak. Nem mondanám, hogy bízom benne... nem, ez a dolog túl szép, hogy igaz legyen... még is, annyira ellenállhatatlan a dolog. Félek az újabb fájdalmaktól, de nincsen veszíteni valóm. Talán pontosan ez a lényeg. Még is mi veszítenivalóm lenne? Kezére pillantok, ahogy felkínálja.. Gyengének érzem magam.. Egy részem azért kiált, hogy fussak el, másik már kinyújtotta volna a kezét. Gyenge vagyok a választáshoz.. Pedig annyira egyértelmű! Még is minek fussak..?
-Nincs értelme futni... -mondom nagyon halkan magamnak, ezzel együtt nagy erőt is véve, kezem lassan kinyújtva érek hozzá az övéhez, szemeimmel követem a mozdulatomat, mintha biztos akarnék lenni abban, hogy tényleg oda ér. Az érintésem puha, bizonytalan, félelmet sugároz, szinte érződik, hogy szomjazza az értő társaságot, és mindazt, amelyet a férfi ajánlott.. Egy jobb élet reménye... Inkább az, mint hogy az emberekkel foglalkozzon.
-A tegeződés fel sem tűnt... Ha akar, tegezhet, nem zavar... - pillantok fel rá végül.
-A röpke éltű emberi lények nem igazán foglalkoztatnak.. a hozzánk hasonlók.. sokkal inkább... - mondom és szememben megjelenik valami egészen más.. olyasmi, ami eddig nem. Valami tűz, valami bizsergető vágyakozás. Igen, a mutánsok sokkal de sokkal jobban érdeklik, tudások és mindaz, amit rejtenek, mint a nyomorult emberek, akik csak kivetni tudták maguk közül. Úgy érzi, nem érdemlik meg azt a figyelmet, amit nekik szentelnek.
-Bár ha a "megismertetéshez" az a feltétel, akkor.. készségesen ismerem meg őket is. Bár nem szívesen.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Szer. 27 Aug. - 17:26

Korábbi szemérmessége alapján számítottam rá, hogy tán nehezére esik feldolgozni, amennyiben a számára megszokottnál szorosabb testi közelségbe kerülnénk. Szavaiból egyértelműen kitűnt, nemigen volt alkalma bármiféle bizalmasabb kontaktust létesíteni mással, legalábbis emlékei nem terjednek ki efféle tapasztalatra. Nyilvánvaló volt számomra, hogy nem hétköznapi ember, teste különleges titkokat rejt. Arra azonban semmiféle percepció nem készíthetett fel, ami eztán történik. Ahogy újra és újra kifakul az általam élt téridőből, akaratán kívül is egyértelművé teszi, miféle hatással van rá érzelmi állapotának szélsőséges állapota.
Kissé meglepve, ám leginkább érdeklődve figyelem, miként hunynak ki a léte által keltett ingerületek érzékeimben. Innen tudom biztosan, nem létezik már. Akként nem, ahogy azt én ismerem.
Kényelmesen elhelyezkedem a fotelben, s kezem ügyébe kerítem poharamat. Néhány korty egy kellemes, lágyabb ízvilágú borból, és máris könnyedébb átgondolnom, mi is történhetett az imént. Alaposan kielemzem magával a jelenséggel, és még inkább a hölgy lelkivilágával kapcsolatos megfigyelésemet. Hajt a vágy, hogy tán végre olyannal folytathassak eszmecserét, ki a múlandó kétlábúaknál könnyebben megértheti világlátásomat. Mégsem hamarkodhatok el semmit, hisz bármiféle bizalmi viszony információk nem kívánt személyekhez való szivárgását eredményezheti. Így igaz, bár rendelkezem érzelmekkel, a kiemelkedő intellektusú emberekhez hasonlóan magam is felülbírálom azokat szükség esetén.
Nem szükséges sokáig várakoznom, hamarosan ismét megpillanthatom a kivételes, hószín lényt, érdeklődésem tárgyát. Oly rövid idő ez, hogy mikor megfeledkezem magamról, olykor szívem egyetlen dobbanása is tovább tarthat ennél.
Eleinte leginkább a kíváncsiság az az érzés, mely dominánssá válik mimikámban, bár egy kósza mosoly máris ott bujkál szám oldalsó szegletében. Kimért mozdulattal helyezem poharamat a kis asztalra, majd talpra állok, hogy ne kelljen oly mélyre hajtania fejét tekintetem elkerüléséhez. Jól láthatóan szégyelli magát, ha mégoly kevés befolyása is akadt a percekkel ezelőtti történésekre. Megfontolt léptekkel indulok meg felé, ezzel is időt hagyva számára, hogy visszaszerezhessen valamelyest korábbi komfortérzetéből.
- Tudja, nem is sejtettem, hogy efféle különlegességnek is birtokában van. Bámulatos! - biccentek elismerően, s mosolyom ezzel egy időben már egészen szélesre húzom.
Ahogy elé érek, ujjammat álla alá támasztva, lágy mozdulattal ösztökélem tekintetének feljebbvonására. Szemeibe nézek, a pillanat törtrészét sem szalasztom el. Kezemet arca mellé emelem, ám bőrének érintése előtt kivárok, vajon tekintete, testének rezdülései beleegyezésről adnak-e tanúbizonyságot. Amennyiben igen, arcát végigsimítva mosolygok rá, fejemet kissé oldalvást döntve.
- Ezek szerint nem neheztel érte, hogy az imént szemérmetlenül tegeződésre váltottam? S annak tudatában is csatlakozni kíván hozzám, hogy tudja, a sötétség rémére tekint éppen, kiről gyermekek riogatására megszámlálhatatlan mese, legenda született? Egy kiszámíthatatlan, birtokló férfihez? Vagy tán ezek izgalma is vonzza?
Hatásszünet csupán, rövidke, néma csend. Számunkra még az embernél is múlandóbb, rezzenésnyi.
- Való igaz, kik eddig féltek kegyedtől, meghurcolták, bántani próbálták... Nos, ezek a pernyi éltű kétlábúak mától szórakozását, kíváncsiságának kielégítését szolgálhatják.
Akár csak megrezdülni látszik léte, azon nyomban lecsökkentem adrenalin szintjét, mielőtt végleg eltűnne szemeim elől. Arról nem is szólván, az emberek - különösen a nők - nagy becsben tartják, s alkalomadtán élvezettel süppednek a biztonság hamiskás érzetébe. Számomra pedig egyébként is érdekes, vajon mennyire is és milyen módon ember ő.
- Már amennyiben szívesen váltaná korábbi áldozati szerepét a vadászéra, természetesen. Ez esetben megmutathatom, mit életnek neveznek, s tán még annál is többet - biccentek, kezem pedig végigsimítja arca után fültövét, s nyakát. Végül mellém kerül lógva bár, mégis enyhén előre tartva, felfelé nyitott tenyérrel. Mintegy felkínálva a hószín szépség számára, ujjaim közé kezét várva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jaime Murray
Hozzászólások száma : 65
Kor : 944



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Hétf. 25 Aug. - 0:06

Nikola & Enaid


Miután kiöntöttem a lelkem, koránt sem az történt, mint amire számítottam. A férfi nem gúnyolt ki, sőt, pillantása megértő volt, mosolya pedig kedves. Alig vettem észre, hogy közelebb húzott magához, lopva kettőnk között a távolságot. Csak akkor tűnik fel igazán, mikor arcunk egész közel kerül.
Ez a közelség... felzaklat. Erre nincs jobb szó. Nem kell feltétlenül rossz értelemben venni, de így van. Felkavarja a leülepedett érzéseimet, amitől megint el kell szakadjak a valóságtól, hogy arra koncentráljak, ne váltsak síkot. Még is, szavai nem hagyják, hogy magamba merüljek, hogy kalapáló szívem, légzésem megnyugtassam. Amint felpillantok, elkapja tekintetem, s én nem tudom elereszteni. A mondatok elérnek agyamig, de valahogy nehezemre esik elhinni.. hogy más is... és még is. Itt van ez a férfi, akit pusztán véletlenül ismertem meg  és ő tudja. Ismeri. És a kérdése... az volt a tetőpont. Az öröm, a felhozott emlékek, az együtt érzés, a keserűség mind csak gyűlt bennem. Soha nem adtam ki senkinek - nem is volt kinek. És most itt van ő, aki szörnynek hívja magát és kölcsönös megkönnyebbülést kínál.
Remegek. Nem fázom, nem is félek. Nem tudom, mi kelti bennem ezt, de testem felett kezdi átvenni az irányítást az erőm. Elvétem a lépést és egy pillanatra -de tényleg csak a másodperc egy tizedére- síkot váltottam, majd vissza. Ez amolyan villogásnak tűnhetett, mert még kétszer vagy háromszor biztos eltűntem. Megállok. Muszáj. Nem bírok táncolni, arra kell koncentrálnom, hogy itt maradjak. Nem engedem el Victor vállát és kezét sem, jelenleg ez ösztönöz arra, hogy ne váltsak síkot,  Ő tart itt.
Kénytelen vagyok elszakadni a tekintetétől. Behunyom a szemeimet és próbálom lenyugtatni magam, de bárhogy próbálom szívem és sikító lelkem nyugalomra inteni, mintha minden csak olaj volna a tűzre. Ismét el-el tünedezem, ezúttal hosszabb időre is, majd teljesen...
Ajj ne...
Dühös vagyok magamra, habár tudom, ez nem segít az állapotomon. Este van.. Másnap, vagy még az nap..? Nem tudom, de a szoba sötét és üresnek tűnik. Van egy kis időm gondolkodni, bár ez csak illúzió: magamban már döntöttem.
Azt hiszem, csak ez az egy perc kellett... mert ahogy körbe néztem a szobában, már hiányoltam a férfit. Erre az érzésre koncentrálva nem volt olyan nehéz visszatérnem a jelenbe, amely alig két percet haladt előre. A mi, végtelen életünkben ez elég rövid időnek mondható. Ha a férfi bent van, megszólalok:
-Ne haragudjon.. nem igazán vagyok a képességem ura... - mondom és elszégyellve a dolgot nem is pillantok fel, nem tudom, hogyan pillant rám.
-Az ajánlata... nagyon hízelgő. Ostobaság volna részemről nemet mondani. - pillantok fel végül még is.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   Vas. 24 Aug. - 22:16

Örömmel konstatálom, hogy eme közös elfoglaltság igazán kedvére van, s tetszőlegesen sok időt szándékszik és képes is rászánni. Ezen kijelentésének tartalam több, semmint hogy a hölgy sok szabadidővel rendelkezik. Sokkalta inkább sugallják szavai azt, hogy szívesen időzik velem bármely nap, bármeddig. Nos, még elválik, miként fog vélekedni személyemről a későbbiekben. Lénye továbbra is lenyűgöz, s bár többnyire hajlamos vagyok elunni az embereket, úgy érzem, jó ideig nem lesz rá precedens a hószín csoda esetében. Nem mindennapi élmény vezetnem, kivételes élmény néznem, csodás élmény éreznem.
Történetét érdeklődve, bár mosolyomat szelídebbé varázsolva hallgatom végig. Már amennyiben nevezhetjük történetnek. Tulajdonképpen vallomás annak hiányáról, s egy életérzésről, illetve annak hiányáról. Részint kiegészíti szavait gondolatainak érzelmektől terhes vetülete, melynek egy részét sikerül elértenem elméjének emlékek után kajtató kusza kavalkádjából. Értem, tán mindennél s mindenkinél jobban. Ő is érthet, mindennél és mindenkinél jobban.
Derekát egészen közel húzom, az illendőség határáig, s a lassuló zenével összhangban állapodik meg arcunk egymáshoz egészen közel. Hangom halk, mintha félne, hogy elijeszti a percet. Tekintetem csodálattal és reménnyel teli, szám ismét derűt sugároz.
- Biztos voltam benne, hogy kegyed különleges, ám nem sejthettem, hogy ennyire. Kérem, örvendeztessen meg tekintetének jégszín csodájával, s hallgasson meg!
Egyetlen pillanatra sem állhat meg táncunk, hiszen a zene sem rest, s tovább rezgeti lelkünk húrjait harmonikus dallamaival. Mindent megteszek, hogy tekintetét rabul ejtsem. Nem félek tőle, hogy komoly kihívást jelentene, ennek ellenére nem aprózom el ezen szándékom beteljesítése iránti törekvéseimet.
- Tudom, milyen, mikor minden és mindenki eltűnik mellőlem. Nincs, mi megállna az idő vasfogával szemben.
Újabb lépések, melyek segítségével újra és újra körüljárjuk a szobát. Egy, két, há'. Egy, két, há'. Egy, két, há'. Mindeközben végig a hófehér szempárt vizslatom, s csupán néhány ütemnyi hatásszünetet hagyok szavaim továbbfűzése előtt. Tudom már, olyasvalakivel találkoztam, ki hozzám hasonlóan ember számára felfoghatatlan ideje tapossa ezt a planétát.
- Nos, Kísértet, rengetegszer láttam már félelmet emberi szemekben. Éreztem, ahogy lelküket marcangolja. Mi nem vagyunk olyanok, mint ők. Mond, halhatatlan szépség, csatlakoznál a mélység szörnyetegéhez, hogy a fellegekbe emeljen, kölcsönösen megszabadítva egymást évezredes magányunkból?
Táncunk csónakján ringunk tovább, ahogy fekete és fehér, szörny s kísértet egymást csodálja, míg el nem határozzák, mihez kezdjenek egymással. A Szörny már határozott, s ki is nyilatkozta azt. Mit tesz hát a Kísértet, mit lép? Egy, két, há'. Egy, két, há'.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Játékterem   

Vissza az elejére Go down
 
Játékterem
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: North Salem-