we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Sürgősségi ügy
by Mesélő
Szer. 18 Okt. - 18:28

Adler nyaraló
by Aaron Adler
Szer. 18 Okt. - 15:08

Kerti lugas (fürdő előtér)
by Adrienne Meyer
Szer. 18 Okt. - 14:56

Hope Town - Eredetkutatás
by Adrienne Meyer
Szer. 18 Okt. - 14:45

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Csüt. 12 Okt. - 8:22

Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Szomb. 7 Okt. - 8:54

Bellamy & Felicity - Koccanás
by Felicity Phoenix
Csüt. 5 Okt. - 20:36

Four Seasons szálloda
by Jamie Cavenaugh
Vas. 1 Okt. - 19:15

Top posting users this month
Jeremy Carlson
 
Adrienne Meyer
 
Jamie Cavenaugh
 
Dakota Lincoln
 
Shosanna Webber
 
Mesélő
 
Casey Andrews
 
Felicity Phoenix
 
Kieran Boomer
 
Jean Grey
 
i'm here





Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 A hajóút

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Kedd 24 Jún. - 19:08

[Eric csapata]

Asszem nem leszek kitüntetett mentőangyal, mert nem sokat tudok segíteni sem abban, hogy a szőke lány megnyugodjon, sem abban, hogy egymagam mentsem ki, de szerencsére más is felfigyel a vergődésünkre, így nem csak nekem kell a jólétéért felelnem. Örülük, ha engem nem temet be egy nagyobb hullám, vagy nem múlik el belőlem az adrenalin hatása, hogy feladjam a reménytelennek tűnő taposást. Ha mások nem kiáltanák, hogy szárazföld van a látóhatáron, nekem lehet, hogy fel sem tűnne, de így persze rögtön az lesz az elsődleges cél, hogy valahogy elvergődjünk odáig. Nem mintha nagy reményeim lennének egy a semmi közepén levő földdarab láttán, de a vízből már nagyon kikívánkozom. A korábbi ijedelem, sőt sokk egyenesen kimerített, ezt nem is tagadhatnám, a vizes ruhák pedig kellemetlenül tapadnak rám, húznak le a mélybe. A cipőimet meg szerintem elhagytam.
Azért nem akarom szem elől veszteni Nique-t, és az ő a semminél biztosabbnak tűnő „tutaját”, Carrie-Ann mellett maradok, segítek neki az ajtóban kapaszkodni, és megmaradok mögötte evickélve. Legalább nem én leszek az úttörő, a part számomra még lehangolóan messzinek tűnik, ám meglepő gyorsasággal közeledik, vagy csak én magam nem érzékelem már igazán és megfelelően az idő múlását, minden érzés összefolyik a fejemben a valósággal. Amíg mozgok, addig sem érzem a jegesnek ható vízzel együtt a saját kétségbeesésem és félelmemet. Tekintetemet amennyire tudom, a célon tartom, és szaggatottan kapkodva a levegőt, úszok.
El sem akarom hinni, amikor a vizet taposó lábaim végre homokos talajnak ütköznek. A fáradtságtól bukdácsolva mászok ki a partra, és amint úgy gondolom, hogy kellőképp messze kerültem az átkozott víztől, engedek az ólmos fáradtságnak, és elterülök - Minden szuper – lehelem a választ Nique kérdésére, nem mintha biztos lennék benne, hogy ténylegesen hallható is volt a motyogásom…szárazföld. Még sosem örültem neki ennyire.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Jessica Alba
Hozzászólások száma : 167
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Hétf. 23 Jún. - 10:40

A hajóút


[Charles csapata]

- Jól, jól, semmi bajom, csak pár horzsolás.
Bólogatok, meglepően jól viselem szerintem a helyzetet, sokat segít, hogy semmit nem érzékelek a külvilágból érzelmek tekintetében, így jóval egyszerűbb perpillanat az életem. Tudom, épp hajótörést szenvedtük, de akkor is nyugisabb így. Segítek, ahol tudok, a csónakba viszont eszembe sem jut beszállni. Nem szeretném foglalni a helyet, hiszen nem sérültem meg, és elég jó kondiban vagyok, talán sikerülhet kiúsznom, ha meg nem, hát remélhetőleg majd berángatnak valaki helyett, akinek nincs semmi baja, mégis ott mereszti a seggét.
Ha már senki olyan nem maradt a hajón, aki mozgásképtelen, akkor keresek egy helyet, ahonnan a vízbe vethetem magam, és elkezdek tempózni, remélhetőleg a szél, és a hullámok velünk lesznek, így nem kell majd plusz erőtartalékokat felhasználni. Próbálok nem túl gyorsan, kétségbeesetten haladni, azt mantrázom magamban, hogy semmi baj sem lesz, hiszen tudok úszni. Így hát elevickélek a csónak közelében, tekintetemmel folyton a szigetet keresve, mert bizony kell egy kapaszkodó, hogy ne adjam fel.
Egyre jobban fáradok, olyan kilátástalannak tűnik ez az egész… azon nincs is időm gondolkodni, hogy mennyire fura és abszurd, ami történt, és hogy abszolút nincs köze semmihez, ami természetes. Valahogy egyre távolabbinak tűnik a sziget, de úgy sejtem, csak az elmém csap be, hiszen fáradok, minden nehezebbnek tűnik ilyenkor. Aggódom is… vajon Nique jól van? Tud úszni egyáltalán? Fogalmam sincs róla. És Chad? Kinek fogok az agyára menni, ha elpatkol nekem? Meg úgy egyáltalán, bárki? Mégiscsak egy iskolában élünk…
Nagy sokára azon kapom magam, hogy nem tudok tempózni, mert a térdeim homokot érnek. Egyből fel is állok, azaz próbálok, és kiverekedem magam a partra, majd amint már nem érzek vizet, elvágódom a homokon, aztán rögtön fordulok is hátra, hogy a hasam süttessem. Na jó, nem azért, sokkal inkább az az oka, hogy képtelen vagyok megmozdulni, és ijesztően gyorsan veszem a levegőt, illetve dobog a szívem. Azért, körbeforgatom a fejem, úgy látom, megvan mindenki, Gabriel kérdésére felemelem a kezem és kalimpálok kicsit a levegőben.
- Jelen!
Ennyi telik most tőlem, és bár szeretnék elindulni a másik csapatot felkutatni, de jelenleg nem érzem magamban rá az erőt, viszont ha kicsit kipihentem magam, én is arra veszem majd az irányt, de közel sem olyan tempóban, mint Gabriel.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Irina Shayk
Hozzászólások száma : 531
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Pént. 20 Jún. - 11:03

[Eric csapata]



Egy féloldalas keserű vigyor a jutalom Nique helyeslésére, miközbne masszívan kapaszkodom a jelenleg életet mentő ajtóba. Hogy mire nem jó egy ilyen fadarab? Még jó, hogy nme csupa fém és króm volt a hajó, most aztán tempózhatnánk, mint a hülye.
- Valami nekem ütődött a vízbe - felelem, miközbne megpróbálom magam felhúzni a tutajra, bár egy kézzel elég nehéz. Nem mintha úsztatni akarnám magam, de félek, ha sokáig egykezezek, egy idő után lesüllyedek, mint az ólom. És ki tudja, mikor hagyhatjuk abba a pancsolást.
- De nem vészes, azt hiszem. Vérezni nem vérzik, nincs nyílt seb. És remélem törni se tört - sóhajtok, ahogy kelletlen elengedem sajgó oldalam, hogy két kézzel húzakodjak fel. Jutalom és kín érkezik egyszerre, a vízből kikerülök anélkül, hogy magamra fordítanám az egész ajtót, ugyanakko iszonyúan belehasít az oldalamba megint. Feljajdulva ölelem körül a mellkasom, egy röpke pillanatig mindkét kezemmel, miközben halkan zsolozmázon a "nem fáj, nem fáj" mondókát.
És amíg én mantrázok, addig két újabb versenyző érkezik hozzánk, elvonva a figyelmem saját kínomra. Ha valamelyikük betársulna, hát megpróbálom felsegíteni, aztán fekve maradok, hogy ne nehezítsen a lányok dolgát. És persze evezek én is, bár csak egy kézzel, meresztgetve a szemeim, keresve a többieket, vagy valami mást. Szárazföldet például.
Nique szavaival egy időbne pillantok meg magam is a halvány derengést, mit hihetnénk délibábnak, ha a sivatagban lennék, de legalább az biztos, hogy ez itt víz. Újult erővel segítek a tutajozásban, egyre hevesebben, most nem foglalkozva a hirtelen mozdulatok okozta fájással. Csak földet akarok a talpam alá.
Fogalmam sincs, meddig evezhettünk, hány mérföldet csónakáztunk, de végül megakad az ajtó a földben. Mint egy zsák fordulok le róla, nem foglalkozva azzal, hogy a tenger ki-kinyúló nyelvei sárrá vegyítik a homokot. Csak túrom bele ujjaim egy leheletnyi ideig, majd követve a többiek példáját feljebb mászom a parton, nehogy egy nagyobb hullám újra megúsztasson.
- Voltam már jobb buliban is, de most már legalább értem, miért nem mentem soha egyetlen osztálykirándulásra sem - nevetek fel kínlódva, egy bágyadt vigyort is megengedve a lányok felé, majd visszaejtem a fejem és mint egy elütött béka heverek a földön, karjaimmal dédelgetve sajgó testem. Még egy percet kérek, még egy perc szünetet. Aztán majd lábra állok, legalább is négykézlábra és körülnézek. Még egy percet...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Emily VanCamp
Hozzászólások száma : 356
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Csüt. 19 Jún. - 23:02



Itt a vihar..




..hol a vihar?
[Eric csapata]


- Mélyen egyet tudok érteni veled! Megsérültél, Tati? – nevezem a lányt a nevén, az éjszakai kóborlás alkalmával megtanultam, s úgy vagyok vele, hogy hiába nem találkoztunk azóta, itt és most jóleshet az embernek, hogyha egy pillanatig úgy érzi, hogy a sorsában osztozók között van valaki a közelében, aki legalább a nevét is tudja.
- Ha felkúszol rá, megpróbálok elevickélni veled innen.. – ajánlom. Nem vagyok kifejezetten erős, de nekem csak az arcom horzsolódott fel, így legyen a víz akármilyen hideg, kékülő szájjal, de bírom benne, viszont úgy látom, hogy Tatjana oldala elég rendesen sajog. Nem biztos, hogy meg kéne erőltesse magát. Akárhogy is cselekszik, én maradok a vízben, kapaszkodom az ajtóba, s evezek lábaimmal, hajtva így az úszó darabunkat, igyekezve minél messzebb kerülni a hajótól.
- Itt! Segítek! – nyúlok Carrie-Ann felé, s próbálom meg őt is a lebegő ajtó felé húzni. Ha kapaszkodik, akkor ketten csak el tudunk evickélni innen akkor is, ha Tati nem mozog, csak az ajtó tetején fekszik. Nekem eszemben nincs felmászni, van rajtam mellény, s úgy hiszem, mások élete előrébb való jelenleg a sajátoménál. Mintha ezzel a mentéssel próbálnék vezekelni apám halála miatt. Persze, tudom én, hogy a két dolog nem egy és ugyanaz, de ettől még az érzés bennem nem változik.
Dorothynak már nem jut a mosolyból, amit próbáltam Carrie-Annre villantani, de nem azért, mert haragudnék a lányra. Egyszerűen csak annyira reszket már a szám a hideg víz hatásaitól, hogy nem tudom elhúzni se anélkül, hogy össze ne koccannának fogaim. Akaratlanul is Sebastian jut eszembe, meg a legutóbbi medencézésünk, melyben kifejtette, hogy mennyire hideg az a víz. Nos, drága életem, mit szólna vajon ehhez a vízhez? Jó, hogy nem jött el, legalább neki nem eshet baja. De vajon én visszajutok hozzá valaha? Nem szabad rá gondolnom, mert akkor elmerülök az önsajnálatban, s bár az egy fokkal jobb, mint a végtelen vizek mélyére merülni, azért most mégsem hiányzik a hátam közepére se.
- Az ott part! – jegyzem meg elhalón az egyértelműt. Nem azért, mintha feltételezném, hogy a többiek nem látják, éppen csak valamit mondanom kell, mert ha nem szólalok meg, olyan érzésem támad, mintha szoborrá fagytam volna.
Amint sikerül kieveznünk a partra, hagyom a csudába a tutajunkat és fázósan összegömbölyödök a part egy olyan pontján, ahol már éppen nem ér el a víz. Reszketve húzom össze magam, majd kiemelkedve önzésemből, a másik három lányra tekintek.
- Jól vagytok? – teszek fel egy újabb hülye kérdést. Egyelőre nem nézek semerre, csak rájuk, így nem kezdek el észvesztve rohanni mondjuk Sylviet keresve. Valamiért félek a horizontot kémlelni. Nem akarom tudni, hogy elvesztettünk-e valakit! Nem, nem akarom. Fantasztikus strucc lenne ezzel a politikával belőlem, azt hiszem,


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Daniel Henney
Hozzászólások száma : 242
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Csüt. 19 Jún. - 22:33


[Charles csapata]

A sötétség elég sokáig velem tart. Azt sem tudom, hogy a partra tettek. A magamhoz térés lassú lebegés. Hangok, neszek érnek el, miközben a fülemben csengenek a szavak még a hajóból. Rengetegen igyekeztek megmenteni. Pedig az ő életük fontosabb. Érzem, ahogy egy könnycsepp legördül a szemem sarkán. Úgy tűnik túl érzékeny vagyok, ha már másokét nem érezhetem… erre még lebegés közben is felfigyelek, hogy nem érzem mások érzelmeit továbbra sem. Talán… ez már a túlvilág, bizonyára. Ejtőzöm az érzetben pontosabban a nem érzetben. Egy erősebb fuvallat azonban magamhoz térít. És vele együtt a fájdalom elér. A hideggel és a remegéssel. Veszítettem vért is, nem csak a víztől fázhatok. A combomon érzem a fájdalmat, legszívesebben letépném helyből, de az ujjaim is görcsben vannak a fájdalomtól, a testem önálló életre kel, míg végül el nem ernyed ismét, elég rövid idő alatt. Az agyam megint gondoskodik arról, hogy ne fájjon jobban, mint muszáj és inkább kikapcsol. Ismét teljes sötétség vesz körbe.
A sérülés komoly, egy dolog mentett meg a teljes roncsolódástól és azonnali lábvesztéstől: az árbóc egy részét feltarthatta pár láda távolabb, így már az árbóc elért, összezúzta a lábam, az izmokat nagy területen összeroncsolta, de csak komoly repedés lehet a csontban, törés nem. Erről azonban, mint ahogy a mentésről sem, nem tudok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Miss Mosh
Hozzászólások száma : 48
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Csüt. 19 Jún. - 11:02

[Eric csapata]

A következő emlékem két apró szúrás volt, majd ahogy ijedten kipattantak a szemeim. Tüdőm automatikusan próbált megszabadulni az égető víztől, ami belé került, míg én csak annyit csinálhattam, hogy remegve és erősen kapaszkodom a megmentőmbe (bár a jelenlegi energiatartalékaimhoz képest ezt az erő egyenlő volt egy kismacska erejével). Miután ismét levegőhöz jutottam és alábbhagyott a nem túl nőies, de annál emberibb öklendezésem és köhögésem, utána tudtam foglalkozni a környezetemmel. Bár hallottam a tengermorajt és néhány szél által elfújt sikítást, most a homályos fekete pacából egy matróz alakja élesedett ki. Nem bírtam megszólalni, csak enyhén bólintottam egyet, mikor a part felé mutatott és úszást imitált. Igen… Ki kell jutni. Nem láttam a partot, a hullámok újra és újra összecsaptak a fejünk felett, így csak azért imádkozhattam, hogy tényleg legyen arrafelé egy kis szárazföld.

Minden erőmet beleadva tepertem, hol egyszerűbb kutyaúszásban, hol mellúszásban, hol pedig nem éppen a hatásos módon próbáltam gyorsúszásban valamennyit előrehaladni. Mikor vizet nyeltem és a fejem a felszín alá süllyedt mindig ott termett előbbi megmentőm, hogy ismét a felszínre rángasson, és pár másodpercig segítsen úszni. Hihetetlen csata volt. Még a félelem átélésére sem maradt időm, a reménytelennek tűnő küzdelemben csak azért hajtottam, hogy meg ne fulladjak. Hogy még egy kis levegőt szívhassak és ismét emelhessen a karomat egy újabb csapásra. Az izmaim begörcsöltek, minden mozdulat fájt. Egyre inkább fáradtam. És még a partot sem láttam. A hajam eltakart előlem mindent, a szemembe csapó sós víz pedig megvakított. Nem… nem bírom… Milyen messze van még?

Egyre enyhébbek és erőtlenebbek lettek a mozdulataim, már csak alig-alig pihegtem levegőért. Ismét a víz alá merültem és a hullám még lejjebb vitt a víz lenyomakodott a torkomon. Nem volt erőm felúszni. Nem… Egyszerűen lehetetlen volt. Ám a karomra ismét egy erős kéz fonódott rá és egy erőteljes rántással (amiről tudtam, hogy később meg fogom érezni) a felszínre rántott. És aztán valaminek nekiütköztem. Puha volt és darabos. Szárazföld. Homok. Utolsó pár mozdulattal még kijjebb mentem négykézláb, majd a az oldalamra esve csak lélegeztem. Mindenem remegett. Még láttam egy-két iskolatársamat, ahogy a partra értek, de a matróz már el is tűnt. Csak tíz perc múlva tudtam kipréselni magam elé, alig hallhatóan:

- Köszönöm… - Aztán behunytam a szememet és a teljes végkimerülés szélén lavírozva vártam, hogy az erőm minimális része visszatérjen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Alexis Bledel
Hozzászólások száma : 350
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Szer. 18 Jún. - 23:01

[ Charles csapata]
Azt hittem rosszabb már nem jöhet azután, hogy szép lassan a hajónk a víz fenekére került, tévedtem. Szerencsémre Scott tudott helyet találni a mentőcsónakban, bár azt hiszem neki külön küzdeni kellett érte. Nem mondanám, hogy megrémít a csónakozás, de a víz látványa ami úgy terül el alattunk mint egy véget nem érő lepedő, ijesztő. Félek a víztől és hát míg száraz földet nem látok azt hiszem félni is fogok. Ahogy ringatózik a víz kicsit megszédülök, oké, a gyomromban sincs minden rendben, HOL VAN A SZÁRAZFÖLD? Közben azon is eleget izgulok, hogy a többiek kijutottak-e épségben. Hisz a hajó másik fele is a mélybe került. Nem láttam onnan senkit, hogy csónakba került-e. Igazából azon kívül, hogy mi folyt körülöttem nem sok mindent láttam. A zűrzavarban csak éppen addig terjedt a figyelmem ameddig éppen kellett vagyis, hogy Scott szavaira értelmes választ adhassak.
Szép lassan egy sziget kezd körvonalazódni nem messze tőlünk. Csak bambán nézem és hirtelen alig tudom felfogni, hogy nem leszünk napokig a vízen egy csónakban. Határtalan öröm fog el és meg is feledkezem arról, hogy éppen igen szédülök.
-Föld! - Felszólalásom nem olyan hangos mint amilyenre számítottam.
Ahogy a csónak partot ér kiugrom belőle és hanyatt vágom magam a homokban. Gyerekes ugyan ez az örömöm és igazából nincs is okom az örömre hisz társaink fele eltűnt és a képességem sincs meg ami nélkül elveszettnek érzem magam. Végül mikor már úgy érzem mindenem tiszta homok felkászálódom a földről és körülnézek.
Mihez fogunk itt kezdeni?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Szer. 18 Jún. - 21:19


[Charles csapata]
Nem tudom mennyi idő telik el, de szépen lassan kezdem visszanyerni a tudatom, még ha nem is teljesen. Hallom a hullámok hangját, ahogy összecsapnak, egy lány sírását, és talán egy férfiét is, aki mond neki valamit, de azt nem tudom kivenni mit. A szememet nem tudom kinyitni, mintha nem is én lennék ura a testemnek, csak úgy zötykölődünk és nem tudom eldönteni, hogy most vajon sikerült-e a csónakba jutatni, vagy valahol a tengeren hánykolódom eszméletlenül? Ha akarnék se tudnék tovább gondolkodni, mert ismét elnyom a sötétség és elájulok.
Mire magamhoz térek már a szememet is kitudom nyitni, éppen hogy csak, de kibírom. Már nem mozog velem a világ, bár kicsit szédülök, de úgy érzem, mintha szilárd talaj lenne alattam. Hiába nyitom ki a szemem nem sokat látok, de most már érzem a fájdalmat a tarkómon, amit eddig az ájulás könnyedén nyomott el bennem. Lassan, óvatosan próbálok meg feltápászkodni és érzem a csónak anyagának tapintását, ahogy próbálok kikecmeregni a csónakból, de szédülök és nem is nagyon látok semmit, így annyira jutok, hogy a homokban fekszem el. Homok. Akkor partot értünk, akkor nem haltam meg, és ez hosszú idő óta a legjobb hír, amivel szolgálni tudok magamnak, de azt is jelenti, hogy…a hajó elsüllyedt, mi pedig kitudja hol vagyunk és meddig. Az a rohadt élet! A tarkómhoz nyúlok, de rögtön el is kapom a fejem, elégé fáj már ez az apró érintés is, biztos nem festhet valami jól. Megvárom míg kitisztul a látásom annyira, hogy kitudjam venni a körülöttem lévők vonásait, és ki is szúrom egyből Davet, aki még mindig nem néz ki valami jól, de legalább itt van, megérte kidőlni, és…ha már itt tartunk engem kihúzott ki a vízből?
– Köszönöm! – mondom magam elé, és remélem, hogy valaki majd meghallja és rávágja, hogy szívesen, mert az adósa vagyok, valahogy meg kell hálálnom azt, hogy megmentett.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Luke Mitchell
Hozzászólások száma : 491
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Szer. 18 Jún. - 18:37

[Charles csapata]

-Még van két hely! Nyomás! Nem kell szégyenlősködni!
Mivel a csónak nem telt meg, amikor Scott bele ugrott,a  suhintásom is elmarad. Mondjuk, nem nézem jó szemmel, hogy egy életerős férfi foglalja el a helyet, de istenem, ha ennyire be van tojva a víztől, üldögéljen csak, amíg nem rúg fejbe senkit, én sem hadakozom feleslegesen. Sebeket gyűjteni úgyis van alkalmunk itt bőven. Amíg a csónakba kapaszkodom, és a sós víz mindent megtesz, hogy az idegeimre menjen, hunyorogva nézek még egyszer hátra.
~Nincs semmi baj, ha én kijutok valahogy a partra élve, neki is sikerülni fog. Ezerszer jobb úszó nálam. Engem is ő kezdet el tanítani.~
Mondtam már, hogy utálom a vizet? Na jó, ez így nem igaz, csupán arról van szó, hogy New York-ban a Folyó nem épp makulátlan...maradjunk annyiban, hogy aki bele esik, jobban jár a fulladással, mint azzal, amit a sok bele öntött szemét tenne vele idővel, szóval sosem erőltettem igazán ezt a dolgot. Igazán azért sosem utáltam a vízben lenni...mostanáig! Na jó...meg az a néhány tucat alkalom, amikor a szerencse nem nekem kedvezett, és az óceánba teleportáltam véletlenül. Ha jobban belegondolok, elmehet a pokolba a nyamvadt óceán az összes tengerével, és tájfunjával együtt! Csak jussak ki a partra, lássuk ott is ekkora legény lesz e!!!
Aztán egy ponton morgolódásom közben meghallok egy vékony hangot a tenger morajlásán túlról, és bár nem könnyű, benyúlok a  csónakba, és kezem Leah vállára teszem.
-Persze, hogy te vagy az. Nincs semmi baj - mondom megnyugtatónak szánt hangon, minden irónia nélkül, annak ellenére, hogy a vállam feletti bazi nagy hullám elég érdekesen passzol ehhez a beszédhez.
-A barna jobban áll, de azért ugyanaz a kedv... - a következő mennydörgésre összerezzenek, és majdnem elhagyom a csónakot. Nem tehetek róla, baromi ijesztő, ha ilyen közel csap be.
-Majd a parton megbeszéljük...most csak nyugodj meg.


Fogalmam sincs, mennyi idő telik el, mire végre a homokban hasalva élvezem ki, hogy nem mozog velem a világ, és a levegővétel előtt sem kell egyeztetnem az arcomba csapó hullámokkal, de sikerül! Testem minden porcikája fáradtan sztrájkol egy kis pihenőért, de nem érdekel. Fél kábán kiegyenesedem, és végignézek a kis csapaton.
-Mindenki megvan? - Kérdem, és akikről tudtam, hogy velünk voltak, azokat egyesével ellenőrzöm, hogy még itt vannak-e. Ha ez megvan...nos akkor rohanni kezdek, amennyire csak tudok. A másik csapat sem érhetett partot olyan messze!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Malase Jow
Hozzászólások száma : 371
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Szer. 18 Jún. - 11:58



Back to the blondie



[Charles csapata]

Dehogy vagyok én hősies. Egyszerűen nem tudnám végignézni, hogy megint a szemem előtt hal meg valaki, úgy hogy csak rettegtem, nem moccantam meg. Liam nem fog Leah sorsára jutni az önzésem miatt. A régi-új testemmel megint nem vagyok tisztában, hiszen Shannonként sokkal magasabb, teltebb vagyok, és egy akkora hasast dobok a vízben, hogy majdnem görcsbe rándulnak a belső szerveim, pár pillanatig kapkodom a levegőt, amikor felérek a felszínre. Nem érek rá magammal törődni, a hidegség egyébként is lerázza róla a félelem csíráját, Liam feje, majd hóna alá nyúlok, és evickélek egy darabig a nagy kiáltozás közben. Szerencsém van, a két X-Men meghallja, és Gabriel útmutatásával Leroy ráncigál be minket a csónakba. Taposom a vízet, amíg Liamet behúzza, aztán én is kikecmergek mellé, dideregve, teljesen összeázva, és valami embertelen kinézettel. Szőke vagyok, semmi sem emlékeztet magamra.
- Leah vagyok, Leah vagyok... – Remegek, átfogva a karommaal a vállaimat, egyszerűen most fogom csak fel, hogy mi is történt velem, egykori eredeti testemben vagyok, amit annyira szerettem volna már száműzni, és Tatin kívül senki nem tudja, hogy mi történt. Ők azt hiszik, hogy az igazi Leah én vagyok, az az igazi alakom. Most mindenki meg fogja tudni, hogy mekkorát hazudtam. Az arcomat a kezembe temetem, az a kéz sem az enyém, hogy éljek ezután így. Lekuporodok a csónak egyik végébe, Tati után nyüszítek, talán ő majd megérti ezt az egészet. Nem tudom már visszatartani, kitör belőlem a vigasztalhatatlan zokogás....





Leah Carmichael
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Vanessa Hudgens
Hozzászólások száma : 161
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Szer. 18 Jún. - 9:49



Ringat a víz



[Eric csapata]
Jó-jó tényleg nem a legjobb kérdés arról kérdezni valakit, akinek ömlik a vér az arcából - vagy kissé eltúlzom? - és láthatóan nincs épp jó kedvében, de attól még ez csúszott ki a számon és nem nagyon tudom már utólag visszaszívni. Elhúzom kicsit a szám a válasz hallatán, de aztán csak visszafogom magam, hogy egy árva szót se vakkantsak a képébe, csak menjek vele, ha már ahogy fogalmazott azért jött, hogy megmentse a csinos kis fenekem. Ez még bóknak is beillene... más körülmények között azt hiszem. Mindenesetre nem lelkesedem az ötletért, de végül csak nagy levegőt veszek és szerencsére mivel nincs rajtam túl sok ruha, plusz közben búcsút mondok a papucsomnak is, így aztán egészen könnyen megy az úszás. Amikor a felszínre érünk én is nyújtogatom a nyakam, de maximum csak néha látok meg egy fejet a vízben, és ilyenkor jön az "Ott!" felkiáltás, ami persze másodpercek múlva értelmét is veszíti, amikor a hullám se perc alatt elmossa a látvány és aztán már azt se tudom pontosan hol is volt, vagy igaz volt-e, amit láttam.
- Persze, hogy fontos volt és majd... kapsz rá gyógypuszit! - nem tehetek róla azért a hideg víz ellenére is halványan dolgozik még bennem a szer jótékony hatása ezért simán képes vagyok elmosolyodni, miközben egy fadarabba kapaszkodva hánykolódunk a vízen. Csak akkor reked bennem a következő kikívánkozó "Ott!", amikor egy fejjel lefelé a vízben úszó, vértő átitatott matróz siklik el mellettünk békésen ringatózva. Oké, azért itt egy kicsit még én is lefagyok. Kell pár pillanat mire sikerül észhez térni, és kiszúrni a távolban a szigetet.
- Ott! - igen, most az egyszer még értelme is van, és remélem Chad is kiszúrja, szóval jöhet a lábtempó, és talán a hullámok is kifelé sodornak majd egy idő után, ez esetben persze segítek a srácnak is a partra vergődni. Mégis csak visszajött értem vagy mi, amit még igazán fel se sikerült fogni. Rendes tag, ezt meg kell hagyni. - Kösz! - bököm ki végül, amikor a hátam már végre a földdel, jelen esetben a homokkal találkozik. Most az érdekel a legkevésbé, hogy a hajam is tele megy vele, mert hogy a szám tömve van a sós víz maradványával, vagy hogy semmim nincs a bikinin kívül, mert a kendőmet, meg a papucsomat elnyelte a víz, csak a pólót szorongatom továbbra is, amibe az anyagot bugyoláltam bele... Szóval nem valami fényes a helyzet, de azt hiszem a pánikolás megkezdésére mondjuk még hagyok magamnak pár percet, amíg sikerül legalább elfogadni a tényt, hogy sikerült túlélni ezt az egészet. A legrosszabb az, hogy még csak arra sem merek megesküdni, hogy ennek a ténynek én olyan nagyon örülök...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Kedd 17 Jún. - 15:36





[Eric csapata]

Ha már ilyen rémes helyzetbe kerültünk és még csónakot se látok a közelben, akkor legalább esni próbálnék meg normálisan, nem úgy, ahogy azt szegény Cynthia tette, de sajnálatos módon a Sors nem szeret engem és máshogy intézi el ezt az egészet. Érzem az erős ütést, amely hátamat éri, így repülök nemsokára, bele egyenesen a tengerbe, ahol még szerencse, hogy sikerül feljutnom a felszínre. Fáj a hátam, ahogy a fejem is, majd beszakad, tehát szívem szerint minél előbb megpróbálnék most már ténylegesen eltűnni innen, de hiába beszélek Cynthiához, hogy mennünk kéne, ő nem mozdul és csak azt látom, hogy lecsukott szemekkel fordul felé az arca egy hullámnak hála, majd nemsokára elkezd süllyedni…
~ Ne! ~ - ezt nem hagyhatom, nem eshet baja, mert bár nem ismerem, én nem szeretném, hogyha bárki is meghalna, és ha a víz alá kerül és nem tud feljönni onnan, akkor biztos vagyok benne, hogy túl se fogja élni. Mivel muszáj sietnem, ezért minden maradék erőmet összeszedve úszok oda hozzá, majd bukok le a víz alá, hogy megfogjam a lányt és a felszínre húzzam, ez után pedig a part felé indulok vele. Ahogy nézem, mert messze van, de képes vagyok arra, hogy megmentsem mind a kettőnket, így fogom szegény lányt és kihasználva néhány egy-két hullámot, úgy haladok egyre biztosabban a parthoz és addig nem is állok le, amíg mind a ketten a homokon nem fekszünk. Nincs egyszerűen erőm már ahhoz, hogy megpróbáljam őt magához téríteni, csillagokat látok a szemeim előtt, így dőlök el mellette, egyik kezemmel még mindig a másik mellkasát fogva és veszítem el az emlékezetemet. Ha felkelek, akkor talán jobb helyen fogok felébredni, talán ez az egész csak valami rossz álom volt. Ugye? Ugye az volt? És amikor majd kinyitom a szemeimet, ismét a hajón leszek, együtt a többiekkel.

Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Mesélő
Hozzászólások száma : 516



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Kedd 17 Jún. - 11:32



Lost at sea...



[Eric csapata]

Felicity tehát a nagydarab matróz karjában ki tud evickélni a süllyedő kabin ablakán át, bár jelentősen fel van horzsolva a dereka. Amikor már a vízben vannak, az illető ad a lánynak pár atyai pofont, amitől Fel magához is tér, erőteljesen köhögve, de ki tudnak úszni a partra, amely már nem volt messze. Ezután a matróz még visszafordul, de többet már nem látják. Nique végül fel tud kucorodni az ajtóra, és tudja is maga mellett hajtani a vizet, hogy a kezét nyújtva kihúzza Tatit is, ketten együtt még elférnek az imbolygó roncson, hiszen ez mégse a Titanic, ahol egy egy főt bírt el. Carrie-Ann-t viszont biztosan nem tudják kihúzni, a lány maximum kapaszkodni tud, de mellény is van rajta, tehát így működhet a dolog, aztán Dorothy érkezik hátulról, és négyen már biztonságosan ki tudnak tutajozni.
Josie és Chad kettőse végül a lánynak köszönhetően még mellény nélkül is el tud indulni a part felé úszva. Josie sértetlen, és még fel is turbózza az, hogy sikerült megszereznie az anyagot, ezért kőkeményen húzza maga után a sérült fiút, mígnem talajt nem éreznek a lábuk alatt..
Bryce az utolsó pillanatig vár, és jól is teszi, mert a hajó törvényszerűen süllyed lefelé, aztán amikor már biztonságosnak érzi, bele tud csobbanni a vízbe, és követve a többieket, gyakorlatilag sérülés nélkül el is tudja érni a partot.
Cynthia nagyon úgy tűnik, hogy elveszti az eszméletét, ezért Amynek a saját súlya mellett a lányét is fognia kell, de az a szerencséje hogy ők voltak a legközelebb a parthoz, és folyamatosan sodrodnak, ezért mielőtt még komolyabb fuldoklás kezdődne, kiérnek, de Cynthia még nincs magánál, Amy meg ki van, mint a kutya...

//Ez a zárókör, de ti még írjatok rá, ugyanúgy hétfőig^^ //



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Mesélő
Hozzászólások száma : 516



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Kedd 17 Jún. - 11:01



Lost at sea...



[Charles csapata]
Nem jó a kezdeti átlag ezen az oldalon, egy ájult x-men a hajón és egy ájult diák a vízben. Előbbit sikerül közös erővel az ereszkedő csónakba pakolni, utóbbi után pedig Leah ugrik hősiesen szőke bombázó alakjában. Csattan a vízben, szerencsére nem nagy a becsapódás, hiszen még eleget süllyed a hajó, hogy ne érje kellemetlenül a hirtelen találkozás a vízzel, maximum a hullámok jelenthetnek gondot, de sikerül elkapnia Liamet mielőtt még a víz tovasodorná és a fejét is a víz felett tudja tartani, a mentőmellény pedig rendkívül jó szolgálatot tesz most mindkettejüknek. Joanne enyhén szólva is leblokkol, csak egy jó irányzott rántás az, ami talán magához téríti, amikor is Leah kezdi el maga után húzni legalább is egy ideig, mert aztán megint magára marad. De hiába bambul újabb és újabb hullámok törnek át a korlát felett, és ha nem moccan biztosan letaszítják a lábáról. Talán a fájdalom észhez tudja téríteni, amikor térdre esik egy hátulról érkező lökésnek hála, de legalább a mentőcsónakhoz is valamivel közelebb jut. Az utolsó lökést talán Gabriel szavai adják meg neki, majd Lindsay ragadja meg a kezét. Lassan átmegy igazi szőke rongybabába, akit ide-oda pakolásznak, de remélhetőleg beszáll a mentőcsónakba, vagy lökik, de legalább mentőmellény akad rajta, azt még az utolsó pillanatban ráerőltetett egy matróz, mielőtt a fickót lesodorta egy nagyobb hullám a fedélzetről.
Liamet végül sikerül Leroy és Leah közös erejével a csónakba juttatni, ahol már helyet kapott Jo és Dave is, majd egy ugrással Scott és Angie is mellettük termet. Egész jó a célzás, annak ellenére, hogy Gabriel próbálja megakadályozni a cseppet önző hozzáállást, de a hullámoknak és talán egy csepp jószerencsének hála Scott épp akkor ugrik, amikor Gabriel suhint és sajnos nem sikerült célt érnie. Talán csak pár centire Scott lábától zúz el a bottal. Tehát a csónakban jelenleg öten foglalnak helyet, még két főt be lehet szuszakolni, a többieknek értelemszerűen marad az úszás.
A másik csapat tagjait vajmi foghíjasan lehet csak időnként kiszúrni a hullámok között, eléggé szét van szóródva mindenki, és bár Gabriel marad, talán egy-kétszer kiszúrja a távolban Tatit, de messze van és a hullámok is túlságosan gyakran tüntetik el a szeme elől.

A hajó és az úszók nagy része is végül partot ér. Ki szándékosan ki inkább csak sodródva, de hosszú, óráknak tűnő percek után megérezhetik a homokot a talpuk alatt, vagy inkább a szájukban, ha csak úgy sodródtak ki. Eddigre jó eséllyel az ájultak is kezdenek magukhoz térni, és természetesen a hajóból már az ég világon semmi sem látszik. A tenger hullámzása különös módon egész gyorsan csitul most hogy már itt vannak. A sziget viszonylag nagynak tűnik, a parttól nem messze erdő nyúlik el a távolban, olyan jellegzetesen trópusi erdőféle, szóval jó meleg van.
A hajó roncsaiból a víz a következő napokban elég sokat sodor a partra, talán valamennyi élelmet is, főként konzervek között van olyan, aminek nem ártott meg a víz, de ez talán csak pár napra lesz elég ennyi embernek. A képességeik továbbra sem működőképesek és elég sok a sérült, többségük csak kisebb vágásokkal horzsolásokkal, míg Dave lába csúnyán néz ki és Liam tarkója sem fest valami fényesen. Elsősegély ládát nagyjából kizárt, hogy találjanak, maximum olyat, amiben a dolgok nagy része durván el van ázva.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Brian Krause
Hozzászólások száma : 51
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Hétf. 16 Jún. - 22:23



Nyári hajóút




[Charles csapata]
Sodródok az események árjával, látom, ahogy a hajóárboc maga alá temeti Dave-t, csak azért nem indulok meg, hogy segítsek, mert már ketten is ott vannak és már folyamatba is lépett az életmentés. Én igyekszem tovább a csónakkal, nehogy ez is úgy járjon, mint a másik. Engem is érnek a faszilánkok, melyek a hajótestből és a szanaszét guruló hordókból repkednek. Felsértik a bőröm, de ezúttal elmarad az aranyló fény, és a sebek nem gyógyulnak. Ez az amit nem szoktam meg, hogy a vér csordogál le a kezemen. De ez van, nem lehet pánikba esni, teljes éberség kell, mert különben egy aprócska lépés is bárkinek a halálát okozhatja. Nagy nehezen sikerül kibontani a csomót, ami még tartja a csónakot, de ekkor egy hangot hallok, ami a nevemet szólít. Arra fordulok, amerről a női hangot hallom. Sylvie áll velem szemben, és egy szigetről beszél, és mutogat. Egyből fordul tovább a fejem, és én is meglátom a szigetet.
- Jól vagy Sylvie, nem történt semmi baj veled? Látom a szigetet, és el is fogunk jutni oda! Engedjük a csónakot! - Mondom, bár utolsó mondatom már egy matróznak intézem, aki közben odafutott, hogy segítsen. Közben a csónakba belekerül még egy-két sérült „bajtárs” is. A csónak már le is ért, a matróz pedig futott vissza a hajó közepe felé, hogy tovább segítsen. Ez ám az önzetlenség…saját életét sem kíméli, segít másoknak. De nem mélázok sokáig, ugrom én is a vízbe, a csónak után. Csak remélem, hogy nem valami szilárdra érkezem, hanem csobbanok a vízben. Amint sikerül feltornásznom magam a felszínre, ismét Sylvie hangját hallom, és „utasításának” eleget téve elkezdek úszni Liam és Leah felé. A csónak lehet, hogy gyorsabban odaér mint én, de egy a hullámokon hánykódó csónakba nem könnyű beemelni bárkit is. Elkel ott a segítség. Amint sikerült a csónakba juttatni Liam-et. Na de induljunk el a sziget felé. Elkezdek úszni a csónak után, de karom és lábam egyre jobban fárad. De az életvágy dolgozik bennem, és bár egyre nehezebben, de küzdök, hogy elérjük a szigetet.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 64



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Hétf. 16 Jún. - 10:01

[Charles csapata]
Rá kell jönnöm, hogy az események túl gyorsan történnek. Több, mint valószínű, hogyha most nem tudok lépést tartani a többiekkel, az akár az életembe is kerülhet. Még nem akarok meghalni, és azt sem szeretném, hogy bárki más erre a sorsra jusson. Pár perc múlva végül újra kinézek, ekkor látom hogy kicsivel arrébb miképpen trancsíroz szét egy matrózt egy hordó. Bevallom, ez az egyik olyan dolog, amit soha nem akartam megtudni.
Kikapok néhány szükséges holmit. Kevés időm van szelektálni, mert mire észbe kapok, a víz egy részben már ellepte a kabinomat. Minden felkapott cuccot beledobálok egy szatyorba, ami a kapkodás közepette akadt a kezembe, ezután spurizok, hogy ne fulladjak meg. Épp ekkor a kezembe nyom valaki egy mentőmellényt. Nem figyelem ki volt az. Felkapom, és futok tovább, hogy a vízbe tudjam vetni magam.
Gondosan kikerülöm a hajótörmelékeket, s már örülnék, hogy megúszom egyben, amikor a sors megtanít arra, hogy sose igyak előre a medve bőrére. Belelépek egy hegyes, kiálló darabkába, ami mélyen a talpamba fúródik. Fájdalmasan felkiáltok, majd felemelem a jobb lábam, hogy kihúzhassam, szép kis sebet hagyva ott. Alig távolítom el, már vérzik, ám nem törődöm mondom elhajítom a tárgyat. Útközben elhaladok egy lány mellett, aki meg-megcsúszva próbál néhány emberhez elvánszorogni. Kicsit sajnálom, mert számomra igencsak szétszórtnak tűnik. Nem tagadom, én is az vagyok, csak jól leplezem. Nem így képzeltem el az álom utat. Nem szerepelt a tervben az, hogy mi lesz, ha ilyen sorsra jutunk. Azonban már késő belegondolni a sok "Mi lett volna, ha...." kezdetű kérdésekbe, és felesleges is, mert előrébb nem juttat minket. Nincs messze tőlem a hajó egyik széle, ahonnan levethetném magam, viszont az érdekel jobban, hogy odamenjek ahhoz a lányhoz, akit talán Joannek hívnak. Lelket akarok önteni belé, ebben a szar helyzetben az összetartás lehet az egyik legfontosabb dolog.
- Helló! - ragadom meg a csuklóját, mit sem törődve azzal, ha ezt esetleg ellenezné - Tudom hogy talán egyedül szívesebben csúszkálnál el hozzájuk, deee... Azt hiszem most jól jönne neked egy támasz - mosolygok rá, bár nehezen megy a szörnyű helyzetet elnézve. Fogalmam sincs, mit reagál majd arra, hogy csakígy "letámadtam". Csak reménykedni tudok abban, hogy elérem vele szemben a kis célomat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Lily Collins
Hozzászólások száma : 85
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Vas. 15 Jún. - 23:44

[Eric csapata]

„Örülhetnénk” pedig együtt Nique-kel, hogy még ilyenkor sem hagy cserben meglehetősen pocsék és szarkasztikus hangvételű humorom, de számomra is nagyjából egy-két percig tart csupán az apró vigasz. Ismerős bástya lehetne egy meglehetősen meredek, vagyis…mit hazudjak, életveszélyes helyzetben, és valójában annyira nekem sem nagy az arcom, hogy ne ideges gombóccá gyűrődjön minden egyes izmom és idegszálam azt látva, ahogy eddig biztosnak hitt járművünk derékba törik. Mi lesz, ha ennyi volt? Ilyen szar élet jutott nekem és tizenhét év? Majdnem röhögnöm kell. Majdnem. Aztán megindul a hajópadló alattam is, hangos recsegéssel fut a lábaim alatt a repedés, ami alatt csak a semmi mereszti rám a fogait, én pedig ösztönösen ugrok, azt sem tudván megfontolni, merre biztonságosabb. Úgy látszik sehol, mert érzem, ahogy a talaj így is kicsúszik a lábam alól, és akármennyire is igyekszem a rendes hétköznapok során, hogy ne egy nyafka lánygyerek legyek, most igenis sikítok. Még engem is meglep, hogy sikerül megragadnom a kiálló deszkát, akkor azonban makacsul, két kézzel markolom, a szívem a torkomban dobog, és mindent elkövetek, hogy ne nézzek le, inkább csak felfelé, hátha valaki észrevesz, hátha valaki segít…idejét sem tudom, mikor apelláltam utoljára mások segítségére, most mégis olyan magától értetődő az ösztön.
A szerencse rám mosolyog, hevesen kapkodom a levegőt, amikor egy arrajáró matróz könnyednek tetsző mozdulattal visszaránt a biztosnak korántsem tűnő talajra, kapok egy mellényt, arra azonban egyáltalán nem számítok, hogy a következő pillanatban már ugrik is a vízbe, és ránt magával engem is. Mi az úristen?? Odalenn miért jobb? Nem maradhattunk volna legalább addig szárazon, amíg a tetves hajó a víz felett van? Ha nem ragadna belém minden kortynyi levegő az ugrás és a landolás következtében, talán sikítanék most is, vagy feltenném ezeket a minden bizonnyal felettébb értelmes kérdéseket, de csak arra marad időm, hogy taposni kezdjem a vizet, mielőtt még a mélyben ragadnék.
Kétségbeesett pillantással figyelem diáktársaimat és a többieket a vízben kecmeregve, vagy éppen most ugrani, és bár azt hiszem nem ijedek meg egykönnyen, de most teljesen tanácstalan vagyok. Vajon meddig kéne úszni, hogy szárazföldre leljünk…? - Hé! – nem messze tőlem valaki segítségért kiabál, és bár bármilyen más esetben nem hiszem, hogy ez nagyon érdekelne, ez azonban….ezt a helyzetet bekategorizálni sem tudom ennyire kiszolgáltatottnak és ostobának még sosem éreztem magam. Annyit azonban megtehetek, hogy közelebb úszok Carrie-Annhez és a karomat nyújtom neki - Nyugi, nyugi, ne kapálózz már így – szuszogom kicsit szaggatottan - Csak elfáradsz. Taposs a lábaddal. Csak jön egy mentőcsónak…vagy valami… - mintha egy kissé magamat is győzködni kellene. Nem igaz már, senki sem tud teleportálni a társaságban, vagy legalább manipulálni a vizet?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Luke Mitchell
Hozzászólások száma : 491
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Vas. 15 Jún. - 23:38

[Charles csapata]

Azt hiszem a teljes letargia nagyjából abban a pillanatban ér el, amikor látom, hogy a nehéz hordó megindul a matróz felé, én pedig minden izmom megfeszítve indulok a hipertérbe, és karom már mozdul is, hogy elkapjam, és magammal rántsam őt, mielőtt még mindketten elpatkolnánk de...nem...nem történik semmi. A férfi odavész, én pedig csak tehetetlenül álltam mint azelőtt...
Nem állok le viszont, csak kissé meglepődöm, amikor óráknak tűnő másodpercekkel később veszem észre, hogy továbbra is mozgok, és épp segítek Dave lábáról leemelni az árbocot. Na igen, ha bamba vagyok sem fogom itt hagyni az egyik társam.
-Hogy is ne Dave, hogy tiéd legyen az egész roncs, amíg mi a csónakban nyomorgunk? Abból nem eszel! - Mondom, próbálva eltréfálni a dolgot, aztán segítek Jo-nak cipelni a sérültet, fél szemmel pedig Leah-t figyelem, ahogy a vízbe veti magát. Bátor kiscsaj...barnán mondjuk még mindig szimpibb, de ezek szerint akármilyen is külsőleg, attól még önmaga szerencsére. Miután Dave a csónakba került, én is megkapom a mellényem Sylvie-től.
-Igazad van! A sérültek a csónakba, Jo, te is! - Mondom, és közben magamra húzom a mellényt, leginkább azért, hogy felül is legyen rajtam valami. Itt veszem csak észre, hogy vérzik a vállam. Nem olyan vészes, mint amilyennek látszik, igazán csak egy karcolás, de elsőre azért kicsit megijeszt az egész karomon végigfutó vékony vércsík.
-Befelé a csónakba! Én maradok!
A másik roncs felé sandítok. Úgyis az a tervem, hogy oda úszom a többiekhez, szóval minek nekem ez a vacak? A mentőmellény majd a felszínen tart, ha pedig akkora a vihar, hogy ez nem segít,a csónak sem fog. A cápák miatt nem aggódom mert...nos leginkább mert a szüleim nem engedték megnéznem azt a bizonyos filmet.
-A büdös életbe többé nem megyek olyan helyre, amit a professzorék szerveztek le - morgom a bajszom alatt, közben, és letöröm a sérült korlát egyik darabját, hogy legalább egy botom legyen, hátha...meg kell vele csikizni egy Krakent, vagy ilyesmi. Ez után csak kapaszkodom a csónak oldalába, és várok, bár ha Scott tényleg fejbe akarna rúgni valakit, először csak csúnyán nézek rá, amíg közelít a teli hajóhoz, de ha bele is lép, nagyot csapok a lábára a bottal.
-Öreg, még egy ilyen, és nem éled meg, hogy rákeledel legyél, érthető?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 31
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Vas. 15 Jún. - 18:33



Mami, segíts!


 
[Eric csapata]
 
Még káromkodni sincsen erőm, amikor a deszka fejbe kólint.. A helyzet az, hogy hirtelen jött a fadarab, én pedig hozzászoktam, hogy ilyen esetben automatikusan működik a pajzsom és nem kell tartanom semmi hirtelen és alacsonyan szálló dologtól. Ám most jó reflexek ide, vagy oda, amúgy is képtelen lettem volna elugrani a deszka elől, az pedig olyan erővel vág pofon, hogy a fal adja a másikat. Meg kell kapaszkodnom valamiben, teljesen mindegy, hogy mi az, kell pár pillanat, amíg a tekintetem elé tornyosuló csillagok elenyésznek valamennyire és stabilan tudok állni a lábamon. Arra nem várok, hogy maga a talaj legyen stabil a lábam alatt, ostoba megfogalmazás volna, hiszen arra várhatok, a hajó úgy imbolyog, hogy félő, bármelyik pillanatban beomolhat alattam a talaj.
Kiköpöm a számban összegyűlte vért, legyen ez akármilyen undorító, ennek a hajónak már úgyis mindegy. A pólómba törlöm a maradékot, bár így sem festek túl csábosan, érzem, hogy az arcomon megrepedt a bőr és onnan is szivárog a vérem. De ezzel most nem foglalkozhatok, lévén Josie után kell mennem és az sem elhanyagolható tényező, hogy a hajó folyamatosan süllyed, mi pedig ahelyett, hogy elhagynánk a fedélzetet, még mélyebbre haladunk. Már éppen fordulnék be egy szobába, amikor is a kis hölgyemény felkenődik rám, pompás, legalább sikerült megtalálni. A kérdésére lehunyom a szemem egy pillanatra, mert ez elég idióta kérdés volt és amúgy sem vagyok túl jó állapotban, szóval megpróbálok nyugodt és higgadt maradni.
- Teszel még fel hülye kérdéseket, vagy megmenthetem végre a csinos feneked? - a hangomon érezheti, hogy kissé paprikás hangulatomban vagyok, de a szavak és a fogalmazásom is egyértelműsíti, hogy ez úgysem fog sokáig tartani és túlságosan komolyan sem kell vennie azt. Mindenesetre nem árt tudnia, hogy van ilyen oldalam is, előfordul, hogy lefagy a képemről a vigyor és nem poénkodom minden áldott másodpercben.
Viszont nem kifele megyünk, vagyis nem arra hagyjuk el a hajót, amerre jöttünk, ellenkező irányba terelem a lányt, hagyjuk el mielőbb ezt a süllyedő roncsot. Mély levegőt véve merülök a víz alá, hogy a falon tátongó lyukon át kijuthassunk a hajóból, figyelek, hogy ne veszítsük el egymást a lánnyal, ha már a többiektől elszakadtunk, legalább mi maradjunk ketten, nagyobb a túlélési esély. Vagy nem? Nem számít, a lényeg, hogy bár még mindig kóvályog a fejem, végül sikerül megkapaszkodnunk egy hajódarabban, vagy akármiben, ami az utunkba kerül.
- Remélem is, hogy fontos volt, mert ezért - mutatok az arcom sérült felére - még kárpótolnod kell. - teljesen komoly fejet vágok, de hangomban némi viccelődés érződik, ezt sem gondolom teljesen komolyan és az előbbi rosszkedvem is oldódni látszik. Legalább már van mibe kapaszkodnunk, noha nem éppen a legbiztonságosabb mentőmellény nélkül a semmi közepén hánykolódni a vízen..
Tekergetem a nyakam, hátha megpillanthatok valakit, egy ismerős arcot, egy mentőcsónakot, akármit, ami némi reményt nyújthat a szorult helyzetben, mert meg kell vallanom, ez eléggé szorult helyzet és fogalmam sincsen, hogyan és merre tovább.
- Ekkora szívást! - osztom meg véleményem Josie-val, elkeseredett vagyok, egyrészt elvesztettem a szalmakalapom, másrészt fuccs az egész hajóútnak, harmadrészt… valaki mentsen már meg minket!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Szomb. 14 Jún. - 14:40





[Eric csapata]

Én komolyan, annyira, de annyira örültem volna egy normális kirándulásnak, amelyet már oly nagyon vágytam, erre minden fenekestül felfordul és legnagyobb bánatomra még Morgan sincs itt. Kár, hogy ő nem jött velünk, de hát az ő döntése, én pedig nem befolyásolhatom, nem is szeretném, hiszen felnőtt férfi, el tudja dönteni azt, hogy mit szeretne. De most sajnos van komolyabb gondom annál, minthogy a szőke hercegen gondolkozzak, mondjuk az, hogy a szárnyaim eltűntek és a hajó is nemsokára kettéreped, így okozva hatalmas felfordulást a fedélzeten. Fázok, de ez most másodlagos ahhoz képest, amit át kell élnem, illetve ahhoz képest, amit látok, hiszen egy lány elég csúnyán csúszik végig előttem a hajón. Bár nem ismerem, de máris érzem, hogy segíteni akarok majd neki, de ekkor jelenik meg Chad és hajítja felém a pulóvereket, amelyeket eleinte meglepetten fogok meg, majd rögtön az egyiket magamra is húzom, miközben hálás pillantásommal találkozhat.
- Köszi! – kiáltok oda, de ő már el is tűnik és a hajó újabb mozgásának hála a másik pulcsi viszont kiszabadul a kezemből, így sodródik el, valahova távolra. Nem kezdek el most utána futni, inkább Cynthián próbálok meg segíteni, de eléggé rosszul áll a szénánk és sajnálatos módon akárhogy is nézelődök, sehol se látok csónakot se.
~ A francba! ~ - persze abba bele se gondoltam, hogy mit csinálnék egy csónakkal, hiszen még sose próbáltam meg eloldani és vízre bocsátani egyet se, de ha már az nincs, akkor egy mentőmellény jól jönne, de a közelben azt se szúrok ki, így nincs más hátra, mint előre, tehát bele a vízbe. Cynthiának legalább van mellénye, szóval ő egy fokkal jobb helyzetben van, ezért is ugrik ő először, én pedig aggódva, kapaszkodva nézek utána.
- Csak ügyesen. – próbálom biztatni, de amikor már a levegőben van, akkor látom meg, hogy valami kiemelkedik a vízből, ő pedig pont rajta koppan. Egész testemben megremegek, úgy megijedek a helyzettől és persze pont most nem tudok repülni. A fenébe is! Próbálok egy kicsit még várni, arrébb somfordálni, hogy biztonságos helyzetből ugorjak, de ekkor ér hátulról az ütés, így a levegő bent reked, én pedig fájó fejjel, halálfélelemmel zuhanok le a mélybe, egyenesen a vízbe. Szerencsére én nem esek rá semmire se, de olyan szinten fáj az ütés, hogy néhány másodpercig mintha eszméletemet is veszteném, de szerencsére az életben maradási ösztönöm erősebb, így bár jó adag víz kerül a szervezetembe, mégis csak sikerül feljutnom a felszínre, így egy kisebb köhögőrohammal próbálok meg ismét rendesen levegőhöz jutni.
- El kell… mennünk… a hajótól. – ha lemerül, akkor minket is magával húzhat az örvény, és én nem szeretnék itt és most meghalni, ahhoz még túl keveset éltem. Mivel zúg a fejem, így jelen pillanatban most nem tudok Cynthiára is gondolni, képtelen vagyok mást is segíteni úszás közben, mivel kínszenvedés egyelőre nekem is az, hogy fent maradjak a víz felszínén, de talán szépen lassan sikerül eltávolodnom a hajótól és ha már úszom, akkor próbálok a többiek felé úszni. Nem akarok itt ragadni egyedül, az rémes lenne.

Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : James Mardsen
Hozzászólások száma : 138
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Csüt. 12 Jún. - 21:18

Fucking holiday...





[Charles csapata]

Elszökkenek a felém omló árbóc elől, és csipőre vágott kézzel nézem a levett, és kezemben tartott rubinkvarc szemüveget. Mi a jó élet folyik itt, hogy nincsen rá szükségem? A szememből nem robban ki a mindent elpusztító vérvörös sugár, úgy nézhetek ki, mint bárki más. Na jó, ez nem igaz, hiszen mondjuk Amytől abban is különbözök, hogy rövidebb a hajam. Josie-t gyorsan a szemem elől tévesztem, csak azon tűnődhetek, hogy él-e még. A fene esne bele, rövid idő alatt sikerült megkedvelnem őt, annak ellenére, hogy a bájos pofiján túl majdnem vízbe folytottam, aztán még együtt is voltunk, végül kihozta belőle, hogy én vagyok a kihasználós szemétláda. Stimmt, de azt hittem, ő is akarta, nem pedig a drog számlájára írja. A francba szándékosan drogozik, mert olyan életet akar, ahol nincsenek gondjai, utána meg felrója nekem, hogy ebben félretéve mindent partner vagyok? Ezek után megtehettem volna, hogy a bocsánatáért esedezem, de az cseppet sem lett volna Scottos. Hagytam elmenni, ridegen leráztam, és most, amikor ismét találkozunk, hozza a formáját, biztosan megint be van lőve, hogy ennyire szánalmasan flörtölget, közben pedig mégis gyilkos pillantásokat vet rám. Ez utóbbi egyértelmű, hogy tudatos. Cinikus félmosollyal vettem tudomásul, visszamentünk a dedóba, engem is beleértve. A nagy nézelődésben végül csak a vállam horzsolja le valami mellettem elszáguldó fadarab, amely sajog ugyan, de nem vészes, hiszen Angelát pillantom meg, hasonlóan tanácstalanul, mint én. Kapok tőle némi cinikus választ, amelyben a saját stílusomra ismerek.
- Nem mondod... honnan tudtam volna, hogy mutáns vagy? – Forgatom a szememet, még csak vigyorogni sincsen kedvem, mert laposra préselődni nem a legszebb halál. Rámarkolok a csuklójára, mielőtt még fejbe kúrná valami elszabadult hordó, így is kap a vádlijába egy szilánkot. Basztafári... Lehajilok, hogy óvatosan kihúzzam, még csak az kéne, hogy itt kezdjen el rinyálni, vagy összeesni. Ha ez megvolt, akkor gyorsan fel a mellények egyike, neki is segítek feladni, aztán a mentőcsónakhoz igyekszem vele. Ha tele lenne, akkor arcon rúgok valakit, még ha lány is, magasról leszarok én minden etikát. A lényeg, hogy legyen két helyünk, a többiek akár a dögöké is lehetnek...





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Mark Walhberg
Hozzászólások száma : 136
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Csüt. 12 Jún. - 15:28

//Hajóút- Eric csapat//

A suliból kevés embert ismerek és ők is főleg a vezetőséghez vagy x-ekhez tartoznak, Raven, akivel a Béke szökőkútjánál futottam össze, Gabe, a szobatársam és Emily, aki a fiúk társalgójában volt, ahol éppen én is tartózkodtam, így találkoztunk össze.De ez változni fog, ugyanis a prof hajóutat tervez a diákoknak és a tanároknak, na meg az x-eknek, akik a felügyeletet szolgálják, bár azért mi is jól érezhetjük magunkat. Lassan elérkezett az indulás napja. Egy bőröndbe varázsoltam a cuccaimat, főleg a fürdőruhám és egyéb luxuscikkeket, ami nélkül nem megyek sehova, nem volt sok minden meg amúgy is, ha kell valami egyszerűen "elővarázsolom", ahogy a szobatársam nevezte, többek között egy napszemüveget, ami bármiféle agyam vagy egyéb érzékszerveim elleni támadást megakadályoz, de az a táskám helyett a szememre kerül, ennek az előnye, hogy az ember képes tárgyakat létrehozni érzelmekből. Aztán lementem, ahol a busz már várt ránk és végre elindultunk. Nem tudom mennyit utaztunk, ugyanis a telefonommal játszottam. Aztán megérkeztünk a hajóhoz. Mire a társaság felmérte a hajót és a benne rejlő lehetőségeket fel is zendült a hajó kürt, ami az indulás jelzése volt. A következő óák kellemesen teltek, fürödtem, ettem, ittam, pihentem és minden mást, amit egy fiatal tehet egy luxus hajón. Az idő később kezdett nem tetszeni, ugyanis beborult és nem éppen szerencsés a tenger közepén, hiszen a vihar komoly károkat okozhat a hajóban, hiszen itt a vihar is veszélyesebb, mint a parton. Egy pillanatra átfut a fejemen, hogy kéne egy csónak, miközben a legénységnek is engedelmeskedni kéne a hajófedélzetről a szobákba való lehúzódás kérdésében, de kigondolta volna, hogy mi fog történni a hajóval, hogy ketté fog szakadni, ami rövid időn belül meg is történik, mintha valami felsőbb hatalom tette volna. Ekkor már nem volt kérdés, hogy a mentőcsónak jó ötlet lenne, de hiába próbáltam még akár egy tollat is létrehozni még egy tollpihe sem sikerült. Mindenki ugrál vagy menekül vagy várja, míg a hajón átcsapó hullám leveri őket a lábukról és a vízbe löki. Nem tudni, hogy mennyien maradtak a hajó testben, de az egykori "mágus" nem tud velük mit kezdeni, hiszen a saját életéért kell imádkoznia, nem mintha hinnék olyanba, de most az egyetlen lehetőségem bennük van. A sok lehetőség van a megmenekülésemre, de jelenleg az ugrás a legnagyobb hülyeség, hiszen a hajó orrában van és ilyen magasságról a vízbe esés olyan, mintha betonra esnék, így csak várok, amíg a hajó lejjebb érkezik és már nem veszélyes az ugrás akkor elengedem a korlátot.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Claire Holt
Hozzászólások száma : 115
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Csüt. 12 Jún. - 13:37


What the hell is going on?
Charles Csapata

 
Az egész kezd egy rémálommá válni, és felelevenedik előttem, mikor egyszer majdnem vízbe fulladtam. azóta sem tudok úszni, és ha mélyebb a víz, mint amilyen magas vagyok, egyszerűen sokkos állapotba kerülök, és ledermedek. Nem tudok cselekedni, és ahogy egyre jobban süllyed a hajó, érzem, ahogy elkap az z ismeretlen rettegés, és megmerevedve, álmatag módon indulok el, majd ahogy hallom a zajokat, és a ropogást, ugrom egyet, de elég bénán, így mindenem tele van karcolásokkal és sérülésekkel, amire a szívem egyre hevesebben kezd verni, és már látom, hogy mind itt halunk meg. Látom én azt a srácot is, aki elmerül vagyis a lábára esik valami, őszintén félig-meddig fel sem fogom az eseményeket, csak robotszerűen engedelmeskedem Liamnek, segítek kihúzni a beszorult Dave-et, és ahogy jönne nekem segíteni egyszer csak eltűnik a vízben, én pedig felsikoltok. Megijedtem, az nem kifejezés. Még Dave-et is elejtem, és tudom, hogy nem most kéne hagynom, hogy eluralkodjon rajtam a pánik, de megtörténik, és érzem, ahogy egész testem remegni kezd. Ide-oda kapkodom a fejem, és már csak annyit érzek, hogy valaki elkapja a kezemet, én pedig hagyom, hogy a csónakok felé húzzon engem. Nem ismerős az arca, holott ő tudja a nevem, és az én arcmemóriám sosem volt rossz, mégsem tudom hova tenni a szőkeséget, aki nekem segít. Majd elenged, és a vízbe ugrik, én pedig ugyanott állok, ahol eddig. Nem sok minden borít ki, de egy süllyedő hajó az igen is kiborít. És most a kétségbeesés ölel magához, és nem enged.
Aztán a lában megindul a többiek felé, meg-meg csúszva, majdnem elesve.
- Én... - csak ennyit szólok, de nem tudom kimondani, hogy nem tudok úszni, így csak figyelem az eseményeket, de még nem is értem oda Sylvie-ékhez, pár lépésre vagyok tőlük, és talán én vagyok a legnevetségesebb látvány.
 
† music: music † note: - † words: XXX
 

 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Indiana Evans
Hozzászólások száma : 149
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Csüt. 12 Jún. - 10:57


This pain?




[Eric csapata]
Már az is kész csoda, hogy sikerül feljutnom a fedélzetre és csak kisebb sérülésekkel úszom meg, amik nekem legalább annyira fájnak, mintha a hajóárbocot kaptam volna a nyakamba. Az a baj, ha nem érzel semmiféle fájdalmat, akkor minden apróság is sokkal erősebbnek tűnik, én pedig egyelőre még nem tudom hogy hogyan is kéne kezelnem ezt az egészet, ezért markolászom csak a korlátot és próbálok legalább talopon maradni, egyelőre kevés sikerrel, mert a hajó nagyon imbolyog. Aztán csak arra eszmélek, hogy mentőmellényt szuszakol rám egy pasas, aztán úgy dob át a korlát felett, mintha csak egy gyerek lennék. jó nem vagyok túl nagy és nehéz sem, de ez... azért kissé hirtelen ér. Sikítva csapódom be a vízbe, aminek hála jó nagy adagot sikerül le is nyelnem, főleg hogy újra és újra hullámok csapnak át a fejem felett, hogy még véletlenül se jussak normálisan levegőhöz. Próbálom kapkodni a fejemet és felmérni, hogy hol vannak a többiek, de őszintén szólva alig látok valakit. Ha sikerül is kiszúrni mást a vízben, akkor a következő hullámnál már el is tűnik a szemem elől.
- Segítség! Valaki! - kiabálásnak szánom, de fogalmam sincs, hogy tényleg sikerül-e annyi hangot kiereszteni a torkomon, amit meg is lehet egyáltalán hallani a távolban és mégis... őszintén mit várok? Mások is ugyanúgy pánikban lehetnek mint én és mások se hiszem, hogy sokkal edzettebbek, ami a hajótörést illeti, ellenben talán tudnak úszni, mert nálam ez egy elég sarkalatos kérdés, maximum kutyatempóban menne a haladás. Ha nem lenne rajtam a menőmellény jó eséllyel már én is valahol a víz alatt süllyednék a hajó különböző alkotóelemeivel együtt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Alexis Bledel
Hozzászólások száma : 350
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   Szer. 11 Jún. - 22:03

Minden rémálmom egyik legrosszabbika egy süllyedő hajó. A kiút nem más mint a nyílt víz ahol még kevesebb az esély a túlélésre mint egy köz úti balesetben, amiben szintén volt már részem. A korlátot markolva nézem végig ahogy a táskám szépen a vízbe csúszik és elnyelik a habok. De legyen ez most a kisebb bajom. Azon kívül, hogy ezen a részen egyedül vagyok még a képességem se akar működni. Hány, de hány alkalommal álmodtam arról, hogy normális vagyok, tessék, most megkaptam, de milyen áron? Szép lassan belefulladok majd a vízbe. Nem jó ez így.
Végül úgy döntök. hogy ha csak egy helyben állok akkor biztos a halál. Megcélzom az egyik mentőcsónakot, de az össze.vissza rohangáló diákok ide-oda lökdösnek aminek az eredménye az, hogy mindenfele tartok csak a csónakokhoz nem.
Előrehaladásom az is jócskán hátráltatja, hogy hirtelen egy kéz ragad meg majd húz le a gazdájához. Nem kis döbbenetemre Scott-tal találom szemben magam. A sikítások és a hajó süllyedésének zaja elnyomja még a gondolatokat is így alig hallom meg Scott hangját.
-Mivel diák vagyok természetesen itt vagyok. - Milyen kérdés ez? ha meg a hajó ezen felére értette akkor az csak a szerencsén vagy a balszerencsén múlott. Mivel sehol nem látok ezen a részen mentőcsónakot kicsit pánikba is esek, kijutunk egyáltalán innen? Míg azon fáradozok, hogy rendesen magamra ijesszek egy mentőmellényt kapok készhez amit rögtön magamra is húzok. Legalább ez megadja a minimális esélyt arra, hogy nem fulladok bele a vízbe. Scott karon ragad és már ugrana is velem a vízbe, de még mielőtt tiltakozhatnék vagy egyáltalán sikerülne kiugranunk a hajóról, egy hordó elcsapja a nem messze tőlem lévő matrózt és a véréből jócskán kijut nekem is. Nem tudom, hogy melyiket érezzem előbb, a felháborodást, hogy most már a ruhám is véres vagy éppen mélységes sajnálatot a matróz sorsa miatt. Egyikre se jut időm, mert majdhogynem teljesen maga alá lapít engem is egy hasonló hord, fogalmam sincs, hogy kerültem ki az útjából, de még életben vagyok. Viszont a vádlimban lüktetni kezd a fájdalom és elég csak egy pillantást vetnem a fájdalom helyére és már is rosszul leszek. A hordó egy darabja belefúródott a vádlimba és nem csak fáj, de vérzik is. Ha éppen nem fulladok majd meg akkor a cápák csemegéjévé válok. Micsoda remek kilátások.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: A hajóút   

Vissza az elejére Go down
 
A hajóút
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Shintaro Yun
» Erdőségek
» A Kereskedelmi Vizek
» [Küldetés] Sword Arti Nyomozók
» Új mutánsok (párhuzamos állandó - ingyen njk kaland)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Kalandok, események :: Kalandok, mesék :: Nyári hajóút-