we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Jean Grey
Csüt. 14 Dec. - 20:40

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Jamie Cavenaugh
Szer. 13 Dec. - 20:38

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Kedd 12 Dec. - 18:53

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 10 Dec. - 20:40

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Pént. 8 Dec. - 16:13

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 8 Dec. - 16:02

Four Seasons szálloda
by Faye Adler-Barlow
Szomb. 2 Dec. - 16:04

Top posting users this month
Casey Andrews
 
Jamie Cavenaugh
 
Aaron Adler
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Jean Grey
 
Alysa Tate
 
Ryan Bane
 
Emma Frost
 
Dakota Lincoln
 
i'm here





Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 The Pavillion Farm

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 32



TémanyitásTárgy: The Pavillion Farm   Vas. 11 Május - 15:56

First topic message reminder :

North Salem egyik legújabb és egyben legnagyobb lovas farmja, ahonnan rengeteg ismert díjlovagló került már ki. 18 istálló található a farmon, és rossz időben is könnyen elérhető a hely a jól kiépített közlekedésnek hála.
A farmhoz egy külön szálloda is tartozik azok számára, akik kifejezetten a lovaglás élménye miatt akarnak itt megszállni.





Ne feledd Eric:
Derű és harag között!
 



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Hozzászólások száma : 100
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Szomb. 28 Jún. - 10:50

Bár a férfi képességei miatt igyekszem a feszültségemet leplezni, az folyamatosan nő bennem, mert a beszélgetés a továbbiakban is olyan, hogy nagyon már meg sem kell gyújtani azt a bizonyos puskaport, az már mindjárt magától is robban.
Ha a felállást nézem, ha kirobban a harc, azt kell mondanom nem vagyunk túl előnyös helyzetben, hiszen ránk szegeződik egy lőfegyver, nálam csak a késeim vannak elérhető közelségben és Nathaniel még mindig nem szabadította ki magát, és ehhez még nem adtam hozzá, hogy négyen vannak kettő ellen, az izmok mennyiségéről már nem is beszélve.
Mivel jobb lenne, ha a srác mozgásképes lenne, mire itt megmozdulnak az események, mert abban szinte biztos voltam, hogy az öreg tervez valamit, jobbnak láttam még húzni az időt, ezért úgy tettem, mint akit nagyon is érdekel a felrúgott megbízás.
Nem mozdultam el a takarásból, csak a szememmel követtem a testőr és a táska útját az asztalig. Mr. Johnson azonban nem tudott rólam semmit, ha azt gondolta, hogy nekem csak a pénz számít. Attól függetlenül, hogy a munkám kívül esett a törvényeken, én mindig ragaszkodtam a tisztességes üzlethez és ezt vártam el a megbízóimtól is.
Természetesen azt a pénzt, amit most felajánlott nekem, el fogom venni, ha életben maradok, de ez már nem a megállapodásunkról szólt.
- Ebben nagyon is egyetértünk. Örülök, hogy ezt maga is belátja. – húzódik egy hideg mosoly az arcomra, ahogy felhozza a következmények árát.
Persze nem most fogom ellenőrizni, hogy ebben legalább betartotta-e a szavát, így a táskáról ismét a jóságos apukává avanzsált férfire fordul a figyelmem, miközben fél szemmel a pisztolyos izomagyat tartom szemmel.
Sajnos túl gyorsan történnek az események, vagyis inkább a célpont lep meg, mivel azt hittem a golyót nekem szánják, ennek megfelelőn vetettem oldalra magam, az egyik fotel mögé, miközben már repült is a dobókés a fegyveres fickó feje felé, amit azonnal követett a másik is a következő gorilla felé.
Hallottam a testbe csapódó golyó hangját, és egy villámgyors pillantással meggyőződtem róla, hogy Nathaniel válla vérzik, ezek szerint neki szánták a figyelmeztetést. teremtőm! Milyen „apa” az ilyen? Na, nem mintha meglepett volna vele, az enyém sem volt sokkal jobb.
Az viszont most létkérdés volt, hogy megszerezzem a gorilla pisztolyát, hiszen, ha sikerült is kiiktatnom két embert, még mindig volt kettő.
- Nathaniel, a pisztolyt! – kiáltok rá a srácra, remélve, hogy veszi a lapot és valahogy eljuttatja hozzám a fegyvert, ha már használja a képességét.
Ha nem, akkor kénytelen leszek átalakulni, hogy foggal és karommal vágjam át magam az akadályon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Gabriel Aubry
Hozzászólások száma : 113
Kor : 34



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Szomb. 28 Jún. - 10:07

Összeszűkülnek a szemeim a válaszára. Mit is várhattam. Mérgesen elhallgatok, de egyértelműen látszódik, hogy nem azért, mert elfogadnám ezt a helyzetet. Hogy jön ő ahhoz, hogy megmondja, nekem mi a jó? Egyrészt nem is tudott rólam és most, hogy tud, ezt teszi. Milyen apa az ilyen? Legszívesebben nekiugranék, meg is feszülnek az izmaim, az ilyeneknek nem tudok parancsolni, akármennyire is nyugodtnak és higgadtnak kell lennem műtét közben, vagy munkám közben, a magánéletben nem mindig tudok az lenni.
Csak remélem, hogy nem fog semmi olyat tenni Sheena, ami … ő a profi az ilyen helyzetekben, én már elvesztettem a fonalat.
Meglepve pillantok Sheenára. Miért nem megy el?
Érzem, ahogy szabaddá válik a jobb kezem, azonban a másikban érzek mást. Nem tudom visszatartani a meglepődést magamban, de azonnal rákulcsolódnak ujjaim, amint rájövök, mi is az. És akkor már csak két bilincset kell kinyitnom, az pedig talán már megy a képességemmel. Talán. Próbát megér. Valahogy nem hiszek abban, hogy csak úgy elengednek minket.
-Sokan is szeretnek téged ezért. – nem, mintha különösebben izgatná. Nem ismerem. És nem is akarom.
Azután az következik, amitől még jobban felmegy bennem a pumpa.
-Mint amikor a gazdi megjutalmazza a kiskutyát, mert visszahozta neki a botot. – jegyzem meg epésen. Igazából kiborultam, nagyjából most szakadt el a cérna bennem.
Ennek ellenére hátradőlök és észrevétlenül elkezdem kinyitni a másik bilincset. Nem látom, hogy máshonnan rálátnának.
A következőkre azonban nem készülök fel. Már éppen fordítanám a zárban a kulcsot, eléggé nehezen ment váltani és utána megtalálni a kulcslyukat, így a kulcs bennmarad, én meg felordítok az után, hogy meglepődve érzem, belémvágódik a felkaromba valami. Nem erre a leckére készültem, pillanatok alatt a fájdalom mellett más is megindul.
-Azt hiszed, hogy csak jössz és minden úgy lesz, ahogy akarod és utána elsétálsz? – a fegyvert kiütöm a férfi kezéből a képességemmel, de addigra már nem tudom teljesen kontrollálni a képességemet a dühöm miatt. A fájdalom is megvan, ez azonban tovább fűt. A kisebb tárgyak a levegőbe emelkedve játékba kezdenek. A bilincsekről a dühöm miatt most megfeledkezek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 22
Kor : 66



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Pént. 27 Jún. - 19:29

Egy ideig csak a fiúra mered, érzéketlenül. Lesz mit kinevelnie belőle. Már, ha elfogadja a feltételeit. Ha nem, onnantól kezdve nem igazán fogja érdekelni. Képesség ide vagy oda, nem véletlenül hozta ezt a három kísérőt. Sejtette, hogy képességgel bír a fia, és felkészült arra is, hogy ugyanazzal, mint az anyja. Ezért nem tudta sosem, mire készül és tudott eltűnni. Nem fogja hagyni, hogy még egyszer hülyét csináljanak belőle. Ha akkor elkapta volna, akkor nem kellene most elsimítania mindezt.
A papír pedig csak formaság. Részben. Kíváncsi, valóban enged-e. Tudja, hogy mekkora súlya van egy megállapodásnak. És enged. Legalább a józan esze megvan. Jó, ha vele és körülötte vannak azok, akik hatással lehetnek az életére.
Annak viszont nem örül, ahogy látja őket egymásra meredni. Ezért nem akarta, hogy túl sokáig együtt legyenek. A látottak alapján így is sokáig voltak együtt.
-Nem vagy abban a helyzetben, hogy megmondd, mit tegyek. – kurta és egyszerű válasz. Nem hisz abban, hogy egy élesen életpályát váltott meg tudja neki mondani, mi a jó és a helyes.
-Helyes. – bólint.
Érzi, hogy a képessége ismét bekapcsolt. Máris használatba állítja. Szereti tudni, hogy mire készüljön a mostani utáni pillanatban.
-Mit gondoltál, ha aláírod, akkor minden megváltozik? – kockázatos kimondani mindezt, neki azonban nincs veszíteni valója.
A gondolataik feszültségről árulkodnak, azonban csak egy pillanatra kap el valamit. Gyanússá válik neki, még azonban nem szól. Ujjait egymáshoz érintve, kényelmesen hátradőlve figyeli, ahogy mindent aláír a fiú. Hosszú munka lesz, míg kezes bárányt nevel belőle. De élvezni fogja.
A gyűlölet eléggé nyilvánvalóan sugárzik felé. A toll legurul a földre, nem foglalkozik vele. Viszont van még elrendezni való. Nyugodt, mint mindig. Nézete elfogadtatja vele az, hogy mindent tud kézben tartani és irányítani.
-A kisasszonnyal – nyomja meg a szót. – van még rendezni valónk. – felé fordul és úgy folytatja.
-Kiváló munkát végzett és úgy, ahogy elvártam. És bár lehet egyoldalúan változtatni a megállapodásokat, azoknak rendre ára és következménye van. – int a kezével, és az aktatáska az asztalra kerül.
-A feltételeken háromszor változtattam. Az összeg ötszöröse van benne. Alkalmazkodó képes és ezt méltányolom. – bök a táska felé.
Az egész mondanivaló úgy hangzik el, mintha egy tárgyat írna le a tulajdonságai alapján. Számára így is van.
Viszont nem fogja többet felbérelni. A bizalom az bizalom és egy fejvadásszal többször üzletet kötni sokszor hiba. Túl elbizakodott lesz. Túl sokat fog tudni.
Nem veszi észre a derékhoz simuló kézt.
-Neked fiam azonban van még egy kis leckém. Hogy ne felejtsd el, hol a helyed és mit kell tenned. – a fegyver pillanatok alatt célpontot vált és a felkar felé indul el egy golyó Nathanielnek.
Tudja, hogy pontosak az emberei, így pár tizedmásodperccel a lövés után fel is áll, összegombolja az öltönyt. Nem érdekli, mennyire fáj ez a fiúnak, már ha eltalálta, amiben nem kételkedik.
-Az esemény előtt öt nappal jönnek értetek. – nem mondja, hogy legyenek készek. Ha addig nem zártak le bármit is, utána már késő lesz. Nem fogja érdekelni.
-Addig azt csináltok addig, amíg akartok. – Sheenára is tekint közben és ha addig nem történik semmi, távozóra veszi. Nem foglalkozik azzal, hogy jutnak innen ki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Hozzászólások száma : 100
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Csüt. 26 Jún. - 20:33

Nem értem, tényleg nem értem, hogy miért akar megvédeni Nathaniel. amit az apja is számon kér tőle, és én is visszautasítottam.
Mindenesetre nem dicséretnek hangzott az örege szájából az, hogy ebben az anyjára ütött, bár nekem szimpatikus volt, még, ha nem is szorultam rá. Legalábbis eszemben sem volt hagyni, hogy egy laikus civil védjen meg.
Az viszont elég rosszul érint, hogy valószínűleg vagy Nathaniel vagy az apja vetette be a képességét, mert a karmaim visszahúzódnak és már tudom, hogy csak saját magamra és a nadrágom derekába betűzött két késre számíthatok, ha harcra kerül a sor. De azt is tudom, hogy, ha a testőrök emberek, akkor sokkal gyorsabb vagyok náluk még a képességeim nélkül is.
Az idősebb férfin alig hullámzik át némi érzelem, míg az „üzletet” bonyolítja le a fiával, ettől eltérően Nathaniel nem igazán tudja türtőztetni magát, ami egyre közelebb hozza az elkerülhetetlen végkifejletet és ő még mindig a székhez van bilincselve, ami azt jelenti, hogy teljesen nyílt célpontot nyújt a fafejeknek.
Ha nem ilyen véresen komoly szituációban lennénk, biztosan jót mosolyognék, hogy milyen jól tudják mindketten, hogy vajon mit fogok csinálni, kinyitom-e a bilincset, ahogy Mr. Johnson mondja, vagy nem nyitom ki, ahogy a fia feltételezi. Bár persze ehhez meg volt a saját variációm, amiért egyáltalán szóba hoztam élve a lehetőséggel, hogy alá akar íratni vele valamilyen papírokat.
Aztán kialakul a patt helyzet a képességek terén, ami nem tesz jót az idegeknek, legalábbis a gorillákénak biztosan nem, mert a pisztoly csöve a mellkasomra irányul, ami határozottan nem szerencsés.
Mikor a megbilincsel férfira nézek és meglátom a szemében lévő figyelmeztetést, legszívesebben megráznám a fejem, de, ha most támadnék, akkor biztos, hogy részére nem sülne el jól.
Meg kell várnom míg kiszabadul.
- Kinyitom a bilincset. – mondok ellent Nathaniel-nek és aztán nézek a Megbízóra, aztán a fegyvert rám tartó fickóra, majd nagyon-nagyon lassan a hátsó zsebem felé nyúlok, hogy ne remegjen meg a keze a ravaszon.
Ha előhalásztam a kulcsot, akkor továbbra is óvatosan, megfontolt mozdulatokkal Nathaniel mögé lépek, hogy mindig szembe legyek a férfiakkal, majd kinyitom az egyik bilincset, de mielőtt felegyenesedek a másik bilincs kulcsát észrevétlenül a még lefogott kezébe nyomom.
Most már csak arra kell várnom, hogy kiszabadítsa magát, már persze, ha nem csábul el a lehengerlő ajánlattól és akkor már csak magammal kell törődnöm.
Elsőre nem esik le mire gondolt, amikor megemlíti, hogy rám hallgat, aztán már igen, mert különben elképzelni sem tudnám, hogy mitől gondolta meg magát, még akkor sem, ha a családjával fenyegette meg az apja, mert ez nálam sem jött be, de így már érthető, legalábbis számomra.
Sejtem, hogy ez nem a végleges elhatározása, de, hogy mit akar kitalálni, hát……..az már valószínűleg nem az én gondom lesz, ha csak az apja, nem akar valami kis emlékeztetőt adni neki, hogy milyen komolyan gondolja, és nem én akarok lenni, akivel ezt statuálja.
Szóval én egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy minden megoldódott azzal a szép kis aláírásával.
Mivel még félig Nathaniel mögött állok a takarásban lévő kezem a derekamhoz siklik, készen arra, hogy a fegyvert tartó gorilla homlokába állítsam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Gabriel Aubry
Hozzászólások száma : 113
Kor : 34



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Csüt. 26 Jún. - 19:22

Enyhén felszökik a szemöldököm és a pumpa is bennem.
-Ja bocs, hogy itt vagyok, ne zavartassátok magatokat. – rántom meg a vállam. Nem volt bölcs gondolat, belemélyed a csuklómba a bilincs. Megakad a mozdulat.
Nem veszem észre Sheena karmait, de a feszültségét igen. Jogos, egyáltalán nem értem Niklast. Félek tőle, a belém nevelődött beidegződéssel. De ezt most nem értem.
-Mert? Mi lesz? Nem gondolod, hogy kicsit késő a tisztelet kérésére? És hogy előbb neked is tisztelni kéne a másikat? – de abbahagyom. Annyira nevetséges az egész jelenet. Sejtettem, hogy elő fogja ezt adni, mégis…
A játszmával kapcsolatban nem felelek. Játszottam játszmákat, kellett. Elég egy rossz taktika, rossz indítás és romba dől minden. Reménykedem, hogy amit most látok, az nem egy olyan előadás része, ami mögé nem látok.
-Márpedig nem fogja neked kinyitni. – nem ismerem Sheenát. De sejtem, hogy nem véletlenül mondta. Mint a gyerekek a vajas kenyér felett, úgy marakodnak felettem. Nem esik jól. Egy darab húsnak érzem magam továbbra is a piacon.
-Nem tudom, de te sem. – nem akarom, hogy kiolvassa a gondolataim. Attól azonban tartok, hogy ezzel Sheena lehetőségét a saját képességeinek a használására, bármi is legyen az, megtehesse és elmenekülhessen. Muszáj leszek kikapcsolni, meg is teszem. Nem vagyok olyan jól, hogy el tudjam téríteni a lövedéket. Csak tudnám, hogyan kapcsoljam ki a gondolataimat…
Amikor azonban megtudom, hogy nem fog teljesen elengedni, ismét apámra tekintek szótlanul, majd Sheenára. Látom, ahogy fegyver még jobban célba veszi. Nyelek egyet. Remélem, hogy Sheena nem fog támadni. Nagyon nem akarom senki halálát. Ezt viszont sejtettem, hogy alkalmazni fogja. De sokkal inkább azt, hogy a fegyver rám fog szegeződni és a látványát magammal viszem a sírba, ahogy rám mered a fegyver csöve. Sheenára tekintek, igyekszem a szememmel jelezni, hogy ne kapkodja el. Nem vagyok jó az ilyenben, csak remélem, hogy kiveszi, amit jelezni akarok.
-Ha kiteszi az asztalra a kulcsokat, szabadon távozhat. – meredek apám szemeibe. – Nem ajánlom, hogy bántsd. – akármennyire is nem akarja Sheena, hogy védjék, tulajdonképpen Sheena lehetett volna keményebb is. Nem volt. És kölcsön segítség visszajár.
Az asztalt bámulom, miközben ismét további feltételeket mond.
-És ezt mikor akartad elmondani? Ha már aláírtam? – vágom rá azonnal.
Nem örülök ennek. Feladni az eddig kialakított életemet. Nem érdekel a cége és playboyt nem fogok játszani. Hugi sem szeret otthon lenni. Valamit ki kell találnom. A mostani helyzetet azonban nem tudom másképp megoldani.
Hezitálva tekintek apámra, hol a paksamétára. Időt kell nyernem. Igen, ez az. Majd kitalálok valamit. Ismét nyelek egyet.
-Azt hiszem, jobb, ha rád hallgatok. – megdöntöm a fejem, utalva a fára adott hasonlatára. Csak remélni tudom, hogy Sheenát elengedte már Niklas. Ebben az esetben ezt megtartom magamnak.
Ha szabad lesz a kezem, aláírom. Nem érdekel, mi van benne, ha ezzel a családomat meg tudom védeni. Egy ideig. Odalököm neki a tollat és hátradőlök.
-Tessék, ahogy akartad. És most engedj el bennünket. Élve és épen.
Nem sokáig fogom bírni cérnával. Nem vagyok hős típus. Sosem voltam. Ég a fülem a szégyentől, minden jókedvem elszállt pár órája. De ha úgy veszem, még élek és talán ad esélyt a továbbiakra. Még akkor is, ha nem tudom a gondolataimat megállítani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 22
Kor : 66



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Szer. 25 Jún. - 22:38

Lusta és egyben fürkész pillantással tekint Nathanielre.
-Ki ő neked, hogy a védelmedbe veszed? Mindig elfelejtem, hogy az anyádra ütöttél. – sóhajt egyet.
Majd kinövi Nathaniel. Az élet keményebb játszmákat kíván. Éppen ezért sem hagyta, hogy sokáig legyenek együtt. Fontos volt, hogy nőt béreljen fel, mert tudja, hogy a fiú miként gondolkodik dolgokról. Viszont veszélyes is, mert a kötődés is hamarabb létrejöhet kettejük között, nem kell ahhoz hosszú nap, hogy ez megtörténjen. És akkor kijátsszák őt. Azt pedig nem fogja hagyni.
– És ezt a hangnemet felejtsd el velem szemben. – egy kicsit élesebb a hangja Nathaniel megjegyzésére, de a derű és a túlzott nyugalom továbbra is az arcán van. Teljesen biztos abban, hogy ő fog győzni, hiszen mindent előre kitervelt és felkészült minden lehetőségre.
-Fogalmad sincs arról, hogy miként kell játszmákat játszani. Az édesgetés is jó technika. De nem most. – talán elárulta a titkai egy részét ezzel, de sokkal inkább a szemléletét. Nem tudja tagadni, hogy szeret erővel is irányítani.
-Nem azt kérdeztem, hol a bilincs kulcsa. – teljesen természetesnek veszi, hogy ki fogja nyitni a bilincset. Ha mégsem így gondolná Sheena, a fegyver a szíve felé fog irányulni.
– De csak a jobb kezét tegye szabaddá. – Nathaniel felé fordul.
– Ahogy látom, még nem tudod teljesen használni az erőd, hogy kinyisd a bilincset. – elégedett mosollyal nyugtázza.
– Mint ahogy mások sem tudják most a képességeiket teljesen használni. – tekint Sheenára, nagyon is önelégült mosollyal. Figyelme azonban Nathanielre terelődik vissza. A fiú naívságára és családjának védésére alapozott sok mindent, miután végiggondolta tervét. És meg is szeretné leckéztetni.
-Kapsz egy hónapot, hogy összepakolj és lezárd az életed, ezt jelenti. Örülj, hogy nem most azonnal viszlek. – az túl feltűnő lenne, tény, hogy az is, ha nem egyezik bele, akkor innen élve nem fog kimenni a fiú.
Ha nem egyezik bele, számára értéktelen, és nem fogja hagyni, hogy egy fattyú szabadon rohangáljon. És főleg élve.
-Jövő hónap tizenötödikén lesz egy bál rendezve annak tiszteletére, hogy átadom a cég irányítását… névleg… - kihangsúlyozza a szót – neked. A lányom is ott lesz, természetesen.
Anyját nem említi. Nem fogja. Ő csak egy szükségtelen kapocs most már, holott egoját sérti, hogy túljárt az eszén.
-Írd alá. – tolja oda a paksamétát elé még jobban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Hozzászólások száma : 100
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Szer. 25 Jún. - 20:31

Hát igen! Valahogy az első perctől kezdve nem bíztam ebben a fickóban, vagyis jobban mondva a hangjában és lám-lám nem is kellett csalódnom. Ami persze nem a legjobb hír, így összezárva egy tulajdonképpen ismeretlen képességű mutánssal és három gorillával, de legalább tudom, hogy még mindig jók a megérzéseim.
Talán pont ez volt az oka annak is, hogy nem vittem túlzásba Nathaniel „puhítgatását”, sőt, még, ha nem is fogta fel, de próbáltam jó tanácsokkal ellátni, ami persze nem igazán sikerült, mivel csak úgy szikrázott a levegő körülötte, ahogy az „apjához” beszélt, aki egészen furcsa módját választotta, hogy az örökösévé tegye.
Persze meg sem próbáltam átlátni, hogy mi folyik itt, mivel sejtésem szerint ez nem egy új keletű háború kettőjük között és amibe nem is szerettem volna belefolyni, hiszen a megbízásom Nathaniel elfogására terjedt ki, de, mint már ahogy az előbb is átgondoltam, Mr. Johnson úgy döntött, hogy változtat a feltételeken, ami nagyon-nagyon rossz döntés volt a részéről.
Ugyanis, ha ő egyoldalúan változtat rajta, akkor már engem sem köt semmi a megállapodásunkhoz, és ezt az egyoldalúságot a testőre rám szegezett fegyvere eléggé nyomatékosította, ahogy az is, hogy megpróbált beférkőzni az agyamba.
A hosszúkás pupillám összeszűkül, ahogy felmérem az izomagy adottságait és a testem takarásában lévő kezemen kezdenek megnőni a karmaim, bár aztán némileg elvonja a figyelmemet, mikor Nathaniel a …….védelmébe vesz?
- Kösz nagyfiú, de meg tudom védeni magam. – szólalok meg, de egy pillanatra sem veszem le a gorilla arcáról a szemem.
Fogalmam sincs mi jár a Megbízó fejében, hogy részben velem fenyegetve akarja rávenni elhanyagolt csemetéjét, hogy hajtsa rabigába magát, de az biztos, hogy velem rossz lóra tett.
Aztán meg ugyan azt a taktikát próbálta, mint én, a családjával való fenyegetést, ami már valamivel jobb ötlet volt, bár eddig sem volt hatásos, de nálam ez már semmit nem jelentett. Részemről a szerződésünket épp az előbb égette fel.
- A farzsebemben van a bilincs kulcsa. – teszem hozzá Nathaniel megjegyzésére és nézek most az idősebb férfi szemébe.
Nem mozdulok, még csak meg sem rezdülök, mert nem szeretném, ha a testőr idegeskedne, de, ha bekapják a csalit, akkor vagy valamelyiknek oda kell jönnie hozzám, vagy tudomásul kell venniük, hogy mozognom kell és akkor talán …….


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Gabriel Aubry
Hozzászólások száma : 113
Kor : 34



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Szer. 25 Jún. - 19:02

Az Aspirin nagyon jókor jön. Meg is köszönöm, tahó sosem voltam. Nem lenne kötelessége gyógyszert adni.
Felvont szemöldökkel nézek rá. Furcsa, pont tőle hallani ezt. Talán a taktika része lenne?
-Ezt éppen te mondod, aki eljátszadozik mások sorsával, életével? – láttam a szemeit, és nem vasárnapi zsúrokat láttam benne. A hangom azonban nem vádoló.
Nagy levegőt veszek. Az Aspirin használt, még ha nem is teljesen.
-Nem éppen így akartam vele szembe nézni.
A belépőjében sem csalódtam. A szemeimet is megforgatnám a válaszára. Számára továbbra sem vagyok más, mint egy darab akármi.
Akkor viszont már nem tudok megállni szó nélkül, amikor fegyvert szegeznek Sheenára.
-Azért ez már túlzás. Neked elment a józan eszed. – ez kijelentés a részemről. – Engedd elmenni, neki semmi köze mindehhez. Hova tűnt a hideg számításod? – még ha magam ellen is beszélek és Sheena sem egy cukorbaba típus, valamiért úgy tartom, hogy nem akarom, hogy bántódása essen. Rátekintek Sheenára és remélem, hogy nem fog tenni semmi meggondolatlant. Miért aggódom érte?
A képességem feletti uralmat azonban még nyerhettem vissza teljesen. Érzem a nyomást, majd azt is, ahogy jobban koncentrálok és eltűnik rólam. Tehát gondolatolvasó lehet? Nem ismerem a képességek hatásait másokra, de nem is most akarom megtapasztalni. Nem akarom, hogy a gondolataimban olvasson.
Ami feltűnik, hogy hosszú ideje kéne, hogy tudja, létezem. Most azonban mintha kapkodna. Nem értem. A fenyegetésére azonban szinte felrobbanok.
-Neked elmentek otthonról. – ritkán beszélek így, most azonban hiába nyugodt a hangom, nem bírom türtőztetni magam. – Ha valakit magadhoz akarsz édesgetni, nem fenyegetéssel fogod elérni. Megmondanád, hogy írjam alá? - rántom meg a kezem, jelezve, hogy a bilincs nem engedi, ha nem vette volna észre. Még az állam sem fáj, annyira kiakadtam rá.
Azonban teljesen tisztában vagyok vele, hogy ha ezt most így megtette, még kapkodó és nem túl átgondolt tett volt, nem véletlen, hogy anyám szinte menekült minden alkalommal, ha neszét vélte venni, hogy a nyomunkban van. Ez a félelem belém ivódott és akármennyire is nagy a szám most, a félelem bennem van felé. Elvégre ebben nőttem fel. Egy valami azonban most jut el a tudatomig.
-Elmehetek? De… most nem értem. – ha én a helyében lennék, már nem engedném el magamat, hanem tovább puhítanám. Talán… előnyt kovácsolhatnék ebből.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 22
Kor : 66



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Kedd 24 Jún. - 21:55

Még egy pillantást vet Nathanielre, majd kicsit felszegett állal egy pillanatra, Sheenára tekint. Tekintetéből mindaz az önhittség, ami a sajátja, sugárzik belőle.
-Egy szerződéstől el is lehet állni. – nem fog magyarázni, ez mindent megmagyaráz véleménye szerint. Hogy ki állt el és mitől, nem érdekli. Az üzlet az üzlet. És eddig semmit sem vont vissza, ha visszavonna, tudja, mennyit ér az a visszavonás. És ő diktál, ő a megbízó.
Az emberei profik, rájuk hagyja a védelem részt. Most azonban nem csak ezért jöttek hárman.
Derűs mosollyal tekint Nathanielre. Nem várt mást. Azonban nem válaszol neki, úgy véli, hogy a kisfiús dac beszél belőle.
-Úgy látom, érdemes más meggyőző erőt bevetni. – nem ismeri a fiút, de egyet tud. Rátekint egy pillanatra Joe-ra, aki fegyvert szegez Sheenára. A képességet nem tudta teljességében használni, érzi, ahogy elhal, mielőtt bármit is tudott volna tenni.
-Nem mondtam, hogy mehet bárhova is. Nem, nem fogom abbahagyni. Csak lefoglalni akartam kettejüket, míg ideérünk. Reméltem, hogy nem puhul meg. Puhányokkal nem tárgyalok. Főleg nem azzal, aki… a fiam. – tekint vissza Nathanielre.
-Úgy látom, anyád képességét kaptad meg, csak sokkal erősebb. Sajnálatos. – vesz egy nagy levegőt. - Gyors leszek és egyszerű, úgy vélem, vártam eleget a mostani pillanatra, hogy jogosan akarjak pontot tenni a végére. Minél előbb. – a kezét a mellette álló felé tartja, aki egy paksamétát vesz elő a táskából és a kezébe adja.
-Írd alá ezt – teszi az asztalra Nathaniel elé. – és megkíméled három ember sorsát. – elővesz egy tollat a belső zsebéből és a halomra teszi.
-A céget csakis a vérem irányíthatja. – természetesen a fia. Régimódi. Egyesek szerint pedig őrült, hogy bizonyos dolgokhoz ragaszkodik. Érdekli is.
-Dönthetsz úgy is, hogy nem írod alá, akkor is távozhatsz. Azonban ne feledd, hogy vannak véletlen és nagyon sajnálatos balesetek, amelyekre nincsenek magyarázatok. Nem hinném, hogy szeretnél egyedül maradni.
Képes rá, hogy azok, akiket a családjának nevez, eltűntesse, ha úgy véli, hogy a cége érdekei úgy kívánják.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Hozzászólások száma : 100
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Kedd 24 Jún. - 12:04

Nem engedhetem el, bár nem örülök a fejleményeknek, egyébként sem szeretek senkinek a családjával fenyegetőzni, de hát a lelki megtörés is segíthet, hogy jobb belátásra bírjam a férfit.
Így talán nem csinál marhaságot és belemegy abba, hogy szépen rábólogat Mr. Johnson szavaira, bármi legyen is az.
Megkapja az Aspirint is hozzá, hátha ezzel előrébb mozdítom a dolgot és kicsit világosabbá teszi a javaslatomat számára.
- Sajnos nem mindig az van, amit szeretnénk Nathaniel. Néha nem árt engedni a nyomásnak, ahogy a növendék fa is teszi a szélben, hogy utána újból felegyenesedve és megerősödve megérje a tisztes öregkort. – mondom neki halkan, mert bár lehet, hogy tapasztalt pár negatívumot az életben, de még soha nem volt ilyen veszélyben az élete, amit láthatóan nem értett meg.
Mert aki ennyire próbálja védeni a családját, az gondolja végig mit nyer vele, ha megöleti magát, akkor ki fogja védeni őket.
Már sokkal előbb meghallom a helikopter hangját, mint ő és tudom, hogy ennyit tehettem az ügy érdekében és igazából nem fájlaltam, hogy kevesebb pénz kapnék azért, mert nem vertem pépesre. Az eredeti feladatomat elvégeztem, amiben megegyeztünk. Ráadásul utálom, ha átvernek és biztos voltam benne, hogy Mr. Johnson nagyon is tisztában volt vele, mennyi idő alatt ér ide.
- Nem lenne esélyed. – rázom meg a fejem. – Nem gondolod, hogy jobb szembenézni vele?
Magamra erőltetett, teljes közönyösséggel fordulok az ajtó felé és nézem, ahogy szépen besorjáznak rajta közrevéve az idősebb férfit, akit látni én is most látok először.
Nem tudom ki ő, és most is csak azért érdekel, mert szeretem, ha az üzlet a megegyezés szerint halad és itt kezdenek nem stimmelni a dolgok.
Mindenesetre én elvégeztem az eredeti megbízást, és azt is tudom, hogy, ha hat a gyógyszer Nathaniel képességei nagyjából visszatérnek és akkor nem lesz védtelen, hiszen már megtapasztaltam a töredékét mire lehet képes. Innentől az ő bulijuk.
Azonban azt is érzem, hogy a Megbízó testőre talán csak státusz szimbólumok, mert elég erős a kisugárzása ahhoz, hogy sejtsem, hozzánk hasonlóval van dolgunk.
Lazán az oldalam mellé eresztett kézzel várom, hogy a gorillák és a férfi elfoglalják a helyüket, majd megvonom a vállam.
- Csak az eredeti megbízásra vállalok garanciát, ezt láthatja is. Egyebekben nem tartotta be a feltételeket. – nézek rezzenéstelenül a szemébe, miközben nem kerüli el a figyelmem a testőrök helyezkedése.
A megbízások végkifejlete mindig hordoz magában veszélyeket, hiszen sokan úgy gondolják, ilyenkor elvarrhatják a szálakat. De erre fel kell készülni.
Bár a figyelem egyelőre úgy néz ki Nathaniel-re terelődik, továbbra is feszülten figyelek, hiszen nem kaptam meg a pénzt és nem tudom miért kellek még ehhez a beszélgetéshez, ami végre nagyjából fellebbenti a fátylat, miért akarta életben a férfit. Érdekes módját választotta a problémái megoldásának és szerintem nem a legjobbat, ha Nathaniel érzelmeit jól érzékelem vele szemben, hiszen állati ösztöneimmel szinte tapinthatom a belőle áradó ellenszenvet.
Így aztán egyáltalán nem ér váratlanul, mikor nem teszi azt, amit javasoltam neki, hanem kerek-perec visszautasítja az idősebb férfi ajánlatát. Ezek a civilek és a nagy-nagy becsületük! Hahh! Miért akar vajon ennyire meghalni?
Az, hogy ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy nem értem el nála semmit a „puhításban”, nem érdekel, de az, hogy ennyire nem látja át a saját érdekeit…….Legszívesebben rosszallóan megcsóválnám a fejem, de inkább mozdulatlanul és faarccal álldogálok, miközben persze ugrásra készen állok.
- Ez már nem tartozik rám Mr. Nyilvánvaló, hogy a második megbízás nem teljesült, de erre nem is adott időt, természetesen ezért fizetséget sem kérek. Adja ide a kialkudott összeget a leszállításért már itt sem vagyok. – szólaltam meg, mert a családi drámák nem az én asztalom.
A fejembe érzett nyomás viszont nem tetszik és mivel Nathaniel-nek nagyjából ismerem a képességeit, sejtem, hogy mi ennek az oka, ezért a Megbízó felé villantom felsárgálló íriszemet.
- Ezt hagyja abba!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Gabriel Aubry
Hozzászólások száma : 113
Kor : 34



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Hétf. 23 Jún. - 21:43

A víz jólesik, de a dagadás az állkapcsomban elindult, remélem, nagyon nem fog feldagadni. Némileg magamhoz is térít, azon nem változtatva, hogy a fejem az kóvályog.
-Szerencsémre. – orvosként nehéz feldolgoznom, hogy van, akinek az a mestersége, másokat bánt.
Érzem, hogy komolyabb részhez evezünk. Minden porcikám ellenkezik az egy helyben maradás ellen. A helyzet ellen. Megalázó.
Feltekintek rá, de csak hunyorogni tudok a szemeibe, nem jó felnézni. Elmúlt az adrenalin hatása, az a kevés is. Nyelek egyet. Visszavágnék, de inkább befogom. Nincs értelme szájhősködni se, a másik se sikerült, hiszen itt vagyok.
-Adj aspirint és át tudom gondolni. – szinte rávágom válaszul. Muszáj tiszta fejjel léteznem, hogy át tudjam gondolni, mit teszek majd. A képességeimhez is kéne, de amíg a szer hat, addig nem fog menni. A fejfájás sem segít ehhez hozzá.
-Én nem szeretném. És nem is akarom. – tekintek rá. Nem dacból válaszolok. Tényleg nem akarom. – Maradjunk abban, hogy nem lehet más választásom.
Védenem kell a húgomat, anyámat, az életemet, amit addig elértem. Nem hiszek abban, hogy innen kijutok élve, talán még ezért is rúgkapálok a szabadságért.
Többször elrévülök, a fejfájáson kívül a szer is elbódít még néha. Nem nagyon tudok beszélni, nem a bedagadt állkapcsom miatt, attól nem sokára már ismét tudok beszélni, ha lelohad a duzzanat. Lila lesz, abban már biztos vagyok. Nem akarok beszélni, nincs kedvem és muszáj átgondolnom, hogy mit tegyek, és minél előbb.
Nem kocsi zúgását hallom meg, hanem fentről hallok egy távolabbi zúgást. Sheenára tekintek. Nem akarom ezt az egészet és egyben túl is akarok lenni rajta.
-Most még elengedhetsz. – szólalok meg halkan, hátha mégis.
De ahogy kinyílik az ajtó, igyekszem a képességemet bekapcsolni. Nem tudom, mire képes az, aki bejön… hát persze, gondolhattam volna. Megnézem a három kísérőt is és amikor Sheenához fordul szintén rátekintek.
-Én is itt vagyok, ne beszélj úgy rólam, mint egy tárgyról. – már valóban csak kicsit selypítek, alig hallható.
-Semmi szia, hogy vagy, köszi én is jól vagyok… teszek a feltételeidre, eddig is jól megvoltam nélküle. – ritkán ennyire nyers a természetem, azonban az iránta érzett gyűlöletem, amit felé tápláltam, a nélkül hogy egyáltalán ismerném, elég erős.
-Nem megyek sehová. – azon már meg sem lepődöm, hogy a húgomról is tud, hogy nálam van. – És a céged sem érdekel. Nem értek hozzá, és nem akarod a bábod lenni. Tudod, hogy feljelenthetlek szabadság korlátozásáért, testi sértésért és fenyegetésért? Miért nem hagysz minket békén? – közben Sheenára pillantok. Szinte pont ugyanezeket mondtam el neki.
Muszáj közben arra is ügyelnem, hogy a képességem fennmaradjon, most nem lenne szerencsés, ha bármit csinálna ellenem. Ha nekünk van képességünk, neki is biztosan van.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 22
Kor : 66



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Hétf. 23 Jún. - 19:44

Az út nagyjából két órás, attól kevesebb. Pontosan tudja, merre vannak, erre rá sem kell kérdeznie, a képessége erre is kiterjed. Hazudott a telefonba, nem véletlenül. Sokat segített neki számos dologban, most is meg akarja lepni őket. A korrigálásra sem kíváncsi, még az előtt teszi, le hogy megtörténne.
A helikopter a közeli tisztáson teszi le őket, onnan már gyalog nem kell sokat menni.
Nem sok választása lesz Nathanielnek. Ha nem egyezik bele… összegombolja a zakót.
Túl sokáig rejtőztek előle és most végre megvan. Egy újabb bábu a sakktáblán. Akit kedvére mozgathat. Vagy dönthet el, kiléptetve a játszmából. Nem örül a fattyúnak, de talán előnyére változtathatja ezt a hibát.
Hárman tartanak vele, a testőrei. Sokat láttak és még többet tapasztaltak és mindig hallgatnak. Ez a dolguk.
A házba előbb ketten lépnek be, és mögötte lép be a harmadik, egy aktatáskával a kezében. Ha Sheenának bármi kétségei lennének a felől, hogy ki érkezett meg, ők el fogják oszlatni.
Szótlanul ül le a kanapéra, a bokáját átveti a térdén és úgy néz Nathanielre egy hosszabb ideig, majd Sheena felé fordul.
-Elismerésem…. ha valóban úgy fog viselkedni a fiú, ahogy kértem. – sosem siet a dicsérettel, elég fukarul bánik vele. Még nem engedi el Sheenát sem, nem is kéri, hogy várjon addig kint. A három kísérő három helyre áll, az aktatáskás mellé.
-A feltételeim. – nem szokása ajánlani. Feltételeket szab, amit vagy elfogad vagy nem. -Hivatalosan is a fiammá fogadlak, felveszed a Larsen nevet. – ezt nagyjából úgy mondja, mintha a fogát húznák. - Haleyvel visszajöttök hozzám. – közben erről is tudomást szerzett, amiért kifejezetten dühös hangulata lett. - A cég irányítását természetesen még nem bízom rád, előbb szokd meg a környezetet. – esze ágában nincs később sem átadni. Ahhoz neki túlságosan élvezet játszadoznia ezzel. – Mint tanácsadó és megfigyelő a bizottság tagja leszel, döntési jogod egyelőre nem lesz.
Nem mond többet. Annál inkább figyel a reakcióra. És nem csak Nathanielére. A gondolataikhoz igyekszik férkőzni, szeretné tudni, valóban sikerült-e megpuhítani a fiút. Most se kedve, se ideje nincs rá, de ha valóban keménykedik a fiú, akkor majd tesz róla, hogy engedjen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Hozzászólások száma : 100
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Vas. 22 Jún. - 20:52

Nem kell, hozzá nagy beleérző képességemnek lenni, hogy lássam, mennyire nincs jól. A tántorgás, a szemhunyorgatás, mind, mind azt mutatta, hogy túlerőltette magát, ami nem is volt csoda, hiszen a bódítószer azért alapos munkát végzett és szerintem most is csak az akaratereje volt, ami egyáltalán talpon tartotta és ez igazán dicséretes volt, meg kell adni.
Hagyom, hogy megigya a vizet, nem akadályozom meg benne, mert nagyon remélem, hogy tényleg hallgat a józan eszére.
~ Mi a frásznak drukkolok én itt neki! ~ ütközök meg a saját gondolataimon, amik valószínűleg a kitartása miatt jutnak eszembe, mert különben azt kell hinnem, hogy elment az eszem.
Minden esetre ez nem akadályoz meg benne, hogy rátegyem a bilincseket, de aztán megint csak az áldott jó szívem kerül előtérbe és persze nem tudom befogni a szám, hogy segítsek kicsit neki, mit kellene tennie.
Még sem rághatom a szájába, hogy ennyi küzdelem és kitartás megérdemel némi segítséget és, hogy ezt megoldhatja, ha akkor szökik meg, mikor már én átadtam és ezzel elvégeztem a feladatot. Vagy mégis ki kell mondani? Bár talán előbb-utóbb magától is rájön, hogy miért nem pumpáltam tele még több kábító lövedékkel, holott ez lett volna a logikus lépés egy hidegvérű végrehajtótól, akit nem érdekel, hogy megmarad-e az ép esze a delikvensnek.
- De te nem vagy én. – ráztam meg a fejem, mert, hogy is lehetnénk, engem precízen kiképeztek egy halálos fegyverré, ő meg csak egy civil.
Mikor kellően rögzítettem, felálltam előtte és komoran, az érzelmeimet kizárva néztem a szemébe.
- Addig tart, amíg szükséges. És ne fenyegess Nathaniel, mert ez elég vicces a te helyzetedben. Ráadásul, mint mondtam a családod élete a kezedben van, ha nem adsz rá okot, soha még csak a közelükbe sem megyek. – változik meg kicsit a hangszínem gyengédebbre. – És most maradj a fenekeden és akkor kapsz egy Aspirint vagy kettőt. Remélem, ha elmúlik a fejfájásod, végre felfogod, amit az előbb mondtam. Mire a Megbízóm megérkezik, szeretném, ha minden úgy lenne, ahogy akarja, ugye felfogtad végre, hogy addig nincs, nem lehet választásod?
Nagyon remélem, hogy tényleg felfogja, hiszen szinte repül az idő.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Gabriel Aubry
Hozzászólások száma : 113
Kor : 34



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Vas. 22 Jún. - 19:59

Morgás szakad fel belőlem, ilyen még sosem történt velem, meg is lepődök rajta. A családom fontos.
De legalább nem imbolygok annyira és nem esek a földre. A fejem viszont úgy hasogat, hogy majd szétesik. Fogom is rendesen a halántékom. Aspirin nincs, marad a hányinger is. Mindig is utáltam az adrenalin utóhatását.
Egy fotelbe szeretnék rogyni, az legalább kényelmesebb. De marad egy szék, ami nem csak kényelmetlen, de tartós is, szintén. Sóhajtva ülök le a székre, felmarkolva közben a vizet, nem bírom ki, hogy ne igyam meg. Csak nem veri ki a kezemből, ha nem, akkor eltartom a poharat, s úgy iszom meg. Már ha sikerül.
-Aspirint is ígértél, már nem csak fejfájásom van. – nem ingerelni akarom, a türelmi küszöböm ment lejjebb a kimerültségtől, a migréntől és a helyzettől.
-Te sem adnád fel. – ám amikor a lábamra is felkerül a bilincs, megint megrándulok, felébred bennem megint a védekezés, rúgni szeretnék. Nem szeretem a kiszolgáltatott helyzetet és ez nagyon az arcomra van írva.
– Nem … kellett volna.
Egyre jobban összeszűkült szemmel tekintek rá, ahogy magyaráz.
-Ez neked csak egy meló, igaz? Meddig tart? Egy óra, két óra, egy nap, egy hét? – előrébb dőlök, amennyire enged a helyzet.
– Nekem egy élet. Hogy a fenébe ne akarnék előle meglépni? Harcolni ellene? – nyelek egyet és hátradőlök, vissza.
-Orvos vagyok, nem ölök. De ha csak egy ujjal is hozzájuk érsz, nem állok jót magamért. Van rosszabb dolog is a halálnál.
Ügyész-helyettesként a fehérgalléros bűnözőkkel voltam inkább egy tárgyalóasztalnál, de a keményebb vonal is elért hozzám. Nem mondom, hogy néha nem izzadtam le a helyzettől. De most nagyon is személyesen vagyok érintett. Azért elég szánalmas, ahogy ebben a helyzetben „fenyegetek”.
Becsukom a szemem, feküdni szeretnék, a fejzúgás egyre kellemetlenebb. Kellett nekem megint előbb cselekedni, mint gondolkodni. Muszáj leszek lehiggadni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Hozzászólások száma : 100
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Vas. 22 Jún. - 9:34

Soha nem szívesen megyek bele az áldozat megkínzásába, lelkének, testének megtörésébe, és most sem volt benne a megbízásban, mert talán akkor másként döntök, de ha egyszer elvállalok valamit, azt már legtöbbször, ha csak valami óriási nagy probléma nem jön közbe, végigviszem.
Az én profilom inkább a nyomozás, felkutatás – ezért is működtetek magán nyomozó irodát fedőtevékenységként, - és a gyors ellimitálás, nem az ilyen játszadozás, amire a megbízónak csak azért van szüksége, hogy még a minimális mértékben se piszkolja be a kezét. Bár van egy olyan sejtésem, hogy aki ennyi pénzt fizet, annak ehhez is biztosan meg vannak a megfelelő gorillái.
Legfőképp ezért nem értem, és bár igaz, hogy ha elvállalok valamit, azt precízen meg is csinálom, de nem vagyok agy nélküli robot, hogy ne gondolkoznák közben, különben már nem lennék életben.
Érdekes ez a srác! Más civil, hiszen alaposan utána néztem, csak orvos és modell elvileg, már rég összecsinálta volna magát ettől az egész elrablástól, fogva tartástól, fenyegetéstől, ő meg kérdéseket tesz fel nekem, hogy én mit tennék a helyében? És pont ebből tudom, hogy nem adja fel, még nem adta fel! Mindent meg fog próbálni, hogy megszökjön, de pont ezért amatőr is, hiszen egy profi inkább eljátszaná, hogy megtörik és amikor fogva tartója elbízza magát, akkor támadna.
Nem hagyhatom, hogy megszökjön és azt is tudom, hogy jobb, ha nem hagyom, hogy visszanyerje az erejét, mert akkor talán keményebb csatára készülhetek, vagy tényleg annyi gyógyszert kell belepumpálnom, hogy károsodni fog az agya és annak nem biztos, hogy Mr. Johnson örülne.
Mikor a láthatóan bizonytalan lábakon álló férfit a földre teperem még dolgozik bennem az állati ösztön és feleslegesen kap tőlem egy öklöst, ami az ő állának és az én kezemnek sem tesz jót, de a mérgem ezzel ki is merült legalább, bár a párduc szívesen beleharapna a védtelen nyakba, de csak a pisztollyal fenyegetem meg végül, meg a családjával, mikor ebből a menekülésből feldereng, hogy ez adhat erőt neki.
- Ebben tökéletesen igazad van. – bólintok dühös szavaira. – Az én problémám és meg is oldom. A családod meg a te kezedben van, jobb, ha ezt észben tartod. – szálltam le róla, mikor láttam a szemén, hogy lehiggadt és felfogta mi a tét, majd hagyom, hogy kissé összeszedve magát visszainduljon a házba, miközben rezzenéstelenül követem minden mozdulatát, készen rá, hogy ismét elkábítsam, ha kell, aztán vagy legyűri a szert vagy nem.
Hát persze, hogy megpróbálta! Az lepett volna meg, ha nem, csak semmi terv nem volt az akciójában, csak fejjel rohant a falnak és ez volt a hiba, így max. csak még nagyobb bajba keverhette volna magát, ha valami szadista verőembert fog ki.
- Azt hiszem vissza kapod a bilincseket, mert látom a ragasztó nem sokat használt, azzal talán több idő lesz elbánnod, ha megint szökni akarsz, bár nem ajánlom, az én türelmemnek is vannak határai. – mondom közömbösen, mikor visszaérünk a székhez és leültetve, most acélbilincsek kerülnek fel rá, ugyan úgy mint eddig a ragasztó. – Egyébként, ha elfogadsz tőlem egy tanácsot és élve akarod megúszni, gondolkodj el egy kicsit. Valamiért élve kellesz a Megbízómnak. A kezét még csak bepiszkolni sem akarja, így valószínűleg személyesen sem akarja a halálodat. Nem kell, hogy fájdalmas legyen az együttlétünk, míg ideér. Bólogatsz neki szépen arra, amit akar, aztán kész. Engem kifizetnek, ha átadlak és aztán elfelejtjük egymást, és részemről nincs fenyegetés sem rád, sem a családodra. Nem egyszerűbb, mint megpróbálni megszökni …tőlem….Nathaniel? Ha nem ölsz meg, akkor bárhol megtalállak, és hidd el….nagyon jó nyomkövető vagyok. – változtatom át az egyik kezem, a párduc mancsává, hogy értse mire gondolok, aztán leülök a kanapéra vele szemben és várom, hogy miként dönt.
Kezdem nem szeretni ezt a melót.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Gabriel Aubry
Hozzászólások száma : 113
Kor : 34



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Szomb. 21 Jún. - 18:08

Meglepve hunyorítok. Nem igazán akarok belemenni annak a firtatásába, hogy nem ember. A villanásról sejtem, hogy mire érti, de ha mondjuk beleegyezek abba, hogy nem ember, akkor magamról is azt kéne hinnem. Márpedig az egész életem arról szólt, hogy tűnjek el a tömegben, és olvadjak bele. De ha nem vagyok ember, akkor egyből kitűnök.
Belenézek a szemeibe. A szemek sokat elárulnak, bár általában orvosként tekintek bele, akként mérlegelem. Amit viszont látok az övében, az jóval nem kecsegtet. Elhallgatok, visszatolom a kikívánkozó választ.
-Miért? Te belemennél abba, ami az akaratod és a saját döntéseid ellen valók? Amik korlátoznak? Amitől nem te vagy? – a tekintetem azonban csak lassan siklik el a késről, fel a szemeibe, ahogy hátrahúzza a fejem. Nem kellemes érzés.
Az adrenalin elönt, a lehetőséget látva a menekülésre. Ösztönök, az élni akarás és más is. Ha innen nem kerülök ki, nem tudom megvédeni azokat, akik eddig segítettek nekem és óvni szeretném őket.
Apám születésem óta el akar tenni az útból, anyám szerint, már hogy amint meg tudja, hogy egyáltalán létezem. Ez elég okot adott neki, hogy folyton mozgásban legyünk. És amennyit megtudtam róla, el is hiszem anyám minden szavát erről. Nem tudom, hogy saját gyűlöletem és keserűségem dolgozik ebben, vagy anyám agymosása. Mindenestre az, amiket húgomtól hallottam, eléggé megerősít abban, hogy anyám jobban tette, hogy eltűnt velem várandósan apám szeme elől.
Csak a szerencsémben bízhatok, mert erőm nem sok van. A kábaság a friss levegőre érkezve még jobban elfog, hiába kapom el a nő karját, nem tudom átdobni magam felett, eldőlök alatta félig, majd hanyatt az állastól. A csillagok visszatérnek táncolni a szemem elé, felnyögök és védekezve rántanám le magamról, amikor megérzek valamit a mellkasomon, pontosabban a szívem felett.
Lihegve állok meg a mozdulatban, egyik kezemmel a vállát markolom, ha még nem söpörte le magáról, a másikkal a másik felkarját. Nem vagyok olyan gyors, és éber, hogy akárhogyan is, de elrántsam magamról.
Szaporán szedve a levegőt tekintek a szemeibe, úgy hallgatom végig. Már éppen visszavágnék, hogy nem érdekel, mennyire lenne szégyenben a megbízója és mások előtt a kudarccal, amikor folytatja. Résnyire szűkül össze a szemem a dühtől.
-Nem tud érdekelni a szégyened, te választottad ezt az utat, viseld a következményeit. – lihegek még egy kicsit, mielőtt folytatnám, az állas miatt selypíthetek és raccsolhatok is egy kicsit.
-Ha a családommal teszel valamit, keserűen megbánod. – ám a szorításom enged rajta és lassan leengedem a kezeim. Dacosan és kemény tekintettel nézek vele farkasszemet, amiben a kábaság is ott van még.
-Megpróbáltam a másik opciót, nem jött össze. Nem maradt ezen kívül más. – mármint hogy az övét kövessem, azon kívül.
Ha engedi, felkelek és elindulok a ház felé, jelezve közben a széttartott kezemmel egy rövid időre, hogy vettem az adást. Megdörzsölöm a fotózáshoz kért, simára borotvált állam.
-Nagyot tudsz ütni. – nincs megrepedve sem, nem is mozdult ki, csak fáj. Szédülök, nehezen megy egyenesen járni, feküdni egészen bíztató dolog volt. Ha el is tudtam volna futni, még az erdő széléig sem jutottam volna ki.
Amiben viszont egyre biztosabb vagyok, hogy apám a megbízó. De fogalmam sincs, hogy miért akarna engem életben tartani. És mi a célja az egésszel?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Hozzászólások száma : 100
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Szomb. 21 Jún. - 11:53

Általában szeretem a tiszta és gyors munkát, nem vagyok híve a felesleges kínzásnak, de van, amikor elég nagy pénz fizetnek érte, hogy visszaszorítsam az ezzel kapcsolatos érzéseimet. Bérgyilkos vagyok és általában nem azért fizetnek, hogy gyerekzsúrokon bohóckodjam, tudom mivel jár a munkám és, hogy be kell néha piszkolnom a kezem, de, ha igyekszem is kemény külső mögé rejteni, nekem is vannak érzéseim.
Ez a meló kezd nem tetszeni, de próbálom meggyőzni magam, hogy pikk-pakk eltelik az a pár óra és vége lesz. Megkapom a pénzem, aztán elfelejtem Nathaniel-t és a megbízót és gazdagabb leszek megint egy rakás zöldhasúval.
Már csak azt kéne elérni, hogy ne kelljen feleslegesen összevérezni a kezem, hogy ez a jóképű úriember felfogja végre, hogy nem ő Amerika kapitánya, és nem kell megváltania a szenvedésével a világot.
- Tévedsz! Nem vagyok ember. – villantom felé sárgálló szemem, de nem erőltetem a pajtit, nem a sértegetéséért vagy a becézgetéséért fizetnek.
Tudom, hogy fáj a feje, hiszen az előbb kért rá gyógyszer és azt is tudom, hogy az asztalra helyezett víz csábító lehet, de szándékosan nem hozom fel, magától is eléggé meg fogja kívánni, hiszen ilyen az emberi természet.
Viszont el kell kezdenem a megpuhítását, hiszen kifinomult érzékszerveimmel érzem a belőle áradó érzelmeket, a dacot, a dühöt és az adrenalin feltámadását, ami azt jelenti, hogy kezdi leküzdeni a kábítószer hatását. Tudom mire céloz, hogy mit tenne, de én profi vagyok, ő meg amatőr, még ha ügyes és mutáns képességeit nem lehet lebecsülni.
Ezt mutatja, hogy bár talán a pofon meglegyintette, de nem okozott fájdalmat, de nem erőtetem tovább a dolgot, sejtésem szerint ez sem esett jól neki, legalábbis a fejfájásának biztos nem.
- Ha hiszed, ha nem én sem szeretem. Jobb egy gyors lövés az áldozat szeme közé és kész. De most ezért fizettek meg. – hajolok közelebb hozzá, miközben a szaglásom veszem igénybe, ami megmutatja, hogy az izgalma fokozódik.
Mikor eléguggolok sé megvágom, nem lepődök meg a reakcióján, hiszen ennek senki nem örülne.
- Miért nem mész bele a dologba Nathaniel? Miért nem azon töröd inkább a fejed, hogy ki és mit akar tőled, amihez a megtörésed kell? – húzom el a kést és számtok végig a másik kezemmel a haján, kicsit hátrahúzva a fejét. – Ne menj sehová.
Kimegyek az elsősegély dobozért, hiszen nem akarom, hogy súlyosan megsérüljön, vagy elvérezzen és nem lennék az aki, ha nem számítanék valami hasonlóra, ami történik, hiszen ki akarja használni, hogy egyedül van.
Azonban meglep, hogy ilyen gyorsan képes rá. Erősebb a férfi, mint gondoltam volna, és éppen csak el tudok ugrani a szék útjából, amit felém hajít, de az ütközést vele már nem tudom elkerülni, a táskát kiejtem a kezemből, hogy megtámasszam magam, de már azzal a lendülettel lódulok is után.
Tudom, hogy még nem lehet teljesen jól, amennyi bódító szer benne van, nem tehette még túl magát, inkább csak a menekülési ösztön ad neki erőt, ami akkor is meglepő. Talán van valami, vagy valaki, akit jobban félt még magánál is? Valószínű, hogy valaki, aki közel áll hozzá: anya, testvér, szerető.
A furgon kulcsa a szemben, így reménytelen, hogy azzal tudna menekülni és gyalog meg esélye sincs elmenekülnie előlem.
Az udvarig ugyan eljut, de már ugrom is a nyakába, hogy a földre döntsem. Első felfokozott állapotomban, ha sikerrel járok kap egy jobb horgot az álla alá, aztán a szívére szegezem a kábítópisztolyt.
- Ez durva lesz, ha meglőlek. És a továbbiakra nézve, ha elszöksz és nem tudlak átadni a megbízónak, szégyenben maradok előtte. Ezért kénytelen leszek megkeresni a családodat és rajtuk behajtani ezt. Ezt szeretnéd Nathaniel? – nézek villogó szemekkel rá. – Vagy szépen visszasétálunk és újra megpróbáljuk odabenn?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Gabriel Aubry
Hozzászólások száma : 113
Kor : 34



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Pént. 20 Jún. - 18:52

Megingatom a fejem, nem túl jó ötlet, de az elbizakodott természetre mindig ez a reakcióm. Pedig én is az voltam, míg ez a nő el nem kapott. Bíztam abban, hogy ha valóban az apám keze van most a dologban, az nem fog elkövetkezni, csak ha én akarom. Tévedtem. És így tudom, hogy ez a nő is téved, itt előttem. Mindenesetre a helyzet nem tetszik. Kiszolgáltatottnak érzem magam. Tehetetlennek. És ez dühít. Nem szájalok vissza, feleslegesnek tartom.
-Ember vagy, te is tévedhetsz. És nem vagyok a pajtid. – azért annyira könnyen nem fogom adni magam és még jobban ingerel, hogy tárgyként nevez végig. És akként is kezel.
Amikor a nevemet mondja, el kell ismernem, valóban engem keresett. Ahogy felemeli az állam, engedem vezetni, de az erősnek tűnő fény a fejfájáson nem segít sokat.
A pohár vízre tekintek az asztalon. Rossz taktika. Túl… tudatos. És… hatásos. Kezdek szomjas lenni és a kábító lövedék okozta fejfájáson és zsibbadtságon segíthetne.
-Fordított helyzetben te mit tennél? – mivel annyira egyértelmű, hogy szökne, ezért minek is ne mondjam ki? A fejfájás ha egy fokkal is, de kezd tisztulni, a kábaság azonban még mindig megvan. Az én szerencsémre. Már csak a megfelelő időt kéne kivárni, de nem tudom, mennyi időnk van. És hogy mire fel húzza az időt. Nem értem az egészet, de jobb lenne minél előbb eltűnni innen.
A pofonnál Sheena keze, mintha puha gumiba ért volna, lelassul, majd visszapattan. Várom a pofont. Muszáj vagyok elmosolyodni és egyben meg is lepődöm. Ezt még nem tapasztaltam. A fejem viszont igen. A képességemet használtam ösztönösen, védelemre. Így a mosoly után, közben hunyorítok is egy rövidet.
-Mindent? Valóban? – konok vagyok és sajnos nem mindig türelmes. – Nem szeretem az erőszakot, mondtam már. – a fejfájás ellenére keményebben válaszolok vissza.
Tehát tud azért pár dolgot rólam.
A kés nem tetszik. Azonban nem tudom használni a képességem, hogy távol tartsam magamtól, így kénytelen vagyok hagyni, hogy elém guggoljon. Követem, nem csak a tekintetemmel, de a fejemmel is. És azt is kénytelen vagyok hagyni, hogy felnyomja az állam, majd … a fejem azonban már annyira nem hasogat, mint nem olyan rég. A szívem hevesebben kezd dobogni, mert tudom, hogy védekezni nem fogok most tudni. Behunyom a szemem egy pillanatra, amikor a kés kissé felsérti az arcom.
-Szemét. – tekintek fel rá. – Arra nem gondoltál, hogy kölcsön kenyér visszajár? – mintha a fülem mögött hagytam volna azt a szót, hogy ha életben maradok.
Amikor kimegy, azonnal taktikázni kezdek. Fejfájás ide vagy oda, a szalagot eltépem, először a kezemről, majd a lábamról, a képességemmel. Szívós vagyok és makacs, ebben a szüleimre ütöttem. Ahogy belép, csak annyi időm van, hogy nekivágjam a széket. Sokkal inkább fizikai erővel, mint képességgel. Már tudom valamennyire használni, ájulás nélkül, csupán csak szédülök. Fellököm, akárhol is van, és kifelé veszem az irányt a házból. Körbenézek és keresem a furgont, vagy bármit, amivel menekülhetek. Nagyon szédülök, de érezhetően jobban vagyok. Önkéntelenül letörlöm a vért az arcomról, pedig csak egy kis karcolás.
Nem szeretem az erőszakot, de menekülni akarok. És életben maradni. Más kérdés, hogy bár sportolok, és mutáns vagyok, vannak korlátaim. Példának okáért a kioltó képességem a rablás óta nem működik, most végképp nem. Csak a menekülésre figyelek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Hozzászólások száma : 100
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Csüt. 19 Jún. - 10:50

Ahogy egyre jobban kezdi leküzdeni a kábaságát és fogja fel a helyzetét, én közben figyelemmel kísérem ezt a folyamatot, hiszen ilyenkor az arcra ülő érzelmeket, amiket a gondolatai váltanak ki, még nehéz kontrollálni és ez sokat segít nekem a stratégiám kidolgozásában.
Soha nem bízom el magam, hogy egy munka könnyű lesz és a mostanival érzem, hogy meg fog gyűlni a bajom, de persze ebből semmi nem látszik rajtam, még akkor sem mikor elkezd kóstolgatni, ami nem lep meg az eddigiek fényében.
- Kemény? Nem hinném, csak tárgyilagos. Te ülsz itt megkötözve és nekem meg van a lehetőségem, hogy azt tegyek veled, amit akarok. – ingatom meg a fejem, amit, ha nem is néz rám azért biztosan érzékel periférikusan.
Állati ösztöneimmel sok féle érzelmet érzékelek felőle, félelmet, idegességet, várakozást és kíváncsi vagyok, majd mi kerekedik felül ebből, bár azt már most látom, hogy nem az az „első szóra összetojom magam” típus, még tartja magát és próbálgatja a határait.
Egyelőre nem akarok segíteni a fejfájásán, bár látom, hogy szenved tőle, mert nem a tiszta fejére van szükségem és ezzel együtt a visszatérő képességére, mert akkor megint kénytelen lennék elkábítani és az senkinek nem lenne jó, ha egy nyáladzó idiótát csinálnék belőle.
- Erre mondják pajti, hogy hinni a templomban kell, és mivel itt vagy becsomagolva, feltálalásra készen,ez tény és mielőtt megkérdezed, nem, nem kevertelek össze senkivel.
Mikor elkezdi felsorolni, hogy milyen bűncselekményeket követtem el, azzal, hogy ő most itt van, majdnem sikerül megnevettetnie.
- Óóóó, tényleg? Csak ennyi lenne csak a bűnöm? Hiszen még nem végeztünk Nathaniel. Majd a végén összegzünk jó? – lépek közelebb és emelem fel kicsit az állát, hogy hunyorgó szemébe nézzek. – És mint már mondtam, nem tévedtem. – engedem el az állát és lépek el tőle, hogy hozzak egy pohár vizet, amit az asztalra teszek.
Nem tudom miért szükséges megtörni a férfit, mit akar tőle a megbízóm, és miért nem egyszerűbb  eltűntetni, de a fogoly arcára egy pillanatra kiülő konokságból tudom, hogy nem lesz egyszerű, ezért elég érdekes hat óránk lesz.
- Nézd Narthaniel!  - sóhajtottam, mint mikor egy engedetlen gyereknek magyaráz már századszorra valamit az ember. – Tudom, hogy milyen képességeid vannak, és sejtheted, hogy ez azt jelenti én sem vagyok védtelen ember. Azon kívül, mint már elmondtam, ha kell újból és újból elkábítalak, ami nem tesz jót az agyadnak. Tehát nem ajánlom, főleg nem ebben az állapotodban, hogy próbálkozz, úgy is észreveszem.
Mivel a neveik nem azonosak, így nekem fogalmam sincs, hogy ez egy apa-fiú konfliktus, a miértet nem kötötték az orromra, így ezen nem is töröm a fejem.
Azonban az, hogy még mindig nem fogta fel, hogy milyen szarban van, ez sajnálatos, hiszen a hazugsága, vagy a részbeni hazugsága nyilvánvaló és az is, hogy az időt akartja húzni.
- Sajnálom, úgy látom nem figyelsz eléggé Nathaniel! – lépek elé és kap egy villámgyors visszakezes pofont. – Ne játszd meg nekem a hülyét, hiszen mindent tudok rólad, doktor bácsi. – mondom változatlanul nyugodt hangon, mintha semmi sem történt volna. – Ha így folytatod, akkor már csak ebben a szakmában fogsz tevékenykedni, ott nem számít pár hiányzó testrész.
Csendben hallgatom végig az ajánlatát, aztán előhúzok egy kést, majd elé guggolva annak hegyével nyomom fel az állát, majd mikor már a szemembe néz, lassan végig húzom a kés hegyét a szeme alatt, majd a füle felé közeledek.
- Ez nem jó válasz Nathaniel. Egy megbízás, egy munka. Nálam ez a szabály. Ha életben maradsz, akkor bármikor szívesen állok a rendelkezésedre. – mosolyodom el hidegen. – És mond doktor úr, mit szeretnél először elveszíteni? Az arcod szépségét, a füledet, a szemed világát? vagy inkább sántítanál kicsit, vagy a reprodukciós képességedet áldozod fel. – húzom el a késem az arcáról, némi vért fakasztva és mindig a mondott testrészhez és állok meg kicsit, míg felfogja miről beszélek. – Ó majd elfelejtettem! – állok fel aztán, majd a kocsiból behozok egy jól felszerelt egészségügyi ládát. – Persze életben kell maradnod közben. De, ne aggódj, van rá hat óránk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Gabriel Aubry
Hozzászólások száma : 113
Kor : 34



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Szer. 18 Jún. - 21:19

Nem tudok feltekinteni, még a benti fény is teljes kiütés, ha feltekintenék, csupán a hosszabb pislogások mutatják, hogy még nem teljesen jó a helyzet tudat ügyileg.
-De kemény valaki. Így könnyű. – nem, mintha nem ő kerekedett volna már felül azzal, hogy ide jutottam. Nem szeretem, ha valaki szórakozik velem.
Azt azonban még mindig nem értem, hogy miért élek. Ha az van a háttérben, akit gondolok, akkor… bár végül is, ha úgy veszem, számtalan alkalma lehetett volna megtenni. Egy másodperc, egy véletlen baleset és kész. Attól tartok, ez nem Haley apja lesz. Vagyis a miénk.
-Nem hinném, hogy bárkinek is keresztbe tettem volna. – a fejfájásom nem múlik, muszáj vagyok becsukni a szemem.
De máris jön a magyarázat. Tehát valakit felbőszítettem, de kit?
-Az emberrablás, a szabadság korlátozása, a bántalmazás, mind szép kis vonalka a vádakon. – a jogász kibukik belőlem. Meg hát, láttam az arcát is. Ami nem jó. A fenébe! Nem vagyok gyáva nyúl, de én sem engedném el a helyébe a szemtanút. Bár most már tényleg nem tudom, miért is vagyok itt.
-Lehet, hogy tévedsz. Nem ismerek senki olyasvalakit, akire illik a leírás. – vagyis de, de a másik része viszont nem.
Hát ez nem az apám stílusa, amit eddig megtudtam belőle. Megtörni, így? De akkor miért nem kezd bele? Vagy ez már az?
Kéne még pihenni, nagyon is. Megtörni? Sosem fogok. Előbb halok bele, mint engedjek bármiben is. Muszáj gondolkodnom és pihennem is, hogy legyen elég erőm a képességemre is, hogy használni tudjam.
Farkasszemezek vele, mikor megpillantom az íriszt. Meghökkenek. Pedig gondolhattam volna. Nem lepődött meg a képességem használatán. Ha nem tudna róla, akkor már ott előnyben lettem volna.
-Az… mi? – úgy látszik a képességeim valóban nem működnek rendesen. Nem fogom most aktiválni. Miután ráéreztem, honnan tudom, hogy a kioltó képességem aktív-e, azóta jobban oda tudok figyelni erre.
-Tudhattam volna. – valóban apám lenne a megbízó? Mert ha igen, akkor tényleg bajban vagyok. Tud a képességemről. Különben nem olyat küldött volna biztosan, akinek képessége van. Fölé licitálni sem tudok.
Ha valóban ő, akkor két lehetséges változat. Taktika vagy tűnés. Taktikához kába vagyok, az eltűnéshez szintén. Pihenni viszont nincs időm. Zsákutca. Végül döntök.
-Nincs kedvem összeveretni magam. – egyrészt adom a szőkét, másrészt adom a behódoltat. Keresve és kivárva a megfelelő alkalmat az ellencsapásra és főként a menekülésre.
-Az arcommal és a testemmel keresem a kenyerem, majd ostoba leszek …
Hátradőlök. Már nagyon fáj a vállam a természetellenes hátracsavarástól. A szék háttámlája magas, nem tudom átfordítani a fejem felett a kezem.
-Viszont itt sincs kedvem maradni. Nem tudom, mennyit fizetett. A dupláját ajánlom. – ha az apám volt az, akkor nem fogom tudni, ebben biztos vagyok. De adni akarom a hülyét, aki rálicitál a megbízóra. Azt viszont nem tudom, hogy Sheena alaposabban utánam nézett-e. Nem anyagiakban, pontosabban nem csak anyagiakban értve. Felhasználom a modell klisét, miszerint eszük nulla. De hogy tudja-e ki voltam és ki vagyok foglalkozás szerint. Blöffölök. Hátha beválik.
Közben azért érzem, hogy a pihenés használni fog. Főként pedig meg kéne nyugodnom.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Hozzászólások száma : 100
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Kedd 17 Jún. - 10:41

Miután elrendeztem a foglyomat, láttam, hogy még édesdeden szundikál, így egy vele szemben lévő kanapéra ültem le, de egy percre sem vettem le róla a szemem, hiszen nem voltam benne biztos, hogy a ragasztócsíkot, amivel megkötöztem, nem tudja-e könnyedén lerázni magáról, de reményeim szerint nem.
Viszont itt volt az ideje a telefonálásnak. Türelmesen vártam, hogy kapcsolják a megbízót és már csak ebből a szempontból is tudtam, hogy nem egy sima leszámolásról, egy pitiáner kis bosszúról van szó. Valami nagy kutyának van útjában a srác, bár az érdekes volt, hogy nem holtan akarta, hanem élve.
Mikor megszólalt, Mr. Johnson, beszámoltam neki a fejleményekről és arról is, hogy kicsit ugrálos figura, megemlítettem a képességeit is, már csak azért is, hogy kicsit érzékeltessem vele, hogy azért szólhatott volna róla, de mivel nem vagyok kezdő persze megoldottam.
Meglep, mikor azt kéri, hogy dolgozzam meg a férfit, mert ez eddig nem szerepelt a megbízásban, de én rugalmas vagyok, ha megfizet érte, akár darabokban is megkaphatja.
Amikor azt mondja „kedves” még csak feláll a szőr a hátamon, de lenyelem, de mikor a kiscsillag is elhangzik, akkor már hallhatóan megcsikordulnak a fogaim.
- A munka miatt nem aggódjon…..uram, a számlát benyújtom, de ebben semmiképpen nincs benne a becézgetésem. Hívjon Sheena-nak! – mondom kissé fagyosan, aztán én is kinyomom.
Szóval hat óra! Az nagyon sok idő, hogy valakiből engedelmes bólogatójánost lehessen csinálni, bár nem értem minek kell ez neki, de hát ő a megbízó, én meg teszem a dolgom.
Egy pillantás az ernyedt Nathaniel-re, aztán kimegyek a kocsihoz, hogy behozzak pár szendvicset, aztán míg megeszem, várom, hogy magához térjen, ami nem is várat sokáig magára.
Sejtem, hogy kemény fejfájása lehet, ahogy próbál fókuszálni, de hát minek ugrál, aki nem bírja. Persze ettől nem fogom elbízni magam, jobb az óvatosság.
Látom, ahogy megfeszíti az izmait és az arcán is észrevehető az erőlködés. Kicsit közelebb hajolok.
- Nem. – nézek várakozóan a szemébe, hogy lássam, mennyire tiszta. – Gondolod, hogy érdekel? – dőlök vissza, mikor látom, hogy kezdi felfogni hol van. – Van, és ha okos fiú leszel, akkor még az is lehet, hogy adok, de, ha nem akkor szerintem a fejfájás lesz a legkisebb bajod. – mondom közömbösen, továbbra is őt nézve.
Nem tudom mit akar tőle Mr. Johnson (minden megbízót, így nevezek), de úgy néz ki sok pénzt megér neki, nagyon sokat ahhoz képest, hogy nem a megölését kérte. Általában nem szokott érdekelni, hogy miért fizetnek meg, csak teszem a dolgom, de itt elég sok a furcsaság.
- Nem elég nyilvánvaló? Valakinek a tyúkszemére léptél, aki van olyan gazdag, hogy megfizesse az elrablásodat, és aki azt akarja, hogy mire ideér, te mindenben engedelmes kiskutya legyél.
- hozom a tudomására nyíltan.
Minek áruljak zsákba macskát, hiszen jobb ha tisztában van vele és így gyorsabban juthatunk a megfelelő végeredményre.
- Ennek ugye, több módja is van: fájdalommentes, ha együttműködsz és fájdalmas, ha nem, persze ennek vannak fokozatai, attól függően, mikor törsz meg. – nézek rá kérdőn. – Elég világos és érthető voltam? - villannak rá a szemeim, amiben most hagyom előbújni a sárga íriszt.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Gabriel Aubry
Hozzászólások száma : 113
Kor : 34



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Hétf. 16 Jún. - 22:15

A fejfájás az, amit először érzek. A hányinger a második, és végül a zsibbadás a harmadik. Nyelek egyet. Nem tudom mennyi ideig voltam kiütve, ami tulajdonképpen egy óra volt, mivel a kábultságom ellenére való képesség használatom visszacsapott a fejemre.
Megmozdulok, az viszont nem megy olyan könnyen, mire pislogva kinyitom a szemem. Próbálgatom a szalagot lefejteni magamról, a képességem duplán nem segít, visszaütött az erőltetése, még jobban fájni kezd a fejem. Ezt most nem fogom tudni levenni, abbahagyom. Viszont a lábamat sem tudom mozdítani, aminek még jobban nem örülök.
-Levennéd rólam? – a külvilág azért eljut hozzám, a pihenés ebben segített. Körbenézek, még mindig a házban vagyunk. Tekintetemmel Sheenát keresem.
-Nem hinném, hogy el tudnék menni, viszont mindenem zsibbad.
Taktikázok, de sokkal inkább a fejemet szeretném megmasszírozni.
-Van aspirined? – szokatlan kérdés lehet ebben a helyzetben, de csak nem olyan kőszívű, ha már életben hagyott. A fejfájás pedig eléggé pokoli.
-És főleg… megmondanád, mi ez az egész? – megrántom egy kicsit a kezem, hogy a helyzetet jelezzem neki. Elég hülye kérdés, mégis ösztönösen csúszik ki kérdésnek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Hozzászólások száma : 22
Kor : 66



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Vas. 15 Jún. - 23:25

Jane már megint a körmét nézegeti, immár hatodjára tíz percen belül. Nagyot sóhajt magában. Intézkedni kell majd, hogy holnap ott nézegesse, ahová való: a titkárságon. Érdemtelen erre a bizalomra. Mit is várt, a nők csak a külsejükkel foglalkoznak. Tekintete visszasiklik a tárgyaló félre. A tegnapi kis turkálásnak meglett az eredménye, máris jobb ajánlatokat tesz.
Az elégedettsége mégsem ül ki az arcára, a semleges figyelemé annál inkább.
Egy halvány mosoly megjeleni a szája sarkában, ennek az üzlethez semmi köze. Elcsípi a hívást, így már az előtt az ajtóra tekint, hogy az kinyílna. Joseph lép be és halkan hozzá lép, egy behajtott cetlit letesz elé, és várakozik.
Nyugodt mozdulattal veszi el az asztalról és nyitja ki. „A hívás megérkezett”. Vissza behajtja, majd a tenyerébe fogja.
-Bocsássanak meg uraim… hölgyem, egy percre. Addig kérem, folytassák.
A szokásos elbűvölő mosoly, mélységes nyugalom, de legfőképpen a kiismerhetetlenség sugárzik belőle.
Nem siet akkor sem, amikor az ajtó becsukódik mögötte és az irodája felé veszi az irányt.
-A szobámba, lesz szíves. – int a titkárnőnek, Annanak, aki pontosan akkor fogja beadni a vonalat, ha ő már kényelmesen elterpeszkedett a széken. Hagyja hármat csörögni, majd felveszi.
-Mondja.
Csendben hallgatja a telefon túloldalán a hívó félt.
-Köszönöm, kedves. Hat óra múlva ott leszek. Addig is kérem, kiscsillag, szeretném, ha közös barátunknak elmagyarázná, hogy miért is jó neki az, ha velem egyet fog érteni.
Nem fogja nyíltan megmondani, hogy puhítsa meg a fiút, hogy ne akarjon majd neki ellentmondani. Tudja, hogy fog ellenkezni, de a százalékos esélyt szeretné a kritikus alá ejteni. Ez az akkori alkuban nem volt benne, de neki meg most kedve nincs az előjátékra. Az idomításra vágyik. Bár... a betörés is nagyon kellemes foglalatosság...
-A felár természetesen hozzáértendő. Nem leszek hálátlan az eredményért.
Az üzlet az üzlet. Viszont a beteljesített üzlet a jó üzlet, a többi veszteség. Veszteségről pedig szó sem lehet. Búcsú nélkül teszi le a telefont.
-Két óra múlva legyen kész a gép. – tekint Josephre egy pillanatra és ugyanolyan nyugodt léptekkel ismét a tárgyalóterem felé veszi az irányt, belesüpped hátradőlve a fotelbe, majd int, hogy folytassák.
A tárgyalásnak fél óra múlva vége lett, a többi időt a készülődésre tervezi. Semmit sem szeret elkapkodni. Ide nem akarja hozatni, nem szeretné, ha bárki is meglátná. Ahová meg megy, ott aztán senki sem fogja keresni.
Felfrissülve ül be a gépbe és a megadott irányba veszik útjukat. Nem szükséges neki kérdeznie, honnan jött a hívás.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Hozzászólások száma : 100
Kor : 27



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Vas. 15 Jún. - 20:04

Mikor a megbízást elvállaltam, azt hittem, hogy teljesen sima ügy lesz, ezt még egy kezdő is meg tudja csinálni. Na persze a véleményem a munkával kapcsolatban most sem változott, csak nem számítottam rá, hogy a csini kis doktor-modell ennyi problémát fog nekem okozni.
Jobb lett volna, ha olyan „jöttem-láttam-győztem” stílusban megy az egész és nem kell bajlódnom egy önjelölt hőssel, aki annak ellenére, hogy civil, meg akarja mutatni, hogy milyen fasza legény.
Annyira nem hiányzott ez nekem!
Most, hogy szépen, érthetően elmagyaráztam neki, hogy jobb, ha nyugton marad és nem cseszegeti a bilincseket, amit ezek szerint fel kell váltanom valami másra, azt hittem, hogy talán felfogta, bár eléggé homályosak voltak még a szemei, de ha már szökni próbált, akkor gondoltam eléggé jól van, hogy ezt is megértse. De, nem! Neki meg kell próbálnia, hogy beváltom-e a fenyegetésemet.
Azért meg kell vallanom a becsületére válik, ahogy küzd, hiszen azért van benne még a szerből rendesen. de ahhoz képest igyekszik. Viszont egy macska érzékeit nehéz becsapni és megelőzni, így mikor kicsit összehúzódik a pupillája,már tudom, hogy készül valamire.
Érzem a felőle áradó taszítást, de közel sem olyan erős, mint a kocsinál, de még nem lövök, mert tényleg nem akarok neki ártani…….ennyire, és érzem, hogy elég gyenge is, nem valószínű, hogy veszélyt jelentene rám.
Kíváncsian várom, mit akar. Persze kockáztatni nem fogok, de nem is kell, hiszen látom milyen bizonytalan, így csak simán elugrok előle, de mielőtt még lecsapnék rá, hogy leüssem, magától is megteszi azt a szívességet, hogy elájul.
- Óóóó, most megint cipelhetem egy kicsit! – sóhajtok egyet, majd elteszem a pisztolyt, aztán felültetem egy székre, majd egy széles ragasztószalagot hozok a kocsiból és a háta mögött alaposan összekötöm a kezét, majd a bokáit is a széklábakhoz.
Így már remélhetőleg nem okoz több gondot. Aztán telefonálok egyet.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Gabriel Aubry
Hozzászólások száma : 113
Kor : 34



TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   Vas. 15 Jún. - 18:51

A fejfájáson keresztül először tompán ér hozzám a nő hangja, továbbra is eltartanám magamtól, de egyre hasogatóbb fejfájásom miatt nem tudok rá koncentrálni, abbahagyom. Értelme nem sok van, ha most elájulok.
A fegyverre meredek, majd a nőre. Végighallgatom, mert ilyen a természetem, még ilyen helyzetekben is. Elég jól belém nevelték. Csupán a szemem szűkül össze, jelezve ellenérzésemet. Tudom, hogy igaza van, ha nem halok bele, akkor a szívemet fogja károsítani, ha még egyet kapok, teljesen mindegy, hova céloz. Márpedig nekem van egy anyám és van egy nővérem, akit meg akarok védeni. Ami azonban nagyon dühít még, hogy kiszolgáltatott vagyok és hogy ilyen könnyen megtörtént mindez. Elbíztam magam.
-Jól van. – emelem fel a szabadon lévő kezem.
Amikor azonban a feltételhez ér, máris megtalálom a megoldást, amit némileg a sértettségem, és a dühöm is táplál, a kétségbeeséssel együtt. El kell húznom innen.
Akármennyire is hasogat a fejem és nem tudok teljesen koncentrálni, minden maradék erőmet összeszedem és teljes erőmből fel akarom lökni a képességemmel. Nem vagyok harcos, ezeknek vannak előjelei, amit mások, akik gyakorlottabbak ebben, bizonyára észreveszik.
A másik kezem is kiszabadítom, de érzem, hogy ezen kívül sokra már nem fogja futni. Hibás döntést hoztam, legalább pihenhettem volna, míg visszanyerem egy kicsit az erőmet, de a dühöm és a sértett büszkeségem felülírta a racionális énemet. Ha még tudok, nekirugaszkodok, és talán eljutok hozzá, hogy feldöntsem, talán nem, de összeroskadok, ismét elájulva. Pech. De erről nem tudok már.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: The Pavillion Farm   

Vissza az elejére Go down
 
The Pavillion Farm
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: North Salem-