we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Sürgősségi ügy
by Mesélő
Szer. 18 Okt. - 18:28

Adler nyaraló
by Aaron Adler
Szer. 18 Okt. - 15:08

Kerti lugas (fürdő előtér)
by Adrienne Meyer
Szer. 18 Okt. - 14:56

Hope Town - Eredetkutatás
by Adrienne Meyer
Szer. 18 Okt. - 14:45

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Csüt. 12 Okt. - 8:22

Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Szomb. 7 Okt. - 8:54

Bellamy & Felicity - Koccanás
by Felicity Phoenix
Csüt. 5 Okt. - 20:36

Four Seasons szálloda
by Jamie Cavenaugh
Vas. 1 Okt. - 19:15

Top posting users this month
Jeremy Carlson
 
Adrienne Meyer
 
Jamie Cavenaugh
 
Dakota Lincoln
 
Shosanna Webber
 
Mesélő
 
Casey Andrews
 
Felicity Phoenix
 
Kieran Boomer
 
Jean Grey
 
i'm here





Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 10-es szoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: 10-es szoba   Vas. 2 Feb. - 18:32

First topic message reminder :

- Hát ez lenne az! - mondom belépve a szobába. Elég nagy rendetlenség van, de elvégre ő is fiú, csak nem zavarja.
Az ablakhoz sétálok és kinyitom, majd ledobom az ágyamra magam, és rágyújtok. A szobámban már csak dohányozhatok! Lelököm az ágyamról a bőröndömet, hogy könnyebben eltudjak feküdni. Velem szemben van egy emeletes ágy, ahová Stephen nyugodtan lepakolhat. Lenézek a földre, és besöpröm az ágyam alá a súlyzókat, hogy ne zavarjanak meg a közlekedésben. Szeretem ezt a szobát. A régi szobám nagyobb volt, de nem zavart. Az ágyam melletti éjjeliszekrényen lévő hamutartóba raktam a cigit és felültem az ágyban. Kikaptam a farzsebemből az irataimat és leraktam őket az éjjeliszekrényre. Jogsi, személyi és a többi. Azonban ez kevés volt. Mivel két életem volt, majdnem kétszer annyi irat birtokában is voltam. Körülnéztem, és szerencsére gyorsan megtaláltam. A földön hevert, biztos lelöktem éjszaka vagy hasonló. 
- Nos, remélem nem zavar a kupi. - mondom és széttárom a karomat. - Az emeletes ágy a tied lehet, illetve oda pakolsz ahova akarsz!
Visszaülök az ágyamra és neki dőlök a falnak.
- Megértem, hogy nem maradtatok egy helyben. A mutánsoknak nehéz. Minél többet vagy egy helyen, annál nagyobb az esélye, hogy hibázol és kiszúrnak. - mondom megértően. - De ez is megfog változni egyszer!
Vissza az elejére Go down

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Szer. 16 Júl. - 20:56





Liam & Scarlett



♪ I don't want this night to end ♪
Én valahogy mindig is szerettem a rendet, már kiskoromban is, bár lehet, hogy egyszerűen csak ehhez szoktattak hozzá a szüleim, aztán persze egy katonai táborban elvárható az, hogy rendet hagysz, meg hát nem volt soha olyan sok cuccom, amivel olyan nagy rendetlenséget lehetne csinálni, így aztán a szobám is elég rendezettnek mondható. Azt hiszem nálam van a legnagyobb rend egyébként, pedig a lányok sem kifejezetten rendetlenek. De ettől még nem érdekelt volna, ha Liamnél nem tökéletes a környezet, egyáltalán nem, mert most tényleg csak az a lényeg, hogy vele legyek és nem az, hogy hogyan néz ki ehhez a környezet. Az pedig kifejezetten felvillanyoz, hogy így néz rám. Tényleg igazuk volt a lányoknak, kellett ez a pizsi váltás, a régi azért akkor is nagyon ciki volt, akárhogy nézzük. Ez jó, bár ebben nem is nagyon jelennék meg mondjuk más előtt, ez is tuti.
- Ez a tökéletes válasz azt hiszem. - szélesen elmosolyodom, miközben lehuppanok az ágyára. Igen, nem is mondhatta volna jobban, máson ne is tetsszen neki semmi. Jó, nem arról van szó, hogy rá se nézhet másra, de... mégis csak engem nézegessen hiányos öltözetben és ne mást. Valahogy e miatt is van, hogy nem szívesen venném, ha nálunk aludna, mert azért Jill nem éppen szokta visszafogni magát, ami az éjszaka ruházatot illeti és nem értékelném, ha olyan cuccokban lejtene Liam előtt. Nem azért, mert rámozdulna e miatt, hiszen ő amúgy is elég kihívó jelenség, de... egyszerűen csak zavarna és kész.
- Azért csak mesélj! - mosolyodom el, és lelkesen figyelem, miközben nekikezd. Örülök neki, hogy végre itt vagyunk és végre együtt lehetünk. A szobatársai talán hazamentek nyárra, nem tudom, hogy így van-e, de örülök neki, hogy nincsenek itt, akármennyire is nem szép ez esetleg tőlem. A sztorija hallatán csak egyre szélesedik a mosolyom, a végén pedig röviden fel is nevetek. Aztán közelebb hajolok, hogy az ajkaira cuppanthassak. - Édes kölyök lehettél, még édesebb, mint most. - ezt muszáj hozzátenni, hiszen most is édes, de kicsiként még cukibb lehetett, bár az is lehet, hogy csak én vagyok elfogult, na de ez mégis kit érdekel? Jó, hogy elfogult vagyok azzal, akiért tiszta szívemből oda vagyok, nem róhatja fel ezt nekem senki sem. Aztán csak csendben tovább figyelek. Így szeretném tölteni az egész estét és nem érdekel, ha holnap majd úgy nézünk ki, mint akit agyonvertek, mert hulla fáradtak leszünk, vagy majd alszunk délig, hát miért ne tehetnénk meg? Ha nincs semmi dolgunk, akkor csak nem fog senki sem kiverni direkt az ágyból nem? Újra felnevetek, ez... ez... kész!
- Komolyan? Vicces lehetett. És... sokat jártál bulizni? - buta kérdés, nem akarom tudni, nem akarok tudni mindent, pedig arra is majdnem rákérdeztem, hogy hány lány csókolt meg, akit nem szeretett, de még időben sikerült rájönnöm arra, hogy nem akarom tudni igazán. Nem érdekes, sokkal fontosabb ő nekem annál, mint hogy azon agyaljak, hányan voltak előttem és hogy hozzájuk hasonlítsam magam. Nekem nem volt más és nem is akarok mást. - Oh, hát... nekem kevesebb van, és nem ennyire érdekesek, és elég kevésre emlékszem, meg a legtöbbet mesélték, de anya mesélte, hogy még az oviban volt egy nagyon félénk kisfiú, és én akkor már nagycsoportos voltam, és megígértem neki, hogy ha nem sír, akkor adok neki egy csókot, ahogy a nagyok szokták, hogy ő is nagy lehessen. És erre már hajlandó volt elszakadni az anyukájától, aztán meg hisztizett, miután még meg is nyalogattam a száját. - elvigyorodom a végén. Jó tudom ez nem feltétlenül annyira jó sztori, mint amit ő adott elő, de ennél sokkal többet sajnos nem tudok kihozni a helyzetből, főleg, hogy alapvetően eléggé jó kislány voltam mindig is, aztán később már nem sok lehetőségem volt ilyesmire. Kétlem, hogy arra lenne kíváncsi, hogy milyen szökési kísérleteim voltak még pár évvel ezelőtt, amik nem nagyon sikerültek. Az nem valami... vidám történet. - És mi a kedvenc fagyid? - ismerkedős est, elhatároztam, mert tudni akarok róla mindent, tényleg mindent!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Szer. 16 Júl. - 13:48



Scarlett & Liam



Sajnos soha nem voltam az a rendtartó típus, sokat is kaptam ezért a fejemre. Anyám nagyon rendszerető volt, ezért elég nehezen tudtunk úgy dűlőre jutni a rendrakás kérdésében, de szerencsére mikor már nagyobb lettem, akkor nem voltak ilyen gondok, mert ő is felfogta, hogy a legkevésbé sem érdekelt akkoriban az, hogy rendet tartsak. Nálam kicsit másképpen vannak a dolgok. Minél rendetlenebb vagyok, annál jobban érzem magamat, ha rend van, akkor… akkor komoly gondoknak kell, hogy legyen. Nem tudom, hogy mennyire zavarná őt ez a nagy rendetlenség, de jobbnak látom legalább az útból eltakarítani a cuccokat, meg persze az ágyról lepakolni legalább, hiszen mégiscsak oda fekszünk le. Végül aztán csak nyílik az ajtó, és a legkevésbé sem zavar, hogy kopogás nélkül jött be, csakis az számít, hogy itt van.
-Persze, hogy tetszik, rajtad nagyon is tetszik! – igen, szó se róla kicsit én is meglepődtem mikor megláttam a nyaralóban, hogy milyen cuccban fog aludni, de szerintem nem volt béna, hanem… aranyos volt, és még abban a szerelésben is nagyon jól nézett ki, amire mások képtelenek lettek volna. Most is így van, ha más állítana be ilyen szerkóban, nem biztos, hogy tetszene, de ha Scarlett… akkor biztos, hogy fog. Mikor megérzem a tenyerét a mellkasomon, hátradőlök, és mosolyogva figyelem Scarlettet, ahogy mellkasomra támaszkodik. Évekig eltudnám őt így nézni. A kérdésére nem válaszolok egyből, pár pillanatig még csak nézem őt, mielőtt mondanék bármit is. – Hát… a gyerekkori sztorijaim nem igazán cikik, inkább csak simán nevetségesek. Anya talán életében egyszer apám után próbált pasit találni magának, én pedig erről tudtam, de… de valamiért nem örültem annak, hogy anyám randira megy. Míg ő készülődött, én a tévében néztem tapsi hapsit. Csöngettek, mire odafutottam az ajtóhoz és kinyitottam. Egy fiatal fickó volt, virággal a kezében, én meg még mielőtt bármit is mondani tudott volna megkérdeztem tőle, hogy ”na mi a hézag hapsikám?”. Elég ijedten nézett, nem is tudott semmit mondani, aztán meg kérdeztem tőle, hogy mik a tervei az anyámmal. Közben ő is lejött, hogy megnézze ki csengetett, megcsókolta a fickót és már éppen menni akart volna, de nem engedtem őt ki az ajtón. Mindig azt mondta nekem, hogy csakis azt csókolhatom meg, akit egy életen át fogok szeretni. Megkérdeztem a pasitól, hogy örökké fogja-e szeretni anyát, mire azt mondja, hogy nem tudja még.  Hazaküldtem a fickót, mert mi az, hogy nem tudja még, anyát pedig leteremtettem, amiért hazudott nekem. – és ahogy befejezem már emelem is fel a fejemet, hogy megcsókolhassam őt. Mikor nagyobb lettem megkérdeztem anyát, hogy nem haragszik-e érte, amiért elküldtem azt a fickót, mert az után nem is próbálkozott már senkivel sem összejönni. Azt hittem, hogy az én hibám volt, pedig nem akartam rosszat, csak… csak kicsit voltam és nem értettem annyira a dolgot. Azt mondta, hogy nem haragszik rám, hogy igazam volt, de persze tudtam, hogy nem gondolja ő sem komolyan. Akkor már én is tudtam, hogy bárkit megcsókolhatok, akit akarok, csak nem fog jelenti semmit. Nem is jelentettek semmit, egészen addig míg a nyaralóban meg nem csókoltam Scarlettet. Nem valamit jelentett, hanem mindent, és még mindig így van, így lesz örökre. – Olyan is volt, hogy mikor már nagyobb voltam és eljártam bulizni a kelleténél kicsit többet ittam és találkoztam egy lánnyal az ajtóban. Félreálltam, mire ő is félreállt, a másik irányba ugyanez. Csak mosolyogtunk egymásra, szimpatikusnak tűnt, még a kezünket is egyszerre nyújtottuk ki a másik felé. Aztán odajött barátom, hogy ne szórakozzak a tükörrel, inkább menjek táncolni. – na igen, az elégé kínos volt, mert utána elég sokáig ezzel a tükörrel szívattak folyamatosan. Sajnáltam, hogy onnan el kellett mennünk, mert jó társaság volt, és kedveltem is őket, de a szükség nagy úr, és onnan is leléptünk. Azóta nem is iszok bulikban olyan sokat, csak pont annyit, hogy kellően eltudjak lazulni, bár buliban is régen voltam már, de őszintén megvallva, annyira nem is hiányzik, mint mondjuk hiányzott volna régen. – Na és neked? Milyen történeteid vannak? – enyhén oldalra döntöm a fejemet és kíváncsian fürkészem az arcát, miközben a kezem az oldalára csúszik. Azt én is sejtem, hogy neki inkább kiskorából vannak történetei, de kíváncsi vagyok rájuk. Ha ilyen nagynak, akkor kicsinek csak még aranyosabb lehetett, nem?
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Kedd 15 Júl. - 20:54





Liam & Scarlett



♪ Just the way you are ♪
Csak bólintok egy aprót. Igen, ha megígéri akkor nem lesz semmi baj, tudom, hogy vigyázni fog magára és mindig azon lesz, hogy visszajöjjön majd hozzám minél előbb. Eszem ágában sincs őt visszafogni, mert fontosabb nekem annál sokkal, mint hogy bármi olyat tegyek, amitől rossz lehet neki. Ezért igyekszem majd elfogadni Larit is, azt is, ha X-men lesz, bármit, amit szeretne, mert tisztában vagyok vele, hogy nem vonhatjuk meg attól, akit szeretünk, azt, ami fontos neki. Úgy szeretem, amilyen, ezen pedig semmi sem változtathat. Tőlem akár kékre is festetheti a haját, ha épp ahhoz van kedve, nem fogja befolyásolni az érzéseimet és nem hiszem, hogy ő ne ugyanígy lenne ezzel. Az pedig cseppet sem zavar, hogy időnként visszahúz a földre. Túlságosan sok mindent nem ismerem még, túl sok mindent nem értek és mellette tudom, hogy majd világossá válnak a dolgok. Ő szépen sorban megtanít majd mindenre és nem félek tőle, hogy bármit is rosszul csinálna. Lehet, hogy ügyetlen voltam az első csókuknál teszem azt, de ő egy pillanatig sem éreztette velem, azóta pedig már... sokat gyakoroltam, és minden mással is így lesz ez, majd segít, hogy jobb legyek ebben az egész... szabad élet dologban. Csak arra vártam, hogy visszatérjen végre és hogy vele együtt próbálhassak ki mindent, ami csak kicsit is érdekel, vagy ami őt érdekli, mindegy, csak az a lényeg, hogy vele.
Az igazából kicsit sem zavarna, hogy kupi van a szobájában. Nem érdekel, nálam sincs tökéletes rend, főleg hogy az utóbbi időben aztán végképp nem figyeltem oda erre, vagy magamra. Nem igazán volt arra energiám, hogy törődjem a szobámmal, az ágyam környékével, vagy akár csak magammal. Nem... nem érdekelt egyszerűen semmi, amíg nem tudtam őt magam mellett, amíg nem került elő, hogy megnyugtasson, az a dögös motoros bige nem valaki olyan, aki el akarja őt venni tőlem, mikor még meg sem kaptam igazán. Van abban igazság, hogy a szerelem épp annyira tud fájni, mint amennyire boldoggá tesz, vagy talán jobban is fáj, ha nem kapod meg, vagy ha félsz, hogy elveszíted. De én nem veszítettem el, mert ő itt van nekem, vagyis most ha szó szerint vesszük, akkor én neki, mikor megérkezem végre, és kérdezés nélkül nyitok be. Széles mosollyal várom meg, amíg végigmér. Egyszerűen jól esik, már nem jövök ettől úgy zavarba, mint ahogy volt már rá példa, hiszen már nem egyszer láttam a szemében, hogy csillog, ha rám néz. Tetszem neki, így ahogy vagyok és ezt nem kell már bizonygatnia, elég az a pillantás és már tudom. És én sem mondhatom, hogy ne esne jól a látványa, de nekem az is elég lenne, ha csak a szemét nézném, az is mesés. Lehuppanok szépen az ágyára, és azt hiszem kissé szaporábban veszem a levegőt, amikor végigsimít a karomon. Felhúzom szépen törökülésbe a lábaimat, és úgy tekintek rá oldalra.
- Hát... a lányok szerint nagyon béna volt, úgyhogy szereztünk másikat. Remélem, hogy tetszik. - szó se róla, tényleg sokkal többet mutat ez, mint a másik, no meg mégis csak nyár van, kellően jó idő ahhoz, hogy az ember ne öltözzön be melegen, mert akkor meg talál sülni éjszaka. Beharapom egy pillanatra a szám, aztán óvatosan teszem a tenyerem a mellkasára, hogy hátra döntsem a párnára. Egyszerűen csak azért, hogy mellé dőlhessek, hogy a mellkasára támaszkodhassam. Még mindig nem hiszem el, hogy lehet valaki ilyen jó kondiban, mintha folyton csak azzal foglalkozna, hogy edz. Komolyan el kéne kezdenem valamit mozogni aktívan, hogy hozni tudjak én is valami hasonló szintet. - Na és mi lesz az esti mesém? Mesélj magadról olyasmit, amit nem tudok, valami régit, valami cikis gyerekkori sztorit. - furcsa, de olyan keveset tudok róla, csak azt, ami az édesanyjával kapcsolatos. Tudom én, hogy a múltja nem a legkellemesebb pont, de az is hozzátartozik és biztosan voltak benne jó részek, biztosan vannak benne olyan történetek, ami azért érdekes lehet, ami jó élmény volt neki. Nekem is van, bár persze a nagy része még nagyon kicsi koromban történt, de attól még van. De csak az a lényeg, hogy jobban megismerjem, hogy annak az életének is a részese lehessek, aminek nem voltam, amikor még nem ismertem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Kedd 15 Júl. - 12:49



Scarlett & Liam



- Pontosan, megfogom ígérni, hogy nem lesz semmi baj, és nem is lesz. De hagyjuk is ezt most, messze van még, és nem olyan biztos, hogy valaha is sikerül ez az X-Men dolog. – ráérünk ezen majd akkor aggódni, ha már sikerült, ha valaha is sikerülni fog ez, mert nem adok neki valami nagy esélyt. Oké, én hajlamos vagyok elégé pesszimistán látni mindent, de akkor is úgy gondolom, hogy nem látnának annyira szívesen ott engem. A képességemet nagyjából eddig csak arra használtam, hogy másoknak ártsak vele, elegem volt ebből, én segíteni szeretnék, megvédeni másokat, nem tudnék csak úgy megülni a helyemen, az nekem felérne egy börtönnel. Remélem ezt Scarlett is megérti. Nem tudok csak úgy tétlenül ülni, szeretném bebizonyítani, hogy tudok segíteni is, ha kell, és nem csak a fájdalomokozáshoz meg a pusztításhoz értek. Már így is sokat változtam, és Scarlett mellett úgy érzem, hogy többre vagyok képes, hogy tehetek valamit másokért, ami fontos, ami számít, és nem kell amiatt aggódnom, hogy mit tettem, mert nem érdekel az, hogy mi volt, csak az, hogy mi lesz, és szeretném, ha tehetnék azért, hogy jó irányba menjenek a dolgok, és nem utolsósorban szeretném, ha Scarlett büszke lenne rám, ha látná ő is, hogy nem csak bántani tudok másokat, hanem segíthetek is, ha arról van szó. Sokat jelent ez nekem, és remélem, hogy megért engem, mert ha ő nem teszi, akkor ugyan ki értene meg?
Tudom én, hogy néha visszafogom őt, mikor úgy nagyon pörög, de remélem, hogy ezt nem bánja, mert hát én… ilyen vagyok, nem tehetek ellene, visszafogottabb vagyok, ha régebben találkozunk, akkor nem ilyennek ismer meg, de okkal vagyok ilyen, semmi jó nem származott abból, ha gátlástalan voltam úgyhogy… ilyen vagyok és kész, remélem nem zavarja őt. Elvégre ő is mondta, hogy kiegészítjük egymást, és így vagyunk jól, nem? Akkor pedig nem biztos, hogy zavarja ez őt, vagy csak… nem mutatná ki, hogy ne bántson meg vele? Nem, ez hülyeség, ha így lenne, akkor biztos mondta volna már vagy valami, de ő nem olyan, hogy ezt így elhitesse velem. Akárhogyan is, de nem szeretném őt elveszteni, ez a másfél hét és éppen elég rossz volt nélküle. A hiánya... tényleg fájt, nem csak elképzeltem a fájdalmat, hanem tényleg éreztem a hiányát, mintha a szívemből téptek volna ki egy darabot. Hallottam a hangját, bármerre néztem őt láttam, minden ember, aki szembejött velem az utcán, ráemlékeztetett. Tökéletesen igaz az, hogy néha az egész világ néptelennek tűnik, mikor egy valaki hiányzik neked. Mikor a nyaralóban voltam, próbáltam nem gondolni rá. Nem azért, hogy elfelejtsem, dehogyis! Nem engedhettem meg magamnak, hogy gondoljak rá, de elfelejtenem sem volt szabad. Nem is tudtam volna, bármennyire is próbálkozok és fel is adtam már a legelején. Nem ment. Bármit képes vagyok elviselni, ha tudom, hogy szeret, ha tudom, hogy gondol rám, de azt senki ne kérje tőlem, hogy maradjak távol tőle még egyszer a bizonytalanságban, a kételyek között. Nem voltam biztos benne, hogy mit fogok látni, ha idejövök újra. Féltem, mert egyből a legrosszabbra gondoltam, de mikor láttam, hogy egyedül van, hogy sírt, akkor én… megmenekültem, egy hatalmas kő esett le a szívemről, mert tudtam, hogy megvárt. Most már elviselek bármit, feltéve, ha szeret engem, ez az egyetlen kikötés.
Azért kicsit sietősebb léptekkel indulok meg a szoba felé, és megkönnyebbülve tapasztalom, hogy nincs itt Stephen, ennek ellenére azonban elég nagy kupi van. A földön heverő holmikat bedobálom, vagy inkább berugdosom az ágy alá, hogy ne legyenek útban, aztán gyorsan letakarítom az ágyat, ami nagyjából annyit tesz, hogy minden cuccot átdobálok az asztalra a könyvektől kezdve a gitárig, és még arra is marad időm, hogy átöltözhessek, vagyis felkapjak egy melegítőt magamra a fürdőnadrág helyett, aztán még gyorsan bedobom a pólót a szennyesbe, és amint ledobom magam az ágyra, pár másodperccel később már Scarlett lépked be, és huppan le az ágyra mellém. – Neked bármit! - mondom mosolyogva, ahogy fel könyökölök, miközben azért végigmérem őt, és mire nagy nehezen eljutok addig, hogy a szemébe nézhessek akkor veszem észre, hogy ő sem éppen a szemem színével van elfoglalva, de ez… ez így jó, hiszen örülök, ha tetszem neki, ez a lényeg, és nagyon jólesik az, hogy így néz rám. – Mi történt a régi pizsamáddal? – kérdezem mosolyogva, ahogy felülök hozzá és finoman végigsimítok a kezemmel a karján. Szerintem látszik rajtam, hogy kifogásom nincs az ellen, hogy lecserélte, sőt,örülök is neki, hiszen ez azért ez jóval lengébb darab, mint amiben a múltkor láttam, és én annak csak örülök, ha többet enged látni magából.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Hétf. 14 Júl. - 22:10





Liam & Scarlett



♪ We belong together ♪
- Azért csak aggódhatok érted igaz? De majd mindig megígéred, hogy nagyon vigyázol magadra és nem lesz baj. - halványan elmosolyodom. Tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű, de nem tilthatom meg neki, hogy ne menjen terepre, ha szeretne. Ő nem az a hátsóján ülő típus, ő szeret tenni és ahogy mondta a képessége nem túl békés. Ha nem használná fel arra, hogy segítsen másoknak, akkor nem érezné teljesnek magát, én pedig azt nem szeretném. Nem akarok neki rosszat, nem fogom tiltani semmitől sem, ettől sem és attól sem, hogy találkozzon Larival. Ez egy pillanatra sem fordult meg a fejemben. Túlságosan fontos nekem ahhoz, hogy korlátozni akarjam bármiben is. Maximum marad majd nekem a izgulás és a féltés, de más is teszi ezt nem? Vannak a suliban még X-menek, és ha jól tudom olyan is akad köztük, akinek a párja történetesen diák, mint én is. Ők is túlélik valahogy, akkor nekem is menni fog. Plusz nekem annyi mázlim van, hogy utána tudok nézni, persze majd nem szabad ezt túlzásba vinni, mert akkor már kényszeressé válnék, ha folyton azt nézném, hogy jól van-e, hogy a tű mutat-e valamit, mert ha nem... Nem, ezt nem akarom soha megtapasztalni, abba biztos, hogy beőrülnék, ha ő eltűnne, ha nem jelezné ki többé a térkép, ha tudnám, hogy meghalt. Nem viselném el.
- Igen, te vagy a heves, én pedig a nyugodt, legalábbis többnyire. - mosolyodom el, hiszen azért tudok ám én bekattanni, ha túlságosan jó a kedvem és felpörgök, olyankor ő az, aki inkább a földre ránt, de így van ez jól. Kiegészítjük egymást, együtt vagyunk egy kerek egész, egymás nélkül pedig ott van az a fájó hiány, amit nem lehet csak úgy egy könnyen figyelmen kívül hagyni. Másfél héti éreztem. Butaság, amikor valaki azt mondja, hogy a lélek fájdalmát nem lehet érezni fizikailag, hogy nem érzed, ha a szívedet facsarják. Dehogynem! Lehet az olyan intenzív, hogy konkrétan érzed a szorítást, hogy már csak attól is könny szökik a szemedbe, ha rá gondolsz, mert érzed, hogy fáj, hogy képtelen vagy máson járatni az eszed. Én is így vagyok vele, de már nem kell, már itt vagyunk együtt, végre! És én tényleg mindent megtennék érte, amit csak tudok érte, és ki fogom találni, hogy miként adhatnék neki még többet is, mint amit eddig adtam.
- Jó! Maximum, ha morcosak lesznek, majd... szépen kérjük őket. Nem utaztak el nyárra, véletlenül? - milyen szép is lenne, vagy ha esetleg van valami párjuk, akihez átruccanhatnának, ha csak a miénk lenne a szoba, és nem kéne másra figyelni, másra tekintettel lenni. Nem arról van szó, hogy ki akarok túrni bárkit is, egyszerűen csak... szeretnék vele kettesben lenni, mert jó lenne, mert rég volt rá lehetőség. Szorosan hozzábújok, amikor újra megölel és aztán én is ellépek, hogy a törölközőt lekanyarítsam magamról és felvegyem a pólómat. Át fog vizesedni, de ez most kicsit sem érdekel. Belebújok a papucsomba, aztán már fogom is Liam kezét, hogy visszasétáljunk a célig. A kérdésre csak egy apró bólintás a válasz, és persze egy csók, mert... mert abból soha sem elég, ha most el kell válnunk percekre, akkor kell ennyi nekem addig is. Csak a szobában bizonytalanodom el kicsit, de végül döntök. Az lesz a jobb, ha már eleve alvós cuccba öltözöm, és akkor nem kell külön mászkálni még e miatt, aztán majd lent fürdök, ez más simán belefér, majd kérek kölcsön valami semlegesebb tusfürdőt, mert nem akarom, hogy pasi illatom legyen. Végül azért felmarkolom legalább a fogkefémet, miután már rajtam van a pizsim, vagyis... hát nem pont az, amit már látott. Az egy többet takaró volt, ez viszont egy lengébb, azon okból kifolyólag, hogy... egyrészt a lányok szerint a másik nagyon béna, másrészt nyár van, és meleg. Amúgy is látott már bikiniben, ez sem lesz gond igaz? Maximum már megint a miatt érzem kellemetlenül magam, hogy közben a melltartó nincs rajtam, de túl fogom élni. Szóval leérek, nyitom is az ajtót, nem gondolom, hogy kopogni kéne, úgyis én voltam jó eséllyel a lassabb. A lábamon tehát egyszerű kis benti papucs, felül egy halvány rózsaszín rövidnadrág, felül pedig egy testhez álló szintén halvány rózsaszín póló. Azért nem az az ujjatlan, nagyon sokat mutató típus, abban ki nem mertem volna lépni a folyosóra, csak egy szolidabb darab, bazi nagy szívecskével a mellkasán. Jill miatt... ő választott ilyet, bár ő ennél jóval kihívóbbat akart. Széles mosollyal húzom be magam mögött az ajtót, aztán már le is huppanok az ágyára. - Kapok esti mesét? - oldalra döntöm kicsit a fejem, és néhány nagy pislogással mérem őt végig. Nem tehetek róla, de... szép, tényleg, még a ilyet nem is szoktak mondani a srácokra. Mázlista vagyok! Kicsit azért kell erőltetni, hogy a szemébe nézzek na.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Hétf. 14 Júl. - 15:02



Scarlett & Liam



- Nem volt az olyan vészes, mint mondja,  csak egy… csak egy kicsit fura volt, de kezdenem kell majd magammal valakit, az én képességem sajnos nem valami… békés. – remélem, hogy nem hallott olyan sokat arról a küldetésről, mert nem szeretném, ha halálra aggódná magát, ha elmegyek egy küldetésre, bár… bár egyáltalán nem biztos, hogy egyáltalán elengednek-e még valaha is a történtek után, úgyhogy… úgyhogy ráér ezen akkor aggódni majd, ha már megtörtént. Persze, hogy próbálom annak a küldetésnek a veszélyfaktorát minél inkább lejjebb tornászni, jól tudom én, hogy közel sem volt gyerekjáték az ottani helyzet, de túléltük, nekem sem lett komolyabb bajom, másnak sem úgyhogy… úgyhogy küldetés teljesítve. Jillel meg muszáj lesz elbeszélgetnem, mert semmi jó nem származik abból, ha halálra ijeszti Scarlettet. Tudom én, hogy aggódik értem, és jólesik, de… de az én képességem nem olyan természetű, hogy azzal csak úgy megtudjak ülni a fenekemen. Szeretnék tenni valami fontosat, segíteni másoknak, bebizonyítani, hogy igenis megváltoztam, és nem vagyok már olyan, mint régen. De felesleges is most ezen gondolkodni, hiszen úgy beszélek, mintha már X-Men lennék, közben meg az sem elképzelhetetlen, hogy kiröhögnek az alapítók, ha én ezt egyszer majd felvetem nekik. Szerintem egész jól megoldottuk az első megbízásunkat, de… de fogalmam sincs, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki X-Men lehessen. Gondolom elsősorban nagyon lojálisnak kell lenni Erichez, meg Charleshoz, és az első bökkenő már itt van. Én tényleg tisztelem őket, mert sok mindent köszönhetek nekik, de számomra közel sem ők, vagy a birtok a legfontosabb. Aztán még ott van az is, hogy a képességemet sem tudom rendesen uralni, illetve szokásom a dolgokat elsietni, és logika helyett én az érzéseimre és az ösztöneimre támaszkodok leginkább. Mindegy is, messze van ez még, talán elérhetetlen közelségben, úgyhogy… ráérek majd akkor aggódni ezen, ha már ott tartok, hogy meg is lépjem ezt.
- Vigyázunk egymásra, kiegészítjük egymást.  – mondom mosolyogva. Persze, úgy nem tud megvédeni, ahogy én őt, de ez fordított esetben is igaz, hiszen én sem tudok rá úgy vigyázni, ahogy ő rám. Abban pedig téved, hogy ne tudna olyan dolgokat véghezvinni, mint mondjuk én. Szerintem még sokkal többre is képes lenne, csak még ezt most nem látja be, de idővel majd rájön arra,hogy sokkal erősebb, mint gondolná. Most nem fizikailag értem, hanem mentálisan, lélekben. Sok rossz történt vele, ő mégis kibírta, és minden rossz ellenére, ennyire…ennyire szerethető lány lett belőle. Azt hinné az ember, hogy mindaz, amit át kellett élnie rossz irányba terelte, őt, de ennél nagyobbat tévedni nem is lehetne. Scarlett egy igazi kis túlélő. Ha ő mondja, akkor elhiszem, hogy egyetlen mosoly helyrehozhat mindent.
- Már alig várom! – nekem tényleg nem kell sok minden, beérem kevéssel is. Nekem ez a kevés jelenti a világot. Csak Scarlettre van szükségem, senki másra, nem kell nekem drága ajándék, vagy hasonló. Persze, szívesen utaznék, és vannak terveim, céljaim az életben, de ezek csakis úgy sikerülhetnek, ha ő közben ott van velem, szükségem van rá. Ő a kulcs mindenhez az életemben, nélküle nem érnek semmit sem a terveim, vagy az álmaim. Csakis vele szeretnék utazni a világban, vele szeretnék kipróbálni mindent, szeretném vele megosztani az életem, és szeretném, ha kisajátítaná a szívemet, mert rajta kívül nincs ott helye másnak.
Fogalmam sincs, hogy mikor szakadok el végül az ajkaitól, nem számoltam a másodperceket, de mire a megpillantom a szemeit, már ismét mosoly ül ki az arcomra, a szavaira pedig ez még inkább kiszélesedik. – Tudod mit? Derítsük ki! – mondom mosolyogva, és egy röpke csók erejéig még magamhoz ölelem őt, aztán gyorsan felkapom a földről a pólómat és pár pillanat múlva már rajtam is van, hiszen azért félmeztelenül mégsem flangálhatok a birtokon nem? Megvárom míg Scarlett is elkészülődik, aztán a kéz a kézben megyek vele vissza birtokra, de még a lépcső fordulóban megállok és kíváncsian pillantok rá. – Akkor… találkozunk a szobámban? – vagy, ha neki úgy jobb, akkor elmegyek vele a szobájáig és megvárom ott őt,  mert… mert most még az a pár perc is szörnyű lenne nélküle. Ha pedig nem, akkor bemegyek a szobámba és miután gyorsan átöltöztem, ami nagyjából annyit takar, hogy húztam magamra egy melegítőt a fürdőnadrág helyett, izgatottan figyelem az ajtót, szinte már lélegzetvisszafojtva.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Szomb. 7 Jún. - 14:48

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Pént. 6 Jún. - 22:00


Scarlett & Liam
Sajnálom....
Talán egyszer képes leszek elfogadni, hogy csak hagyni kell az életet, hogy tegye a dolgát és nem azt hinni, hogy beletudok szólni, hogy változtathatok. Nem, nem tudok változtatni az életen, legalábbis a nagy dolgokba nincsen beleszólásom. Azok csak úgy megtörténnek, beállítanak, nem törődnek azzal, hogy ezáltal veled mi történik, csak mondják, amit kell és elmennek, mert aminek be kell következnie, az be is fog. Egyszerű ember vagyok, semmi különleges nincs bennem, nem tudok dacolni az elkerülhetetlennel, nem tudok sziklaként állni egy viharban, én mulandó vagyok, akárcsak a legtöbb dolog. Az életem fejezetekre van osztva, hol jó, hol rossz, de nem bánom, mert ez így van rendjén, így kellett lennie, nem bánok egyetlen pillanatot sem az életemből, mert mindegyik ide vezetett. Hozzá, a karjaiba, és más nem számít. Azonban ott van bennem mélyen valami sérelem, valami…fájdalom, ami miatt képtelen vagyok úgy viselkedni, ahogy kéne, ahogy szoktam. Nem éreztem már nagyon rég ehhez fogható fájdalmat, mintha belülről marcangolna valami, én pedig próbálom nem kimutatni azt, hogy legbelül majd összeomlok. Minden, ami vagyok azért van, mert kitöröltek belőlem emlékeket, és ez zavarna, ha nem találkoztam volna Scarlettel. Nem emiatt érzem így magam, sokkal inkább azért mert csalódtam. Anyám volt akiben a legjobban megbízhattam, akinek mindent elmondhattam,  ketten voltunk a világ ellen. És most mint egy semmiből jött pofon, úgy ért a valóság. Elkaptak, megvertek, nem voltunk egyedül, csalódtam és szenvedtem, és nem emlékszem semmire, nem mondták el nekem, aztán otthagytak én pedig éveken keresztül kerestem őket, miközben az egyikükre nem is emlékeztem. Embereket tettem tönkre, nyomorítottam meg, és miért? Értelmetlen volt, soha nem tűnt el, csak úgy döntött eleget játszott már velem és továbbáll, hogy találjon magának valami más elfoglaltságot. Persze, az én érdekemben tette, rendben van, de el kellett volna mondania, vagy…valamit tennie kellett volna, nem értem, hogy tudott a szemembe hazudni.
Egy pillanatra lehunyom a szememet, ahogy a keze az arcomhoz ér. Nem akarom, hogy azt higgye a kudarc jut először eszembe róla és Atlantáról, mert nem így van. Az első szerelmem jut eszembe róla, az első ember, akit feltétel nélkül szeretek, akivel egyetlen eltöltött nap után már a világ legboldogabb emberének éreztem magam. Emlékszem minden pillanatra, érintésre. Akkor talált rám, mikor a legnagyobb szükségem volt valakire, és ő ezt messze túlszárnyalta, néha elgondolkodom azon, hogy talán túl jó is hozzám, de nem érdekel, szeretem őt és nem akarom, nem fogom elengedni. Mindegy, hol van, vagy mikor látom. Ha most látnám utoljára, akkor is szeretem. Elég, ha megpillantom őt egy vonatablakában, csak a tudat, hogy van, ennyi elég ahhoz, hogy jobb kedvre derüljek, nem kell más, csak tudni, hogy van, hogy szeret és viszont szerethettem. Nem akarom elveszteni őt azért, mert nem tudok túllépni egy problémán, nem akarom, hogy miattam szenvedjen, mégis szenvedett, és nem akarom, hogy miattam érezze rosszul magát bárki is, főleg ne ő, mert ha ő boldogtalan, akkor én is az vagyok, ami neki fáj az nekem is. Sokkal fontosabb ő nekem, mint saját magam, vagy bármi más, tűzbe mennék érte, százszor tönkremennék újra és újra, ha ezzel valahogy segíteni tudnék neki. Szüksége van rám, ahogy nekem is rá. Olyan közel vagyok hozzá, mégis úgy érzem, mintha kilométerek választanának el tőle. Tudni, hogy segítenem kéne neki, de nem tudok, pedig ott kéne lennem mellette, vigasztalnom és lelket önteni belé, hogy tudja nincs egyedül, hogy számíthat rám, de így…mi van, ha úgy érzi, hogy cserbenhagyom? Ha egyre biztosabb abban, hogy csak tévedés voltam, hogy valaki erősebb kell neki, akire ilyenkor is számíthatna, és ebbe belegondolni is…dühítő.

-Nem kell, vezetek, oda ahova csak szeretnéd! – mondom neki mosolyogva és még mielőtt elindulnék a tőle kapott karkötőt felveszem, szerencsére jó a csuklómra, majd megfogom a kezét, és elindulok utána. Végre. Menjünk bárhova, mindegy hova, csak legyen ő ott velem, csak legyünk mi ketten, és én már jobban is érzem magamat. Igaza van, nem zárkózhattok el mások elől csak mert csalódtam, nyitnom kell a világ felé, Scarlett felé, mert ő az értelme mindennek, amit teszek, ami vagyok. Örülök, hogy nem történt vele az, mint velem, hogy nem fordult magába amiatt, amilyen voltam, és elment helyekre, felfedezett dolgokat, mert…nem akarok őt visszafogni, megértem, ha élni akar, és nem megvárni engem, fájna, de megérteném, mert jogos. Nem akarom koloncnak érezni magam, felesleges súlynak, és, ha neki az kell, hogy lépjen nélkülem, akkor lépjen, én meg valahogy túlélek addig, ahogy mindig is tettem.
A garázsban felajánlom, hogy mi lenne, ha motorral mennénk, azzal végül is gyorsabb, és…talán segítene valamit az, ha gyorsabbak lennénk, ha száguldhatnánk egy kicsit. Ha nem akarja, akkor marad a kocsi, így is úgy is vezetek, nem szeretek buszozni és nem is nagyon szoktam. Beindítom a jármű motorját és mosollyal az arcomon fordulok Scarlett felé, mielőtt még kihajtanék a Birtokról.
– Majd szólj, hol álljak meg!

Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Pént. 6 Jún. - 9:32





Liam & Scarlett



♪I'm missing you so much
Can't help it, I'm in love♪

Bárcsak tehetnék érte valamit, bárcsak többet tehetnék érte, mint amit eddig. Akármit megadnék, hogy jobban legyen, hogy ne lássam szomorúnak, csalódottnak. Nem is tudom, hogy pontosan melyikről van szó, de az egyértelmű, hogy nagyon nincs jól, én pedig szeretném, ha ez változna, csak képtelen vagyok tenni érte. Itt vagyok vele és csak remélhetem, hogy ez segít valamit, hogy hozok egy kis fényt a napjaiba, hogy egyszerűen csak mellette vagyok. Nem azért adtam neki a karkötőt sem, mert bármit is elvárok cserébe, még azt sem, hogy mindenáron velem legyen. Csak annyit szeretnék, hogy tudja nekem fontos, hogy gondolok rá, és meg tudom várni, amíg jobban lesz, akkor is, ha nehéz, vagy rettentően fáj a hiánya. Nem kellemes dolog, ha tudod, hogy a másik közel van, de közben még sem érheted el, mert ő láthatóan nem akarja. Az sem fontos, hogy velem beszélje meg ezt, nem ez a lényeg, csak valakivel. Ha kiadná magából, amit érez, ha... kitombolná magát, az talán segítene egy kicsit, az talán elérne egy kis célt legalább. Nem tudom, hogy tényleg így van-e, de szerintem igenis van rá esély, hogy ez használjon. Az agyam hátsó szegletében aprócska kis gondolat kezd el motoszkálni, de egyelőre még elnyomom, hiszen az is lehet, hogy ő még véletlenül sem akar kimozdulni, hogy a végén azt mondja menjek el, vagy ha én mondom, akkor elenged. Nem tudhatom, hogy mi lesz pár perc múlva, csak azt, hogy most jól esik az ölelése, és rettentő nehéz lesz azt mondani, hogy mégis megmoccanok, hogy mégis elmegyek, ha úgy szeretné. Sejtelmem sincs, hogy mennyi idő kell neki, de tudom, hogy túl lesz ezen. Erős, hiszen azt is kibírta, hogy az anyja elment. Ezt is túl fogja élni, és most itt vagyok én is mellette, akármikor, ha csak kéri, akkor segítek neki és mellette leszek. Így azért mégis csak könnyebb nem igaz? Tudom, hogy milyen a veszteség, még ha nem is pontosan úgy, ahogy ő, de talán ez is elég, hogy átérezzem a gondjait.
Finoman végigsimítok az arcán, amikor végül befejezi a mondatomat. Nem tehetek róla, tényleg félek tőle, hogy a rosszat köti hozzám, hogy ha Atlantát említjük, akkor nem az jut eszébe majd, ami szép volt, nem az villan be neki, ahogy a hajamat fésülöm, ő pedig a lábam mellett fekszik, hanem az, amit az anyja mondott. Úgy szeretném, ha átültethetném a fejébe a saját gondolataimat, ha azt látná belőle, amit én, hiszen bennem a szép gondolatok élnek és azokból merítek minden egyes nap. Az első csókunkból, és az utána következő összes többiből, a karjai öleléséből, abból, hogy egy szál törölközőben is szépnek talált, és igen, még abból is, amikor zavarban voltam, mert képes voltam csak úgy kimondani, hogy milyen formás a hátsója. Minden egyes szép pillanat ott él bennem és ezeket nem veheti el senki és ezek a mostani nehezebb napok sem törölhetik ki, és most ez a legfontosabb. Nem változnak csak azért az érzéseim, mert ő most nagyon nincs a toppon. Majd lesz megint és akkor elmegyünk a vidámparkba, szórakozni, akárhová. Jön a nyár, egyre jobb az idő és én annyi mindent szeretnék kipróbálni, de a legfontosabb, hogy ezt vele tegyem.
- Te is nekem, annyira... annyira, hogy el se tudom mondani. - hát persze, hogy szükségem van rá. Rettenetesen hiányzik, és nem tudok egyedül mit kezdeni magammal. Túl nagy a világ, amibe csöppentem azóta, hogy itt vagyok. Vele kisebbnek tűnik, és jobban ki tudok igazodni rajta. Arról már nem is beszélve, hogy itt van a húgom, hogy kellene egy segítő kar, amibe kapaszkodhatok, amíg ezt az egészet megpróbálom valahogy elrendezni. Nem is tudja mennyire szükségem lenne most rá. Mégis próbálok mosolyt varázsolni az arcomra, pedig legszívesebben a nyakába vetném magam, amikor közelebb lép és engedném, hogy a gombóc, ami már napok óta a torkomat szorongatja most elmúlhasson, hogy kiadhassam magamból egy kiadós, talán megkönnyebbült sírás keretein belül. - Van egy ötletem! Ha nem gond, ha vezetned is kell hozzá kicsit, de akár lemehetünk busszal is North Salembe. Pár napja láttam egy helyet és... de majd meglátod. - azért nem ültem ám végig a szobámban, annak ellenére, hogy amúgy tényleg elég sokat sikerült bent gubbasztanom, de akkor is van egy ötletem, hogy mit tehetnénk, hogy talán mitől érezné jobban magát, mivel vezethetné le a feszültséget. Ha nincs ellenére, akkor megfogom a kezét és irány kifelé. Kocsi, busz, teljesen mindegy, csak menjünk. El innen, csak mi ketten.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Csüt. 5 Jún. - 20:07


Scarlett & Liam
Sajnálom....
Nem tudom miért tettem, mert semmi értelme nem volt. Nem akartam, hogy gyengének lásson, mert féltem, hogy így másként néz majd rám. Ekkorát talán soha életemben nem hibáztam. Hogy képzeltem azt, hogy nélküle meglehetek, hogy túlélhetek nélküle? Ő az egyetlen olyan szép álmom, ami nem lett semmivé abban a pillanatban, ahogy valósággá vált. Ő az egyetlen ember aki egy pillanat alatt rabul ejtett, aki mellett nem érzem a terheket, magam lehetek, nem kell szerepet játszanom, nem kell másnak kiadnom magam. Ő az első szerelmem, és az utolsó. Ezt így elég nagy meggondolatlanság lehet kimondani, de…nem hinném, hogy valaha is tudok majd úgy szeretni valakit, mint ahogy Őt szeretem. Rettegek tőle, hogy elvesztem, félek, hogy eltaszítom magamtól. Miért azokat kell bántanunk, akik a legtöbbet jelentik nekünk? Miért nekik kell szenvedniük a mi hibáink miatt? Nem akarok csak emlék lenni a múltjában, egy arc, egy név, amit elfelejt, és kicserél. Nem akarok búcsú levelet írni, nem akarok úgy elaludni, hogy minden vége van köztünk. Nem fogom tudni azt mondani, hogy azért nem vagyok szomorú, mert ami köztünk az volt gyönyörű volt, bármilyen rövid ideig tartott is. Nem fogom tudni megígérni, hogy majd mikor találkozunk a jövőben, az új életünkben, boldogan fogok mosolyogni rá és eszembe jut, ahogy először megérintettem, ahogy először megláttam, és tudtam valami új, valami csodás dolog vesz kezdetét, és együtt jöttünk rá mit jelent szeretni, és szeretve lenni. Nem tudom azt mondani majd neki, hogy ég veled, mert soha nem fogom tudni elengedni, örökre nyomott hagyott bennem, kitörölhetetlen és elfelejthetetlen nyomott, és tudom, hiába ő az első szerelmem, ő is lesz az utolsó. Képtelen leszek őt arra kérni, hogy emlékezzen ő is rám úgy, mint arra, akit először szeretett, mert…az utolsó akarok lenni, nem az első, ne emlékezzen rám, hanem legyen velem, ne mosolyogjon rám, mert egy világ dőlne össze bennem, és azok alól a romok alól én már nem kelek fel soha. Nem akarom hallani, ahogy azt mondja elkéstem, hogy elmúlt, ami a felhőkig emelt, nem akarok zuhanni szárnyak nélkül, nem akarok semmit, ha ő nincs velem. Én vagyok a legszerencsésebb ember, mióta belépett az életembe. Mégis hogy várhatná el azt tőlem bárki is, hogy sok szerencsét kívánjak neki, hogy felejtsek el mindent, és kezdek új életbe? Ő ott van, ahol senki nem volt még, a szívembe zártam, különleges helyet foglal el bennem, és örökre ott is marad, senki és semmi nem pótolhatja őt. Egyetlen dolgot kérhetek tőle, csakis egyet. Hogy mikor rosszul érzi majd magát, mert biztos lesz ilyen, mikor azt hiszi, hogy felesleges, mert ilyen is lesz, akkor lássa úgy magát, ahogy én láttam és látom őt. Ez az egyetlen dolog, amit kérhetek tőle, amit megtehetek, ha vége, de soha nem fogom elengedni, senki nem kérje tőlem, hogy búcsúzzak el, mert nem fogok, részemről ennek soha nem lesz vége, és míg élek bánni fogok minden egyes percet az életemből, amit nélküle kellett töltöttem el. És keresni fogom őt, amíg meg nem találom, ha kell akkor több életen át is, és akkor nem fogom elkövetni ezeket a hibákat. Ennyit ígérhetek, semmi mást.
-Tudom, igazad van. – nem tudok erre többet mondani, mert…nem akarok kifogásokat keresni, és felesleges is lenne, ez az én saram, miattam van ez. Elmerültem az önsajnálatban, a saját kínzó gondolataimnak adtam teret, és elfelejtettem azt, ami a legfontosabb a túléléshez: az, hogy éljünk. Elfelejtettem élni az utóbbi időben, már nem tudtam őszintén rámosolyogni arra a tömérdeknyi dologra, ami körülöttem van. Hibáztam százszor, azonban egyiket sem bánom annál jobban, mint ezt. Nem ezt akartam, nem így akartam, annyira másként képzeltem el mindent, és keresztbe tett most az élet. Csak reménykedek benne, hogy azt mondja, ami érez, és nem amit hallani akarok, mert…legyen őszinte velem, mondjon el mindent, ha kell akkor hordjon el mindennek, ha így érez, ha ez nyomja a szívét. Hallgatom, ha fáj, akkor szenvedve, de meghallgatom, talán vitatkozom, nem tudom, de semmiképpen ne hallgassa el azt, amit valójában mondani akar, mert most vagyok itt, most vagyok így itt, ennél sebezhetőbben ritkán fog látni, most aztán tényleg szíven tud ütni, csak…ne hallgasson el semmit, mondja ki amit először gondol, mert mindig az első gondolat, az első megérzés a helyes.
- Mint Atlantában. – fejezem be helyette a mondatot. – Tudom. – mondom neki gyengéd mosollyal az arcomon. Alighanem azt hiszi, hogy emlékezett engem az utazás végére, de nem így van, nem párosul bennem a csalódás vele, Atlanta bármilyen rosszul is ért véget, egy jó, egy szép emlék marad, mert megismerhettem őt, mert belé szerettem, és soha senkivel nem éreztem olyan jól magamat, mint vele, és ezt senki nem veheti el tőlem, történjem bármi, ez az emlék megmarad, és…igen, ha véget vett ennek, akkor fájdalommal is jár az emlék, de van, hogy a szenvedés a helyes út. Nem az a helyes, amit elgondolsz, kitervelsz, hanem amit a szíves súg, és én vakon követtem ezt a hangot. Egy-két pillanatra lesütöm a szememet, majd egy picit közelebb lépek hozzá.
- Kellesz. Kellesz holnap, holnap után, minden nap. – nem akarom, hogy most elmenjen, vagy, hogy én menjek el. Nem, vele akarok lenni, ő is mondta, és én is tudom, hogy nem mehet ez így, és kivel lennék a legszívesebben, ha nem vele? Pár pillanatra elhallgatok és még gyorsan vetek egy pillantást is ki az ablakon. Valamit tennem kell, valamit muszáj, mert ez csak így egyre rosszabb lesz, és a végén nem fog maradni senkim, ha nem lépek előre. - Mit szólnál, ha elmennénk? Akárhova, itt a birtokon, vagy a birtokon kívül, mindegy, csak el innen.

Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Csüt. 5 Jún. - 10:53





Liam & Scarlett



♪Oly távol vagy tőlem♪
Nem tudom, hogy még meddig akart távol lenni tőlem és nem is akarom erőltetni ezt az egészet. Idő kell neki, tisztában vagyok vele, még akkor is, ha egyébként rémesen érint az egész, ha igenis fáj elmondhatatlanul, hogy nem lehetek vele. Olyan sok mindent mondanék neki, hiszen találkoztam a húgommal, és olyan sok mindent kérdeznék, tennék vele szívesen. Nem akarom egyedül elkezdeni felfedezni a világot és nem akarom mással sem, én vele akarom, mert ez volt a terv. Azt beszéltük meg, hogy majd ha visszajöttünk sok mindent mutat meg nekem, sok mindent próbálhatok ki vele együtt és nem akarom ezeket egyedül megtenni, nagyon nem. Remélem, hogy ő is ezt szeretné még csak tényleg egy kis idő kell, hogy jobb legyen majd. Várok én, tényleg csak egy picit úgy érzem, hogy muszáj látnom őt. Nem kell nekem sok, tényleg csak egy kevés idő, amit vele tölthetek, csak pár perc, amíg láthatom az arcát, amíg hallhatom a hangját és persze ez a kis csók sem az utolsó, amit most sikerül bezsebelni. Beérem vele megint egy ideig, ha erre van szükség, csak oda szeretném adni neki azt, amiért jöttem. Apróság, amiről talán előbb eszébe jutok, ami segít túllendülnie a nehézségeken. Nekem segített, bár persze érthető, hisz apától kaptam, de ő meg tőlem és remélem, hogy ez elég ahhoz, hogy könnyebbé tegye az életét, ha csak egy kicsit is, az nekem már bőven elég.
Belépdelek, amikor végül válaszol. Nem zavarom, de remélem, hogy tényleg így van és nem csak azért mondja, mert nem akar vele megbántani. Nem akarok úgy itt lenni, hogy igazából maga lenne a gondolataival. Igazából csak nem értem, hiszen ha az ember szomorú jó, ha van mellette valaki nem? Ő viszont e helyett inkább egyedül van, pedig segíthetnék. Ha csak annyival, hogy fogom a kezét, de akkor is segíthetnék, csak hát nem merem erőltetni sem a dolgot. Csendben figyelem, ahogy kibontja a kis dobozt, és végül előkerül a karkötő. Talán nem is lesz jó a csuklójára, hiszen eddig az enyém volt, de nem számít, azon lehet segíteni. Én már annak is örülök, hogy tetszik neki, mert láthatóan így van. Hatalmas sóhaj szakad fel a torkomból, amikor magához ölel, és legszívesebben el sem szakadnék tőle, amíg csak nem muszáj. Egyáltalán nem várok viszonzást, nem azért hoztam neki, mert az hittem ő is így tett. Nincs most semmiféle alkalom, ami miatt meg kéne ajándékoznunk egymást, én egyszerűen csak segíteni szerettem volna és nem volt jobb ötletem, no meg ez legalább egy jó apropó volt, hogy ide jöjjek. A szavaira kicsit ugyan hátrébb húzódom, de nem szívesen bontakozom ki teljesen az öleléséből.
- Dehogy! Nem haragszom, tudom, hogy rémes lehet neked most és én tudok várni, amíg jobban leszel, csak szeretnék segíteni. Ki kéne mozdulnod kicsit, ha nem is velem, de... csak beszélj emberekkel. - nem kötelező velem, én azt is megértem, ha most olyan valakire vágyik, akit nem tud a rossz emlékekkel összekötni, hiszen én ott voltam vele, önkéntelenül is eszébe juttatok mindent. Talán jobb lenne neki mással beszélni, aki nem... én vagyok. Persze szeretném, ha nem így lenne, ha nekem akarná elmondani, ami a szívét nyomja, ha felém akarna nyitni, de nem várhatom el tőle, hogy így legyen, az nem lenn fair. Nem leszek önző, mert most ő a fontos, az hogy neki jó legyen, egy ilyen egyszerű. Felpillantok rá, és újra kicsit megremeg a szám, de gyorsan össze is szorítom. Kár lenne tagadni, hogy nem bántott ezzel, hogy nem éreztem magam azóta, hogy visszajöttünk rémesen, de... nem fogom ezt a szemére vetni, ebben biztos vagyok.
- Nincs baj, én... meg vagyok, csak hiányzol nekem, pedig itt vagyunk egy épületben, és olyan jó lenne úgy, mint... - elharapom a mondatot. Még azt se tudom, hogy ki merjem-e mondani, hogy Atlantában. Azt hiszem nem merem, mert hiába vannak onnan jó emlékeink, rosszak is akadnak bőven, és nem tudom, hogy lehetne őket elkülöníteni egymástól. Ezért kellenének jó emlékek itt is nem? Akkor könnyebb lenne azt elfelejteni. Végül mégis kibontakozom a karjai közül. Nehezebb ez, mint gondoltam, sokkal nehezebb. - Én... tényleg nem akarlak zavarni, majd elleszek, és ha kellek, akkor tudod hol vagyok. - nem akarok menni, nagyon-nagyon nem akarok, de fogalmam sincs, hogy mégis mit kéne tennem, hogy mitől lenne jobb neki... nekem. Úgy, hogy itt vagyok, csak folyamatosan gombóc van a torkomban és nem akarok sírni, nem akarom, hogy még e miatt is ő érezze rosszul magát.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Szer. 4 Jún. - 19:43


Scarlett & Liam
Sajnálom....
Tisztában vagyok azzal, hogy nem kéne ezt csinálnom. Senki iránt nem éreztem még úgy, mint iránta. Szinte már lebegek, mikor vele vagyok, és rettegek tőle, hogy el lököm magamtól, mikor még együtt vagyunk. Ő értelmet ad mindennek, ami vagyok, és mindennek, amit teszek. Van miért harcolnom. Már nem csak túlélni akarok, hanem győzni. Nem adok fel semmit, főleg nem a reményt. Ez lesz a legutolsó dolog, amiről lemondok, ha le kell. Mert, ha ezt elvesztem, elvesztek mindent, őt veszteném el ezzel. Mikor úgy érzem, hogy minden összedől, minden veszve van, és kilátástalannak érzem a helyzetem, ez megmarad, a remény, ami tetteké ér, és ezáltal nem fogom soha ezt csak úgy elfelejteni. Úgy érzem magam, mintha egy régi moziban ülnék. Képek villannak fel egyfolytában, mindegyik a maga módján boldog, vagy szomorú. Van, hogy egyszerre mindkettő. Az egyik végleten ott vannak a kétségek, csalódások, míg a másik vidám, gyönyörű, már szinte vakító, ahogy ragyog. Ezek a képek váltakoznak egyfolytában előttem, mintha egy láthatatlan ember cserélgetné őket a vetítőben, az egyik kép követi a másikat. Megállítom egy pillanatra, és jól megjegyzem, amit látok. Az emlékezés ára a fájdalom, ez a velejárója, azonban nem kell, hogy mindenben csak a fájdalmat lássam. Próbálom megragadni a vidám képeket, pillanatokat és elraktározni magamban, de…sajnos minden mulandó, főleg a szép emlékek, valamiért sokkal hamarabb felejti el őket az ember, mint a fájdalmat, pedig a jónak kéne bennünk nyomot hagyni, nem? Mégis a fájdalomra emlékszünk vissza, kísértjük magunkat vele, és mi se tudjuk a miértjét. Miért nem tudunk csak a jóra emlékezni, miért kell magunkat az emlékezéssel gyötörni? Talán az lenne a válasz, hogy szeretünk szenvedni? Nem hinném, van aki azt mondja, hogy ekkor érezzük igazán, hogy élünk és érzünk, de…milyen élet az, amit végigszenvedsz, mint egy partra vetett hal? Nem, én nem akarok így élni, mert hiába nehéz, a nehézségek között ott van a lehetőség, éppen, ahogy a hangzavarban a harmónia, csak figyelni kell és találunk valamit ott, ahol elsőre nem látunk semmit.
Meglep, hogy felkeresett, bár ha nem jön, akkor én mentem volna, és…nekem kellett volna hozzá mennem, és nem fordítva, de örülök, hogy itt van, elég volt ebből, lehet, hogy nem vagyok a legjobb társaság most, de…attól még kereshettem a másikat. Látom rajta, hogy szomorú, hogy fájdalmat okoztam neki ezzel, és legszívesebben a fejemet verném a falba, amiért ezt csináltam. De most komolyan, mégis mi előnyöm származott ebből? Talán csak a távolság mutatja meg azt, hogy mennyire hiányozhat valaki? Kerülni kell valakit ahhoz, hogy tudjam, túlságosan hiányzik ahhoz, hogy én ezt folytassam. Nem, ezek csak kifogások, mert…hibáztam és ezzel bántottam őt, ami legalább még ezernyi sebet ejt rajtam.
– Dehogy zavarsz! – becsukom az ajtót mögötte  és hirtelen eszembe jut minden, amit ígértem neki Atlantában. Csak egy pillanatra, de attól még ugyanúgy rossz érzéseket kelt bennem. Olyan sok mindent ígértem neki, és…egyet sem váltottam be, pedig már rég meg kellett volna tennem, de képtelen vagyok most rá, nem vagyok valami jó passzban mostanság. A kezében lévő dobozt nézem kíváncsian, majd elveszem tőle, ahogy felé nyújtom és óvatosan nyitom ki, mintha félnék, hogy kárt tennék benne egy hirtelen mozdulattal. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy nézem a karkötőt. Nem, nem ajándékot kéne adnia azok után, hogy ezt csináltam vele! Látom rajta, hogy furán érzi magát, hogy kicsit megremeg a hangja, és…basszus, én nem vettem neki ajándékot, nincs nála semmi, amit adhatnék neki cserébe. Aztán egy pillanatra döbbentem nézek fel rá, mert…ez az apjáé, akit elvesztett, akihez talán ez az egyetlen tárgy kapcsolta őt, és ez nem szimpla ajándék így, hanem valami sokkal több, mert ezt nem csak megveszed az ajándékboltban, ez személyes, egy szép emlék a múltból. Szomorúan mosolyogva csóválom meg a fejemet, és ölelem magamhoz őt. Nem szeretném, ha sírni látnám, mert ezeket a könnyeket miattam ejtené, bár megérdemelném, hogy rosszul érezzem magam miatta, ezt nem szabadott volna vele megtennem. Másoknak mindig meg kell bocsátani, magadnak azonban soha, nem szabad elfelejtened azt, amit tettél, mert akkor könnyen megismétled ugyanazt a hibát másodjára. – Köszönöm, ez…sokat jelent, többet, mint hinnéd. – kicsit elhallhatok és nyelek egyet. Már pusztán az is segít, hogy most itt van, de így most még rosszabbnak érzem magam, és az a baj, hogy igazam van. – Haragudnod kéne rám, én…magadra hagytalak pedig nem ezt ígértem. – túl sok mindent ígértem, és nem tartottam be, de befogom, csak…a francba, miért nem lehet ezen csak úgy túllépni, miért vacakolok még mindig ezzel, miért nem tudok csak megfeledkezni róla? – Sajnálom, nem akartalak bántani, csak…azt hittem jobb lesz így. – de nem lett, sőt még rosszabb is lett. A legrosszabb ilyenkor az, ha magába zárkózik az ember, ilyenkor kéne nyitni, ilyenkor kéne magába szívnia mindent, ami körülötte van, én mégse ezt tettem, hanem elbarikádoztam magam, és most leakarom ezt bontani, bárhogy, csak ne érezzem magam a saját börtönömbe zárva.

Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Szer. 4 Jún. - 11:06





Liam & Scarlett



♪Wasting my young years♪
Mostanság ez az ajtó dolog nem a legjobb barátom. Kopogtatásra rászánni magad nagyon kellemetlen, főleg amikor nem vagy biztos benne, hogy az, aki ki fogja nyitni látni is akar. Féltem, amikor a húgomat kerestem fel és most is félek, hogy zavaros, hogy Liam nem akar látni, hogy jobb lenne neki, ha békén hagynám és majd ő keresne meg akkor, amikor jó lesz neki, amikor felkészült rá. Csak olyan nagyon nehéz kivárni. Talán csak odaadom neki, amit hoztam, aztán szépen tovább állok és kész. Nem kell ezt túlbonyolítani. Már az is elég rossz, hogy a legszebb élményem volt évek óta ez az utazás, neki viszont jó eséllyel a vége az egyik legrosszabb, és nem tudom, hogy ez nem nyomja-e majd rá a bélyegét a jó részekre is. Rettegek tőle, hogy nem akar majd e miatt látni, mi van ha ezért kerül? Ha a rossz emlékeket juttatom eszébe, ha mindig ha rám néz, akkor az anyja ugrik be, aki ilyen csúnyán átverte, aki elvette az emlékeit és nem mondta ki, de mégis valahol mélyen engem hibáztat e miatt? Én vittem oda, miattam mentünk Atlantába miattam kellett szembenéznie az igazsággal és újra és újra ezt fogom eszébe juttatni nem? Úgy szeretném látni, annyira jó lenne végre vele lenni, mert fáj minden pillanat, amit nélküle kell eltöltenem.
Nem vagyok rá mérges, ezt nem láthatja, de azt a cseppnyi szomorúságot, fájdalmat igen, amikor végre kinyílik az ajtó, én pedig rá nézek. azt hiszem meg van lepődve, hogy itt vagyok, talán tényleg rossz ötlet volt. Csak némán várom, hogy mit reagál. Nem tudom, nem küld-e majd el. Talán nem mondaná ki magától, de attól még lehet, hogy megkérdne rá szavak nélkül. Nem szeretném, hogy ez bekövetkezzen, de azt is ki fogom bírni, azt hiszem. Majdnem tíz évet vártam, hogy jobban alakuljon az életem, egy kicsit még igazán várhatok talán, csak már ne túl sokat, azt nem szeretnék.
- Szia! - viszonozom a csókot. Elmondhatatlanul hiányzott, még ha ez most csak egy rövidke ajakérintés volt is, de több, mint a semmi. - Csak, ha nem zavarlak. - szólalok meg kissé sután, amikor kinyitja az ajtót és beinvitál. Ahhoz képest, hogy mikor elindultunk Atlantába még arról volt szó, hogy majd mikor lógunk be a másik szobájába, mert nem tudunk majd meglenni egymás nélkül, még egy percet sem töltöttem itt. Egy pillanatra csukom csak be a szemem, hogy megpróbáljam összeszedni magam, aztán végül mégis belépdelek, de nem ülök le, csak előveszem a hátam mögül a kis csomagot. Nem nagy egyáltalán, hiszen nem sok mindenem van, amit adhatnék neki, de mégis úgy éreztem, hogy valamit kell. Ami rám emlékezteti, ami talán segít, ami miatt... majd magától is velem akar lenni. - Én csak ezt akartam odaadni, és ha egyedül szeretnél lenni, akkor megyek is. - megremeg a szám, de végül csak nagyot nyelek és visszanyomom a gombócot, ami fojtogatni akar, a dobozkát pedig felé nyújtom. Tényleg nincs benne túlságosan nagy dolog, csak egyszerű karkötő, ami talán nem is illik hozzá. Bőr alap és két két egymásba fonódott karika. Még apától kaptam kis koromban, neki talán nem is jó a csuklójára, de biztosan lehet ezen segíteni valahogy. - Szeretném, ha nálad lenne, persze csak, ha kéred. Apától kaptam régen és... mindig segített az is, ha csak rá néztem. Talán neked is fog. - sikerült kimondani, aztán csak összeszorítom a szám. Nem akarom már most itt helyben elbőgni magam, nagyon nem, de nem valami könnyű ezt véghez is vinni.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Kedd 3 Jún. - 22:12



Scarlett & Liam



Tudom, hogy nem kéne kerülnöm őt, hogy neki ez rosszul esik, és én sem érzem valami jól magamat miatta, de azt sem akarom, hogy így lásson. Csak idő kell, hogy elrendezem magamban a dolgokat, és aztán minden olyan lesz, mint Atlantában, sőt, jobb is lesz. Kezd elegem lenni abból, hogy amit kapok nem élvezhetem sokáig. Életem legjobb napjait töltöttem el Scarlettel, és most ez is…szünetel, vagy nem is tudom, hogy állunk most. Talán haragszik rám, igen, minden oka meglenne rá, mert még én is haragszom emiatt magamra. Nem tudom mit csináljak, nagyon bizonytalan vagyok. Nem akarom őt bántani, nem akarok neki fájdalmat okozni, és azt végképpen nem szeretném, ha miattam érezné magát rosszul. Pedig most ez van, sikeresen megtettem mindent, amit nem akartam, és miért? Csak mert az egom nem bírja, hogy sebezhetőnek lássanak, pedig éppen ő az, aki ezt nem használná ki soha. Az igazság az, hogy fogalmam sincsen miért kínzom ezzel magam. Nem értem miért akarok emlékezni, hogy miért nem vagyok képes csak úgy túltenni magamat a dolgon, és végre elkezdeni élni. Miért akarok kötődni valamihez a múltamból? A múltam nem más, mint a szép emlékeim összessége, keresni akarok valami kapaszkodót, valami olyat, amire emlékszem, de nem találok semmit sem. Valahogy pedig muszáj ezt megmagyaráznom magamnak, muszáj okot találnom erre az egészre. Csalódtam már korábban is, vesztettem már el korábban is másokat, most mégis sokkal jobban, sokkal mélyebben érintett ez meg, mint…vártam volna. Miért kínzom magam ezzel? Ami nincs, az nem fájhat, ezt mondják egyfolytában, de ez nem igaz. Pont ez az, ami az egyik legjobban kísért minket. Akaratlanul is keresünk valamit, amiben kapaszkodhatunk, de a semmiben nem fogok találni kapaszkodót, mégis kétségbeesetten a válaszokon agyalok, pedig nem léteznek, ha voltak akkor már elvesztek, és azt valamiért nem akarom elfogadni, pedig el kéne, ez lenne a rendje ennek. Úgy érzem, mintha  még mindig itt kísértene a múltam, emlékeztetve arra, hogy még nem végeztem vele. Nem, én végeztem, befejeztem, és ami a legfontosabb: megígértem. Nem kezdem újra, nem is kezdhetném, célba értem, kaptam néhány választ, ami több száz kérdést eredményezett bennem, de…sikerült, megtaláltam őt, és én ezzel be is fejeztem. Megmondtam neki is, nem akarom látni, nem akarom, hogy része legyen az életemnek. Fura, mert…azt érzem most, hogy nem is amiatt haragszom rá, amiért hazudott nekem. Sokkal inkább azért, mert már nem vagyok képes benne bízni, pedig régen a fél karomat is odaadtam volna érte. Tudom, hogy vannak sebek, amik nem gyógyulnak, amire nincs gyógyír, és az idő is csak enyhíti a fájdalmat. Emlékeztetnek arra, hogy mit éltél át, nem engedik, hogy felejts, kísértenek és minden pillanatban, mikor lépni akarsz egyet előre, megfognak és visszarántanak, nem engednek el téged, és csak nehezen tudsz elszakadni tőlük, nem egyet kell előre lépned, hanem legalább hármat előre ugrani, bele az ismeretlenbe, amitől mindenki a természeténél fogva fél. Nincsen igazi megoldás, a legjobb az, ha van valakid, aki mellett ezeket a dolgokat fényévnyi távolságra érzed. Nekem itt van Scarlett, mégis kerülőm őt, pedig az egyetlen ember aki mellett tényleg jól érzem magam. Meg kéne keresnem. Igen, ezt fogom tenni, és megbeszélem majd vele ezt az egészet, abbahagyom ezt a baromságot, és…időt kérek tőle. Igen, csak annyi kell, hogy megértse nem biztos, hogy most ugyanaz a srác leszek, akit megismert. Csak egy kis idő…mégis félek. Félek, mert nem lehetek mindig vele, bármennyire is akarok, és minden nélküle eltöltött perctől csak még jobban vágyom a közelségére. Most már ez kísért, nem de? Viszont…a kísérttől csak úgy szabadulhatunk meg, ha engedünk neki. Igen, engednem kell, megkeresni őt, és…nem is tudom, bocsánatot kérni tőle, vagy valami.
Meglepetten nézek el az ajtó irányába. Az első alkalom, hogy valaki kopog ezen az ajtón, vagyis az első alkalom, hogy én is itt vagyok, és úgy kopognak. Felkapok magamra gyorsan egy pólót és már megyek is nyitni az ajtót. Kicsit talán meglepetten festhetek, de szinte egyből mosoly ül ki az arcomra. Hiába van rosszkedvem, hiába nem tudom, hogy mit kéne tennem, ő örökké ilyen hatással lesz rám. Mióta kerülöm őt, egyre nehezebb kiverni a fejemből az arcát, de nem is próbáltam igazából, mert így legalább volt valami szép gondolatom is a sok kétség közt. Viszont így most hirtelen ellepik a fejemet a válaszok és kérdések, de…nem látszik dühösnek rám, vagy talán csak visszafogja magát? Akárhogy is, nagyon örülök annak, hogy látom, viszont…mi van, hogy ha nem vagyok így elég neki? Nem, nem szabad ezt így túlbonyolítani, itt van és most ez a lényeg, és ahelyett, hogy mosolyogva nézem őt, talán köszönhetnék is neki.

-Szia! – mondom neki és előrehajolok, hogy megcsókolhassam őt, és csak utána nyitom tágra a szoba ajtaját. – Gyere, búj be! – muszáj most a jobb formámat hoznom, nem lehet olyan lehangolt, mint voltam egész nap, mert…valahogy ki kell őt engesztelnem, mert nem szép az, amit vele csinálok.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ♠ Victoria Justice
Hozzászólások száma : 461
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Kedd 3 Jún. - 19:46





Liam & Scarlett



Én nem bírom, tényleg nem bírom tovább, hogy ennyire kerül. Nem akarom felróni neki, hogy mennyi mindent ígért, eszem ágában sincs. Nem várok el tőle semmit, mert tudom, hogy most nagyon nehéz lehet neki, de... akkor is szeretném, ha nem kerülne legalább. Vele akarok lenni, akár csak ülni mellette némán, nekem az is elég. Nem kell több, nem érdekel, ha nincs jól, nem érdekel, ha úgy látom, hogy ki van borulva. Semmi sem érdekel, csak szeretnék vele lenni megint. Rémes, hogy itt vagyunk egy épületben és közben mégis olyan nagyon hiányzik nekem, hogy már szinte fáj. Csak egy egész kis ízelítőt kaptam milyen is igazán szeretni valakit, milyen az, ha folyton csak ő jár a fejedben, ha állandóan vele akarsz lenni, és olyan hamar vége szakadt. Abban a pár napban folyton együtt lehettünk, láttam az arcát, hallottam a hangját és a csókja... Nem akarok én sokat, nem hiszem, hogy ez önzőség lenne, egyszerűen csak szeretnék ebből legalább megint egy keveset. Járna nekem, hiszen majd tíz évig nem jutott nekem az életből semmi, most pedig napok óta csak lézengek az iskolában és próbálom valahogy elfoglalni magam. Nagyon nem megy, mert sejtelmem sincs, hogy mit kéne tennem, főleg azok után, hogy itt van Dorothy is, aki kicsit sem olyan, mint akire emlékeztem és őszintén szólva sejtésem sincs, hogy valaha lehetünk-e még igazán testvérek, mint rég. Őszintén szólva úgy érzem magam, mint akitől most hirtelen még azt a kevéske kis reményt is elvették, ami volt neki. Mintha a nap kibukkant volna picit a felhők mögül csak azért, hogy aztán megmutassa, hogy milyen, ha megint elbújik, és milyen megint nélküle. Rémes az az igazság.
Bizonytalanul állok meg a szobája ajtaja előtt. Fel tudom valahogy vidítani? Ha nagyon próbálkozom sikerül? Ha itt vagyok, akkor csak nem küld el, hogy nem akar velem lenni, vagy mégis megtenné? Nem tudom, hogy jó ötlet-e. Ha látni akar, akkor úgyis keres, így meg olyan, mintha csak rá akarnám erőltetni magam, amit eszem ágában sincs természetesen. Nagy levegőt veszek és hátam mögé tolom a kezemet, amiben a kis csomagocska van. Apróság, de talán... örül majd neki. Hátha eszébe jutok róla és akkor következő alkalommal majd esetleg ő keres engem, ha már tényleg jobban van. Végül csak nagy levegőt veszek és felemelem a kezem. Újabb hosszú másodpercek telnek el, mire végül a kopogtatásra is rá tudom venni magam, de csak sikerül. Nem nyitok be csak úgy egy fiú szobába, mert talán nincs is itt és vannak szobatársai, nem akarok én itt senkire sem rárontani. Az is lehet, hogy épp nincs itt, akkor majd visszajövök, ha már tudom, hogy esetleg hova ment és mikor jön vissza. Pár apró koppintás az ajtón és nincs más hátra, mint a feszült várakozás.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 22
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Csüt. 20 Feb. - 20:22

A felettem lévő ágy alját figyelem ahogy Liamet hallgatom. Érdekes hogy valakinek tetszik ha harcolnia kell, de lelke rajta. Én nem szólok bele. Mind különbözünk. Én jobb szeretek a harcokból kimaradni. Csak a húgomat akarom megvédeni. - Én inkább kihagynám a harcokat. Jobban bírom a nyugalmat. Bááár.... Ha meg ismered a testvérem rájössz hogy mellette nincs nyugalom. - mondom vigyorogva. Képes a pillanat tört része alatt bajt csinálni. De vesztemre nem csak egyszerű csínyeket követ el. - Sajnos egyszer Alaszkában bele kötött egy nagy darab vadállatba, és persze n húztam a rövidebbet. - mondom. - Sose bírta tartani a véleményét. - teszem hozzá majd fölülök és megdörzsölöm a nyakam. - Azt hiszem járok egyet. Hátha össze akadok a húgommal. - mondom és fölkelek majd az ajtó fele megyek. - Majd találkozunk még. - teszem hozzá köszönés kép majd kilépek a szobából. 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Csüt. 20 Feb. - 19:46

Hogy szeretném-e, ha fegyverként tekintenének rám? A helyzettől függ. Nyilván, ha harcra kerül a sor igen, de nem szívesen bántanék ártatlant. A képességem amúgy is a fegyver kategóriába sorolható inkább. Nem zavar, örülök neki, hogy megtudom magam védeni és másokat bántani, ha kell. Sajnos azonban akárcsak én, a képességem is elég....instabil. Sokszor bántottam anyámat is mikor próbált tanítani. Azóta visszafogom magam. Itt a többi mutáns  között könnyebben is megy, hiszen vannak itt olyanok, akik képesek kiiktatni az erőmet. Mások az életerőt szívják el, megint mások pedig az elemeket irányítják. Kétszer is meg kell gondolom, ha kikezdenék valamelyikükkel, könnyen lehet, hogy legyőznének. Na meg persze Charlesék sem néznék jó szemmel, ha egymást vernénk. Az itteni állapot teljesen megfelelő. Egyelőre.
- Én örülnék neki. Félelmet kelthetek. - válaszolok Stephen kérdésére.
- Úgy két-három hete jöttem. - fura, hogy ilyen homályosan emlékszem rá.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 22
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Csüt. 6 Feb. - 17:16

Nem szívesen beszélek róla hogy mi történt pláne hogy Lin még mindig úgy gondolja hogy az ő hibája. ÉS hiába próbáltam megnyugtatni nem tudtam. - Miért te szeretnéd ha fegyverkén tekintenének rád? - kérdeztem de nem sértő szándékkal. Csak tudom hogy a húgom milyen érzékeny ilyen téren. Nem szeretem ha rossz a kedve vagy épp, megint magába fordulna. - Amúgy mióta vagy itt? - kérdezem hogy más felé tereljem a beszélgetést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Csüt. 6 Feb. - 17:03

- Nem is értem, hogy nem szeretheti, ha úgy jellemzik, mint egy fegyvert. - mosolyodom el.
Felállok és az ablakhoz megyek. Néha elgondolkodom azon, hogy mennyi energiát kell arra fordítani, hogy az iskola működjön. Otthont és biztonságot, de ugyanakkor tudást és szabadságot is biztosítani kell nekünk. Lehet, hogy valakinek az egyik nem kell, de azért a többségnek szerintem szüksége van arra, hogy ne börtönként tekintsen a helyre, de ne is egy sima iskolának lása. A kedvünk szerint járhatunk ide-oda, és kedvünk szerint dönthetünk úgy, hogy máshol próbálunk szerencsét. Senkire nem erőltetnek rá semmit, és ez nagyon tetszik. Már mikor ideérkeztem tudtam, hogy nem fogok öröké maradni. Szeretem ezt a helyet, és az emberek is kedvesnek tűnnek, de én se tanárnak, se bujkálónak nem vagyok elég jó. Én megakarom mutatni a világnak, hogy létezünk, és megmutatni, nem nyomhatnak el. Mert elfognak, ha tudomást szereznek a létezésünkről, ezt pedig meg kell előznünk. 
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 22
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Hétf. 3 Feb. - 19:18

- Csak Lin előtt ne jellemezd így az erejét mert akkor kiborul. - mondom majd nagyot sóhajtok. - Igen majd idővel megtanulom. Bár ez azon is múlik hogy mennyi ideig bírok egy helyben maradni. Amit nálam sose tudni. Nagyon megszoktam a folyamatos vándorlást. Valahogy olyan természetessé vált hogy járom az országot. - magyarázom neki és biztos vagyok benne hogy érti mire célzok. Aki egyszer bele kóstolt a szabadságba nem szívesen adja fel nem? Akkor meg minek erőlködni? De mondjuk érdemes megpróbálni is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Hétf. 3 Feb. - 19:08

- Szerintem már tudja kontrollálni magát. - elvégre, ha nem tudná biztos kapott volna valamit, amivel kordában tarthatja.
- Kár pedig igazán hasznos a képességed, a testvéredé pedig...pusztító. - azt hiszem ez a legmegfelelőbb szó rá. - De itt tudod majd fejleszteni.
Az, hogy tudod magad gyógyítani nagyon is hasznos lehet. Én csak irányítani tudom egyelőre az energiákat, ez így pedig elég egyoldalú. Persze tudom védekezésre és támadásra is használni, de azért mégsem az igazi. Azonban az vizet és tüzet irányítani remek dolog lehet. Bár a tűz nem vesz körül, víz van a levegőben, így könnyedén tudja bármikor használni az erejét, ami életmentő lehet bizonyos szituációkban. 
- Itt lesz lehetőséged megtanulni, hogyan legyél úrrá az erődön.
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 22
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Hétf. 3 Feb. - 18:49

- Annyira nem volt rossz. Legalább is nekem édes mindegy volt hol vagyok csak legyen munkám meg fedél a fejünk fölött. - mondom vállat vonva majd kezeimet fejem alá rakom. Bem volt épp könnyű de ami nem öl meg az megerősít. És bár a húgom erős még is jobban érzem magam ha én vigyázok rá. Ki tudja milyen bajba keveri magát szokásához híven. - Háát... hogy Lin mennyire fejlesztette tovább a képességét azt nem tudom. Mikor legutoljára láttam, akkor kisebb dolgokat gyújtott fel ha bepánikolt. Én meg a víz irányítására vagyok képes. Egyaránt támadni és védekezni meg kisebb sérüléseket gyógyítani de mivel nem igazán foglalkoztam még vele, nem fejlődött túl sokat az erőm. - mondom újabb vállrándítással. Soha nem érdekelt igazán hogy mire vagyok képes csak megígértem Lindsaynek hogy majd én is eljövök ide.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Vas. 2 Feb. - 19:58

- Aligha él még. - bár ezt én sem hiszem el teljesen. - Nem lépett volna le csak úgy szó nélkül.
Bár kitudja. A munkája veszélyes volt, lehetek ellenségei, de mikor eltűnt, már rég nem dolgozott a CIA kötelékében. De, ha meghalt hol van a holttest? Lehet, hogy örülnék, ha tudnám, hogy halott. Akkor nem kéne abban a tudatban élnem, hogy lelépett, vagy elrabolták. Próbáltam persze keresni, de sohasem lett jó vége. Az erőmet felőrölte a megtalálása. Majd, ha itt végeztem, akkor nekikezdek. Próbálkozom addig, de esélyem sincsen, hogy megtudjam mi történt, míg nem tudok uralkodni az erőmön. Készen kell állnom, hogy a lehető legtöbbet hozhassam majd ki az ügyből, csak nem vagyok éppen türelmes fajta sajnos.
- Hát, akkor nektek rosszabb volt. Én talán havonta álltam tovább. - már nem is emlékszem. Mintha egy másik életben lett volna. - Én Bostonban. Tűz és víz? Akkor jól kijött a képesség nálatok! - mondom mosolyogva. - És pontosan mire vagytok képesek?
Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 22
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Vas. 2 Feb. - 19:43

- Eltűnt az édesanyád? - kérdezem meglepetten. - Mit gondolsz? Szerinted életben van még? -kérdezek rá. - Akkor neked is elég mozgalmas életed volt. Mi a húgommal New Yorkban születtünk. Valójában ikrek vagyunk és egymás szöges ellentételi. Szó szerint tűz és víz. - Mondom neki. - Én is kisebb munkákból tartottam el magunkat, és úgy két hetente költözködtünk. Szokatlan lesz egy helyben maradni annyi vándorlás után. Amúgy nekem is voltak hasonló húzásaim csak jobb ha ezt Lindsay nem tudja meg vagy megpörköl az biztos.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   Vas. 2 Feb. - 19:29

- Én se találkoztam Charlesék előtt mutánsokkal, de megtanultam, hogy az emberek, hogyan viszonyulnak  hozzánk! - mondom szomorúan, és szívok egyet a cigarettából. 
Elgondolkodom a kérdésén. Nyilván megmondom az igazat, de az igazból mennyit? Végül is mi bajom lehet belőle, ha tudja, hogy kerültem ide? Elítélni nem ítélhet el, hiszen ő is városról városra járt, és mindent megtett a túlélés érdekében. Talán többet is, mert még egy emberre kellett vigyáznia. Nem tudok úgy rendesen ismerkedni, ha mindenkiben csak a rosszat látom meg.
- Mikor anyám eltűnt, otthagytam a sulit és alkalmi munkákból éltem meg. - kezdek bele, és gondolkodok, hogyan mondjam tovább. - Néha kiraboltam egy két embert, vagy összevertem, hogy könnyebb legyen a túlélés. Aztán Charlesék rám találtak Bostonban. Ott születtem. Visszamentem, és egy takarítócégnél kezdtem el dolgozni. Ők lehetőséget adtak én pedig elfogadtam. Most meg itt vagyok. - mondom el röviden. Van még egy két dolog, de azt még nem kell tudnia. Elég ennyit tudnia most. - Nem valami szép, de van aki rosszabb életet élt a suli előtt.
Vissza az elejére Go down

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: 10-es szoba   

Vissza az elejére Go down
 
10-es szoba
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Fürdőszoba
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: X-Birtok :: Elsõ emelet :: Fiúk hálószobái-