we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Jean Grey
Csüt. 14 Dec. - 20:40

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Jamie Cavenaugh
Szer. 13 Dec. - 20:38

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Kedd 12 Dec. - 18:53

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 10 Dec. - 20:40

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Pént. 8 Dec. - 16:13

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 8 Dec. - 16:02

Four Seasons szálloda
by Faye Adler-Barlow
Szomb. 2 Dec. - 16:04

Top posting users this month
Casey Andrews
 
Jamie Cavenaugh
 
Aaron Adler
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Jean Grey
 
Alysa Tate
 
Ryan Bane
 
Emma Frost
 
Dakota Lincoln
 
i'm here





Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Elveszett emlékek játszótere

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ξ Amanda Seyfried
Hozzászólások száma : 241
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Szomb. 26 Dec. - 17:56

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Shiloh Fernandez
Hozzászólások száma : 32
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Szer. 23 Dec. - 20:10



Violet & Jason

Lock me in your heart and trow away the keys!

 

Ha egy kicsivel is jobban lennék, biztosan eljátszadoznék vele, hiszen így testközelből aligha tudom kontrollálni az érzéseimet. Így, hogy beszívhatom az illatát, s megérint, nem csak az jut eszembe, hogyan kergessem az őrületbe. Teljesen bele vagyok bolondulva, eddig a távolból mutattam ki „rajongásomat”, mégsem értek hozzá, mit kéne tennem, hogy mindkettőnknek jó legyen, így csak a saját élvezetem érdekel elsősorban. Hogy mi módon, azt még én sem tudom, lényegében Willt valami érzékeny lelkűnek alkottam, én nem vagyok az, elveszem, amit akarok. Most éppen nem, hiszen a lövések egyre jobban szétroncsolják a belsőmet, és ha szőke áldozatom nem tesz valamit, a későbbiekben megtörténhet az a közel sem vicces helyzet, hogy megszabadul tőlem. Elsődlegesen ez kéne, hogy a célja legyen, felhívom rá a figyelmét, ő mégsem tágít, eljátsza, hogy tenni akar másokért. Áh, valójában nem csak eljátsza, pont az ártatlansága az, amelyet le kívánok rombolni valami módon.
- Most nem... és a hála fogalmát sem ismerem... – Tántorgok, bicegek mellette, egészen az autóig, amíg oda nem érünk, többször felköhögök, és furcsálkodva meredek rá, nem értem ugyanis, hogy miért jó az, ha felgyógyít, és tovább gyötörhetem, ahelyett hogy a sorsomra hagyna akár meghalni is.
- Nekem nem kellenek a jó emberek... Csak te kellesz... a játékhoz. – Kissé véres a fogam a belső vérzéstől is, így korátnsem tűnők fenyegetőnek, noha amit mondok, az nagyon nem átlagos. Ha eddig nem tudtam elriasztani, akkor majd később döbben rá, s majd nem lesz esélye felfogni, hogy már nincsen esélye ellenem. Az arcvaksága ellenem mit sem számít, mert azt mutatok amit akarok, az elméjére vagyok hatással, így bele tudom égetni a külsőmet a tudatába, vagy akár manipulálni, hogy soha ne ismerjen fel. Majd még eldöntöm. Most éppen Willt hozom fel, ahogyan szétesik, kukacok kezdik megzabálni, most ennyire telik tőlem, már ezzel is meg tudom borzongatni. Ettől sikerül elmosolyodnom, még így a vég küszöbén is árad belőlem a sötétség. Végül Will szétoszlik, muszáj kissé szünetet tartanom, ne erre menjen el az utolsó erőm. Végül beájulok, és már nem tudom, hogy mi történik, ám amikor átlépi a birtok kapuját a kocsival, mégis eszmélek, és felülve mondom a fülébe. – Mások nem láthatnak... mert bajuk esik. A szobádba vigyél, és hozz olyan vért, infúzióval... – Markolok rá a vállára, de most annyira erőm sincsen, hogy megszorítsam. Megint lehanyatlok, de ezúttal nem ájulok be.




||music:Going order|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ξ Amanda Seyfried
Hozzászólások száma : 241
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Kedd 15 Dec. - 15:50


Jason & Violet




Talán igaza van nem kellene itt lennem és nem kellene segítenem neki, de még sem vagyok képes csak úgy itt hagyni, hiszen jó eséllyel meghalna, az pedig nem én vagyok, aki képes valakit csak így magára hagyni. Nem én ennél jobb vagyok és akármilyen is ő, én ezt vállalom, mert nem akarom, hogy később ne tudjak tükörbe nézni. Maximum kellően óvatos vagyok, hogy ne történjen bajom, de remélhetőleg nem tud nekem ártani, ha egyszer ilyen állapotban van.
- Nem hiszem, hogy most olyan veszélyes lennél. - hiszen még a karomra is éppen hogy csak rá tud fogni, nem igazán erőteljesen, nem hiszem, hogy tényleg tudna nekem ártani akár csak kicsit is. Nem, most gyenge és sérült, ha pedig mégis megpróbálná, akkor kivédem... valahogy, de akkor sem hagyom itt elvérezni, pocsékul fest és hogy miért ilyen... nem tudom, de biztosan van rá valami oka.
- Sajnálom, de... vannak jó emberek, akik segítenek, ott vannak a birtokon és... ők nem bántanak. - jó persze nem tudom, hogy miket tett, vagy hogy mennyire veszélyes, de én nem hiszem, hogy a professzor ártani akarna neki, vagy más a birtokon. Ha rosszat tettek vele és azért lett ilyen, akkor segíthetnek rajta, hogy jobban legyen és... és akkor talán nem bántana másokat.
- Az nem elég. - rázom meg a fejemet, mert ez nem indok. Biztosan más is van, aki szeret irányítani, vagy nem is tudom, de nem elég magyarázat ez, nekem nem. Aztán amikor egy pillanatra megjelenik Will azért rendesen elkerekedik a szemem és nem mondom, hogy könnyű felfognom, hogy jól is látom-e egyáltalán, főleg amikor a kép változik és a kukacok, meg a vér... - Ne csináld... kérlek... - ő volt? Akkor azért nem látta más Willt, mert ő hozta létre és ő láttatta velem... végig? Megrázom a fejemet és egy pillanatra összeszorítom a szemeimet. Nem, ezen most nem gondolkodhatok. Nem kell kedvelnem, de ha eléri, hogy idegenkedjek tőle, akkor az rosszabb. Nem, csak elviszem, hogy jobban legyen, aztán utána már majd a professzorék kezdenek vele valamit, az már nem az én dolgom lesz. Ezért nem is figyelek már a szavaira. Figyelt... akkor ő csinálta, de miért? Mire volt jó ez egyáltalán? Inkább erősebben karolok alá, hogy ha kidőlne, akkor is eljussunk a kocsiig. soha nem loptam még el semmit, de most nem igen van választásom sajnos, ténytelen vagyok, majd visszahozom... ha kitisztíttattam, mert még mindig vérzik.
- Tarts ki... - a gázra taposok, a kerék csikorog és meg se moccanunk. Jól van menni fog, csak bele kell éreznem, megértenem, hogyan működik és akkor majd az ösztönök vezetnek. Apa már magyarázott róla, csak vissza kell emlékeznem. Döcögősen indulunk, de végül csak sikerül egyenesbe jönni és amilyen gyorsan tudok veszem az célt a birtok felé. Remélem, hogy nem vérzik el addig és hogy egyáltalán be tudom vinni, ha odaértünk, vagy lesz majd aki segít.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Shiloh Fernandez
Hozzászólások száma : 32
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Vas. 13 Dec. - 16:57



Violet & Jason

Lock me in your heart and trow away the keys!

 

Egyrészt meg vagyok lepődve, hogy nem fél tőlem, kockáztatva a saját életét, hozzám siet, és felsegít, próbálja átkötni a sebemet, másfelől pedig ismét bebizonyítja, hogy egy igazi segítőkész, angyali lélek, aki nem hagyja ott még a félelmetes, sötét alakot sem az út szélén megrohadni, még akkor sem, ha az, amint erőre kap, azonnal őt fogja bántani. Igen, talán ezért is figyeltem fel rá, mert ő az ellenpólusom, olyan ember, aki én is lehettem volna, ha normális családba születek, ahol nem kigyógyítani akarnak a kóromból, vagy éppen irányítani. A szeretet sosem járt át, így betegesen vágyom a szeretetre, figyelemre, és valahogy kiszúrtam ezt a lány, akitől nem tudok szabadulni, s mivel nem adhatok neki semmi pozitívat, csak kínzom. Igaz, a Will-álomkép valami olyan kezdeményezés volt, hogy akár ez működhetne is, mégsem tudtam belőle kisprórolni a pszichopata elemeket.
- Nem számít? Az életeddel játszol kis szőke áldozatom... – Köhögök fel vért, és erőtlenül rámarkolok a csuklójára, ha erőm teljében lennék, biztosan térdre kényszeríteném. De nem, a fizikai erőszak nem az én stílusom, az elméjét akarom fogvatartani, rámálmokba taszítani, csak most a saját testemnek sem vagyok az ura.
- Ő. Meg még sokan. És elérték, hogy én tegyem ezt másokkal. Veled. – A homlokomat is leveri a víz, tiszta forró, s látszik, hogy a sebláz átfut rajtam, egyszerre érzem, hogy melegem van, majd a következő hőhullámban már kiráz a hideg, még az is lehet, hogy rövid időn belül sokkot kapok, aztán beáll a kóma. És vége mindennek.
- Az nem elég, hogy szeretem, ha én irányítok...? – Kérdezek rá meghökkenve. Nem tudom miért kéne magyaráznom. Valaki nem arra gerjed, hogy adjon, hanem, hogy elvegyen. Egy pillanatra a kettősünk mellett felvibrál Will, majd vér csorog a homlokából, és az egész testén megjelenő kukacok kezdik elevenen felfalni a testét. Majd a látomás eltűnik, s csak a játszótér marad, többre most nincsen erőm.
- Figyeltelek, már nagyon régóta. Amikor szabad voltam... De ha nem sietsz.. – Lassan elalélok, és már csak azért mosolygok, mert kedvemet lelem a megdöbbenésében, de érzem, hogy nem sokáig tudom már nyitva tartani a szememet, a lábam zsibbad, már akadoznak a lépteim, ahogyan besegít az egyik kocsiba, úgy vélem meglovasítja. Ismerve a képességét ezen nem lepődöm meg. Eldőlök, és azonnal behunyom a szememet, csak a tüdőm nyílal úgy, hogy egyből vért köpök fel, így inkább oldalra fordulok. Pár pillanaton belül el is veszítem az eszméletemet, ha most a rendőrségre visz, azzal sem tudok ellenkezni, csak remélhetem, hogy a szíve győz ismét.





||music:Going order|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ξ Amanda Seyfried
Hozzászólások száma : 241
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Hétf. 7 Dec. - 9:56


Jason & Violet




Talán igaza van, talán itt kellene hagynom és ha már a kutyák lefagytak és nem támadnak és lassan talán el is tűnnek, akkor el kellene mennem, mert nem vagyok annyira naiv, hogy ne gondoljak bele igen... talán ő csinálta ezt az egészet és nem tudom, hogy miért. De ettől még nem teszem, nem leszek olyan, mint ő, vagy akárki más, aki rossz, nem leszek olyan, mint az aki megölte a szüleimet, én... én nem lennék képes rá. Én inkább segítek neki, hogy ne az én lelkemen száradjon, hogy komoly baja esik. Ha elmennék és itt hagynám nem tudnék a tükörbe nézni, nem vagyok az a bosszúálló típus, lehetséges, hogy ezt mások gyengeségnek titulálnák, de én nem így gondolom. Én csak segítek neki aztán majd meglátjuk. Annyit megtehetek, utána is kérdőre vonhatom, hogy miért csinálta, utána is adhatom olyan kezére, aki aztán majd tesz vele valamit, na nem bántja, vagy ilyesmi, mert nem vagyok a szemet-szemért elv híve. Így vagy úgy, de nem hagyom itt elvérezni egy üres játszótéren, ahol senki sem találna rá, ilyen halál senkinek sem jár.
- Ha tudnám... sejtem csak, de nem számít. - hátrapillantok, hogy ott vannak-e még a kutyák, de ha ott is, hát nem mozdulnak. Inkább figyelek rá és próbálom legalább valamelyest lekötözni a sebét, hogy rendbe hozzam, hogy legalább eljuttathassam a kórházig, mert az biztos, hogy komoly baja van. Érzékem ahhoz van csak, hogy pontosan csináljak dolgokat, és a precíz mozdulatok is megvannak, de ettől még meggyógyítani nem tudom.
- Az apád bántott téged? - a többit próbálom egyelőre nem felfogni, vagy legalábbis nem foglalkozni azzal, amit mondott, csak segítek neki, hogy lábra tudjon állni és képes legyen mozogni. Bántani akart, nem tudom hogy miért azt sem tudom kicsoda, nem is ismerem. Sosem láttam még, vagy legalábbis nem rémlik, de kétlem, hogy ebben az állapotban ki tudnám faggatni. - Egyel több ok, hogy segítsek, ha... jobban vagy eltudod mondani, miért akartál bántani. - mert most nem hiszem, hogy képes lenne rá, ahhoz előbb össze kell szednie magát, ahhoz előbb minimum egy orvos kellene, hogy rendben legyen, úgyhogy segítek neki, részben azért is, mert igenis tudni szeretném, hogy mi történt és hogy miért van itt.
- A birtokra? Úgy érted... honnan tudsz róla? Nem láttalak ott. - és honnan tud arról, hogy van ott olyan vér, ami segíthet rajta? Erről még én sem tudok, legalábbis nem járok gyakran a gyengélkedőre, hogy ilyesfajta információim legyenek. Azért az a sötét mosoly... nem mondom, hogy nem hőkölök majdnem hátra, de mivel tartom a dereka körül, hogy tudjon járni. A legrosszabb az egészben, hogy nem mehetünk busszal, az feltűnő lenne. Támogatom, amíg el nem érjük a legközelebbi parkolót, vagy csak kósza kocsit, motort, akármilyen járművet. Végül egy egyszerűbb kis kocsit találok az egyik csendes külső utcában parkolni. Bizonytalanul nézek körül, nem mondom, hogy nem érzem magamat kellemetlenül a miatt, ami jönni fog, de... mi mást tehetnék? Különben itt vérzik el, és valószínűleg a kórházban nem tudnának segíteni neki. - Visszahozom. - inkább csak az orrom alatt mormogom a saját megnyugtatásomra, miközben hajcsatot szedek ki a hajamból. Mindig van nálam, mert... A zár kattan is. Ha tudod mit hová kell dugni, hogyan mozdítani, nincs nehéz dolgod. Őt inkább hátra fektetem be, ha nem ellenkezik nagyon és nem akar előre ülni, én csak aztán ülök be előre. Nem tudok vezetni ez a szép benne, de majd menni fog... muszáj lesz. Láttam már filmekben sok mindent, megkeresem a drótokat, koncentrálok, hogy magától jöjjön mit kell tenni. A motor felbőg... menni fog... ráérzek majd mit hogyan kell. Apa régen mutatott egy-két dolgot már, de... az nem most volt.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Shiloh Fernandez
Hozzászólások száma : 32
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Pént. 4 Dec. - 20:48



Violet & Jason

Lock me in your heart and trow away the keys!

 

A kutyák szépen lassan elenyésznek, miután túllépett rajtuk, s én ugyan nem ájultam el, de a földön fekve meg-megrebbennek a pilláim. A fátyolos ködön át érzékelem, hogy közeledik. Mivel az illuziókat most nem uralom, elmehetne, ha akarna, mégis nekem segít, holott kitalálhatta volna, hogy én vagyok az, aki rettegésben tartja. S ez mégsem riasztja el... Nem tudom most józanul gondolkozni, a vérveszteség teljesen leárnyékolja a tudatomat, s csak azt érzem, hogy a derekam tájékán egyre melegebb nedvesség csordogál. Nem is feltétlenül az esés. A golyónyomok bizonyára belső szerveket is roncsoltak, az általam megfélemlített orvos csupán bekötözött, nem műtött meg, a sebek így nem lettek teljesen jól lekezelve. A végemet járom, anélkül hogy tehetnék ellene bármi komolyabbat. Az arcomhoz ér, ettől egy picit jobban érzem magam, átfut rajtam valami értetlen árnyék, hogy Violet tényleg szabad kéne hogy legyen, nem kéne gyötörnöm, hogy még egy idegennek is odajön, és támogatást próbál nyújtani, aki minden bizonnyal gyanus, sötét alak. Az anyámat is öngyilkosságba hajszoltam, s ugyan Violetnek nem ezt a sorsot szánom, mégis törvényszerű, hogy aki eltéved az illuzióim labirintusában, nem keveredik ki ép ésszel. Egyedül Xavier volt az, aki végül átlátott a falakon, és vissza tudta szorítani az erőmet, s apám után már nem is engedett össze minket.
- Jason... És ha tudnád, hogy ki vagyok, nem tennéd... – Rázom a fejemet, a játszótér immár kihalt, és a vér csak egyre terjed a pólóm alatt. Nem ijedek meg tőle, éppenhogy fordítva kéne, hiszen már érzem, hogy fémíz van a nyelvemen, a belső vérzés is elindult. Ilyenkor jön az az adrenalinlöket, hogy az ember még utoljára összeszedi az energiáját, s felkönyökölök, hogy egy kicsit magamhoz térjek.
- Ez... nem ilyen egyszerű. Megszöktem az apámtól... és bántani akartalak. Mert azt élvezem... De már az sem megy... – Állok fel, amikor segíteni próbál, el kell fogadnom a segítségét, hiszen élni akarok. Nem mondhatok le teljesen arról, hogy tovább folytassam a játékaimat. Ha egy kis esély is van még rá, hogy összekapjam magam, és ehhez a szőkeség segít, akinek a rabja vagyok már évek óta, megteszem. Csak az a kérdés, hogy miért nem hiszi el nekem, hogy én vagyok a rosszfiú. Köhögök a helyváltozástól, mégis kapaszkodok belé, mintha valami mentőmellény lenne.
- Vigyél a birtokra. Ott... szerezhetsz olyan vért, infúzióban, ami meggyógyít. A gyengélkedőn van olyan... Másnak ne szólj...  – Mormogom, ha megkérdezi, hogy honnan tudok minderről, el fogom mondani. Lassan valóban ideje lerántani a leplet a titkokról. Imádni fogja őket, tényleg imádni. Most, hogy ilyen közelről nézem, teljességgel furcsa, hogy meg is érinthetem, sötét mosolyra húzódik a szám, nem véletlen, hogy ennyire nem értek az emberi érzelmekhez, hiszen most is csapongok a gyűlölet, a vágy, a manipuláció, és még sok más végletes fellángolás között...




||music:Going order|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ξ Amanda Seyfried
Hozzászólások száma : 241
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Hétf. 23 Nov. - 15:51


Jason & Violet




Nem tudom, hogy mi történik, nem is értem, de amikor látom, hogy valaki bajban van nem is kérdés, hogy azonnal mozdulok, hogy megnézzem, hogy mi a helyzet vele, hogy jól van-e, hogy kell-e segítség. Ez utóbbi nem is kérdés, hiszen simán leszédül a korlátról. A kutyák fura módon nem moccannak, de ez most nem is olyasmi, amivel foglalkozni akarnék, mert nem az a fő, hogy kitaláljam mi ez, hanem hogy megnézzem, hogy a fiú hogy van. Talán őt láttam a fák között az előbb, pár perce, mielőtt megjött a többi kutya is, de nem vagyok benne biztos. Elég messze volt ahhoz, hogy ezt biztosra tudjam mondani. Most viszont leesett és talán még be is ütötte magát, azt pedig nem kérdés, hogy meg kell néznem. Kikerülöm hát óvatosan a kutyákat, akik nem moccannak, nem kapnak utánam, mintha teljesen be lennének fagyva, amit nem is igazán értek, de nem ezen gondolkodom most. Az egész helyzet nagyon furcsa, talán valami mutáns csinálja? De nem gondolok arra, hogy pont ő, neki segítek, átkötve a sebet, ami vérzik. Vajon mi történhetett vele, hogy ilyen rossz állapotban van? Óvatosan paskolom meg az arcát, hogy magához térjen, hogy legalább kiderüljön mi történt vele. Amikor megszólal csak akkor tekintek rá kissé megrökönyödve, de nem hátrálok el, csak értetlenül próbálom felfogni, hogy amit mond azt tényleg úgy gondolja-e, vagy a vérzés miatt netán félrebeszél. Végül az utóbbi mellett döntök, talán azt sem tudja, hogy ki vagyok, barát vagy ellenség. Lehet, hogy valakik ártottak neki, azoktól védte meg magát és most azt hiszi, hogy én is ellenség vagyok?
- Violet vagyok és nem akarlak bántani. Semmi baj, már... biztonságban vagy, bár... elég fura a környék most, de... - hátrapillantok, a kutyák még mindig ott vannak befagyva, mintha még most is ott állnék a kör közepén, még a nyál is, meg a hab is megfagyott az arcukon. Megrázom a fejemet, mert még mindig nincs itt az ideje annak, hogy ezen gondolkozzam. Újra visszapillantok rá az arcomon kedves mosoly játszik, hogy ne ijesszem meg.
- Ki bántott? Mi történt veled? - biztosan valaki ártott neki, az még mindig nem jut eszembe, hogy pont ő az, aki ártani akar nekem és hogy igazat mond. Már miért tenné? Nem ismerem, nem ártottam neki, akkor miért akarna bántani? A kutyák amúgy is annyira furcsák, hogy csak úgy a semmiből kerültek elő. Óvatosnak kell lenni, talán van valaki itt a játszótér környékén, aki ártani akar neki, lehet hogy valaki elől menekült, bár akkor nem értem miért ült a korláton és figyelt onnan, de... ez részlet kérdés. Megpróbálok a karja alá nyúlni, hátha segíthetek neki felállni.
- Kórházba kellene menned, vagy legalább biztonságos helyre, segítek rendben? - mert itt biztos, hogy nem jó helyen vagyunk. Nem tudom, hogy mi ez az egész, de hogy nem biztonságos az holt biztos, akkor pedig nem kellene itt maradnunk, legalábbis jó lenne minél előbb eltűnni. Ott a birtok, vagy csak egy olyan hely, ahol több ember van, mondjuk a főutca.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Shiloh Fernandez
Hozzászólások száma : 32
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Szomb. 21 Nov. - 8:54



Violet & Jason

Lock me in your heart and trow away the keys!

 

Elsőre úgy tűnik, hogy nem vett észre. Már az elejétől kezdve kedvemre való a játék. Tudom, hogy semmilyen bántódása nem eshet az általam gerjesztett világban, meg tudom oldani, hogy illúzióim ne okozzanak igazi sebzést, hanem rémálomként kezelhesse, az agya ne higgye el teljesen, hiszen megölni nem akarom. Csak eljátszadozni vele, hiszen egyedül így lehetünk együtt. Mint ahogyan most nem vett észre, egyébként sem kellenék neki, ezért ez az egy út van. Megteremteni számunkra a közös világot, hiszen a saját külsőmön nem fogok azért változtatni, hogy jobban tetszek neki. Akkor én leszek az ő műsorvezetője ebben a mások által biztosan bizarrank gondolt kis vesszőfutásban. Nem gondolom, hogy a birtokon bárki ellen tudna állni a képességeimnek, még a professzor sem, hiszen nem az elméjére hatok, hanem láttatok vele dolgokat, ahogyan ezt régen is megtettem. Apám azt mondta, hogy ehhez azért kellene a gerincvelőmből kivonható folyadék is, ám én nem hiszem, egyedül is képes lehetek legyőzni őt, nem tud átlátni a hazugságaimon, sosem tudott. Vagy elbizakodott lennék, és azóta már ő is sokkal erősebb lett? Mindegy, végtére is nekem csak Violet kell. Violet, és az ő is rémüldöző menekülései. Hiszen már erről kell, hogy szóljon a dolog, félretehetjük a Will féle félreértékesre alakuló románcunkat. Amúgy is pótmegoldás volt, hiszen én nem voltam képes eléállni, meghódítani őt, az általam életre hívott kép pedig nélkülem nem feltétlenül működik, így többet nem is kísérletezem vele.
Egy ideig még tudom figyelni az eseményeket, aztán elvész számomra a valóság. A kutyákat már nem tudom kontrollálni, így a kép lassan megáll, ettől még fizikailag érintheti őket, csupán azok nem reagálnak, akárcsak Will, kifakulnak, s eltűnnek majd egy idő után. Már nem nagyon vagyok ura még a gondolataimnak sem, üvegesedő szemmel figyelem a lányt, s hátraesek. Elvesztem az eszméletemet, de nem teljesen, olykor meg-megrebben a pillám, ahogyan elmosódva, furcsa szögben látom közeledni. Moccanni sem tudom, nemhogy megszólalni, csak azt érzem, hogy szivárog a vér a derekam alatt. Ha odanyúlnék, talán ragacsosnak érezném. Lehajol hozzám, és elkezdi átkötni, hogy legalább ne itt vérezzek el. Nem, azért annyira nem vészes a helyzet, csak rosszul lettem, végülis nem kórházban vagyok, nem pihenek. Felköhögve mozdulok meg a paskolás hatására, s végre megszólalok.
- Miért segítesz? Ha jobban leszek, tovább bántalak... – Kérdezem elhaló hangon. Most, hogy ilyen közel van számomra, szinte rémisztő, nem szoktam én hozzá senki közelségéhez, jobb szeretem megtartani a távolságot, így viszont a finom szeplőket is látszom az arcán, a valószinűtlenül kék szemét, hogy hol hosszabbak a tincsei a többinél, s az illata teljesen más, mint az a csatornaszag, amit apám állomásán megszoktam. Kétkedve nézek rá fel, egy fél fokkal jobb, amióta nem szivárog a vérzés.




||music:Going order|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ξ Amanda Seyfried
Hozzászólások száma : 241
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Hétf. 16 Nov. - 17:44


Jason & Violet




Halvány sejtésem sincs honnan jöhetett a kutya, de remélem, hogy a fiú, akit a fák között láttam egy pillanatra a játszótér szélén elhátrált és azért nem látom már, nem csak a fura és bizarr a köd miatt... Tény, hogy sikerül kivernie ennek az egésznek a fejemből a mai eseményeket, Willt és ez egész zavaros ügyet, ami történt mostanában. Nem tudom hol van és képtelenség, hogy csak én képzeltem volna és igazából nem is létezik. El kellene mennem a professzorhoz akkor talán válaszokat adna, de mi van, ha azt mondja elborult valami az elmémben a megrázkódtatások miatt és nem erre az iskolára van szükségem, hanem valami... szanatóriumra ahol helyre raknak? Ezt nem akarom hallani, ettől egyszerűen félek, hogy talán igaz, hogy baj van velem, nem tudtam elviselni a sokkot és az eseményeket és szépen lassan a tudtomon kívül összeomlok.
A kutya fenn akad, erre még oda tudok figyelni, legalább ez is valami, a képességem normálisan működik, ellenben valami még sincs rendben, mert a kutya egy idő után nem mozog tovább, nem próbál meg kiszabadulni, vergődik még kicsit, de aztán nem moccan, hanem még több kerül elő a fák közül. Fura... a veszett állatok nem dolgoznak össze, mivel... veszettek és nincs bennük semmi érdemi rendszer, vagy kontroll. Egymásnak is neki kellene esniük, de nem teszik. Hátrálok, annyira megijedek, hogy azt sem veszem észre, hogy ott van a korláton az a srác, akit az előbb is láttam a játszótér szélén. Csak akkor nézek jobban körül, amikor az állatok megállnak. A szívem majd kiugrik a helyéről, kész csoda, hogy nem sikítottam, enyhén levert a víz. Nem valami kellemes halálnem lehet, hogy veszett kutyák tépnek szét... azért nem így akarom bevégezni. Maradnék az öregen ágyban párnák közt verziónál akkor is, ha tényleg őrült vagyok netán. Az állatok viszont tényleg megállnak, sőt befagynak, mintha valami félben lennénk és nem moccannak. Értetlenül nézem őket pár pillanatig, aztán meghallom a tompa puffanást és végre észreveszem a földön lévőt, majd újra az állatokra nézek. Megmoccanok, de ők nem. Közelebb lépek és igyekszem kioldalazni köztük. Még mindig nem értem, de annak az ismeretlennek mégis segíteni akarok, messziről is látszik milyen nagyon vérzik.
Újra és újra hátrapillantok az állatokra, de nem változik a helyzet, ugyanúgy állnak, mintha még ott lennék középen, ami fura, de... most nem ezzel foglalkozom. Óvatosan húzom fel a srác pólóját, hogy megnézzem mi a helyzet vele és ha más nem, hát marad a jó kis hagyományos megoldás. Megtalálom azt a pontot, ahol könnyen szakad az anyag és sikerül úgy megrántani, hogy legyen belőle annyi, amivel esetleg át tudom kötni a sebét. Nem vagyok orvos, de valahogy magához kellene térítenem. Közelebb hajolok, hogy meghallgassam lélegzik-e, ha sikerült egyáltalán bekötözni. - Hahó... térj magadhoz... hallod? - először csak beszélni próbálok hozzá, és ha nem válik be akkor megpróbálom finoman megpaskolni az arcát, hátha annak van valami haszna. Nem tudom elvinni innen, de orvos kellene neki, mert a végén még itt vérzik el nekem a kihalt játszótéren.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Shiloh Fernandez
Hozzászólások száma : 32
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Szomb. 14 Nov. - 16:53



Violet & Jason

Lock me in your heart and trow away the keys!

 

Mondanám azt, hogy sajnálom a szőke kis cukorfalatot, amiért ilyen elkeresedetten keresi Willt, ám úgy vagyok vele, én teremtettem számára, azért, hogy kicsit feldobjam a hétköznapjait, hogy ne legyen annyira egyedül. Számomra is rendkívül szórakoztató volt, nem voltam féltékeny egy percig sem, hiszen akármikor megszüntethettem volna, nem volt igazi, nem volt valódi férfi, csak egy délibáb. Lehet, hogy Violet beleszeretett, ebbe nem gondoltam nagyon bele, hiszen ez valahol csak egy alap illuzió volt, akinek egy célja volt, hogy törődjön vele. Most, hogy Will eltűnt, minden felborult, most, hogy visszajöttem, nem tehetem meg, hogy csak úgy folytatom, mintha nem történt volna semmi. Igen komoly magyarázatokra lenne szükség, hogy miért kezeli Violetet mindenki úgy, mintha eddig egyedül lett volna mindenhol, ahol megjelent. Egyszerűbb, ha a kezembe veszem az irányítást, ha azt akarom, hogy az életem része legyen. Talán beteg dolog, hogy ijesztgetem, valahogy eddig sem ment a gyengédség, az a két év, amit szabadon töltöttem, nem győzött meg róla, hogy gyengédnek, figyelmesnek kéne lennem... Rideg vagyok, valamilyen szinten pedig görcsösen kapaszkodom belé, mert nem tudom máshogyan kifejezni, hogy hasonlók vagyunk. Nem akarom őt is öngyilkosságba kergetni, mint anyát, máshogyan mégsem tudom kifejezni a gondolataimat, mint az illúziók, és a valóság összemosásával. Most is teljesen vele van veszve az álomképbe, amit teremtettem számára, és hiába küzd, nincsen belőle kiút. Pedig olyan ügyesen vágja földhöz azt az ugró kutyát. Ha nem is szó szerint, de úgy mozdul, hogy az állat beleakadjon a láncba a hintánál. Erre már láthatóbbá válok, amint ücsörgök a játszótér egyik korlátján. Egyszerű sötét széldzseki van rajtam, fekete nadrág, bakancs. Még nem veszem észre, de a kötés már kezd átvérezni, ezt talán már láthatja. Mégis csak a lányra figyelek. Nem látszik rajtam koncentráció, de a láncba szakadt kutya most nem moccan, ellenben a fák közül még tucatnyi különböző fajú kutya jön elő morogva. Ennyivel már biztosan nem fog elbírni a kicsike... végre fel tudom dobni a napját. A dögök olyanok, mint egy veszett falka, habzik a szájúk, a lehelletük halált idézően rothadós, a szemük vérben forog. A bundájuk csapzott, egyértelműen a vadon foglyai már egy ideje. Éppen körülvennék a szőkeséget, amikor már elhatalmasodik rajtam a vérveszteség okozta idegrendszeri „áramszünet”, vagy legalábbis kötést kéne cserélni. A rosszullét egy pillanat alatt átfut rajtam, és felakad a szemem, ahogyan hátraesek az avarba. Nem vesztem el teljesen az eszméletemet, olyan, mintha rohamom lenne, néha megrándul még a kezem. A kutyák megállnak, nem támadnak, csak figyelik immár némán, nem vicsorogva. Ha véletlenül elindulna feléjük, akkor sem moccannak. Fizikai megjelenésük van, tehát félre lehet őket tolni, ha nagyon muszáj, akkor érzi még a testük melegét is. A pólómon komoly vérzés kezd el átszivárogni, ha közelebb jönne. Ellenben az illuzió még mindig él, nem tudja elhagyni a játszótereket, ördögi körben kering, ha kiutat keresne.






||music:Going order|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ξ Amanda Seyfried
Hozzászólások száma : 241
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Vas. 8 Nov. - 10:02


Jason & Violet




Nem épp úgy alakul ez a nap, ahogyan szerettem volna. Valahol még csak reménykedtem benne, hogy kiderítek valamit és nem pedig csak azt kapom, hogy Willt senki sem látta, mintha nem is létezne, csak én képzeltem volna. Talán tényleg az lenne a legjobb megoldás, ha beszélnék a professzorral, ő találna talán valamit a fejemben és segíteni tudna, hogy kiderüljön, hogy miről is van szó, hogy mi ez az egész, hogy mi történik velem, mert én egyelőre nem igazán értem. Talán túlságosan nagy sokként ért a szüleim halálra és... és így hatott rám, megőrültem? Csak képzelődöm, kitaláltam magamnak valakit, aki segít átlendülni ezen az egészen és miután már jobban vagyok egyszerűen az agyam eltüntette, mert már nincs rá szükségem? Lehetséges, hogy így van, hiszen egyébként mi lenne a magyarázat erre az egészre vajon? Csak nem ismerhetem be, hogy teljesen megzakkantam, vagy hogy eltört valami bennem. Ennél én erősebb vagyok, legalábbis mindig azt hittem, hogy képes vagyok túllépni ezen az egész rémségen és lehetséges, hogy tévedtem, hogy még sem.
Ezek után már abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a kutya valóságos egyáltalán, bár elég valóságosnak tűnik a habzó szájával és a finoman szólva is ijesztő megjelenésével és a köd... a fiú, akit a távolban láttam az előbb egyszerűen beleveszik, mintha ott se lett volna előtte, vagy csak hallgatott rám és tényleg visszahátrált a fák közé? Remélem, hogy erről van szó, nem akarom, hogy baja legyen, ha ez az egész ne adj isten tényleg valóságos. A kutya nekiiramodik felém, én pedig próbálok nem pániba esni. A képességem megvéd, pont erre való, de nem akarom azt az állatot sem bántani, nem feltétlenül ő tehet róla, hogy... valami baja van. A veszettség betegség és gyógyítható azt hiszem, bár nem biztos, hogy én tudom ezt a legjobban, nem vagyok orvos és nem is tanultam ilyesmit, egyelőre még azt sem tudom, mit akarok kezdeni az életemmel. Nem akarom bántani a kutyát, ebben biztos vagyok, de akkor... mit kéne tennem? Sok időm nincs kitalálni, pillanatok alatt szinte nullára csökken a távolság közöttünk, én pedig végül csak moccanok és az utolsó pillanatban lépek félre, amikor már ugrik és a levegőben van. Az érzékeim, a képességem segít, hogy tudjam pontosan mikor és mit kell csinálni. Próbálom kicselezni, úgy mozdulok, hogy a következő ugrásánál elakadjon a hinta láncában. Vinnyogva, nyüszítve essen le a földre, ahogyan a lábai beleütköznek az akadályba. Riadtan pillantok körbe, hogy még véletlenül se jelenlen meg senki sem a környéken, nem akarom, hogy bárki másnak baja essen.
- Jól van, elég... elég lesz már. - próbálok nyugtató hangon beszélni, de nem sokat ér, mégis csak egy veszett állatról van szó, nem igazán van benne semmi realitás, vagy akármi, amire hatni lehet, főleg hogy amúgy is egy állat, nem ember, akire észérvekkel lehetne hatni. Ha más nincs csapdába kell csalnom, bár talán már így is sérült és feladja. Életösztön csak van benne... talán valamennyi, bár még mindig nem akarom bántani, de hátha megütötte magát annyira, hogy feladja, reménykedem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Shiloh Fernandez
Hozzászólások száma : 32
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Pént. 6 Nov. - 11:33



Violet & Jason

Lock me in your heart and trow away the keys!

 

Ha ismerném a lelkiismeretfurdalás fogalmát, most biztosan nagyon magam alatt lennék, hogy Violet élete teljesen felfordult az illúzióm miatt, pedig csak segíteni akartam, hogy ne legyen egyedül. Túlzottan egyedül volt a szülei halála után, megsajnáltam, valahol magamra emlékeztetett, igaz, hogy a saját anyámat én hajszoltam az öngyilkosságba, ám úgy gondolom, hogy mindezért nem én vagyok a hibás. Apám annyira meg akart gyógyítani, hogy lázadoztam, és amikor anya meghalt, egyértelműen kattant valami az ezredesben ahhoz, hogy a mutánsokat tartsa felelősnek a világ gondjaiért, és engem sem a gyerekeként kezeljen, hanem fegyverként, kalapácsként, amivel majd lesújthat bárkire, aki ellene szegül. Violet olyan valamilyen szinten, mintha a testvérem lenne, csak éppen az én abszurd világom szerint is furcsa, hogy az ember a saját testvérét rajongja körbe ennyire... Valahogy amióta ismerem, és szabadon vagyok, mindig is ott voltam körülötte egy sötét árnyként, aki figyelte a lépteit, pedig nem is tudott rólam. Nem voltam féltékeny Willre, mindig a saját részemnek tekintettem őt, és nem volt gond az sem, amikor magukra hagytam őket, és Will önálló életre kelt. Viszont amikor úgy alakult, hogy ismét elkaptak, Will végül eltűnt, hiszen nem tartottam fenn az illuziót, csoda volt, hogy el tudtam menekülni. A kötéseim úgy érzem lassan most is kezdenek átvérezni, de látni akarom a szőkémet. Valamit játszani vele ismét. Legyen szó jóról, vagy rosszról. Az általam teremtette kép legtöbbször kedves volt vele, szerette, talán itt lenne az ideje, hogy valami rosszat is kapjon, hiszen az élet nem mindig habostorta. A kutya igazi habzószájú fenevad, felhúzva az ínyét közelít, látszik a lehellete, és vértől ragacsos a bundája, valószínűleg ölt is. A távoli fák közül figyelem a lányt, a saját alakom lassan ködbe vész, holott még nekem kiabál oda valamit. Hihetetlen, hogy még ebben a halálközeli állapotban is még másokat véd. Hát ennyire szeretethiányos, hogy jobb híjján inkább másokért tesz, ha már ő nem kaphat. Választ természetesen most nem adhatok, a kutya lassan de biztosan közelít, bőre felborzolva, immár egyértelműen morog, a nyelvét kidugva liheg, ahogyan érzi a zsákmányt. Aztán nekiiramodik, violet felé futva. Karbafont kézzel nézem, hogy mi fog történni. Nekem nem kell rohannom, hiszen a lány be van zárva az illúziók világába, bármerre is megy, én méterekre leszek tőle, anélkül, hogy megmoccannék. Mit tesz, ha már végképp nincs megoldás? S nekem miért jó az, ha kínozhatom őt? Valószinűleg mindegy, hogy hogyan kezelem, a lényeg, hogy együtt legyünk.





||music:Going order|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ξ Amanda Seyfried
Hozzászólások száma : 241
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Szer. 21 Okt. - 21:29


Jason & Violet




Egyszerűen nem értem, képtelen vagyok felfogni, hogy mi történik velem. Lehetséges, hogy tényleg kezdek megőrülni? Talán Willt csak én találtam ki és soha nem is létezett, mert nem tudtam kezelni az életemet és ő valami segítség volt, akivel át tudtam vészelni a szüleim halálát és ezt a káoszt, ami az életembe bekúszott rövid idő alatt? A képességem, ez az új világ, a családom felfordulása, lehet hogy ez együtt már sok volt a lelkemnek és képtelen voltam kezelni az egészet. Miért ne lehetne ez is benne a pakliban? Akkor lehetséges, hogy az egészet csak én képzeltem be, hogy nem is volt soha ott velem, ahogyan nem is látta soha senki, csak azt hittem és valami miatt az agyam most visszakapcsolt normál üzemmódba és ezért Will megszűnt létezni, már nem vetíti ki az agyam, mintha tényleg valóságos lenne. Az egész komolyan őrjítő és ijesztő is, hogy ilyesmire tényleg képes az emberi elme. Talán az első utamnak a professzorhoz kellett volna vezetnie, de valahogy még sem szántam rá magamat és most sem oda mentem, de... talán tényleg azt kellene, mert láthatóan képtelen vagyok megoldani magamtól ezt az egész ügyet. Kezd minden végképp megkavarodni a fejemben és ez rossz... nagyon rossz, mert nem tudom, hogyan jöhetnék ki jól belőle egyáltalán, hogyan találjak vissza a normális életet élni képes önmagamhoz.
Nagy erőkkel sajnálom magamat és siratom az életemet, amikor meghallom a halk lépteket valahonnan oldalról. Ágak reccsennek, egészen puhán, aztán amikor oldalra pillantok meglátom a habzó szájú kutyát... nem néz ki kimondottan barátságosnak, sőt határozottan veszélyesnek tűnik. Azonnal leszállok a rozzant hintáról, hogy hátrébb lépdeljek és távolabb kerüljek a kutyától. Képes lehetek rá, hogy megmeneküljek előle, de ahhoz koncentrálnom kell és félek, hogy nem lennék képes ártani neki. Felugorhatnék mondjuk egy fára, ahová nem tudna utánam jönni, de mi van akkor, ha nem megy el? Mégis csak veszett, ami nem éppen józan kutyagondolatokat kölcsönöz neki igaz? Aztán meglátom az ismeretlen alakot kilépni a fák közül a távolban. Mintha nem is igazán itt lenne, de ő is veszélybe kerülhet így és nem biztos, hogy meg tudja védeni magát.
- Hé! Te ott... a fáknál! Menj innen... a kutya veszett... veszélyes! Hátrálj a fák közé! - nem kiabálok, de azért próbálom úgy mondani neki, hogy hallja a szavaimat, de a kutyát se dühítsem fel azzal, hogy nekiállok itt fennhangon kiabálni, mert kétlem, hogy az kifejezetten sokat segítene a lenyugtatásában. Ha képes lennék a gondolatokkal bánni, akkor talán le lehetne nyugtatni, de így semmi esélyem sincs. Egyszerűen marad a fás megoldás, ha tovább közeledik felém, és persze figyelem a fák közül kilépett alakot is, ha segítenem kellene neki, akkor idejében tehessem meg. Remélem, hogy lesz annyi esze, hogy nem hívja fel magára a veszett állat figyelmét. Ha egyszer eddig nem hallotta meg, vagy szagolta ki a mögötte állót, akkor még lehet esélye, hogy csendben eltűnjön innen, én pedig majd... valahogy megoldom szépen.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Shiloh Fernandez
Hozzászólások száma : 32
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Hétf. 19 Okt. - 15:32



Violet & Jason

Lock me in your heart and trow away the keys!

 

Most szinte nem is érzem a fájdalmat, és a kötések is talán kitartanak egy darabig. Egy gyakorló medikát vettem rá az illúzióm segítségével, hogy vegye ki a három golyót belőlem, és varrjon össze. Kaptam tőle egy nagy adag morfiumot is, hogy kibírjam a fájdalmat, ám négy óránként be kell vennem, különben elájulok. Salembe tartok, ismét látnom kell őt, hiszen napokig voltam fogságban, az illúzióm biztosan megszünt már létezni, az általam kitalált Willről most egyértelmű lehet, hogy nem is létezett. Vagy lehet, hogy Violet még nem biztos a dolgában, és csak keresi a srácot? Magam sem tudom, hogy annak idején miért is találtam ki számára. Valahogy úgy voltam vele, hogy hasonlítunk mi ketten egymásra, mindketten torznak születtünk, és életünket beárnyékolja valami konkrét sokk, amitől nem tudunk szabadulni. Ha már nekem nem segíthet senki, akkor megadtam a lehetőséget, hogy boldogabb legyen, egy hihető történettel, amiből felemelkedhet, megerősödhet. Valójában sosem tudtam, hogy ki ölte meg a szüleit hiszen ő sem tudná felismerni. És hogy miért nem én magam mentem oda hozzá megismerkedni? Úgy vélem, hogy túl sokat töltöttem már bezárva, és nem sok értelme lenne, nem értek ehhez az egészhez, a lelki dolgokhoz, csak ráijesztenék. Volt ugyan egy-egy kapcsolatom abban a két évben, amíg szabadon kószáltam, azok viszont katasztrófálisan sikerültek, az egyiket én hajszoltam bele az öngyilkosságba, a másik csak megrémült tőlem, amikor rájött, hogy gyilkos vagyok, és hogy mit is tudok még...  Most viszont legalább egy pár pillanat erejéig látni akarom, megnézni, hogy hogy van. Nem mondom, hogy ez szerelem lenne, hiszen nem is ismerem azt az érzést, mindenki felett uralkodnék inkább, így a gyengédség sem szerepel a szótáramban. Nem tudom, valahogy kötődöm hozzá, amolyan ha az enyém nem lehet, másé se legyen érzéssel, aztán lehet, hogy meglátom, és úgy döntök, hogy ha eddig kibírtam nélküle, akkor majd találok magamnak más riogatható lányt, az ő emlékezetében pedig elsorvad az általam kitalált álomkép. A város ezen részét tökéletesen ismerem, gyakran ücsörögtem a háttérben, ahogyan elnéztem Violet és Will édelgő kettősét. Kicsit olyan volt, mintha egy film rendezője lennék. Olykor ez a film nagyon is sötét volt, hiszen Will nem volt ép egy patyolattiszta karakter. És miután tőlem függetlenül kelt életre, sokszor nem is tudtam, hogy mi történik, hiszen nem figyeltem őket állandóan. Most látom, hogy Violet teljesen egyedül van. Ha nagyon akarnám, onnan folytathatnám ahonnan megszakadt a dolog. S volna értelme? Egy életen át illúziókban tartani? Valahol van, nehezen fogom, hogy mi lehet jobb az álmok valóra váltásánál. Nem tudom... Talán rá kéne ijesztenem kissé, hogy kizökkenjen ebből az apátiából. Észre sem veszem, hogy mennyire ki vagyok sápadt vagyok, nem messze az ájulástól, hiszen a morfium hatása lassan múlik, csak még nem akarom észrevenni a golyók nyomát a testemben. Ahogyan másokkal, magammal sem nehéz elhitetni, hogy más a valóság. Mint ahogyan azt sem veszem észre, hogy véletlenül kiléptem a fák közül, és most már megláthat. Magamban már gyúrom az illúziót, de csak nem akar semmi sem életrekelni, a sérülésem tompírtja a képességeimet. Végül csak egy kutya lesz belőle, amolyan sötét szőrű, habzó szájú, s az én alakom eltűnik. A kutya közelít... lassan... felhúzott ínyekkel cserkészi be a hintázó lányt. Az a fajta, aki egykor igazi házikedvenc volt, most már kétségbeesetten örjöngő éhes szörnyeteg...




||music:Going order|| words: 430 || just for you  
▲▼
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ξ Amanda Seyfried
Hozzászólások száma : 241
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Vas. 4 Okt. - 17:57


Jason & Violet




Teljesen össze vagyok zavarodva, nem értem az egészet. Willt napok óta nem érem el, már egy hete is meg van. Nincs ott a lakásán, nem veszi fel a telefont, mintha teljesen nyoma veszett volna. Megbeszéltünk egy találkozót még egy héttel ezelőttre és ő nem jött el. Nem csinál ilyesmit, eddig legalábbis sosem csinált és most sem értettem, hogy mi történt, de még sem került elő azóta sem. Mintha a föld nyelte volna el. Próbáltam keresni, amikor volt időm és eljöhettem a suliból. Megnéztem a lakásán semmi, még a szomszédjához is bekopogtattam, aki eléggé értetlenül nézett rám, mintha nem is fogná fel a kérdést, hogy ismeri-e Willt. Arra gondoltam akkor még csak, hogy talán azért nem emlékszik rá a néni, mert a kidobói állás miatt főképp éjszaka dolgozott és elkerülték egymást. Ám azóta egyre több furcsaság történt. Elmentem a kedvenc helyeinkre, hogy ott is érdeklődjem, hogy látta-e valaki, hogy hallottak-e róla, járt-e ott, de senki, amikor pedig megpróbáltam felvázolni kiről is beszélek újfent értetlenkedő pillantásokat kaptam.
Így ment ez kb. már napok óta és ma... ma volt a legrosszabb. Elmentem a kis kávézóba, ahol kétszer is megfordultunk. Csak futólag, mert elvittük mindig a dolgokat, nem ültünk be hosszabban, de az ottani kiszolgáló emlékezett... rám. Csak rám, azt mondta nem volt velem soha senki. Bejöttem, két kávét vittem el. Megjegyzett, mert furcsállta a dolgot, és mert helyes az arcom. Nekem pedig még arra sem volt lélekjelenlétem, hogy elpiruljak a bók miatt. Még most sem értem, hogyan nem emlékezett Willre, amikor őt nehéz elfelejteni, jellegzetes arca van, jellegzetes külseje, jellegzetes tetoválásai, azokat még én is megjegyeztem az elején, amikor az arcát nem. És... most az egész zavarossá vált, eltűnt, mások pedig nem látták, akiknek kellett volna és én nem értem, hogy mi folyik itt.
Zavarodottan vágok át a parkon célirányosan oda, ahol nem zavarhat senki sem. A tekintetem ide-oda cikázik, nem tudom, hogy sírjak, vagy kínomban nevessek, mintha az egész nap teljesen ellenem lenne még sikerül egy a tegnapi eső miatti tócsába is célirányosan belelépnem, a sár felfröccsen a nadrágomba. Idegesen lököm meg az egyik nyikorgó árva hintát, hogy aztán ledobjam magamat a másikba. Csak kicsit ingázok ide-oda, semmi több, talán ez megnyugtat, mint ahogyan a babákat a ringatás. Valahogy le kell nyugodnom,hogy fel tudjam fogni ezt az egészet és rendezni tudjam a gondolataimat, mert túlságosan zavarosnak tűnik most minden. Talán a rendőrséget kellene megkérdeznem, vagy egyenesen a professzort, hátha ő tud valamit erről, vagy könnyebben megtalálja esetleg. Ott az a gép, amivel másokat is megtalálnak, azzal őt is megtalálhatják nem? Egyszerűen nem nyelhette el csak úgy a föld, valahol lennie kell és akkor meg lehet találni. Valami baj történhetett, ha el kellett ilyen hirtelen mennie és nekem még csak nem is szólt, vagy valami összeesküvés lesz itt, hogy nem emlékszik rá semmi. Kell lennie magyarázatnak!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Mesélő
Hozzászólások száma : 517



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Szer. 22 Ápr. - 10:44

Szabad játéktér, új játék kezdhető.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 33



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Vas. 15 Márc. - 11:41

Hű, hát tuti biztos, hogy engem néz. Tényleg engem néz! Vááá, meleg az arcom! Bizti piros is, de azt én nem láthatom. Nem vagyok kaméleon. Az egyik fiú a suliban az, úgyhogy tudom, hogy én nem vagyok olyan. Inkább lenézek megint a földre, mert muszáj. Úgy könnyebb, vagy nem tudom. Este van. Miért van ilyen melegem? Tök fura. Most már nevetek egy nagyot, és rá is nézek kicsit. Az arcomat kicsit lehajtom, de azért leskelődök feléje.
- Hát azért, mert te óriás vagy! Eeeeeeekkoraaaa!
Mutatom is a kezemmel, ameddig felérek, hogy mennyire magas. Tényleg egy igazi óriás. Még most a hintában is sokkal nagyobb nálam. Pedig ő ül, én meg itt állok. Szóval most remélem, meglátja, mennyire okos vagyok. Megint megrázom magam egy kicsit pelusnál, és nevetgélek kicsit.
Elkezdem számolni az ujjaimon a barátaimat, amikor megkérdezi.

- Háát ott van a vénségesen vén professzor bá, meg a motoros lány, meg a fényképezős lány, meg Hank bácsi... őőő... legalább öt barátom van.
Büszkén megmutatom neki az egyik kezemen az összes ujjamat. Én tudom ám, hogy ez öt.
- Meg most már te is...
Lenézek megint szégyellősen, és megint jön a pirosság meg a forróság az arcomba. Hát én ezt totál nem értem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Szer. 4 Márc. - 17:38


Hans&Katharina

► Játszóteres.  



Bájosan billeg, mint aki zavarban van. Biztosan minden apró gyerek ilyen, én ezt nem tudhatom. Hirtelen jött gondolatnál fogva a hinta felé veszem az irányt és hamar oson utánam egy pöttöm árnyék is. Gondolom semmiféleképpen nem kíván lemaradni. Halkan kacagok az apró léptek hallatán. Lassan leheveredek és éppen helyben hintázgatok, miközben ő előttem megtorpan és ismét billegni kezd. Látványosan pici de mégis megtartják azok a kicsi lábak. Lenyűgöző... Szinte elmélázok kis testén, s csak válasza zökkent ki. Szemöldök felvonva kapom fel tekintetem.
- Á, értelek. De azért elég pirinyó vagy, mondjuk hozzám képest. - mutató és hüvelykujjammal intézem felé, milyen picinek gondolom miközben hangom és arcom egyaránt nevet. Arra gondolok, hogy féltem őt. Olyan sok ellenséges, rosszindulatú ember van. Ő pedig egy pici csoda, mi a garancia, hogy nem rabolják el és kezdenek rajta kísérletezgetni? A gondolattól borsódzik a hátam ezért finoman megrázkódom, majd kérdésére ismét rá pillantok.
- Nem. Igazából most vagyok itt először. - grimaszolok ajkaim oldalra húzva - De tetszik. - bólogatok - Sok barátod van? - helyezem alkarom combomra, úgy hajolva lejjebb és közelebb kissé.
Széles vigyor ül arcomra az apróság láttán. Olyan kis édes, hogy a látvánnyal nem tudok betelni. Örülök, hogy találkoztam vele. Ő az egyik oka annak, hogy ismét hinni kezdek benne, hogy a világ lehet ennyire ártatlan és szép.

zene: Happy. |TO : Dwayne ~  | ©

Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 33



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Csüt. 26 Feb. - 13:51

Piros lesz az arca. Ezaz! A suliban azt mondták, a mosolygás meg a pirulás azt jelenti, hogy bejössz a csajnak. Mondjuk nem nagyon tudom, hogy mit jelent, ha bejövök. Meg hova jövök be, hát kint vagyunk. Na mindegy, nem értem én ezt az izét. De neki tetszik a haja, és kedves, meg már a barátom is. Szóval most örülök, billegek, és az én arcom is piros lesz.
El is bambulok egy kicsit, aztán úgy kell utána futnom, amikor beül a hintába. Csak nézem a hintát, meg őt, és billegek egyik lábamról a másikra. Úgy válaszolgatok neki.

- Hát igazából nem voltam még itt. Csak rábeszéltem Anyut, hogy hozzon ide, de hagyjon egy kicsit egyedül játszani. Mert már nagy vagyok ám.
Meg rettenthetetlen. Meg ilyenek. És most olyan forrónak érzem az arcomat, mintha... Hát nem tudom, na. Olyasmi, mint amikor pont rám süt a nap. Amikor bekukkantottam a kandallóba, akkor éreztem ilyesmit. Ez se fáj, de nagyon fura érzés.
- Te sokszor hintázol itt?
Hát hintázik, na! Biztos ezt szokta csinálni máskor is, ha ide jön. Vagy nem? Most butaságot mondtam? Én olyat nem szoktam. Ugye? Teljesen akvárium lett a fejemből. Ilyen kis ficánkolós benne minden, mintha sok halacska lenne benne. Pedig tuti, nem tudna benne senki úszni. Az, ami az orromból szokott kijönni, elég ragadós trutymó.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Szer. 18 Feb. - 19:25


Hans&Katharina

► Játszóteres.  



Zavartan mosolygok, mikor szépnek hív. Még egy baba sem nevezett így, igazából még nem is beszélgettem ilyen pici emberkével. De szépnek se nagyon hívtak még, így kissé elpirulva ingázok fejemmel, miközben az apróságot figyelem.
- Köszönöm, te meg nagyon édes. - széles mosollyal arcomon közlöm vele a tényt.
Folytatnám, de hirtelen, mintha jobban zavarba jönne, mint én, s hamar közelebb merészkedik, hogy a fülembe súghasson valamit. Reflexszerűen hajolok közelebb, hogy jól halljam, mit súg, majd visszafogom egy felszökni vágyó kacajt.
- Azonnal észrevettem. - bólintok, picit felhúzva orrom.
Megadóan figyelem, ahogy a törpe ficánkol és örömteli vigyorral figyelem minden mozdulatát. Megbabonáz, szinte azonnal bűvkörébe csábít. Pontosan tudja, hogy mik azok a mozdulatok, amikkel magára vonzza a tekintetem. Kérdésére kissé megilletődve kapom fel a fejem, majd halkan nevetve bólogatok hevesen.
- Persze, kölyök. A barátod vagyok. - vigyorgok, közben lassan felegyenesedve.
Nincsenek barátaim és ebben nem vagyok jó. De mi rossz lehet abban, ha az embernek van egy babapajtija? Lassan elindulok a nagyobbaknak való hinták felé.
- Gyakran jársz ide? - kérdezem vontatottan beleülve a hintába.






zene: Happy. |TO : Dwayne ~  | ©

Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 33



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Szomb. 14 Feb. - 20:36

Egy kicsit furán nézek, mert nekem csak egy nevet szokott mindenki mondani. Vagyis csodálkozok, de még mindig vigyorogva ámulok meg bámulok. Nézem a haját, meg a szemét, meg az orrát, meg, meg... Hát még mindig nagyon szép. Le is nézek a földre néha, mert furán melegnek kezdem érezni az arcomat. Ki is pirul, de hát azt én már nem látom.
- Te nagyon szép vagy...
Na hát amikor ezt mondom, hirtelen halk leszek, és nem bírok rá nézni. Muszáj a cipőjére kukucskálnom. Közben még mindig billegek a lábamon, most egy kicsit gyorsabban. Aztán odahajolok a füléhez, hogy súgjak neki valamit.
- Elmondok egy titkot. Én rettenthetetlen vagyok ám.
Hátra lépek egy kicsit, és nagyot vigyorogva nézek rá. Közben egy kicsit lefelé fordítom a fejem, de azért rá pislogok. Várom, hogy mit mond. De biztos rájött, hogy tényleg nagy vagány meg kemény fickó vagyok. Tuti biztos. Ugye?
- Leszünk barátok?
Teljesen el is felejtettem, hogy az előbb kérdezett valamit. Biztos nem volt fontos. Csak az van, hogy az előbb mondott valamit. De annyira rá figyeltem, hogy a beszédére már nem. Hát annyira szép, meg annyira szép a hangja is, hogy én mindjárt elájulok. De hékás, én olyat nem szoktam! Meg irulni-pirulni sem. Vagyis olyankor de, amikor anyulány rám akar adni valami nagy ruhát, amiből nem látok ki rendesen. Olyankor mérgelődök egy kicsit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Pént. 13 Feb. - 12:24


Hans&Katharina

► Játszóteres.  



Szeles nap, de pont az enyém. A lábaim szinte életre kelve haladnak, semmi kontroll nincs rajtuk. Csupán akkor torpanok meg, mikor megpillantok egy pici babát, ahogy éppen lepattan egy nála párszor szélesebb törzsű fáról. Sebesen pillantok körbe, szülei után kutatva tekintetemmel, de nem látok senkit ezért rémülten szaladok hozzá. Döbbenten pislogok, mikor feltápászkodik és megáll az apró lábain. Majd ahogy megszólal résnyire nyílt ajkakkal hajolok közelebb, mintha hallucináltam volna.
- Oké... - ennyi telik tőlem.
Széles vigyorral néz felém, majd kezdem azt gondolni, hogy ez valami átverés. Érthetetlenül nézek rá, majd körbe pillantok, hogy találjak valami magyarázatul szolgáló okot, de egyelőre semmi, ezért visszapillantok a tökmagra. Szinte bátorítóan megpaskolja a vállam, mire én tekintetemmel követem a mozdulatsort.
- Oké. - nyögöm ki, majd az ott maradt sárfoltra felvonom a szemöldököm, de nem törődöm vele, újra a picit veszi birtokba tekintetem. Gyönyörűnek látom, s bizonyára ő olyan különleges, mint én. Ezzel nyugtázom magam. Bemutatkozik, mire barátságosan elmosolyodok és kezdem kínosnak érezni, hogy ennyire túlaggódtam a dolgát.
- Katharina, vagy Kath. - rázom meg a fejem zavartan.
Kath-nak hívnának a barátaim, ha lennének, de mivel nincsenek, ezért ez a baba nyugodtan hívhat így. Bájos, ahogy rugózik előttem, akaratlanul is elnevetem magam, persze ez inkább csak egy kacajszerű sóhaj.
- Ugye nem egyedül vagy itt? - kérdezem, majd felegyenesedek.
Mivel okos, tudom ,hogy nem lesz baja, de pár nagyobb termetű gyerek is jöhet játszani és rálépnek, összenyomják. Mi lesz vele akkor? Hogy engedhetik el egyedül?

zene: Happy. |TO : Dwayne ~  | ©

Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 33



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Kedd 10 Feb. - 0:45

Kicsit elbiggyesztem a számat. Ez a fura cicegér jól kifogott rajtam! Ügyesebbnek kell lennem, mert így mindig lepuffanok, ha valakit el kéne kapni. Főleg ha ilyen fáramászkálósak. Csak kicsit duzzogok, mert aztán odajön ez a néni, és tisztára elkezd itt megijedni. Komolyan, mintha bajom lenne. Oké, anyulány biztos nem fog örülni annak, hogy totál sáros lettem... Megtámaszkodok, és jól fölkelek. Nem is tart sokáig, mert azért már elég ügyes vagyok. Otthon is mindenki ezt mondja, csak mert járok meg ilyenek.
- Nyugi, néni, nem olyan fontos az a cinmacs. Legközelebb majd jól elkapom.
Rávigyorgok egy akkorát, hogy ha a fogaim még nem lennének ott, ki is esnék a számon. De mivel olyan szép vigyorom van, amit mindenki dicsér, biztonságban vagyok a gyönyörű babatestemben. Még meg is paskolom a vállát, hogy megnyugtassam. Őt biztos nem zavarja az a kis sár a ruháján, ami a kezemről odatapad, elég lazának néz ki. Csak ezt a buta aggódósat ne játssza, mert már megkutyásodok tőle. Az olyan, amikor egyszerre morogsz meg viszket mindened, mintha bolhás lennél. Csak nekem nincsenek bolháim, meg nem vakarózok.
- Titán vagyok. Neked mi a neved? - kérdezem kiváncsian, de közben még vigyorgok. Eddig kedves volt, úgyhogy én is kedves vagyok. Ezt tanultam anyulánytól, hogy így kell. Meg aztán még bírom is a buráját.
Előre billenek a lábujjamra, aztán vissza a sarkamra. Így hintázok, és közben hátra rakom a kezemet, ott meg összefogom. Nem tudom, mi ez a furcsa érzés, de tetszik az a szép szőke haja az öreglánynak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Szomb. 7 Feb. - 16:11


Hans&Katharina

► Játszóteres.  



A szél óvatosan dobálja a hajam, mintha félne megérinteni. Az arcomon azonban már érzem a hideg erejét, rendesen kiszáradt a bőröm tőle. Néha megrázkódva didergek, mintha fáznék, pedig valójában nincs is olyan hűvös. A szélcsend azonban annyira kívánkozik belőlem, hogy egy óvatos csuklómozdulattal elterelem utamból, s jól esően felsóhajtok. Úgy szívom magamba a friss levegőt, mintha percekig nem kaptam volna előtte, pedig nincs így. Napját nem tudom már, mikor sétáltam egyedül ezeken az utcákon. Mikor engedtem meg magamnak, hogy kilépjek a jól megszokott burokból, amit felépítettem magam köré. Látványosan rácsodálkozok az emberekre. Minden egyes járókelő külön történetet ébreszt fel bennem és úgy érzem, meg akarom azokat ismerni. Talán, mert nincsenek barátaim. A ridegségem, a nemtörődömségem miatt. Nem hiányoznak, hiszen mindenki áruló, csak van aki szemből, van aki hátulról támad. Ezt már megtanultam az évek során. A sofőrömön kezd el járni az eszem, ahogy megpillantok egy párt közel a játszótérhez, akik torkukig felfalták egymást. Szám sarka apró ívben görbül fel, közben lépéseim mintha lelassulnának. Vontatottan vonom magam után lábaim, majd megemelve állam alig észrevehetően megrázom a fejem, mintha eltudnám ezzel hessegetni a rosszindulatú gondolatokat, amik befészkelték maguk a fejembe. Ahogyan közelítek a játszótér felé, egy apró babát veszek észre, aki éppen neki szalad a fának. Ijedten torpanok meg, majd tekintetem azonnal végig vándorol a játszótéren, hogy megkeresse a fáról lepattanó kölyök szüleit, de jól láthatóan nincs itt senki. Lábaim, mintha életre kelnének visznek oda a babához és sebesen féltérdre ereszkedve mellé egyik kezem hátára simul másikkal magam támasztom.
- Semmi baj, semmi baj. - láthatóan nem sír, de megelőzöm a bajt.
Nem értek a gyerekekhez, főleg nem az ilyen picikhez. Egy nagyobbal még csak-csak boldogulok, de ezekhez a néma törpékhez én nem tudom a varázsszavakat. Ahogyan ismét elpillantok feje felett megpróbálom felállítani, s már azon agyalok, hogy felveszem.
- Hol vannak a szüleid baba? - kérdezem rémülten pillantva a teret körbe ölelő utcákra.

zene: Happy. |TO : Dwayne ~  | ©

Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Hozzászólások száma : 33



TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   Szer. 4 Feb. - 16:33

Na most aztán nagyon klassz kis délután lesz! Anyulány megengedte, hogy kijöjjek a játszóra. Na oké, de még pláne egyedül! Jó, jó, valahol itt van ő is. De nem nyaggat, hogy koszos leszek, meg ne másszak magasra. Ilyenek. Majd jön, aztán jól hazavisz. Addig meg játszhatok. Tök jó! Lehet, már tudja, hogy mindenkinél erősebb és okosabb vagyok. Meg vagányabb. Hú, akkor mondjuk ő is elég okos, mert ezt nem mindenki veszi észre!
Pár pocsolyába már beleugrottam, hogy megnézzem, mekkorát placcsan. Meg kipróbáltam mászókáról is, de az se lett valami nagy szám. Csak elsőre volt izgi, utána totál uncsi lett. Most meg várhatok, hogy jöjjön valaki játszani.
Már olyan régóta ülök itt a mászókán, hogy meg is száradt a sár a nacimon. Igazából lehet, hogy anyu mérges lesz majd érte, de tuti nem... Ki lehet mosni, meg úgyis arra való, hogy koszos legyen. Különben minek kéne megint kimosni, ha nem akarjuk megint összekoszolni? Tök egyszerű. Nem értem, hogy a felnőttek miért nem értik ezt. Lehet, gyerek iskolába kéne járniuk, hogy megtanulják ezeket.
Már majdnem megesz az unalom (pedig aztán én is melák éhes vagyok), de pont meglátok valami gyorsan. Nini, hát ez valami kiscica! De nem is, mert nagy lompos, meg nagyon pici a feje és a lábai. Hűha, ilyet még nem láttam!

Ilyen fura macskát még nem láttam. Majdnem olyan, mint egy egér. Biztos Tom meg Jerry gyereke. De valami turpisság lesz itt, mert olyan a színe, mint egy rókának. Hát én ezt nem értem, de tényleg. Az lesz a legjobb, ha elkapom, aztán megkérdezem anyulányt, hogy mi a bizé ez.
Le is ugrok a mászókáról, de ez meg rögtön elkezd futni. Nem értem, én csak el akarom kapni, hogy megnézzem. Bántani nem akartam. Nem baj, úgyse fut el mostmár! Vagyis de, de utolérem! Vagyis hopp, ez felugrott a fára... Vagyis futok, és szembe jön a fa... Vagyis puff! Hát jól seggre ültem, mondhatom. De ne mondjátok el anyunak, hogy ilyen szavakat mondok, mert megint bünti lesz!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Elveszett emlékek játszótere   

Vissza az elejére Go down
 
Elveszett emlékek játszótere
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Niiri-falu
» Az akadémia mögötti kis erdőség
» Az Elveszett Világ Napjai
» [Küldetés] Az elveszett ereklyék fosztogatói
» Elveszett Falu, Kína

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: North Salem-