we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Jean Grey
Csüt. 14 Dec. - 20:40

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Jamie Cavenaugh
Szer. 13 Dec. - 20:38

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Kedd 12 Dec. - 18:53

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 10 Dec. - 20:40

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Pént. 8 Dec. - 16:13

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 8 Dec. - 16:02

Four Seasons szálloda
by Faye Adler-Barlow
Szomb. 2 Dec. - 16:04

Top posting users this month
Casey Andrews
 
Jamie Cavenaugh
 
Aaron Adler
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Jean Grey
 
Alysa Tate
 
Ryan Bane
 
Emma Frost
 
Dakota Lincoln
 
i'm here





Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó   Hétf. 14 Márc. - 22:26

First topic message reminder :



Phoenix & Heidi

A múlt kísértetei

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

A húgom meghalt és én kénytelen voltam tovább lépni, hiszen nem volt más választásom. Persze nem olyan egyszerű ez, azóta is megemlékszem róla minden alkalommal, amikor a születésnapja lenne és vádolom magamat, hogy nem tudtam neki segíteni. Megszakad a szívem, hogy nem élheti az életét és talán én magam is részben e miatt nem teszem azóta sem rendesen. Eljöttem, nem is igen volt más választásom. Még az is felmerült bennem, hogy megváltoztatom a nevemet. Elváltam Kierantól és megpróbáltam valamit kezdeni magammal. Kórházban, normális körülmények között minél többeknek segíteni, ha már a saját testvéremnek nem tudtam. Végig kellett néznem, ahogyan meghal a szemem láttára, tudva hogy végig ott volt abban az épületben, ahol én is dolgoztam. Ez volt az egyik legfájdalmasabb az egészben.
Most pedig immár majd két évvel később osztálytalálkozóra kell mennem... Erre végképp nem számítottam, de még sem tudtam azt mondani, hogy nem, pedig akartam. És hogy miért nem lehetett? Mert Maggie Ross nem akadt le addig a telefonról, amíg nem mondtam azt, hogy ott leszek, főleg hogy azt mondta megemlékezés is lesz. Megemlékezés? Próbáltam belőle kihúzni a részleteket is, de csak annyit mondott, hogy pár videó, fotósorozat azokról az osztálytársainkról, akik már nem élnek. Elég morbid ünneplés, de mi emlékszünk rájuk legalább. Vajon mi történhetett velük egyáltalán? Vajon mi történhetett azokkal, akiket ismertem, akikkel jóban voltam, akikkel közösen... Na ezért nem akartam elmenni. A múlt kísérteteit nem volt könnyű elhessegetni, de nekem csak sikerült és most visszamenjek? Ha nem teszem, akkor Maggie nem hagy élni, technikailag nem igen volt választásom. Hát ezért vagyok most itt a régi helyen, a régi városban a régi orvositól pár utcányira egy pöpec kis hotel báltermében... és csak figyelem az ajtótól nem messze a falnak dőlve az érkezőket. Talán abban reménykedem, hogy ők nem jönnek, a régi barátok. Főleg abban, hogy... Ő nem jön el. Félek tőle, hogy milyen lesz találkozni valakivel, akivel valamikor olyan jóban voltunk, annyit tanultunk együtt és végül ha jól tudom az iskolát se fejezte be. Elszúrtuk, lelépett miután... nem tudtuk kezelni az egészet. Nem szabad felrúgni a barátságot egy kósza estéért akkor sem, ha olyan a lelki állapotod, hogy azt hiszed segít, de nem volt mit tenni, így alakult.
- Mikor lesz a megemlékezés? - futólag kérdezek csak Maggietől, amikor elsuhan mellettem, hogy odavakkantson egy kb. tíz perc múlvát, én pedig tovább támasszam a falat a közben egy pincér tálcájáról elvett pohár pezsgővel, amiben eperszem úszkál békésen. Tíz perc... talán után megyek is. Azt sem tudom, hogy kik haltak meg, azt sem tudom, mi történt velük pontosan és azt sem tudom, hogy miért vagyok itt.


Osztálytalálkozó --Ruha -- Best friend -- ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó   Pént. 8 Ápr. - 20:54



Phoenix & Heidi

A múlt kísértetei

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Ha ezt gondolja, hát úgy fest tökéletesen tudom mutatni a tökéletesen kiegyensúlyozottat, de hogy az lennék... na azt nem hiszem. Próbálok túllépni a múlton, de azóta csak újabb rémségek történtek, hiszen már a húgom sincs többé. Nem mondhatnám, hogy szépen alakult az életem és hogy mostanra minden rendben van. Talán nem is lesz soha, ez már csak a hab a tortán, hogy most újabb rémségek jönnek, vagy hát... a jó ég tudja, még nem tudjuk, hogy mi történik és hogy miért. Nem akarok arra gondolni, hogy ennek valami oka van, talán csak valami furcsa és annál abszurdabb véletlen az egész. Erre kell gondolnom, mert ha nem... a végén nem fogok tudni kimenni már ebből a teremből sem ép ésszel, pedig épp csak sikerült valahogy összeszednem magamat a húgom halála után.
- Neked kell tudnod, hogy mit akarsz és mitől vagy boldog. Ha nem a gyógyítás tesz azzá, akkor ne csináld. - akármennyire is nyaggatja a professzor, hát nem számít. Csak az, hogy ő mit szeretne és mitől van meg a lelki békéje. Én sem akarok ráerőltetni semmit, maximum csak érdeklődöm, ami most épp elég. Az is valami, hogy tudunk egymással kulturáltan beszélgetni. Ha nem tudnánk akkor egy köszönés után tovább is állt volna valamelyikünk, bár jó eséllyel az új híreknek hála úgyis kénytelenek lettünk volna beszélni.
- Hogy... mi? Ezt nem gondolhatod komolyan. Annyi vér volt ott, hogy azt nem élhette túl senki sem. Ez... ez teljesen abszurd, mintha... visszarántana a múlt. - feszeng, én pedig nem sok mindent tehetek saját magamba kapaszkodom, az ujjaimat tördelem magam előtt, vagy a táskám pántját szorongatom, hátha attól bármi is jobb lesz, bár ezt nem igazán hiszem. Reszketek, még ha nem is látszik olyan látványosan, de az amit mondd... mi van ha igaza van? Mi van, ha tényleg életben maradt az, akit elütöttünk? Azóta már az én világom is sokat változott, tudom, hogy léteznek mutánsok, mint a húgom, mint Kieran, és... mi van, ha az a valaki is az volt? Mi van, ha tényleg életben van és azért jött vissza, hogy ártson nekünk? Mi van, ha a barátainkat.... ha megölték őket?
- Az egészben az volt a legfurább, hogy még a újságban sem közölték a balesetet... egyáltalán nem, bár nem is nagyon figyeltük, de... - szinte csak magamnak mondogatom ezt, magam elé beszélek, nem is teljesen neki címzem a szavaimat igazából. Bizonytalan vagyok és fogalmam sincs, hogy mi ez az egész és hogy mit kellene egyáltalán reagálnom rá. Ő most valahogy tisztábban gondolkodik, legalábbis mintha úgy látnám, de nekem nem megy. Igaza van, el kell mennünk innen. El... akárhova, átgondolni, utána járni... megnyugodni. - Igen, egy közeli kis hotelban a belvárosban, menjünk oda? - én biztos, hogy képtelen lennék most azonnal a hullaházba menni, azt sem tudjuk, hogy a barátaink nem mentek-e el a városból, ahogyan én is. Akkor a hullájuk se feltétlenül itt van. Valamit pedig tudom, hogy tennünk kell, de azonnal képtelen lennék rá. Előbb tényleg muszáj valahogy összeszednem magamat és az nem fog azonnal menni. Kell egy kávé, vagy... egy whiskey.
Osztálytalálkozó --Ruha -- Best friend -- ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Paul Wesley
Hozzászólások száma : 45
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó   Vas. 3 Ápr. - 21:14






Heidi & Phoenix
For every ending a new beginning...?!


 Annyi feltűnik, hogy Heidi alig változott. Ő valahogy mindig az a kiegyensúlyozott, tökéletes szépség volt, aki lelkileg is erős, nem véletlenül volt a legjobb barátom. Úgy vált a csapat vezetőjévé, hogy sosem kardoskodott az irányítás mellett. Csak úgy megtörtént, hogy hallgattunk rá. Kedves lány, aki mindenkinek jót akar, és logikus volt, hogy a saját érdekünket néztük, amikor odafigyeltünk rá. Én hiába voltam karizmatikus, nekem a szám nagy, és azzal nem feltétlenül lehet szimpátiát kiváltani, Heidi ellenben ügyesen lavirozott, és nem csoda, ha sokak kedvence lett. Ha már a többiek meghaltak, legalább ő él. Mondhatnám azt, hogy akkor tegyük félre a régi rossz dolgokat, és próbáljunk egymásba kapaszkodni, ha legalább élünk, de ez nem ilyen egyszerű. Felért egy komoly szakítással, ami köztünk történt, nem lehet csak úgy jópofizni.
- Igen, eredetileg mellékesnek indult, aztán az lett a fő csapás. Rájöttem, hogy új életet kell kezdenem. Az egyik professzorom viszont azóta is nyaggat olykor, hogy váltsam ki a praxist, ha mégis államvizsgáznék. Hát nem tudom, azért sokat felejtettem. – Jegyzem meg barátságos mosollyal, tudom, hogy Heidi is durván belerokkant abba, ami történt, de én nem vagyok annak a híve, hogy most nagyon ledöbbenjünk. Mindig tettrekész voltam, most is az érdekel, hogy mi történt pontosan. Ha látunk rá akár egy csöpp esélyt, hogy helyrehozzuk a barátságunkat, akkor tegyük, és csak remélni merem, hogy nem bukik majd ki belőlünk a sok régi csípős odamondás.

- Talán... mégsem halt meg. Senkinek nem volt kedve ott ellenőrizgetni. És most bosszút áll, vagy nem tudom.. – Látom rajta, hogy szinte remeg, de nem akarom, hogy megint elragadjon minket a hév, hogy egy motelszobában kössünk ki, akkor már végképp esélyünk sem lenne arra, hogy egymás mellett maradjunk. Így nem érek hozzá, csak kellemetlenül feszengek, kerülve a pillantását. A legjobb nyilván az lenne, ha le tudnánk ülni egy kávé mellett megbeszélni, hogy mi is voltunk köztünk, de pasi vagyok, menekülök a felelősség elől. Lehet, hogy mégse lettem volna olyan jó sebész? Úgy tűnik, hogy ez már sosem derül ki. De most úgy tűnik, Heidi sem akar maradni, nem vagyunk bulizós kedvemben.
- Egy csapat voltunk. Igen, szerintem igen, veszélyben vagyunk. Lépjünk le. Itt szálltál meg valahol a városban? – Kérdezek rá, és még egy pillanatra visszanézek a színpad felé, hátha megtudunk még valamit, de láthatóan senki semmit nem közöl. Esetleg felkereshetnénk a hullaházat, szerintem Heidinek megvan a végzettsége, és bár nem vagyunk patológusok, egy sebész bőven tud boncolni is.


▲ music: If I just like you ▲Note: Just for you

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó   Kedd 29 Márc. - 12:13



Phoenix & Heidi

A múlt kísértetei

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

A kérdése teljesen jogos én sem értem, hogy miért vagyunk ennyire kevesen és azt sem miért nem jöttek el azok, akik közel álltak hozzánk. Talán csak ők sem akartam igazán foglalkozni a múlttal, amiért mi sem beszéltünk egymással. Tovább léptek és élték az életüket, ahogyan mi is megpróbáltuk. Valahol persze érdekel, hogy kivel mi történt, szeretném tudni, hogy mi lett a csapattal és azt is, hogy mi lett Phoenix-szel, de mégis nehéz rákérdezni, mert valahogy a saját hibámnak is érzem, hogy nem tudtunk azóta beszélni, pedig még régen úgy képzeltem, hogy mi mindig barátok leszünk. Hát... tévedtem, de még mekkorát!
- Nem tudom, talán csak nem volt idejük eljönni. - ebben reménykedem, hogy nem a teljes érdektelenségről van szó, az azért olyan szomorú lenne, de ki tudja. Nem tudhatjuk, hogy nem mégis csak így van, hogy már olyan az életük, amibe nem fér bele pár régi emlék, vagy kizártak mindent, ami elmúlt és teljesen új életet kezdtek. Talán... még meg is érteném igazából.
- Sosem gondoltam volna, hogy elég lehet neked a pincérkedés, de... úgy tűnik tévedtem. - és persze nincs ezzel baj, hiszen kinek mi az, ami igazán bejön, de azért úgy érzem inkább az események nyomták rá a bélyegüket az életére, és nem pedig egyszerűen már jobban fekszik neki a pincérkedés és már nem érdekli a gyógyítás. Emlékszem én rá, hogy milyen nagyon szerette csinálni, hogy az elején mennyire érdekelték az ebben rejlő lehetőségek, az hogy milyen segíteni másnak, nem hiszem, hogy ez csak úgy megváltozott benne, csak úgy volt vele, hogy így könnyebb elszakadnia a múlt emlékeitől, elfelejtenie azt, ami történt velünk.
- De hát hogyan és miért most? Én... nem értem ezt az egészet. Elmúlt és elfelejtettük, most pedig mintha utánunk nyúlna a múlt. Nekem ez... - sok. Épp csak alig volt időm feldolgozni a húgom halálát, de ez nem elég, hanem még a barátaink, a régi barátaink is meghalnak? Mégis hogy lehet ez? Nem köszönhet vissza így a múlt, csak valami rémes tréfa lehet. Talán valahol ott vannak a háttérben egy paraván mögött és majd előugranak, hogy vicc volt az egész és jól vannak, de ilyesmiből viccet csinálni... hát nagyon beteg dolog annyi biztos.
- Nem, én se maradnék szívesen, így nem tudok. Szerinted mi is... - nem fejezem be a mondatot, most nem menne. Mi van, ha minket is meg akarnak ölni? Mi van, ha nem csak valami baleset volt? Utána kellene néznünk, hogy mi történt, hogy mi miért vagyunk életben, talán mert nem mi tettük, csak... tudtunk róla? De ez is épp elég nagy bűn, nem véletlenül roppantunk bele és Spencer sem volt az egésznek a része úgy igazán, ő is inkább csak szemlélő volt, akkor meg mégis mi a fene történt velük? Nem értem, de biztos, hogy nem akarok itt maradni és az is látszik rajtam, hogy megijeszt ez az egész, ami érthető, hát ki ne ijesztene meg?
Osztálytalálkozó --Ruha -- Best friend -- ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Paul Wesley
Hozzászólások száma : 45
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó   Vas. 27 Márc. - 18:36






Heidi & Phoenix
For every ending a new beginning...?!


 Az biztos, hogy alaposan rányomta az egész életemre mindaz, ami történt, soha többé nem tudtam olyan lenni, mint voltam. Heidi a legjobb barátom volt, de egy legjobb barátnál sincsen arra rákényszerítve az ember, hogy ilyen közös titkot hordozzon, ráadásul nekem sokszor a szám volt nagy, a magam flörtölős stílusában, de amikor komoly dolgok merültek fel, akkor muszáj volt másokra is odafigyelni, nem csak játszanom a nagy bulizós, központi figurát. Az egyik legjobb sebésznek tartottak, kissé a fejembe is szállt, ám a történtek hatására eléggé összezuhantam, ami talán nem meglepő, másokkal is így alakult volna azt hiszem. És végül nem voltam képes Heidi mellett maradni, miután lezártuk a titkot, és a kettőnk dolgát is, inkább elhúztam, nem tartottam vele a kapcsolatot. Utólag átgondoltam, hogy ha egy kicsit türelmesebbek tudunk lenni, akkor megbeszéljük a történteket, beismerjük a hibákat, és nem így mondunk istenhozzádot. Viszont ahogyan egymásra találtunk, azt jelentette talán, hogy mindig is tetszettünk egymásnak, csak fontosabbnak tartottuk a barátságot, ami így teljesen felborult. Nem mertük felvállalni, hogy működhetnénk, mint szerelmesek is, senki nem mondta ki, és talán ennek hiánya vezetett a tökéletes szakításhoz. És most újra itt vagyunk, és az osztálytalálkozón túl az érdekel hogy ismét ölni fogjuk-e egymást. Nekem nem sok kedvem van hozzá, de vajon tudunk barátok lenni ismét? Van rá igényünk?
- Ennyire keveseket érdekel, hogy mi lett a többiekkel? – Csóválom a fejemet, igaz, hogy végzősként eleve nem voltunk sokan, de meglep, hogy ilyen alacsony a részvételi létszám. Merengésemből Heidi kérdése zökkent ki, megleptten fordulok hozzá.
- Még most is tudnék államvizsgázni, még nem évültek el a teljesített tárgyaim. Csak tudod... azzal hoztam összefüggésbe, hogy ezt nem akarom csinálni... Még biztosan nem. És hogy most... azt nem tudom, már mással azonosultam. – Jegyzem meg kedvetlenül, viszont mégiscsak jó látni őt, az egykori legjobb barátot, akivel még ha a sötét titok össze is ugrasztott, nem lehet mindent annak a számlájára írni. Lehet hogy előbb-utóbb egyébként is történt volna valami, így legalább okot találtunk. Nem csoda, hogy mindhármunknak leesik az álla, ahogyan az egykori csapattagok haláláról esik szó. Miért nem mi? Mi történt velük, és mi miért éltük túl? Egészen biztosan az esetünkkel kapcsolatos, hiszen nem lehet véletlen, hogy pont az ötösfogat tagjai haltak meg. Az viszont érdekelne, hogy hogyan.
- Nem lehet ekkora véletlen. Tegnap még berzenkedtem, hogy idejőjjek, hogy ne zavarjuk egymást Heidi, de most... nem hagyom, hogy megint magam alá kerüljek, és neked sem engedem. Biztosan... miatta van valahogyan. Nem hagyhatjuk annyiban. – Most nincsen idő a gyászra, annyit megérdemelnek a többiek, hogy ha már ketten itt vagyunk, akkor ezúttal erősek legyünk. Maggie-re sandítok, áh, nem hiszem, hogy ő bevonható lenne. Vagy igen? Mintha egy nagydarab pasival érkezett volna, lehet hogy a szeretője, vagy ilyesmi? Egy kívülálló lehet, hogy még jól is jön.
- Maradunk még itt, vagy megyünk...? Nem akarnék sok időt pazarolni, de megértem, ha beszélgetni akarnál a többiekkel. Találkozzunk később? – Pillantok a tengerkék szemekbe, nem akarom én elrabolni a régi ismerőseitől, viszont nekem most nincsen kedvem úgy tenni, mintha nem lennék érintett az ügyben.



▲ music: If I just like you ▲Note: Just for yoou

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó   Csüt. 24 Márc. - 15:21



Phoenix & Heidi

A múlt kísértetei

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Ha úgy döntöttem volna, hogy nem jövök el az nem miatta lett volna, hanem azért, mert még mindig túlságosan közelinek érzem a két éve történteket, még ha azóta sok-sok hónap el is telt már, de ettől még nem könnyebb elveszíteni a húgomat és feldolgozni mindazt, ami történt. Arról már nem is beszélve, hogy milyen múltbéli esemény nyomja még mindig a vállamat... a vállunkat és nem csak az, amit tettünk, amit megfogadtunk, hogy soha nem mondunk el senkinek, hanem az is, ami Phoenix-szel történt. Nem kellemes dolog elveszíteni a legjobb barátodat, de még rosszabb akkor, ha mindez úgy történik meg, hogy hibát követtek el együtt, nem csak szimplán eltávolodtok egymástól. A mai napig sem tudom, hogy mi lett volna, ha bármi másképp történik. Hiányzott... istenem milyen sokáig hiányzott! Aztán a húgom eltűnése kiverte a fejemből az egészet és már nem gondoltam rá, ahogyan biztosan ő is éppen így tett. Élte tovább az életét, mert mi mást tehetett volna?
- Hamarosan úgyis kiderül. - Maggie mindig is imádott szervezni, nem csoda, ha most is ő a szószóló. Biztos vagyok benne, hogy nem sokára kiderül, hogy mi történt pontosan és miért vagyunk ilyen kevesen, hogy hol vannak a többiek és hogy miért pont azok nincsenek itt, akiket mi ismertünk, akikkel közös titkot őriztünk.
- Szóval nem fejezeted be... máshol sem. - nem is tudom talán valahol azért reméltem, hogy átgondolja a dolgokat és mégis csak befejezi az iskolát, ha más nem, hát máshol, de ezek szerint nem tett ilyesmi. Kár, pedig mindig is jól tanult és jól is ment neki, szerintem jó orvos lenne, de megértem, hogy azok után mégis elment. Most viszont itt van, és amikor Maggie beszélni kezd ledöbben, ahogyan én is. Pont ők nincsenek itt és már tudjuk, hogy miért nem. Döbbenten állok a tények előtt. Meghaltak... Troy, Spencer és Emma... meghaltak. Miért pont ők és mi történt velük? Enni? Én se lennék most képes. A döbbenetemből Phoenix karjának érintése ránt ki, szó szerint hiszen arrébb is von, hogy beszélni tudjunk, hogy ne hallja mást.
- Nem... nem tudom. - csak a fejemet rázom. Nem sokára jön a videó és én nem tudom, hogy hogyan reagáljak erre az egészet. Azt hittem fontos dolguk van, család, vagy nem is tudom, de nem erről van szó, meghaltak... mindhárman halottak! - Szerinted összefügghet? De hát... hogyan? Senki sem tud róla... igaz? Igaz?! - nem mondta el senkinek sem ugye? Én nem, én nem adtam tovább és most meg kellene nyugodnom, de nem tudok. Nem hallanak minket, de látnak és láthatják, hogy milyen hatással volt rám a hír, ami érthető azért is, mert a barátaink voltak, de... Jó ég, mi a fene történhetett?
Osztálytalálkozó --Ruha -- Best friend -- ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Paul Wesley
Hozzászólások száma : 45
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó   Kedd 22 Márc. - 20:30






Heidi & Phoenix
For every ending a new beginning...?!


 Lehet, hogy csak Heidi miatt el sem kellett volna jönnöm, vagy ha már itt vagyok, messziről elkerülni, jelezve, hogy a hátam közepére sem kívánom őt, és nem akarom előlről kezdeni a veszekedéseket. És hogy ez mennyire lenne elegáns? Semennyire. Ez nem én vagyok. Fel kell vállalnom, talán a régi barátunk emlékére, hogy itt vagyok, és beszélek vele. Túl sok minden kötött össze minket. Csak éppen azt nem tudom, hogy mennyire tudunk elvonatkoztatni attól a kétségbesett éjszakától. Attól félek, hogy ugyanolyan barátok már nem lehetünk. Tehetünk úgy, mintha nem történt volna semmi, csak éppen ez a baj ezzel, hogy ha egyszer megláttunk valamit a másikban, amely túlmutat a barátságon, akkor már jeleztük egymás felé, hogy képesek vagyunk nőként, és férfiként nézni a másikra, és ez az egész megmérgezi az egészet. Mert ha most már nem tesszük, azzal magunknak hazudunk, ha pedig mégis megtesszük, többé úgysem lehetünk barátok. Túl sokat dilemmáztam már ezen, ami nem is jellemzett sosem. Imádtam az éjszakai életet, a flörtöléseket, az ismerkedés varázsát, de vele tisztességes voltam. Talán mert rendes lánynak gondoltam, akivel jól el lehet dumálni, akivel lehetnek közös terveink. És most már barátok sem vagyunk. Nem mondom, hogy mi vagyunk a hibásak, az az egész eset túlságosan szétzilált mindent, és magával ragadott minket az, hogy nem láttunk kiutat. Azt viszont nem tudom eldönteni, hogy miért veszekedtünk utána sokat. Talán túl sokat jelentett.
- Azt én is néztem, hogy elképesztően megcsappat a létszám. Azt viszont nem tudom, hogy miért. Megemlékezés? Semmi infóm nincsen róla. – Rázom meg a fejemet, az azért tényleg durva, hogy a barátaink sincsenek itt. Oké, mi voltunk a legjobb barátok Heidivel, de hogy szűk bandánk több tagja sincsen itt... az érthetetlen. Kétlem, hogy a veszkedések miatt, azok főleg minket érintettek annak idején. Azért legalább Heidit jó látni, még ha vélhetően ott folytatjuk, ahogy abbahagytuk, veszekedés veszekedés hátán. Bár most nem néz rám csúnyán, talán neki sincsen ehhez lelkiereje.
- Tudod pincérkedek, olykor kell az elegencia. – Bólintok, nem mosolygok, de mégis azért derűsen meredek rá. Látom, hogy nagyon nem tud hova tenni, hogyan is viselkedjünk egymással. Itt most abba szakad a kis párbeszédünk, mert Maggie lép oda. Őt mennyien nem bírták annak idején, nekem azért nem volt vele túl nagy gondom. Igaz, hogy nagy a szám, de társasági ember vagyok.
- Köszi. Nem tudom, hogy mennyire tudnék most enni, így, hogy... – Rázom meg a fejemet, biccentve Maggie-nek, inkább Heidi karjáért nyúlok, és kicsit arébb vonom, azért ez mégiscsak ránk tartozik. Ha már hallótávolságon kívül vagyunk, akkor engedem el. – Nem élnek... mi az... isten történt? Azzal függhet össze, ami történt? – Kérdezem megütközve, de fél szemmel látom, hogy a színpadon valamit nagyon rendezkednek, tényleg nemsoká elindulhat az a videóvetítés.



▲ music: If I just like you ▲Note: Just for yoou

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó   Szomb. 19 Márc. - 20:36



Phoenix & Heidi

A múlt kísértetei

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

Valahogy biztos voltam benne, hogy ő is itt lesz majd, de közben reméltem is, hogy így lesz. Épp annyira amennyire azt szerettem volna, hogy... ne legyen itt, de nincs beleszólásom. Tudom, hogy még a diplomáját se szerezte meg, idő előtt lelépett. Tudom azt is, hogy részben az én hibám is volt, de közben az övé is, hiszen ő sem tudta kezelni a kialakult helyzetet. Ő sem tudott mit tenni azzal, hogy olyasmit tettünk, amit nem kellett volna. Nem szabad elrontani egy barátságot holmi időszakos szex-szel csak azért, mert túlságosan ki vagy borulva egy... olyan eset miatt, amiről senki sem tud. Túl sok ital, túlságosan rossz napok, rosszul sikerült vizsgák, minden összejött akkoriban és ez végül kivégezte a barátságunkat is. Bennem viszont sok minden változott azóta. Ezért is várom, hogy itt legyen. Jó lenne beszélni vele, azért mégis csak hiányzik, hiába, hogy talán nem kellene, de... azért mégis csak az egyik legjobb barátom volt. Fiúk közül mindenképpen a legjobb és most igazán jól esne beszélgetni vele, feleleveníteni azt, ami volt... De sejtelmem sincs róla, hogy ha megjelenik, akkor nem kerül-e el, hogy nem néz-e rám majd másképp, vagy rossz szemmel. Azt sem tudom hogyan alakult az élete, jól vagy rosszul.
- Szia! Nem sokat, Maggie azt mondta, hogy a megemlékezéssel kezdünk, de még azt sem tudom, hogy... kire emlékszünk. Te tudsz valamit? Olyan kevesen vagyunk. Nem láttam Troyt és nincs itt Spencer sem. - talán dolgunk van, vagy fontos emberek lettek, vagy a család, de őket nem szúrtam ki a többiek között, pedig azért körülnéztem. Nem tartottam a kapcsolatot senkivel sem a régiek közül, még felületes osztálytársakkal sem. Nem csoda, eltűntem én magam is. A legutóbbi állásom Kanadába szólított el, az épp elég távol van. Aztán a húgom halála... a hely, ahonnan kijutottam és kiszöktettem Kierant... Inkább utaztam és sehol sem maradtam tovább pár hónapnál és ez így is volt jól. Talán mások is fontos elfoglaltságok miatt nem tudtak eljönni.
- Oh hát... köszi, te is kitettél magadért. Jól áll az öltöny. - halvány mosollyal pillantok rá. Nem fogom felhúzni magamat, nem akarok a megjegyzés mögé látni valami rosszat, valami mást és nem akarok megsértődni sem olyasmin, amin nem kellene. Újra szóra nyitom a számat, de a mikrofonba épp ekkor beleszóló Maggie azonnal belém is folytja, amit mondani akartam, így végül ahogy kezdtem úgy be is csukom a számat és elmarad, amit mondani akartam.
- Örülünk, hogy ilyen sokan el tudtatok jönni. Van pezsgő és persze szendvicsek is, nézzetek körül nyugodtan. Tíz perc múlva kezdődik a megemlékezés azokról, akik már nem lehetnek köztünk. Troy Sanders, Spencer Crawley és Emma Annable az utóbbi pár hónapban veszítették életüket. Egy kis videóválogatással készültünk, hogy sose felejtsük el őket. Utána a régi évkönyveket nézhetjük meg és ha minden igaz Dr. Timothy McMillian is benéz egy rövid időre. - a legerőteljesebb tanárunk volt, ki ne emlékezne rá. Az viszont rendesen letaglóz, hogy a halottak nevei nagyon is ismerősek számomra... számunkra. Évekkel ezelőtt mi öten sülve-főve együtt voltunk és... mi történt? Értetlenkedve nézek oldalra, de úgy látom, hogy Phoenix se tud sokkal többet nálam.

Osztálytalálkozó --Ruha -- Best friend -- ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Paul Wesley
Hozzászólások száma : 45
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó   Csüt. 17 Márc. - 20:42






Heidi & Phoenix
For every ending a new beginning...?!


 Nem mondhatom vissza a meghívást, hiszen mindenki ott lesz. Nem fejeztem be az orvosit, pedig a legígéretesebbnek tartottak. Mindig nagy volt a szám, de túl sok volt ami történt. Az, ami történt még nekem is komolyan húsbavágó volt, jobb lenne nem is emlékezni rá. És hatalmas ostobaság volt, hogy Heidi-vel puszta kétségbesésből rúgtuk fel a barátságunkat. Pedig ő volt az, aki megértett, akivel sosem játszottam, akivel meg tudtuk érteni egymást, és vigyázni egymásra. Az átmulatott éjszakák után vele tudtam megbeszélni az összes hülye tévedésemet, ő már akkor is jólelkű volt, nem is tudom, hogyan gondoltuk. Az ilyen lelki társ szindrómát nem kéne feladni. Tudom, hogy egy nagy bunkó vagyok, és voltam mindig is, de vele sosem, nem ezt érdemelte. Hihetetlen veszekedés lett végül reggel, amikor egymást okoltuk, ez is közrejátszott, hogy nem adtam be végül a diplomamunkámat, elutaztam, és maradt az éjszakai élet. Ma már boltvezető helyettes vagyok a tulaj mellett az egyik éjszakai mulatóban, és sosem praktizáltam, csak keserű flegmasággal veszem tudomásul, ha orvosokról, sebészekről hallok, én is az lettem volna. A tudásomat elő lehetne venni, még most is lenne lehetőség rá, hogy megvédjem a diplomámat, de vajon lenne értelme? Minden arra az eseményre mutat, majd az azt követő éjszakára, amelyben megtaláltuk, majd elvesztettük egymást. Rajta állt, és végül ment tönkre az életem. És most ismét látni vagyok kénytelen, azt, akinél nem volt korábban senki fontos. Gyűlöljük egymást. Vagy nem? Bárhogy is legyen, most a hátam közepére sem kívánom ezt a mostani osztálytalálkozót. Nem vagyunk már gyerekek, felnőttünk, nem kell a múltban élni. Szó szerint eltemettük azt.
Ellenben azon tűnődök, miért halottam azt, hogy csak alig husz főre foglalták le a termet, ennél azért még a végzősökként is többen voltunk. És egy fekete szalag is volt a meghívón. Meghalt volna a dékán? Nem kérdeztem túlzottan bele, végülis morogva közöltem, hogy ott leszek. A megnevezett napon ott feszengek a küszöbön. Már tegnap megérkeztem, a külvárosi szállodák egyikében vettem ki szobát, rá kellett hangolódnom annyira, hogy ne az aznapi érkezés után essek be a találkozóra. Öltönyt, és nyakkendőt is vettem. Holott annak idején rüheltem a konvenciókat, nem voltam hajlandó fehér köpenyben mászkálni még medikusként sem. Majdnem ki is vágtak, csak a kiváló eredményeim miatt nem szorult a hurok. Viszont megkönnyítettem mindenkit dolgát azzal hogy leléptem. Indok nélkül. Kérdezgettek róla, hogy miért, mi történt, de nem kötöttem senki orrára, Heidi pedig úgyis tudta. Sokáig toporgok végül a bejáratnál, nincsen kedvem a múlt árnyait idézgetni. Többen elmennek mellettem, derengenek a régi emlékek, végül mégiscsak belépek. És persze ki mást látok meg, hát persze, hogy pont őt. Ez annyira igazságtalan...! Egyszerűbb lett volna, ha valamelyikünk nem jön el. Megtehetném, hogy tüntetően semmibe sem veszem, másokhoz megyek oda. Sosem voltam túl elegáns. Egész mostanáig. Veszekedni nem akarok, de kitérni sem előle. Levegő visszatart, kifúj, és odalépek.
- Heidi.. szia. Te tudsz valamit a programról? – Nem akarok rideg lenni, de hogy feloldódni nem fogok tudni ilyen hirtelen, az biztos. És nyilvánvalóan pokolian zavar, hogy egy szemernyit sem változott, pont olyan, amilyenre emlékeztem. Mert legbelül tudom, hogy az az éjszaka nem csak a kétségbesésről szólt, a lelki társammal találtunk egymásra. Csak éppen tudtuk, hogy nem adhatjuk fel az életünket, mert mint szerelmesek egyáltalán nem biztos, hogy összeillünk. Viszont mindig is hatással volt rám, ahogyan most is, de nem szándékozom belemenni a dologba.
- Csinos vagy.. – Teszem hozzá vontatottan, és nem az udvariasság beszél belőlem, de ahogy sejtem, valamin úgyis fel fogja kapni a vizet.


▲ music: If I just like you ▲Note: Just for yoou

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó   Hétf. 14 Márc. - 22:26



Phoenix & Heidi

A múlt kísértetei

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

A húgom meghalt és én kénytelen voltam tovább lépni, hiszen nem volt más választásom. Persze nem olyan egyszerű ez, azóta is megemlékszem róla minden alkalommal, amikor a születésnapja lenne és vádolom magamat, hogy nem tudtam neki segíteni. Megszakad a szívem, hogy nem élheti az életét és talán én magam is részben e miatt nem teszem azóta sem rendesen. Eljöttem, nem is igen volt más választásom. Még az is felmerült bennem, hogy megváltoztatom a nevemet. Elváltam Kierantól és megpróbáltam valamit kezdeni magammal. Kórházban, normális körülmények között minél többeknek segíteni, ha már a saját testvéremnek nem tudtam. Végig kellett néznem, ahogyan meghal a szemem láttára, tudva hogy végig ott volt abban az épületben, ahol én is dolgoztam. Ez volt az egyik legfájdalmasabb az egészben.
Most pedig immár majd két évvel később osztálytalálkozóra kell mennem... Erre végképp nem számítottam, de még sem tudtam azt mondani, hogy nem, pedig akartam. És hogy miért nem lehetett? Mert Maggie Ross nem akadt le addig a telefonról, amíg nem mondtam azt, hogy ott leszek, főleg hogy azt mondta megemlékezés is lesz. Megemlékezés? Próbáltam belőle kihúzni a részleteket is, de csak annyit mondott, hogy pár videó, fotósorozat azokról az osztálytársainkról, akik már nem élnek. Elég morbid ünneplés, de mi emlékszünk rájuk legalább. Vajon mi történhetett velük egyáltalán? Vajon mi történhetett azokkal, akiket ismertem, akikkel jóban voltam, akikkel közösen... Na ezért nem akartam elmenni. A múlt kísérteteit nem volt könnyű elhessegetni, de nekem csak sikerült és most visszamenjek? Ha nem teszem, akkor Maggie nem hagy élni, technikailag nem igen volt választásom. Hát ezért vagyok most itt a régi helyen, a régi városban a régi orvositól pár utcányira egy pöpec kis hotel báltermében... és csak figyelem az ajtótól nem messze a falnak dőlve az érkezőket. Talán abban reménykedem, hogy ők nem jönnek, a régi barátok. Főleg abban, hogy... Ő nem jön el. Félek tőle, hogy milyen lesz találkozni valakivel, akivel valamikor olyan jóban voltunk, annyit tanultunk együtt és végül ha jól tudom az iskolát se fejezte be. Elszúrtuk, lelépett miután... nem tudtuk kezelni az egészet. Nem szabad felrúgni a barátságot egy kósza estéért akkor sem, ha olyan a lelki állapotod, hogy azt hiszed segít, de nem volt mit tenni, így alakult.
- Mikor lesz a megemlékezés? - futólag kérdezek csak Maggietől, amikor elsuhan mellettem, hogy odavakkantson egy kb. tíz perc múlvát, én pedig tovább támasszam a falat a közben egy pincér tálcájáról elvett pohár pezsgővel, amiben eperszem úszkál békésen. Tíz perc... talán után megyek is. Azt sem tudom, hogy kik haltak meg, azt sem tudom, mi történt velük pontosan és azt sem tudom, hogy miért vagyok itt.


Osztálytalálkozó --Ruha -- Best friend -- ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó   

Vissza az elejére Go down
 
Philadelphia - Phoenix & Heidi osztálytalálkozó
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
 Similar topics
-
» Hírszerzési osztály
» Geista Kahoko
» Tenrai Hankou (Isteni Kihívás)
» [10. boss] 2. próbálkozás
» Utahime vs. Ayse - Androgün találkozó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: Közel s távol-