we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Jean Grey
Kedd 16 Jan. - 15:07

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 12 Jan. - 15:56

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Hétf. 8 Jan. - 7:30

Kerti lugas (fürdő előtér)
by Nikola Tesla
Kedd 2 Jan. - 14:44

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Szer. 27 Dec. - 14:06

Hope Town - Eredetkutatás
by Ruby Faro
Kedd 19 Dec. - 10:17

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Top posting users this month
Nikola Tesla
 
Jamie Cavenaugh
 
Jean Grey
 
Mesélő
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Aaron Adler
 
i'm here





Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Aurora Marshall

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Aurora Marshall   Vas. 14 Feb. - 8:07


Elfogadva!
Köszöntünk az oldalon!

No így már tökéletes, köszönöm szépen a javítást. :3
És akkor szépen sorban. Smile A pb-d adott volt, de jó kis gifeket választottál hozzá, úgyhogy már ezért is jár a dicséret. A hölgyemény pedig állati cuki lett! Nagyon szépen összeraktad, az elképzeléshez tökéletesen passzol, tényleg olyan nyitott és közvetlen lett, mint akit elképzeltem, úgyhogy juhpppííí! :bigeyes:
Az ET-t szépen felépítetted és kifejtetted. Ilyen képességekkel tényleg nem lehetett könnyen alkalmazkodni egy iskolához, főleg amikor még nem is értette szegény, hogy mi történik vele, de egészen jól kezelte. Na a családja már nem annyira, amit őszintén sajnálok. Surprised Nagyon tetszik, ahogyan beleépítetted a kereső karit is, az is olyan kis cukin lett megfogalmazva, szóval nem találtam hibát, minden iszonyat tetszik, úgyhogy menj foglalózni, ha netán még nem követtél el effélét, aztán már vár is rád a játéééék! :nagyobbszem:
És köszönöm, hogy megalkottad ezt a kis vörös démont! :alllove:






Ne feledd Eric:
Derű és harag között!
 



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Nicole Kidman
Hozzászólások száma : 11
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Aurora Marshall   Szomb. 13 Feb. - 15:48


Aurora Marshall
"Breathe... and don't try to be perfect!"


Userinfo: Főkarakter

   Név: Aurora Marshall
   Mutáns név: Érző
   Születési dátum és hely:  1961. április 17. Los Angeles
   Besorolás: X-Men

   Képesség(ek):

   Elsődleges képesség:
Pszichometria

   Osztályozás: Delta mutáns
   Aktiválódás: 7 évesen
   Képesség jelenlegi szintje: Képes információkat megtudni egy tárgy, hely, vagy személy múlt- vagy jövőbéli szerepéről, történetéről azzal, hogy megérinti azt, vagy egyszerűen csak a közelében tartózkodik.
   Képesség távlatai: Mivel Rory jelenleg főként csak érzi a másik személy dolgait, idővel képes lehet látni is a megszerzett információt konkrét emlékképek megszerzésével, akár egyetlen pillantásból.

   Másodlagos képesség:
Egyetemleges nyelvtudás

   Osztályozás: Delta mutáns
   Aktiválódás: 9 évesen
   Képesség jelenlegi szintje: Képes bármilyen nyelvet megérteni és/vagy azt gyorsan elsajátítani
   Képesség távlatai: A képesség nem fejleszthető.

   Jellem: Úgyis tudod, hogy hazudni fogok; nem szánt szándékkal, persze, de ha én kérnélek meg, hogy jellemezd magad, mennyire lennél képes visszaadni a valóságot? Ne haragudj, itt most nem én kérdezek, tudom - rossz megszokás, a munkámból fakad. Megszoktam, hogy nem nekem kell beszélni, épp ezért nem is nagyon szeretek, főleg nem magamról. Ne érts félre, fontosnak tartom az őszinteséget, mert ez adja az emberek közti bizalom alapját. De hát annyian vagyunk annyiféle meglátással; mi van, ha én azt mondom, türelmes vagyok, te pedig meglepődsz, mert kifakadok, ha sokadszorra sem sikerül befűznöm a cérnát a tűbe? Én barátságosnak és közvetlennek tartom magam, de ha te utálod, ha idegen emberek ölelgetnek, akkor nyomulósnak, utálatosnak fogsz tartani. Nehezet kérsz tőlem, látod? Mesélhetek inkább arról, mit tartok fontosnak?
A hűséget. A megértést. Toleranciát. Kommunikációt. Az előzékenységet. Szeretem, ha előre letisztázunk minden szabályt, azt viszont nem várom el, hogy a dolgok simán menjenek. Ó, mégis mi működne hibátlanul és rendezetten ebben az őrült világban?! Nem bánom a rendetlenséget, a szétszórtságot, a káoszt. Annak a híve vagyok, hogy előbb vagy utóbb minden a helyére kerül - ezt a borzalmas optimizmust még senkinek sem sikerült kivernie belőlem. Azt mondják, naiv vagyok, pedig csak nem feltételezem senkiről sem a rosszat. Tudod, a jóság az ember természetéből fakad, a gonoszságot pedig megtanuljuk, magunkra vesszük - szóval minden ember eredendően jó. Én így állok másokhoz és akkor sem szólok vissza, ha engem bántanak. Az ő véleményük rájuk tartozik, nem rám - miért próbáljak olyasvalamit uralni, ami felett nincs befolyásom? Nem bosszankodom, ha esik az eső, inkább élvezem, hogy bőrig ázok. Felvidít, ha látom a reggeli napsütést. Szeretem a kávé illatát. Boldog vagyok, ha valami rossz történik, mert erősebbé tesz. Sokan nem értik meg a gondolkodásmódomat, mert picit más, mint a többieké. Egy kicsit talán jóhiszemű vagyok, igen. Meg ostoba, szánalmas, puhány, idegesítő. Ki tudja. Nem szeretnél beszélgetni egy kicsit? Most épp van egy kis időm. Nem nyomja valami a szíved? Szeretnék rólad többet tudni...

   Kinézet, megjelenés: Hol jár a tekinteted? Ne hidd, hogy bármi irigylésre méltó van az E kosárban! Tudod te, mennyi nyűg kordában tartani? Persze, a csípőm széles, a derekam karcsú, pont ott kerekedek, ahol kell; de ez csak annyit árul el, hogy jó kismama alapanyag vagyok. Mire megyek vele, ha nincs kinek szülni? Nem egyszerű ám nadrágot találni ekkora fenékre! Igaz, jól állnak nekem az egyrészes ruhák, előszeretettel hordom is őket, bár jobb szeretem picit lazábbra venni a figurát: szoknya, blúz és magassarkú. Az ékszereket nagyon szeretem, de alapvetően a természetesség híve vagyok: smink csak annyi, amennyit muszáj és ami még kiemeli kék szememet. Az ember ne nézzen már ki úgy, mint egy karácsonyfa! Azt kell cicomázni, nem magunkat. Dús, vörös hajamat általában kiengedve hordom, lustább napjaimon esetleg feltűzöm. Azt mondják, édes málnaillat leng be mindent, amerre járok. Ez azért van, mert szeretem a málnát; a tusfürdőm és a samponom is málna illatú. A parfümöm hasonlóan édes, általában barack vagy vanília. Állítólag mély nyugalmat és eleganciát sugárzok, mintha minden lépésemet, gesztusomat előre megtervezném - pedig ez csak akkor van így, ha otthon érzem magam. Velem is előfordul, hogy kapkodok vagy elveszítem a kontrollt az érzelmeim felett. Ha először találkozunk és hirtelen megölellek, kérlek, ne vedd zokon! Vannak emberek, akik olyan magányosnak, szomorúnak tűnnek ezen a birtokon, hogy nem bírok uralkodni magamon. Azt se vedd magadra, ha sokat tapogatlak; nem perverzióm, esküszöm, egyszerűen csak szeretek fizikai kapcsolatban lenni másokkal. A képességem által így jobban megértem az embereket, meg hát kinek ne esne jól néha egy ölelés?

   
Előtörténet: Kérlek, foglalj helyet! Alapvetően a gyermekpszichológia a szakterületem, de szívesen beszélgetek veled, ha már megkértél.
Élt egyszer a szomszédságunkban egy kisfiú - tudom, tudom, elég meseszerűen indul, de te kérted, hogy meséljek magamról. Tudod, az én szakmámban az emberek nem szeretnek magukról mesélni. Azért vagyunk, hogy rólad és a gondjaidról tudjunk, a saját gondjainkat pedig besöpörjük a szőnyeg alá, vagy bezárjuk egy gyönyörű kis ékszertartóba és kitesszük a polcra, hadd csodálja meg mindenki, még csak nem is sejtve, milyen nyomasztó dolgokat rejteget. Szóval, élt egyszer a szomszédságunkban egy kisfiú. Mivel nagyjából egykorúak voltunk, sokat lógtunk együtt. Bevallom, eleinte nem kedveltem. Ugyanabba az óvodába jártunk, de folyamatosan a hajam miatt csúfolt és elcsente a játékaimat - aztán a szüleink lévén hétvégenként is állandóan együtt kellett játszanunk. Tudod, a szüleink imádták egymást és meggyőződésük volt, hogy mi is imádjuk egymást. Istenem, nem láttál még ilyen rossz gyereket! Rettenetesen utáltam vele lenni. Amikor iskolába ment, elkezdett úgy viselkedni, mint valami felnőtt, és tőlem is elvárta, hogy körberajongjam nagyságát. Amikor én is iskolás lettem, verekedős lett. Egyszer megpofozott egy fiút, aki engem szekált, szóval kötelességemnek éreztem, hogy rajta tartsam a szemem; onnantól kezdve mindig együtt mentünk haza. Vörös boszorkának csúfolt, mert mindig odaálltam elé és leszidtam, ha valami rosszat tett. Én voltam az egyetlen az iskolában, aki ki merte őt oktatni. Rengeteget veszekedtünk, valahogy mégis kedvesebb lett, vigyázott rám. Tudod, kezdtünk jobban kijönni egymással. Úgy éreztem, hogy nagy szerepe lesz az én életemben - nem tudom, miből gondoltam ezt, egyszerűen csak éreztem (amikor ezt elmondtam a szüleinknek, azzal kezdtek el ugratni, hogy a felesége leszek. Még hogy én, egy ilyen undok átokfajzatnak!). Már nem utáltam annyira, sőt, elhatároztam, hogy a születésnapján adok neki egy puszit. Akkoriban ez nagy szó volt ám, főleg az olyan prűd, katolikus nevelést kapott kislányoknál, mint amilyen én voltam. Az apám fizika tanárként dolgozott a helyi középiskolában és engem is úgy nevelt, mintha legalább az ő diákja lennék. Anya, a tökéletes feleség és anya prototípusaként pedig a létező összes iskolán kívüli tevékenységet kipróbáltatta velem, a zongorától a baletton át a sportig mindent. Szóval, kigondoltam, hogy adok egy puszit annak a fiúnak a születésnapján. Nem csapott nagy ünnepséget, nem igazán voltak rajtam kívül más barátai, ahogy nekem is csak ő volt. Átmentem hozzá és míg arról hencegett, hogy verte laposra a felsősöket fociban, megpusziltam. Olyan vörös lett a feje, biztos voltam benne, hogy azért, mert megharagudott - de hát annyira zavarba jöttem, hogy se szó se beszéd hazaszaladtam. Milyen édes az első szerelem, igaz?
Este rendőrök lepték el a környéket, hozzánk is bekopogtak és arról kérdezgettek, mikor láttam őt utoljára, mit csináltunk éppen, tudok-e valamit arról, milyen helyeket szeret. Biztos voltam benne, hogy a puszi miatt jöttek, szabadkoztam is anyáéknak, hogy nem gondoltam, hogy törvénybe ütköző - csak másnap reggel tudtam meg, hogy a kisfiú a szomszédból eltűnt, valószínűleg elrabolták. Sosem sírtam még annyit. Olyan szomorú voltam, hogy elkezdtem furcsa, idegen dolgokat érezni. Tele volt a fejem olyan érzésekkel, amik nem hozzám tartoztak és olyan dolgokra lettem képes, melyekre azelőtt soha. Tudtam mindent, mindenről és mindenkiről. Nem tudtam úgy felvenni egy tollat vagy megölelni valakit, hogy ne zúdult volna rám benyomások, érzelmek sora. Ez két évig ment így, amikor is elkezdtem tanulni az első idegen nyelvemet. Na, az igazán vicces volt! Néhány egyszerű színt és számot tanultunk franciául, amiket feleléskor a tanárnő visszakérdezett. Annyira zavarban voltam, hogy elkezdtem folyékonyan franciául beszélni. Azon a nyáron azzal ütöttem el az időt, hogy francia írók műveit olvastam - mindez az én koromban enyhén sokkoló volt. Apa nem is bírta feldolgozni. Kerülte a társaságomat, feszengett mellettem. Megrémítette a gondolat, hogy valami nincs rendben velem. Egy kilenc éves kislány még nem érti, hol siklanak félre a dolgok. Ha az apja erőszakossá válik, ha akkor is lendül a keze, amikor nem érdemelné meg, az idővel megszokottá válik neki - talán elkezdi magában keresni a hibát. "Biztos én tettem valamit, amitől apa megmérgesedett. Biztos megérdemeltem azt a pofont. Biztos az én hibám, hogy semmirekellő vagyok." Ma már tudom, hogy anyával csak áldozatok voltunk - ez a munkám -, de melyik kilencéves érti ezt meg? Az iskolában magamra maradtam, a szekálások rendszeressé váltak. Bőven volt miért csúfolniuk. Sosem felejtem el, hogy azt mondták, a kisfiú a szomszédból miattam ment el. Tudtam, hogy nem igaz, de hagytam, hogy elhitessék velem, talán tényleg. Akkoriban sokat sírtam, míg apa el nem hagyott minket. Utána anya sírt sokat, de a lelkem mélyén valahol megkönnyebbültem.
A következő évet már egy másik iskolában kezdtem. Kicsit messze volt az otthonunktól, de a társaság sokkal jobb volt, mint az előző helyen. Azon kaptam magam, hogy a nyelvtanulás nem okoz számomra nehézséget, mire édesanyám és a tanáraim is csak annyit mondtak, hogy jó nyelvérzékkel lettem megáldva - én azonban sejtettem, hogy többről van szó. Magamtól sikerült megtanulnom kezelni az erőmet, így mire elvégeztem az iskolát, már tudtam, mivel szeretnék foglalkozni. Mindig is imádtam a gyerekeket, a képességeim pedig hozzásegítettek ahhoz, hogy jó pszichiáter váljék belőlem. Hamar munkát találtam és szerettem, amit csinálok, arról nem beszélve, hogy a munkám során összehozott a sors egy-két hasonlóan furcsa emberrel. Nem kellett semmit mondaniuk, anélkül is tudtam, hogy különcségemmel nem vagyok egyedül. Minden nap örömmel keltem fel, egyetlen emlékkép mégsem hagyott nyugodni: a kisfiú a szomszédból. Amikor kicsi voltam, csak a mérhetetlen szomorúságot éreztem, amit a hiánya váltott ki; ahogy azonban idősebb lettem, megértettem, hogy bűntény történt. Nem kellett felvennem a kapcsolatot a kisfiú szüleivel, azóta is rendszeresen beszélünk. Még nem adták fel a reményt, hogy egy nap visszakapják a gyermeküket, és ez bennem is lángra lobbantott valamit.
Sokáig halogattam azonban a témát, mindegy, hányszor futottam neki, zsákutcába jutottam. Idő közben tudomást szereztem az X-birtokról. Elsőre nem hittem el, hogy tényleg létezhet ilyen hely, ezért kénytelen voltam oda repülni, hogy a saját szememmel győződhessek meg róla. Onnan aztán nem tértem haza többet, ott maradtam, hogy Charlesék munkáját segítsem, és belekezdtem a magam nyomozásába. Nevezhetjük életcélnak is, mert amikor a nyolc éves, foghíjas vörös boszorka leszidta az iskolaudvaron, a pajtások előtt azt az átokfajzatot, mondván, hogy egy pillanatra sem fogja levenni róla a szemét, mert csak bajba kerül, azt komolyan is gondolta. Mégis levette a szemét, a kisfiú pedig bajba került. Itt ülök veled szemben, huszonhét évesen, különleges titkok tudójaként, számtalan rendbe tett élettel a hátam mögött, s miközben te a saját gondjaidról mesélsz, én képtelen vagyok szabadulni a félresikerült első szerelemtől. Azt kérted, meséljek magamról. Mit gondolsz, butaság, hogy még mindig nem tudom feladni?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Aurora Marshall
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Hiányoztál nyuszi - Aurora & Aaron
» Aurora de Martel

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Karakteralkotás :: Karakteralkotás-