we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Yesterday at 19:27

Adler nyaraló
by Aaron Adler
Yesterday at 19:18

Top posting users this month
Aaron Adler
 
Alysa Tate
 
Hiranneth Sovngarde
 
Dakota Lincoln
 
Jeremy Carlson
 
Aiden Hamilton
 
Boyd MacMattheson
 
Nikola Tesla
 
Jamie Cavenaugh
 
Rashid El-Attar
 
i'm here





Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Sürgősségi ügy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathan Rhys-Meyers
Hozzászólások száma : 271
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Sürgősségi ügy   Hétf. 18 Jan. - 16:31

First topic message reminder :



Aaron & Leah



Fehér alagút? Képsorokban az élet jelentősebb pillanatai? iszonyatos hülyeség, ezt is tuti olyanok találták ki, akik öt perc hírnévre vágytak, vagy épp többre. Hisz néhány hülye kitalálta ezt, a többiek szajkózni kezdték és ím, megmaradt a köztudatban. De igazából hány olyan van, aki tényleg annyira az élet-halál küszöbén képes lebegni, mint én? Ugyan már...
De miért is vagyok itt? Honnan eme gondolat ebben a sötétségben? Állj! Miféle sötétség? Hogy is volt?
Azt tudom, hogy szombat van. Leah ma reggel érkezett, hogy velem töltse a hétvégét. Nem volt kedvem főzni, és mivel ma egész jó lett az idő elhívtam egy pizzázóba. Sonkás pizzát rendeltünk, mag vagy két liter kólát. Tényleg belőle él meg a gyár, vagy legalább is a hozam harmadát ő adja. Desszertnek almás pitét kértünk, majd sétálni indultunk. Sokan tévelyegtek, bámulták a kirakatokat. Ahogy mi is. Ujjaink összefonódtak, aztán szétnyitottam a bőrdzsekim, hogy Leah hozzám tudjon bújni. Ám így nehéz volt a séta, hát az egyik lépcső korlátjához húztam, nekidőltem, ő pedig végre beburkolózhatott a kabátomba. Imádom, amikor így hozzám bújik, mikor két kis karjával átfogja a csípőm. És közben beszélgettünk, mindenféle semmiségről. Mert nem érezzük szükségét, hogy a látszat kedvéért mindig komoly dolgokat vessünk fel, minek? Aztán a közelben bohóckodó fiúk keltették fel a figyelmem. Régi divat, hogy beülnek a papus drága autójába és bőgetik, bár nem látom értelmét. Naftapazarlás, semmi más. Na meg zajkeltés. Persze van, akinek ez az élet.
Aztán újra Leah-ra figyeltem, hallgattam, hogy megy a suli, mi újság a felvételijével. Örülök, hogy átjön ide suliba, hogy tovább tanul, és közelebb is leszünk. Bár az albérlet kérdése vitatéma még, de most bölcsen kerültük. Olyan kis kellemes, laza hangulat van.
Aztán kiáltás, felbőg egy motor. Már oda se pillantok, melyik hülye képtelen uralkodni magán. De még is kénytelen vagyok, töredék perc, kiáltások, inkább jajhangok, de inkább fájdalom, mintsem jókedv.
Egy pillanat, míg az agyamban tudatosul, hogy az egyik jujzöld batár elszabadult, irányíthatatlanul vagy épp sofőrtelenül pattog fel a járdára, mint egy tekegolyó kuglizva a bábukat, egyenesen felénk tartva.
Inkább ösztön, mintsem meggondolt tett, ahogy Leah-t teljes erőmből eltaszítom magamtól, remélhetőleg a biztonságos zónába. Ha közösen kezdenénk futni, eredménytelen lenne, mindkettőnket elkapna. De annyi erő van bennem, a hirtelen adrenalin, hogy őt ellökjem. Aztán érzem a becsapódást, ahogy a hátam átszakítja a korlátot és majd két métert zuhanok lefelé. Érzem, miként reccsentek a csontok, szakadtak izmok, idegek, hártyavékony belsőségek. De talán a kocsi nem esett rám, azt hiszem, beszorult. Még szerencse. De vajon úgy is marad? Ki az a hülye, aki ordít?
Egy pillanat kell, míg rájövök, a saját ordításomra eszmélek. Hát persze, hisz ezernyi darabra törtem, szakadtam, érzem, ahogy oldalamon lassan csordogál a meleg vér, számban érzem fémes ízét. És érzem, ahogy lassacskán, iszonyatosan lassan a testem elkezdi tenni a dolgát. Első sorban az agy, hisz létfontosságú, akárcsak a szív. Meg a belső vérzések. és minden pokoli fájdalommal jár, nem olyan ez, mint az apró vágás, amivel Leah-nak bemutatkoztam, vagy az az ütés azon a bulin. Nem, ezek súlyos sérülések.
Hallom magam körül a sustorgást, bár tiszta hang nem jut el, hol az ájulás környékez, hol felordítok a fájdalomtól. Az egyetlen, ami mindezen átszökik az a közelgő mentő szirénája. És azt még ilyen pocsék állapotban is tudom, hogy ebből rohadt nagy baj lesz!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Malase Jow
Hozzászólások száma : 370
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ügy   Csüt. 11 Feb. - 8:51


Aaron & Leah



 Amennyire lehet, elhajtom a népeket, és csak azon kattog az agyam, hogy most mi lesz. Régen én voltam a szép, de buta, most cuki vagyok, de attól még nem okosodtam meg túlzottan, így nem tudom, hogy mit is tehetnék. Eszembe ötlik még az előtt, hogy szólna, hogy ő meggyógyítja magát, és akkor fény derül a titkára, a legtöbb ember ugyanis még elkerülte az ilyen természetfeletti mizériát, nem most kéne kihirdetni, hiszen onnantól kezdve senki nem lenne biztonságban, mindenkit gyanakvás övezne, aki egy kicsit is fura. Én nem akarok olyan életet, hogy vadásszanak ránk. Mielőbb ki kéne menekíteni Aaront ebből a helyzetből. Annyit el tudok érni, hogy legalább ne koptassanak le, szorongatom a kezét, és bólogatok neki, hogy tudja, megértettem a helyzet súlyosságát. Kapkodom a fejemet, hogy gyorsan kitaláljak valamit, amivel leléphetünk. Szerencsére senki nem rám figyel, hanem Aaronra, pont ezen kéne változtatni valahogyan, ám túlzottan lelkiismeretesek ezek a mentősök. Viszont ahogyan szétszedik a ruháját, még menekülni sem tud nagyon miben. Mintha ez lenne a legfontosabb. Csak ússzuk meg valahogyan. Egy óvatlan pillanatban amikor a nadrágja darabjait vágják le róla, kiveszem belőle a tárcáját, hogy ne találják meg,  minél inkább anonim, annál több esélyünk van rá, hogy ne derüljön ki ez az egész.
- Jajistenem, jajistenem... – Motyogok látványosan, hogy ne legyen gyanus, hogy miért nem aggódok jobban. Biztosan lesz pár perc, amikor nem foglalkozik vele senki, mondjuk valami folyosón, ahol esetleg felvehetem egy másik lány alakját, mondjuk egy nővérét, majd alaposan körbe kell néznem.
- Nem hagyom. – Bólogatok, és csak annyira hagyom magamat arébb tolni, hogy még bármikor ugorhassak, ha van valami. Esetleg okozhatnék balesetet, hogy a kavarodásban el tudjunk szelelni, bár Aaron még felállni sem tud jelenleg, nem hogy szaladni, ráadásul a balesetben mások is megsebesülhetnének, Aaron példának okáért még jobban. Nem, meg kell várni, hogy beérjünk a kórházba. Egyenlőre tehát marad a kivárás, és tekintve hogy milyen sebességgel száguldunk, elég jó eséllyel mindjárt ott vagyunk. Már nézelődök ki az ablakon.




♫ You had it all ♫ ϟ Ruha ϟ mi lesz veled cukim?   :lufi:




Leah Carmichael
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathan Rhys-Meyers
Hozzászólások száma : 271
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ügy   Csüt. 28 Jan. - 16:53



Aaron & Leah



Mindenki tolong, mindenki látni akarja, mi történt. Ilyen vérszomjas teremtmény az ember, ha nem ő sérül, ha nincs köze a dologhoz, akkor hajtja az információéhség, a tudás birtoklása. Ha más nem, hát azért, hogy aztán tovább adhassák, jól informáltnak tűnhessenek mások szemében. És vannak az ügybuzgók, akik normál esetben életet menthetnek, nekem csak bajt okoznak. Hisz az ilyen rohan telefonért, kiált orvosért. Persze meglepő is lett volna, ha egy ilyen baleset után felállok és elsétálok. A fene a hülyékbe!
Hallom a körülöttem sündörgök különös szimfóniáját, az egyre közeledő mentő sivítását. Aztán szakértő kezek futnak végig rajta, tűt döfnek karomba, gondolom infúziót és hasonló jókat csepegtetnek. Pedig nincs rá szükségem, csak egy nyugodt sarok kellene, meg persze béke. Na ez az, mait nem adnak meg. Ostoba emberek!
Maszk kerül arcomra, éltető dús oxigén, elfojtva nyögésem, ahogy a hordágyra emelnek, nyakam köré merevítő kerül. Rutinosan raknak az autóra, ködösen hallom, ahogy Leah erősködik, hozzátartozó, végül felengedik. Persze, a kísérő nem árt, amíg nincs láb alatt.
Mozog az autó, süvít, visít a sziréna, szétrepesztve amúgy is koccolt fejem. Hűs levegő csap meg, ahogy felvágják a nadrágszáram, széthúzzák ingem, végigtapogatnak, miközben ismerős szavak csengenek, egyre aggódóbban.
- Bal comb törött, jobb csukló tropa. Biztos, hogy a bordák is törtek, remélhetőleg belső szervek, tüdőt nem szúrnak. Már ha nincs alapból belső vérzése...
Nincs faszfej, azok már begyógyultak. De mit tudhatod te, mit értesz ehhez? Embereken tanultál, emberekre szakosodtál, és csak a sejtéseidre, az általad ismert valóságra alapozol.
Érzem, ahogy apró, remegő kéz szorítja az enyém, olykor odébb taszítják, újabb tű szalad, most a combomba. Morfium, basszák meg!
Minden igyekezetem, hogy felnézzek, csak egy pillanatra, óvatosan magamra vonjam Leah figyelmét, míg a doki a lábamnál ténykedik.
Finoman visszaszorítom a kezét, megpróbálom az arcomhoz húzni.
- Ne hagyd, hogy megröntgenezzenek, ne hagyd, hogy eltávolítsanak mellőlem - suttogom, és ez inkább parancs, mintsem kérés. A röntgen maradandó, bármelyik orvos lekérheti, archiválják, a film újrahívható. Bizonyíték, olyan, amivel felhívhatom magamra a figyelmet. Nem kell.
- Magához tért? Hall engem? - tolja is azonnal el a doki Leah-t, amint észreveszi a dolgot, Aprót bólintok, próbálok a morfiumhoz képest tiszta és éber maradni. Nem üthetnek ki, most nem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Malase Jow
Hozzászólások száma : 370
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ügy   Szer. 27 Jan. - 20:05


Aaron & Leah



 

Ma csak amolyan ejtőzős talink van, olykor még az is előfordul, hogy egymásnál alszunk, de hát megkezdtem a sulit, és még állati nehéz minden nap ingázni az X-Birtokról idáig, muszáj lenne beindítani az albérlet témát, ezt nem is feszegettem azóta Aaronnak, mert mintha nagyon nem vette volna be a gyomra. Ezt szándékosan nem akartam észrevenni, és visszatérni rá, mert úgy vélem, hogy az én döntésem, és jobb ötletem nincsen rá, hogyan költözzek a városba, ráadásul ilyen olcsón, így mindez most jegelve van, de pár héten belül aktuális lesz a beköltözés. Most ellenben ez mit sem számít, randizunk egyet csak úgy spontán módon, hiszen most nem hajt a tatár, van egy hosszúhétvége, ilyenkor nincsenek óráink. Mivel nekem nincsen családom, ahova hazautazzak, csak az én Tati tesóm, Aaron pedig időnként ránéz Faye-re, ezért szabad a pálya, annyit hentergünk, amennyi jól esik, estére még tervnek is írtam elő, hogy a nemrégiben felvetett pasi kikötőzős bujaságot ma megvalósítsam. Az ölelkezés közepette mesélem, hogy milyen óráim vannak, kikkel sikerült megismerkedni, végtére is egyikünk sem kavar másokkal már jó ideje, így fiúkkal éppenhogy barátkozom csak, Aaron az alfahím, nem is örülne annak, ha csak beülök egy kólára valakivel. Nem is nagyon hallom meg a motor bőgését, eddig is bőgették a srácok, de Aaronnal hallottuk együtt. Mandulavágású szemeimmel most az övében merülök el, hogy csókra nyissam a számat, amikor érthetetlen módon eltaszít magától, nekiesek a korlátnak, de nem vészesen, viszont pár pillanattal később már sikoltva pattanok fel, sötét tincseim összekeverednek különféle kócba, ahogyan szinte őzszerű módon szökdelve pattanok oda Aaron testéhez, hogy felmérjem a károkat. Nem is én hívom a mentőt, és már csak akkor tudatosul, hogy Aaron tud regenerálódni, amikor már mindketten a mentőben vagyunk. Ő fekszik, és megpróbálják ellátni, én pedig mellette ücsörgök, próbálok nem láb alatt lenni, és elképzelésem sincsen, hogyan keveredünk ki ebből. Most csak fogom a kezét, és törölgetem a könnyeimet. Vajon ebből is újra tudja magát építeni, vagy meghal? Valahogy öklendezni támad kedvem, de elnyomom, amennyire csak lehet, most nem én vagyok a fontos. A mentőautó csak száguld.

♫ You had it all ♫ ϟ Ruha ϟ mi lesz veled cukim?  :lufi:




Leah Carmichael
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathan Rhys-Meyers
Hozzászólások száma : 271
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Sürgősségi ügy   Hétf. 18 Jan. - 16:31



Aaron & Leah



Fehér alagút? Képsorokban az élet jelentősebb pillanatai? iszonyatos hülyeség, ezt is tuti olyanok találták ki, akik öt perc hírnévre vágytak, vagy épp többre. Hisz néhány hülye kitalálta ezt, a többiek szajkózni kezdték és ím, megmaradt a köztudatban. De igazából hány olyan van, aki tényleg annyira az élet-halál küszöbén képes lebegni, mint én? Ugyan már...
De miért is vagyok itt? Honnan eme gondolat ebben a sötétségben? Állj! Miféle sötétség? Hogy is volt?
Azt tudom, hogy szombat van. Leah ma reggel érkezett, hogy velem töltse a hétvégét. Nem volt kedvem főzni, és mivel ma egész jó lett az idő elhívtam egy pizzázóba. Sonkás pizzát rendeltünk, mag vagy két liter kólát. Tényleg belőle él meg a gyár, vagy legalább is a hozam harmadát ő adja. Desszertnek almás pitét kértünk, majd sétálni indultunk. Sokan tévelyegtek, bámulták a kirakatokat. Ahogy mi is. Ujjaink összefonódtak, aztán szétnyitottam a bőrdzsekim, hogy Leah hozzám tudjon bújni. Ám így nehéz volt a séta, hát az egyik lépcső korlátjához húztam, nekidőltem, ő pedig végre beburkolózhatott a kabátomba. Imádom, amikor így hozzám bújik, mikor két kis karjával átfogja a csípőm. És közben beszélgettünk, mindenféle semmiségről. Mert nem érezzük szükségét, hogy a látszat kedvéért mindig komoly dolgokat vessünk fel, minek? Aztán a közelben bohóckodó fiúk keltették fel a figyelmem. Régi divat, hogy beülnek a papus drága autójába és bőgetik, bár nem látom értelmét. Naftapazarlás, semmi más. Na meg zajkeltés. Persze van, akinek ez az élet.
Aztán újra Leah-ra figyeltem, hallgattam, hogy megy a suli, mi újság a felvételijével. Örülök, hogy átjön ide suliba, hogy tovább tanul, és közelebb is leszünk. Bár az albérlet kérdése vitatéma még, de most bölcsen kerültük. Olyan kis kellemes, laza hangulat van.
Aztán kiáltás, felbőg egy motor. Már oda se pillantok, melyik hülye képtelen uralkodni magán. De még is kénytelen vagyok, töredék perc, kiáltások, inkább jajhangok, de inkább fájdalom, mintsem jókedv.
Egy pillanat, míg az agyamban tudatosul, hogy az egyik jujzöld batár elszabadult, irányíthatatlanul vagy épp sofőrtelenül pattog fel a járdára, mint egy tekegolyó kuglizva a bábukat, egyenesen felénk tartva.
Inkább ösztön, mintsem meggondolt tett, ahogy Leah-t teljes erőmből eltaszítom magamtól, remélhetőleg a biztonságos zónába. Ha közösen kezdenénk futni, eredménytelen lenne, mindkettőnket elkapna. De annyi erő van bennem, a hirtelen adrenalin, hogy őt ellökjem. Aztán érzem a becsapódást, ahogy a hátam átszakítja a korlátot és majd két métert zuhanok lefelé. Érzem, miként reccsentek a csontok, szakadtak izmok, idegek, hártyavékony belsőségek. De talán a kocsi nem esett rám, azt hiszem, beszorult. Még szerencse. De vajon úgy is marad? Ki az a hülye, aki ordít?
Egy pillanat kell, míg rájövök, a saját ordításomra eszmélek. Hát persze, hisz ezernyi darabra törtem, szakadtam, érzem, ahogy oldalamon lassan csordogál a meleg vér, számban érzem fémes ízét. És érzem, ahogy lassacskán, iszonyatosan lassan a testem elkezdi tenni a dolgát. Első sorban az agy, hisz létfontosságú, akárcsak a szív. Meg a belső vérzések. és minden pokoli fájdalommal jár, nem olyan ez, mint az apró vágás, amivel Leah-nak bemutatkoztam, vagy az az ütés azon a bulin. Nem, ezek súlyos sérülések.
Hallom magam körül a sustorgást, bár tiszta hang nem jut el, hol az ájulás környékez, hol felordítok a fájdalomtól. Az egyetlen, ami mindezen átszökik az a közelgő mentő szirénája. És azt még ilyen pocsék állapotban is tudom, hogy ebből rohadt nagy baj lesz!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi ügy   

Vissza az elejére Go down
 
Sürgősségi ügy
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-