we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Yesterday at 9:01

Sürgősségi ügy
by Mesélő
Pént. 17 Nov. - 18:20

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 12 Nov. - 18:32

Four Seasons szálloda
by Jamie Cavenaugh
Szomb. 4 Nov. - 17:56

Adler nyaraló
by Faye Adler-Barlow
Pént. 3 Nov. - 16:00

Utak, ösvények
by Serena Pierce
Pént. 3 Nov. - 12:28

Hope Town - Eredetkutatás
by Ruby Faro
Vas. 29 Okt. - 16:52

Top posting users this month
Rashid El-Attar
 
Faye Adler-Barlow
 
Serena Pierce
 
Hope Hamilton
 
Mesélő
 
Aaron Adler
 
Emma Frost
 
Jean Grey
 
Jamie Cavenaugh
 
Wilmer Murtaugh
 
i'm here





Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Hope & Katharina -

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Dakota Fanning
Hozzászólások száma : 146
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Hope & Katharina -    Pént. 12 Feb. - 17:31


Cassius & Hope





*Elhúzom a számat, még senki nem mondta, hogy megmentési mániás lennék, az életem nem is úgy alakult, de tény és való, hogy míg az utcán éltem és egy lerobbant és üres gyárépületben aludtam, az ottaniaknak mindig segítettem, ja és persze kajáért hordtam másoknak a kaját. De ez nem veszélyes és nem feltétlenül életmentés, ma azonban egyből iderohantam, hogy segítsek. Talán tényleg bennem van ez a mánia, ami végül is nem rossz dolog. Ezen csak azután gondolkodom el, hogy már biztosan tudom, a srác ruhája egyben marad. Azért elég mulatságos lett volna ha míg ő ép bőrrel megússza, a ruhái elporladnak néhány lobbanás után, ahogy elnézem még a kávéspoharam sem lett volna elég az Ádám kosztüm helyettesítésére. *
-Úgy érted köztünk? Nem vagyok semmi jónak az elrontója.
*Közös pont, ám legyen ha mindenáron közös pontot akar. Én sok minden mást is ki tudnék találni ezen kívül, de kezdetnek jó lesz. Az a másfél év amit egymagam töltöttem el nem volt alkalmas az ismerkedésre, inkább bujkáltam, hogy ne találjanak rám, ha akkoriban tudtam volna arról a suliról amiről az a katona beszélt és amit tervezünk megnézni, minden bizonnyal ott keresek menedéket és egészen másképp alakul a sorsom. Talán Aidennek is üzentem volna, ő pedig nem tölt el annyi időt, energiát és pénzt arra, hogy engem megtaláljon. Már sajnálom, de talán a sors akarta így, sok mindent tanultam ezalatt az idő alatt, csak épp ismeretségeket nem kötöttem. Lemaradtam egy csomó meccsről amin szurkolhattam volna a többi lánnyal, lemaradtam a sok iskolai buliról, sok mindent nem tanultam meg mert suliba sem jártam és bár a magánszorgalommal nem lett volna gond, könyveim sem voltak. Nem fogok leérettségizni, nem megyek első bálba és az első csókom is emiatt várat magára. Mindez azért mert különleges képességeim vannak, nem is egy hanem mindjárt kettő, és az egyik halálos. Ezért rántom el a kezem ami még mindig be van borítva egy leheletvékony és láthatatlan filmszerű réteggel, legalábbis olyan a méreg ahogy kiütközött a bőrömön. Le kellene mosnom de a közelben nincs olyan hely ahova bemehetnék, vagy minimum két óráig nem érintek meg semmit és senkit. El kell magyaráznom a srácnak mert szegény frászt kapott tőlem, és ahogy elnézem kissé meg is sértődött, talán a hirtelen nagy hangomtól, de hát az ember lánya már csak kiabál ha megijed valamitől. Én momentán attól, hogy ismét gyilkossá válok. *
-Bocs, tudom, hogy nem….nam akartál bántani, csak…nem jó ha most megérintek valakit. Tudod…..te lángolsz én meg…szóval bennem méreg termelődik ami benne van ilyenkor a könnyeimben, a verejtékemben, szóval mindenben és attól meghalnál. Azt hiszem.
*Még nem próbáltam ki más mutánson, de nem is akarom, egyedül a bátyám az aki immunis rá, rám, mert ő meg a vérével játszadozik és hiába szívódik fel benne a mérgem, ő mindazt ki tudja választani és semlegesíti. Én sem értem, de örülök annak, hogy a természet legalább velünk nem tolt ki jobban. Lehet, hogy vannak más mutánsok akik másképp immunisak de mivel eléggé elzárkóztam a külvilágtól és az emberektől, nem találkoztam még ilyenekkel. Igaz másokkal sem. *
-Cash. *Ízlelgetem a nevét, rövid és velős. Mondjuk én sem mondtam többet magamról, de kezdetnek nem rossz. Bólogat, eléggé szűkszavú de megmosolyogtat az a fajta lazaság és hanyag stílus amivel mindezt előadja. Már az iménti „Jééézusom” is megrángatta picit a számat mint porondmester az oroszlán bajuszát. cash tűzzel dobálózik és tűzálló, de még mindig nem értem hogy a fenébe nem égett el a ruhája, elvégre az rendes, normális anyagból van, vagy valami hideg tűzzel játszadozik. *
-Remek, szerencséd, hogy a ruhád is az, különben most rohangálhatnál egy kuka tetővel elől-hátul.
*Ezen már elnevetem magam, sokadszorra gondolkodom el ezen és mindig a pucér srác tolakodik elém, persze a nemesebbik részei homályba vesznek. A kérdésére a fejemet rázom, mert igazából nem pont azt csináltam, de majdnem. Bele is iszom a kávémba, kihűlt de folyékony viszont nincs túl jó íze.* -Molekuláris manipuláció. Azt hiszem ez jellemezheti legjobban azt amit csináltam. A molekulák rácsszerkezetét változtatom meg. Ezáltal bármilyen halmazállapotot felvehet, vagy egészen megváltozik az anyag. A kávém például szar lett, mármint úgy értem, nem lett belőle…khhmmm….fekália hanem iszonyú rossz íze van, valamit elrontottam visszafelé.
*Elgondolkodva nézem a poharat de ahhoz, hogy rájöjjek a gondra, sokkal többet kellene foglalkoznom ezzel most pedig nincs időnk. valahova be kellene mennünk és nem csak egy másik kávé jönne jól hanem egy mosdó is. *-Arról a suliról beszélsz ahol olyanok vannak mint mi? Most hallok róla másodszor, még nem jártam ott, de a bátyámmal terveztük, hogy megnézzük, de nem nagyon bíztunk benne. Egy kicsit bonyolult az életünk és nem kellene feltűnést keltenünk.
*Egy röpke pillanatra hátranézek arra ahonnan elindultunk és ahol pont olyasmit tettem amit nem kellene. Halkan felkacagok a saját felelőtlenségemen, kínomban.* -Amint látod ez nem mindig sikerül…..nem, dehogy. *Rázom meg a fejem a kérdésre és önkéntelenül is elfintorodom ahogy ránézek. *-Nem igazán jó már, de ki kellett próbálnom. Egy másik jól jönne és egy mosdó is. Mesélhetnél addig arról a suliról, irtóra érdekel. *Úgy látszik már határozott tervei vannak mert nem állunk meg nézelődni, teljesen rábízom magam, biztosan jobban tudja hova érdemes bemenni, ezt a városrészt nem nagyon ismerem még, nem sokat flangáltam erre mióta ideköltöztem a bátyámhoz.*


//Nagyon király a szövegdobozod Smile //






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Steven Strait
Hozzászólások száma : 16
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Hope & Katharina -    Szer. 10 Feb. - 13:57


Hope & Cassius


Na igen.
Ez az egész dolog, ami éppen itt történt, valamennyire még nekem is zavaros. Hiszen nem is annyira régen még én sem tudtam, hogy léteznek más hozzám hasonlóak, most pedig egy rakással élek egy fedél alatt. Persze sejtettem, hogy nem vagyok egyedülálló, habár igazán imponáló volt az egyediség gondolata is. Valahol igazat kell adnom Xaviernek az elvért, hogy csapatban azért mégis csak jobb, mint egyedül.
Néha.
A lányra nézek a kávérugdosás után. A bakancsnak hála nem éreztem különösebb fájdalmat, de a keménységet azért érzékeltem. Most pedig azt, hogy engem bámul. Meg a ruhámat. Mi a...?  Lenézek én is magamra... van rajtam valami, vagy rossz cuccot vettem fel mielőtt elindultam? Aztán beugrik... biztos a tűz miatt. Ezen sokan meglepődnek. - Azon kívül, hogy lángra lobbanok - Mármint, hogy nem omlik porrá minden ruha, ami éppen rajtam van, amikor kigyulladok. Ez valami plusz képesség, vagy inkább képesség kiegészítő.
Visszanézek a szöszire, aki végre meg is szólal.
- Ez a megmentési mánia úgy érzem közös pont lehetne. - mondom szokás szerint kissé szarkasztikus hangnemben. De valahol azért így gondolom, na. Nekem sem volt kötelező iderohannom.
De ha már itt tartunk... nem láttam még ezt a csajt az iskolában... pedig a megmentési mániások mind oda kerülnek. Tudtommal.
A kávét szemlélgetem, és próbálok rájönni, mi a fene történt vele. Már éppen kérdezném, és nyitnám a számat, amikor a lány csak úgy kimarja a kezeim közül. Felvont szemöldökkel nézek rá.
Főleg, amikor rám rivall. Nem szoktam hozzá, hogy így beszéljenek velem.
- Hé, nyugi, nyugi! Nem nyúlok! Mi bajod van? - kapom el tőle másik kezemet, ami érte nyúlt volna.
- Nem akarlak bántani, nem azért segítettem... jézusom... - mondom színpadiasan eltúlozva a kiakadást, majd inkább javaslom, hogy húzzunk el, és látszólag ebben egyetért végre.
Elindulunk, meglehetősen gyorsan - legalább érti, hogy tényleg nem árt felszívódni innen - közben pedig úgy látom, hogy elég erősen rákoncentrál a kávéra. Meg is kérdezem, hogy mi a fenét csinál, de közben érkezik egy bemutatkozás is. Nincs sok kedvem ismerkedni... de ha már a sors így hozta... és a szöszi egészen csinos is. Talán nem lesz unalmas sem.
- Cash. - mutatkozom be egészen röviden, de hát ő sem kerített a dolognak nagy feneket. Aztán bólintok a mutáns dologra. "Is". Tehát akkor jól gondoltam, neki is van ereje, ő csinálta azt a kávés trükköt.
Ismét bólintok. Hogyne tudnám, hogy ijesztő vagyok? Éppen ezért is olyan állat ez az egész!
- Jah. Meg tudok dobálni is, és tűzálló vagyok. Satöbbi. - kissé talán unottan mondom, de az utóbbi napokban annyit beszéltem a képességemről, hogy akármennyire is király, kissé már meguntam egy időre.
- Te pedig megfagyasztottad a kávét? - kérdezem menet közben, miközben szememmel meglátok egy eldugott kis sarki pizzázót. Úgy emlékszem, hogy egészen jó kis hely, és lehet be kéne menünk valahová, hogyha keresnének minket, ne a nyílt utcán szaladgáljunk. Nem hiszem, hogy bárki is benézne egy pizzázóba, és nem ártana, ha le is ülnénk egy kicsit a nagy izgalom után. A lánynak legalábbis szemlátomást nem jönne rosszul. Már nem mintha látszólag bármi baja volna.
Így hát arra veszem az irányt, csak veszi a lapot.
- Nem láttalak még a suliban... - mondom, hiszen gondolnám, hogy egy ilyen fiatal kiscsaj tutira oda jár, hogy tudja kontrollálni a képességét. Persze nem biztos, hogy mindenki olyan lobbanékony, mint én. Haha.
- Fúj... ugye nem akarod meginni ezek után? Inkább meghívlak egy másikra. - fintorodom el, amint rájövök, a kávé szuggerálással mire készülhet. Hope. Mert, hogy így hívják.
Szép neve van. Már amennyire értek ezekhez. Azt jelenti: remény. A remény pedig mindig kell. Az az, amire mindig szükség van és ami sosem veszhet el. Ami erőt ad, és ami kilátást az útra.
Hope.
Igazából gyönyörű. És igazából a lány is.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Dakota Fanning
Hozzászólások száma : 146
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Hope & Katharina -    Kedd 2 Feb. - 21:00


Cassius & Hope





*Egészen fura, hogy mostanában ennyi hozzánk hasonlóval találkozom, pedig másfél évig gyakorlatilag az utcán éltem, igaz, hogy nem nagyon mutatkoztam, de azért mégis. Mintha valamiféle jel lett volna a sorstól. Először Leo és a fura ikertesója akivel egy testben élnek de mégsem, aztán a doktornő, utána az a katona aki még egy suliról is beszélt nekem ahol csupa mutáns lakik és végül most a szélkezű lány, meg a lángoló srác. Életre kelt képregényalakok mind és én is benne vagyok. az elrablásomtól eltekintve azért szerencsésen alakult az életem, nem kerültem azóta nagyobb bajba, és azt hiszem Jason ismeretségi köre eddig úgy is kenterbe ver mindent, nehéz lesz felülmúlni és nem is törekszem rá. Azon nem gondolkodom, hogyan alakult volna ha ez a tüzes parti nem jön össze, viszont még mindig kapkodom a fejem a sok furcsaságon ami gyors egymásutánban ért el. Azért nem mindennap látok lángoló kezű embert úgy, hogy sértetlen marad, de kezdem kapisgálni ezt a mutáns dolgot. Láthatóan megkönnyebbülök mikor a lángok eltűnnek a fiúról és csupán némi füst marad utána, ő egyáltalán nem sérült meg, de ha ez egyfajta képesség akkor nem is csoda, viszont a ruhája….még mindig a kezemben tartom a kabátomat készenlétben és úgy stírölöm a kabátját, hogy legalább egy körömnyi égésnyomot, kiégetett lyukat találjak rajta. Észre sem veszem de még a szám is elnyílik közben, a nyálam nem csorog de körülbelül úgy nézhetek rá mintha minimum kísértetet láttam volna. Ahogy belerúg a kávés poharamba az fájhat, elég keményre sikerült, nem mindig jön össze tökéletesen, hiszen nem úgy megy az, hogy egyből ráérzek az anyagok molekuláris rácsozatára, és tudom mennyire változtassam azt meg. A nagy bámulásból így lesz egy kis kárörvendő mosoly az arcomon.*
-Nem volt szándékos…..én csak kávéért jöttem aztán meghallottam a kutyaugatást és a kiabálást.
*Mindkét kérdésére válaszolva hátrálok el tőle, próbálom megtartani a három lépés távolságot, nem azért mert félek tőle hanem mert nem akarom, hogy hozzáérjek bárhogyan. Fürkészőn és kíváncsian nézek rá, régen biztosan elhúztam volna a számat egy ilyen stílus hallatán de azóta egészen más körökben forgok, hogy elkerültem otthonról. Anya kis hercegnőnek nevelt, az utca és az élet, az a nagybetűs amiről olyan sokat beszéltek és amibe még nem kellett volna nagyon belekóstolnom, egészen eltérített a habos lányálmok felől. A kávémra még igényt tartok, legalábbis arra ami a srácnál van mert a másikat jó messzire sikerült dobnom, két okom is van arra, hogy a pohár után kapjak vagy lépjek ha nem sikerül egyből a kezembe marnom. Egyrészt kell a kávé, másrészt nem akarom, hogy a fiú megfogja a kezem, pedig láthatóan ez a szándéka.*
-Ne érj hozzám! Nem szabad! Nem érinthetlek meg!!
*El is rántom a kezem, már csak az hiányzik, hogy holtan essen össze, épp elég volt Jasont látni ahogy kínok között vonaglik, de az önvédelem volt és muszáj. Azt azért szeretném életben látni aki segített és megmentett egy éles helyzetből. Ő legalább itt maradt, nem úgy mint a szélkezű lány aki mint a kámfor eltűnt. Magamhoz szorítom a kabátomat és a megszerzett kávés poharat, elindulok a sikátor kijárata felé mert én sem maradnék itt szívesen, s hiába nem látok senkit a közelben, az nem jelenti azt, hogy nem is láttak meg minket. *-Menjünk innen a fenébe! *Ebben legalább egyetértünk. Közben a kávémra koncentrálok, a már ismert rácsra és elkezdem szép lassan átalakítani. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy az íze is ugyanolyan lesz-e mint korábban, még sosem kóstoltam átváltoztatott kávét, fagyit sem és Amber kivi levét sem. *
-Hope vagyok és te? Szóval….szóval te is mutáns vagy és ez a képességed, hogy lángolsz. Egészen ijesztő elsőre tudod? * Még kicsit remegek, de azt hiszem ez az átéltek utóhatása és persze a szervezetemből kiürülő adrenaliné. A kedvem viszont határozottan jobb mint fél perccel ezelőtt és kíváncsi vagyok a srácra, nem hiszem, hogy óvatosságból el kellett volna rohannom vagy nem megmondani a nevemet, Aiden biztosan nyakon vágna ha tudná, de most nincs itt. Egyébként meg azt hiszem a múltkori kis akciójával még előnyben van. Nem tudom merre megyek csak ki innen ebből az utcából, közben azon filózom hogyan és miért tűntek el olyan váratlanul a kutyák és ha valaki erre utasította őket, miért így és miért pont azt a férfit támadták meg? Továbbra is tartom a távolságot a sráctól, de azért jól megnézem magamnak, egész helyes. Azt hiszem a lányok a régi sulimból azt mondanák rá, hogy kilences és ebben egyetértenék velük. *







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Steven Strait
Hozzászólások száma : 16
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Hope & Katharina -    Csüt. 28 Jan. - 14:20


A bajbajutottak



És a kutyák hátrálni is kezdenek.
Remek. Nagyszerű. Legalább ennyiben nem mások ezek az állatok, hogy ugyanúgy félnek a tűztől, mint bármelyik másik élőlény.
Anyira elégedetten hadonászok lángoló kezeimmel, hogy részint ezért sem zaklat fel a mögöttem álló kis csaj rémüldözése, részint meg azért sem, mert ha produkálok ilyesmiket, általában ugyanez a reakciója másnak is. Mondhatni megszoktam.
Na azért felötlik a fejemben egy "fogd már be" mondat, hogy elhallgattassam, és ne rohanjon a fél város ide, nézni ahogy hepi börzdéjt játszok gyertyaként a sikátorban... de inkább csak morranok egyet, és terelem tovább a dögöket.
Engem már nem akartok megkóstolni, mi?
Aztán a kutyák egyszerre csak fülelni kezdenek, majd a következő pillanatban eliszkolnak, mintha csak hívta volna őket valaki. Döbbenten állok meg és bámulok utánuk. Mi a...?
Furcsa ez az egész, és a pasas meg a szeles csaj is eltűnt. De ez már nem az én gondom. A piros dzsekis viszont még itt van, legalábbis hallom a rémültnek tűnő hangját a hátam mögül. Hogy elégek e?
Megfordulok, és megütközve nézek rá. Hé, szivi, eléggé egyértelmű, hogy mi van, nem? De inkább csak rázok egyet a kezeimen, és el is tűnnek a lángok rólam. Ha már ezt akarta. Végülis szépen kérte. Még füstöl pár másodpercig a levegő körülöttem, aztán már az sem. Ketten vagyunk, tök csendben a sikátorban. Mintha mi sem történt volna. Elindulok felé, amikor belerúgok az egyik kávés pohárba, amit láttam,, hogy eldob a lány. Áú! Ez kemény, mi a franc?
Lehajolok, és ahogy felemelem, egyik szemöldökömet felvonva méregetni kezdem. Aztán a lányt is.
- Mutáns gyűlést tartottatok? - kérdezem aztán, jelezve ezzel, hogy nem vagyok hülye, és rájöttem, hogy neki is van valamilyen képessége. Bár igazából nem is tudom milyen képesség lehet ez. És miért nem használta jobban. Vagy passzív képesség lehet?
- Mi a franc volt ez az egész? - vonom aztán kissé kérdőre a lányt. Hiszen mégis csak egy elég furcsa szituációba csöppentem bele. És talán a stílusom nem a legkedvesebb, de hát ez van... én ilyen vagyok.
Megszoksz vagy megszöksz.
Körülnézek közben ismét. Nincs itt senki. De nem volna jó, ha itt lennénk, amikor felbukkan valaki, aki hallotta, hogy itt valami gáz van. Mondjuk a zsaruk. Vagy olyasvalaki aki a kutyákat irányította. Bármi is volt az alapsztori, nem szeretném átélni a következményeit.
Eldobom a kőkemény kávét, amit eddig a kezemben tartottam, és finomnak nem nevezhető mozdulattal, de jó indokkal ragadom meg a piros kabátos kezet.
- Gyere, húzzunk innen! - mondom a lánynak, és remélem, hogy a történtek után nem gondolja azt, hogy azért mentettem meg, hogy aztán bántani akarja, és velem tart. Ki tudja merre, csak el. Talán bemenekülhetnénk a kávézóba. De lehet, hogy jobb volna még annál is messzebb, és minél gyorsabban. Nincs valami jó érzésem a helyzetet illetően. Fel kellene hívnom a professzort. Van valamerre egy telefonfülke? Uh... mondjuk tuti kinyír, hogy nem vagyok órán, bakker... inkább mégsem hívom.
Csak lépjünk le innen a szöszivel.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Dakota Fanning
Hozzászólások száma : 146
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Cassius & Hope   Szer. 27 Jan. - 7:29


Cassius & Hope





*Azért emberekkel szemben sokkal könnyebb, talán mert kiszámíthatók, vagy lehet velük beszélni és elterelni a figyelmüket, jobb belátásra bírni őket vagy felbosszantani, hogy hibát kövessenek el. Ezzel szemben az állatok ösztönösen cselekszenek, a felbőszült vadak pedig még rosszabbak. Nem tudom mi ütött a kutyákba de az biztos, hogy nem valami éhező kóbor ebek, mert ahhoz elég jó húsban vannak és a szívdobbanásnyi idő alatt felmért külsejük is arra enged következtetni, hogy gondosan vannak ápolva. Épp ezért nem értem az egészet, de nincs időm gondolkodni rajta mert két kutya is felém indul fenyegetően és nekem nincs olyan képességem mint a mellettem lévő lánynak, a méregtermelésem miatt csak közvetlen kontaktus útján tudom megvédeni magam, itt rontotta el Jason is aki annak idején elrabolt, hogy lecsapoljon mint egy kígyót a mérgemért. Meg persze a genetikai vizsgálatok amiket apám kezdett el, de ő legalább azért, hogy segítsen, Jason és az őt segítők viszont fegyverként akartak használni. Sosem felejtem el a családunk legjobb barátjának hitt férfi döbbent arcát mikor tudatosult benne, hogy megérintettem s annak milyen következményei lesznek harminc másodperccel később. Ahogy az engem méregető dögök véreres szemeit sem, a vicsorgó pofákat. Az egyik kutyát sikerült úgy fél percre megzavarnom, nem sok időm maradt, a másik minden bizonnyal rám fog ugrani és erre is készülök fel, ahogy megmozdul oldalra fordulok és felhasználva a lendületét továbbsegítem, lehetőleg valahol a bőrénél megérintve. Ez persze irtó kockázatos és elég kevés felület van rajta ahol nem fedi szőr a testét, de arra apellálok, hogy a doberman rövid szőrű és talán sikerül. tűz illatát érzem de nem tudatosul bennem, csak akkor amikor a srác elém ugrik, egy röpke pillanat alatt játszódik le bennem a gondolat, hogy ezt a tüzet éreztem, de már döbbenten és ijedten nézek rá ahogy hátrálásra készteti az állatokat. *
-TE LÁNGOLSZ! ÚRISTEN TE ÉGSZ!
*A látvány számomra veszélyt jelez, aggódást, a másik ember megsegítését, de úgy tűnik ő remekül érzi magát lángolva. Már venném le a kabátomat, hogy ráterítsem és eloltsam, de ő csak megy előre a kutyákat meghátrálásra kényszerítve és még hangos kiáltásokkal is próbálja elűzni őket. Ha nem lennék az aki és nem sejteném, hogy rajtunk kívül mások is vannak olyanok mint mi a bátyámmal, minden bizonnyal a srác már a földön feküdne, én rajta a kabátom pedig köztünk mint tűzoltó eszköz. Így azonban az utolsó pillanatban visszafogom magam, persze azért bennem van még a félsz és a féltés, a kabátomat le is veszem, hogy ha mégis szükség lenne rá, de nem lesz. A tűztől minden állat fél, és hiába van bennük a támadás ösztöne, vagy egy parancs teljesítésének akarata, a forró lángok szaga és a félelem egyre hátrébb taszítja őket. Lépésről lépésre. A lány akinek szél kezei vannak az épp feltápászkodó és újra rátámadó döggel van elfoglalva, eltaszítja őt újra és utána is megy, a korábban megtámadott férfi pedig feltápászkodik és hátrál. Kidülledt szemekkel nézi a nem mindennapi jelenetet, majd sarkon fordul és amennyire képes sántikálva szaladni, olyan gyorsan el is tűnik. a széllány pedig a kutya után veti magát aki az újabb repüléstől és gondolom mert jól meg is ütötte magát, vinnyogva a férfi után megy. Talán a leggyengébb láncszem elmélet miatt, talán csak azért mert elege lett. *
-Ugye nem fogsz elégni?
*Kérdezem immár kisebb hangon és bár nem nyugodtam még meg azért már valamennyire tudatosult bennem, hogy neki így jó. Ő is olyan mint a lány és mint én és mint a bátyám. Hihetetlen. Igaz, egy ideje már tudjuk, hogy vannak mutánsok, e igazából még nem találkoztunk senkivel, csak én azt hiszem, a betonba körömmel autogramot író doktornővel. A srác talán elűzné a lángjaival a kutyákat, de végül erre nincs szükség. Mindkét kutya felkapja a fejét és mintha valamilyen hangot hallottak volna fülelnek, majd egyik pillanatról a másikra érdektelenné válunk a számukra, vesznek egy éles fordulatot és elszáguldoznak. Ha lehet, ez még annál is furább ahogyan támadtak, vérszomjasan de mégsem kiéhezve. Inkább tűnt parancsteljesítésnek az egész és a hirtelen eltűnésük ezt igazolja. A lány is eltűnt a sikátor másik sarkánál, talán a férfinak akar segíteni, talán csak látta, hogy már van rajta kívül is aki segítsen és jobbnak látta eltűnni mielőtt kérdéseket teszek fel neki. *
-Eloltanád magad ha megkérlek szépen. Félelmetes!
*Még a szemeim is tócsányira kerekednek a látványtól és hiába látom, hogy tök jól van, azért ez nem normális. Körülnézek, de úgy tűnik nincs más társaságunk hála az égnek, különben nem is tudom mit tennék. Mondjuk a látvány miatt a srác lenne nagyobb bajban, az én képességem nem látszik, viszont annál halálosabb, ezért az utolsó pillanatban észbe kapva teszem a hátam mögé a kezeimet és próbálom tartani a sráctól a három lépés távolságot.*






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : Steven Strait
Hozzászólások száma : 16
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Hope & Katharina -    Hétf. 25 Jan. - 23:20


A bajbajutottak



Amikor reggel felkeltem, eszem ágában sem volt kimozdulni az iskolából.
Nem mintha annyira megszerettem volna máris, hogy nem akarnék máshol lenni. De hideg volt. És nyomott hangulatú idő. Az ember ilyenkor pedig még akkor sem szeretne órára menni, ha ahhoz nem kell elhagyni egy épületet sem. Inkább csak bevackolna valami jó kis kandalló elé egy bögre teával. Vagy kávéval.
Ó, a kávé... volt ugyan az iskolában is, de ismertem egy remek kis New Yorki kávézót, ahol szerettem ahogyan tejszínhabot fújnak a tetejére, és mindenféle mintát szórnak rá fahéjjal. Na meg az íze is tök jó volt. Valahogy megkívántam, ahogy ez eszembe jutott. Aztán pedig ez a vágy olyan mértékben eluralkodott rajtam, hogy már az sem érdekelt, hogy hideg van.
Mire észbe kaptam, már régen elhagytam a birtokot, és bőrdzsekimet alaposan összehúzva, téli acélbetétesemmel lábamon baktattam a város felé. Elég hosszú volt az út, de ahogyan közeledtem, már úgy éreztem, bőven meg fogja érni. Legalább ki is mozdulok, és ha lehet feltankolok valami szállítható pohárban a forrócsokiból. De hát túl egyszerű lett volna, ha minden úgy megy, ahogyan az ember azt eltervezi.
Már majdnem ott voltam, már szinte karnyújtásnyira volt a cél, amikor meghallottam a hangokat... és cseppet sem kedves hangokat.
Kiabálás, kutya ugatás... és nem a játékos, parkban rohangálós "gyere ide kis drága hadd vakarjam meg a hasad" féle kutyás óbégatás.
Aztán egyszerre csak itt állok, egy sikátorban, bámulva egy fetrengő férfit, és három kutyát, ahogyan két szuperhősnő próbálja megfékezni őket. Remek.
Nem tudom, hogyan keveredhetek mindig ilyen szituációkba. Még csak azt sem tudom, ŐK hogyan keveredtek ilyen szituációba. De ahogyan elnézem a dolgot, egyikük sem a kedves gazdi. És ezek az állatok sem tűnnek túlzottan szelídnek.
Egy pillanat alatt felmérem a helyzetet, mielőtt elkezdem a felesleges hősködést. Mert miért is ne tenném? Egyesek szerint van némi... öhm... megmentési mániám.
De a lényeg, hogy az állatok éhesnek tűnnek... ami igencsak furcsa. Fajtiszta kutyák, nem korcs kóborok, és egészen jó állapotban vannak. Nem is kószálhatnának csak így itt, főleg nem támadó jelleggel, mint egy farkas falka... na de nincs idő az agyalásra!
És amúgy is van más elgondolkodni való a helyzeten. Például az, hogy az egyik, látszólag idősebb lány széllökéssel küld be egy kutyát a dobozok közé, a fetrengő pasas nem kis meglepetésére. Ez mindent megmagyaráz.
A másik lánynál nem látom, hogy volna e képessége, fel sem fogom első pillanatra, hogy az a kávés pohár nem lehet olyan kemény... csak azt látom, hogy a másikkal ellentétben, aki jól védi magát a lökésekkel, elég nagy bajban van. A kutyák már szinte nem is foglalkoznak a férfival.
Nem kiabálok, nem szólok semmit, csak minden mindegy alapon - hiszen már egy egész David Copperfield show lezajlott a sikátorban - bevetem magam a zűrzavarba. Ez az!
A zűrzavar jó, a zűrzavar megmutatja, hogy az ember még igenis él! A zűrzavar... feltüzel.
Mire a fiatalabb lányhoz érek, akit éppen leakar vadászni az egyik állat, már mind a két karom lángol, én pedig cseppet sem szívderítő arccal - gondolom, hiszen eléggé felspannoltam magam - bevetem magam elé. A kutya pedig visszahátrál.
Nem meglepő, hiszen mozgó fáklyaként jelentem meg, az állatok pedig ösztönösen félnek a tűztől. Nem is hiszem, hogy szükség volna rá, hogy bármi mást tegyek azon kívül, hogy lángoló karokkal elkezdek hadonászni a kutyák felé.
- El innen! Húzzatok el! Tűnés! - rivallok rájuk, és közben nem védekezek, hanem egyenesen támadásba lendülök. Persze úgy állva, hogy megvédhessem a lányokat és a pasast ha kell. De egy sétáló tüzes piszkavas eléggé felkeltheti az állatok figyelmét.
- Takarodjatok! Húzás! - megyek tovább, és nem állok le. Ha kell eldobok egy két tűzgolyót is, de semmiképp sem az állatokra, csak a közelükbe maximum, hogy elriasszam őket. Ha minden jól megy, talán pár másodperc múlva el is iszkolnak nyüszítve a dögök.



A hozzászólást Cassius Drake összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 28 Jan. - 14:40-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Dakota Fanning
Hozzászólások száma : 146
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Hope & Katharina -    Hétf. 11 Jan. - 17:40


Katherina & Hope





*Ha életben maradok, akkor Aiden fog megölni miután Amber nyúz meg. Látva a két németjuhászt, még halványan remélek, azok nem olyan vérengzőek, persze csak akkor ha nincsenek ölésre képezve, de akkor meg nem tennének semmit, elvégre ahhoz parancs kell és nincs más itt a vérző férfin kívül csak mi ketten. A dobermann már kifejezetten félelmetes és rájövök, hogy ezt nem gondoltam teljesen végig. Én mint nyeszlett, éppen-hogy tizennyolc majd nekimegy három megvadult, vérre éhező kutyának. Na persze. Mindez csupán néhány szívdobbanásnyi idő alatt játszódik le bennem, de addigra már mindketten magunkra hívtuk a kutyák figyelmét. Ő is kiabál én is. Nem szeretném bántani a dögöket, de a parkbéli eset óta tudom, hogy néha nincs más választás, azért még mindig van bennem annyi kímélet, hogy a végsőkig próbáljam megvédeni az ő életüket is. Olyan fogásra nem vagyok képes mint Demetrius, de talán el lehet őket űzni valahogy. A kávéim, melyek egy kétpoharas tartóban vannak így könnyen tudom egy kézzel is tartani, már megváltoztak, a molekuláris szerkezetük más rácsozatot alkot mint korábban ezért szilárd lett, persze nem olyan kemény mint a fa vagy a fém, esetleg a kő, de simán el lehet dobni és üt is. A kérdésemre olyan válasz jön amire nem számítottam, most még azt hiszem ő is olyan Bruce Lee mint Demetrius, arra, hogy a háta mögé utasít megemelem a szemöldökeimet de sem visszavágni sem hátrálni nincs már időm. A dobermann indul meg és nem felém, úgy látszik az életmentő partnerem jobban tetszik neki, mondjuk bizonyos helyeken több harapnivaló van rajta, de persze ez még viccnek is marha rossz. Onnan, hogy a kutya megindult, felgyorsulnak az események. Az egyik németjuhász is elindul, de nem gyorsan hanem morogva, vicsorogva és fenyegetően lassan miközben engem fixíroz. Ez sokkal félelmetesebb mintha nekiindult volna mert tovább tart. Közben a dobermann elrepül a hirtelen támadt széltől ami még az én tincseimet is megmozgatja bár nem olyan mértékben mint az övét. Már nem tátom a számat, azóta nem, hogy láttam a doktornőt a körmeivel monogramot írni a betonfalba. A férfi azonban csak bámul és nem hisz a szemeinek. Ekkor indul meg a németjuhász vágtában és azonnal a másik is. Mindketten felém, talán bennem látják a prédát, elvégre eddig csak álltam mint a fa szent, legalábbis ennyi látszódott, de legbelül halálra izgultam és féltem magam. Azért nem örülök annak, hogy mindjárt kettőt kapok a nyakamba, az elsőhöz vágom a két pohár kávét egymás után, azok pedig repülnek és ütnek is, mert pont szemközt találom az elsővel, a második oldalba kapja de már vinnyog. Láthatóan nem folyadék volt már amit hozzávágtam. A másik kutya épp akkor ér elém és már ugrásra készül hacsak egy újabb szélroham nem repíti el őt is, a férfi pedig sántikálva elfut. Utóbbit nem látom, nem is érdekel, két mérget izzadó tenyeremet fordítom a kutya felé, és hajlok el oldalra, hogy ne az arcomba kapjam. Mindegy mi történik a végeredmény a fontos, vagy repül a kutya vagy ledönt a lábamról amire fel vagyok készülve, de megharapni már nem fog. Persze jobb lenne ha repülne és nem az én mérgemtől pusztulna el. A harmadik – első – kutya lassan kikeveredik a doboz halom alól….*






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Hope & Katharina -    Vas. 10 Jan. - 0:34

Hope & Katharina
Nem tudnám pontosan megállapítani, hogy mi az, ami miatt mindenféleképpen egyedül akartam elhagyni a két fős birtokomat. A Bart-al töltött éjszaka után teljesen összezavarodtam, és nem látok tisztán. Mióta sikerült kárt tennem valakiben, a képességem első használatát követően, természetes, hogy elzárkóztam a világtól. A szüleim elhagytak, lemondtak rólam és csupán a nagyszüleimnek köszönhettem, hogy sikerült szerető családban felnőnöm. Az ő kettejük szeretete és persze anyagi helyzete tette lehetővé, hogy sikerült egészségesen felnőnöm - a körülményekhez képest -. Aztán megtörtént, hogy felnőttem és saját birtokom lett. Ahová nem kívántam beengedni senkit sem, de a sofőröm végül valahogyan átjutott azon a vékony hálón és befészkelte magát az otthonomban. Mostanra velem lakik egy telken, csak a az udvar végében egy kisebb házban. A rengeteg örökségnek hála fenntudom tartani mindkettőnket. Ő az egyetlen kapcsolatom a külvilággal, az emberekkel. Ő tudja, hogy mi vagyok és talán éppen ez az, amire szükségem volt ahhoz, hogy egy alkoholba mártott pillanatba átadjam magam a gyengédségének. Ostobaság, biztos nem tettem volna ilyet.
Szándékosan siettem el korán, de nem hagytam üzenetet. Nem akartam, hogy ha felkel utánam eredjen. Ennyi távollétre nekem is szükségem van. Bárhogyan is alakuljon, most jobb, ha külön vagyunk. Tulajdonképpen fogalmam sem volt a célomról, csak mentem. A kávé volt az egyetlen pont, amiben biztos voltam. Útban a kávézó fele végig azon tanakodtam magamban, hogy listát készítsek mentálisan a pro és kontra érveimről Bart-al kapcsolatosan. Mindkét oldalon igazán szép sorban tornyosulni látszottak a feltételek, de volt valami, ami nem hagyott nyugodni. Mégpedig az, hogy mindig mikor szembe jött velem egy ellenérv, a szívem tiltakozni kezdett ellene és meggyőzött róla, hogy buta érv. Összezavartam saját magam, így nem csoda, hogy a szívem megállt, mikor meghallottam a kiabálást. Nem is habozhattam, azonnal rohanni kezdtem, hogy elérjem a kétségbeesett hangforrás tulajdonosát. Tudtam a futólépteim alatt, hogy bárki is az, bajban van. Én pedig tudok segíteni.
Ahogy megérkezem és lefékezem tisztán látom a szituációt, ahogy a három kutya bekeríti a férfit. Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem, de szuper-erővel a birtokomban képes vagyok elbánni velük, ezért kiabálok, majd kalimpálok is. Kissé összerezzenek, mikor mögém érkezik pár másodperccel később egy fiatalabb lány. Láthatóan ő is kész segíteni a férfin és ez örömmel tölt el. De nem időzik rajta sokáig a tekintetem, a morgó-ugató kutyák visszavonzzák a figyelmem. A lány ellépdel mellőlem és kiabálni kezd. Csalinak készül, hát legyünk csalik mindketten.
- Héj-Héj! - ismétlem, miközben próbálom elkapni egy-egy kutya tekintetét. Igazából nekem mindegy, hogy melyik figyel fel rám, a fontos, hogy sikerüljön a férfitől biztonságos távolságra csalnom őket. Tudom, hogy kutyákat büntetni nem ér, hiszen nem ők tehetnek a neveltetésükről, de egy ember élet számomra fontosabb és ezt nem is fogom egy percig sem kockáztatni. Őszintén szólva féltem a lányt, mert kisebb és törékenyebbnek is tűnik nálam, ezért mikor felém szól, úgy döntök kerek-perec elmondom, hogy mi vagyok és megkérem, hogy húzódjon mögém, vagy fusson el, de ne csalizgasson tovább.
- Szia! Öhm, megtudom védeni a férfit, ezért kérlek gyere vissza mögém. Nem akarom, hogy bajod essen! - elvégre én vagyok az idősebb, hátha a bizakodó hangom és arcmimikám készteti rá, hogy elhiggye nekem, hogy kész vagyok megvédeni őt és meg is tudom. Miközben szavalok hozzá, az egyik kutya morgása felhangosodik és a szemem sarkából látom, hogy megindul felém. Azonnal felé fordulok teljes tartásommal és -bár előtte még ilyet nem csináltam- jobbomat lendítve szél keletkezik közvetlenül előtte, olyan lökőerővel, hogy méterekre elhajítja, pár kidobott doboz közé az állatot. A szőke tincseimet is eléri a hullám, s csak mikor annak vége pillantok újra a lányra.
- Érted már? - nézek rá, majd újra a megdöbbent férfira és az előtte morgó kutyákra. Felveszem a támadópozíciót és kész vagyok megindulni, hogy véget vessen ennek a helyzetnek.
credit: Talulla •• music: We Are. •• To : Hope

Vissza az elejére Go down

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Dakota Fanning
Hozzászólások száma : 146
Kor : 20



TémanyitásTárgy: Re: Hope & Katharina -    Hétf. 4 Jan. - 7:47


Katherina & Hope





*Egész jól haladunk a nyomozással eltekintve attól, hogy a bátyám egyre ramatyabbul néz ki. Eddig „csak” megviselt volt, de betudható annak, hogy más fél évig aggódott miattam és éjt nappallá téve kutatott utánam. Most, hogy megvagyok és együtt vagyunk és már elvileg nem áll fenn annak a veszélye, hogy elszakítanak minket egymástól, azt hihetném és joggal, hogy néhány dolog rendbe jön az életünkben. De nem, Aiden mindig rácáfol, most épp azzal, hogy az irántam való féltése miatt nem szólt egy nyomról, így egyedül megsérült, Amber szerint egy fél lámpaoszlopot szedett ki belőle. Észre kellene már vennie, hogy felnőttem, tizennyolc vagyok. Még kamaszodtam mikor eltűntem ez igaz, talán még mindig azt a kislányt látja bennem, de basszus már nem az vagyok. Sokkal több mindent megéltem mint amennyit hisz, az utcán éltem, túléltem. Jól esik, hogy védeni akar, de szerintem tudok annyit mint ő, ráadásul nem vagyok olyan védtelen, ezt pont neki kellene tudnia a legjobban.
Reggel korán keltem és hagytam aludni, szándékosan nem keltettem fel hanem csak egy cetlit írtam ki az asztalra, hogy majd jövök, dolgom van és ha nem ugrál, akkor viszek neki kávét. A nem ugráláson azt értettem, hogy nem indul el utánam megkeresni, hanem pihen. Végül is mintha lenne egy lyuk az oldalán vagy mi. A kávézóban kértem egy kávét tejjel és kevés cukorral Aidennek, a másikat sok cukorral és tejszínhabbal, fahéjjal. Még forró ezért nem iszom bele, csak elindulok hazafelé, félúton már iható hőmérsékletű lesz. Mikor kilépek a kávézóból és jó pár lépésnyire eltávolodom a bejárattól, akkor hallom és látom a történéseket. Kutyaugatás, több kutyáé és hallhatóan veszettül dühös, vérengző. Meg tudom különböztetni mert mindegyikhez volt szerencsém….néha eljárok a parkba, ott ismerkedtem meg Demetriusszal aki rendőrbíró, neki is van kutyája de az a másik amelyik megtámadott minket, na annak volt ilyen hangja mint ami a sikátorból jön. A kiáltás csak később jut el hozzám, de már azt is látom, hogy egy lány fut arra. Legalábbis ebből a távolságból és két pillanatra lánynak tűnik. Aztán  üvegek gurulnak ki a sikátorból, csak két lélegzetvételnyi ideig merengek el azon mi történhet ott, aztán én is nekiindulok. Nem tudom mire számíthatok, a kutyák az addig oké, az üvegekkel nem tudok mit kezdeni, hogy ki az aki kiáltott és miért; nos az már más kérdés. A csaj mögé érkezem mikor kiált, onnan hasonló helyzetet láthatok mint a parkban, csak épp itt három kutya van és nuku bunkó gazdi.  Szeretem a kutyákat és hiszem, főleg Demetrius megismerése óta, hogy javában a gazdájának a tanításán múlik a kutya viselkedése, ám ezeknek az állatoknak láthatóan nincs gazdája, elvadultak, már nem lehet segíteni őket, ráadásul egy ember veszélyben van. Nem játszhatok irgalmas szamaritánust. A csajnak, akiről most már látom, hogy kissé idősebb mint én, csak akkor van esélye, ha megosztjuk a kutyák figyelmét, ezért eltávolodom tőle és én is kiáltok, még integetek is. *
-HÉÉÉÉ! IDE!
*Egyik kezemet magam mellett lógatom tenyérrel kifelé, hogy bármikor meg tudjam érinteni a kutyát, érzem ahogy a méreg elönti a véremet. A másik kezemben a kávék, amint telítődtem arra koncentrálok, hogy a kávéban lévő molekulák rácsai megváltozzanak, a folyékonyból szilárd lesz és amint az egyik vagy kettő, esetleg mindhárom kutya felém támad, jó fegyver lehet figyelemelterelésre és akár sebzéshez is. Hogy a csajszi mit csinál nem tudom, én nem vagyok olyan mint Leo aki megérzi más mutáns képességét. Azért mielőtt még ránk vetik magukat, jó lenne tudni van-e terve.*
-Hello! Valami terv?
*A kutyák már felénk fordultak, de még nem döntötték el, hogy maradjanak-e a biztos mellett, vagy tőlünk féltsék a prédát.*





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég
mutant and proud


Vendég



TémanyitásTárgy: Hope & Katharina -    Szomb. 2 Jan. - 21:16

Hope & Katharina
Hosszú napok óta nem dugtam ki az arcom a menedékemből. És azt hiszem, hogy most itt az ideje. Valamivel korábban, valamivel szokatlanabb napon teszem meg, nincs még bennem a kellő erő, hogy emberek közé merészkedjek. Túl sok minden történt. Ezúttal Bart nélkül jöttem el. Nem is szóltam neki, hogy eljöttem. Nem akarom, hogy tudjon rólam mindent, nem akarom, hogy a kapcsolatunk még egy fokot meglépjen. Azt hiszem mindkettőnk számára jobb, ha megtartjuk a sofőr és főnöke kapcsolatot. Máskülönben, rejteget valamit. Én pedig mutáns vagyok. A titkai olyan áthatolhatatlan hálót szőnek körénk, amin aligha lenne képes bárki is keresztül küzdeni magát. És jól van ez így.
Korán van, alig pirkadt még. Lassú, szinte vontatott léptekben szelem New York utcáit. Szándékosan nyitottabb, kevésbé látványos, kevésbé zsúfolt helyet választottam. Kávéra van szükségem. És egy napra van szükségem, távol az életemtől. Miközben a kávézó felé sietek kutya ugatásra kapom fel a fejem, ám tekintetem hiába vonom irányába. Másokat az úton nem igazán mozgat meg a hang, így én is tovább haladok. Újabb ugatások, mintha többen lennének, de még ez is kevés, hogy felfigyeljek irányukba. Azonban egy kiáltás ér el, és a lábam, mintha kilőtték volna indul meg a sikátor felé, ami még így nappal is sötétnek hat. Üvegek gurulnak ki, és ekkor gyorsítok a tempómon. Senki nem indul mellettem, senki nem akar segíteni. De sosem voltam arról híres, hogy a magány megakadályozzon akármiben is.
Lelassítok a sarkon és onnan veszem észre a három termetes jószágot, akik egy férfi köré építenek meseszép félkört. Ajkaim elnyílnak és szinte azonnal odaszólok.
- Héj! - indulok közelebb, majd lelassítva nézek a férfira, majd az állatokra. Kezeim megemelem, hogy ha szükség van rá, megóvhassam a férfit a támadástól.
credit: Talulla •• music: We Are. •• To : Hope

Vissza az elejére Go down

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Hope & Katharina -    

Vissza az elejére Go down
 
Hope & Katharina -
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Angelica Katharina vs Kiryu Rey
» Katharina Karin Kadaverin
» New Orleans-i park

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-