we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Jean Grey
Csüt. 14 Dec. - 20:40

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Jamie Cavenaugh
Szer. 13 Dec. - 20:38

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Kedd 12 Dec. - 18:53

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 10 Dec. - 20:40

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Pént. 8 Dec. - 16:13

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 8 Dec. - 16:02

Four Seasons szálloda
by Faye Adler-Barlow
Szomb. 2 Dec. - 16:04

Top posting users this month
Casey Andrews
 
Jamie Cavenaugh
 
Aaron Adler
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Jean Grey
 
Alysa Tate
 
Ryan Bane
 
Emma Frost
 
Dakota Lincoln
 
i'm here





Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Boyd & Yetta - Kanadai kisváros

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : ԅ Zoe Saldana
Hozzászólások száma : 113
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Hétf. 12 Okt. - 17:15

First topic message reminder :




Boyd & Yetta
Minden ember életében vannak jobb és rosszabb napok, még akkor is, ha az illető nem mondható száz százalékosan embernek. Én legalábbis nem igazán érzem annak magamat, hiszen... nem hasonlítok egy átlag emberre, csak ha nagyon akarok, ha koncentrálok rá, de fárasztó és veszélyes, ha netán a közben változom vissza, amikor mások között vagyok. No meg emberi formában se nagyon tudom kezelni a többieket, akkor se nagyon tudok mit kezdeni magammal igazság szerint, kapcsolatot teremteni, mosolyogni és barátságosnak lenni... nehéz. Ezt az ember mindig tanulja és ha nem tanulja meg idejében, akkor már sokkal nehezebb elsajátítani utólag, vagy talán szinte lehetetlen is. No, de a mai nap... tényleg nem úgy alakult, ahogyan terveztem. Reggel még minden rendben indult. Pár napja találtam egy lebontásra ítélt házat, ami ahhoz képest egészen jó állapotban van és gond nélkül be tudtam lógni annak ellenére is, hogy le volt zárva, tehát egészen jó lenne most a helyzet, ha nem arra ébredtem volna ma, hogy minden remeg és rázkódik körülöttem. Nem tudok olvasni, honnan tudhattam volna, hogy az épületet mikor bontják le, vagy egyáltalán lebontják, hiszen rengeteg elhagyott gyártelep van, amikhez évekig nem nyúl senki sem. De most nem ez volt a helyzet, arra kellett ébrednem, hogy minden omlik le körülöttem, és az is csak a képességemnek köszönhető, hogy sikerült kijutnom, de így is sikerült jó néhány felületi sérülést beszerezni, plusz egy nagyobb vágást az alkaromon, és az egyik csuklóm is kiment, vagy eltört, sejtelmem sincs róla, de nem igazán tudom mozgatni.
Ezek után nem volt épp a legegyszerűbb átvészelni a napot. A csuklóm még mindig nincs rendben, egy törés még esetemben sem jön olyan könnyen rendbe sajnos, ahhoz nekem is napok kellenek, de legalább nem hetek, mint egy átlag embernek. Ettől még jóval nehezebb volt a mai nap, így nem olyan könnyű ételt szerezni, az én fürgeségem is jelentősen csökkent a sérüléseknek hála, de legalább már a felületi apróbbaknak csak a hegei vannak meg, az alkarom az, ami még mindig csúnyán fest, elég mély a vágás. Éppenhogy bekötöztem, hiszen azért annyira nem értek hozzá, de már így is késő délután van. A holmijaim nagy része bent maradt a romok alatt, és szállás kell... és ennem is kellene valamit. E miatt van, hogy bár ritkán teszem meg, de most mégis úgy döntök, hogy egy normális lakóépületet célzok meg. Nem szokásom, de ott biztos, hogy találok ételt és biztos, hogy legalább az esti hűvös egy ideig nem ér el, talán találok kötszert is, mert a piszkos rongy, amivel átkötöttem a karomat nem a legjobb választás, azt még én is tudom, hogy ki kellene mosni a sebet.
Az emeleten nem látom égni a villanyt, ezért igyekszem fel a tűzlétrán, hogy azt az ablakot célozzam meg, ahol jó eséllyel nincs otthon senki sem, nagyon ritkán látok erre mozgást, ezért is volt már rá példa, hogy máskor is belógtam ide, csak rövid időre, de sokkal melegebb, mint a régi helyem. - Hahó! - azért nem viszem túlzásba, halkan szólok csak be, óvatos kopogtatással, ha netán kutya van, akkor se legyen belőle bajom. Volt már erre példa... kellemetlen, ha bemászol valahová és ott bent valami méretes vadállat fogad, mint afféle házőrző, vagy inkább mészáros. Innen viszont nem szűrődik ki hang, úgy fest egyelőre rendben van. Ügyesen feszítem fel az ablakot, van már benne gyakorlatom, hogy pattintsam ki a zárakat és szinte hangtalanul óvatosan érkezem a padlóra. Természetesen először a hűtőt célzom meg, majd csak után jön az, hogy elássam a sérüléseimet.


♫ Who we are ♫Aktuális viseletCsak egy kis kaja kéne©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Chris Pratt
Hozzászólások száma : 36
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Szer. 18 Nov. - 1:49


Yetta & Boyd

Nem lep meg a félelme. Ez természetes viselkedés olyanokkal szemben, akiktől félünk. A fajtájuktól vagy épp a kinézetüktől. Épp ezért nem tudom megérteni az ő nézőpontját. Én emberből vagyok, egy homoszapiensz ő pedig... Valami egész más, egy tovább fejlődött változata a mi fajtánknak, ami lenyűgöző. Új értelmet tud adni a csodák létezésének és a természetfeletti jelenségeknek. Mint ahogy a többi társa a laborban... Ha csak egy cseppnyi esélyem is lenne őket kihozni onnan, Isten legyen a tanúm rá, hogy megtenném. De így, túl sok a kockázat, s most itt van ez a nő is, sérülten, csapzottan, két szóval, borzalmas állapotban. Nem tehetek semmit, egészen addig, ameddig nem jövök rá mi lehetne a tökéletes megoldás. Addig is vigyázzon, ezzel is megpróbálom őt figyelmeztetni, ám a válasza egyszerű és hétköznapi. Nem hiszem, hogy annyira érti a lényeget, de nem fogom tovább nyaggatni. A sebe épp elég fájdalom, még jönnék itt az agymenéseimmel is... Kész agyhalál lenne szegénynek.
- Lazíts. Így macerásabb lesz elállítani a vérzést. - pillantok fel rá. Aranyos, hogy így képben van a dolgokkal és még most is készen áll a menekülésre. Csak ha ezt tovább folytatja több vért fog veszíteni, meg azért állandóan ilyen feszültnek lenni nem mindig a legjobb döntés. Egész biztosan kimerült, most pedig igazán lazíthatna egy kicsit. Széttapizni nem fogom, sőt, még a vérével se fogok babrálni, ha annyira kellemetlen lenne neki ez az egész.
Csendben iszom szavait, ahogy azt bizonygatja az ő külseje eltér ettől. Az ő mutáns mivoltának is megvannak az előnyei, csak fel kell fedezni és meg kell tanulni együtt élni vele. A következő pillanatban a külseje teljesen más lesz. Csupán felületileg, az a szempár és arcforma ugyanúgy megmarad, ám sokkal emberibb, sőt... teljesen emberi külsőt ölt magára. Köpni-nyelni nem tudok, még egy kicsit hátrébb is húzódok tőle döbbenetemben, mert azért nem semmi, hogy ilyet is tud. Arcom mosolygóssá válik, amint eltűnik az imént felvett külseje.
- Az a kis fiú bármit megadott volna azért, hogy életeket mentsen. Ilyen szándéknál nem számít a külső, ha jót cselekszel hősként fognak tekinteni rád. A külsőd pedig. Egy kis csiszolással és gyakorlással meg fogod tanulni uralni és idővel gond nélkül sétálhatsz emberek között. Csak próbálj meg bízni bennem, segíteni fogok. - nézek rá komolyan, mégis arcomon ott virít az a mosoly, amit lehetetlenség lenne levakarni. Lágy és kellemes, nem olyan "na akkor most azért is bízni fogsz bennem, mert én azt mondtam", sokkal inkább őszinte, alázatos mosoly.
- Jogos, jogos. Helyzet kérdése, ezért is nézek fel rád. Nem lehetett könnyű, de most itt vagy. Úgy ahogy egy darabban. - mert most tényleg az a lényeg, hogy túlélte. Lehetett volna rosszabb is. Ha nem sikerül alkalmazkodnia, ha nem talál magának szállást a hidegebb időkben, vagy amikor egy vihar közeleg. El sem tudom képzelni mennyi szenvedésen mehetett keresztül. Az a sok sebhely mind arra utal, hogy szívós és kitartó. Nagyra becsülöm az ilyet.
- Ha úgy van maradhatsz több ideig is. Kivéve ha nem bírod a képemet, akkor majd egy kicsit megsértődök és elkullogok, te pedig távozhatsz, ha úgy döntenél. - poénkodok. Megviselne a dolog, persze, de most mit csináljak? Láncoljam ide és úgy kísérletezzek? Nem is azért vennék mintákat, hogy bántsam, hanem hogy valamennyire képben legyek a sejtjeivel, a DNS-ével, az egész lényével kapcsolatban. A vérét viszont hagyom és talán el is vetem a korábbi ötletemet. Nem akarok ártani, főképp nem megijeszteni őt. Megélhetett rémes dolgokat én pedig ezzel lehet csak felidéznék pár szörnyű emléket.
A kaja következik. Bármennyire is meglepő nem tudok főzni. Ellenben a vegyszerekkel egész jól bánok, így marad az a tudás, amit itt most érvényesíteni fogok. Egy kis paradicsomos tészta, vagy legalábbis valami hasonló lenne az elképzelésem.
- Oh. Hát ez egy ilyen Boyd féle paradicsomos-húsos-tésztás cucc. Annyira nem frissek az alapanyagok, úgyhogy tartok tőle, hogy még ezzel a minimális tudással se lesz tökéletes, de mindent beleadok. - mosolygok, közben kibontom a csomagban lévő tésztát, s óvatosan belepakolom a forró vízzel teli lábosba. Tésztáig még eljutok, na de hogy utána mi lesz... Azért csak reménykedek, hogy a főtt tészta után a paradicsomszósz szépen el fogja lepni.
A megfőtt tésztát tehát leszűröm, átpakolom egy másik edénybe -nincs túl sok holmim, így ez az edény jelenleg egy nagyobb mélytányér-. Összekverem a paradicsomszósszal és tádá. Egy kis só, fűszer, majd két részre osztva tálalom is a finomságot. Az íze csak nem lesz olyan szörnyű.
- Jó étvágyat. Ha nagyon szörnyű csak hagyd ott, majd keresek valami mást a felső polcon. A patkányok miatt viszont lehet abból már nem lesz semmi. - teszek le elé egy villát, majd leülök az asztalhoz én is. Rég nem ettem főtt kaját és most hogy ezt így összehoztam ki tudja. Talán felcsapok séfnek, vagy valami.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : ԅ Zoe Saldana
Hozzászólások száma : 113
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Hétf. 16 Nov. - 21:30




Boyd & Yetta
A szenvedésről én aztán extra sokat tudnék mesélni, pont ezért vagyok ennyire bizalmatlan vele és úgy általában mindenki mással. Ártottak nekem már épp eleget, emberek hozzá hasonlók, tudósok és kutatók is és átlag emberek is, kezdve az elején azokkal, akiket én testvérként tiszteltem és soha sem vettem volna el tőlük semmit, csak egy menedékre vágytam a nevelőanyám halála után, de még ez sem adatott meg nekem. Azt hiszem nem csoda, ha tartok mindenkitől, aki ember és hogy e mellett magammal sem igen vagyok kibékülve, hiszen mégis csak... nem jó nekem az, hogy ilyen vagyok, csak bajt okoz a külsőm.
- Mindig vigyázok. - óvatosan vonom meg a vállamat. Azért kedves tőle, hogy figyelmeztet, hogy aggódik értem lényegében, de tudom hogyan kell vigyázni magamra és már jó ideje ezt is teszem. Óvatos vagyok minden körülmények között, még most is, hiába kedves velem, hiába segít. Ha egy kicsit is odafigyel, akkor láthatja, hogy még most ücsörgés közben is feszültek az izmaim, mintha bármikor ugrásra készen állnék, hogy amennyire gyorsan csak tudok elmeneküljek innen. Pont azért vagyok életben, mert a leomló épületből is időben el tudtam menekülni, mert időben tudtam, hogy baj van.
- Nem hiszem, hogy az a kisfiú zöld szeretett volna lenni... csak akart valamit, amivel több lesz, mint mások, de nem olyan látványosan elütő. Így... így nem fogadnak el, sokkal szívesebben lennék átlagos, olyan, mint ők. Ilyen... - egy pillanatra lehunyom a szememet, amikor épp nem ér a karomhoz és egy halvány villanás alatt egyszerűen megváltozik a külsőm. A sérülés ugyanúgy ott van a karomon és a vérem színe sem változik, ellenben a külsőm nem olyan, mint amit eddig látott. Nem zöld, egyszerű emberi, barna hajjal, sötétebb barna bőrrel. Épp csak pár pillanatig hagyom meg a változást, aztán újra vissza is tér az eredeti külsőm. Nem tudom ezt sokáig megtartani, épp ezért nem is erőltetem túlságosan gyakran, plusz így jóval sebezhetőbb vagyok, a reflexeim sem az igaziak, ezért ilyen téren nem túl hasznos, főleg esetleges veszélyhelyzetben. Épp csak megmutatom neki. Ha ilyen lennék másképp állnának hozzám az emberek.
- Nem volt... választásom. Ha neked sem lenne, másképp vélekednél. - persze nem tudhatom, ő se tudhatja, de szerintem ha nem tehetett volna mást, ha az utcán kellene élnie, akkor a szimpla életösztön segítené, ahogyan a legtöbbeket. Ez már csak így működik, ha nem akarsz meghalni, akkor életben maradsz, teszel érte, mert nincs más lehetőséged.
- Nem is akarok elmenni a városból, majd keresek egy másik helyet. - az a szerencséje, hogy nem igazán ismerem az irányokat és azt a helyet sem tudom, hogy merre van. Észak... nekem nem egy meghatározható irány. Amikor elszöktem örültem, hogy sikerült eljönnöm, nem néztem, hogy mennyit és honnan kell eljönnöm pontosan, csak hogy eltűnjek a szemük elől és újra szabad legyek, csak az volt a lényeg.
- Rendben van. - bólintok egy aprót és talán most először egy fokkal kevésbé feszülten ülök a széken. Igen azért ezzel sikerült egy jó pontot szereznie nekem, hiszen nem mondott kapásból igent arra, hogy megnézné a véremet, pedig tudós. Ha igent mond akkor sem valószínű, hogy elmentem volna, de biztosan jóval bizalmatlanabbul álltam volna hozzá, mint eddig, úgyhogy mindenképpen jól válaszolt. A viccelődését az ággyal kapcsolatban először nem is igazán értem. A humor, mint olyan nem épp az erősségem, aztán végül csak elmosolyodom, amikor kis késéssel, de leesik, hogy csak annak szánta.
- Majd... igyekezni fogok. - igazság szerint nem tudom, hogy pontosan hogyan is fejezzem ki a hálámat, hiszen nem szoktak velem kedvesek lenni és főleg nem szoktak segíteni, ő pedig ellátott, enni is ad és még az ágyában is alhatok. Ez merőben új és szokatlan és pont ezért zavarba ejtő és kezelhetetlen helyzet is egyben.
- Biztosan finom lesz, hiszen friss. - én pedig már sok mindent ettem, ami a frisstől nagyon távol állt, úgyhogy ez nem igen lehet rossz. Persze közben minden mozdulatára figyelek. Óvatosan, tartom a távolságot, főleg amikor tüzet gyújt, de mégis minden mozdulatot lekövetek, hogy mit csinál pontosan. Nem megyek túlságosan közel, de a nyakamat nyújtogatom időnként, hogy lássam, hogy épp mikor és mit csinál. - Elmondod, hogy mit készítesz? - vagy hogy egyáltalán mit csinál, hiszen kíváncsi vagyok, mint egy gyerek, aki még nem igazán látta a főzés bonyolult tudományát és így is van. Arra már nem emlékszem, amikor a nevelőanyám főzött, máshol pedig még nem éltem, ahol ilyesmit látni lehet.


♫ Who we are ♫Aktuális viseletCsak egy kis kaja kéne©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Chris Pratt
Hozzászólások száma : 36
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Vas. 15 Nov. - 18:38


Yetta & Boyd

Sosem arról voltam híres, hogy mennyire vérengző vadállat vagyok. Sokkal inkább a bátorságomról és a hatalmas szívemről, amit sajnos a bentiek nem nagyon értenek meg és csak utálattal néznek rám. Pedig én igyekszem, próbálom megértetni velük, hogy amit csinálunk az nem helyén való. Tisztában vagyok vele, ha megszegem az aláírtakat hatalmas bajba kerülhetek, de könyörgöm. Senki sem veszi észre mennyire szenvednek azok a szerencsétlenek?
- Köszi. Tudod, jobb, ha erről nem tud senki, mert a végén mindketten bajban lehetünk. Nem kell félned, csak azért jobb, ha vigyázol. - nézek rá komolyan. Erről most tényleg halál komolyan beszélek, semmi poénkodás, semmi kétértelműség. Csupán próbálom figyelmeztetni, hogy ezután legyen óvatosabb. Nem mintha eddig nem kellett volna sok mindent túlélnie, mégis a mostani helyzetünk egy kicsit húzósabb. Bármikor ránk törhetnek, mondván, hogy egy áruló vagyok, aztán a végén őt elrángatják, engem pedig ott hagynak a hideg padlón egy golyóval a fejemben. Szomorú vég lenne.
- Te nem vagy átlagos és ez egy előny, hidd el nekem. Miért akarnál olyan lenni, mint a többi ember, ha van egy ilyen képességed, amit jó célokra is használnál? Tudod, volt egy régi ismerősöm, aki egyszer behozta a kis fiát az egyetemre, hogy megmutathassam neki a kutatásaimat. Azt mondta, ő szeretne lenni a legközelebbi szuperember, aki képes megmenteni másokat. Ő csupán egy kis srác volt, aki természetfeletti képességet szeretett volna magának, hogy aztán az embereket védelmezze. Egy napon majd te is rájössz és lehetőleg az emberiség is, hogy ti mutánsok egy fikarcnyival sem vagytok rosszabbak és ártószándékúbbak nálunk. Mondjuk láttam már durva eseteket, csak nem akarlak most azzal sokkolni, van elég problémád így is.- ejtek a végére egy vigyort. Különleges, nem csak az emberek között, a saját fajtája között is. Megértem, amiért ő fél tőlünk, amiért inkább elzárkózna mások elől, csak hogy ez nem old meg semmi problémát. Ha egy kicsivel kedvesebbek és megértőbbek lennének az emberek... Nem kéne annyi szenvedést és fájdalmat elviselniük szegényeknek. De mit tudok én tenni? Egy egyszerű kutató vagyok, akit az orránál fogva vezetnek, mert nem tud mást tenni.
- Váo. Szívós lehetsz. Ha szeretnéd tudni én egy éjszakát se tudnék odakint tölteni. - biccentek egyet. Vakmerő dolog leélni az életedet az utcán. Hajléktalanok, rágcsálók és egyéb izgalmas lények bújkálhatnak odakint, ami kicsit sem biztonságos. Ennek a nőnek pedig a teste egy kész térkép. Karcolások, vágások, sebek, szinte az egész élettörténete a testére van írva.
- Kicsit északabbra, de nem ajánlom, hogy odamenj, már csak azért se, mert sose tudhatod kibe botlasz bele. Nyílt a terep, elbújni se tudnál. - meg aztán, ha odamenne, nagy valószínűséggek Stryker taplnyalói azonnal elfognák. Remélem érti azért a célzást és meg sem fog fordulni a fejében, hogy netalán odamenjen. Én idióta, miért kellett nekem egyáltalán szóba hoznom? Szimplán próbálok valahogy a bizalmába férkőzni, hogy ne rettegjen tőlem, mégis olyan szavak hagyjál el számat, amivel csak magam ellen fordítanám. Pedig én tényleg segíteni akarok, nem pedig ártani.
- Csábító ajánlat lenne...de nem. A véred a helyén marad, hozzá se fogok nyúlni innentől, ne aggódj. - mosolygom, majd egy utolsó pillantást vetek a vérétől ázott rongyra, végül, a kötést sikeresen felhelyezem a karjára, úgy, hogy azért ne legyen se túl szoros, de azért tartson. A korábbi véres rongyot pedig a kukába hajítom. A korábbi kérdésre pedig látom rajta, hogy nem bánná, viszont ez már nálam erkölcsi kérdés. Ha engedné is se tenném meg. Segíteni akarok rajta, nem kísérletezni vele, mint ahogy azt a többi bent lévő alannyal teszem. Azért megvizsgálnám jobban, nincs e valami rendellenessége vagy valami, ami eltér a normálistól. Az talán még az ő hasznára is válhat, én pedig kiélhetem a mikroszkópos vágyaimat.
- Akkor itt az alkalom. Ma éjszakára tiéd az ágy, remélhetőleg ki is tudod aludni magad. És ne merd összevérezni az ágyneműt. - jegyzem meg viccesre fogva a dolgot. Ha össze vérezné se csapnék belőle nagy ügyet, max egy kicsit furcsán néznék ki, ha a sok mosás ellenére se jönne ki az a feketés vér. Aludjon csak az ágyban, én világéletemben ágyban aludtam, nem kellett se a kanapén, se a földön aludnom, vagy épp a szabad ég alatt. Újonnan viszont ez megváltozott, a munkahelyemen gyakran terülök el az ott lévő kanapén vagy szimplán ülő állapotomban bóbiskolok be. Egy éjszaka nem lesz a világ vége, így engedem neki, hogy ott aludjon, kényelmesen.
- Az túlzás, hogy készítek. Inkább megpróbálok valami ehetőt kotyvasztani. - mosolyodok el akaratom ellenére is, hisz' ki ne tudta vigyorogni azon a kíváncsi tekinteten, amit ez a nő vetett rám az imént. Biccentek felé egyet, hogy nyugodtan közelebb húzódhat, ha gondolja, na persze ne túl közel, mert a végén még hatalmas lángnyalábok fognak kicsapni a tűzhelyből hála az én remek főzési tudományomnak. Nem hinném, hogy olyan nehéz, csak össze kell keverni az alapanyagokat, mint ahogy azt a kémcsövekben is teszem, nem lehet túl nagy a különbség vagy igen?
Elővéve a hozzávalókat teszek fel egy vízzel teli lábost a tűzhelyre. Egy gyufával oldom meg annak beizzítását, majd türelmesen várom, ameddig a víz megfelelő hőmérsékletűvé nem válik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : ԅ Zoe Saldana
Hozzászólások száma : 113
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Pént. 13 Nov. - 16:34




Boyd & Yetta
Nem valami jó dolog, amikor valakinek már az a szokatlan és új, hogy valaki kedves vele és nem viselkedik ellenségesen, pedig velem pont ez a helyzet. Egyszerűen nem tudom hová tenni azt, hogy itt van valaki, aki ember és odafigyel rám, nem akart bántani azzal az ütővel, hanem helyette segít és... és ennyi, csak segíteni akar, adott enni és ellátja a sebeimet, pedig nem ösztönzi erre elvileg semmi sem, vagy valami mégis? Azért nem tudom a teljes gyanakvásomat eltüntetni, azért még így is óvatos vagyok és figyelek a szavaira, ki tudja, hogy nem bújik-e ki a szög a zsákból és nem derül-e ki, hogy mégis csak akar valamit, amit eddig olyan jól titkolt és mégis csak hátsó szándéka van és azért ennyire kedves. Mindig jobb az óvatosság, mint hogy elhamarkodottan, hirtelen döntsek, ez a lényeg.
- Értem... azt hiszem és hallgatok, ígérem. - talán most először jelenik meg az arcomon egy halvány mosolyféleség. Nem valami erős és látszik is, hogy nem sokat gyakorolom az effélét, de mégis csak elmosolyodom, hiszen értem én, hogy viccel. Ha olyan rosszak azok az emberek, akiket ismer, akik bántanák őt akár, és nem kedvelik a munkahelyén, akkor én biztosan nem akarnék velük találkozni és főleg nem állnék le velük cseverészni és elmondani, hogy mit mondott nekem Boyd.
- Tudom, az emberek félni szoktak. Ez nem átlagos... - csak végigmutatok magammal az éppen nem ápolt karommal. A külsőm persze, ami nem átlagos és persze valahol érthető, ha ezt mások nem tudják hogyan kezelni, de ettől még nem érzem magamat jobban, ha véletlenül meglát valaki és hüledezve fordul el, hogy mire visszanézzen már ott se legyek. Érthető, ha kerülöm az embereket. - Otthonom? Úgy érted... egy ilyen hely? Nincsen, már régóta. Nekem... volt, de nagyon kicsi voltam, amikor elküldtek és azóta ott élek, ahol épp tudok. A legutóbbi helyet lebontották... csak épp benne voltam, amikor elkezdtek. - tétován emelem meg a vállamat, figyelve, hogy ezzel ne akadályozzam azt, amit csinál. Ez van, nem várom azt, hogy sajnáljon e miatt. Nekem ilyen élet jutott, nincs olyan otthonom mint neki, csak meghúzom magamat, ahol épp tudom, ahol épp nem zavarok, vagy inkább, ahol nem vesznek észre.
- Hol van az a hely, ahol olyanok élnek, mint én? - most valahogy az ki is esik, amit tovább mond, hogy óvatosnak kell lennem a magamfajtákkal is. Tudom én, leginkább mindenkivel óvatos vagyok, amennyire lehet, de mégis kíváncsiság csillan a szememben, amikor erről a helyről beszél. Na persze azt nem tudhatom, hogy az a hely az, ahol én is voltam már, ami egyáltalán nem jó és ahová nem is akarnék visszamenni, hiszen épp hogy csak sikerült megszöknöm.
- Értem már, azt hiszem. És szeretnéd az én véremet is olyan... csőbe tenni és megvizsgálni a műszereiddel? - ez a kérdés még nem jelenti azt, hogy engedném is neki, de talán a hangomból hallhatja, hogy nem támadóan teszem fel, nem úgy beszélek, mint aki azonnal felugrik és elmegy, ha igent mond. Mégis csak segített nekem és egyelőre nem tűnik veszélyesnek, ami persze nem jelenti azt egyértelműen, hogy nem is az. Ezt azért még így nem mondanám ki, de adok neki egy esélyt, hogy bebizonyítsa, hogy nem az. Ha viszont kutató, akkor érthető, ha érdekli, hogy miért vagyok ilyen, talán engem is érdekelne, hogy mi ez és hogyan működik és hogy... meg lehet-e szüntetni.
- Az ágyadban? - úgy nézek rá, mint aki még a kifejezést is alig érti és csak még inkább meg van lepődve, mint eddig. Hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak, furcsa lenne azt hiszem... és nagyon szokatlan. - Én elég régen... nem aludtam ágyban, nem is igen emlékszem rá. - ezzel még nem mondom azt, hogy nem. Talán jó lenne, ha nagyon ragaszkodik hozzá, de nem vagyok benne biztos, hogy kényelmes lenne, ha nem azt szoktam meg. Ki tudja, lehet, hogy reggel arra kelne, hogy azért aludt a kanapén, hogy én végül az ágy mellett a földön húzzam meg magamat, mert ahhoz szoktam hozzá. Figyelem, ahogyan motoszkálni kezd és elpakol, talán már egy fokkal kevésbé ülök feszesen, mint eddig és azért kellemesebb is így az érzés, hogy tisztán, rendbe van téve a karom, mint előtte. Persze ettől még piszkos vagyok mindenhol máshol, meg a ruhám is, mégis csak egy összeomló épület alól menekültem ki lényegében.
- Te készítesz vacsorát? Mit? - jól van itt már egyértelműen látszik az érdeklődésem, kicsit még előrébb is ülök a széken, közelebb a széléhez, mintha abban nem lennék teljesen biztos, hogy akár fel is állhatok és oda is mehetek, hogy megnézzem mit és hogyan csinál. Nem főztem még, azokon a helyeken, ahol meghúzom magamat nincsen konyha, vagy hozzávalók a főzéshez.


♫ Who we are ♫Aktuális viseletCsak egy kis kaja kéne©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Chris Pratt
Hozzászólások száma : 36
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Szer. 11 Nov. - 0:25


Yetta & Boyd

Mindig is egy utolsó vesztesnek tartottak, csak azért mert rendelkeztem egy fajta humorral, meg tudással... Nos, a későbbiekben az a tudás segített megélni, az már más kérdés mennyire vált be. Sokakat idegesít a folytonos mosolygásom, sajnálom, nem tehetek róla. Ez vagyok én. A mosolyommal fejezem ki a kedvességem és bizalmam mások felé, ha ez a mosoly nem létezni... Na akkor tényleg elgondolkoznék azon, hogy ki is vagyok valójában. Ez a nő pedig akaratom ellenére is mosolyt csal az arcomra. Olyan mint egy utcára kidobott kis kutya, akit dédelgetni és szeretgetni kell majd. Látszólag a kora ellenére is van benne némi gyerekesség, tartás. Szerintem ez még normális, nem ismerem annyira, majd a későbbiekben eldől mennyire fejlett. Találkoztam már olyan mutánsokkal, akik szellemileg visszamaradottak voltak, és volt aki ötven éves létére egy hét éves kisgyereknek hitte magát...
- Ó, tudod. Néha a kedvesség az, ami képes haragot szülni. Mondhatni irigyek, vagy csak félnek tőlem, de sss. Ha ez kitudódna, hogy elmondtam nagy bajban lennénk. - nem értem ezt a faggatózást, most mégis jól esik elmondani a dolgokat, mégha csak apró szálakat is, de végre nem a laborban kell ülnöm tök egyedül. Néha kezdem azt érezni egy ember se normális körülöttem. Mindenki a saját problémájával foglalkozik, engem meg állandóan ellenőriznek... Fárasztó az egész.
- Meghiszem azt. Némelyikünk eléggé kényes a fajtátokra és igazából ők is félnek tőletek. Csak valahogy más módon. Ők ártani akarnak, nem pedig normális módon megismerni titeket. Megértem miért félsz, de mégis hogy sikerült ide kavarodnod? Mármint van otthonod vagy valami? - nem tudom miként fogja érinteni a kérdésem, ellenben nagyon is kíváncsi vagyok a történetére. Nem hétköznapi dolog, hogy betörnek hozzám mutánsnők, meglehetősen cuki pofival... Hát igen, bármennyire is nőiesen néz ki, azért leszűröm a viselkedéséből, hogy egyáltalán nem olyan érett, mint kellene. Ezért is érdekel a sztorija, miért ilyen, amilyen...meg az a sok sebhely...
A következő kérdése egy kicsit váratlanul ért. Nem akarom megijeszteni semmivel sem és mivel nem vagyok egy hazug alak... Huh. Eléggé nehéz lesz neki elmagyarázni a helyzetet. Talán egy apró füllentés... De áh... Az már nem én lennék, és mint tudjuk, minden nagyobb hazugság egy apróból indulhat. A pillangóhatás nevezetű elmélet alapján.
- Van egy hely, ahol olyanok élnek mint te. Lényegében ők is köztünk mászkálnak, csak nem vesszük észre. Akik külsőleg mások ők... ők inkább elbújnak, de akik úgy néznek ki, mint az emberek, velük napiszinten összefuthatsz, mégha nem is ismered fel őket. De hidd el, idővel biztosan rájuk találsz, csak óvatosan, nem mindeki olyan kedves és megértő, mégha a saját fajtájukról is van szó. - figyelmeztetem. Hisz a főni is anno mutánsokkal volt körülvéve afféle "testőrként". A saját fajtájuk ellen lenni... most komolyan. Ilyen nehéz helyzetekben is képesek magukkal foglalkozni, na meg a tudománnyal. Tudomány ide vagy oda, lassan átlépünk egy bizonyos határt, azt pedig nem tudom mennyire fogom elviselni. Van egy sanda gyanúm, hogy az itt csücsülő nőszemélynek is volt rész abban, amik ott folynak... Akkor pedig... Tényleg nem kéne sokat fecsegnem, a végén még elmenekül és csak kárt tesz magában. Vagy, ott a másik opció. Nem riad meg és marad, bár ezt erősen kétlem. A mutánsok félnek tőlünk, nem bíznak bennünk, pedig én tényleg nagyon nagyon nagyon igyekszem.
- Nem sokan mondhatják el magukról, hogy láttak sötétkék színű vért. Nos, annyira azért nem durva... Tudod, vannak azok a hosszúkás üvegcsövek, amikben különféle anyagokat tudok kotyvasztani. Lényegében gyógyító szerek, amik a fájdalmat szűntetik meg, na meg szeretek feltalálni olyan anyagokat, amik változtatnak dolgokon. Például egy elpusztult növényre öntött szer, képes újjá éleszteni, meg hasonlók. Nem nevezném magam feltalálónak, inkább csak kutatom a lehetőségeket. - biccentek felé. A vére valóban különleges és eléggé megszállotja is vagyok a DNS kutatásának és elemzésének. Nem tudom, hogy képes leszek-e kibírni a mikroszkópom nélkül. Ami pedig Yettát illeti, kicsit sem szeretném elriasztani. Békésnek tűnik és talán együtt is tudna velem működni. Valamiképpen.
- Ugyan, ne szórakozz. Aludhatsz az ágyban, én meg majd elleszek a kanapén. Amúgy sem alszok sokat, ez a kicsi meg nem árthat. - vigyorgok rá, közben elpakolászom a kötszert és visszarakom a konyha egyik fiókjába. A korgást még innen is meghallom, amire egy halk nevetést ejtek csak. Jó, be kell fognom, ez annyira nem vicces, szegény nem ehetett már napok óta, én pedig ezért röhögöm ki. Talán... Van egy kis nyers tészta a polcon, meg paradicsompüré, valami hús adalékkal, amennyiben nem romlott meg. Bár a konzerves cuccok tartósak. Ha az nem is rontja el a kaja ízét, akkor majd az én főzőtudományom fog gátat szabni neki.
- Vedd úgy, hogy meg lettél hívva egy vacsira. - kezdek is el kotorászni a polcokon, ahol az említett hozzávalók helyezkednek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : ԅ Zoe Saldana
Hozzászólások száma : 113
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Vas. 8 Nov. - 20:29




Boyd & Yetta
Furcsa egy alak, nem találkoztam még sosem ilyennek. Már csak a miatt is, hogy nem fél tőlem, sőt hogy kifejezetten érdeklődő, szinte már kíváncsian méreget, plusz állandóan mosolyog és kifejezetten kedves is velem. Az ilyesmit nem igazán szoktam meg és pont e miatt kezelem cseppnyi kétkedéssel és még nagyobb meglepetéssel. Ez van, ha szokatlan, hogy valaki rendesen viselkedik veled, főleg ha az illető ember. Az pedig hogy az emberekben még kevésbé bízik... komolyan kifejezetten furcsa alak, bár ezt lehetséges, hogy nem nekem kellene így gondolnom a zöld bőrömmel és azzal, hogy az asztala alatt bujkáltam.
- Az a bajuk, hogy túl kedves vagy? Ez... miért baj? - naiv és egyben értetlenkedő kérdés, de nálam cseppet sem meglepőek a naiv kérdések, hiszen mégis csak rólam van szó. Nem sok az élettapasztalatom, és ami van az is főleg a rossz dolgokra korlátozódik, de az embereket mindig igyekeztem kerülni, amennyire lehetett. Ez most más helyzet, most muszáj volt ide betörnöm ahhoz, hogy ételt és kötszert találjak magamnak, vagy legalább tiszta vizet, hogy kimoshassam a sebeimet.
- Azt hiszem más körülmények között nem igen futottunk volna össze. Én... elég gyakran kerülöm az emberek társaságát... félelmetesek. - bántóak és agresszívek és cseppet sem kedvesek. Ő elég nagy kivétel annyi szent és ez a kivétel nekem nagyon-nagy újdonság még mindig. Szokatlan, főleg a folyamatos mosolya, meg persze a kedvessége, ami valahogy egy pillanatra sem csökken. Azt is mondhatnánk viccesnek, hogy az én adottságaimmal mégis én vagyok az, aki fél az emberektől, de ettől még így van. Félek tőlük, félelmetesek, fegyvereik vannak, mindenféle kutatóbázisaik és nem kedvelik, ha a közelükbe mész, főleg akkor, ha így nézel ki. Azt hiszem nem csoda, hogy nem kedvelem őket, de valami miatt Boyd mégis csak más.
- Furcsa, hogy így vélekedsz a tieidről... de akkor sok olyat ismersz, mint én? Hol... hol találkoztál olyanokkal? - nem mondanám, hogy megijedek, de én még nem igen találkoztam hozzám hasonlóakkal. Sőt olyannal, mint én még sosem, de azon a helyen, ahol pár hónapot eltöltöttem akadtak olyanok, akik szintén mutánsok voltak, csak épp nem voltak zöldek, hanem... átlagosan néztek ki, de mégis be voltak zárva, mint én. Ő nem tudom, hol találkozhatott ilyenekkel, de igazából nem is nagyon merek most hirtelen belegondolni. Biztosan nem arról van szó, hogy ő is ilyen... akkor másképp fogalmazna, vagy volt azon a helyen? Valami miatt őt is bezárták? Akkor meg nem lenne ilyen vidám.
Azt viszont tényleg csendben és nyugodtan viselem, ahogyan szépen rendbe teszi a karomat, kimossa a sebet és fertőtlenít, még ha fáj is. Azon kívül, hogy kissé ökölbe szorul a kézfejem semmi mást nem látni rajtam és ez sem olyan vészesen nagy reakció. Volt már rosszabb, ő pedig határozottan óvatosan csinálja. Azt viszont a vak is kiszúrná, hogyan figyeli a véremet teszem azt, aminek biztos, hogy jó oka van, nem csoda, hogy amíg kötözi a kezemet kicsúszik a kérdés is a számon.
- Kutatóféle? És érdekel a vérem igaz? Vagy... azért vagyok itt, mert én érdekellek? Hogy érted, hogy túl durva a munkád? - talán azért itt már egy cseppnyi gyanakvás alakul bennem, de még nem vészes. Lássuk be, nem volt kellemes életem, nem csoda, ha nem osztom egy könnyen a bizalmamat másoknak és a mögött, hogy segíteni akar hátsó szándékot kezdek érezni, még ha az amúgy nincs is ott. Jól érzékeli, olyan vagyok, mint egy kivert kutya, aki még az ételt is nehezen fogadja el akkor is, ha már majd éhen veszne, nem hogy a segítséget egy ismeretlen helyen. Nem is tudom, hogy hová tegyem ezek után az ajánlatot, hogy maradhatok is akár. Vajon... ez mennyire okos döntés a részemről? - Reggelig igen... pihennem kellene. Ahol eddig laktam... lebontották az épületet, de jó nekem bárhol, a földön is. - oh nincsenek nagy elvárásaim, ágyban már nagyon régen nem aludtam. Egy ideig volt egy koszos matracom, de nem sokáig tudsz effélét őrizgetni, idővel elviszi más, ha nem figyelsz rá egész nap, valamikor pedig ennivalót is kell szerezned. Közben a gyomrom csak úgy magától korran meg, előfordul, én már oda se figyelek rá. Egy müzli szelet semmiség, az éhséget viszont már megszoktam, nem igen foglalkozom vele, ha nincs értelme.


♫ Who we are ♫Aktuális viseletCsak egy kis kaja kéne©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Chris Pratt
Hozzászólások száma : 36
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Szomb. 7 Nov. - 15:07


Yetta & Boyd

Valóban. A jókedvem határtalan, meg amúgy is. Miért kellene szomorkodnom? Amiatt, mert épp betört hozzám egy mutáns és félni kéne tőle? Én még a sorozatgyilkosokkal is lepacsizok, ő pedig egy nő, aki ráadásul mutáns. Érdekes kombó, a bázison is akadnak nők... Őket miért nem lehet kihagyni? Akárhányszor erre gondolok a szemöldököm közti ránc megerősödik.
- Túl kedves vagyok mindenkivel és ezt már nem bírják nézni. Vicces nemde? - fut át arcomon ismét egy vigyor. A kis betörőm eléggé sérült, muszáj lesz segítenem rajta valahogy, azt pedig durva, bunkó ábrázattal aligha tudnám megtenni. Talán ezért is vagyok mindig ilyen. Nem akarom, hogy mások féljenek tőlem, hogy utáljanak. Csak hát így is akadnak rajongóim és utálóim egyben. Nem tudom milyennek kéne lennem ahhoz, hogy megfeleljek, így mostanra már csak önmagamat adom.
- Szóval Yetta. Én Boyd vagyok. Örülök a találkozásnak, mondjuk összefuthattunk volna más körülmények között, de akkor most nem én ápolnám a karodat igaz? - kezdem úgy érezni, hogy lassacskán sok leszek, így inkább nem szólalok meg annyit, csak a karjával törődöm, hogy mihamarabb le legyen kezelve. Fájdalmas lehet, az egész teste tele lehet hasonló vágásokkal, amit az élettől kapott. Sajnálom őt... Azt se tudom honnan jött, de biztosan jó okkal. Egyelőre ő olyan, mint egy kutya, akit kidobtak az utcára. Még a viselkedése is hasonló. Óvatosan kell vele bánni, szép szavakkal illetni és akkor hallgatni fog.
- Benned nem látom a gyilkolási szándékot, ahogy sok más mutánsban sem. Mutáns vagy és általában a nők elég agyafúrtak is, ez legyen a legkisebb. De az emberek... Ők bármire képesek. Pusztítani, irányítani. - az én drágalátos fajtám. Inkább terelem is a témát, vagyis elkezdem lehámozni ról a régi kötést. A vére egészen szokatlan, nem csoda, hogy jól megbámulom. Rögtön a mikroszkóp alá akarnám pakolni, hogy jobban megnézzem a szerkezetét. Érdekes látvány az biztos. Na de, első a kötszer és a fertőtlenítés, aztán majd kísérletehetek a dolgozósarkomban, ami ugyan nem olyan hű de nagy, mint a laborban, viszont sokkal otthonosabb. Nem kell félnem, hogy valaki a hátam mögött áll és figyeli minden egyes mozdulatomat. Az tény, hogy rettentő jól őrzik a helyet, anélkül, hogy bármi kitudódna.
A fertőtlenítő csupán egy kicsit csíp, amit gyorsan el is intézek, miután kibámészkodtam magam. Viszonylag jól tűri, tudom ,hogy fájdalmas, de kénytelen vagyok vagy ennél jobban fog neki fájni. Gyors, finom mozdulatokkal itatom át a karját fertőtlenítővel, majd a csípős érzés azonnal elmúlik, miután áttöröltem egy puha anyaggal. Kezembe veszem a gézt és a fáslit, amivel el is kezdem betekerni a karját.
- Amolyan kutatóféle vagyok. Biológus, kémikus, fizikus, meg ilyenek. Mindent szeretek, csak a munkám valahogy túl durva... Na. Meg is vagyunk, ajánlom, hogy pihenj, itt is aludhatsz, fűtés van és legalább nem a szabad ég alatt kell kuporodnod. Reggel pedig ahogy gondolod el is mehetsz, vagy maradhatsz. Van egy pár nap szabadnapom, amit itt töltök, csak utána ajánlatosabb elmenni. Tudod. Nem sokan bírják a fejem és nem tudom hányszor járnak fel ide szétnézni a cuccaim között. - tápászkodok fel. A karján a kötés eltart pár napig, aztán megint cserélni kell, kivéve ha olyan funkcióval van ellátva, ami picivel gyorsabban gyógyítja önmagát. Majd meglátjuk, amennyiben maradna még a főzési tudományomat is megmutathatnám. Az már más kérdés, hogy mennyire jó a koszt, ami ebből a konyhából kikerül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : ԅ Zoe Saldana
Hozzászólások száma : 113
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Csüt. 5 Nov. - 21:39




Boyd & Yetta
Nem tudom, hogy miért folyton ilyen nagyon jó kedvű, hogy mi oka az állandó mosolygásra, mert ez a világ nem jó hely, nem történnek benne jó dolgok, vagy ez csak esetemben van így? Nem tudom és nem mondom, hogy idegesít a folyamatos jó kedve, inkább csak nem tudom, hogy mire véljem és pont e miatt kissé értetlen is vagyok, de annyit legalább elér a közvetlen stílussal, hogy előbújok az asztal alól. Ha azt nézzük, akkor egészen jól csinálja, egészen jó a taktikája, hiszen végül is a célt már sikerült elérnie, már nem kucorgok ott lent, hanem legalább elfogadom a segítséget, ami nálam azért ritka, na persze az is, hogy bárki segíteni akarjon.
- Miért? - automatikusan jön a kérdés, pedig egyáltalán nem biztos, hogy rám tartozik, vagy akar róla beszélni, de miután az utcán nőttem fel, nem mondanám, hogy tökéletesen sikerült szocializálódnom. Amíg még a nevelőanyám élt addig ő tanított és próbált bevonni az átlagos emberi életbe, de nem sokra ment vele, miután végül csak magamra maradtam teljesen, úgy nehezen tanulod meg, hogy mi hogyan kellene, hogy működjön, ha elsősorban arra figyelsz, hogy legyen mit enned és egyáltalán életben maradj. Kit érdekel olyankor az etikett, meg az általános társadalmi elvárások?
Ő viszont továbbra is viccelődik velem, még abból is viccet csinál, ami tény, hiszen akárhogy is, de tényleg betörtem ide, kéretlenül érkeztem, ő ennek ellenére segít, adott enni és most arra készül, hogy rendbe tegye a sebeimet. Rendesen összezavar vele, hiszen nem ehhez vagyok hozzászokva. - Yetta. - bököm ki végül ezt az egy szót, aztán rájövök, hogy az sem biztos, hogy ebből rájön, hogy most épp a nevemet mondtam meg, főleg hogy az artikuláció sem volt tökéletes. - A nevem... a nevem Yetta. A tiéd? - nem emlékszem, hogy mondta volna, de ha mégis hát épp arra figyeltem, nehogy mégis nekem támadjon azzal az ütővel, nem pont a bemutatkozására. Kedvesnek tűnik, de ettől még ugyanúgy meg van bennem az ódzkodás, hiszen nem tudhatom, hogy tényleg az-e, vagy csak esetleg annak mutatja magát és egyébként valójában nagyon is veszélyes. Jobb óvatosnak lenni, mint elbízni magamat. Az újabb szavakra még inkább meglepetten pislogok rá. Furcsa, hogy a saját fajtájáról beszél így, negatívan... nem ezt szoktam meg.
- Az számít, hogy nő vagyok? Te viszont... furcsán vélekedsz a fajtádról. Én egyáltalán mi vagyok, ha nem egy a fajtánk? - azt tudom, hogy más vagyok, ezt eddig is tudtam, de most mégis kíváncsian kérdezek rá, hiszen nem mondta eddig még senki sem, hogy mi is vagyok, ő viszont eléggé úgy fest, mintha tudna erről az egészről. Én még azt is csak halványan sejtem, hogy vannak mások is olyanok, mint én. Láttam, amikor pár hónapot azon a rettenetes helyen kellett töltenem, ahonnan végül sikerült megszöknöm. Azt hiszem ott láttam másokat is, de csak futólag és nem vagyok benne biztos, hogy abból ami ott történt egyáltalán mennyi volt valóságos. Részben e miatt is van, az ott töltött idő miatt, hogy viszonylag nyugodtan tűröm, amit csinál, még ha látszik is rajtam, hogy nagyon is fáj. Felszisszenek időnként, de nem rántom el a karomat, amikor elkezdi kimosni a sebet. Csak a fogamat szorítom össze, de mást nem láthat rajtam. Sok mindent vészeltem már át, nem ez lesz most az, ami megtör, egy szimpla seb és egy leomlott épület.
- Jól van. - csak bólintok egyet, aztán nagy levegő és már készülök rá, hogy jön a durvább része a fertőtlenítővel, de aztán még sem érem a fájdalmat. Újra odapillantok, ő pedig épp megállt és még mindig a karomat nézi és a sebet, ami még mindig békésen vérzik, csak már legalább nem piszkos.
- Mi a munkád? - van egy olyan halvány sejtésem, hogy teszem azt orvos. Láttam orvosokat azon a helyen és jártam már kórház közelében is, talán ő is egy lehet közülük és ezért érdekli annyira az a seb, vagy inkább a vérem? Amikor viszont mégis eljut oda, hogy a fertőtlenítős anyag a sebemhez ér a karom automatikusan szorul ökölbe, mindkettő, az is, amelyikkel a széket fogtam eddig és az is, ami ott van az ölemben. Nem kiáltok fel, de közel vagyok hozzá, csak összeszorított szájjal nyomom el a kiszakadni akaró kiáltásfoszlányt, ami inkább csak egy élesebb nyögésként érkezik meg végül.


♫ Who we are ♫Aktuális viseletCsak egy kis kaja kéne©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Chris Pratt
Hozzászólások száma : 36
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Kedd 3 Nov. - 23:11


Yetta & Boyd

Nem tudom mennyi az esélye annak, hogy ténylegesen meg fog bennem bízni, mert ha úgy nézzük a laborban is gyűlölnek. Minden igyekezetem ellenére utálnak és megvetnek, ha a mutánsokkal ez nem is így lenne, ott vannak a drágalátos munkatársaim. Bírom őket, nem arról van szó, én mindenkit bírok, csak amikor beszólogatnak és lenézik a munkámat, na az már nem frankó. Ennek ellenére nekem egy szavam sem lehet, én vagyok az újfiú, akinek engedelmeskednie kella "feletteseinek".
- Mondjuk úgy, hogy a melóhelyen nem sokan bírják a képemet. - vigyorgok rá tök természetesen. Megszoktam már, hogy rettegésben kell élnem, ezért is töltöm az időm nagy részét ott, azon a helyen, amit csak bázisnak neveznek. Félelmetes belegondolni, hogy miközben én szép nyugisan horkolok valaki fejbe fog lőni. Aucs, benne van a pakliban.
A mutáns nővel való következményekre nem is gondolok. Pedig akkor lennék csak nagy bajban, ha mindez kitudódna. Még a végén azt fogják mondani én szöktettem meg és hoztam ide. Még egy jó alibim sem lenne, lévén, hogy marha ritkán járok haza, akkor meg miért pont most kellett eltűnnie valamelyiküknek? Necces helyzet, ezért sem próbálok erre figyelni, hanem inkább a sebével és annak fertőtlenítésével foglalkozok. A betörős dolgon egy jót mosolygok, s bíztatóan pillantok fel rá.
- Valahogy a vendég kedvesebb jelző, de ha nem tetszik lehetsz betörő, besurranó, amelyik jobban tetszik vagy esetleg van neved is, amit megosztanál velem? - ennél nyugodtabb nem is lehetnék. Tényleg érdekel a története, a neve, az egész mivolta. Érdekes teremtménynek tartom, láttam már külsőleg más mutánsokat, szőröseket, de ő valahogy más. Valahogy szelídebb a kisugárzása és ez a gyíkos zöld szín valamelyest kíváncsiságot ébreszt bennem. Talán tényleg egy gyíkhoz hasonló képessége van, vagy csak szimplán salátává változik, ha úgy van. Bármelyik is legyen, mindkettő elkápráztatna.
- Barátságosnak tűnsz, meg másrészt nő vagy, bármennyire is furfangos a fajtád, nem félek semmitől. Hidd el, az emberektől jobban parázok. Na ők aztán képesek a végletekig elmenni hidegvérrel. - mondom ezt én, aki szintén ezt a 'kedves' csoportot erősíti. Nem tehetek róla, hogy átlagos vagyok, a tudásom az, aminek lehet bármi haszna. Egyedül az eszem...
A kötésre terelődik figyelmem. Szóval tartom, miközben ügyelek arra, hogy ne fájjon annyira. Sajnos bele van ragadva egy kicsit, így kénytelen vagyok egy gyorsabb mozdulattal leszedni. Csak egy kicsit fáj így, legalábbis nem annyira, mintha lassan húztam volna le. A koszos, véres rongyot odébb is dobom. Látszik, hogy nagyon kezdő az egészségügyi ellátásokban, én se vagyok olyan hű de profi, de  a munkámhoz hasonlóan egy kicsit konyítok a sebek ellátásához. A nedves rongyot veszem elő, lassú, finom mozdulatokkal tisztítom ki a sebet, ami meglehetősen mély, viszont nincs szükség varrásra. Érzéstelenítőm nincsen, az pedig nagyon fájdalmas lenne, még így is elviselhetetlen lehet szegénynek. Főleg, hogy telement kosszal, porral, ami egy friss sebnek nem tesz jót.
- Semmi baj, mindjárt vége. Egy kicsit ez most csípni fog, de utána egész kellemes lesz, ne aggódj. Csak...gondolj a röhejes pózomra, amit az imént ejtettem. - nézek fel rá még mielőtt a fertőtlenítőszerbe mártott kendőt használnám. Csupán egy kicsit a seb állapota miatt. A vére egész különleges, tényleg, még fel is használhatnám vizsgálatokra, amit itthon végeznék. Egy picit azért megállok, miközben a fura, kékes anyagot nézegetem. Elsőre tényleg nem esett le, hogy ez a vére, azt hittem, valami külön anyag, amit a szervezete termel, amolyan gyógyító funkcióként.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : ԅ Zoe Saldana
Hozzászólások száma : 113
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Hétf. 2 Nov. - 17:52




Boyd & Yetta
Őszintén szólva nagyjából senkiért sem rajongok, ami érthető, hiszen ők sem rajonganak értem. A csaját testvéreim, legalábbis azok, akiket annak hittem egyszerűen utcára tettek, mert nem akartak velem osztozkodni. Nem voltunk édes testvérek, de anyánk ugyanolyan szeretettel nevelt engem is, mint őket, és mégis féltek tőle, hogy az örökség csak arra lesz jó, hogy majd velem is meg kell osztaniuk, pedig nekem soha sem voltak nagy igényeim. Ezek után az, hogy bekerültem arra az iszonyatos helyre és csak hónapok küzdelme után tudtam kiszabadulni csak hab a tortán és csak még inkább inkább megerősítette bennem, hogy az emberekkel nem szabad kezdeni, most is csak azért vagyok itt, mert nem igen volt más választásom.
- Miért... ki akarná a fejedet venni? - ez egyértelműen úgy hangzott, mintha tartana attól, hogy ártani akar valaki neki és nem tőlem fél, hanem jobban félne, ha az illető ember lenne. Azért ez... elég fura és szokatlan, ilyesmivel még nem találkoztam, bár tény, hogy a fickóról se sokat tudok, nem ismerem, nem tudom, hogy ki és miért akarna ártani neki, vagy hogy egyáltalán teszem azt, mi a munkája, ami miatt ilyen nagyon ritkán jár haza, hogy müzli szelete van csak, meg penészes pizza a hűtőben. Ettől még a kapott kaját úgy tömöm be, mintha nem ettem volna két hete rendesen... ami végül is stimmel, és nem csak két hétről van szó, hanem ennél jóval többről természetesen. Jó ideje nem sikerült rendesen étkeznem és őszintén szóval már egészen megszoktam ezt az állapotot.
- Vendég? Betörő... inkább. - vonom meg a vállamat. Nem venném zokon, ha rendesen mondaná, hiszen én is tudom, hogy jogtalanul jöttem be ide, ő is tudja, de valami miatt mintha mindent viccként fogna fel, ami határozottan új és szokatlan számomra. Igazából tényleg nem is értem minek örül ennyire. A karomat még így is óvatosan nyújtom neki, és bár összeszorítom a számat, de kissé még így is felszisszenek, amikor leveszi a piszkos rongyot a sebről. Elég szépen beleragadt, csúnya seb, még mindig vérzik és szét van nyílva, a hevenyészett kötözés nem sokat segített rajta. A szavai viszont határozottan elvonják a figyelmemet, hiszen még mindig nem értem, miért nem fél tőlem, ahogyan amúgy mindenki más szokott. Ez... új és felettébb szokatlan számomra. Van abban amúgy ráció, amit mond, de most még nem megy a válasz sem, hiszen nem kellemes, ahogyan a kötést szedi le a kezemről.
- Furcsa. Én csak... nem ezt szoktam meg. Félni szoktak tőlem, általában ha valaki véletlenül meglát kiakad, vagy nem hisz a szemének. Te miért nem? - még csak igazán meglepve sincs. Jó persze valamelyest meglepődött, amikor meglátott, de nem úgy, mint a többség, nem olyan nagy elképedéssel, amit amúgy megszoktam. Ez egész más és pont e miatt nem értem, hogy miért van így. Az emberek nem szeretik azt, ami szokatlan és egy nő, akinek zöld a bőre... nem igazán mondható megszokottnak és átlagosnak, sőt sokak szerint kifejezetten rémes lehet a külsőm, legalább a reakcióik alapján én ezt szűrtem le.
- Nem nehéz, ha értesz hozzá, csak tudni kell hogyan működik a zár kis nyelve és a tűzlétra is sokat segített. - ami persze azért magasan van, de én elég ügyes vagyok és jól mozgok ahhoz, hogy gond nélkül fel tudjak jutni. Nem mondom, hogy sérülten nem volt nehéz, mert igen, ha jól vagyok akkor még egyszerűbb lett volna, csak épp, amikor jól vagyok, akkor nem megyek emberek közelébe, amikor nem muszáj. Pont azért, mert nem akarok bajba kerülni és nem akarom azokat a megrökönyödött arcokat sem látni, nem valami jó érzés. Amikor a víz először hozzáér a sebhez majdnem elrántom a kezemet. Nem miatta, a fájdalom miatt, hiszen még így is rendesen csíp, pedig ez még csak víz. De aztán összeszorítom a fogamat és a kezem is automatikusan szorul ökölbe. Egyébként láthatja, hogy a vérem egész más, mint egy átlag emberé, nem vörös, sokkal inkább sötét feketés, kékes a színe még friss állapotban is.


♫ Who we are ♫Aktuális viseletCsak egy kis kaja kéne©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Chris Pratt
Hozzászólások száma : 36
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Szomb. 31 Okt. - 2:39


Yetta & Boyd

Megszoktam, hogy a mutánsok nem rajonganak a magunkfajtákért. Ez egyeseknél kölcsönös, viszont én törődni akarok velük, nem pedig eltaszítani és rettegésben tartani őket. Mi a jó abban? Hiába próbálkozok, a bentiek gyűlölni fognak életük végéig, de én nem tehetek semmit. Ha kiengedném őket, vagy egyet moccannék az érdekükben máris kinyírnak. Nekem pedig szükségem van az életemre, nem egy földalatti laborban akarok kinyúvadni.
- Hm. Ha egyszerű ember lennél akkor átgondolnám jobban, mert simán küldhetnének a fejemet venni, az pedig nagyon nem oké. Persze...Nem zárom ki a tényt, hogy ti nem rajongotok értem, de így hogy alig járok haza nem vagyok nagy szám a környéken. - azt persze nem fogom ecsetelni mégis milyen ember lenne képes kinyírni a saját otthonomban. Képben vannak a munkatársaim a mutáns-segítő akciómmal kapcsolatban és jól tudom, hogy vannak utálóim. Nem félek semmitől, addig, ameddig jól végzem a munkám. Meg amúgyis. Itt van ő, egy sérült nő, lehet, hogy normál esetben golyót kapna a fejébe, de most én állok itt. A baseball ütőt leszámítva nem vagyok ijesztő, vagy igen? Termetes vagyok és van bennem erő, de miért csak a külső alapján ítélkeznek? Ártani másoknak nem az én asztalom és lefogadom, hogyha egy kicsit jobban megismernek, máris meglátják a mókamester Boyd-ot a saját hülyeségeivel.
- Nem számítottam vendégre, de majd legközelebb feltöltöm ehető cuccokkal. - biccentek mókásan. Nem tudom, valamiért nem vagyok feszült, miért is kéne? Ez egy alkalom, lehetőség. Beszélni egy valakivel közülük, segíteni rajta, megismerni őt. Nem akarom lekenyerezni, nem azért kapja a müzlit, csak szimplán egy kis segítségnyújtás gyanánt. A sebei is elég fájdalmasak lehetne, rengeteg erő szállhatot ki belőle, csodálkozom is rajta, hogy hogyan volt képes felmászni és idáig eljutni. Fájdalmas lehetett és látszik az arcán a kimerültség és éhség. A vizet sietősen szervírozom neki. A seb elfertőződése elég kellemetlen, úgyhogy időben le kell kezelni. Elő is veszek egy rongyot, miközben félszemmel odapillantok a müzlis habzsoló nőre. Hm. Aranyos. De tényleg. Egész helyes kis arca van, vagy ez már beteges dolognak számít? Gyorsan visszatérek a rongy melegvizes áztatásához és elhessegetem a fejemben tolongó fura gondolatokat.
- Végülis, odaadtam a müzlit. - mosolygom. Nem, nem tudok leszokni erről. Konkrét válaszok, ugyan kérlek, unalmas egytől egyig, ezt a szürke hangulatot meg fel kéne oldani, lehet morbid vagy érdekes dolgokat fogok összehordani, de legalább nem az a tipikus ember-mutáns szituáció lesz köztünk. Én félek tőled, te félsz tőlem, mi értelme van?
- Komolyra fordítva, nem, nem félek tőled. Ha félnék, akkor valószínűleg ijedtemben csaptalak volna le, de nem így tettem. Segíteni akarok, csak hidd el. - kicsit komolyabban ejtem ki a szavakat bármiféle vicc nélkül. A rongyot kiemelem a vödörből, kicsit kicsavarom belőle a víz nagyját, hogy épp csak nedves legyen, majd letérdelek elé. Lassan mozgok, nem akarom megijeszteni, meg lehet nem is fogja hagyni magát, ezért kinyitom a beszélőkémet, hogy valamelyest ezzel vonjam el a figyelmét, ameddig letekerem karjáról a régi, átázott kötést.
- Na és? Hogy sikerült ilyen ügyesen bejutnod ide? Mert tényleg, elismerem, hogy nem semmi dolog felpattintani egy zárat kívülről, szóval le a kalappal. - a kötés alatt elég csúnya a seb, amit jobb lesz, ha mihamarabb kimosok és fertőtlenítek. A kis elsősegély doboz ott helyezkedik az asztalon felhajtott tetővel, ha szükségem lesz rá a késöbbiekben.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : ԅ Zoe Saldana
Hozzászólások száma : 113
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Szer. 28 Okt. - 14:56




Boyd & Yetta
Nem bízom benne még akkor sem, ha úgy néz ki, hogy segíteni akar, hiszen nem tudhatom, hogy tényleg így van-e. Lehet veszélyes is. Bőven van rá esély, hogy ártani akar nekem, csak így akar kicsalogatni. Mégis csak baseballütő van nála és nem ismerem és az emberek eddig még nem igazán volt rá példa, hogy rendesen viselkedtek volna velem. Épp e miatt vele sem tudok egyelőre még mit kezdeni, nem merek csak úgy kijönni az asztal alól, hogy még inkább védtelen legyek és persze, hogy azonnal összerakja, sérült vagyok nem is kicsit. Bár erre már így is rájött, de a mértékét egyelőre még nem tudja, onnan nem láthatja. Egyébként is erről szól az életem, óvatosnak kell lennem, mert soha sem tudhatom, hogy mikor jön valami rossz, vagy valaki rossz, aki elsőre nem tűnik annak. Azt már megtanultam, hogy az élet erről szól, szüntelen menekülésről, bármennyire is próbálom elkerülni a veszélyt nem mindig sikerül, ahogyan most sem, hiszen egy egész épület omlott rám részben.
- Ha egy egyszerű ember lennék, akkor is így gondolkodnál? - váltok most már én is tegezésre, hiszen ő is ezt teszi és lássuk be jogos a kérdésem. A külsőm riasztó, más, mint az átlagé, teljesen érthető, ha e miatt mondjuk jobban fél tőlem, és ezért van nála az ütő és ezért érzi magát fenyegetve. Ha egy sérült nő lennék normális külsővel és normális bőrszínnel, akkor egyáltalán nem biztos, hogy ugyanígy reagált volna rám, akkor lehetséges, hogy azonnal ugrott volna, hogy segítsen és kezelje a sebeimet, már ha ért hozzá, bár az alapvető dolgokhoz azért a többség ért, annyihoz legalábbis, hogy kitisztítsanak egy-egy sebet, ennél sokkal többet én se tettem volna, ha egy kis vízhez jutok. Mégis ráveszem magamat végül, hogy kilépjek. Amúgy is patthelyzet, ha nem hagy elmenni csak úgy, akkor úgyis ő van nyerő helyzetben, hiszen ő az erősebb és az övé a hazai pálya előnye is. Kockáztatok, ha nem moshatom ki a sebeimet az sem biztos, hogy lenne erőm máshová betörni és újra megpróbálni és amúgy is ki tudja, hogy máshol mibe, vagy kibe botlanék. Talán az, aki ilyen fura beállással próbál egy ütővel védekezni eleve nem olyan veszélyes, mint mondjuk egy nyugalmazott rendőr puskával. A felszólításra csak bólintok és leroskadok a székre. Még mindig fáradt vagyok, reszket a kezem, amelyik pocsékabb állapotban van és a lábaim sem épp a legerősebbek jelenleg, kész csoda, hogy megállok rajtuk egyáltalán.
- Azt láttam, nem túl jó állapotban van a hűtőd. - és persze a benne lévő ételmaradékok, vagy valami hasonlók, mert a legtöbb lassan már elmászhat onnan olyan régiek lehetnek. Nem valami egészséges annyi szent, de gondolom nem tartózkodik itt túlságosan gyakran, az is ezt mutatta, hogy korábban se láttam itt villanyfényt, vagy hasonlót, amikor időnként erre hozott az utam. Végül elveszem a műzli szeletet. Éhes vagyok annyi szent és a műzli mindenképpen jobb kilátás, mint a penészes pizza. - Köszönöm... - bököm ki végül az első kissé habzsoló falatok után. Pillanatok alatt felszakítottam a zacskót és mire megérkezik a vízzel már el is pusztítom. Nem tart sokáig, ami érthető, jó ideje nem ettem már és most ez a műzli szelet is olyan, mint valami fejedelmi lakoma, legalább étel és valami van az üresen kongó gyomromban. Annyira azért nem eszem gyorsan, hogy netán megakadhasson a torkomon, de az nagyon jól látszik, hogy rendkívül éhes vagyok.
- Nem félsz? - azt hiszem értheti a kérdés lényegét, nem általánosságban él, hanem rám vonatkozóan. Már nincs nála az ütő, a többség viszont tartani szokott tőlem, de rajta még túlzottan nagy meglepődést sem látok, inkább mintha kíváncsi lenne, érdeklődő, ami szokatlan, ilyet még nem igazán tapasztaltam.


♫ Who we are ♫Aktuális viseletCsak egy kis kaja kéne©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Chris Pratt
Hozzászólások száma : 36
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Kedd 27 Okt. - 0:44


Yetta & Boyd

Lehet nem a legjobb megoldás egy baseball ütőt használni fegyverként. Én egy békeszerető ember vagyok, nem tartok pisztolyokat, vagy bicskákat a zsebemben és szerintem jó is ez így. A bűnözőktől nem félek, lévén, hogy alig járok haza, amióta meglett az állásom csak néhanapján jövök aludni vagy csak egy kicsit kikapcsolódni. Ez volt a tervem most is, leülni a fotelba, kibontani egy sört és az élet nagy problémáit kiszűrve a fejemből pihenni. De nem. Valami vagy valaki pont ezt a szerencsés napot válaszotta arra, hogy felkavarja az estémet. Baseball ütő pajtimat magamhoz véve közeledek az asztal alatt bújkáló nő felé. Mint tudjuk, az ellenkező nem könnyen vezethet az orrunknál fogva, s mivel nem látom őt teljesen, nem tudok további következtetéseket levonni abból, amit mond. Ezért is kapcsolom fel a villanyt, hogy majd az asztal alatt beszűrődő fény alatt jobban szemügyre vehessem "betolakodómat". Leguggolok vele egy magasságba, majd végigfuttatom tekintetem rajta. Nem kicsit vagyok meglepve, de jó értelemben. Nem hétköznapi külső, talán eddigi kutatásaim során se láttam még ilyet.
- Igen. Ott a pont. Ez jogos. De miért állnék itt minden fegyver nélkül, ha nem tudom mire vagy képes? Még így sérülten is... - vonom meg vállam szórakozottan. Bíztató mosolyom továbbra is az arcomon virít, némi kíváncsisággal együtt. Érdekel a története, az, hogy miként került ilyen állapotba, miért olyan amilyen... Lerohanni nem fogom, bármennyire is megszállottja vagyok a mutánsoknak, egy sérült nő esetében sem léphetem át a határokat. Tele van apró sebekkel, karcolásokkal, amik mind azt jelzik, hogy kemény megpróbáltatásokon mehetett keresztül ezidáig. Egy pillanatra komorrá válik arckifejezésem, mikor megpillantom a borzasztó állapotban lévő rongyot a karján. Vér és por fedi, jól láthatóan fájdalmas lehet. Nem küldhetem el. Az ő sorsukat valahogy mindig is a szívemen viseltem, most se lesz másképp.
- Tényleg segítek. Nem hagyhatlak ilyen állapotban, nemde? - biccentek egyet, amint előlép az asztal alól és megáll a konyha közepén. Az egyik fiókhoz indulok, ahol egy kisebb elsősegély doboz helyezkedik. Nem egy nagy kunszt, de kötszer és fertőtlenítőszerek vannak benne, amik segíthetnek.
- Ülj le oda. - bökök az asztal melletti székre. - Van nálam egy müzliszelet, nem tudom szereted-e, de ameddig hozok egy kis vizet a sebeidre, ezt nyugodtan megeheted. Vagy van penészes pizza a hűtő hátuljában, de azt nem ajánlom. - húzom elő zsebemből még a reggelről maradt müzliszeletemet. Sose szerettem, mindennap azt eszem, amit elémpakolnak, szóval minden gond nélkül nyújtom át neki, amennyiben elfogadja és nem fél tőlem. Jó, tisztában vagyok vele, hogy nem lehet könnyű. A benti "alanyok" is rettegnek tőlem, utálnak, bármennyire is igyekszem segíteni rajtuk... Nekem sem könnyű, tényleg, én próbálkozom. Remélem azért rajta tudok segíteni anélkül, hogy elmenekülne, vagy fújna rám.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : ԅ Zoe Saldana
Hozzászólások száma : 113
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Vas. 25 Okt. - 18:54




Boyd & Yetta
Ha nem állna annyira rossz helyen, pont útban akkor szó nélkül ki tudnék siklani innen és észre sem venne, de pont útban van és az a méretes ütő sem épp azt mutatja, hogy biztonságban lennék mellette, ha mégis megpróbálkoznék azzal, hogy lelépjek innen csak úgy könnyedén. Épp e miatt maradok az asztal alatt és onnan lesem, amit csinál és reménykedem benne, hogy nem vesz észre és akkor egyszerűen csak leléphetek, ha mondjuk kisétált. Persze nem remélem komolyan, mert nem moccan és egyértelműen tudja, hogy van itt valaki, én pedig ezek után már nem hátrálhatok ki innen egy könnyen, bármennyire is jó lenne. Nincs más, mint hogy inkább felhívom magamra a figyelmet, akkor talán könnyebben megúszhatom ezt az egészet. Elég ha csak elenged, nem akarok rosszat, még csak lopni sem szándékoztam olyat, amire nincs feltétlenül szükségem. Főképp a kötszer kellene, nem más, és el is megyek, meg persze egy kis víz, hogy kimossam a sebeimet, még az étel sem feltétlenül létszükséglet igazság szerint, azt majd szerzek máshonnan.
Amikor beles az asztal alá még kicsit hátrébb is húzódom, de így is ki tud szúrni, főleg hogy lássuk be eléggé látványos külsőm van, ami így sötétben is elég jól látszott volna, de a villany beszűrődő fényénél még inkább. A zöldes bőr, a sárgás szemek, merőben eltér az átlagostól és persze elsőre a megszokott reakcióra számítok. Meghökkenés, esetleg félelem, vagy a kettő együtt keveredve. Még sem ezt látom rajta, sokkal inkább érdeklődést, vagy kíváncsiságot? Ilyesmivel még nem találkoztam és pont e miatt nem tudom, hogy hogyan is reagáljak rá, vagy hová tegyem a dolgot. Meglepő és felettébb szokatlan. Egy árva szót sem szólok, csak bizalmatlanul méregetem, végül elég lassan, de bólintok egyet, ami minden bizonnyal arra vonatkozik, hogy esetleg megmoccanhatok és kijöhetek az asztal alól... de csak esetleg. Egyelőre úgy vélem, hogy megtehetném, de biztos még nem vagyok magamban.
- Ezt bárki mondhatja. - ezt csak arra jegyzem meg, hogy ő nem egy vérszomjas ember. Nem találkoztam még olyannal, aki jól állt volna hozzám, aki ne félt volna tőlem és a félelem soha sem szül semmi jót, általában gyűlöletet szül és haragot a másik irányában. Végül csak kijjebb merészkedem, láthatja jól, hogy több apróbb seb és vágás is van rajtam, amik még úgy ahogy elmennek, ellenben a jobb alkarom egy elég csúnya és piszkos ronggyal van átkötözve, de már azóta bőven át is vérzett, egyértelműen ott jóval nagyobb seb lehet, ami nem jön csak úgy rendbe magától, na meg persze piszkos is vagyok, hiszen épp csak megúsztam egy épület tökéletes összeomlását.
- Tényleg segít? - bizonytalanul állok fel és maradok ott a konyha közepén. Nem festek valami jól, annyi szent, sőt kifejezetten rossz állapotban vagyok, de ha nem lenne más választásom, akkor elmennék. Nincs bizalmam az emberek felé, láthatóan tőle is félek, akkor is ha már nincs nála a baseball ütő. Ettől még ember marad és az emberek felé nincs bizodalmam egy cseppnyi sem, azt hiszem érthető módon.


♫ Who we are ♫Aktuális viseletCsak egy kis kaja kéne©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Chris Pratt
Hozzászólások száma : 36
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Pént. 23 Okt. - 15:56


Yetta & Boyd

Amint az ajtóhoz érek úgy érzem minden gondom semmissé válik. Távol vagyok a bázistól, ami némi nyugodalmat ad, lévén, hogy amik odabent folynak, kicsit sem barátságos. Ez van. Kezdetben lelkes voltam, azt hittem a kormány egy olyan bázist hozott létre, ahol segítünk más lényeknek, nem pedig kínozzuk őket. Mutánsok. Hihetetlen teremtmények, az összes eddig felállított törvényeinket felülírják. És ez jár nekik? Halál kínok között, s elzárni őket a külvilág elől, csak mert a dokik kíváncsiak és boncolni akarnak? Az egészet bánom. Azt hogy felfigyeltek rám, hogy voltam olyan balga és belementem. Most pedig itt vagyok. Egy kutató, aki végignézi mások halálát.
Ahogy a kulcs fordul, úgy sóhajtok fel megkönnyebbülésem jeléül. Otthon, édes otthon. Ez az én világom, nem pedig az a föld alatti labor. Ledobom a cuccaimat a sötétben, ám a konyha felől jövő neszre felfigyelek. Fogalmam sincs mi az, de ha ártani akar, akkor jobb, ha van egy baseball ütő. Sose voltam az a harcos alkat, engem a tények érdekelnek, nem pedig az, hogy mennyi idő alatt tudok szétverni valakit. Meg is érkezek a konyhába rettentően röhejes pózban. Körbepillantok a nem túl tág helységben. Mivel vak sötét van, nem látok semmi egyebet, csak feketét. Felkapcsolni a villanyt nem fogom, benne van a pakliban, hogy én lepem meg az illetőt, ki tudja, talán egy sorozatgyilkos bújkált itt ameddig én nem voltam itthon. A hang hallatán kicsit összerezzenek. A bázis után, már tényleg minden élő dologtól tartok, ami mozog és beszél. Franc tudja mikor támadnak rám, hogy akkor most szépen fejbelőnek és viszlát Boyd.
A baseball ütőt nekitámasztom a konyhapultnak, hisz a hangból ítélve nem tűnik félelmetesnek és csak segítségre szorul. Már ha nem egy megjátszós nőszemély, aki megvezet másokat.
- Kötszer? - automatán nyúlok magam mögé és kapcsolom fel a villanyt. A kis konyhát azonnal ellepi a sárgás fény, ezzel jobb ráláthatóságot biztosítva az asztal alatt kuporodó női alakra. Még így se látom teljesen, kénytelen vagyok leguggolni és óvatosan bekukucskálni az asztal alá. Nem mondom, hogy nem lep meg, de valami furcsa csillogás is lehet a szememben. Teljességgel elkápráztat a kinézete, maga az, hogy ilyen egyedi külsővel rendelkezik és akkor még nem tudom milyen képességei lehetnek. Pár másodpercig csak nézem őt, figyelmen kívül hagyva az imént elhangzott "megyek" szócskát. Sose gondoltam volna, hogy a munkám fog egyszer beköszönni a lakásomban, most pedig nagyon is úgy néz ki.
- Nyugalom, oké? Nem vagyok egy vérszomjas ember, aki rátok vadászik. Segítek. Csak egyszerűbb lenne, ha nem kuksolnál ott tovább. - ejtek egy bizalmas mosolyt. Én bízok benne jelenleg, ameddig nem próbálkozik semmivel. Ha próbálkozna is ez van. Nem akarok kárt tenni benne, hisz' biztosan vannak fájdalmai, amiért kötszert kér.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : ԅ Zoe Saldana
Hozzászólások száma : 113
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Pént. 16 Okt. - 11:39




Boyd & Yetta
Gyorsnak kell lennem tudom, minél előbb távoznom kell, mert ha a hűtő nem üres, akkor biztos, hogy lakik is itt valaki, és bármikor megérkezhet, főleg hogy esteledik már. Nyomot így is úgyis hagyni fogok, de inkább csak vér legyen az, mint sem én magam végképp kidőlt állapotban. Le kellene kezelnem legalább nagyjából a sebeimet, rendbe tenni magamat és végre összeszedni a maradék erőmet, hogy ehessek és tovább állhassak. Nem olyan egyszerű, mint ahogyan elképzeltem, főleg hogy a hűtőben bár vannak dolgok, de nem tűnik túl sok minden igazán bizalomgerjesztőnek. Legalább lenne valami pékáru, kenyér, akár pár napos, de mégis effélét sem találok elsőre, ha csak nem jobban el van rejtve teszem azt a szekrényben, de arra nincs erőm, hogy a magasabban lévő helyeket is jól átnézzem. Örülök, hogy a hűtő szintje még nagyjából belefér.
Viszont azt sem nézegethetem túlságosan sokáig, mert meghallom a motoszkálást az ajtó irányából. Egyértelműen kulcs az, minden bizonnyal épp érkezik az itt lakó, ami rám nézve nem a legjobb hír. Gyorsan kellene eltűnnöm, de ebben az állapotban nem tudnék csak úgy lelépni az ablakon keresztül, főleg hogy épp abból az irányból jön a hang is, amerre mennem kellene. Gyorsan gondolkodom, becsukom a hűtő ajtót, hogy legalább a fény ne töltse be a sötét konyhát. A legelső reakcióm annyira elég, hogy árnyékba húzódom, az asztal alá, amennyire oda férek, hogy legalább takarásban legyek. Talán nem vette észre, hogy valaki itt van, de... ha mégis felkapcsolja a villanyt meg fogja látni a vérnyomokat és úgy már könnyedén leköveti, hogy hol is vagyok. Felszisszenek, ahogyan a fájó hátam az asztal lábának feszül. Nincs hová hátrálni, aztán az illető hirtelen ugrással érkezik a konyhába. Fura pózban... annyi szent és a tetejében baseball ütővel, ami még kevésbé teszi fenyegetővé, mint a mozdulat, amivel érkezett. Valahogy nem tűnik veszélyesnek, bár tény, hogy az alkata alapján lehet benne azért bőven erő, de mégis... nem is tudom, nem az a határozott alkat. Végül csak rászánom magamat, hogy óvatosan, de kilessek az asztal alól. Sötét van, talán csak a körvonalamat láthatja, a külsőmet még nem teljesen, főleg hogy elő se jöttem teljesen.
- Nem akarok bajt, csak... ételt és egy kis vizet, vagy kötszert. - őszinteség, talán annak van a legtöbb értelme, hiszen azt nem mondhatom, hogy szimplán csak eltévedtem. Nem venné be és egyébként sem tűnök úgy. Előre várom, hogy mennyire fog majd meglepődni, ha netán teljesen kijövök innen, vagy felkapcsolja a villanyt és meglátja, hogyan nézek ki. Azért még sem vagyok éppenséggel átlagos, van aki fél tőlem, van aki azt hiszi, hogy valami betegségem van és azért vagyok ilyen. Elég sok a lehetőség, de sosem volt még pozitív kimenetele annak, ha emberrel találkoztam.
- De... megyek, ha engedi. Nem akartam gondot okozni, azt hittem nem lakik itt senki, olyan ritkán látni mozgást a lakásban és a hűtő... - végül is a berendezés alapján akár ez még igaz is lehetne, meg a hűtő állapota is határozottan erre utal, de úgy fest, hogy lakik és az illető annyira nincs oda azért, ha valaki csak úgy benéz hozzá. Ez utóbbi talán érthető az ő szempontjából, az enyémből... jelenleg nem a legjobb a helyzetem, hogy érdekeljen más szempontja.


♫ Who we are ♫Aktuális viseletCsak egy kis kaja kéne©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Chris Pratt
Hozzászólások száma : 36
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Kedd 13 Okt. - 17:27


Yetta & Boyd

Ritka pillanatok egyike, amikor haza tudok szakadni a melóból. Hiába vagyunk rengetegen, mint tudósok, valahogy sose elég a munkánk bármennyire is igyekszünk. Többet akarnak, olyan lényeket akarnak kreálni, akiket háborúkba sorozhatnak be és ezáltal győzelemre tegyenek szert. Az embert mindig is a saját érdekei vezérelték, ha ezt az országot hirtelen megtámadnák, márpedig nagyonis abban a korban vagyunk, akkor bizony egy kicsit bajban lennénk. De a szuperemberekkel az oldalunkon könnyűszerrel kiálthatnánk ki a győzelmünket. Csak egy dologra nem gondolnak... Mégis hogyan akarják a saját oldalukra fordítani őket? Mind azokután amit velük műveltünk? Előbb ölnének meg minket, mitnhogy kikerüljenek a frontra. Erre persze senki nem gondol. Csak a háború, háború és háború.
Hazafelé menet a kocsimban elmélkedek az új kotyvalékaimon. El kéne szakadnom a melótól, legalább erre a rövid időre, amit otthon tölthetek. Egyszerűen nehéz. A benti nyüzsgés felér egy napi horrorral. Nem tudok mit tenni, én csak egy apró homokszem vagyok az ő sivatagjukban, ha ellenük fordulok eltipornak. És hát bennem ott van a félnivaló, hogy a fejemet fogják venni. Ezért is engedelmeskedek, bármennyire is a szívemen viselem a benti alanyok sorsát.
Szinte már el is felejtem az utat a lakásomhoz. Vagy három utcányival odébb akartam megállni, hogy na akkor én most megérkeztem. Talán ebből is látszik mennyire fáradt vagyok. De nem lazíthatok, még itthon is folytatni fogom a saját kis kutatásaimat, amikkel előrébb vihetem a bent folyó dolgokat. Ugyan nincs meg a fontosabb felszerelés, de egy tudós fel tudja magát találni bármilyen helyzetben, úgyhogy pár konyhai eszközzel simán meg fogom oldani.
Kissé nehézkesen ugyan, de lenyúlok a nadrágzsebem mélyére, ahol az az egy szem kulcs csücsül. Előhúzom, majd lassan nyomom a zárba, elfordítom, s a jellegzetes kattanás után benyitok a sötét előtérbe. Halkan dúdolom a kedvenc számom ritmustá, miközben vicces táncmozdulatokat lejtek. Nem sokáig mutogatom remek tánctudásomat, inkább bezárom magam mögött az ajtót. Nem kapcsolom fel a lámpákat egyelőre, jól esik ez a sötétség és csend. Legalábbis mindenképp megnyugtatóbb lévén, hogy a laborban kiáltásokat és egyebeket lehet hallani... A gyomrom fordul fel ettől, ahogy felidézem a képeket. Mindenesetre a benti kosztban nem tudok megbízni, így most baromi éhes vagyok. Talán van még egy kis maradék pizzám és söröm a hűtőben, amennyiben az még nem penészesedett meg. Főzni meg a franc fog, elég nekem különféle anyagokkal szórakoznom egésznap, nem fogom még a konyhában is a képességeimet próbálgatni. A másik gond meg az, hogy nem tudok főzni. Pech, de ez van. Egy kutató már csak ilyen, tudom mennyit kell önteni egy kémcsőbe, hogy ne robbanjon, de egy levest elkezdeni se tudok anélkül, hogy ne gyulladna ki a fél lakás. Szóval irány a hűtő. Amint megindulnék a csend hirtelen szűnik meg, s halk motoszkálásra figyelek fel. Ez biztos nem én voltam. Egyrészt egy helyben állok és még a lélegzetemet is visszatartom. Automatikusan nyúlok a cipőtartó mellett helyezkedő baseball ütő felé. Rámarkolok a végére, majd támadómagasságba emelem és lassan megindulok a zaj forrása felé. Tiszta kommandós helyzetben érzem magam, bár jelenleg jobban zavar az, hogy mégis mi vagy inkább ki tartózkodik a lakásomban. Talán csak egy macska, vagy egy madár, aki éppenséggel nálam tartja a fészkét. Nem szoktam ablakokat csukogatni, csak néha. Most viszont rémlik az, hogy bezártam volna. Elég bizarr.
Rettentő furcsa pózba vágom magam, ahogy kiugrok a fal mögül egyenest a konyha közepére érkezve. Felvonva szemöldököm nézek körbe. Talán mégis jó lenne az a villany.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : ԅ Zoe Saldana
Hozzászólások száma : 113
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   Hétf. 12 Okt. - 17:15




Boyd & Yetta
Minden ember életében vannak jobb és rosszabb napok, még akkor is, ha az illető nem mondható száz százalékosan embernek. Én legalábbis nem igazán érzem annak magamat, hiszen... nem hasonlítok egy átlag emberre, csak ha nagyon akarok, ha koncentrálok rá, de fárasztó és veszélyes, ha netán a közben változom vissza, amikor mások között vagyok. No meg emberi formában se nagyon tudom kezelni a többieket, akkor se nagyon tudok mit kezdeni magammal igazság szerint, kapcsolatot teremteni, mosolyogni és barátságosnak lenni... nehéz. Ezt az ember mindig tanulja és ha nem tanulja meg idejében, akkor már sokkal nehezebb elsajátítani utólag, vagy talán szinte lehetetlen is. No, de a mai nap... tényleg nem úgy alakult, ahogyan terveztem. Reggel még minden rendben indult. Pár napja találtam egy lebontásra ítélt házat, ami ahhoz képest egészen jó állapotban van és gond nélkül be tudtam lógni annak ellenére is, hogy le volt zárva, tehát egészen jó lenne most a helyzet, ha nem arra ébredtem volna ma, hogy minden remeg és rázkódik körülöttem. Nem tudok olvasni, honnan tudhattam volna, hogy az épületet mikor bontják le, vagy egyáltalán lebontják, hiszen rengeteg elhagyott gyártelep van, amikhez évekig nem nyúl senki sem. De most nem ez volt a helyzet, arra kellett ébrednem, hogy minden omlik le körülöttem, és az is csak a képességemnek köszönhető, hogy sikerült kijutnom, de így is sikerült jó néhány felületi sérülést beszerezni, plusz egy nagyobb vágást az alkaromon, és az egyik csuklóm is kiment, vagy eltört, sejtelmem sincs róla, de nem igazán tudom mozgatni.
Ezek után nem volt épp a legegyszerűbb átvészelni a napot. A csuklóm még mindig nincs rendben, egy törés még esetemben sem jön olyan könnyen rendbe sajnos, ahhoz nekem is napok kellenek, de legalább nem hetek, mint egy átlag embernek. Ettől még jóval nehezebb volt a mai nap, így nem olyan könnyű ételt szerezni, az én fürgeségem is jelentősen csökkent a sérüléseknek hála, de legalább már a felületi apróbbaknak csak a hegei vannak meg, az alkarom az, ami még mindig csúnyán fest, elég mély a vágás. Éppenhogy bekötöztem, hiszen azért annyira nem értek hozzá, de már így is késő délután van. A holmijaim nagy része bent maradt a romok alatt, és szállás kell... és ennem is kellene valamit. E miatt van, hogy bár ritkán teszem meg, de most mégis úgy döntök, hogy egy normális lakóépületet célzok meg. Nem szokásom, de ott biztos, hogy találok ételt és biztos, hogy legalább az esti hűvös egy ideig nem ér el, talán találok kötszert is, mert a piszkos rongy, amivel átkötöttem a karomat nem a legjobb választás, azt még én is tudom, hogy ki kellene mosni a sebet.
Az emeleten nem látom égni a villanyt, ezért igyekszem fel a tűzlétrán, hogy azt az ablakot célozzam meg, ahol jó eséllyel nincs otthon senki sem, nagyon ritkán látok erre mozgást, ezért is volt már rá példa, hogy máskor is belógtam ide, csak rövid időre, de sokkal melegebb, mint a régi helyem. - Hahó! - azért nem viszem túlzásba, halkan szólok csak be, óvatos kopogtatással, ha netán kutya van, akkor se legyen belőle bajom. Volt már erre példa... kellemetlen, ha bemászol valahová és ott bent valami méretes vadállat fogad, mint afféle házőrző, vagy inkább mészáros. Innen viszont nem szűrődik ki hang, úgy fest egyelőre rendben van. Ügyesen feszítem fel az ablakot, van már benne gyakorlatom, hogy pattintsam ki a zárakat és szinte hangtalanul óvatosan érkezem a padlóra. Természetesen először a hűtőt célzom meg, majd csak után jön az, hogy elássam a sérüléseimet.


♫ Who we are ♫Aktuális viseletCsak egy kis kaja kéne©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Boyd & Yetta - Kanadai kisváros   

Vissza az elejére Go down
 
Boyd & Yetta - Kanadai kisváros
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
 Similar topics
-
» Staunton - Mystic Falls melletti kisváros

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: Közel s távol-