we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Hope Town - Eredetkutatás
by Jeremy Carlson
Yesterday at 20:15

Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Vas. 19 Nov. - 9:01

Sürgősségi ügy
by Mesélő
Pént. 17 Nov. - 18:20

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 12 Nov. - 18:32

Four Seasons szálloda
by Jamie Cavenaugh
Szomb. 4 Nov. - 17:56

Adler nyaraló
by Faye Adler-Barlow
Pént. 3 Nov. - 16:00

Utak, ösvények
by Serena Pierce
Pént. 3 Nov. - 12:28

Top posting users this month
Rashid El-Attar
 
Faye Adler-Barlow
 
Serena Pierce
 
Hope Hamilton
 
Mesélő
 
Aaron Adler
 
Jeremy Carlson
 
Emma Frost
 
Jean Grey
 
Jamie Cavenaugh
 
i'm here





Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 New York

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 32



TémanyitásTárgy: New York   Hétf. 5 Okt. - 19:37

First topic message reminder :


New York


New York teljesen kihalt, sok épület romokban, lakókat nem igen lelni. Az embereket kitelepítették, maximum bujkáló mutánsok, vagy veszett mutánsok bukkanhatnak fel elvétve, de előbbiek elég bizalmatlanok, hogy ne köszönjenek rá ismeretleneknek, főleg olyanoknak, akik még rendezett külsővel rendelkeznek.



Ne feledd Eric:
Derű és harag között!
 



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 112
Kor : 38



TémanyitásTárgy: Re: New York   Hétf. 18 Jan. - 7:31

¤Central Park – Jonathan háza¤


Kayla & Rashid

Az élet sava-borsa mindig egy szép nő




*Kétértelműen mosolygok a válaszára, pedig csak szeretném jobban ismerni mint ő saját magát, de ezt neki nem kell tudnia. Érezze csak úgy, hogy akárcsak a tenyeremet. Elég az, hogy a világ más lett és ez az üldözéses dolog olyan akár egy rémálom, főleg, hogy pont ebben az álmomban nincs benne Durya, ami talán jó lehetne mert hihetném azt is, hogy vele minden rendben van, ám ez nem ilyen egyszerű. Elég gyors a felfogásom, de ez még nekem is nehezen megy, látni egy dolog de elhinni, hogy ilyesmi létezik már nem olyan könnyű. Az még beveszi a gyomrom, hogy vannak különleges képességű emberek, hiszen láttam mit csinált Jamie azzal az autóval és azt is ahogyan Ms. Kayla belerondított a katona agyába, de az ami körülöttünk van és ahogyan egyetlen másodperc alatt megtörtént már nekem is sok. Szerető, gondoskodó családban nőttem fel, de sokat nevelt rajtam az utca is ami nem a szüleim hibája, ám anélkül most nem lennék ilyen talpraesett, pedig az vagyok és alkalmazkodom a helyzethez, minden amit most teszek eddig mélyen el volt temetve bennem azóta, hogy megismertem Amandát, hogy feleségül vettem és felelősségteljes apa lettem. Ám azért ott volt mindvégig bennem és most jó hasznát veszem ebben az őrültté vált világban.*
-Bízzunk benne. *Nem hiszem, hogy a helikopteresek feladják, legfeljebb tényleg nem érdemes utánunk jönni a város egy bizonyos részén túl, mert úgy sem tudnának leszállni. Leadják a drótot, hogy merre mentünk, onnan pedig valamennyi időnk van míg egy másik kocsi nem jön el értünk még több katonával. *
-Piros ház, az a rusnya, hogyne emlékeznék rá. Reméljük, hogy piros is maradt. *A látottakat tekintve ez is kétséges, de talán a formájáról megismerem. Az biztos, hogy bár a házak állapota totálisan a romhalmazra hajaz, a bokrok és fák egész jól néznek ki. Bármi is történt a természet kezdi visszahódítani a maga területét. *
-Talán utánuk megy, vagy úgysem fog tudni leszállni arrafelé amerre megyünk. Lesz egy kis időnk körülnézni míg nem jön egy másik autó katonákkal.
*Az agyam lázasan forog, Durya biztonságán kívül már a túlélésre is gondolok. El kell rejtőznünk egy olyan helyre ahonnan elindulva és oda visszatérve szétnézhetünk a városban, akár Duryával, akár nélküle és utána kutatva. Élelem kell és víz, takarók, elemlámpa, még több fegyver és egy jól felszerelt teli garázs. Az utca nem igazán alkalmas arra, hogy elrejtsük a kocsit, így továbbmegyek, itt a növényzet egészen másképp néz ki, mintha kivágták volna a fákat és a bokrokat, az aljnövényzet azonban nem csak úgy vegetál. Kell a kocsi, nem veszíthetjük el ezért a lehető legközelebb parkolok vele ott ahol egykor Jonathan háza állt a medencével, a kerttel ahol néha elszívtam egy füves cigit, a terasszal az emeleten és a kocsifelhajtóval a ház előtt. Most inkább egy romot látok. Ész nélkül rohanok be, most nincsenek katonák akik elől fel kellene kapnom Ms. Kaylát a hátamra akár egy zsákot, majd jön utánam. Ám hiába fontos számomra a lányom, ebben a romos épületben biztosan nincs. Kezemben a gépfegyverrel lehajolok a rendőrségi szalagért és azt morzsolom az ujjaim között s csak nézek szét a kirámolt házban ahol minden piszkos, poros, tele van törmelékkel és a kitört ablakok keretein átfúj a szél. Azt hiszem az eredetileg nappalinak szánt helyiségben állok meg végül ahol Ms. Kayla beérhet. *
-Nincs itt. Senki sincs itt. AROHADTÉLETBE! MIAFENETÖRTÉNTITT? MIAFENETÖRTÉNIKITT?
*Nem is nézek rá amikor a semmibe kiabálok, a fegyvert a földhöz vágom, valamin ki kell töltenem a dühömet, csak utána fordulok felé, de akkorra már forró könnyek égetik és szúrják a szemeimet, most estem kétségbe, Durya sehol és most már tényleg nem tudom mi folyik itt. Vaskos ajkaimat összepréselem haragomban és kétségbeesésemben, mert tehetetlennek érzem magam és ilyen már nagyon régen nem történt velem. Utoljára Amanda halálos ágyánál éreztem ezt, az emlék felkavar de közben egyre csak a lányom jár az eszemben. *
-Ha megtudom mi történt, és ki a felelős ezért, megölöm. Esküszöm neked Kayla és esküszöm anyám istenére, hogy centinként húzom ki a belét a hasából.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 188
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York   Vas. 17 Jan. - 17:18

[Nathan lakásán]






Nathan & Serena

Az már biztos, hogy valaki jön, de viszonylag lassan ahhoz, hogy ijedtebben és gyorsabban szóljak Nathannek. Amúgy sem biztos, hogy értékelné, ha megráncigálnám a vállát, miközben épp a falat bontja szegény. Ezért csak a végefelé jutok el addig, hogy szóljak, amikor már számomra is biztos, hogy valami mozgás van kint. Végre a falat is sikerül áttörni. Nem akarok én most rákérdezni arra, hogy miért vannak ilyen aranytartalékai. Tisztában vagyok a ténnyel, hogy Nathan nem épp szentéletű, ha ez zavarna, akkor nem találkoztam volna vele és azt hiszem én sem vagyok egészen az, hiszen én voltam, aki bevonta őt az alagútba, hogy kicsit... szórakozzunk és még jobban megismerjük egymást. Kettőnk közül a mai napon igazából én voltam a rosszabb, ha ezt rossznak nevezhetjük, viszont tartalékai neki vannak és ezek most jól is jönnek nekünk. Akkor viszont elég rendesen meglepődöm, amikor a kezembe nyomja az egyik pisztolyt. Köpni-nyelni nem tudok elsőre.
- Ez megnyugtat. Én meg a célzás... - életemben nem lőttem még pisztollyal, mással se nagyon, úgyhogy rendesen meglep a helyzet és örülök neki, hogy attól legalább nem kell félnem, hogy netán egy rosszul sikerült lövéssel mondjuk őt találom el. Az azért nagyon kellemetlen helyzetet szülne, már csak ha azt nézzük, hogy kettőnk közül ő van inkább a helyzet magaslatán, nem neki kellene lesérülnie. Újra a kezembe kerül a pisztoly, miután meg is töltötte. Szóval kilenc golyó és csak célozni kell. - Nem rúg... hátra? - a fene tudja, hallottam én már egy mást a fegyverekről, meg láttam a birtokon olyat is, aki ilyesmivel gyakorolt. Persze csak futólag, de attól még láttam, és ha jól tudom azért ezeknek van egy ereje. Nem biztos, hogy elég célra tartani, az én vékony karjaim nem arra lettek tervezve, hogy mondjuk lövés közben ne csapjon fel a fegyver és kapjam telibe a célpont helyett a plafont.
Mást nem kérdezek, tudom, hogy most jobb lesz csendben maradni, főleg hogy megjön az első alak is az ajtóban és még csak nincs is egyedül és kifejezetten furcsán néz ki. Nem hiszem, hogy Nathan tudná, hogy miért néz ki úgy az az alak, mint... hát nem is tudom, hogy hogyan. Megrezzenek persze, amikor eldördül az első lövés. Mégis csak emberszerűek, nem csoda, hogy rendesen elkerekedik a szemem. Valahol az ajtó környékén össze is esik az először bejött alak, aztán a mögötte lévők mint valami éhes farkasok úgy vetik rá magukat és kezdik el... csak úgy natúr enni. Ez most komoly? Rendesen lefagyok, az araszolás is abbamarad részemről, bár lehet hogy jobb is így, nem keltek valami kellemetlen zajt, ami miatt felfigyel ránk az a másik kettő, mert mintha nem tetszene nekik ez a fajta lehetőség és végül újra felkelnek, még mindig a zaj forrását keresve, azaz, ha jól sejtem, akkor minket.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: New York   Vas. 17 Jan. - 0:18





Apokalipszis

Elvárnék egy kevés empátiát ettől az alaktól. De tényleg. Vagy ők mindig így kezelik azokat, akik az ő szavaival élve „csipkerózsikaként” aludtak és egyszer csak pukk, minden más lesz körülötte? Az eszem megáll, de komolyan, idegességemben összefont karokkal állok tovább, s próbálom kizárni a tényt, hogy a lábaimat egy mocskos tornacipő fedi le. Undorító. Beleértve a ruhámon és a combomon lévő agyvelő maradékokat. Ha nem lennék szívós, el is hánynám magam, ám jelenleg jobban érdekel, hogy hol a francban vagyok.
- Ah, komolyan… - forgatom szemeimet egy fáradt sóhajt követően. Nem hiszem el. Történik valami, erre egy ilyen alaknak kell felbukkannia? Lehetne segítőkészebb, mert a lustálkodásával és válaszadásaival aligha segít. Már-már azon vagyok, hogy lemászok a létrán és körbemászom egész New Yorkot, de valamiért az ösztöneim azt súgják jobb lenne egy olyannal maradni, akinél van fegyver.
- Hisz az előbb mondtad! – mutatok rá mindkét kezemet a magasba emelve, pontosan rá célozva mutatóujjaimmal. Egy kicsit még be is hajlítom a térdem, ahogy összeütöm két tenyerem. – Felszerelés. Az kéne. Főképp nekem, ha csak nincs plusz pisztolyod, amit elkobozhatnék. Meg aztán. Lőszer. Azt se tudom miből vannak ezek a valamik. Egyáltalán ember volt ez valaha? – hitetlenkedve meredek a távolba. Tényleg olyan, mintha valami túlélő filmbe csöppentem volna, ahol rá vagyok kényszerítve a zombikra és egyéb „nyalánkságokra”, amik körülvesznek odalent. Fúj…
A név hallatán elégedett pillantást vetek rá, legalább a nevét sikerült elárulnia, ha már a kis akciómba nem akar belemenni. A rántására egy pillanatra megszeppenten meredek rá, majd összevont szemöldökkel lépek visszább, miután befejezte a kis kérdését. – Mitől kéne félnem? Egy lepukkant pasastól, aki a konzerves kajáját eszegeti? Ch, nem kell alábecsülni. A bizalmam sem játékszer, sőt, egy szóval nem mondtam, hogy száz százalékig megbíznék benned, Doug. – hangsúlyozom ki a nevet, végül a korláthoz lépkedve nézek le a mélybe. Ez most komoly….?
- Ha nincs más lehetőség, igen. De nem fogok tétlenül ácsorogni egy tetőn. – fordulok vissza felé. Elsőre kicsit indulatosabban magyarázom a dolgokat, végül miután felfogom, hogy milyen hangnemben szólalt meg az imént, kissé visszább veszek.


♫ Another Way Out ♫Aktuális viselet • Szavak száma: 334 •©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Paul Walker
Hozzászólások száma : 226
Kor : 33



TémanyitásTárgy: Re: New York   Szomb. 16 Jan. - 11:44

[Nathan lakása]




Serena & Nathan



Ütés ütést követ, szinte meg sem érzem. Ezek a fájdalmak, ezek a sérülések annyira elemiek, hogy a testem, az elmém fel sem veszi. Nem véletlen így rejtettem el a széfem. Ki az a hülye, aki unalomból elkezdi öklözni a falat, ráadásul hosszú távon. Mert azért egy-két csapás semmit sem ér, átlagember meg többet úgy sem visel el. Szóval csak szaporázom az ütéseket, figyelve a lassan repedő vakolatot, a szitáló porzást, miközben fejemben az események jönnek sorba. Hát persze, hogy hallottam a helikoptert, de Serena kérdésére csak biccentéssel válaszoltam a kocsiban. Egyre kevésbé tetszik nekem, ami itt zajlik. Az a másik autó.. talán pont a helikopteresek elől menekültek olyan eszeveszett tempóban. Pedig arra a röpke blikkre nem tűntek veszélyesnek, őket annyira meglepte a mi létünk, mint viszont. Tehát nagy valószínűséggel nem az ő művük ez az egész. Talán tényleg meg kellene keresni őket, de hogy? Az autónak annyi... Bár lehet, errefelé találunk használhatót, ebből meg legfeljebb leszívjuk az üzemanyagot.
Lassanként megbomlik a fal, tompa reccsenéssel adja meg magát a fa is, és ahogy leszaggatom előválik a falba rejtett széf. Közepes méretű, nem az a fajta, amiben apró ékszereket dugdosnak, bár nem is banki méret. A tulaj magabiztosságával tekerem a gombot a megfelelő kombinációra, és épp halk kattanással engedi magát kinyitni, mikor Serena hangja térít el. Inkább suttog, mintsem valóban szólna, de ez is elég, hogy magára vonja a figyelmem. Bár nyitom a páncélajtót, fejem elfordul, hegyezem fülem, míg magam is meg nem hallom az egyértelmű csoszogást. Örülhetnénk, hogy emberek. De igazából az eddig látottak, a menekülő páros, a helikopter zaja igencsak bizalmatlanná tesz. Így hát kapok a páncélba, már látható, hogy két részes, a felső kisebb, ott apró kötegek pihennek, meg néhány kazetta szerű doboz, míg az alsón egy-két nagyobb tároló, katonai hátizsák és két fegyvertároló doboz van. Azokat kapom ki, mit sem törődve a többivel, majd felpattintva a fedelük  kapom ki a szépen eltett, beolajozott darabokat. Két 9 mm-es Browning Short automata. Egyiket zavar nélkül Serena kezébe nyomom, miközben a tokokat visszhajítom a páncélba, aztán a felső polcról két kazettát húzok ki, amikről így már kiderül, töltények. rutinosan töltöm meg mindkét fegyvert, míg végül az egyik kibiztosítva  újfent Serena-hoz kerül, akárhogy berzenkedik is.
- Automata, tehát csak a ravaszt kell húzni. Azért persze a tölténnyel takarékoskodj, nem végtelen a készlet. Egy tárban kilenc van - magyarázom halkan, miközben az üvegfalhoz sietek.
- Ne félj, rám ártalmatlan - teszem még hozzá suttogva, tovább haladva a lakásban. Nem szeretném, ha sarokba szorítanának, még ha a berendezés más is, a terep azért ismerős. Nagyjából folyosó tájékán járok, mikor a csoszogás eléri a lakásajtót, ami ugye nem nagyon takar. Meglepetten, kissé talán felhördülve figyelem a betoppanó első alakot. Embernek néz ki, de még sem. Nehezen magyaráznám meg, mi is ez, de nem ember. Lehet, valamikor az volt, de már nem az. Nem elhanyagoltnak tűnik, mint a kutya a vidámparkban, inkább mint akit már megrágtak egyszer, aztán kiköptek. Eszelősnek.. Igen, ez a legjobb szó. És mivel az ösztöneimre hallgatok, amik veszélyt súgnak a röpke habozás után feszül is az ujjam a ravaszra. Remélem a golyó fogja őket.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 188
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York   Pént. 15 Jan. - 21:36

[Nathan lakásán]






Nathan & Serena

A fenébe is igaza van és a tekintetem is ezt tükrözi. Tényleg lehetséges, ha egyszer az is, amire mi képesek vagyunk mások szemében annak számít. Tehát talán valami időrepedés jött létre, vagy csak az egész világ átugrott valami más idősíkra, vagy csak... mi? Nem tudom egyelőre még felfogni és nem is biztos, hogy van értelem tippelgetni, nem biztos, hogy annak túl sok haszna van egyáltalán és egyelőre tényleg nem tudom, hogy mi a jó ég folyik itt vajon, csak érjünk a lakására és szerezzünk használható eszközöket.
- Hát... azt hiszem igazad van, de ezt nem szívesen mondom ki és ne vedd magadra. - elmosolyodom azért a végén, hiszen nem az ő hibája, de komolyan. Nem arról van szó, hogy neki nem hiszek, szimplán csak sokkal jobb lenne, ha nem lenne igaz, amit mondd. Jobban hangzott az előző feltevés, hogy valaki belepiszkált az agyunkba és mondjuk ha elég távol érünk ettől a helytől, akkor minden helyreáll és rendbe jön, de... nagyon úgy fest, hogy itt ülünk a kocsiban, távolodunk és nem igen változik semmi sem.
- Én meg örülök, hogy láttam a kocsit és... helikopter? Te is hallod a hangját? - nézelődöm kifelé, de nem látom meg az égen, talán közben elkanyarodott valamerre, nem igazán tudom, de ezek szerint vannak mások is, ez már biztos. Viszont mivel túlságosan gondolkodom, nem igen tudok most mosolyogni a dolgain, pedig tudom, hogy jó eséllyel valami ilyesminek szánja most ezt, viccelődésnek, csoda, hogy nem jelenti be, hogy milyen korúak voltak, mint valami rendőrségi helyszínelésnél. Ezt is kinézném belőle, hogy tudja egyébként. Végül persze mégis eléri, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Úgy néz ki, hogy még ebben a nagyon kifacsart helyzetben is képes rá, ez mindenképpen nagy piros pont neki.
- Hát... arra én is nagyon jól emlékszem. - oh nem is akarnám elfelejteni! Most viszont kénytelenek vagyunk, főleg ő, az útra figyelni, mert el kellene érni a lakását. Az talán tényleg ad valami támpontot és esélyt arra, hogy túléljük ezt az egész rémséget, mert attól félek, hogy még mindig nem tudjuk pontosan, hogy mivel is állunk szemben, vagy hogy mennyire veszélyes is valójában ez az egész.
- Akkor ezzel már nem megyünk tovább. - de legalább eddig bírta és azt hiszem ez is valami. Kiszállok én is a kocsiból. A feszült figyelem megmarad végig. Most valahogy úgy érzem magamat, mintha benéztem volna mondjuk egy x-men kiképző órára, pedig soha fel se merült bennem, hogy ilyesmiben részt vegyek. Nem vagyok én valami harcos típus, vagy mi. Ezért is esik jól, hogy továbbra sem merül fel benne, hogy ne figyeljen oda rám. Elfogadom a kezét természetesen, úgy mégis csak sokkal inkább biztonságban érzem magamat én is.
- Itt most én se szívesen kockáztatnám a liftet, úgyhogy benne vagyok. - naná, hogy nem szállok be egy liftbe egy olyan romosan álló épületben, ahol talán még áram se nagyon van. Jó lesz a lépcső, ott is csak óvatosan, mert láthatóan elég kellemetlen állapotban van már a ház, a vakolat, meg az ajtók is hiányoznak több helyen. Azért nekem még így is sikerül kicsit kifulladni mire felérünk. Nem vagyok edzésben na. A birtokon van kemény két emelet, amit be kell járni, az még nem okoz gondot, de azért ennél sokkal többet nem szoktam lépcsőzni. Lehet, hogy be kellene vezetnem a reggeli futást arra való tekintettel, ha netán megint eljön az apokalipszis... bár ahhoz előbb vissza kellene jutni a normális életünkbe igaz?
- Sajnálom, pedig... mennyire tetszett az az üvegfal. - halvány mosoly és ezúttal én szorítom meg kicsit a kezét, de láthatóan nem akad ki annyira vészesen. Ez jó... nekem se tenne jót, így nem kezdek el azon gondolkodni, hogy vajon mi lehet a birtokon és persze, hogy mi lehet a gyerekekkel. Ez mindenképpen hasznos most, mert eddig egész jól viseltem, nem most kellene végképp kiborulni. Bólintok csak inkább és akkor engedem el a kezét, amikor a dolgait akarja összeszedni, bár nem hiszem, hogy még meg vannak, aztán... Eléggé elkerekedik a szemem, amikor ütni kezdi a falat. Szóra nyílik a szám, hogy megállítsam benne, de fél pillanat múlva leesik, hogy valószínűleg nem pattant el nála valami és nem azért csinálja, mert elveszítette a kontrollt és nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel. Szóval csak várok, amíg el nem éri a célt... gondolom lehet ott valami a faburkolat mögött, amit ő rejtett oda, amit így legalább nem tudtak elvinni.
A nagy dübörgésben viszont, mintha hallanék valami mást is, a folyosóról beszűrődő zajt, mozgást... egyértelműen mozgást. - Nathan... valaki van kint... - nem kiabálok, csak közelebb lépek hozzá, ha készen van, ha nem, de nem tudom, hogy ő hallja-e úgy, hogy közelebb van a hang forrásához, mint én, de hogy mozgást hallani kintről az egyszer holt biztos.

//Hány darab csúnya-rusnya fertőzött-mutáns jön be (értsd araszol, vonszolja magát) a folyosóról?
1-2: 3 db
3-4: 2 db
5-6: 1 db

Serena Pierce carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka (Image not informed.) :
//


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 35



TémanyitásTárgy: Re: New York   Csüt. 14 Jan. - 21:20

[Central park -> Jonathan háza]




Rashid & Kayla
- A végén még azt mondod jobban ismersz, mint én magamat. - mosolyogva rázom meg a fejemet. Na jó, tény hogy nem vagyok annyira visszafogott és szűzies, de ez a jelenlegi helyzet aztán tényleg nem arra való, hogy most ezt kitárgyaljuk. Ő is tudja, hiszen az az első, hogy megtaláljuk Duryát és kiderítsük, hogy mi történt itt és reméljük, hogy nem az, amire gondolok, mert hogy hogyan oldjuk meg, ha valaki az idő múlásába kavart bele... na azt nem tudom.
Most egyébként is az a fő, hogy elérjük azt a kocsit, ha már ő ilyen okosan kitalálta, ahhoz viszont futni kell és most még azt is elfogadom, hogy simán felkap, mert igaza van, magassarkúban túlságosan egyenetlen a talaj és az csak a filmekben működik, hogy letörjük a cipő sarkát. a valóságban úgy használhatatlanná válik a lábbeli és képtelenség lesz benne járni, kivéve persze, ha onnantól nem lábujjhegyen tipegsz, úgy viszont kifejezetten nehézkes lenne futni.
- Talán egy szinttől nem jönnek tovább, vagy... nem tudom. - elrejteni a kocsit? Lázasan pörögnek a fogaskerekek és próbálok jó választ adni a kérdésére. De ha el is rejtjük, mi van, ha akkor meg leszállnak és megtalálják ott, aztán mi meg buktuk a kocsit is? Nem tudom, hogy okos dolog lenne-e kockáztatni. - Talán... pár utcával arrébb emlékszel a piros házra. Nagy kert... festett kerítés, piros falak... abban az utcában rengeteg a fa, nyáron is árnyas... vagyis... talán még most is rengeteg a fa. - és nincs messze a háztól, de a jó ég tudja, hogy ott nem tudnak-e leszállni, és így nem a kocsit veszítjük-e el. Még most sem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet, de sokáig nem tudok gondolkodni rajta, mert meglátom a másik kocsit elhaladni mellettünk és csak nagyokat pislogva próbálom felfogni, hogy tényleg jól látom-e, amit látok. Követem a tekintetemmel ahogyan elhalad a távolba, jó eséllyel ők is látják, hallják a helikoptert, és ez mintha össze is zavarná a felettünk igyekvőket. Nem tudnak egyszerre két felé szakadni és...
- A kocsi... az a kocsi el is tűnt, de a helikopter... elmegy. - talán nem jönnek tovább, talán csak nem tudnak úgy se két felé menni és akkor meg már mindegy, leadják a drótot a feletteseiknek, vagy nem is tudom. Vannak dolgok, amiket nem igen tudok most átgondolni, és időm sincs rá, mert az utca, amit említettem már rég nem olyan fás és szépen elrejtett, mint eddig, nem lesz alkalmas, hogy védje a kocsit. Így hát eljutunk valószínűleg a házig, ahol nincs alkalmam rá, hogy visszafogjam és ne rohanjon csak úgy be, hiszen fogalmunk sincs róla, hogy van-e itt valaki. A ház rémes állapotban van, nem tudom, hogy bármit találunk-e, ami még ép egyáltalán, vagy... bárkit.
- Rashid! Várj... ennek így...  - semmi értelme, de persze gyorsabb nálam. Megbicsaklik a lábam, de szerencsére nem megy ki a bokám, csak kis imbolygást eredményez. Lassabbra veszem a lépteimet. A ház, amikor beérünk látszik, hogy teljesen üres. Kitakarították és mintha lenne még valamiféle... nem is tudom. Hasonló szalag fekszik a padlón széttépve az ajtóban, mint a rendőrileg lezárt helyszíneknél szokott lenni, de itt valószínűleg nem erről van szó. Bent minden romos és elsőre egy teremtett lelket sem látni, de én gyorsan kapkodom a lábaimat, hogy utolérjem a sietősen előre rohanó férfit. - Lassíts már! - nem biztos, hogy jó ötlet, de akkor is rákiabálok, mert fel kell fognia, hogy ez így nincs rendben, nem rohangálhat, amikor nem tudjuk, hogy mi folyik itt. Durya talán nincs is itt, lehet hogy elmentek, amikor baj történt, vagy... a jó ég tudja, hogy mi történhetett. De az, hogy teljesen őrülten viselkedik biztos, hogy értelmetlen és butaság is egyben.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi  :bigeyes: ϟ ©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Paul Walker
Hozzászólások száma : 226
Kor : 33



TémanyitásTárgy: Re: New York   Szer. 13 Jan. - 15:26

[Úton Nathan lakására / Otthon, otthon?]




Serena & Nathan



Örülök, hogy bizakodik. Megoldjuk. Meg, persze, valahogy meg. Bár igazság szerint, először a problémát kéne ismerni ahhoz, hogy megoldást keressünk rá. Eltűnt az általunk ismert világ. Ez probléma meg nem is. Úgy értem, ez baj, csak hogy ez csupán a következmény. De mi a kiindulópont?
- Elvileg nem történhetett ilyen. Elvileg lehetetlen. Ahogy az is lehetetlen, hogy vannak, akik képesek átmenni a legvastagabb falakon, és vannak, akiken nem fog a golyó. Minden csupán nézőpont kérdése. Az egyszerű emberek szemében mi is a lehetetlen csoportba tartozunk. Talán csak egy magasabb körbe csöppentünk, ami a mi felfogásunkban lehetetlen.
Próbálok ésszerűséget, logikát találni. Valahol el kell kezdeni, még ha ezek mind csak fantazmagórák, tippek. És mintha csak engem akarna igazolni az élet, egy másik autó közeledik szemből, kissé vakmerő stílusban ahhoz képest, hogy az utak eléggé döcögősek. Egy röpke szemvillanás, egymás jelenlétének a konstatálása és már el is haladunk egymás mellett. Utána fordulhatnék, de nem látom még értelmét. Ki tudja, ez a kocsi meddig bírja, nemsokára sötétedik, nálunk pedig semmi nincs. Mármint a képességeinken kívül. Jobb, ha előbb rendezzük a sorainkat, aztán kezdünk körülnézni.
- Mások... Ketten ültek a kocsiban. Egy nő és egy sötétbőrű férfi - villogtatom újfent tehetségem, de próbálom viccesen, mosolyogva. Ám kénytelen vagyok gonosszá is válni, ahogy Serena reményteli felvetésére finoman, de tagadólag rázom a fejem.
- Nem hinném, hogy álom. A másik sofőrt legalább annyira meglepte a jelenlétünk, mint minket az övék. Álomhoz túl emberi volt. Az álomba csak belecsöppensz és nem tudod, hogy kerültél oda. Én az előzetes minden pillanatára nagyon is jól emlékszem - fordulok felé egy vidám kacsintás kíséretében. Na igen, nehéz lenne elfelejteni, mi is történt az alagútban.
De csak egy pillanatnyi kicsapongás, aztán újra az utat, a lepukkant utcákat nézem. Ez a környék már elitebb volt, drágább bárok, drágább lakások. Hát, most nem sokban különbözik az eddig látottaktól.
- Nagyon remélem... Lassan már látni kéne a házat. Már ha felismerhető még - sóhajtok fel. Félő, hogy az is teljesen kaput. De mitől? Mi történhetett, amitől ennyire megváltozott minden. Talán az a páros tud valamit. Talán megkereshetnénk őket, talán meg is találhatnánk. Bár ki tudja, hova rohantak ennyire, vagy épp mi elől?
- Ott - sóhajtok fel szinte már megkönnyebbülten, mikor meglátom a tömböt. Kissé omlott a vakolat, régi fényét elvesztette valamikor. De legalább egyben van. És mintha csak végszó lenne, alig néhány méterre nem túl biztató hangok törnek elő a motorból, amit némi füst követ. Azonnal a járda felé kormányzom, már csak megszokásból is. Leállítanom nem kell, lefúl magától is, mondhatni visszaadva lelkét a gyártósornak.
- Benzin még lehet van is benne, de a motor kimúlt - vonom meg a vállam, és nyitom az ajtót. Amint felegyenesedek, körbetekintek, de sehol élő embert, szerencsére még kutyát sem látok. Nincs kitől kérdezősködni, de félni sem.
- Gyere - nyújtom a kezem Serena felé, s amint ráfog, megindulok a házhoz. Az ajtónak hűlt helye, gond nélkül lépünk a hallba, ám a lift helyett a lépcsőház felé vezetem lépteink. Nem vagyok benne, hogy működik, avagy, hogy kibírná-e a cucc. Ahhoz meg végképp semmi kedvem, hogy bent ragadjuk két emelet között. Ki tudja, jön-e itt egyáltalán segítség?
- A kocsival megspórolt sétát most lelépcsőzzünk - magyarázom, ha esetleg benne nem merült volna fel az ötlet. És már kaptatunk is, emeletről emeletre küzdve le a magasságot. És bár a lépcsőházak itt se voltak sosem túl csicsásak, látszik, jó ideje senki nem figyel a karbantartásra. Itt-ott már annyira lehullott a vakolat, hogy átsejlik a tégla, a megvilágító ablakok nagy részét kitörték. Eléggé lepusztult benyomást kelt. És ez folytatódik, ahogy végre elérjük az adott emeletet. A falakon meghatározhatatlan foltok, penész, mocsok, halomnyi szemét. A lakások ajtajának csupán hűlt helye, vagy épp a zsanéron lógnak céltalanul. Akárcsak az enyém, némi dühöt pumpálva belém. Persze ki ne lenne pipa, ha a lakását feltörnék. Ám ahogy beljebb lépünk kiderül, nem pusztán feltörték. Igazából a megmaradt berendezés is messze elüt attól, mint amivel berendezték eredetileg. Egy-két kopott, szakadt szövetű szék, egy rugóját engedett virágos kanapé. Mintha valaki az utcai lomtalanítást nézte volna vásárnak.
- Hát ez... ez.. szép - nyögök, próbálván szót, levegőt, magyarázatot találni. A sokat dicsért üvegfalból is hiányzik jó néhány tégla, immár sokkal jobban hasonlít lőrésnek, mintsem az eredeti cél volt.
- Nem is tudom, mire számítottam - motyogom, továbbra sem engedve el Serena kezét. De azért erőt veszek magamon, ha ő ilyen jól bírja, nem akadhatok ki. Mert nálam lehet, hogy legfeljebb néhány percig tart, de ő talán átbillen azon a vékony határvonalon, amin egyensúlyozik.
- Gyere, kiszedjük a hasznos holmikat, aztán meglátjuk, lelünk-e még itt valami jót - vonom a hálóba, amit szintén kipucoltak. A széles ágynak hűlt helye, néhány matracot hajigáltak szét a földön, de ezeken se feküdhetett jó ideje senki a vékony mocsok és porrétegből ítélve.
Inkább nem is agyalok ezen, helyette a leszaggatott ajtajú szekrényhez lépek, elengedve Serena-t elkezdem az ujjaimmal tapogatni a kiszedett polcok mögötti falat. Ha jól figyel, észreveheti, hogy igazából araszolok, mondhatni méretet veszek, vagy inkább lemérek valamit. És amint megleltem, ujjammal körvonalat rajzolok a porba, majd összeszorított ököllel ütni kezdem. Tompa puffanások, újra és újra, egymás után. Bár nem beton, megerősített rész, hogy csak úgy senki ne vehesse észre. Kell néhány ütés, hogy átrepedjen. De legalább levezetem a belső dühömet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 188
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York   Kedd 12 Jan. - 20:56

[Úton Nathan lakására]






Nathan & Serena

Nem akarom a kelleténél is jobban megnehezíteni a dolgát, így is kénytelen erős maradni mellettem, szóval nekem is meg kell próbálni mellette lehetőség erősnek maradni. Az a fontos most, hogy összefogjunk, eltűnjünk innen valami biztos helyre és ha igaza van, akkor talán egy kicsit távolabb már eleve nem is néz majd ki így a környék, legalábbis nagyon erősen reménykedem benne és nem marad így minden, ahogyan most van.
- Remélem és köszönöm. Valahogy... majd csak megoldjuk, igaz? - ez a fontos, hogy rendben legyen minden és hogy kitartsunk és persze, hogy ő elég ügyes és még kocsit is tud szerezni. Az a mázli, hogy kettőnk közül legalább egyikünk ért ehhez. Eddig sem ítéltem el a miatt, amilyen életet eddig élt, vagy hát él is, de most aztán főleg. Az se különösebben zavar, hogy most épp azért megyünk a lakására mert vannak ott hasznos holmik, fegyverek is akár. Jól jöhet az, főleg hogy nem tudjuk mi ez az egész és hogy mi vár ránk.
- De az hogy lehetséges? Nem telhetett el hipp-hopp húsz év, amíg bent voltunk az alagútban. Az... lehetetlen. - még mindig nem tudom, hogy mi lehet a magyarázat erre az egész változásra. Valami biztosan van, valaminek kell lennie, de vajon mi? Nem kerülhettünk a jövőbe, vagy nem mehetett el mellettünk a idő, mintha mi valami vákuumba záródtunk volna, hogy rajtunk ne látszódjon meg az idő múlása. Mert hát én nem lettem öreg és ráncos, ahogyan ő sem. De akkor mi a fene folyik itt?
- Biztosan van valami más magyarázat. - ő sem hiszi és én sem, legalább akkor nem velem van a gond, mert tényleg képtelenségnek tűnik az, hogy eltelt volna húsz év. Nem hiszem, hogy ilyesmi megtörténhet, de akkor mi? És nagyjából itt húz el mellettünk elég nagy sebességgel egy másik autó, én pedig még csak felfogni is alig tudom, csak pislogva tekerem a nyakamat hátrafelé, de a kormány nem nálam van és mire megfordulnánk talán el is tűnnének, és azt sem tudjuk, hogy kicsodák, nem veszélyesek-e...
- Te is láttad? Valaki más is van itt... - ebben a képtelen rémálomban... Igen! Az is lehet, hogy ez egy álom, a fejünkbe sugározzák. Megcsípem magamat, de nem történik semmi, bár ha az elménket babrálja valaki, akkor nem is valószínű, hogy csak úgy magunkhoz térünk. - Mi van, ha ez valamiféle álom? - mondom ki hangosan is azt, ami közben eszembe jutott. Ez legalább értelmes magyarázatnak tűnik, csak kérdés, hogy ki csinálja és persze, hogy miért éppen velünk? Tényleg nem hiszem, hogy olyan nagy halak lennénk, akiket érdemes így csőbe húzni.
- Akkor jó, de légy óvatos, ki tudja, hogy itt most minden úgy működik-e, mint a valóságban. - igen a végén meggyőzöm magamat arról, hogy ez tényleg csak valami álom lehet. Jobban hangzik, mint az, hogy eltelt húsz év, vagy hogy a jövőbe kerültünk csak úgy hirtelen. A tájat én is figyelem, de őszintén szólva nem rémlik a környék. Legutóbb amikor erre jártam nem voltam kifejezetten beszámítható állapotban, reggel pedig igazság szerint nem figyeltem meg annyira, hogy mi merre van, meg pedig főleg nem jegyeztem. - Szerinted odaérünk? - a kocsi köhög, vészesen krákog szegény, mint aki már nem igen bírja ki azt utat, de... azért reménykedjünk, hogy nem lesz baj.

//Nézzük a szerencsét. Very Happy

1-2 - A kocsi lerobban.
3-4 - A kocsi krahácsol ugyan, de nagy küzdelmek árán elér a célt és ott robban le végleg elfüstölve.
5-6 - A kocsi kibírja és akár egy tankolás után tovább is megy.

Serena Pierce carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka (Image not informed.) :
//


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 112
Kor : 38



TémanyitásTárgy: Re: New York   Kedd 12 Jan. - 8:19

¤Central Park¤


Kayla & Rashid

Az élet sava-borsa mindig egy szép nő




-Ne mond, hogy nem tetszene, látom rajtad, hogy igen.
*Azért szeretem amikor ilyen szende és szűzies, holott a tekintete mögött látható a belül forrongó katlan és a vad boszorkány, a szenvedélyes és tüzes nő. Nem véletlen, hogy belehabarodtam, édesen finom ellentmondásokkal teli és m ég egy ilyen pocsék és kilátástalan helyzetben is meg tudja dobogtatni a szívemet. Annak ellenére, hogy a halállal néztünk farkasszemet képes vagyok még poénkodni, de ezzel magamat is nyugtatom ahogy korábban kifejtettem Ms. Kaylának, különben nem tudnék hideg fejjel gondolkodni, most pedig nagyon is arra van szükségem. Nem tudom mi történt és mi van a város többi részén de át kell verekednem magam rajta Ms. Kaylával együtt lehetőleg úgy, hogy neki ne essen baja. Most jól jön a szegénynegyedben eltöltött sok év és az utcán tanultak amiket anyám igyekezett kompenzálni a maga módján amikor hitre és szeretetre nevelt és elcipelt minden vasárnap a templomba. A kocsi kulcs nélkül is beindul, a két fickó arcán látom, hogy erre nem számítottak, talán ebben a világban nem tanítottak meg senkit kocsit lopni vagy egyszerűen nem volt rá lehetőség. Nem tudom, de most először fogalmazódik meg bennem a „másik világ” jelenléte. Ezzel együtt az is, hogy ha itt amolyan globálisan apokaliptikus történt, akkor élet-halál harc folyik minden egyes falat ételért, meleg ruháért, vízért és biztonságos menedékért. egyelőre nem gondolkodom el mélyebben ezen csak mint filmbeillő jelenetet fogom fel és raktározom jó mélyre.*
-Vigyázok, tudom. *Kell ez az autó, talán az egyetlen működő kocsi a közelben vagy a városban vagy ki tudja. Persze minimum két-három katonára jut egy, akkor sokkal több, azokat viszont nem tudjuk hol vannak. Az egyetlen esélyünk, hogy eljussunk valameddig….de meddig? önkéntelenül a műszerfalra nézek és keresem az üzemanyag szintjelzőt. Majdnem tele van tankolva, szóval van még működő benzinkút, mondjuk biztosan nem elérhető helyen vagy baszottul jól őrzik. Szerezni kell majd üzemanyagot de erre majd később kerítek időt, előbb Duryát és Jonathant meg persze Mrs. Potts-ot kell megkeresni. Bólintok Ms. Kayla megjegyzésére, én is tudom, hogy nem tudjuk mire számíthatunk, azóta, hogy a katonák megjelentek szinte akármire lehet számítani és semmire. Az utcákon elhagyott autók állnak, az üzletek kirakatai betörve, a boltok láthatóan kifosztva, a lakóházak ablakai be vannak deszkázva. Mindenhol szemét és törmelékhegyek. Nem is tudok gyorsan menni a házak között, mert kerülgetnem kell viszont másfelé nem mehetek, a kerülők szűk sikátorok ahol feltételezem még több szemét és még nagyobb akadály van. Az egyetlen problémám a felettünk repkedő helikopter aminek a hangját most már hallom és időnként kinézek a szélvédőn magunk fölé. Egyetlen autót követni nem nehéz.*
-Nem kopnak le és nem tudom lerázni őket. Egy autót könnyen kiszúrnak bárhol. *Talán mégis gyalog kellene mennünk, akkor nem tűnnénk fel annyira, valahol letehetnénk a kocsit a házhoz közel, elrejtve. *-Ismersz olyan helyet ahol elrejthetjük a kocsit és közel van a házhoz gyalog?
*Én vagyok a megmentő de Ms. Kaylának érezni kell, hogy fontos és számítok rá, hogy nem haszontalan hanem egyenrangú társ. Egyébként meg tényleg szükségem van az ötleteire, ő lakik ott régebb óta és nem számíthatunk arra, hogy lesz még ott a közelben működő kocsi. Viszont van egy ami biztosan működik és nem mi ülünk benne. Az egyik keresztutcánál észreveszek egyet amint pont az ellenkező irányba halad mint mi. Elsuhan, azt nem láttam, hogy milyen típusú, talán Chevrolet, de hasonlóan pocsék állapotban volt mint Jonathané amit a parknál hagytunk. (Nathan és Serena)*
-Ott…ott volt egy autó. Más is van, más is él még.
*Ez számomra azért fontos mert több a reményem arra, hogy Duryát megtalálom ebben a káoszban. Durya fontos, ezért nem lassítok és nem is fordulok vissza, hogy üldözőbe vegyem a másik kocsit, viszont később biztosan rájuk találunk. Ahogy egyre közelebb érünk a házhoz, annál izgatottabb és idegesebb leszek, ennek ékes bizonyítéka, hogy egy szót sem szólok. Nincsenek illúzióim a többi házat látva, de azért az emberben él még a remény a végsőkig. Amikor megérkezünk a látvány átdob a végső határon túlra.....

Amennyiben nem volt alkalmas hely a kocsi elrejtésére: * Naná, hogy kipattanok, elmarva a korábban neki adott gépfegyvert. Látnom kell Duryát vagy azt ami hozzá vezet, vagy csak megtudom belőle mit történt vele és Jonathannal és Mrs. Potts-cal. Fogaim csikorgón szorulnak össze az ajkaim dühösen és elkeseredve. Csak annyira nyílnak szét, hogy a lányom nevét kiáltsam és marhára nem érdekel már, hogy a helikopter felettünk köröz.* DURYAAAAA!!!!!

Amennyiben leraktuk a kocsit valahol és gyalog érkeztünk meg: *A helikoptert legalább sikerült leráznunk a házak között, így nem tudták merre indulunk tovább a város pereme felé. A kertvárosi részen pedig a kertek alatt elég jól el lehet rejtőzni, bár így szinte testközelből lehet látni a pusztulást, minden részlet beleég az ember elméjébe hiszen van ideje alaposan megnézni. A házhoz már rohannék fogva Ms. Kayla kezét és húzva magammal, persze a gépfegyvert elvettem tőle. *




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Mesélő
Hozzászólások száma : 517



TémanyitásTárgy: Re: New York   Hétf. 11 Jan. - 15:55



Hira és az apokalipszis



Láthatóan nem igen van meghatva a lány időnkénti kifakadásaitól. Végül is neki aztán teljesen mindegy, hogy itt van, vagy nincs, legalább is az arca ezt tükrözi. Magára van utalva már egy jó ideje, nem foglalkozik másokkal, ahogyan mások se vele, a túlélés kulcsa az egyesek szerint, hogy főként magadra gondolsz. Láthatóan ő is ezt a tézist osztja.
- Én ülök. - jegyzi meg lustán, amikor Hira a két mutáns ül a tetőn című kiselőadásának kezd neki. A többivel mintha nem igen foglalkozna, még ha gúnyos szavakat is kap. Olyan a pasas, akit nem igen lehet egy könnyen kihozni a sodrából, vagy talán tényleg lehetetlen, ki tudja. - Láttad mi van ott lent? Felszerelés nélkül hosszabb távra elmenni öngyilkosság. Vagy azok szednek szét, vagy a katonák, minek akarod megöletni magadat? - úgy fest hajthatatlan és nem igen akar elmenni innen, hogy megkeresse azt a jobb világot, meg a fegyvereket, meg persze a segítséget. Vagy szimplán csak nem hisz abban, hogy létezik bármi is, ami jó lehet odakint.
- Doug. - rövid válasz csak úgy kezdésnek, hogy azért mondjon is valamit, aztán végül az újabb hosszú beszéd után feláll sóhajt egyet és csak elfogadja a lán kezét. Nem rázza meg, inkább csak jó erősen megszorítja és közelebb rántja magához. - Nem félsz, hogy kihasznállak és így is jól megszívod? - végül elengedi, inkább talán csak jelezni akarta neki, hogy nem kellene olyan lazán megbíznia bárkiben, mert jelenleg ez a világ több, mint veszélyes. - És hova akarsz menni nagy okos, vagy mit akarsz egyáltalán? Megváltani a világot? Évek óta ebben élek, de meg... aludtál, miből gondolod, hogy ha nem ez lenne a vég, akkor nem oldotta volna meg más? - láthatóan a hangja most először a szimpla cinikus helyett érzelmeket is rejt. Úgy fest, hogy a pasas leginkább már feladta a küzdelmet, hiszen ha évek óta ebben él, akkor mégis mit tehetne, amitől jobb? Valószínűleg nem ismer jó kis fegyver és ételraktárakat, azokat már kifosztotta volna.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Paul Walker
Hozzászólások száma : 226
Kor : 33



TémanyitásTárgy: Re: New York   Vas. 10 Jan. - 14:29

[Coney Island-i Vidámpark - New York utcái]




Serena & Nathan



- Ne.. Talán majd később.. Bár félek, túlzottan nagyképűnek fogsz gondolni - vigyorodom el, erősítve a későbbi szavakat is. Tényleg úgy a legkönyebb átvészelni a necces helyzeteket, ha az ember nem akarja minden áron vérkomolyan venni. Különben túlkomplikál, túl izzít, és belerokkan. Vagy iszonyatosan nagy hibákat követ el.
Szerencsére Serena eddig egész jól viseli a dolgot, nem fagy le, nme kezd el hisztérikázni, amint roppantul értékelek. elég ez az egész, a sok rejtély, még azt sem tudjuk, mi történik pontosan, mivel is állunk szemben. Emellé nem kellene még egy női pánik.
Így szerencsére én is a fontos, mondhatni létfontosságú dolgokra tudok koncentrálni, mint például a járműszerzés. És ezalatt sem sopánkodik, nem gügyög, hanem teszi, amit kérek. Roppant pozitív kép, és igencsak tetszetős számomra.
És úgy tűnik, a rosszban a szerencse kissé mellénk pártol, mert bár nehézkésen, de indul az autó. Igaz, az üzemanyag kijelző enm túl biztató, de az is jobb, ha pár mérföldet tudunk így haladni, mintha végig gyalogolni kellene. Akkor tuti az utcán sötétedik ránk, azt pedig nagyon nem szeretném.
- Minden rendben lesz - vetek rá egy mosolyt, kezét is megszorítom egy pillanatra bátortalan válaszát hallva. Sejtem, neki kissé bizarr a szitu. Illetve nem, nekem kissé, neki nagyon bizarr lehet.
- Nagyon hősiesen viseled a dolgot - teszem még hozzá, amolyan további léleköntés címen.
- Nem tudom, nem vagyok benne biztos. Ez a típus igazából két éve gurult ki a gyárból, de legalább huszonötnek néz ki. Eredetileg viszonylag kis fogyasztásúnak tervezték, de hallhattad, a motor nem túl biztató. Ki tudja, így mennyit eszik - vonom meg a vállam, mert aztán ennyire tényleg nem látok bele. Ismerem a modellt, ezért is örültem meg neki. De ez az autó nem úgy néz ki, mint ahogy kellene neki. Igazából semi sem úgy néz ki, mint ahogy kellene. A vidámpark, a parkolóban az autók, a mellettünk elhaladó utcák. Nem hinném, hogy ez egyetlen mutáns műve, erre senki sem képes. Túl nagy erő és túl sok energia kellene ahhoz, hogy ennyire megbolygassák a látottakat, és semmi értelme, hogy két ennyire, finoman szólva jelentéktelen mutánst hétpróbázzanak.
- Minden úgy néz ki, mintha eltelt volna vagy húsz év. De ez képtelenség, és magamon se veszek észre öregedési jeleket. Bár ez annyira nem lenne feltünő. De rajtad se látszik semmi, tehát nem lehet, hogy csipkerózsikáztunk volna.
Halk sóhajjal kanyarodom be az egyik utcába. Igazából csak sejtem, hogy erre kell menni, mert semmi sem olyan, mint eredetileg. Nincs az a sarki büfé, ami mellett délelőtt elhaladtam, nincs a nagy árúház. Illetve de.. mintha lenne, mintha az a félig leomlott valami az lenne. Igen, az a nagy C-betű a logóból. Mi a fene történt itt?
- Jól, persze - biccentek megnyugtatón a kérdésre, kissé késve. De túlontúl lefoglalt, hogy a környéket ismerjem fel, illetve próbáljak választ találni. De nincs, a fenébe is, nincs.
- Nem, nem fájt - mosolygok rá vidáman, miközben kissé megemelem a karom, hogy lássa a könyököm. Bár a ruha itt-ott felszakadt, egyetlen vércsepp sem koszolja, horzsolás se látszik.
- Körülbelül olyan érzés volt, mint amikor te valaminek odavered a könyököd. Nem élvezetes, direkt nem csinálod. De bele sem halsz - magyarázom, hátha ezzel kicsit terelem a figyelmét a kinti érthetetlenségről. Már csak úgy hat-hét háztömb, ha jól emlékszem. Gyerünk picinyem, bírd ki szépen!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 188
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York   Pént. 8 Jan. - 21:53

[Úton Nathan lakására]






Nathan & Serena

- Viszont egy kicsit nagyobbak a fogaik. - na jó most én próbálom meg egy kicsit elviccelni a dolgot, mert lássuk be rendkívül rossz véleménnyel van az emberekről. Megértem, hiszen amennyit tudok az életéről nincs is oka másra, de én azért nem látok mindent ennyire ködösen. Az emberek se mind rosszak és biztosan a kutyák között is vannak nehezebb esetek és hát ha most ez itt éhes, vagy félti a területét... vagy tudom is én. Nem akarnám megkockáztatni, hogy mégis csak megkóstoljon ne adj isten minket, vagy nagyobb erővel akarjon rávenni a gyors távozásra. Nem futok, becs' szó nem futok, lassítok is, amikor Nathan erre ösztökél. Ő ért jobban az állatokhoz ez már nem is kérdés.
- Ne most kérjelek meg, hogy felsorold őket igaz? - halvány mosoly, de csak mert tényleg nagyon igyekszik, hogy jobban fessek. Ha jól sejtem, akkor elég riadt lehet az arcom, ami érthető. Nem fest jól a helyzet, félek is és nem tudom, hogy kint változni fog-e a helyzet, vagyis távolabb, mert láthatóan egyelőre még mindig ugyanazok az állapotok uralkodnak hiába léptünk ki végre legalább a kapun. Úgy fest, hogy ez még nem oldott meg hirtelen minden gondot.
- Igazad van, viccelődj tovább, megadom az engedélyt. - talán még a mosolyom is kiszélesedik valamivel. Tényleg segít, hogy ő ilyen könnyedén veszi ezt, vagy legalábbis igyekszik. Valószínűleg egyébként is kettőnk közül ő volt már többször szorult helyzetben és neki olyan a munkája, ami egyébként is elég sok izgalommal járhat. Én csak egy szimpla tanár vagyok, az én életem sokkal egyszerűbb és nem szoktam hozzá a kocsilopáshoz sem, most viszont ez fog következni, mivel a sajátját nem lelki meg sajnos.
- Ebben egyetértünk, én is mennék már, valami biztos helyre. - vagy csak el innen, hátha tényleg elmúlik végre a rémálom. A kocsik viszont nincsenek jó állapotban, ami még meglepőbb, hogy ezek is úgy festenek, mint amik évtizedek óta állnak már itt és ez nem valami jó jel, sőt, ki tudja találunk-e olyat egyáltalán, ami működőképes, vagy egyben van még. Kérdés nélkül követem, amit mond, elengedem a kezét és hátrébb is lépek. Csak épp egy kicsit rezzenek meg, amikor betöri az ablakot. Nem kell ezen meglepődnöm, hiszen evidens volt, hogy elviszünk egy kocsit, ha az övé nincs itt és jó eséllyel ezeket is régen nem használták. Nem kérdezek, beülök, amikor kinyitja nekem az ajtót és nem piszkálom most kérdésekkel sem, csak szorítok, hogy végre beinduljon a járgány. Szenved rendesen, de végül csak hallani a morranást és elindulunk. Jesszus, nem örültem még soha sem ennyire annak, hogy valami működik!
- Jól... azt hiszem. - bírom még, de azért rendesen lesokkolt ez az egész, még ha nem is mutatom. Talán őt is, de még annyira se mutatja. Nem lenne jobb, ha elkezdenék nyafogni, hogy úristen, mi történik itt. - Szerinted nem jutunk el a lakásodig vele? - pedig milyen szép lenne, ha nem kellene még gyalogolni is. Félek ettől a világtól, ami most körülvesz minket, nagyon félek! - Te jól vagy? Az üveg betörése nem fájt? - jó tudom, hogy mi a képessége, de a jó ég tudja, hogy attól még nem érzi-e meg a dolgokat legalább valamelyest. Attól még annyi van bennem, hogy legalább megkérdezem, mert ki tudja, hogy nem esik-e jól neki, mert nekem iszonyat sokat számít, hogy mosolyogni is tud és erős és nem hagy a fenébe, mert egyedül biztosan sokkal könnyebben boldogulna.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: New York   Pént. 8 Jan. - 2:22





Apokalipszis

Jogos a hisztériám, amikor ugyanis gőzöm sincs mi folyik itt. A világ egyik pillanatról a másikra változik meg körülöttem, azért ez kicsit sem bíztató, főleg, hogy egy ilyen figurával kavarodok össze. Jó, jó, hálás vagyok meg minden, hogy lepuffantotta azt a furcsa bigyót a sikátorban, de azért könyörgöm. Nyakig állok az agyvelőben, a fehér ruhámnak annyi, amit már alapból nagy becsben tartottam, erre tessék. Itt állok, mint akit egy kutya szájából rángattak ki, véresen, egy szakadt pár tornacipőben.
- Hahaha. Tetszik a humorod, de tényleg. – forgatom szemeimet, miközben összefonom karjaimat a mellkasomon. Amolyan sértődöttség is, hiszen neki fogalma sincs mit élek át jelenleg ezzel a helyzettel. Nem tudom hol vagyok, mármint ha logikusan gondolkozok, akkor ez New York, mégis teljesen más, mintha egy atomkatasztrófa után lennék, vagy a harmadik világháború utáni szakaszban.
Miután megjegyzi, hogy mutáns valamennyivel megkönnyebbülök. Nem telt el kellemes érzéssel az, amikor közli, hogy a kormány elzárja a magunkfajtákat, holott igazából semmi joguk nincs erre. Meg úgy egyáltalán. Hogyan tudják elzárni őket?
- Oh, remek. Szóval két mutáns, áll a tetőn és várja a sült galambot. Komolyan, nem kéne tenni ez ellen valamit? Keresni másokat vagy fegyvereket? Ha már úgy is olyan nagyra tartod a célzó képességed. – jegyzem meg némi gúnnyal. Fogalmam sincs ki ő vagy hogy honnan jött, de úgy érzem akad a csevegésen kívül más tennivaló is, amivel végre hazakerülhetek, vagy tudom is én. De el innen, mert ez így nem jó. Nagyon nem… - Hira… - szólalok meg csak úgy a semmiből, hátha leesik neki az adás, hogy valami bemutatkozófélét próbálok összehozni. - Csak hívjalak fegyveres fickónak vagy valami név is társul hozzá? – kérdezem bátrabb hangsúllyal, s több közönnyel, ez utóbbi nem túl igazi, sokkal inkább próbálom rendezni magamban a helyzetet, na meg a fickó hozzáállása a dolgokhoz sem tetszik túlzottan.
- Nagyon segítőkész vagy. De komolyan. Akkor mondj egy helyet, ahol szerezhetek magamnak valami fegyvert vagy kést, kardot, akármit. Mert hogy én itt nem ragadok, az biztos. Ha meg is találnak, azt mondod elhurcolnak. Akkor meg… Én lépni fogok, csak nem tudom még merre. – jó, tele vagyok bizonytalansággal, illetve ő se túl együttműködő, de azért így pusztakézzel nekivágni az én kis eltervezett utamnak a semmibe abszolút nem jó ötlet.
- Akkor zsenikém, társulok a túlélő osztagodhoz, már amennyiben hajlandó vagy egy kezdő löketet adni. – nyújtom a kezemet, bármennyire is mocskosnak és furának tűnhet a részemről. Kell a segítsége, máshogy nem nagyon „élhetem túl” ezt.


♫ Another Way Out ♫Aktuális viselet • Szavak száma: 401 •©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 35



TémanyitásTárgy: Re: New York   Csüt. 7 Jan. - 21:57

[Central park]




Rashid & Kayla
Felpörögnek az események, ahogyan nekünk is fel kell, mert ha nem sietünk, akkor nem előzzük le a két katonát. Sok időt veszítettünk azzal, hogy átnéztük a kocsikat, de remélhetőleg a katonáknak is gondot és nehézséget okozott az, hogy leszereljék egymást, mert hogy a képességem azért nem múlik el olyan könnyen. Ha megúszták volna hamar, akkor valószínűleg utánunk jönnek, de mivel nem jöttek nehezebb dolguk lehetett, mint amivel eredetileg számoltak, így hát nincs más dolgunk, mint lefutni őket, ami ezen a talajon igaza van, hogy nekem nem fog olyan könnyen menni. Gyors vagyok, de a lábamon magassarkú feszül, amivel nem könnyen barátkozik meg a labilis talaj. A beton se viselte jól ezt a sok évet, ami elszállt felette, már ha ténylegesen azt mondom, hogy elmúlt az a sok év és ez nem valami illúziói, vagy hasonló. A legnagyobb baj ha tényleg elment az a sok éve, akkor nem fogjuk megtalálni Duryát, vagy valami nagy meglepetés ér majd minket... Egyelőre erre nem akarok gondolni és Rashidnak sem vetek fel effélét, nem kell, hogy a kelleténél is jobban aggódjon, így is aggódhat épp eléggé.
A futásom végül nem szükséges, mert a hátsóra pacsi után felkap és ő visz. Hát jó meglepődöm, de aláírom, hogy ezúttal igaza van és azért arra is figyelek, hogy a gépfegyver ne üsse ki a fogaimat és ne is essek le a válláról. Egészen jól sikerül hozni a követelményt, hogy elérjük végül a kocsit, épp csak egy kicsit előbb, mint a két leamortizált katona, akik végül nem lőnek. Ha jól sejtem azért sem, mert nem tudják mire vagyok képes, no meg ha szétlövik a kocsit, akkor ők se nagyon mennek el innen és kit tudja talán túlzottan nagy zajt se akarnak csapni, erre már nem igen gondolok, csak sietősen bepattanok a másik oldalon a járgányba, amikor felbőg a motor. A pisztoly továbbra is a két alakra szegeződik, igaza szélvédőn keresztül, de azon is át lehet lőni, ha kell és nincs más választás.
- Rashid... - azért egy halvány mosolyt mégis sikerül az arcomra varázsolnia a megjegyzéssel, de már indulunk is a két katona pedig hoppon maradva lő utánunk. Automatikusan húzom be a nyakamat, de végül nem szenved el a kocsi se sérülést, azt hiszem eddig jók vagyunk. - Nagyon figyelj az útra, ki tudja, hogy hol lesz akadály. Vigyázni kell a kocsira. - nem kioktatás, csak automatikusan mondom, miközben az ablakon nézek ki és próbálom felmérni a terepet, hogy látok-e bármit, ami legalább magyarázattal szolgál.
Percek telnek el mire egyáltalán mozgást szúrok ki, de az is kissé töredezett. Valaki mintha a távolban lépdelne csak úgy vaktában megy valamerre, mintha még a lábát is húzná maga után, de tovább hajtunk mielőtt még szólni tudnék és őszintén... most vagyok annyira önző, hogy nem akarom tudni. - Csak készülj fel, hogy... nem tudjuk mi vár ránk. - gyengédebb hangnemben teszem még hozzá, csak hogy ne ijedjen meg már alapból azt nem szeretném, hogy már előre félni kezdjen attól mi lett a lányával, Jonathannel, vagy valami olyat tegyen, amiből baj lehet. Teszem azt kipattan a kocsiból, ha meglátja, amit én a távolban, hogy a ház konkrétan olyan romos, és lelakott, mint amiben jó ideje nem élnek. A kapu a földön hever, a növények, a bokrok nem gondozva burjánzanak, a ház körül el van hordva minden, ami mozdítható volt itt, talán a tető is be van szakadva egy helyen, innen legalábbis úgy látszik. Ha megpróbálna kipattanni és elrohanni, hogy megnézze, biztos, hogy megpróbálom megállítani. Nagyon óvatosnak kell lennünk, nagyon rossz érzésem van.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi :bigeyes: ϟ ©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Paul Walker
Hozzászólások száma : 226
Kor : 33



TémanyitásTárgy: Re: New York   Szer. 6 Jan. - 16:57

[Coney Island-i Vidámpark]




Serena & Nathan



- Nem vagyok idomár. de igazából nem sokban különböznek tőlünk. Illetve mégis... vedd le az emberi viselkedésből az alakoskodást és a kapzsiságot.- magyarázom egy apró vállvonás kíséretében a vicces incselkedésre. Valóban nem vagyok szakértő, de akibe csak egy kicsi empátia és józan ész szorult, az képes megérteni az alapokat. Persze nem Serena-t akarom így degradálni, valószínűleg nyugodt körülmények között ő is erre a következtetésre jut. Ám az adott helyzet minden, csak nem nyugodt, és nem mindenkiből ugyanazt hozza ki a stressz.
És ezt támasztja alá a megjegyzés is, amit a lassítási mozdulataimra tesz. Valóban új ez, mindkettőnknek, de én talán valamivel több necces helyzetben voltam ahhoz, hogy könnyebben feltaláljam magam. Igazából mindig is az a fajta voltam, aki a kritikus pillanatokban nyugodt, és csak miután minden lecsengett kezd el azon rágódni, mi is történt, mit lehetett volna másként, avagy miféle őrültségeket csinált, amit amúgy józan ésszel nem tett volna meg.
- Tudok néhány olyan dolgok, amire az átlagember nem is gondol, és amitől a szaruk elhajítanák még a fánkjukat is - vigyorgok, talán kissé megkönnyebbülten, hisz kijutottunk a vidámparkból, és minden darab hús rajtunk is maradt.
Aztán már kritikus szemmel vizsgálom a parkolóban ácsorgó néhány rozzant kocsit. Egyik sem néz ki új modellnek, noha valójában alig egy-két éves kiadások lehetnek. Ezeken is hasonló korrodálás és időmúlás látszik, mint a vidámpark eszközein.
- Muszáj viccelődni, mert ha sírva fakadok és a szoknyát szegélyét kezdem markolászni még itt hagysz - fordulok felé még mindig mosolyogva. Igen, viccelődve sok mindent túl lehet élni. Legfőképp, mert ő sem esik olyan könnyen pánikba és nem kezd el zavartan viselkedni. Amíg én nyugodt vagyok, még humorizálok is, addig remélhetőleg ő is képes velem tartani.
- Nem, az enyém nincs itt. Igazából ezek közül egyik sem volt itt, mikor megérkeztem. persze érkezhettek azután is, hogy mi bementünk - teszem még hozzá, mert hát mindig van értelmes magyarázat. Kell lennie. És hogy honnan tudom, hogy nem voltak itt? A testőrködés magában foglalja a jó megfigyelőkészséget. Én pedig már annyira benne vagyok, hogy minden tudatosság nélkül teszem. Persze sokszor ki sem derül, hisz nem kell használnom a megfigyelteket. De most igen.
- Gyere... Szeretnék minél hamarabb távol lenni ettől a fura helytől - indulok meg, de a kezét nem eresztem, akár húzom is, ha nem jönne magától. Bár kétlem, hogy őt a maradás vonzaná.
A tekintetem ide-oda cikkázik, újabb kutyákat keresve, miközben sorra járjuk az autókat. Igazából az első kettőt lazán ki is rostálhatjuk. Az egyik a felniken szomorkodik, a másik felnyitott motorházában látszik a motor, illetve annak helye.
A harmadik, édeskedves szerencseszámom már kecsegtetőbben feszít. Poros, rozsdás Chevrolet, de látszólag egyben. Bár a kilincset hiába rángatom, nem nyílik. Milyen meglepő.
- Állj hátrébb - intem Srena-t, még a kezét is elengedem, és amint hátrébb lép, könyökkel zúzom be az üveget. Kemény, de nem szokatlan érzés. Az ingujjam itt-ott megszakad, de azt hiszem, ez lesz ma a legkisebb gondom. És most már ki tudom nyitni az ajtót, majd leseprem az ülésről az üveget, aztán áthajolva kinyitom a másik ajtót is.
- Ülj be! - utasítok, de nem nagyon figyelek most rá. Inkább a motorháztetőt pattintom fel, és örömmel nyugtázom, hogy a motor a helyén. Már csak be kell indítani és be kell indulnia. Így hát, akárcsak a filmekben, a kormány mögé huppanok, ujjaim pedig már matatnak is lentebb, kábeleket keresve. Persze igazából sokkal egyszerűbb néhány ügyes szerszám segítségével a kulcsot imitálva felbúgatni a motort. De az ember nem készül tolvajcuccal vidámparki randira.
Egy-két percig csak halkan reszel a gép, én pedig magamba fohászkodom, hogy induljon már be. Félő, hogy a hangok idecsalnak olyat, vagy olyan valakit, akire nem vagyunk kíváncsiak.
És végre felberreg, reszelős dorombolással indul. Recsegve csúszik a váltó a helyére, ahogy lassan kigördülünk a parkolóból, magunk mögött hagyva a vidámpark sötét árnyait.
- Attól tartok, nem igen lelünk nyitva benzinkutat - sóhajtok fel, ahogy a műszerfalon kivillan néhány lámpa. Egy kis hibajelző, lassan porosodó tank. De azért egy ideig csak elgurulunk vele, és annyival is kevesebbet kell sétálnunk.
- Jól vagy? - pislantok menet közben Serena-ra. Elég hátborzongató a helyzet még nekem is, akkor hogy érezhető magát ő? Közben persze elnézek mellette is, felmérve a terepet, a lepukkant omlatag épületeket. Minta a kutya se járna itt. Na jó, ezt már megcáfolták, de akkor is...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 112
Kor : 38



TémanyitásTárgy: Re: New York   Szer. 6 Jan. - 11:56

¤Central Park¤


Kayla & Rashid

Az élet sava-borsa mindig egy szép nő




*Nekem a majd máris későn van, most kellene tudnom mi történt de ez lehetetlen kívánság. Addig amíg nem hallom első kézből az igazságot, próbálom magamban összerakni a képet, de sajnos van néhány mozaikkocka ami nincs meg, a kép hiányos. az időről nincs fogalmam és a katonák által emlegetett fertőzésről sem, a többit tudom. Valamiért megváltozott minden a környezetünkben, feltételezhetően az egész világon, mert az ilyen dolgok nem szoktak csak egy országra korlátozódni, az egész globális. A megváltozott környezet egyfajta anarchiát mutat, az emberi közösség mint olyan megszűnt létezni, ez amolyan apokaliptikus történés lehet, amiben a mutánsokat, akik olyanok mint Ms. Kayla és Jamie, üldözik mert valamilyen fertőzöttségtől tartanak. A katonák szavából ítélve a fertőzés nem minden mutánsra terjed ki, ergo Ms. Kayla biztonságban lehet, elvégre együtt kerültünk ide és nem veszítettem szem elől, nem került kapcsolatba senkivel mióta elindultunk, akkor pedig még minden normális volt. Hagyom is a fenébe az egészet, Ms. Kayla szerint úgy is kiderül minden, én csak azt remélem, hogy nem úgy mint a filmekben, a végén, az utolsó snittnél. Az, hogy Jonathan "valamennyit" tud, nekem elég, a jelenlegi helyzettel mi sem vagyunk tisztában, bőven megfelel az is amivel megvédheti a lányomat míg haza nem érünk. Bólintok megint, egymást nyugtatjuk mindenféle feltételezéssel, reménnyel, hogy képesek legyünk tisztán gondolkodni, ezért jut eszembe a másik autó és a katonák kapcsolata és ezért vagyok bizakodó, hogy sikerülni fog. Cseppet sem vonok le Ms. Kayla képességeiből csak azért mert nő és annyira formás a bokája a magas sarkú cipőjében, inkább attól féltem őt, hogy nagy elánnal megindul és igyekezetében rálép valamire amire nem kellene, most még a járda is tele van szeméttel és göröngyös, néhol a fák gyökerei felpúposították az aszfaltot és a járdaköveket is, a lelkemre venném ha kitörne a bokája. Persze velem jön és legnagyobb meglepetésemre nem ellenkezik s nem csap a kezemre mikor nagy tenyeremmel incselkedőn illetem a szép popóját. Naná, hogy elvigyorodom, pedig sem a helyzet sem a rövid távú körülményeink nem indokolják a jókedvet, ám ahogyan én képes vagyok őt mosolyra fakasztani, úgy ez fordítva is igaz. Amikor meglátom a katonákat és pluszban az autójukkal háromszöget záró távolságot, nagyon gyorsan döntök, ennek az eredménye a cipőjét még mindig nem elhagyó és eldobó Ms.Kayla vállamra dobása. Oly könnyű mint a pihetoll, nekem legalábbis, lábaim szelik a métereket, a két katona meg egymásban botladozva próbál igyekezni. A szoros küzdelem ellenére vigyorgok, a versenyszellem lobog bennem.*
-Ne félj nem ejtelek le.
*A kocsihoz mi érünk oda előbb, le is teszem édes terhemet aki mindjárt pisztolyt ránt, én meg az eddig akárhol lengő, ide-oda dobódó puskát emelem fel, észre sem vettem ahogy állandón nekem ütődött, remélhetőleg Ms. Kayla nem kapott belőle míg hátamon utazott és pislogta szét szeltében a mögöttünk hagyott tájat. Egy nagyon röpke pillanatra torpanok csak meg míg rájövök, hogy a kocsi az én dolgom. beszállok de félkézzel tartom a puskát, kétlem, hogy így tudnék lőni ha igen akkor sem pontosan, de vagyok annyira magabiztos és Bondosan macsó, hogy kinézzék belőlem a 007-es ügynököt. Feketén még marconább vagyok. A másik kezemmel lebontom a kormány alatti részt, mivel kulcsot nem találok még a szemellenző mögött sem, és hiába vigyorognak a katonák miután Ms. Kaylától és a pisztolyától tartva csak néznek minket, pár másodperc alatt beindítom a kocsit. Kellemesen búg fel a motor, elnyomja a közeledő helikopter zaját, ám az egyik katona árulkodóan felnéz az égre és valamit odamorog a társának. Ha életem popója beül mellém az ölébe dobom a puskát egy vigyorral kísérve. *-Most a tiéd lehet a fegyverem. *Felkiáltással lövök ki és fordulok rá az útra hazafelé tartva.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 188
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York   Kedd 5 Jan. - 21:54

[Coney Island-i vidámpark]






Nathan & Serena

- Szóval még az állatokhoz is ilyen jól értesz? - halvány mosoly, de most ez is valami a részemről, több nem igen menne. Nem vagyok a legjobb kedvemben, miután úgy fest, hogy valami, vagy valaki teljesen kivégezte a napunkat, pedig ez mégis csak a második randi és tényleg jól indult és én tényleg jól éreztem magamat, sőt... ő is, éreztem, vagy hogyan fogalmazzak. Most pedig egy kutya elől igyekszünk meglépni, aki kísér minket, mert nem tudjuk eldönteni, hogy vajon megkóstolna szívesebben, vagy maradna ennél a szimpla kísérgetés dolognál. Elég veszélyesnek tűnik az első lehetőség, még ha talán ki is tudom védeni, ha megtámadna, de remélem azért, hogy Nathannek van igaza, ha már ilyen határozottan beszél és a kutya nem két húscafatot lát bennünk, hanem csak két valakit, akik fenyegetik a területét.
Lassítok, amikor erre ösztönöz. Igaza van, nem kell rohanni, hiszen arról volt szó, hogy nem szaladunk el, mert azzal csak hergeljük az állatot, de ettől még nem lesz könnyebb a helyzet.
- Jól van, bocsánat, ez még... új nekem. Nem rohanunk. - halkan ismétlem el, épp olyan csendesen beszélek, ahogyan ő is, gondolom a kutya ezt is jól hallja, nem lenne okos ötlet most normál hangerőn beszélni. Viszont legalább már közeledünk a cél felé, ellenben akkor is ott a gond, hogy csak nem mehetünk metróval, ahogyan én jöttem a pályaudvarról. Nem gondolnám, hogy járnak most rendesen a buszok, szóval kénytelenek leszünk más megoldást találni és az a helyzet, hogy én nem vagyok valami profi kocsilopás tekintetében. Ami nem jelenti azt, hogy ő sem, sőt ki tudja, sőt hamar kiderül, hogy van esély rá, hogy ő meg tudja oldani, ha ez kell.
- Oké, tehát kocsit lopunk. Te... értesz hozzá? - gondolom amúgy nem vetné fel. Csak nem arra építünk, hogy a kulcsot véletlenül a kocsiban hagyták, vagy tudom is én a kesztyűtartóban van egy pót, mint ahogyan a lakásoknál a lábtörlő alatt. Az is marhaság egyébként, hiszen minden filmben így van, a legtöbb lakást simán fel lehet törni így, nem a legjobb taktika, annyi szent. Azért nekem a nevetés nem megy, mert a helyzet odakint sem változik, ez a furcsa körülmény legalábbis nem szűnik meg, pedig örültem volna neki, ha végre normálisan fest a környezet, de nem, még mindig úgy néz ki minden, mintha évek óta teljesen leamortizálódott volna.
- Most már ennyire vicces kedvedben vagy? - jól van elmosolyodom, elérte. Nem nehéz, ha ilyesmiket hoz fel. Azért az egy kínos esete volt, rendesen kiütöttem magamat, vagyis hát más engem, de már tudom ne igyak bele a szabadon hagyott italomba egy bárban, mert annak tuti, hogy komoly következményei lesznek és itt nem arra gondolok, hogy Nathan ágyában ébredtem, inkább arra mi lett volna, ha nem ott ébredek. Az a szerencse, hogy pont ő volt az, aki megtalált és segített nekem.
- Na jó, látod a kocsidat? - a kezét azért megfogom, vagy hát nem engedem el, ha nem muszáj. Elég sok itt a kocsi, de a többségük nem néz ki valami jól, sőt olyan lerobbant állapotban vannak mint annak a rendje és ezek alapján halvány gőzöm sincs róla, hogy vajon van-e bennük benzin, vagy akár el lehet-e lopni egyet is és vajon jó ötlet-e sétálni, ha így fest a környék. Bár ha kocsi nincs, akkor nem igen van más választásunk azt hiszem.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Paul Walker
Hozzászólások száma : 226
Kor : 33



TémanyitásTárgy: Re: New York   Hétf. 4 Jan. - 13:20

[Coney Island-i Vidámpark]




Serena & Nathan



- Követ? Nem, inkább azt mondanám, kísér minket. Mint egy vendéglátó, aki már alig várja, hogy eltűnjünk - felelem talán egy gyér mosoly kíséretében Serena szavaira. De mintha tényleg így lenne. Talán annyira nem éhes a kutya, hogy emberre támadjon, inkább csak a territóriumát védi. Vagy csak még nem kóstolt emberhúsba, hogy valóban tápláléknak lásson minket. És mivel nem is viselkedünk akként, nem is éled fel benne az ösztön.
És hogy ez így is maradjon, finoman meghúzom Serena karját, ahogy gyorsít, ezzel fékezve sietségét. Nem az utolsó pillanatban kéne elrontani mindent, mert nekem nagyon úgy tűnik, a kutya lassít. Mintha nőne a távolság közöttünk, míg a kijárat egyre közelebbivé, egyre elérhetőbbé válik.
- Nyugi, ne rohanj. Ne viselkedj vacsoraként - súgom nyugodt hangon Serena felé, bár a kutya még erre is hegyezni kezdi fülét. Bár inkább csak úgy, mint aki ritkán hall emberi szót. Kíváncsian, mint egy gyerek. és nagyjából most fogadom meg, hogy ha sikerül kicsit kimásznunk ebből az átláthatatlanságból, visszajövök a kutyáért, vagy legalább kaját hozok neki. ha már megkegyelmezett nekünk.
Fogadalmam és első örömöm, miszerint mindjárt kívül vagyunk, Serena újabb szavai függesztik fel. Ennek a nőnek hibakeresőnek kéne mennie. Rögtön rátapint az újabb és újabb kérdésekre. És úgy tűnik, jelen helyzetben kettőnk közül én vagyok a probléma megoldó fél. Nem mintha ettől csökkenne a szememben személye, vagy dühítene a dolog.
- Remélhetőleg akad valamilyen járgány. Ha kell, ellopjuk. - felelem kissé talán félvállról. Nem a lopás a gond nekem, ezt is kitanultam. Mármint hogy hogy kell bepöccinteni egy járgányt. De valahogy bennem a félsz is, hogy nem lesz ez ilyen egyszerű. mármint hogy belebotlunk egy működőképes autóba.
- Mármint ha az enyém nem parkol még a helyén - vigyorodom el, talán egy halk nevetést is megengedve. Persze csak is akkor, ha végre kiértünk kapun kívülre, ahol egy pillanatra, immár a kutya fürkésző tekintetén kívülre esve nekidőlök a falnak. Még nem merek a parkoló felé pislantani.
- Legrosszabb esetben használjuk a lábacskáinkat. Ha elfáradsz, majd viszlek. Nem ez lenne az első alkalom - fordulok felé mosolyogva, bátorítón. megoldjuk, mindenképpen megoldjuk. Így vagy úgy...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 35



TémanyitásTárgy: Re: New York   Vas. 3 Jan. - 14:23

[Central park]




Rashid & Kayla
- Tudom, ez a legijesztőbb, de majd rájövünk valahogy. - próbálok az az erős és karakán nő lenni, aki voltam, de ezt visszanyerni is nehezen ment. Jonathannek köszönhetem, hogy egyáltalán sikerült és fogalmam sincs róla, hogyan teszem meg újra majd. Remélem, hogy ez csak valami időleges kósza rémálom és véget fog érni, de közben még sem merek ebben bízni, mert túlságosan valóságosnak tűnik minden, az is, ahogyan bilincset akartak tenni rám és az egész nyomasztó légkör. Nem akartam, hogy az életemben bármikor is újra ilyesmi álljon be, próbáltam elkerülni, azért maradtam egy nyugodt birtokon, ezért maradtam Jonathan mellett és Emmát sem zaklattam az egyetlen találkozásunk után, hogy nyisson felém. Nem várom el minden áron tőle, hogy változzon, de remélem, hogy egyszer elérhetem, hogy újra a húgom legyen majd, akit ismertem régen, aki tele volt reménnyel és reméltem, hogy én is lehetek majd olyan újra, amilyen voltam, de most úgy tűnik, hogy egyre kevésbé van rá esélyem.
- Valamennyit tud... nem sokat, de hogy mi történt itt azt ő se hiszem, hogy tudja. - tud a képességemről és tud arról is, ami történt velem, legalábbis nagyrészt. Neki köszönhetem, hogy képes voltam talpra állni, mert ő rosszabb állapotban volt mint én és ennek ellenére mégis jobban élvezi az életet még a mai napig is. Ebben persze Rashidnak is nagy szerepe van, de valahogy benne mindig is volt ösztönös pozitív életkedv, ami belőlem már jó ideje kiveszett és félek, hogy ez a helyzet megint nem fogja előremozdítani majd az állapotomat.
- A filmekben mindig az hal meg, aki ott marad. - félmosollyal vonom meg a vállamat, ennyit sikerül kihozni magamból, de tényleg nem akarok itt maradni és főleg nem akarok szétválni, mert nem tudjuk mi ez, ő még csak az alapokat sem ismeri, nem tud a mutánsokról annyit és azt sem hiszi el, hogy talán tényleg az időben mozdultunk előre, pedig vannak dolgok, amiket kénytelen lesz elfogadnia majd, ha képes lesz rá, talán majd idővel, főleg akkor, ha tényleg itt ragadunk. Egyelőre viszont igazán komolyan sem tudja venni a helyzetet és nekem mégis mosolyt csal az arcomra azzal, hogy a hátsómra csap. Képes még most is megőrizni a jó kedvét, vagy legalábbis próbálkozik és én ezért hálás is vagyok neki, láthatja az arcomon. A cél viszont közel van, kb. olyan közel, mint a katonáknak, még ha ők láthatóan rosszabb állapotban vannak is, mint mi, viszont nekem ott a magassarkú és nem is olyan hosszúak a lábaim, mint Rashidnak... Hát ezért lep meg annyira, hogy csak úgy a vállára kap. És most nincs időnk ellenkezni, vagy vitázni, ezért nem állítom meg, hanem hagyom, hogy felnyaláboljon. Nem tudom, hogyan lehet ilyen erős, vagy hogyan gondolja, hogy még így is gyorsabbak leszünk, mint ha megpróbálnám tartani az iramot, de rábízom... ez most nem az a pillanat, hogy rászóljak. Maximum, ha nem sikerül, akkor utólag mondom meg a véleményemet, na nem mintha annak is sok értelme lenne egyébként. Azért felsikkantok, de kapaszkodom a vállába, vagy ahol tudok, hogy ne legyen annyira rázós az út. Talán csak pár méterrel érkezünk meg a két alak előtt, és én egyből a pisztolyt szegezem rájuk, amíg Rashid a kocsival foglalkozik, hogy megálljanak és ne jöjjenek tovább.
- Gyerünk! - be kell pattanni és el kell tűnni innen minél előbb, most csak ez a lényeg és hogy a két katonát sakkban tartsam addig is. Félő,hogy ők lőnek jobban, viszont az egyik sérült és a fenébe is... csak nem akarnak meghalni.
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi  :bigeyes: ϟ ©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Omar Sy
Hozzászólások száma : 112
Kor : 38



TémanyitásTárgy: Re: New York   Pént. 1 Jan. - 19:54

¤Central Park¤


Kayla & Rashid

Az élet sava-borsa mindig egy szép nő




*Úgy látom egyhamar nem tudok lelket verni belé, pedig amikor nevet vagy amikor miattam mérges, akkor nagyon topon van. Félünk mindketten, rajta jobban látszik és minden bizonnyal több ötlete is van arra mi a fene történt itt. Talán azért nem tudja elengedni magát, én meg csak poénkodtam és úgy tűnhetett félvállról veszem az egészet, pedig agyalok rendesen azon mi az ami ennyire megváltoztatta a világot egyetlen másodperc alatt.*
-Vigyázok, csak nem olyan könnyű ha nem tudom mi történt.
*Furcsa, és a jelen helyzetben egy kicsit ijesztő is, hogy Ms. Kayla mindig olyan határozott, karakán nő volt, most pedig csupán árnyéka önmagának, mindezt persze annak a számlájára írom, hogy ő sokkal többet tud mint én és nem csak a jediségre gondolok. Eszembe jut az eddigi gyakran komor hangulata, az ahogyan néha maga elé nézett és összekapcsolom a képességével. Ebből persze kijön egy olyan eredmény, ami nagyon nem tetszik. Olyasmiben lehetett része korábban amiről én még filmet sem forgatnék, de nem beszélt róla csak elfojtotta magában. Vajon Jonathan mennyit tud? Elég lesz ahhoz, hogy legalább a tudása megvédje Duryát?*
-Jonathan meg tudja védeni? Tud annyit amennyi szükséges?
*Nem hiszem, hogy sokáig bírom ezt a nagyon nagy komolyságot , de Ms. Kayla egyre jobban belém táplálja. Amikkor átölel olyan mintha arról biztosítana, hogy Jonathan tudja a dolgát akkor is ha nem tud felkelni a székéből, de azt is érzem, hogy legyen bármilyen erős nő és külön leges és határozott és házisárkány, ezzel az öleléssel jobban akar elvenni belőlem mint adni. Szüksége van rám, arra, hogy belőlem erőt meríthessen, hogy bátorságot szippantson el. Ez pedig hihetetlenül jó érzés még akkor is ha Durya miatt aggódom. Magamhoz húzom és hagyom, hogy szippantson amennyit csak akar, ha neki így jó és én vagyok a kábszer, azon leszek, hogy függővé váljon.*
-Rendben. *Csak nézem a szemeit majd bólintok, pedig ezer kérdésem lenne és az sem ártana ha beavatna valamennyire, az is lehet, hogy nem lesz annyik időnk, hogy biztos helyre érjünk és ha pont azért mert nem tudok annyit mint ő? Ám hagyom annyiban mert látom, hogy síkideg és fél, hagyom, hogy mással foglalkozzon, hogy az első látásra is beindíthatatlan kocsi felbosszantsa, az terelje el a figyelmét. Én addig másik után nézek de sejtem, hogy nem sok sikerrel járok. Hiába nem hiszek az időutazásban, egye több jel mutat arra és pont emiatt a kijelentésem miatt jut eszembe az, hogy itt már semmi nem fog működni ami öreg. Ám ott volt a helikopter és a két katona is…jönniük kellett valamivel, esélyt látok a gondolatban de sietnünk kell. Jobban és gyorsabbnak érezném magam ha ő maradna de persze nem marad. *
-Meg sem kellett volna kérdeznem. Ti nők!
*A fejemet rázom és elindulok, biztos vagyok abban, hogy nem fog tudni lépést tartani abban a magas sarkúban, egy kicsit fel kell ráznom és különben is már régen voltam vicces és szemtelen, a helyzet pedig adja magát. Rácsapok a fenekére, vagyis inkább csak megpaskolom mint a konyhában és rávigyorgok, aztán nekiiramodok. Nagyon nem akarok sietni mert nem szeretném magára hagyni, viszont kellene, ezért érnek be minket a katonák. Ms. Kaylára nézek aki kicsit le van maradva de nem annyira, hogy ne tudjak rá figyelni, ám igazam volt és van ott egy kocsi ami nem csak szállítóeszköznek hanem alibinek is jól jönne. Én tutira előbb érek oda mint a katonák, magasabb vagyok és hosszabbak a lábaim, ám Ms. Kaylát magam mellett kellene tartani. Az a cipő. *
-A francba! Kapaszkodj Ms. Kayla!
*Nem mondhatja, hogy nem figyelmeztettem, ha nem tudná miért és mibe kell kapaszkodnia, máris segítek neki azzal, hogy felkapom a vállamra, akár egy zsákot, de ha kapaszkodik akkor nem fogom agyonrázni futás közben. Persze csak akkor van esélyünk elérni a kocsit, ha hagyja magát felkapni és nem ellenkezik és el tudok vele indulni, különben még ott veszekszünk, mert semmiképp nem hagyom ott. Akkor gyalog megyek Duryáért.*



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Mesélő
Hozzászólások száma : 517



TémanyitásTárgy: Re: New York   Pént. 1 Jan. - 16:07



Hira és az apokalipszis



A pasas láthatóan nem foglalkozik sokat a mondhatni számára hisztinek vett reakcióval. Ki tudja, hogy mióta él már így, valószínűleg saját magára van utalva, egyedül van és nem különösebben érdekli az, hogy másokkal mi lesz, hiszen róla se nagyon gondoskodik senki sem.
- 2037, mert mennyit aludtál Csipkerózsika? - talán kissé gúnyosnak is lehetne mondani a kérdést, de igazából még csak gúny se nagyon van a hangjában, annyira nem érdekli láthatóan semmi sem.
- Mutáns. Ha ember lennék könnyebb dolgom lenne és akkor te már nem élnél. Elég pontosan célzok. - rántja meg a vállát lazán. Ebből Hira sejtheti, hogy valami ilyesmivel lehet kapcsolatos a képessége, teszem azt rendkívül jól céloz, vagy valami hasonló. A kérdésekre lazán elneveti magát, aminek hatására csak simán a ruhájára kenődik egy kisebb adag az ételből. Nem foglalkozik vele, simán lekanalazza onnan is és eszik tovább. Vannak helyzetek, amikor az ember nem lehet finnyás.
- Elzárt rész? De persze az embereknek. Mi veszélyesek vagyunk szivi. Vagy lelőnek, ha találkozol a katonasággal, vagy elhurcolnak és bezárnak, hátha veszélyes vagy, vagy leszel. De mondom menj és nézz körül. A katonaság tesz és vannak gondolom mások is. Én jól meg vagyok itt. - úgy fest, hogy a fickó nem igazán akar belefolyni mások ügyeibe és bajba keverni önmagát. Jól meg van a konzervjeivel.
- Felmentősereg az nem fog jönni, túlélsz, vagy nem élsz túl, ez a kérdés csak. Én túlélek, te keress csak álmokat a megoldásokról. - a szavainál először önmagára mutat a kanállal, aztán Hirára, majd lassan befejezve az étkezést, eldobja a konzervet, ami átbucskázik a tető szélén és lehullik a mélybe.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : Zooey Deschanel
Hozzászólások száma : 188
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: New York   Csüt. 31 Dec. - 17:09

[Coney Island-i vidámpark]






Nathan & Serena

Nem vagyok egy taktikus alkat, kettőnk közül ez biztos, hogy csak neki megy, de azért igyekszem legalább figyelni arra, amit mond. Na persze a hátranézés kizárása nem igen megy, hiszen hogy sejti, ha felhívod valakinek a figyelmét valamire, akkor elég nehéz azt tényleg figyelmen kívül hagyni és engem tényleg érdekel, hogy mit látok a hátunk mögött, főleg hogy hiába ő nyugodt, de én cseppet sem. Állatbarát vagyok, de az a kutya szerintem nem kifejezetten emberbarát. Inkább vacsorára fogyasztana el minket, sem mint barátkozna velünk, én pedig nem igen szeretnék vacsorává válni.
- Szóval nem futunk, értettem, reménykedünk, hogy a kutya nem támad. - hát nem mondom, hogy egyetértek, hogy ez a legjobb taktika, de biztosan igaza van és a futás nem lenne a legjobb ötlet. Igyekszem akkor én is nyugodt maradni és lépdelni a kijárat felé. Jó lenne, ha minél előbb sikerülne elérni, mert ez a hely már komolyan kezdi felállítani az apró szőrszálakat a karomon. Nem pont így terveztem el ezt a randit, pedig volt azért nagyon is jó része, de a jelenlegi állapot nem a legkellemesebb. Nincs bajom a kutyákkal, de azt amelyik követ most nem igazán kedvelem.
- Ugye még mindig csak követ? - nem nézek hátra túl gyakran, rábízom magamat és azt hiszem, ha a dög futni, vagy ugrani akarna, akkor úgyis meghallanánk. A kijárat lassan közeledik. Minden kopott erre is, mindenfelé szemét és használhatatlan roncsok csak, mintha tényleg sok-sok év telt volna el azóta, hogy bárki használta volna érdemben a vidámparkot. A lépteim ösztönösen gyorsulnak, ahogyan látótávolságba kerül a kijárat, de persze ha lassít, vagy rám szól, akkor lassítok, hogy ne vonjuk magunkra a kutya figyelmét még jobban, vagy ne akarjon majd e miatt támadásba lendülni. Egyelőre úgy fest, hogy nem akar támadni és nem minket szán a vacsorájának, talán tényleg kijutunk innen.
- Ha kint is ugyanez a helyzet... hogy jutunk el a lakásodra? - nem a szomszédban van, ahhoz kell valami közlekedési mód is, és nem hiszem, hogy jár a metró, én pedig a pályaudvarról történetesen azzal jöttem. Most viszont nem fogunk tudni tömegközlekedni, ha egyszer nincs itt senki sem, kétlem, hogy buszsofőrök lennének az utcán, meg ép buszok. Félő, hogy a járművek is hasonlóan rossz állapotban vannak, mint itt minden más is.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 35



TémanyitásTárgy: Re: New York   Szer. 30 Dec. - 14:48

[Central park]




Rashid & Kayla
Tudom, hogy ő ilyen, amúgy is férfi, nekik pedig nem kell kimutatni az érzéseiket, nekik kell erősnek és határozottnak lenni, de én most nem tudok az maradni. Félek igen és neki is kell, mert nem tudjuk, hogy mi folyik itt és mikor válik a helyzet akár ennél is komolyabbá, mint amilyen most, pedig épp az előbb akartak elhurcolni és épp az előbb fogtak ránk pisztolyt. Azért ez nem olyasmi, amin csak úgy át tudok lendülni és nevetni tudok a viccein. Akármennyire is jó lenne elengedni magamat, most akkor sem megy, főleg ha esetleg a kellemetlen sejtések beigazolódnak, mert akkor különösen nagy bajban vagyunk. Egyelőre még nem tudom, hogy mi történik, de... nagyon félek tőle, hogy tényleg valami rossz és még mindig nem tudom, hogy abból hogyan jövünk majd ki.
- Akkor jó és én nem akarok... sajnálom, csak vigyáznunk kell. - nem akarom túlaggódni ezt az egészet, tényleg nem, ezért kérek tőle elnézést, mert most olyan lehetek mint valami idegbajos ezzel a folyamatos ijedtséggel, de rossz dolgokat éltem már meg, főleg a Stryker ügy és most még sokkal nehezebb ezt az egészet kezelni. Mi van akkor, ha neki is köze van ehhez? Stryker sok mindenre képes és én félek, hogy ezúttal valami sokkal durvábbat tett, mint eddig valaha is.
- Tudom és megtaláljuk őt, megtaláljuk Duryát, nem lesz baja. - tudom, hogy nem jelenthetek ki ilyesmit, de mégis megteszem, mert igen valószínűleg legbelül ő is épp eléggé fél és aggódik, csak nem mutatja ki, de én épp ezt nem várom el tőle. Nem kell erősnek és viccesnek mutatkoznia egy ilyen helyzetben is. Ezért van, hogy még az előbb, hogy beülnék a kocsiba próbálkozni közelebb lépek hozzá, hogy megöleljem, mert ki tudja, hogy mi vár itt ránk. Nem elbúcsúzom, de ebből is merítek egy kis erőt, ami most nagyon is kelleni fog.
- Tényleg nem tudhatjuk, hogy mi ez Rashid, mindenre fel kell készülnünk. Én már sok mindent láttam és ha... valami biztos helyre kerülünk el is mondok mindent, de addig... - addig óvatosnak kell lennie és mindenre fel kell készülnie, mert igenis bármi várhat itt ránk, akármilyen rossz, vagy jó dolog, fel kell készülni rá. Akár az is, hogy az időben ugrottunk, másképp hogyan nézne ki minden úgy, mintha tényleg már néhány évtizede itt állna teljesen leamortizálva? A kocsi persze nem indul be, Rashid pedig nem sokára visszatér és sajnos nem hallok mögüle egy futó motorral ellátott kocsit. Jó eséllyel tehát nem talált működőképeset, viszont ötlete van, ami talán nem is rossz... de az igen, hogy újra kell találkoznunk azokkal a katonákkal. Nem voltak éppenséggel barátságosak.
- Dehogy maradok itt! - na ez fel sem merülhet, pattanok is ki és futok, ha kell. Magassarkúban jöttem, de maximum ő ér oda előbb, a lábai is hosszabbak, de hogy nem fogom megvárni itt, amikor azt sem tudok hol vagyunk és mi történik annyi biztos. Jöhet tehát a futás a célig. Jó eséllyel enyhe tüdőkiköpés lesz majd a vége, de ezt vállalom, hátha tényleg tudunk így kocsit szerezni. Szedem a lábaimat és igyekszem amennyire csak tudok, hogy előbb érjünk oda. A távolban nem is olyan sokára feltűnik egy tisztának tűnő kocsi, ami nincs úgy lerobbanva, és kb. hasonló távolságban, mint amilyen távolságban mi vagyunk tőle a két fickó is. Egymást támogatják, ha jól sejtem akkor a képességem hatására rendesen helyben hagyták egymást. A másiknál pedig még fegyver is van, és nem hiszem, hogy a békés megbeszélés hívei lesznek. Futás!
♫ Con tu nombre ♫ ϟ Ruha ϟ Első randi :bigeyes: ϟ ©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Ashley Benson
Hozzászólások száma : 85
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: New York   Kedd 29 Dec. - 20:06





Apokalipszis

Ha ez egy rémálom, akkor jobban tenném, ha felébrednék. Már maga a fickó is elég fura, nem csak a viselkedése, de a hozzáállása a dolgokhoz se túl mesés. Tiszta idiótának tart, de azért nem képes felfogni, hogy nekem abszolút nem itt kéne lennem. Nem. Valahol máshol, ami tisztább és még nincs lerombolva, főleg nincs tele ilyen vérengző lényekkel, amiknek az agyát tök nyugodtan a lábamra fröcsköli. Undorító. Büdös is van, és le merném fogadni, hogy ez a fickóból jön. Hánynom kell…
- Ajánlom, hogy az legyen, mert ez…ez borzalom. – fonom össze karjaimat mellkasomon, majd a távolba révedek, hátha akad valami ötletem ezzel a világgal kapcsolatban.
- 2037? – elkerekedett szemekkel pillantok vissza a férfire, mint aki nem képes felfogni a választ. Gyorsan ki kéne találnom valamit, még ha nem is valós ez a hely el kell tűnnöm innen. A következő szavaira, viszont kénytelen vagyok egy nagyot nyelni. Elzárni? Mégis milyen okból kifolyólag? Meg amúgy is. Nem úgy volt, hogy az emberiség rólunk még mit sem tudott? Vagy akkor tényleg nagyon borzasztó álmom lehet, mert ez így nagyon nincs rendjén.
- És te mi vagy? Ember? Esetleg mutáns? – vezetem rá tekintetem. Eszem ágában sincs itt hagyni és lelépni. Azok után az undormányok után érthető, hogy inkább egy olyannal maradok, akinek van fegyvere. Az én képességem se érne túl sokat, sőt… Azzal, hogy tárgyakat mozgatok közel sem biztosítja azt, hogy épségben meg tudok úszni egy olyan szörnytámadást.
- És mond csak… Nincs valami elzárt rész, ahol a többség tartózkodik vagy valami fegyverraktár? Mert én biztos, hogy így nem fogok ácsorogni és várni a sült galambot. Egyáltalán próbált itt valaki tenni is valamit? – kicsit azért remeg a hangom, mert fene tudja mennyi esélyem lehet túlélni ezt a helyet. Azért jó lenne, ha nem csak szimpla öklökkel és konténerekkel védeném magam, hanem valami kispisztollyal, én még azzal is beérném. Meg aztán… Lerombolták a várost, katasztrófa ahogy kinéz, a rendőrkapitányságon meg hátha akad egy-két fegyver, már amennyiben nem fosztották azt még ki. Lényeg a lényeg, ha ez a fickó tud egy helyet,a hol fegyverek vannak, akkor jobb lesz, ha feláll a seggéről és jön velem. Gondolom elkéne a lőszer is…
- Oh. Szóval ez így megy. Magyarán csak várni kell a segítséget, ameddig a készlet tart, aztán ha kisurransz kajáért, vagy meghalsz, vagy átalakulsz. Szuper. – sóhajtok fel reményvesztett arccal. Még mindig nem akarok itt maradni. Egy tetőn, fene tudja milyen alakkal, aki úgy alapjáraton hatalmas közönnyel közli a dolgokat velem, miközben tök nyugisan eszeget ebben a bűzben. Csodálatos.


♫ Another Way Out ♫Aktuális viselet • Szavak száma: 412 •©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Paul Walker
Hozzászólások száma : 226
Kor : 33



TémanyitásTárgy: Re: New York   Kedd 29 Dec. - 16:55

[Coney Island-i Vidámpark]




Serena & Nathan



Miért van az, hogy ha azt mondod valakinek, ne csináljon valamit, tuti hogy rögvest megteszi? Mert hát hiába figyelmeztetem Serena-t, ne nézzen hátra, szinte abban a minutumban fordul a feje. Hát miért olyan nehéz ez?
Persze lehet még jobb is így. Legalább nem holmi láthatatlan vésztől retteg. Nem mintha egy kiéhezett, elvadult kutya nem lenne veszélyes. De sokszor, ha nem is tudjuk, mitől kell tartanunk, képesek vagyunk valami sokkal nagyobbra, sokkal félelmetesebbre gondolni, saját magunkat lovalva bele a frászba.
- Remek - biccentek a válaszra, miszerint képes az általam kért trükkre. Következő szavaira viszont már újfent halkan sóhajtok, majd finoman meg is rázom a fejem.
- Nem futunk, a létező legnagyobb hülyeség, még a képességed ellenére is. Az állatok ösztönében benne van, hogy a gyorsan mozgó, mondhatni menekülő dolog váltja ki a vadászingert. Lehet, most csupán fenyegetőn méreget, felmér minket. Mert idegenek vagyunk, és bár nem mutatja, lehet ő is tart tőlünk. De amint futni kezdenénk, azonnal aktiválódna az ösztön. Talán ahogy elmenni minket, ha nem mutatunk se menekülő se támadó szándékot. A képességed pusztán biztonsági kérdés, ha a kutya esetleg meggondolná magát - magyarázom, mert nem akarom, hogy azt higgye, potyára túráztatom. Még ha képes is átengedni rajtunk a kutyát, nem akarom feleslegesen hergelni. Ha egyedül lennék, talán még nyitnék is, rákíváncsiskodnék az állatra, de így nem kockáztatok. Nem tudjuk, hogy mi vagy ki miatt vagyunk ilyen helyzetben, és előbb ezt kellene kideríteni, valamint fegyvert szerezni. Aztán ráérek még állatszelídítőt játszani.
Így hát nyugodtan tovább lépkedek a kijárat felé, magabiztosan tolva magam előtt Serena-t, de persze fél szemmel a kutyát lesve, biztos ami biztos alapon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: New York   

Vissza az elejére Go down
 
New York
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
 Similar topics
-
» Creatures of New York
» Creatures of New York
» New York utcái
» New York Times
» New York

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Kalandok, események :: Kalandok, mesék :: Jövõbeli apokalipszis-