we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Jean Grey
Csüt. 14 Dec. - 20:40

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Jamie Cavenaugh
Szer. 13 Dec. - 20:38

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Kedd 12 Dec. - 18:53

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 10 Dec. - 20:40

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Pént. 8 Dec. - 16:13

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 8 Dec. - 16:02

Four Seasons szálloda
by Faye Adler-Barlow
Szomb. 2 Dec. - 16:04

Top posting users this month
Casey Andrews
 
Jamie Cavenaugh
 
Aaron Adler
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Jean Grey
 
Alysa Tate
 
Ryan Bane
 
Emma Frost
 
Dakota Lincoln
 
i'm here





Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Elhagyatott roncstelep

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Jensen Ackles
Hozzászólások száma : 117
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Kedd 15 Márc. - 12:19





Downerék & Evan

Talán, ha a helyében lennék, akkor én is másképp gondolkodnék, de azért ezt nem veszem biztosra. Én nem vagyok ennyire érzelmes, azért nálam jobban nyom a latba a racionalitás, és nem tuti, hogy biztos lennék benne, hogy valaki a húgom, csak mert hasonlít... Azért mégis csak elég sok év eltelt azóta, mi van, ha téved? Azt akarja hinni. A csaj el akart tenni minket láb alól, simán ereszthetett volna pár golyót akár belém, vagy az állítólagos bátyjába igaz? És most mégis segíteni akarunk neki, a lelkére beszélni... azért ebben nem vagyok biztos, hogy jó ötlet, főleg hogy láttam, hogy a csaj mire képes.
- Bocs, de igazam van. - rántom meg a vállamat, amikor bunkónak titulál. Tény, hogy kimondom gond nélkül, amit gondolok és az is, hogy időnként kissé talán nehéz eset vagyok, de azért lássuk be, ha most tudna egy kicsit kevésbé érzelmektől túlfűtötten gondolkodni, akkor rájönne, hogy valahol csak igazam van. Mégis csak nem száz százalékig biztos, vagy legalábbis nem lehet az, tehát... óvatosnak kellene lennünk mindenképpen, ő pedig most nagyon nem óvatoskodik.
- Az állítólagos húgodat. - javítom ki csak azért is kissé szemforgatva. Én ezt még most sem veszem ennyire biztosra, még ha ő úgy is gondolja, hogy tuti igaza van. A csaj talán a húga, talán nem, és ezt úgy kellene kideríteni, hogy lehetőleg ne tudjon ártani nekünk. Itt az utca közepén viszont simán képes lehet rá és nem gondolom, hogy okos ötlet lenne ezt megkockáztatni. És nekem lesz igazam, a csaj megint bekattan és naná, hogy nem akar velünk értelmesen tárgyalni. Megint érzem a késztetést és persze esélyem sincs ellenállni.
- Bocs haver, ez megint nem én vagyok. - csak morgok, kész csoda, hogy nem valami erőteljesebb káromkodás jön, pedig ahhoz lenne inkább kedvem, hogy mit ne mondjak. Nem igen tetszik, hogy nem vagyok a saját cselekedeteim ura, de nem igen tehetek semmit ellen ezúttal sem. Kellemetlen. - Ha meg nem tudsz, akkor kinyír minket, azt vágod ugye? - kétkedve rázom a fejemet miután elengedtem és már nem szorítom olyan erővel hátra a karjait. Legalább már tuti, hogy ha kellene, akkor le tudnám nyomni, bár ezzel eddig is tisztában voltam, magabiztosság ide vagy oda. Na persze azt nem tudom, hogy ő is ilyen mutánsféle. Ha kiderülne tuti, hogy nem venném valami jó néven a dolgot, főleg hogy valamilyen szinten talán még mondhatom azt is, hogy talán megkedveltem. Végül persze nincs más távozunk és tudom, hogy találkozni fogunk még a kiscsajjal, Andrew nem fogja annyiban hagyni a dolgot.

//Köszönöm szépen a játékot, bár a kockák nem szeretnek, de remek volt! Very Happy//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Jared Padalecki
Hozzászólások száma : 48
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Hétf. 14 Márc. - 15:10

Cassidy, Evan & Andrew

 Nem igazán tudom, hogy Cassidy mennyire ura a cselekedeteinek, mintha belülről rágná a vívódás. Benne van az az arrogáns viselkedés, ahogyan minket irányított, ám a jótanácsai mégiscsak elárulták, miszerint le kéne lépnünk, nem kéne kereszteznünk az útját. Nem mondom, hogy rá akarom erőltetni a jókislány sablonját, végtére is felnőtt már, mint én, sok behatás érhette már, hogy a jelleme ilyenre alakult. Csak azt tehetem, hogy Evan látható ellenkezése ellenére mellette állok valahogyan. Ránézek a társamra, most egy fokkal komolyabban, szigorúbban, ez most nem róla szól, hiszen mellé rendeltek, hogy figyeljek rá, de most a saját életem tör felszínre.
- Haver... de bunkó tudsz lenni. Ritka nagy bunkó.., – Csóválom a fejemet, és visszapillantok a tépelődő lányra, akivel most nem túlzottan tudok mit kezdeni. Nincsen családunk, akihez hazavinném, fél lábbal a birtokon élek, a másik fele a bérelt garzon, nem tudok semmit felmutatni, amivel kicsit is magamhoz láncolnám. Ám jobb életet érdemel, mint az, hogy öntörvényű módon másokat csal csapdába. Most éppen minket. Talán igaza van Evannak, mert ha most elengedjük, akkor más zsarukkal is megteheti, hogy ellenük fordítja őket. Mégsem tudok a testvéremnek ártani. Mennie kell, mert Evan nem fogja hagyni, hogy csak úgy magunkkal vigyük, már most az őrszobáról beszél, pedig nem egy szabálymániás társ. Úgy érzem, hogy kettészakadok a kételyek hálójában, hogyan is kéne döntenem?
- Én meg nem. Meg kell értened. Nem fogom a hugomat bűnözőként kezelni. – Rázom a fejemet, és ismét lepillantok a szőkeségre, akinél riadtan fedezem fel ismét azt az ádáz mosolyt, amelyből már könnyedén betippelhető, a másik végletet képviseli, mint Evan. Nem csak, hogy nem jön velem, de még ártani is akar nekünk, ismét. Talán Evanra kellett volna hallgatnom, de nem vitt rá a lélek. Most már késő, mert a lány lendül is, és vélhetően hátra lesz csavarva a karom Evan által. Fogösszeszorítva rázom a fejemet, ahogyan várom, hogy engedjen el.
- Cassidy.. Ne! – Szólok még utána, ám már nincsen esély, hogy visszatartsam, a társam vált a rabszolgatartómmá. Micsoda hülye helyzet. Csak akkor leszünk urrá a helyzeten, amikor Cass már sehol nincsen. Vélhetően Evan elenged, sajgósan dörzsölöm a karomat, de veszekedni sem akarok. – Nem tudom, hogy mitől lett ilyenné. Túl sokáig volt egyedül. Sajnálom Evan, de ő akkor sem... nem a rendőrségre való. Meg kell próbálnom hatni rá. – Mivel most nincsen rá megoldás, hogy rájőjjünk, hogy merre ment a lányt, így marad az, hogy bevágjuk magunkat a kocsiba, továbbállunk, megéheztem, nem ártana egy taco.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Kristina Bazan
Hozzászólások száma : 37
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Kedd 8 Márc. - 15:01

Evan & Andrew & Cassidy

Mintha már több százszor csináltam volna, a testem önállósult, s a sötétnek engedelmeskedett, mely most szabadult rám. Kicsit még most is a nehezemre esik elhinni, hogy ez történt. Megpróbáltam mindent elkövetni annak érdekében, hogy zökkenőmentesen és csendesen haladjon ez a kis küldetés, ám minden elképzelésemet túlszárnyalja ez a mostani kialakult helyzet.  Gyorsan történik minden, ahogy az egy harcban szokás, nincs esély teketóriázni, az életekbe kerülhet. Mégis ki vagyok? Mi rejlik bennem? Nem akarok gonosz lenni, csupán egy bosszús, s sötét utat követek? Ezt ők honnan? De ez nem feltételezi azt, hogy merően legbelül gonosz lennék... Miért tör elő belőlem, időről időre. S olyankor egy sokkal sötétebb ember válik belőlem... aki csak harcolni akar, és ölni is... Vajon el tudom nyomni őt? Felülkerekedhetek rajta valaha? Egyszer, ha befejeztem ezt a harcot..
Gonosz, ki a sötétségben jársz, nem bújhatsz el a Hold sugarai elől. Én a Fény hercegnője vagyok. Egyetlen, Fehér toll a sötét világ ellen.

A testem képtelen volt megnyugodni, egyszerre voltam ideges, dühös, és minden egyes szőrszál a testemen... olyan volt, mintha ki akarna szakadni a helyéből. Még mindig éreztem az előző, furcsa leheletet, mely még mindig élénken él a fejemben.
Kezdtem ideges lenni megint. Újra, s talán egy-egy felelőtlen pillanatban még az eszem is elkószált, s nem a kellő helyre figyeltem. Figyelmetlenségem a jelenlegi probléma oka. Legalább is én így gondolom.
Olyan erőt éreztem mit eddig alig... olyan fokú elszántságot, mit eddig nem. Nem engedem, hogy elvigyetek Devante- tól. Nem!
Ahogy megláttam, az engem felfalni akaró sötétség mintha visszahúzódott volna, s a megcsillanó kis fény, melyet az újra ébredező képességem sikere okozott visszahozta a valódi énemet. Nem félhetek, de nem is érzem önmagamban megfoganni a félelem csíráját...
- Mi legyen? - ha erre komolyan választ vársz öregem, annyit a fejedhez zúdíthatnék, hogy nem igaz.
Nem törődtem a körülöttem lévő világgal... Bezárkóztam, s magamra zártam az elmém díszesen csillogó kulcsát. Elzártam újra az ajtót, mely az imént kiszakadt, egy erősebbet kell építenem a helyére, mely bírja a terhet, ami bennem él, s amit hordoznom kell! Egy nagyobb, s erősebb ajtóra lesz szükségem, melyet majd egy még díszesebb kulcs fog őrizni. Őrizni mindörökké, míg valaki ki nem szabadít onnan. Viszonylag elmúlt az érzés, ami az előbb átvette felettem az irányítást, de bent, legbelül még éreztem valamit, aki kezd megváltozni bennem, s csakis rajtam áll, hogy engedek-e neki, vagy visszafojtom, de egy bizonyos ponton túl... Képtelen vagyok irányítani önmagamat... Ezúttal újra az embert támadom meg vele. Újra az irányításom alatt áll a keze, lába, a teste, minden csontja és porca. Az enyém, az enyém, csakis az enyém. Mint egy mániákus komolyan mondom. A tekintetem lassan nyílik, előcsalogatom az újra felébredt erőmet a "páncélozott szobából" és újra szabadon engedem.
Felemelem a fejem és a bátyámra pillantok, markáns arcára, majd egy sunyi vigyort csúsztatok ajkaimra és eltaszítom őt magamtól.
- Ezért még szőrnyű kínokat fogtok átélni, ezt garantálom. - igen, megfenyegettem őket.
Abban a pillanatban Evan is megmozdulhat. Fogja le a hosszú hajú férfit, ahogyan akarja. Tudja. Fogja hátra a karjait, vagy karolja át a torkát és rántsa le a földre. Tartsa oda lent, míg én eltűnök a helyről és egyben a látóterük közeléből. Akár a visszakapott fegyvert is ráfoghatja, csak ne puffantsa le. Mintha ott sem lettem volna.
Utána már visszakapja a fickó is a testét.
A sétásom futássá vált és szapora légvételemnek köszönhetően nem jutottam messzire, de reméltem, hogy senki sem jön utánam és elegyülhetek a tömegben, a járókelők között. Devanté nem fog megdicsérni, hogy nem tettem el láb alól a mutánst....majd lesz egy következő alkalom erre visszatérni.
Csak had felejtsem el a most történteket, kérlek....
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Jensen Ackles
Hozzászólások száma : 117
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Hétf. 7 Márc. - 20:32





Downerék & Evan

Forgatom a szememet látványosan. Baszki az előbb a csaj majdnem kicsinált minket, én nem tudtam uralni a saját cselekedeteimet, ami rohadt frusztráló tud ám lenni, erre most Andrew váltig állítja, hogy ez az őrült perszóna a testvére. Oké jól néz ki, de ez még nem jelenti, hogy minden el lehet nézni csak úgy neki. Ettől még valami nagyon baj van a fejével, főleg hogy olyan istenesen ki is akad már csak a miatt is, hogy felmerül a rokoni szál lehetősége. Kiabál és hisztériázik... Eleve nem bírom a hisztis nőket, messziről elkerülöm őket, de láthatóan ő még az átlagosnál is rosszabb, valami nagyon el van pattanva nála ott fejben. Nem erről volt szó a mai napra. Azt hittem csak valami béna ügy lesz, rossz helyre hívtak ki minket és hazahúzhatunk minimális papírmunkával. Aludni akarok, helyette itt a családi dráma, amit fel kellene dolgoznom és lehetőleg nem kellene hagynom, hogy a társamat kicsináljon valami csaj, aki nem igen tudja kontrollálni az érzéseit. Anyám! Nem erre szerződtem.
- Ez annyira... szentimentális... csöpögős és most komolyan... Nem szeretném végignézni, hogy kinyír a csaj. - húzom el a számat. Bár tény megérdemelne egy kis leckét. Nem lehet csak úgy arra alapozni, hogy azt hiszi, meg ő marha biztos benne. És akkor mi van, ha téved, akkor nekem is annyi, meg neki is annyi... Ne legyen már naiv. Vágom, hogy érzelmes... túlságosan pasi létére, de azért ez már nekem is kezd sok lenni. A csaj veszélyes és labilis, hát naná, hogy szeretném bevinni hogy legalább valami biztos helyen hallgassuk ki, ne valami roncstelepen, ahol kinyírhat és eláshatja a hullánkat, hogy ne is találjon ránk senki. Nem tetszik ez a fajta halálnem. Jó, igazából semmiféle halálnemben nem akarok gondolkozni, inkább neki kellene valamival józanabbul állni ehhez az egészhez.
- Be akarom vinni a csajt, aki majdnem kinyírt mindkettőnket... és akiről azt gondolod a húgod. - ezt inkább csak magamnak mormogom már, mert itt most nagyon elpattant valami érzelmes testvéri légyott, én viszont még mindig nem vagyok biztos benne, hogy tényleg arról van szó, amit ő hisz. Hát a fenébe is... lehet hogy már csak azt akarja hinni, hogy a húga, mert a nagy keresgéléstől bekattant. Amíg nem biztos benne, addig nem kéne ennyire az első megérzésre hagyatkozni, mert aztán ha mégis téved, akkor nagyon csúnyán megjárjuk és őszintén szólva és örülök neki, hogy jelenleg irányíthatom a saját testemet és nem valaki más babrál vele. Szeretném ezt a remek érzést meg is tartani, ha lehet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Jared Padalecki
Hozzászólások száma : 48
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Vas. 6 Márc. - 12:05

Cassidy, Evan & Andrew

Komolyan lenne most Evannak mélyebben elmagyarázni, hogy miről is van, érintőlegesen már tud róla, hogy volt egy hugom, aki hihetetlenül régen eltűnt, noha a reményt nem adtam fel, hogy valaha viszontlátom. És most itt áll előttem, a bűn útjára tévedve, amelyből ki tudja, hogy vissza tudom-e rángatni. Az, hogy most itt van velem a társam, legalább olyan tekintetben megnyugtató, hogy még inkább józannak kell lennem, nem engedhetem, hogy csakis a testvéri érzéseim uralkodjanak el, hiszen ha Cassidy veszélyes, akkor nem csak hogy meg kell állítanom, rá kell bírnom, hogy fogja fel, nincsen egyedül, eddig is kutattam utána. Az ordítására megrezzenek, én magam is meg vagyok illetődve a viszontlátástól, ám ahogyan benne elszadulnak az indulatok, arra nem számítottam. És mégis, valahol érthető. Ahogyan veri boltozatos mellkasomat, érzem már hogy nem is ellenem küzd, hanem a saját érzéseivel. Falat emelt, amelyben egyedül van, olyan világban, ahol csak magára számíthat, és mindenki ellenség. Elnézést kérően bólintok vissza Evannak, ő az.
- Bár így lenne Cass... te itt vagy. Én vagyok az.. Andrew, a bátyád. – A karján pihentetem az egyik kezemet, a másikkal a hátát simítom meg, de csak éppenhogy, még nincsen bennem annyi erő, hogy magamhoz is öleljem, talán akkor sebzett vad módjára támadna nekem. Jobb a fokozatosság. Állom a sarat, hiszen az ütései bár erősek, valahogy egész életemben arra vártam, hogy mi ketten együtt legyünk, legalább így, veszekedve az értelmi kitörések dombján.
- Nem Evan, ő az. Biztos vagyok benne. Ha veszélyes is, akkor vállalom. Szeretem őt, mindig is szerettem. – Engem aztán nem érdekel, hogy ha Cassidy netán nyálasnak találja ezt a vallomást, akkor sem, ha megtámad, majd védekezem, ahogyan eddig, és csak remélem, hogy a képességem nem hat rá vissza valahogyan.
- Bevisszük? Le akarod tartóztatni a hugomat? Inkább saját magamhoz kéne elvinni. Cassidy... mit szeretnél? – Nyúlok az álla alá, hogy esetleg felnézzem, ám ahogyan nekitámasztja a homlokát a testemnek, inkább úgy vagyok vele, hogy nem kéne erőltetnem, hogy a szemembe nézzen, félbeszakítom a mozdulatot, a kérdés ellenben él. Még nem moccanok meg én sem. Sok mindentől függ a válasza. Nem akarok én Evan ellen fordulni, hiszen nagyon is jóban vagyunk, végtére is én figyelem őt, de most ez másról szól. Mégis jó, hogy itt van, ezúttal ő a józanabbik fél, holott ez fordítva szokott lenni.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Kristina Bazan
Hozzászólások száma : 37
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Szomb. 6 Feb. - 20:59

Evan & Andrew & Cassidy


- Nem! - ordítok. - Az nem lehet! Nekem… nekem nincs testvérem! – nézek rá dühös zavartsággal, majd nekirontok, de csak addig jutok, hogy teljesen közel kerülök hozzá és öklömmel a mellkasát kezdem verni. Nem nézek fel rá, nem nézek semerre, tekintetem lehunyom és a sötétségben lelek egy kis nyugalmat.
- Hazudsz!! – csapok újabbat a mellkasára, de ez nagyobb volt a többinél. Mind olyan nagy fölösleg. A gyenge elbukik, az erős megmarad - ez a túlélés törvénye.
Az egyén nem tud fölé kerekedni, bárhogy is próbál. Nem érheti el az elérhetetlent, nem emelkedhet mások fölé, mert egyszer -  így vagy úgy - úgyis bukni fog. Ezért nem érdemes sokat várni. - Hogy én mennyire gyűlöllek benneteket. – ez nem csak ellenük szól… MINDENKI ellen!
Vannak, akiknek kell ez a fegyver, de viszont vannak még olyanok, akiknek nem. Mert csakis a gyengének kell, hogy gyarapítsa fegyvertárát, és persze azért is, hogy növelje az önbecsülését. De az az erő, amit úgy szerez valaki, hogy valamilyen külső eszközre támaszkodik - az nem erő. Nem igazi.
Az igazi erőt az egyénen belül kell keresni. A lélek a kulcsa mindennek. De ne higgy a szemednek, csakis a lelkednek. Az nem szubjektívan lát, de nem is objektívan. Nem is lát. A lélek tud - mindenről.
Még ha a sötétség is övez, a lélek omnipotens.
Nem, már semmihez sincs erőm. Erőtlenül állok a hosszú hajú férfi előtt, két kezem ökölben a mellkasán pihen, még a homlokomat is neki döntöm a testének....

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Jensen Ackles
Hozzászólások száma : 117
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Pént. 29 Jan. - 12:04





Downerék & Evan

Na jó kezd ez az egész helyzet egyre irreálisabbá válni. Még hogy ez a kis csaj a húga? Totál zakkant a bige, egyáltalán nem olyan, mint a mindig komoly és állati felelősségteljes Andrew... Azért vizslatom kicsit az arcát, ide-oda kapkodom a fejemet, most hogy végre képes vagyok nagyjából normálisan mozogni. Azért ez hiányzott. Keresem a hasonlóságokat, de sose voltam ebben annyira profi, meg hát a jó ég tudja a kis csaj felnőtt. Láttam már róla képes, de ahhoz nem hasonlít annyira. Persze nem én vagyok a bátyja, Andrew talán jobban tudja, viszont az is benne van a pakliban, hogy annyira meg akarja találni a húgát, hogy ki tudja, hogy nem azért látja-e ezt, mert ezt akarja látni. Bekattant vagy mi a szösz. Oké persze én sem hasonlítok minden vonásomban Moirára, de ha egymás mellé tesznek minket, akkor azért lehet látni a rokoni szálat, még ha csak féltestvéri is, bár jellemben mi is homlok egyenest eltérünk egymástól. De ez akkor is...
- Biztos vagy benne? Nem lehet, hogy csak...  - ezt akarod elhitetni magaddal? A francba is Andrew, miért nem figyelsz rám? Simán a csaj felé indul, én viszont nem teszem el egyelőre a pisztolyt amit visszaad nekem. Azért ez még mindig elég necces helyzet és eszem ágában sincs védtelenül maradni, vagy végignézni, ahogyan a társamat kifilézi egy kis Pöttöm Panna, csak mert elborult az agya és már mindenhol Cassidyt látja, hiszen a kis csajt még csak nem is így hívják. Bár persze, ha régen eltűnt és valaki átmosta az agyát... de basszus, akkor mitől hoznánk vissza most mi az emlékeit?
- Haver... csak óvatosan. A csaj nem beszámítható, te is látod... gondolkozz már! - nem szólok rá azért erélyesen, de hát na. A kis csaj tényleg eléggé labilisan viselkedik. Kiabál és maga elé motyog, mint aki már azt se tudja hol van és persze ki akar csinálni minket, ha jól sejtem még mindig, csak egyelőre nem tud. - Na jól van, ez marhára nem jó megoldás. Nem kell itt nyomni az önfaláldozó baromságokat. Bevisszük, aztán ha már nem veszélyes, akkor elbeszélgetsz vele. - elkezdtem szépen előhalásznia másik pisztolyt. A rendeset elteszem a helyére, ebben nyugtató lövedék van. Tanultam sokat az Evy-s esetből, tudom, hogy ilyenkor mi lehet hatásos. Ha a lány képes az elméjével durva dolgokat csinálni, akkor nem kéne megvárni, amíg összeszedi magát és megint csinál itt nekünk valami kellemetlenséget. Nem tetszik ez az Andrew-féle ajánlat sem. Látszik, hogy nem gondolkodik tisztán, mert a testvéréről van szó, amit végül is valahol meg tudok érteni, de attól még nem fogom végignézni, amíg lazán a vesztébe rohan. Oké, hogy gyakran marhára idegesít, de azért a halálát nem kívánom. Amúgy is sok papírmunkával járna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Jared Padalecki
Hozzászólások száma : 48
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Kedd 26 Jan. - 19:43

Cassidy, Evan & Andrew

 Kissé le vagyok döbbenve, hogy ilyen közelről már ráébredek, hogy a veszélyes mutáns, aki mindkettőnket fenyeget, nem csak egy csinos szőke lány, aki a szépség álarca mögé rejti a gonoszságát, ő bizony az évek óta elveszett, elkallódott hugom. Cassidy. Ez a név kísért már oly régóta, szinte megkérdőjeztem magamban a létét, olyannyira kezdett már esélytelenné válni, hogy valaha is rátalálok. És most itt közeledik, csak éppen az ellentétes oldalon, mint reméltem volna. Mégsem vagyok annyira óvatos, hogy hogy továbbra is tartsam a távolságot, ha úgy lesz, hogy Cassidy öl meg, akkor ez a sorsom. Nem vagyok képes bántani őt, többé már nem. Egy család vagyunk, akár akarja, akár nem. Mindkét pisztolyt elteszem, bár a mozdulat megakad, ellépve ugyanis Evan mellett, a sajátját visszaadom a kezébe, és csak úgy félfogról szólok hozzá.
- Ő a hugom. Az a Cassidy, igen. – Bólintok, és elindulok a lány felé, még elég lassan ahhoz, hogy Evan a nyomomban haladhasson, remélem ő sem csinál túl nagy marhaságot, nem akarok kettőjük között én lenni a döntőbíró. Cassidy teljesen eltévelyedettnek tűnik, valahogy hatnom kéne rá, de most aligha érzem azt, hogy erre komoly esélyeim lennének, de csak nem fogja megölni a tulajdon bátyját? Azon merengek, hogy mi történhetett vele, amióta nem láttam. Végső soron ő az oka annak, hogy ennyire visszafogott vagyok, nélküle sosem éltem teljes életetet. Sokat szenteltem már annak, hogy megtaláljam őt, hinni akartam abban, hogy él még, és találkozhatunk, de valahogyan ennél örömtelibbnek gondoltam a viszontlátást. Ha Evan nem volna most itt, biztosan elfúlóbb érzelemkitörésre ragadtatnám magamat, ám nekem rá is figyelnem kell, ő a szeleburdi, akiért felelősséggel tartozom.
- Nem keverlek. Te Cassidy vagy. Vagy az voltál. A hugom. Aki elveszett. – Rövid mondatokban beszélek, hiszen teljesen le vagyok sokkolva, nem tudok most mit kezdeni a helyzettel. – Akkor támadj Cassidy. Akkor hadd menjen el Evan, és töltsd ki rajtam a dühödet. Őt hagyd békén, bárki is ártott neked. – Nem akarom azt sugallni, hogy talán éppen az a hibás, aki ilyenné nevelte, belül viszont kezdem ezt érezni. Közelebb lépek, hogy az árnyékok tánca helyett végre láthatja az arcomat. Hátha benne is feldereng valami régi emlék, közös fagyizások, ilyesmi. Azért csak nem változtam meg annyira külsőleg. Igaz, hogy markánsabb lettem, de a szemem, azért az mégsem teljesen más. Hátha.. Lassan közeledem, de nem riasztóan.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Kristina Bazan
Hozzászólások száma : 37
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Vas. 17 Jan. - 9:11

Evan & Andrew & Cassidy

A két fickó teljesen idióta, vagy legalábbis a sokat dumáló… az teljesen nem komplett. Jár a szája, de a tartalom elúszott belőle.
A másiknak a pisztoly csövével nézek farkas szemet, hol én, hol a haverja. Hát ez, rettentő érdekes menet lesz. Miért?
Mert simán irányíthatnám ezt is. A két fegyver is egymás felé szegeződne és egy nagyobb katarzis helyzetet nyomatnánk itt.
Nem lenne móka? Hát dehogynem. Ha tehetném, akkor most felnevetnék boldogan. De nem teszem, mert még nem nyertem.
A hosszú hajú leereszti a fegyvert, miközben egy nevet nyökög ki.
A szemem sem rebben, miközben meglepetten bámul. Mi baja van? Elmentek otthonról nála is? Aha ez lehet a helyzet nála is.
Cassidy? Az ki a túró? Nekem szólt egyáltalán? Meg kellene lepődnöm? Vagy ismernem kellene a név tulajdonosát? Tényleg nem értem mi a helyzet vele… ő is bekattant.
Nincs más magyarázat.
Tekintetemmel követem a férfit, ahogy a társa mellé lép és a fegyvert is elszedi tőle. Kérdésére felvont szemöldök a válaszom.
Szóval én? Cassidy? A szemöldököm az egekbe száll jó formán, majd lassan feléjük fordítom a fejem, de testileg még nem… - Cassidy? Én? - kérdezek vissza kissé mérgesebben a hosszú hajú fickót lesve. – Fullra nem ismerem. Én meg még csak a névhez sem állok közel. – tényleg nem rémlik semmi, Shirley-ként születtem… Devanté a megmondója.
Ő nevelt fel és ő soha sem hazudna nekem. Ugye? - Összekeversz valakivel. – ebben olyan biztos vagyok, hogy itt állok. Bár már abban sem vagyok biztos, hogy én, én vagyok… - Rohadj meg! Rohadjatok meg mindketten! - fordulok feléjük dühösen, a fejembe hasit a kin, pár régi emlékkép, de ezek nem is az enyémek. Nem lehetnek az enyémek!!! Engem Devanté nevelt fel. Ezek… ezek egyik se ő!!!
- Nektek már rég halottnak kellene lennetek! - vagyis csak az egyikőtöknek. A mutánsnak. De az ember is csak egy kártevő kis csótány! Nem mindegy, hogy az egyik, vagy mindkettő szenvedi el? El kellene tűnni innen. Már nem is tudok visszakapcsolódni az idegesítőbb agyára. De a fickó a két fegyverrel, vonzó alkalmak egyike. Most vagy soha.
Hiába. Az erőm meg sem moccan, mélyen eltűnt bennem... ó hogy aza.
Pont most, amikor Devanté nélkül jelentem meg? Neki másfelé van dolga, azt mondta végezni fog a város másik végében egy ellenlábassal. Ő meg? Mit is mondott? Többen jöttek? Hát hurrá.
Így is sokat időztem már... - Ennek nem így kellett volna történnie!! - motyogtam, de annyira elvesztettem a fonalat, annyira leblokkolt ez a Cassidy név, hogy egyszerűen még a képességem sem akar a segítségemre lenni.  Minden eltűnt, mintha nem is létezett volna....

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Jensen Ackles
Hozzászólások száma : 117
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Pént. 15 Jan. - 21:14





Downerék & Evan

- Ha nem ismernélek azt hinném gúnyolódsz. - széles vigyor. Még ebben a helyzetben is simán képes vagyok rá. Nem lehet mindent annyira komolyan venni, ahogyan azt Andrew teszi. Oké, az tény, hogy szarban vagyunk, nem vitatom, de azért nem fogok teljesen kétségbeesni. Majd valahogy megoldjuk, mint általában mindent. Fő a pozitív hozzáállás igaz? Az egy dolog, hogy egyelőre nem igen tudok mozogni, vannak ilyen apró nehézségek, de majd ez is megoldódik. Végül is valamelyest már változott a helyzet, legalábbis mintha oldódna ez a nyamvadt befagyott, irányított állapot, bár lehet, hogy csak beképzelem magamnak, de isten bizony, hogy úgy éreztem mozgatni tudom a karomat, ami azt jelenti, hogy nem lövöm le a társamat, mert valaki azt sajtolja ki belőlem. Ez mindenképpen nagy előrelépésnek számít, tehát máris jó úton haladni. Aztán már csak el kell érni, hogy a kis csaj abbahagyja ezt az egészet, mert fiatal és labilis és...
Úgy néz ki, hogy a folyamatos dumám mégis csak bejön. Ez van haver, akkor is király vagyok, ha nem tudok normálisan mozogni! Na jó, nem mondom ki hangosan, de a diadalittas mosolyom ezt mutatná, ha nem állnék oldalt a kis csajnak és látná, viszont az egyértelmű, hogy kissé elszállt, mert a keze ökölben és én is egyre inkább érzem, hogy tudok mozogni. Andrew meg... láttam én már képet a lakásában a húgáról és őt hívják Cassidynek. Ebben teljesen biztos vagyok, de most ez hogy a frászban jön ide. Én azért nem ismertem annyira, hogy összekössem a nevet ezzel az arccal, de... mi a franc van? A pisztoly viszont úgy fest kikerül a kezemből és végre úgy érzem, hogy képes vagyok mozgásra is ösztökélni a testemet, legalábbis a karomat le tudom végre ereszteni, de nem kérem vissza a fegyvert egyelőre. A fene tudja, hogy mikor próbál megint hatni rám a csaj, bár ha a társamat célozza meg, nála már két pisztoly lesz... na az lenne az igazán csúnya.
- Na most akkor... mi a franc van? - kapkodom a tekintetemet kettejük között, hogy egyáltalán a szöszi reagál-e bármit is a névre, vagy amúgy Andrew marhára el van tájolva és most sétál bele a végzetébe. - Azért óvatosan... haver. Ne legyél ennyire biztos... magadban, vagy benne... tudom is én. - mióta nem látta a húgát? Szerintem elég régóta ahhoz, hogy ne legyen tuti ziher, hogy ő áll itt előtte. Oké vágom én, hogy eltűnt, meg marha régóta keresi és nem halt még meg a remény, hogy megtalálja, de azért nem akarom kockáztatni a testi épségünket azért, mert netán téved, de túlságosan akarja hogy igaz legyen ez az egész, aztán meg marhára bebukjuk az egészet. A szöszi láthatóan elég veszélyes ahhoz, hogy ne lankadjon teljes mértékben a figyelmünk, remélem azért a figyelmeztetésem elég rá, hogy legalább megálljon. Oké, fel lehet mérni a terepet, meg hogy igaza van-e, de ne menjen nekem oda egyből nagy testvéri ölelésre, mert baromira nincs kedvem jelentést körmölni arról, hogy az okoska társam mi a francért fekszik életveszélyben a kórházban, mert nem volt képes használni az eszét, miközben állandóan azzal nyaggat, hogy milyen marha okos. Vagy rosszabb... hullazsákban. Szóval csak óvatosan haver!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Jared Padalecki
Hozzászólások száma : 48
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Szer. 13 Jan. - 10:11

Cassidy, Evan & Andrew

 - Akkor a legerősebb fegyveredet nem vette el..  – Mormolom, hiszen Evan még akkor is jártatja a száját, ha már semmi más lehetősége nincsen. Kedvelem, mert vicces fickó, olykor ugyan hajlamos harsány lenni az én írónikus megjegyéseimmel szemben, de valljuk be, örülök, hogy őt kaptam, és nem egy unalmas, sótlan alakot. Vélhetően azért is állítottak rá, mert túlságosan forrófejű alak, és talán az én higgadtságom mindezt kiegészíti. Az más kérdés, hogy Evan engem is állandóan bele akar vinni a rosszba, én meg hagyom magam, ha úgy hozza a helyzet, hiszen csak így csiszolódhatunk egymáshoz. Amíg ő tegeződik, és haverkodna a mutánssal, addig én megpróbálom tartani a protokolt, a fenyegetettség érzését, hátha úgy hatásos, ahogy nézem viszont egyikünk sem éri el a kívánt célt, ugyanis a fiatal lány rohadtul magabiztos. Van egy olyan ösztönös meglátásom, hogy ha nem jutunk vele egyezségre, mindkettőnek kinyirat a másikkal, aztán fütyörészve elsétál.
- Megoldjuk haver, megoldjuk. – Nyugtatom a társamat, és miközben szemmel tartom mindkettőjüket, azon tűnődöm, hogyan billenthetném ki a szőkeséget, Evan pedig továbbra is a randiszöveit nyomja. Aligha hiszem, hogy egy ilyen magabiztos mutánst flörtöléssel ki lehetne zökkenteni. Itt és most, a gyártelepen el fog dőlni az egész, amint végre kiszedtük belőle, hogy mit is akar. Fél szemmel látom, hogy Evan igyekszik az akaratát érvényesíteni, hiszen moccant valamit a pisztolya csöve. Helyes, küzdj csak Evan! Nem viszonzom a kacsintását, csak ha a lány már elindult lefelé, és nem tartja velünk a szemkontaktust. A hangja ismerős, de nem kötöm még össze semmi múltbéli eseménnyel, végtére is annyi embert kellett megismernem az elmúlt húsz évben minimum.
Látom, hogy a lány szinte remeg az indulattól, mintha magát kéne győzködnie, hogy képes-e ártani nekünk. Nem tudom, hogy kinek lehetünk légy a levesében, szálka a szemében, ám ahogyan közelebb lép, és a szőke hajzuhatag alatt meglátom az arcát... Hiába telt el oly sok év... A vonásai megváltoztak, érettebbé mélyültek, de minden kétséget kizáróan ő az.
- Cass... Cassidy! – Eresztem le döbbenten a fegyveremet, az eddig magabiztosságom elszáll mint a tisztavirág, és most hirtelen ki is zárom a tudatomból Evan fenyegetését. Annyira ostoba nem vagyok, hogy csak úgy odasétáljak, mégis kiszaladt a számon, hogy felismertem őt. Kétséges, hogy ez fordítva is így lenne... Máris zakatol az agyam, hogy mi vitte ilyen életre, hogy másokét keseríti meg. Ismét Evanra pillantok, ezúttal megnyugtatóbban, és hátha ki tudtam zökkenteni a lányt is azzal, hogy felismertem, a nevén szólítottam. Aztán egy goyrs mozdulattal ellépek a társam mellett, kivéve a kezéből a pisztolyt.
- Mit csinálsz itt Cassidy? Hát ilyen életet választottál? – Kérdezem a lánytól, remélve, hogy lassan Evan is öntudatra ébred, mint a skynet...

//Bocsi a lassúságért, igyekszem gyorsabb lenni! Embarassed //



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Kristina Bazan
Hozzászólások száma : 37
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Szomb. 2 Jan. - 20:02

Evan & Andrew & Cassidy

Hu! Nyugi. Minden oké, és minden oké is lesz, nincs igaza a fószernek. Kellenek itt nekem a rossz ómenek, de hisz nem is vagyok babonás! A meglepett és leginkább idegbeteg arckifejezést eltüntetem az arcomról. Ezek ketten aztán megérdemlik a pénzüket. Prédikálnak egyik a másik után… Tényleg nem értem őket. Jelenleg patt helyzetben tenyerelnek és csak dumálnak… jár a szájuk, mintha nem vennének komolyan. Ráadásul a hosszú hajú jön itt a dumájával… Az elmebaj korral jár. Nem?
Elegem van belőle is!  
A másik reagálására nem reagálok, pedig én kérdeztem, de sejthettem volna, hogy egy perverz dög. Melyik férfi nem az?
Igazság szerint, ha nem lennék annyira belesüppedve ebbe az egész mizériába, akkor valahol még talán fel is fognám az egész mondatait.
Így azonban csak elraktározódik az információ valahol a tudatalattimban, aztán majd ha végigrágom magam újra és újra a beszélgetésünkön, minden bizonnyal koppanni fog a dolog. Pár év múlva. Most azonban csak arra tudok koncentrálni, amit Devanté adott ki.
- Hogy mit akarok? Nem egyértelmű? Legyek vagytok a levesünkben! – dörrenek fel szinte a férfi kérdésére és még közelebb is lépek hozzá, de csak 3 lépésre futja. A másik meg örülhet, nem támasztom, mint a falat szokás. Visszapillantok szúrós tekintettel a fogva tartottamra, fogja be, vagy lelövetem! Most már tényleg elég volt mindkettőből. Miért számít az, hogy mit kell tennem a büszkeség kiérdemléséért? Nem törődök vele... Nem törődhetek, mert különben nem jár nekem. Ha rám ezért büszke valaki, akárki, a világ leggonoszabb embere akár, akkor ezt kell tennem. Mert akkor ezek szerint én ennyire vagyok jó, és ezért érdemlem meg azt, amit. Mert Devanté büszke lesz rám, ha ők meghalnak és semmilyen potyadék nem úszik majd a dicsőségünkben. Annyi ideig gondolkozok rajta, hogy meg kéne-e állnom, hogy rájövök, már túl sokat menekültem ahhoz, hogy most meggondoljam magam. És... jó döntésnek érzem.
Miért csinálják ezt velem? Miért kell folyton válaszúthoz toloncolni? Én ezt nem kértem, nem akartam, nem sírtam semmi után, nem rimánkodtam követelőzve, zokogás közepette, mint egy gyerek.  Most kaptam rá lehetőséget -  én irányítok, az ő halálukkal pedig ez így is maradhatna.
A féken tartott energiám a felcsapódó haragom és kétségeim miatt, ellenem fordult, megmozdult a bőröm alatt. Elvesztettem a hitem mindenben, s úgy tűnik ez lehet csupán az egyetlen kiút számukra. Ha most hagyom...soha többé nem nézhetek Devantéra.  Forróság fut végig a hátamon.
Egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy totál sápadtra váljak, jobb kezem ökölbe szorul… elvesztettem a kontrolt… miért most…pedig pont nyerésre álltam.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Jensen Ackles
Hozzászólások száma : 117
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Pént. 1 Jan. - 17:00





Downerék & Evan

- Most csak a dumálás megy, a többit nem én befolyásolom. - megrántanám a vállamat is, ha képes lennék rá, de az sem megy, szóval igen inkább lefoglalom a figyelmét azzal, hogy ömlik belőlem a hülyeség, mint hogy álljak itt kussban, miközben még csak mozogni se nagyon tudok, csak pisztolyt szegezek a saját társamra. Azért ez nem valami élvezetes, meg az sem hogy ő is ezt teszi velem. Le kell nyomni a kis csajt és ki tudja, hogy mivel mozdíthatjuk ki a nagy komolykodásból. A hölgyemezés nem az én asztalom és amúgy se szeretem az ilyesmit, no meg elvileg a tisztelet jele lenne, de egy ilyen kis csajt azért az ember nem könnyen tisztelt, főleg hogy marhára kihasználja azt, amire képes szegény velem szemben. Amúgy se hiszem, hogy sokat érne ez a fenyegetőzés. Szerintem a kis csaj tökéletesen tisztában van azzal, hogy milyen következményei lesznek annak, ha nem jön be, amit csinál és ne adj isten el is kapják, csak épp ő arra apellál, hogy elintéz minket... na ez az, amit nem szabad hagyni. Rendíthetetlenül igyekszem hát ellenállni, amíg Andrew azzal foglalkozik, hogy lefoglalja kicsit a figyelmét.
- Nem szoktam meg, hogy így megszorongat egy csaj, de ki tudok egyezni vele más formában. - megejtenék egy széles vigyort is, de az most nem igen sikerül, meg hát amúgy is kattognak a fogaskerekek és próbálok rájönni hogy a fenébe hatástalaníthatnám ezt a nyamvadt blokkolás izét, vagy irányítást, vagy mit is művel velem. Komolyan kell valami szert, ami véd ezek ellen. Van nyugtató lövedékes pisztolyom, de ahhoz célozni is tudni kéne és nem Andrewra.
- Szóval magányos farkas vagy és ez egy önálló akció, tényleg nem lenne jobb beülni egy fagyira? Lehet kávé is és akkor nyugodtan megbeszéljük, hogy mit akarsz, a helyett, hogy kénytelenek lennénk bekeményíteni. - mosoly, ennyi azért megy, bár nem tudok még most sem oldalra pillantani és nem tetszik, hogy oszlopnak használ a csaj, de hát a fene essen belé valahogy akkor is meg kell ezt oldani, annyit viszont érzékelek közben és remélem, hogy a társam is kiszúrja, hogy a fegyver sikerül pár centivel arrébb mozdítanom. Ez is valami, legalább már ha meg kell húznom a ravaszt, akkor nem őt találom el. Annyit nem mozdítok, hogy feltűnő legyen és egy kacsintást is mellékelek, hogy értse talán még jobb is lehet a helyzet. Ennél többet viszont nem teszek, hiába érzem, hogy egy kicsit enged az arcom és talán még a fejemet is meg tudnám mozdítani, vagy oldalra fordulni pisztolyostul... de nem akarom neki megmutatni, hogy valamelyest enyhült a hatás, hiszen még mindig nem tudjuk, hogy miért van itt, hogy ki küldte és hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Jared Padalecki
Hozzászólások száma : 48
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Csüt. 31 Dec. - 20:28

Cassidy, Evan & Andrew



Oldalt pillantva kanyarodok be a gyártelep elé, és már csak magamban mosolyogva rázom a fejemet, s nem válaszolok, valóban igaza van, ez sosem fog kettőnk között változni. Ő és én... más alapanyagból gyúrtak minket, mégis, attól függetlenül, hogy a nyakára lettem ültetve, egészen kedvelhető figura. Természetesen Charles intelmét nem fogom figyelmen kívül hagyni, végtére is azért vagyok itt, hogy nyitvatartsam a szememet, ettől még igenis jól érzem magam az amúgy lökött társam mellett, még akkor is, ha nagyon nem értünk egyet sok tekintetben. Most egybevág az FBI és a professzor érdeklődése, mert a lány, akit találunk e sötét helyen, nagyon is fontos alak lehet, a képessége komoly, és ha nem vigyázok, én is Evan sorsára jutok, akit minden igyekezetem ellenére nem tudok kiszedni a mentális hatás alól, megölni pedig nincsen nem akarom. – Bocs, ösztönös. – Rázom a fejemet, máris másfelé tartva a mordályt, hiszen még sebesítés szintjén sem szándékozom beleeszteni a golyót. A fizikai erőnek, és a cselnek kell itt érvényesülnie. – Ne dumálj vele, elkapjuk. – intem most a lány ellenében, egy ilyen fúriával én aztán biztosan nem randevúznék, nincsen az az isten. A birtokon is sok a veszély mutáns, őket mégis a koruk, képzetlenségük folytán kordában tudjuk tartani, a szőke bombázó ellenben egy hatalittasult domina, aki nem fog minket elengedni, élve, és ép ésszel biztosan nem. Tervez valamit, mi vagyunk a bolhák ebben a kis látványcirkuszban. Amíg rá nem jövünk, hogy mi a gyengéje. Most mégis megszólalok, hogy nyugalmat erőltessük párosunkra.
- Hölgyem, ne próbálkozzon. A csinos külső nem mentesíti a tettei alól. Ne súlyosbítson a helyzetén, már így is hivatalos személy elleni vétség... – Kezdenék bele, noha mindez időhúzás, aligha hiszem, hogy a fenyegetésem, ultimátumom kicsit is meg fogja ingatni. Nem csupán a külsejével, sokkal inkább az elméjével hódít. Sőt, akár lehetne előnytelen a külseje is, ha így rá tudja erőltetni az akarátát másoknak. Igaz, a csinos pofi sokakban bizalmat ébreszt, s mire ráébrednek a bestia igazi mivoltára, jobbára már késő.
- Egyátalán mit akarsz? - Kérdezem most már én is tegeződésre váltva. Elteszem a fegyveremet, óvatosan kerülgetve Evan lépteit, nehogy mégiscsak nekem támadjon. Ahogy sejtem ez úgysem hivatalos rendőrségi ügy lesz, hanem egy különleges, amelyben már volt részünk a társammal. Nem számítanak itt a szabályok, viszont megölni, bántani sem akarom a lányt. Kérdés, hogy lesz-e más megoldás. Békés... A csaj nem olyannak tűnik, mint aki szeret veszíteni. Evan végül a lány elé áll, én pedig felemelem a kezemet, hogy nem akarok támadni, közben mégis a B terven agyalok.
- És mit vársz... tőlünk? Ha már tárgyalás, az életünk bármiért túl kevés ár, a te életed is eldöntendő kérdés még. – Nem fenyegetem, attól mert rendőrök vagyunk, nem gondolnám magunkat kevésbé veszélyeseknek. Azt kéne elérni, hogy végre elengedje Evant, aztán már legyűrjük valahogy, elkábítjuk, vagy valami ilyesmi. Az fel sem merül, hogy erősítést hívjunk, túl zűrös lenne az most.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Kristina Bazan
Hozzászólások száma : 37
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Szomb. 26 Dec. - 9:50

Evan & Andrew & Cassidy

Sikerrel könyvelem a feladatom. Ezt már most megnyertem.
Az enyém a teljes meccs.
Ahogy mondani szokás.
A reakcióját látva az én mosolyom is szélesebbre szalad, még egy halk nevetést is megengedek magamnak.  
A rövid hajú megszólalására, miszerint másképp lenne a markomban…legalábbis abban sokkalta szívesebben... a szemem sem rebben míg színészkedik.
A megjegyzései miatt kényszert éreztem, hogy még közelebb menjek hozzá. Még közelebb, egész közel.
Testközelbe...
A testét még szorosabban fogva tatom képességemmel, sőt! Rá is teszek a lapátra, még nagyobb szarban lesznek…meg én is.
A fegyver újra mozdul, kezével együtt, behajlított állapotban, immáron a halántékához emelt fegyverrel nézheti a világot.
Közben a hosszú hajúra is vettek egy csintalan pillantást. Aztán egészen a férfi füléhez hajolok, ha már így alakult és ilyen kérdéseket tett fel.
- Nem sűrűn fordul ilyesmi elő veled? - alapjáraton sem fogtam vissza szinte soha magam a kérdések, szavak területén, hát még most, hogy ilyen jól szórakozom két kopó társaságában.
- Túl sok itt a csábító ajánlat - mondtam ezt még mindig közvetlen a fülébe.
Noha ő nem volt ajánlat, legalábbis nem ajánlotta fel magát, már ha a szó szoros értelmében nézzük.
Minél előbb feladom? Ugyan már!
- Ó, ugyan kérlek! - grimaszoltam egyet - Miféle álomvilágban élsz, hogy azt hiszed, a bűnözőknek ilyen fizimiskája van? - tetetett felháborodásomban továbbra is ott ült a pimasz él, az arcomra mutattam finoman.
De le is eresztettem kezem.
Nincs kiút? Hát akkor csinálok, vagy keresek. Nem nagy ördöngösség a dolog.
Ígérgetni mindenki tud, nagyon is tisztában vagyok vele, ahogyan azzal is, hogy megtartani már jóval kevesebben képesek az adott szavuk. De ez nem ígéret volt... Ez kijelentés volt, akarat, szándék.Nem fogom hagyni, hogy elkapjanak minket!
Nem fogom hagyni, érted? Nem fogom…
Magam sem voltam tisztában azzal, milyen érzéseket vált ki belőlem a dolog. Valahol örültem neki, éppen annyira, amennyire nem is vágytam rá. Nem most, nem így, nem ilyen körülmények között.
A válaszomra adott reakcióját talán akkor sem tudnám nem észrevenni, ha akarnám.
- Főnök? Lehet hogy neked van egy ilyen baromarcú főnököd valahol… - léptem távolabb tőlük, immár a hosszú hajút figyeltem. – De nekem senki ilyesmim nincs. Tévedésben vagytok mindketten. Tárgyalhatunk is. És akár élve el is mehettek haza… - kacsintottam jókedvűen a bozontos hajúra, közben a rövidet magam elé lépegettem, amolyan élő pajzsként. Mellé létem és testemmel nekidőltem, miközben falként ott állt mozdulatlanul.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Jensen Ackles
Hozzászólások száma : 117
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Pént. 25 Dec. - 21:03





Downerék & Evan

Oh, hogy én mennyire rosszul viselem az atyáskodó megjegyzéseit. Komolyan, mintha minimum tíz évvel idősebb lenne nálam, pedig alapvetően szinte egykorúak vagyunk, mégis mindig úgy beszél, mintha valami unalmas papa lenne, akinek már alá kéne tolni a járókeretet is. Rettenetesen idegeső tud lenni néha, tényleg kéne neki valami nő, aki kezeli a folyamatos frusztrációját, bár persze nekem ezt esze ágában sincs elhinni. Jó persze valami értelmes, meg aztán tőlem építhet hosszú távú kapcsolatra is, de az a mi munkánkban eleve rendkívül necces, szóval csak élveznie kéne kicsit az életet, mégis csak azért van.
- Haver... szerintem mások a fogalmaink az értelmes nőkről. - széles mosoly még mindig és csak azért is. Szerintem csak azért is vigyorognék még a legdurvább helyzetben is, hogy kicsit felhúzzam, mert az úgy érdekesebbé teszi a dolgokat és szórakoztatóbbá is, mint most. Ő ideges, én élvezem... hát nem ez a legjobb állapot? Annál viszont tuti jobb, amikor lefagy a rendszer. Na az azért tré helyzet, hogy nem tudom uralni a saját testemet. Erre még jön a hülye megjegyzéseivel is, a csaj meg arrogánskodik, hogy is hatalma van felettem.
- Ja, na ez eszembe se jutott... - vágok vissza kb. kapásból Andrewnak. Küzdeni nap persze. Jó eséllyel patatokban folyhatna a víz a homlokomról a nagy küzdelemben, akkor se sokat érnék el. - Haver! - azért a szemöldököm látványosan felszökik, amikor még a pisztolyát is felém irányítja. Marhára remélem, hogy védekezésképp nem fog belém ereszteni egy fél tárat. Oké tudom, hogy sokat húztam már, de azért ennyire csak nem vagyunk rosszban. Persze a képességéről nem tudok, a kis hamis nem árulta el, hogy ő is olyan, akikre vadászunk csak épp a jó oldalon áll, bár még arról se sok fogalmam van, hogy vannak oldalak, én inkább csak a rossz fiúkkal és lányokkal futok össze. Kellemetlen, mint most.
- Oh szivi szívesen leszek én a markodban, csak én másképp képzelem el, ahhoz viszont közelebb kellene jönnöd. - na persze a szám az még mindig nagy csak épp a testem nem nekem engedelmeskedik. Hülyén festhetek, ahogyan a pisztolyt a fejem fölé emelem, hogy a közeledő társam felé rugdossak. De komolyan, simán kiröhögném magamat, ha ennek a jelenetnek most külső szemlélője lennék. És persze Andrewt is. Már jó ideje a pasas nyomában vagyunk ő meg itt adja a ... Aha, szóval biztosan csak úgy tesz, mintha nem vágná, hogy milyen fejest próbálunk elkapni és köpünk bele folyton a levesébe. Ha jól sejtem akkor a kis csajt az az illető küldte.
- Ez az ő szánalmas alak lehet, ha egy kislányt küld piszkos ügyeket intézni. Mi lenne, ha hagynánk ezt és elmennénk enni egy fagyit? Sokkal jobb szórakozás hidd el és a főnöködnél is sokkal jobb fejek vagyunk. - a tekintetem persze határozottan azt sugallja Andrewnak, hogy "Csinálj már valamit te szerencsétlen, egyedül van!" Oké persze mi meg ketten, de persze én nem annyira vagyok önmagam, de akkor is. Nem fekszik ez az irányítás dolog. Vannak helyzetek, amikor esetleg jobban viselem, de ez most nem pont azok közé tartozik. Andrew is nem vágom miért velem szórakozik, szerelje le a csajt. Veszélyes... legalább próbálkozzon, dumában mindig én voltam a jobb. Ez a fenyegető zsaru duma úgy se ér sokat, a csaj látszik, hogy nem teljesen van ott fejben, amúgy miért kezdene ki két zsaruval? Még plüss macit kéne szorongatnia... vagy ilyesmi, nem játszani itt a vad és pusztító dominát..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Jared Padalecki
Hozzászólások száma : 48
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Kedd 22 Dec. - 19:37

Cassidy, Evan & Andrew

Aligha hiszem, hogy Evan egyszer le fog győzni a játékban, mert ameddigra azt hinné, hogy váltok, addigra sejtem, hogy ő is váltana, ezért aztán nem vált, mert reméli, hogy majd a papírt el tudja vágni az ollójával, de mivel következetes maradok, így mindig ő veszít, neki kell megcsinálnia az alja munkát, mint mondjuk könyékig beletúrnia a trágyába, ha éppen ott keresünk bizonyítékot. Bárcsak felnevethetnék, ahogyan ez eszembe jut, most csak a mosoly marad, a ránk váró feladatra koncentrálok.
- Becsajozni? Látod ezért nem jut neked értelmes nő. Mert így kezeled őket. – Vágok vissza higgadtan. Nem mondom, hogy számomra az az elsődleges, hogy az igazit várom, én viszont valóban nem szólítok le minden csinos pincérnőt, ahogyan Evan teszi. Saját magamat, és a nőket is lealacsonyítanám, ha én is ebben a cipőben járnék. Nem mondom, hogy kifejezetten elítélem, pusztán remélem, hogy előbb-utóbb ráébred, hogy mindez kissé sekélyes. Hátha az kell hozzá, hogy találkozzon valakivel, aki úgy tényleg megfogja. Kellene egy bumeráng, egy olyan lány, aki még Evannál is jobban hajszolja a másik nemet, és kicsit móresre tudja tanítani a társamat. A fiatal lány azonban most pont nincsen rajta Evan listáján, s nem csak azért, mert számomra ismerős, valahogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a másik udvarlásra, flörtölésre adja a fejét. A magaslaton csücsülve egyébként le tudnánk szedni, ám miután nem mutat látható fegyvert, nem tehetjük meg. A fenyegetőzése egyenlőre szavakban értendő, erre elég, ha mi is verbálisan vágunk vissza. Miközben Evan szóval tartja körbepásztázok, hogy felfedezzem az esetleges társait. Úgy tűnik, hogy egyedül van. Ám hogy lebecsülendő lenne, abban kételkedem.
- Csak nyugalom. Próbálj küzdeni ellene. – Mormolom Evannak, miközben szépen arébb mozdulok, hogy a lánynak muszáj legyen erősebben koncentrálnia. Én is Evanra irányítom a pisztolyt automatikusan, hiszen védekeznem kell. Szükség esetén karon is lőhetem, vagy kirúghatom a lábát. Fél szemmel a kajánkodó lányra sandítok, és csakazért is visszakiáltok, hogy lássa a higgadtságot. – Minél előbb feladja hölgyem, annál több esélye van bármilyen kölcsönös megegyezésre. – Nem hiszem, hogy bedől ennek, mégis szóval tartom, mielőtt még Evan által végzetes lépésre szánná el magát. Komolyan ijesztő. Attól nem félek, hogy Evan bántana engem, a képességem sokkal inkább rá hatna vissza, ezt a lány nem biztos, hogy tudja, így duplán kell figyelnem a társamra. – Halkan megjegyzem, innen nincsen kiút. Nem ketten vagyunk, és csak ront a helyzetén, ha ezt tovább folytatja. – Ha Evan mozdul, akkor oldalról kapok telibe a csuklóját, hogy kiverjem a kezéből a pisztolyt, fegyvertelenül már nem érdekel, hogy magának milyen fájdalmat okoz, azt ki tudja heverni. Fél szemmel mégiscsak azt nézem, hogy a lány lassan közel ér hozzánk. Ha sikerült kivernem a pisztolyt a társam kezéből, elteszem a pisztolyt, továbbra is próbálok az észérvek útján haladni.
- Ki az az ő? – Fú, de ismerős, most, hogy közelebb lépett. Próbálok magamba nézni, de még nem ugrik be. Látszik, hogy mennyire elméleti ember vagyok, a saját ismerőseim sem ugranak be ennyire. Próbálok finoman közelebb lépni, egyelőre még csak araszolni felé feltett kézzel.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Kristina Bazan
Hozzászólások száma : 37
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Vas. 8 Nov. - 9:09

Evan & Andrew & Cassidy

Azt hiszem, sejti ő is, hogy milyen helyzetben van most úgy, hogy azt a kétes megtiszteltetést osztottam neki, hogy a bábommá fogadtam. Súlya van már így is, rá nézve is, és valahol tényleg remélem, hogy ez a kezdeti tapasztalat elég mély nyomot hagy bennük a későbbiekre nézve, hogy foggal-körömmel kerüljék majd a magamfajtát. Csak az egyikük mutáns és fogalmam nincs melyikük. Na! Őt kellene kinyírnom. A másik által. Eljátszok velük, mint macska az egérrel. Nyáu!
Nem akarom lesütni a tekintetem. Megfeszül az állkapcsom, mert tudom, hogy ezt nem az én akaratom fogja eldönteni, hanem az Övé. Hirtelen, egyetlen maró pillanatra végérvényesnek tűnik ez az egész, nem állhatom a tekinteted egyenlő félként, nem mondhatok köszönetet, mert minden felém irányuló gesztus kegy lesz. Nem leszek szégyened!
A feszültség szinte tapinthatóan ugrott meg, és egy darabig tényleg úgy gondoltam, hogy nem sikerül ráhangolódnom a férfire. Pedig sikerült.  
Hiába akaratoskodsz erőm ellen komám, nem nektek osztották ezen az éjjelen a lapokat!
- Hm. Az ellenkezés hasztalan. Már a markomban vagy! - közlöm vele tényként, hogy valóban felesleges ellenkeznie. A másik idiótája pedig felé sasszézik. Hát ezek nem tanulnak semmiből?
- Ez a legnagyobb ajándékotok idén, ugye azt tudjátok? - nevettem el magam jóízűen. Jéghidegen figyeltem a hosszú hajú ténykedését, ahogy akciózni próbált. Ez megtorlást kíván!
- Az a ti nagy bajotok, hogy elfelejtitek: a küzdelemhez ész is kell, nem csak erő vagy mázli. Van sejtésetek arról, hogy mi fog következni?
Minden amit tanultam, Devantétől van.
Ebben a helyzetben, mindezek után viszont nemhogy naiv, hanem egyenesen ostoba dolog lenne ilyesmiről ábrándoznia.
Kinyírhatom. Tényleg semmit se tudnak és jobb is. Igazán bájos, amikor valaki úgy jön ide, mintha nyeregben lenne. Azt azonban értékeltem, hogy nem díszítette felesleges sallangokkal a mondandóját, messzemenőkig untam azokat, akik érezhető széptevéssel igyekeztek megtéveszteni. Jómagam kifejezetten értek hozzá, hogyan szórakoztassam az idősebbeket. Ez a viadal a maga esetlen módján meglehetősen bájos, felidézi bennem a suta éveket, amikor még én is ilyen szárnybontogató voltam.
Teljes erővel "magamhoz" láncolom a rövid hajút, ha ez sikerült, bármi menni fog.
Szóval emeld csak fel a fegyvert a fejed fölé két kézzel és egy rúgást intézz a társad felé. Tartsd távol magadtól.
GYERÜNK!!
Játszunk akkor, játssz velem. Nem riadok vissza semmitől, ezért szeretem, ha van tét, ott derül csak ki igazán, ki mennyit ér, ki mire képes.
Bár ha sikerül kiszabadulnia a szorításomból, hát akkor újra magamhoz koloncólom. Mint mondottam...fegyvert kovácsolok a kezembe általuk.
Dráma szemlélő kedvemben vagyok, s ha már nekünk ez szórakozás, szeretném én is megkapni a magamét. Ahogy elnéztem a párosukat...szórakoztat.
Élmény, mikor a sors finom keze úgy mozgatja a szálakat, hogy abból hasznom legyen, kivált, ha e hasznot én is felfedezem, s meg is tudom becsülni.
Finoman vontam fel a szemöldököm, szám sarka pedig valamiféle mosolykezdeményre rándult. Hát ez kurva vicces lesz! Nem szóltam egy szót sem, még csak méltatlankodást sem kaptak felőlem.  
- Azt sem érdemlitek meg, hogy piszkok legyetek valaki körme alatt. - búgtam csendesen, majd hátat fordítottam nekik, hogy lemasírozzak a kamion tetejéről. Lemásztam és eléjük léptem. Illetve jah...úgy 4 méter lehetett a távolság.
- Mi okból akartok életben maradni? Az Ő akarata ellen nem táncolhattok. Max csak pellengérren... - tettem karba a kezem, és őket figyeltem. Nem, nem féltem tőlük. Tudok pajzsot használni a testük által. - Megérné nektek?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Jensen Ackles
Hozzászólások száma : 117
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Szomb. 7 Nov. - 19:58





Downerék & Evan

Igazság szerint ez az olló dolog is beetetés, ha sokáig csinálom akkor majd nagyot fog ütni, ha mégis csak mást mutatok és akkor majd tuti nekem áll a zászló, vagy legalábbis jó eséllyel. Már csak az a kérdés, hogy meddig kell ezt csinálnom, meg amúgy is nem lehet hogy mindig azt hiszi, hogy ollót mutatok, mert mi van ha egyszer nem? Ha ő folyton a kővel jön, akkor csak be kell dobnom egy papírt, amikor ő ollóra számít és már is nyertem, hát nem ez a legjobb taktika? Maximum van annyi sütnivalóm, hogy ezt akkor teszem meg, amikor aztán igazán nagyon fontos lesz, hogy én nyerjek, és akkor... én fogok! Most viszont erre nincs szükség, így is úgyis béna ez az egész, tuti, hogy csak simán lyukra futunk és megint valami kamu cím. Volt már rá példa nem is egyszer, mintha mi lennénk a balfácán páros és szándékosan adnának ilyen ügyeket. Nem izgat, tudom, hogy van eszem és sokkal több mindent tudok, mint azt mások gondolják. Fura alakok, veszélyes figurák, fel vagyok én már készülve mindenre.
- De ezt már szinte üldözési mániának hívják. Nem csoda, hogy nem tudsz becsajozni öregem. Ez a túlzott borúlátás nem jön be náluk. - heccelem csak persze, szándékosan természetesen. A mosolyomból jól látszik, hogy nem ítélem el a csajozási szokásait... annyira. Végül is az ő dolga, csak ne menjen az egészsége rovására, hogy túl sokszor van önmaga és még csak nem is próbálkozik, pedig egészen bejönne a nőknek, ha nem lenne ilyen negatív a hozzáállása. A szomorú kiskutya szemeket elég könnyen el lehet adni, csak akarni kell, de nála ez utóbbi hibázik. Oké-oké tartós kapcsolat és máshogy vélekedik erről, de... azért nem kéne mindig túl komolyan vennie magát. A férfiaknak vannak bizonyos szükségleteik, a végén még aggódnom kell érte, hogy rámegy az egészségére ez az egész monogámia rajongás. Azt a csini kis riporternőt is gond nélkül löktem volna a karjaiba, de mivel tudtam, hogy úgy sincs értelme hát akkor minek?
A megjelenő csaj azért meglep, főleg hogy láthatóan marha nagy szája van és a legnagyobb baj, hogy nem jóra használja. Pedig még innen is látszik, hogy egész dögös, mármint úgy alkatra, mert a fényviszonyok miatt ennél sokkal többet nehéz leszűrni róla. Az viszont egyértelmű, hogy a kicsike minket fenyeget... hát érdekes ötletei vannak, pont minket a két menő FBI-ost? Már épp jönnék valami rendkívül frappáns válasszal, amikor érzékelem a kissé problémát jelentő tényt, hogy a kezem nem épp arra irányul, amerre kellene. A stukker már nem a föld felé szegeződik, mert hát nem tartok én célra, mint egyes üldözési mániás illetők, most mégis épp Andrewra mered a pisztoly cső és ez azért nagyon nincs rendben.
- Baszki... - morgok leginkább az orrom alatt első körben, mert ez nagyon nincs így jól. A beszéd még megy, de más nem igazán. Próbálom én állatira erőltetni a karomat, hátha sikerül megmozdítani, de úgy néz ki, hogy esélyem sincs. Egyértelműen a társamra szegezem a fegyvert és jó eséllyel, ha a csaj irányít - akit így már nem is látok annyira dögösnek, bár a fene tudja még el kell döntenem -, minden bizonnyal, ha arrébb megy, akkor követni fogom a mozgását, ami nem jó hír. Remélem, hogy ezúttal is volt annyira paranoiás, hogy vett golyóálló mellényt. Én igen, bár tudom elég felelőtlennek gondol mindenki ahhoz, hogy úgy gondolják úgy se teszem meg. De azóta, hogy volt az a pár incidensem Evy-vel, az alakváltó csajjal... hát sok mindenre felkészülök. Nem egy élmény, amikor egy farkas alakban lévő kis csaj megpróbálja kiharapni a fél vádlidat.
- Frankó lenne, ha inkább távolabb oldalaznál haver... baromira nem én irányítom itt a dolgokat. - nem akarom telibe kapni, szóval inkább legyen óvatos, ha még magától nem jött volna rá, hogy nem szándékosan fogom rá a pisztolyt. Annyit tudunk mindketten, hogy vannak ilyenek... mutánsok, vagy mi a franc a szakszó. Már önmagában sem túl bizalomgerjesztő megfogalmazás, hogy mit ne mondjak, ha pedig azt nézem, hogy eddig még csak veszélyes egyedekkel futottam össze... hát nem csoda, hogy nem vagyok róluk jó véleménnyel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Jared Padalecki
Hozzászólások száma : 48
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Pént. 6 Nov. - 18:52

Cassidy, Evan & Andrew

Nem csak annak érzem, okosabb is vagyok, ez tudományosan bizonyított tény, de valamiért sosem állok le veszekedni Evannel ebben a témában. Meg úgy általában is kevésben. Túl makacs figura ahhoz, hogy észérvekkel bármit is el lehessen magyarázni neki, meggyőzni meg egyenesen lehetetlenség. Sosem tesz le arról, hogy egyszer majd az ollóval nyerhet a kő-papír-ollóban, mikor mindig azt mutatja. Nem baj, addig sem nekem kell először lemenni a csatornába, vagy bemenni egy omladozó épületbe. Tiszta haszon.
Attól, hogy nem teszek ajánlatot minden szembe jövő csajnak, még nem vagyok sem meleg, sem impotens. Csupán van egy bizonyos… szint, amit elvárok attól, akivel ágyba bújok. Ez szerintem még nem is egoizmus.
Én is kétlem, hogy bármi nagy durranás kerekedne ebből a mai “vakvágányból”, de inkább legyek paranoiás, mint halott. Persze ez az én véleményem, Evan meg örülhet, hogy az én paranoiám miatt nem kap extra lyukat sehova. De egyszer komolyan hagyom a saját feje után menni, aztán tehet egy szívességet… Most is csak azért hagyom békén - viszonylag -, mert napok óta olyan a kedve, mint egy álmából felzavart grizzlynek. Nem is próbálom kikapcsolni a rockot, amit betett az autóban, bár tudja jól, hogy nem a kedvenc műfajom.
Nem érdekel, hogy furcsán néz rám, mikor egyből pisztolyt ragadok. Mint mondtam, jobb félni, mint megijedni.
- Ha mindig rosszabbra számítasz, csak kellemesen csalódhatsz.
Vágok vissza neki. Ezt már sokszor túltárgyaltuk, és igen, nála még az is furcsa, ha a cukor helyett a zsírt választja. Gyorskaja… feláll tőle a hátamon a szőr.
A szemforgatást nem díjazom, mert tudom, mit jelent, és nem, Evan nem az az ember, aki soha nem szokott hősködni. Nem véletlenül szóltam rá. De csak azért érdekel, mert ha kidől, nem lesz, aki fedezze a hátamat. Az elég szar érzés egy küldetésen.
Szerencsére a jó öreg S.W.A.T-os kézjelek még működnek, én pedig megyek előre. Nem pillantok fel a kamion tetején gubbasztó csajra, csak amikor feláll és megszólít minket. Nem emelem rá a pisztolyt, de feljebb célzok, mint a földszinti szemmagasság. Ha mutánsokkal kerül szembe az ember, jobb, ha inkább túlbiztosítja magát. Márpedig egy ember nem lenne ilyen baromi magabiztos, és nem jönne ide egymaga látszólag fegyvertelenül. Persze még az sem biztos, hogy egyedül van. Jó lesz odafigyelni. A hadsereges dologra nem válaszolok, de a súlycsoport már más tészta.
- Én is így gondolom.
Csak valószínűleg fordítva. Mostmár egészen biztos vagyok benne, hogy mutáns. Mi másért lenne így elszállva magától? A szétáradó energiát csak árnyékként érzékelem, mert egyelőre nem engem céloz. Fel sem fognám talán igazán, ha nem éreztem volna már Charles mellett hasonlót. Tehát mentál. Remek. Mi lehet a képessége?
Csak a szemem sarkából érzékelem, hogy Evan fegyvere az eredeti célpont helyett felém irányul. Mi a… Lassan esik le a dolog, és csak remélni tudom, hogy most is tud olyan makacs lenni a társam, mint az én ötleteimmel szemben! Ha nem, kénytelen leszek megpróbálni kiverni a kezéből a pisztolyt, mielőtt kárt tenne bennem… vagyis magában. Kellemetlen. Pláne, hogy elvileg fogalma sincs arról, hogy én is mutáns vagyok.
- Megvagy?
Kérdezem Evantől, szándékosan nem mondva nevet, majd feljebb emelem a fegyveremet, egyenesen a lányra célzok, akinek a hangja olyan ismerősnek tűnik. Nem is tudom, honnan. Próbálom kivenni az arcát az gyéren bevilágított telepen, de nem sikerül.
- Engedd el, és nem fogunk bántani!
Próbálkozom meg az észérvekkel, bár Evan szerint ez soha nem jön be. Én már azért láttam rá példát, hogy mégis… Lopva oldalt pillantok a társamra, és szépen, lassan közelebb oldalazok hozzá. Ha közbe kell lépnem, jobb, nem olyan nagy a távolság. Kevesebb az esélye, hogy elsüti a pisztolyt, mielőtt kirepül a kezéből. Reményeim szerint...



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Kristina Bazan
Hozzászólások száma : 37
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Kedd 27 Okt. - 12:40

Evan & Andrew & Cassidy

Nem tehetek róla, nekem ha Devanté mond valamit, az felér egy paranccsal, most is az miatt érkeztem ide. Valami kapcsolat és elkapásos félrevezetés. Tulajdonképpen semmit sem értettem, csak annyit, hogy játszhatok.
Ráérezni az elvárásra, megtalálni a középutat a büszkeség és a tiszteletadás között, hogy se alázatos, se bunkó ne legyek. Utóbbit aligha venné a lelkére, nem is elsősorban azt védtem. Annyira egyszerű volt, annyira magától értetődő, mégis fájt egy ponton belegondolni, ugyanakkor tényleg semmi más nem volt, amit ezért cserébe elvártam. Nem reméltem könnyű találkozót, se nehezet. Semmit sem reméltek, mert egyáltalán nem ismertem az itteni hatóságot annyira, hogy tudjam, vagy legalább sejtsem, mire számíthatok tőlük ilyen téren, béna az egész.
Megérkeztek, a fényszóró és annak lekapcsolása...Engem ez nem állít meg, nem késztet visszavonulásra, megadásra, a döntésem megmásítására.  Szám sarka közben megrándult, de mosolyra nem húzódott.
Nem leszek Devanté legnagyobb csalódása, nem taposok el két lábbal mindent, azt amit, óvni tudok, vagy csak kellene, vagy legalábbis megbecsülnöm. Ez nekem több, mint elég lenne, megerősítene mindkettőnket.
Neki pedig... egyszerűen kijár. Hinni akarom, hogy így van, hogy egyszerű mutánsnál jóval többre hivatott.
Vékony jégen járok, ettől függetlenül eszemben sincs beszaribbnak lenni, csak másfelé fordítom mindezt. Olyan irányba, ami előrébb vihet és nem visszavet. Viszont már szükségét éreztem némi magyarázatnak. Nem magyarázkodásnak, távol álljon tőlem, egyszerűen csak... jobb kifejezés híján: azt akartam, hogy megértsen. Vagy legalább a "miért"-emet. De ezeknek a kérdéseknek nincs még itt az ideje.
Az elvárások, hogy nem véletlenül fecsérelte rám a tanításait. A büszkeség. A kivédhetetlen ragaszkodás, ami ösztönből jön és képtelenség felülírni, mert roncsolódhat, megkophat, de sose tűnik el igazán. Lassan állok fel, a hajam hátra hullik a hátamra, s' vállaimra és feléjük fordítom "ártatlan" tekinteteim. Fegyverrel érkeztek a hőslovagok...kiábrándító. - Hol a hadsereg? - érdeklődtem fentről az alja néptől. Várok. Csak az lehet jó vadász,a kibe szorul némi türelem, nem? Körültekintés. Állom a tekintetüket, vagy az ők az enyémet, teljesen mindegy. - Nem vagyunk egy súlycsoportban - mondtam egyelőre csak ennyit. De játszani akartam. Velük. Ellenük!
Tisztán érzem, ahogy szinte kirobban a láthatatlan energiám, lehullik róla a lánc mely eddig visszatartotta. Szám elégedett vigyorra húzódik.
Nincs szívem megállítani, szinte gyönyörködöm az érzésben és nézem, ahogy a rövid hajú férfi kontrolljának utolsó vonalai is elvesznek, hogy nem marad más, csak az irányitás utáni mérhetetlen vágyam.
Kapiskálod már? Energiáim köré fonódnak, mentálisan is leszorítva őt, könnyedén, erőlködés nélkül, mert ők sokkal érzékenyebbek erre. Főlg a fizikai hatásokra.
Reszketsz és félsz? Jó. Te még megteheted. Én már nem.
Devantét én soha nem leszek képes elárulni, sem érted, se a másikért, sem másért, értitek ezt?!
A fiút a képességemnek hála, annak segítségével a teljes teljes testét birtokba vehettem. A mocskos munkát ily könnyedén is ellehet végezni. Más keze által haltok meg. Szóval szépen és lassan fordulj a társad felé és fogd rá a fegyvered, míg fel teszem a kérdéseimet.  
- Ismeritek azt a mondást, hogy eb csont beforr? - hatás szünet és az arcukat figyeltem. - Ez nem olyan lesz! - folytattam és a hajam tincseit eltűrtem az arcomból

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Jensen Ackles
Hozzászólások száma : 117
Kor : 30



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Hétf. 26 Okt. - 14:34





Downerék & Evan

Na persze, mert mindig minden az én hibám és ő az, aki folyton annyival okosabbnak érzi magát. Nem veszem magamra, mármint nem fogok foglalkozni a szúrós nézésével most sem, ahogyan akkor sem érdekelt, amikor a főnök irodájában megkaptuk az aktuális fejmosást. De most komolyan, minden csajt, aki beszélni akar velem legyen innentől potenciális veszélyforrás, hátha aztán diktafont is nyom a képember? Nem leszek ennyire paranoiás, főleg hogy annak a nőnek olyan állati jó volt a... beszélőkéje, hogy szerintem ember nincs a talpán, akinek ne vonta volna el a figyelmét. Oké Andrewét nem, de ő valami veszett érthetetlen kivétel, vagy simán impotens, ezt még nem kérdeztem tőle. Az ziher, hogy ha netán a másik oldalon tolja a bringát, akkor én nem szállok meg vele közös szobában, ha netán valami hosszabb távú kiküldetésre mennénk... azért túlzásba ne vigyük itt a barátkozást.
A főnök szavai rólam kb. leperegtek az irodában, az sem érdekel különösebben, hogy jó eséllyel pocsék melót kaptunk, mert a pasas, akinek a neve már nem egyszer felmerült kétlem, hogy majd most csinálna valami marha nagy baromságot, amivel lebuktatná magát. Tehát rutin utána nézés, úgy sem esélyes, hogy találunk bármit is, csak kocsikázunk egyet és kész. A járgányban betolok egy kis hangulatos rockot, így aztán annak sem adom meg az esélyét, hogy felesleges köröket fussunk beszélgetés címszó alatt. Nem vagyok a toppon. Egyre inkább úgy érzem, hogy közel járunk a megoldásokhoz Moirával, közben pedig ő is egyre frusztráltabb, meg én is, aztán még ott van a kis csaj is, akit azóta se sikerült kézre keríteni, a kis átváltozó... Vágom, hogy veszélyes, de amíg nem csinál valami olyat, ami miatt tényleg be lehet zárni, addig úgy se tehetek semmit sem. Most pedig itt kell tökölnöm ezzel a béna melóval, miközben arra is van esély, hogy Moira keres, és akkor meg kéne pattannom. Gyorsan le kell zárni ezt az egészet, aztán lelécelni.
Kellő távolban parkolok le, csak felvonom a szemöldökömet arra, hogy máris pisztolyt ragad. Nem is értem mire ez a nagy paranoia, mintha tényleg azt gondolná, hogy találunk valami komolyat, pedig tuti, hogy a meló csak valami szimpla kiszúrás lesz, semmi több, nem vágom ez neki miért nem jött át.
- Neked mikor tetszik bármi is? Akkor is gyanakszol, ha hot dogot veszünk fánk helyett... - az első szavaknál még egészen komolyan szúrok oda, csak aztán rázom meg a fejemet és mosolyodom el. Nem vagyok én morcos, inkább gondterhelt és kiidegel ezzel az állandó veszélyérzet dologgal. Szerintem meg pont, hogy nem lesz itt semmi, szóval a következő szavaira már csak lazán forgatom a szememet és egy afféle "Mikor szoktam én hősködni?" képes vágok, aztán veszem csak elő a stukkert, hogy azért kéznél legyen, ha már ilyen marha óvatosak vagyunk. A magasan trónoló alakot én is kiszúrom, mégis csak ez a dolgunk, vagy mi fene, de persze nem nézek fel. A jól ismert S.W.A.T.-os jelekre bólintok egyet és jelzek, hogy menjen szépen tovább, én pedig fedezem, ahogyan eddig is. Tudom-tudom, csak szépen legyünk óvatosak és ne kapkodjunk el semmit sem. Kíváncsi vagyok, hogy ki van ott fenn, de abban egyetértek vele, hogy nem sok értelme lenne azonnal felszólítani. Ha azt hiszi, hogy nem vettük észre azzal is előnyben vagyunk, elbízza magát, hogy két nyikhaj zsarut küldtek a nyakára, pedig mi mégis csak FBI-osok vagyunk és még csak nem is nyikhajok, mármint én, Andrew... na ő már nehezebb eset.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Jared Padalecki
Hozzászólások száma : 48
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Szomb. 24 Okt. - 16:40

Cassidy, Evan & Andrew

Normál esetben szövetségi ügynök nem szerepel semmilyen újság címlapján. Az egész Evan hibája. Nem hallgatott rám, hogy le kell lépni, mielőtt megjönnek a firkászok, és egy korai “szerencsés” minket kapott el a rendőrfőnök helyett. A sajtótájékoztatás nem a mi hatáskörünk, és amúgyis utálom felhívni magamra a figyelmet, de nem, neki vigyorognia kellett a kamerába, és bűbájosan elcsevegni a firkász csajjal. Még hogy nem gondolta, hogy újságíró! Ezekről süt a tintaszag! Hogy nem lehet tudni, mielőtt az arcodba tolják a diktafont, meg a lesipuskás társuk a kamerát? Persze sosem hallgat rám, mert miért is tenné? Elvégre nem én vagyok az okosabb… erre nyilván azt mondaná, hogy megint egoistán viselkedek, pedig az az ő szokása. Már vagy egy órája jövünk a kocsival, de szerencsére csak félszavakkal kommunikálunk az ügyről, amit a nyakunkba varrtak mára. Eléggé pipa vagyok rá, és ezzel Evan is tisztában van. Persze a fejmosást az újságcikk miatt is én kaptam, mert ő az újonc, és nekem kellene felügyelni őt. De mégis hogy a fenébe felügyeljek valakit, aki magasról tesz a szabályokra? Nem húzkodhatom a fülét, mint egy rossz gyereknek, és nem is akarom.
Bár úgy tűnik, pár napja mintha Evan sem lenne a toppon. Próbáltam rákérdezni, mi a baj, de ő is elég makacs, és legalább annyira magának való, mint én, már ami a kényes témákat illeti. Van még min csiszolni, az biztos.
Természetesen Evan vezet. Nem azért, mert én nem tudok, hanem mert ez valami irányítási kényszer-dolog nála, vagy a fene tudja. Nekem igazából tök mindegy, ki ül a volánnál. Legalábbis a szó szoros értelmében.
Míg megyünk, a térképet nézem, és időnként odabököm, ha valamerre kanyarodni kell. Sok mindenen jár az agyam azon kívül is, hogy paprikás a kedvem. Ez a Devanté nevű fazon elég régóta be-bekúszik a szövetségiek látómezejébe, de mindig eltűnik, és eddig semmi konkrét bizonyítékunk nincs arra, hogy gyilkos. Hogy mutánsokat öl. Ezt persze Evan nem tudja, csak némi extra információval állt össze a kép, ami az FBI-nál sem mindenkinek áll rendelkezésére. Ez a füles is eleve gyanús, meg mi dolga lenne a fazonnak egy roncstelepen. Mégis, jobb utánanézni a nyomoknak, mint hogy valamit hanyagságból elszalasszunk.
Amint lefékez az autó, Evanhez fordulok.
- Jó lesz, ha óvatosak leszünk. Valami nem tetszik nekem ebben az egész ügyben.
Veszek egy mély lélegzetet. Muszáj lenyugodnom, mert ha nem dolgozunk együtt, az akár valamelyikünk életébe is kerülhet.
- Csak semmi hősködés.
Szúrom még oda nagy komolyan, mert tudom, hogy Evan időnként hajlamos… meggondolatlanul cselekedni. Ellenőrzöm a Glockot, mielőtt kiszállok az autóból. Körülnézek. Nem mentünk el egészen a roncstelep bejáratáig, elég nagy hülyeség lenne. Inkább gyalog tesszük meg az utolsó harminc métert. Felemelt fegyverrel indulok előre, és jelzek Evannek, hogy fedezzen. Alaposan körülnézek, egy ilyen helyen sosem lehet tudni, hogy honnan jön a meglepetés. Amit észreveszek, az a kamion tetején ülő alak. Szándékosan nem nézek fel rá, hogy alaposabban szemügyre vegyem, csak egy apró kézjellel jelzem a társamnak, hogy valaki van ott fent. Lehet, hogy ő is észrevette, de a csapatmunka lényege a kommunikáció. Tovább megyek, várom, hogy bárki is van itt, ő tegye meg az első lépést. Nem szeretem elkapkodni a dolgokat.




A hozzászólást Andrew Downer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 26 Okt. - 16:28-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Kristina Bazan
Hozzászólások száma : 37
Kor : 25



TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   Szomb. 3 Okt. - 23:05

Andrew Downer (+ Evan MacTaggert)

Kinézet

Az ágyamon fekve könyvet olvastam. Valahol kora délelőtt 10 óra körül volt. Devanté belépett és egy újságot dobott elém. A rendőrség keresi és... - Mi ez? - nézek fel a férfire, aki karba tett kézzel lesett le fekvő alakomra. - Látod azt a két alakot? Mind a kettő pióca. Kapd el őket délután. Elrendeztem egy kis akciót számodra.
Visszapillantottam az újságra és az egyik csendőrt kezdtem figyelni... Ki vagy, Idegen? Mi ez a feszítő ismerősség, ami megjelent, pusztán azzal, hogy tudomást szereztem a létezésedről? Kérdések, amikre egészen talán nem is szeretnék választ kapni. Olyan dolgok, amik bonyolulttá fonhatják ezt az egyszerűen szépnek induló napot. Tényleg tudni akarom? Tudni, hogy ki ez a férfi?
- Hm...Jó. De majd igyekezz te is. - ültem fel törökülésbe, közben felnéztem a férfi pillantásába, aki mosolyogva bólintott. A legdrágább kincs mindig egyénre szabottan létezik. Szubjektíven eldönthető, hogy ki miért ölne, miért válna hőssé, vagy gonosztevővé. Nekem egyetlen ilyen kincsem létezik, Devanté. És a kötelék közöttünk erősebb mindennél. Gyakorlatilag legyőzhetetlen.
Az újságra révedt a pillantásom, majd ahogy az úr távozott a szobából, megragadtam a papírt és dühödten gyűrtem meg.
Csalódott is vagyok. Dühös is vagyok! Szétrúgták a homokváramat mára, amibe igaz, nem sok munkát fektettem, ám az enyém volt és senki fia-borjának nem engedtem meg, hogy csak úgy szétdúlja. Pihenni akartam.
Hinni akarok Devanténak. De még mennyire hinni akarok neki! Hogy megoldunk majd mindent, és hogy nincs olyan tett a világon, amivel teljesen lerombolhatnánk ezt az erős és különleges kapcsolatot, ami kettőnk közt alakult ki születésem óta... Szeretem.
Még az én fülemben is visszhangzik a szó. Nem sűrűn mondom ki neki, de igen, szeretlek, mert ez a sorsom, mert a bennünket összekötő élet, ezt diktálja.
Nem gondolom azt, hogy cenzúráznom kellene magamat, hiszen az már rég rossz lenne, ha szégyenkeznem kellene előtte a véleményem miatt, bármi is legyen az.
Pár pillanattal később kilépek utcai viseletben a konyhába, ahol Devanté figyeli az ablakból a város nyüzsgését. Az arca keserű...Vérzik a szívem, a fájdalma az enyém, legyen szó akár testi akár lelki szenvedésről. Nem tudom, mit mondhatnék. A szomorúság helyét valamiféle lappangó düh keríti hatalmába.  
- Igyekezz! A terv a szokásos.
Egyszerűen csak eleresztem fülem mellett a mezzoszopránba csomagolt, száraz szavait.
- A szokásos? - kérdőn felvonom szemöldököm, miközben oldalra döntve figyelek rá. Gyanakvóan pillantok rá, majd lemondóan sóhajtok s lassú, megfontolt léptekkel kifelé igyekszem.
Nem enged másként gondolkozni. És mégis, ha tehetném, most itt helyben levakarnám a bőrömet, csak ne kelljen haboznom, csak ne kelljen egy sugallatnyi időre sem szembesülnöm vele...  
Mit tud ő?
Mit tud az a fickó bármiről?
Semmit.
Mit tehetnék?
Voltaképp elég sok mindent. Van pár ötletem is a célom elérésében, de nem kell Neki mindenről tudnia. Mióta az eszemet tudom ebből élek.
A lehetőségek megvannak, benne a pakliban az egyik és a másik is. Hosszú az út. Akit a jövő miatti félelme és féltése köt le, az elveszíti az a jövőt, a jelenével együtt. Ha harcolsz, ne kötődj semmihez, úgy van a legnagyobb esélyed a túlélésre. Nincs ebben semmi misztikum, és nagyon megcáfolni sem lehet.
Korábban elindultam, hiszen a megadott helyszínt nem ismerem, ráadásul az idegeneket sem nagyon, kikkel ma dolgom akadt. A terepet fel kell mérni, stratégiát kell kovácsolni, enélkül nem ugrok bele semmilyen játékba sem.  
Az elhagyatott raktár, melyről Devanté is beszélt, tágas és sötét, van villanykapcsoló, remek fényviszonyok. Rekeszek, ládák, konténerek és roncs autók, targoncák és kamionok lakják.
Szórakoztat, ez az egész van némi pikantériája,meg egy kis fekete humora ennek az egész szituációnak. Belegondolva? OHÓ! Én nyerek.
Hiába kutattam baljós jelek után, és sorakoztattam fel az összes érvet a cselekvés ellen. Ereimbe kúszik, mérgezi elmém. Mérhetetlen a káosz fejemben s a nyugalom, mit szívem pumpál ereimbe. Felülök a főbejárat előtt kb 5 méter távol lévő de mégis 3 méter magas kamion tetejére. Török ülésbe.
Szét fogom unni magam, mire ideérnek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Elhagyatott roncstelep   Szomb. 3 Okt. - 22:35

Leírás hamarosan.


Ne feledd Eric:
Derű és harag között!
 



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Elhagyatott roncstelep   

Vissza az elejére Go down
 
Elhagyatott roncstelep
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Elhagyatott bánya
» Elhagyatott város
» Elhagyatott edzőterem
» Az elhagyatott Dokk
» Elhagyatott gyárépület

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: North Salem-