we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Vas. 19 Nov. - 9:01

Sürgősségi ügy
by Mesélő
Pént. 17 Nov. - 18:20

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 12 Nov. - 18:32

Four Seasons szálloda
by Jamie Cavenaugh
Szomb. 4 Nov. - 17:56

Adler nyaraló
by Faye Adler-Barlow
Pént. 3 Nov. - 16:00

Utak, ösvények
by Serena Pierce
Pént. 3 Nov. - 12:28

Hope Town - Eredetkutatás
by Ruby Faro
Vas. 29 Okt. - 16:52

Top posting users this month
Rashid El-Attar
 
Faye Adler-Barlow
 
Serena Pierce
 
Hope Hamilton
 
Mesélő
 
Aaron Adler
 
Emma Frost
 
Jean Grey
 
Jamie Cavenaugh
 
Wilmer Murtaugh
 
i'm here





Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Bellamy & Felicity - Koccanás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Bellamy & Felicity - Koccanás   Kedd 29 Szept. - 21:55

First topic message reminder :



Bellamy & Felicity



New York, nem jártam még itt egyszer sem, úgyhogy egyelőre még nem tudom, hogy mennyire fogok jól boldogulni, de mint mindig most is meg van a remény és a bizakodás, hogy menni fog. Persze már a pályaudvaron is sikerült kissé elkeveredni, a reptér nagyon forgalmas, de ha van pénzed akkor mindent könnyebb megoldani. Csak sikerült fognom egy taxit, bár vagy kettőt elvittek előlem, az egyiket úgy, hogy egy nő konkrétan már a taxi ajtóból lökött félre. Nem sokon múlt, hogy nem kenődtem a betonon, csak azért úsztam meg, mert nekimentem egy idősebb néninek, aki erre olyan szavakat használt, hogy még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy valaki ilyesmit mondhat egy másik embernek. Az elképedésem persze azt szülte, hogy egy újabb taxit nyúltak le előlem, de végül csak sikerült megugrani az első akadályt.
Otthon egyébként nem volt nagy gond, még soha életemben nem hazudtam a szüleimnek, ezért most sem gondoltak ilyesmire, Emily-vel pedig meg tudtam beszélni, hogy segítsen és mondja azt, hogy náluk töltöm a következő egy hetet. Már csak az a fontos, hogy a szüleim ne beszéljenek az ő szüleivel, de mivel nem igazán szoktak utána nézni, hogy igazat mondtam-e, mivel sosem hazudok, így aztán ennek kis esélyét látom. És nem is volt kérdés, hogy ezt most meg kellett tennem. Én tudom, hogy az a fickó gyanús és ha egyszer gyanús, akkor nekem tudnom kell, hogy ez miért van. Más pedig nem járhat utána csak én.
No szóval sikerült végül taxit fogni és végre itt vagyok az iskola előtt. Egyértelmű volt, hogy itt kezdek, utána kell néznem a helynek és persze ennek a tanárnak is. Egy kicsit kérdezősködni, persze csak óvatosan, hogy ne tűnjön fel senkinek sem, hogy esetleg túlzásba viszem. Sosem csináltam még ilyet, de miután már elég sok Columbot néztem már meg van a magabiztosságom, hogy menni fog, talán még túl sok is, de ezt majd meglátjuk. Még a pályaudvaron a taxi fogási küzdelem előtt vettem magamnak egy szendvicset, amikor most hogy kiszálltam és fizettem kezdek el bontogatni. Még egészen meleg, van benne egy kis olvasztott sajt is, szóval isteni az illata. Próbálok úgy tenni, mint aki teljesen véletlenül jár erre, mondjuk tehetnék úgy, mint aki csak át akar ide jelentkezni, simán el tudom adni magam fiatalabbnak is, mint a korom igazából. Lendületből indulok el az épület felé, még hátrapillantva egyszer a taxira és ennek hála sikerül úgy istenesen a talán csak az iskola előtt elhaladó Bellamy hátának ütköznöm. A lendületem is elég nagy, de azért le nem tarolom szegényt, viszont a szendvicsem szépen csapódik a hátának és úgy istenesen bepréselődik közénk. A benne lévő majonéz, ketchup és az olvasztott sajt pedig szépen szétkenődik a kabátja hátán és az én felsőmön elején, én pedig egy halk sikkantás után rendesen lefagyok, az első pillanatokban még megszólalni sem tudom.
- Jesszus! Öhm... bocs... én... bocsánat... - bizonytalanul próbálok azért kinyögni valamit. Nem mondanám, hogy jól megy, de most ennél többre nem telik. Már előre félek, mert az eddigi emberek, akikkel véletlenül összefutottam nem voltak épp kedvesek, pedig nekik legalább a hátukon nem kentem szét egy szendvicset. Azt hiszem az idős néni szitkai után nem csoda, hogy most fogalmam sincs, hogy mi vár majd rám.

♫ Same old war ♫RuhaMentőakció
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Kedd 10 Május - 4:29


Felicity & Bellamy



A nővéremmel sosem voltunk azok a túlbuzgó fajták, nem történt velünk olyan életbevágó, ami megváltoztatta volna az egész világlátásunkat, vagy akár fenekestül felforgatta volna az amúgy sem épp nyugodt kis életünket. Felicity betoppanása igazi káoszként söpört át rajtam, mégis érzem benne azt a furcsa vonzalmat, ami egyre inkább vonszol a katasztrófa kavalkád felé. Lehet csupán az erőmből fakadó kezdetleges depresszió hatása miatt vagyok képes még a rossz dolgokat is jónak látni, de hát… be kell vallanom, hogy Felicityre bárhogy néz az ember, csakis a tiszta kedvességet és törődést látja benne.
A reggeli ébresztőm sem úgy sikerül, ahogy én azt szeretném, s itt is megnyilvánul, mennyire törődik ő a másikkal. Némán figyelem őt, amint a homlokomhoz érinti a kezét. Azonnal végigsöpör rajtam a felismerés, hogy talán ez a helyzet nem épp a legalkalmasabb a tapizásra. Még a végén zavaromban magunkra robbantom a fél épületet, ami –azért valljuk be- nem lenne túl kellemes érzés. Amúgy is, jól vagyok, az éjszaka folyamán úgy ahogy legyűrte a szervezetem a megfázást és mára már csak egy kevés orrfolyás maradt. Amit amúgy egyáltalán nem szívlelek, főleg amikor rám tör a tüsszenthetnék. - Ne aggódj, jól vagyok. – erősítem meg. Nincs oka aggódni, legalábbis van bennem annyi erő, hogy ne hagyjam el magam és essek össze. Azért egy kis megfázás még ne tud rajtam kifogni, na meg ha meg lázam sincs, pf. Ugyan, simaügy lesz.
- Akkor… egy cipőben járunk. – vigyorgom immáron felszabadultabban, már amennyire tőlem telik. Amiért elharapja a mondatot, egy pillanat erejéig kérdőn pislogok rá, hátha folytatni szeretné, vagy szimplán kijavítani magát, de nem. Ő megrázza a fejét, így… gondolom jobb, ha nem mondja el. Ezalatt a kis idő alatt, amennyit megismertem belőle, egész biztosan megint valami olyannal hozakodna elő, ami felkavarná a jelenleg lappangó érzéseket bennem. – A nővérem általában vagány, de tudod még ő sem tud ilyen helyzetekbe hozni. – váltok témát ezúttal én, vagyis inkább az előzőhöz csatolom amolyan plusz sztoriként. És ez valóban így is van. Akármennyire is menő, határozott Aleena, mindig akad benne valami unalmas, valami öreges. Persze, így elnézve Felicity sem lehet fiatalabb nála, és meghiszem, jóval idősebb is nálam, úgy két-három évvel minimum. – Ez természetes, másrészt… Segítettél rajtam, nem is keveset a tegnapival… úgyhogy igazából köszönettel tartozom. – lágy mosoly terül szét arcomon. Hálás vagyok, amiért meghallgatott, amiért nem tart egy szörnyetegnek, és képes megérteni azt, amit érzek az erőmmel szemben. Nem is tudom kinek mondhattam volna el, erre itt van ő, mint egy őrangyal, akinek kibökhetem minden bajomat anélkül, hogy magamnak ártanék vele.
- Jó… - húzom el számat beletörődve abba, hogy minden rendben van vele. Holott nem tudom elfogadni a tetteim következményét. Ártottam neki, még ha csak apró karcolások is, már megtörtént. Nem tudom visszafordítani, semmissé tenni. Miért is nem egy idővel kapcsolatos képességgel áldott meg a sors? Miért nem irányíthatom az időt, a perceket? Akkor talán anyáék még itt lennének és nem haltak volna meg abban az autóesetben. Akkor semmi rossz nem történ volna velünk…semmi rossz. – De tényleg szólj, ha nem vagy jól, nem tudom hogy mennyire fájhatott, de nem akarom megismételni és inkább csak… segítenék valahogy, ha bármi van. – teszem hozzá valamennyivel halkabban, némi bűntudattal a hangomban. Igyekszem nyugodt maradni, és kibékülni önmagammal, de azt hiszem ezt a terhet még egy ideig cipelni fogom magamban.
- Ha jobban belegondolok, igazad van. A szendvics amolyan kapocs lett köztünk. Ha az nincs, valószínűleg most nem tudnánk léteznek-e rajtunk kívül még mások is. Ez elég… megnyugtató. – félmosoly kerül ajkaim sarkába. A pozitív hozzáállása jobb kedvre derít, elfeledteti velem a tegnap történt katasztrófákat, legfőképp azokat, amiket én követtem el. Az órás fickó képe is halovány formát ölt, ahogy Felicity mosolygós arcára pillantok. Igyekszem felfogni, hogy a képességemnek jó oldalai is lehetnek, próbálok hinni neki, és bízni benne, de nem lesz egyszerű. Az erőm nem gyógyít, nem segít.
A teát úgy ahogy összehozom. Ez a kesztyűs módszer eddig úgy tűnik bevált, lehet, innentől téli-kesztyűt fogok a kezemre húzni, hogy elkerüljem az újabb robbantgatásokat.
- Hm… - agyalok el egy pillanatig, amíg kihajolok az asztal mögül, s Felicity-n át vizslatom a hűtő tartalmát. – Valami sonka, sajt, meg talán saláta, de rád bízom, nekem bárhogy jó. – dőlök vissza a helyemre, közben óvatosan lehámozom kezeimről a kesztyűket, majd simán a az asztal távolabbi szélére tolom. - Szerintem simán elvihetjük, jobb lenne időben elkapni Mr. Fishert mielőtt még kezdődnének az órái. Ugyan az elsője lyukas, még se kéne lecsúszni róla, hátha helyettesít. – felelem.
- Fogalmam sincs. Gyakran eljár az egyetemre, hogy zenéket írhasson, vagy dolgozik. Előfordul, hogy egymagam vagyok, bár nem hívott tegnap… - sóhaj szakad fel belőlem. Remélem, jól van és nem esett baja. Ő védelmezett mindig is engem, de most úgy érzem jobb lenne felvennem végre a férfi szerepét a háznál, és eljutnom arra a pontra, amikor én védelmezem őt.
Fel is állok korábbi helyemről, hogy segítségemet ajánljam fel Felicitynek. A nadrágomat feljebb húzom, miközben teszek egy-két lépést a lány felé, egyet biccentve, hogy miben kellene segítenem a szendvicseket illetően.

music: Little Talks ▼ words: 816 ▼ p.s.:   Hasn`t anyone ever told you? Life isn`t fair.  ▼ ©


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Pént. 15 Ápr. - 20:52



Bellamy & Felicity



Tegnap sok minden történt, azért tudtam volna még aludni, bár az is igaz, hogy egyébként nem vagyok az a sokáig alvó típus, de nem is maradok fenn túl gyakran késő estig, így aztán érthető. Viszont most sok teendőnk van, bár miután megint sikerül koccannunk egyet azt hiszem érthető, ha arra gondolok talán nem kellett volna korán kelnem, de már nincs mit tenni. Ő megint jobban zavarban van, mint én, de a tegnapiak után ez nem lep meg, hiszen még az is kiverte nála a biztosítékot, hogy szembekerült a fehérneműimmel, pedig még csak nem is úgy, hogy rajtam voltak. És persze valahol sejtem, hogy az, hogy tapogatom a homlokát ezen a helyzeten nem fog segíteni, de még sem tudom időben megállítani a reakciót. Azért érdekel, hogy nincs-e láza. Az nem lenne jó, ha elmennénk körülnézni a sulijába és közben derülne ki, hogy rosszul van. Én még nem ismerem annyira a várost, hogy haza tudjam hozni, eddig is ő navigált el engem.
- Az biztos, az enyém is unalmas volt a tegnapi naphoz képest. Még senkire sem voltak ilyen hatással a fehér... - elharapom a mondatot, mert ettől a végén csak megint zavarba jön. Inkább megrázom a fejemet, mintha ezzel a megkezdett mondatot is semmissé lehetne tenni. - Azért örülök, hogy nem haragszol rám. - teszem gyorsan hozzá mosolyogva. Kedves srác, a zavartságával együtt is kedvelem, rossz érzés lenne, ha haragudna rám, meg aztán nem ismerek itt rajta kívül az ég világon senkit sem. Na nem arról van szó, hogy kihasználnám, de tényleg jó, ha valaki van melletted egy vadidegen városban, vadidegen környéken.
- Semmi különös, jól vagyok, tényleg! Begyógyulnak, e miatt ne aggódj rendben? És főleg ne menjen el a kedved. - szórakozottan oldalba is bököm, amikor ellépek mellette, hiszen tényleg jó lenne lassan felkapnom a ruháimat és átöltöznöm. Így még sem mehetek nyomozni nem igaz? - Igen, a szendvics örök emlék marad, de végül is van ennek jó oldala. Nem egyedül kell kutatnom és te is tudod, hogy van más is olyan, mint te. Hálásak lehetünk annak a szendvicsnek. - én amúgy is igyekszem mindennek a pozitív oldalát nézni, ahogyan most is és megpróbálom elérni, hogy ő is pontosan így cselekedjen. Nem olyan vészes a helyzet, mint ahogyan gondolnánk elsőre. Jó is kisült ebből a találkozással, még ha voltak bőven kínos pillanatai is. Közben viszont elslisszanok, gyorsan felkapni valamit, meg aztán legalább valamelyest megmosni az arcomat és inni egy nagy adag vizet, mert azért az embernek reggel nem a legfinomabb a lehelete, mint tudjuk. Percek múlva érek be a konyhába, ahol már gőzölög a tea.
- Köszönöm! - nem mondom, hogy sikerült és ügye, mert használta a kesztyűt, de ha próbálkozott is, hát nem kell folyton megerősíteni, mint valami bénaságot. Kortyolok is kicsit, csak aztán libbenek a hűtőhöz, hogy előpakoljak szendvicshez valókat az asztalra. - Te mit kérsz bele? Elvisszük, vagy megesszük itt? És a nővéred... nem fura, hogy nem is jött haza? - na igen ez azért megfordult a fejemben, hogy nem aggódik-e esetleg miatta. Végül is nem került elő tegnap óta, bár lehet hogy bulizik, vagy valami barátnál alszik... netán a pasijánál? Nem tudom, bár gondolom látnám Bellamyn, ha mondjuk aggódna miatta.

♫ Bulletproof Picasso ♫RuhaGood morning!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Kedd 12 Ápr. - 3:19


Felicity & Bellamy



Ha összegeznem kéne a tegnapi nap lefolyását, azt hiszem merőben eltérne egy hétköznapi napomtól. A tegnapi káosz kész őrület volt, és ez az őrület tovább folytatódik a mai napon is, főképp azért, mert az említett káoszt hozó személy a nővérem szobájában van. Igen, pontosan ott, körülbelül fél méterre állok az ajtótól, azon filózva, mennyi esélyem van arra, hogy nem fogok kész idiótának tűnni előtte. Mert azért valljuk be, sose voltam a korán kelés híve, és ami Felicity-t illeti, akarva akaratlanul is megnézi őt magának az ember, mert miért ne. Csinos, helyes arca van, ezek mellett rettentő lelkiismeretes. Éééés, vonzza a balszerencsét. Ez ellen mondjuk nem sok mindent tudunk tenni, a tegnapi eseménysorozat után azt hiszem mindenre fel vagyok készülve, most mégis kínlódok az ajtó előtt, ám megteszem a kezdő lépést, s míg mielőtt beléphetnék, nekiütközök az említett „káoszkisasszonynak”. Sokáig pásztázom, csupán a haja igazításának mozdulata térít ki a gondolatmenetemből. Francba.
- Oh, szóval úgy. Az is, remek, tényleg, én se rajongok túlzottan a korán kelésért. – legyintek egyet, már-már kétségbeesetten vigyorogva. Konkrétan a saját bénázásom is kiül az arcomra, egy erőltetett mosoly keretében. Össze-vissza magyarázok, de miért is? Nem hinném, hogy ez a tegnapi vizes póló kaland miatt van. Vagy mégis?
Marad az ajtó előtt való ácsorgás. Próbálok valami ötlettel előhozakodni, ami a mai napra érvényes, ám az agyam pont ebben a pillanatban adta fel a szolgálatot. Nagyon remélem, hogy a képessége nem segít rájönni mi a bajom. Még én magam sem tudom.
A leves ötlete nem is rossz, a tea is tökéletes. Végre egy kiindulópont, nos, lassan indulhatnék, vagy… Nem. Ő automatikus nyúl a homlokomhoz. Én csak nézek rá meredten, pislogni sem merek, csupán akkor köszörülöm meg torkomat, miután elhúzza a kezét.
- Ugyan. Mondhatnám azt is, hogy eddig az életem dögunalom volt, neked hála volt egy kis kaland. – ezúttal lágyabb mosoly kerül arcomra, valahogy sikerül is félretennem a korábbi zavartságomat, konkrétan elfojtom mélyen magamban, hogy még véletlenül se törjön ki belőlem. Még jó, hogy a nővérem nincs itt, most egész biztos azzal cukkolna, hogy ez a lány hatással van rám, holott nem… tényleg…nem? – Mi a helyzet a horzsolásaiddal? – érdeklődök végül kissé komor hangnemben, arcom ugyanilyen komolyságot sugároz. Bánom a tegnap történteket, az én hibám volt, megint bajt csináltam, megint bántottam valakit. Holott nem volt szánt szándékom, mégis, kész szörnyeteg vagyok, hiába bizonygatná bárki, ha az állítólagos kedves külső mögött egy időzített bomba lapul.
- A szendvics. – mosolyodok szélesebben, bár visszagondolva futólag átfut rajtam az abból következő emlékek sorozata. – Azt hiszem, ez egy életre megmarad bennünk.  – csóválom fejemet, miközben a tarkómat vakarászom.
- Naná! – vágom rá. Nekem amúgy sem kell túlzásba vinnem az öltözködést, a fekete, rock banda logós pólóm és egy melegítőnadrág tökéletes az induláshoz. Ezért inkább a tea irányába kavarodok. Na, igen, abba bele se gondoltam, hogy talán megint valami szilánkokként végzi majd a földön, vagy rosszabb esetben beépül a bőrömbe. Ez utóbbi elég groteszk látvány lenne, úgyhogy azt hiszem ameddig Felicity nincs a közelben, maradok a sütőkesztyűk társaságában. Fel is teszem a vizet forralni, előkapom a tea filtereket, melyek citromos ízesítéssel rendelkeznek, végül a forró vízbe áztatom a két kis tasakot. Az asztalhoz ülve könyökölök fel a falapra, s támasztom meg fejemet még mindig a sütőkesztyűs kezemmel. Figyelem, ahogy a teák egymás mellett ácsorognak, s a bennük lévő folyadék szép lassan sötétebb árnyalatot vesz fel.



music: Little Talks ▼ words: 548 ▼ p.s.:   Hasn`t anyone ever told you? Life isn`t fair.  ▼ ©


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Szomb. 19 Márc. - 20:06



Bellamy & Felicity



Azért még kellően álmos vagyok, látszik is rajtam. A tegnapi nap túlságosan sok mindent tartogatott, túl sok volt az esemény, amit fel kellett dolgozni lefekvés után, meg aztán az álmodási szakasz is gyakorta a napi események feldolgozásából áll. Nálam is ez zajlott valószínűleg, mert bár nem igen emlékszem az álmaimra, de azt tudom, hogy elég felületesen sikerült aludni. Kissé kócos is vagyok, gyűrött, talán még az arcomat is megnyomta a párna, ennek ellenére megint sikerült zavarba jönnöm, amikor koccanunk, akkor meg főleg, amikor Bellamy láthatóan végigmér és kicsit azért annál hosszabban, mintha azt nézné csak, hogy rendben vagyok-e. Amúgy se sok minden történhetett velem egy éjszaka során a testvére ágyában, az azért nem egy veszélyes hely. Talán annyira megnyomott az ágy, hogy azért néz annyira? Automatikusan tűröm a hajamat a fülem mögé és lopva még kicsit a hajamat is megigazítom biztos, ami biztos. Lehet, hogy nagyon kócos vagyok, remélem, hogy nincs rajtam más furcsaság, ami miatt kellemetlenül kellene éreznem magamat. Na majd a fürdőben tuti, hogy megnézem.
- Igazság szerint azt azért nem mondanám, hogy mindig korán kelek, de ma sok dolgunk van. - zavart torokkoszörüléssel egybekötött mosolyt sikerül villantanom rá. Hát na tényleg sok dolgunk van. El kell menni a suliba, beszélni kell azzal a tanárral, aztán el kellene menni a könyvtárba is és utána nézni annak, ami vele történik és velem is, csak hát az övé a nehezebb és ő fél jobban attól, amire képes, tehát az a sürgősebb. Az én képességem viszonylag egyszerű, leginkább csak pozitív hatásai vannak, negatívak nem igen.
Mondjuk azt nem értem miért áll továbbra is az ajtóban, így én is kissé feszengve ácsorgok előtte, hiszen vissza nem lenne értelme menni, viszont előre jelenleg nem igen van út, mert ami van, azt tökéletesen elállja. Ezért dobom be a tea, vagy leves ötletét, bár úgy fest, hogy utóbbi nem fog kelleni. Nem zavar, akkor is szívesen csináltam és akár még este is jó lehet. A lázat emlegetve viszont automatikusan nyúlok a homlokához és nézem meg, hogy tényleg nem meleg-e. Csak egy fél pillanat múlva jövök rá, hogy ez biztosan megint kellemetlenül érinti majd, így el is kapom a kezemet, főleg hogy nem érzem, hogy forró lenne. Nem csak azért mondta, hogy ne érezzem magamat rosszul.
- Akkor jó, örülök, hogy nem lett komolyabb baj. Az pocsék érzés lett volna. Így is sikerült rendesen felforgatnom az életedet igaz? - a tekintetemből láthatja, hogy azért nagyon sajnálom a dolgot. Tény, hogy ha nem találkozott volna velem, akkor az iskola utána hazajön, békésen el van itthon, nyugodtan alszik és nem övezik a délutánját mindenféle katasztrófák.
- Akkor tea és szendvics. Jól fog jönni, tegnap rád kentem a szendvicsemet. - azért erre csak elmosolyodom, még ha bánom is, de vicces helyzet volt és a gyomrom ebben a pillanatban jelzi is egy halk korgással - mintha csak azért esett volna le neki, hogy éhes vagyok, mert említettem -, hogy tényleg jó lenne annak a szendvicsnek a pótlása, hiszen tegnap nem vittük túlzásba a vacsit. - Öhm... meg tudod csinálni a teát, amíg átöltözöm, hogy menetkész legyek? - na igen, és amúgy is én akartam először bevenni magamat a fürdőszobába, hogy ne fusson bele megint a ruháimba, az megint kellemetlen helyzetet szülne csak.

♫ Bulletproof Picasso ♫RuhaGood morning!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Csüt. 17 Márc. - 20:40


Felicity & Bellamy



Azon sem csodálkoznék, ha rettenetes rémálmok gyötörnének a tegnapi után. A robbantás, a karcolások, és a kínosabbnál kínosabb helyzetek, amibe tegnap ez a lány kevert még mindig a fejemben cikáznak emlékként. Fogalmam sincs mikor tudom végleg kiüríteni a fejemet a rossz gondolatoktól, melyeket Felicity keltett bennem. Férfi vagyok. Mondjuk azt, hogy „mini férfi”, ahogy tetszik. Jövőre tizennyolc leszek, és akkor pápá gyerekkor, beléphetek végre a nagybetűs életbe. Aha, a nagy francokat. Ezzel a rohadt képességgel egy évig sem húzom ki, nem hogy átvészelem majd az egész életet. Persze benne van a pakliban, hogy idővel hozzászokok az erőmhöz, és kitanulom, ám erre csekély esélyt látok. Ki akarna egy időzített bomba lenni?
A tegnapi vizes póló versenyt egész biztos megnyertük, ám az ezzel járó orrfolyás már kevésbé számít viccesnek. Még mielőtt felkelnék, megragadom az asztalon lévő papírzsebkendős dobozt, majd egy-két darabot kirántva belőle fújom orromat az anyagba.
Nem suhanok át a tény felett, hogy egy szőke hajú csaj alszik a túlsó szobában. A gondolatától is libabőrös leszek, s kiráz a hideg. Megrázom a fejemet, még mielőtt ismét elkalandoznék, majd mindezek után nyitok be hozzá egy-két kopogás után. A manőverem bukni látszik, amint ráhelyezem a kilincsre kezemet, az rögtön kinyílik és megpillantom a szőkeséget. Még mielőtt realizálódna bennem, hogy lépjek egyet hátra, nehogy ütközés legyen, szépen egymásnak koccanunk. Zavaromban hátralépek, végül kézfejemmel végigsimítva a számon dőlök az ajtófélfának –csak hogy valamit műveljek magammal, még mielőtt teljesen idiótának néz. Várjunk. Miért érdekel, hogy mit gondol rólam? Vagy, mi van?!
Ébredezve pillantok végig rajta, amolyan automatikus feltérképezés lévén. Egy ideig még legeltetem rajta tekintetemet, majd utána rázódok vissza a jelenbe. Mi van ma velem? Nem is. Tegnap óta mi van velem?
- Oh. Hát ez remek! Tényleg, nem gondoltam volna, hogy te is korán kelő vagy. – ejtek egy kisfiús félmosolyt, ennyi telik tőlem. Nem fogom taglalni a korán kelésről való véleményemet, hisz’ amit a korábban mondtam, annak a fele se igaz. Utálok korán kelni. Utálom az ébresztőt, az iskolai csengetésrendet, mindent, ami a tizenegy órai kelés ellenére van.
Az ajtóból továbbra sem mozdulok, ott cövekelek, mint egy sík hülye, és valóban. Egyszerűen nem jön ki egy értelmes mondat a számon, ami nálam igencsak kínos és ritka eset. Ő szakítja meg a csendet, melyet egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtázok. – A tea… Az remek lesz, így is érzem, hogy egy kicsit… Még folyik az orrom, de semmi komoly. Lázam nincs, a torkom is oké. – felelem, és talán túlzásba is esek az állapotomat taglalva.
- Akkor… Tea, és mondjuk… valami szendvics? Utána akár indulhatunk is, Mr. Fisher első órája lyukas, azt hiszem, az lenne a legjobb időpont. – térek a tárgyra, ha már ilyen szerencsétlen helyzetbe hoztam magam, valamivel elő kell állni, aminek egyrészt van is értelme, másrészt nem foglalja önmagába a tegnap történteket. Odébb is állok az ajtóból, hogy ki tudjon jönni, mivel ezt a korábbi ütközéssel sikeresen meggátoltam. Olyan de ja vu-m van.


music: Little Talks ▼ words: 475 ▼ p.s.:   Hasn`t anyone ever told you? Life isn`t fair.  ▼ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Vas. 6 Márc. - 11:24



Bellamy & Felicity



Kissé nyúzottan ébredek, hiszen este azért elég sok minden történt, ami miatt nem volt kimondottan könnyű az elalvás, főleg hogy még elé sokáig azon járt az eszem, hogy vajon Bellamy jól van-e és hogy reggel majd kér-e a levesből, vagy sikerült-e egyáltalán aludnia. Elég rendesen felkevertem a napját annyi szent és estére csak még jobban sikerült fokozni a dolgot. Nem volt szándékos, de hát... ez most így alakult, azért mégis remélem, hogy pozitív dolgokat is le tudott szűrni a velem való találkozásból és nem csak negatívakat.
Kicsit nyújtózom, az ablak felé pillantok, de nem tudom rászánni magamat, hogy elhúzzam a függönyt, hiszen mégis csak jól esik most még a félhomály. A hirtelen fény kiégetné a retinámat. Legszívesebben kicsit még visszafeküdnék, de meg szeretném nézni hogy van, esetleg felmelegíteni a levest mire felébred és... a ruháim! Ahhoz hogy felöltözzem össze kellene szednem mindent a fürdőből, főleg hogy neki ne kelljen megint szembesülni a fehérneműimmel, mert akkor csak megint valami kellemetlenséget hoznánk össze így együtt, attól pedig meg szeretném óvni. Így végül kikászálódom az ágyból, még nyújtózom egy nagyot, aztán igazítom csak meg a kölcsön kapott ruhát magamon, hogy ne úgy lépjek ki, hogy kinn van a fél hasam, mert ha netán megint bélé botlom, akkor végképp összeomlik itt nekem.
A kopogtatást már szinte akkor hallom meg, amikor majdnem az ajtóban állok. Milyen kedves, hogy még kopog is, amikor ő az aki itt lakik, de gondolom nem akar semmi kellemetlennel szembesülni, mondjuk egy felcsúszott felsőben alvó túlzottan sokat villantó lánnyal a nővére ágyában. Azt hiszem akkor megint menekülne innen. Így viszont szinte egyszerre nyitom vele együtt az ajtót és a kissé még mindig félhomályos állapotnak és a reggeli kómának köszönhetően szinte egyszerre vele lépek egyet én is előre, azzal a céllal, hogy kikukkantsak, de ez már nem jön össze, mert ő is pont ezt teszi, így aztán valószínűleg ügyesen felkenődünk egymásra. Elkerekedik a szemem, a mondat benne ragad, én pedig kis zavar torokköszörülés után lépek gyorsan hátra egyet.
- Igen! Pont most. - vágom rá gyorsan, hiszen sejtem, hogy az volt a kérdés, hogy felkeltem-e, ami stimmel, és valószínűleg most már tényleg teljesen sikerült felkelnem és valószínűleg neki is. - Öhm... meg... megmelegítsem a levest, vagy... tea! Csinálok teát. Hogy vagy? - az ajtóban áll, ha csak nem lépett hátrébb ő is, én viszont szavakat keresek, hogy az újabb talán kissé kellemetlen szituációval kezdeni tudjunk valamit, vagy úgy tegyünk mintha semmi se történt volna. Aztán addig majd fel is öltözhetek, becsempészem szépen ide a ruháimat, mostanra már biztosan rendesen megszáradtak.

♫ Bulletproof Picasso ♫RuhaGood morning!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Szomb. 5 Márc. - 0:23


Felicity & Bellamy



Másnap reggel mondhatni úgy ébredek, mint aki semmit sem aludt az éjjel. Fáradt vagyok, karikás szemek, halálsápadt arc, na meg a kezdetleges megfázás, ami a tegnapiak miatt söpört ma végig rajtam. Érzem, hogy az orrom tele van takonnyal és a torkom is rendesen kapar. Az meg hab a tortán, hogy még a fejem is kissé hazavágta magát, de közel sem nevezném ezt láznak, vagy hasonlónak. Igyekszem kikelni az ágyból olyan tempóban, ami egyrészt még elviselhető, másrészt nem robbantok fel semmit. Mert nem zárom ki a tényt, hogy egy szőke csaj fekszik a túlsó szobában, egy reggeli robbanásra nem szívesen ébreszteném fel szegényt. Amint ezen töprengek el szép fokozatosan, láncreakciószerűen a fejembe özönlenek a tegnap történt zavarba ejtő és kínos pillanatok. Automatikusan vágódok vissza az ágyba, és gyerekes zavaromban a párnába süppesztem fejemet. Nincs képem kimenni ebből a szobából. Egyszerűen nincs se erőm, na persze nem fizikai értelemben, sokkal inkább lelki probléma ez nálam.
- Basszus… - sóhajtok egyet a tollpárnába, majd egy hirtelen, határozott mozdulattal ugrok fel az ágyamról, felkapok egy pólót és egy váltónadrágot, végül cél a kinti világ. Megígértem Felicitynek, hogy segítek összehozni neki egy találkozót Mr. Fisherrel, ha már a suli időszak lévén kénytelen vagyok készülődni. Még mielőtt átlépném a küszöböt, felkapom a bioszkönyvemet a kapcsoló alatti asztalról. Utálatos egy tantárgy, a szaporodásról, evolúcióról, meg mindenféle kémiai zagyvaságról, amit az ember még kémia órán megtanul. Akkor meg mi értelme van újratanulni mindent?
Menetközben bekopogtatok Felicityhez amennyiben még nincs ébren, bár ha ébren is lenne, arról még nem szereztem tudomást. Ugyan kissé még félkómás vagyok, ez közel sem jelenti azt, hogy a tegnap vele történtek alapján nem aggódnám magam szét az állapota miatt. Bajt csináltam, béna voltam, ügyetlen, figyelmetlen, kész katasztrófa. Nem is várom meg a válaszát, vagy azt, hogy az ajtó nyíljon, a kíváncsiság nagyobb, én pedig tudni akarom, hogy jól van-e.
Hidegvéremet megőrizve fordítom el a kilincset. Természetesen a könyökömmel igyekszem végrehajtani a manővert, ami úgy alapjáraton sem lenne egyszerű, de a hátamon lévő táska súlya igencsak megnehezíti a dolgom.
Végül is sikerül, az ajtó halk nyekergéssel tárul ki előttem, miközben a homályban próbálom kivenni nővérem ágyának vonalát.
- Fel…? – suttogom a félhomályba, s ezzel együtt teszek egy óvatos lépést a szobába, közelebb kerülve az ablak alatt helyezkedő ágyhoz. A redőnyök le vannak engedve, így csak apró réseken szűrődik be a kinti korai napfény.


music: Little Talks ▼ words: 388 ▼ p.s.:   Hasn`t anyone ever told you? Life isn`t fair.  ▼ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Vas. 28 Feb. - 20:48


Folytatás reggel
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Vas. 28 Feb. - 20:44



Bellamy & Felicity



Én csak azt tudom, hogy azokat a lányokat meg kell menteni, és nem szabad hagyni, hogy a fickó mást is elraboljon, vagy megöljön. Ehhez pedig jól jön a segítség, főleg egy bennfentes valaki, mert én nem ismerem az iskolát és azért elég jó dolog, ha tényleg segíteni tud nekem. Azért persze félek kicsit, hogy mi lesz, de jelenleg a félelmem az utolsó, ami kicsit is fontos. Az a fő, hogy megtegyünk mindent, ami tőlünk telik, hogy megmentsük a lányokat és hogy megállítsuk azt a vadállatot.
- Valahogy megállítjuk. - látom én, hogy ökölbe szorul a keze és azt tudjuk jól mindketten, hogy esetében nem túl hasznos, ha felhúzza magát. Ezért is próbáltam neki eddig is segíteni abban, hogy nyugodtabb legyen, még ha láthatóan nem is megy a dolog valami könnyen. Ettől még szeretnék neki segíteni, mert akármit is mond én hiszek benne, hogy tud jobb lenni, hogy alapból is jó és megéri próbálkozni azért, hogy több legyen az önbizalma, bár úgy fest hogy részben pedig mégis csak rosszul hat rá, hogy ennyire igyekszem, hiszen végül elviharzik és a fürdőben sem alakulnak valami jól a dolgok, pedig már tényleg egészen jól álltunk odakint, oda tudta vinni még a lábast is. Nem is értem, hogy mi a fene történt, amíg el nem magyarázza, azaz legalábbis rá nem mutat legalább a tekintetével, hogy mi váltotta ki belőle ezt a fenemód hirtelen reakciót.
- Ne haragudj, én nem is... gondoltam bele, hogy ez gond lehet. - látszik rajtam, hogy tényleg sajnálom. Kiborítottam pár fehérneművel. Gondolom nem túl gyakran van a fürdőszobájában ismeretlen lányok holmija, főleg hogy előtte meg még törölközőben is látott. Valahol érthető, hogy nem viselte éppenséggel a legjobban a dolgot. Más is így lett volna vele, csak másoknál ennek nem az a következménye, hogy még ki is robban a helyéről a kilincs és szilánkokra törik. Abban viszont biztos vagyok, hogy e miatt nem akarok elmenni innen. Kellemes hely, mindenem vizes még és ő sem hátrálhat ki mindenből egy kis nehézség miatt, az neki se segít a kapcsolatépítésben nem igaz?
- Dehogy olyan. - rázom meg a fejemet közbeszúrva mielőtt még végleg döntést hozva. Nem félek én tőle, még így sem. Nem követek el több bakit és akkor nem lesz gond. Majd tényleg nagyon-nagyon oda fogok figyelni. - Köszönöm! Tényleg oda fogok figyelni és nem lesz semmi baj, bezárom az ajtót is! - jól van, nem sok kell most hozzá, hogy ne akarjam megölelni, de visszafogom a késztetést. Tuti, hogy végleg a frászt hoznám és csak kiakadna tőle, amikor pont attól fél,hogy árt nekem akaratlanul, szóval nem teszem meg, pedig jól esne, igazán, nekem is megnyugtató lenne. Inkább csak egy széles mosoly a jutalma, ami az elkínzott arcát látva azért enyhébbre vált, amikor elköszön. - De... - elharapom a mondatot, hiszen odakint készül a leves, amit végül meg sem sikerült kóstolnia és beteg, szerettem volna segíteni neki, de azt hiszem ezzel most nem érném el a kellő célt. - Jól van, jó éjszakát Bellamy! - köszönök el végül tőle, aztán először kimegyek a konyhába, hogy megnézzem hogy áll a leves és csak miután elzártam, rendbe tettem, akkor indulok el az említett szoba felé. Nagyon figyelek rá, hogy véletlenül se rossz helyre nyissak be, aztán irány az ágy. Igyekszem elaludni, bár nem megy könnyen. Zakatolnak a gondolataim és nehéz kizárnom az ő intenzív aggodalommal telt érzéseit, legalábbis amíg el nem alszik végre.

♫ Same old war ♫RuhaBummm!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Szer. 24 Feb. - 22:07


Felicity & Bellamy



- Hogy mi?! – nézek rá értetlen fejjel, homlokomat ráncolva ülök feljebb a széken. – Az a rohadék… - kezeim automatikusan szorulnak ökölbe, miközben arra a szemétre gondolok. Nem véletlen viselkedett gyanúsan, nem véletlen volt olyan bunkó mindenkivel. A néha kedves külső semmit sem számít, ha egy ilyen mocskos titok van a háta mögött. Nem akarom tovább húzni az időt, most már biztos, hogy Felicity segítségére szeretnék lenni. Hisz’ ilyenekkel nem lehet csak úgy szórakozni, azt pedig merőben kétlem, hogy az állítása hazugság lenne.
A határozottságán meglepődök, elkerekedett szemekkel nézek rá hosszú másodperceken keresztül, csupán kis hatásszünet után vagyok képes kinyögni valamit. Nagyon meglepett ezzel, nem csoda, ha nem találom a normális szavakat. - Oh… Köszi… - fut át arcomon egy kissé zavart mosoly. Ha ő valóban így gondolja, akkor talán tényleg lát bennem valami olyat, amit én nem. Már maga a hozzáállása az ami ledöbbentett. Ki is ő valójában?
- Ilyen segítség mellett bármi könnyen menne. – mosolyodok el szavain. Jól esik, hogy bíztat és dicsér minden egyes szavával. Ezáltal képes vagyok félretenni az önmagamtól való félelem egy aprócska szeletét és jobban koncentrálni az elvégzendő feladatokra. Még mindig nehéz visszafogni, a támasza viszont sokat segít és egy kis bátorságot sikerül belém erőltetnie, azáltal, hogy mellettem áll és bíztat. Valahogy sose kaptam meg ezt másoktól, a nővérem volt az egyedüli személy az életemben, aki a sarkára állt és teljes erőbedobásával védelmezett, s bíztatott, bármiről volt szó. Kissé ismerős érzés fut át rajtam emiatt, de lényegében nem ez a fő ok, amiért elviharzok a fürdőbe, ahol ismételten kínos szituációk vesznek körbe. A sérülései ugyan aprók és könnyűszerrel begyógyulnak pár nap alatt, úgy, mintha ott se lettek volna, de már maga az, hogy rárobbantottam a kilincset, nem tölt el túl kellemes érzésekkel. Helyre akarom hozni, már-már görcsösen kapaszkodva abba, hogy mossam a kezét addig, ameddig a sebek el nem tűnnek végleg.
Maga a kérdése villámcsapásként ér, ezért sem vagyok képes megfelelő választ adni számára, csupán egy zavart pillantást a radiátor felé.
- Nem, semmi gond. Én vagyok a hülye, amiért ilyenektől… nos… amiért furcsálltam, hogy ott vannak. – köszörülöm meg torkomat, ezúttal fel is pillantok rá, már-már kérlelő szemekkel, hogy légyszi hagyjuk a témát. Ezáltal jön az ötlet, hogy nem maradhat. Bajt okoztam, egyre többet. Korábban a csap, a vizes ruhák, most pedig ez. Ha így folytatódik komoly baja eshet, az éjszaka folyamán pedig nem tudom miket tudnék szétrobbantani, ami nagy valószínűséggel kárt tenne benne, vagy a berendezésben.
Mély sóhaj hagyja el számat, ahogy a kérlelését hallgatom, végül beadom a derekam és teszek egy fordulatot, hogy szemtől szemben álljak vele. A látvány még inkább arra késztet, hogy hagyjam a maradását. – Fel… - emelem kezemet homlokomra, és kifújom a levegőt, hátha sikerül megkönnyebbülnöm. – Ez olyan, mintha arra kérnél, öljelek meg. Jó, maradhatsz. Egy feltétellel. A nővérem szobájában alszol és bezárod az ajtót, ha netán az éjszaka folyamán eltéveszteném az irányokat. Nem akarok még több sérülést okozni. – magyarázom a tarkómat nyomkorászva. – Nos… Azt hiszem a sebek rendben lesznek, bár nem vagyok orvos, azért szólj, ha valami gond lenne. Szerintem… én lépek aludni, hosszú volt a mai nap… - egy erőltetett félmosolyt ejtek felé, végül elzárva a csapot, minden gond nélkül támolygok ki az ajtón, célba véve a szobámat, ahol magam mögött becsukva az ajtót tűnök el.
Az ágyamra roskadva vizslatom plafont a sötétben, egészen addig, míg szemeim le nem csukódnak az álomtól, remélve, hogy a reggel nem lesz kész katasztrófa.


music: Mad World ▼ words: 565 ▼ p.s.:   :szomoru:  ▼ ©️

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Szer. 17 Feb. - 17:52



Bellamy & Felicity



Mindig is pozitív személyiség voltam. Persze én sem tudok mindennek maradéktalanul örülni, de azért igyekszem ennek is most a jó oldalát látni. Lehet, hogy a képessége veszélyes, viszont nem akar szándékosan ártani senkinek sem, ebben teljesen biztos vagyok, csak vannak néha balesetek, de az már más téma. A balesete megakadályozhatóak figyelemmel és persze óvatossággal.
- A hírekben azt mondták, hogy még két lány tűnt el és talán egy már... nem él, de még nem találták meg, úgyhogy igen, nem vesztegethetjük az időt. - már a mai nap is elment és persze óvatosnak kell lennünk, mert talán az a tanár veszélyes és abba én még a magam részéről bele se gondoltam komolyabban, hogy nem elég hogy veszélyes, én még szintén szőke is vagyok, de ez amúgy se rettentene vissza, hiszen mégis csak valaki most is talán nagy veszélyben van és fél, akkor pedig nem rettenhetek csak úgy vissza, segítenem kell, muszáj!
- Biztos vagyok benne! - határozottan bólintok, kicsit még ki is húzom magamat. Ehhez kétség sem férhet, jó ember, ezt érzem rajta. Nem ártana másnak szándékosan. Az más, ha mérges, más is van, hogy mérges, csak nála ez rosszabbul hat, erről viszont nem tehet.
- Látod, csak el kell fogadnod, és menni fog. - megdicsérem újra, mielőtt még elsietne. Végül is tanárral tényleg könnyebb lenne, de persze először az érzéseit kell rendbe tennie magában, hiszen amíg sokat idegeskedik mindenen, addig a képességét is nehéz visszafognia, vagy kontrollálnia, végül is ez teljesen logikus dolog és azt hiszem kifejezetten nehezen tolerálja, amikor mondjuk belemászom az aurájába, vagy a személyes terébe, pedig nem akarok neki kellemetlenséget okozni ezzel, csak hát úgy gondolom, hogy ez a többségre inkább jól hat, rá viszont láthatóan pont hogy nem. Ezt az is jelzi, hogy kirobban a helyéről a kilincs, amire még én se nagyon számítottam, mégis próbálok úgy tenni, mintha nem lenne komoly baj. Azt hiszem nincs is, a kezemen lévő sebek nagy része csak karcolás és felületi seb, csak hát vérzik és ha jól sejtem ő már a tény miatt is ki van borulva, hogy sérülést okozott nekem, hiába, hogy viszonylag kis mértékű. Csak hát még mindig azt nem tudom, hogy mi lehet az oka. A konyhában történtek zaklatták fel ennyire? Aztán oldalra sandít és végre leesik.
- Szóval... e miatt? Én... sajnálom, nem gondoltam, hogy... csak fel kellett teregetnem, mert vizes. - valószínűleg még mindig, hiszen nem telt el olyan vészesen sok idő. Na jó, azt hiszem egy kicsit azért sikerül elpirulni. Ha jobban belegondolok akkor miattam van, mert én hagytam itt a ruháimat, csak hát fel sem merült bennem, hogy ez ilyen hatással lehet rá, bár ha azt nézzük, hogy pár perce meg törölközőben látott... érthető. Mégis elképedek rendesen a szavait hallva, hogy inkább menjek el, aztán csak tétován rázom meg a fejemet, de addigra már hátat fordít nekem. Lebiggyed kicsit a szám és kissé szomorkásan sóhajtok egyet. Bennem van most is a késztetés, hogy odalépjek és megszorítsam a karját, vagy valami, de végül nem teszem meg, a végén attól is kiakadna.
- Nem akarok elmenni. A ruháim még... amúgy is vizesek és én szúrtam el, hogy itt hagytam őket. Majd... jobban átgondolom, hogy mit teszek és akkor nem lesz baj... tényleg. Légyszi! Szeretnék maradni. A hotelek olyan személytelenek, itt pedig minden otthonos és... nem sokára kész a leves is. - na netán mégis rászánja magát, hogy megforduljon akkor tényleg kifejezetten kérlelő arcot láthat tőlem. Nem akarok hotelbe menni. Akkor majd odafigyelek valahogy és visszafogom magamat, ami nehéz lesz, mert szeretem az érintéseket, de rá rosszul hatnak. Majd... majd távol maradok tőle valahogy és akkor nem lesz baj. Ha nem ér hozzám, akkor semmi se robban fel nem igaz?

♫ Same old war ♫RuhaBummm!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Hétf. 15 Feb. - 19:11


Felicity & Bellamy



Hazudnék, ha azt mondanám nem esik jól a törődése. Amióta megjelent a képességem teljesen elveszettnek éreztem magam, még a nővérem társasága sem volt megnyugtató, sokkal inkább stresszes és nehéz. Hisz’ a félelem, hogy bántanám eluralkodott rajtam és nem tudtam megint a régi Bellamy lenni. Felicity valahogy más, neki a képességemet is megmutattam, ugyan még mindig rettegtem attól, hogy bántanám, mégis nagy kő esett le a szívemről. Nem ítélt el, nem ijedt meg, ez megnyugtat és egy kis erőt is ad.
- Jó ötlet. Mr. Fisher után beiktathatunk egy könyvtárlátogatást, bár szerintem a holnapi naptól kezdve akár el is kezdhetjük felkeresni azt a tanárt. Nem kéne elvesztegetni az időt, fene tudja vannak e még áldozatai, és ha vannak is ki kell derítenünk. – adom a tervet, ha már olyannyira abban a témában vagyunk, hogy Mr. Fishernek köze van az eltűnésekhez. Én hiszek neki, talán elsőre tényleg hülyeségnek hangzott, de mi oka lenne? Én robbantok, akkor neki miért ne lehetnének képességei? Már bizonyított, semmi okom nincs arra, hogy hátat fordítsak neki vagy épp kizavarjam az ajtón, amiért őrültségekkel dumálja tele a fejem.
- Remélem igazad van. – egy apró, kissé erőltetet mosolyt ejtek felé. A bátorítása most nem úgy hat, ahogy kéne, sokkal jobban el vagyok foglalva a saját belsőm romlásával, mint azzal, hogy ismét a régi énemet nyújthassam. Én igyekszem, beleadom mindent, de elég nehéz, ha az ember önmagától retteg, s nem képes önmagában sem bízni. Ember… Vajon ezek után még emberként vagyok titulálva? Értékelem a próbálkozásait, szeretnék hinni neki, szeretném, ha igaza lenne, de attól félek, hogy én csak romlani fogok. Talán a társaságában nem, hisz’ valamelyes képes lelket önteni belém, amitől vissza tudom fogni magam. A szüleim hiánya, a nővérem egyedülléte rátesz egy lapáttal az érzéseimre a világgal szemben. Igazságtalannak tartom, hogy mi állandóan szenvedünk, mások pedig, akik jogosan megérdemelnék a kínjaikat, azok békésen élik mindennapjaikat, csalással, lopással, hazudással. Kegyetlen ez a világ.
- Egy tanár mellett könnyebb lenne használni. Akkor legalább ismerném is, hogy mégis mi a franc ez az erő… - morgom egy pillanatra, ami nem Felicitynek szól, sokkal inkább magam ellen, amiért nem vagyok képes kiismerni a saját határaimat a képességemet illetően. Semmit sem tudok róla és ez az, ami még inkább megkeseríti az életemet. A lábos jelenet után azt hinné az ember, hogy a mai nap nem torkollhat újabb katasztrófákba. Nos, hinni a templomban kell, mint ahogy ez nálam is kiderült. A fehérneműk hatására nem kis zavar alakul ki nálam, ami miatt tétlenül vetődök az ajtónak, s nagy sebbel-lobbal a kilincset is sikerül szétrobbantanom. A túloldalról származó hangok kicsit sem nyugtatnak meg, a kilincs pedig nem működik,  így beletelik egy kis időbe, mire sikerül utat törnöm és kirúgnom az ajtót. Már megint tettem valamit… Újra… Mi vagyok én…?
Kétségbeesésemben a víz alá húzom karját, s érzelemmentes arccal igyekszem letörölgetni a sebzett pontokat. Bűntudatom van, rettentő nagy bűntudatom. Arcom próbálja elrejteni az összes létező érzelmet, ami jelenleg kavarog bennem. Szavaira nem reagálok, csak tovább mosogatom, csupán kérdésére emelem fel fejemet. Békés, mégis zaklatott szemekkel pillantok fel rá, végül zavartan sandítok egyet a radiátoron lévő ruhadarabokra.
- Sajnálom… Megint tettem valamit, sajnálom. – engedem el kezét, hisz’ leállít, ami valóban jogos. A nagy ijedtségben oda se figyeltem, hogy akár ő már jól is lehet, csak helyre akartam hozni azt, amit elrontottam. – Talán jobb lesz, ha keresünk neked egy hotelt, ahol megszállhatsz, aztán majd össze tudunk futni az iskola előtt holnap… De így… Veszélyeztetve vagy általam. Én nem akarok… többet ártani… - fordulok el ajkaimat beharapva. Nem tudom mi történik velem, én nem akarom őt bántani, a testem mégis máshogy viselkedik.


music: Mad World ▼ words: 590 ▼ p.s.:   :szomoru:  ▼ ©️

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Pént. 5 Feb. - 10:39



Bellamy & Felicity



Okol e, vagy sem azért mindent megteszek azért, hogy tényleg jobban legyen és hogy ne legyen ebből nagyobb megfázás, mint ami már most kezd kialakulni. A húsleves mindenképpen meg lesz és ha kell komolyan mondtam be is takargatom és mérem a lázát, hogy tényleg minden rendben legyen vele. Nem szeretném úgy zárni ezt az egészet, hogy még beteg is lett miattam, bár talán nem zárjuk hamar, hiszen úgy néz ki egy cipőben járunk a képességeinkkel és most már az enyémet is legalább kezdi elhinni.
- Megpróbáljuk a könyvtárat akkor majd. - itt még úgy sem voltam könyvtárban, odahaza pedig még nem igen találtam erről semmit. Mármint annyira nem is kerestem, hiszen az én képességem nem olyan kirívó és látványos, mint mondjuk az övé, szóval nem is volt rá okom, hogy olyan nagyon keresgéljek igazság szerint. - Igen és... és ha most is veszélyben van valaki miatt, akkor segítenünk kell. - bólintok és ezek szerint nem teszi ki a szűrömet reggel, mármint persze elmegyek majd valami hotelfélébe, mert nem akarok én itt zavarni, vagy ilyesmi, de akkor még találkozunk. Ennek azért örülök, hiszen tényleg kedves srác és nem akartam volna, hogy ennyi legyen. Aztán majd még a könyvtárba is elmegyünk, csak előbb a lányoknak kell segíteni, mert ha igazam van, akkor még más is lehet veszélyben.
- Pedig szerintem alapból is ilyen vagy, csak lehet, hogy van amikor nehezebben megy, de ezzel más is lehet így. - bátorítóan mosolyodom el újra, mert szerintem igenis rendes srác és nincs vele baj. Bárki lehet ideges időnként, bárkinek lehet rossz napja, vagy kívánhat valaki mást a pokolba... képletesen persze. Ettől még nem lesz rossz ember, csak olyan dolgok történtek vele, amiket nem tudott jól kezelni, ezzel nincs baj szerintem. Néha még én is vagyok ideges, bár nekem az alap jellemem tényleg nagyon nyugodt és visszafogott, de ebben benne van az is, hogy van egy rendes családi hátterem, kedves szülőkkel, akik életben vannak és nem voltak sosem túlzottan szigorúak. Ő elveszítette a szüleit, nem csoda, ha e miatt haragszik néha az egész világra.
- Azért kell megtanulnod használni. - erősítem meg ebben újra, hiszen pont ez a lényeg, hogy kontrollálni tudja az erejét és akkor nem lesz baj. Hiszen a lábos is sikerül neki, ahogyan sejtettem is, csak arra nem számít, hogy valami ilyen rossz hatással lesz rá megint, hogy újabb kis katasztrófa bontakozik ki a fürdőszobánál. Arra azért nem számítok, hogy szinte hasba lő kilincs, mégis gyorsan pattanok fel, hiába fáj annyira a helye, de nem akarom, hogy még e miatt is aggódjon, vagy kiakadjon. Így is épp elég nehéz helyzetben van, és így is van olyan sérülésem, amit nem tudok elrejteni, bármennyire is szeretném.
Látom is rajta, hogy megijed az egész helyzettől és nem is ellenkezem, attól valószínűleg csak rosszabb lenne a helyzet. A csapot viszont gond nélkül meg tudja nyitni és nem történik újabb baj. Azt hiszem most sokkal jobban leköti a karom, mint az, hogy robbantgasson. Nem tehetek róla, de mégis csak akaratlanul elmosolyodom, ahogyan a víz alá tartja a karomat. Felszisszenek kicsit ugyan, de épp csak alig, szinte nem is hallani.
- Tényleg nem komoly, ezek csak... horzsolások. Nincs baj. - nem húzom el a kezemet, de mégis igyekszem megnyugtatóan beszélni. Nem fáj vészesen. Kicsit csíp, de csak a víz és ez majd pár nap alatt el fog múlni és nem szándékosan csinálta. Valami kiakasztotta megint, hiszen a konyhában még nem volt semmi baj. - Mitől... mitől indult be megint? A konyhában még minden jól ment, valami oka volt, hogy ideges lettél igaz? - remélem, hogy nem miattam, hiszen én tényleg nagyon igyekeztem, hogy nyugodt maradhasson, de lehet, hogy megint nem sikerült valami? Nem mindenki egyformán reagál mindenre. Ha nagyon nem néz fel és továbbra is a karommal foglalkozik, akkor most már megállítom. A szabad kezemet az egyik kezére teszem, hogy abbahagyja. Jó lesz már, csak le kell szépen törölni szárazzal és kell valami, amivel leitatom a vékony vércsíkokat, és akkor majd szépen hegedni kezdenek a sebek. Tényleg nem vészes.

♫ Same old war ♫RuhaBummm!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Csüt. 4 Feb. - 1:02


Felicity & Bellamy



Nem akarom őt okolni a megfázásom és a sorozatos katasztrófák miatt, melyeken idefelé jövet estünk át. Jó, mondhatnám, hogy a napjaim többnyire monoton stílusban telnek és a csaj felbukkanása kicsit felforgatta a békémet. De most könyörgöm, ki akarná őt leordítani? Meg se fordult a fejemben, hogy a szendvics miatt kiakadjak. Vagy talán elsőre igen, de a mentegetőzésével teljesen meggyőzött.
- Lehet róla szó, mondjuk nem vagyok egy nagy könyvmoly, de hátha akad a régi könyvekben róluk valami infó. – bólintok egyet. Persze ehhez is az esély talán egyenlő a nullával. Mármint az, hogy találunk bármi infót magunkról, ezekről a képességekről. Most, hogy így jobban belegondolok, lehet eddig napi szinten sétáltak el mellettünk hasonló erőkkel rendelkező emberek, csak épp olyan jól rejtegették ezt a külvilág elől, hogy a népnek eszébe se jutott volna sikítva végigrohanni New Yorkon. Ami engem illet, érdekelne, hogy mégis mivé váltam, hisz’ jelenleg egy romboló szörnyetegnek tartom magam, aki csak kárt tud tenni másokban. – Viszont egyelőre foglalkozzunk Mr. Fisherrel. Ha igaz, amit mondasz és érzel, akkor annak a fickónak rács mögött van a helye. –  jelentem ki határozottan, egy cseppnyi dühvel a hangomban. Kezdek egyre inkább hinni neki, ez nem olyan dolog, amiről az ember képes lenne csak úgy hazudni. Vannak következményei, melyeket nem lenne olyan könnyű átvészelni, ha mindaz hazugság. Ő pedig elég határozott, csak nem utazna ide mindezért, ha szimpla átverés lenne.
- Kedves? Én? Ugyan… Én csak… Próbállak megérteni és segíteni, alapból… - csendesülök el egy pillanatra. - … nem vagyok ilyen – sajnos a sulis éveim és a szüleim elvesztése miatt sokszor sikerült bajba keverednem. Mondhatni szerettem a tanárok elől rohangálni, vagy épp elcsenni egy-két aprót a hajléktalanok dobozából. Mostanra lehet leálltam az ilyenekkel, de mindez csak azért következett be, hiszen’ megjelent ez a képesség. Most viszont ténylegesen segíteni akarok, el is szállásolom itt, a korábbi kínos helyzetek ellenére is. A nővérem még nem ért haza, lehet, hogy másnap jönne, így legalább elkerülnénk egy nem túl kellemes beszélgetést. Mert azért számára elég bizarr lenne, ha csak úgy meglátná a lakásunkban Felicityt.
- Beszéddel nem lehet gyilkolni – hangom komolyabb. Nem akartam ilyenekről beszélni, de nagyon is megrémít ez az erő, ami a birtokomban van. Nem ismerem, számomra egy teljesen új dolog az életben, hisz’ amik eddig csak képregényekben történtek, most valóssággá vált. Ártani sem akarok, és hiába győzköd, még mindig úgy érzem, hogy egy óvatlan pillanatban fájdalmat okozhatok másoknak. Akár a nővéremnek, akár neki…
A fürdőben szépen bevágom a fejem, ami kicsit sem segít levezetni a feszültséget. Igaz, hogy csak egy lábos volt, de azért valljuk be, ha az felrobban, komoly károkat tud okozni. Erre tessék, a sok stresszen még a radiátoron száradó fehérneműk se segítenek, inkább csak rosszabbítanak a helyzetemen. És ha azt hinné az ember végre vége a katasztrófának, na akkor téved. A kilincs kirobban a helyéről, a kezemben lévő egyik darab darabokra hullik, de nem okoz különösebb kárt a tenyeremben, a másik oldalon viszont hallom ahogy a maradék darab is szétrobban, mégse hallom a szilánkok koppanását, sokkal inkább valami tompa hang szűrődik be odakintről. Az sem nyugtat meg, amikor jelzi, hogy minden oké. Már hogy lenne? Az a kilincs simán eltalálhatta volna! Idegesen, már-már kétségbeesetten állok az ajtó előtt. Hallom, ahogy felém csoszog, ezért is ragadom meg a kilincs helyét, s egy határozott mozdulattal nyitom ki.
- Fel… - pillantok végig rajta, pusztán azért, hogy leellenőrizhessem minden rendben van e. A szilánkok sokasága viszont kicsit sem nyugtat meg. Azok a kis sebek is épp eléggé kiakasztanak, ráadásképp a járása sem tűnik túl normálisnak. Automatikusan sorolok be mellé és karolom át finoman a derekát, szabadon lévő kezemmel pedig a bal szélső karját támasztom. Határozott léptekkel indulok meg a fürdőbe vissza, nem törődve semmivel engedem meg a csapot, mialatt Felicity karját a mosdó felé húzom. Nem nézek az arcára, csupán rezzenéstelen arccal vizsgálom a karját, s kezdem el lemosni a szilánkokat.

music: Mad World ▼ words: 614 ▼ p.s.:   :szomoru:  ▼ ©️

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Szer. 27 Jan. - 14:30



Bellamy & Felicity



Én szívesen segítek neki, hiszen egyedül van és most még beteg is lett és egyértelműen miattam, ami azért elég rossz érzés. Szeretnék neki segíteni, mellette lenni, amennyire legalábbis tudok. A leves mindenképpen alapvető,de akár még be is takargatom, ha már miattam alakult ennyire rosszul ez az egész. Jobban érezném magamat mindenképpen, ha tehetnék érte valamit és persze akkor, ha minél többet, hogy tényleg jól legyen.
- Szerinted hol találhatnánk róluk valamit? Esetleg a könyvtárban? - nem ismerem annyira a várost és eddig még otthon nem foglalkoztam ezzel, hogy utána járjak annak, hogy mik vagyunk és mire vagyunk képesek. Főleg mert eddig magammal sem teljesen voltam tisztában, nem hogy azzal, hogy esetleg más is lehet olyan, mint én. De talán... a helyi könyvtár segíthet, de még most is úgy érzem, hogy fontosabb, hogy kiderítsem mi van azzal a tanárral, meg persze a lányokkal, mert ha nem találok semmit... más is meghalhat és nem akarom, hogy bárki másnak is baja essen. Félelmetes még csak belegondolni is, hogy valaki elveszíti az életét, mert más valaki elveszi tőle és... rémes!
- Tényleg köszönöm, hogy ilyen kedves vagy Bellamy! - a mosolyom is mutatja, hogy hálás vagyok, hogy nem akadt ki jobban, hogy tényleg elég neki az, hogy segítek a levesfőzéssel, mert többet nem tudok tenni. Persze mondjuk kifizethetném a szállást, de van egy olyan érzésem, hogy azt nem igazán fogadná el, de pont e miatt vagyok olyan hálás neki. Segít és tényleg nagyon kedves és figyelmes fiú. Nagyon örülök neki, hogy megismertem és találkoztunk. Persze lehetett volna jobb körülmények között is, de... nem lehet minden tökéletes.
- Most is sikerült, úgyhogy szerintem igen. Én se tudom még ezt rendesen irányítani, de... ha ez olyan, mint nem is tudom a járás, vagy a beszéd, akkor meg lehet tanulni kontrollálni, hogy akkor legyen, amikor te akarod. - mert most is eltette azt a lábost igaz? Nem robbant fel semmi, nekem se ártott még, úgyhogy én bízom benne és nem hiszem, hogy bármi komolyabb baja lenne bárkinek is, ha odafigyel. Csak meg kell tanulnia és persze minél nyugodtabbnak kell lennie, ez is sokat számít. Ha ideges, ha folyton aggódik, akkor persze, hogy nem megy, de ha rákoncentrál, akkor igen, mint most. Ezek után nem jó ómen a koppanás, nem véletlenül sietek egyből oda a fürdőszobához, hogy megnézzem, hogy jól van-e. Remélem, hogy igen.
- Akkor jó, nagyon hangos volt, elhallatszott egészen a... - nem tudom befejezni a mondatot, mert a kilincs szinte szó szerint kivágódik a helyéről az én oldalamon és kapok tőle egy olyan kiadós gyomrost, minta minimum utcai verekedésbe keveredtem volna, pedig nem vagyok egy verekedős alkat. Hátra esem. Talán csak az a mázli, hogy a kilincs nem abban a pillanatban robbant fel, mintha időzítődött volna, vagy a jó ég tudja, de mellém esik és úgy szakad cafatokra, amikor már nincs annyira a közelemben, csak a karomat találja el pár helyen. Nem is válaszolok azonnal a kérdésére, főleg mert azonnal tudatosul bennem, hogy csak megijed, ha rájön, hogy mi történt. Gyorsan felpattanok, hiába hogy elég rendesen fáj a hasam az ütéstől, de csak felszisszenek, hogy legalább ezt ne lássa.
- Minden... oké... nagyjából. - na jó, azt hiszem nem teljesen. A karomon apró kis sebek vannak, horzsolások főleg, amiket a szétrobbant kilincs szilánkjai okoztak. Nem olyan vészesek, mintha belecsaptam volna egy adag üvegszilánkba, sok apró, vagy egy tucat az alkaromon és a kézfejemen. - Meg kellene mosni a karomat. - na jó nem indulok meg az ajtó felé azonnal, előbb erőt gyűjtök, hogy maga az ütés ne akadályozzon a mozgásban, mert hát na... az azért nagyban nehezíti most a lépkedést.

♫ Same old war ♫RuhaBummm!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Kedd 26 Jan. - 2:20


Felicity & Bellamy

Megerősítésére egy óvatos mosoly keretében bólintok egyet. Ha úgy vesszük hiányzott a nővérem folytonos törődése. Kénytelen voltam őt eltaszítani magamtól, hogy ne tudjak kárt tenni benne, most mégis úgy érzem szükségem van a támogatásra és segítségre, melyet ettől a lánytól kaphatok. Furcsa egy gondolat, de egész tűrhetően tudom magam kordában tartani. Legalábbis eddig… A bögre darabokra robbantása még mindig nincs jó hatással rám és ami azt illeti nagyon is tartottam a véleményétől.
- Pedig nem lenne egy rossz ötlet, talán… kereshetnénk róluk valamit, hátha…többet tudunk majd meg arról mik is vagyunk valójában. – töprengek el egy röpke pillanat erejéig. Ha létezik is erre megoldás vagy szimplán válaszok a kérdéseink, akkor máris előrébb járunk ezzel a képességesdivel. Hiszen lényegében pár napja jelent meg ez nálam, durván egy hete. Ijesztő, félelmetes és csak rémületet kelt másokban. Mégis mi lehet ebben olyan jó? Persze tudom, hogy a keresgéléssel veszélyt is hozhatunk magunkra. Ki tudja milyen szándékkal állnának hozzánk, ha netán odamennénk és feltennénk egy tök abszurd kérdést. Nem kéne kockáztatni, de én tudni akarom a válaszokat. Én… Egyelőre meg akarok ettől szabadulni.
- Te megfőzöd a levest és elintézed, hogy ne legyen komolyabb bajom egy kis orrfolyásnál és lényegében igen. Meg is egyeztünk – poénkodok, de akár komolyan is veheti. Na persze nem várom el kötelező jelleggel a levest és a gondoskodást, ezek nélkül is simán megoldanám, hogy tudjon Mr. Fisherrel beszélni. Ez neki fontos, segíteni akar másokon, akkor én miért ne tehetném? Addig is eltereli a figyelmemet a robbantásról és a képességem gondolatától. Már fel se tűnik milyen szabadon mozgatom a kezeimet, ügyet sem vetve arra, hogy mi történhet, ha esetlegesen hozzáérek egy nem kívánatos tárgyhoz.
- És mi van akkor, ha többször fordul majd elő? Balesetek…robbantások… és a végén esetleg…esetleg folytatni akarom majd? Semmit sem tudhatunk, azt hiszem erre mondják azt, hogy ez még a jövő zenéje – sóhajtok fel fáradtan. Nem akarok ennél mélyebbre süllyedni, valahol mélyen pedig érzem, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége. Talán ha megtanulhatnám kontrollálni, elzárni és csupán akkor használni, amikor kedvem tartja. Tényleg kéne egy pár kesztyű. Mert ez így nem állapot. – Gondolod gyakorlással sikerülne? – nézek rá kíváncsian. Na igen, most felkeltette az érdeklődésemet és talán még a remény egy apró szikráját is felfedezni vélem.
Példának okáért, az edény nem robbant fel, nem történt semmi vészjósló, se semmi olyan, ami ártott volna nekünk. Oké, ez egy kicsit lenyugtat, de az előtte való stresszből származó idegesség egyszerre jön ki rajtam. Muszáj vagyok a fürdőbe vonulni és lehiggadni. Erre tessék. Bumm, a fejem irdatlan erővel koccan neki a fogasnak. Már majdnem káromkodásban török ki, ám hamar elhessegetem a gondolatot.
- Öhm, ja, csak… véletlen bevertem a fejem, minden oké! – szólalok meg hangosan. Oké Bellamy, mély levegő, ezek csak női fehérneműk, amiket anno a haverjaiddal lopkodtál a csajoktól. Mégis mi lenne ebben olyan nagy kunszt? Nem igaz? hahah…basszus…
Automatikusan ragadom meg a kilincset, arra sem figyelve, hogy a puszta kezemmel érintem meg a fémet, ami, nos… Bumm! Elkerekedett szemekkel próbálom letisztázni magamban, hogy mégis mi történt és azt a milliónyi apró arany szilánkot, mely a földre hullva hangos koppanással csörög. Fogalmam sincs mi okozta ezt most elő, talán…talán túl óvatlan voltam. Remélem a túloldalon nem történt…ennél nagyobb kár.
- Fe…Felicity?

szószám: 530 ▼ zene: Ghost Townüzenet:  :bighappy:   

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Vas. 17 Jan. - 17:01



Bellamy & Felicity



- Akkor majd most átveszem a szerepét. - tényleg szeretnék segíteni neki, mellette lenni, hogy tényleg jobban legyen, ha már ez a káosz sorozat egyértelműen miattam alakult ki. Megérdemel annyit minimum, hogy főzzek neki egy levest, vagy akármit amit kér. Akár még be is takargatom, amíg nem dob ki. Mondjuk, ha megszáradtak a ruháim akkor már gondolom nem kellene ráakaszkodnom, lehet hogy azért a végtelenségig neki sem tart a türelme. Kész csoda, hogy még nem szólt rám, hogy keressek egy hotelt, főleg hogy még rá is nyitottam nem rég. Mázli, hogy nem volt teljesen ruha nélkül, az lett volna ám az igazán kényelmetlen, épp elég volt az, hogy rajtam csak a törölköző volt.
- Igen, talán lehetnek még olyanok, mint mi, vagy legalábbis hasonlóak, csak másra képesek, de hogy hogyan lehet megtalálni őket azt nem tudom. - na igen ez a nagy kérdés, ha tényleg vannak még hozzánk hasonló, akkor vajon hogyan találnánk meg őket? Nem hiszem, hogy van erre valami speciális radar és miután ő is fél a képességétől, attól félek, hogy nem igazán lehetne csak úgy kérdezősködni, hogy hé te vagyok nem tudsz-e fura dolgokat. Az emberek elhajtanának, aki meg még olyan is, mint mi lehet hogy így is megijedne és tovább állna, vagy még ránk is támadna, szóval egyelőre nem hiszem, hogy hozzánk hasonlókat fogunk keresni.
- Tényleg segítenél nekem? - na azért most meglep, hiszen eddig el se nagyon hitte, hogy mire vagyok képes most pedig segítene is? - Nagyon hálás lennék érte. - teszem hozzá gyorsan egy mosollyal. Nem szeretném, ha azt érezné nem kell a segítsége, szimplán csak tényleg meglep a dolog a részéről, de jól esően. Az biztos, hogy belsősként vele azért sokkal könnyebb dolgom lenne, már csak azért is, mert egyelőre még fogalmam sincs, hogy mit fogok mondani, vagy kérdezni. Nem gondoltam ennyire át mindent. Jó... igazából nagyon nem gondoltam át ezt az egészet.
- Szerintem, ha félni kellene attól, hogy rossz útra lépsz, akkor most nem aggódnál e miatt. Aki igazán rossz az nem gondolkodik rajta, hogy mi van, ha rossz dolgot tesz, te viszont azért aggódsz, hogy ártasz másnak. Én nem félek attól, hogy rossz lennél. - akármennyire is vandálkodott. Sok fiatal van, aki csak úgy dacból, vagy lázadásból csinálok olyasmit, amit megbánt és az, hogy a szülei halála után befelé fordult... nem olyan rémes dolog. Szerintem más is megteszi, biztosan rám is iszonyatosan hatna, ha elveszíteném a családomat és én se tudnám kezelni, érthető ha neki se ment. - Inkább úgy értem nem véletlenül lettél ilyen, ahogyan én sem. Segíthetek azoknak a lányoknak és te segíthetsz nekem. Talán nem véletlenül alakult így és már azt is tudjuk, hogy az idegesség hozza elő a képességedet, tehát vissza tudod fogni, csak gyakorolni kell. - én legalábbis így vélem, hiszen az én képességem is egyelőre még gyakorta csapong, de nem mindig, csak ha valami kellemetlen él, mondjuk rosszul érzem magamat, vagy pedig ideges vagyok. Ez nála is itt így lehet, hiszen olyankor nem tudunk mást se kontrollálni. Van aki dadog, ha ideges, más pedig izzadni kezd, mindenkinél más. De nem erőltetem, nem próbálom meg győzködni őt, mi értelme lenne? Rendes fiú, szerintem tényleg az, kedves is, nem kellene ilyen rosszul éreznie magát folyton, de... nem fogom tudni őt most így hirtelen meggyőzni, az is biztos. Az is kész csoda, hogy rá tudom venni, hogy megpróbálja a tűzhelyes akciót és még sikerül is neki és engem véd utána, amikor attól fél, hogy baj lehet belőle. Na erről beszélek, nem rossz ő és nem is hinném, hogy bármikor is rossz útra lépne. Nem erőltetem azt sem, hogy maradjon, örülök neki, hogy végülis megcsinálta, foglalkozom a levessel, csak akkor nézek fel, amikor meghallom a fürdőszoba felőli koppanást, aztán a hangos felkiáltást is. Azonnal moccanok és lejjebb veszem a gázt, nehogy ha komoly baj van, akkor mondjuk elforrjon a víz mire visszaérek.
- Jól vagy? - ez már az ajtóban állva hangzik el tőlem. Kopogtatok, de nem nyitok be, nem akarom még jobban ráhozni a frászt, vagy tudom is én, hogy mi történt bent, de ha nem válaszol, vagy baj van, akkor tuti, hogy benyitok, hogy segítsek neki. Remélem, hogy nem csúszott el. Olyan sok vizet csak nem fröcsögtettem ki és azóta azért már eltelt egy idő, fel is száradhatott.

♫ Same old war ♫ ♦️ Ruha ♦️ Menni fog az! :alllove:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Pént. 15 Jan. - 2:22


Felicity & Bellamy

- Mintha csak a nővéremet hallanám – csóválom meg fejem egy szelíd mosollyal.– Csak neki ténylegesen van egy öccse – nevetek fel szórakozottan. Nem zárom ki a tényt, hogy gondoskodó és talán még tehetsége is van a gyógyításhoz, szimplán a mai katasztrófasorozat után kételkedek a képességeiben vagy talán a saját tűrőképességemben. Sajnos a bögrerobbantás is egy olyan lépés volt tőlem, ami csak még inkább elrettent önmagamtól.
- Akkor talán van a furcsaságokban valami. Lehet mások is vannak, csak eddig ők is… tudod, rejtőzködve élnek, elvegyülnek. Azért kíváncsi lennék kik lehetnek, mert ha te is olyan vagy mint én –legalább részben-, akkor egész biztosan akadnak még páran szerte a világon.  – elmélkedek el egy pillanat erejéig. Ha van rá esély, akkor fel kell őket keresnünk, vagy… vagy valahogy a nyomukra bukkanni. Hiába próbál Felicity meggyőzni a képességem jó oldaláról, én még mindig csak azt a sötét, romlott véget látom. A rémálmok ugyan még nem kerültek elő, de lelki szemeim előtt már látom azt a Bellamy-t, aki milliókat tesz el láb alól. – Ez is több a semminél. – szólalok meg valamennyivel halkabban, ám szavaim ugyanolyan kíváncsisággal zengnek, mint korábban. Lehet hihetek neki, lehet hihetek abban, amit mond. Bármi is történjék, lesz egy végeredmény, amit vagy elkönyvelhetek pozitív, s igaz információként vagy csupán egy tréfaként. Ez utóbbit nem feltételezem róla. Elég bizonytalan és megszeppent, nem az a fajta lány, aki csak úgy a hasára üt és simán benyög valamit, ami épp az eszébe jut. Egyelőre még vannak kétségeim, de lassacskán, mialatt kimondja minden egyes érzelmemet, mely bennem tombol, meglepettséget produkál.
- Oké, nem rossz, de először biztosnak kell lennünk abban, hogy nem félreértés az egész. Észrevettem, hogy a képességem napról-napra erősödik, nehezebben tudom kontrollálni, a tévében látottak is kelthettek különös érzéseket benned, azért személyesen mindenképp le kellene tesztelni. Holnap, vagy a jövő héten megpróbálok kérni egy fogadóórát és beviszlek. Már ha a diri nem vágja el a torkomat a mosdóban történtekért. – húzom el számat egy kelletlen sziszegéssel társítva. Utáltam a suli igazgatót, mindig is egy felsőbbrendű, gerinctelen alaknak láttam, amióta leváltották Mr. Brown-t. Vele ellentétben a korábbi igazgatónk egy melegszívű ember volt, erre megkapjuk azt a hárpiát. Ja, ráadásként nő is, aki bármelyik pillanatban képes leharapni az ártatlan diákok fejét. Kész katasztrófa.
- Jó, de mi van ha rossz útra térek? Most még lehet békésen ülök itt és iszogatom a teá…mármint úgymond „teázgatunk”, de mi lesz később? Mi van, ha máshogy fogom látni a dolgokat és nem a segítségnyújtás lesz az első? Nem ismersz még úgy Felicity, ahogy én magamat. Mostanában bezárkózok, de korábban igazi vandál életet éltem. A szüleim elvesztése óta más vagyok, magamba fordulok, ártok másoknak a tudtom nélkül. Nem akarom, hogy ez várjon másokra is… - néhol feljebb emelem a hangomat mérgemben. Magamra vagyok dühös, amiért ilyen pocsék életem van és nem vagyok képes változtatni rajta. Nem tudok mit tenni, nem tudok gondolkodni, se a jó irányt választani. Gyáva vagyok, de mi mást tehetnék?– Valami, ami kiváltotta mindezt? – egy pillanatra elgondolkozok, s az előttem szanaszét lévő porcelándarabokra vezetem tekintetem. – Legelőször kórházba juttattam azt a srácot, miután a karórája belerobbant a kezébe. Egy csaj miatt volt, de ez lényegtelen – fejezem is be. Nem töltött el túlságosan békés érzésekkel, amikor rá gondoltam. Látta milyen vagyok, ez pedig még inkább felébresztette bennem a reménytelenséget. Mégis miért kellene neki egy olyan, mint én?
Elhallgatok. Néma csönd honol a konyhába ötvözve a hangos szuszogásommal, mely lassan lelassul.
- Így nem lehet élni Felicity… Én így nem… - fordítom el fejemet, s inkább a fal felé pillantok. Egyszerűen képtelen vagyok erről tovább beszélni. Fáj, hiába próbálok férfiként viselkedni, egyszerűen nem tudok. Nincs mellettem senki, a nővérem… Őt meg végképp nem akarom bántani, sem azt, hogy tudomást szerezzen erről. Félek, hogy megijedne, az meg az egyik legfájdalmasabb pillanat lenne az életemben.
Ezután lépek csak a tűzhelyhez és intézkedek a fazekat illetően. A mosolyára kapok egy kis önbizalmat, így egész tűrhető módon sikerül elvégeznem a célként kitűzött feladatot. Azért még elővigyázatosságból hátrébb rántom őt is, s valamelyest elé állok, hogy ha netán a darabok őt vennék célba.
Megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat, miután megbizonyosodtam róla, hogy a tűzhely békésen ácsorog ott egymagában. Helyes, nem történt semmi rossz. El is engedem a lány karját, majd kiadva úti célomat indulok el a fürdő felé. Becsukom magam mögött az ajtót, s hátamat a falapnak döntve hunyom le szemeimet. A légzésem fokozatosan rendeződik, a stressz is kezd köddé válni, mialatt felnyitom égkék szemeimet. A látvány, ami a radiátoron fogad nem kicsit rémiszt meg, ezáltal az ajtón lévő fogast sikeresen lefejelem, mely egy hangos koppanással szakad ki a helyéről és koppan a földön.– ÁU! – csupán ennyit sikerül a szokottnál is hangosabban, na meg mérgesen kiejtenem. A fehér neműk látványa még mindig jobban lesokkol, mint maga a fájdalom, mely fokozatosan nyilall a fejembe.

szószám: 785 ▼ zene: Ghost Townüzenet:  :bighappy:   

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Hétf. 11 Jan. - 16:22



Bellamy & Felicity



- Ha lenne egy öcsém biztos, hogy folyton pátyolgatnám. - mosolyodom el. Igaza van, született nővér vagyok, igazából mindenkivel szeretek törődni és foglalkozni, nem szokásom elhanyagolni az embereket, legalábbis ha engedik. Ő egy fokkal nehezebb eset, főleg hogy a vele való ismerkedésem is furán indult már csak azzal kezdve is ahogyan találkoztunk, aztán ez csak egyre fokozódott, ahogyan telt az idő, de ha azt nézzük akkor lassan sikerül megnyugodni mindkettőnknek és talán a káosz is csökkenni látszik, legalábbis a véletlen fajtája, mert a bögre robbantás azért még előkerül, de ez olyasmi, amire szükség van, hogy megmutassa, hogy mire képes és én nagyon értékelem, hogy megbízik bennem annyira így szinte ismeretlenül, hogy felfedje a titkát.
- Nem tudom, nem gyakoroltam sokat és őszintén szólva eddig én se vettem komolyan, de ha te ilyesmire képes vagy, akkor talán... - ez nálam is valami hasonló, de nem fejezem be a mondatot, csak a vállamat vonom meg. Na igen nehéz meggyőzni a másikat valami olyasmiről, amiben még te sem hiszel igazán és nálam pont erről van szó. Én magam sem vagyok biztos abban, hogy jól gondolkodom, és ez tényleg valamiféle képesség, akkor hogyan győzhetném meg őt az igazamról? Nem csoda, hogy ő se hisz nekem, bár ettől még rosszul esik. - Nem hiszem, hogy csak az segíthet neked, aki ért hozzá. Én érzem, hogy mikor izgulsz, tehát... tudok segíteni, hogy lehiggadj. - azt hiszem legalábbis. A hangom bizonytalanul cseng, de szeretnék segíteni, hiszen ő is segített nekem, és ezt mindenképpen jó lenne meghálálni valahogy. Hiszen adott most még ruhát is és még mindig nem tessékelt ki, hogy keressek valami szállodát és hagyjam végre békén.
- Igen, így gondolom. Hazudott a tévében, az egyértelmű és... Tudod az egész nem biztos, ezért nem mehettem a rendőrségre vele. - ezért pattantam fel egy repülőgépre és ezért jöttem ide egyedül. Ezért hazudtam életemben először a szüleimnek, hogy segíthessek, hogy megpróbáljam megmenteni azokat a lányokat és megakadályozni, hogy még többen tűnjenek el, még ha igazából esélyem sincs.
- Butaság, mindenki hibázik. Biztosan Superman is elrontott dolgokat gyerekként, vagy amikor nem tudott mindent megoldani egyszerre. Valami oka kell, hogy legyen, hogy ilyen vagy, mint nekem... azok a lányok. - túlgondolom mi? Szerinte biztosan így van, nem mindennek van oka, de én hiszek benne, hogy a dolgok nem véletlenül történnek, hanem okkal alakulnak úgy, ahogyan. Én hiszek abban, hogy a képességeink sem véletlenek, azért kaptuk őket, hogy jóra használjuk, miért ne lehetne így? Talán mi sem véletlenül futottunk össze, belebotolhattam volna olyanba is, aki nem segítőkész és kedves nem igaz?
- De talán nem tudod befolyásolni és könnyebb lenne elfogadnod. - halkan teszem csak hozzá, mert látom, hogy dühös és nem akarom, hogy a megjegyzésem olaj legyen a tűzre, szóval csak óvatosan. Inkább hagyom, hogy legalább megpróbálja. Már az is valami, hogy erre sikerült rábeszélnem, de tényleg túlságosan fél tőle, hogy nem fog sikerülni és pont ez a baj. Szint vibrál a levegő körülötte, legalábbis számomra a rettegéstől, hogy baj lesz, ezért megyek oda. Próbálom átragasztani rá a saját érzéseimet, hogy ne féljen, mert én se vélek. Amikor rám pillant még egy biztató mosolyt is kap. Elengedem, amikor már a tűz begyújtásával foglalkozik, csak akkor moccanok meg, amikor ő maga ragadja meg a karomat, hogy hátrébb húzzon. Lépek vele, ösztönösen, pedig én nem félek, hogy baj lesz.
- Látod, si... - került. A szó bennem ragad, mert ő olyan hirtelen távozik, hogy befejezni se nagyon van időm. Mégis elmosolyodom, hiszen sikerül neki, és talán ez is számít. Csak meg kellene értenie, hogy ő befolyásolja, ahhoz viszont nyugalom kell és koncentráció. Az pedig most eszembe sem jut, hogy talán a fürdőszobában hagyott ruháim nem lesznek majd rá éppenséggel a legjobb hatással, hiszen már így is sikeresen zavarba jött párszor. Na nem mintha pl. a metrón nem lettem volna én is pont ugyanígy ezzel, de mondjuk a vizes jelenetnek én nem voltam különösebben tudatában. Addig amíg távol van mindenesetre figyelem a vizet, hogy mikor forr fel és addig utána nézek a tésztának, ha kell, akkor összetöröm kisebbre, ha cérnametéltféle, ha nem akkor csak előkészítem, hogy könnyebb legyen beletenni, ha pedig felforr a víz, amíg ő távol van, akkor mehet bele a húsleveskocka és a tészta is.

♫ Same old war ♫ ♦️ Ruha ♦️ Menni fog az! :alllove:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Vas. 10 Jan. - 4:23


Felicity & Bellamy

Nagyra értékelem, amiért eddig még nem menekült el, és valamelyest örülök is annak, hogy ilyen szinten jöttek össze a dolgaink. Aranyos csaj és ha nem a vizes ruhákkal lettünk volna elfoglalva, na meg én a képességemmel, amit még mindig nagy erőkkel rejtegetek, egészen a bögre szétroppantásának pillanatáig.
- Titkon kiderül, hogy egy született nővér vagy. – mosolyodok el egy szellemes mondat után. Bízok benne, amúgy sem tűnik olyan lánynak, aki olyan béna lenne a háztartással kapcsolatos dolgokban. Jó, a ma történtek után lehet badarság lenne ilyet állítani, mert tény és való, a mai sorozatos balszerencse kicsit sem volt kellemes és akkor még megszórjuk ezt egy csodálatos megfázással… Fú, hát remélem a levessel sem mérgez meg, vagy történik ennél is rosszabb, mert az életből bármit kinézek. Az élet olyan  pofonokat tud adni, hogy csak na, szóval nagyon remélem a mai napon már sikerült kiszórakoznia magát.
- Azért tudsz segíteni ezzel másokon? Mármint, ha valakit bánt valami, akkor érzed és segítesz vagy hogy működik? – érdeklődve ülök feljebb. Nagyon is érdekel, itt a végén ki is derül, hogy talán olyan, mint én, kivéve a morbidabb részleteket. Ő amolyan őrangyal, én pedig egy egyszerű pusztító vagyok, aki másokban tesz kárt. – Aha, persze, ha nem a lehetetlent kérem, bár ezt kétlem. – bátorító mosoly terül szét arcomon. Persze legbelül még mindig sebzett és aggódó vagyok magammal szemben. Szinte bele is trafál minden egyes érzelembe, ami bennem kavarog. Egy pillanatig csak némán nézek rá, elmélyülve gondolataimban, s abban, amit az imént mondott. Meg kellene tanulnom… Igen, de hogyan? És ez… Mégis hogy a francba képes így kitalálni mindent? Nem hinném, hogy csak a hasára ütött. Nem. Ez ennél több. – Nem ismerek más robbantgató őrültet, szóval ez a tanulósdi nem lesz egyszerű. Téged még se kérhetlek meg, hisz’ nem hinném, hogy ebben olyan jártas lennél…egyrészt…másrészről nem akarok kárt tenni benned vagy másokban… – sóhajtok fel reménytelenül. Mindenesetre nagyon is meggyőz engem a képessége kapcsán, teljesen úgy veszem, mintha ez természetes lenne. – De legyen, elhiszem neked. Képes vagy mások érzelmeit észrevenni. És akkor… valóban. Azok a lányok veszélyben vannak és úgy gondolod Fishernek köze van a dologhoz? – vonom fel szemöldökömet gyanús pillantásokkal méregetve őt. Nem ellene irányul, sokkal inkább Fisher személye felé, aki mindeddig szép csendben megbújhatott a suli falai között a tanári posztot betöltve.
- Csak tudod. Hiába segítek másoknak, ha egy valaki szörnyetegként tekint rám és elterjeszti azt a szörnyűséget, amit tettem… - itt elhalkulok. Kedves dolog, hogy ennyire próbál segíteni és helyrerántani, de én és Superman kb annyira hasonlítunk, mint víz és tűz. Én robbantok ő meg… Életeket ment. Tudom, fejleszthetném és megtanulhatnám kontrollálni, de mi értelme lenne, ha van rá olyan módszer, amivel meg lehet szűntetni? Ha nincs is köztudatban, én fel akarok keresni valakit, aki képes lenne normálissá tenni. A laborok és egyebek viszont szóba se jöhetnek addig, ameddig nem bizonyosodok meg arról, hogy minden biztonságos. Az kéne még, hogy lemásoljanak, vagy megöljenek.
- Nem olyan nehéz elhagyni a félelmet. Amióta megjelent ez a… ez az erő. Azóta nem tudok vele mit kezdeni. Túlságosan új és egyre csak erősödik. Én ezt… én ezt nem akarom. – a végére kissé feszültebbé válik a hangom. Dühös vagyok. Dühös magamra, amiért nem vagyok képes helyrehozni magam, amiért így kell élnem, de legfőképp erre az erőre, amit nem tudok még hogy mi, de meg akarok szabadulni tőle. Most is a vízzel teli edénnyel próbálok valamit kezdeni. Remegek és izzadok, hiába terelem el gondolataimat a robbantás felől. Egy pillanatra összerezzenek, amikor megérzem Felicity kezét a sajátomén. Oldalra pillantok egy kissé meglepődött tekintettel. – O-oké… - nyelek egyet egy mély lélegzetvétel után, majd visszatérve az edényre emelem fel, s rakom a tűzhelyre. A következő mozdulatsor pedig a tűzhely beizzítása. Elcsavarom az egyik tekerőt, végül egy hirtelen lépést teszek hátra. Felicityt is hátrébb húzva, csak hogy távol legyünk az esetleges robbanásveszélytől.
- Öhm. Jó. Asszem’ megmosom az arcom. – engedem el a lány karját. Ez a manőver bőven elég volt egy napra. Irányt is váltok a fürdő felé menetközben felkapva a hőn szeretett sütőkesztyűimet.

szószám: 658 ▼ zene: Ghost Townüzenet: "Do you think that i will be normal again?"  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Vas. 3 Jan. - 21:18



Bellamy & Felicity



Egyszerűen süt belőle, hogy milyen elveszett és tudom, hogy azért vagyok most itt, hogy azokon a lányokon segítsek, de miért ne járna mindenkinek pont ugyanúgy a segítség? Ő is rászorul, ez süt róla, hiszen meg van ijedve önmagától, a világtól, a következményeitől annak, amire képes. Teljes mértékben megértem, hogy ez neki nagyon nehéz lehet, de ha bezárkózik attól biztos, hogy nem lesz jobb neki. Én csak remélem, hogy tudok egy kicsit javítani a helyzetén, bár sajnos tény, hogy ma épp én hoztam a legtöbb bajt a fejére, de e miatt meg aztán főleg úgy érzem, hogy muszáj segítenem. Mindegy, hogy csak a levessel, vagy akármivel, de akkor jobban érezném magamat.
- Jól van, de lázat is mérek bármikor, profi vagyok benne! - na jó nem, kissé túlzok, hiszen nincs testvérem és anya mindig mellettem volt, amikor beteg voltam, de kisebb koromban levakarhatatlan voltam és ha apát elkapta valami, akkor mindig én voltam az, aki őrködött mellette, mint valami jó tündér. Ettől mindig sokkal gyorsabban meggyógyult, ő legalábbis ezt mondta. Persze mostanra már tudom, hogy valószínűleg anya levesétől és a gyógyszerektől jött rendbe gyorsan, de én akkor olyan fiatalon elhittem neki azt, hogy azért jött rendbe, mert én vigyáztam rá és erőt adtam neki, hogy minél előbb meggyógyulhasson. A gyerekek sok mindent elhisznek és az én pozitív hozzáállásom a világhoz azóta se csökkent szerencsére. Épp ezért vagyok most itt és ezért nem tántorít el az sem, hogy Bellamy veszélyesnek gondolja magát. Mégis rosszul esik, hogy láthatóan el se nagyon hiszi nekem, hogy mire vagyok képes. Én nem kételkedtem volna benne. Nem csoda, hogy még senkinek se beszéltem erről.
- Ennek is van értéke, csak más, mint ha az ember szuperhős. - az érzelmek fontosak, hogy átérezd mit érez a másik, annak is ugyanúgy van haszna és azért visszatér a mosolyom, amikor kicsit előre hajol, és úgy fest mégis csak érdeklődik, ez is valami. - Hogy most? - nem bizonytalanodom el, csak meglep, hogy most azonnal kellene bizonyítanom, főleg amikor ilyen zavaros érzelmi állapotban van. - Sok minden van most benned, kíváncsi vagy, ha jól sejtem arra, hogy tényleg képes vagyok-e erre és közben nem múlt el az aggodalmad sem, amit már jó ideje érzek. Túl sok mindentől félsz Bellamy. Meg kellene tanulnod a dolgok jó oldalát nézni, úgy sokkal könnyebb, így szétfeszít a folyamatos feszültség. - szépen sorolom mindazt, amit érzek és gondolok, bár nem vagyok még ebben profi, de igyekszem, hátha így tényleg elhiszi majd nekem. Örülnék, mert nem hazudtam és jó lenne, ha ezt ő is elhinné, mert én sem kételkedtem a szavában akkor sem, amikor nem árulta el a csaplerobbanás dolgot, pedig akkor is ott motoszkált bennem a halvány érzés, hogy nem mond igazat.
- Oh hát... ezt sajnálom, de biztosan nem volt szándékos és pont ezért kell megtanulod kezelni, hogy ne okozzon bajt. Biztosan... Superman is megijedt az elején az erejétől, de aztán megtanulta kezelni és rengeteg embernek segített vele. - tudom-tudom ezt majd megint túlzásnak fogja vélni, hogy ő nem Superman, de ő is képes valamire, amit igenis megpróbálhat jóra használni. Nem hiszem, hogy ne tanulhatná meg kezelni. Ez olyan, mint amikor egy kisgyerek rájön, hogy tud járni, de időbe telik mire azt is megtanulja, hogyan menjen ügyesen, hogyan szaladjon úgy, hogy ne essen el, vagy verje le a nagyi kedvenc vázáját. A szavaira csak elmosolyodom, hogy lássa bízom benne, nem fogja felrobbantani a konyhát, nem lesz semmi baj, bízom benne.
- Pont ez a baj, nem kellene félned tőle. - az idegesség sok mindent megakadályoz. Ha egy fontos dolgozatra készülsz akkor se segít, ha már előre attól félsz, hogy nem fog sikerülni, akkor nem is fog. Nem figyelem látványosan, amikor leveszi a kesztyűt, de amikor megpróbálkozik és láthatóan szinte már remeg, izzad és majdhogynem mellbe vág az a mennyiségű félsz, amit érzek belőle, na ezt már nem tudom figyelmen kívül hagyni. Gondolkodás nélkül lépek oda mellé és ráteszem az egyik kezemet az övére, amelyikkel a vízzel teli edényt szorítja. - Nem lesz semmi baj, csak bízz bennem és magadban. Én bízom benned. - csendes szavak, egészen lágyan beszélek, mint amikor anya próbálja a lelket tartani bennem egy nehéz nap előtt. Sikerülni fog neki, nem olyan rettenetes feladat ez, csak meg kell nyugodnia hozzá. Az idegeskedés nem segít.

♫ Same old war ♫ ♦️ Ruha ♦️ Menni fog az! :alllove:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Szomb. 2 Jan. - 6:08


Felicity & Bellamy

A csap lerobbantása csak hab az egész tetején. Gondot okoztam, megint, amit nem tudok helyrehozni, vagy csak félek beismerni, hogy az a csap nem magától robbant le. Mégis ki hinne nekem? Ha el is hinnék, bedugnának valami elmegyógyintézetbe, ahol gyógyszerekkel tömnének, vagy rosszabb. Kísérleteket végeznének a tököm tudja milyen dilidokik, akik abból szerzik a pénzüket, hogy mindenféle különleges lényt boncolnak. Azt nem tudom, én mi vagyok pontosan, de elég borzasztó ahhoz, hogy egy pusztító szörnyeteg legyek. Ezért zárkózok el még a nővéremtől is, s most, hogy Felicity is itt van… Nem olyan egyszerű bevallani mindazt, amiért olyan vagyok, amilyen. Hisz’ én se tudom mi ez az egész. Egyáltalán nem.
- Köszi, nagyon rendes vagy meg minden, de nem szükséges ilyen sokat tenned értem. A leves bőven elég, a lázméregetés és pokróccal való közlekedés azt hiszem nem lesz gond. – egy erőltetett vigyor. Sose szerettem beteg lenni, amikor kicsi voltam, akkor is mindig a nővérem ült mellettem és ápolgatott, ellenben anyu levesét és teáit megállás nélkül ittam. Imádtam mindent amit főzött, talán azóta a nap óta nem is eszek normális főtt ételt, vagy legalábbis nagyon nehezen nyomom le a torkomon. Nincs meg az az íze, mint anyám főztjének, valahogy nem érzem benne mindazt, aminek benne kell lennie. Ezért is vannak apró kétségeim Felicity levesét illetően, amit nem fogok visszautasítani, hátha egy jobb recept alapján oldja majd meg és felfedezhetek egy új ízt.
- Elhiszem csak… Azt hittem valami szuperhősös képességgel áldott meg a sors, ez az érzelmes dolog nálam furcsa. Ízlések és pofonok, de akkor próbáljuk ki. – ülök fel a széken határozott szemekkel meredve rá. Még az asztalra is támaszkodok, hogy közelebb kerüljek hozzá. – Halljuk. Milyen hangulatom van most? – érdeklődve mosolyodok el. Kíváncsi vagyok, emellett lelkes is. Egy apró reménysugár azért betalált, hátha van esély arra, hogy hasonló, mint én. Csak épp nem egy szörnyeteg kiszerelésében, aki semmi másra sem képes, csak a pusztításra. Némán várom tehát a válaszát, legyen az jó, akár rossz, hinni szeretnék neki. Emellett aggódok önmagam miatt. Az imént mutatott bögrerobbantás nem olyan hétköznapi és kedves dolog, amit előszeretettel mutogatunk gyerekeknek. Sőt… Inkább olyan, amit mások ellen lehet fordítani vagy… Nem tudom, de eddig csak a negatív ötletek jutottak az eszembe. Valahogy elvakított és elhomályosította az elmémet a rombolás tudata, amit nem tudok megfékezni.
- Hogy ne kezelhetném rettenetesnek, ha már ártottam valakinek? Kórházba került…. Miattam. – nyelek egyet reményvesztett arccal. Tekintetemet inkább a mellettünk helyezkedő falra vezetem, pusztán azért, mert képtelen vagyok fenntartani a szemkontaktust. A kezeimet nem tudom odébb húzni, erőszakos meg nem akarok lenni, ezért marad a korábbi ötletem. Nem értem miért szeretne ennyire kiállni amellett, hogy én egy kedves és rendes srác vagyok… Mégis miből gondolja ezt? Lehetnék más is, simán… Ha egyszer eldurran az agyam, mert már nem bírom, akkor is így tekintene rám? Kétlem. De ezt én nem akarom átélni. Egyetlen percét sem.
- Jó… Megpróbálom, de ha felrobban a konyha nem vállalok felelősséget. – morgom kelletlen grimasszal. Ami persze nem igaz. A következményeket így is úgyis nekem kell elintéznem, nem varrhatom ezt is a nyakába. Épp elég az, hogy ennyire igyekszik segíteni nekem. Ő az első, akiben tényleg megbízok annyira, hogy ezt a terhet is átadhassam. Furcsa nem? A szendvics mikre nem képes.
- Fogalmam sincs. Eddig mindig a negatív oldal ugrott be, amikor csak rombolok és ártok. Ezért sem kezdtem el komolyabban fejlesztgetni és próbálgatni a képességem. – vonok vállat. Annyira nem is érdekelt, sokkal inkább megszabadulni akartam tőle. – Akkor essünk túl rajta. – sóhajtok fel. Most kivételesen a kesztyűket az asztalon hagyom, s csak utána állok fel a helyemről. A tűzhely elé lépek, kissé remegő kezekkel nyúlok a vízzel teli edény felé. Csak szép lassan, óvatosan érintem meg a fülét mutatóujjammal, s tovább haladva jobb kezemmel finoman ráfogok arra. A bal is követi ezt a manővert. Nem kicsit stresszelek, még a hideg verejték is lever, így gyöngyöző homlokkal próbálom fenntartani a koncentrációmat.

szószám: 639 ▼ zene: Ghost Townüzenet: "Do you think that i will be normal again?"  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Kedd 29 Dec. - 21:22



Bellamy & Felicity



Oh hát én pedig simán magamra vállalom a mai nap káoszát, tényleg. Ebből azért sok mindent én okoztam, bár legalább mint kiderült a csapot nem én robbantottam le a helyéről, ez megnyugtató... lenne, ha nem lenne még e miatt is még rosszabb neki. Megértem ezek után azt is, hogy kissé elutasító a főzési ajánlatom iránt. Hát igen, talán egy ilyen képességgel én is más lennék, no meg neki a tetejében még szülei sincsenek, míg az én életem alapvetően szép és jó és valahogy soha sem voltak komoly nagy gondjaim. Nem lehet egy szavam sem és nem is kellene erőltetnem, hogy elfogadja a segítségemet, de azt hiszem pont ezért teszem. Nem akarom, hogy rossz legyen neki, mivel segített nekem és egyértelműen úgy látom, hogy kedves srác, nem olyan veszélyes, vagy rossz, mint aminek kissé beállítja magát, csak valahogy ezt neki is el kellene fogadnia és akkor a nővérével is jobban kijönne, ha nem zárkózna el tőle ennyire.
- Lehet és majd segítek, hogy minél előbb jobban legyél, ha tudok. - biztató mosolyt vetek még rá. Ha ne is menjek le a boltba, attól még tudok neki segíteni szerintem, a leves is jó lehet, ha más nem, hát akkor már tudom hol lakik és beadok valamit holnap, de már kitette a szűrömet, bár persze ahhoz előbb meg kellene száradnia a ruháimnak, mert nem hiszem, hogy szeretné, hogy még a nővére cuccait is elvigyem innen, abból a végén csak még nagyobb baja lenne. Az edény témára bólintok, szerintem meg fogom találni, majd kicsit körülnézek és meg lesz, és talán még tésztát is találok majd.
- Szóval nem hiszed el, ez a lényeg. - azért egy halk sóhajt hallatok. Talán én vagyok túlságosan nyitott, nem tudom, de én azért hinnék neki, nem feltételezném, hogy hazudik, vagy csak baj van a fejével, de ez az én bajom igaz? Nem kellene túlságosan őszintének lennem, pont e miatt nem mertem eddig még senkinek sem elmondani, hogy mi a helyzet velem, mert pont attól tartottam nem hinnék el és én nem tudok olyan bemutatót tartani, mint amit ő, a bögre felrobbantásával, bár én akkor is hinnék neki, ha nem mutatta volna meg, hogy mire képes. Hát igen, nem vagyunk egyformák.
- És ha nem kezeled olyan rettenetesnek, mint aminek most véled? Tudom, hogy nehéz, de... - nem, akkor sem hagyom, hogy elhúzza a kezét. Segíteni szeretnék neki, de tényleg, mert úgy érzem, hogy megérdemli és látom rajta, hogy mennyire ki van szegény akadna, mennyire rémes a helyzet. Lehet, hogy nem tudok változtatni rajta, de legalább megpróbálhatnám és mielőtt másodszor is elhúzhatná a kezét én magam állok fel. Tényleg kedves srác, csak nem szabadna ennyire félnie önmagától. Keresgélek inkább edényt és persze az útmutatása alapján húsleveskockát és tésztát. Végül is egész jól alakul a dolog, sikerül sok mindent találni, egészen rendben van minden, bár tény, hogy először a csaphoz kell lépnem, hogy szépen elmossam az edényt, mert van rajta egy kisebb rétegnyi por. Valószínűleg nem túl gyakran szoktak itthon főzni.
- Hát vedd azt, amelyiket kevésbé gondolod rossznak. Úgy tudom nem vagyok örült, viszont... tudom, hogy milyen pocsékul vagy és szeretném, ha jobban lennél. - kihat rám mások rossz kedve, érzem, átérzem, még ha nem is hiszi el és szeretnék segíteni neki, hogy jobban legyen. Ez nem olyan lehetetlen azért igaz? Mondhatja ezt naivitásnak is, de szimplán csak nem akarok negatívan hozzáállni, mert biztosan pont erre számít másoktól is, legalább megmutatom neki hogy ok nélkül fél ennyire.
- Megértem, de... mi lenne, ha jóra is használhatnád? Tudod... beszorul valaki egy épület alá vagy ilyesmi. - közben persze az edénybe víz is kerül és szépen pakolok tovább, hogy meggyújtsam a gázt. Nem várom el tőle, hogy segítsen, főleg hogy kesztyűben nehéz megcsinálni a dolgokat, főleg az aprókat, mint a leveskocka, de mondjuk a vízzel teli edényt szándékosan nem teszem azonnal a tűzre. Ki tudja... talán megpróbálja és már az is valami, még ha kesztyűben is teszi.

♫ Same old war ♫ ♦️ Ruha ♦️ Éljen a pulcsi! :alllove:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Logan Lerman
Hozzászólások száma : 47
Kor : 18



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Vas. 27 Dec. - 5:45


Felicity & Bellamy

Ok és okozat. Nincs okom arra, hogy másokat hibáztassak, amiért éppenséggel a mai napon sikerült rosszkor rossz helyen lennem. Ezt mondhatnánk akár karmának is, hisz’ az újdonsült képességemnek hála a viselkedésem negatív irányba változott. Főleg a barátaimmal szemben vagyok kegyetlenül bunkó és elutasító, ezzel szemben pedig a mai nap alkalmával meg is kaptam a magamét. Kösz szépen élet, úgy néz ki a világon senki mással nem tudsz ennyire kitolni, csak velem. Nem volt elég? A sorozatos zavarba ejtő vagy épp kínos helyzetek kezdenek teljesen kikészíteni, a sütőkesztyűs próbálkozásom meg még inkább elkanyarodik egy kissé röhejes irányba.
- Majd máskor, de ne vedd zokon. – egy halovány mosolyt ejtek felé a korábbi nevetést elfojtva. Nem kellene ennyire megalázóan viselkednem, még a végén a mai jótetteimet teszem tönkre és ezzel együtt egy lány társaságát utasítom el. A levesnek alapjáraton nagyon örülnék, egy ilyen lehetőséget pedig kár lenne kihagyni. A nővérem se főz túl sokat itthon, a suliban is csak az az undorító konyhai kosztot vágják a tálcádra, így inkább örülnöm kéne, hogy egyáltalán kapok valami főtt ételt. Főleg egy csajtól… Azóta a nap óta, ami bő egy hete történhetett, egyszerűen képtelen vagyok a régi első szerelemnek nevezhető csajra nézni. Még csak megszólítani se merem, így Felicity társasága is eléggé feszélyez. Sose voltam bátor lányok körében, csupán nagy volt a szám és simán hangoztattam értelmetlen dolgokat magamról vagy épp az idióta haverjaimról.
- Ki tudja, lehet csak valami futó vírus, ami most jött ki rajtam. – vonok vállat nemes egyszerűséggel. Nem izgulok rá a dologra, annyi a lényeg, hogy a nővérem ne jöjjön rá a betegségemre, onnantól kezdve sima ügy lesz. – Öööö. Ja. A tűzhely melletti szekrényben jobbra. Elvileg valahova hátulra be van csúsztatva. – adom az infót az edényről, mert azért akad egy pár az öröklött cuccokból. Anyu mindig is szeretett főzni ránk, egy rakatnyi edény és főzőeszköz maradt ránk tőle, amit a mai napig a szekrényekben tárolunk. Egyes darabok évek óta nincsenek használva, így aztán lehet egy kis por megragadt rajtuk.
- Nos. Eléggé meseszerűnek tűnik. – ismerem el. Vagy épp olyannak hangzik, mintha az elmegyógyról szökött volna, amiért hangokat hall. Aztán meg ki tudja. Lehet, hogy démonok költöztek belé, papot kell hívni, stb. Legalábbis egy egyszerű ember valami ilyesmit cselekedne, ha netán ilyen furcsaságokat hallana valakitől. Valamennyire megértem őt és képes vagyok azonosulni azzal a furcsa érzéssel, miszerint senki sem hisz nekem és őrültnek tart. Fogalmam sincs, hogy vajon ő is olyan, mint én, vagy, hogy mi is ő pontosan. De hiszek neki, csak épp ezt nem vallom be. A tekintetem ettől függetlenül továbbra is érdeklődéssel megtelve csillog és vizslatja azokat a kék szemeket. Végül egy mély levegő és felkészülés a következőkre. Nem kalkuláltam bele ilyesmit a mai napba, ezért is érzem úgy, hogy valami rossz fog történni. Valami félelmetes, amitől én magam is rettegek, holott én magam vagyok az okozója. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy mi történik velem és ez az, amiért legszívesebben elmenekülnék mindentől. Valahová messzire, de a mostani helyzetem máshogy alakul. Az áldozat jelenleg a ripityára tört bögre az, ami leköti a figyelmemet, majd a velem szemben helyezkedő alak, akire először csak félve vetek egy pillantást.
- Ő csak… Ő nem akar engem elveszíteni. Ezzel tisztában vagyok, de ha végleg így maradok… Csak akad valami ellenszer vagy gyógyszer erre a… furcsa erőre. Nem? – kissé értetlen fejet vágok, amikor az elhúzódásom után is megérzem vékony ujjait a kezeimen. Ez valamelyest melegséggel tölt el és egy kicsit meg is nyugtat a tudat, hogy ő nem fél, vagy legalábbis nagyon jól mutatja ki azt, hogy semmi oka nincs a rettegésre. Mikor valamit szétrobbantok, mindig ott lebeg előttem annak a srácnak az arca. Az a fájdalmas tekintet és vércseppektől foltos homlok. Majd a keze… Az óra által szétroncsolt kéz, én… nem akarom ezt. Mire ijedtemben kapnám el kezem, ő feláll és a kesztyűért lép. Kíváncsi szemekkel követem mozdulatait, a következő kérdésére pedig egyelőre csak némán pislogok fel rá és érdeklődve fürkészem arcát. Tényleg ennyire lazán kezeli a dolgot? Abszolút nem erre számítottam, de… ez jó, nem?
- Ö…. Ja. Izé. Alsó szekrény, jobb oldali rész. A tészta és húsleveskocka elviekben a felső polc a tűzhelyen. Asszem… - teszem hozzá kissé bátrabban, mialatt a kesztyűkért nyúlnék. Be kéne szereznem valami kesztyűt, ami nem néz ki ennyire gázul, de azért mégis ad egy kis védelmet, ha netán robbantgatásba fognék.
- Most nem tudom eldönteni, hogy szimplán őrült vagy, vagy naiv. – ingatom fejem egy sóhajtással egybe kötve. Ha tényleg azt várja el tőlem, hogy edényeket és kést fogdossak, akkor nagyon is van okom az ellenállásra. – Miért akarnám fejleszteni? Jó… Max egy kis kontroll jó lenne, de én… meg akarok ettől szabadulni. – közlöm jelenlegi álláspontomat ezzel a képességesdivel kapcsolatban.

szószám: 770 ▼ zene: Ghost Townüzenet: "Do you think that i will be normal again?"  

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ♡ Gabriella Wilde
Hozzászólások száma : 62
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   Kedd 8 Dec. - 15:59



Bellamy & Felicity



Úgy érzem, hogy tényleg én voltam az, aki totál tönkretette a napját, pedig nem volt szándékos és nem szokott velem ilyesmi történni. Mintha csak tényleg a világegyetem is arra próbálna rávilágítani, hogy nem kellene itt lennem és nem kellett volna eljönnöm otthonról, de akkor sem érdekel. Azok a lányok bajban vannak és talán meg is hal majd újra valaki. Elég már az, ami volt, már találtam egy hullát, még a tv-ben is rémes volt látni a feketével letakart lányt, nem akarom, hogy újra ilyet lássak, ha van esély, hogy segíthetek. Akkor sem, ha az egész mindenség ellenem van ezekkel a sorozatos katasztrófákkal. Persze ettől még most az elsődleges dolgom az, hogy segítsek Bellamy-nak, mert azokkal a kesztyűkkel szegény iszonyat ügyetlennek néz ki.
- Jól van, akkor mondjuk kicsit körülnézek, hátha találok valami használhatót még. - azt hiszem igaza van és nem veszem zokon a szavait, bár tőlem csak mosoly érkezik a nevetésére, de látszik, hogy nem bántódtam meg. Teljesen jogos és igaza van, a mai nap után nem lenne meglepő, ha még a lift is ellenem lenne, kész csoda, hogy feljutottunk ide beakadás nélkül, vagy hogy nem romlott el a metró, csak a tömeg volt iszonyatosan nagy. Én már semmin sem lepődnék meg és úgy fest, hogy ő sem, de ettől még a leves tényleg jót tenne neki, ha más nem, akkor csak a forró íz a fűszerekkel és talán találok egy kis tésztát, legalábbis ebben azért reménykedem.
- Lehet, hogy már eleve motoszkált benned valami és ez már csak rátett egy lapáttal, de azért sajnálom. Edényetek azért van igaz? - na arra azért szükség lenne, még ha nincs is itthon más hozzávaló, vagy mondjuk hús, pedig úgy lenne az igazi. A kesztyűk is azért kelleni fognak, de egyelőre még tényleg tudni szeretném, hogy miért vannak rajta, de úgy egyeztünk meg, hogy én kezdek és én kezdem is.
- Nem hiszel nekem igaz? - érdeklődő a tekintete, aztán mégis kétkedőbe megy át, mintha egy pillanatra elhinné nekem, amit mondom, hogy igenis átérzem, amit mások éreznek, de aztán változik. Azt hiszem nem hisz nekem. Hát csoda, hogy nem mondtam el a szüleimnek sem? Ők se hitték volna el, pedig Bellamy más. Ő maga sem tűnik átlagosnak, főleg ha attól fél, hogy félni fogok tőle, pedig nem vagyok olyan ilyedős és ha nem azt akarná bejelenteni, hogy ő rabolta el azokat a lányokat, akkor okom se lenne rá. azért az tényleg meglep, amit mutat a bögrével, hiszen simán darabokra törik és csak úgy repülnek szerte-szét a darabok, nekem pedig pislogni is alig van időm. Ezt tényleg ő csinálta és a csapot is, de én ettől még nem félek. Segített nekem, nem tenne szándékosan rosszat senkivel és ez az, ami számít, nem az, hogy mire képes, ha nem tudja kontrollálni, azt is meg lehet tanulni nem? Mint... mint valami szuperhős, vagy mint Hulk.
- Értem én... és megértem, de ha félsz attól nem lesz jobb. A nővérednek fontos vagyok, szeret téged, én nem hiszem, hogy ne tudná kezelni. Bíznod kellene benne és... magadban is. - nem hagyom neki, csak azért is a keze után nyúlok, akármennyire is visszahúzza azt. Hiába, akkor is megfogom, hogy lássa, hogy nem félek tőle és hogy nem bánt. Szétrobbant egy bögrét, de ennek is biztosan van előjele és biztosan tudnám, ha velem is azt akarná tenni... nem? És nem szabad félnie attól, ami, hiszen pont hogy e miatt nem tudja kezelni és uralni és nem jó, hogy fél mindentől és mindenkitől, ez így... rémes. Csak akkor engedem el a kezét, ha már nem erőlteti azt, hogy ő maga húzza el és akkor is csak azért, hogy felálljak és a kesztyűért nyújtsam a kezemet.
- szóval hol tartotok edényeket? És hol van az a húsleveskocka? Lehet, hogy tésztát is találok. - nem ez nem fogja elrontani a napot még jobban. Akkor is valahogy azt szeretném, ha jobban érezné magát és megértené, hogy nem olyan rémes a helyzet. Lehet hogy én látok mindent mindig túlságosan pozitívan, de igenis hiszek abban, hogy a dolgok jobban is alakulhatnak. - És te is segítesz nekem és... majd gyakorolsz, miért ne lehetne azzal fejleszteni? - valamire képes, amit nem ismer és nem ért, de megpróbálhatja megismerni és megérteni. Az ember gyerekként még sok mindent nem fog fel, hogy mi mennyire törékeny, vagy sem, a babák képeske ráharapni az üvegpohárra is, de idővel megtanuljuk, hogy nem szabad, hogy van amit óvatosan kell megfogni, ő miért ne tanulhatná meg ezt?

♫ Same old war ♫ ♦️ Ruha ♦️ Éljen a pulcsi! :alllove:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Bellamy & Felicity - Koccanás   

Vissza az elejére Go down
 
Bellamy & Felicity - Koccanás
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
 Similar topics
-
» Felicity Smoak

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-