we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Today at 9:04

Utak, ösvények
by Nathan Jones
Vas. 17 Szept. - 13:42

Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Vas. 17 Szept. - 10:10

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Pént. 15 Szept. - 18:39

Elkészültem az Előtörténetemmel!
by Sarah Morgen
Csüt. 14 Szept. - 15:17

Sarah Morgen
by Sarah Morgen
Csüt. 14 Szept. - 10:39

Adler nyaraló
by Aaron Adler
Vas. 3 Szept. - 19:52

Top posting users this month
Sarah Morgen
 
Aaron Adler
 
Rashid El-Attar
 
Emma Frost
 
Ryan Bane
 
Shosanna Webber
 
Yetta Marcerez
 
Jean Grey
 
Wilmer Murtaugh
 
Kieran Boomer
 
i'm here





Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Alysa Tate

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Magánzárkák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Magánzárkák   Kedd 1 Szept. - 10:04

First topic message reminder :


Magánzárkák

Olyan börtönt idéző zárkák, ahol maximum néhány fő 1-3 található egyszerre. Ide akkor kerül valaki, ha problémás lenne a kinti ketrecekben tartani.





Ne feledd Eric:
Derű és harag között!
 



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Csüt. 22 Okt. - 14:21



Kieran & Heidi

Edge of night

Viselet

made by


Nagyjából ilyen reakciót vártam, sőt még jóval kevesebb bizalmat, de ez nem meglepő, hiszen egy rabról van szó, aki be van zárva ide és még kínozzák is nem is keveset és nem is kis mértékben. Sajnálom... tényleg, de nem tehetek semmit sem érte azon kívül, hogy ellátom a sebeit és segítek neki abban, hogy minél előbb jobban legyen, hiszen más dolgom van és számomra a húgom a legfontosabb, az hogy ő jól legyen, hogy megtaláljam őt bármi áron és ha ő is itt van, akkor mindent meg kell tennem azért, hogy ki is juttassam innen, ha viszont nincs itt, akkor keresnem kell valakit, aki megtalálja őt, mert én képtelen vagyok rá, nincs hozzá képességem és kvalitásom sem, kapcsolataim meg végképp. Ettől még persze lelkiismeretem az akad és ezért is vagyok segítőkész, e miatt hoztam a csokit is, mert segíteni szeretnék, hogy jobban legyen és hogy talán valami módon tovább bírja. A kérdésére ezért nem is válaszolok. Nem az a célom, hogy elnyújtsam a szenvedéseit, sokkal inkább az, hogy segítsek neki, hogy jobban viselje ezt az egész kínzatást, ami itt folyik. Nem fogom ezt sosem megérteni, nem tudom, hogy mi az indok rá, hogy ezt teszik velük, hiszen az egyértelmű, hogy így hadsereget nem lehet toborozni, az képtelenség. Nem fognak elérni semmiféle távlati célt... legalábbis effélét, maximum, hogy lesznek olyanok, akik gyűlölik a rendszert és szembe akarnak szállni majd vele. Persze ott vannak a kísérletek is, amikről én se sokat tudok, és ki tudja, hogy pontosan mit is akarnak belőlük kihozni. Hallottam már olyan pletykákat, hogy az itteniekből próbálják kiválasztani azt az anyagot, amitől képesek akár másnak is képességet adni, de vajon ennek mi lehet a kimenetele? Nem is akarok belegondolni. Inkább odaadom neki a csokit, hátha ezzel is segíthetek valamennyit, vagy legalább erőt adhatok neki, hogy utána mégis csak tovább bírja.
- Soha sem tudhatja, hogy meddig tart és hogy mit hoz a holnap. - bátorító mosolyt vetek rá. Tudom, hogy ez most nem ér sokat, hogy nem fogja nekem elhinni, akár még jobb is lehet idővel a helyzet, de tényleg nem tudhatja, hogy mi jön még. Lehet, hogy valamikor ez az egész megszűnik, valami felsőbb utasításra, vagy tudom is én. Egyszerűen elengedik és akkor kelleni fog az ereje, hogy eltűnjön innen, netán... lehet, hogy vannak olyanok, mint ők, akik keresik a társaikat, akik itt rekedtek, ők is jöhetnek, betörhetnek ide és akkor is szüksége lesz az erejére, hogy el tudjon szökni. Olyan sokféle lehetőség van, nem zárhatja ki teljesen az összeset, igenis számolnia kell vele, hogy lehetnek még jobb napok, akkor pedig ki kell tartani amíg csak képes rá, hogy megérje őket. Inkább megpróbálom őt szóval tartani, hogy addig se arra figyeljen, hogy mit csinálok, hiszen jó eséllyel csípni fog több helyen is, ahogyan legalább kitisztítom azokat a sebeket, amik még nem teljesen forrtak be és olyan is van, amit jó eséllyel fel kell nyitnom, hogy normálisan el lehessen látni és ne fertőződjön el később. Ezért csak hümmögve válaszolok a szavaira.
- Sajnálom, rettenetes lehet idebent, de... túl kell élnie, és hátha jönnek majd jobb idők. Ez most fájni fog. - a hátánál pepecselek épp, de azért szólok előre, mielőtt még óvatosan széthúznám a bőrt, hogy újra felnyíljon a seb, ami cseppet sem fest jól. Muszáj megtennem, mert már így is van benne genny, amit el kell onnan távolítani, ki kell mosni az egészet rendesen, mert láthatóan nem kezelték le normálisan. - És mi... tudja... mire képes? - a fájdalomra figyel, legalábbis nagyon remélem, és nem pedig arra, hogy enyhén megremeg a hangom, amikor felteszem neki a kérdést. Nem akartam ezzel kezdeni, de muszáj tudnom. Talán egyszer találok olyat, aki segíthet megtalálni a húgomat, akkor pedig vége ennek az egész rémálomnak. Nem kell megkínzott rabokat kezelnem, hogy életben tartsam őket, hanem elmehetek innen és megkereshetem végre, hogy biztonságban legyen, mert azt tökéletesen érzem, hogy most nincs és ki más védené meg őt, ha nem a nővére?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Kedd 20 Okt. - 9:49



Heidi & Kiaran
 Gyanakvás nincs bennem, egyértelműen azt feltételezem, hogy nem is igazi, csak a fejembe sugározzák, hogy elültessék bennem a remény magvait. Semmi értelme, ettől még nem fogok összecsuklani lelkileg, sem pedig lelkesen éljenezni, hogy beküldenek egy fiatal szőke doktornőt. Elfogadom a helyzetet, magamban elkönyvelve, hogy ez egy újabb teszt. Nem élem bele magam, csak végigcsinálom. Már az is lehetésges, hogy haldoklom, és még az agyammal kísérleteznek, nem lennék rajta meglepve. Valahol egy idő után logikus is, hogy a szervezetem feladja, a tudatom még bírja utána egy rövid ideig. Ha erről van szó, akkor legyen, nem adom meg nekik azt az örömöt, hogy nyüszítve az ágy alá bújok, hogy hagyjnak már békén. Fogösszeszorítva, egykedvűen teszem, amit még bírok. Az sem tántorít el, hogy a nő nagyon is valóságosnak tűnik, hiszen itt hozzám hasonlóak vannak, biztos, hogy valakinek van olyan képessége, amivel a fejemben turkál, hiszen már megtették párszor.
- Csak azért, hogy tovább bírjam a kiképzést? – Felelem színtelen hangon, az ágyon rugózva. A kezeimben szorongatom a labdát, meg a kesztyűt, és bár az ajtó bentről a segítségével biztosan nyitható lenne, kint vélhetően őrök vannak, netán kísérők, akik csak arra várnak, hogy egyetlen gyanus mozdulatra elkábítsanak, aztán jöhet a büntetés, begyógyszerezés, esetleg egy kis korbács, hogy megfűszerezze a napomat. Tulajdonképpen elgondolkoztató, mert ha kiüttetném magam, akkor lényegében átaludnám a mai napot, és nem kéne egy újabb „érdekes” programmal bővíteni az emléktáramat. De nem, az orvos látná a kárát, hiszen rajta keresztül vezetne az út, lényegében csak parancsot teljesít, még ha minősíti is az, hogy hol dolgozik.
- Ahogy érzi doki. – Vonom meg a vállamat, ami rossz döntésnek bizonyult, mert a mozdulattól végigcikázik a fájdalom a gerincemen, és szinte még a bordáimra, belső szerveimre is kihat. Csoda, hogy még nem esett össze a tüdöm a sok indokolatlan zihálásnak köszönhetően. Katona vagyok, ez igaz, ám más kérdés az edzettség, a bevetés, meg ha zárt helyen tartanak fogva, ahol alig van levegő, és minden nap újabb és újabb módon lépik túl a tűrőképességem határait. Felőlem végül azt csinál, amit akar. Azért valahol meglep, hogy korán reggel jön, este szoktak összekalapálni, már amennyire. Most valami extra komoly felmérés jön, és félnek, hogy belehalhatok. Megmozgatom a fájós vállamat, nyakkörzéseket végzek, inkább magamnak okozok fájdalmat, mintsem más tegye. Kissé fel is nyögök. A meglepetést tovább tetézi azzal, hogy még édességet is húz elő, és átadja. Gyanakvás nincs bennem, legalábbis a csokival kapcsolatban, ha a nő nem létezik, akkor a csoki sem. Ha meg ártani akarnának, azt beadnák injekció formájában, nem szarakodnának. Gyorsan letépem a csomagolást, és a számba tömöm, nem vagyok éppen kulturált, ami nem csoda, alig eszem valami moslékot, az erőnlétem csoda, hogy még szinten van. Az édes kakaós íz végigomlik a nyelvemen, nem is emlékeztem már, hogy ilyen. Elégedetten felmordulok, de nem köszönöm meg, úgy vélem nincs mit. – Látja még értelmét engem gyógyítani? Csak azért teszik, hogy eljátszam a kisegeret az útvesztően. – Nyelem le az utolsó falatokat, de ha mégis nekikezdene a mosdatásnsak, hát nem fogok ellenkezni. Olyan ramatyul nézek ki, hogy szerencse, hogy nincsenek tükrök a cellámban. Még én is elájulnék magamtól. – A haditengerészetnél voltam futár, és vége lett az egységemnek. Elegem lett a gyilkolásból, Styker másféle, érdekesebb munkát adott... Szinte megmentett a hadbíróságtól. Akkor még nem gondoltam volna, hogy a kötél mennyivel vonzóbb lehet... – Keserűen megmosolygom a történetemet, és nem kérdezek vissza, hogy ő kicsoda, miért van itt, hiszen a saját lelkiismeretével neki kell elszámolnia. Nem érdekel, ha netán szintén kényszerből van itt. Mégis szabadon mozoghat.



♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Pént. 16 Okt. - 14:55



Kieran & Heidi

Edge of night

Viselet

made by


Sejtem én, hogy valami rosszat, vagy rosszabbat vár nálam ezért nem olyan nagy csoda, hogy meglepődik, amikor megérkezem. Végül is várható volt a dolog, az a jó, hogy legalább nem negatívan kezeli le a helyzetet és nem látom rajta azt, hogy ártani akarna nekem. Azzal végül is nem sokra menne, innen nehéz kijutni és ha már kicsit is ismeri a rendszert, akkor tudja, hogy biztosan nem csak érne semmit sem velem. Inkább hagynák, hogy végezzen velem, mint hogy elengedjék. Ez a munka nem egy életbiztosítás egyikünk számára sem, minden itteni dolgozó tisztában van vele, de mind más miatt vannak itt ettől függetlenül. Bőven akadnak, akiket a kutatás utáni vágy hajt, én csak meg akarom találni a húgomat, amit a segítség köntösébe bújtatok. Nem vagyok kutató, csak egy orvos és ha már itt vagyok, akkor legalább segítek, amennyit legalábbis tudok. Jelenleg csak a fájdalmait enyhíthetem legalább valamelyest, ennél többre sajnos nem futja.
- Hogy jobban legyen egy ideig. - nem fogom áltatni, nem is lenne értelme. Ő is tudja, én is tudom, hogy miről szól ez az egész. Rossz napja lesz továbbra is. Fogják még bántani, fognak még ártani neki bőven, ha nem is ma, hát holnap. Nem értem igazából, hogy mire jó az egész. A kísérletek... ettől kinek lesz jobb? Ők is érző lények, itt csak kínozzák őket, ezzel nem érnek el semmit. Nem lesz belőlük magánhadsereg. Akik itt vannak gyűlölni fogják az embereket és ez csak veszélyes lehet ránk nézve. Ha egyszer kijutnak, ha ez a létesítmény megsérül, akkor... nem fognak válogatni, hogy ki ártott nekik és ki nem. Csak azt fogják nézni, hogy az emberek rosszak. A húgom is ilyen, ő is más, de kedves és ugyanolyan ember, mint mindenki, akkor hát miért kell ezt az egészet művelni velük, talán vele is?
- Akkor minél több helyen, segítek. - rossz bőrben van, az látszik rajta. Enni is csak épp annyira kapnak, ami segít az alapvető életben maradáshoz, nem többet. Vitaminok, rendes étel, napsütés, ilyesmi elkerüli az ittenieket és talán butaság, de mégis előkerül a köpenyem zsebéből egy szelet csoki és először azt csúsztatom a kezébe. - Nem gyógyszer, de ez is segít. - kedves mosollyal pillantok rá, aztán kezdem el kinyitni a táskát. A másik oldalamon, amikor már leültem mellé, ha helyet foglalt a ágyon. Nincs benne semmi veszélyes, maximum az injekciós tűk, de szike és hasonló nincs. - Először átmosom a csúnyább sebeket, aztán amit lehet bekötözöm, hogy gyorsabban gyógyuljon, addig... elmondja hogy hogyan került ide? - érdekel a képessége, de nem arra kérdezek rá elsőként. Csak úgy teszek, mint egy orvos, aki beszélteti a beteget, hogy a beszéddel foglalkozzon elsősorban és ne a kezeléssel járó esetleges fájdalommal. Szimpla rutineljárásnak is tűnhet, de persze a kérdéseim mögött más is van, kell nekem valaki, aki segít... és eddig még nem találtam ilyet.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Szer. 14 Okt. - 16:26



Heidi & Kiaran
 Lassan kezdek nem túl sokat gondolkozni, helyette kikapcsolok, és az aznapi feladatra koncentrálok. Így nem lehet megszökni, de ha azt látják, hogy beletörődtem, akkor ismét elkezdhetek majd a szökésen agyalni. Megölni úgysem akarnak, ez nyilvánvaló, abból kiindulva, hogy valahogy mindig megkegyelmeztek. Az utolsó percben bármi is történt, visszafogták eddig az engem molesztáló rémségeket. Nem mondom, hogy nagyon kiváncsi vagyok a mai fantáziára, arra fókuszálok, hogy éber legyek, kiváló reflexekkel, hiszen ki tudja, hogy mégis le tudom győzni, ami rám vár. Ha ezzel nem számolnak, lehet, hogy nyers erőből kitörhetek. Ha éppen nem fájna minden tagom. A vállamat legalábbis nehezen mozgatom, a derekamtól a szegycsontomig még mindig lüktető sebhely húzódik. Be fog gyógyulni, majd egyszer. Még mindig jobb, mint azok a fizikailag meghülyítő gyógyszerdózisok, amiktől járni sem tudok, nem vagyok ura a cselekedeteimnek. Akkor már inkább fizikálisan szakítsanak szét. Az orvosokkal nem túlzottan törődöm, ugyanolyan arctalan lények, mint a tudósok, laboránsok, vagy éppen katonák, akik fegyverrel mászkálnak, vagy engem kísérgetnek. Nem számít, hogy kik ők, szolgálják ezt az embertelen rendszert, Stryker kéne-kedve szerint. Nem kétséges, ha valaha kijutok, és találkozom vele, megölöm. Abbahagyom hát a pattogtatást, és már készülök lelkiekben, hogy na eddig tartottak a szép idők, itt az ideje azonosulni azzal ami ma vár rám. Meglepetten kapom el az utolsó labdát, hogy a baseball kesztyűbe zárjam azt. Láttam már ezt a fiatal dokinőcit, csak éppen nem arra figyeltem, hogy kicsoda-micsoda, hogy velem hogyan bánik, csak egy volt a sok érdektelen arc közül. Most mégis ő kezdi a napot, nem pedig három megtermett zsoldos, vagy egy injekciókkal hadonászó tudósbrigád. Ez meglepő, más mint eddig. Az orvosok a napi program után ápolnak le, nem hajnalban. Mi a franc van?
- Hogy-hogy? – Kérdezem feltápászkodva, hiszen eddig a földön ültem, a hátamat a falnak vetve, a szemközti falhoz dobálgattam a labdát. Az ágyra ülök, amíg nem tuti a dolog, nem kockáztatok, nyugodtan várom,h ogy mi fog történni. A táska tartalma vélhetően az, aminek gondolom, kötszer, kenőcsök, orvosi műszerek, nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget. – Jó kérdés. Inkább hol nem fáj? – Ez lenne a helyes megközelítés. Nem mondom, hogy nem gyanakszom rá, bár ez sem számít, végülis mit tehet velem? Megöl? Sokkal inkább arra tippelek, hogy nem is igazi, hanem valami újabb illúzió. Vannak itt többen Stryker emberei közül, akik képesek képeket vetíteni a fejembe. Történt már meg ilyen. De miért egy ilyen csajt? Letépi majd a tökömet gondolatban, és erről fog szólni a mai nap? Naccerű, már előre izgulok. Honnan tudhatnám meg, hogy mennyire valódi?

♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Vas. 11 Okt. - 21:53



Kieran & Heidi

Edge of night

Viselet

made by


Rémesek a napok, újra és újra vissza kell jönnöm, pedig szívem szerint már régen nem tenném. A nap nem jut le ide, az egész bázis a föld alatt van nagyrészt, csak egy-egy pontja emelkedik a föld fölé, de oda a kivételesek jutnak csak el, az én irodám, a laborom pedig még véletlenül sem ilyen helyen van, a rabok pedig akiket látogatok naná, hogy nem. Most is ez az újabb feladat, egy kezelés, mert az előttem lévők épp csak befirkáltak valamit a kartonjára és szinte biztos vagyok benne, hogy nem kapta meg a rendes ellátást. Délelőtt Peterson volt ügyeletben és őt ez az egész teljesen hidegen hagyja. Nem értem, mégis hogyan lehet valaki ennyire lelketlen, hogyan képes rá, hogy ne foglalkozzon az itteniekkel. Lehet, hogy mások, de ők is emberek, vannak érzéseik, nem valamiféle kísérleti patkányok, nem állatok, és mégis a legtöbben úgy kezelik őket. Még sem tehetek semmit, csak próbálom néha helyrehozni a károkat, mint most is.
Vele már találkoztam, szegény kifejezetten durva dolgoknak van kitéve, nem is tudom hogyan bírja. Ha a húgom is itt van, vagy egy ehhez hasonló helyen... nem is tudom, hogyan bírja ki fizikailag, lelkileg a megpróbáltatásokat. Remélem, hogy nem erről van szó, hogy csak nem ér rá hívni, mert én nem is tudom, hogy mit tennék, ha kiderülne. Addig viszont, amíg nem vagyok benne biztos, nem tehetek semmit,nem engedhetek ki innen senkit sem csak úgy, egyszerűen nem tehetem meg, mert akkor vége, nem tudom milyen úton induljak el. Itt hátha találok valakit, aki segíthet, de még nem jutottam hozzá ahhoz sem, hogy kinek mi a képessége, ahhoz beljebb kell jutnom, feljebb, hogy több jogom legyen.
Gyors léptekkel szelem át a folyosót. A kezemben orvosi táska az alapfelszereléssel, kötszerek és a többi. Tudom, hogy most sem lesz rajta túl sok ruha, ezt a tényt próbálom figyelmen kívül hagyni. Orvos vagyok, számunkra mindenki csupán egy beteg, nem a külsejükkel kell foglalkozni, főleg amikor olyan sok sérülésük van, mint amennyivel Kieran rendelkezik. A labda ütemes pattogása abbamarad, amikor kinyitom az ajtót. Az őr ott marad kint, én pedig behúzom magam mögött, nemet intve a fejemmel, nem várom, hogy bent legyen velem. Nem fogom ezeket az embereket veszélyforrásként kezelni, ők is csak emberek, félnek, még ha nem is mindegyikükön látszik és őt nem érzem veszélyesnek, nem hiszem, hogy rajtam keresztül próbálna kijutni. Azzal azt hiszem amúgy is tisztában van, hogy nem vagyok jelentős személy, nem engednék ki, ha engem kapna el, akkor sem, ha a megölésemmel fenyegetőzne.
- Jó napot Kieran, a sebeit jöttem rendesen lekezelni. - bársonyos hangon szólalok meg, mintha csak egy átlagos kórházi nap lenne, hiába tudom, hogy nem erről van szó. A táskát egyelőre a földre teszem csak le, de nem lépek közelebb, amíg nem néz fel és nem irányítja rám a tekintetét. - Kérem mondja el, hogy pontosan hol fáj, hol vannak sérülések és hogy mi történt legutóbb, hogy tudjam mitől lesz jobb... elviselhetőbb. - talán érezheti a hangomból, hogy tényleg segíteni szeretnék. Igen lehet hogy úgy áll hozzá, mint a legtöbben, hogy nem tudok, hiszen újabb sérüléseket kap majd így is úgyis, akármit is teszek, de ettől még segíteni akarok, akkor legalább tovább bírja és... nem is tudom, de ez a dolgom, legalább megkönnyítem.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Szomb. 10 Okt. - 20:33



Heidi & Kiaran
 Dobálgatom a labdát a falnak, a kesztyűvel pedig elkapom. A személyes holmimból ennyit tarthattam meg. Igaz, hogy a dögcédulám a nyakamban van, csak az azonosítás miatt, hogy ne kelljen a fogászati kartonnal tökölni. Még órám sincsen ebben az ablak nélküli, mesterségesen megvilágított kicsiny cellában. Ha véletlenül összehánynám az ágyneműt, fél nap is eltelne, mire rám néznének. Kora hajnal van, biztos, hogy hamarosan kitalálják a mai napra tervezett programomat. Az előző napi korbácsolástól még mindig feszülnek a sebek, mert az orvosok tessék-lássék azért lekezelték, én nem regerálódom olyan gyorsan, mint akiknek olyan kotyvalékot adnak be. Ettől függetlenül bírom a gyűrődést, csak már unom. Nem vagyok egy anyámasszonykatonája, folyamatosan agyalok rajta, hogyan is lehetne megszökni, figyelem a szokásokat, keresem a gyenge pontokat, hogy ezúttal ügyesebben tudjam megoldani a lefalcolást. Valaki jön, ezt a lépteiből hallom. Olyan régóta vagyok már itt, hogy mivel semmilyen más eseményre nem kell figyelnem, egyértelmű, hogy ha könnnyedén átlátom a változást az egyhangúságban. A sors iróniája, hogy bárkit megtalálhatok, csak éppen nem érek vele semmit, hiszen üzenni nem tudok. Marad egyelőre a várakozás, a türelem, ami nem éppen az erényem. Ráadásul magánzárkáink vannak, így még össze sem lehet másokkal fogni. Hiába hiszek a bajtársiasságban, egy idegen mutánsra rábízni az életemet, teljességgel őrültség. Türelmet kell erőltetnem magamra, és megtalálni azt a bizonyos hibát a gépezetben. Amikor nyílik az ajtó, felnézek, és megszólalok.
- Nem lehetne még reggeli előtt? – Kérdezem gúnyos vigyorral elkapva a labdát. Amilyen moslékot kapok napjában egyszer, akár ki is hagyhatom. A gond csak az, hogy nem hagynak éhen halni. Le kell erőltetnem azt a szart, különben még rosszabbul járok. Na lássuk, ki jött meg...?

♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Magánzárkák   Kedd 1 Szept. - 10:04


Magánzárkák

Olyan börtönt idéző zárkák, ahol maximum néhány fő 1-3 található egyszerre. Ide akkor kerül valaki, ha problémás lenne a kinti ketrecekben tartani.





Ne feledd Eric:
Derű és harag között!
 



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   

Vissza az elejére Go down
 
Magánzárkák
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Part 14 / 12

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: Alkali Lake - Stryker Bázisa-