we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Today at 9:04

Utak, ösvények
by Nathan Jones
Vas. 17 Szept. - 13:42

Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Vas. 17 Szept. - 10:10

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Pént. 15 Szept. - 18:39

Elkészültem az Előtörténetemmel!
by Sarah Morgen
Csüt. 14 Szept. - 15:17

Sarah Morgen
by Sarah Morgen
Csüt. 14 Szept. - 10:39

Adler nyaraló
by Aaron Adler
Vas. 3 Szept. - 19:52

Top posting users this month
Sarah Morgen
 
Aaron Adler
 
Rashid El-Attar
 
Emma Frost
 
Ryan Bane
 
Shosanna Webber
 
Yetta Marcerez
 
Jean Grey
 
Wilmer Murtaugh
 
Kieran Boomer
 
i'm here





Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Alysa Tate

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Magánzárkák

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Szer. 24 Feb. - 20:42



Kieran & Heidi

Love story

Viselet

made by


Ez nem ilyen egyszerű, már akkor is tudom, amikor akkor mondja, amikor még nem tudom mi vár rám bent pontosan, de tudom, hogy csak úgy bemenni oda és elfogadni, hogy menekülni kell nem lesz egyszerű sőt... Amikor pedig végre látom a húgomat biztos vagyok benne, hogy nem tudom csak úgy ott hagyni. Mégis csak a húgom, arra vártam, hogy végre újra lássam őt és most... itt hal meg előttem a kezeim között és ez még csak nem is elég, a rémálom ennél is tovább fokozódik, amikor szétnyílik és valami rettenetes mászik elő belőle. Igen mászik, szó szerint valami kitör a testéből és belőle már nem marad semmi. Az az egy vigasztalhatna, hogy ő ezt már nem érzi, nem éli meg, de ebben a helyzetben semmi sem tud megnyugtatni. Azért megyek csak el végül, mert szinte úgy ráncigál ki innen. A húgomról van szó, a kiabálása is csak alig jut el hozzám, csak az ér valamit, hogy tényleg rángat kifelé. Ha nem tenné, akkor valószínűleg simán ott maradnék, és az az izé kapna szét. Így viszont éppen hogy elérjük a célt, azaz a liftet. Beesik egy csáp, amikor lecsapja az összecsapódó két ajtó, én pedig reszketve esem össze, ha csak nem tart meg.
- Ha előbb érünk ide, ha... ha hamarabb lépek, ha megtalálom... - motyogok, szinte alig érteni, amit mondott csak magam elé. Tudom, hogy nem számít, az nem, hogy mi lett volna ha, hiszen nem lett az, nem találtam meg időben, nem tudtam hamarabb ideérni, nem menthettem meg és fogalmam sincs, elképzelni sem tudom, hogy milyen kínokat élhetett át. A kérdésére még csak választ sem tudok adni, az most aztán végképp nem megy. Élni akarok-e? Jelenleg magam sem tudom, csak az a szörnyű kép lebeg a szemem előtt a mi a húgom volt még odalent, az a lény, amivé vált, ami ki akart minket végezni, széttépni és talán felfalni. A szemem könnyes, reszketek mint a nyárfalevél, csak nézek rá, amikor aztán kinyílik az ajtót. Az alakok nem is nagyon figyelnek most ránk, a vészjelző jobban érdekli őket mint az, hogy mi kik vagyunk és miért itt, így aztán kijutunk a liftből, én pedig persze még most sem tudom igazán, hogy mégis mi a fenét tegyek. Az istenért, nem tudok ilyen gyorsan döntéseket hozni, főleg nem egy ilyen brutális eset után.
Végül mégis szó nélkül teszem azt, amit mond. Mint valami noszogatható és terelgethető báb, most másra nem vagyok képes. Rendesen sikerült sokkolódnom, ami talán érthető, hiszen most halt meg a húgom, aki az eddigi összes döntésemet motiválta és most hirtelen teljesen értelmetlenné vált minden. Érte küzdöttem, érte dolgoztam, miatta voltam itt és most... meghalt. A húgom meghalt! Képtelen voltam megmenteni őt.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Vas. 21 Feb. - 16:33



Heidi & Kieran
 Tudom, hogy Heidi doktornéni már teljesen annak van a hatása alatt, hogy mindjárt célnál vagyunk, ám mégis nyugalomra intem, nem kapkodhatunk itt a végén, mert ha belefutunk valami másik polipfejbe, akkor itt a föld mélyén semmi garancia nincsen rá, hogy túl is éljük, lévén itt nincsenek cellák, csak szobák, műtők. Ha valamit kiengedünk, az bármikor szétcincálhat. A szőke csajszi azonban annyira meg van rémülve, hogy ebbe biztosan nem gondol bele, kettőnk helyett nekem kell majd gondolkozni. Nem vagyok egy ijedős gyerek, mindenre lövök, ami csak mozog, de az itteni dolgok még az én gyomromat is felkavarják. Nem tudom, hogy mi lesz velünk, egy pisztoly nem biztos, megvéd minket.
- Francokat nem. Ha már késő, akkor fel kell rá készülnöd dokinéni, hogy ha már nem a hugoddal találkozunk, akkor ne kezdj el ölelgetni műtéti alanyokat. És ha azt mondom, hogy gyere, akkor gyere...  – Bármi is vár ránk a folyosó mélyén, ha már garanciát vállaltam rá, hogy együtt jutunk ki innen, akkor be is tartom, hárman megyünk el, de mi van, ha már a drágalátos hugira nem tudunk hatni? Akkor Heidi biztonsága lesz az elsődleges. Amikor belépünk, már első pillantásra megállapítom, hogy már késő. Arra lehet lehetőségük, hogy elbúcsúzzanak egymástól. Sehol senki, a fiatal lány az utolsókat rúgja. Hát ezért volt olyan pislákoló az életjel, amit belőle vettem. Nem is lépek közelebb, hogy törjem meg a pillanatot, csak az ajtót figyelem célra tartott pisztollyal, és csak a vállam felett nézek olykor hátra a lassan összeomló csajszira. Ám a lelkiek csak egy dolog, egyből rájövök, hogy itt valami zűr le, a szétszakadó koponya, a felnyíló mellkasa nem sejtet jót. Gyorsan arébb húzom a lány, mielőtt rá spiccelne a vörhenyes húsgóc, amely a huga belső szerveiből maradt, és a könyökénél fogva hátrálok vele, engem is elképeszt, hogy mi bábozódik ki szerencsétlen hugiból. Szájtátva azonban nincsen időnk, Heidi zokogva próbálja kirántani a kezét, karba azért nem kaphatom, így egy erőteljesebbet rántok rajta. Egy tizedmásodpercem van eldönteni, hogy itthagyom, vagy sem. Végül a vagy sem dönt, megígértem. A derekára is ráfogok, aztán vissza a kezére.
- Vége!!!  – Üvöltöm a fülébe, hogy ébredjen már fel, majd futás kifelé a folyosóra, a lény éppen csak lemarad tőlünk, amíg az ajtóval szerencsétlenkedik, ám áttör rajta. Még szerencse, hogy addig a liftet nem vitte el senki, különben légyeledel lenne belőlünk. Ugyanis eltalálom párszor, átlőve a vastag kitint, s valami fehér lé spiccel belőle ki, szétmarva a padlót. Ha ezzel ránk köpne, nem sok csontunk maradna. Bezúdulunk a liftbe, az óriásrovar már éppen utolérne minket, le is csapjuk az egyik csáprágóját. Undorodva rúgom arébb a lányt átkarolva, s a lift elindul felfelé, ellenben a lámpák vörösen villogva búgni kezdenek, riadó!
- Már nem. A hugod meghalt. Már akkor haldoklott, amikor jöttünk lefelé. Azt tették vele, amit velem is tenni akartak. Élni akarsz?  – Nem kérek én tőle azonnali döntéseket, ám ki kell találnia, hogy lassítani akar engem, vagy sem. Ő is azt kérte tőlem, hogy ne adjam fel, most itt az ideje, hogy fordítva történjen. Pár pillanatnyi utazás után azonban kinyílik az ajtó, és fegyveres katonák, meg két tudós ront be, nem is nagyon nézve, hogy bent vagyunk, így gyorsan felrántom az összeomlott lányt, és kilépünk a liftből. Láthatóan a lenti valami elszabadult. Ellenben a legfelső szinten vagyunk, és csupán ez tűzlétra választ el a szabadságtól.
- Oda fel. – Mondom a dokinéninek, és noszogatva terelem oda, közben elteszem a pisztolyt, az én eltűnésemre még szerencsére nem derült fény.



♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Csüt. 4 Feb. - 21:08



Kieran & Heidi

Love story

Viselet

made by


Már alig-alig tudok figyelni rá, hiszen azt mondja a húgom itt van valahol a közelben. Mégis hogyan lennék képes most másra figyelni? Eddig az sem volt biztos, hogy ő is itt van ezen az átkozott helyen. Meg volt az esélye, épp e miatt maradtam itt és viseltem el mindent, amivel a hely jár, de az, hogy tényleg végig itt volt... Miért nem kutattam jobban? Rá kellett volna jönnöm! Persze úgy se lett volna esélyem, hiszen megváltoztatták biztosan a nevét, hogy ne találja meg senki sem, én sem, de ez akkor is rémes. Nem tudok most várni és átgondolt, vagy megfontolt lenni, nem megy.
- Ő a testvérem... nem fog ártani nekem. - megrázom a fejemet. Nem, én ezt nem hiszem, ő nem ártana nekem. Nem tehettek vele olyat, ami miatt gyökeresen és teljesen kifordul magáról ez nem lehet. Nem csoda, hogy nem állok meg, amikor egyértelművé válok, hogy ott van. Megyek előre egészen az ajtóig, ahol ott fekszik. Mintha csak itt hagyták volna, mert már nincs rá szükség, mert már nem tudnak mit tenni vele és nekem ettől... már csak a látványtól is úgy érzem, hogy darabokra szakadok. Nem tudom, hogy mit tegyek, hogyan segítsek neki, pedig szeretnék, de talán nem is tudok. Képtelen vagyok visszatartani a könnyeimet, ahogyan rám mosolyog és megszorítja a kezemet, amíg aztán egy utolsó sóhajjal el nem hagyja őt az élet. Ez még sem elég, riadtan lépek hátra és engedem el a kezét, amikor széthasad a koponyája. Nem értem, hogy mi történik, de a sírás most vegyül egy elborzadt sikollyal. Nem tudok megmoccanni, csak a rántás az, ami visszahoz valamelyest. A lényre meredek, ami mozgatni kezdi a szárnyait, vagy azt, ami majd lesz belőle és képtelen vagyok felfogni, hogy ez már nem a húgom.
- Nem! - sikítva próbálom meg kitépni a karomat Kieran szorításából, de katona révén valószínűleg jóval erősebb nálam. Pár pillanat múlva már a liftben vagyunk és éppen csak hogy összecsukódik előttünk a két fémlemez, még egy kis darabot le is vág a... csápjából, vagy nem is tudom, hogy mi a fene volt az, de hogy beesik valami rémes darab, a másik oldalról pedig irdatlan visítás hallatszik annyi biztos. Itt már hátrébb lépek, amikor a fém is meghajlik, mielőtt elindulna a lift felfelé.
- Nem mehetünk el... csak így... Ő a húgom, az a... a valami... alatt... benne... A húgom... - lefelé jövet ő esett össze, most viszont én engedek a lábaimnak és kötök ki a lift padlójában. Remegek, reszketek a sírástól. Meg akartam menteni, de elkéstem, és ő végig itt volt az épületben, végig itt tartották fogva és ki tudja, hogy mit műveltek vele és most meghalt... vagy valamivé változott, de az a valami meg akart ölni minket tudom én is, de akkor is a húgom. Rettenetes kínokat állhatott ki, én pedig nem tudtam neki segíteni. Összeomlottam.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Szer. 3 Feb. - 21:24



Heidi & Kieran
 Beleegyezem végül, hogy maradok vele. Valahol a tisztesség vezet, mert igaza van, nélküle ott rohadhattam volna meg a világ végéig. Tudom, hogy nem azért tette, mert annyira feltámadt a lelkiismerete, csakis a hugáért, és szüksége volt rám, hogy megtaláljam őt. Ám érzem belőle, hogy már felfordul a gyomra az itteni dolgoktól, valamilyen szinten megcsömörlött, és hátat akar fordítani ennek az egésznek. Ha úgy vesszük, ő is dezertőr, aki úgy érzi, hogy már nincsen maradása. Hasonlítunk, és a társak igenis tartsanak össze. Nem tudom, hogy miket látott, de annyi biztos, hogy már eleget. A huga is ugyanolyan rab, mint én voltam, így közössé válik mindhármunk célja. Már ha a fiatalabb lányt még épségben megtaláljuk. Még érzem, ám határozottan gyengén, és ez... nyugtalanít. Ha rajta is olyan műtéteket végeztek, mint a polipon, nem árt felkészülni arra, hogy Heidi dokinéninek majd valami mással kell szembenéznie. Képes lenne vajon megölni a hugát? Gyorsan magamra találok, ahogyan pofozgat, igaza van, most nem állhatunk meg. Bármi is volt a szervezetemben, el kell nyomnom, hogy a halucinációk megtörjenek. Vajon mi tudna kizökkenteni úgy igazán? Hiszen a pofonoktól kissé magamhoz térek, de mi a garancia, hogy nem jön elő megint?
- Gyengén. Nagyon gyengén. Figyelj csak.. Ha majd ott leszünk, és már nem ismer téged meg... Árthat neked. Készülj erre fel. – Fogom meg a vállát, nem akarok itt bizalmadkodni, pont, hogy józanságra késztetem, ahogyan ő engem a pofonokkal, ebből én lelkieket osztogatok neki. Hogy tudja, itt nem kockáztathatunk. Ha a huga már nem önmaga, akkor ketten kell menekülnünk. Vajon akkor is kiengedett volna, ha tudja, hogy nincsen sok esély a huga számára?
- Oké, megtaláljuk. – Ahogyan a távoli ajtót figyelem, Heidi is rájön, hogy ez lesz a nyerő, és meg sem várja, hogy netán biztosítsam a szobát, így morgolódva követem, legalább a hátát védve forgolódok a fegyverrel. Csak éppen ha a szobában is vannak, akkor nagy zűrbe kerülhet. Mindenesetre nem sokkal később én is belépek, és látom meg a lányt. Heidi még hiába reménykedik, én már érzem, hogy a kisebbik szőkéből érezhető jel egyre inkább csökken, haldoklik. Ebből már nem lesz happy end. Pedig nagyon epikus, ahogyan elbúcsúznak egymástól, ám ekkor valamit érzek... valami történik. A fiatal lány egy utolsót nyög, majd egész egyszerűen széthasad a koponyája, s vele együtt a teste is, mintha valami vitorlavászon lenne. Az emberi test alól egy csáprágó bújik elő, s egy ízelt test. Majd szarus szárnyak. Osztott szemek... S a valami szépen lassan, bődületesen sok nyálat termelve felemelkedik. Még a szárnyait próbálgatja...
- Bassza... meg... – Mormolom, és rászorítok Heidi csuklójára, magammal rántva őt vissza a folyosóra. Ez már tutira nem az ő huga. Ám a légy... már egyre erősebb, hamarosan mozogni is képes lesz. Na nem akarok én lenni az első reggeli. Nem hagyom, hogy a szőkeség befagyjon, rohamléptekben irány a lift.






♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Pént. 22 Jan. - 15:11



Kieran & Heidi

Love story

Viselet

made by


Nem tudom elfogadni azt válasznak, hogy ha netán nem sikerül nekem, ha meghalok, akkora húgom is ugyanúgy veszélyben marad. Ez így... nincs rendben. Azért segítek neki, hogy ő is segítsen nekem. Akkor is, ha én nem jutok ki innen élve. Nem tudhatjuk, hogy mi fog történni, ahogyan azt sem, hogy mi vár ránk majd ha kijutunk innen. Azt sem tudom, hol lehet a testvérem, itt vagy pedig valahol máshol, de azt tudom, hogy akármi is történjék meg kell őt keresnem és ha megtaláltam, akkor ki kell vinnem innen, mert én vagyok a nővére és az a dolgom, hogy megmentsem őt, hogy megvédjem. Azért születtem én előbb, hogy legyen, aki vigyáz rá.
- Most nem menekülhet el. - most előlem nem, segítenie kell és elhiszem neki, amikor végül azt mondja, hogy nem fog csak úgy lelépni, hogy segít nekem és megmenti a húgomat bármi lesz is. Remélem, hogy igaza lesz és kijutunk innen mind a hárman, de ebben azért nem vagyok olyan biztos, mint ő. Remélem, mert tudom, hogy már vissza nem jöhetek. Innen már biztos, hogy nincs visszaút, már nem jöhetek még egyszer vissza ide dolgozni, ez az, ami biztos és nem találok még egy olyan mutánst, aki képes másokat megtalálni. Ha most nem sikerül, akkor kis esélyem van rá, hogy lesz még egy próbálkozásom.
- Köszönöm! - rebegem el még egyszer az ígéretét hallva. Hálás vagyok érte, hogy segít és hogy annak ellenére, hogy volt már rá példa, hogy elmenekült ezúttal most nem teszi meg, hanem segít nekem és mellettem lesz. Azért ezt mindenképpen jó hallani, mert meg volt bőven annak is az esélye, hogy cserben hagy engem, minket, ezt az egészet és nem küld azért, hogy tényleg kijussunk. Megtehetné, erősebb nálam, akár el is menekülhetne egyedül, de úgy tűnik nem teszi meg, hanem a liftben is lefelé indít, amit persze nem értek, főleg miután még rosszul is lesz. A szavai csak még inkább megrémítenek, de nem tudok már válaszolni, mert összeesik. A húgom talán haldoklik? Akkor még inkább sietnünk kell és nem most kellene így kiütnie magát. Próbálom magához téríteni. Nem tudom, hogy a pofozgatás miatt nyitja ki végül a szemét, vagy egyébként talán magától is magához tért volna. Azt hiszem ez most nem is igazán számít, csak az, hogy végül csak magához tér.
- Érzed... érzed őt most is? - ahogy nem régen tette, én is tegezésre váltok, főleg hogy már közel vagyunk. Nyílik az ajtó, és a húgom talán itt van valahol lent, de azt sem tudjuk feljutunk-e egyáltalán még a lifttel gond nélkül. Követem a lépteit. - A haja szőke mint az enyém, hasonlít rám, csak alacsonyabb és a szeme zöldes. - ha látná valahol. Én azért benézek mindenhová, ahol van ajtó, vagy kis ablak, de nem látom őt sehol sem, csak amikor végre elérjük a távolabb lévő ajtót, akkor állok meg. A tekintetem kérdő, azt sugallja "itt?", de nem várok sokat, azonnal benyitok. Nincs semmiféle biztonsági berendezés itt, valami orvosi labor lehet, amiről én sem tudtam. Sosem jártam még itt lent. Az asztalon a húgom fekszik, még csak be sincs takarva, több sebből is vérzik, mintha majdhogynem élve boncolták volna fel. Láttam itt már sok durva dolgot, átváltozásokat mértékkel, kínzásokat is és ez... ez most más, mert eddig csak idegeneket láttam. - Nem... - azonnal moccanok, ha csak ne adj isten a férfi nem tart vissza. A pulzusát tapintom ki, de látszik a tekintetemen a kétségbeesés, és könnyekkel küszködöm. - Még él... még... él. - körülnézek, hátha találok itt valamit, bármi, ami jó lehet arra, hogy segítsek neki. Olyan üres a hely, mintha csak azért tolták volna be ide, hogy itt hagyják... elvérezni és meghalni, egyedül.
- Úgy sajnálom... - megfogom a kezét, a szememből képtelen vagyok a könnyeket eltüntetni és végre a szemét is kinyitja. Képes elmosolyodni, pedig biztosan vannak fájdalmai, ha csak nem kapott egy nagy adag morfiumot.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Kedd 19 Jan. - 17:51



Heidi & Kieran
 Felsóhajtok, nem akarok úgy kijönni az egészből, hogy én vagyok a rossz. Tulajdonképpen igaza van, csak nem gondoltam volna, hogy fel kell vállalnom egy idegen lány megmentését, ahelyett, hogy magamat menteném. De lényegében jogos, hiszen a doktornő nélkül én is bent rohadhatnék a börtönben. Vagy mi ez, ahol most vagyunk. Végül mégiscsak rápillantok, holott eddig direkt kerültem a tekintetét, mert felajánlkozott, gyengéd volt velem, és nem akarom, hogy bármi megzavarja a gondolataimat menekülés közben.
- Úgy tűnik hajlamos vagyok elmenekülni minden elől. Végtére is ez juttatott ide. Futár voltam a seregben, és amikor a társaim meghaltak, leléptem, mert elegem volt már a gyilkolásból. Megteszem Heidi. De kijutunk innen, mindhárman. – Bólintok végül, nem akarom összetörni a lelkét, hogy csak magamra gondolok. Most állom a tekintetét, el tudom fogadni, hogy egymásra vagyunk utalva, szövetségesek vagyunk, s meg kell bízni a másikban. Már idejét sem tudom, hogy ez mikor adatott meg nekem.
- Majd én leszek az iránytűd. – Váltok át tegeződésre, fel kell tennünk az életünket erre az öngyilkos vállalkozásra, így kell, hogy egy kicsit meg is nyugodjon. Amilyen komoly hivatás orvosnak lenni, a fiatal nő olyannyira össze van törve a látottatoktól, amely nekem már a részemmé vált. Megindulunk a folyosón, enyhén szólva megfagy bennem a szar, amikor az üvegablakhoz csapodó, tapadókorongos poliparc megjelenik, nem vagyok egy ijedős gyerek, sok mindent láttam a csatatéren, de még az azt követő itteni nyolv hónapban is, na de hogy belőlem is valami ilyesmit csináljanak? Azért ezt már az én gyomrom sem veszi be, egyetlen szerencsénk, hogy nincs most idő hányni, és erőteljesen veszélyeztetné a küldetés sikerét. Az utolsó pillanatban mégiscsak szerencsénk lesz a feléledő őrrel, s Heidi kezét rángatva lépnünk be a liftbe, ő pedig értetlenkedve kérdezősködik.
- Az lehet.. a hugod viszont az alsóbb szinteken van. A minusz tizenharmadikon. Gyengék az életfunkciói... Remélem nem haldoklik. – Kár is lenne úgy tennem, mintha minden rendben lenne. Csak úgy juthatunk ki, ha messzemenőkig őszinték vagyunk a másikhoz. Legalábbis ilyen tekintetben. Ezzel talán tudom sürgetni, végtére is az elsődleges célállomás most a huga. Csak az irányt érzem, de nem látom magam előtt, nem tudom, hogy él-e még. Sem pedig azt, hogy kik őrzik. A hirtelen támadó halucinációkból végül kirángat, elképzelhető, hogy már annyira hozzászoktam a kínzáshoz, vagy nem kaptam meg bizonyos szereket a mai nap folyamán, hogy a testem így reagál. Megrezzenve nézek rá, egy pillanatra arra gondolok ismét, hogy valami látomás lehet, amit el kell pusztítanom, de nem, bevillan, hogy miért is vagyunk itt.
- Jól vagyok... – Tápászkodom fel, és meghalljuk a lift hangját, amint kinyílik. Egy folyosón vagyunk, a szintre pedig ki van írva: -13. Talán jobb lett volna, ha Heidi elmondja, hogy is néz ki a húga, mert így honnan fogom tudni, hogy megtaláltuk? Csak az irányzékból? Oldalt rengeteg szoba, mind zártnak tűnik. Zöld az egész felfestés. A jel azonban tovább vezet, az egyik távoli ajtóhoz. Meggyorsítom a lépteimet.



♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Kedd 5 Jan. - 11:19



Kieran & Heidi

Love story

Viselet

made by


Meglepnek a szavai, kell pislognom párat, hogy meg is értsem, mit akar mondani. Tudom jól, hogy ha elkapnának minket, akkor nekem végem lenne és nem csak szakmai szempontból, hogy kitennék a szűrömet innen. Nem, nekem annyi lenne véglegesen, épp ezért kell óvatosnak lennünk, de azt nem jó hallani, hogy ha elvesznék, akkora húgomnak se segítene. Ezért torpanok meg egy röpke pillanatra és nézek a szemébe.
- Akkor nem segít neki? Ha kijut, de én meghalok... akkor teljesítettem az alkut, nem léphet ön sem vissza. - nem parancsolok és még csak nem is fenyegetőek a szavaim, sokkal inkább kérlelés van a szememben, hogy segítsen. Megígérte, és ez alól nem oldja fel a halálom sem. Nem akarok úgy elmenni, hogy nem értem el semmit sem. Tudom, hogy ez nem az ő dolga, nem is várom, hogy gondoskodjon a testvéremről, de legalább... kivihetné, biztos helyre juttathatná, az nem olyan rettenetesen nagy kérés.
- De ha elkapnának, valószínűleg önt nem ölnék meg, nem kell mindent kockára tennie. - én már megtettem és vállalom is, de cserében jó lenne, ha segítene nekem és mellettem állna, ha kell és igenis megmentené a húgomat akkor is, ha én nem vagyok, de félek nem tudom őt meggyőzni, ha ő nem győzi meg erről saját magát. - Nem tudom, én... nem ismerek itt mindent. - láthatja az arcomon, hogy a lény, amit odabent láttunk még nekem is új. Ilyesmivel még én se szembesültem sosem. Nem tudom, hogy micsoda, hogy mire képes, hogy ember volt-e régen, vagy mutáns, eltorzították, vagy mindig is torz volt. Láttam itt már sok mindent, de nem mindenhez van hozzáférésem, nem mindenhez értek.
A levegő is a tüdőmbe szorul, amikor meglátom az őrt, aki utánunk jött. A keze már a vészjelző gomb felett, aztán újra összeesik. A szer hatott, de valahogy képes volt belőle magához térni. Talán... ellenállóbb, talán ő sem egyszerű ember, nem tudhatom, ezzel nem számoltam. Végre becsukódik a lift ajtó, bennem pedig most tudatosul, hogy a kezemet fogta eddig, de nincs időm szóvá tenni a dolgot, mert felfogom, hogy mi történik, a lift lefelé indul.
- Mit csinál? Felfelé kell mennünk? Arra van a kijárat! - talán a szavaim már nem is jutnak el hozzá, mert arra eszmélek, hogy lecsúszik a földre. Nem jó, ez így nagyon nem jó, mintha semmi se akarna sikerülni. Megnyomom a stop gombot. Nem tudom, hogy miért indult felfelé, talán már akkor sem volt jól, amikor megnyomta a gombot? Kétségbeesetten kapkodom a fejemet, végül felfelé indulunk meg, én pedig leguggolok elé. Pofozgatni próbálom. Nem erősen, de ha nem tér magához, akkor egyre erősebben, vissza kell térítenem a valóságba, ahhoz pedig erőteljes inger kell. Ha más nincs, hát fájdalom. Amire a test reagál, arra az agy is és ő most valószínűleg valahol máshol lehet gondolatban. - Térjen magához! Kérem...



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Vas. 3 Jan. - 22:49



Heidi & Kieran
 Ahogyan nem akartam tőle elvenni a felkínált bármit, nem akarom, hogy kedveljük egymást. Már így is jólesett a tény, hogy az érdeken túl gyengéd is volt hozzám, nem csak eszköznek tekintett, hanem lelkiismeretesen próbált a jövőmre is gondolni. Tudom már a nevét, de magázom, csak ideiglenesen társak vagyunk. Félnék őt is elveszíteni, mint a többi társamat. Ami egyszer megtörtént, már a múltban lezárt fejezet marad, továbbléptem, már csak én számítok. Azért léptem le, hogy ne kelljen több halált látnom. A fiatal nő igen kedves, segítőkész, emberként, s nem tárgyként kezel. Hogyan viszonozhatnám mindezt, hogy kemény tudjak maradni? Aligha van olyan eshetőség, amelyet számításba lehet venni. Hogy barátok lehetünk? Nem hiszem. Így butaság lett volna elvenni, amit adna, a szabadságomért segítek.
- Attól még ne várja, hogy ha meghal, akkor elmegyek a hugáért. Én ezt csak azért csinálom, mert megegyeztünk. Az egész értelmét veszti, ha magácska odavész. Ezt tartsa észben. – Szólok neki oda szigorúan, ám az eddigiek alapján, amit megtudott rólam, összerakhatja, hogy jó ember vagy, és úgyis megvédem, nem hagynám hogy puszta önzésből továbblépjek, ő meghal, én meg elhúzom a csíkot. A szálkás viselkedéssel önmagamat védem, és ezt így érzem helyesnek, hogy megmaradjon a méltóságom.
- Engem mindez nem érdekel. Kihozott, akkor menjünk, és csináljuk, mindenki értékes a maga nemében. Például a huga szemében biztosan a doktornő a legértékesebb a világon. – Mormolom, mert inkább indulnék, tettrekészen nyomom a fejembe a sapkát, és indulok meg mellette, hogy elérjünk a panelhez. Gyorsan beütöm a számokat, a testemet viselte meg a kínzás, az elmém még nem roppant össze, így nem hibázok. A másik oldalon már iparkodni kell, ám a cuppogó hangtól még bennem, sokat látott katonában is megfagy a vér. – Belőlem... is ... valami ilyesmit akartak csinálni? – Suttogom rekedten, majd a lányra pillantok. Nem hibáztatom, ahogyan elnézem, ő is menekülni akar. Lassacskán felfogja, hogy munkaadói nem éppen makulátlan elmék. Innen nem kerül ki senki élve, vagy ép ésszel. Hacsak nem menekül, ahogyan mi tesszük.
így felgyorsítom a lépteimet, és már csak a liftnél látjuk, hogy az ő szándékozik megnyomni a vészcsengőt... Ám az utolsó pillanatban mégis lehanyatlik, csak picit kelt fel, megint bekábul. Felszakad belőlem egy sóhaj, ahogyan egy szívdobbanásnyi időre megszorítom a lány kezét, és bezáródik előttünk a liftajtó. Érzem az irányt, amely hívogat, lefelé kell menni. Legalábbis először, hogy megtaláljuk a hugát. Csak akkor mehetünk fel, ha ő már megvan. Pedig tudom, hogy alig pár száz méteren belül már kint is lennék, de nem, állom az adott szavamat. A lift megindul lefelé. A zötykölődéstől azonban valami történik. A hátsó falnak esek, és rámtör valami. Halucináció lehet. Egy nyálkás veremben találom magamat, minden csupa zöld, szinte savas takony, s a lábamaimat húsevő kukacok kezdik rágni. Üvöltök, ahogyan a torkomon kifér, legalábbis gondolatban, mert amit Heidi láthat, hogy lecsúszok az aljzatig, és üvegesen nézek magam elé. Most léptem túl az izgalmak olyan fokát, amit az agyam már nem bír elviselni.


♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Vas. 27 Dec. - 17:19



Kieran & Heidi

Love story

Viselet

made by


Igen, igaza volt, végül csak rájöttem, hogy nem szabad megtennem bármit, akármit azért, hogy elérjem a célomat. Ezzel nem nyerek és nem érek el semmit sem, akkor sem biztos, hogy megtudtam volna a kódokat, ezért nem is volt az ég világon semmi értelme. Az a fő, hogy most itt vagyok és bejutottam és hogy valahogyan majd kijutunk innen. Talán nehéz lesz, sőt talán lehetetlen is, de én még mindig reménykedem benne, hogy menni fog. Megváltoztathatták a kódokat de az a fő, hogy már legalább az első lépések megvannak és ha kijutunk innen, akkor megtaláljuk a húgomat. Meg kell találnom őt, mert nála nincs fontosabb számomra. Tudom, hogy valami baj van, azért nem hívott engem. Muszáj őt megtalálnom, muszáj hogy újra velem legyen, muszáj... muszáj megmentenem, mert én vagyok a nővére és ez egyértelműen az én dolgom, nem pedig másé.
Végre a nevemet is megtudhatja, de nem várok tőle lelkesedést. Nem jó a helyzete, nem gondolom, hogy minden áron ujjongania kell, mert segítek neki. Örülhet neki, hogy kijut és akár még annak is van esélye, hogy ne adj isten akkor majd faképnél hagy, de remélem, hogy nem így lesz. Remélem, hogy tényleg segít nekem, ha már én mindent kockára teszek most. Nem jöhetek már vissza ide, ez az ami biztos. Innentől már csak a képességére hagyatkozhatom és remélhetem, hogy nem mondott nekem valótlant a képességéről.
- Kettőnk közül én vagyok kevésbé értékes... nekik. - nem gondolom, hogy igaza van, szerintem rá nem feltétlenül vár halál, hiszen eddig sem várt. Én viszont nem vagyok hasznos, csak egy orvos. Orvosból pedig van itt jó néhány rajtam kívül is, nem vagyok értékes. Ő okkal van még életben, hiába kínozták és bántották nem ölték meg, pedig annyit tudok az aktájából, hogy volt már rá példa, hogy meg akart szökni. Azt hiszem nekem több a veszteni valóm, ő maximum ugyanabba a helyzetbe kerül vissza, mint ez előtt, vagy... valamivel rosszabba, de nem fogják megölni.
Az ajtón sikerül átjutni, de én is tudom, hogy igyekezni kell. Mégis megrezzenek, amikor az ajtó felél jön a cuppogó hang. Tudom, hogy miféle kísérletek folynak itt, vagyis van, amiről tudok, de mindennel én sem vagyok tisztában. A megjegyzése pedig nem sokat segít az amúgy is nem valami patyolat tiszta lelkiismeretemen. - Én nem... nem tudok mindenről és... nem volt választásom. - igen is volt, amit meg kellett tennem, mert másképp nem találhattam meg a húgomat. Nem magyarázkodom, mégis szeretném, ha megértené. Neki is segítek, segítettem már másnak is, akinek tudtam. Az élet már csak ilyen, próbálsz tenni másokért, amennyire legalábbis tudsz, amennyire lehetséges egyáltalán. A lift közeledik, kb. abban a pillanatban nyílik előttünk az ajtaja, ahogyan mögöttünk a kódos ajtó is feltárul. Az őr az, akit elkábítottam. Még most is kába, ruha sincs rajta, azt se tudom, hogyan jutott ki, de a keze lendül a falon lévő vészcsengő felé, én pedig nyomom a gombot a liften. Felfelé, ki a szabadba... mielőtt mindent lezárnak a szirénának hála. Az arcom riadalmat tükröz, nem tudjuk már megakadályozni, hogy elérje azt a gombot... igaz?



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Pént. 25 Dec. - 17:22



Heidi & Kieran
 Örülök, hogy azt a választ kapom, amire vártam. Tudom, hogy a testvéréért bármit megtett volna, valahol jó, hogy sikerült jobb belátásra bírnom, már csak azért is, mert magát is meggyűlölte volna érte. Nyilván be kellett vetnie valamennyire a női mivoltát, ám van egy pont, amelyet már csak azért sem érdemes átlépnie, mert nem nyert volna semmit. Talán megtalálta volna a hugát, de elvesztette volna magát. Ezért sem fogadtam el tőle én sem azt a bármit. Dezertőr vagyok, ami azt jelenti, hogy a saját elveim fontosabbak, mint a zsarnoki uralom, ezért nem engedelmeskedtem az osztagparancsnokomnak, majd Styker erejének sem. Akkor már inkább a halál, vagy a pokoli kínok. A doktornőnek is rá kell ébrednie, hogy bizony vannak módszerek, amelyekkel nem kell élnünk, helyettük találhatunk más megoldást. S ennek nincsen köze a külsejéhez. Igen dekoratív, kívánatos nőről van szó, aki a pasik nagy részének biztosan az esete, főleg a kiéhezett őröknek, de lett volna értelme, hogy kézről-kézre járjon? Ha elkapják, megerőszakolják, így zsarolván ki belőle azt amit meg akar kapni, a kulcsot, az átjutást. Nem, szerencsére elég volt talán enyhe eszközökhöz folyamodnia, hogy utána már együtt juthassunk ki innen.
- Örvendek.  – Kemény pillantás, attól még nem változik semmi, szövetségesek vagyunk, csak belül örülök kissé, hogy nem hagyott a sorsomra, s volt annyi esze, hogy hallgasson rám. Már minden porcikám ég a vágytól, hogy végre induljunk. Villámgyorsan öltözök, és elnyomom a káromkodást a kicsi cipő miatt. Nincsen lehetőség mást próbálgatni, mezitláb pedig csak csúszkálnék, ha létrákon kell majd lemászkálnunk. Megvizsgálom a cipőjét, szerencsére lapostalpú, bár egy orvos miért is divatozna magassarkúban egy börtönben?
- Helyes. Eltökéltség kell ide, nem mártírság. – Bólintok, ellenőrizve a géppuskát. Ha harcba bocsátkozunk, ezzel aligha lehetünk halkak. A fejembe nyomom a sapkámat, majd egy pillantást sem vetve a cellámra, kilépek, azért behúzom magam mögött az ajtót, hogy az erre járók számára ne tátongjon üresnek tetszően.
- Mindkettőnkre fájdalmas halál vár, ha nem sikerül. Úgyhogy.. – Vonom meg a vállamat itt elmosolyodva, mit szépítsük a dolgot. Egy út van, méghozzá előre. Memorizálom a kódot, elmondatom vele még kétszer, aztán már tudom is, nem fogok hibázni, a kezem sem remeg, a fegyverre ismerős társként szorulnak rá az ujjaim. Végiglépdelünk a folyosón, elsőre senkivel nem találkozunk. A panaleket elválasztó acélajtó számsorral védett, itt lesz szükség a kódra. Lassan, de biztosan ütöm be, a piros lámpa zöldre vált, s feltárul. A másik oldalon még pár lépésig folytatódik, majd jön a lift. Remélem nem kulccsal működik, mert azt nem találtam az őrnél. Igyekszem minél halkabban haladni, ahogyan lépdelünk. Az egyik cellából furcsa, cuppogó hang csattan ki. Az üveglapon keresztül belesek, polipsszerű lény tekereg bent. – Ez ember volt egykor? Aztarohadt... hát Heidi kislány... nem mondom, volt gyomra az ilyesmihez.  – Mordulok fel, és irány a lift. Körülnézve nyomom meg a lefelé hívó gombot, nem sokkal mögöttünk mintha onnan közeledne valaki, ahonnan jöttünk. Remélem előbb jön a felvonó, minthogy az illető is átjutna a kapun.


♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Hétf. 14 Dec. - 17:24



Kieran & Heidi

Love story

Viselet

made by


Igaza volt, bármit nem tehetek meg azért, hogy elérjem a célt nem is lettem volna képes rá. Persze csak erővel nem érhettem volna el azt, amit akartam, ahhoz azért itt nagyobb a biztonság, meg a figyelem is, én pedig nem vagyok elég képzett sem hozzá, hogy esélyem legyen. De végül így is sikerül. Trükköznöm kell és kell egy kis altatás, de legalább elérem, hogy a katona kidőljön, én pedig már nyitom is az ajtót, hogy kiengedjem Kierant. Remélem, hogy nem gondolta meg magát közben és nem visszakozik, akkor lennék igazán nagy bajban, már nem csinálhatom vissza azt, amit tettem. Kódokat szereztem, kiütöttem egy katonát, neki már nehéz lenne megmagyarázni, hogy csak elájult, mert rossz volt a levegő, vagy leesett a vércukra hirtelen, főleg ha amúgy nincs baja, vagy ha utána megvizsgálják és megtalálják az anyagot a szervezetében, amit én juttattam bele.
- Heidi. - mutatkozom be végre. Igaza van, ez eddig elmaradt és legalább azt mutatja, hogy nem hátrál meg mégis. Ez azért mindenképpen örömteli számomra, meg kell találnom a húgomat és nem tudom, hogy rajta kívül ki segíthetne. A kérdése azért talán kissé meglep, hiszen nem gondoltam, hogy ez ennyire kényes kérdés, vagy hogy ennyire számít. - Nem... nem adtam meg bármit, nem lettem volna rá képes. - nem is tudom, talán még nem vagyok ennyire elkeseredett, magam sem tudom, de nem is számít. Nem tettem olyat, ami után nem tudtam volna elszámolni a lelkiismeretemmel. Megvárom, amíg átöltözik. Nem nézem látványosan, inkább arra figyelek, hogy nem jön-e valaki, de tudtommal ilyesminek nem szabadna megtörténnie, hiszen odébb van még a váltás ideje. Amikor készen van csak akkor indulok el kifelé és remélem, hogy tényleg nem lesz semmi komolyabb baj.
- Reméltem, én már nem léphetek vissza, most már ha elindulunk, akkor ön sem. - ha kilépünk innen, akkor már ő se visszakozhat, de én már most sem. Elindulunk hát kifelé, gyorsan amennyire lehet, itt még nem kell óvatoskodnunk és a ruha eltakarja a kamerák elől is. - Két emelet lefelé, aztán végig egy folyosón, ott... jobb ha a fejébe húzza a sapkát, lehetnek mások is és az első kapu. A kód: 45896, azt önnek kell beütni és... reméljük nem lesz gond. - talán az a jobb, ha ő mint katona csinálja, mint akit én kísérek. Nem tudom még, hogy mi lesz a dologból, de remélem, hogy nem lesz gond. Nem voltam gyanús, hogy okuk legyen azóta megváltoztatni a kódokat, remélem, hogy ilyesmi nem történt. Innen nem verekedjük ki magunkat, ha lebukunk.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Szomb. 12 Dec. - 20:08



Heidi & Kieran
 Amióta átvittek a karanténba, és nem kaptam meg a kínzóim által hőn áhított mai tortúrát, már tudom, hogy a szőke doktornő nem vert át, nem pusztán egy újabb csapda, amit végig kell szenvednem. Legalábbis ebben a percben így tűnik, kétlem, hogy Styker lemondana némi manipuláció kedvéért arról, hogy pillanatokra is felfüggessze azt, amit már jó ideje művel velem. Az első órákban még nem akartam elhinni a dolgot, ám ahogy telt az idő, és nem jöttek értem, hogy átvigyenek valami gödörben, hanem csak az elkülönítőbe, lassan felfogtam, hogy a doktornőnek valóban célja lehet velem, a hugát akarja megtalálni. Így megettem a három bő étkezést, amely még minőségében is jobb volt egy fokkal, mint amit általában kapok, hogy este bőven legyen erőm, s felváltva tuningoltam az izmaimat, s pihentem. Méghozzá aludtam egy nagyot, itt sokkal pihentetőbb, mint a sötét, és hideg zárkámban, itt tiszta az ágynemű, láthatóan akit idehoznak, azt életben akarják tartani. Igyekeztem agyban is kizárni a borongós gondolatokat, és csakis az előttem álló feladatra koncentrálni. Nem pusztán erőnléti edzéseket tartottam magamnak, mint húzódzkodás, fekvőtámaszok, a küzdősportban tanultakat is felevenítve kiráztam magamból a rozsdás mozdulatokat. Miután a kínzások alatt az ösztöneimre hagyatkozva csupán állatiasan küzdöttem, most másféle harcra lesz szükségem. Tudatos menekülésre. Ráadásul nem egyedül, elsőre a szőke nővel, majd később a hugával is. Másokért is felelős leszek. Ahogan régen nem tettem meg, hiszen futárként csak magammal és a rám bízott levéllel kellett foglalkoznom. Most viszont majd egy kis szakaszt kell kivezetnem a szabadságba, már ha a bizonyos húg még él egyátalán. Bár.. a képességem talán nem téved, hiszen érzékelem őt. Igaz, túl sokszor még nem használtam, mert nem voltam hajlandó magamat bábként kezelni, hogy póráz legyen a nyakamban. Így talán bizakodást adhatok a dokinak, hogy együtt megtalálhatjuk. Végtére is igaza van, ennél minden jobb, felesleges várnom a megváltó halált, vélhetően igen sokáig akarnák még húzni, hátha egyszer meggondolom magamat. Ám nem, elég erős akaratom van, hogy ne tudjanak megtörni, előbb adja fel a testem a szolgálatot. Estefelé aztán egyre éberebben várom a nőt, és a megoldást. Hiába erőltetnék magamra nyugalmat, kiélesednek az ösztöneim. Puffanás, majd nyögés, már az ajtó mellé pattanva állok fel, hogy várjam, bárki is jön. Ha nem a nő, akkor igen érdekes helyzet elé nézek. És mégis, ő az. Nem keresem a pillantását, megtette, amit meg kellett tennie, mégis rákérdezek.
- Egy nevet én is kaphatok doktornőzés helyett? Ugye... nem adott meg azért... bármit? – Nem tudni, hogy miért érdekel, talán azért, mert tartom, hogy a világban valahol a tisztességnek van értelme, még ha dezertőr is vagyok, azért tettem, mert nem láttam értelmét a felesleges gyilkolásnak. A társaim cél nélkül haltak meg, és amit Stryker is tesz, öncélú hatalomfitogtatás. Bólintok, és gyorsan lehúzom a nadrágomat, a s trikót, berángatva az őrt, aki az ajtó előtt fekszik, és átveszem a ruháit, a testét pedig az ágy mögé rejtem, noha így is gyorsan megtalálhatóak. A sapkát is a fejembe nyomom, és megnézem, milyen fegyver volt nála. Géppuska. Kibiztosítom, aztán intek, hogy mehetünk. Már csak az a kérdés, hogy valóban jók-e azok a kódok, hiszen akiktől szerezte őket, már beárulhatták, és kelepcébe futhatunk.
- Nem. Bennem bízhat. Egymásra vagyunk utalva. – Rázom meg a fejemet, a csizma bezzeg kicsi... Nem hiszem el, hogy a világ legkisebb lábú fegyőrét kellett elkábítania... Mindegy, nem siránkozom, bármennyire is nyomja a lábujjamat, ennél nagyobb gondom is volt már. Lassan, de biztosan indulok el a kiszemelt irányba, légvonalban ugyanis nem haladhatunk. Cellák mellett kell elhaladnunk, bár itt nem lehet sok rab, ez az orvosi részleg. Ahogy nézem, a folyosó végén egy lift van, azzal kell majd lefelé haladnunk.


♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Csüt. 3 Dec. - 10:25



Kieran & Heidi

Love story

Viselet

made by


Azt még nem volt nehéz elintéznem, hogy ne vigyék el innen és ne zargassák egész nap. Olyan jelentést adtam le, ami alapján még a felső vezetés is felfogta, hogy ma mást kell kínozniuk, mert vele nem mennének semmire. Még egy kis pluszban beleírtam egy kis fertőzést is, amit nem kellene elkapnia senkinek sem, úgyhogy végképp nem mentek a közelébe, az ételt is csak egy másodperc alatt csúsztatták be az ajtó alatt, egész értelmes mennyiséget a betegségére való tekintettel. Az viszont már sokkal nehezebb volt, hogy megszerezzek mindenféle kilépő kódokat. Megpróbáltam ügyeskedni azzal, hogy megoldjam eltűnjön belőle a nyomkövető, de még nem jöttem rá hogyan lehet semlegesíteni a bőr alá ültetett kis chipet. Egy mód van csak rá, ami nem lesz valami kellemes, de más nem jutott eszembe.
A legnehezebb mégis az volt, hogy utána járjak mikor van a váltás, hogy megszerezzem a kulcsot és kiengedjem, hogy aztán ki tudjam juttatni innen. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy sikerül majd a terv, de nincs más választásunk, meg kell próbálni bármi áron. Ha segíteni tud nekem, akkor én bármit megteszek azért, bármit kockáztatok, hogy kijussunk innen mindketten épségben.
Késő este van, amikor a kis tányérral megközelítem a katonát, akinek a feladata az éjszakai őrség. Tudom, hogy minimum egy fél óra, mire jön valaki, hogy leváltsa, addig bőven van időnk, de muszáj vele próbálkozni, mert a következő alak tudtommal egyrészt indián származású és ez meg is látszik rajta, és ha jól tudom házas, ami miatt még inkább nem lenne nála esélyem. A tányéron csokis süti, természetesen saját készítésű. Ezzel közelítem meg a fickót, kedves mosollyal az arcomon lépdelek közelebb.
- Jó estét! Biztosan fáradt, indulás előtt gondoltam elhozom ezt, maradt és csak megszáradna, ha esetleg kéri. - marcona alak, elsőre persze megrázza a fejét és rám se néz. Nem lesz ez így jó, pedig annyi nyugtatót tettem a süti, amennyit nem szégyelltem. Vagy ez, vagy van B tervem, sőt talán még C-vel is előrukkolhatok, de sokkal egyszerűbb lenne, ha megenné a sütit és nem kellene bonyolítanom a dolgokat. - Higgy el tényleg finom és biztosan könnyebb lenne ébren maradni vele. - közelebb lépek és finoman végigsimítok a karján is, amire már felém fordul és mintha az arca is érdeklődőbb lenne. Végigmér, cseppet sem visszafogottan, majd elveszi a tányért és simán leteszi maga mellé. A kezében lévő gépfegyvert a hátára csapja és már határozottabban néz meg magának. A mosolyom nem csökken és még csak lopva sem pillantok az ajtó felé. Egy szót sem szól, csak ellöki magát a faltól és közelebb int magához. Mire észbe kapok a keze már a derekamon, a másikkal pedig egy tincset tűr el az arcomból. Oké, a süti nem jött be, akkor marad a B verzió. Kieran jól mondta, ezek a katonák ilyenek, én is tudtam, tudatosult már bennem nem egyszer a sok mustráló tekintet, most sem lepődöm meg különösebben.
- Nem kéri a sütit? - próbálkozom, de esze ágában sincs reagálni, a fejét rázza csak meg, hogy aztán a derekamon lévő keze hátrább csusszanjon és a hátsómnál megragadva von magához egészen közel, szorosan. Nagyot nyelnék legszívesebben, de nem teszem meg, akkor sem, amikor a másik keze az arcomtól lejjebb siklik a mellemre. Nem érdekel, nem számít, az sem, amikor a számra tapad, mint egy éhes pióca. Szinte már fáj, ahogyan erőszakosan szív, de legalább nem fogom sajnálni egy pillanatig sem. Visszacsókolok, bármennyire is kellemetlen a helyzet, legalább elvonom a figyelmét, amíg a kezembe kerül a fecskendő a köpeny zsebéből, hogy aztán kifejezetten jó érzéssel nyomjam bele a nyakába és adjam be az egész adagot. Már a szúráskor megdermed és megáll az eddigi tevékenységben. Akaratlanul is alig hallhatóan nyögök fel, amikor a keze a vállamat ragadja meg, amikor tudatosul benne, hogy mi történt. Épp csak annyira van ideje, hogy úgy rászorítson a csontra, hogy szinte hallom a ropogását, de nem törődöm vele, lassan lehanyatlik előttem, én pedig azonnal a kulcsért matatok, hogy pillanatok múlva már nyithassam az ajtót.
- Át kell vennie a ruháját, bezárjuk, még órákig nem tér magához és... tudom a kilépő kódokat... kezdünk Kieran. Nem gondolta meg magát igaz? - az lenne csak a baj, akkor nekem annyi, nem jöhetek vissza ide, ha már tudják, hogy mit tettem. Remélem, hogy nem gondolta meg magát és segít nekem és hogy gyűjtött annyi erőt, hogy ne legyen különösebb baj. A sapka, az egyenruha talán elrejti őt, a sebeket. Hoztam magammal alapozót is, de nem hiszem, hogy annak lenne értelme.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Szer. 2 Dec. - 23:28


End of Chapter I.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Kedd 1 Dec. - 21:00



Heidi & Kieran
 Nem tudom, hogy valóban belegondolt abba, hogy bármit kérhetnék tőle. Nem csak, hogy lefeküdjön velem. Azon belül is a legmocskosabb dolgokat, meg kéne tennie, ha úgy akarnám. Ám nekem még az sem lenne tisztességes, ha csak annyit kérnék tőle, hogy csókoljon meg. Nem, bármennyire is kemény gyerek vagyok, a nők érzelmeivel nem játszunk, de a testével főleg nem. Csak éppen némi balsejtelem ébred bennem. Attól mert én így gondolom, más nem fogja, sőt. Strkyer emberei nem éppen arról híresek, hogy lennének elvei. S ennek most hangot is adok.
- Nem. Nem tökéletes. Megfelel. Ellenben... ne hangoztassa ezt a mindent megteszek dolgot. Legyen önben annyi tisztesség, hogy nem árulja a testét. – Nem is tudom, hogy miért mondom így, hiszen megbántani nem akarom, talán túl nyers vagyok, így kerülöm a pillantását. Nem mintha belegondoltam volna, hogy tetszik, vagy sem, a szőke tincsek, amikor hozzámértek, azt hiszem bárki megingott volna, ha ennyi ideje van bezárva. Inkább csak úgy vagyok vele, hogy ne akarjon magára hónapokkal később úgy nézni, mint egy kapcarongyra. – A katonák sok mindenre vevőek. Vigyen nekik cigit, fizesse le őket, akár még egy sütemény is jól jöhet, vagy pár jó szó. Nem kell az a bármi. – Ha végképp nem boldogul valakivel, akár le is smárolhatja az egyiket, vagy egy pippantás még beleférhet, de ne hagyja, hogy bármit megtegyenek vele. Értem nem kell ennyit küzdenie, még ha tudom is, hogy másodlagos vagyok, és a hugáért teszi... Akkor is van ennél jobban járható út. Ne legyen naív, és ennyire önfeláldozó.
- Jól van. Megpróbálom az izmaimat is feltornászni. – Nem köszönöm meg, valamit valamiért, legalábbis így állok hozzá. Ez inkább üzlet, szövetség, semmint hálálkodnom kell, hogy megteszi. Már csak az a kérdés, hogy valami elzárt lyukba vitet, ahol még fekvőtámaszozni sem lehet. Nem tudom, majd kiderül, már az is valami, hogy nem gyötörnek szarrá estére. Remélem tényleg megteszi, az ő érdeke is. Amikor megszorítja a kezemet, meglepetten kapom fel a fejemet, és állom a pillantását. – Megcsináljuk. De csak okosan. Ne adja ki magát. – Azaz oda. Ez csak javaslat, úgysem tudom lebeszélni róla, ezt neki kell eldönteni, meg hát a helyzet majd adja magát, végtére is az ő élete, az ő sorsa, én csak a támogatója lehetek, és remélhetem, hogy majd kiszabadulunk innen. Így elengedem, és várom, az estét, vagy az esetleges átszállítást. Kivételesem az utolsó cseppig megeszem az ételnek nevezett moslékot, hiszen minden erőmre szükségem lesz este.

♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Pént. 27 Nov. - 11:33



Kieran & Heidi

Edge of night

Viselet

made by


Őszintén szólva át sem gondoltam az egészet igazán. Valahogy nem is mertem remélni, hogy tényleg sikerül olyat találni, aki majd segíteni tud nekem és most mégis úgy fest, hogy tévedtem, hogy talán tényleg lesz megoldás, hogy ő képes lenne megtalálni a húgomat. Ez reményt ad és tényleg bármire képes lennék azért, hogy segítsen. Igazság szerint bele sem gondoltam, hogy a bármi mit is jelent pontosan, hogy ő majd mire asszociál belőle, de az a fő, hogy segít és hogy nem kell hosszan győzködnöm, pedig ő is ugyanúgy kockázatot vállal. Nagyobb bajba is kerülhet, ha nem sikerül. Nekem mindegy, én a húgomért teszem, de ő választhatná a jelenlegi állapotot is, ami szintén rémes, hiába kecsegtetem a szökés lehetőségével, az még nem biztos, hogy sikerül. Én sem ismerem olyan mélyen a rendszert, mint szeretném, de meg kell próbálnom a testvérem miatt. Az pedig, hogy ő miért teszi nem számít.
- Ez így tökéletes, köszönöm! Mindent megteszek azért, hogy... sikerüljön és hogy... új életet kezdhessen utána. - a bármi sem fontos, segíteni akarok neki, hogy ha kijutott innen akkor normális új életet kezdhessen, hogy legyen ennek az egésznek valami távlati célja is. Remélhetőleg sikerül, megtaláljuk a húgomat és utána már azt tesz, amit akar, mert kijutott innen. Igen ez lenne a várt forgatókönyv, bár félek tőle, hogy koránt sem lesz majd ennyire egyszerű, sőt... valószínűleg sokkal nehezebb lesz, hiszen még csak a kódokat sem ismerem mindenhol. Ha elkapnak, akkor valószínűleg mindketten nagy bajban leszünk.
- Hát persze, elintézem! Majd... kitalálok valamit, hogy ma már nyugta legyen és pihenhessen. - a hálás tekintetem mindent elárul. Nem érdekel, hogyan néz ki, így is szenvedtem már eleget azért, hogy itt vagyok. Arra esküdtem fel, hogy segítek az embereknek, helyette viszont kínoznom kell őket. Milyen világot élünk? Milyen ember lennék, ha ez nem fájna minden áldott nap? Neki viszont segíthetek és akkor ő is segít nekem, ami nem ment fel az eddigiek alól, de... talán valamennyit legalább segít. - Még egyszer... köszönöm! - tudom, hogy még nincs mit, de mégis megszorítom a kezét, mielőtt elpakolnám a táskába vissza azt, ami már nem kell. A piszkos kötszert egy külön zacskóba teszem, az ilyesmit le kell adni. Nem tudom, hogy mit tesznek vele, de nem is akarok ezen gondolkodni most. Ki kell találnom, hogyan juttatom ki innen, ez az elsődleges feladatom. Végül felállok, hogy még egyszer rá pillantsak, csak aztán indulok el kifelé, kopogtatva, hogy kinyissák az ajtót és kimehessek. El kell intéznem, hogy elkülönítsék és még utána kell járnom pár dolognak, mint pl. a kijutási kód. Ismerek pár katonát a bázisról... megoldom. A bármire sokan vevők itt, sokat vannak egyedül, végül is érthető, a lelkükre pedig nem beszélhetek.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Kedd 24 Nov. - 8:51



Heidi & Kieran
 Ha belegondolok, hogy akár el is fogadhatnám a felajánlkozását, csak az egómról szólna az egész. Férfi vagyok, megkapom amit akarok. És csúfos kudarc, befürdés lenne az egész. Ki tudja, hogy mióta nem gondoltam ilyesmire, nem is esélyes, hogy sikerülne, mert a testem a túlélésre, nem pedig az örömszerzésre rendezkedett meg. A testemet sok helyen a felszakadó sebek borítják, inkább fájdalmas lenne, semmint élvezetes. Harmadrészt már Strkyernél sem volt ínyemre a zsoldos lét, elvek alapján élek, nem pedig viszonzásért teszek meg bármit is. A fiatal doktornő talán még nálam is elkeseredettebb, hogyan tehetném meg vele, hogy rábólintok egy olyan helyzetre, amely talán nem is sikerül? Hogyan tudna együttélni a dologgal, hogy nekem adta a testét, és nem találjuk meg a hugát? Meg hát nem vagyok egy barbár, vélhetően ő nem is élvezné, ilyen lélektelen dologban benne lenni... Nem mondom, csinos teremtés, még ha nem is volt ingerem eddig szemügyre venni, ő biztosan jó nőnek tartja magát, ha ilyesmit ajánl. Vagy úgy véli, hogy nekem már bárki jöhetne?
- Értem én. Ha mégis benne vagyok, előre úgysem fogadnék el semmit. Majd ha célnál vagyunk, és mindketten úgy látjuk, hogy van értelme, akkor jöhet az a bármi... – Egyezem végül bele a tenyereimmel dörzsölgetve a szememet. Lehet, hogy túl sem éljünk, akkor elég irónikus lenne, ha csak úgy a hecc kedvéért letépném a bugyiját. Az előttünk álló menekülésre kell inkább koncentrálni, ha valaha kijutunk innen, úgyis új életet kell kezdenem, ráérünk majd az esetleges siker után ilyesmin agyalni. Ha akkor visszavonja a szavát, vagy akkor mégsem fogadom el, ez benne van a pakliban. Csupán azért mondom neki így, hogy legyen valami tétje a dolognak.
- Tényleg. – Bólintok végül oda, és már körzöm is a nyakamat, mintha most indulnánk. Holott még jó eséllyel vár rám valami nem túl... finom dolog. Erről viszont eszembe jut valami. – Talán akkor mára felmentést kérhetne nekem. Elkülönítő, karantén. Ha estére félájult vagyok, nem sokra megy majd velem. – Mondom ki a javaslatot. Még mindig elismeréssel kell adóznom számára, hogy egy ilyen vadembernek kész lett volna odaadni magát, hiszen hosszú a hajam, csimbókus a szakállam, és a szagom sem lehet túl jó a gennyedző sebektől. Majd meglátjuk, hogy mit hoz az este.


♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Csüt. 19 Nov. - 16:39



Kieran & Heidi

Edge of night

Viselet

made by


Okkal találkoztam itt pont vele. Ha létezik sors, akkor talán a sors akarta így, ha nincs ilyesmi, akkor... nincs, de nem is érdekel, a lényeg, hogy meg kell valahogy győznöm róla, hogy segítsen nekem. Még nem tudom hogyan, hiszen talán igaza van, nincs miért élnie már, nincs miért küzdenie, én mégis azt várom tőle, hogy tegye meg, hogy próbálja meg, pedig ha elkapnak, akkor még talán rosszabb sors is várhat rá, bár ha jól hallottam, akkor volt már rá példa, hogy megpróbált innen megszökni. Talán akkor tudja, hogyan lehet a legkönnyebben és ha segítek neki, ha van belső ember, aki mellette áll, akkor talán nagyobb az esély, hogy sikerül és akkor talán... közösen sikerülhet és akkor segít nekem, csak meg kell győznöm, hogy meg akarja tenni, hogy tényleg segíteni akarjon nekem, mert egyelőre látom rajta, hogy nem így van. Ha már kint van azt tehet, amit akar, ha segített, de nem fordulhatok máshoz és a húgom a legfontosabb nekem a világon. Valahogy muszáj elérnem, hogy segítsen. Hosszú hónapok óta a képessége az első reménysugár, ami alapján bízhatom benne, hogy talán van rá esély, hogy mégis csak megoldhatom ezt az egészet, hogy megtalálhatom és segíthetek rajta. A nővére vagyok, az a dolgom, hogy óvjam őt, de úgy nem tudom, ha nem lehetek vele, úgy képtelenség, ha azt se tudom hol van és milyen baj érte.
- Értse meg én csak... meg akarom találni őt. Mindennél fontosabb nekem, hiszen... a testvérem és nem védhetem meg. Kérem... - persze jó pont, hogy nem fogadna el bármit, olyat, ami tisztességtelen, de meg kell értenie, hogy segítenie kell és én tényleg képes lennék bármit megadni azért, hogy segítsek a testvéremnek, hogy biztonságban legyen végre. Az én dolgom, hogy vigyázzak rá, ha ehhez olyasmit kell tennem, amit talán igazán nem akarok, akkor is megteszem. Róla se tudok sokat, lehetne veszélyes, lehetne bűnöző is, de ha segíteni tud megtalálni a húgomat, akkor ez sem érdekel, akkor... én kiviszem innen valahogy és addig kérlelem, addig járok a nyomában, amíg nem segít, még ha ezzel a saját fejemre is bajt hozok.
- Tényleg segítene nekem? - talán hónapok óta most először csillan remény a szememben, talán tényleg van rá esély, hogy megtalálhatom őt és megmenthetem attól, ami rá vár, vagy ahol van. Talán tényleg sikerülhet. - Utána nézek... estére mindennek, akkor sokkal kevesebben vannak a bázison és... kitalálom, hogyan juthatunk ki innen. - még nem tudom, nincs tervem, hiszen nem számítottam rá, hogy ez a képessége és arra sem, hogy találok olyat, aki segít, de úgy tűnik, hogy talán végre szerencsém van. Végül felállok mellőle és bár mosoly nincs az arcomon, de a hálát azt nagyon jól láthatja. - Köszönöm! - rebegem el halkan, pedig még nem tett az ég világon semmit, de ha csak megpróbálja nekem már az is épp elég, ha tényleg itt lesz és segít, amikor mennünk kell, akkor érte jövök este és addig mindenek utána nézek amiről még nem tudok. Valahogy megoldom, kitalálom, hogy mi a jó út, hogyan juthatunk ki mindketten épségben innen.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Kedd 17 Nov. - 15:57



Heidi & Kieran
 Észre sem veszem, hogy akar tőlem valamit. Már arra sem veszem a fáradtságot, hogy negatív legyek, elfogadtam, hogy most ez a sorsom. Ha kicsit összeszedem magam, talán elképzelhető, hogy megpróbálkozom majd a szökéssel, még ha azzal is járna, hogy ártatlanokat kell majd megölnöm, aminek a vége úgyis az lesz, hogy lekapcsolnak félúton. Ártatlanokról pedig aligha beszélhetünk, akik itt vannak, okkal teszik. Azt, hogy a szőke doktornő miért egy közülük nincs kedvem feszegetni. Ellenben ismét azt mondja, hogy sajnálja, és még úgy tűnik, együtt is érez. Ez azért már kezd meglepni, nem egy névtelen műtőmaszkos illető, aki csak érdeklődve vizsgálgat, hogy vajon hogyan reagálnak a fájdalomreceptoraim a különböző tortúrák hatására. Ahogyan megfordult a fejemben, hogy ő is csak egy próba, csapda, hogy mennyire lehet még megtörni, mégis úgy vagyok vele, hogy kár ezen tépelődni. A félbemaradt kérdésen hátrafordulok, még ha ez szóró fájdalommal is jár, az előző fickó alaposan megtekergette a nyakamat, azt hitte, hogy menetes, és le lehet csavarni a helyéről. Én meg csak forogtam utána, közben ropogott minden csontom. A nő mintha magába lenne zuhanva, talán lelkiismeretfurdalása van... miattam? Érdekes lenne, hiszen nem tudtam, hogy ő is kísérletezett már rajtam. Fürkészem az arcát, hosszú hónapok óta az egyetlen pozitív inger, olyan, mintha ő is rab lenne itt. Ám akkor  miért van szabad járása a cellák környékén? S tulajdonképpen felajánlja, hogy segít megszökni, ha megtalálok neki valakit. Elsőre nemet mondok, már egészen megszoktam ezt az egész helyzetet. Viszont... mégiscsak katona volnék, ha belegondolok, ez is csak egy küldetés. Ha már a testvéreimet nem tudtam megvédeni, a bajtársaimat, akkor talán itt az ideje, hogy legyen értelme annak, hogy túléltem.
- Bármit? Ez elég félreérthetőnek hangzik, nekem nem kell semmi... tisztességtelen.... – Rázom meg a fejemet, nem kell, hogy bármit meg akarjon adni. Elvileg a hazánkért harcoltam, akkor igen olcsó megoldás lenne, ha elfogadnám a felajánlkozását. Éppen elég kétségbeesett, ha már ide jutott. Felmordulok, ezt ő sem gondolhatja komolyan. Viszont így, hogy nem pusztán azért rontok ki, hogy megölessem magam, látok rémi motivációt, hogy menjek. Ráadásul amikor elmondja, hogy a hugáról van szó... Na igen, a családi kötelékek. Pláne nem kérhetném hogy mondjuk térdeljen elém.
- Akkor hát nincsen vesztenivalónk ugye? És hogyan gondolja? Én alig ismerem még a rendszert. Van valamikor váltás? Megbízhatatlanabb őrök? – Talán a szöszi doktornő jobban képben van, és talán ötlete is. Ha megtudok valamit a hugáról, meg tudom határozni az irányt, de azt nem fogom tudni, hogy kik őrzik, hányan vannak, ilyesmik. Megemelgetem a vállamat, tényleg szépen kitisztította, határozottan jobb  az érzet, amióta kitisztította. Nem mondom, hogy most csináljuk, talán jobb megvárni az estét. Lehet, hogy ma még vár rám valami szépséges kihívás.


♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Kedd 10 Nov. - 10:16



Kieran & Heidi

Edge of night

Viselet

made by


Nem csoda, ha kíváncsivá válok, hiszen nem tudok még itt mindenről, sőt épp elég hiány van amikre válaszokat kellene kapnom és ez a katona máris többet tud nálam, még ha csak azért is, mert rajta kísérleteztek. Vajon a szer mindenkinél ugyanazt a hatást éri el, vagy csak módosítja a géneket és a képességek mások és mások lesznek? És vajon mik a mellékhatások? Valahogyan talán utána tudnék járni a dolognak, csak egyelőre még nem tudom hogyan, hiszen nem törhetek csak be úgy az adatrendszerbe, abból baj lenne és elég hamar ki is szúrnák, hiszen nincs mindenhez hozzáférésem és hónapokba telik mire eljutok arra a szintre, hogy legyen. Nem biztos, hogy vannak hónapjaim, a húgomnak se, én pedig... nem tudom, hogy meddig bírom még egyáltalán itt, ilyen nagy nyomás alatt, végignézve azt, hogy az orvosi eskü semmit sem ér sokak szemében, vagy csak szimplán nagyon máshogy értelmezik, mint kellene. Az életet kellene védeniük, mindenkinek aki orvos, de közben, ami itt folyik... ennek semmi köze nincs ahhoz, amit elvileg tennünk kellene.
- Igen... értem, biztosan rettenetes lehetett, ami történt önnel és... sajnálom. Nem kellene... - elhallgatok és megrázom a fejemet, hiszen nem mondhatom ki hangosan. Nem tudhatjuk, hogy ki figyel minket, hogy ki hall és baj lehet belőle, ha nyíltan és őszintén beszélek. Nem tudhatja senki sem, hogy ellenzem ezt az egészet. Lehetnek kétségeim... talán, de ennyi, ennél több biztosan nem. Óvatosnak kell lennem, nagyon-nagyon óvatosnak, hiszen ha rájönnek miért vagyok itt kitesznek, vagy rosszabb... sőt a rosszabb az esélyes. Akkor nem találom meg a húgomat, távolabb kerülök tőle, ha pedig itt van és rájönnek, hogy őt keresem akkor csak még nagyobb bajba sodornám, mint amiben eddig volt. Ezt nem akarom... meg kell találnom őt és haza kell hoznom, akárhol is van, mert érzem, hogy bajban van minden zsigeremben.
A sérüléseket tisztítom közben szépen óvatosan, főleg a nagyot, ami rettenetesen fest. Át kell mosni, kitisztítani, fertőtleníteni, ő pedig nyugodtan ül, mintha semmit sem érezne, pedig biztos vagyok benne, hogy érzi, csak próbál úgy tenni, mint ha nem így lenne. Még csak azt sem tudom, hogy ez bátorság, vagy nem tehet mást, mert ha kiabálna se érdekelne senkit. Engem maximum, de én se tehetek ennél többet, mint most. Mégis amikor kiderül, hogy mire képes felcsillan egy cseppnyi reménysugár, de nem kellene meglepődnöm a halk válaszon. Nincs oka segíteni, nincs oka megszökni... de ezt nem hiszem. Ha még életben van és nem adta fel, akkor még harcol, fájdalomban és kínban akarja eltölteni a következő heteket, hónapokat is, amíg életben tartják? És ki tudja, hogy mit tennének még itt vele? sok minden van, ami rosszabb a halálnál, már én is tudom.
- Ha nem is tudja mit tegyen kint, de... de jobb mint itt. Hónapok szenvedése várna még önre, de ha segít elmúlik a fájdalom és... és én... bármit megtennék érte, kérem... - nincs más lehetőségem, próbáltam már, de eddig nem találtam semmiféle más módot. Láthatja a szememből is, az aggodalmas pillantásból, hogy muszáj... muszáj segítenie. Nem tudok más utat, nem segít más, nekem pedig kezd elveszni az utolsó reménysugár is. Nem tudom, hogy mit tegyek, nem tudom, hogy kihez fordulhatnék és már önmagában azzal is rendkívül nagy kockázatot vállalok, hogy őt megkértem most, hogy elmondtam neki. - Elszökött, néhány hónapja, de... írt és telefonált. Tudta, hogy van, csak elmenet, de hetek óta semmi, nem hallottam felőle és érzem... egyszerűen csak érzem, hogy bajban van. - tudom balgaság, de akkor is így van. A testvérem és rossz előérzetem van és ki segítene rajta, ha nem én? A szüleink már nem élnek, ők nem segíthetnek, nekem kell megtennem, nekem kell érte mennem akárhol is van, de amíg nem tudom hol, addig nem tehetek semmit.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Szomb. 7 Nov. - 21:09



Heidi & Kieran
 - Ahogy mondja hölgyem. Az első napok egyikén belémfecskendeztek valamit, amitől nagyjából úgy éreztem, mintha leöntöttek volna egy kanna benzinnel, aztán meggyújtottak volna. Hát így megy ez. – Ismerem be, és egészen furcsa most így társalognom, az előző nyolc hónapban (vagy három napban?) erre semmilyen lehetőségem nem volt. Most nem tudom, hogy honnan is kaptam elő magamból ennyi kommunikációs készséget, valahogy csak úgy ki vagyok éhezve, hogy valami történjen velem, bármi, immár következmények nélkül tudok szembenézni a holnapokkal. Ezért is nincsen értelme megölni a doktornőt, hiszen mi értelme lenne őt is magammal rántani? Egy arc nélküli, parancsot teljesítő gyalog, az igazi ellenséget, Strykert úgysem kaphatom a kezeim közé, pedig akkor sokaknak hoznék megnyugvást. Elkezd összevarni, amikor kitisztította a sebet. Még mindig nem látom értelmét, bár valóban jobb a közérzetem, hogy a szokásos seblázásas, kába érzés illanni látszik, a nő valamiért tényleg segíteni akar. Ennyire önzetlenül vállalná fel a hipokrateszi esküt? Most pont nem látom az arcát, csupán megrázkódok, amikor közelhajol, nem szoktam én meg az ilyen közeli érintkezést, mondhatni a fájdalom a szeretőm. Kétlem, hogy most akarna elcsábítani, inkább titkot suttog, ha valaki távolról szemlél, annak egyértelmű lehet, hogy a varrástól rándultam meg, és nem a lehelletétől, vagy a szőke tincsek érintésétől. Félfordulatot teszek, hogy legalább egymást tudjuk nézni a szemünk sarkából, úgy tűnik nagyon is komolyan gondolja a rohadt életbe. Mintha el lenne keveredve, ezzel viszont nekem nem mond újat, nekem már ez minden percem, és mégis, ő tőlem kér segítséget?
- Doki... nem tudja, hogy nekem már mindegy...? Miért akarnék megszökni? Nem vár már kint semmi.... Kiért tegyem meg? Dezertőr vagyok, nem pedig hős. És már lemondtam arról, hogy bármit is jóvá tegyek. Nem. Elég volt. Befejeztem.  – Finoman megrázom a fejemet, hogy legalább őt ne hozzam rossz helyzetbe, hogy akik a kamerán esetleg néznek minket, ne bámuljanak akkorát, hogy miért ellenkezem ennyire. Magam alá húzom a térdemet, hogy felüljek kényelmesebben az ágyon, és most már felé fordulok. – Ha a testvére, miért nem tudja, hogy hol van? Elrabolták? – Kérdezem elmerengve. Nem értem, hogy miért éppen bennem bízik ennyire. Én már egy ollónak, meg borotvának is örülnék. Nagy ritkán megnyírnak, de most úgy nézek ki, mint egy ősember. Az izomzatomon túl semmi katonás nincsen bennem. Na igen, a dögcédula még a nyakamban. Hátha egyszer cafatokra tépnek, akkor beazosítható legyek.


♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Kedd 3 Nov. - 14:27



Kieran & Heidi

Edge of night

Viselet

made by


- Mindenkit naivnak tartanak, aki még hisz valami jobban. - csak megvonom a vállamat, nem fogom győzködni, nem is lenne értelme és jó eséllyel nem is igen hatna. Érthető, hogy így áll hozzá, hiszen minden bizonnyal rossz sora van itt bent, bezárva, ilyen emberek között, ilyen helyzetben. Én nem is tudom, hogy mit tennék a helyében, hogyan bírnám ki, és vajon őt mi tartja életben? Szimplán az élni akarás, vagy mégis csak van ott valamiféle remény, amitől úgy érzi, hogy változhat még a helyzet? Nem tudom, talán... talán nem is igen számít, hogy én mit gondolok, csak az, hogy él és hogy én most itt vagyok és legalább valamelyest megpróbálok segíteni. Persze hátsó szándékkal, de... számít ez most? Az a fő, hogy mindenkinek jobb legyen, még ha ő most úgy is véli, hogy neki ettől csak rosszabb lesz, ha rájönnek, hogy jobban van és akkor csak még inkább meg akarják majd szorongatni. Azért remélem, hogy nem így lesz, rosszat nem akarok neki, még ha szó nélkül tűri azt is, ahogyan rendbe teszem a sérüléseit, főleg azt a nagyot a hátán, ami cseppet sem lehet kellemes, főleg hogy a helyi érzéstelenítésen kívül mást nem is igen tehetek érte.
- És erre azért képes, mert itt kapott valami szert... igaz? - lehetséges lenne? Nem vagyok még elég régóta itt, hogy belelássak a rendszer mélységeibe, nem tudom, hogy ilyesmi is létezhet, hogy képesek rá, hogy képességet adjanak, bár arról végképp nem tudok, hogy ez hátrányokkal is együtt járhat. Arról sincs sejtésem sem, hogy mi járhat most a fejében, hogy milyen rémes képeket pörget át az agyában arról, hogyan végez velem. Valahogy még érthető is lenne, hiszen kínozták hozzám hasonló orvosok, az sem meglepő, ha engem is gyűlöl, pedig még csak nem is ismer. Elmerengek, ahogyan a sebet vágom fel és kezdem el kitisztítani, a kérdésre sem reagálok azonnal. A tűt keresem és a cérnát a táskából, hiszen ez akkor jön rendbe rendesen csak, ha segítek, és ahhoz össze is kell varrni, különben itt a piszokban csak újra ugyanúgy elfertőződik. Először akkor sem mondok semmit, amikor felfogom a kérdést, csak nézek rá, próbálok a szemeiben választ találni arra, hogy ez a kérdés olyan-e, amire szabad választ adnom vagy sem.
- Senkit. - vágom rá aztán talán a kelleténél hirtelenebbül, csak aztán hajolok közelebb, mintha a varrást kellene jobban megnéznem, mintha ahhoz kellene ez a nagy közelség. Jószerivel érezheti a leheletemet a tarkójánál, ahogyan egészen közel hajolok szinte már érintve a fülét. A nyakam a hátát és a vállát cirógatja, az a pár tincs, ami a felkötött kontyból kiszabadult időközben. - A testvéremet... a húgomat. Ha segít... ha tudna segíteni... ha tényleg képes megtalálni bárkit, én is segíthetek, kijutni innen. - fogalmam sincs, hogy mennyire van a hely bekamerázva, vagyis tudom, hogy van, de szinte annyira suttogok, hogy ő is alig hallja, más ezt nem szúrhatja ki. Aztán gyorsan hátrébb is húzódom. Ha belemegy, akkor úgyis a tudtomra adja, ha bízik bennem, ha bárkiben is képes bízni és ha én képes vagyok, de nekem nem igazán van más választásom. Ha ő nem segít, akkor nem tudom, hogy kicsoda, talán senki, talán... talán a húgom már nincs is életben, talán itt van ezen a rettenetes helyen, talán... talán biztonságban van. Nem tudom, de tudnom kell.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Szomb. 31 Okt. - 21:44



Heidi & Kieran
 - A doktornő meglehetősen naív. Én vagyok itt már ki tudja, hogy mióta. Tudom, hogy miket kérdeznek tőlem, hogyan kezelnek. – Nem utasítom rendre, nem az én dolgom. Az meg az övé, hogy miért jött be, és van a segítségemre. Nem érdemel köszönetet, hiszen egy parancsot teljesítő szolga, nem enyhíti a dolgot, hogy most holmi lelkiismeretfurdalásból megpróbál szembemenni azzal, amit tennie kéne, és eljátsza itt nekem a mártírt, hogy bezzeg nem az ő hibája. Nem gondolok bele, hogy miért teszi, msot ez nem érdekel. A gyógyítása valóban hűsít, még ha fel is tépi a sebeket, nem számít, mindez pár órán belül már nyom nélkül marad, sőt rosszabb lesz, amikor észreveszik, hogy erőre kaptam. Mondhatni rontott a helyzeten.
- Rá se rántson. – Mondom ki, felőlem nem kell itt finomkodni, ez még mindig a sokkal kellemesebb fájdalom, mint amit nap mint nap érezni szoktam. Egy pillanatra belegondolok, hogy mi lenne, ha csak úgy félrelökném, és kirontanék, hogy hogy aztán a szembejövő katonák közül annyit rántsak magammal, amennyit csak tudok. Hiszen mi értelme van már mindennek? Innen lassan úgy érzem aligha lehet megszökni. Ha lenne rá esély, már biztosan megtaláltam volna a módját. Lassacskán beleszürkülök az őrületbe, hogy már alig tudjam megkülönböztetni a valóságot az illúziótól. Hiszen vélhetően a szőkeség sem létezik, már csak én képzelem valamely végzetes csapás után, s szökő tudatom még utolsó jutalomjátékként enyhítő tündért vetít az agyamba, hogy ne legyen oly sokkoló a távozásom.
Nem is nagyon hallom a kérdését a vágással, vagy az érzéstelítéssel kapcsolatban, így ha a legfájdalmasabb módon teszi a fertőtlenítést, az sem fogom észtrevenni, csak akkor kapom fel a fejemet, amikor kissé megáll. Nem kezdek el gyanakodni, miért is tenném, nem látom én már az összefüggéseket.
- Bárhol, bárkit. Ha nincsen az elméje olyan védelem alatt, hogy ne tehetném. Tudnom kell a pontosan nevét, hogyan is néz ki. Ez alapján az aurája vezet majd engem, s odatalálok. Már ha nem vagyok helyhezkötve. – Mondom ki, majd a következő pillanatban felpattanok, akkorát rúgva rajta, hogy a falnak csapódjon, s macskaügyességgel vetődöm utána át az ágyon. A bal karját a háta mögé szorítom, hogy a csuklójánál emelve erőltessem fel, hogy kiderítsem, valódi, vagy csak a képzeletem szüleménye. Kiváncsi vagyok, hogy áztatják-e könnyek az arcát. S ahogy érzem, hogy végre élek, hatalmam van most már valaki felett, egyetlen rántással emelek a csuklóján, eltörve a karját. Ha sikoltana, az sem számít már, legalább tudni fogom, hogy ilyesmit nem tudok kitalálni. Elégedetten felmordulok, és ezen a ponton döntöm el, hogy nem fogok vele szarakodni. A szabad kezemmel belemarkolok a szőke tincsekbe, ráfogva a hajára addig ütöm a kőfalnak, amíg véres-pépes massza marad a fejéből. Hogy aztán őrülten felnevetve dobjam le magamat az ágyra, mintha mi sem történt volna.
- Miért, kit keres? – Fordulok vissza a hátamat tisztogató nőhöz, mintha nem játszottam volna le a fejemben a véres, szadista megölését. Meg tudnám tenni. S nem teszem. Stryker téved, ha azt hiszi, hogy állat vagyok. Ahogyan nem voltam képes sokáig nézni a gyilkolást, én nem az az ember vagyok, akinek ártatlanok vére tapad a kezéhez.



♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Candice Accola
Hozzászólások száma : 53
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Szer. 28 Okt. - 20:37



Kieran & Heidi

Edge of night

Viselet

made by


Ügyesen lavírozok, tudom, hogy mennyit lehet és mennyit nem. Tudom, hogy mi az, ami már feltűnő lenne és amit nem szabad megtenni. Óvatos vagyok, hogy még véletlenül se legyen komolyabb baj ebből az egészből, hiszen tudom sokan vannak itt, akiknek nem igazán szabad komolyabban belefolyni az életébe és főleg nem adhatok bárkinek segítséget, mert annak is lennének következménye. Direkt utána néztem, hogy ő már régebben kapott kezelést és érdemi gyógyítást is, így nem lehet ebből baj, végső soron pedig még kimagyarázhatom, hogy rossz beteghez jöttem. Jó munkaerő vagyok, nem keresem a bajt és azért egy ilyen helyre nem olyan könnyű jó orvost találni, aki nem szól bele mindenbe és nem kérdezősködik sokat. Én nem teszem, csak amennyire még nem gyanús, óvatosan, mindig nagyon óvatosan. Most sem azonnal azzal kezdek, hogy mire képes, inkább megpróbálom szimpla figyelemelterelésnek beállítani a beszélgetést, amivel csak meg akarom könnyíteni a helyzetét, miközben a sebeit látom el, a csoki is pont erre szolgál.
- Dehogy kapnak vérszemet, ne gondolja ennyire túl ezt az egészet. Nem... nem lesz baj belőle. - tudom, hogy ő tudja jobban, nekem pedig nem kellene naivan állnom az egészhez, de kétlem, hogy ettől rosszabb lenne a sorsa. Jobb sem lesz, de nem hiszem, hogy annyival rosszabbá válna csak azért mert normálisan elláttam. Attól még fizikailag nem fogja jobban bírni, hogy nincsenek annyira durva sebei, ezt butaság lenne bárkinek is így gondolni. A fogva tartói is tisztában vannak azzal, hogy mi a tűréshatára és csak óvatosan lépik át addig, amíg még bírja erővel, hiszen nem az a céljuk, hogy megöljék.
- Attól még én lehetek óvatosabb és szólhat, ha fáj, az nem szégyen. - értem én, hogy már sok mindent bírt ki, de most nem kell, oda tudok figyelni, kaphat legalább minimális helyi érzéstelenítést, ha valami tényleg durva lenne, de a sebeket a hátán rendbe kell tenni, mert így tényleg nem húzza sokáig. Csúnyák, be vannak gyulladva és komoly következménye is lehet annak, ha nincsenek rendbe téve, szóval amennyire tudok maradok óvatos, és úgy tisztítom ki őket. Az egyik még így is olyan szinten szét van nyílva, hogy kész csoda, hogy még nem lett miatta komolyabb baja. - Le kellene vágnom a széleket... nagyon nem fest jól, aztán összevarrni és bekötözni, biztosan nem kér érzéstelenítést? - legalább egy kevés lidokain oda helybe, ennyi azért nem olyan nagy dolog, szerintem elkélne neki, hogy jobban viselje ezt az egészet. Ettől persze még figyelek a szavaira, főleg akkor amikor a képességéről esik szó, amire eddig is felettébb nagyon vártam. Amikor pedig elhangzik az a bizonyos válasz azért megáll a kezemben a fertőtlenítős vatta egy pillanatra. Épp csak egy másodpercre, alig lehet észrevenni, de azért mégis. Tényleg lehet vajon ekkora szerencsém?
- Igen? Akárhol, bárkit? Csak úgy... mi alapján? - nem, nem szabad túlzott érdeklődést mutatnom, egyszerűen nem szabad, mert még észrevenné... de akkor sem tudom megállni, hogy valamelyest a kelleténél izgatottabbá ne váljak, hiszen mégis csak... talán ez lesz az a bizonyos nagy lehetőség! Talán ez az, amire annyira vártam, talán ő lesz az, akit úgy meg akartam találni, talán ő az, aki segíthet, de hogyan fogom innen kijuttatni?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Jake Gyllenhaal
Hozzászólások száma : 48
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   Hétf. 26 Okt. - 22:02



Heidi & Kiaran
 Mintha meglepettséget vennék észre az arcán. Azt hitte talán, hogy a sarokba menekülök előle, netán nekitámadok nyomorultul kapaszkodva az utolsó szalmaszálba, hátha rajta keresztül vezet az út? Valahol rá kell ébrednem, hogy kiváló az erőnlétem, az akaraterőm pedig bámulatos kell, hogy legyen, ha ennyire egyedinek tűnök, vélhetően a többi rab már az őrület határán lehet, ám az is igaz, nincsen összehasonlítási alapom, az idő ugyanis fontos tényező. Meglehet, hogy nem is nyolc hónapja vagyok bent, csupán három napja, de már teljesen összezavartak. Vagy a doki arcából ítélve tizenhét éve? Ha végignézek magamon, a saját testemet látom, de lehet, hogy ez is csak káprázat, mint az ő léte. Lehet, hogy már teljesen darabokra szedtek, nincsenek végtagjaim sem, csak az agyam úszik valami páclében, hogy még elektromos töltetekkel kísérletezzenek rajta. Csoda, hogy ennyire egykedvűen veszem tudomásul az érkező felmentő sereget? Hiszen ha belegondolunk, nagyon kirí innen, értelmetlenül kedves, és segítőkész. Feleslegesen épitkezik, hiszen alig pár percen belül nagyobb fájdalmakban lesz részem, mint eddig, akkor pedig az idejét fecsérelte rám. Nem hiszek a Hipokrateszi esküben, a legtöbb orvos isten-komlexusszal, vagy komoly kapzsisággal megáldott diktátor, vagy őrült zseni, aki másokon akar kisérletezőset játszani, mint amilyen Stryker stábja példának okáért. Szótlanul majszolom az édességet, még sem fel sem szisszenek, ahogyan hozzám ér, ezek még a felszíni tisztítások, meglátjuk, hogy mi lesz majd később.
- Lennének tippjeim doktornő. Egy biztos, földbedöngölő lesz. Észreveszik, hogy mit művelt, és vérszemet kapnak. – Rántom meg a vállamat kiismerhetetlen pillantással, de nem állítom le. Kell a szarnak a lelkesítése. Egyébként se létezik, ha meg igen, holnaptól úgyis figyelik majd minden lépését, soha többé nem jöhet majd vissza, ha ugyan nem tekerik ki a nyakát perceken belül, hogy ilyen döntéseket hoz. Saját magát hozzá feleslegesen értelmetlen helyzetbe, rajtam csak pillanatnyilag segít, de saját fontosságának a tudatában úgy érzi meg kell tennie. Nem veszem a képére az ostobaságát, fiatal még, elhivatott, önfeláldozó. A vesztébe rohan. Legalább a csoki finom.
- Csak nyugodtan, csilklandozzon. Mint látja, bírom a kiképzést. – Felelem egykedvűen, és meg sem rezzenek, ahogyan feltárja a gennyes képződményt, amely egykor a hátam volt. Már észre sem veszem, ha kicsit is érdekelne a fájdalom, nem is tudnék aludni. Most már ott tartok, hogy ez az egyetlen inger, amely még ér, és éltet. Így nem veszi az eszem, ahogy kérdez, teljesen józanul válaszolok. – Olyan szérumot adtak be, amitől élő iránytűnek képzelhetem magam. Bárkit meg tudok találni ezen a sárgolyón. – Lehet, hgy nem teljesen érti, eredetileg nem voltam mutáns, most pedig vélhetően azért, mert nem megyek bele a kisded játékaiba, meg akarnak törni, vagy ha az nem megy, akkor megölnek, és keresnek helyettem valami mást. Nem tudom, hogy a nőt valóban érdekli a képességem, vagy fontosan tudja, hogy mi az, csak valami más célzattal beszéltet. Végeredményben oly mindegy.


♫ Bad day ♫ ϟ Ruha » Lonelyness » ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Magánzárkák   

Vissza az elejére Go down
 
Magánzárkák
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Part 14 / 12

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: Alkali Lake - Stryker Bázisa-