we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Today at 9:04

Utak, ösvények
by Nathan Jones
Vas. 17 Szept. - 13:42

Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Vas. 17 Szept. - 10:10

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Pént. 15 Szept. - 18:39

Elkészültem az Előtörténetemmel!
by Sarah Morgen
Csüt. 14 Szept. - 15:17

Sarah Morgen
by Sarah Morgen
Csüt. 14 Szept. - 10:39

Top posting users this month
Sarah Morgen
 
Aaron Adler
 
Rashid El-Attar
 
Emma Frost
 
Ryan Bane
 
Shosanna Webber
 
Yetta Marcerez
 
Jean Grey
 
Wilmer Murtaugh
 
Kieran Boomer
 
i'm here





Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Ketrecek

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Naomi Scott
Hozzászólások száma : 34
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Szomb. 2 Jan. - 18:40

Mike &  Carrie

Az üveg ezernyi apró darabokra törött szét, majd mind aláhullott. A sikerélmény olyan adrenalin löketet indít el bennem, ami végigáramlik a testemben és minden porcikámban mintha tüzet gyújtana. A szemeim összeszorítva, hogy még csak véletlenül se lássak semmit az egészből. Ezzel együtt a fejemet is lehajtom és a fegyvert tartó kezem leeresztem, görcsösen tartom azt. Még jól jöhet. Össze kell magamat szednem, nem játszhatom tovább a félkegyelmű fiatalt. Nem mintha bármikor is akartam volna játszani, de jelenleg tényleg úgy nézek ki. Döntésképtelen vagyok és még mindig csak magamban gondolkozok olyan dolgokon, amikkel nem segítem a küldetését. Ez már szánalmas a részemről. És fáj. Jobban fáj, mint a sebeim. A fejemben gondolatok szállingóznak, új és új terveken agyalok minden tized másodpercben. A gondolattól megremegek, és ha nem lennék teljesen kómás, akkor lehet, hogy sírva tudnék fakadni… kijutottunk, de mennyi az esélye, hogy nem kapnak el újra?
Ennek ellenére nem szólok semmit, csupán csöndben lógok, mint egy rendes túsz, akit megszöktettek. Nem siettethetem a dolgokat. Ha elkezdenék pattogni, és feltenném az idióta kérdéseimet hogy: "És most mit fogunk csinálni?", "Hova viszel egyáltalán?", "Hogyan kezdjük el?", "Mit kell tennem?", "Szabad egyáltalán bármit is tennem?". És a többi és a többi. De a felgyülemlett kérdések áradatát nem zúdíthatom rá a megmentőmre…. Ez mind a bennem tomboló adrenalin műve csupán, és az, hogy remegnek az ujjaim az izgalomtól. Végre valami nagyban van részem, valami fontosban. Nem szúrhatom el. Nem mehetek a focista idegeire. Mindent el fog mondani, tudom, úgyhogy nem szabad előrerohanni és kérdésekkel bombázni, miközben valószínűleg fontos dolgokon jár az esze. Olyanokon amikről majd engem is felvilágosít, ha eljön az ideje. Addig annyi a dolgom hogy csendben maradjak. Bár... sejtelmem sincsen mit kéne tennem ebben a helyzetben. Nyilván segédkezni, de azt egyelőre nem tudom megtenni. Akkor... figyelni. Összpontosítanom kell, nehogy váratlan dolog érjen minket. Nekem kell ügyelnem most a biztonságára... Vagy nem? Hülyeség az egész? Elvégre ő is mutáns. Olyan tehetetlennek és butának érzem magam….



music: Ámen!!  

Nagyon szépen köszönöm a fejezetet és a kiszabadítást Kedves Focista  szivecske  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Dean Geyer
Hozzászólások száma : 171
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Szomb. 2 Jan. - 17:38


Carrie & Mike



Szó se róla nem vallom magamat még úgy igazán komoly felnőttnek. Az is meglepett, hogy ilyen komoly feladatot bíztak rám, vagy csak nem gondolták, hogy ennyire komoly lesz? A jó ég tudja, végül is ha azt nézzük akkor lehetne rosszabb is a helyzetem. Például nem botlom bele eleve az elején, hanem később kell őt megkeresnem, de mázlim volt. Úgy fest, hogy ehhez a melóhoz azért szerencse is kell és abból nekem mindig volt egy jó adagnyi. Nem véletlenül voltam mindig jó játékos. Persze kell hozzá a tudás, meg a sok gyakorlás, de az is tény, hogy kell azért a mázli is, meg hogy jókor jó helyen légy és menjen a csapatjáték...
Apropó csapatjáték, na ez neki egyáltalán nem megy, nem igazán ért hozzá, mert akkor tudná, hogy nem lepjük meg a másikat ilyen váratlan akciókkal. Persze a fociban is kell improvizálni, nem tudhatsz előre mindig mindent, van amikor játék közben kell kitalálnod a következő lépést, vagy már a labda dobása közben kell gondolkodnod, de azért az mégis más, mint amikor az ember az életével játszik és most mi nagyon is azzal játszunk.
- Ha nincs jobb ötleted és nem akarod megvárni őket... - nem most fogok leállni vitázni vele. Az én karomnak annyi, nem fogok tudni lőni vele, szóval ez a feladat most az övé. Jobb a lehulló üveg cserepekkel megküzdeni, mint a közeledő katonákkal, akik biztos, hogy nem fognak velünk kesztyűs kézzel bánni és nem veregetnek vállon a szökési akció után, ha a kezeik közé kerülünk. Az üveg se lesz piskóta, de mint említettem legendásan szerencsés alkat vagyok és ha most is bejön, akkor nem lesz komolyabb sérülésem... reméljük.
Közelebb húzom magamhoz Carriet, mivel amúgy is ő van lejjebb, szinte már magam alá. Az a dolgom, hogy kivigyem innen és lehetőleg komoly sérülések nélkül, tehát nem foglalkozom az üveggel sem, csak tartom az irányt felfelé, húzva magam után őt is, míg ki nem jutunk és meg nem érzem a szavad levegő illatát. A ténnyel nem foglalkozom most, hogy mennyi üveget kaptam a nyakamba. A karommal valamelyest persze a fejemet igyekeztem védeni még felfelé törés közben, de most az a fő, hogy eltűnjünk olyan messze, amennyire csak lehet és keressünk valami biztos helyet a fák között, mert hogy azt elsőre kiszúrom, hogy közel s távol leginkább erdőt látni, meg valami tavat, szóval elég erőteljesen a semmi közepén vagyunk.

//Üveg általi sérülések mértéke Mikeon:
1: Több nagyobb vágás, befúródott üvegszilánk a kézfejen, mély sebet okozva.
2-3: Több kisebb vágás, és 1-1 komolyabb, de nagyon vészes nincs és befúródott szilánk sem.
4-5: Sok kis vágás, de inkább felületiek, mint veszélyesek.
6: Szinte sérülés nélkül megúszta.

Mike Sibley carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka (Image not informed.) :
//



♫ Black blade ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Naomi Scott
Hozzászólások száma : 34
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Csüt. 31 Dec. - 22:23

Mike &  Carrie

Te kezdted… na ez az egy megjegyzés, amire robbanni tudok. Mi vagy te ember, kis ovis?
Te kezdted…az. Te meg ki akartál jutni valami hiper szuper tervel és akkor nesze.
Adtam a szarnak egy pofont, ugye? Sebaj. A magam módján segítettem és kész. Nem majd várunk még egy óra hosszát…vagy mondta volna az ő tervét, de egy kukkot se szólt róla.
Hamar lehunyom a szemem,  ahogy a kanyart veszi be, már kezdtem félni, hogy kanyarodni nem tanult meg… de elég menő.
Cool a focista. Csak elmosolyodva pillantok arcára, igazából most először igazából és teljesen.
Olyan…. férfiasnak nem mondanám még, de téves következtetéseket vontam le… de nem kell tudnia a titkomról hogy igazából szimpi így Hős cipőben. De ha ezt az okoskodást így folytatja, olyat kap, hogy elfelejti azt is hogy találkoztunk… ha bár akkor én járnék rosszabbul, azt hiszem. – Oh, maradj már… - dünnyögöm a szemeimet forgatva, a nem volt jó ötlet megjegyzésére. Az övé se lett volna teljesen okés. Amúgy meg nagyon szívesen!
Újabb kanyar és azzal a lendülettel meg se áll, szemeim kikerekednek és ijedten hunyom le bogaraimat, míg ő hőst játszik újra és az agjtónak csapódik nagy erőkkel, majd egyben a falnak is a túl végen. Még én is megéreztem, tekintetem felfelé irányítom, majd rajta pillantok végig. Jól bírja… biztos csak focista?
A tervét halva kissé mérgesen nézek rá, sőt a fegyvert is mérgesen méregetem, majd ismét a levegőben találom magam. – Ez most komoly?!! – üvöltöm mérgesen és egyben sikítva, de teszem, amit kért. Amit megragadott karomat azzal elkapom a sajátját, ha úgy fogta, nagy levegőt vettem és céloztam…kettő egy. Lőttem, egyet, majd még egyet, a fejemet is elfordítottam…. de veled mi lesz?




music: Erre arra  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Dean Geyer
Hozzászólások száma : 171
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Csüt. 31 Dec. - 14:55


Carrie & Mike



Nem ez volt a terv. Jó talán még nem volt tökéletesen kiforrott sem, de attól még tuti, hogy nem ilyen nagy hirtelenséggel akartam belevetni magamat a feladatba. Azért ez... finoman szólva is hirtelen jön. A képessége eleve azért rendesen sokkol és szerettem volna viszonylag felmérni a terepet mielőtt lelépünk innen, hogy tuti legyen a menekülés és ne rekedjünk itt. Ha már felhívtam magamra a figyelmet, onnantól jobban őriznek. Nincs második esély, vagy a második esélynél már sokkal nehezebb dolgunk lesz, erre ő fogja és belevág a sűrűjébe. Nem számítottam rá és ez látszik is rajtam, amikor kirángatnak. Innentől viszont gyors reakció kell, mert a magánzárka nem fog segíteni abban, hogy valami közös tervet hozzunk össze. És most nincs idő se terepet felmérni, se jobban átgondolni, ezért ragadom meg karját és suhanok vele együtt.
- Te kezdted. - vágok vissza, hiszen lássuk be ő indította el a lavinát, nem pedig én. Ő kezdte a káosz teremtést mindenféle megbeszélés nélkül. Tuti nem játszott még soha sem csapatjátékokat, mert hogy nem így kellett volna indítani az egyszer holt biztos.
- Erre akkor válaszolok, ha kijutunk. - morranok rá kissé, mert túlzásnak vélem, hogy bejött a kis ötlet. Bajban vagyunk, utánunk jönnek, fegyverük van és én még csak a terepet sem ismerem túlságosan. Ő talán jobban, de ettől még nem áll jól a szénánk. Le kell lépni innen és tudom, hogy ez nem fog könnyen menni, még ha ő ebbe nem is igen gondolt bele. Ha elkapnak a következő próbálkozás sokkal durvább lesz. Az irányt követem, más választásom nem is igen van most, fordulok hát balra, a kezét pedig nem engedem el. Gyorsan suhanunk, én pedig ügyesen veszem be a kanyart, hogy ne koccoljuk le a falat.
- Szóval mázlid van, hogy tudok repülni... marhára nem gondoltad ezt át tudod? - nem várok választ, a hangomból is hallhatja. Bevágok, elérve az ajtót, amiről magyarázott a terem előtt. Más nincs itt, szóval megtartom a lendületet és vállal repülök neki. Koccanunk, de az ajtó nyílik, mi pedig jó eséllyel csapódunk a szemközti falon ajtóstul. Fáj, baszki rohadtul fáj! Ezzel viszont most nem igen foglalkozom. A vállam jó eséllyel minimum kiugrott a helyéről, ezért nyomom a kezébe a pisztolyt.
- Felfelé lősz és kivégzed az üveget, de ne nézz fel és védd a fejed, menni fog? - nem várok választ, nem is igen van időnk várakozni most. Elrúgom magamat a padlótól, miután az ép kezemmel megfogtam az övét. Irány felfelé. Az üveget szét kell lőnie és lehetőleg ügyesen kikerülni a törmeléket ahhoz, hogy kijussunk. A friss levegőn már jobb lesz, gyorsan eltűnünk innen. Muszáj is lesz, mert a kiabálás a futólépések zaja már behallatszik kintről.



♫ Black blade ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Naomi Scott
Hozzászólások száma : 34
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Kedd 29 Dec. - 11:47

Mike &  Carrie

Láttam már nála nagyobb megrökönyödöttet, mikor szembe találkozott képességemmel és azáltal elhitte, hogy a Mars a szomszédja és mindennap ufók látogatják.
Örüljön neki, segítek, a magam módján, mindenféle „dugjuk össze a buksinkat” tanácskozás jelleggel. Azt sose szerettem, mivel ha kiakartam szabadulni, magamra számíthattam csak…az ő tervei meg kitudja milyenek lettek volna és meddig várattak volna. Ez gyorsabb kimenetelű lesz…és kezdődik.
Elrugaszkodott, de a ketrec útját állta. Arra kíváncsi lettem volna, mi tesz, ha nem lenne útban. Az ajtó szinte becsapódik, mikor betérnek hozzánk a zaj hallatára. Itt az idő.
A képességem semmivé foszlik, elég időt adtam Mikenak, hogy felturbózza magát és kijuttassa magát.
Vagy amit eltervezett.
Csak menj!
Az ajtónk nyílnak, egy kéz ránt magához, erőszakosan, mit amit már megszoktam. Mikera pillantok, majd lesütöm a szemem, talán nem kellett volna…most megyünk a külön zárkába.
Engedelmeskedem nekik, nem rángatom magam…megyek, mert ha nem, nagyobb a büntetés és az átélt kínok is. Végül azon kapom magam, hogy Mike megragad, majd elemelkedek a talajtól… ijedten kapom rá bogaraimat, majd megragadom a kezemet „szorongató” kezét másik kezemmel. –Megőrültél!? – lepillantok és szinte suhanunk… - El ne eressz… - nézek rá kissé talán ijedten, majd elénk pillantok. – Baromság? Bejött, nem? – kérdezek vissza kisebb éllel a hangomban, majd hamarosan 2 folyosó érkezett a látóterünkbe… - Balra. – vágom egyből rá, irányítom, ha már ismerem a járatokat, az útvonalakat. A sziréna már nem zavar, meg a fényeffektusok, több ilyenben volt részem, na senki se akart kiszabadítani, inkább amolyan a társak szökése volt a fényfont… hiába. – Lesz egy kör alakú terem, felfelé kéne kitörnöd, onnan már csak az lesz a kiút, minden mást lezártak… - lepillantok.... hátra pillantok... nehéz eset.


music: Menjünk! *-*  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Dean Geyer
Hozzászólások száma : 171
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Vas. 27 Dec. - 16:16


Carrie & Mike



Az elejétől fogva biztosra vettem, hogy a lány nehéz eset, de nem is kell ezen meglepődnöm, bár vehettem volna a professzortól pár pszichológia órát, hogy hogyan öntsek lelket valakibe, aki már közel van ahhoz, hogy feladja. Nem tettem, hiba volt, következőre majd jobban felkészülök, mert én még most sem adtam fel tehát lesz majd következőre. Valahogy megoldom, kijutunk innen és remélem, hogy ő is összeszedi magát és akar majd segíteni nekem. Persze előre nem tudhatom, hogy mi lesz, de remélem, hogy talpra áll. Valamire biztosan képes, csak eddig még nem igen villantotta meg az erejét. Vagy blokkolták, vagy nem ér el vele olyan hatást, amivel igazán nagy kellemetlenséget okozhat itt bárkinek is. Ettől még én nem hátrálok meg, maximum egyedül nagyobb erőket kell bevetnem, de ha kell akkor cipelem szépen háton és úgy jutunk ki innen. Nem létezik, hogy innen még soha senki sem szökött meg, biztos, hogy van kiút, csak nehéz megtalálni és az őröket is biztosan ki lehet játszani, vagy meg lehet zavarni, csak ki kell találni, hogyan.
- Hogy ne itt rohadjunk meg mindketten. Nekem nincs hozzá sok... kedvem. - elakadok, a végén már határozottan elakadok, amikor meglátom az előttem tátongó fekete lyukat, főleg amikor úgy fest a többi ketrecben lévő alak is hasonlóképpen meglepődik a változás láttán, sőt talán ki tudja ha őr van itt, akkor az is. Viszont hozzám van a legközelebb és első blikkre nem vennék rá mérget, hogy mindenki látja, sőt az se lehet biztos, hogy ő csinálja, de...
- Oké... nem a legjobb terv... - próbálkozom azért egy bizonytalan megjegyzéssel, de ki tudja, még mindig nem biztos, hogy ő csinálja. Sok itt a kísérlet, lehet valami hasonlónak is az eredménye. Azért elég undorító, nem csoda, ha felpattanok, a fejemet az alacsony ketrectetőbe be is verem, ennek tudom be a hirtelen jött szédülést, amivel majdnem nekiesem az előttem termő immár időskori alakomnak. Szinte érzem a sikolyt, remeg a dobhártyám és valahogy bármennyire is tudom mélyen, hogy ez nem lehet valós a szavak mégis tőrként sebeznek meg. Szóval arrogáns lennék? A kezem automatikusan ökölbe szorul és legszívesebben nekimennék a képnek, ami önmagamat mutatja, amíg aztán el nem tűnik, de addigra felhúzom magamat épp annyira, hogy elrugaszkodjam automatikusan a padlótól. Az erőm kitör szinte magától, a ketrec pedig velem együtt emelkedik a levegőbe. Itt már meglátom, ahogyan nyílik az ajtó. Éppen kiszúrom még Carriet, ahogyan összezuhan a fáradtságtól. Ő csinálta, már nem kérdés, nekem pedig le kell higgadnom, főleg amikor meghallom az erre való felszólítást lentről. A mellkasom szaporán emelkedik, de végül csak leállok. A fém hangosan csörömpölve zuhan le a padlóra velem együtt, itt-ott még a vas is meghajlik a becsapódástól, én pedig immár kissé görnyedten, de talpon állok.
Alig van időm magamhoz térni és neki is, mindkettőnket kirángatnak a ketrecekből cseppet sem finom, vagy szolid módon. Fegyverek a kézben, amik nem pont arra mutatnak rá, hogy kedvesek lesznek velünk.
- Jól van haver... nyugi, csak egy fárasztó napom volt. - ellenkezem, mint mindig a magam viccelődő módján. Nem kapok választ, nem kapunk választ, csak a rángatás következik, amivel kitoloncolnak minket a folyosóra. Végül is, talán ott jobb, mint itt bent... legalább szabadon vagyunk. Megvárom, amíg csukódik mögöttünk az ajtó és csak az utolsó pillanatban moccanok meg. A focista akcióba lendül! A pisztoly se perc alatt a kezembe kerül, csak aztán kapom el Carrie kezét, és rúgom el magamat a padlótól. Biztos, hogy lőni fognak ránk, de repülve gyorsabb. Az útvonalat jobb lenne ismerni, de... - Tudod, hogy ez mekkora... baromság volt? - ezt muszáj, még repülés közben, ahogyan húzom magam után. Nem ez volt a terv, idő kellett volna, de nem elkülönítőbe akarok kerülni, az most nem segítene. Francba, akkor új terv kell, gyors kijutás, meg az emlékezetemre hagyatkozni. A riasztó bekapcsol, pirosas fény és hangos sziréna... szarban vagyunk, de legalább gyorsak.



♫ Black blade ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Naomi Scott
Hozzászólások száma : 34
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Csüt. 24 Dec. - 14:31

Mike &  Carrie

Semmi értelme. Nem akarok többé azon rágódni, mikor döntöttem jól, mikor cselekedtem úgy, hogy a lehető legtöbbeknek jó legyen. Rágódjon ilyesmin már más, én megtettem a magamét, nem egyszer. Miért kéne újból terhet cipelnem?
Én megtehetem, hogy egyet választok a több helyett, ha a szívem arra húz, ha egész lényem arra vágyik. Tényleg az egész?
Egyszer majd visszatérek, ha túl unalmas lenne az életük...
Szemem épp csak rebben, amikor beszélni kezd, fejem enyhén oldalra billentem, arcom kifejezéstelen, tekintetem érdektelen.
Oda megyek, ahova a szívem húz. A több az enyém, az egyet pedig valahogy megszerzem, magam után rántom, nem számít. Én tényleg örülök neki. De a lelkesedésem csak rontana mindenen. Mindenkin.
Mi kell? Megkapod, fakuló emlék, mert a végső kioltásához még gyenge vagyok és önző.
Zavar, egérútlesés, menekülési vágy. Te vagy a békétlen, aki képtelen hátrahagyni, én pedig megyek, mert csak a lökés kell. Egyszerre. Együtt. Közösen. Rezzenéstelen tekintettel nézek rá, arcomon gőgös fintor suhan át, némi undorral vegyítve.
Volt valami félelmetesen békés abban, ahogy lassan minden eltűnt. Feloldódni a semmiben. Igen, ez jó lesz így, semmiért sem kell felelősséget vállalnom, semmi és senki nem fog hiányozni. Szabad leszek, igazán szabad – mindjárt, csak meg kell érkeznem, ugye? Ez a sötét semmi csendes lesz, otthon, ha úgy akarom, igaz?
Tartottam magam, mert muszáj volt.
- Miért csinálod ezt velem? Miért kell megingatni, válaszúthoz toloncolni? Most itt a szabad akarat, itt a döntési helyzet, itt a választás kényszere, itt a felelősség.
"Nekirontok". Gondolkodás vagy mérlegelés nélkül, minden erőmmel gazdálkodva és az sem töltene el nagy meglepetéssel, ha ő csak kitartaná a képességét…bármit. Egy apró fekete lyuk alakul ki Mike ketrece előtt.  Hatalmas mennydörgés és vakítóan fehér villanás zavarja fel ezután a terem ürességét, s míg nem lát(nak) mást, csak apró pontokat úszkálni a szeme előtt, újra felbukkan előtte a saját gyermeki énje, dühének vonásait préselve a puha arcra, fogait úgy szorítja össze, mintha szándékában állna ekképp eltörni a saját állkapcsát. Dolgozott a test, dolgozott az akarat. Az illúzió fiúcska megtorzult arccal bukik előre, kihányva mindent… ami képtelenség, hogy belekerült volna.  Hiába illúzió, mégis megzavarhat valamit Mike fülében a pszichedelikus élmény, hiszen az egyensúlya újból fizikai, valóságos élményként érzékeli a történteket. Eltűnök, az előbbi arc gazdája már nincs előtte, nincs szempár, ami viszonozhatná tekintetét. Harang zúg, vérfagyasztó monotonitással verve fel a masszív csendet…a fiú sikolya.
Átszeli a végtelent, átsüvíti a hangorkánt a kiáltás, hogy ezúttal saját, gyermeki testével nézhessen farkasszemet, ezúttal ott áll teljes valójában felnőttkori képével szemben. Arca feldúlt, számon kérő, követelőző. Nem szereti, ha semmibe veszik.
Ott állt előtte a ketrecben, vádló tekintettel, mégis büszkén, arroganciája védelmében. Javíthatatlanok vagyunk mindketten, sose változunk, és ezt talán sose leszünk képesek elfogadni. Én összeomlok, te felkelsz és arroganciával felelsz. Fáj, ugye? Ugye mennyire fáj? Érzem a kínt, hogyne érezném, hisz engem is mart vele több éven át, minden egyes nap.
Sikíts. Szenvedj. Hallasd a hangod és tudd, nekem milyen volt, én ugyanígy szerettem volna üvölteni…
a gyermek füstként párolog el, ahogy megadom magam a fáradtságnak. Nem tudtam tovább fent tartani, de talán épp elég ahhoz, hogy gördülékenyen mennyen a továbbiakban minden.
Rajtad a sor, Mike a focista…


music: Ihlet zene *-*  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Dean Geyer
Hozzászólások száma : 171
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Szer. 23 Dec. - 21:38


Carrie & Mike



Nem akarok én túl erős lenni, tudom, hogy nehéz lehet neki itt, ez nem is kérdés, de ha meg sem próbál felállni és tenni valamit, akkor teljesen feleslegesen jöttem, mert ketten kell innen kijutnunk. Mondanám, hogy akár többen is, az lenne az igazi, ha mást is vihetnénk, de sajnos ez nem fog menni, legalábbis nem sok esélyt látok rá. Ahhoz a hely túlságosan jól védett, hogy ne csak mi jussunk ki innen, ha egyáltalán sikerül kijutnunk, ez még nem biztos, ahhoz tényleg össze kell kapnia magát és neki is akarnia kell, annál sokkal jobban, mint amennyire most látom rajta. Remélem, hogy a szavaim hatnak rá.
- Hm... érdekes idézet, honnan szedted? Saját? - hát nem mondom, hogy egyetértek vele, inkább a kitartót mondanám a makacs helyett, vagy az eltökéltet, a lelkesedőt, netán a céltudatost, ilyesmi. A makacs ember negatív irányban is lehet makacs, hogy csak azért sem moccan meg, csak azért sem tesz semmit sem és csak azért is inkább marad a rosszban, mert nem akarja kockáztatni, hogy még rosszabb legyen. Valahogy rajta is ezt érzem, hiszen egyelőre még nem tett semmit és még a lelkesedést se nagyon látom rajta. Talán nincs is meg benne... talán nem is lesz, pedig csak akkor jutunk ki innen, ha ő is akarja, ha tényleg akar tenni érte és nem itt akar megrohadni.
- Reménykedtem benne, hogy magadtól is lelkes vagy és ki akarsz jutni innen... nem tudtam, hogy lelkesítő beszéddel is készülnöm kell, de tanulok a hibáimból. - nem fogok elkeseredni, vagy a lelkesedésem nem töri le, a mosolyom legalábbis még mindig rendületlen és akkor is elérem, hogy ő is higgyen benne, hogy kijutunk benne. Legalább örül nekem, ez is valami, még ha nem is érzem olyan rendkívül hitelesnek a szavait, de ki tudja talán csak nem mer lelkesedni és idővel majd elfogadja, hogy menni fog ez, csak tényleg, igazán akarni kell.
- Mire gondolsz pontosan? Egyáltalán... mire vagy képes? - jó tudom itt azért nehezebb egyeztetni, hiszen lehetnek kamerák, vagy bármi, hallgathatnak, de attól még muszáj legalábbis amennyire tudunk. Nem tudom, hogy mire képes, erről nem kaptam infokat, hiszen nem tud a professzor se mindent letapogatni. Úgy azért sokkal könnyebb lenne, de kíváncsi vagyok, hogy mire gondol. Már az is valami, hogy legalább ötlete van, hiszen eddig még az egészhez úgy állt hozzá, mint aki már régen feladta. Kijutunk innen érzem... a focista ösztön súgja...



♫ Black blade ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Naomi Scott
Hozzászólások száma : 34
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Vas. 20 Dec. - 21:45

Mike &  Carrie

Ingyen nem adnak semmit. Nem juthatunk semmihez anélkül, hogy ne kelljen adnunk valamit cserébe. Amit megszerzünk, azzal valami ugyan olyan értékűt el is vesztünk.  Ne félj a veszélytől! Számíts rá! De ne keresd!
Az idő múlása arra szolgált, hogy lehetőséget kapjak a fejlődésre, hogy bölcsebbé váljak, kiteljesítsem önmagamat.
Mike kíváncsivá tett.
Senki máshoz nem hasonlított. Meg akartam érteni, megismerni, felfogni, közelebb kerülni hozzá. Jó, ha valaki lát minket, vagy képes látni minket. De ehhez bizalom kell. Ki tudja, hogy mi formáljuk-e a döntésünket, vagy a döntésünk formál minket?
Szavai hiába voltak durvák, betaláltak…tudom jól.
Nem kell elmondania. Anélkül is tudom. Csak kissé morcos pillantásomat vetem rá, aztán sóhajtok.
Nem törhetsz be úgy egy embert, mint egy kutyát vagy egy lovat - minél keményebben próbálsz megtörni valakit, annál kitartóbb lesz. - A változást mindig a makacs emberek hozzák el. – heccelődöm. Rá nézek és bólintok. Minden az ember lelkiállapotán múlik, a szilárd elhatározáson, hogy mindentől függetlenül megy tovább. Figyelem, miközben magyaráz… valahogy úgy hangzik ez az egész, hogy nem most akarja elkezdeni…de a vége a szavainak. Csak felvonom a szemöldököm. – Te aztán tudod lelkesíteni az embert…- ugyanúgy le is lombozza. – Szólj, ha elkezdted… - fordulok el tőle ismét. – De csak hogy tudd…örülök neked. – elgondolkodom. Be kellene csalni az őröket, „elcsábítani” őket és elszedni mindenüket, őket tenni a ketrecbe és úgy meglógni innen….De ahhoz…Mikeban kellene egy kis félelmet generálni….meg fog utálni ha ezt megteszem vele. Mindent vagy semmit alapon? És ha ezzel elveszítem őt?
- És ha egy kis kavarodást okoznánk? Hamarabb kijuthatnánk...- pillantok rá sejtelmesen....de ő a főnök...hisz egy focista...csak tudnám ki küld egy ilyen veszélyes helyre egy fiatalt.


music: Ihlet zene *-*  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Dean Geyer
Hozzászólások száma : 171
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Szer. 16 Dec. - 22:12


Carrie & Mike



Bizonytalan és nem hisz bennem, amit végül is megértek. Jön egy ismeretlen srác, nem is egy első ránézésre Rambo alkat, erre ki akar menteni, de még talán azt se tudja hogyan. Én se bíznék magamban és hinném el az eddigi reményvesztettség után, hogy na majd biztosan simán sikerülni is fog neki, szóval teljesen jogos a hozzáállása, de ettől még nekem az a dolgom, hogy kirángassam most ebből a letargia állapotból és elérjem, hogy igenis reménykedjen és segítsen is nekem, mert egyedül nem fog menni, vagy tuti, hogy nehezebb lesz, szóval bele kell húzni és akkor majd kijutunk szépen innen mindketten.
- Oké nem gond, ez is valami, majd úgy is megtapasztalom. - lehet hogy ő már elkönyvelte őket, de aztán ki tudja. Én könnyebben szimpátiát kelthetek mondjuk egy nőben, de persze nem tudom, hogy milyenek. Azért csak nem mindegyik válogatás nélkül szadista állat, aki itt melózik. Itt is lehetnek olyanok, akik már nem hátrálhatnak ki, vagy mondjuk fenyegetett a családi hátterük, netán sajnálják az ittenieket, de nem lehet csak úgy lazán feladni a felmondási levelet, mert annak komoly következményei lennének. Adok egy esélyt nekik, hogy találunk mondjuk olyat, aki nem annyira vészes, sőt esetleg rábeszéléssel segíthet nekünk és akkor nem a kemény módszert kell alkalmazni a kijutásra feltétlenül.
- Életben igen, de egy csepp remény sincs benned és ha nem hiszel benne, hogy valami sikerülhet... akkor már nyertek is, itt rohadsz meg. - nem érdekel, ha talán kicsit keményebb a hangom, bár a suttogásból ez annyira talán nem jön át rendesen, de hát na, nem kell túldramatizálni itt az egészet. Oké pocsék a sorsa, de akkor is ki akar jutni innen nem? Ahhoz viszont az kell, hogy igazán akarja, erre azon akad fel, hogy focista vagyok... voltam? Az jó dolog, van fizikai erőnlétem, tudok csapatban működni és taktikus is vagyok, nem olyan rémes dolog. Biztosan neki is van egy nagy adag előítélete, de az végül is nekem is lehetne akár vele szemben, hiszen láthatóan már feladta és nem küzd, pedig én mindig is azt tanultam, hogy küzdeni kell. Lehet, hogy csak fociban és átlagos életben volt rá szükség, de akkor is tartani kellett magunkat, ha vesztésre állt a meccs és igenis volt, hogy visszahoztuk a nulláról.
Nagyon remélem, hogy a kis morfondírozás vége majd az lesz, hogy elfogadja nem olyan rémes a helyzet és mégis képes lesz majd megmoccanni és tenni és azért, hogy kijussunk innen. Várok, amíg mérlegel és átgondolja, mást úgy se nagyon tehetek.
- Először felmérem a terepet, kint erről a helyről semmit se mondtak. A dokikat, az őröket... kell egy gyenge láncszem, akire lehet hatni... valahogy. Aki segít akár úgy, hogy ő ne kerüljön bajba. Ha ez nem jön be... gondolkodom tovább. - ebből sejtheti, hogy még maradunk egy darabig, nem azonnal fogunk kijutni innen. Meg kell ismernem a helyet, hogy lássam a lehetőségeinket, aztán ha ez meg van, akkor tovább gondolkodhatom. Neki is minél többet meg kell figyelnie, ha még esetleg nem tette. Ha igen, akkor okésak vagyunk, szépen kiderítjük a hely gyenge pontjait, megjegyzünk és feltérképezünk mindent, amit csak lehet.



♫ Black blade ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Naomi Scott
Hozzászólások száma : 34
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Kedd 15 Dec. - 19:51

Mike &  Carrie

Úgy tűnik a srácnak jó kedve van. Legalább neki az van.
Meddig? Úgy fél óráig. Aztán elkezdik rajta is amit mi már megszokásból eltűrünk.
Kíváncsi vagyok az ő tűrőképességére. Ha kibírja a képességem a későbbiekben ordítás nélkül, akkor nem para neki sem.
A dokik? Lássuk csak… - Három férfi, olyan 40 és 50 között mozoghatnak. Két nő… - pillantok rá, majd megvonom a vállam. – Negyvenes korosztályba saccolom. Ennél többet nem tudok. – ha meg mégis, azt már nem kötöm az órára, így is sokkal többet mondtam, mint amit mondani akartam. Nem bízom ebben a Mikeban…egyik doki sem a türelem mintapéldánya, nem hatja meg őket a könyörgés, a sírás… A lábam, az agyam, minden porcikám előre akar vinni.. Sokszor volt már gyökeres változás az életemben, de ez nem olyasvalami, amihez könnyen hozzá tud szokni az ember. Most mégis úgy érzem, hogy tökmindegy merre sodor a sors.  
Tényleg ennyire üres lennék már? Ennyire elhasználódtam az eddigi év alatt? Rövid időnek tűnik az eddig letöltött idő, ugyanakkor valahogy most érzem a legelveszettebbnek magamat. Talán azért, mert ez valóban így is van. Elveszett vagyok. Mind fizikailag, mind szellemileg.
- Kitartani? – kérdezek vissza, majdnem elnevetem magam. – Életben vagyok. Ennyi elég? – kissé cinikusan érkeznek a szavak, de képtelen vagyok hinni a szavaiban, hogy kivisz innen. Minden nap úgy kelek fel és úgy fekszek le, hogy azon gondolkozok, vajon hova tovább? Van e még értelme folytatni. Vagy inkább adjam fel, mert értelme már nincsen és a tehetségem sincs meg hozzá.
- Focista…
Hogy mi szükség erre azt nem igazán tudom, de nem is fontos. Nem ismerem a fiú képességeit. Azonban amikor befejezi a mondandóját rá kell jönnöm, hogy valószínűleg elég jó képességekkel rendelkezik ez a fiú. Különben nem küldték volna egy ilyen szintű küldetésre. A pillanatnyi csendet hiába akarnám megtörni, valami csatakiáltással, hogy: "Jippíjájéé, lássuk el az ellenség baját!" Nem jön ki egy hang sem a torkomon.
A szemem tágra nyílik, ajkaim elválnak egymástól, és valami halk nyögés hagyja el a számat, mintha gyomorszájon vágtak volna. Ezt. Most. Nem. Mondod. Komolyan. Hallom a saját hangomat a fejemben. Kissé letaglózóan hat rám amit mond. Ha minden igaz - és igenis minden igaz! - akkor most még nagyobb szarban vagyok…focistát küldeni. Igen, ez ragadt meg bennem a legjobban.  Nekünk lőttek!!
Nem, nem és nem! Kicsit skizofrénnek érzem magamat, mert gondolatban önmagamat rázom fel, és pofozgatom, hogy térjek már észhez. Végre itt az alkalmam valami nagy dolgot véghez vinni. Ha most sikerül teljesíteni ezt a kijutást, akkor utána elmondhatom magamról, hogy jó voltam. Ez pedig... tök jó! A bennem lévő félelem sokkal inkább izgatottsággá változik át, és elvigyorodok.
Nincs itt helye visszafogottságnak, lassan kezdem úgy érezni magamat, mintha valaki olyasvalakivel "vitatkoznék", akit ezer éve ismerek.
Fura...
- Mit akarsz csinálni? - billentem kicsit oldalra a fejem, kíváncsi pillantásomat a tekintetébe fúrom. Érdekel a terve. - Akármit is, nem lesz könnyed sétagalopp.


music: Ihlet zene *-*  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Dean Geyer
Hozzászólások száma : 171
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Szer. 9 Dec. - 21:29


Carrie & Mike



Nagyjából mondhatnám, hogy hasonló reakcióra számítottam, de ez azért nincs így, mert nem vagyok egy pszichológus alkat és nem igazán értek ennyire az emberi lélekhez. Sportoló vagyok, laza srác, aki soha sem vett túlságosan komolyan dolgokat. Persze ezt a helyzetet most nagyon is komolyan veszem, hiszen az én bőröm is vásárra lett víve azzal, hogy itt vagyok, úgyhogy nem is tehetem meg, hogy elszórakozom a dolgot, rajta pedig még így a félhomályban is jól látszik, hogy nincs jó állapotban. Elég hirtelen változik a hozzáállása, hiszen először még rám szól, hogy maradjak csendben, mert csak bajba sodrom, aztán mintha remény gyúlna a szemében, sőt még izgatottságot is látok ott, ahogyan rám pillant, ez pedig reményt ad, hogy mégis csak meg tudjuk majd oldani ezt. Egyedül azért nehezebb kijutni, és persze elég nagy kudarc is lenne, ha itt kellene hagynom, ha már miatta jöttem. Részben pedig azért is, hogy minél több minden kiderüljön a helyről, hogy az egész akár idővel felszámolható legyen. Érthető, én sem akarnám, hogy ez az egész tovább működjön. Milyen embertelen dolog már embereket ketrecben tartani, mint az állatokat?! Oké, hogy komolytalan voltam sokáig, de már láttam sok mindent, ami rákényszerít arra, hogy komolyabban is képes legyek gondolkodni és ezt én se nyelhetem le. Ennyit a vágyott ösztöndíjról, de nem mehetek csak úgy vissza a suliba, hiszen én is mutáns vagyok, nem tehetek úgy, mintha semmi se történne a háttérben, amikor nagyon is durva dolgok folynak.
- No a nevem már meg van és igen erről a helyről. -bólintok egy félmosollyal hátha rám néz közben és látja is. Persze nekem még könnyebb ezt viccelődve kezelni, hiszen mégis csak most jöttem. Ő már jóval komolyabb és biztosan nem értékeli a gyenge humoromat. Mondjuk sokkal viccesebb tudok lenni más esetekben, de én se lehetek mindig tökéletes, főleg amikor jár az agyam, hogy mi is legyen a következő lépés.
- Oké, ez eddig meg van, tudunk valamit a dokikról? - ki tudja, hogy ki lehet majd a segítésünkre, de az a cél, hogy majd valakire hatni lehessen, a puszta erő nem biztos, hogy elég, ehhez nem lenne rossz tudni ki milyen. Ő már találkozott az itteniekkel, ez adhat nekem is egy kis támpontot, hogy ki az, akivel érdemes foglalkozni. A legtöbben itt gyengék és már rég feladták, én viszont még nem, de tehetek úgy mintha, hogy ne vegyék észre, ha netán próbálkozni akarok, már pedig fogok, csak ügyesen kell csinálni. A karja rémesen fest, de erre számítottam, és nekem is el kell szenvednem pár vizsgálatot kezdetben. - Ki kell még tartanod Carrie, de már nem sokáig, rendben? - halk szavak, suttogok szinte végig, de meg kell nyugodnia, akkor van több esélyünk kijutni innen. Ha összetört lélekben, akkor nem tudom kicipelni, vagy legalábbis sokkal nehezebb.
- Hogy én? Egy focista srác... legalábbis az voltam, most pedig küldetést teljesítek. Egy jó kis helyről jöttem, egy suliból, ahol olyanok vannak, mint mi... rendes alakok, jobbá tesszük a világot, meg minden. - és ehhez fel kell számolni ezt az egész kócerájt, bár az én feladatom az, hogy őt kihozzam, őt kellett megtalálnom, de attól még szíthatok itt egy kis káoszt mondjuk puszta önszorgalomból, csak mert jól esne.



♫ Black blade ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Naomi Scott
Hozzászólások száma : 34
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Hétf. 7 Dec. - 17:35

Mike &  Carrie

Belefáradtam a sírásba. Belefáradtam abba, hogy gyenge legyek. Belefáradtam önmagamba, és az életembe.
Mostanában túl gyors iramot követelt tőlem, a lábaim pedig nem bírják már. Le akarok ülni. Le akarok feküdni. Le akarom csukni a szemem, és soha többé nem akarom kinyitni.
Nem kérek senkitől új életet. Nem kérek senkitől tanácsadást. Ha új életet akarok, akkor majd én keresek magamnak.
A szám szólásra nyílik, de nem tudom, mit akarok mondani. Annyi minden van a fejemben és a nyelvem hegyén. Félek, hogy nincs sok időm beszélni, és nem mondhatok sokat. Az a helyzet, hogy általában oda szoktam figyelni a környezetemben lévőkre, mindig mindenkin rajtatartom a szememet.
Akkor... Ezek szerint most tényleg nekem kell döntenem.
Megszólalásával, a nevemmel kapcsolatban csak egy enyhe fintort ejtek…. A fejemben gondolatok szállingóznak, új és új terveken agyalok minden tized másodpercben.
- Mike… - suttogom a nevét, de nem dereng ki is ő, vagy hogy ismernem kellene e?
Azért küldték hogy kijuttasson innen.
Meglepetten pillantok fel rá, de ugyanúgy nem moccanok el a helyemről.
Azt hiszem eddig túlságosan is bonyolultnak néztem ezt a helyzetet. Végig koncentráltam minden apróságra, a bolhából is elefántot csináltam. Mintha nem akartam volna bevallani magamnak, hogy könnyebben, kevésbé fárasztóan is képes vagyok megcsinálni. Túlkomplikáltam azt hiszem. Furcsa, eddig legtöbbször alábecsültem a magam, kiröhögtem saját magam.
Most azonban valami változott.
Talán a tudat, hogy most itt van egy Mike nevű srác.... Ez valahogy sokkolóan hatott rám, de jó értelemben. Annyira izgatott lettem emiatt, hogy félek amiatt, hogy mindent elszúrok, és mégsem tudunk kijutni, túl béna vagyok és efféle sallangok. Tudom, a legvége nem túl valószínű, de minden más úgy van, ahogy gondolom. Mindenesetre elmosolyodok a gondolattól, és nem azért, mert ennyire megszöknék már innen - vagyis nem csak azért -, hanem azért is, mert az ide út talán idegtépő, de legalább szórakoztatóan veszélyes volt. Jó. A szórakoztatótól messze volt, de maradjunk annyiban, hogy pár áldozata már meg van. Nem egy korombeli halt már bele ezeknek a kísérletezgetéseikbe.
- A helyről?
Az egészre úgy készültem fel, mint valami futóversenyre. Minél hamarabb végeznem kell ezzel, hogy a másik majd csak pislogjon párat, és tovább szenvedjen...
Azonban hamar rá kell jönnöm, erre nem lehet csak úgy felkészülni, mint egy futóversenyre. Ahhoz kell egy pár cipő, ami ha lehet, nem esik le a lábadról sprintelés közben, és egy adag víz, amit vagy magadra borítasz, ha megdöglesz a melegtől, vagy pedig megiszol, ha a nyelved olyan mint a dörzspapír - száraz, érdes.
Összeszorítom az állkapcsomat, más helyzetben azon gondolkodnék, hogy ha ennyire összeszorítom, akkor ki fogom törni a fogamat. De jelenesetben cseppet sem érdekel a fog- és protkóprobléma, most fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom. Visszajátszom egyszer meg még ezerszer a fejemben az elmúlt pár percet. Jó néhány hetet és hónapot. Mert tulajdonképpen fogalmam sincs mennyi időt is töltöttem pontosan itt. Hónapok? Évek?
Nemsokára egy terv fogalmazódik meg bennem, de azt se lapra vetni, se szavakba önteni nem tudnám. Csak a fejemben létezik, a saját Carrie-logikámból kifolyólag. A kérdések megfogalmazódnak a fejemben, de a válaszok megadására képtelen vagyok. De muszáj lesz új tervvel előállnom.
- Úgy tíz perc múlva „etetés”. Utána van egy fél óra nyugi. Majd menni kell vizsgáltatásokra. – fordulok enyhén felé, felhúzom a bal karomon a ruhának az ujját és láthatja a rengeteg tű nyomot, melyek már liláskékes árnyalatban játszanak. – De tényleg…ki vagy te? – érdeklődöm újból, jelenleg nem a nevére vagyok kíváncsi, azt már halottam és meg is értettem, hogy Mike-nak hívják.



music: Ihlet zene *-*  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Dean Geyer
Hozzászólások száma : 171
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Kedd 1 Dec. - 19:39


Carrie & Mike



A száraz hang, a dorgáló szavak... nincs jó hangulatban, de ez teljesen érthető, ha be van zárva ide, főleg akkor, ha már jó régóta. Nem ismerem a pontos részleteket, de elég esélyes, hogy nem most került be, attól hogy én most kaptam meg az ügyét. Még a neve sem volt ismerős, talán az arca az lenne, ha nem lenne ilyen kellemetlen a fényviszony, no meg nem azzal foglalkoznék, hogy a terepet mérjem fel és a sérüléseimet. Nem vészesek, a terep viszont igen. Elég sokan vagyunk és elég sok a zárka is ahhoz, hogy ne akarjak sokáig itt maradni, csak először még rá kell jönnöm arra, hogyan jutunk ki és persze arra is, hogyan juttatom ki őt is magammal együtt. Ez utóbbi a nehezebb dió, főleg ha ennyire ellenséges és még azt sem hajlandó elfogadni, hogy ki is valójában, mert azzal én már kezdek tisztában lenni. Attól, hogy nem emlékszem már a gyerekkori külsejére, hogy összevonjam a kettőt, még a mostanit felismerem a kép alapján, amit a professzoréktól kaptam.
- Muszáj lesz, mivel ez a neved tudtommal. - még el is mosolyodom, bár ebből valószínűleg nem sokat lát, mivel elfordítja a fejét. Pár ketreccel arrébb valaki lepisszeg, de csak annyit teszek, hogy lehalkítom a hangomat. Eszem ágában sincs teljesen befogni, azt nem fogják elérni, hiszen el akarom neki magyarázni, hogy ki vagyok, és ehhez nem maradhatok csendben. Én azért időnként rá pillantok, amikor végre kérdez. Ez is valami, legalább kíváncsi, ha pedig kíváncsi, akkor még nem adta fel teljesen. Ha pedig nem adta fel teljesen, akkor lesz esélyünk kijutni innen.
- Mike, bár nem a nevem érdekel. Segíteni jöttem, azért küldtek, hogy kivigyelek innen. - a végénél már tényleg suttogok, hogy csak ő hallja. Áldom az eget, hogy van ekkora mázlim, hogy pont mellette kerültem be a ketrecbe. Elég kellemetlen lett volna, ha nem így van, így viszont sokkal könnyebb a dolgom. Már csak az a kérdés, hogy egyáltalán figyel-e rám annyira, hogy tényleg teljesíthessem is, amit akarok. - De neked is segítened kell benne, elmondani amit tudsz a helyről. - teszem még hozzá, hiszen én belülről nem ismerem az itteni rendszert. Van vajon elkülönítő, milyen gyakran jönnek, van-e valamiféle megfigyelő rendszer itt, mikor adnak enni... Sok minden lehet fontos, ahhoz hogy legyen esélyünk kijutni innen. Márpedig én ki akarok és azt akarom, hogy ő is ki akarjon és persze, hogy ki tudjam juttatni.



♫ Black blade ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Naomi Scott
Hozzászólások száma : 34
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Vas. 29 Nov. - 15:38

Mike &  Carrie

Vissza szól. Nos egy kis idő itt tartózkodás után a némaságba fog süppedni. Akkor már minden jobb és szebb lesz. Senki sem fog beléd kötni, hogyha nem szólsz sületlenségeket. Nem nyavalyogsz és elnézőek lesznek. Vagy nem. Már régóta élek itt, hogy kívülről fújjam a szabályokat. De ha nem fogadja meg a tanácsaimat, melyeket pusztán csak jóindulatból adtam át neki...hát akkor tegyen belátása szerint. Csak bele ne törjön a bicskája. Ha nem akar idő előtt meghalni, mielőtt még kiszabadítanak innen minket, akkor csücsüljön nyugodtan és engedelmeskedjen. Különben úgy jár, mint előzőleg, mielőtt behozták volna, csak annál durvább bánás módban.
A sors bámulatos dolgokat hozhat.
Mint a mostani.
A fiú a nevemen szólít. Képtelenség. Egy kívülálló nem ismerhet. Kizárt dolog.
- Ne szólíts így... - fordítom ellenkező irányba a fejemet, mikor a ketrecrácsaihoz közelebb lép. Higgadj le! Higgadj le! Nyugtatgatom magam, hiszen nagyon örülök egy olyan személynek, aki ismer...bár én őt nem. Nem lenne szép látvány és nem lenne jó a halálfélelmét végig nézni....csak kiakarok szabadulni, de ő mit tehetne? Egyáltalán ki ő? Hogy kerülhetett ide?
- Ki vagy te? - suttogom, nem nézek rá, nem merek rá nézni, már így is saját magammal küszködök. Csak a rácsokat bámulom, figyelek arra, amit mondani akar. De nem, egyáltalán nem fordítom felé a fejem.
music: Erre íródott!  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Dean Geyer
Hozzászólások száma : 171
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Szomb. 28 Nov. - 19:58


Carrie & Mike



Egy már biztos, nem sikerült új barátokat szereznem, de nem is ez volt a cél, hanem, hogy felmérjem a terepet és minél többet megjegyezzek az útról, ahogyan ide kerültem, mert ki is kell jutni innen és egyelőre ez még mindig nehéz feladatnak tűnik, hiszen nem ismerem a helyet és még nincs gyakorlatom a szabadulóművészetben, de vannak olyanok, akik az ilyesmiben kifejezetten profik, nekem is menni fog, mert elég jól vág az eszem az esetek nagy részében és oda is tudok koncentrálni, ha nagyon akarok. Nem véletlenül voltam a csapatomban is csapatkapitány, rengeteg kiváló stratégiát ötöltem ki és ha nem bízna bennem a prof, akkor nem bízott volna meg a feladattal csak így egyedül... legalábbis gondolom. Persze lehetséges, hogy néha még ők is hibáznak, de remélem, hogy nem ez volt az a kivételes eset, mert akkor marhára pechünk van és nem csak nekem, hanem a csajszinak is, akit ki kellene hoznom.
Ahogy megérkezem próbálom felmérni a terepet, szokni a nem túl jó fényviszonyokat és persze kb. belőni hányan lehetnek itt. Az lenne a legjobb, ha netán ő is itt lenne, de a jó ég tudja, hogy leszek-e ennyire mázlista, azért erre nem vennék mérget, na de majd meglátjuk, egyelőre betájolom magamat és persze kicsit azért letapogatom az állapotomat is. Nem lenne jó, ha kijutok innen, aztán a vérveszteségtől csuklok össze két lépés után, az azért marha kellemetlen lenne.
- Szóval inkább dögöljek meg itt egy ketrecben? Kösz, passzolom. - viszonozom a mosolyát, legalább már a fejemet is oldalra fordítom, ez épp elég arra, hogy a gyér fényben, de kiszúrjam az ismerős arcot. Képem van, tudom, hogy kit kell kihozni, bár a képen azért fiatalabb volt, de attól még felismerem. Eleget memorizáltam a képet, hogy ha arra lesz szükség akkor felismerjem majd. Elég ciki lenne, ha bejutok ide, aztán egy képet kell nézegetnem, amit amúgy se valószínű, hogy nem koboztak volna el tőlem. Szóval kissé elkerekedik a szemem, aztán szélesedik a mosolyom elégedetten. Mégis csak velem van a szerencsefaktor is, amire nem számítottam, pedig általában tényleg mázlista alak vagyok.
- És mi lenne, ha még se tenném Carrie? - sokat sejtetően mosolygok rá, csak aztán szisszenek fel újra, amikor a nagy önvizsgálatban sikerül az oldalamon megnyomni egy pontot, ami marhára hasogat. Van egy olyan halvány emlékképem, hogy kaptam pár rúgást, amikor megpróbáltam ellenállni, valószínűleg ez is annak lehet a folyománya. Túlélhető, csak nem kell nagyon nyomogatni. Aztán kicsit közelebb húzódom a rácshoz, hogy közelebb legyek hozzá és halkíthassak a hangomon, mert biztos vagyok benne, hogy most jön majd a meglepődés és remélem, hogy lesz annyi esze magától is, hogy ne kezdje el ezt hangosan művelni. Ha netán mégis, akkor a mutatóujjamat a szám elé teszem, hogy jobban átgondolja mit is tesz. Nem kellene felhívni magunkra a figyelmet.



♫ Black blade ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Naomi Scott
Hozzászólások száma : 34
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Csüt. 26 Nov. - 17:50

Mike &  Carrie


Nem tudom mi lesz vagy hol leszünk holnap, egy hét vagy egy év múlva, de azt igen, hogy most itt vagyunk és azt is, hogy ki akarok jutni, erre vágyom és érzem, hogy a szabadság is vágyódik rám. Olyan nagy bűn lenne ez?!
Amióta távol vagyok az otthonomtól, amióta minden fenekestül felfordult, úgy éreztem, hogy nem akarok mást, csupán hazatérni, és elfelejteni mindent. Visszatekerni az időt, és mindent jóvátenni. Arra is gondoltam, hogy nem számítana az sem, ha születésemtől kezdve kéne mindent újracsinálnom. Semmi sem számítana, csak visszakapjam a régi életemet.
A néma csendet, ami birtokában tartja a területet csupán két egyedtől származó lépések zaja töri meg. Egy újabb áldozat. Jól halottam. Tekintetem csak a lábakat szemlélik a látótávolságig, aztán újra az ajtónak szenteltem figyelmem. Furcsa belegondolni, hogy egy ember sorsa képes ilyen gyorsan megváltozni. Halál nyugodtan kijelenthetem, hogy az életem fenekestül felfordult. Illetve az életünk. Az újoncé is. Hallottam a felkelését a földről, a szisszenését is, lassan felé fordítottam a fejem.
- A helyedben nem próbálkoznék semmi felesleges szökési kísérletekkel. - mosolyom torz, de meleg és őszinte.  Hirtelen úgy érzem, mintha megint egyedül maradnék. Egyedüllét, elveszteni embereket magam körül... A fejem kótyagos lesz a gondolattól, hogy már megint egyedül maradtam. Hogy ki vagyok én? Mégis... mégis ki vagyok én? Félve kutatom a választ az agyamban a kérdésre, amelyre sosem tudtam igazán a választ. Mégis ki lennék? Miért kéne bárkinek is lennem? Honnan tudjam? Miért tudjam? Kéne tudnom?  Gyengének érzem magamat, és aprónak, a hatalmas világ egy kis zugában ücsörögve. Egyedül, elhagyottan, kegyvesztetten.
Talán sosem voltam alkalmas arra, hogy bárki is a szívembe zárja magát, ezt nem tudhatom…
- Szóval maradj nyugton a seggeden. - adok neki további jó tanácsot.
Vagy betartja vagy sem, de ha az utóbbi, akkor mindenki megszenvedi a hülyeségét.

music: Erre íródott!  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
X-men
be brave, we're a team
Play By : Dean Geyer
Hozzászólások száma : 171
Kor : 23



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Hétf. 23 Nov. - 21:37


Carrie & Mike



Oké a terv meg volt hogyan fogok bejutni ide, bár talán nem volt tökéletes, de tökéletes tervet kezdő X-menként lehetetlenség kitalálni, talán még másnak se menne. A lényeget elértem, elkaptak, innentől már csak az a dolgom, hogy valahogy majd kitaláljam hogyan jutok ki innen és hogyan juttatom ki őt is. Sőt talán többeket, de ne akarjak egyből nagyot gondolni igaz? Egyelőre még azt sem tudom pontosan, hogy hol is vagyunk, de minden bizonnyal majd erre is rájövök, csak idő kérdése. Felkészültem amennyire lehetett, elhitettem velük, hogy gyenge vagyok, csak egy leszerelt katona, vagy csak valaki, aki katonának képzeli magát és azért visel ilyen cuccokat. Az ellenállásom is csak épp annyi volt, hogy ne higgyék azt, hogy szándékosan akartam elfogatni magamat, az úgy túlságosan átlátszó lett volna és tuti a lebukás.
A szememet természetesen bekötötték, és kaptam azért egy-két istenes ütést is. Milyen szép is lenne valami gyorsabb gyógyulás, de az túlságosan látványos, talán többet is akartak volna tőlem, mint így, hogy csak kicsit repkedni tudok és még azt se nagyon mutattam meg igazság szerint. A képességeimmel ellentétben úgy tűnhetett nekik, hogy csak erőteljesebben tudok eldobni ezt-azt és nekem ez így pont tökéletes. A kijutáshoz szükséges dolgokat is úgy rejtettem el, hogy ha a ruháim megmaradnak, akkor ne lehessen őket csak úgy megtalálni és ha eleve nem arra számítanak, hogy valaki a kijutás miatt jön ide, akkor csak nem vizsgálnak át durván és nem is került rá sor. Persze meg volt az alap motozás, de csak ennyi, aztán már a sötét folyosón rángattak végig, hogy végül itt találjam magamat. Ketrecek... embertelen az egész hely, nem is értem, hogy miért nem rohantuk még le ezt az egészet. Értem én, hogy nem tudják, hogy hol van, de valahogy csak ki lehet deríteni. Nem akarunk háborút, de ha ezt látná a professzor... akkor sem akarna? Valamit tenni kell, mert ez így valami rettenetes!
Hangos csattanással vágódik be mögöttem a ketrec ajtaja, amikor földet érek odabent. Épp annyi a hely, hogy fel lehet állni, és ülve ki tudom nyújtani a lábamat, de feküdni is csak összegömbölyödve lehet, na nem mintha bármennyire is kényelmes lehetne amúgy bármi a kőkemény padlón. Gondolom az a fő cél, hogy megtörjék azokat, kik ide kerülnek, ezért van az embertelen ellátás is. Halkan felnyögve tápászkodom fel és próbálok hozzászokni a viszonylagos félhomályhoz, hogy fel tudjam mérni, hogy pontosan hányan is vannak még itt rajtam kívül és hogy kik vannak még a közelemben. Történetesen az egyik épp Carrie, de egyelőre még nem szúrom ki, ahhoz még túlságosan intenzív a sötét. Kell pár perc, amíg normalizálódik a látásom, addig kicsit végigtapogatom magamat, hogy nincs-e súlyosabb sérülésem annál, mint amit érzek. A pólóm aljával időnként letörlöm a felrepedt számat. Nem vészes, szinte volt már rosszabb egy-egy keményebb meccs után, túlélem, nem vagyok egy nyafogós nyikhaj típus szerencsére.




♫ Black blade ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Kísérleti alany
victim of science
Play By : Naomi Scott
Hozzászólások száma : 34
Kor : 19



TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   Vas. 22 Nov. - 10:47

Mike &  Carrie


A ketrecek felsorakoztak és nem álmodom. Még mindig nem álmodom. Már nem is számolom mióta rothadok ide bent. Túl régóta. Jelenleg hárman tartózkodunk itt, a többieket máshová szállították. Kísérletezni. Lassan az ajtó felé emeltem pillantásomat, majd felhúztam térdeimet és átkarolva azokat, hajtottam rá fejemet.
Tudtam, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor esélyt kaphatok arra, hogy kisétáljak abból, amiben most vagyok, de ahogy Ő is mondta, hogy jól kell időzíteni és megfontoltnak kell lennem.
Talán csak arra vártam, hogy valakiben megbízhassak, mintha akkor minden könnyebb lenne, de még se volt az, hiszen továbbra is féltettem a többiek életét, de azzal, hogy itt vagyok és mutatok magamból valamit, azt hiszem elindultam azon az úton. Már csak az a kérdés, hogy végig fogok-e tudni sétálni rajta… csak előbb szabaduljak ki. Senki nem beszél, senki nem mer beszélni. Hozzá szoktunk ehhez a kegyetlen bánásmódhoz, mely nem több....Dacolás a halállal? Nem jó játék. Élni akarok.
Mint mindenki más is itt.
Mindenki a részese az Egynek.
Mindannyian Egy célért élünk.
Az Ő akaratuknak.
Mindez próbára teszi a testet és a hitet. Mind testben, mind hitben erősnek kell lenni, erősebb bárki másnál.
Hiszen a gyengébb féli az erősebbet.
S nem elég testileg megtörni az ellent, ha az hitében még ép.
Mindkettőben felül kell kerekedni.
Sose gondoltam volna azt, hogy egyszer ilyen életem lesz. De még se sírtam, vagy legalábbis ritkán. Egyszerűen csak falak mögé rejtőztem, de ugyanakkor ennyi tett és szó után is hittem, hinni akartam abba, hogy a bennem lakozó szeretet képes lesz megváltoztatni ezt az egészet és választ is kapok egyszer arra, hogy miért kell itt sínylődnünk.
De ahogyan múltak a napok, úgy lett egyre kisebb az esély erre, de aztán amikor a műtőben megpillantottam magam a szikében, akkor tudtam, hogy van még esély.
Kell lennie.
Léptek zaja üti meg a füleinket, társaim tekintete az ajtóhoz szegeződik, jómagam pedig mély levegőt veszek. Nem moccanok, maradok ugyanabban a helyzetben, ugyanott. A ketrec közepén ücsörögve. Mi mást tehetnék? Indítsam útjára a képességem?
Mi jó származna belőle? Ugyanaz sülne ki belőle, mint a legutóbbinál.  Nagyon nem szép látvány.
Nem kockáztatok!
Egy újabb nap indul. Újabb keserves nap.


music: Erre íródott!  

Aktuális viselet
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Ketrecek   Kedd 1 Szept. - 10:02


Ketrecek

Egy nagyobb terem, ahol jó néhány zárt ketrec lelhető fel, mindegyik viszonylag kicsi, többségük különleges védelemmel van ellátva, ha olyan mutáns tartózkodik bennük, aki netán hatással lehet a fémre.





Ne feledd Eric:
Derű és harag között!
 



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Ketrecek   

Vissza az elejére Go down
 
Ketrecek
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: Alkali Lake - Stryker Bázisa-