we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Yesterday at 7:41

Új fiú a láthatáron :)
by Emma Frost
Pént. 19 Jan. - 16:10

Sürgősségi ügy
by Mesélő
Pént. 19 Jan. - 14:58

Kerti lugas (fürdő előtér)
by Nikola Tesla
Kedd 2 Jan. - 14:44

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Szer. 27 Dec. - 14:06

Hope Town - Eredetkutatás
by Ruby Faro
Kedd 19 Dec. - 10:17

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Top posting users this month
Mesélő
 
Nikola Tesla
 
Wilmer Murtaugh
 
Jamie Cavenaugh
 
Jean Grey
 
James Hurley
 
Emma Frost
 
Faye Adler-Barlow
 
Aaron Adler
 
i'm here





Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Pént. 12 Feb. - 19:44



Sophia & Demetrius


   

A tenyerembe fogom az arcát, és csókolom, többször is. Igaz, hogy ezek nem amolyan elmélyült, szenvedélyes csókok, csupán puszik halmazai, mégis szükségem van most ennyi intimitásra, hogy megnyugodjon a lelkünk. Sokszor szükséges, hogy kimondjuk, amit érzünk, más alkalmakkal ellenben elég egy ölelés, bújás, vagy éppen egy ilyen megszeretgetés, amit egymással űzünk. Nem vagyunk már tinik, hogy mindig a vágy hajtson minket, én többek között alaposan be voltam rozsdásodva, ám úgy vélem abból sosem nőhet ki az ember, hogy igénye legyen a gyengédségre. Bár amilyen szenvedélyesen szeretkeztünk az első alkalomkor, nem is tudnám eldönteni, hogy mi most a gyengéd, érzelmes páros vagyunk, vagy a vadabb, fiatalságát újrafelfedező. Talán egy kicsit mindkettő.
- Azért nem mindig szereted, ha kimondom, amit gondolok. Volt már rá példa. Mikor káromkodtam többek között. – Mosolyogva nevetek rá, már képes vagyok elengedni a mai estén történt borzalmakat, vége van, s vele vagyok, a múltam nem kavarhat be ennyire. Majd egyszer ha odajutunk, hogy ismét továbblépnénk, meg fogom kérni, ez nem is kétséges, ahogyan Hope-nak is mondtam. Ám valamennyire mégis vágyom a fokozatosságra, most az összeköltözés lenne az első lépés.  Majd lehet, hogy érdemes lenne megint találkoznom a szőke kislánnyal, mert csacsogós kedvesemnek rengeteg ismerőse van, már minimum a törzsvendégek, akik bejárnak hozzá, én meg a munkahelyemen is egyedül dolgozom, s nincsen kivel beülni sörözni utána. Na nem mintha Hope ilyen típusnak tűnne. Csak valami lötyögős időtöltésre, kutyát sétáltatni, megnézném a rajzait, ilyesmi, netán meghívnám a múltkor kimarad fagyira.
- Ez így van. Az emberi dolgok ellen semmilyen védettségem nincsen. Arra viszont kaptam kiképzést. És tudod, hogy milyen óvatos vagyok. – Csapok a magam mellé lerakott díszkardra. Ez utóbbi csak vicc, ám tényleg mindig elkerült az összes veszedelem. Jó, tört már el bordám, egyszer még a csuklóm is megrepedt egy kamikáze akcióban, viszont golyót még sosem kaptam be. Ez még változhat, de nem akarok Sophie-re a frászt hozni, hogy azzal hívják fel éjszaka, hogy valaki lelőtt egy utcai akcióban.
- Hogyne lennének jók. Csak az adott találka más részeiről szólnak. – És tessék, már máris húzza az agyamat, ahogyan beharapja az ajkát. Miután már fizettem, felállok, és elindulunk kifelé. Nem tudom, hogy mennyi lesz a romantikus filmnézésből, nagyjából tíz percre saccolom, mert ha a közelemben van a meztelen combja, valahogy nem tudnék másra koncentrálni.

//Aww... nagyon cuki volt, nagy kedvencem a csajszi *.*//


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Csüt. 4 Feb. - 8:57

Te és én


Demetrius & Sophia




*Tudom, hogy kiborultam de szerintem ez érthető olyan esetben mint ami velünk történt ma és a magyarázat meg a sok különös dolog amit nehéz felfogni. nem akartam megbántani sem azt, hogy úgy érezze nem szeretem vagy ezek után kevésbé, vagy nem bízom benne. A szavaiból azonban azt szűröm le, hogy sikerült legalább egy kicsit megmagyaráznom a viselkedésemet. az aggodalmam nem múlt el és még ezernyi kérdés várakozik arra, hogy megválaszolja, de egy halvány mosoly azért csak odaröppen az arcomra megkönnyebbülésem jeleként. Kár ezt most túlreagálni, megbeszéltük ahogy minden mást is eddig és ezek után is, mert másképp nem lehet. A titkok mindig megmérgezik a kapcsolatot, kivéve ha azok valamilyen szívből jövő meglepetést palástolnak, és ha ennyire beleavatkozik az életünkbe, természetes, hogy tudnom kell róluk, ez nem olyan kíváncsiság mint általában a nőknél, amire mindenféle elméleteket gyártanak és végül se vége se hossza a történetnek. Odabújok hozzá és szeretve veszem el a csókját ami most nem közszemérem sértő mint az az első amit a nyílt utcán egy sarkon követtünk el. amikor a lánykérésről beszél már felhőtlenül tudok mosolyogni, na igen, a csók csodákra képes, de csak az övé.*
-ismerlek és nem baj ha kimondod amit gondolsz én hálás vagyok érte. És naná, hogy képben leszel, tőlem nem szabadulsz.
*Azért ennyinél sokkal de sokkal több kellene, hogy hátat fordítsak Demetriusnak, el sem tudom képzelni minek kellene történnie. Nem, azt hiszem soha nem lennék képes rá, bár a lánykérés még csak most jött szóba, ráadásul ennek a különös esetnek a kapcsán, én már elköteleztem magam. Szeretem őt, olyannak amilyen és nem várom el tőle, hogy több legyen vagy jobb, hogy olyan arcát mutassa ami nem igazán az övé. Minden bizonnyal előkerül még pár csontváz a szekrényből de nem érdekel mert együtt mindent átvészelünk és egyre inkább azt érzem, hogy bárkivel szemben meg tudnák állni a lábaimon Demetrius oldalán. Sarah után felőlem már egy anyasárkány is jöhet, vagy még több felejtést könnyező lény. Ami köztünk van ugyan heves lángon ég, de már több is szerelemnél. Persze nem lesz könnyű mindazt felfogni és elfogadni amiről Demetrius beszél de nem is tántorít el. Arra a kijelentésére, hogy őt küldik mindenhova pont azért mert valamiféle védelmi képessége van, nem nyugtat meg, el is húzom a számat és arra gondolok, amikor megláttam a híradóban golyóálló mellényben.*
-Aha, remek. Egy 22-es azért nem olyan különlegesség ami ellen védve vagy.
*Csak hogy tudja miért aggódóm még mindig. A szomorú rénszarvas szemei és a mosolya azért tudja feledtetni azt amiről eddig beszélgettünk, persze nem örökre, de én sem akarom elrontani az estét és úgy gondolom mára ennyi elég, különben sem tudok mindent ennyi idő alat helyrerakni, kell, hogy ülepedjen egy kicsit és csak utána építkezünk rá tovább. Látom azért a lánykérés gondolata felcsigázza és hagyom ezen a nyomon továbbhaladni a társalgást, nekem is könnyebb és jobb, hogy az esténk nem fullad bele ebbe a mutáns dologba. Bizonytalansága szélesíti a mosolyomat, újra megpuszilom a kezét és a tekintetembe csempészek némi ravasz fényt. Hosszú és rögös út vezet egy férfi előtt a házasság szentségéig.*
-Divat nincs és valóban egyedi, legalábbis az igényesebbeknél. Azt hiszem meg kell néznünk néhány csöpögősen romantikus filmet, azokból tanulhatsz. De azok nem jók amik a te polcodon vannak ugye tudod? *Beharapom az alsó ajkam, hogy ne nevessem el magam mikor pimaszul az erotikus és még szaftosabb filmjeire utalok, ami persze nem hoz zavarba, de lánykéréshez tényleg sok.* -Kezdhetnénk mondjuk ma?! Könnyű kis levezetése az estének, legalább mentsük a menthetőt. Elvihetnénk a sütinket és megesszük az ágyban, Oberont kizárjuk a hálóból és….. *A többit meghagyom a fantáziájának.*




Jaj, annyira imádom! ◊ zene ◊ szószám
◊ credit by ◊

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Pént. 29 Jan. - 15:56



Sophia & Demetrius


   

Bár már le vagyunk ülve, mintha valami randi lenne, de mégis szeretek hozzáérni, hiszen már túl vagyunk az ismerkedés fázisán, amely oly hirtelen, frenetikus érzés volt. Megoldom a díszegyenruha gombjait, mert tudom, hogy szeret hozzábújni, átkarolni a derekamat, vagyok olyan előzékeny, hogy megteszem ezt neki. Sophia olyan, mint egy édes, játékos kismacska, aki folyamatosan figyeli a gazdája gazdája jelzéseit, gesztusait. Igen, el kell mondanom, hogy már nem is tudnék élni nélküle. Így megsimogatom a hullámos sötét tincseket, enyhén megránduló ajaim elfojtott mosolyról árulkodnak.
- Azért örülök, hogy nyilvánvaló volt, és nem csak én reménykedtem így, mint valami balek. Láthatod, hogy mennyit bénázok, túlizgulok mindent. Nehéz elfogadni a szerencsét, hogy itt vagy nekem királylány. Sajnálom, hogy kiborítalak, majd akkor holnap kárpótollak.  – Hajolok oda, hogy legalább enyhítsem a gyötrelmet, amit most át kell élnie. Tudom, hogy komoly témákról beszélünk most itt, mégis kell annyira enyhítenem a dolgot, hogy egy csókot nyomok az ajkára. Nem elnyújtottan, csak annyira, hogy megízleljük a másikat, és arról erősítsük meg, hogy egyébként minden rendben van.
- Tudom. És majd ha egyszer odajutunk, akkor tisztességes lánykérésre számíthatsz, ha akkor még képben leszek nálad, amit őszintén remélek. Én csak úgy kimondom, amit most gondolok, ismerhetsz.  – A puszin nem lepődök meg, megszoktam, hogy mi még szerelmesedés közben is dumálunk. Alapvetően nem voltam ilyen típus, ám Sophie be nem álló szája engem is rászoktatott, hogy nem feltétlenül egy gépies sportról van szó, olyankor is lehet nevetgélni, ha ügyesen csinálja az ember, nem esik ki a koncentrációból, ha pedig igen, akkor nem dől össze a világ, nem kell mindent előlről kezdeni, lehet folytatni a pici zökkenőtől függetlenül. A tökéletes fenekű pincérnő ilyen szempontból teljesen új világot mutat nekem, a hangulatához azonban most alkalmazkodnom kell.
- Elhiszem Sophie. Majd ha gondolod, még mesélek ezekről, szépen folyamatában. Több ilyen ügyem volt már. Az a szerencsém, hogy rám többségében nem hatnak az ilyen különlegességek, védve vagyok, ezért küldenek engem. – Rázom a fejemet, halovány mosolyom megértésről árulkodik, fel sem merül, hogy harugudnék rá, nincsen az az isten. Feltételezhető volt, hogy nem fogja egykönnyen befogadni a dolgot, másokhoz képest mégis egészen jól viseli, ami amúgy mások számára nagyon is különleges lenne. Nem zavarnak már most sem a kérdései, én már most egy családként kezelem magamat, végtére is boldogító, hogy valakivel megoszthatom az életemet.
- De ugye tudod, hogy még senkinek nem kértem meg a kezét, így nincsen a fejemben, hogy mi az az annak rendje módja szerint? Meg hát vélhetően ez mindenkinél más, remélem nincsen divat, amit követni kell, hiszen abban mi a meglepetés?  – Bólogatok, naná, hogy azon leszek, hogy valahogy elüljön ez a vihar a pici fejében, hiszen most már tudja, nem csak rendőr vagyok, sokkal több is annál. És nem csak a munkám terén, hanem a génjeimben is.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szomb. 16 Jan. - 18:51

Te és én


Demetrius & Sophia




*Örülök én mindennek, és tudok is örülni rendesen, de ez az este nem erről szól. Egyébként már régóta érzem, hogy érik a gondolat, nem csak bennem hanem Demetriusban is. Minden egyes vétlen megjegyzés, kívánság, utalás éreztette velem, és én sem bántam fukarul az ilyenekkel. Mégsem célzás volt mindez, Dem részéről sem és én sem vagyok olyan, hogy célozgassak valamire, inkább szemtől-szembe megmondom. Erről azonban nem beszéltünk még, valahogy egyikünk sem akarta még szóba hozni, vagy egyszerűen csak nem v olt rá alkalom, még gondolkodtunk rajta, de ott volt minden pillanatunkban. A vigyorgására muszáj vagyok elmosolyodni, pedig komoly dolgokról lesz szó hamarosan, olyanokról melyek gyökeresen megváltoztatják az életünket és nekünk meg kell találnunk a megoldást hogyan tovább. Persze mindenképpen lesz tovább, ez nem kérdés. Szeretem Demetriust és ő is engem, ha nem is tudatosult még azért a gondolat már meg van, hogy egyikünk sem képzeli már el a jövőjét a másik nélkül, csak a miként és a hogyan változik napról-napra. *
-Nyilvánvaló volt, a részemről is, és igenis tudok örülni mindennek, te is észrevehetted már, de most halálra izgulom magam amiatt ami történt és amit mondani fogsz, hogy nem igazán ugranék a nyakadba, de holnap reggel újratárgyalhatjuk a dolgot és ígérem a szőnyegre teperlek mint Oberon amikor kutyacsemegét mutogatsz neki.
*Naná, hogy vágyom rá, szeretem a nagyimat de nem az az életcélom, hogy vele lakjak míg meg nem hal. Persze vigyáznom kell rá és egyre többet odafigyelni, de szeretném élni az életemet és abba Demetrius is beletartozik. Ja, és persze Oberon is, ha már voltam olyan kedves és szereztem neki egy akkora kutyát ami miatt hamarosan házat kell néznie és igen, remélem, hogy akkor már engem is beleszámít. Ez azonban a jövő még ha közeli is és nem fogom magam meggondolni csak azért mert őrültségeket beszél, vagy legalábbis annak tűnik. Nem tudom milyennek látszom de belül  tanácstalan vagyok és ijedt, zavarodott és hitetlenkedő, mert nehéz mindazt elhinni amit Demetrius mond. Az eddigi világom eléggé racionális volt, függetlenül attól, hogy a nagyival rendszeresen járok templomba, szeretem a fantázia világot és a képeim is inkább arra felé tendálnak, de mégis. Azért egy felejtés szirupot könnyező fickó nálam is kiveri a biztosítékot, főleg ha még látom is a hatását. Ezek után persze, hogy csészealjnyira kerekítem a szemeimet, mikor kiderül, hogy Demetrius is különleges valamiben, de igazából azt sem értem. Úgy nézhetek ki mint Tom a rajzfilmben, pláne amikor a lánykérést emlegeti. Ez azért övön aluli volt abból a szempontból, hogy megint csak nem hagyja, hogy kiörömködjem magam. Hogy lehet ilyesmiről akkor beszélni amikor Supermaneket emleget, meg ufókat és rendre lerombolja a világképemet? *
-Lánykérés….ez nem ér Demetrius, ilyet nem tehetsz velem. Ezt nem mondhatod csak így miközben ufókról beszélsz.  *A szavaimnak ellentmond, hogy szomorkásan elmosolyodom, szeretem és tudom, hogy csak jót akar és megpróbálja a lehető legkíméletesebben elmondani mi is a helyzet, de nem keverheti össze a jó és szép dolgokkal. Azoknak külön alkalom kell, szép alkalom. Persze azonnal megenyhülök és megszorítom a kezét s mivel egymás mellett ülünk van olyan közel hozzám, hogy felemeljem az arcomhoz és belefektessem a tenyerébe az arcomat, majd bele is puszilok a tenyerébe.* -Nem tudom ezt most még felfogni és és és idő kell, hogy mindent a helyére rakjak magamban. Ez számomra elképzelhetetlen és fura és meseszerű. Nem ijesztesz meg fele de mégis…..több kell ahhoz, hogy mindezt megértsem és el tudjam fogadni mint egy könnyed beszélgetés egy büfében. Ne haragudj.
*Ilyesmi nem állhat közénk ezt neki is tudnia és éreznie kell, mégsem mehetek el mellette csak úgy, hiszen csak beleszólt az életünkbe nem rég és minden bizonnyal nem ez volt az utolsó eset. Minden napra jutni fog egy kérdésem ami napközben jut eszembe, és este ezzel indítok majd. Borzasztóbb leszek mint egy házisárkány. Felemelem a fejem a tenyeréből és a szemeibe nézek, majd elengedem a kezét, hogy én simítsam a magamét az ő arcára.*
-Szeretlek ezt tudnod kell és ha egyszer majd megkéred a kezem annak rendje és módja szerint, bevetve minden romantikus ötletedet, hogy meghódíts, akkor örömmel mondok majd igent, addig viszont segítened kell, hogy megbarátkozzam ezzel a különleges emberek léteznek gondolattal.
*Mosolygok rá mert így érzek, szeretem és amikor csak meglátom őt vagy gondolok rá vagy mellette vagyok, mosoly kúszik az arcomra, de ez a mosolyom most más, mert a helyzet is más, eddig soha nem látott és átélt, de együtt vagyunk és együtt birkózunk meg mindezzel.*





Jaj, annyira imádom! ◊ zene ◊ szószám
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szer. 13 Jan. - 20:55



Sophia & Demetrius


   

Pontosan tudom, hogy Sophia nem az a titkolózó alkat, ennyire már van emberismeretem. Mondhatnám, hogy a munkámból kifolyólag, ám ez butaság, hiszen ennyi erővel rájöhettem volna, hogy Sarah mennyire ármánykodó. Így csak abban bízom, hogy ami Sophia arcára van írva, az a valóság, és jár nekem még valamennyi boldogság az életben. Az ő oldalán. Mert ha vele nem sikerülne, hát akkor ki lenne a nekem való? Nem volt sok nő az életemben, hűséges, és monogám típus vagyok, valahogy így neveltek, tehát aki rosszfiúra vágyakozik, az biztosan nem nálam kötne ki. Jó, a rendőri hivatásban is megvan a pikantéria, de amit én nyújtok az inkább a biztonság. Ahogy elnézem, Sophie jól érzi magát velem, és végtére is így is komoly kalandokban van részünk, holott még ott sem tartunk, hogy bárki bántana minket a munkám alapján. Remélem ez nem is fordul elő, még csak az kéne, hogy elveszítsem őt. Hajlamos vagyok érzékenykedni, vélhetően a sok magányos év után már olyan vagyok, mint egy hangvilla, a legkisebb változásra is berezonálok..
- Ennyire nyilvánvaló volt, vagy csak nem vagy egy túlreagálós alkat? – Kérdezem vigyorogva, nem vártam én tőle nyakbaugrást, végülis akkor lehet, hogy ez már tényleg egy felnőtt kapcsolat, ahol már semmi akadálya, hogy a barátnőm elköltözzön a nagymamájától, és hármasban lakjunk a kutyussal. S mindezt olyan természetesen reagálta le, hogy muszáj voltam megmosolyogni. Ámde utána még tartozom egy magyarázattal, így amennyire lehet próbálom kifejteni. Láthatóan nem emészti könnyen, pedig próbálok minél inkább bátorítóan mosolyogni, megcsókolni, de nagyon kiesik neki a kép. Az összefoglalásom alapján mintha azt sem tudná, hogy hol van, nem is nekem beszél, hanem magának. Direkt eltűntetem a mosolyt, hogy ne higgye, hogy csak szivatom. Félretolom hát a péksütit, ha már ennyire kéri, és bólintok.
- Nem tudom, hogy hányan vannak pontosan. Tulajdonképpen én is... Kicsit különlegesebb vagyok. De nem tudok ilyet könnyezni. Végtére is semmi egyebet nem tudok, ami mesebeli lenne. Csak... rám nem hatnak úgy általánosságban mások... képességei. A könnyek azért hatottak, mert az illetőnek megvan még az a tulajdonsága, hogy semlegesíti mások erejét. Én ilyet nem tudok, csak rám nem hatnak. Fúha, kicsit bonyolult, még elmagyarázni is. Remélem azért nem pattansz fel rémülten elszaladva. A lánykérést még illene kivárnod... – Mosolygok most rá, pedig tényleg nem vicc. Nem akarom megijeszteni, ezzel pedig jelzem, hogy majd az összeköltözés után egyszercsak miféle terveim vannak, hátha ő is hasonlót forgatna a fejében, végtére is a nők is felvethetnek manapság már efféle dolgokat. Már csak az a kérdés, hogy most mi a véleménye?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szomb. 9 Jan. - 7:18

Te és én


Demetrius & Sophia





*Azt hiszem ezt megbeszéltük, Sarah-t  és a munkát félretehetjük más napokra, mert biztosan visszatérünk majd rá, óhatatlan, hogy szóba kerüljön de a mai estét már nem akarom tovább a főnöke társaságában tölteni. Hozzásimulok egy kicsit, ez is hozzájárul a téma lezárásához. Nagyon remélem, hogy sikerül neki rendet vágni a sorok között és Sarah nem lesz már téma, hogy a nő is megérti és elfogadja azt, ami nyilvánvaló és nem lesz több olyan gyerekes bosszú mint a mai. Nem tudom mit akart vele elérni de nem sikerült.
Valamit mégis segített és ha ezt tudná a haját tépné haragjában az biztos. Szoktunk beszélgetni Demetriusszal, azért nem minden a szexről szól, de eddig valamiért komolyabb témákat nem feszegettünk, hát most itt az alkalom és örülök annak, hogy simán belesüllyedünk, mert ez is azt mutatja, hogy nincsenek tabuk közöttünk. Ha ezt meg tudjuk beszélni, akkor mindent meg tudunk beszélni és akkor a kapcsolatunk abszolút tökéletes lesz. *
-Rendben, mindent elmondok, a kínos részeket is, de csak utánad.
*Egyfajta levezetésképp. Az én kamaszkori botlásaim egyike sem titok, némelyikre nem vagyok büszke az biztos és van olyan amiről a szüleim és a nagyi sem tud, de Demetriusnak elmondom majd. Ám mindez nem olyan komoly mint a felejtős dolog és nem is befolyásolja az életünket mint a felejtős dolog. Én bízom Demetriusban, tudom, hogy amit Joanne-ról mondott igaz, az is, hogy nem érez iránta semmit és ha felbukkanna akkor sem érdekelné, de az egész történet Joanne-on kívül tovább göngyölődik és van olyan momentuma ami a későbbiekben kihatással lehet az életünkre. Erről tudnom kell, hogy felkészüljek rá, hogy Demetrius útmutatásai alapján tudjam majd kezelni ha arra kerül a sor. Addig míg bele nem kezd a kezét szorongatom, ezzel őt is és magamat is bátorítom, most nem tudnám megmondani melyikünknek van szüksége bátorításból többre. A kérdésére elmosolyodom,  először vadul mert még tréfának vélem, bár maga az összeköltözés ténye komoly dolog és nekem is eszembe jutott, derűm annak szól, hogy milyen frappáns módon szeretné elkerülni a válaszadást. *
-Nem lehet, de attól még összeköltözhetünk.
*Mosolyom szelídül és a szavaimmal együtt megváltozik a jelentése is. Szeretnék összeköltözni vele, minden szabad pillanatomat vele tölteni, együtt tervezni a jövőnket....de amíg ilyen lehetetlen dolgok állnak közénk, vagyis később is lesznek ilyenek, de a közös élet arról szól, hogy minden akadállyal tisztában vagyunk. Megpuszilom én is a kezét, egyelőre ügyet sem vetek az elénk rakott ételre, izgatott vagyok és félek, de nem attól amit meg fogok tudni, hanem attól, hogy nem úgy reagálok ahogy az elvárható lenne. Persze mivel nem tudom még miről van szó, azt sem tudom, hogy jelen helyzetben egészen más az elvárhatóság fogalma mint amit én gondolok bele. Csak nézem Demetrius szemeit és próbálom összerakni a dolgokat a hallottak alapján. Az 51-es körzet említésekor még mosolygok és a tekintetemben az látszik, hogy „ja persze” s úgy hiszem ez még a bevezető poénkodás, de rá kell jönnöm, hogy ez már a történet. Csak bámulok rá és képtelen vagyok felfogni azt amit mond. Az ajkamra és a nyakamra adott csók úgy billen ki a figyelmem központjából, hogy öröm nézni, a gondolataim pedig csupán egyetlen pont körül forognak; „Mivaaaaan?” ~Lássuk csak, van olyan ember aki felejtés könnyet könnyezik?~
*Ez minden bizonnyal a harmadik típusú találkozások egyike, és vannak mások is. Milyenek? Demetrius honnan tud róluk? Hányan és….még ezer kérdés. Ránézek, kissé eltolom magamtól, hogy megint a szemeibe tudjak nézni, nem kételkedem a szavaiban de azért ehhez a kijelentéshez sokkal több magyarázat szükségeltetik mint egyetlen mondat. Ez azért komolyabb annál, hogy belemerüljek az evésbe, megfogom a kezét amivel a szájába tolja a falatot, akárcsak első nap a kávéval.*
-Most ne egyél. Ez….ez….hihetetlen. Mármint neked elhiszem de azért mégis, hogy van ez? Ilyenek? Milyenek? Hányan vannak? Honnan ismered azt aki ilyen izéket könnyezik ki magából?
*Tágra nyílt szemekkel nézek rá, nem tőle félek hanem attól a világtól amibe belecsöppentem. Azt szándékosan nem gondolom, hogy belerángatott, ez így ebben a formában nem igaz. Elment az étvágyam, nem vagyok éhes, mindent tudni akarok, s persze eszembe jut Kayley is és az ő titka, ami miatt el kellett tűnnie egy időre és ami miatt riasztottam a fél rendőrséget Demetriuson keresztül. Vajon annak a dolognak is ilyen könnyezős pasi áll a hátterében?*



Jaj, annyira imádom! ◊ zene ◊ szószám
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Kedd 5 Jan. - 18:48



Sophia & Demetrius


   

Finoman nevetgélek rajta. Nem azon, amit mond, hiszen az nagyon is logikus. Azon, ahogyan mondja. Majd’ meg tudom zabálni érte. Aztán gyorsan rendezem a vonásaimat, nem akarom, hogy úgy érezze, hogy kinevetem a véleményéért, és bólintva zárom a karjaimba.
- Jól van, egy próbát teszek, de ha nem megy, akkor nem győzhetsz meg a kilépésről. Végülis a szakmát szeretem, ezen belül tudok mindenevő lenni, ne félts engem ennyire. – Nem szólok rá, hiszen nagyon is a szívem csücske azzal, hogy így gondolkozik a jövőnkről. És hogy máris többesszámban beszél. Igaz, hogy felszínre kerültek az emlékeim, köztünk azonban nem változik semmi. Nem is változhat, szerelmes vagyok, s ahogyan érzem, ő is. Jó lenne minél hamarabb elhúzni a rendőrbál helyszínéről, ahova oly nagy örömmel hoztam, de mégis úgy érzem, hogy nincsen ott helyünk, most csak kettőnkről kéne, hogy szóljon az egész este. Komoly döntésekkel. A pirulásán már szélesebb a mosolyom, tudja, hogy nem bántanám, csak élvezetes, ahogyan kicsomagol a befásultság hálójából, hiszen Joanne-nel nem volt ilyen kapcsolatom, s előtte borzasztó régen bárkivel. Sophie pedig oly természetes minden téren, nem csoda, hogy már az első alkalommal dupla lövészet lett a dologból.
- A kamaszkoriak is érdekelnek. Vélhetően már lezártad magadban őket, de nosztalgiázni jó lehet. Add ki magadból... hacsak nem fájó. Sebeket nem akarok tépkedni. – Bólintok megsimítva a haját, ez most  a beszélgetős része az estének, és ahogyan most egymásra vagyunk hangolódva, úgy vélem, hogy lesz ebből még összegabalyodás is. Felsóhajtok végül a kérdésén, még ha közben alaposan fel is értem a tartozását, amin azért derülök, de a téma nagyon is komoly.. így csak akkor kezdek bele, ha megkaptuk a pótvacsorát, a pincérnő pedig szépen elhúzta a belét az asztalunktól.
- Ez... nem olyan egyszerű. Nem lehet azzal kiváltani, hogy szeretnék veled... összeköltözni? – Kérdezem az általa  már sokszor ábrándosnak nevezett szemeimmel pillogva, és aprót bólogatok hozzá, hogy  komolyan gondoltam, mielőtt még elviccelnénk a dolgot. Megfogom a kezét, és a számhoz húzom, hogy megpuszilhassam. Egymás mellett ülünk összebújva, hiszen ez már nem randi, ahol szembenálló, vagy éppen szembenülő társalkodásról szól a dolog. Főleg, mivel a témánkat nem is akarnám egy asztalon áthajolva terítékre hozni.
- Tudod... vannak olyan különleges dolgok, mint az 51-es körzet, némelyik igaz, másik meg kacsa... Viszont... vannak olyanok, akik... tényleg mesébe illőek. Joanne is ilyen volt. És még ismerünk ilyeneket. Az egyikük képes arra, hogy olyan folyadékot könnyezzen, amely felejtésre ösztönöz. Ezt adattam be magamnak, hogy lezárjam azt a korszakot. De... Sarah vélhetően ismeri az ellenszert, amely mindent felold. Ugye.. hiszel nekem? Ezzel nem viccelnék. – Nyomok egy bátorító csókot az ajkára, s merő véletlenségből a nyaka felé is eltévedek, ami már nem volt tervben, így gyorsan az előttem lévő péksüteményre meredek, és elkezdek enni, figyelve a reakcióját.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Hétf. 28 Dec. - 16:16

Te és én


Demetrius & Sophia




*Nem tudom mi lenne a legjobb holnaptól, hogyan viselkedjen a főnökével, ő ismeri jobban, neki kell tudnia mi az amivel ki lehet fogni a szelet a vitorlájából, bár szerintem az is elég ha csak főnökként tekint rá és kész. Talán eddig puszta udvariasságból rámosolygott, vagy megdicsérte a haját vagy a ruháját, gondolom a rendőrkapitány civilben jár be dolgozni, szép kis kosztümökben – vagy nem – és Demetriusról el tudom képzelni, hogy udvarias volt minden nővel az őrsön. Talán néhány gesztust is tett felé ami beosztottként nem feltétlenül elvárt, de mint nő kijárt neki. Ezentúl nem kell, legyen _csak_ főnök és kész. *
-Próbáld meg. A hivatalos dolgokon kívül nézz át rajta. Talán magától rendeződik az egész és akkor nem kell a savanyú ábrázatodat látnom minden nap mert olyasmit csinálsz amit nem szeretsz. Ha végképp nem megy….majd akkor gondolkodunk rajta. Azt szeretném ha boldog lennél, akkor is amikor dolgozol…..mármint attól, hogy dolgozol….érted?!
*Jól belekeveredtem az biztos, de remélhetőleg érti mire gondolok. Demetrius szereti a hivatását és jól is csinálja, persze attól még féltem és aggódom érte, egyrészről örülnék ha íróasztal mögé kerülne, másrészről viszont éppenhogy nem, mert azt utálná én meg úgy érezném az egész miattam történt és talán egy idő után ő is engem hibáztatna. Nem most, nem hetekkel később, hanem mondjuk hónapok múlva, egy év, kettő. Nem akarom, hogy a kapcsolatunk ezen múljon, ám bízom annyira a szerelmében, hogy tudjam, Sarah-n túllépünk és csak erősíteni fog a kapcsolatunkon ez a ki nehézség, elvégre közösen harcolunk majd meg érte.
A bilincsre való utalására elpirulok, szerencse, hogy senki nem áll a közelünkben. Ez a fajta szerepjáték a szexben nagyon bejött, persze az egész nem komoly, azért még megmaradunk a perverziót határoló sorompó előtt, csak szépen és finoman. Nem is válaszolok rá, a nyelnyújtás már megvolt, csak szemet forgatok. *
-Azt hiszem igazán nincsenek titkaim, hacsak a kamaszkoriakra nem gondolsz, elég unalmas életem volt míg nem találkoztam veled. Csak azért ajánlottam fel, hogy kérdezz te is mert nem akartam, hogy úgy érezd, faggatlak. Mert hát azért érdekel ez a Joanne ügy, főleg a felejtős része.
*Azt ígérte elmondja később és én úgy gondoltam most van később. Érdekel, naná mert nem mindennapi az, hogy beadnak neked valamit és az életed egy részét felejted csak el, aztán kapsz megint valami löttyöt és hoppá, megint eszedbe jut. *
-És tudom, hogy nem akarattal titkoltad el, ezzel ne is foglalkozz.
*Tiszta sor az egész, értem én, azért mert hihetetlen a számomra attól még felfogom a lényeget. Egyébként akkor lenne baj ha nem érdekelne. Bízom benne, ami még fontosabb, hogy szeretem és bár nem mondtuk még ki igazán és nem álltunk oltár elé és nem bizonygattuk vagy százszor a papnak és isten színe előtt blablbla, attól én még úgy érzem, hogy jóban-rosszban és a többi. Sarah és a felejtés, ezek apróságok, nem fognak elriasztani. Eddig komoly dolgok voltak terítéken és nem sokára újra fejest ugrunk belé, kell egy kis huncutság ami feldobja a hangulatot és a komorságunkat kicsit helyre rakja. Bár eredetileg úgy gondoltam visszahívom majd egy vacsira vagy valami ilyesmi, mert hát kellemetlen, hogy nem hoztam magammal semmit és rá vagyok utalva, nem így terveztem az estét, de végül belátom, hogy ez hülyeség. Végül is csak a papír és hetente egy-két éjszaka választ el minket a házasságtól, attól, hogy együtt éljünk, minek aggódom pár kifli ára miatt? Valahogy azonban ki kellett vágnom magam és naná, hogy az előnyömre, nem is juthatott volna más az eszembe, ha ránézek és ő _így_ néz rám, azokkal a szomorú jávorszarvas szemekkel, csak a szex.*
-Ó, dehogy. Ez ígéret volt.
*Kacéran felnevetek, tovább szítva a forró hangulatot, ami nem sokára kissé kihűl majd. Aztán sikkantok amiért a fenekemre csap, rögtön utána a szám elé kapom a kezem de már késő. Belekuncogok a tenyerembe. Ezek után visszaadom a pénztárcáját ami eddig nálam volt mert a kezembe nyomta, elmondom én mit szeretnék, és amikor kettesben maradunk – leszámítva a lézengő kései vendégeket – nem túl nőies módon, az asztalra könyökölök és csüngök minden szaván, igaz most nekem kell kérdeznem előbb.*
-Jó, oké. Azt ígérted elmagyarázod azt a felejtős löttyöt, hogyan tudta csak egy részét kitörölni az emlékeidnek.
*Jobban érdekel a hogyan mint a miért és maga Joanne története. Az már úgy is a múlté, ám a felejtős cucc nem piskóta és lám Sarah bevetette az „ellenmérget”. Mert az, hogy ő volt, nem is kétséges.*




Jaj annyira imádom ◊ zene
◊ credit by ◊

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Pént. 25 Dec. - 21:44



Sophia & Demetrius


   

- Azért téged is. És... ha úgy látod, hogy csináljam tovább, végtére is megpróbálhatom. – Mosolygok vissza rá, és nem vetem a szemére, hogy nem akarok konfrontációt a főnökömmel, akit nap-mint-nap látnom kell innentől, aki tönkreteheti a mindennapjaimat. Ám Sophie-nak igaza van, végülis ő a nő, aki jobban átlátja a másik nő észjárárását. Ha úgy megyek be holnaptól, mintha mi sem történt volna, talán Sarah tekintetélye is meginog, leszáll rólam, én pedig foglalkozhatok azzal, amihez értek: a bűnüldözéshez. Nagy szerencse, hogy rátaláltam a formás hátsójú cuki pincérnénire, aki teljesen felforgatja az életemet, mellette tudok kiteljesedni. Felnyílik a szemem, s olyan dolgokat veszek észre, amelyet a korábbi csőlátásom nem hagyott megismerni. A fintora, amellyel végtére is rendre utasít, nem riaszt el, nem képzelem azt tőle, hogy házisárkány lenne, és ahogyan szemforgat a felháborodik a káromkodásomon, egyenesen nevetnem kell, még nyelvet is ölt.
- Egen, azt hittem, ezt már tisztáztuk, amikor megmondtam, hogy letartóztatlak, és megbilincsellek. – Vigyorgok rá sanda képpel, igen, valóban előkerült már az a kikötözés, de csak ügyesen, szexisen, azért fájdalmat mégsem akartam okozni az én drágámnak, vagy csakis olyan szintig, ami még ajtózszer, s nem okoz mondjuk törést a kapcsolatunkban, amit inkább elmélyítenék, mintsem eltaszítanám őt magamtól.
- Ugyan, ha vannak is titkaid, azokkal megbékélek. Én sem akartam előled ezt... érted, elhallgatni. Csak éppen én sem tudtam róla. Korábban döntöttem úgy, hogy fedje az egészet homály, mert nem akartam bonyoldalmakat Joanne tekintetében. Úgy tűnik, Sarah szereti felkavarni az állóvizet.  – Rázom meg a fejemet, most nyugodtan kérdezzen ő, végtére is az eddigi megszokott életünket egy másféle aspektusból kell megismernie. Aligha hiszem, hogy elriasztja, úgy látom ő az a hűséges típus, akit sem a dióallergia, sem pedig egyéb alakoskodó nők nem tudnak távol tartani tőlem. Ez így van jól, nekem van teremtve. Punktum. Ennek kapcsán már kezd megfogalmazódni bennem valamit, amit Hope kérdezett, de még adjunk a dolognak némi érlelési időt.
- Szivatsz engem, te nő! – Vigyorgok, és az amúgy általam mindig is imádottnak gondolt hátsójára csapok. Csak picit, mások által nem láthatóan, és izlésesen, hogy érezze, sosem bántanám, aláznám őt, csak értem én a viccet. Én meg tényleg azt hittem, hogy az apróról szól minden. Gyorsan leülünk, és az odaérkező pincérnőnek leadjuk a rendelést, igyekszem valami sósat kérni, ha már elmaradt a vacsora, a kakaó majd úgyis édes lesz. Fizetek is egyben, hogy ne járkáljanak ránk a számla miatt.
- Tehát? Várom a húsbavágó kérdéseket szívem-szottya. – Mosolyodom el, annak ellenére, hogy milyen pocsékul ért véget a bál, vele máris a fellegekben vagyok.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szer. 16 Dec. - 7:34

Te és én


Demetrius & Sophia




*Belemosolygok a csókjába, épp csak egy picit, nem is válaszolok már mert ezzel mindent elmondtunk egymásnak. A kettőnk élete amit együtt tervezünk majd, ez a gondolat egy világot teljesít ki bennem. Jó érzés valóban, ahogy ő is mondja sokat jelent és azt hiszem ez egyfajta határvonal is volt amit átléptünk. Ám ezek után sem rohanunk sehova, csak azért mert sikerült valamit kimondani és megosztani a másikkal, nem hiszem, hogy bele kellene húznunk, mert úgy jó ahogy volt, ahogy van. Lassan lépkedve jobban ki lehet élvezni minden percet, s így nem kell azt néznünk hova rohant mellőlünk az élet. Mindehhez hozzátartozik az is, hogy egymás társaságán kívül hol és hogyan tudjuk megvalósítani önmagunkat, mert ez is hozzátartozik a közös élet nyugalmához, noha Demetrius hivatása veszélyes és minden nap aggódnom kell érte, anélkül nem lenne ugyanaz az ember akibe beleszerettem. Ezzel most persze nem azt akarom mondani, hogy ha más munkát választana nem szeretném és nem állnék mellette, dehogy. Ám nem lenne teljesen boldog és az nekem is rossz lenne. Ezért nem értem először mire próbál célozni, de mikor rájövök a fejemet rázom. Nem teheti, nem lehet tekintettel rám a hivatásával szemben, pocsék érzés lenne nap mint nap azt látni, hogy nem boldog és az miattam van, értem. Értem ne legyen szomorú és kedvetlen egy olyan munkában ami nem a kedvére való amit nem tud teljes szívvel és lélekkel művelni.*
-Eszedbe se jusson Demetrius Jones, hogy otthagyod ezt a munkát. Na persze nekem minden bizonnyal könnyebb lenne és nyugodtabb, de te nem lennél maradéktalanul boldog. Ezt nem kívánom. Sarah-val majd csak elboldogulunk, legfeljebb keresünk neki másik imádni való pasit. Sarah pedig nem engem bántott hanem téged, de együtt ezen is túl leszünk.
*Nem vagyok az a fajta aki ennyiért feladja a harcot és az elveit. Ha ezt tennénk, ha Demetrius ezt tenné, akkor végképp Sarah győz és majd akkor indul be igazán. Ha azt látja, hogy méltó párjára akadt a harcban, elbizonytalanodik, hiszen eddig mindig megkapta amit akart, mindenki csak bólogatott, mert ő a rendőrkapitány, ám a magánéletben, a mi kis hármasunkban én vagyok a főnök. Legalábbis vele szemben. ezen nem is szeretnék többet vitatkozni, láthatóan megmakacsolom magam, a halvány dac pici ajakpréselésben nyilvánul meg amit Demetrius nem egyszer és nem kétszer láthatott már. Ez azonban nem tart sokáig mert nevetnem kell, nagyon furcsa Dem szájából szitokszót hallani, de vesszek meg ha nem szexisebb ettől. Amit kiejt a száján nem annyira ocsmány és megbotránkoztató, hogy felháborodjak rajta és megsértődjek mint egy hisztis és szeszélyes díva, inkább derűre ad okot.*
-Rendőr bácsik? Ó, értem. Rendben. A rendőr bácsiknak mindent szabad, még káromkodni is.
*Nyelvet öltök és biztos lehet abban, hogy ezek után egy párszor a fejéhez vágom majd a rendőr bácsizást, csak úgy mókásan és pusztán szeretetből. Gyakran ugratjuk egymást, és mindketten tudjuk mikor mit jelent a másik szava, összeillünk mint egy félbevágott gyümölcs két fele, minden egyes apró porcinkánk és gondolatfoszlányunk olyan akár a cipzár fogai, egymásba kapaszkodnak és összezárulnak. Amikor megérkezünk, látom a pillanatnyi felvillanást Dem tekintetében ami kérdőjellé görbül. Tényleg nem a legjobb választás egy férfinak aki több fogásos menüre várakozott, de hát ő cipelt el engem onnan, egye meg amit főzött. Persze tudom én, hogy engem féltett, meg a vibráló botránytól és a dolgokat nem lehetett volna ott nyugodtan megbeszélni, és nem is lett volna már felhőtlen a szórakozásunk, de legalább a vacsorára maradhattunk volna ha annyira válogatós a szentem. Na igen én vagyok a hibás, ez is ki fog derülni egy újabb ugratás nyomán mert elkényeztetem a pocakját mindenféle házi finomsággal. A gyors és félkész ételekhez szokott gyomra hallelujával üdvözölte a rántottámat, a fűszeres sültemet és a kenyérben sütött pástétomot, ami kivételesen nem a nagyi specialitása hanem anyukámé. *
-Kérdezünk felváltva.....csak tudod....arra gondoltam itt megbeszélhetnénk mindent nyugodtan. Persze kérdezhetsz bármit ha ahhoz van kedved, játszhatunk is ha gondolod még akár tétekkel is megfejelhetjük a dolgokat.
*Mosolyommal próbálom elűzni a szavaim komolyságát, de bármennyire is szeretnénk nem komolyan venni, azért ez a mai este történt dolog és nem csak Sarah-ra gondolok, eléggé meghatározza majd az életünket. Ha már a miénk. Félreértés ne essék, nem vagyok az egészségesnél féltékenyebb, mert bízom Demetriusban és ha ő azt mondta, hogy az a lány már nem jelent neki semmit igazán, akkor én azt elhiszem, mert úgy is van. Ám azért mégis képes volt a múltból felé nyúlni és ez már valami. Láthatóan felkavarta a feléledt emlék, ha nem beszéli ki magából, napokig, hetekig ezen fog rágódni. A beszélgetés annak ellenére viszont könnyed lesz, hogy komoly dolgokat cipel majd magával, ezt elhatároztam, nem fogom számon kérni és semmilyen módon megítélni, egyszerűen csak meghallgatom mint egy pszichiáter, csak épp nem kanapén fog feküdni. Majd olyan is lesz, de akkor a téma is másról szól majd.*
-Ne merészeljem? Jól van Dem te tudod, bár úgy terveztem, hogy természetben fizetek, de ha nem hát nem.
*Látszólag hanyagul, lazán vonom meg a vállam és kezemben a tárcájával fordulok a pénztáros felé, hogy kiszámolva a pénzt fizessem a kényszerű vacsoránkat. Közben eprsze lopva figyelem Demetriust, mikor esik le neki a lényeg abból amit mondtam.*


Jaj annyira imádom ◊ zene
◊ credit by ◊

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szomb. 12 Dec. - 20:29



Sophia & Demetrius


  Egészen hihetetlennek tartom, hogy ennyire aggódik értem. Másfelől természetes megnyugvás tör rám, hogy nem kell idegeskednem, pusztán beszélek a gondolataimról, az érzéseimről, s ő itt van, hogy átkaroljon, a szerelméről biztosítson, s arról, hogy bármi is történjen; nem állhat köztünk semmi. Érdekes, hogy sosem olvastam romantikus regényeket, nem voltak kedvenceim a szerelmi történetek, most mégis olyan jóleső érzéssel veszem tudomásul, hogy valakinek én vagyok a fontos. Nekem is ő a világ közepe, s mindez oly természetességgel tört ránk, amit nem tudok megunni, s nem is hiszem, hogy ez bekövetkezne.
- Én is így érzem. És... köszönöm. Sokat jelent. – Bólintok félszegen, és odavonom magamhoz, hogy a szájára cuppantsak. Annyira még vagyok ideges, hogy most ne szívjam be az édes húst, csupán odabújok, mint egy elárvult kisróka, és jóleső mozdulattal fúrom az államat a vállgödrébe, hogy párat odaszuszogjak, mielőtt még visszaállnék abba az állapotba, hogy én vagyok a magasabb. S tudja pontosan, hogy viccelek azzal hogy lökött, szándékosan becézem, ezzel is kifejezve, hogy igényt tartok rá.
- Ezt a munkát. Nem akarok bonyodalmakat, félreértéseket. Ha Sarah erre képes, szerinted még mi másra? Nem bánthat téged még jobban. – Rázom a fejemet, ha ez csak a kezdet volt, semmi szükség, hogy a rendőrkapitány eddig nem látott magasságokba emelje azt, hogy közénk állna. Most mégiscsak elvigyorodom, ahogyan a káromlatomat fogadja.
- Sophie.. drágám... még a rendőr bácsik is elszólják magukat néha. Fogadd el.  – Simítok végig az állán, hogy nevetve bólogassak, ahogyan méltat. Alaposan megérdemeljük egymást. Egymáshoz bújva indulunk át a túloldalra, hogy felfedezzünk magunknak valami beülőset. Muszáj lesz minél többet ennem, hiszen egész nap az esti vacsorára készültem, nem hiszem, hogy megálltam volna három fogásnál. Most meg péksüteményekkel meg kakaóval kell telerakni a gyomromat? Bezzeg, ha a Sophie által mindentbele rántottával pótolnánk az elmaradt menüt, azzal ki tudnék egyezni. Vagy ha a Miriam néni féle házi pizzával. Abból is kóstoltam már, százszor jobb, mint az állóbüfék odaégett variációi.
- Milyen vallatást? Többet is akarsz még kicsim? Vagy most én kérdezhetek? – Rántom meg a vállamat vidáman, kész vagyok túllépni a mai este borzalmain. Leülök az említett zsámolyok ellenére, de előtte még a lány kezébe nyomom a tárcámat, amelyben már találkozhatott a képével is, amit tőle kaptam.  – Ne merészeld magadni kis bolondom. – Rázom a fejemet komolyan, majd tényleg leülök, végülis ő a pincérnő, hát hozza az asztalunkhoz a pótvacsit. Leveszem a díszfelsőt, és még a kardot is lecsatolom, ha már így alakult, akkor a kényelembe menekülök. A felső alatt szépen hímzett ing, ki is gombolom gyorsan a felső gombjait. Ahogy sejtem, Sophia még ma éjszaka letépi az összeset.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Vas. 6 Dec. - 9:47

Te és én


Demetrius & Sophia




*Meglepő, hogy Joanne ennyire nem érdekel, gondolom volt elég oka ahhoz, hogy el akarja felejteni, ez az egész nem is olyan fontos. Sokkal jobban izgat az ami a háttérből derült ki, olyan dolgok amikről eddig nem is álmodtam, kivéve Sarah-t. Ő olyan…nőstényördög. Tőle jobban kell tartanom mint Joanne-tól akinek már csak az emléke él Demetriusban, Sarah fifikás nőszemély, megáldva egy nagy adag szemétséggel, és a „dögöljön meg a másik lova is” életérzéssel. Ha nem tudja megszerezni Demetriust akkor az enyém sem lehet, ő ilyen, de ezzel is ráérünk majd holnap foglalkozni. Én sem szeretem félteni Demetriust, de muszáj, egyszerűen ez a dolgom, akkor nem félteném ha nem érdekelne egyáltalán mi van vele, de még egy szimpla barátot vagy ismerőst is féltek, például Fredet, igaz neki nem olyan veszélyes a munkája mint Demetriusnak, legfeljebb megégeti az ujjait.*
-Addig örülj amíg féltelek. Épp azért teszem mert a kettőnk élete Dem. *Édes ahogy aggódik miattunk és bár együtt vagyunk és sokszor alszom nála, vannak dolgok melyeket együtt tervezünk, azt hiszem még soha nem mondta ki egyértelműen azt, hogy a „kettőnk élete”. Ettől mosolyognom kell de amit rólam mond attól nevetnem, hangosan kacagnom.* -Ó, szóval lökött vagyok?! Rendben, akkor megkapod a lökött Sophi-dat. *Megkapja, de nem most, komoly dolgokat kell megbeszélnünk, és hiába a poénos megjegyzés és a nevetés, ezt az egészet nem blamálhatjuk el. Fontos, már csak a kettőnk élete miatt is.* -Hogy érted azt, hogy kész vagy otthagyni? Mit akarsz otthagyni?
*Nem értem. Sarah-ra gondol vagy az egész munkájára? Ha az utóbbi, azt nem teheti, hiszen ez teszi boldoggá, már ami a magánéleten túl van, belebetegedne egy másik helyen, pláne ha íróasztal mögé ültetik. Tudom, nekem az lenne a legjobb, nem kellene féltenem, de mégsem lenne annyira jó ha azt látom, hogy utálja. Ezektől a gondolatoktól zavartan fogadom a csókját, épp csak viszonzom, hiszen az agyam máson jár jelenleg. Ahogy a vad és szenvedélyes csók nem illik a témához, úgy sem mi sem pedig a téma nem illik a helyhez. Nyugodtan kell ezt megbeszélnünk, de úgy érzem semleges hely kell hozzá, nem Demetrius otthona ahol Oberon állandóan minket piszkálna, amit egyébként imádok, de eléggé elterelné a figyelmünket. Ezért ajánlom, hogy kakaózzunk valahol, bárba nem mennék, az alkohol most nem hiányzik, inkább egy csendes, esti büfé ami nem a nagyié. Demetrius….változik, egyik percről a másikra és ez aggaszt, mert nem tudom mennyire sikerült túllépnie a dolgokon és mennyire rágódik még rajtuk. Ez a folyton változás inkább kapkodásnak tűnik, attól függetlenül még jóízűen tudok nevetni a káromkodásán.*
-Ki nem szarja le? Demetrius! Nem hiszek a fülemnek, te káromkodtál! Na gyere te mocskos szájú, beléd döntök egy bögre kakaót, hátha észhez térsz.
*Mosolyogva karolok belé, és viszem át a másik oldalra, hogy onnan rákanyarodjunk a következő utcára. Igazából fogalmam sincs hova viszem, de egyszer csak találunk valamit ami megfelel. Erre sok reggeliző van, talán gondolnak a késői vacsorára is. Tudom, hogy míg oda nem érünk felesleges kérdeznem bármit is, csak andalgok mellette csendben és élvezem a társaságát, meg az irigykedő pillantásokat azoktól akik szembejönnek velünk. Tényleg fess férfi. Úgy egy tíz perces séta után végre meglátom a nagyiéhoz hasonlatos büfét, vagy inkább egy éjjel-nappal nyitva tartó pékség, de van két kicsi asztaluk és székek helyett inkább zsámolynak mondanám az ülőalkalmatosságot, azon kívül az oldalfalhoz beépített pulthoz lehet állni. van akakó és tea a péksüteményekhez, s bár nem szoktam a nagyién kívül más sütijét enni, amíg Dallasban laktam, kénytelen voltam. *
-Van croissant és kakaó. Van kis szék és asztal. Mi kell még? Jöhet a vallatás.
*Nevetve mondom, elvéve a komoly élét a ránk váró témának, majd a pulthoz lépek, hogy rendeljek. magamnak csak vajas croissant-t és kakaót kérek, Demetriusnak pedig azt amit ő kér. Amikor azonban fizetni kell félreállok, nálam nincs semmi, nem készültem külön kirándulásra. Bánatos kutyaszemekkel nézek Dem-re.*
-Holnap megadom, meghívsz?



Jaj annyira imádom ◊ zene
◊ credit by ◊

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szer. 2 Dec. - 22:08



Sophia & Demetrius


  Nem is tudom, úgy véltem, hogy teljesen felesleges Sophie előtt bármit is eltitkolni. Ha ezek az emlékek most a felszínre kerülnek, úgysem tudnék úgy élni, hogy ezek bent maradnak, és úgy teszek, mintha semmi sem változott volna. Valójában semmi, hiszen ugyanúgy szeretem, de attól még felkavar az érzés, hogy valamit mélyre kellett magamban temetni, s az is, hogy Sarah ennyire nem válogat az eszközökben. Nem tartom magamat egy nők bálványának, hogy mindenképpen engem akarjon megszerezni, és mégis, neki az sem lenne elég, ha mindenki a lábai előtt heverne. Talán munkát kéne váltanom. Nem úgy értem, hogy elmegyek tűzoltónak, de a kötelék igen széleskörű lehetőséget kínál. Lehetséges, hogy a legfelsőbb bíróság lenne még érdekes, akkor nem kéne a csini tündérnek attól félnie, hogy mikor lőnek hátba. Bár... a bírókat ugyanúgy bánthatják. De legalább papírmunkám lenne, és többet lehetnénk együtt. Nem tudom, de ez a Sarah-ügy igen frusztráló.
- Hidd el, én is. Nem véletlenül akartam lezárni. Ha fel is tűnne, számomra még emlékekkel is a múlt. Segítettem neki eleget, hogy ne akarjon közénk állni. – Rázom a fejemet, sokkal inkább zavar az, amit a főnököm csinált. Sosem hittem volna, hogy képes ilyen messzire menni. Azt tudtam, hogy nő létére egy alfahím, na de ez eddig felém megmaradt a poénkodás szintjén. Úgy tűnik azzal hogy már van valakim, veszélybe került az a poziciója, hogy mindenkit kisajátíthat.
- Ne, kérlek ne csináld ezt, nem szeretem, ha féltesz. Ez már a kettőnk élete. A tiéd vagyok, s nekem nem kell más. Csak a lökött Sophie-mat akarom. Megbeszéljük majd ezt az egészet, és nem engedjük, hogy győzzön azzal, hogy káoszt szít. Annyira nem érdekel ez az egész, kész vagyok otthagyni. – A mosolya végül mégiscsak megnyugtat, mert igaza van, elsőre szinte bele sem gondoltam, amikor ráfogott a csuklómra, hogy elkezdjek vele flörtölni, minden olyan természetesen alakult, nem vagyok egy szoknyapecér, hogy így tegyek, így a lánynak sem kell attól félnie, hogy egyszer nem mellette ébredek. Odahajolok, hogy megcsókoljam, ezúttal finoman, puhán. Ez illik az alkalomhoz. A vad, szenvedélyes, vággyal teli majd éjszaka következik, vagy ha végképp magunk mögött akarjuk hagyni a két veszélyes nő emlékét.
- Jól hangzik, csak túl vagyok öltözve. De tudod mit? Ki nem szarja le? – Kérdezem vigyorogva, pedig nem szokásom a káromkodás, most ennyi belefér. Ha díszegyenruhában kell kakaóznom, hát oda se neki, végülis nem a fácánleves miatt mentem, nem az volt a cél, hogy dőzsüljünk. Végtére is Sophie-re akartam büszke lenni, és az is vagyok. Hagyom, hogy belémkaroljon, és vezessen, hogy ha ilyen ötlete van, akkor hátha tudja is, hogy hova üljünk be. Ha már ott vagyunk, akkor záporozhatnak a kérdések, állok elébe.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Hétf. 23 Nov. - 21:48

Te és én


Demetrius & Sophia




*Rohanunk az éjszakában mégis egy örökkévalóság mire megállunk és választ kapok a kérdésemre, ami természetesen még többet szül. Az egészet nem értem, de nem is csodálom, egyre csak Sarah-n jár az eszem, azon miért állt ott a közelben és miért mosolygott rám olyan gúnyosan, és egyáltalán hogyan intézte el, hogy Demetrius poharába bármi más is kerüljön a boron kívül. Persze tudta hova ülünk elvégre mindenkinek névre szóló helye volt, de _nem_látta_senki_???? Fifikás egy nőszemély de egyben vak is, láthatta volna, látnia kellett, hogy semmi esélye és most nem a magam szépségében és kiválóságában bízom ennyire hanem Demetriusban, az ő szerelmében, becsületességében és hűségében. Nem vagyunk együtt olyan régóta, hogy rajtam kívül bárki más ezt érezze, de tudom, hogy Demetrius is rendkívüli, persze gondolom ezért kell annyira Sarah-nak. De tényleg csak ez áll a dolgok hátterében, egy szimpla féltékenység? És akkor jön a még nagyobb dilemma és észnélküliség, olyasmi amiről eddig még csak nem is álmodtam, filmekben talán lehetséges de már az is jócskán elrugaszkodott a valóságtól. Mindent tudni akarok és nem azért mert irtó féltékeny vagyok – egy kicsit azért igen, de még egészséges módon – hanem mert utálom ha valamit nem értek és ez kifejezetten olyan téma. Korábban gondoltam, hogy vannak olyan dolgok Demetrius életében amiket nem mondhat el, a foglalkozásából vagyis a hivatásából adódóan sok minden van ami nem tartozik rám, de egy ilyen titok….hát az agyam eldobom. Ez a Joanne alaposan befűtött neki, az üldözőiről nem is beszélve, de leginkább az a fura szer zavar amit talán Sarah adott be neki és ami számomra tényleg már súrolja a fantasztikum határát. Mégsem hiszem, hogy csak ennyi lenne, túl egyszerű és túl szemét dolog és persze kicsinyes is, de gyanakodni nem az én dolgom. nekem annyi elég Joanne-ról, hogy már nincs képben és, hogy mi volt köztük, nos ahhoz már végképp nincs közöm. Elmúlt és nem fogok még egy olyan orbitális hibát elkövetni mint a Claire ügy volt. És akkor bekattan Kayley, csak úgy mellékesen, persze elhessegetem, hogyan is lehetne a kettőnek egymáshoz köz, mégis fura és zavar és ott marad bennem. *
-Oké, ez azért izgalmasabb volt mint Figaróval járni. azért remélem nem tűnik fel újra, nem mintha nem bíznék benned, de utálom a bonyodalmakat.
*S persze hiába nincs köztük semmi, Demetrius foglalkozna vele és akkor én kevesebb figyelmet és időt kapok tőle. Ami volt elmúlt, és most nem tűnik annyira üres frázisnak mint amilyen, tényleg nem foglalkozom Joanne-al, ő nincs itt, Sarah viszont a jelek szerint nagyon is aktív. A másik dolog ami izgatja az aggódó oldalamat az a szer, a hatása és az ami Demetrius fejében van és eddig csak nyugodott. Megható és édes ahogy bocsánatot kér, hozzá is bújok gyorsan, matatok a zakóján a nyakkendőn, beszívom az illatát. Érzem, vagy csak hiszem, hogy érzem szívének dobbanásait, de akkor is jó ha csupán illúzió. Itt van velem, és hiába tolakszik majd később közénk Joanne vagy Sarah a maguk múltjával és jelenével, nem találnak biztos fogást. Szeretem és tudom, hogy ő is engem, nem kell mondania mégis megteszi mert most bizonytalan és zavart. Attól ami felmerült az emlékeiből, ami körülötte kavargott pár percen keresztül, most belém kapaszkodik és bennem bízik. Kell ennél több? Könnyedén megrázom a fejem, hangomat az elfojtott könnyek teszik rekedté, suttogová, némi párapamacs kúszik fel forró leheletemmel s szavaimmal az arca felé. *
-Nem, nem, nem, nincs miért bocsánatot kérned. *A féltés elhalványul, ajkaim mosolyba fordulnak attól ami eszembe jutott. * -Nem a te életed forog a nők körül, akkor a fene sem bocsátana meg neked. De így….hogy a nők forognak körülötted de te csak egyet látsz. *Ez persze nem menti meg attól, hogy mindent elmondjon, de nem itt az utcán, kezdek reszketni és az elmaradt vacsorát amire ráéheztem, már hiányolja a gyomrom. Mindennek ellenére mindenre vágyom csak arra nem, hogy most hazamenjünk, inkább sétálnék még fázva is, csak ne vegyen körül a csend. *-Mit szólnál egy forró kakaóhoz, egy croissant-hoz és egy kis zsongáshoz? Elmesélhetnéd a munkád azon részét amit eddig nem, de lehet. Érdekelne mire számíthatok még, mi jut eszedbe és miért akartad ennyire elfelejteni. Le is ihattad volna magad a sárga földig és túllépsz rajta.
*Felnézek rá, az arcomat hirtelen megcsípi a hűvös levegő ott ahol eddig Dem mellkasán melegedett. Biztosan piros már, éles kontrasztot alkot a világos bőrömmel és a szemeim minden bizonnyal csillognak az iménti elérzékenyüléstől. Hogyne imádnám mikor ennyire aranyos, ennyire álompasi.*




Jaj annyira imádom ◊ zene
◊ credit by ◊

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Vas. 22 Nov. - 11:46



Sophia & Demetrius


 Sophia oly természetesen vált az életem részévé, hogy egyikünknek sem kellett megerőltetni magát hozzá. Amikor megpillantottam a formás, gömbölyded hátsóját, valami kattant legbelül, s azóta csupán elmélyült az a szenvedély, összetartozás, amely kettőnket jelképez. Megfordult, megfogta a kezemet, azóta a rabja vagyok, és már nem számít, hogy mi volt a múltban, még ha most ez hirtelen elő is kerül. Teljesen megkavarnak a feltörő emlékek, jobb lett volna talán ezt már valóban elnyomni. Ahogyan zavartan keresem a szavakat, a pillantásom véletlenül megakad Sarah-n, ahogyan felpillantok, s ő elmosolyodik. Mintha tudná... Ő volt tehát? Miért? Miért tenne velem ilyet? Az már nyilvánvaló, hogy el akarta velem felejtetni Joanne-t, ami az én kérésem volt, és ő nagyon könnyen belement. Talán Sophie-nak van igaza. Magáénak akart engem, és azt hitte, hogy a lezárással ez megtörténhet, erre a drága pincérnő bejött a képbe, és mindent elront? Akkor az ezredes úgy gondolja, hogy inkább Joanne emléke jőjjön vissza, hátha minden rosszra fordul köztünk Sophiával? Nem tudok most józanul gondolkozni, mert a páromat éppen molesztálják, és ha csak nem akarok verekedést, vagy kirúgatni magamat, akkor sürgősen le kell lépnünk. Nem akarom én Sophie-t sem megijeszteni, csúnyán nézni rá. Csak a bizalmát kérem, hogy siessünk inkább el, úgy járunk a legjobban. Eddig a munkám volt az életem, most pedig ő lesz. Könnyen hozok komoly döntéseket, én ilyen vagyok, és ez most nem kérdés. Távozunk, és hamarosan az utcán kérdez rá, hogy mi is történt. Nem menekülök, inkább belesimulok az érintésébe, jelezve, hogy nem vele van a baj. Simogatom a haját, ugyanakkor elgondolkozom a történteken. Nem olyan egyszerű most rendet találni káosztól hemzsegő gondolataimban.
- Van ilyen anyag... Ezt most nem egyszerű elmagyarázni, a munkám ezen részét, majd elmesélem később. Joanne egy nő volt, aki éveken át azt hitte, hogy én akarom bántani, holott egy sorozatgyilkos járt a nyomában, meg akarta ölni. Joanne azt hitte, hogy én vagyok az. Néha szünetet tartottunk, és próbáltunk józanul beszélgetni, de nem ment. Valahol mi ketten egyszerre gyűlöltük, és kedveltük egymást azért, hogy csak erről szól az életünk. Talán tetszett is, de végül soha nem lett semmi az egészből. – Elhallgatok kissé, nem akarom, hogy ő is féltékenykedni kezdjen, mint Sarah. Bár aligha, hiszen tudja, hogy szeretem. Mégis, maga a tudat, hogy volt már valakim... Igaz, neki meg ott volt a Figaro. A múlt néha visszaköszön. – Úgy gondoltam hogy úgysem lehetnénk boldogok, és amikor elkaptuk közösen az igazi üldözőjét, istenhozzádot mondtam neki. Mindig ott lett volna köztünk a feszültség. Jobbnak láttam nem dilemmázni a dolgon. Hogy ő hova ment, azt így sem tudom. Azt meg főleg nem, hogy miért keverték az italomba, hogy ismét emlékezzek. Gyanítom, hogy igazad lehet, és Sarah többet akar. Nem gondoltam volna, hogy ennyire a nők körül forog majd az életem. Nekem csak te kellesz... Bocsánatot kérek, hogy megijesztettelek. Szeretlek Sophie. Ugye megbocsájtasz?





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Hétf. 16 Nov. - 7:47

Te és én


Demetrius & Sophia




*Az egészből annyit fogok fel, hogy van egy képe rólam odabent. Mintha valami rémlene a sok boldogan eltöltött percek között, hogy kért tőlem. Teljesen elfelejtettem, azt hittem a pénztárcájában hordja....vagy ott hordja és úgy nézegeti? Nem lomboz le, végül is nem számítottam semmire, a megjegyzésemet is csupán tréfásnak szántam, de az elfelejtett fénykép és a vele járó szösszenetnyi történet meglep és ezen elgondolkodom. *
-Ó...tééényleg.
*Érdekes, hogy ennyire kihagy az agyam, pedig szinte mindenki kedvenc kávéjára emlékszem és nekem is van képem Demetriusról, de én a pult alatt tartom, hogy azon kevés rövid szabad perceimben ami megadatik, őt nézegessem, mert elvileg  büfében töltöm az időm nagy részét. Otthon nincs rá szükségem mert általában Demetriusnál alszom, a pénztárcámat pedig nem igen veszem elő, hiszen mire is kell költsek nap mint nap? Minden megvan a büfében, az illatszereket pedig egy hónapra előre megveszem. Az életünk egy rohanás, nem csoda ha valamit elfelejtek, egy ilyen kis apróságot, mert nekem az, hogy adtam neki egy képet de neki minden bizonnyal a világot jelenti amikor dolgozik és lopva rátekint. Elmosolyodom mikor ezt végiggondolom.
A bál az bál és azt reméltem, hogy kellemesen telik majd el az idő, táncolunk, szórakozunk, izgultam azon, hogy bemutat a kollégáinak, de az első pohár borig ez nem történt meg, csupán a főnökével válthattam néhány felejthető szót. Aztán minden felborult, a borospoharam kezdte az egészet, és csak kapkodtam a fejem, hogy mi történt míg ki nem értünk a friss levegőre. Mondjuk az sem esett jól ahogy rám nézett mikor kérdeztem a történtekről, vagyis, nem ez a legjobb szó rá, hiszen megdöbbentem, Demetrius még sosem nézett ilyen szigorúan rám, mint egy tanár a folyton beszélő gyerekre. Én is ugyanúgy megszeppentem és hagytam magam tovább vonszolni, de amikor már a lábam sem bírta az iramot a tűsarkúban, kénytelen voltam megállítani különben kifutottunk volna a világból, de New Yorkból mindenképp. Én is lihegek rendesen, ezért csak akadozva jönnek elő a szavak, de muszáj tudnom mi történt odabent mert a bizonytalanság megöl. Demetrius sosem volt ennyire zavart és elérhetetlen, aggódom de nem tudom miért. Egyelőre nincs ötletem ami mindezt kiválthatta belőle, mert még azt sem tudom mi az amit kiváltott belőle. csak abban vagyok biztos, hogy a fickó aki olyan erőszakosan kért fel táncolni, el akart távolítani Dem közeléből és nem egyedül találta ki az egészet. Sarah ott állt mögötte és mosolygott. Ám Demetrius viselkedését nem magyarázza, szóval volt ott még más is. Félve tekintek rá, de legalább a kezemet nem löki el az arcáról, ezért újra és újra végigsimítok rajta. Elképedve nézek rá mert hiába beszél még mindig nem értek semmit, számomra felfoghatatlan az egész és mikor átölel csak belebújok a karjaiba de cseppet sem vagyok nyugodt. Az agyam azon kattog amit mondott de képtelen vagyok felfogni az igazát. Joanne, akivel nyolc évig foglalkozott és aztán elfelejtette. De miért akarta elfelejteni? Ez csak az első kérdés ami felmerül bennem, de tovább agyalok az egészen és már egy zsáknyit begyűjtök a kérdéseimből.*
-Várj, várj, várj! *Bármennyire is jólesik most a karjaiban, finoman helyet csinálok magunk között, dde egyetlen lépésnyire sem távolodom el tőle, még mindig ölelhet, én pedig mindkét tenyeremet a mellkasán tartom, érzem a szívverését és a légvételeit. Felnézek rá, nem mintha kételkednék a szavaiban és a szemeiből várnám az igaz választ, de látnom kell.*
-Miért akartad elfelejteni? És...én ezt nem értem. Őt elfelejtetted de Claire-t nem, és az életed többi részét sem. Milyen anyag az ami kiválogatja az emlékeket? Ez tisztára science fiction. Ésésés azt sem értem, várj csak! El akarták _pusztítani_? Mint valami idegen lényt vagy erdőt, vagy tudomisénmit? És mi történt Joanne-al? Megoldottad az ügyet?
*Van kérdésem bőven de gyanítom, ha mindegyikre választ kapok most, akkor is marad jócskán. Észre sem veszem, hogy didergek, az idő lehűlt és a kabátomat is csak a vállamra terítettem annyira rohantunk. Toporgok és nézek fel rá míg nem válaszol.*




megjegyzés ◊ zene
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szomb. 14 Nov. - 11:41



Sophia & Demetrius


 Végigsimítom a homlokából a szemébe beköszönő sötét, hullámos tincseken, és elnevetem magamat. Sophia mindent szó szerint vesz, tényleg szó szerint. Pedig ez most csak arról szól, hogy összetartozunk, jól mutatunk egymás mellett. Azt a kollégáimnak sem kell tudnia, hogy szeretjük egymást, összebújva alszunk el, vagy hogy hajnalban együtt visszük le Oberont pisilni, hiszen már az is nagy szó, hogy gyorsan rászoktattuk a szobatisztaságra. A kis hülye szeret szaglászni, megjelölni a területét, annak ellenére, hogy menhelyes kutyusként egyből kivették a golyóit szegénynek, attól még az alap érzet megmaradt, miszerint dominálni akar, csak már nem annyira.
- Meglehet. Elképzelhető, hogy látják, hogyan nézek még a képedre is, és beindult a híres nyomozói észjárás. – Nem akarom ezzel lelombozni, vagy célozni, hogy talán még nincsen itt az ideje. Úgy gondolom, hogy mindkettőnk életében hatalmas lépés, hogy ennyire komoly kapcsolatunk van. Kulcsot is adtam, lényegében egy héten minimum ötször nálam alszik, csoda, hogy Miriam nagyi még nem tekerte le egyikünk fejét sem, hiszen megesik, hogy megdumáljuk vele, hogy Sophie-nak ne kelljen hétvégente a családi vállakozásban dolgoznia, hanem együtt tölthessük azt a két napot. Az igazi egy több napos kis miniszünet lenne, ám nem tudom, hogy a néni mennyire tudná őt nélkülözni. Igaz, hogy vannak még ott pincérnők, de azt megértem, hogy az az igazi, ha a családtag van ott, aki tényleg az üzlet érdekeit nézi. Aztán lehuppanunk, beleiszom a nekem kikészített welcome-drinkbe, és ettől indul be az a furcsa kattogás a fejemben, mintha egy eddig lefüggönyzött szobára leshetnék rá. Ám nem nagyon van lehetőségem túlzottan elmerengeni, mert Sophia attól még ott van mellettem, kérdezget, ráadásul őt is elvinné az egyik tiszt, akivel eddig semleges volt a viszonyom, ő Sarah-val van jóban, most viszont bennem is kezd összeállni a kép, miszerint mi is történt velem az elmúlt nyolc évben, még ha Sophiát nem is felejtem ettől még el. Nagyon furcsa így, hogy a két nőnek kell helyet adnom az emlékeimben, de most nincs időm felülvizsgálni az érzéseimet, mert úgy gondlom, hogy távoznunk kell, mielőtt még tetlegességig fajulna a dolog. Nem, azonnal mennünk kell, hogy kettesben tisztázhassuk a történteket. Bár Sophie próbál kérdezgetni, pillantásommal elhallgattatom, nem mert bántani akarom, hanem innentől már a kettőnk dolga. Nem akarom kitépni a kezét, így amennyire csak lehet, gyengéden húzom magammal, viszont gyorsan. Ő végül pár utcasaroknyira a báltól megállít, és gyengéden kérdőre von. Zavartan fújtatva ugyan, de nem rázom le az ujjait.
- Most már emlékszem. Nem tudom, hogy mi volt abban az italban, de attól lehet. Ezt megelőzően egyetlen ügyön dolgoztam nyolc éven át. Hogy megvédjek egy nőt, Joanne-t, akit többen el akartak pusztítani, de egy bizonyos illető volt a nyomában. A saját kérésemre beadtak végül valamit, amitől minden vele kapcsolatos emlékem a múltba merült. Nem értem, hogy miért akarná valaki, hogy ismét emlékezzek... – Csóválom meg a fejemet, és magamhoz ölelem a lányt. Bármit is éreztem Joanne iránt, pusztán azzal, hogy ismét előtörnek az emlékek, már nem merül fel újra, hiszen Sophie itt van. Valóságos, nem pusztán egy álomkép, amit üldözök majdnem egy évtizedig.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szomb. 31 Okt. - 5:57


Demetrius & Sophia




*Tökéletesen megértem Demetriust és azt is amit mondani akart. Más nő talán megsértődne de én nem vagyok az a hisztis fajta, másrészt sokkal jobban szeretem annál minthogy engedjem magam elmenni a szavai mellett. Én figyelek rá és ismerem már, emlékszem mennyire kiakadt amikor álompasinak neveztem s bár a helyzet nem éppen ilyen női udvarlásnak kedvezett, azért őszinte voltam. Demetrius szerény, legalábbis ami a magánéletét illeti, nem tartja magát főnyereménynek és hiába mondogatom szinte minden nap, még mindig nem szállt el tőle és nem is fog. Nem csoda ha most megint egy ilyen vallomást kapok tőle. A lényege az egésznek az, hogy fontos vagyok a számára, kihallom a hangjából mennyire szeret és azt is, hogy még mindig nem hiszi el, hogy az élet egy ekkora szerencsével karöltve „babrált” ki vele. Ha babonás lennék akkor ezt most valami jelnek venném de nem vagyok az, csak lebegek ebben a csodás érzésben és válaszul könnyedén végigsimítok az arcán ami még mindig bársonyosan sima. Holnap reggel már sercegni fog, egész jól illik a kávé kotyogásának hangjaihoz.
Az első pillanatban már veszem a levegőt, hogy vitatkozzak vele a kártya kiírásának mikéntjén, de aztán rájövök, hogy tényleg ismernek, mert azok az emberek akik most itt vannak kölcsönösen megosztják velem az életüket a büfében, csak épp én nem vettem észre mennyi ismerős arc van itt, egészen más amikor fáradtan és ziláltan vagy épp az otthoni kisebb-nagyobb zűröktől hajtva betérnek hozzánk és egészen más most itt, mosolyogva és díszegyenruhában. Arról sem tudtam, hogy milyen nagyon megváltoztam, eszembe sem jutott, hogy mennyire nyilvánvalóak az érzelmeim, ezért miután lenyeltem a kitörni készülő, cseppet sem helytálló válaszomat, hitetlenkedve nézek Demetriusra. *
-Ó! Szóval úgy nézek ki mint akinek megkérték a kezét vagy titokban férjhez ment?
*Bár még egyik sem történt meg, ha jobban magamba nézek pont úgy érzem magam, pedig jelen pillanatban még bármi lehet, de az sem érdekel ha évek múltán sem kerül az ujjamra gyűrű ha minden ilyen meseszép marad mint amilyen most. Persze bárhogyan is gondolom, azért egynek örülnék, de nem hoztam szóba mert nem akarom Demet elijeszteni, egy férfit mindig a frász kerülget amikor fel kell adnia a szabadságát és az összeköltözés bizony ezzel jár. Kiváló érzékkel nem hozom szóba sosem, még érintőlegesen sem, megvárom míg ő beszél róla és akkor is hagyok menekülési útvonalat. Nem attól függ a férfi szerelme, hogy egyként fizetik a rezsit.
Erre az idilli világra borul rá szó szerint a borom és aztán minden elindul mint a lavina. Csak kapkodom a fejem Dem furcsa viselkedése és az erőszakos, valószínűleg Sarah által biztatott férfi felkérése között. Enyhén szólva zavart vagyok, nem tudom kezelni az ilyen helyzeteket, a humorom cserben hagyott ami kimenthetne, de igazából egyáltalán nincs kedvem most nevetni vagy poénokat gyártani. Vergődöm ebben a pocsék időzítéssel meginduló katyvaszban, Sarah arcán látom mennyire élvezi, hogy senki nem segít és ez mindaddig tart míg Demetrius fel nem áll és bár túl hangos ahhoz, hogy diszkréten és feltűnésmentesen kezelhessük a helyzetet, azért csak kiment belőle. Mégis fura érzésem támad, egy egészen más Demetrius áll fel mellettem és teszi helyre a fickót, már épp mondanék valamit de Demetrius nem is figyel rám. Mintha menekülne, úgy ragadja meg a kezem és húz magával kifelé. Az agyam teljesen lemarad a lépteim és a hirtelen megoldódott helyzet nyomában, csak sántikálva érkeznek a válaszok a nem túl magabiztos kérdésemre, miszerint: „Mi a jó fene volt ez?” Aztán rájövök, hogy Demnek igaza van, nem itt kell ezt megbeszélnünk, mert van bőven mit kitárgyalni. Nem tudom mi történt, miért változott meg hirtelen és ki az a Joanne. Szóval csak hagyom, hogy magával vigyen, feladja rám a kabátomat és kikísérjen az épületből. Életem legszebb bálja, a hercegnős bál már csak egy álomnak tűnik, de ez sem érdekel mert Demetrius sokkal fontosabb és látom, hogy valami nagyon nagy dolog zajlik le benne és ahhoz köze van annak a titokzatos Joanne-nak is. Mivel nem saját kocsival jöttünk ide, nincs hova bebújnunk a világ elől, hogy ezt megbeszéljük és nem tudom, hogy Demetrius hova akar vinni ezek után, nem úgy néz ki mint aki taxit akarna fogni, szóval a saját kezembe kell vennem a dolgokat. Megtorpanok és ezzel együtt meg is makacsolom magam mint egy öszvér. Kint vagyunk az épületből, megtettünk már pár futólépést, szóval elég távolságra vagyunk a bejárattól, ahhoz, hogy jobb híján itt tegyünk pontot az ügy végére. A kezemmel megérintem az arcát és kényszerítem, hogy rám nézzem, és ha ez megtörténik a zavartságom melletti eltökélt szándékkal érdeklődöm az elmúlt percekről.*
-Demetrius mi a jó fészkes fene történt odabent? Azt hittem rosszul vagy, hogy baj van. Szóval ki az a Joanne? Távol álljon tőlem a botrányos féltékenységi jelenet, én bízom benned de láthatóan nagy hatással volt rád.
*Most jut eszembe, hogy talán ott volt a bálon és meglátta és azért jutott eszébe, én marha még körül sem néztem. Csak Sarah arca lebegett előttem ahogyan kárörvendő mosollyal néz minket, mint a vadászó nagymacska amelyik épp rá akarja vetni magát a kiszemelt prédára. Talán már a találkozásunk idején is az édes bosszút dédelgette a karján. Ám nem igazán érdekel Sarah hadjárata, Demetrius a fontos és ő most láthatóan nincs topon, aggódom érte.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szer. 28 Okt. - 8:45



Sophia & Demetrius


- Mertem remélni. Tudod babám... nem gondoltam volna, hogy ez az egész megy nekem. Valahogy nem éreztem túl fontosan az ilyesmit... mindezidáig. – Vallom be továbbra is kissé félszegen. Nem tehetek róla, amilyen jó rendőr vagyok, a civil életben sokszor nem találom a helyemet, ám elképzelhető, hogy csakis arral kellett várnom, hogy majd egyszer feltűnik az igazi az életemben, aki mindent megváltoztat. S jött Sophia, aki teljesen elvarázsolt, még a diótól is megmentett, majd csókkal juttatta érvényre, hogy mostantól igényt tart az életemre. És mindez mivel is kezdődött? Egy formás hátsóval, amit már jogosan markolászhatok, amikor csak akarok. Olyan szép kerek, feszes, viszont annyira nem, hogy ne tudjam beleméllyeszteni az ujjaimat, persze nem úgy, hogy fájjon, csak jólesően. És magától értetődő módon nem a táncparkett közepén a rendőrbálon. Esetleg az utcán, amikor más nem látja, otthon pedig minden mennyiségben. Már most nehéz volt vele elindulni, de nem tehetjük meg, hogy állandóan engedünk a csábításnak, hiszen programok nekünk is kellenek, amikor kimozdulunk, hiszen akkor is együtt vagyunk, csak éppen van külső inger. A pukedli láttán magabiztos mosollyal hajolok meg, nyilván nem a földig, csak amolyan nyakbillentősen, és a kézcsók persze jár az én édesemnek.
- Talán mert még soha nem láttak ilyennek, mint az elmúlt hetekben. Centikkel a föld felett. Nem hinném, hogy senkinek nem szúrt szemet. – Adom meg a csattanós választ a kérdésére, bár neki nincsen összehasonlítási alapja, már így ismert meg, azaz ő formált ilyenné. Viszont amikor leülök, és nagy boldogan beleiszom a nekem szánt italba, akkor pár pillanaton belül a már említett ködös tekintet lesz rajtam urrá, a fejem zsong a betóduló emlékektől. Mindez nem söpri ki Sophie-t, viszont az az érzés, amellyel Joanne felé viseltettem, ismét felszínre tör. Mintha a két nőnek hirtelenjében egyszerre kéne osztoznia a lelkemen. Odapillantok a drágámra, akivel szemben mintha komoly zavart éreznék, hirtelen azt sem értem, hogy miért becéz le. Éppen fogalmaznám a választ, hogy honnan tud az allergiámról, amikor Smitherson éppen vinné táncra, amiből komoly huzavona alakul ki. A felboruló pohár, és a páromat ráncigáló kollégám szerencsére gyorsan ráébreszt, hogy mi is a helyzet. Tőlem szokatlan módon, vészjóslóan emelkedem fel, és rázom le Smitherson kezét a páromról.
- Azt mondta, hogy nem. Nem értesz a szóból? – Kérdezem halkan, amelyből sejthető, hogy nem a hangom felemelésével akarok tekintélyt varázsolni a helyzetbe, méghozzá a saját oldalamra, már így is többen elhallgatnak, és ránk néznek. A magas, testes alak kelletlenül motyog valamit, ami akár bocsánatkérés is lehet. Már döntöttem, nem itt folytatjuk az estét. Máshol vacsorázunk. Bárhol jobb, mint itt. Nekem ez csak egy munka, én Sophiával vagyok otthon. Kézen fogom a kedvest, és bár biztosan éhes lenne még, de a Sarah-s ügy után ez a dolog már kifejezetten idegesít, főleg, hogy zsong a fejem egy bizonyos Joanne miatt. Néhányan ugyan ránk pillantanak, Sarah is csak vállat von, majd folyik tovább a társalgás.
- Menjünk. – Indulok el vele kifele. Tudom, hogy amilyen galamblelkű, itt akarna maradna, hogy nem ronthassa el semmi a kedvünket, de én tudom, hogy nem akarom, hogy megalázó tekinteteket kapjunk a továbbiakban. A ruhatárból kikérjük a kabátokat, és már ki is lépünk a küszöbön. – Sajnálom, tényleg sajnálom. Máskor nem szoktak ilyenek lenni. Irigyek, vagy nem tudom... – Morgolódom, és már a következő programon agyalok, miközben tudom, hogy még válaszolnom kéne a kérdésére, amely félbeszakadt.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szomb. 17 Okt. - 19:28




Demetrius & Sophia




*Sajnálja pedig nem is az ő hibája. Biztos vagyok benne, hogy nem hívta fel magára a figyelmet, de pont ezzel került Sarah szeme elé. Az ilyen nőstényördögöknek nem is kell az erős, határozott jellemű férfi, mármint az aki a pórázt tartja. Demetrius sokkal érzelmesebb típus, inkább papnak kellett volna mennie semmint rendőrbírónak. Ha nem láttam volna a tévében hidegvérrel közeledni a túszejtőhöz, rezzenéstelen arccal, vakmerően mégis tudatosan megtervezve minden egyes momentumot, el sem hinném, hogy a rendőrség kötelékében űzi a hivatását. Csak ingatom a fejemet és küldök egy puszit a levegőbe, a mosolyom hűen tükrözi a szavaimat miszerint mindez a kis közjáték egyáltalán nem rontja el a kedvem. Sőt, büszkének és szerencsésnek érzem magam amiért a férfi akit szeretek és aki viszontszeret, ennyire kapós. Mert azért csak jólesik, hogy engem tüntetett ki a szerelmével. Igen, végül is lecsaptam rá, de kicsit másképp mégis hasonlít a dolog arra ahogyan vettem a bátorságot és én léptem előbb. Azzal, hogy elvittem a lakására a tárcáját, tudat alatt reméltem, hogy elindítok valamit, vagy teret engedek a folytatásnak amit elkezdtünk a büfében. Utólag megtudtam, hogy Demetrius sem hagyta volna annyiban a találkozásunkat, de azért így mégis csak más.*
-De még mennyire, hogy az enyém vagy.
*Nevetek én is mert hiába gondolom komolyan azt amit mondtam, az ő nevetése ragadós és a helyzet is mókás. Egyszer az életben a sárkány győzött a herceg ellen……vagy a hercegnő a herceg ellen, esetleg hűűűű, ebből nem keveredek ki reggelig sem. Élvezettel libegek a karjai között, nem is érdekel ki néz minket és hogyan súgnak össze a hátunk mögött, mert minden bizonnyal van ilyen, nem is egy páros akik megosztják a gondolataikat rólunk. Demetrius eléggé ismert személy berken belül, és nem hiszem, hogy senkinek nem tűnt fel a kis közjáték, sem Sarah rezzenéstelen, kőbe vájt arca mikor távozott. Kipirult arccal és mosolygósan indulok az oldalán az asztalunkhoz miután egy igen kecses pukedlivel köszöntem meg a táncot. A kártyán lévő kiírás furán hat, de semmilyen gyanú nem merül fel bennem, a magyarázat azonban már tetszetős, de meglepő. Nem beszéltünk házasságról, ami azt illeti jegyességről sem, nem mintha hiányolnám, persze örülnék ha így lenne, de nem ez a fontos. Jól érzem magam Demetriusszal, imádom és még nagyon sok élményt szeretnék megosztani vele, alakulgatunk, alkalmazkodunk egymáshoz, még itt tartunk. *
-Ó! Igazán? Honnan tudnak többet mint mi?
*Kíváncsian megemelt szemöldökkel, incselkedve kérdezem, talán eszébe jut amit korábban kérdeztem arról, miket szokott rólam mesélni a kollégáinak. Biztos voltam abban, hogy sokkal többet mint amennyit megosztott velem, de nem kombináltam túl. Ez férfi dolog, és ami férfi dolog abba a nőnek nincs beleszólása és nem is kíváncsiskodhat, én sem mondtam el mit osztottam meg Kayley-vel. Leülök a nekem kihúzott székre de nem nyúlok a poharamhoz, nem szeretnék még egy kicsit sem becsípni, majd inkább a vége felé megkóstolom. Épp csak elhelyezkedem mikor Dem értetlenül fordul felém, nem tudom mi történhetett és miért mondja azt, hogy Joanne. Körülnézek hátha valakit üdvözöl, de momentán egyetlen nő sincs a közelünkben. Demre nézek, a tekintete zavaros mint aki rosszul van és értelemszerűen egyből a dióra gondolok, de hát nem evett még semmit, a borban pedig csak nincs dió. *
-Dem?! Mi a baj? Rosszul vagy? Csak nem….? Van nálad Epipen?
*Nem az nem lehet, hogy megint az allergiája, szed rá gyógyszert, persze előfordulhat, hogy mégis rohamot kap de arra ott van a gyors segítség, az Epinephrine a fecsiben, még a zakója belső zsebében is simán elfér. Ám nem fulladozik mint legutóbb, inkább csak tanácstalan mint aki azt sem tudja hol van. *
-Ki az a Joanne?
*Kérdezem, hogy legalább tudjam miről vagy kiről van szó, de a választ már nem hallom ha van is, mert a másik oldalamon valaki megérinti a vállam. Ahogy odafordulok azt a férfit látom meg akit Dem főnökének hittem, gondolom azért vette a bátorságot, hogy odajöjjön hozzám, mert tévedésből rámosolyogtam.*
-Szabad egy táncra? Kérem.
*Meg sem várja, hogy igent vagy nemet mondjak, már emelne is fel a karomnál fogva. erélyesen rántom ki a kezéből magam, nagyobb elánnal mint kellett volna mert ugyanazzal a lendülettel fel is borítom a saját boros poharamat, az aranyló nedű egyből befesti a terítőt, szerencse, hogy szinte mindet fel is szívtta, különben a ruhám látta volna kárát.*
-Nem, köszönöm, nem megyek táncolni.
*Fordulnék is vissza Demetriushoz, de a fickó továbbra sem tágít, jó pár lépéssel mögötte meglátom Sarah mosolygós arcát, mint aki épp most boncolt fel valakit élve.*
-Eresszen el kérem, különben….különben, nem tudom mi lesz különben de nem lesz jó az biztos.
*Szűröm a fogaim között a szavakat, közben elkezdek pakolászni az asztalon, egy pincér már ott is van Dem oldalán, végül is sikerült a középpontba kerülnünk.*
-Demetrius…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szer. 14 Okt. - 20:43



Sophia & Demetrius


Én magam Sarah mellett nem éreztem azt, hogy annyira nyomasztó lenne a jelenléte. Elfogadtam, hogy ő ilyen, amolyan ledorongoló. A főnökösködésének tudtam be, nem pedig annak, hogy netán nőként akarna bárkire is hatni. Ám amennyire hidegen bánt Sophie-val, most már kezdem kissé átérezni, hogy Sarah mindenkit magának akar. Nem feltétlenül az ágyába, nőstényoroszlánként. Ez inkább elvi szintű birtoklás. Hogy őt zsongja körbe mindenki. Hm... Ha így van, akkor szó szerint vak vagyok, vagy inkább jóindulatú, nem mindenkiben látom a rosszat. Ami valljuk be; rendőrbíróként igen hátrányos tulajdonság. Sok rosszat láttam már, mégis hiszen a mai napig, hogy mindenki megjavulhat, éppen ezért ritkán ölök. Ha bíróság elé állítok valakit, még van visszaút számára, hogy ismét jó legyen. Ha ezt Sophie olyannak látja, amitől én álompasi leszek, hát belepirulok, nem azért lettem ilyen, hogy minél több bugyit lerántsak. Az más kérdés, hogy a drága pincérnővel hihetetlen módon egymásba vagyunk habarodva.
- Ha tudtam volna... akkor nem is jövünk ide édes. Sajnálom. – A kedvem azért tényleg nem megy el, de innentől megpróbálok magunkra koncentrálni. Legalábbis más kolléganőm nincsen, főleg férfiakkal dolgozom együtt, ha be is akarom még mutatni Sophie-t, nem lesz már gubanc. Végső soron pedig úgy kell az egész estét tekinteni, mintha csak egy sima bálra jöttünk volna el, ismerősök nélkül. Lépdelünk, kiforgatom, és magamhoz szorítom. A homlokához érintsem a sajátomat, amolyan cuki bújás címén, hiszen tudom, hogy mindezt a helyén kezeli, és nem csökken a férfiasságom a szemében. Nem értek egyet vele, hogy tetszenék is Sarah-nak, szerintem neki majdnem hogy mindegy. Ő a méhkirálynő. Azért azon sikerült jót nevetni, ahogyan Sophie előadja, hogy most lecsapott a főnökasszony kezéről. Mintha holmi hercegkisasszony lennék. – Áh, akkor most már a tiéd vagyok? – Kérdezem meg a nyilvánvalót, évődve. Ezen a ponton megfordul a fejembe, hogy valami ruhatári szekcióhoz magammal vonszolom egy pár szenvedélyesebb csók erejéig, mert nem bírok betelni vele. Ami Sarah-nak visszataszítóan áll, abban a drágám igazán cuki, jogot formál rám. Erre mondják azt, hogy megőrülnék, ha nem engem, hanem valaki mást szeretne. Ám Sarah emléke is már a múltté, hiszen lassacskán odaérünk a számunkra kijelölt asztalhoz, aminek csak a végében beszélgetnek páran, a többség bólézik, vagy táncol.
- Oh, így írták ki? Ez azt jelenti, hogy nem csak a barátnőm vagy, hanem valami sokkal komolyabb. Tudod akkor szokták így, ha már megvan az összetartozás, és nem valami kezdődő valami, ahol a hozott pár még nagyon különálló. Valamit tudnak. – Kacsintok rá, lehet, hogy valakinek nagyon jó szeme van hozzá, hogy mit is érzek a csajszi iránt. Kihúzom neki a széket, majd én is helyet foglalok. Oda van elénk készítve egy kis almabor, ahogy látom, a sajátomba beleiszom, finomnak tűnik. Ám a következő pillanatban tanácstalan arckifejezés jelenik meg az arcomon.
- Jo... Joanne? – Meredek Sophiára, és hirtelen azt sem tudom, hogy került a kezembe, a keze. Mi a jó fene van velem... Szédülök...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Kedd 6 Okt. - 7:28


Demetrius & Sophia





*Eltávolodva Dem főnöknőjétől már sokkal jobban érzem magam. Még akkor sem gondoltam, hogy gond lehet amikor kiderült, hogy nem a nagy darab pasi a felettese, de aztán jött a hideg zuhany, szinte szó szerint és össze kellett magam kaparnom. Azt hiszem a helyzethez képest egész jól vettem az akadályt, bár ha rágondolok még most is kiráz a hideg. Sosem találkoztam ennyire hűvös és számító nővel, felkészülhetek a továbbiakra, minden bizonnyal fogunk még találkozni. Ám most inkább a táncra koncentrálok, hiszen ez lesz az első igazi táncunk Demetriusszal, bál, szép ruha, kellemes, lágy dallamok, egy fess úriember. Hercegnőnek érzem magam, olyan eleganciával karol és fogja a kezem mintha a mesékből lépett volna ki, számomra ő a herceg a fehér lovon. Látom rajta, hogy ő is kissé zavarban van mint aki nem érti az iménti kis közjátékot, úgy tűnik még sincs annyi tapasztalata a nőkkel szemben mint gondoltam, a lepedő hancúr nem számít, ott minden tökéletes, de a női lélek rejtelmeibe nem ásta bele magát túlzottan. Sajnálkozik és puszit kapok kárpótlásul amire igazán nincs szükség, mármint bocsánatkérés formájában, mert nem ő tehet róla, hogy így alakult. Finoman megsimogatom az arcát, és felnézek rá mosolyogva, semmi csók, semmi ízléstelen taperolás, nem gabalyodunk egymásba mégis mindenki láthatja mennyire szeretjük egymást. Harmónia vesz minket körül, ahogy a tekintetünk egymáséiba kapcsolódik egyértelmű, hogy nem egy kaland vagyunk a másik számára és nem is könnyed vonzódás van köztünk, hanem mély, mindent elsöprő érzelem.*
-Semmi gond Dem, nem fogja elrontani az esténket.
*A tánclépéseink is pontosan igazodnak egymáshoz, egyikünk sem lép félre, mintha csak összekötöztek volna minket, ami egyébként igaz is, láthatatlan, erős kötelek tartanak minket fogva, édes bilincsben. Én még akkor sem zökkenek ki mikor megjegyzem a számomra nyilvánvalót, de Demetrius mentegetőzik és körbe néz mintha attól ugyan felvillanna a megoldás ha meglátja Saraht. Mókás a viselkedése, biztos vagyok benne, hogy nem ő adott Sarah alá lovat, ajkaim széles mosolyra húzódnak.*
-A viselkedéséből. Olyan volt akár zsákmányát védő oroszlán, épp csak nem húzta fel az ajkát s mutatta ki a tépőfogait. Azt hiszem elkapta őt a zöld szemű szörny.
*Már kacagok, ha már hercegről, fehér lóról és mesékről alkottam az imént egy csokornyi gondolatot, illő, hogy szörny is legyen benne. *-Egyébként megértem, én is dühös lennék ha látnám, hogy a csodáltamat lecsapták a kezemről. Persze nem vagyok olyan vad mint ő, én nem ennék meg senkit.
*Alig bírom visszatartani a nevetést, roppant nehéz egy diszkrét kuncogáson tartani a szintet, főleg Demetrius értetlen arcát látva. Annyira imádom. A vacsorára vonatkozó kérdésre lelkesen bólintok, bár nem igazán vagyok éhes, a finom falatoknak nem fogok tudni ellenállni, muszáj megkóstolnom egy igazi bál menüjét. Úgy gondolom a legrosszabbon már túl vagyok, és ezek után felhőtlenül érzem magam, az izgatottság ugyan még megmaradt de ez már a kellemes fajta és a gyomorgörcsöm is elmúlt. Az arcom kipirult, a szemeim csillognak, az arcomon letörölhetetlen mosoly ragyog és mindezt Demetriusnak köszönhetem. Az én álompasim. Az asztalhoz érve nem tudom nem észrevenni a névkártyát, de mivel fogalmam sincs, hogy egy ilyen bálon mi a szokás, egészen másra gondolok, mivel nem régóta vagyunk együtt és feltételezem, hogy helyet foglalni és a részvételt jelezni időben kellett.*
-Plusz egy fő? Nem tudták ki fog jönni veled?
*Nem gondolok semmi rosszra, vagyis olyasmire, hogy Demetrius esetleg mást szeretett volna elhozni ma estére amikor a foglalást intézte, úgy értem barátnőt, azt sem tudom, hogy az eddigi bálokon egyedül jelent meg ha egyáltalán megjelent, de persze biztosan muszáj volt neki. Talán egy ismerőst hívott volna el, hogy ne tűnjön fel az egyedülléte. Vagy egyszerűen csak így szokás, plusz egy fő és kész. Elég ha csak a számot adja le hány vendéget szeretne magával hozni.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szomb. 3 Okt. - 21:19



Sophia & Demetrius


 Teljesen újszerű élmény, hogy nem egyedül vagyok itt, hanem a szerelmemmel, akivel táncolhatok is, úgy vezethetem körbe, mintha mindig is egy pár lettünk volna. Ilyen az, amikor az ember találkozik a nagy Ő-vel? Ilyenkor belegondolok, hogy vajon hogyan élhettem előtte, mielőtt megismertem? Most már elképzelhetetlen, hogy otthon nem vár Oberon, és hogy egész nap nem arról ábrándozom, hogy vajon a drágám hogy bírja idegekkel a robotot. Szívesen beszélgetnék vele, ha ki tudok szaladni a papírmunka rengetegéből, de semmi értelme nem lenne, csak a szívünket fájdítanánk vele, hogy nem tudunk a munkára koncentrálni. Annak pláne nem lenne értelme, ha csak meglesném, hogy nem is tud róla, akkor már oda is mehetnék, de minden felnőtt, felelősségteljes embernek napközben a munka az élete. Esetleg úgy lehet tompítani a hiányon, hogy olykor kiveszünk egy-egy nap szabadságot, és elmegyünk egy egész napos programra. Vagy egy hosszú hétvégére. Lassan már járunk annyi ideje együtt, hogy akár egy minivakációt is tervezhessünk, a programjaink jó része egyébként is együtt értendő már. Most viszont még az esti rendőrbál van kalapács alatt, remélni tudom csak hogy jól érzi magát majd velem. Ha mégsem, akkor még éjszaka kárpótolni tudom.
Sarah kissé kimért, amit nem tudok mire vélni, elképzelhető, hogy neki nem lenne szimpatikus a drágám? Majd ki kell kérdeznem négyszemközt, nem akarom, hogy ez munkahelyi feszültséghez vezessen. Végtére is a főnököm mindenkivel nagyon közvetlen, ám most, hogy belegondolok, csakis pasikkal, férfiakkal. Ennyire csak az ellenkező nemmel érzi magát jól? Végtére is ő a főnökünk, nyeregben van, viszont Sophia felett nem uralkodhat. Arébb lépünk, táncba viszem a páromat, otthagyva az italomat az egyik pultnál, majd később visszamegyek inni még belőle, finom száraz pezsgő, ma már úgysem vezetek.
- Meglep, de igen. Nem szokott ilyen lenni. Kedves, bár kemény nő. Sajnálom édes. – Magamhoz húzom, csókot ugyan nem adok, de egy puszit az arcára, ez végülis belefér, nem akarom itt mindenki előtt még zavarbaejtőbb helyzetbe hozni. Majd otthon levezetjük a feszültséget komolyabb szinteken is, hátha akkor meg tud könnyebbülni. Átfogom a kezét, és még arra is hintek egy kevesebb csókot, ahogyan lassúzunk a jó kis szám ütemére, a nyolcvanas évek zenéi igazi csúcsok, a kocsiban is mindig szól a rádió. Az utolsó szavaira elkerekedett szemekkel nézek a barna íriszekbe.
- Hogy mi? Dehogyis. Ki van zárva. Miből gondolod? – Pillantok vissza Sarah felé, a nő azonban már eltűnt a parkett közeléből, nem is tudom, hogy merre lehet. Megrázom a fejemet, nem szolgáltam rá, hogy így alakuljon, nem szoktam bókolgatni az egyébként udvariassági körökön felül, nem akad össze a pillantást. Mondhatni átlag zsarunak kéne lennem a szemében. – Nem nézzük meg inkább a menüt? Biztosan finomak. – Már le lehet ülni, névreszóló asztalok vannak, az enyémet könnyen megtaláljuk, és mellette a +1 fő. Ami már csak azért is érdekes, mert ha két ember nem házas, akkor a nő nevét is mindig kiírják. Ennyire nyilvánvaló lenne, hogy Sophiával milyen komoly szándékaim vannak?




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Hétf. 28 Szept. - 10:03


Demetrius & Sophia





*Arra számítottam, hogy a nagy ember a főnöke, és akkor talán kapok némi képet arról, hogy miket mesélt rólam, mert azért kíváncsi vagyok ám, helyette kaptam egy bombázó nőt. Nem lehet könnyű egy férfinak ha nő a főnöke, alaposan lenyomja az egot, de nem féltettem Demetriust, amilyen birkatürelme van az én édesemnek, biztosan marhára nem érdekli az egész. Azt nem tudtam, hogy vannak előzmények is, Dem nem mesélt róla, még név nélkül sem, ebből gondoltam, hogy talán nem is fontos, nincs is jelentősége, ám nem tudtam nem észrevenni ahogy a nő nézett rám és Demre, egyből tudtam, hogy a részéről a téma nincs lezárva és bennem is csupán egy eltaposandó riválist lát. Független erős nő, aki nem szereti ha nemet mondanak neki, eddig talán félgőzzel nyomult ha nyomult, most viszont bele fog adni apait-anyait. *
-Sarah, rendben. Kedves öntől.
*Tényleg kedves akartam lenni, én nem vagyok olyan dög mint egyes nők akik szándékosan hergelik a másikat pikírt megjegyzésekkel, vagy épp burkoltan de jól érthetően nyilvánítják ki, hogy a pasi az övék. Ilyesmire nem volt szükség Demetrius mellett, ám én megkaptam a magamét. Ahogy végigmért, az zavarba ejtő volt, mintha egy hajléktalan mellett ment volna el, mit mondjak, nem esett jól. Alig vártam, hogy otthagyjuk és fellélegeztem mikor Demetrius megfogta a kezem és indulásra készült.*
-További jó szórakozást Sarah!
*Elhadartam az udvarias formulát, már csak azért is, mert Demetrius főnökével illik jóban lenni, ebből a szempontból viszont még jobb is, hogy nő. Fellélegzem mikor eltávolodunk tőle, teszi vagy sem én úgy érzem mintha a pillantása késként fúródna a hátamba, de az is lehet, hogy csak én gondolom így, akkor viszont ez már üldözési mánia. Kayley minden bizonnyal sokkal jobban kezelte volna a helyzetet, ő talpraesettebb ilyen szempontból mint én. Amikor Demetrius átöleli a derekamat, szinte fuldoklóként kapaszkodom a nyakába.*
-Húúú! Te is érezted? Olyan hideg volt a közelében mint az Északi sarkon. *Még mielőtt bármit is kérdezhetne lehelem halkan ki magamból a helyzet adta feszültséget.* -Most már jól, köszi és nem, nem ettem semmit, olyan ideges voltam. Ne is mond, ilyen helyen nem szeretek enni, mindenki azt nézi mit eszel és hogyan és megjegyzéseket tesznek. Ha csak csipegetsz akkor azért, mert „nézd, hogy válogat, semmi sem jó neki.” Ha viszont láthatóan ízlik, akkor azt mondják, hogy „Hogy lapátol, mindjárt szétpukkad.” Szóval a nyuszika esete áll fenn, Van rajtad sapka vagy nincs rajtad sapka.
*A kollégái biztosan normálisak, ez a nő frusztrált és utálatos. nem is tudom hogyan tud vele Demetrius dolgozni.*
-Azt tudtad, hogy teljesen beléd van zúgva?*Ó, persze láthatóan fogalma sem volt a dologról, de ha még nekem sem hinné el, jelentőségteljesen bólogatok, hogy bizony, így van ez. S mindeközben egyetlen egy lépést sem vétek el.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   Szer. 23 Szept. - 12:19



Sophia & Demetrius


Fel sem merült bennem, hogy szót ejtsek róla Sophiának, hogy nő a főnököm. Nem is beszéltünk túl sokat még a benti dolgokról, most van itt az ideje, hogy kicsit bevezessem életem ezen részébe. És hogy az alezredes történetesen nő, az én szempontomból nem bír jelentéstartalommal, hiszen eddig is szűk látókörűen a munkámra koncentráltam, nem szoktak randira hívni, ahogyan én sem teszem senkivel. Nem csak az irodában, egyébként sem szoktam ismerkedni, valahol ennek Joanne volt az oka, még ha minderről már nem is tudok. Mivel végig az ő ügyén dolgoztam, és csak akkor vállaltam más feladatokat, ha már nem boldogultak mutáns kérdésekben, hiszen azt magamról is tudom, hogy különleges vagyok, éppenséggel csak nem látszik rajtam, annyira egyedi az adottságom, rám nem hatnak a különféle csodák, mint a mentális machináció. Azért ha valaki lángcsóvát szór rám a kezéből, azt nyilván megérzem, egyébként semmi, immunis lehetek a célzott támadásokra, így kaphattam el Joanne üldözőjét is végül, amit még mindig homály fed, mint emlék. Sophia egyszer majd meg fogja tudni, mielőtt még komolyabbra fordulna kettőnk között a dolog, nem szokásom titkolózni, csak ez mégsem átlagos dolog. Nem vagyok olyan mutáns, akinek polipkarok nőnek ki a hátából, vagy ilyesmi, teljesen átlagember vagyok, akinek van némi védettsége a különlegesek ellen. Nincsen ellenérzésem azzal kapcsolatban, hogy ki a szebb, egyértelmű, hogy az én Sophie-m. Sarah ugyan nyakigláb botsáska, magasabb, mint a párom, de ez kit érdekel? A kis pincérnő hihetetlenül édes, életem szerelme, nekem ő a valódi főnököm, nem a munkahelyi bula, akit egyébként kedvelek, és tisztelek, de semmi több.
- Elég a Sarah. Üdvözlöm Sophia. Köszönöm. – Nem viszonozza a bókot, egyértelműsítve, hogy ő itt az alfanőstény vagy mi. Csupán zavarbaejtően végigméri a fiatal nőcimet, akinek ismét ráfogok a kezére, nem gondoltam volna, hogy a főnököm ennyire játsza itt a dominánst, bár ha jobban belegondolok, sok tekintetben férfiasabban viselkedik, szexista, és igen, lássuk be, nagyon is imád élni a hatalmával.
- Ha nem haragszol meg főnök, most táncolnánk még egyet. – Bólintok oda a nőnek, és elvonom onnan Sophie-t, míg Sarah már nem is ránk figyel, azaz nem veszem észre, mert már megyünk vissza a parkettre, hogy nagyon is fúriaként szemléli Sophia hátát. Valahogy vagyok annyira naív, hogy úgy vélem, az ember a saját kollégáitól nem kell, hogy tartson. Ismét átfogom a leányzó derekát, és belekezdtünk az összesimulós, de azért kulturált táncba.
- Na hogy érzed magad? Nem vészes? Remélem nem ettél ma túl sokat, mert olyan bőségtálak lesznek, hogy még egy hét múlva sem akarsz majd ránézni a húsra.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)   

Vissza az elejére Go down
 
Vágyak vonzásában - A rendőrbál (II/2)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» A hírszerzés
» rendőrségi fogda

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-