we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Yesterday at 9:01

Sürgősségi ügy
by Mesélő
Pént. 17 Nov. - 18:20

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 12 Nov. - 18:32

Four Seasons szálloda
by Jamie Cavenaugh
Szomb. 4 Nov. - 17:56

Adler nyaraló
by Faye Adler-Barlow
Pént. 3 Nov. - 16:00

Utak, ösvények
by Serena Pierce
Pént. 3 Nov. - 12:28

Hope Town - Eredetkutatás
by Ruby Faro
Vas. 29 Okt. - 16:52

Top posting users this month
Rashid El-Attar
 
Faye Adler-Barlow
 
Serena Pierce
 
Hope Hamilton
 
Mesélő
 
Aaron Adler
 
Emma Frost
 
Jean Grey
 
Jamie Cavenaugh
 
Wilmer Murtaugh
 
i'm here





Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Jill & Davy - Háló nélkül

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Csüt. 27 Aug. - 10:49


Jill& Davy

 
 
Nem hagyom, hogy kicsit is magával rántson minket a rossz hangulat. Mindketten estünk már pofára, én szándékosan kerültem az olyan helyzeteket, amikor komolynak kell maradnom, a képességem ebben segített, hogy elkerüljem a kínos szakításokat, ellenben Jillnek meg kellett élnie mindent. Amennyire halványan emlékszem, volt valami zűr az apjával is, aztán az a megerőszakolós dolog... És még csak nem is tudom, hogy az is Simon volt. Nyilván ha tudnám, akkor sem kezdeném még jobban megalázni, utólag már semmi értelme azon rágódni, hogy mi történt. Az már régen is kiderült, hogy a lány vadóc külseje alatt azért szinte remeg, hogy valaki figyeljen rá, komolyan vegye őt, netán még szeresse is. Hogy szeretet, vagy szerelem kellett neki, ez végülis sosem derült ki, talán mindkettő, én meg nem erőltettem, hogy ezt is kihúzzam belőle. Most évekkel később minden eddiginél mélyebben találom őt, igaz nem a drogok, vagy az alkohol csábításában, éppenhogy egy jobb élet kapujában, amelyről kiderül, hogy halálos csapda, és bármilyen nevetséges is hangzik, egyedül én menthettem meg. Sosem gondoltam magam hősies alkatnak, mindaz, ahogyan éltem az életemet, a vakmerőségem csak a saját szórakoztatásomra szolgált, közel sem azért, hogy mondjuk kitaláljam, hogy az ártatlanok szolgálatába állok, mint valami mozihős. Megtehettem volna a képességem kapcsán, ez mégsem jutott eszembe.
- Na igen, az első napon mindenki ledöbbent, hogy mikre voltam képes, a másodikon meg sosem történt baj, és végeredményben az maradt meg a családomban, hogy milyen egy mintagyerek vagyok. Nem is értették végül miért lettem autóversenyző. – Nevetek vissza, végre jó, hogy kicsit mosolyogni látom. A szüleim nem tudhatták, hogy belül miféle vakmerő vér forr, csak azt látták, hogy nincsen velem semmi zűr. Így is duplán éltem, mintha a saját magam ikertestvére lettem volna. Minden éremnek két oldala van, s én vagyok erre az élő példa, ki tudtam élvezni a békés, meg zűrös dolgokat is. Ez senkinek nem adatik meg, másoknak számolniuk kell a következményekkel. Talán túlságosan is sokat vettem el az élettől, és most, hogy megmentettem Jillt, ideje hogy visszatérjek a valóságba, bármilyen félelmetes is.
- Maradéktalanul? Nem tudom, kiben lehet maradéktalanul megbízni? Viszont... ha már megmentettelek, attól legalább nem kell tartanod, hogy bántanálak. Nem Jill... én maradok, ha szeretnéd, és majd meglátjuk, hogy mi lesz. Megbeszéljük, és úgy alakítjuk, hogy... – Vonom meg a vállamat, végülis szerint ez logikus lépés mindkettőnk szempontjából, hogy ha egymás mellett maradunk amolyan barátokként, akár lakótársakként, és ha helyrerázódik, akkor eldönthetjük, hogy merre tovább. Most már más a helyzet, mint évekkel ezelőtt, hogy csak úgy továbblépjek. Lassan nekem sem ártana az állandóság. Nem azért mondtam most neki hogy ne hálálkodjon, mert ezzel is csak belé akartam fojtani a szót, viszont semmi értelmét nem látom, hogy úgy érezze, tennie kell értem. Ez barátság volt, megtettem érte, mert úgy gondoltam, senki másnak nem lenne erre lehetősége, és talán igen, valahol úgy voltam vele, hogy bár sosem volt köztünk romantikázás, viszont ha nem teszem, akkor még arról is lemondok. Megtettem érte, és azt hiszem ezt így el is fogadhajuk mindketten. Amikor visszajön, még a sérülések ellenére is iszonyatosan csinos, szép lány, most annak ellenére sem tudom visszafogni a bámulást, hogy az előbb még ruha nélkül is láttam, meg hogy lelki sokk érte két napja. Azért ez... Attól még pasi vagyok, aki lényegében visszajött valakiért, akivel sosem jött össze a dolog, de benne volt a levegőben, hogy talán. Látom, hogy sikerült is zavarba hozni ezzel, így elkapom a tekintetemet, mert nem az a cél, hogy rögtön máris felmerüljön bármi komoly, amitől bármelyikünk is furcsának kezdene gondolni. Ahogy mondtam, majd meglátjuk. Végül kézenfogva indulunk kifelé, ebbe minden belefér.
- Na nem miatta nézem, hanem a testhezálló rucis csajok miatt. – Tényleg értékelem, hogy próbálja oldani a feszültséget, amit nem is mi gerjesztettünk. Beszállunk a taxiba, hogy együtt töltsük el ezt a mai napot. Az idő ugyan gyászos, de a hangulatunkat együtt kell helyrehoznunk. Nem is gondoltam, hogy tudok esetleg ilyen... gyengéd is lenni.


jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Csüt. 20 Aug. - 10:40





Davy & Jill

Megtehetném, hogy belesüppedek a jól eső depresszióba, hogy magam alá kerülök végleg és az életemet siratom, de azzal, hogy segít és itt van megment ettől, és azzal, hogy most az ő gondjára gondolom még többet segít. Azért ez mindenképpen jó, még ha bután is hangzik, hogy az ő rossz helyzetének ennyire örülök. Muszáj nem arra gondolnom, ami történt velem, muszáj elvonatkoztatnom a tegnapelőttől, muszáj valahogy elvonatkoztatnom és túltenni magamat ezen, különben vége és fel is adhatom szépen az egészet, de azt nem akarom. Egyszer... valahogy csak jóra fordul minden. Még nem tudom, hogyan, de valahogy csak muszáj így lennie. Ha nem adom fel most, akkor erősnek kell lennem és kitartani az életem mellett, ha már Davy-nek hála nem veszítettem el, ha már ilyen sokat kockáztatott miattam.
- Mint minden átlag embernek, legalábbis egyelőre biztosan, de... segítek. - belerázódni az új fajta életbe, ami még szokatlan neki, még ha nem is lesz majd egyszerű a dolog, mert biztosan nem lesz. Nem hiszem, hogy nem lesznek majd nehéz napok, amiket nehezebb lesz majd kezelni, de majd nagyon fogunk igyekezni, legalábbis én biztosan. Az új feladat legalább elvonja a figyelmemet minden másról. És ha mégis visszatér valamikor a képessége, akkor meg majd örülhet az újonnan jött lehetőségnek megint, addig pedig marad ez, ami most van. - Gyerekként meghiszem azt, aranyos lehettél, kikerültél minden bajt. - halvány mosollyal reagálom le a lekváros sztoriját. Tényleg nagyon kis édes lehetett kiskorában, ahogyan mindig megúszta a nehéz helyzeteket a képességének hála, az előző napi szidást sikerült elkerülnie másnap azzal, hogy nem tette meg, de ő emlékezett arra is, amikor megtette, vagy kitalálhatott új cselt, amivel már nem bukott le. Azért ez nem lehetett rossz, bezzeg nekem nem maradt más, mint a folyton mindenért rám szóló apám, akinek semmi sem volt jó és nem volt másnap ismétlés, vagy javítási lehetőség. Ha lett volna, el sem megyek abba a buliba tizenhat évesen és akkor most minden egészen más lenne.
- Leszek a vészféked és te meg megpróbálsz kevésbé naivvá tenni. Viszont... akkor benned sem szabad maradéktalanul bíznom? - talán viccnek szánom, talán nem az utolsó kérdést. Mosoly van az arcomon, de ki tudja, talán jogos a kérdés. Naiv vagyok és honnan tudhatnám, hogy Davy nem akar-e majd visszatérni a régi életéhez inkább, és nem engem pátyolgatni? Arra is számítanom kellene, hogy egyik reggel kilép azon az ajtón és vissza se jön többé, mert már nincs kedve foglalkozni velem, meg a nyűgjeimmel és az összeomlott életemmel.
- Jól van, legyen így. - bólintok végül. Picit azért persze leoltva érzem magamat, de valahol érthető is ez. Nem akarja, hogy minden pillanat arról szóljon, hogy hálálkodom neki megállás nélkül. Igen, segíthetünk egymásnak, én is neki, hogy ezt az új életet megszokja szépen valahogy, még ha nem is lesz majd egyszerű a feladat, de azon leszek, hogy segítsek neki és ez itt a lényeg. Az utolsó ölelés és puszi után eltűnök, hogy másik ruhát kapjak fel, valami csinosabbak, no meg persze egy kicsit megigazítsam a sminket is az arcomon és amikor készen van, akkor térek vissza. Na igen az alap helyzeten nem sokat sikerül változtatni, ezzel én is tisztában vagyok, bármennyire is jó lenne, ha nem úgy néznék ki kilépve az utcára, mint aki most jött egy bokszmeccsről. Azért remélem, hogy nem fog majd mindenki megnézni minket és nem azt feltételezik majd, hogy ő csinálta ezt velem, hiszen pont hogy ő volt az, aki megmentett.
- Hogy? - meglepetten pillantok rá a válasz hallatán, azért erre nem számítottam. Azt hiszem még egy halovány kis pír is megjelenik az arcomon. - Köszönöm! - ennyit sikerül most erre kinyögni, még ha többet is kellene, de most nem megy több. Tényleg jól esnek a szavai, nagyon is jól, de nem tudok most még erre mit mondani, hiszen két nap telt csak el, az még nagyon rövid idő és nekem még bőven van min túltenni magamat és mit feldolgozni. A kezét viszont fogom, nem engedem el, jól esik minden mozdulata, maximum még nem tudom azonnal úgy viszonozni, ahogyan ő teszi.
- Tökéletes lesz! A plakátokon úgy láttam, hogy Patrick Swayze elég jól is néz ki benne. - próbálok azért legalább egy kicsit vicces megjegyzéssel hangulatot oldani, legalábbis a sajátomat, no meg megmutatni,hogy egy fél fokkal már azért csak jobban vagyok és jobb is lesz ez még, csak nem pár nap alatt, de az elhatározás meg van, jobban leszek, túl leszek ezen az egészen, irány a mozi! - Az eső is azt akarja, hogy beüljünk a moziba. - és ne sétálgassunk, így legalább az arcom sem látszik most olyan rémesnek. A napsütés azt hiszem csak még inkább kiemelné most az állapotomat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Hétf. 17 Aug. - 15:43


Jill& Davy



Nem akarok itt mártírkodni, és úgy tenni, mintha én volnék a nagyobb vesztese a dolognak. Az, hogy megváltozik az életem, főleg jó dolog lesz, hiszen megpróbálhatok bölcsebb lenni, és ha minden igaz, akkor még a barátomat is visszakaptam. Többről nem tudnék nyilatkozni, hiszen régen is inkább haverok voltunk, és elváltunk, mielőtt felmerült volna bármi egyéb. Most itt vagyok, viszont Jill a szerelmét veszítette el. Legalábbis valakit, akiről azt gondolta, hogy a szerelme. Most itt van testileg, de inkább lelkileg összetörve. Ráadásul ha rám néz, nem feltétlenül a megmentőjét látja, hanem Simon gyilkosát is bennem, furcsa kettősség. Jill sem egyszerű jellem, én sem, egy nagy gyerek vagyok, hirtelen döntésem az adott pillanatnak szólt, már nincs visszaút. Ám ha bárki megkérdezné, megbántam-e, egyértelmű lenne a válaszom: biztosan nem. A szállodai szobából majd ki kell valahova szabadulni, kicsiben kezdjük, aztán majd meglátjuk, hogy tudunk e valamit kezdeni magunkkal.
- Az... ennyi egérutat kaptam, most élesben kell játszanom. – Adok neki igazat, neki legalább megvan hozzá a gyakorlata, nekem meg kiválóak az ösztöneim, csak kicsit kell óvatosabban viselkednem, nem lehetek annyira vakmerő, mint régen. Tényleg ideje felnőni. – Hat éves koromra emlékszem, lehet, hogy már előtte is volt, az már nem ugrik be. Csak arra lettem figyelmes, hogy a tegnapi büntetésnek, és rossz hangulatnak nyoma sincsen, amikor kiraboltam a kamrát, amiben a lekvár volt, pedig anya elvert a seprűvel. Kinyittotam ismét a kamrát, és ott volt az érintetlen lekvár. Egyre inkább kezdtem erre ráébredni, majd tudatosan használni. Jó móka volt. – Vezetem fel a dolgot, még egy kis viccelődés is belefér. Nem akarom, hogy mindketten úgy kezeljük őt, mintha valami idegszanatóriumban lenne, hogy annyira törékeny, hogy már nem is visel el semmit.
- Azért félig komoly volt Jilly. Naív vagy, neked se sikerült még teljesen felnőni. Na jó, nekem se. Vigyázhatunk egymásra, ha akarod. Nekem is kijár most egy... segítő, kell egy vészfék. – Felelem játékos mosollyal. Amin túlvagyunk az előző napokban történtek alapján, alaposan ránk fér, hogy kicsit támogassuk egymást már lelkileg is. Nem akarom, hogy úgy érezze, hogy máris nyomulok rá, hiszen még újra kell ismerkednünk, valahol ez a barátságon túl valami több, viszont szeretethiánya van, egyedül van, és nem tudom, hogy mennyire pofátlanság, ha én meg itt ölelgetem, mert az nekem is jólesik. Nem olyan, mint a többi cicababa.
- Semmi szükség rá. Nem akarom, hogy állandóan azt érezd, hogy hálát várok. Nem tudom, hogy más megtette volna, nálam nem volt kérdés. Bőven elég, ha akkor viszonzod, ha én kerülök halálos veszélybe. A többit pedig fogjuk arra, hogy hiányoztál. Továbbléphetünk? – Cseppet sem zavar, hogy kicsit még mindig kék-zöld, a sötét szemek csillogása úgysem változik. Az arcán éktelenkedik még pár seb, ami varosodásnak indult, én alig nézhetek ki szebben, végülis átvetődtem az üvegen, csoda, hogy nem törtek el a bordáim, vagy nem szúródott közéjük szilánk. Bólintok, remélem képes úgy kezelni kettőnket, hogy idővel majd feldolgozható lesz a dolog, most nem várok többet magunktól, mintsem lépjünk ki az utcára, és engedjük el magunkat. Az előző napok feszültsége után ránk fér. A puszira már egy szélesebb mosolyt kap, ezt igazán megérdemeltem. Várakozásom közben az egyik napilap címlapját olvasgatom, a portás hozhatta fel olvasnivaló gyanánt. Figyelmes tőle. A lány hamarosan meg is jelenik, immár utcai ruhában. Így már nagyon régen láttam. Az arca viharvert, de ez mit sem számít.
- Nagyon látszik, hogy érted még meghalni is érdemes. – Bukik ki belőlem. Ez most csak így jött, nem akarom zavarba hozni, közel sem biztos, hogy én volnék számára a nyerő, de hogy nem az az Edward, az biztos. Legalább addig mellette kéne maradnom, amíg egy rendes pasira érettnek érzi magát. Az, hogy én legyek az... hát nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben. Csak éppen az a gond, hogy én is komolytalan vagyok, és nehezen tudnék biztonságot nyújtani. Viszont ma estére az enyém. Megfogom a kezét, legalább egymásba tudunk kapaszkodni.
- A Dirty Dancing lesz az, most jött ki, elvileg minden van benne, ami most kellhet. Megfelel? – Kérdezek rá, és lemegyünk a lifttel. Cseppet sem érdekel, ha valaki megnéz minket, nem úgy tűnik, mintha én vertem volna meg, mert az én arcom is heges, ráadásul testtartásunkból sem ellenségesség süt. Kint esik, de amúgy is taxit akartam fogni. Sőt, inkább megkérem az ajtónálló magas fekete fickót, hogy tegye meg helyettem. Addig magamhoz vonom a lányt úgy a dereka környékén.

jill & davy

nice to see you again

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Csüt. 13 Aug. - 20:05





Davy & Jill

Elhiszem, hogy nem lehet egyszerű számára ez az egész, sőt... kimondottan nehéz helyzetben van, hiszen mégis csak az egész élete változott meg hirtelen. Nem csak egy része, hanem fenekestül felfordult az egész és ezt nem lehet könnyű lekezelni. Kb. most hirtelen ott van, mint ahol én is voltam még tegnap és persze most is, csak őt nem akarták megölni. Mármint meg akarták, csak nem úgy, mint engem. Mégis teljesen megváltozott az élete és az egészet át kell alakítania. A megszokott dolgoknak annyi, mint ahogy esetemben is, és igaza van, lényegében egymásra tudunk most támaszkodni, más lehetőség nem igazán van. Majd valahogy átvészeljük ketten ezt az egészet, ha már feladata az életét lényegében értem. Egyértelmű, hogy segíteni akarok neki, már ha tudok.
- Háló nélkül ugrani is csak akkor félelmetes, ha nem ismétlődik a napod meg másnap és nincs visszatekerés. - mosolyodom el halványan. Azért számára háló nélkül ugrani nem nagy dolog, de most úgy kell majd élnie, mint egy átlag embernek. - A képességed... mióta van meg? - mert ha nem születésétől fogva, akkor azért volt olyan élete is, amikor a dolgok átlagosak voltak és nem olyanok, mint azóta, hogy a napjai megismétlődnek, tehát akkor csak vissza kell nyúlnia a múltba és visszatérni azokhoz a régi időkhöz, amikor még nehezebb volt az élete, mint most, több volt benne a kockázat. De ki tudja, talán így sem lesz majd olyan rossz, csak meg kell majd szoknia az új helyzetet.
- Kösz! - jól van a mosolyt viszonozom, bár csak óvatosan. Azért nem vagyok benne biztos, hogy most ezt mennyire gondolta komolyan, és jelenleg elég sérülékeny vagyok még, hogy ne essen jól egy ilyen véleménye. Viszont mellette tény az is, hogy igaza van. Naiv vagyok és buta is egyben, hogy képes voltam hinni valakinek, aki egyszer már bántott engem. Nem is értem miért hittem el, hogy az emberek képesek változni és jobbá válni, hiszen az élet nem így működik. Az, aki egyszer ártott neked, nem lesz hirtelen jó ember és változik meg. Azt hittem Simonra az ital hatott, de talán nem így van, vagy... szimplán csak nem mondott le az italról és elég volt neki egy kis alkohol, hogy máris olyan legyen újra, mint akkor régen, vagy még durvább. Pocsék helyzet.
- Mondhatnám, hogy sajnálom, de... ha nem rántalak magammal, akkor már nem is élnék. - félmosoly, azt hiszem ez valamiféle gyenge humor, de jelenleg ez is elég nagy dolog a részemről. Kész csoda, hogy egyáltalán erre képes vagyok és nem továbbra is az ágyamban visítva siratom az elcseszett életemet. De azzal nem érnék semmit sem és Davy is bajban van, nem sírhatok, mert akkor neki is kellene nem igaz? Az ő élete is összekuszálódott, nem csak az enyém, sőt neki meg volt a normális, kiforrott élete, én még csak elkezdtem az enyémet felépíteni, ilyen téren többet is veszített.
- Tökéletes edző leszel és a film is tökéletes lesz. - aztán már csak bólintok, gyengécske mosolyt vetve rá, ahogyan az arcomon pihen még most is a keze. Kedves tőle, hogy így törődik velem, sőt mit több... tényleg nagyon rendes, nem gondoltam volna, hogy épp ő kanalazza össze az életem széthullott roncsait. - Mindjárt jövök. - előre hajolva adok még egy puszit az arcára, csak aztán tűnök el újra a szoba felé, hogy kerítsek magamnak egy értelmes ruhát és még egyszer átfésüljem a hajamat. Egy kis smink... hát na semmit sem változtat a tényen, hogy rémesen festek még most is. Látszik, hogy mi történt velem és ezt nem tudom elrejteni egy kis alapozóval, vagy egy szép ruhával, kb. lehetetlen.
- Nagyon látszik, hogy... tudod...? - azt hiszem ez is csak költői kérdés, elég esélyes, hogy nagyon látszik, ő is ezért javasolta a mozit, akkor a sötétben legalább nem fog feltűnni másoknak, hogy hogyan nézek ki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Hétf. 10 Aug. - 18:04


Jill& Davy

 
 
Bár mondhatnám, hogy mindez, ami most velem történik, nagyon is extrém, hiszen nekem nyugis az életem. De nem. A sok izgalom közepette hogy ismét kockáztatnom kellett az életemet, aligha volt kérdéses, csak az volt a kockázat, hogy ez már a második napon történt, nem voltak optimális lépések, és meg is hallhattam volna véglegesen. Ám Jillt nem hagyhattam veszni, ebből magamban, és talán benne is tudatosítottam, hogy fontos nekem, de nem akarom, hogy úgy érezze, most végképp a lekötelezettem. Minden pillanatban másféle érzések rohanják meg, hol búskomor, hol szeretethiányosan bújik, azért vagyok mellette, hogy segítsem, támogassam, ami rám abszolút nem jellemző, nagy gyerekként a saját önzésem érdekelt, a helyzet számomra is teljesen újszerű. Nem tudom eldönteni, hogy mi ez, ami most átjár, izgalom, félelem, aggódás, netán vonzalom. Kicsit talán minden, de nagyon intenzív. Le kéne nyugodnom, pedig engem mindig az érzések töltöttek el erővel, de itt és most, máshogyan kell kezelnem, hogy az őzikeszemű, ám régen vadóc lány helyzetét ne használjam ki, hiszen egy pillanat alatt szíven ütött, hogy holtan láttam, sok mindent megmozgatott bennem, de most hogy ismét él, talán mégsem kéne ráakaszkodnom. Majd meglátjuk hogy alakul.
- Ez nem így működik Jill. Megszoktam, hogy az egyik nap laza vagyok, másnap meg felelősségteljes. Fura, hogy most kevernem kell a kettőt. Valóban... ijesztő, nem szoktam másokra támaszkodni, és most... nekem kéne téged védeni, így meg olyan, mintha egymásra lennénk utalva. Na jó, ez félelmetesebb, mint leugrani háló nélkül... – Nevetem el magam amolyan sármosan-zavart módon, ha éppen ülnék egy kanapén, biztosan magamhoz ragadnék egy párnát gyűrkélni, így csak Jill vállát simogatgatom, nem tudom hova tenni a dolgot. Nem lesz egyszerű átlagembernek lenni, ami viszont akkor sem leszek, ha nem lesz a déja vu, hiszen már kiválóak a reflexeim, világlátott vagyok, ismert, tehát azért nézzük az előnyeit a dolognak. Végeredményben ismerem a saját korlátaimat, még ha állandóan át is léptem őket, ez a mostani már más stílust követel. Jill is alaposan megjárta az élet vad oldalát, talán jó hatással lehetünk egymásra a közös útkeresésben.
- Ez mind. Nagyon. – Bólintok, ám ajkaimon azért mégiscsak hamiskás mosoly játszik. Vállalom a véleményemet, nem számolt a következményekkel, ahogyan én sem, és ezzel szinte a fontos dolgokat kizárta, hogy megtanuljon felnőtt módon élni, ahogyan én. Mindketten nagy gyerekek vagyunk, ki ezért, ki azért. A gesztusaimból érezheti, hogy nem nézem le, sőt, valahogy elrévedő tekintemből látszik, hogy magamra ismerek azokban, amiket ő is csinál, igaz, engem nem akartak megerőszakolni, vagy ilyesmi, de hogy hasonlóan vad voltam, és bármi megtörténhetett volna velem... az igaz.
- Nem tudom, hogy miért teszem. Nem jellemző rám. Valahogy kedveltelek annak idején, és nem érdemeltél ilyen sorsot. Nem vagy áldozat. Új életet kell kezdened. Ahogyan nekem is. Magaddal rántottál. – Most már elnevetem magamat, nem állhatok csak úgy tovább, még egy vadmotoros felken az első lámpaoszlopra, mert nincs veszélyérzetem. Együtt kell boldogulnunk, legalábbis egy ideig.
- Talán. Még sosem csináltam. Túl fiatal edző leszek. De legalább ismerem a dörgést. A mozi... valami sírva röhögőst. Az eastwicki boszorkányok valami olyasmi. Jó lesz? Készülődsz? – Kérdezem kicsit félretéve a gondjainkat, bízom benne, hogy nem útközben fog a fejemre esni egy fél tégla. Az arcára simítom a kezemet, amíg a válaszát várom, valahogy annyira természetes ez az egész. Ebben a pillanatban nem érdekel, hogy kiért fáj a szíve. Megmentettem, és kész.

jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Vas. 2 Aug. - 10:54





Davy & Jill

Azt hiszem talán egy kicsit még segít is az, hogy ha másra figyelek és nem a saját nyomoromra. Nem azt mondom, hogy milyen jó, hogy neki is baja van, de jobb azon agyalni, hogy vajon mi történhetett a képességével, mint tükörbe nézni és azon járatni az agyamat, ami két napja történt, hogy majdnem meghaltam és hogy olyan szinten törték össze a szívemet, mint még kb. soha életemben. Azért ez elég rendesen kiborító volt ahhoz, hogy ne tudjak rajta csak úgy tovább lépni, no meg ha belenézek a tükörbe, akkor simán fel is idéződik minden. Ilyenkor aztán főleg nagyon irigylem azokat, akik képesek regenerálódni, mert hát lássuk be... nem lenne rossz, ha két nap alatt eltűnne minden sérülésem. Helyette viszont szenvedhetek még ki tudja meddig, ha bele merek nézni a tükörbe és látom, hogy tele vagyok nem kevés sérüléssel.
- Persze, így már értem, de tudod engem nem zavar, ha nem mutatod magadat lazának, hanem látszik rajtad, hogy... tudod félsz kicsit. - komolyan, én nem várom el tőle, hogy erős legyen és tartsa magát, mert ez sejtem, hogy mennyire nehéz lehet most neki és mennyire riasztó is. Azért egész más életet kell élnie majd innentől, mint mindezek előtt. Elég nehéz lehet a hirtelen váltás és ha nem tud vele mit kezdeni, én teljes mértékben megérteném azt is. Bőven elég neki az, hogy két napja ő is majdnem meghalt, most még minden a jövőben is megváltozik, bár persze nem tudjuk, hogy milyen mértékben, mert akár az is lehet, hogy csak időleges, vagy változik a képessége. Ezt én nem tudnám megmondani,csak a hozzáértők, azt pedig nem hiszem, hogy el akarna menni a birtokra, vagy hogy én el akarnék menni a birtokra, hogy ott meglássák mások, hogy mi is történt velem, hogy mennyire buta lépés volt ez az egész. Igen, én voltam a hülye, hogy azt hittem, hogy valaki, aki bántott képes megváltozni és nem fog ártani nekem. Nem is értem, hogy mi a fenéért hittem ezt.
- Szerinted... buta vagyok? Vagy naiv? Nagyon? - bukik ki belőlem hirtelen a gondolataimnak hála. Talán úgy is érezheti, hogy nem nagyon függnek össze a szavaim azzal, amiről eddig szó volt, de erről most nem igazán tehetek. Nem vagyok teljesen urai még a gondolataimnak, egyelőre az is kész csoda, hogy állok a lábamon, és hajlandó vagyok kimozdulni, elmenni sétálni, moziba, akárhová, kitenni a lábamat a lakásból, miközben úgy festek, mint aki bokszmeccsen járt és nem pont nézőként.
- Köszönöm Davy! Nagyon... nagyon kedves vagy. - komolyan, hogy így mellettem van és segít és próbál belém lelket önteni, miközben én meg csak nyafogok és nyafogok, amit nem kéne tennem, mert nem érdemli meg, hogy még ezt is hallgassa, amikor neki is van épp elég baja. De legalább nem vagyok reménytelen, talán jobb lesz majd... idővel. Ha már a sebek is begyógyulnak, akkor talán majd a lelkem is valahogy összeáll egy egésszé. - Szerintem ez így jól hangzik és van már elég sikered ahhoz, hogy tudják, hogy akit te mentorálsz, az jó kezekben lesz. Na és mit nézzünk meg a moziban? Elég rég voltam már. - nem is tudom, valahogy a mozi kimaradt az életemből. Volt benne sok minden más, de valami miatt a mozi pont kimaradt a szórásból. Ez nem jelenti azt, hogy akkor innentől nem lehet pótolni kicsit. Gyerekként nem jártam, apa nem engedte, most pedig nem az volt a fő vonal, inkább a bulik, meg a szórakozás, de a mozi jó dolog, egyszer-egyszer voltam és akkor azért mindenképpen élveztem, most is jó lesz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Kedd 28 Júl. - 18:30


Jill& Davy

Nem mondom, hogy nem lep meg, hogy még most is tippelgetni próbál azzal, hogy nekem segít. Szinte meghalt, mégis arra figyel, hogy ne érezzem magam pocsékul, hogy meg kellett tennem érte. Pedig nem vészes, és nem arról van szó, hogy őt hibáztatom. Simon az ősparaszt, hogy a lánnyal így bánt. Élhetett volna Jill boldog életet is, nem egy ilyen senkiházi, alkoholista gyilkos mellett.. Most már mindez tovatűnik, megtettük, együtt, és ha mindkettőnk számára ez egy új élet kapuja, akár segíhetünk is egymásnak. Én neki talpra állni, ő pedig a gyakorlati világban. Hiszen nincs veszélyérzetem, nem ismerem a kockázatot. Pont ezért függök tőle. Amit nem kaphatok meg igazán, azért teperek. Valóban egy nagy gyerek vagyok, korlátok nélkül. Azaz voltam. Mostanáig. Ideje felnőni, de van bennem egy enyhe rettegés, hogy mi van akkor, ha most nem én leszek a király, és még attól is félni fogok, hogy véletlenül hamarabb lépek le a járdáról, mert eddig poénnak tűnt, és most egyszerűen szétkenődök valaki szélvédőjén. Nem hiszem, hogy Jillan ezt olyan egyszerűen megértené. De azt tudom, hogy volt annyira fontos nekem, hogy ne hagyjam meghalni, bármit is kell tennem érte. Viszont ha így van... akkor magamnak sem ártana beismernem, hogy egyszer talán nem csak barátként, haverként gondoltam rá, csak mindkettőnk élete annyira kusza volt akkor, hogy semmi értelme nem volt együtt megpróbálni. Most viszont még inkább katasztrófa, ami körbevesz minket... Együtt lehet kiút, de hogy nem velem képzeli el a szerelmi életét, az biztos, hiszen erősen kétlem, hogy egyből fejest akarna csak úgy ugrani, hogy még darabokra van törve testileg-lelkileg. Eddig nem kellett gondolkoznom semmit a sorsomon, most három napja nem is gondolok másra.
- Sehogy. Csak lazának tűnök. Beidegződés Jilly. Eddig olyan voltam, mint egy kibaszott Houdini, aki tudja, mindenből kiszabadul. Most meg úgy érzem magam, mint egy kezdő bűvész, aki rájön, hogy túl mélyre ásták el a földben, és innen... – Rázom meg a fejemet, hülye hasonlatokkal élek, de csak megérti, hogy a stílusom ugyan könnyed, de most be vagyok szarva, hogy minden, amiben eddig mesteri voltam, átlagos lesz csak. És nem azért, mert átlagember leszek, hiszen a reflexeim kiválóak lettek a sok gyakorlástól, úgy mozgok mint egy párduc, csak éppen nincsenek esélyeim. Csak egyszer rontok, ottmaradok. Ez másféle életet kíván.
Elmerülünk egymás ölelésében, ami kellemesen furcsa. Sosem szoktam ölelkezni. Szőke, nagymellű csajok seggét szoktam markolászni, erre itt a kis vékony Jill, aki pusztán egy több éves emlékkel rávesz, rákényszerít, hogy rohanjak kimenteni őt a halál torkából. Nem vagyok normális. Viszont azzal hogy most ezt tesszük, nem tudok negatív lenni, megelégedésemre szolgál, hogy sikerült a dolog, és hogy adott esetben kioktathatom róla, hogy Simon nem is akarta szeretni őt, hazudta, bármit is mondott, beteg elme volt. Mondjuk ezen nem fogok lovagolni, de amiket a hírekben láttam, nem merülhetett fel hogy majd egyszer megjavul. Talán áldozat volt, a rendszer selejtes terméke, de Jillből is ilyet akart faragni. Most már vége a rémálomnak, ám a lányt még ki kell vakarni a romjaiból.
- Még mindig gyönyörű vagy, mellettem nem kell rosszul érezned magad a külsőd miatt. Úgy nézünk ki, mint egy vert sereg. – Rázom meg a fejemet, most már picit lazítva a karomon csak a vállára helyezve a kezemet. Nem akarom zavarba hozni azzal, amit mondok, Jill nagy vadóc volt, bár kétlem, hogy most kacagni támadna kedve. Csak nem akarom, hogy olyan legyen a közérzete, amitől ki sem akar mozdulni. A visszajelzése alapján tényleg akarja, hogy valami javuljon. – Nem sok időm volt még átgondolni, de olyasmire gondoltam, hogy valami örökölt szívbetegségre hivatkozva visszavonulok az aktív versenyzéstől. Így megmaradhatok a sportnál, mint mondjuk edző, vagy mentor, hiszen beülhetek a kocsiba, vagy a kenuba, vagy az ejtőernyőbe, viszont nem kell magyarázkodnom, hogy miért nem rohanok a vesztembe. Hülyeség?

jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Vas. 26 Júl. - 17:03





Davy & Jill

Jól van, próbálok én ehhez úgy hozzáállni, hogy nincs... komoly baj, de egyáltalán nem könnyű, mert azért mégis csak megszűnt, vagy kikapcsolt a képessége, amit már megszokott és ami mindentől megmentette, ami veszély érte volna. Most viszont semmi, és fura módon mégis ő kezeli jobban a dolgot, mint én, pedig én határozottan kezdem úgy érezni, hogy ijesztő a dolog, főleg ha tényleg miattam történt, mert én ezt végképp nem akartam, hogy miattam ilyesmi történjen, mert ezért van. Persze ki tudja, az is lehet, hogy idővel változott volna a dolog így is úgyis, átalakul a képessége, vagy megszűnik, így legalább mondhatni mindenképpen volt haszna a dolognak, de ettől még nehéz elfogadnom, hogy pont hozzám köthető, még ha nem is kéne most még e miatt is rosszul éreznem magamat, hiszen mondjuk ki nyugodtan van épp elég bajom jelenleg e nélkül is, amit még fel kellene dolgoznom.
- Nem tudom, hogyan tudod ezt ennyire lazán kezelni, de jó lenne, ha meg tudnám tanulni a technikát. - mosolyodom el végre, de már azt hiszem ez is bőven nagy lépés a részemről, legalább egy mosolyt, pedig ettől még mindig kissé aggódom, hogy mi lesz. Azért biztosan van benne bőven aggodalom és kétely, nem hiszem, hogy tényleg ilyen lazán kezeli, inkább csak talán ezt mutatja, bár a jó ég tudja!  Az azért mindenképpen rendes tőle, hogy próbálja úgy intézni a dolgot, hogy ne én érezzem magamat rosszul a dolog miatt, pedig azért valahol teljesen normális lenne a dolog, hiszen mégis miattam történt a dolog, mert megmentette az életemet. Nem elég, hogy a sajátját is majdnem feláldozta miatta, a képességét talán teljesen. Az ölelés most jól esik, megnyugtató mindenképpen ebben a helyzetben. Talán tényleg nem az én hibám, csak... így alakult, és lehet hogy amúgy is ez lett volna idővel. És talán e miatt érzem úgy, hogy jó ötlet lehet elmenni valahová, de jogos, hogy az étterem nem a legjobb, ez nekem eszembe sem jutott, pedig most voltam a fürdőben. Smink még amúgy sincs rajtam, de ezt nem is nagyon tudnám egyszerű alapozóval eltüntetni, ahogy túlságosan sok a sérülésem.
- Igen, azt hiszem a mozi jó lenne, biztos van valami jó film mostanában, olyasmi ami most jött ki. Nem nagyon néztem a mozi műsort, valahogy rég voltam moziban és... nem zavar a beszélgetés. - teszem még hozzá, mert tényleg nem. Sőt nekem tetszene és jól is érezném magamat vele, ehhez kétség sem fér. Most is jól esik az ölelése, és talán ha egy filmre koncentrálok, akkor kicsit kiverem a fejemből mindazt, ami két napja történt. - És veled mi lesz? Mit fogsz csinálni ezek után?  - talán még korai a téma, de gondolom nem menne vissza versenyezni, vagy legalábbis nem úgy, de... attól még valamit kell csinálnia. Spórolt pénze vajon van? Nekem nincs, még csak a munkakeresés fázisánál tartottam, tehát valahogy még az életemet is ki kell építenem, csak még sejtelmem sincs róla, hogyan. Talán ebben neki nagyobb gyakorlata van, bár a jó ég tudja, az tuti, hogy ez a fajta élet még neki is nagyon új, de talán majd ketten valahogy ki tudjuk belőle hozni a legjobbat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Csüt. 23 Júl. - 18:04


Jill& Davy

Nem hiszem, hogy tovább tudtam volna élni az életemet, hogy csak úgy kikapcsolom a tévét, hogy aztán másnaptól tovább éljem az életemet. Így is dobáltam magam egész éjszaka, hiszen a sima hiradóban még csak a képét mutatták, utána a késői kiadásban már fókusz alatt volt a teste, vérnyomok a lakásban, csoda, hogy a new yorki média pár óra alatt szétszedte az ügyet. Nem velem történt, mégis remegtem a dologtól, pedig én aztán mindenre fel voltam készülve, még a saját halálomra is, amely be is következett már előzőleg többször. De ez... hogy valaki, aki egykor még lelkileg is fontos volt... áldozat volt, aki talán megmenthetnék? Nem, itt nem volt más út. Még a képességem árán is, azt hiszem akkor sem gondolkoztam volna, ha tudom, hogy többé nem lesz újrajátszás. Akkor ez méltó zárása volt mindennek.
- Pihen... Ez édes. Tudod mit? Ha nem, akkor ez van. Ha meg igen, akkor meglepődünk, és átélünk mindent kétszer. Vagyis én, mert te úgyse fogsz rá emlékezni, de ha olyan kedvem lesz, akkor majd előre elmesélem, hogyan reagáltál. Vagy épp direkt más mondok. – Halványan elmosolyodok, viccel próbálom elűzni a borongós kedvünket, mert nem akarom, hogy magára vegye, rosszul jőjjön ki belőle, mintha hibáztatnám mindezért. Megmentettem, mert... nem könnyű kimondani, mindennél fontosabbnak ítéltem abban a pillanatban. Azt nem tudom, hogy barátságból, vagy mert lelkileg közel álltunk egymáshoz, vagy mert úgy gondoltam sosem késő egy ilyen jó csajjal kavarni, egyszerűen pattantam, és jöttem, most viszont... bár még mindig korai kategorizálni, de itt van közvetlen közelben, és még ha véraláfutásos, vagy sebes... akkor is az, akiért mindent feláldoztam volna. A saját érzéseimet nem könnyű felülvizsgálni ennek fényében. Ennél sokkal komolytalanabb szoktam lenni, itt komplex módon döntöttem, és próbálom azóta is pátyolgatni, óvni.
- Elhozom. Van kedved... kimozdulni valahova? Semmi extra, csak egy mozi mondjuk? Beszélgetni se kell, meg semmi. – Utalok arra, hogy nem biztos, hogy akarja mutogatni magát egy étteremben, ahol csúnyán néznek ránk, hogy biztosan én bántottam vagy ilyesmi. Összebújunk, számomra annyira furcsán jön ki a helyzet, rajta kívül még sosem volt ilyen... barátom, vagy mi. Az autók mellett lebzselő nagymellű szőke cicák... Erre most Jillt segítem, és esetlen módon igyekszem a kedvében járni. Valaki mást szeretett, még mindig meg van perzselve a szíve, én meg nem leszek olyan tahó, hogy a túlfűtött helyzetben kihasználom az alkalmat, maradunk az ölelésnél, amíg nem válaszol.

jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Kedd 21 Júl. - 13:39





Davy & Jill

Azért szó se róla rendesen meglepnek a szavai, hiszen azért arra nem számított egyikünk sem érthető módon, hogy majd ez lesz a vége, hogy... a képessége lesz az ára annak, hogy végül megmentett. Azért van bennem egy nagy adag lelkiismertfurdalás, hiszen akárhogy is nézzük ez valahol mégis csak az én hibám innentől, mert ha nem segít nekem, akkor most gondolom gond nélkül élhetné tovább az életét, folytathatná a versenyeket és mindent, amit előtte, de nekem sikerült az egészet keresztbe húzni. Vagyis hát ő tette, hiszen az ő döntése. De lehet, hogy még valahogyan összejön a dolog, visszatér a képessége. Nem értek hozzá, a birtokon biztosan tudnák, hogy miért történt az egész, de én nem vagyok annyira hozzáértő, hogy akár csak halvány segédfogalmam is legyen róla, hogy miért kapcsolhatott ki. El csak nem veszik, mert elvileg ez valami mutáció... tehát nem szűnhet meg csak úgy egyik pillanatról a másikra.
- A stressz és az adrenalin nem ugyanaz azért... de nem tudom Davy. Ez elég fura. Talán... nem használhatod bármikor és most valami nagyot tettél vele és pihen. - én sem tudom, csak tippelgetek, de sejtelmem sincs, hogy vajon visszatér-e neki, de meg csak nem szűnhet. Talán tényleg csak kikapcsolt egy időre és majd jobb lesz, vagy csak másképp fog működni, hiszen a képességek fejlődnek. Nekem is időbe telt, mire sikerült a sajátomat kontrollálni, amikor már nem akkor történt meg, amikor megijedtem, hanem én magam is tudtam szándékosan használni. Persze most is erősebben működik, ha például dühös vagyok, akkor azért sokkal könnyebben roppantok össze bármit, de az is igaz, hogy olyankor nem is megy olyan célzatosan az irányítása sem sajnos.
- Céltalan? De hát... élvezted az életedet nem? De megértem, ez elég ijesztő lehet, de talán csak változik. Amikor nem előjött... az enyém elég ijesztő volt és nem sok haszna van, a tiédnek legalább van. - igen a képességem, ami most nem is tudom, hogy vajon működne-e és azt sem, hogy vajon Simon ellen miért nem volt elég hatásos. Persze működött, de a sokk és az ijedtség leblokkolta annyira, hogy nem volt az igazi és nem tudtam megvédeni magamat, meg aztán a sérülésektől egyáltalán nem véd meg. Törhetsz-zúzhatsz, ha eltalál valami, akkor eltalált, nem lehet csak úgy helyrehozni, vagy gyógyítani, arra sajnos nem vagyok képes. - Új élet... - csak csendesen ismétlem meg a szavait. Az még mindig nem tudom, hogyan fog menni, de remélem, hogy idővel majd igen. Még nem tudom, hogy miként, de valahogy majd mégis csak muszáj lesz. Ma már jobb, mint tegnap, talán minden nap kicsivel jobb lesz és túlteszem magamat valahogy ezen is. Egyelőre így megy, ha mindig csak a következő lépésre figyelek, és a távolabbi jövőre nem.
- Jól van... jól hangzik. Azt hiszem kéne egy-két ruha, a legtöbb ott maradt és... és oda nem tudok vissza menni, gondolom le is zárták a rendőrök, vagy elhozod a ruháimat? És talán... ma képes leszek enni is. - a tegnapi csipegetés nem volt valami nagy szám, talán ma majd egy fokkal jobban fog menni. Tegnap úgy érezte, ha valamit megeszek az tuti, hogy simán kijön majd belőlem. Ma talán azért már valamivel jobb. Közelebb lépek hát és egy jól eső sóhajjal ölelem át a derekát és hagyom, hogy a karjai közé zárjon. Annak ellenére is, ami történt nem zavar ez most egyáltalán, az érintés és a közelség. Jól esik, hogy itt van velem és lássuk be sok mindent áldozott fel, még majdnem az életét is, ez azért nagyon nagy dolog.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Csüt. 16 Júl. - 14:51


Jill& Davy


 
Ücsörgök egy sort a kanapén, hogy felfogjam, hogy mi is történt, nem akarom nagyon lerohanni Jillt, hogy netán úgy érezze, ő a hibás. Erről szó sincs, mert bár érte tettem, a saját döntésem volt, mint ahogyan azt is felvállaltam, hogy bármi is történjen, kiállok mellette. Ha az lesz innentől az életem, hogy meg kell tanulnom vigyáznom magamra, hát legyen, eddig is meghallhattam volna a második napon, ha mondjuk otthon maradok, és félrenyelek kajálás közben. Lehet, hogy eddig tartott a kockáztatós időszak, most már ideje lenne felnőni, átgondolni az új irányt, amelyben józanabbul állhatok szembe a világ veszedelmeivel. Főleg, ha Jill is számít rám. Ettől még vállalhat az ember némi kockázatot, csak éppen rá kell, hogy találjon a lábam a fékre is.
Ahogyan nézem a mozgolódását, már úgy tűnik, hogy egy fokkal jobban van, igaz, ez nem lehet siettetni. Meghalt a párja, akiről kiderült, hogy lényegében többeket is megölt, és ezek szerint mégsem szerette Jillt, vagy nem eléggé ahhoz, hogy kimutassa, hogy fontos. Csakis utóbbi tekintetben meg tudom érteni, még nekem sem volt senki, akihez kötődni tudnék, igaz, sosem voltam annyira vadállat, hogy fizikálisan bántsak is egy lányt, netán megerőszakoljam, megöljem. Nem tudom, hogy ennél a Simonnál mi pattanhatott el, de úgy tűnik a déja vut kellett feláldoznom, hogy megállítsam, és Jill is élhessen.
Most már összefűz ez minket, ez újabb indok, hogy ne szaladjak vissza a veszélyek világába, vagy ha igen, jóval lassabban, mint terveztem. Gondoltam Jillt is magammal ráncigálom, hogy ha valami bajunk esne, hát ott a másnap. Így mindez sokkal kockázatosabb, ám a kezdeti riadalmam kezd elmúlni, talán együtt vigyázhatunk egymásra. Miért ne lehetne így?
- Nem szoktam stresszelni. Sohasem. Vagyis máshogyan. A stressz éltet. Az adrenalin, ettől izgalmas az élet. Eddig mindent megtehettem. Kikapcsolt? Gondolod? – Engedem egy pillanatra a kezét, mérlegelem a hallottakat. Az államat simítom végig, nem érzem azt, hogy remegnék attól, ami rám vár. Zúzódások, fájdalom, törések, most majd mindezt végig kell élnem? Vagy csak erősen kell koncentrálnom, hogy másnap minden eltűnjön? Ám ha itt van Jill... lenne értelme mindent nullázni, hogy nyugodt legyen az életem? Bár bánom kissé a déja vu-t, azáltal, hogy nem kell a tegnapi unalmas napot végigélnünk, valami varázs született.
- Én is sajnálom, de annyira nem, hogy azt gondoljam, hogy érted megint megtenném. Ha valami, hát ez ráébresztett, hogy céltalan voltam. Nem mondom, hogy nem vagyok baszarva... – Átlagembernek azért nem mondanám magamat, hiszen több évtizednyi komoly reflexem van már, amelyet nem lehet csak úgy kitörölni. Úgy vezetek kocsit, mint senki más, bázisugrok, sietelek, lángoló motorral ugratok... ezeket nem lehet csak úgy kitörölni. – Nem, azért csak nem. Sokat kaptam, ideje kamatoztatni. Neked se árt új életet kezdeni. Amíg meg nem tanulom kezelni az új helyzetet, amúgy is öngyilkosság lenne versenyezni, csak szolidan kell belevetni magamat, magunkat az ismeretlenbe.
- Ha majd jobban leszel... elmegyünk valahova? Ahol felejthetsz. Nem akarok én sem attól félni, hogy mi történik, ha nem vagyok elég ügyes, vagy gyors, akkor inkább... megtanulnám, érted. Csapjunk bele. Mit szólsz? – Lépek oda vissza, és kinyújtom a karomat, hogy belezárjam az ölelésembe. Nem vagyok egy tökéletes pasi, hiszen rohadtul felelőtlenül tudok lenni, de hát majd apránként haladunk, hogy megtaláljuk magunkat.

jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    Szer. 15 Júl. - 16:18





Davy & Jill

Nem azt mondom, hogy már minden jobb, de a tegnap sokat segített. Aludtam... rengeteget, főként azt tettem, meg persze egy minimális evés úgy vacsora környékén, de az bőven elég volt. Nem múlt el hirtelen minden, de sok mindent nem tehetek, mint hogy megpróbálom ezt az egészet feldolgozni, elfogadni és... tovább lépni. Csak ezt tehetem és próbálok nem előre nézni és nem hátra, mert most egyik se használna. Próbálok csak mindig a következő lépésre figyelni, kikelni az ágyból, belebújni a mamuszba, magam köré kanyarítani a hotel köntösét, aztán szépen felállni, majd elindulni a fürdőszoba felé. Megnézem magamat a tükörben. Még mindig eléggé úgy festek, mint akin átment egy úthenger... kétszer, vagy két úthenger, de már egy fokkal azért jobb a helyzet. Az arcomon még mindig bőven akadnak sebek, de már nem olyan mennyiségben, mint tegnap, és már hegesednek. Így se festek valami jól, de ezt sminkkel egészen emberire lehet varázsolni, de annak azért még nincs itt az ideje. Bepillantok a szekrénybe, nem sok mindenen változtat, de nem is kell, majd holnap... holnap már felteszek egy kis púdert. Csak szép fokozatosan, lépésekben. Ha nem gondolok a holnapra, akkor nincs gond, ha nem azon gondolkodom, hogy mi lesz, akkor nincs baj.
Akkor viszont megdermedek, amikor hirtelen Davy kerül elém. Az arca aggodalmat tükröz, a keze pedig az enyémet szorítja. Én pedig értetlenül nézek rá. Azért még van bennem egy kis álmosság, kell pár pillanat mire felfogom a szavait. A képessége... a képessége, aminek hála élek lényegében.
- Hogy érted? Ez... de mitől lehet? Talán csak a stressz miatt időlegesen kikapcsolt, az nem lehet? - csak nem szűnik meg csak úgy a képessége valakinek, az nem hiszem, hogy lehetséges lenne. Az... furcsa is lenne. Talán csak rá is hatott, hogy majdnem meghalt, hogy meghalt volna és nem lett volna új nap, ha nem tud megmenteni. A stressz befolyásolhatja a képességeket, volt ilyesmiről szó anno a birtokon, magyaráztak effélét, emlékszem még rá. Erről lehet szó, hiszen ki miért kapcsolt volna, vagy múlt volna-e végleg? Az is lehet, hogy átalakul a képessége, hogy akarnia kell innentől, hogy a dolgok ismétlődjenek, vagy... - A képességek fejlődnek, talán csak változik. - próbálok tippelni, főleg mert látom rajta, hogy eléggé meg van szeppenve. Végül is érthető, hiszen mégis csak olyasmiről van most szó, ami nagyon is komoly dolog. Az élete, az irányítás, ha kicsúszik a kezedből, nem csoda, ha megijedsz tőle, én is megijednék a helyében, de nem tudom, hogy most hirtelen mit lehet ezzel tenni.
- Én... én sajnálom Davy, ha ez e miatt van. Komolyan, én... - megrázom a fejemet, csak úgy ide-oda jár a szemem. Tudom, hogy nem akar ezzel most még pluszban felzaklatni, de nem jó érzés, ha miattam fordult fel az életet. Na persze ez neki felfordulás, pedig igazából csak normálisra váltott minden. - Akkor tehát innentől olyan lesz neked, mint... egy átlag embernek igaz? - mondjuk az nem biztos, hogy olyan rettenetes, csak meg kell szoknia, hogy nincs visszajátszás, hogy nem tehet meg következmények nélkül bármit, amit csak akar. Vannak ennél rosszabb dolgok is az életben, bár ha jól sejtem neki most épp elég rémisztő az, ami vele történik, nem lenne szüksége még ennél is rosszabb dolgokra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Sam Claflin
Hozzászólások száma : 34
Kor : 28



TémanyitásTárgy: Jill & Davy - Háló nélkül    Pént. 10 Júl. - 9:37


Jill& Davy

Már akkor kerülget valami rossz érzés, amikor magamhoz térek. Nem tudom miért, mintha egyszerűen minden más lenne. Valami történhetett. Valami, amit elszúrtam. Vagy talán nem így van? Felülök, és az órámat keresem. Nem az idő érdekel, a dátum. Lehet, hogy csak álom lett volna, ami Jillel történt? Nem, közel sem. Néhány zúzódást még most is érzek a bőrömön az üvegcserepek ütötte vágásokból. A dátum nem stimmel. Nem tegnap van ismét, hanem egy újabb ma. A Simon halálát követő napon, tegnap, Jill szinte végig aludt, ma ismét erről kéne szólnia mindennek, de nem, ez már egy újabb nap. Amikor tegnap felébredtem, akkor már majdnem délre járt az idő, a lány aludt, békésen, volt mit kipihennie. Most alig van kilenc, és mintha azt láttam volna, hogy már mozgolódik a lakosztály ágyán, sőt, már a fürdőbe is kiment. Megvárom, amíg kijön, és nem kis riadalommal a hangomban szólítom meg, miközben megfogom a kezét.
- Jill... Azt hiszem a Déja vu-nak annyi. Nem ismétlődik meg a tegnap. – Gyorsan el is engedem, nem kell, hogy azt lássa, hogy túlstresszelem itt a dolgokat. Így is láthatja. Nem vele van a gond, csak... ez még számomra is új terep. Nem tudom magunkat megvédeni, ha nem tudom, hogy mi következik. Arra vagyok utalva, mint mindenki más. A saját leleményességemre. A reflexeim kiválóak, imádom a veszélyt, viszont a függője is vagyok. Ha ma meghalunk, akkor vége mindennek. Hogy a francba lehet ebből kimászni? Holnap vajon mi lesz? Túl sokat áldoztam volna fel Jill érdekében? Ha eddig nem átkoztam volna el Simon nevét, mostantól biztosan megteszem. Az ablakhoz lépek, és kipillantva a külvilágra, alig érezhetően felsóhajtok. Eddig játéktér volt, a második napon szinte sosem mozdultam ki, hogy pihenjek, és ne legyen bajom. De mostantól gubbasszak állandóan bent? Azt úgysem tudnám megtenni, mert hajt a vérem. Ha meg elmegyek valahova, legyek beszari, kerüljem a provokációt, vagy a sebességet? Vagy... most kezdjek el igazán élni, mint bárki más? Tisztára úgy hangzik, mintha fel kéne nőnöm. Visszapillantok a lányra.
- Te vagy én kis befektetésem, ezek után pláne nem tanácsos elmennem, ha ennyit adtam. – Viccelek is, hiszen nem akarok neki lelkiismeretfurdalást, ám ez megnyugtatás is, hogy nem is biztos, hogy érdemes lenne hirtelen belevetnem magam a veszélyes sportok világába úgy, hogy azt szoktam meg, hogy drótkötél nélkül ugrom, és úgy váltok sebességet, hogy még csak nem is fékezek hozzá.


jill & davy

nice to see you again
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Jill & Davy - Háló nélkül    

Vissza az elejére Go down
 
Jill & Davy - Háló nélkül
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-