we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Vas. 19 Nov. - 9:01

Sürgősségi ügy
by Mesélő
Pént. 17 Nov. - 18:20

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 12 Nov. - 18:32

Four Seasons szálloda
by Jamie Cavenaugh
Szomb. 4 Nov. - 17:56

Adler nyaraló
by Faye Adler-Barlow
Pént. 3 Nov. - 16:00

Utak, ösvények
by Serena Pierce
Pént. 3 Nov. - 12:28

Hope Town - Eredetkutatás
by Ruby Faro
Vas. 29 Okt. - 16:52

Top posting users this month
Rashid El-Attar
 
Faye Adler-Barlow
 
Serena Pierce
 
Hope Hamilton
 
Mesélő
 
Aaron Adler
 
Emma Frost
 
Jean Grey
 
Jamie Cavenaugh
 
Wilmer Murtaugh
 
i'm here





Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Dwayne & Kayley - Az eset után

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Dwayne & Kayley - Az eset után   Kedd 12 Május - 14:16

First topic message reminder :


Dwayne & Kayley
A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben, hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka.

Teljesen jól indult a nap, teljesen átlagosan aztán egyszer csak... De ne szaladjak ennyire előre igaz? Az elmúlt hetek is nagyon szépen alakultak. Pár napja beköltöztem Sophiához, bár ezt az apró részletet még nem volt alkalmam közölni Jeffel, de persze nem titok, csak hát okosan kell, hogy még véletlenül se bántsam meg vele, de Sophia szerint meg fogja érteni, nem lesz semmi baj. Hát... én is remélem, meg mondom őszintén, hogy így lesz. Ettől még elég sokat találkozunk és hát nem töltöm minden időmet az új lakhelyen, ahogyan a régi albérletben is mostanában kifejezetten kevés időmet töltöttem el. Azért időnként csak nem tudja megállni az ember, hogy ne töltsön együtt egy estét azzal, aki fontos neki igaz? Én pedig azt hiszem érthető módon minél több ilyen estét akartam, már csak azért is, hogy kicsit növeljem Jeff csekélyke önbizalmát és tényleg tisztában legyen vele, hogy nekem ő nagyon is fontos és sokkal többet látok benne, mint amit ő magában. Idővel csak megérti, legalábbis nagyon remélem.
No, de elkanyarodtam, tehát a nap átlagosan indult, egészen addig a pillanatig, amíg aztán a suliban minden ki nem kapcsolt, úgy teljesen... totál sötétség. Legalábbis kintről mindenki ezt láthatta az elmúlt órákban. Szerencse, hogy az egyik újdonsült csoporttársnőmnek nem épp eleget fecsegtem a magánéletemről, ahogy azt szoktam egészen addig, amíg aztán teljesen érthetetlen módon el nem ájultam és senki sem tudott magamhoz téríteni. Persze az elején még próbáltak élesztgetni, volt hideg víz az arcomba és minden, ami csak lehetséges, de semmi sem használt, ezért kerültem végül ide, a legközelebbi kórházba, hiszen ha közben romlik az állapotom annak rossz vége lehet, főleg hogy még a mentősök sem értek el semmit, ők sem tudták megoldani a lehetetlennek tűnő helyzetet.
Órák után immár a kórházi ágyban halkan nyöszörögve próbálom nyitogatni a szememet. Zavar még a fény is, pedig már esteledik, olyan sok nincs belőle, viszont konkrétan úgy érzem, hogy fáj mindenem, és amikor lassan kezdem felfogni, hogy ébren vagyok, vagy kezdek ébren lenni, akkor már változik a reakcióm, még hozzá elég hirtelen ülök fel az épp aktuális fekhelyen, a kórházi ágyon. - Kijutottunk? Hol... hol vannak a többiek? - ijedt tekintet pipa, riadt fejkapkodás szintén, látszik rajtam, hogy kissé meg vagyok zavarodva, vagy csak még nem sikerült rendesen felébrednem, de hogy valami nincs teljesen rendben az holt biztos. - Hol vagyok? Hogy kerültem ide? Nem rég még órán voltam... aztán meg a tenger alatt valami... bázisszerű izén. - de most mégis itt vagyok és nem látni rajtam semmit, ami ott volt, nincs meg a pisztoly sem, ami nálam volt és nem vagyok vizes, pedig a tenger alól jöttünk fel azokban a rémesen kicsi kabinokban és... olyan élethű volt az egész... álom?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Hétf. 25 Jan. - 11:46

Kayley & Dwayne


Lassacskán közel érünk Sam nyaralójához, és bár még igen közeli a megrázkódtatás, úgy látom Kayley lassan kezd lenyugodni. Ugyan még csak reggel óta ismerjük egymást, mégis valahogy összetartozunk, összeköt minket a fenyegetettség érzése. Az, ahogyan a családomon akartam bosszút állni, és képzett kormányügynök voltam, most lehetőséget ad arra, hogy ne hagyjam védtelenül a lányt, minden lehetőségem megvan rá, hogy együtt túléljük. Végtére is azokon a mutánsokon akartam bosszút állni, akiknek a vezére megölte a szeretteimet.
- Ez a hely annyira távol esik mindentől, ráadásul Sam sem jelentette be a nyilvánosságnak, gondolom azért, hogy a saját családját is elbújtassa, ha gond lenne. Itt nyugalmunk lesz egy jó ideig. – Ráadásul még némi kajakészlet is fel van halmozva, nem csak pihenőhely ez, hanem óvóhely is, még bunkernek is kiváló lehet. Gondolom azért találta ki ezt a társam, hogy ha valami veszélyes mutáns elszabadulna, ne kelljen féltenie a lányát. Ebből kiindulva biztosan van valami házimozi rendszer is, legutóbb a józanodásnál ennek nem néztem utána. Oldalt pillantva mosolygok rá, látom, hogy kissé szégyenli magát a külseje miatt, ami egyébként hülyeség, hiszen egyébként is gyönyörű lány, hát istenem, el van kenődve a sminkje, és ki van sírva a szeme, ezen lehet javítani, és a lényeg, hogy ettől függetlenül is tetszetős látvány. Végtére is bennem is megindult a folyamat, hogy magabiztos védelmezőnek érezhetem magamat, ilyen már régen nem fordult elő velem.
- Nem tudom, hogy én hogyan segíthetnék neki. Végtére is neki nem szoktak gondjai lenni. Legalábbis nem mondja. Lehet, hogy csak azért, mert mindig az enyémekkel volt elfoglalva. – Ismerem be, és elindulunk befelé, majd nem sokkal később már a kulccsal nyitom a ház ajtaját. Az előszobán túl egy tágas nappal fogad minket, nagyjából semimre nem emlékszem belőle. Gigantikus plazmatévé, alatt video, játékkonzolok, ülőgarnitúra és kanapé. Egész alakos ablakok néznek a közeli tóra, gondolom jó időben ott pancsolnak Sam lányai. Beljebb amerikai konyha, és a kamra, s lépcső vezet fel az emeti szintre, vélhetően ott vannak a hálók. – Enyhe depresszió. Seggrészegre sikerült innom magamat, és itt próbált meg kijózanítani. Nem is volt olyan régen, pár hónapja. – Húzom beljebb a kezénél fogva, s miután nincsen holmink, nem is kell lepakolnunk, csak körbenéznünk. Ha nagyon keresgélünk, talán találhatunk neki valamit Polly ruháiból.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Kedd 12 Jan. - 19:50


Dwayne & Kayley
Ha még azon is rágnom kellene magamat, hogy mi lett az öreg hölggyel végképp összeroppannék. Így se vagyok a legjobb állapotban, sőt... Meghalt már miattam egy nővér, meg a kínai pasas és aggódom, hogy mi les Sophiával, hiszen ő ott maradt egyedül és valahogy muszáj lesz szólnom neki, hogy készüljön fel és vigyázzon nagyon magára, mert azt biztos nem élném túl, ha még miattam baja is esne. Ő se tudja, hol vagyok, de azok, akik meg akarnak találni ezt nem feltétlenül tudják, épp e miatt nagyon óvatosnak kell lennem, de valahogy muszáj lesz elérnem őt. Mondjuk, ha jól sejtem akkor ennek Dwayne nem különösebben fog majd örülni, de nem kell az orrára kötnöm. Csak egy rövid hívás, ha lesz rá lehetőségem, hogy megbeszéljem vele ezt... vagy inkább maximum egy részét és megkérjem, hogy menjen el, hogy egy időre legalább menjen át mondjuk Demetriushoz, vagy valami. Nem akarok minduntalan még azért is aggódni, hogy mi lesz otthon, épp elég ez a rettenetes helyzet, amibe amúgy is kerültem.
- Az jó, ha van nyugtató, az jó. Azt hiszem kéne aludnom legalább valamennyit és kétlem, hogy magamtól képes leszek rá. - már az is kész csoda, hogy nem sírok, no meg az, hogy legalább eszem valamit, de hogy aludni is tudjak csak úgy, na az esélytelen. Ahhoz túl sok minden történt ma, én pedig túlságosan ki vagyok, jó eséllyel leginkább csak rémálmaim lennének. Egyelőre az is valami, hogy legalább már ébren nem látom azokat a rettenetes képeket, az öreg hölgynek hála ez legalább elmúlt. Már csak az a kérdés, hogy vajon mire vagyok képes, de erről egyelőre halvány sejtésem sincsen. Nem csináltam soha semmi látványosan eltérőt a többi embertől.
- Kösz. - halvány mosoly, amit sikerül az arcomra varázsolni. Immár legalább könnyek nélkül, de attól még rettenetesen festhetek, a maradék sminkem is teljesen elfolyt már, nem vagyok éppenséggel a szépség mintaképe jelenleg, de azt hiszem most erre nincs is szükség, nem divatbemutatóra megyek, hanem menekülök és az a cél, hogy elrejtőzzek a világ elől igaz? - De miért nem hálálod meg neki, hogy segít? - ezek szerint sokadszor. Rendes fickó lehet a társa, hogy így odaadja neki a nyaralóját és ezek szerint már sokadik alkalommal. Le a kalappal előtte! - És te... miért voltál itt? - oldalra pillantok, de láthatja a tekintetemből, hogy nem akarom faggatni. Rá bízom, hogy akar-e válaszolni, vagy sem. Egyáltalán nem kötelező, bár kíváncsi vagyok rá, hogy vajon mi lehetett az oka, mert ő is rendes pasasnak tűnik, és amikor megérkezett a kórházba akkor is teljesen átlagos rendőrnek nézett ki, normális kinézettel. Nem tudom, hogy mi lehetett az ok, amiért neki is el kellett tűnnie egy időre a világ elől.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Szomb. 9 Jan. - 20:12

Kayley & Dwayne


Nem tudom, hogy mikor ér véget ez a mai nap. Amikor úgy indultam neki frissen borotválkozva, jól fésülten egy új élet kezdetén, hogy ezúttal teszem a dolgomat, nem is gondoltam volna, hogy ekkora szükség lesz rám. Talán a sors is úgy akarja, hogy ha már fel tudom vállalni egykori önmagamat, lehetőséget is kapjak a bizonyításra. Nem gondolok bele most így elsőre, hogy Kayley vajon milyen képesség birtokosa, úgy számítom, hogy ha nem tud róla ő maga sem, akkor nem lehet valami külső elváltozás, az már számára is nyilvánvaló lett volna. Szerintem még nem teljesedett ki, hogy miben változtak meg a génjei. Talán már nem is fog torzulni, legalábbis mintha valami ilyesmit hallottam volna, hogy a külsejükben kirívó mások már gyerekkoruktól olyanok. Lehet, hogy többet kellett volna Samre figyelnem, amikor erről beszélt. Látszik, hogy egy ideje kivontam magamat a forgalomból.
- Remélem.. – Bólintok, én sem akarok nagyon belemenni abba, hogy mi is történhet még az idős nővel. Segített nekünk, s talán a minket üldőzök nem nagyon gondoltak bele, hogy miért is éppen hozzá mentünk menekülés közben. Szánom-bánom, de nekem most Kayley a fontos, erőt vett rajtam a nyomozóösztön, hogy megtudjam, mi történt vele. Meg különben is, ki az, aki egy ilyen csinos lánynak nem segítene? Jó, nem mondhatom, hogy csak a külseje vezet, ha már a családomért nem állhatok bosszút, akkor legalább valaki mást megvédhetek, ez is egyfajta életcélt ad.
- Azt is találhatunk. A társam preciz ember, elsősegély láda biztosan lesz ott. – Húzom el a számat, ám ez nem a lánynak szól, hanem az egész helyzetnek. Nem gondoltam volna, hogy az, amivel Samuel foglalkozik, ilyen komoly valósággá válhat. Kayley a maga nemében átlagembernek tűnik ugyan, még ha egy gyönyörű, kedves lány is, most kiderült, hogy fenekestül fel fog fordulni az élete. S mint kiderült, ezzel együtt az enyém is. Hiszen hogyan mehetnék vissza dolgozni, ha korrupt társaim vannak, az őrsön is már nyilván várnának... Nem, ennek most ketten kell, hogy utánanézzünk. A tankolás után a lerobbant tragaccsal megyünk hát tovább, ráfordulva a mellékútra, amely a vidéki kis házhoz vezet. Végre azt látom, hogy elkezd eszegetni, így nem gyújtok rá, az biztosan kizökkentené, ráadásul nem akarok visszatérni a függőségeimhez.
- Biztos, hogy nem. Az a srác szinte a testvérem, a kukák alól szedett össze... Velem is történt már egy s más. Akkor sosem hagyott magamra. És most ismét szívességet kérek tőle. Sosem fogom neki meghálálni. Különben meg egy fokkal jobban festesz. Nem mintha nem lennél dögös mindig... Már ha lehet ilyet mondani... – Pillantok oldalra megnyugtatólag, hátha ezzel a bókkal egy kicsit tudom növelni az önbizalmát. A távolban feltűnik végre a nyaraló, egyszer voltam itt, amikor Sam nagyon el akart bújtatni a külvilágtól, józanodni. Igazi álomnyaraló, kétszintes, fehérre mázolt épület, a távolban kiserdő, s virágos rét.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Szomb. 19 Dec. - 16:07


Dwayne & Kayley
Őszintén már alig fogom fel, hogy mi történik. Valószínűleg, ha most megint futni kellene, akkor nem találnám meg a ritmust és nem igen tudnám megoldani a menekülés kérdését. Még jó, hogy itt van a kocsi, de én már az összeomlás határán állok, vagy már épp, hogy át is lendültem, hiszen lássuk be most halt meg egy fickó miattam és nem mellesleg már a kórházban is egy nővér és ezt nem lehet csak úgy elfelejteni. Mi lesz, ha azt a kedves nőt is bántják? Mi lesz... mi lesz, ha bántják Sophiát? Úristen! Valahogy muszáj szólnom neki, hogy tűnjön el otthonról, mert ki tudja nem keresnek-e majd ott engem, és akkor őt találják meg... nem akarom, hogy miattam essen bántódása, vagy akár... megöljék, abba én biztos, hogy belepusztulnék.
- Igen... igen kimagyarázza. Én nem akarom, hogy még ő is... - nem fejezem be, mintha akkor, ha kimondanám még rosszabbá válna a helyzet. Reszketek még mindig, de tudom, hogy most nem tehet semmit sem értem, hiszen vezetnie kell és el kell tűnnünk innen. Kocsit is kell cserélni, hogy ne jussanak a nyomunkra túlságosan hamar, de ebben én most igazán segíteni nem tudok neki, hogy is tudnék? Azzal maximum, hogy nem kapok itt helyben pánik rohamot, bár ezt még mindig nem könnyű teljesíteni, de talán még mindig ez a feladat tűnik a legkönnyebbnek. Ha teszem azt adna egy pisztolyt a kezembe, hogy védjem meg magunkat, na akkor tuti, hogy ott helyben végünk lenne, mert esélytelen, hogy én egy pisztollyal bármit is tudjak kezdeni.
- Igen, azt hiszem az jó lesz, meg még jó lenne egy... maroknyi nyugtató. - na igen, talán az segítene, de hát nem hiszem, hogy egy zsaru a nyaralójában nyugtatóhegyeket tart. Bár persze végül is ki tudja, lehet hogy meglepődhetek még én is. Bár mára jó lenne már csak a pozitív csalódásokba belefutni, negatívba nem, azzal már nem tudnék mit kezdeni. Kiszállok a kocsiból, amikor megállunk. Értem a kocsicsere lényegét, de hogy ezzel a ronccsal meddig jutunk... inkább csak idegesen fogom át magamat a két karommal, ahogyan a rossz arcok méregetnek. Rémesen festek a kisírt szemeimmel, meg a reszkető lábaimmal, de valószínűleg még így is jobban nézek ki, mint az átlag nők, akiket megkaphatnak életük során. Megyek szépen Dwayne-nel, nem várnám meg sehol, annyi szent, főleg nem ilyen alakok közelében. A bukta jót tesz, bár jó eséllyel sokáig fogom majszolgatni, de legalább közben már a remegés lassan kezd alábbhagyni és elfoglalom magamat a bukta evésével.
- A kollégád nem lesz mérges a nyaralója miatt? - már csak, ha oda megyünk, de ki tudja nem teszünk-e kárt benne, ha ne adj isten valahogy ott is megtalálnak. Vagy utólag már mindegy és máshová úgy se mehetünk, szóval nem számít?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Csüt. 17 Dec. - 16:42

Kayley & Dwayne


Amikor kitörünk a kocsival a garázson át, a jobb karomat elé tartom, mintha ezzel is meg tudnám védeni, ahogyan az anyósülésen kucorog. Pár pillanat alatt viszont átvágunk a parkon, és jutunk akkora lélegzethez, hogy egy ideig nem akadnak a nyomunkra, de villámgyorsan kocsit kell cserélnünk, hiszen ha a kollégáim is benne vannak, akkor körözést adhatnak ki a kínai kocsijára, és egy térfigyelő kamera könnyedén beazonosíthatja az útvonalunkat. A lány még mindig sokkos állapotban, de most nincsen lehetőségem lenyugtatni, átölelni, csak vadul vezetek, menekülünk. Nem akarom, hogy haszontalan, védtelen roncsnak érezze magát, többre most aligha van esélyem emelni őt. Ha Agathanak valóban igaza van, és Kayley képességgel bír, talán majd idővel megtanul élni vele, és erősebb lehet, mint az üldözőink.
- Remélem semmi. Kétlem, hogy veszélyt jelentene rájuk, talán kimagyarázza, hogy csak betörtünk hozzá. – Megrázom a fejemet, valaki nem csak akkor lehet különleges, ha már látványos varázslatra képes. Még számomra is új ez a világ, és a szőke lány ismét összeomlik. Kathrina tegnap bennem is elindított valamit, amivel másokra jobban figyelhetek, talán Kayley neki köszönheti, hogy empatikus vagyok vele, még ha most nem is húzódhatunk le az út szélére, hogy ismét fizikai gyengédséget mutassak. Elképzelhető, hogy csak akkor fog felengedni, ha már biztonságban leszünk, vagy legalább rájövünk, hogy miért is üldözik. Az információ hatalom.
- Azt, hogy utánajárunk. Vannak kapcsolatam, és én sem vagyok piskóta. Hidd el, voltak már rázós eseteim. Próbálj megnyugodni. Ha odaérünk Sam nyaralójába, lezuhanyzol, és talán eszünk is valamit. Lesz lehetőséged pihenni. – Az autópályán csupán néhány mérföldet haladok, letérek egy közútra, s egy benzinkútnál szállunk ki, mielőtt még tankolnánk. Észreveszek ugyanis egy igen lepukkant járgányt, amit egy banda áll körül. Kézenfogom a lányt, miután kiszálltunk, majd odadobom az egyik rosszarcúnak a slusszkulcsot vigyorogva, hogy nem cserélünk? A srácok érdeklődve méregetnek, aztán már dobják is az övékét, ami talán már nem sokra van a bontótól, míg a kínai terepjárója igazi csillogó csoda. Az új csotrogányt tankolom meg, és veszek a lánynak valami buktát is a kút boltjában, majd továbbhaladunk, immár egy mellékúton, egészen közel vagyunk már. Gondolom Sam direkt közeli nyaralót vett, hogy a lányai ne ragadjanak ott, ha hétvége után iskola van.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Pént. 4 Dec. - 19:01


Dwayne & Kayley
Kezdek totál kiakadni, ami azt hiszem érthető. Sok ez már nekem, eddig se volt semmi, lőttek ránk és üldöztek és kész csoda, hogy még nem sérült meg az egyikünk. Láttam azt a nőt meghalni, az ápolónőt a kórházban, és a látomások és az egész, ami történt előtte és most ez... Már azt sem tudom, hogy mi lesz, hogy mennyi esélyünk van egyáltalán arra, hogy átvészeljük ezt az egészet, vagy hogy meddig kell még futnunk a veszély, meg a veszélyes emberek elől és ez a folyamatos lövöldözés... Annyira nem tudom, hogy megússzuk-e egyáltalán. A kínai is meghal, lőnek újra és én nem tudom visszafogni a sikítást. Azt hiszem érthető módon, hiszen mégis csak kész horror már ez az egész helyzet. Nem akarok itt lenni, nem akarom ezt az egészet, csak... csak biztonságot akarok.
Próbálok kitartani és hagyom, hogy berángasson a kocsiba, hogy padlógázzal elinduljunk. Lehúzódom egészen, hiszen még most is lőhetnek ránk, bár mivel felkeni őket a házfalra szinte. Lecsukom a szememet, látni sem akarom, hogy mi történik, csak kapaszkodom veszettül és próbálok nem pánikszerűen sikongatni folyamatosan, pedig őszintén szólva az kívánkozik ki a leginkább. Akkor nézek csak fel újra, amikor meghallom a hangját. Nyaraló... kolléga. Igen, erről volt szó az elején, csak kitérőt tettünk. Vajon mi lett a nővel, mi lett Agathával? Mi van, ha bántották?
- Mi lesz a... azzal a nővel? Én se tudtam Dwayne... én... én nem is vagyok... nem tudok tárgyakat reptetni és semmi és... - eltörik a mécses. Egészen összehúzom magamat a széken. Nem akarom, hogy megálljon és engem vigasztalgasson, de már rám fog férni egy kiadós alvás, mert tényleg nem bírom már ezt. Én csak egy átlagos lány vagyok, nem volt soha semmi durva az életemben. Mindig minden egyszerű volt és most hirtelen az egész fenekestül felborult és nekem fogalmam sincs, hogyan jövök ki ebből jól, vagy élve. Hogyan megyek vissza dolgozni, vagy egyáltalán mi lesz?
- Szerinted... mit lehet még tenni... egyáltalán? Itt is megtaláltak, majd ott is megtalálnak és... csak... azt akarom, hogy... legyen már... vége. - kész, azt hiszem kiakadtam véglegesen. Nem akarom ezt és ez nem érdekel senkit és nem tudom, hogy mi lenne a megoldás. Mi van, ha többen vannak, mint gondolnánk? Mi van, ha veszélyesebbek is? Én félek! Nem akarok meghalni, az életemet akarom, a normális és nyugodt életemet, nem pedig ezt a rémséget, amiben emberek halnak meg a szemem láttára. Mi van, ha ő is meghal? Mi van, ha meghal miattam, vagy megsérül? A nővér is miattam halt meg, mert rosszkor volt rossz helyen és a fickó, akié ez a kocsi? Nem merek belenézni a kesztyűtartóba, ha kiderül, hogy családja van én nem is tudom, hogy mit csinálok, hiszen meghalt! Soha nem látják már többé azok, akiknek fontos és még csak azt sem fogják érteni, hogy miért kellett elveszíteniük. Ez az egész teljesen abszurd!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Szer. 2 Dec. - 20:15

Kayley & Dwayne


Én azért nem vetem el teljesen a lehetőséget, hogy zsaruk lennének. Bőven lehet, hogy a kollégáim. Sokkal inkább attól félek, hogy korruptak, ami manapság már nem meglepő a körzetben. Sam biztosan nem az, neki szép családja van, és minden titkomat tudja, nem állna érdekében elárulnia engem, hiszen tudja, hogy nincsen semmim. Igaz, hogy különleges esetekkel foglalkozik, ám aligha hiszem, hogy Kayley az útjában állna. Gyorsan biccentek Agathának, majd a szőke bombázóval már a tűzlétra lépcsőit szedjük négyesével, szinte csúszunk lefelé, és csak imádkozhatunk, hogy a hátsó utcán nem várnak minket. Egyenlőre van annyi előnyünk, hogy pár pillanat alatt kiagyaljuk, hogy merre tovább, de azt gondolom a lánynak sürgősen le kéne rúgnia a magassarkúját, különben kitörik a lába a rohanásban. Ha tovább futunk a kinti terepen kocsi nélkül, akkor előbb utóbb meg fognak látni minket, és utolérnek, ezért is jut eszembe, hogy be kéne vetnünk magunkat valahova, amíg el nem ül a vihar. Kapóra jön a pakolászó kínai garázsa, aki valahogy látja rajtunk, hogy nem mi vagyunk a rosszak, na meg az övemen lévő jelvény is megnyugtatja, így tudok a lány ölelgetésével foglalkozni, majd egyszerűen leveszem róla cipőket, ennél még mezitláb is többre jut. Már ha a betontól nem fájdul meg a lába. Most azonban nincsen agyam átgondolni, hogy merre tovább, mert kiszúrhatták hogy a garázsban lapulunk, Kayley pedig még sikít is. Hiába tapasztanám a kezemet a szájára, már tudják, hogy itt vagyunk. A garázsban  ott a kínai kocsija, kinyitom az ajtaját, és beletusztkolom a szőkét. A kulcs is benne, van annyira szerencsénk, hogy egy Landrover terepjáró. Padlóig nyomom a gázt, de nem engedem fel a kuplongot, hogy már füstöljön a kerék. Aztán egyik pillanatról a másikra rántom le róla a lábamat, hogy rükvercben törjük ki a garázsajtót, felkenve az üldözőnket a kisutcában a falra. Satufékkel veszem be a kilencven fokos kanyar, majd váltok előremenetbe, és már kanyarodunk is ki. A közelben kis park, azon megyek át, nem kímélve a bokrokat, s a játszóteret. Dudálva kerülgetem a sziesztázókat. Ha csak nem hasonló az üldözőink kocsija, komoly kerülővel tudnának beérni. Olykor hátrapillantok, aztán percek múlva már az autóútra kanyarodok, és az autópálya felé veszem az irányt. Mielőbb kocsit kell cserélnünk, de most az sem mindegy, hogy Kayley hogy van. Bár hogy is lenne szegény, ha eddig nem pánikolt, most biztosan fog. Remélem azért Agatha is megúszta.
- Na most megyünk el a kollégám nyaralójába, ott egy ideig nem keresnek. És átbeszéljük. Nem tudtam, hogy te is... afféle vagy. De nem gond, tényleg nem. Megvédelek. – Azt nem teszem hozzá, hogy az életem árán is, ezzel most végképp nem akarnám riogatni. Belenézek a visszapillantóba, minden normális, leráztuk őket, ami azért nem kis szó. Tegnap ilyenkor még borgőzös állapotban hevertem egy kuka alatt, aztán mégis elmentem az esti szolgálatba, jött Kathrina, s most Kayley életét mentem meg. Micsoda sorsfordító változás...




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Hétf. 9 Nov. - 13:35


Dwayne & Kayley
Nem gondoltam volna reggel, hogy ez a mai nap így alakul majd, hogy az egész egy nagy rohanás lesz majd, amikor próbálom menteni az életemet, vagy inkább Dwayne próbája menteni az enyémet? Már magam sem tudom igazán. Sőt már azt sem tudom mindez meddig tart, vagy miért történik, pedig eddig legalább abban próbáltam reménykedni, hogy minél előbb vége lesz és minél előbb nyugalmam lesz majd. Persze nincs így, hiába segít ez az ismeretlen nő és én hiába próbálok nem foglalkozni a ténnyel, hogy miket mond már megint erről a képességesdiről, mert legalább a hallucinációk elmúlnak, viszont ettől még sokkal nem leszek jobban. A nap így is kész katasztrófa, ki vagyok borulva, ki is vagyok fáradva és készülve és egyszerűen csak szeretnék már túl lenni ezen az egészen. E helyett még most sem lehetséges ilyesmi, mert se perc alatt meghalljuk a kopogtatást, jönnek a zsaruk és én se vagyok annyira buta, hogy ne legyen egyértelmű, hogy nem rendőrökről van itt szó, hanem jó eséllyel azokról, akik ártani akartak nekünk, akik talán azóta is követtek, vagy nem tudom hogyan, de valahogy mégis csak megtaláltak.
Sikerül teljesen lefagynom és sejtelmem sincs, hogy mit kellene tennünk, vagy hogy mikor lesz már vége ennek az egésznek. Mégis követem Dwaynet, hiszen nem igazán tehetek mást, húz magával, én pedig csak réveszem magamat, hogy kimásszam az ablakon. Nem mondom, hogy még sose csináltam ilyet, de azért az már odébb volt és nem azért kellett menekülnöm, mert rendőrnek álcázott gyilkosok akartak elkapni. Nagy nehezen csak lejutunk az utcára, fent pedig ha már jól sejtem bőven beértek azok, akik el akarnak kapni minket. - Remélem nem lesz baja... - persze a nőre gondolok, aki segített nekünk, azt nem venném a lelkemre, ha még baja is esne miattunk, de sok időm nem marad ezen merengeni, mert újfent be kell mutatnom a magassarkúban futás tudományát. Nem erre készültem reggel, nem vettem futócipőt, szóval elég hangosan kopogunk végig az utcán és már hallom is a fenti kiabálást, mögöttünk bizonyára rájöttek, hogy merre lógtunk meg. Hirtelen rántásként ér, hogy megtorpanunk, aztán már az ismeretlen garázsban találom magamat a megszeppent kínai fickó társaságában. Szegény... azt se nagyon tudhatja, hogy mi a fene történik itt, de legalább nem csap zajt, azt hiszem ez is alami.
- Azt hiszem igen... - már ha fizikailag érti, nincs komoly bajom. Persze a cipőm nem futásra való, lassan rendesen feltöri a lábamat, de ez a legkisebb baj. És hogy lelkileg, azért sokat segít az, hogy megölel, de érezheti, hogy reszketek egész testemben. Dehogy vagyok jól! Ez az egész kész agyrém, és azt se tudom, hogyan megyünk el, hiszen a kocsi ott van a ház előtt és... nem hiszem, hogy visszajutunk majd hozzá, gyalog pedig csak nem mehetünk abba a nyaralóba, ahová vinni akart. - Mi lesz... mi lesz most? - gondolom kénytelenek leszünk megvárni, amíg elmennek, és ekkor hallom meg a motoszkálást a rácsnál, amit az imént húztunk le. Hallani, ahogyan elhaladnak előtte és nekem nem tűnik fel még mindig, hogy az egyik fülbevalóm már nincs a fülemben, ami nem rég még ott volt. Csak akkor tudatosul bennem, hogy nagy a baj, amikor eldördül odakint az első lövés és egyenesen az ajtót célozza meg. Elsőre simán csak lefagyok az események hatására, aztán amikor látom, hogy a kínai fickó simán összeesik automatikusan sikítok fel. Tudom én, a logikus énem tudja, hogy ezzel csak felhívom magunkra a figyelmet, de a fickó talán meghalt, és mi... mi hogyan jutunk ki innen?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Pént. 6 Nov. - 21:29

Kayley & Dwayne


Ahogyan Agatha kanapéjén ücsörgök, úgy érzem, Kayleynek hihetetlenül erősnek kell lennie, ha maga mögött akarja tudni ezt az egész dolgot, a halucinációkat, a kísérleteket, és elfogadni, hogy talán különleges, mint még sokan mások. Ebben nem tudok vele osztozkodni, én csak egy zsaru vagyok, akinek oda a családja, és a múltja romjaiból kell összekaparnia magát. A szőke lány hihetetlenül törékeny, védelemre szorul, és talán az ő kedvéért már a sarkamra tudok állni, hogy valahogyan megmentsem. Tudom hogy nekem csak a fizikai erőm maradt, no meg a pisztolyom, de a fenébe is, kommandós voltam, kiváló izomzattal, amely talán már kezd berozsdásodni a tudásom, de azért még ösztönből jönnek a dolgok. Remélem az idő nő tud segíteni legalább annyira Kayley-n, hogy tovább tudjunk állni, és ne legyen ennyire zavaró, hogy nem tud  menekülésre sem koncentrálni. Ha nem így lesz, akkor igen gyorsan elkapnak. Amíg ő a lánnyal foglalkozik, felállok, és járkálni kezdek a szobában, óvatoskodva, hogy ne lépjek rá a macskákra. Nem tudok most segíteni, nekem ez most a szusszanás, hogy ha majd továbbállunk, ismét teljes mértékben tudjak figyelni a lányra. Ellenben szegény szőkeség amióta csak találkoztunk, azóta le van terhelve agyilag, rá férne már egy nagyobbacska alvás.
Ezért aztán teljesen meglepődök, amikor kiderül, hogy Agatha valóban képes kiszedni a szőkeség fejéből azt a furcsaságot, amin csak meresztem a szememet. Ez azért nem mindennapi látvány, így nem csoda, ha maga Kayley köszöni meg, én meg csak kézen ragadom, mert ebben a pillanatban kezd dörömbölni az illetékes hatóság. Még Agatha sem hülye a maga nyolcvankilenc évével, hogy kilogikázza, ezek vagy nem ők, vagy ha igen, Kayley-t akarják, és korruptak. Azon tűnődök, hogy előkapom a strukkert, de a néni javaslata alapján inkább el kéne húznunk a csíkot. Gyorsan kézen fogom inkább hát a lányt, és még bólintok Agathanának, így felrántom a hátsó ablakot, és kimászok rajta, a kezemet nyújtva, hogy ő is ki tudjon jönni, aztán az idős hölgy gyorsan zár is utánunk, de még a redőnyt is lehúzza. Talán van vagy két percünk leszáguldani a létrán, remélve, hogy a másik oldalon nem várnak minket. A kocsinak viszont annyi, újat kell szereznünk. Gyalogosan nem jutunk túl messzire. Gyorsan nekiiramodok, és figyelek, hogy a lány se veszítse el az egyensúlyát, így le tudunk érni, és van akkora szerencsénk, hogy nem követ minket senki. Na és innen merre tovább? Kayley-t leemelem a betonra, és ismét kézenfogva futás, immár pisztollyal a szabad kezemben. Talán most tényleg szerencsénk van, mert egy távolkeletinek kinéző fickó éppen most húzza fel a garázsát, felmutatom a nyelvényemet, hogy legyen kedves gyorsan engedjen be. Értetlenkedve bólint, bemászunk a kapu alá, amit visszazár, egyenlőre nem tud kijönni a kocsival, velünk együtt szorul be. Kintről nagy zajongás, kiabálás, és elfutnak a garázs mellett. A kínainak mutatom, hogy pszt, maradjon csak csendben. A fegyvert elteszem, hogy ne ijesszem meg vele.
- Jól vagy Kay? Bírod még? Ígérem, hogy a végére járunk. – Simogatom meg az arcát, és egy pillanatra magamhoz is ölelem. Csak úgy spontán módon jön.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Vas. 1 Nov. - 14:54


Dwayne & Kayley
Nekem már az is sok, ami velem történik, nem hogy még azt is megemésszem, hogy nem vagyok átlagos, sőt van valami képességem, amiről nem tudok és... ez az egész még mindig olyan, mintha most is ugyanabban a rémálomban lennék, amiben eddig is voltam, csak közben elvileg már felébredtem, de igazából valahogy nem tudom ezt biztosra venni. Mi van akkor, ha még mindig ugyanott vagyok? Mi van, ha ez még mindig az álom és az ég világon semmi sem változott? Az a baj, hogy csipkedtem én már magamat és az sem ért semmit, pedig ezt megtettem az eredeti álomban is és ott se segített, tehát végül is most sem várhatom el ezt. Mást viszont nem tehetek, mint hogy bízom benne, mert amúgy más nincs aki segítene és ha ez még mindig álom akkor ő is a legpozitívabb szereplő benne, akivel a kórházba kerülésem óta találkoztam. Ő legalább segít és a saját életét is kockáztatta, mikor lőttek ránk és most megpróbál megoldást keresni arra, ami simán lehet, hogy... megoldhatatlan.
- Én is ettől félek. - halk sóhaj és megjegyzés. Na igen, majd meglátom... nem tudom ezt olyan pozitívumnak értékelni, mint ami tényleg valójában lehet, mert mostanában amiket látok azok nem szülnek semmi jót, nekem pedig nyugalom kellene és... a fene tudja valami normális állapot, a helyett valami zűrös nőhöz megyünk, aki ki tudja, hogy mit akar és mire képes és... mit fog velem csinálni.
- Meseszereplő... és ha jól sejtem akkor nem olyan hercegnős verzióban. - egy pillanatra húzom el csak a számít, de ezt most nem viccelődésnek szánom, inkább cinizmus van benne, de abból jó sok. Mese... van valami másik világ, amiről eddig nem hallottam és én is a része vagyok és valamire képes vagyok, csak még azt nem tudom, hogy mire... Talán érthető, ha nem kezelem túl könnyen ezt az egészet, főleg hogy ezek után arra kellene gondolnom, amitől rettegek. Pont azt akarom kiverni a fejemből, nem pedig még pluszban arra is gondolni, akkor meg... miért? Mást még sem tehetek, mint hogy bízom benne és elhiszem, hogy tényleg segíteni akar. Ezért teszem meg, amit kér, arra a sötét lényre koncentrálok a bázison, amin voltam, ami veszélyesnek tűnt, állatiasnak és... cseppet sem kedvelhetőnek és attól rettegek azóta is, hogy felbukkan és cafatokra tép, most mégis nekem kell felidéznem hogyan nézett ki a tűhegyes fogakkal együtt, a fekete pofával... nincs benne semmi bizalomgerjesztő.
Lassan érkezik az emlék, ahogyan erre gondolok, és már szinte ökölben van a kezem, amikor a nő közelebb lép és mintha csak kirántaná a gondolatot a fejemből egyszeriben tényleg vége szakad. Meglepetten tápászkodom fel, a kellemesen nyugtató hűvös érzés jár át, és valahogy önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám, aminek eddig nem igen volt nyoma, inkább a kétségbeesett arckifejezés jellemzett, mint bármi más pozitívum. Értetlenkedve pillantok a nőre, sok mindent nem mondott, de legalább segített a hallucinációkban talán, azt hiszem ez is valami.
- Köszönöm! - én még nem köszöntem meg neki, úgyhogy nem marad ki a dolog miközben feltápászkodom és Dwayne-re pillantok. A kérdésre csak bólintok egyet, bár inkább azt mondanám, hogy ahhoz képest, mert tökéletesen még most sem vagyok, de jobb a helyzet, mint amilyen eddig volt. Azt viszont már én hallom meg először ahogyan az ajtón elég határozott ütésekkel szó szerint dörömbölni kezdenek. - Rendőrség! A szomszédok bejelentése szerint körözött bűnözők tartózkodnak a lakásba, nyissák ki, különben betörjük! - na persze rendőrség... a rendőrség itt van velem nem? Ijedten pillantok Dwaynere. Régi ház ez talán van hátul tűzlépcső, bár hogy a kocsit elérjük-e, ha netán lent is van még valaki... és mi lesz a nénivel, ha csak úgy itt hagyjuk? Nem tudom, tanácstalan vagyok, ahogy megtorpanok, hiszen még sem én vagyok a zsaru és a hozzáértő, csak egy ártatlan lány, akinek a feje felett most már határozottan összecsaptak a hullámok és lassan már tényleg nem tudja, hogy mit is kellene tennie, hogy kilábaljon ebből az egészből.
- A tűzlétra... ott lejuthattok az utcára. - a néni szavai rántanak ki a lefagyásból, no meg jó eséllyel a második, vagy már ez előtt talán maga Dwayne lesz az. Talán túl sokáig tartott ez a kitérő, talán követték a kocsit valahogy, talán... túl sok a talán és túl sok a kérdés, én pedig még mindig nem vagyok profi szökevény, hogy mindenre gondoljak.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Csüt. 29 Okt. - 19:52

Kayley & Dwayne


Úgy érzem, az egymáshoz bújás abszolút le tudta nyugtatni. Annyira nem, hogy kiűzze fejéből a sötét gondolatokat, amiket a halucináció okoz, ám már nem remeg annyira, mint a nyárfalevél. Az is valami, ha el tudunk jutni gond nélkül Agathához, aki afféle mentor az ilyen ügyekben. Nekem ugyan sosem nyilvánult meg semmilyen különleges képességgem, ezért kénytelen vagyok a saját ismereteimre hagyatkozni, miszerint rendőr vagyok, volt tengerészgyalogos, ezzel is a legtöbbek ellen van esélyem. Az biztos, hogy nem sietős visszamennem a kapitányságra, még ha függelemsértést is követek el ezzel. Sőt, igazából nem is, hiszen írok majd róla jelentést. Azért küldtek ide, hogy nyomozzak, hallgassam ki a lányt, arról már nem tehetek, hogy valami bonyolultba keveredek. Végeredményben nincs értelme, hogy zaklassam a diszpécsert erősítésért, hiszen reggel óta tudom, hogy a körzet nagy része a város másik felén van azzal a bankos túsztárgyalós ügy kapcsán. Rám pedig odasózták a bolond lány kihallgatásának esetét. A végén még hízni fog a májam, hogy mindennek sokkal több értelme van, de hát nem Kayley hátán akarok feljutni az elismertséghez, már az is valami, hogy ha az elmúlt másfél év züllése után végre valakinek érezhetem magam, hogy a szőkeséget védem.
- Majd meglátod. Úgysem tudnám elmagyarázni. – Rázom meg a fejemet, ha ennyire távol áll tőle, amiről beszéltünk, miszerint lehet valami képessége, és hogy netán másokról sem hallott, akkor kár lenne tovább ijesztgetni. Hiszen a magam egyszerű módján csak úgy tudnám lenyugtatni, hogy a karjaimba zárom, hiszen csak a beszéddel úgy látom, hogy nem érek el semmit. És hát nem akarnám kihasználni a helyzetét mert bár gyönyörű lány, de az komoly bunkóság lenne, ha itt most erre fektetném a hangsúlyt. Ha netán jobban lesz, akkor újraértékelhetem magamban a kérdést. S nem sokkal később már az idős nőnél vagyunk, aki vizslatja a lányt, láthatóan tudja, hogy mit csinál.
- A világunk mögött rejtve ott egy másik. A másik, amelyben minden oly más, mintha egy mesében élnél gyermekem. S az egyik mese szereplője te vagy. Rá kell ébredned, hogy mire vagy képest, ezt én nem tudhatom. Ám azt igen, veszélyben vagy. – Amíg Agatha mindezt felvezeti, én nyugodtan ülök a helyemen, így még soha nem lett kimondva előttem, hogy lényegében különleges képességű emberek élnek köztünk rejtve. Próbálok bíztatóan nézni a lányra, ám beleszólni nem akarok a beszélgetésükbe. Azért kissé megugrok ültömben, amikor látom, hogy mennyire megrémíti Agatha kérése, de a nő leint, maradjak a helyemen. S Kayley fejéhez emeli az ujjait, s a homlokából mintha egy opálos árnyékcsóvát húzna ki. A lány pedig úgy érzi, hogy kellemes, hűvös érzés lesz rajta urrá, mintha borogatást tett volna a halántékára. Az halucinációknak mintha nyoma sem lenne. – Most ennyit tudtam érted tenni gyermekem, a félelmet elvehetem, ám a gondjaidat neked kell megoldanod. – Bólint a néni, én pedig felállok, és odasétálok a lányhoz. – Jól vagy Kayley? Menjünk? – Nem mondok köszönetet, már sokszor megtettem, és a nő tudja, bármikor számíthat rám, így felesleges formalitás lenne.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Hétf. 12 Okt. - 17:38


Dwayne & Kayley
Bízom benne, még abban is, hogy meg tud nyugtatni. Igazság szerint nem is tehetek mást, jelenleg nem bízhatok másban, hiszen csak ő van itt. Nem lennék rá képes, hogy visszamenjek Sophiához, hogy bajba keverjem őt is, hiszen bajba kerülne, talán így is tudják hogy hol lakom és akkor máris bajban van. Talán figyelmeztetnem kellene? Nem tudom, egyelőre az az elsődleges, hogy végre képes legyek megnyugodni és ez az, ami most valami iszonyatosan nehezen megy, és még biztos, hogy nem fogom tudni helyretenni magamban a gondolatokat ahhoz, hogy józanul át tudjam látni a jelenlegi helyzetet. Most csak annyi megy, hogy túléljek, hogy átvészeljem, hogy... tényleg lenyugodjak annyira, hogy tovább mehessünk. Érthető, hogy nem tud úgy vezetni, hogy én teljes pánikban, ki vagyok akadva itt a mellette lévő ülésen, határozottan zavaró lehet.
- Majd... majd akkor megbeszéljük. - próbálok valami halvány mosolyt az arcomra varázsolni. Igaza van, hogy ez most nem az a hely és idő, hogy beszéljünk a társa munkájáról, vagy épp az övéről. Az világos, hogy rendőr és az is, hogy segíteni tud nekem, vagy legalábbis remélem, más biztos, hogy nem tudna. Azt még nem tudom, hogy pontosan kihez is megyünk és hogy az az illető segít-e, vagy... akármi, de jelenleg nincs más út. Ezeket a rémes képeket ki kell verni a fejemből valahogyan, és úgy fest, hogy ez magától nem igazán sikerül. Próbáltam én arra koncentrálni, hogy megszűnjenek a rémes képek, de akármit teszek nem sikerül. Visszatérnek vagy erősebb, vagy gyengébb mértékben, de újra és újra ugyanaz a helyzet, csak most épp halakat nem látok a levegőben úszni.
- Beleérző képessége? Erre már ne is kérdezzek rá igaz? - hát nem, azt hiszem nem lenne túl sok értelme, most nem tudná nekem elmagyarázni, főleg nem úgy, hogy képes legyek megérteni. A kórházban is magyarázott már valamit különleges emberekről, meg képességekről, de én még mindig nem hiszem, hogy én is egy lennék közülük. Nem tudok tárgyakat mozgatni az akaratommal és igen elég szép vagyok, de ennyi, nem vagyok különlegesebb, mint egy szebb nő, nem tudok mindenféle dolgokat csinálni, amit egy átlag ember nem, ha csak az nem ide sorolható, hogy kifejezetten erőteljes hatást gyakorolok a férfiakra, de ez csak a külsőm miatt van és mert tudom, hogyan kell bánni velük.
- Megszerezzék az erőmet? De arra hogyan lennének képesek egyáltalán akárkik is és... egyáltalán milyen erőmet? - értetlen pislogással tekintek rá, majd Dwaynere, hiszen erről még mindig nincs fogalmam. Nem hiszem, hogy nekem olyan nagy erőm van, amit valaki meg akarna szerezni magának reálisan. Ez az egész akárhogy is nézem, de felettébb furcsa és nem sok mindent tudok kezdeni vele még most sem. A nő valamit mondott, de igazából túl sokat nem. Én csak egyet akarok, szabadítson meg a rémes képektől és akkor elmehetünk innen.
Amikor azt kéri, hogy leüljek megteszem, a fejemet hátrahajtom a támlára és lehunyom a szememet. Próbálok ellazulni, gondolom ehhez valami ilyesmi kell. A legnagyobb félelmem... igazából eddig főképp a pókok voltak ide sorolhatóak, de azóta sok minden változott, most egyértelműen az a fekete lény, az a szörnyszerű valami jön elő elsőként, amit a liftben is láttam, ami a fickó mellett volna a rémálomban, ami ott nem tűnt veszélyesnek, csak előtte, amikor vérfoltok maradtak utána és elvitte az egyik pasast a folyosóról. Nem csoda, ha egy pillanat múlva már zihálva és verejtékezve pattan ki a szemem. - Ne... ezt ne kérje tőlem még egyszer, kérem! Meg tudja szüntetni valahogy? Az a lényeg... elmulasztható? - engem főképp ez érdekel. Persze a válaszok is, hogy mindez miért történt, de az nem különben, hogy egyáltalán hogyan szüntethetnénk meg. Az az elsődleges, hogy ne lássam a képeket, főleg hogy ne legyen még ébren is ez az egész az életem része.

//Kerek 200. hsz :bighappy: //

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Pént. 9 Okt. - 20:52

Kayley & Dwayne


Teljesen felesleges addig továbbmennünk, amíg a szőke bombázó nem nyugodott meg. Ha útra kelünk, és olyan halucinációk keltik hatalmukba, hogy magára, vagy rám veszélyes lehet, akkor fejre is állhatunk a kocsival. Most egyértelmű, hogy nekem kell lennie a magabiztos pasinak, és most itt nem beszélünk a rendőri hivatásomról. Csakis az számít, hogy erőt, biztonságot nyújtsak számára, hogy rájöhessünk, mi történik vele. Valahogy a múlt éjszaka után úgy érzem, a nyomozásaimat az empátiám alapján kell végigvinnem. Túl sokat vesztettem a családom halála nyomán, és ezért tudom átérezni mások fájdalmát. Nem mondom, hogy mindenkivel oda kell jutnom, mint Kathrinával, az egy lezárt fejezet, ám ha úgy tudom Kayleyt kihúzni a szarból, hogy felnézhet rám, és éreztetem vele, hogy nálam nyert ügye van, akkor talán az megfelelő út. Nem nézem őrültnek az első perctől kezdve. A hidegrázása, a remegése egyértelmű külső okra utal, nem pedig valami depresszív agybeteg képzelgéseiről van szó. Olykor tegez, máskor magáz, látszik, hogy nincsen a helyzet magaslatán. Lágyan cirógatom a tarkóját, és a hátát, hogy lassabban, nyugodtabban tudjon lélegezni. Talán van rá esély, hogy át tudom hidalni a dolgot, amíg biztonságba nem érünk.
- Ne menjünk most bele Kay. A nem szokványos esetekkel. Én meg nagyjából semmivel már egy jó ideje. Neked segítek.  – Simítok rá a szőke tincseire, majd megrázom a fejemet, nincsen olyan biztonságos hely, ahol a képzelégsei elől el tudnánk bújni, hiszen ha jól sejtem, azok a fejében vannak. Előbb ezt kell letisztázni, aztán ráérünk még menekülni, és átgondolni, hogy mi is legyen velünk. Miután jelzem, hogy üljön vissza a helyére, ha kicsit jobban van, akkor gyorsabb sebességre kapcsolva átvágok a külvárosba, ahol Agatha él. Biztos vagyok benne, hogy nem fog semmit kérdezni, vakon megbízik bennem. Végtére is jogos, nem vagyok rossz ember. Fénykoromban még neki is segítettem. Sosem voltam meggyőzödve róla, hogy tud valami különlegeset, ám mindig is sejtettem, hogy a furcsa mosoly társul valami... átlagemberek által el nem fogadott ajándékkal.
- Úgy gondolom, hogy mindig is volt valami beleérzőképessége a rázós helyzetekbe. Nem veszíthetünk semmit, ha kikérjük a tanácsát.  – Mondom ki a végszót, majd kopogtatunk. Az idős hölgy szerencsére otthon van, és ahogy sejtettem, magától értetődőnek tartja, hogy a rendelkezésünkre áll. Legalább most a szerencse mellettünk áll, pedig ha jobban belegondolok, egy karcolás nélkül megúsztuk eddig. Ez aztán mázli, hiszen ha bajunk esett volna, akkor nem hagyhattuk volna el a kórházat. Beljebb lépünk, a szőkeség pedig elkezdi mondani a meglátásait, Agatha arcán nem látszik meglepődés. Csak megrázza a fejét.
- Tesztelés. Próbának vetette magát alá valaki. A kormány egy titkos ügynöksége, netán egy magáncsoport, vagy egy komolyabb tudású egyén. A miérteket nem tudom, feltehetően azért, hogy megszerezzék az erejét kedves. – Ezzel egyértelműsíti, hogy Kayleyt mutánsnak tartja. Az én szememben ettől a csinos csajszi nem lesz szörnyeteg. A képességét ugyan nem ismerem, de figyelemreméltó lehet, ha ennyire akarják, ha mást nem akkor holtan látni őt.
- Ülj le kedveském a kanapéra. Hunyd be a szemed, és képzeld el azt, amitől a legjobban félsz. – Kéri a néni, nekem pedig elképzelésem sincsen, hogy mit akar egyébként a rémálmok felszínre hozásával. Így ha a lány leül, nem ülök most még mellé, megvárom, hogy mi történik.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Szer. 23 Szept. - 10:35


Dwayne & Kayley
Tudom, hogy meg kell nyugodnom valahogy, csak egyelőre még a hogyannal nem vagyok tisztában. Össze kellene szednem magamat végre, valamiképp kiverni a fejemből ezeket a zűrös képeket, csak egyelőre még nem tudom hogyan leszek rá képes, vagy hogy képes leszek-e rá egyáltalán. Legalább annyit elér, hogy abbamarad a remegés, amikor magához ölel. Nincs ebben most tényleg semmi több annál, mint ami. Neki is az a fontos, hogy megnyugodjak, hiszen egyébként nem fogunk tudni tovább menni és az most fontos, hogy lelépjünk innen, hogy az a valaki ne érjen minket utol. Még csak azt sem értem, hogy miért üldöznek, hiszen nem jelent ez semmit, vagy ha igen, hát én úgy sem értem. Nem láttam olyat, amit tovább adhatnék másoknak, akkor meg miért nem szállnak le végre rólam? Csak... csak el kellene felejtenem ezeket a rémes álmokat valahogy és összeszedni magamat, de még mindig nem tudom, hogyan, mert ha becsukom a szememet akkor is ugyanaz látom, ha kinyitom akkor is... hogy találom meg azt a kiutat, ami ebből az egészből kivezet végre hogy megszűnjenek a rémes képek?
- Nem tudom, a végén kijutottunk egyszerűen csak és kész. Úgy tűnt, hogy sikerült megúszni, aztán felébredtem a kórházban, de... csak álom volt, nem tudom hol volt az a hely. Ott tértem magamhoz, a víz alatt voltunk, nem is... nem is létezik ilyen hely. - kétkedve rázom meg újra a fejemet, mert hát hogyan kerültem volna oda mégis? Nem is voltam az egész valóságos, a víz alatt nem szoktak mindenféle börtönök lenni, vagy minek is mondhatnám azt a helyet. Nem láttam semmit, a víz felszínére már fel sem értünk, hiszen előtte ébredtem fel. Egyébként is teljesen képtelennek tűnik az egész, föld alatti bázis, aminek olyan része is van, ahol dzsungel is akad és... furcsa az egész, nem értem még mindig és biztos, hogy nem tudnám beazonosítani sem a helyet.
- Milyen másfélét? És mivel foglalkozik a társa? - kissé értetlenkedve ráncolom a homlokomat. Tudom a kórházban beszélt különleges emberekről, de én nem vagyok az. Átlagos vagyok, nincs bennem semmi különleges, semmi izgalmas, csak én vagyok és kész, persze sokan felfigyelnek rám a külsőm miatt, de ennyi, nem tudok tárgyakat emelgetni az akaratommal és semmi hasonlót. - Biztos, hogy nem biztonságos helyre kellene mennünk inkább? - kétkedőn pillantok oldalra, de legalább már nem remegek és mintha az utóbbi percekben a képek is megszűntek volna, reménykedem, hogy nem térnek vissza. Talán számít, hogy valamelyest megnyugodtam, nem tudom, de persze feszült vagyok, hiszen bármikor visszatérhetnek. Most már addig is eljutok, hogy bekapcsoljam a biztonsági övet legalább, és csak nézek kifelé, amíg meg nem érkezünk, de ez is megtörténik hamarosan. Talán kicsit még a szememet is behunyom, fáradt vagyok, túl sok volt nekem ez a mai nap, talán érthető, ha kimerültem, nem is kicsit.
- Ő segíteni tud nekünk? Hogyan? - csak a névtáblára pillantok egyet, amikor megérkezünk, aztán várok, amíg kopog és ajtó nem nyílik. A nő nem szimpatikus, de jó eséllyel jelenleg senki se lenne számomra szimpatikus, hiszen az is kész csoda, hogy Dwayne-ben bízom, de senki más sincs, akiben bízhatnék, ez itt a fő probléma igazából. Nagy levegőt veszek és végül mégis elmosolyodom, halványan, de végül biccentek és beljebb lépdelek. Bizonytalanul bólintok a férfi kérdésre. El tudom mondani... hát azért ez nehéz, mert én sem értem, így pedig nehéz felvázolni rendesen a dolgot.
- Üdvözlöm kedves Agatha, Kayley vagyok és furcsa álmom volt, ami nem akar véget érni. Azt mondták, hogy elájultam az iskolában, elég hosszú időre, de nem volt bajom, csak a kórházban tértem magamhoz. Rémes álmom volt, valami katonai bázison, valami szörnnyel... ahonnan végül másokkal sikerült megszökni. Én nem is értem igazán, hogy mi történt velem pontosan, de ébredés után is furcsa dolgokat láttam, halakat úszni a levegőben... azt a szörnyet a liftben. Csak villanások, de olyan valóságosnak tűnnek. Mitől lehet és hogyan szűnik meg? - reménykedve, szinte már könyörögve nézek rá, hátha ő tényleg tud ezen változtatni, javítani, hátha meg tudja szüntetni a látomásokat valahogy. Dwayne okkal hozott ide, tehát remélhetőleg ki tudunk találni valamit közösen. Nem tudom, hogy mit, de... ő a hozzáértő és nagyon remélem, hogy ez nem csak egy felesleges út lesz, hanem tényleg sikert hoz majd.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Vas. 20 Szept. - 14:51

Kayley & Dwayne


Feleslegesnek tartom, hogy most továbbmenjünk, hiszen a lány már az őrület határán táncol, és ki tudja, nem lesz e rosszabb a hleyzet, ha továbbra is nyomom a gázt. Nem látok a fejébe, így nem mérhetem fel, mit tapasztal, mit lát, mit hall, de hogy valami nagyon nincsen rendben, az teljesen biztos. Nem érdekes, hogy követnek minket, most talán egy pár percet nyertem magunknak, de meg kell nyugtatnom ahhoz, hogy kiderítsük, hova meneküljünk tovább. Ha Samuel nyaralójába, az jó megoldás lehet, ott aztán végképp nem keresnének. Ha viszont nem boldogulok egyedül... Muszáj lesz segítséget kérnem. Az út szélén nem tűnünk fel senkinek, az emberek elég önzőek ahhoz, hogy megálljanak megnézni, hogy mi a helyzet, elakadtunk netán, vagy mi a helyzet. Nem tudom, hogy a kollégáim mennyire tudják, hogy hol vagyok, a kapitány egy idő biztosan furcsálkodik, hogy nem mentem vissza az őrsre jelentést tenni. Mivel nekem Samuellel ellentétben nincsen rádiótelefonom, még esélyem sincsen rá, hogy utolérjek valamit. De nem is baj, Kayley akkor már nem lenne biztosnságban, hiszen ki tudja, hogyan lehet azokat a kütyüket lenyomozni. Abból kiindulva, hogy a nyugalomnak a gyengédség a legfontosabb alapköve, hát ezt teszem, most csakis rá figyelve, hiszen lássuk be, egy brutál jó csajról van szó. Nem akarom én kihasználni a helyzetet, vagy talán mégis az lenne a legjobb megoldás? Marad egyelőre az összebújás, a hátát és a haját simogatom, halkan beszélek hozzá, hogy kicsit érezze a törődést, és kérdést feltéve beszéltetem, hátha ha megnyílik, jobban a végére tudunk járni.
- És mi történt a többiekkel? Be tudnád azonosítani azt a katonai helyet? – Kérdezek rá, én nem igazán álomnak gondolom, hiszen most ébren van, és még mindig tart az iszony, amiből jó lenne valahogy kirántanom. Még hagyom, hogy az ölemben maradjon pár pillanatig, aztán adok nyugtatólag egy puszit az arcára. Kinézek a visszapillantón az útra, nem látom a furgont, amit a kórház hátsó kisutcáján vettem észre, més gyanus kocsikat sem, még van némi előnyünk. – Ilyet nem. Másfélét már igen. A társam inkább foglalkozik az ilyesmivel, de őt most nem érhetjük el. Viszont... ismerek egy asszonyt a belvárosban, vannak bogaras dolgai, meglehet, hogy segíthet. Na csüccs vissza, megpróbáljuk nála. – Tolom vissza gyengéden az anyósülésre, és ismét gázt adok visszakeveredve az útra. Eredeti elképzelésemmel ellentétben mégsem Sam nyaralójába megyek a városon kívülre, hanem bekockáztatom, hogy a területen belül maradunk, de nem lapítunk, megoldásokat keresünk. A külváros felé kanyarodom, hol párszintes bérházak vannak. Leállítom a motort, és kiszállok, a másik oldalon kisegítve őt is. Nem fogom meg a kezét, most nem menekülünk, meg végső soron nem akarom, hogy mindent úgy vegyen, hogy rá akarok mászni, vagy ilyesmi. Meg kell értetnem vele, hogy egyedül is erősnek kell lenni. Minden más vagy másodlagos most. Ha hajlandó jönni, akkor felmegyünk az elsőre, ahol kinézem a hatos számot, ahol az Agatha Burbanks van kiírva. Csengetek, és várakozunk. Itt a lábtörlő környékén fekete-fehér kandur kucorog, égszínkék szemekkel bámulva ránk, dobálva a farkát. Pár pillanat múlva  nyílik az ajtó, és egy göndör-őszes idős nő nyit ajtót, tücsökszerű szemüvegben.
- Üdvözlöm Agatha. Elnézést a hirtelen... betoppanásért, csak éppen helyzet van. Kayley, el tudod mondani, hogy mi a baj? – A nő bólint, és szélesre tárja az ajtót. Bentről komoly macsakszag árad ki, egyébiránt kellemes öregecske lakás tárul elénk, amely tiszta, és takaros, csak a fél tucat macska amely talán valakinek zavaró lehet. Nekem nem, velem is ő foglalkozott, amikor brutálisan magam alatt volt. Nem mondta ki, de azokhoz hasonló lehet, akik után Sam szokott nyomozni. Valami lélekbúvár, vagy mi. – Üljetek le fiatalok. Mi fáj kedveském? – Kérdezi a szőkeséget, egyből a tárgyra térve, nem kezd el buta módon kuglófot felvágni, vagy ilyesmi, ami egyébként az öregek sajátja.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Szomb. 12 Szept. - 8:37


Dwayne & Kayley
Össze kellene szednem magamat tudom, de ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Hiába ismételgetem magamban, hogy rendben leszek, hogy elég csak arra koncentrálnom és elmúlnak a képek nem így van. Próbálom követni a fickót, az is kész csoda, hogy kijutunk a nélkül hogy végképp pánikba esnék és nem akarnék inkább beugrani a legközelebbi ajtó mögé és ott húzni meg magamat. Nem múlnak a képek, még a liftben is azt az izét látom a plafonon, attól rettegve, hogy majd rám veti magát és akkor nekem természetesen annyi. Abban nem is reménykedem igazából, hogy tényleg eljutunk a kocsiig, de végül mégis csak sikerül, ami hihetetlennek tűnik jelenleg, mert út közben már nem egyszer fel akartam adni. Nem is ismerem ezt a fickót, valami miatt mégis bízom benne, főképp azt hiszem azért, mert jelenleg nincs más választásom. Csak ő segíthet, ha nem tenné, akkor jó eséllyel már rég végem lenne, ha nem rángatott volna végig a folyosón, meg el a golyók útjából, akkor már nem lennék itt, de ő segített és én most valahogy próbálom összeszedni magamat, csak épp nem igazán megy. Komolyan úgy érzem, hogy kezek véglegesen megőrülni és ez nem valami felemelő.
Érzem, ahogy megáll a kocsi, már erre is riadtan nézek oldalra. Nem tudjuk, hogy követnek-e minket, mi van, ha utolérnek? A képeket nem tudom lerázni, de azt aki lőtt ránk, azt igen, azt le kell, mert én... én nem akarok meghalni! Valahogy Sophiának is szólnom kell majd, hogy tudja, hogy rendben vagyok, hogy tudja, hogy hol vagyok, hogy mi van velem, mert jelenleg sejtelme sem lehet róla, hogy miért ne mentem haza az órám után, és azóta már eltelt nem kevés idő. Talán betelefonált és szóltak is neki, hogy rosszul lettem. Jó ég, remélem, hogy nem megy be a kórházba, hogy megnézze, hogy ott vagyok-e! Mi van akkor, ha bajba kerül miattam? Mi van akkor, ha az a fickó még ott van és Sophia...! Oké, ezek a gondolatok végképp nem igazán segítenek rajtam, aztán csak arra eszmélek, hogy moccanok, pedig én nem is teszek érte. A fickó ölében találom magamat, pedig most még hirtelen még a neve sem ugrik be, mintha minden átmenet nélkül a fejemben valami zárlat keletkezett volna és fogalmam sincs róla, hogyan tudom ezt kezelni és hogy egyáltalán mit tudok kezdeni vele. Valahogy vissza kell térnem önmagamhoz, hogy csak nem tudom hogyan.
- Én... én... - akadozva próbálom összeszedni a gondolataimat és elkezdeni ezt az egészet. Most egy kicsit sem érdekel, hogy az egész helyzet milyen, ez számít most a legkevésbé, ha akarná se tudná kihasználni a helyzetet, túlságosan ki vagyok borulva, inkább úgy viselkedem, mint egy gyerek, akit jelenleg nem könnyű kezelni, vagy épp megnyugtatni. Szipogok kicsit, és egészen az ölébe kucorodva bújok oda, hogy legalább a szavakat megtaláljam. - Egyszerűen csak olyan volt, mintha hirtelen máshová kerültem volna. Az órán voltam, aztán magamhoz tértem a föld alatt a padlón egy folyosón, olyan... olyan katonai helyen és nem voltam egyedül. Először igen, de találkoztam másokkal és onnantól már ez a rémálom indult el. Nem tudom... nem is értem, hogy miért folyik össze a valósággal, mert az csak egy álom volt igaz? Éreztem a fájdalmat, amikor felébredtem, de nincs rajtam sérülés, tehát... csak az agyam odaképzelt dolgokat. Csak... csak el kellene már múlnia. - valahogy ez kéne igen, csak nem tudom hogy mitől lenne jobb. Félek, nagyon félek, mert nem tudom, hogy mi ez az egész, nem tudom, hogy hogyan tudnám elmulasztani és fogalmam sincs, hogy ő vajon képes-e rá, hiszen nem orvos, rendőr, aki meg tudod védeni a valós veszélytől, de attól, ami a fejemben van mégis hogyan tudna?
- Tapasztaltál már ilyet... valaha? - nem hiszem, különben nem lenne ő is meglepődve az egésztől. Ha jól sejtem fogalma sincs róla, hogy mi ez az egész, ahogy én sem tudom, hogy micsoda és hogy hogyan tudnék megszabadulni a képektől. Nem vagyok őrült és nem is akarok megőrülni!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Szer. 9 Szept. - 9:18

Kayley & Dwayne
Nem tudom, hogy mit kéne tennem, hogy a lány végre tudja száműzni tudatából a furcsa látomásokat, mert úgy, hogy a hátát kell védenem, nem tudok még a tévképzetekkel is mit kezdeni. Most teljes értékűen van rá szükségem, hogy menekülhessünk, és egyébként remélem most már beáll benne valami kis szünet, hogy el tudjunk beszélgetni anélkül, hogy az őrület hullámai kerülgetik. Nem tudom, hogy ki támadhatta meg, hogy még most is az életére akar törni. Az nyilvánvaló, hogy Kayley igazán csinos, értelmes lánynak tűnik, akinek lehetnek irigyei, de ez most csakis a mutánskérdésről szól, valakinek az útjában van. Lehet, hogy valami kisérleti laborból szökött, maga sem nagyon emlékszik pontos részletekre, ettől független el akarják hallgattatni. Samuel sokkal kompetensebb mutáns ügyekben, de most rám hátul a feladat, hogy megvédjem. Tegnap még egy lecsúszott zsaru voltam, aki még mindig a családja után sóvárog. El tudunk szabadulni a szobája előtti folyosóra, le a lépcsőházon át a liftbe, ahonnan végre kivetjük magunkat a kisutcára, be az autómba, és már száguldunk is. Elsőre úgy tűnik, hogy nem követnek, ettől még gyorsan szlalomozok a kocsik között, sziréna nélkül, annyira azért nem akarok feltűnést.
Látom, hogy szerencsétlen lány teljesen maga alatt van, így amikor elérjük a külváros peremét, lehúzódok az útról, és leállítom a kocsit.
- Na jó, ez így biztosan nem lesz jól. – Mivel amúgy sem volt bekötve biztonsági övvel, nem kell vele szarakodni. Oldalra nyúlok a karjáért, és határozott mozdulattal az ölembe húzom. Nem lovaglóülésbe, az most baromira furcsa lenne még nekem is. Most nem rendőr vagyok, hanem egyszerű férfi, aki jobb módot nem tud arra, hogy lenyugtassa a reszkető nőt. Átkarkolom, mintha valami kisgyerek lenne, és a hátát simogatva csicsitgatom. Néha a haját is sikerül. Úgy tűnik, hogy Kathrina tényleg átkapcsolt valamit, hogy ilyen közvetlen tudok lenni, korábban fel sem merült volna ilyesmi, a családom emléke szent volt. Most viszont nem látok más utat...
- El fog múlni. Teszünk róla. Nyugodj meg. Ha nem is látok bele a fejedbe, megvédelek. Próbálj visszaemlékezni, hogy is kezdődött... egészen pontosan. – Meglepő gyengédséggel kezdem a halántékát maszírozni, hátha attól ellazul, és elengedheti az emléket. Mellettünk sorban húznak el a kocsik, de miután úgy vélem van némi előnyünk az üldözőkhöz képest, feleslegesnek tartom kapkodni. Legalább a lány legyen egy kicsit jobban. Régen nagyon is ilyen voltam, amióta viszont meghalt a családom, nem érdekel már senki és semmi, csak az, hogy sajnáltassam magam, meg hogy valahogy kiterveljem a bosszúmat. Néha elindultam az éjszakai vedelés közepette, hogy csak úgy a saját törvényeim szerint igazságot szolgáltassak, ilyenkor nem volt ritka, hogy komolyabb megtorlást osztottam ki, mint amit érdemeltek volna. Ellenben most itt ez a gyönyörű szőke, aki védelemre szorul, és isten az atyám, meg fogom adni neki. Ha Kathrina volt a vízválasztó, akkor Kayley a motiváció, hogy valahogy rendes ember legyen. Olyan, akinek a feleségem is látni akart egykoron.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Pént. 28 Aug. - 19:45


Dwayne & Kayley
Az egész kezd számomra egyre katasztrofálisabbá válni. Már csak azt érzem, hogy lassan remeg az egész testem, hogy már nem bírom tovább és feladom ezt az egészet, hogy jobb lenne meghúzni magamat valahol fedezékben, nem pedig cikázni itt a golyók előtt, folyosókon vágni át, végignézni ahogyan ápolók halnak meg a szemem láttára, akik épp csak rosszkor voltak rossz helyen. Azt hiszem nem csoda, hogy nem viselem jól ezt az egészet, nem vagyok én se szuperhős, se valami akciósztár, és még csak rendőr sem. Egy rendőr pasim volt évekkel ezelőtt, e miatt tudok félig-meddig pisztollyal lőni. Az még abban az időszakomban volt, amikor nagyon akartam imponálni az aktuális pasinak, aztán persze később rá kellett jönnöm, hogy ennek nem sok értelme van, mert a pasik ritkán akarnak az első ágyba bújás után is igazán imponálni.
Ezek után végképp sokkol, amikor meglátom a liftben azt a rettenetet, ami ott volt álmomban is... vagy már magam sem tudom, hogy mi is volt az az egész és nem értem, hogy miért köszönnek vissza azok a képek még most is. Nem indokolt a dolog, és nem tudom, hogyan tehetnék azért, hogy végre abbamaradjon ez az egész, de valahogy vége kell, hogy legyen, mert én már nem érzem, hogy sokáig bírom. Csak azért moccanok meg a sikítás után, mert elkapja a karomat és most már komolyan úgy kell húznia magam után, hogy haladni legyek képes egyáltalán. Legszívesebben maradtam volna a liftben a füleimre tapasztott kézzel még most is aktívan sikítva, de abban igaza van, hogy így nem jutunk előre és az emeleten lévő akárki is gond nélkül utolérhet minket, ami nem jó... de ez sem jó. Kezdem úgy érezni, hogy megőrülök. A kocsiban már jól láthatóan reszketek, ha nem kellene biztonsági öv - amit én tuti, hogy nem kapcsolok be, nem lennék rá képes -, akkor most felhúzott lábakkal ringatóznék előre hátra. Így csak a székben kuporogva ölelem át magamat és a maradék sminkemnek is már annyi, az egészet szétkentem az arcomon. A kérdésre egyelőre csak esetlenül próbálok bólogatni valamit, legalábbis amennyire most megy.
- I... igen... Most pont nem, de az előbb... a liftben... ott volt az az izé. Valami fekete... mint valami szörny és újra jönnek a képek és a villanások és... miért nincs már vége? - összeszorítom a szememet, mintha ez bármin is változtatna, de természetesen szó sincs róla. Amikor kinyitom az ablakon kívül megint halakat látok úszni a levegőben. Ez az egész teljesen abszurd és lehetetlen és miért akartak ezek után még meg is ölni? Nem csináltam semmit, ez csak álom volt és most hallucinálok, vagy... vagy még mindig álmodok és azért nem változik semmi. Fel akarok végre ébredni! Legyen már vége ennek a rettenetes őrületnek!



A hozzászólást Kayley Sparks összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 11 Szept. - 10:41-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Kedd 25 Aug. - 19:54

Kayley & Dwayne


 Nem tudom, hogy mi az oka, hogy a lány ennyire téveszmék rabja, én aztán nem vagyok lélekdoki, hogy ebből kisegítsem, csakis a testi épségére lehetek hatással. Ha majd valahol biztonságban leszünk, akkor majd leülhetünk átbeszélni, hogy miket is lát, jelenleg azonban, amikor lőnek ránk, hát biztosan megérti, hogy nem fogom tenyereimbe a pofiját, hogy arról biztosítsam, helyre jön majd. Bármilyen csinos is, ezúttal ronda is lehetne, csak éljük túl. A magassarkú helyett még az is jobb lett volna, ha mezitláb jön, abban egyszerűbb futni. A kórházi dolgozó a kereszttűzben veszti életét, mi meg örülünk, ha sikerül mielőbb kivágni magunkat. Nem tudom, hogy Kayley mibe keveredett, de az biztos, hogy nincsen tisztában azzal, hogy valami komoly dolog játszódik le körülötte. Én is még éppenhogy csak józan vagyok, nem lesz egyszerű visszarázódni, most az adrenalin még segít, hogy a legjobb formámat hozva magabiztosan álljak fel, és lőjjek vissza, anélkül,hogy bármi bajom esne. Egy alkalommal éppen egyszerre lüvünk egymás felé, félrerántom a fejemet, így ártalmatlanul suhan el mellettem a golyó. Végre azt érzem, hogy élek. Volt hát értelme visszatérni. A családomat mindenképpen meg akarom bosszulni, ez nem is lehet kérdés, de amiért most itt vagyok, hogy Kayley, az újonnan megismert szőkeség hajszál híjján, de megússza. A sikoltzásra nem kezdek el szemforgatni, civil, ártatlan áldozat, így szinte törvényszerű a pánik, ami most kitör belőle. Nem tudom, hogyan fog majd magához térni a sokkból, hogy még közvetlenül az életére is törtek, az egyetlen, amit most tehetünk, hogy menekülünk. Ha végre sikerült megindulnia, pár másodperccel később követem, hogy a lépcsőházban leszaladva a liftbe robbanjunk bele, éppenhogy megúszva az álorvost, aki szinte másodpercekkel marad csak le tőlünk. Van most egy fél percünk, amíg leéürnk a félemeletik, addig átkarolom a vállát, hogy legalább arra legyen lelkiereje, hogy tudjunk futni, ha kiérünk a szervízfolyosóra. A teste elé teszem a kezem, amikor a lift csilingelve kinyílik, és úgy gondolom, hogy ha ennyi időt nyerek neki, hogy ne szedjék le, akkor megteszem, vesztenivalóm végtére is nincs. Ám sehol senki, ide tényleg csak a takarítók járnak, így kézen fogom a lányt, és anélkül, hogy rángatnám, futólépésben indulunk meg kifelé, a másik oldalon nem nyílik hasonló lift, vélhetően a földszinten keresnek  minket.
- Gyere! – Mutatok rá a hátsó utcában lévő nyitott tetejű piros Corvette-emre, amely jelen esetben most kissé feltűnő lesz, így majd valami cserejárgányt kell kerítenünk. Most a gyorsasága megteszi. Még mázli, hogy itt parkoltam, mutáns ügyekben jó ötletnek tűnt fű alatt cselekedni. Bepattanunk, és már nyomom is a gázt, még van egy-két percünk olajra lépni.
- Nem tudom, hogy miben keveredtél, de nem ártana, ha részleteznéd az elejétől kezdve. Most is látsz furcsaságokat? – Kérdezem időnként oldalra pillanatva, persze a forgalomra is koncentrálva. A külváros felé veszem az irányt, de a lányra figyelek, tudni akarom, hogy mibe csöppentünk. Sam nyaralója a cél, egyszer kaptam tőle kulcsot, amikor nagyon ki akart vonni a forgalomból.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Szer. 19 Aug. - 11:08


Dwayne & Kayley
Van az úgy, hogy rémálomból rémálomba ébredsz, én is így érzem most magamat. Amikor magamhoz tértem el kellett volna múlnia az egésznek, helyette viszont még mindig nem tudom, hogyan fogom összeszedni magamat, amikor a helyett, hogy végre magamhoz térnék még mindig mindenféle rémes képeket látok, hallucinációk, vagy a fene tudja, hogy mik lehetnek, de már lassan nem is akarom megérteni az okokat, csak tűnjenek el végre a fejemből, csak szűnjön meg végre ez a rémálom. Nem akarok én most azzal foglalkozni, amiről beszél, nem érdekel most ez a képesség dolog. Nekem nincs, én átlagos vagyok, nem vagyok különleges, amiről beszél, úgyhogy próbálom ezt végképp kizárni szépen a fejemből, mert a végén tényleg sikítófrászt kapok és kétlem, hogy az jót tenne most az itt dolgozóknak, vagy bárkinek.
- Téved, biztos, hogy téved, én nem vagyok... nem vagyok valami fura izé, normális vagyok! - és ha ezt elégszer ismétlem el, akkor tényleg így is lesz igaz? Legalábbis nagyon remélem, mert nem akarok arra gondolni, hogy valami baj van velem. Nem vagyok én defektes, teljesen átlagos és normális vagyok, csak el kell tűnnöm innen, akkor talán ezek a rémes képek is megszűnnek végre és akkor nem lesz semmi baj. Na igen... mintha ez olyan könnyű lenne és nem kezdenének el még lőni is, hogy lassan végleg összeomoljak. Már nagyon közel vagyok hozzá, hogy mit ne mondjak. A legjobb az lenne, ha behúzódhatnék a sarokba és hagynák nekem, hogy békésen omoljak össze, mennyivel jobban járna mindenki.
- Rám... vadásznak? Nincs rá okuk... nincs! - igen egyértelműen lassan már csak az egerek hallják, amit mondok, szerintem senki más, ő csak valami vinnyogás félét értelmezhet belőle, de nem csoda. Az a csoda, hogy még nem sírva ücsörgök a földön, hát tényleg rá tud venni arra, hogy megmoccanjak és elinduljak az Exit tábla felé, amiről eddig beszélt. Ennél tovább már nem megy, de legalább átrohanok a folyosón, amíg ő fedez. Nem én leszek itt a hős, ez most egyértelműen az ő feladatköre, nekem annyi a dolgom, hogy ne sikítva és hisztériázva vigyem végig a feladatot. Hamarosan már arra eszmélek, hogy a liftben próbáljuk összekaparni magunkat, ami persze nem megy könnyen, sőt... már rendesen zihálok és az értelmes beszéd is rendkívül távol áll tőlem. Enyhén szólva is ki vagyok már borulva, és szinte a hátsó falnak préselődöm, amikor az álorvos még majdnem el is ér minket, de éppen hogy összecsukódik előtte a lift ajtaja.
- Jó... jól van, én... próbálom, de... mikor? - mikor lesz már vége? Mikor leszünk már kint? Mikor tűnnek el a képek a fejemből és mikor szűnik meg az idegesítő zsibongó érzés. Összeszorítom a szememet egy pillanatra, ahogyan a lift elindul, ő pedig már bizonyára előttem a célt ütheti be. Na ekkor nézek fel a plafonra és dereng fel előttem az a sötét lény, amit láttam az álomban is. A plafonon kapaszkodik, fénylő szemekkel néz le rám, én pedig szinte azonnal hangos sikításba folyton a félelmemet újra összeszorítva a szememet, hogy mire kinyissam már megint ne legyen ott. Azt hiszem... meg fogok őrülni.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Vas. 16 Aug. - 18:04

Kayley & Dwayne


A szőke lány valóban úgy néz ki, mintha minimum a Vouge címlapjáról lépett volna ki, tökéletes arcforma, ápolt tincsek, igéző tekintet. Biztos vagyok benne, hogy valami model lehet, ha egy deka zsír, vagy felesleges nincsen rajta, de most nem is tudom, hogy miért gondolkozom ilyenekkel, amikor éppen azon agyalunk, hogy megőrült e, vagy hogy le akarják vadászni. Valahogy a hirtelen támadt válsághelyzet kettős érzelmeket indít el bennem. Az adrenalint, amely miatt józanul tudok gondolkozni, és hosszú idő után végre képes vagyok felelősséget vállalni valakiért, másrészt magamban meg kell jegyeznem, hogy a csaj átkozottul dögös, és ha nem ilyen helyzetben találkozunk, még a családom elvesztését is simán félre tudom tenni, és valahogy leszólítom. Nem is tudom, most csakis az elsőnek van létjogosultsága, ha már én kaptam a feladatot, s nincsen erősítés, egyedül kell megvédenem. Kicsit lököttnek mondanám, ám ha valóban olyan, akikkel Samuellel szoktunk foglalkozni, akkor nincsen értelme győzködnöm arról, hogy hiszek neki, csak mellette maradok, hátha megmutatkozik a képessége.
- Vagy tévedek. Az utóbbi időben megesett párszor. Remélem most nem én tévedek. – Igyekszem nem kijavítani, már én is gondoltam magam sokszor őrültnek, volt hónapokon át tartó öngyilkos hangulatom, és csak azért nem tettem meg, mert még ahhoz is gyáva voltam, hogy döntsek a módszerben. Nem tudom, hogy a Kathrinás éjszaka ideiglenes dopping volt, vagy az új élet kezdete, hogy immár ismét kész vagyok talpra állni, és felelősséget vállalni másokért. Most éppen Kayley-é. Ha az előző szőke vízválasztó volt, akkor ez a mostani meghatározó? Meglehet. Most sürgősen el kéne húzni a csíkot, mert ugyan még nem látok senkit a hátsó utcán, el tudom képzelni, hogy már most késesben vagyunk, a szőkeségem pedig pánikol, amivel jelentősen lassít minket. Nem engedhetem, hogy a jeges rémület mindkettőnkre átterjedjen, ki kell ráncigálnom belőle, meg a szobából is. Miután átöltözött, még bombázóbb mint a kórházi egyenpizsamában, de most nem érek rá, hogy tócsára nyitott szemekkel fagyva be a látványán, pedig... basszus. Azért egy pillanatra mégiscsak sikerül, hiszen a blúzán a felső gombot elfelejtette bekapcsolni.
- Nem tudom, hogy kiben tudunk, lehet, hogy mindenki rád vadászik. – Vonom meg a vállamat kinomban nevetve, én biztosan nem akarom leölni, nem tudok róla szinte semmit még, és a helyzet sürgőssége miatt váltok át a tegezésre, ennyit az udvariaskodásról. Belemerülünk a lövésváltásba, és amíg a másik tölt, addig ki tudom oktatni a lányt, hogy mi a dolga, és ha moccan, akkor a háta mögött sorozatlövést adok le, nem szarakodok a hangtompítóval, én nem vagyok bérgyilkos. Miután nem célzottan adom le a támadást, nem valószinű, hogy eltalálom az álorvost, az utolsó két lövést már mozgás közben teszem, így pár pillanattal később már a lépcsőházban érem utól a lányt, és le tudunk szaladni egy emeletet. Kisandítok, látok pár orvost, és ápolót, őket nem kéne veszélybe sodorni, de most ezt muszáj megtenni. Ráfogok a lány kezére, és az éppen felszabaduló liftbe robbanok be vele, és megnyomom a félemeletet. A földszinten biztosan várnak, a félemeletről viszont szervízfolyósó nyílik az egyik kisutcába. Újratöltök, a földre ejtve a tárat, bíztatóan bólintok felé. Éppen záródik az ajtó, amikor az álorvos lemarad róla, de még halljuk a szitkozódását.
- Mindjárt kint vagyunk, bírd ki. – Fújtatok, hirtelen nem is tudom, hogy mit tehetnék, nem vagyok jó ebben az empátia dologban.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Hétf. 27 Júl. - 14:47


Dwayne & Kayley
A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben, hogy ne félj, mert a veszély a képzelet játéka.

Hát na szeretem a divatot és nem sportcipőben jöttem, a fene se készült futásra, meg menekülésre, főleg nem golyók és lövöldözés elől. Ez azért talán érthető, nem? Az ember reggel felkel és egy átlagos napra számít, amikor elmegy a suliba és kész, nem pedig arra gondol, hogy majd rémálmaim lesznek, aztán menekülnöm kell a kórházból, mert mindenféléket behallucinálok és még lőnek is rám... hát a fenébe is ez azért nem normális dolog! Szóval nem hiszem, hogy csoda, ha az idegeim is kezdenek már rendesen kikészülni, az is kész csoda, hogy nem húzódtam vissza már az elején a fürdőszobába, hogy ott remegjek, mint a kocsonya, hanem egyáltalán az ment, hogy felvázoljam neki ezeket a képtelen alapinfokat, de azért ez se ment valami könnyen. Próbálok koncentrálni a szavaira ezzel a mutáns dologgal kapcsolatban, meg különleges képességek... de a fenébe is azért nem megy a dolog valami könnyen.
- Vagy... téved. - nem vagyok én különleges, és most nem is jó, ha még ezzel is a pánikomat növeli, mert egyelőre láthatóan főleg ezt éri el vele. Nem jól viselem ezt a helyzetet és az új kezelhetetlen információk nem segítenek, hogy ne omoljak össze.
- Nem... nem tudom! Az egészet nem értem! - oké próbálok nem hisztérikusan válaszolni, de még így is rendesen átmegy a hangom szopránba, hiszen mégis csak képtelen a helyzet. Próbálok nem a fura képekre koncentrálni, de így sem szűnnek meg, maximum időnként egy rövid időre kikapcsolnak, de még most sem értem, hogy mégis mi a fene ez az egész. Ezek után már lassan teljes pánikban vagyok, amikor a nővér meghal a folyosón és lőnek ránk. Nem csak úgy fenyegetésképpen, hanem ezek... meg akarnak ölni, vagy valaki meg akar. Ha nem jön időben ez a fickó, simán benne van a pakliban, hogy nekem annyi. Bead a doki valami akármit és kész, vagy lelő a párnán keresztül, mint a filmekben. Basszus... basszus!
- Ha lehet bárkiben is... - motyogom, de hiszen ott van Sophia is, mi lesz vele? Beszélnem kell majd vele is, mert hát... mégis csak a lakótársam, a barátnőm, ő nem... nem árulna el és nem tűnhetek el csak úgy a szeme elől egy árva szó nélkül, azt se tudná, hogy mi van, vagy hogy mihez kezdjen. Aggódna és... Na jó, nem megy most a gondolkodás, próbálok a fickóra figyelni, de remegnek a lábaim, félek és legszívesebben itt maradnék ülve a lábaimat ölelve, akkor talán hamarabb vége lenne ennek az egésznek.
- Exit... tábla. - ismétlem el, bólintok is egyet, de a szám így is remeg, a lábaim is, és persze a szemem is már kellően könnyes. A francba is, ez a nap nagyon nem jól alakul! Végül csak felállok. Volt régebben rendőr pasim, de ő csak mesélt ilyen helyzetekről, sosem kellett átélnem. Nagy levegő és amikor lő, akkor indulok meg. Maximum egy kicsit kell a végén löknie rajtam, amikor utolér, mert a lépcső tetején megállva a lépcső aljában oda hallucinálom azt a rémes fekete szörnyeteget, ami az álmomban is szerepelt. Azért az lefagyaszt egy pillanatra. De már az is valami, hogy nem sikítok végig, amíg lőnek, szóval... elég csak karon ragadnia és már ráncigálhat is lefelé, én pedig a jelenésre próbálok nem figyelni. A végén már azt se fogom tudni, hogy mi valóságos és mi nem, és mi van, ha kint is lesz valaki? De talán arra nem számítottak, hogy valaki majd segít és remélem, hogy van kocsija. Azt hiszem most nem nagyon foghatunk taxit.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Pént. 24 Júl. - 20:03

Kayley & Dwayne


Kicsit meghökkent, ahogyan a saját ruháiban jön elő, mert azon túl, hogy hihetetlenül szexi még ezzel a zavart arckifejezéssel is, magassarkú van rajta. Basszus. Most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezen kiakadjak. Majd ha kitöri valahol a bokáját, akkor aztán lehet erőteljesen káromkodni, most nincs időnk rá, hogy letörjük a sarkait, annak is örülök, hogy ha még van két percünk, mielőtt ide nem érnek a Kayley-t üldözők. Nem is értem még ezt az egész katonai bázisos kijutós dolgot, annyit sikerült összeraknom, hogy jó eséllyel adtak neki valami halucinogén anyagot, attól vannak látomásai, meg még az is betippelhető, hogy a különlegesek közé tartozik, akikkel Sam is foglalkozik. Most örülök, hogy nincsen a lábam alatt az ügyosztály. Viszont segíteni sem tudnak. Nem tudom, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, a legegyszerűbb, amit tehetünk, hogy gyorsan lelépünk az említett birtokra, ahol egyikünket sem keresnek. Miután végre elkészülni látszik, megragadom a karját, de csak hogy el ne essen kifelé menet. Közel sem szeretném, hogy az én lelkemen száradjon, hogy ha bármi baja esik. Ha mostantól józanabb életet élek, akkor hajlandó vagyok másokért felelősséget válaszolni. Különben sem úgy tűnik, hogy bárkinek ártott volna, éppenhogy arról van szó, hogy mennyire törékeny... csajos... és hát az adrenalin most túlpörget annyira, hogy még dögösnek is lássam, főleg ebben a falatnyi kis ruhában, amely a magassarkú mellé jár. Ebben jár iskolában? Ki tud mellette figyelni?
- Akkor mitudomén hölgyem, most nem vagyok abban a helyzetben, hogy tippelgessek, hogy mit tud kegyed. Húzzuk el a csíkot. – Javasolom, és kipillantok a folyosóra, mert az ablakon keresztül közlekedni azért bajos lenne, főleg ha esetleg a hátsó utcára is jönnek majd értünk.
- Ha álmodta, akkor miért látott még most is a falon... dolgokat? -Van egy olyan érzésem, hogy lesz ez még cifrább is, ha nem lépünk azonnal. Kissé már kijöttem a gyakorlatból, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy ha ennyire egyedi esettel találkozik az ember, nem fogunk megállni az átlagos befejezésnél. Amíg nem jártunk utána, hogy miről is lehet szó, addig nem árt a szőkeséget biztonságba helyezni.
- Ha katonákról van szó, már tudják, hogy én kaptam az ügyét, tehát felesleges lenne haza vinnem. Eltűnünk mindenki elől egy időre, amíg kitalálom, hogy kiben lehet bízni. - Lehet, hogy egyszerű balekként lettem erre kinevezve. Egyelőre a lányt még a szobában tartom, hogy kilessek, amikor rájövök, hogy az orvosnak álcázott valakinél fegyver van, ahogyan az ápolónőt kiiktatja. Pár lövés eldördül még egymásután, majd magam mellé húzom a lányt, miközben töltök.
- Na figyelj kislány. Fedezlek, látod ott az Exit táblát? Az a lépcsőház. Nyomás lefelé a lépcsőn egyel lefelé, mindjárt jövök. – Állok ki a folyosó közelébe, hogy mögöttem elfuthasson a lengőajtót betámadva. Egyet lövök is, mindkét kezem a fegyveren, hogy az álorvos még véletlenül se dugja ki a fejét a saját fedezékéből. Amint Kayley rászánja magát, és megindul, folyamatosan tüzelni kezdek. Ha nem teszi, akkor az első lövés után felrántom, és az exit irányába taszítom.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ღ Julianne Hough
Hozzászólások száma : 226
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Szomb. 18 Júl. - 17:14


Dwayne & Kayley
A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben, hogy ne félj, mert a veszély a képzelet játéka.

Általában azért mégis csak szépen öltözöm, úgyhogy a magassarkú az meg volt a suliban, még ha nem is kifejezetten tűsarkúról volt szó, tehát csak azt tudom sajnos visszavenni magamra, akármennyire is esetleg nem fog tetszeni majd neki a dolog, de hát nem futásra és nem is menekülésre készültem mára, hanem egy szimpla órára. Nem volt tervben efféle álom, amit még mindig nem tudom, hogy mi is volt és persze a hallucinációkkal sem igen számoltam, pedig azok még most is bevillannak időnként. Megpróbálom szépen kizárni, és nem odafigyelni a fura jelenségekre, mert attól tartok, ha azt tenném, akkor végképp itt helyben zakkannék meg. Azt viszont végképp nehezen fogom fel, amit ezek után magyaráz, mindenféle fura emberekről? Ezzel most azt akarja elérni, hogy még rosszabb legyen a helyzet? Mert a megnyugvásomat nem igazán idézi elő azzal, hogy tárgyakat lebegtető parafenoménekről beszél.
- Ezek... ezek kitalációk, én nem lebegtetek tárgyakat és... semmi ilyesmi. - heves fejrázást kap csak a magyarázatára. Én ilyesmire nem vagyok képes, én nem tudok semmit, ami más, sőt még csak divat suliba járok és próbálom felépíteni a normális és működő életemet. Nincs itt szó semmiféle parafenoménokról és nem is értem az egészet, én meg végképp nem vagyok olyan. Csak... egy átlagos nő, aki nagyon furcsát álmodott és akivel az utóbbi időben nem épp a legjobb dolgok történtek.
- Én csak... én csak álmodtam... nem vetettek alá kísérleteknek. Ez csak talán... azt mondta hallucináció lehet nem? - kísérletek, és akkor a miatt lettem más? Nem érzek semmiféle változást és nem is érzem, hogy tudnék bármit is csinálni, főleg nem tárgyakat emelgetni a gondolataimmal. Nem értem, hogyan gondolhat ilyesmit. Talán... pont hogy vele van baj. Én hallucinálok, de ez valami idegosztály és a pasas nem is rendőr, hanem csak egy ápolt, aki valahogy elkószált a szintek között, és nem is szabadna itt lennie. Az is lehet, hogy veszélyes! A bizalmam azt hiszem érthető módon kezd kissé megcsappanni vele szemben, hiszen tényleg nem tudhatom, hogy kicsoda valójában, hogy tényleg normális-e egyáltalán.
- Szóval egy nyaralóba... de magát miért keresnék? - gyanakvó tekintettel lépdelek ennek ellenére is utána. Talán a sokk és a fura látomások és ez az egész az, ami miatt még hajlandó vagyok rá. Itt se jó, de tőle talán le tudok lépni az utcán. Lassan már csak arra vágyom, hogy visszajussak szépen a lakásomba, majd Sophia segít, majd... úgy jobb lesz, mert ez most kezd egyre rettenetesebb lenni. Már azt sem tudom, hogy félek, hogy még össze is vagyok zavarodva, vagy hogy mi a fene van egyáltalán most bennem, de hogy semmi pozitívum az egyszer biztos. Ezek után a lövésekre már nem csoda, ha fel is sikítok. Egy, aztán egy újabb, tompább, mint ami becsapódik, aztán a puffanás és a nő a földre hullik, én pedig arra eszmélek, hogy a rendőr, vagy... az akárki visszalök a szobába. A fal mellé kucorodom, ijedten fogom be a füleimet, hiszen lőnek a fenébe is.
- Az a nő... ő... ő... meghalt. - azt hiszem értelmes válaszokat most nem nagyon várhat el tőlem. Nem vicceltem... én se tudom, hogy mivel, de azt sem, hogy most akkor engem akarnak, vagy őt, vagy mi a jó élet folyik itt egyáltalán? Azt az ápolónőt megölték! Csak ez szirénázik a fejemben minduntalan.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
ember
I just believe my eyes
Play By : Josh Duhamel
Hozzászólások száma : 67
Kor : 29



TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   Szer. 15 Júl. - 10:38

Kayley & Dwayne


Nagyon remélem, hogy nem tűsarkúban esett össze, de ha jól emlékszem (és miért is ne emlékeznék jól? Nyomozó vagyok!) akkor egy órán volt, amikor összeesett, és elkábult. Aztán ez az egész katonai bázis, bizom benne, hogy ha valami női topánban is érkezett, gyorsan megszabadult tőle, és most valami kényelmesebben van, mondjuk egy tornacsukában, vagy hasonlóban, mert ha szaladnunk kell, akkor tényleg hülyét fogok kapni, ha bukdácsolni fog mellettem. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ha valami katonai kisérletbe keveredett, akkor egy ilyen ostobaságon vérezzünk el, mint a magassarkú. Mielőtt távoznék, hogy átöltözhessen, kilesek a kórház ablakán, nem látok érkező furgonokat, amely maffiára, vagy a hadseregre utalna, de ha a hátsó bejáraton érkeztek, akkor már bent vannak, és fél percünk sem lehet, amíg ide nem érnek.
Kathrina tegnap éjjeli jelenléte kicsit felrázott, előhozta belőlem azt a védelmező szerepet, amelyet a családom halála után elnyomtam, és csak a bosszúra, meg a züllésre koncentráltam, és valahogy ebben a pillanatban tökéletesen természetesnek tűnik, hogy gyengéden bátorítom a szőke lányt, legyen az a kezének megfogása, vagy ölelésbe húzása. Ennyi most pont elegendő lehet, még a tarkóját is gyengéd férfiassággal simítom végig a tarkóját, a hüvelykujjam még az arcára is téved egy pillanatra, aztán tényleg megemelkedünk mind a ketten. Nehéz most elengedni, hiszen törékenysége igenis megmozgat bennem valamit, szeretném a tudtára adni, hogy nem őrült, és most már van, aki megvédi.
- Amik nem megmagyarázhatóak a racionalitás talaján. Tárgyakat lebegtető parafenomének, kamionokat felemelő kisgyerekek... – Sorolom, amiket esetleg a tévében láthatott, újságban olvashatott, az nem mind kacsa, olykor bizony előfordulnak különleges, természetfeletti esetek, amiket nem lehet csak úgy behatárolni.
- Azt hiszem, hogy a hölgy is... tud bizonyos dolgokat, ha ilyen kisérleteknek vetették volna alá. Talán még nincs tudatában. – Vonom meg a vállamat, ezzel nem megrémiszteni akarom, és pillantásomból az is sugárzik, én magam sem félek tőle. Egyszerűen tényként fogadom el, neki is így kéne. Végre talán sikerült eltépnie a pillantását a látomásáról, amelyet én még mindig nem érzékelek, a kérdésén nekem is el kell tűnődnöm. Még én magam sem tudom pontosan. Végül aztán eszembe jut valami.
- Az egyik kollégám nyaralójába. Ott talán nem keresik egyikőnket sem. – Fordulok sarkon, hogy kisiessek a szobából. Fegyvert ugyan nem rántok, de az öltönyöm alatt pihennek az ujjaim, hogy ha valaki befordulna a folyosón, akkor készenlétben legyek. Jön is valaki. Nyelek, de csak egy ápoló, és másik kórterembe lép be. Ellenben egy sztetoskópos orvos közeledik, a háta mögött vannak a kezei, mintha össze lennének kulcsolva. Lehet, hogy csak véletlen, ám mi van ha... előkapja a pisztolyát, és lő. Visszalököm a lányt a szobába, és mellé gugolva húzódom fedezékbe. Hangtompítós a fegyvere. Az enyém nem az, sokakat ide fog vonzani. Az övét is meghallja az ápoló, hiszen a golyók csak úgy cikáznak. A fiatal nő döbbenten les ki, mire egy golyót kap a homlokába, majd a biztonság kedvéért még kettőt a mellébe. Üveges tekinettel esik térdre az álorvos előtt, aki újratölt.
- Az istenit... hát tényleg nem viccelt? – Suttogom hátra a szőkeségnek.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Dwayne & Kayley - Az eset után   

Vissza az elejére Go down
 
Dwayne & Kayley - Az eset után
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-