we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Wilmer Murtaugh
Yesterday at 7:41

Új fiú a láthatáron :)
by Emma Frost
Pént. 19 Jan. - 16:10

Sürgősségi ügy
by Mesélő
Pént. 19 Jan. - 14:58

Kerti lugas (fürdő előtér)
by Nikola Tesla
Kedd 2 Jan. - 14:44

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Szer. 27 Dec. - 14:06

Hope Town - Eredetkutatás
by Ruby Faro
Kedd 19 Dec. - 10:17

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Top posting users this month
Mesélő
 
Nikola Tesla
 
Wilmer Murtaugh
 
Jamie Cavenaugh
 
Jean Grey
 
James Hurley
 
Emma Frost
 
Faye Adler-Barlow
 
Aaron Adler
 
i'm here





Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Emma & Kayla - Frost vállalat

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Yvonne Strahovski
Hozzászólások száma : 270
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Csüt. 18 Jún. - 15:17




Kayla & Ems



Figyelmesen hallgatom Kayla rólam szóló rövid, ám annál velősebb leírását. És bár szavai lehetnének bántók vagy figyelmeztetők, még sem ekképp reagálok rájuk. Csupán egy szerény, már-már sajnálkozó mosolyt fakasztok arcomra.
- Mindez csupán a töredéke annak, ami valójában vagyok. Az életem nem csupán a Frost vállalat teszi ki, Kayla. Rendelkezem egy saját klubbal, ami ennek - intek körbe az irodán - szöges ellentéte. És persze vannak egyéb érdekeltségeim is a _mi köreinkben_, amit nem fogok boncolgatni - teszem még hozzá elégedetten. Igen, mindketten tudjuk a másikról, hogy mi is valójában. Ugyanakkor azt nem tudhatom, Kayla mennyire volt benne abban a szigeti dologban, mennyit tud akár a Belső körről, akár Shaw múltbéli tevékenységeiről, illetve az én szerepeimről. És nem is az itteni irodám a megfelelő hely ennek a megbeszélésére. Nem mintha bármiféle elszámolási kötelezettségem lenne a nővérem felé.
- Nem, nem tehetsz semmit. És nem is ajánlanám senkinek, hogy megpróbáljon beleavatkozni az életemben - ingatom a fejem, talán némi figyelmeztetéssel is. Persze tudom, mi valahogy nem hatunk egymásra, legalább is nem úgy, ahogy a többségre. Még is úgy érzem, finoman figyelmeztetnem kell a nővéremet. Már nem vagyunk gyerekek, már nem tud úgy vigyázni rám, ahogy akkor, óvatosan terelgetve a szerinte helyesnek vélt irányba.
Ahogy felemelkedik a fotelból szemöldököm is kérdőn emelkedik meg. Talán sétálni támadt kedve? Vagy már menne? Mert én, bár váratlan ért látogatása, még is azt hiszem, semmilyen utalást nem tettem arra, hogy távozását akarnám.
És úgy tűnik, mégis. Meglepetten figyelem felém közeledő alakját, és igaz, el nem utasítom ölelését, viszonzásra se lel benne. De azt legalább érezheti, a sok tévhittel és látszattal szemben, testem még nem vált jéggé, még ugyanolyan meleg és emberi, mint az övé, mint bárki másé. Legfeljebb az érzelmek a gondolatok lettek fagyosabbak.
És ugyanígy hagyom, hogy a kezembe nyomjon egy névjegykártyát, de nem pillantok rá, még csak forgatni se kezdem ujjaim között. Nincs már bennem az a mohóság, hogy mindent azonnal tudni akarja. Illetve van, hisz igen is mindenről tudni akarok, ami érdekel. De megtanultam palástolni ezt a kíváncsiságot addig, míg magam maradok, hogy mások ne használhassák fel ellenem mohóságom.
- Rendben - biccentek szavaira. Ha meg akarom találni, a kapott címen megtudom. De hogy akarom-e még nem tudom. Ezen még rágódnom kell, hisz megjelenése nem volt kalkulált, még csak várt sem. Tehát némi zavart hozott magával, mit hagynom kell leülepedni.
Ezért nem is marasztalom, hagyom, hogy köszönés nélkül távozzon irodámból, és csak miután már lépteit, a kinti neszezést se hallom lépek vissza az asztal mögé és fordítom először írásával felém a lapot. Nem az övé, úgy tűnik, effélével nem rendelkezik. De vajon akkor kié? És a fő kérdés: Érdekel-e?

//Én is köszönöm. Igen, kissé kemény dió, de azért nem biztos, hogy feltörhetetlen Wink //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 35



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Szer. 10 Jún. - 17:45



Emma & Kayla
Naiv vagyok talán igen, de őszintén szólva... inkább legyen naiv, mint olyan hideg, mint ő. Az életem romokban hever ez igaz, az övé nem. Az övé csodásnak tűnik, külsőre persze, de nincsenek benne érzelmek, csak a pénz és a csillogás. Úgy él, ahogy régen az apánk is, pedig régen ezt ő sem szerette, ő sem támogatta és most mégis úgy fest, hogy ezt tartja jónak, hogy tényleg úgy látja ez a normális. Hozzáment valami gazdag fickóhoz, akit még csak nem is szeret, maximum el van mellette. Még csak az sem biztos, hogy együtt élnek, hanem találkoznak időnként mintha csak üzlettársak lennének. Ez nem olyasmi, amit én el tudnék viselni, akkor inkább maradok naiv és maradok pénztelen, mint most. Ott van Jonathan, ő segít, nekem az most elég, van hol laknom és végülis van aki gondoskodik rólam, amiért én is segítek neki, aztán persze ott van Rashid, aki mindig vidám és színt visz mindenki napjaiba a birtokon. Nem olyan rossz ez, sőt úgy gondolom jobb, mint egy ilyen Elefántcsont torony.
- Igen, efelől nekem sincs kétségem. - és ez rossz, hogy ilyen volt az apánk. Majd jó eséllyel ő is ilyen lesz, ha lesznek egyáltalán valaha gyerekei, vagy vajon már kicsit sem vágyik arra, hogy erre valamikor is sor kerüljön? Mindenki megérdemli, hogy legyen családja, de azt hiszem ő egyáltalán nem is vágyik rá kicsit sem, ez pedig elszomorít. Régen más vágyaink voltak, mostanra pedig minden megváltozott. Talán igen, ez a sorsunk és nem várhatunk többet és nem is fog hirtelen megváltozni és olyan lenni, mint rég, de szomorú, hogy egészen olyan lett, mint az apánk.
- Hatalmad van Emma ez igaz, és minden bizonnyal sok pénzed és befolyásod, de... én mégis azt mondanám, hogy ez az egész szomorú. Egyedül vagy itt bent és innen szemléled a világot. Ez... magányos dolog és hideg. - tényleg olyan, mint a magas toronyban a jégkirálynő, olyanná vált és ez cseppet sem tetszik nekem, az pedig főleg, hogy ezen még csak változtatni sem tudok. Nem tudom jobbá tenni az életét, mert ő úgy gondolja, hogy neki így a jó. - De... ha úgy érzed így vagy boldog, akkor én úgy sem tehetek semmit igaz? - halkan sóhajtok egyet, majd végül felállok a fotelből. Mennem kell tudom, de mégis elragadtatom magam. Van még talán benne érzés, de úgy sem fog csak úgy engedni neki, de attól még én... megtehetem. Közelebb lépdelek, csak nem szökken el, vagy nem lök el azonnal. Megölelem, ha hagyja, csak röviden, csak legalább hogy egy kicsit közelebb érezzem magamhoz és csak aztán lépek hátrébb.
- Köszönöm, hogy időt szántál rám és... ha beszéltél velem... itt meg találsz. - nincs saját elérhetőségem, akarom mondani névjegyem, de szoktam magamnál hordani Jonathan készletéből, mert azon rajta van a vonalas szám, meg persze a cím. A kezébe nyomom, vagy ha nem veszi el, csak leteszem az asztalra és aztán távozom egy röpke biccentés után.

//Köszönöm a játékot! Emma nehéz eset, de ennek ellenére is élveztem. Very Happy Legyen majd folytatáááás. Smile//
♫ Darabokban ♫ ϟ Ruha ϟ I'm so sorry... everything. ϟ ©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Yvonne Strahovski
Hozzászólások száma : 270
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Hétf. 8 Jún. - 16:40




Kayla & Ems



Költői kérdésre költői válaszként csupán bólintok. Valóban naivnak tartom őt. Pedig ő sem gyermek már, sőt, idősebb is nálam. Bár csupán homályosak az emlékeim, de azon a szigeten ő is ott volt, tehát neki is meg van a maga fekete meséje. És mégis... mintha még hinne abban, hogy a tündérmesék valóra válhatnak, csak le kell seperni a port a fedelükről. Ugyan... Az élet, a mindennapi, a hétköznapi nem ilyen. Persze én még a dolog jobbik oldalán állok, biztos anyagi háttér miatt negyedannyi gond se nyomasztana, mint az egyszerű emberek többségét. Talán ennyi előnye volt annak, hogy ki az apánk. Persze Troy mellett, és az azt követő években megtapasztaltam magam is, milyen nehézségekkel küzdeni. De ez pont jó volt arra, hogy tudjam értékelni a vagyonosságot és az általa kapott kényelmes életet.
- Honnan tudhatta volna? - kérdezek vissza az ostobának tűnő kérdésre. A túszejtők a meghiúsult tárgyalás után már ritkán számolnak be a történtekről.
- Nekik már nem volt alkalmuk beszélni a történtekről, meghaltak. Apánk viszont gondolhatta, attól, hogy ő nem fizet, nem fognak pardont rebegve elengedni. Ez nem így működik, Kayla.
Aprót ingatok fejemmel, mintha csak azt kérdezném: Hát csodálkozol, hogy naivnak tartalak?
Közben persze elé kerül a tea is, és bár látom leheletnyi megmozdulását, szándékát is sejtem, ugyanakkor jól is érzi. Nem lett volna szükségem a segítségére. Persze nem utasítanám vissza durván, hisz ezeket az apró fortélyokat is megtanították nekünk anno a nevelőnők. De valóban nem olyan ez már, mint gyermekkorunkban.
- Szíve szerint senkinek nem adott volna semmit, hanem az ördöggel is lepaktálva örökké élt volna, hogy maga igazgathassa a vállalatát - nevetek fel, az asztalra helyezve a félig kikortyolt csészét. Tény, talán az első években, talán míg kicsit, aprók és pufókak voltunk apánkban is megmozgattunk valamit, benne is fellobbant a szeretet csírája. Legalább is vannak ilyen emlékeim, bár ki tudja, nem-e a tudatom színesítette meg őket szándékosan. De idővel, talán mert ráeszmélt, hogy valós örökös nélkül maradt, már jobban szerette a nyamvadt vállalatát, többet foglalkozott vele, mint velük. Többre becsülte, hisz ha mi lettünk volna az elsők, az életünk nem úgy zajlott volna, hogy.
Ugyanakkor újabb plusz információkat nyerek, hisz az elejtett szavak jelzik, Kayla se maradt örökké a szülői házban, talán idővel őt is feszélyezte az a légkör, vagy a szeretet nélküliség. Talán ha foglalkoznék még vele, ha lemerülnék lelkem mély bugyraiba elmagyarázhatnám magamnak, Ian-t és Troy-t is azért szerettem annyira, azért áldoztam volna fel értük bármit, még akár az életemet is, mert annyira vágytam arra, hogy valaki szeressen. Aztán mind becsaptak, kihasználtak és eldobtak. Hát ezért kéne az embereknek a szerelem? Csak egy ugyanolyan gyarló emberi vágy, mely lehetővé teszi, hogy mások uralkodjanak rajtunk.
- Miért ne lenne? - fordítom vissza a kérdést mosolyogva, miközben jobbommal kecsesen végigintek magamon, mintha csak arra biztatnám a nővérem, vegyen valóban szemügyre, immár ne a testvéri szeretet rózsaszín szemüvegén keresztül, hanem a valóson.
- Mit látsz, ha rám nézel Kayla? Miket sorolnál fel, ha azt kérném, mondd, mit értem el? Szerinted milyen lettem én?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 35



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Szer. 3 Jún. - 9:37



Emma & Kayla
Igaza van, az élet nem azt hozza ki sosem a vágyaidból, amit gyerekként remélsz. Az szinte esélytelen, hogy megvalósul, de mégis rossz látni azt, hogy ő hová jutott, és hogy úgy gondolja ez jó és hogy ezt tényleg élvezi és kellemesnek gondolja, miközben én azt látom, hogy hideg lett és távolságtartó, hogy rossz látni azt, hogy milyen módon viszonyul mindenkihez. Nem csak hozzám, de másokkal is ilyen lehet. Nehéz elképzelnem, hogy ez tényleg boldog élet, hiszen a boldogsághoz öröm kell, esetében pedig nem igazán látok most érzelmeket... szinte semmit sem, se pozitívat, se negatívat, bár utóbbi már legalább felsejlett, de egyébként olyan, mint egy hideg jégfal... és semmi több.
- Naivnak gondolsz, hogy én máshogy látok dolgokat igaz? - költői a kérdés, nem is kell rá igazán válaszolnia, hiszen tudom, hogy így van. Látom a szemén, mit gondolhat rólam, a helyzetről, erről az egészről. Neki ez jó így, láthatóan tényleg jó és ha eléggé bemagyarázod magadnak, hogy valami jó, akkor idővel tényleg képes leszel rá, hogy elhidd.
- Apa tudta? Hogy... hogy majdnem megöltek? - igen tényleg sokkol, elkerekedik a szemem és hiába van itt és jól van mégis utólag az aggodalom ugyanúgy a felszínre tud törni az emberben. Rossz hallani ezt, hogy baja esett, hogy majdnem az élete is oda veszett, csak mert az apánk nem volt hajlandó felelősséget vállalni érte. Én pedig az egészről nem is tudtam. Meghalhatott volna úgy, hogy hozzám ez az információ sosem jut el, vagy csak évekkel később, amikor a keresésére indultam. Az... rettenetes lett volna. Így is marcangolom önmagamat, de úgy még inkább ezt tettem volna.
- Teát, köszönöm. - apró biccentés és már meg lenne a mozdulat, hogy felálljak segíteni neki, de végül mégis csak egy kis mocorgás lesz belőle a helyemen. Úgy se kérne belőle és nem vagyunk már olyan közeli jó testvérek, hogy együtt készítsünk teát, hogy úgy tegyünk, mintha semmi se történt volna, mintha a múlt visszahozható lenne. Igaza van, elmúlt és jó eséllyel már semmi sem lesz olyan, mint volt. Úja kell építeni az életemet nekem is, csak... egyelőre még nem látom az utat, hogy hogyan tegyem ezt meg, pont e miatt olyan iszonyatosan nehéz. Azért igen az meglep, hogy a kekszet csak úgy mártogatja, még egy halvány mosoly is az arcomra kúszik miatta, de aztán csak lesütött tekintettel kortyolok a csészémből. Valami talán van még benne, vagy csak új szokást vett fel... az a baj, hogy ez még semmit sem jelent, egy apró mozdulat, csupán egy apró mozdulat, nem szabad bele többet látni.
- Talán jobban ismert minket Emma, mint hittük és... elmentem otthonról, nem hiszem, hogy szívesen adott volna nekem bármit is. - bármelyik lehet és azt hiszem ezt már sosem tudjuk meg. Ha életben lenne, akkor sem mesélné el nekünk, hogy miért döntött úgy. Apa soha sem az a típus volt, aki az emberben megerősített volna bármiféle érzést is, vagy pozitív visszajelzéseket adott volna. Most se tenné meg, nem indokolná úgy a döntését, hogy az bármelyikünknek is jól essen.
- Tényleg így gondolod? Tényleg tökéletes ez neked most így? - nem húzhatok ki belőle mást igaz? El kell hinnem, hogy így van, hogy tényleg jó neki így és nem zaklathatom azzal, hogy mást akarok kihozni belőle, ha egyszer neki ez az élet a megfelelő. Egyszerűen csak rossz látni, hogy mi lett belőle, rossz látni azt, hogy elszöktek valahova messze az érzései, az érzelmei.
♫ Darabokban ♫ ϟ Ruha ϟ I'm so sorry... everything. ϟ ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Yvonne Strahovski
Hozzászólások száma : 270
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Szer. 27 Május - 10:28




Kayla & Ems



- Nem így terveztük... Ugyan Kayla! - csattanok fel, bár nem haragból, inkább lekicsinylésből - Gyermekként még hittünk a tündérmesékben, elhittük, hogy apa jó és szeret minket. Azt hittük, hogy majd jön a herceg, fehér lovon persze, mert a mi köreinkben így dukál, aztán boldogan élünk, amíg meg nem halunk. De az élet nem ilyen.
Persze meglehet, ha más a családunk, ha apa nem olyan amilyen, ha anyánk erősebb jellem, talán lehetett volna valami hasonló. Talán én is hazamentem volna, meglehet el se szöktem volna, talán Kayla-val mindketten hozzámentünk volna egy-egy jó partinak számító férfihoz, akire a szüleink is áldásukat adják. És mostanra lebonyolíthattuk volna a kétezredik remek, csodás, elegáns partinkat, kitárgyalva a többi hasonszőrű nővel, melyik ételszállító a legfinomabb, hol a legfrissebb a kaviár, és milyen borzalmasan nehéz jó személyzetet találni. Belegondolni és borzalmas és unalmas. Azt hiszem, hamar a saját kardomba dőltem volna.
- Ezek a dolgok már elmúltak - legyintek szinte már kegyes megbocsájtással mentegetőző szavaira, immár főként az alattam elpihenő, vászonra kívánkozó látképet szemlélve.
- Mindennek megvolt a maga oka és rendje. Sok mindent tanultam az életről, az emberekről azokban az időkben. Arról nem is beszélve, hogy akkor aktiválódott a gyémántlétem, elhárítva a felém irányzott lövést - sokkolom újfent, szinte már kéjesen. Mintha mindez csak is az ő hibája lenne, noha tudom nagyon jól, erős akaratú apánk mellett semmi esélye sem volt, és az se sok. Még is csak nehezen jön az enyhülés irányába.
Aztán elhallgatok egy pillanatra, ahogy diszkrét kopogás zavar be társalgásunkba. És nyílik is az ajtó, majd előbb a görgős asztalt és csak aztán engedve beljebb a titkárnőmet. Finom intésemre a közelünkbe tolja, majd néma kérdésére választ kapva kisétál a szobából, újfent bezárva maga után az ajtót.
- Teát kérsz, vagy inkább citromos vizet? - lépek magam az italokhoz, mint egy jó háziasszony, majd töltök, amit kér, magamat pedig egy csésze teával lepem meg. Aztán leveszem a kis fedőt a friss teasüteményekről, hogy aztán talán Kayla-t is meglepve, már-már póriasan belemártsak egyet az italomba, felpuhítva azt, hogy aztán finoman szétomoljon a számba. Na igen, elég sok mindent levetkőztem a gyermekkori intelmekből, ugyanakkor legalább annyi újat magamra is aggattam, meglelve a kellemes középutat a szabad lélek és a merev vezető személye között.
- Hogy ezt elhiggyem, azt kéne feltéteznem, hogy elég időt fordított ránk, arra, hogy valóban megismerjen, ráadásul eléggé fiatal korunkban. Inkább tételezem fel, hogy valamilyen okból kifolyólag te is tettél a kedve ellen, és akkor épp rád jobban haragudott. Utóbb pedig már nem volt alkalma változtatni a végrendeleten. De persze már mindegy is - vonom meg a vállam ismét, újabb süteményt mártva a teába, elégedett mosollyal majszolva el. Nem zavartatom magam, már túlléptem azon a határon, ahol nekem kell mások tetszésére lennem, immár talán majdnem bármily megbotránkoztatót tehetek is, az "alattam" lévők akkor is mosolyogva figyelnék, félve hatalmamtól.
- De egyébként ne gyötörd magad Kayla. Én remekül érzem magam a bőrömben, és eszembe se jut sajnálni az elmúltakat. Olyan szinteket értem el, ami fel sem merült volna bennünk régen. És élvezem a dolgot. Szóval nyugodt lehet a lelkiismereted.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 35



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Vas. 24 Május - 10:15



Emma & Kayla
Igazság szerint azt hiszem én sem tudom pontosan, hogy mit vártam. Van olyan, amikor az ember egyszerűen csak... a fene tudja próbál nem is gondolnia arra, hogy egy beszélgetés milyen eredményt hozhat. Persze a lelke mélyén akkor is vannak azért reményei, és persze a remény mindig pozitív és a legtöbb esetben aztán nem az történik, amit szeretnél. Sok mindent áldoztam fel a húgomért, amiről ő semmit sem tud, de nem fogom neki elmondani csak azért, hogy e miatt változzon meg a véleménye. Talán nem is változna, talán már túlságosan kemény lett. A gyémánt, amit a saját védelmében tud felhúzni... mintha már körülszőtte volna őt teljesen, mintha már a szívét is bevonta volna és én képtelen vagyok elérni hozzá, bármennyire is szeretnék, pedig... próbálok, de túlságosan távol van.
- Dehogy... hiszen azt sem tudhattad, hogy hol vagyok. - és nem is hiszem, hogy jó szívvel végig tudtam volna nézni egy ilyen esküvőt... mégis csak érdekből született és nem lángoló szerelemből. Nem azért ment hozzá, mert annyira oda van érte. Azért tette, mert jó a cégének... vagy tudom is én és ez nem valami olyasmi, aminek örülni tud a lelkem. Olyan rémes dolog látni, amikor valaki egyszer régen még hitt valamiben, majd mindez egyszerre csak elmúlt és... már nem látom a szemében azt a tüzet, azt a lelkesedést, csak a hideg és a fagy van ott... ami szépen kioltott belőle mindent, amit én ismertem.
- Te is tudod... nem így terveztük az életünket Emma. - én sem és ő sem, de az övé fényévekkel távolabb van attól, mint amit gyerekként reméltünk. Igen, talán igaza van az ember változik és nem alakulhat mindig minden jól az életben, de... azért ennél mégis csak alakulhatott volna jobban is. Én is sok mindent veszítettem, de hát mások vagyunk. Ő talán többet, vagy őt a veszteség inkább megerősítette, engem viszont egy időre teljesen összetört. Nem is tudom, hogy mi lett volna, ha nincs segítség, aki megpróbál életet lehelni belém. Azt hiszem akkor most nem lennék itt, feladtam volna már rég, de végül nem tettem meg, és rossz látni, hogy a maga módján ő igen, ő feladta.
A következő kis történtet viszont az eddigieknél is sokkal rosszabb hallani... Dermedten nézek rá, miközben ő kiszól, hogy italt kérjen és egy kis harapnivalót a titkárnőtől, akivel odakint találkoztam. A szívem is összeszorul, hiszen nem tudtam én erről semmit sem, hogy apa így cserben hagyta őt, amikor segítenie kellett volna neki. Ha tudom... ha akár csak egy csepp fogalmam is van róla, biztos vagyok benne, hogy teszek róla, hogy megtegye, amit kell, de... nem tudtam, így nem tehettem semmit sem. Csak nézem a hátát, ahogyan tovább sétál, miután az ajtó csukódik. Rémes dolgokon ment keresztül... tudom, hogy biztosan így volt neki könnyebb, így tovább lépni, de... attól még rémes hallani.
- Sajnálom Emma... őszintén. Ha tudtam volna, hidd el teszek róla. Én... amikor elmentél próbáltam kezelni őt, hogy hagyjon téged. Hogy ne küldjön utánad senkit, hogy visszarángassanak, hogy élhesd azt az életet, amit szeretnél. - én is mentem volna vele, de nem tehettem, nem mehettem el. Így tudtam védeni őt, így tudtam tenni érte, másképp nem. Apára hatni kellett, mert nem akartam, hogy újra csak ártson neki, azt már bőven megtette, de hogy ezek után még segíteni sem akart neki... erről nem tudtam. - Azt hiszem mindig is te voltál az erősebb, azért választott téged. - én nem sosem voltam kemény. Én mindig is az érzelmeket helyeztem előtérbe, talán a képességem is azért olyan, amilyen, míg az övé... képes hatni ugyan másokra, de képes teljesen be is zárkózni. Ő ebben igazán jó, és úgy látom már tökélyre fejlesztette.
♫ Darabokban ♫ ϟ Ruha ϟ I'm so sorry... everything. ϟ ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Yvonne Strahovski
Hozzászólások száma : 270
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Szer. 20 Május - 15:16




Kayla & Ems



Nem is igazán tudom, mit várt Kayla. Hogy ugyanolyanok leszünk, mint gyermekkorunkban? Hogy mindent feledve egymás nyakába borulhatunk? Lehet, hogy ő még reménykedett benne, bennem viszont már rég elfagytak az ilyen igények. A családom sokadlagos szempont lett az életemben, jelentőségét vesztette. Persze tudom, ez nem az ő hibája, legalább is javarészt nem. De nem tudok teljesen elvonatkoztatni, nem tudok kibújni az évek óta viselt bőrömből néhány pillanat alatt, csak mert ő megjelent, csak mert ő azt szeretné. Azok az idők már elmúltak.
- Remélem nem haragszol, hogy nem hívtunk meg. Inkább csak a külsőségeknek szólt a dolog, úgy gondoltuk Zane-el, ha nyilvánosság előtt esküszünk nem keresnek majd titkokat azok a nyamvadt firkászok - húzom el kissé a számat. Igen, számomra nem volt túlzottan nagy jelentősége a dolognak. Mindketten megelégedtünk volna, ha az anyakönyvvezető összead minket és kész. De pont a vállalat és Zane politikai útja miatt nem akartuk, hogy furakodni, kíváncsiskodni kezdjenek az unatkozók. Mert amit titkolnak, annak oka van. Így hát értesült róla újság, riport, boldogan lehozták és békén is hagytak minket. Persze mindettől függetlenül jelen volt a család is, mármint Zane-é. Nekem viszont eszembe se volt az egész, még a szervezés maceráját is egy profira bíztam.
~ Striker ~
A név nem sokat mond nekem, hisz fogva tartóm nem mutatkozott, és a nevesítést is mellőzte. Ugyanakkor tudom, kiről és miről beszél Kayla. Igen, ott azon a szigeten láttam, még ha akkor homályos és bizonytalan volt is a kép, az idő letisztította, bizonyossá tette. Az persze azóta se tisztázódott, hogy ő mit keresett ott, de azt hiszem, már kár is a múlton rágódni. Utolsó szavai viszont megragadnak, ám sértődés helyett szinte már gúnyos mosoly simul ajkaimra, ahogy visszakérdezek.
- Miféle "ez"?
Persze valahol sejtem, még ha nem is látok bele, hogy mire gondol. Hisz ittléte alatt, ezalatt a néhány perc alatt már nem egyszer adta tudtomra, hogy mennyire megváltoztam, és egyértelmű, hogy nem tetszése szerint. De erről nem tehetek, nem az ő kedvére történt a dolog, igazából eleinte még csak nem is az enyémre. Mostnara viszont megbékéltem a dologgal, sőt, kifejezetten megszerettem önmagam. Tehát eszembe sincs változni, miért is tenném?
- Tudod, miután eljöttem otthonról egy Troy nevű fiúval éltem. Aranyos volt, kedves, csak szegény nagyon szerencsétlen és csóri. Tartozott a helyi kismaffiának - kezdek bele, de az egy helyben ülést immár unom, így felállok, kissé kinyújtóztatva lábaim, majd az esetleg követő pillantásoktól zavartalanul sétálok az irodámban, célba véve az ajtót.
- Segítettem neki összeszedni a pénzt, de mikor a főnök bekeményített, elárulta ki vagyok. Azt hitték, apából majd kihúzhatnak egy kis pénzt. Tévedtek, ahogy mindannyian sokat tévedtünk akkoriban. Pedig olyan pitiáner össze volt... - sóhajtom, egyben megnevezve azt is, amennyit értem kértek. Másnak talán kisebb vagyon, ám Kayla tudhatja, szüleink olykor többet költöttek egy-egy jelesebb partira a jachton vagy a családi villában.
- Meredith, kérem hozzon be nekünk frissítőt és némi harapnivalót - szakítom félbe önmagam, ahogy nyitom az ajtót, utasításokkal látva el a titkárnőt. Persze van az asztalomon telefon, de ha már úgy is itt vagyok, ha már úgy is sétálok. Amúgy sem szokatlan, gyakrabban teszek így, mintsem sokan hinnék. Aztán zárom is vissza a nesztelen elválasztót és indulok meg vissza a hatalmas üvegfal felé.
- Ennyit nem értem a drága papusnak. Ezek után igencsak elcsodálkoztam, mikor engem jelölt ki örököséül. Lehet azt hitte, így kiengesztelhet.. Mint mondtam, mindannyian tévedhetünk...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 35



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Vas. 17 Május - 15:27



Emma & Kayla
Tudom, hogy igaza van, mégis olyan rossz ezt így nyíltan hallani. Igen mások lettünk, máshogy változtunk, mert más behatások értek minket. Úgy látom, hogy ő a nehézségektől megkeményedett, míg én inkább csak gyengébb lettem és már nehezebben állok a lábamon, de őszintén szólva inkább vagyok gyengébb, mint hogy erős legyek és összeszedett, de olyan hideg, mint amilyennek őt látom. Nincsenek érzések. Igaz, hogy nincs fájdalom sem, de az egyáltalán nem jó, ha az ember teljesen mindent kiírt magából, az már nem élet.
- Tudom Emma, csupán... hirtelen ért ez a változás. - pár éve még nem volt ilyen, amikor találkoztunk, akkor még nem így nézett rám, vagy csak meg volt ijedve a miatt, hogy fogva tartották? Fogalmam sincs, komolyan, de ez így akkor is rémes. El kell fogadnom, mert nincs beleszólásom, hogyan éli az életét, de attól még nem tudok örülni neki. Régen annyira fontos volt neki az élet, a jó élet, a boldogság elérése és most vajon így boldog, vagy már azt sem tudja, hogy ez mit is jelent? Úgy érzem elveszítette a célt, ami mindkettőnknek fontos volt és ez... egyszerűen fájdalmas.
- Lehetséges, ezt nem mondta, de ezek szerint megtalált téged nagyon is, hiszen... el is vett. - érdekházasság látszik. Zane jó parti, mert minden bizonnyal gazdag és befolyásos, de kétlem, hogy szeretné őt. Biztosan az a férfi is szerethető, minden bizonnyal van pozitív oldala, nem mondom, hogy nincs, de hogy nem olyan égő vággyal és szerelemmel beszél róla, ahogyan régen áradozott Ianről. Olyan jó lenne látni azt a tüzet a szemében, de úgy érzem... attól tartok, hogy erre már semmi esély sincs.
- Pedig én kerestelek Emma... sokáig, amikor eljöttem, de nem voltak kapcsolataim, mint apának, sokkal nehezebb volt és mire megtudtam hol vagy... Az a férfi, Striker... alig láttalak, mikor végre szabad lettél és reméltem, hogy... nem ez lesz belőle. - hogy ilyen kemény lesz és erős és... De ez lett. Egészen megváltozott, vagy már akkor is ilyen volt? Fogva tartották, talán már ez is előrevetítette azt, hogy meg fog törni, csak én akkor nem láttam, mert az volt a cél, hogy kijuttassam onnan. Végül is elértem, amit akartam. Szabad lett és persze gazdag és kemény nő, vállalatot vezet, csak én nem efféle szabadságot szántam neki. Falak közé zárva egy irodába, kötelességekkel és kötelezettségekkel. Hol van ebben a szabadság?
- Milyen... milyen pénzt? - láthatja rajtam az őszinte meglepetést. Tényleg nem tudom, hogy miről van szó. Nem tudok semmit sem arról, hogy váltságdíjat kértek érte. Próbáltam hatni apára, hogy hagyja őt, hogy ne menjen utána, de arról nem tudtam, hogy segíthetett volna neki és nem tette. Ha tudok... elérem, hogy segítsen ehhez kétség sem férhet, de nekem nem mondott el ilyesmit, semmit sem. Ha tudtam volna hol van Emma, akkor hamarabb indultam volna utána, de fogalmam sem volt. Azt hittem azzal érek el jót, ha ott maradok és megállítom apát, hogy ne keresse, hogy a húgom megtalálhassa a boldog életet, de már tudom, hogy ez nem így történt, még csak a közelében sem volt talán soha az igazi boldogságnak, ami járt volna neki.
♫ Darabokban ♫ ϟ Ruha ϟ I'm so sorry... everything. ϟ ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Yvonne Strahovski
Hozzászólások száma : 270
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Pént. 15 Május - 13:30




Kayla & Ems



Hogy más lettem-e? Igen, ezen nincs mit tagadni. Nem vagyok olyan, aki elfelejti a kezdeteket, nem felejtettem el a gyermekkorom, Ian-t, és a többieket sem. Nem is szabad, hisz anélkül elvész az erő, a múltunk motivál arra, hogy a jelenünk irányítsuk egy eltervezett jövő felé. De azoknak a gyermeteg elképzeléseknek, a hitvilágnak viszont már réges rég búcsút kellett inteni, hogy elérhessem azokat a sikereket, amiket most birtoklok. És hogy sajnálom-e az áldozatot? Egyáltalán nem.
- Másként éltünk, más dolgokat éltünk meg. Másként változtunk Kayla...
Nem az orra alá dörgölöm, már cseppet se bánt, hogy ő maradt a megszokottnál, mikor én elszöktem. Akkor fájt, mérhetetlenül, hogy egyetlen bizalmasom, szeretett nővérem nem jön utánam. Aztán ahogy minden mást, úgy ezt is feldolgoztam, átléptem rajta.
Zane-el kapcsolatos szavaira viszont már csak bólintok. Ahogy nem érzek neki jogot a firtatásra, úgy arra sem, hogy tovább boncolgassuk ezt a témát. Ez a kapcsolat már messze nem olyan érzületeken alapszik, mint azt valaha, régen, még vak hitben élve elképzeltem. Ám azokat már nem is igénylem, mostani elképzeléseim és terveim szerint pedig tökéletes.
- Ha jól tudom, ő is épp engem keresett - nevetek fel halkan, ugyanakkor Kayla számára talán olyan különös felhanggal, mi számára eleddig ismeretlen volt tőlem. Hatalmam van, hatalmasnak is érzem magam, és ez már kicseng hangomból is. Sokat, nagyon sokat dolgoztam azért, hogy most itt lehessek, idáig jussak. És nem feltétlen a Frost vállalatra értem. Sok munkám, időm és áldozatom van abban, hogy a Belső Kör Fehér királynője lehetek, hogy női létem ellenére is vezető szerepet tölthetek be, és az engem körülvevő mutánsok tisztelnek vagy épp tartanak tőlem. Azt hiszem, most már kiérdemeltem, hogy nagyságomat mások felé is éreztessem.
Persze nem konkrétan a nővérem felé, hisz egyelőre se fenyegetni, se riogatni nem akarom, miért is tenném. Kayla megjelenésével nem tett semmit, amit fenyegetésként könyvelhetnék el. Inkább csak már annyira részemmé vált, hogy előtte sem óhajtom alább adni.
- Nem tudtam, honnan is tudhatnám? - vonom fel szemöldököm kérdőn. Üres szavak vagy igazak? Mostanra oly mindegy már. Bár konkrétan nem bujkáltam sose, legalább is a szó soros értelmében, így a családi vagyont felhasználva, vagy egyéb lehetőségeket, könnyedén fellelhetett volna. Ahogy apánk is. Végül is, ha a családi ügyvédnek ember létére sikerült, másnak se jelentett volna igazi akadályt.
- És mindezt az után, hogy apa nem volt hajlandó kifizetni értem a pénzt, vagy még előtte? - bukik ki belőlem akaratlan. Nincs bennem fortyogó düh, az efféle felesleges érzelmekkel már leszámoltam, jégre téve, elfagyasztva őket. Még is bennem a kisördög, bár lehet inkább csak azért, hogy Kayla-t kínozzam, hogy neki is fájjon, miképp nekem is fájt a tudat, hogy a saját családom árul el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 35



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Csüt. 14 Május - 9:01



Emma & Kayla
Nehéz ez, pedig tudtam, hogy nehéz lesz, de azt hiszem nem gondoltam volna, hogy ennyire. A komor tekintete, a komoly szavak, annyira az apánkat tükrözik, hogy rendkívül nehéz ez az egész. Nem akarom őt látni benne, hiszen előle menekült el és most mégis kemény lett, mint a gyémánt... szép... talán okkal kapjuk a képességeinket, de egyáltalán nem jó látni, hogy ő ide jutott. Sehol a szemében a csillogás, a remény, az álmok, amik régen ott voltak.
- Tudom, felnőttünk, de én nem változtam ennyit, te... nagyon más lettél. - halk sóhaj csak, ahogyan rá pillantok. Egyértelműen az apánkat látom a tekintetében és ez nagyon nem jó érzés. Olyan más volt régen, amikor még hitt a jóban, amikor még elhitte, hogy a jövőnk lehet szép és olyan, amilyennek megálmodjuk. Most pedig... látom rajta egyértelműen, hogy tudja semmi sem lehet az életben már olyan, mint amit gyerekként reméltünk, és én is egyre inkább kezdem ezt elhinni, bármennyire is szeretném, hogy az élet változzon. Fogalmam sincs, hogy vajon mekkora hiba volt egyáltalán ide jönni... tartok tőle, hogy nagy. A kimért szavakra nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Az egészségem... igen talán rendben vagyok fizikailag, de lelkileg régóta nem, és jó eséllyel ez a kettő mégis csak összefügg, ha nem vagyok jól lelki szinten, az rámehet újra az egészségemre is. Kapaszkodót próbálok keresni, de itt még csak halványan sem látom, hogy lehet valahol.
- Igen, már jól vagyok. - csak egy apró és rövid bólintás, többre most nem futja. Azt sem tudom, hogy pontosan mit is mondhatnék. Sejtelmem sincs, hogy mégis... mi lesz ebből az egészből, hogy jutok-e vele valamire, hogy tudok-e vele beszélni úgy, ahogy én hittem, komolyan... érzelmeket csiholva belőle, mert úgy látom ilyesmi már eleve rég nincs benne. Mégis valahol reménykedem, hiszen én ismertem őt régen és nem változhatott meg ennyire gyökeresen, valahol még ott kell lennie benne annak a lánynak is, akit én ismertem. Valahol... muszáj, nem hiszem el, hogy már kicsit sem hisz azokban a nagy csodákban, amikben együtt hittünk régen, csak talán valahogy elő kell őket varázsolni belőle, csupán egyelőre még fogalmam sincs, hogyan tegyem.
- Apa büszke lenne... igen... tényleg remek fogásnak hangzik. Örülök, ha... így érzed. - nem mondhatom azt, hogy örülök, hogy boldog, hiszen nem az látszik rajta, de vajon én mit tehetnék azért, hogy megértessem vele, hogy ez így nem jó. Egy életed van, azt az egy életet így elpazarolni butaság. Neki is fontos volt régen az, hogy higgyen a jó dolgokban az érzésekben, hátha még most is így van, csak elő kell csalogatni belőle.
- Igen régebben. Én téged kerestelek akkor, de nem tudta, hogy hol vagy, vagy csak... nem segített, fogalmam sincs. - halkan sóhajtok egyet. Talán akkor ez a Zane még nem ismerte a húgomat, talán csak később került vele kapcsolatba, igazából nem tudom és ha jól sejtem akkor még csak közöm sincs hozzá. Pillanatokig mégis csak hallgatok, hiszen nagy tervekkel jöttem ide és most még se tudom, hogy mit is kellene mondanom, annyira komolyan áll hozzám. - Tudod, hogy én sokáig kerestelek Emma? Ugye tudod? - fogalmam sincs, hogy mit gondol rólam, talán mindig is azt hitte, hogy elárultam, hogy nem volt nekem elég fontos, és talán már nem is számít és nem hinné el az ellenkezőjét, de én azért mégis remélem, hogy... számít, ha hallja, még ha nem is mutatja ki.
♫ Darabokban ♫ ϟ Ruha ϟ I'm so sorry... everything. ϟ ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Yvonne Strahovski
Hozzászólások száma : 270
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Szomb. 9 Május - 15:06




Kayla & Ems



Való igaz, Kayla sose volt az az erősen határozott ember. Persze mindig ő volt az idősebb nővér, ő ügyelt arra, míg kicsi voltam, hogy ne kerüljek bajba. Ugyanakkor nem volt az a határozott, vagy inkább kegyetlen jellem, mint amilyennek apánkat láttuk a vállalat és az élet dolgaival kapcsolatban.
- Sokáig az én fejembe sem fordult meg a lehetőség.
Nem, gyermekkénk, fiatalként én se erre vágytam. Igazából ha enm úgy alakultak volna a dolgok ahogy, talán nem is én, de nem is Kayla ülne itt. Meglehet, apánk terve az volt, hogy majd a megfelelő férjre hagyja az irányítást. Hát, ezt jól benézte.
- Eltelt jó néhány év. Változtam, ahogy te is. Talán azt vártad, hogy olyan leszek, mint tizenévesen? Sok minden történt azóta Kayla. Felnőttünk. Immár a saját cégem vezetem, és mellette itt van nekem a Frost vállalat is. Muszáj volt felnőni - vonom meg kecsesen a vállam. Igen, még ha a végrendelet nem is rám hagyta volna a családi vagyont, akkor sem az utcán kórincálnék. Ott a klub, még abból is bőségesen megélnék. Már ha persze csak az emberi tényezőket nézzük. Ez a cég csak egy újabb előrelépés, újabb könnyebbség a kitűzött célok elérése érdekében. hisz mind politikai, mint pénzügyi körökbe könnyebb bekerülni, ha a Frost nevet hallatom, és ha mindenki tudja, mekkore befolyásom van. Igen, mindez sokat lökött az amúgy sem rossz helyzetemen. És hogy mindezért miket kellett feláldoznom? Igazából semmit, hisz mire eljutottam ide, már mindent kiöltek belőlem, ami tönkretehette volna, ami gyengeséggel töltött volna el. Nem vakított el a család elvesztésének fájdalma, nem tud hatni rám senki se kedves szavakkal,s e szerelmi bájolgással. Tökéletes, tiszta fejjel tudom a dolgaim vezetni.
- Remélem, újfent teljes az egészséged...
Udvarias, és bár kedveskedek, nem sok ebben a valós aggodalom. Azt hiszem, bármely üzleti tárgyaláson, bármely üzleti felemmel ekképp diszkurálnék, ha szóba kerülne a téma. Egy betegség még nem a világ. Ha vészes lett volna, nem itt lenne. Ha pedig felgyógyult belőle nem nagyon van rajta mit ragozni.
A következő kérdés viszont már némi érzelmet csihol bennem, bár nem hinném hogy effélére várna. Hisz szám gúnyos fintorba szalad egy másodpercre, szemöldökeim felvonása talán egy csipet flegma hidegségről árulkodnak.
- Nem hinném, hogy jogod van effélét kérdezni tőlem Kayla - ingatom a fejem, persze hangom továbbra is közönyös, érdektelen. Nem kapom fel a vizet mindenféle apróságon.
- Egyébként Zane remek fogás. Vagyonos, ismert tudós, ismert politikus, pártjának egyik nagy reménysége. Azt hiszem, apa kifejezetten büszke lenne - nevetek fel halkan, ám inkább gúnyosan, mintsem valódi örömmel. Persze eddig egész szép, de kizárt, hogy apa valóban értékelné. Egy munkáscsaládból felküzdött senki? Úgy is belekötött volna. Nem mintha kikértem volna a véleményét, ha élne is.
- Egyébként legjobb tudomásom szerint egyszer összefutottatok. Így számodra sem teljesen idegen - teszem még hozzá. Bár nem kifejezetten beszéltünk róla Zane-nel, tudom, hogy egyszer találkoztak, pont miattam. Részletekbe nem mentünk, nem is érdekelt. Csak időpazarlás olyan dolgokon járatni az agyam, amik nem befolyásoló tényezők az életemben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 35



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Csüt. 7 Május - 15:44



Emma & Kayla
Igazából még mindig nem tudom, hogyan fogad majd engem. Egyáltalán örülni fog akár csak kicsit is? Én viszont akartam látni, már eddig is, csak iszonyatosan nehéz volt felállnom, iszonyatosan nehéz volt rávenni magam, hogy végül eljöjjek. Megmentettem, azért voltam ott akkor, amikor őt elfogták, hogy segítsek rajta, feláldoztam érte azt a hőn áhított szerelmet, amire annyira vágytam és neki még csak fogalma sincs róla, azt sem tudhatja, hogy mit kerestem ott. Alig csak egy rövid időre láttuk egymást, én pedig végül elküldtem, mert tudtam, hogy vége. Tudtam, hogy ennyi volt és nem akartam, hogy végignézze, ahogy kilehelem a lelkemet, ahogy ott vérzek el előtte, miután olyan sokáig nem láttuk egymást. Sejtelmem sincs, hogy mi járhatott akkor a fejében, vagy hogy most, de az, amit az újságban a képen láttam róla... nem az, amire emlékeztem.
A mosolya, a boldog nevetése, a szerelmes tekintete... tudom, hogy milyen és nem láttam ezt rajta. Kemény és hideg... és félelmetes az, amit az újság hasábjaira nyomtattak az esküvőről, ami tartok tőle, nem azért született meg, mert valami nagy jövőbeli boldogságot várt tőle, hanem okkal... valami miatt, mert szükségszerű volt és ez rossz. Mindig is a húgom volt a példaképem, ami az álmok kergetését illeti és most ez köddé válni látszik. Talán ez is miattam van. Akinek a közelében vagyok, annak ez lesz a sorsa, rossz dolgok történnek velük, fájdalom éri őket és ez az én hibám... mi van, ha tényleg az én hibám? Akkor nem kéne itt lennem, nem szabadna felkeresnem őt, mert csak minden még rosszabb lesz.
A bizonytalanságomat viszont már nem érvényesíthetem, mert közben a lábaim már visznek a lift felé, ami csendesen és kihaltan visz az emeletre, ahol az titkárnő az ajtó felé irányít. Pillanatok kellenek mire ráveszem magam, hogy benyissak... nem olyan könnyű, mint ahogyan hittem, mikor elindultam. Kemény és újra csak hideg tekintettel találom szembe magamat. - Sosem akartam ezt a vállalatot vezetni Emma. Az ilyesmi nem nekem való, te is tudod. - halkan sóhajtok egyet. Nekem nem volt ez a vágyam soha, nem akartam emberek sora felett dönteni, nem akartam egy ekkora vállalatot irányítani, nem akartam én semmi hasonlót. Én csak... szimplán meg akartam őt találni, boldog életet akartam, visszafogni apát, hogy ne legyen haragos, reméltem, hogy valahol talán jó élete lett, de tévedtem, csalódtam, talán ő is csalódott bennem. Ezt látom most a tekintetében? Csalódást, fájdalmat, keserűséget?
- Olyan más lettél. - bököm ki csendesen, miközben leülök vele szemben, mint egy üzlettárs, mint egy senki a szemében. Talán tényleg így látja, senki vagyok... olyan senki, aki csak bajt okoz és a sok bajt már nem lehet csak úgy helyre hozni. - Hiányoztál és meg akartalak látogatni. Én... elég sokáig nem voltam valami jól, lábadoztam és láttam az újságban, hogy férjhez mentél. Szereted azt a férfit Emma? - aggodalom csendül a hangomban és képtelen vagyok csak úgy kényelmesen leülni. Egyszerűen nem megy, a hátam feszes, kissé előre dőlök, ahogy figyelek rá, ahogy vizsgálom. Érzelmet akarok látni az arcán, de... nem látok rá túl sok esélyt, hogy ez sikerülhet. Vajon nincs is már semmi? A tekintete mögött elrejtve mélyen... semmi jó?
♫ Darabokban ♫ ϟ Ruha ϟ I'm so sorry... everything. ϟ ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Törvényen kívüli
our time is coming
Play By : Yvonne Strahovski
Hozzászólások száma : 270
Kor : 31



TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   Hétf. 4 Május - 14:24




Kayla & Ems



Persze hogy titkárnúm van. Még hozzá elég okos, és eléggé bevált ahhoz, hogy némi egyszerű, emberi bizalmat fektessek belé. Nagyon jól tudja, kit engedhet be hozzám, kit kapcsolhat. Igazából elég röpke a lista. zane-nek belépése van, bár az ö jövetelekor és előre szól. Ahogy néhány Belső tagnak is kérdés nélkül kapcsolahtja a hívását. Ám úgy tűnik, az új rajtoló mgé őt is meglepi. De ezzel nincs egyedeül.
Zavartan nézem a telefont, miután némi habozás után engedélyt adtam Kayla belépésére. Miért keres? Miért most? Mit akar?
Nem dobban fel bennem a családi érzés, nem ujjongok örömömben. Az elmúlt években szinte kiöltem a családom iránti érzelmeimet, és ezen a végrendelet sem változtatott. Apám halálát se könnyeztem meg, ahogy megbocsájtásként se fogadtam el a rám hagyott vállaltot. Persze igazgatom, enyém a vagyon, de attól apám nem kapott bocsánatot. Ezzel nem tudott kiengesztelni. Anyánk azóta valahol Kalifornia napsütötte részén él, persze tisztes járadékból. Ez is a végrendeletben volt, ahogy néhány rövid szó Kayla-ról is. Ha jól tudom, ő is kapott valamennyi járédékot. Talán elfogyott? Ezért keres meg? Úgy érzi, neki még járna a Frost vállalatból? Nem, valahogy kétlem. És nem csak azért, mert amúgy sem adnék. Kayla nem ilyen volt, nem fektetett nagy hangsúlyt ezekre. Persze a dolgok változnak, változtam én is, változhatott ő is. Végül is, nem szegült apánk ellen, mikor szükségem lett volna rá. Mindenki változhat...

Csendes, mondhatni néma lift rántja fel Kayla-t a legfelső szintre, miutána recepciós lány tovább engedte. Itt is szinte minden a letisztultság jeleit tükrözik, sőt, mondhatni hidegségét. Csupa fehér vagy épp acél, sehol egy meleg barna, vagy épp fabútor. Még a titkárnőt körülvevő berendezési tárgyak is fémesek, hidegek. Mintahogy maga a személyzet is, miközben aprón, visszafogottan biccent Kayla felé,majd egy széles, kétszárnyú ajtóhoz tereli. Apró koppanás, és nyílik az ajtó, bebocsájtást engedve, majd amint átlép rajta, hangtalanul záródik is mögötte...

Nem érdekel a kopogás, tudom kit jelez. Tekintetem a csupaüveg falra szegezem, a lent suhanó autók, emberek szinte csak apró pöttyök. Mintha csak ekképp is éreztetni akarnám önmagamnak nagyságom. Igen, nagyobb, több vagyok azoknál ott lent. Ezrek életéről dönthetek, mind vállaltigazgatóként, mind telepataként. Az már más kérdés, ki melyik oldalam ismerheti meg.
- Nem számítottam rá, hogy valaha is felkeresel itt. Főképp miután apa megtagadta tőled a vállalat vezetését - fordulok végre a nővérem felé. Az évek.. igen az évek mindkettőnkön meglátszódnak. Hol vannak már a hamvas fiatal vonások, a nyílt tekintetek. A hit. Sehol. Változott ő is persze, még a szigetről őrzött homályos képekhez képest is. Változott, elzárkózott. Akárcsak én. Miért is lepődnék meg?
- Foglalj helyet - intek kezemmel az egyik fehér bőrrel vont fotelre, miközben visszasétálok a székemhez. Térd alá érő fehér szoknyám, hófehér blúzom szinte vakít ebben a nagy fehérségben. Szőke tincseim az irodai munkára való tekintettel kontyba kötöttem, lábamon magassarkú cipő. Igazi üzletasszony lettem az elmúlt évek alatt. Határozott tárgyalófél, és egyelőre ezt a pillanatot sem látom másként, mint egy tárgyalás...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : † Lynn Collins
Hozzászólások száma : 80
Kor : 35



TémanyitásTárgy: Emma & Kayla - Frost vállalat   Vas. 3 Május - 14:52



Emma & Kayla
Tudom, hogy össze kell szednem magam, de hosszú hónapokig képtelen voltam rá. Egyszerűen csak nehéz... nehéz úgy élni, hogy közben tudod mik mennek tönkre körülötted folyton. Mintha semmi sem akarna működni, mintha az életem csak hibákból épülne fel, mintha tényleg csak minden erről szólna, hogy mit rontok el, még akkor is, ha próbálok tenni, hogy jobb legyen valami. Az a baj, hogy mindig csak megpróbálok javítani a helyzeten, kijavítani az elkövetett hibákat, de aztán még az sem sikerül. Csak remélhetem, hogy Emma végül megmenekült azon a rémes napon és... fogalmam sincs, hogy mi van Logannel. Talán jobb is neki nélkülem, talán mindenkinek jobb lenne nélkülem, akkor nem érné őket baj, és nem kéne újra csak hibákat elkövetnem ellenük. Mégis itt vagyok, igazából azt sem tudom pontosan, hogy miért, hogy ez mennyire okos ötlet. Szinte még akkor is bennem van a késztetés, hogy visszaforduljak, amikor elérem a méretes épület ajtaját. Túlságosan riasztónak tűnik a lépés, hogy megmoccanjak és be is menjek, ezért haladnak el mellettem többen is, miközben én még mindig csak állok és várok és... próbálom rászánni magam, hogy bemenjek.
Percek telnek el, amíg kavarognak bennem az érzések és a gondolatok, amíg végül egy nekem ütköző váll nem ránt ki a merengésből és taszít vissza a valóságból. Hallok egy kis morgást, de nem figyelek a szavakra, hogy akad-e benne elnézést kérés, vagy csupán szidalom. Egy biztos Emma talán itt van, hiszen láttam az újságban, hogy férjhez ment, még hozzá ahhoz a fickóhoz, akivel találkoztam jó néhány hónapja, akit róla kérdeztem, de akkor semmit sem mondott. Még most is nehéz elhinnem, hogy a húgom egy egész vállalatot igazgat, hogy üzletasszonnyá nőtte ki magát, hogy... ezek szerint újra a család része lett, amibe én már nem tatozom bele. Újra csak erőt gyűjtök míg végül be nem lépek az épületbe. Minden modern és tiszta és szép... és ő valahol itt lehet bent, mint egy Elefántcsont torony, az ő saját és személyre szabott Elefántcsont tornya, hiszen minden szépsége mellett a hely mégis csak túlságosan... színtelen és rideg.
Tétován állok meg a recepció előtt, pillanatokba telik, hogy végre megszólaljak, és persze a fiatal lány már türelmetlenül és felettébb csúnyán néz rám. - Elnézést én... Emma Frostot keresem egy elég fontos ügyben. Ha bent van most és tudna neki szólni, hogy a... a nővére van itt, Kayla. Megtenné nekem? Szólna neki? - szájhúzás és egy kis magyarázkodás arról, hogy őt nem zavarhatja, de felszól a titkárnőjének... Szóval titkárnője is van, vagy ez csak valami terelés, az is lehet. Az ilyen helyeken az ilyesmi nem meglepő, de amíg legalább felemeli a telefont nem kell mást tennem, nem kell más módon rávennem, hogy azt tegye, amit szeretnék.
♫ Darabokban ♫ ϟ Ruha ϟ I'm so sorry... everything. ϟ ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Emma & Kayla - Frost vállalat   

Vissza az elejére Go down
 
Emma & Kayla - Frost vállalat
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Emma Frost
» Sura & Emma
» Kayla Norwood szobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-