we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Folyosók
by Jean Grey
Csüt. 14 Dec. - 20:40

Faye & Jamie - Végre együtt!
by Jamie Cavenaugh
Szer. 13 Dec. - 20:38

Hope Town - Eredetkutatás
by Ryan Bane
Kedd 12 Dec. - 18:53

Új fiú a láthatáron :)
by James Hurley
Vas. 10 Dec. - 20:40

Utak, ösvények
by Dakota Lincoln
Pént. 8 Dec. - 17:16

Alysa & Rashid - Kötözések
by Alysa Tate
Pént. 8 Dec. - 16:13

Sürgősségi ügy
by Aaron Adler
Pént. 8 Dec. - 16:02

Four Seasons szálloda
by Faye Adler-Barlow
Szomb. 2 Dec. - 16:04

Top posting users this month
Casey Andrews
 
Jamie Cavenaugh
 
Aaron Adler
 
James Hurley
 
Faye Adler-Barlow
 
Jean Grey
 
Alysa Tate
 
Ryan Bane
 
Emma Frost
 
Dakota Lincoln
 
i'm here





Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Share | 
 

 Peach Lake

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

mutant and proud

avatar
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 32



TémanyitásTárgy: Peach Lake   Kedd 10 Szept. - 14:02

First topic message reminder :

North Salem és Southeast között helyezkedik el ez a cseppet sem kis tó. Előszeretettel járnak ide túrázók, mert felettébb szép képet mutat minden évszakban. Nyáron fürdeni is lehet benne, de elsősorban a kialakított strandokon érdemes, ugyanis máshol a víz mélysége hirtelen növekedhet, vagy az esetleges örvények jelentenek veszélyt. Csónak bérlésre is lehetőség van, ha valaki romantikus csónakozására vágyik, vagy egyszerűen nem a part mentén akar horgászni, de természetesen ott sem kizárt. Télen, amikor eléggé lehűlt az idő a part menti vastagabb jég alkalmas korcsolyázásra is, de mindig külön táblákkal jelzik, hogy hol és mikortól nem veszélyes. Jó néhány kisebb nyaraló sorakozik a parton, de akadnak néhányan, akik konkrétan itt laknak. Afféle városi őrszolgálat is akad itt, akik nyáron az óvatlan fürdőzőkre, télen a korcsolyázókra figyelnek, bár természetesen ők sem tudják az egész területet folyamatosan megfigyelni.



Ne feledd Eric:
Derű és harag között!
 



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

SzerzőÜzenet

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Vas. 9 Nov. - 15:59



Simon & Jill



- Gondolod? Szerinted túl sminkelem magam? - ez azért meglep. Nem is tudom, soha sem vittem igazából túlzásba, bár tény és való, hogy már nem egyszer lebőgtem magamról a festéket, de soha nem néztem ki úgy, mint egy útszéli kis... szóval nem szoktam túlzásba esni. Vagy neki ezek szerint az tetszik, ha egyáltalán nincs, vagy olyan van, de olyan, mintha nem lenne típusú? Pedig amilyen lányokkal eddig láttam tényleg azt hittem, hogy tetszik ez neki, hogy... bejön neki a vagányabb és hivalkodóbb smink, de talán tévedtem. Mondjuk az is benne van a pakliban, hogy egyszerűen csak teljesen mindegy az, hogy kit visz ágyba, mert akkor nem a sminkkel foglalkozik, esetemben pedig az is számít, hogy hogyan nézek ki.
- Az a sörös incidens nagyon megmaradt benned. - végre sikerül egész értelmes szinten elmosolyodnom. Rémes, hogy milyen szintű hajtépésen mentünk eddig már át. Az is kész csoda, hogy eddig sikerült egyáltalán eljutni és most mindketten ugyanúgy érzünk. Oké, nem volt könnyű, de tudom, hogy mi jut eszébe rólam először. Szeret, csak nem az a típus, aki ezt folyton kimondaná, mint ahogyan én sem. De nincs ezzel baj, majd... annak is eljön az ideje igaz? Nem is kell olyan nyálas párnak lennünk, mint amilyenek sokan vannak a világban. Mi legalább egyediek vagyunk nem igaz?
- Kocsival talán kényelmesebb lenne azért, motoron órákon át szétmenne a hátsónk, bár... annak is vannak előnyei. - mondjuk csomagtartó se nagy van, hogy az ember magával vihesse azt, amire szükség van, azért ez is hátránynak számít, de motoron ölelgetheted az előtted ülőt, az se rossz, bár azt máskor is lehet, szóval azt hiszem mégis csak a kocsira szavazok. A repülő tényleg nagyon sablonos lenne és úgy hamar oda lehet érni. Egy ilyen útnak talán pont az az értelme, hogy sokáig tart, hogy sokáig tűnünk el mások szeme elől lehetőség szerint.
- De majd... valahogy kitalálom, hogy miben lennék jó. Segítesz ugye? - nem tudom, hogy mi feküdne nekem igazán, de csak rá jöhetek valahogy igaz? Egyelőre még tényleg nem tudom hogyan, de ki kell próbálni ezt-azt, esetleg elmenni valami rendes suliba. Az az baj, hogy a gimiben még sokat tanultam, akkor mindenben jó voltam, mert muszáj volt, az apám kiakadt volna, ha nem vagyok az, aztán annyi lett az egésznek. Maradtak a bulik, meg a féktelen tombolás és ebből állt már csak az életem. Fogalmam sincs, hogy mit akarok, hogy miben lennék igazán jó, erre még valahogy rá kell jönnöm. Az az igazság, hogy nem nagyon éltem eddig még normális felnőtt életet, pedig már hivatalosan annak számítok, szóval meg kéne próbálnom egy fokkal felelősségteljesebben viselkednem.
- Nem tudom, de nem biztos, hogy van értelme, hogy ott vannak a cuccaim, én meg... nem vagyok ott. - rántom meg a vállam, és talán ez egy finom célzás is,bár mintha nem is lenne erre szükség, hogy célozgassak. - Tényleg nem lenne gond? Nem zavarnálak? - jó azt hiszem ez hülye kérdés, hiszen mi most akkor... Az a baj, hogy ettől még mindig nem tudom, hogy mi most akkor hányadán is állunk, de azt hiszem jobb ezt nem most megvitatni. Az is valami, hogy legalább elviseljük egymást igaz? Hogy tudunk beszélgetni és nem akad ki minden pillanatban, amikor rám néz. Én is elkezdek eszegetni és végül azért az első falat után még hozzáteszem. - Jó lenne nálad lakni és keresek majd valami munkát. - nem is tudom, biztos ki tudok vinni egy adag kaját teszem azt, lehetnék sima pincérnő, az csak nem olyan nagyon bonyolult.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Vas. 9 Nov. - 0:20



Jill & Simon



- Ja, ez…ez eddig is így volt, mindig lesírtad magadról. De amúgy is felesleges, szerintem jobb az, ha nem mázolod ki magadat. Jobban nézek ki így. – nem tudom, lehet velem van a gond, de soha nem bírtam azt, ha egy nőn hat kiló smink van, az olyan, mintha valami maszkot csinált volna magának, én pedig szeretem látni a nőt, aki ez esetben, és nagy valószínűséggel minden következő esetben is Jill lesz. Nem mondom, hogy nem néz ki jól az, ha jobban kisminkeli magát, de… én a természetesre jobban bukom, és ő jól néz ki smink nélkül is, ami azért ritka manapság.
- Igen, ezeknek a keveréke. A folyamatosan elkenődő smink, a csók… a söröm, amiben megfürdettél… - igen, az első az, hogy… szeretem. Szokni kell még ezt, mármint a szót, és az érzést is, de azt hiszem van egy olyan sejtésem, hogy nem lesz ezt olyan elképesztően nehéz megszokni, mert… mert nem és kész. Egész életemben ez elől  menekültem, erre úgy tűnik most e nélkül nem tudok élni, szóval ez egy elégé hülye helyzet, de ez van, ezt kell szeretni. Én pedig szeretem Jillt, és ez eszembe is jut, ha ránézek. Persze, ott van az a rossz érzés, de talán…egyszer majd elmúlik.
- Nem tudom, amikor neked is jó. Szerezhetnénk egy motort, vagy kocsit és elmehetnénk oda, repülővel olyan….sablonos az egész. – utálok is repülni, és soha többet nem akarok, már az is teljesen kikészített, mikor Írországba repültem, aztán át ide az Államokba, és soha többet nem szeretnék gépre ülni, szóval… részemről autó, vagy motor, az autó kényelmesebb, az ilyen motoros túrákat inkább egy személyre találták ki, nem? Vagy ilyen motoros csapatoknak, de mi ugye nem vagyok semmilyen csapat tagja, szóval úgy tűnik marad a kocsi. Az időpont meg mindegy, minél előbb annál jobb, amikor ő is ráér, mert gondolom neki is vannak programjai. Nekem nem igazán vannak, de neki talán igen.
- Oh, értem. – bólintok egyet a szavaira. Valami ilyen választól tartottam a legjobban, bár érthető, hogy így érez, de… de ettől tartottam. Igazándiból véve erős túlzás, hogy én valaha is dolgoztam, mert pókereztem és bunyóztam a pénzért, egyszer-kétszer beugrottam pultosnak egy szórakozóhelyre, de semmi több, ebben nálam ki is merült a munka. Életcélom se volt soha, csak a nők megfektetése, de ez ugye most már ki van lőve, mert itt van Jill, az egyetlen nő, akit megakarok fektetni az ő lehet, szóval…úgy tűnik egy cipőben járunk mi ketten.
- És van valami… időkorlát, hogy meddig dekolhatsz ott? – ez egy suli, ha nincs ott és nem tanul ott, akkor el is tanácsolhatják, vagy mi, nem? Vagy ez nem így működik? Nem tudom, nem vagyok jártas ebben, nem bentlakásos gimikbe jártam, és soha nem voltam ebben a mutáns suliban, ahova ő jár, szóval gőzöm nincsen arról, hogyan mennek ott a dolgok, de az elmúlt időben tény, hogy alig volt ott, és nem akarom, hogy ebből gebasz legyen. – Mert ha igen, akkor… odaköltözhetsz hozzám, amúgy is elég sok voltál nálam mostanában, szóval… ha nincs hova menned, tudod hol találsz. – villantok meg felé egy mosolyt, ahogyan belekezdek a kajámba. Kínai kaja, finom, bár elég sokat ettem már, ezek a kínaiak a világ minden táján ott vannak most már. Idegesítőek egy kicsit.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Szomb. 8 Nov. - 15:19



Simon & Jill



Tényleg nem tudom, hogy mit is mondhatnék erre, hogy nem igazán sikerült visszarázódnia. Jól esik és ez tényleg azt jeleneti, hogy szeret, hogy fontos vagyok neki. Lehet, hogy idővel sikerült volna, lehet hogy ha még eltelik pár hét, akkor szép fokozatosan képes visszatérni a régi életéhez. Nekem nem ment volna, ebben tényleg biztos vagyok, mert így is végigszenvedtem ezt a hetet. Meg se próbáltam visszaváltani a régire és nem is lett volna fair a részemről. Azt hiszem akkor se ment volna, ha most nem jutunk el eddig, ha be sem enged, vagy csak kidob magától. Akkor se tudtam volna újra olyan lenni, aki voltam az előtt, hogy egymásba botlottunk a pizzériában. De nem is ez számít, csak hogy neki se ment könnyen, ez... tényleg jól esik.
- Kösz, bár... készültem. Elhagytam a túlzott sminket, tudtam, hogy úgyse maradna meg sokáig. - semmi értelme nem lett volna, hiszen sikerült megint úgy kibőgni a szemeimet, mint annak a rendje. Az evés meg... hát nálam pont, hogy az volt a gond, hogy nem nagyon csináltam semmit, csak sirattam a saját fene nagy hülyeségemet és kész. Még kaját is alig tudtam belém plántálni a szobatársaim, nem hogy jó kedvre deríteni, szóval attól nem kellett félnem, hogy degeszre zabálom magam és mondjuk jól elhízok, ennek tényleg semmi esélye sem volt.
- És mi jut eszedbe elsőként? Az, hogy... állandóan elkenődik a sminkem? Vaaagy, hogy milyen jól csókolok? - próbálom elviccelni, mert sejtem én, hogy csak két dolog lehet. Az egyik az, hogy szeret, ezt pedig még egyikünknek se könnyű olyan sokat hangoztatni, mert hát lássuk be defektesek vagyunk és nem kezeljük jól és könnyen az érzéseket. A másik, ami lehetséges az viszont rossz dolog, amit ellene tettem és nem akarom, hogy ez is ott motoszkáljon a fejében. Olyan jó lenne elfelejteni minden rosszat, nem gondolni rájuk, csak élni az életünket normálisan és boldogan. Vajon az olyanoknak, mint mi egyáltalán van erre esélye? Vagy már túl sok butaságot követtünk el az életben és akár mit s is teszünk, úgy se lesz soha igazán szép életünk, mert végül kötelező érvényességgel úgyis elszúrja valamelyikünk az egészet? Nem tudom, de én azért reménykedem. Ha úgy állnék hozzá, hogy úgy se sikerülhet soha, akkor nem is lenne értelme próbálkozni nem igaz?
- És mikor szeretnél menni? És hogyan? Kocsival nincs közel, de... biztos érdekes túra lenne. - igazából nem ismertem még annyira ki ezt az országot. Nem pont ezzel foglalkoztam. Nem utaztam sokat, maximum átaludva mondjuk a buszozást. Sosem arról szólt az életem, hogy megismerjem az állomásokat, ahol épp vagyok, mert ezt az teszi, aki szépen él, akinek fontos a környezet, nekem viszont teljesen mindegy volt, hogy épp hol teszem tönkre magam.
Beérve ugyanazt rendelem, mint ő. Nem vagyok egy gyakorlott kínais és nem néz ki rosszul, amit választott, szóval nekem is tuti megfelel, főleg hogy mint mondtam egy hete nem nagyon ettem semmi normálisat, tehát tuti, hogy most szinte bármi lemenne a torkomon. Oké a nagyon rémes dolgok nem, de... elég éhes vagyok, annyi szent. A kérdése után állok csak le az első pár falat után és pár pillanatig hezitálok. Fogalmam sincs, hogy mi a válasz, tényleg, látszik rajtam.
- Nem tudom... az erőm... nagyjából rendben van, és az a hely menedék is, de az elmúlt fél évben nem túl sok időt töltöttem ott, szóval... fogalmam sincs, de azt se tudom, hogy mit kéne kezdenem magammal. - tényleg ez a gond. Eddig még nem dolgoztam, nem volt soha semmi életcélom, úgyhogy... tippem sincs, hogy mit kéne csinálnom. Ő legalább már dolgozott, tett dolgokat, de én... passz.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Pént. 7 Nov. - 23:11



Jill & Simon



- Oh bizony! – bólogatok valami halvány mosollyal az arcomon. Megpróbáltam, ez volt az én végső mentsváram, reménykedtem benne, hogy sikerül majd, hogy lehet olyan mindent, mint régen volt, de kiderült, hogy nem, ha az élet ad, akkor el is vesz, tőlem meg elvette a régi életem kapujának kulcsait, szóval…megszívtam, már amennyire ezt annak lehet nevezni, mert most nem alakulnak olyan rosszul a dolgok,igaz? Próbáltam másokkal feledtetni ezt az egészet, de nem ment, el kellett őket küldeni a francba, mert semelyiket nem kívántam, nem volt meg bennük az, amit akartam. Nem Jill voltak, ennyire egyszerű a dolog, nem ők tehetnek róla,hanem én, de ez van.
- Ahhoz képest jól nézel ki. – ez nem burkolt sértés akar lenni, talán ismer annyira már, hogy tudja ezt. Azt hallottam, hogy ha a szobádba vagy sok időt, akkor meghízol vagy valami, legalábbis ez szokott lenni, nem? Nem mozogsz, szar kajákat eszel, logikus nem? Jill ennek ellenére még mindig elég jól néz ki, szóval ez valami elcseszett bók akart lenni, ezt remélem ő is tudja. Sajnálom is, meg nem is a történtek miatt, mármint, hogy a szobájában gubbasztott. Egyrészt jó, mert nem lett volna fair, hacsak nekem szar ez, másrészt rossz, mert mégiscsak szeretem és jót akarok neki.
- Az… az jó. – és fura, mert az ember nem bocsátja csak úgy meg az ilyet, ő pedig sokkal többet tett, mint megbocsátás, és fura ez az egész, ami kettőnkkel van most, de ez van, mit tehetnénk ellene, nyomik vagyunk mindketten. Én nem bocsátom meg magamnak azt, ami történt, nem tudom, ez nem így megy, én tettem, és ez akármennyire is kis dolognak hangzik egy-két hülye ember szemében, igenis komoly, mert soha nem akartam egy nőt sem bántani, őt azonban sikerült, és még csak nem is emlékszem rá. Ez jó is, mert nem akarom tudni mit tettem vele pontosan, de rossz is, mert… mert nem szabadna ezt elfelejteni.
- Csak a második dologként jut eszembe az, amit tettem veled. – az első az… valami nyálas érzés, amit nem akarok kimondani, mert már éppen eleget gondoltam rá, és nem vagyok olyan hatalmas romantikus alkat, de azért próbálkozom én, ezt remélem ő is látja és értékeli valamennyire, mert nem tudok ennél gyorsabban haladni, nekem idő kell, én nem szerelmes könyveken meg filmeken nőttem fel. Én egy olyan világban tengetem a napjaimat, ahol nuku érzés, csakis a tömény élvezete az életnek, minden egybe, kivéve azt, ami fontos, mert fontos az, amit érzek most Jill iránt.
- Oké, akkor kínai. – bólintok végül egyet, és szerencsére annyira sokat nem kell majd menni, talán tízperc autóval, láttam idefele jövet egy kínai kajáldát, ott simán letudunk ülni és enni nyugiban, szóval bele is taposok a gázpedálba, hogy mihamarabb odajussunk, mert már korog a gyomrom jó hangosan. – Aha, ezt szeretném, úgyhogy kösz. – mosolyogva bólintok neki egyet. Ez fontos, így…eltudom engedni a múltat talán, éppen ideje már.
Elég gyorsan megérkezünk a kajáldához, kinyitom persze neki az ajtót, aztán már csak az van hátra, hogy gyorsan rendeljünk, én valami fura csirkét kértem, jól néz ki, csak nem lesz hányadék íze. – Mi lesz akkor most a sulival, ahova jársz? – azért már Jill se diákkorú, nem? Szóval… a kérdés adott.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Csüt. 6 Nov. - 15:57



Simon & Jill



Nem fogok újra hibázni, nem fogom őt megbántani, mert... mert nem akarom, mert már tudom, hogy fontos vagyok neki. Igenis legutóbb nem tudtam, nem voltam benne biztos, de már nincs bennem kétség és azt is tudom, hogy szeretem, innentől pedig evidens, hogy nem tennék vele semmi rosszat. Tudom, hogy nem lehet ez könnyű neki, újra megbízni bennem, újra megpróbálni kockáztatni, de e nélkül nincs értelme az életnek igaz? Ő is valami másra vágyott mélyen, többet akart, ha nem így lett volna, akkor nem megy bele ebbe az egész "próbáljunk megváltozni" dologba. Belement, mert szerette volna, ha változik az élete. És változni is fog és az enyém is. A nehézségek azért vannak, hogy legyőzzük őket és én hiszek benne, hogy menni fog nekünk, ha igazán akarjuk.
- Oh. - mit mondjak erre? Igen, jól esik hallani, igen örülök neki, hogy hiányoztam neki és nem tudott visszaállni a jól megszokott életvitelre, hogy az elmúlt egy hétben nem feküdt össze mindenféle nőkkel csak úgy random, akiket felszedett. Jól esik, még ha nem is kéne így lennie, mert sajnálnom kéne, hogy elszúrtam az önpusztító életét, de nem sajnálom, örülök neki, hogy nem ment neki, mert ha simán megy... akkor azért annyira nem lett volna igazi az, hogy tényleg fontos vagyok neki nem? - Én egy hétig szinte ki se mozdultam a szobámból, szóval... - meg se próbáltam visszaállni. Persze nem is lehetett mást elvárni, hiszen jelen esetben én vagyok a hunyó, de akkor is így volt. Képtelen lettem volna megint ugyanazt csinálni, mindenféle pasikkal összefeküdni, akik úgy se azt adják, amire vágyom. Felesleges hitegetni magam.
- Én meg tudom. - értem én, hogy neki ez nem megy könnyen, hogy nem tud csak úgy tovább lépni és mindig is rosszul fogja érezni magát a miatt, amit velem tett, de én képes vagyok megbocsátani neki, nekem megy, mert fontos lett nekem közben, akármennyire is fura lehet ez bárkinek is. Szóval nem érdekel, hogy mi történt évekkel ezelőtt, csak az számít, amit most érzek, és a bűntudat, ami mardos. Csak szeretném, ha elmúlna, ha képesek lennénk úgy egymásra nézni, hogy nem folyton a hibáink ugranak be róla. - Én csak... nem akarom, hogy ha rám nézel, akkor az jusson eszedbe mit tettél, vagy én mit tettem. Ezen... muszáj tovább lépni. - különben örökre meg fogja mérgezni az életünket nem? Az a baj, hogy ha az ember egyszer hibázik, akkor nem lehet csak úgy elfelejteni, de attól még meg kell próbálni, mert akármikor baj lesz, ha összeveszünk valami apróságon, akkor majd a hibákat vágjuk egymás fejéhez és hiába, hogy az ember mérgében nem mindent gondol komolyan, de... attól még azok az apró kis tüskék folyamatosan halmozódni fognak.
- Akkor legyen mondjuk kínai, azt már amúgy is egészen régen ettem. - bólintok végül, amikor a csónakunk partot ér. Értem én, hogy nem akar ő mindenről dönteni, és ha kéri segítek, de azt szeretném, ha most neki lenne jó, ha azt tennénk, amitől ő érzi jobban magát, mert fontos nekem és szeretném, ha akárhogyan is, de végre jobban érezné magát. Valahogy... valahogy el fogom érni. Csak egy mosoly, vagy valami, akár csak kezdemény is elég. Már az is valami, hogy legalább megölelt, azt hiszem ez is már bőven előrelépésnek számít. Bepattanok szépen a kocsiba, aztán már mehetünk is, csak a kérdése az, ami határozottan meglep, főleg ezek után. - Hát persze, szívesen elmegyek veled, főleg egy... egy ilyen útra. Ez azért mégis csak nagy dolog, és... melletted leszek, főleg ha ezt szeretnéd. - halvány mosoly, vagy inkább bizakodó? Idővel majd jobb lesz minden, tudom, hogy jobb lesz, majd elindultunk az úton és ez már elég.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Szer. 5 Nov. - 19:00



Jill & Simon



- Tudom. – bólintok egyet. Igazából úgy gondoltam, hogy azt is tudom, nem szegné meg azt, amit megbeszéltünk, bár… bár készültem rá, komolyan felkészültem arra, hogy milyen lesz, mikor ez megtörténik, csak aztán meggyőzött arról, hogy ilyen nem fordul elő, vagy mert ez az élet rendje… nem tudom, de végül fel is adtam a dolgot, csak éltem és kész, nem készültem a rosszra, de aztán az ajtóstul rontott rám, én pedig nem voltam felkészülve erre az egészre. Szóval tényleg nagyon remélem, hogy változtatni akar, mert… mert még egy ilyen és vége. Ha már elkezdtem ezt az egészet, akkor szükségem van valaki olyanra, akiben megbízhatók, akire támaszkodhatok, és… szóval jó lenne ha ő lenne az.
- Hiányoztál. Megpróbáltam visszaállni, de…nem ment. Semmi sem volt olyan, mint előtte. – ezt akarta nem? Erre volt kíváncsi, igaz? Hogy voltam-e együtt másokkal. Nem tudom minek lehet ezt nevezni, mert igazából… nem történt semmi, az ágyamban volt a csaj, de nem történt vele semmi, elzavartam a francba mert… mert nem tudom, bekattantam, és inkább elzavartam, amit nem vett valami jó néven. Talán ha egy kicsit több időm van, akkor sikerül visszatalálnom a régi útra, de így már… elég esélytelen, azok a kapuk már rég bezáródtak előttem.
- Ilyen soha nem lesz Jill. Én… én nem tudom magamnak megbocsátani azt, amit tettem, szóval… emiatt mindig haragudni fogok magamra. – ezt ő nem érheti, nem ő tette, hanem én. A nőkkel nem bántam valami jól, de soha egyikükre sem emeltem kezet, és erre egy bulin valamiért elvesztettem az önkontrollt és… és megtettem azt, amit nem akartam, és még csak nem is emlékeztem rá, úgy éltem utána, mintha minden rendben volna, Jillt meg közben a szakadék széléről véglegesen a szakadékba is löktem ezzel. Nem értettem, hogy az apja miért olyan ellenséges velem, hogy miért van jó helyen a lánya ott, ahol én nem vagyok, de… de most már megértem, és igazat is adok neki, csak van egy kis bökkenő. Én itt akarok lenni, szóval… ezt nagyon benézte az apja.
- Nem, amit csak szeretnénk. Szóval… kínai? Esetleg indiai kaja, vagy thai, esetleg pizza? – sorolok  néhány lehetőséget miközben már a csónak a móló felé közelít végre, így elkerülvén azt, hogy a köd miatt még letaroljunk egy békésen úszkáló kacsát, vagy valamit. Nem akarom, hogy én döntsek mindenről, hogy ez most az én napom legyen, mert nem az, elméletben a mi napunknak kéne lennie, ha már sikerült kibékülnünk, vagy mi, nem?
A csónakból persze segítek neki kiszállni, a ránk váró morcos fickónak a kezébe nyomom a pénzét, aztán nyitom is az ajtót Jillnek, hogy beszállhasson, és már hajtok is a kajálda felé, amit ő is jóváhagyott. Nekem mindegy hol eszünk, csak együnk, mert a gyomrom majd kilyukad az éhségtől. – Figyelj csak, tudom, hogy elég hülye egy kérdés lesz ez, de… eljössz velem a Grand Canyon-hoz? Tudod… az anyám elég érdekes temetést kapott. Elhamvasztották, de azt szerette volna, ha ezt ketté választják és az egyik részét Olaszországba, a másikat pedig Amerikába vinnék. – talán már anyám sem volt teljesen százas a betegsége vége felé, hogy képes volt ilyet kitalálni, de ezt akarta én meg… megvannak még a hamvai, csak nem szórtam őket szét, és már ideje lenne. Mindig is elakart menni a Grand Canyon-ba, erre még emlékszem kölyök koromból, és most… kész vagyok oda elvinni.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Kedd 4 Nov. - 21:56



Simon & Jill



Nem akarok most semmi mást, csak hogy bízzon bennem, hogy elhiggye, hogy igenis képes leszek várni arra, hogy lépjen valamit, vagy hogy tényleg elfogadja azt, amit érez. Ki tudom várni úgy, hogy már én is tudom, hogy mit érzek és úgy, hogy már ő is biztos magában. Így igenis menni fog, csak... csak az a lényeg, hogy ő is higgyen benne, akkor nekem is megy és nem fogom feladni. Rémes dolog volt látni azt, hogy elmegy és ezt nem akarom soha többé átélni. Nem akarom újra, nem tennék ellene semmit sem, amiből ez sülhet ki. Tényleg csak az a fontos nekem, hogy elérjem nála azt, hogy ne érezze magát rosszul, hogy elfogadja, hogy ő nekem a legfontosabb és hogy mindent megteszek azért, hogy ez az egész működjön közöttünk. Már csak, ha azt nézzük... soha senkinek nem könyörögtem valamiért ennyit és főleg nem vittem még senkinek sem virágot, ez azért számít nem?
- Tudom és... tudod, hogy változtatni akarok rajta. - elfeledtetni vele, jobbá tenni, hogy ne érezze így magát. Nem megy könnyen tisztában vagyok vele, de majd idővel jobb lesz. Képes lesz túltenni magát rajta remélem. Ha több jót adok neki, mint rosszat, akkor a rossz idővel szépen elfelejtődik, legalábbis nagyon remélem, hogy így lesz, muszáj így lennie. Ő nekem a legfontosabb jelenleg az egész világon és tudnia kell,hogy ezen semmi nem változtat, még az sem, ha végül azt mondaná, hogy nem megy neki ez az egész, hogy... hogy menjek el. Nem tudom, hogy mit kezdtem volna magammal, ha tényleg elküld, de... de nem történt meg és ez a lényeg.
- Jól van, hagyjuk ezt az egy hetet. - bólintok végül egy aprót. Mondhatni hallgatás beleegyezés igaz? Ez annyit jelent, hogy voltak nők... gondolom én az elmúlt egy hétben, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Minden joga meg volt rá, hogy legyenek, nem voltunk összekötve és épp akkor gondolom jól is esett neki ez a fajta bosszú, vagy minek is nevezzem. Nem baj, az a fontos, hogy most itt van és nem kell tőle azt kérdezgetnem, hogy mi volt és milyen és... hiányoztam-e, vagy valami. Nekem hiányzott, én képtelen voltam bármire is nélküle, egyszerűen nem ment. Nem is hiszem, hogy képes lennék visszatérni a régi életemhez, egyszerűen nem menne már. Azt hiszem túl sok minden változott, főleg ha azt nézem, hogy eleve nem volt a régi életem jó, nem szerettem igazán, akkor pedig főleg lehetetlen lenne visszatérni hozzá, ha megtapasztalok valami mást, ami jobb, ami sokkal jobb lehet ennél. Tudom, hogy Simon bonyolult, tudom, hogy nehéz vele, de azt is tudom,hogy lehet ez még jobb, benne van a remény, és e miatt igenis képes vagyok rá, hogy várjak. Meg fogom várni, amíg tovább tud lépni.
- Igen, érezheted, bár az lenne a legjobb, ha végre... egyikünk se érezné magát rosszul. - tudom, hogy sokat várok és túl gyorsan és erre nem sok esély van, de attól még így érzem. Jó lenne, ha mindketten képesek lennénk tovább lépni a hibákon. Az a legrosszabb ebben, hogy ő rosszul érzi magát a miatt, amit tett és azért, amit én tettem. Ehhez képest nekem jobb, én csak azért érzem rosszul magam, amit én tettem, bár azért iszonyatosan mardos a bűntudat, szóval... a fene tudja, hogy melyikünknek rosszabb. Az a biztos, hogy jó lenne tovább lépni valahogy, valami csoda folytán.
Nekem egyelőre már az is valami, hogy engedi, hogy lehúzzam magam mellé, és hogy végre megölel. Végre először azóta, hogy betoppantam hozzá. Az mást volt, amikor én bújtam oda hozzá, amikor én öleltem át, akkor ő nem tette, de most igen. Szorosan ölel, mint aki el sem akar engedni, én pedig nem akarom, hogy elengedjen. Soha többé nem akarom már, hogy elengedjen. Nem érdekel, hogy mennyi idő telik el, percek talán, de most csak az a fontos, hogy már ennyit legalább sikerült elérni, és majd talán tovább tudunk lépni, ha nem is most, de majd menni fog. Nem erőltetek én most semmit sem, nem akarom, mert félek, hogy lenne, amivel elriasztanám. Majd ha már neki megy, akkor tudni fogom. Halványan elmosolyodom, amikor elhúzódik. Én még el bírtam volna ezt viselni, akármeddig, de komolyan bármeddig ment volna, de a kérdése megszakít és nem is lenne értelme most válaszolnom, csak bólintok egyet. - Jól van, menjünk el kajálni, bármit, amit csak szeretnél. - oda megyek, ahová mondja és azt teszem, amit csak szeretne, mert most az a cél, hogy neki jó legyen, ennyi.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Kedd 4 Nov. - 15:13



Jill & Simon



- Oké, elhiszem. – és még ha teljesen nem is megy, majd megpróbálok bízni benne. Az érzések meg én nem állunk éppen valami jó kapcsolatba, mindig is utáltuk egymást, vagyis én utáltam őt, és még csak az okát sem tudom a gyávaságon kívül. Nem akartam több fájdalmat és csalódást, mint ami ért, szóval jó üzletnek tűnt az, hogy így éljek. Az élet élvezetei, de egy semmilyen és sekélyes élet képében, amit talán még csak nem is lehetne életnek nevezni, de most már mindegy, sikeresen kivágtam onnan magamat, úgy tűnik akkor se mehetnék vissza oda, ha akarnék. Ez egyszerre jó, és rossz érzés is.
- Oké, mert én is. – én is éppoly szarul érzem magam, bár nem annyira, mint ő, és nem is ugyanabból az okból, de azért szarul érzem magamat. Ő neki bűntudata van, és legyen is, megérdemli. Tudom, gonoszul hangzik ez, de ilyen vagyok, ha már ezt tette, akkor érezze is rosszul magát miatta, nem csak minket vágott gerincre, nem csak engem, de azt a keveset is, amit sikerült elérni ez idő alatt ezzel az egész változós dologgal. Ha keveset is, de magamhoz képest sokat fejlődtem ő pedig ezt szépen kidobta a kukába, és most bányászhatom elő, nem éppen könnyű.
- Hagyjuk ezt az egy hetet, túl sok minden történt. – voltam együtt nővel ,talán eggyel vagy kettővel, nem tudom pontosan de voltam, bár nem tartott egyik se valami sokáig, mert nem ment. Nem élveztem is küldtem őt, vagy őket a francba, mert hát… próbáltam visszazökkenni a régi kerékvágásba, de nem ment, nem tudom miért, gondolom azért amit Jill iránt érzek. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy ez az egy hét szar volt, gyötrelmesen szar, még a jó pillanatok is rosszak voltak, úgyhogy én csak elakarom felejteni a francba minél előbb az egészet és kész, nekem sok volt, nem készültem fel erre.
- Ha nem is én, attól még érezhetem magamat szarul miatta, nem? – nemcsak az a baj, hogy ezzel mit tettem vele, hanem maga a tett is rémes. Soha nem voltam erőszakos senkivel sem, még piásan sem, nem értem nála mi kattant be ennyire, hogy miért kaptam vérszemet és miért tettem ezt vele, mert rohadtul nem ez volt a tervem. Én csak elakartam őt hívni egy buliba, hogy lássa: ennyi az a világ, amit ő akar, semmit nem ér, és persze az is benne volt, hogy jól nézett, ha nem néz ki jól, nem hívom el, szóval… a lényeg, hogy nem így akartam, hadd érezzem magam szarul miatta.
A szavaira csak aprókat bólogatok, majd kissé azért tétovázok, mikor megérzem a kezét, de végül engedek, letérdelek hozzá, és megölelem, szorosan ölelem magamhoz talán több, mint két-három percig, de ez most kell, szüksége van rá az én kis ingatag lelkemnek, és minden bizonnyal ő neki is, hacsak nem lök el magától, vagy valami, de azért az nem lenne valami jó érzés. Egyszerűen csak… jó így, ketten, sehol senki más, csak víz, a köd, ami lefog hamarosan ereszkedni ide. Csak nyugis az egész hely, és szép a maga nemében. Elégé kopár, de nyugis. – Na jó, ennyi érzelgősség egy életre is sok lenne. – csak viccelek persze, remélhetőleg ezt ő is látja rajtam, ahogyan visszaülök a padra és megragadom az evezőket, hogy visszamehessünk, mielőtt leszáll a köd, mert akkor bizony bajok lesznek a tájékozódással. – Mit szólnál, ha elmennénk kajálni, vagy valami? Farkaséhes vagyok. – ettem a lakásban, de azóta inkább csak még éhesebb lettem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Hétf. 3 Nov. - 11:30



Simon & Jill



- Tudom, és várok, komolyan! Nem tudom máshogy ígérni, de menni fog, mert már tudom, hogy mit veszíthetek és tudom, hogy mit érzel. Nekem ez elég. - képes vagyok rá, de tényleg. Menni fog, mert akarom, hogy menjen. Megvárom, amíg képes lesz magában rendezni a dolgokat, mert nem akarok még egyszer ártani neki, nem akarok fájdalmat okozni, tényleg nem. Csak azt akarom, ami neki is jó, ami neki is fontos, semmi mást. Tudom, hogy elszúrtam, de nem tenném többé, mert tudom, mennyire fáj elveszíteni őt, vagy legalábbis esélyt látni rá, hogy elveszíthetem és ezt nem akarom még egyszer átélni. Ki fogom várni, amíg képes magában rendezni az érzéseit, ki fogom várni, amíg képes valahogy megbocsátani nekem, hogy már ne arra gondoljon, hogy mit tettem, hanem, hogy mit tehetek vele. Ha eléggé akarsz valamit, akkor sikerülhet igaz? És én ezt nagyon-nagyon akarom. Túl sokat csalódtam már és túl sok mindent szúrtam el az életemben, újra ez egyszerűen nem következhet be... nem lehet. Nem olyan nagy kérés az, hogy egyszer az életben én is lehessek boldog igaz? Az elmúlt huszonegy évben erre még igazán nem került sor, csak áltattam magam, úgy tettem, mint aki boldog az életével, de ez még véletlenül se volt így, de majd most... majd most minden változni fog.
- Hidd el van, pont elég van így is, épp elég rosszul érzem magam. - nem is tudom, hogy pontosan mikor toppantam be hozzá, de óráknak tűnik és azóta már azt hittem, hogy elsírtam minden könnyen, de még mindig van épp elég. Tudom, hogy rossz neki, tudom, hogy milyen érzés lehet. Iszonyatosan féltékeny voltam akkor hajnalban, amikor összefutottunk, amikor arról a csajról beszélt, hogy milyen jó volt vele, hogy hol csinálták a lakásán, ahova nekem vissza kellett menni. Rémes volt, pontosan tudom, hogy milyen rossz ez most neki, főleg, hogy akkor megbeszéltük, akkor megegyeztünk, hogy nem lesz más. Én is ugyanolyan féltékeny lennék mint ő, ha tudnám, hogy mást csókolt, hogy mást kényeztetett, és talán az elmúlt egy hétben volt is rá példa, de nem akarom tudni, nem akarok még csak belegondolni sem, hogy akár csak rövid időre is, de visszaállt arra az életmódra, amit előttem is csinált. Nem akarom tudni, hogy kikkel volt együtt, mert fájna. Fájna, hogy miattam történt, mert én szúrtam el, mert nem voltam elég erős, mert féltem tőle, hogy bajom esik, mert nem tudtam várni.
Küzdök, újra csak azon küzdök, hogy képes legyek abbahagyni a sírást. Nem kéne folyton újra kezdenem, de baromira nem egyszerű mellette, mert akármit tesz, még ha olyat is, ami jó, csak rosszabb lesz tőle. Akkor törlöm meg újra a szemem és nézek fel rám, amikor újra megszólal. Csak szótlanul hallgatom őt. Valami kis pozitívum azt hiszem. Ha nem is sok, de legalább valamennyi, azt hiszem már ez is segít legalább egy kicsit. Újra csak azt érzem, hogy szeretnék megmoccanni, de ez egy... csónak, nem szeretnék beleborulni a vízbe, és őszintén szóval fogalmam sincs, hogy mennyire van kiegyensúlyozva. - Én is ugyanígy éreznék a helyedben, én sem... én sem merek belegondolni, hogy az elmúlt egy hétben esetleg te... - nem, pont hogy nem akarok erre gondolni, akkor pedig nem is szabad, nem akarom kimondani és nem érdekel az, hogy mennyire beteges az, hogy mi ennyire el vagyunk szúrva lelkileg. Nem izgat, mert igen ez van. Elcseszett emberek vagyunk, az élet tette ezt velünk és mások, de nem izgat, akkor is csak azt tudom, amit tudok, hogy vele akarok lenni, és kész, a többi nem érdekel. De legalább végre egy erőtlen, bár halvány mosoly megjelenik az arcomon. - Nem hangzik betegesen. Nem... nem tehetünk a körülményeinkről, csak így alakult és te maximum az utolsó lökést adtad, nem te tettél tönkre. - nem az ő hibája, az apám csinálta, a világ, az életem, ő már csak hab volt a tortán. Talán ha nincs, akkor megteszi más, vagy végül akkor is pont ide jutok, édes mindegy. - A tiéd vagyok Simon, egészen a tiéd, én is ezt akarom, semmi mást. - muszáj, úgy érzem, hogy muszáj megmoccannom, hiába billeg ez a szar, akkor is. Két hülye pad egymással szemben, mégis miért így kellett kialakítaniuk? Nem nagyon tudok normálisan felállni, ezért végül csak letérdelek a csónak aljába, és úgy fogom meg a kezét, hogy lehúzzam magamhoz. Le arról a hülye padról, mert azt akarom, hogy végre a közelemben legyen. Ő is ezt akarja, akkor... akkor mi kell még?


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Vas. 2 Nov. - 16:16



Jill & Simon



- Csak… várj meg oké? Nem vagyok gyorsvonat, nem megy olyan könnyen ez, mint neked, én… én nem akartam soha szeretni, érted? Te erre vágytál, én nem, és… és most mégis. – ezért nem megy nekem ez olyan egyszerűen, mint neki. Ő egész életében azért sóvárgott, hogy valaki úgy szeresse, ahogyan álmaiban sem hitte, hogy valaki rajongjon érte, odalegyen minden szóért, ami elhagyj a száját, és ezt nem adta meg neki soha senki. Az apja nem törődött vele, a suliban nem vették észre, én sem, ha nincs az a kémia óra, soha nem beszéltünk volna egymással. Akkoriban is jól nézet ki, de én… nem is tudom, nem foglalkoztam magamon kívül senkivel sem. És itt van a kutya elásva, mert én az érzelmek elől menekültem, nem akartam soha senkit sem szeretni, eléltem nélküle, nem volt rá szükségem, erre most… olyan ez, mintha nem tudnék élni nélküle, mintha azt mondaná az élet,hogy vagy szeretsz, vagy megdöglesz, és én akarok is szeretni,nem csak azért, mert kell, hanem mert szeretném, megakarom mutatni Jill-nek, hogy én is tudok, de nem megy olyan villámgyorsa, mint elvárta, vagy elvárja tőlem, éppen ezért lenne fontos, ha megértené, hogy én… eddig mindig bekötöttem a biztonsági övet, és most azt kell tennem, hogy ne kössem be, és esztelenül száguldozzak.
- Nem azért mondom, hogy még több legyen csak… azért valamennyi legyen, érted? Mert rossz érzés, hogy… hogy más érintett úgy, ahogy én akartalak, pedig ő nem szeretett, legalábbis nem úgy, ahogy én, és ez… szar, tudod? – van ebben jó nagy adag féltékenység is. Csalódtam benne, és féltékeny is vagyok, mert… mert én akartam őt úgy, ahogy az a fickó kapta meg. Tudom, hogy még megkaphatom őt, és meg is akarom, de… de akkor is rossz érzés, mert azt hittem  ő is tudja, hogy valami több van köztünk, mint barátság, vagy ”szövetség”. Nekem nem volt olyan nehéz nem lefeküdni mással, mert… ő járt a fejemben, és nem vonzottak már annyira mások, ellenben vele. Mint valami mágnes, úgy vonzott magához, erre most ezzel az egésszel nagyon betett nekem, de nem akarom most a bűntudatát növelni, jó az ha van, és akkor annyi elég is csak érezze, hogy… rossz, amit tett, mert én komolyan készen álltam arra, hogy meglépjem azt, amitől egész életem során rettegtem, ő viszont visszaküldött a kiinduló helyre, és egy ilyen csúfos vereség után nem könnyű felkelni a padlóról, és újra kezdeni. Megint belenézni a szemébe, és elhinnem magamnak is, hogy szeretem.
- Tudom, én is. – bólintok egyet a szavaira, majd pár másodpercig csak nézem kifejezéstelen arccal a vizet, mielőtt újra felnéznék rá. – De tudod, most is jó. Mármint… nem jó az, amit tettél, de most is jó veled, a közeledben lenni. Tudni, hogy te és én sem mehetünk el most ebből a csónakból. Utálom azt, ami történt, a gondolattól is mérges leszek, hogy az a fickó hozzád ért, és nem csak azért van ez, mert megegyeztünk, hanem mert féltékeny vagyok, rohadtul féltékeny vagyok. Én magamnak akarlak, érted? – nem szép dolog kisajátítani valamit, főleg nem valakit, de ebben az esetben én ezt akarom, és tudom, csúnya dolog, de nem érdekel ez van és kész, ezért is érzem magamat extrán rosszul mert a csalódottság mellé jött még egy extra adag féltékenység is. Már az is zavart a parkban, ahogyan azokra a fickókra nézett, mert azt akartam, hogy rám nézzen úgy, és ne másokra, mert…mert már akkor is kiakartam őt sajátítani. – Tudom, hogy ez… elég betegesen hangzik. Mármint… én tönkretettelek téged, és most mégis azt mondom, hogy magamnak akarlak, csak magamnak, de… de soha nem mondtam, hogy normális vagyok. És nem csak a tested akarom, hanem… mindent, ami te vagy. Belül és kívül… csak az enyém legyen.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Szomb. 1 Nov. - 21:52



Simon & Jill



Szeretném, ha elhinné pedig, hogy nem kell kapaszkodnia, nem kell küzdenie, hogy kivárom, amíg majd úgy tud viszonyulni hozzám, ahogy azt én szeretném. Tényleg képes vagyok rá. Már minden más, máshogy érzek, tudom, hogy mit akarok az élettől és tőle, tényleg tudom. Nem akarom még egyszer átélni azt, hogy elmegy, nem akarom még egyszer látni, hogy úgy néz rám. Nem akarom még egyszer átélni azt a fájdalmat, amit az elmúlt egy hétben. Én csak vele akarok lenni és szeretném, ha tudná, hogy komolyan gondolom, hogy nem számít semmi, ami történt. Nem számít, amit tett, nem kéne, hogy számítson, amit tettem, csak... csak tiszta lap kell, újrakezdés együtt. Hiszek benne, hogy sikerülhet, hiszek benne, hogy képesek leszünk továbblépni, hogy fel tudjuk építeni az életünket valahogy... valami csoda folytán, de menni fog, mert mennie kell, mert... mert muszáj! Nem akarom elveszíteni és nem is bírnám ki, ha ez megtörténne, egyszerűen nem menne.
Pont azért akarom, hogy működjön, amilyen életem volt, az apám miatt, azért, mert soha senkinél nem találtam meg azt, amit keresek. A legtöbb embert ha más nem, hát legalább a szülei szeretik, van akit csak egy szülő, de legalább egy igen. Engem viszont senki, egy sem. Én próbáltam, tényleg próbáltam jobb lenni, akartam, hogy az apám elfogadjon, akartam, hogy Simont érdekeljem, akartam, hogy szeressen és akartam, hogy Edward foglalkozzon velem, de valahogy semmi se sikerült eddig. Az apám még akkor is inkább megvert, amikor segítenie kellett volna, Simon egyszerűen nekem esett és végképp elindított a lejtőn, Edward félek, hogy csak játszik velem, hogy csak kihasznált, és utána újra Simon... aki nem tudta kimutatni, hogy mit érez, én pedig nem tudtam kivárni, de... de szeretném, ha egyszer végre sikerülne, ha egyszer nem rontanám el, ha egyszer végre én lennék az, aki... aki fontos, tényleg fontos valakinek.
- Én sem voltam Simon, ugyanúgy hibás vagyok, mert nem... nem is tudom, nem vártam, és nem is erőltettem. Én is elszúrtam, de valahogy csak túl lehet lépni rajta és én is igyekezni fogok. Nem erőltetni, de... egy kicsit talán mégis. - halvány mosoly, már nem annyira könnyes, mint eddig, bár a szememet már így is épp eléggé kisírtam. Tiszta vörös, lassan hivatalosan elmehetek albínó nyúlnak, viszont nem sminkeltem mielőtt hozzá jöttem volna. Igazából egy hete nem tettem normálisan rendbe az arcomat, semmi alapozó, semmi szemfesték, ami elfolyhat, szóval legalább e téren nem festek ocsmányul.
És lassan leérünk a tóhoz, ami igen szép emlékeket tartogat, csak a megjegyzése az, ami újra csak bántó, még ha nem is volt szándékos teljesen, bár gondolom valahol mégis csak elvárt az, hogy bűntudatom legyen, és jogos is, csak épp... tovább kéne lépni nem? Valahogy. A megjegyzése nem sokat lendít a kedvemen, de igaza van, jogos. - Van, épp elég bűntudatom van így is és... folyamatosan egyre rosszabbul érzem magam. - de komolyan. A helyett, hogy próbálnánk tovább lépni, én tényleg csak egyre rosszabbul érzem magam, egyre jobban mardos a bűntudat főleg, amikor elkezd beszélni a csónakázással kapcsolatos emlékeiről. Nehéz eldönteni, hogy hogyan kezeljem, hogy egyáltalán mit reagáljak. Akkor döbbent rá, hogy szeret, akkor érezte jól magát először úgy igazán és én ettől csak még pocsékabbul érzem magam. Csak nézem őt remegő szájjal, csak nézem és képtelen vagyok megmoccanni, hiába teszi le az evezőket, hiába állunk meg a tó közepén, messze a parttól, ahogy lassan himbálózik csak alattunk a csónak. Én csak azt a rettenetes facsaró érzést érzem, azt hogy elszúrtam, mert féltem, mert... mert nem akartam fájdalmat, mert nem akartam, hogy bántsanak, mert nem akartam meghalni. De most, hogy itt lenne az, amit szerettem volna, hogy itt van valaki velem szemben, aki szeretett... szeret, most alig tud rám nézni, folyton csak arra gondol, hogy helyette mással voltam és... rettegek, iszonyatosan rettegek, hogy nem el fogom őt veszíteni, hanem már el is veszítettem, hogy ezzel csak még a tőrt akarja megforgatni a szívemben, hogy épp olyan rosszul érezzem magam, mint ő, aztán... vége.
- Annyira... annyira sajnálom... - nem megy, nem tudok rá mit mondani, csak újra a könnyeknek adok helyet. Egy tó... egy rohadt tó és egy rohadt csónak, hogy még csak el se tudjak menekülni, hogy még csak fel se pattanhassak, hogy itt kelljen lennem. Szeretnék összemenni egészen kicsire, szeretnék... nem érezni semmit sem. Az lenne az igazi, mert amit most érzek, az egyre rosszabb. Amiket mond, attól csak még sokkal rosszabb. Hogy... hogy érezhetném még ennél is pocsékabbul magamat, és mit vár még tőlem, mit tegyek, hogy ne fájjon neki? Mit tegyek, hogy ne fájjon ennyire mindkettőnknek. Én csak arra vágytam, hogy valaki szeressen és most helyette... életemben nem volt még ennyire rossz, ennél még az is jobb volt, amikor az a nő ütött, amikor végezni akart velem. A fizikai fájdalom ahhoz a kezelhetetlen lelki szenvedéshez képest semmi, amit most kell átélnem... tényleg össze sem hasonlítható.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Szomb. 1 Nov. - 3:46



Jill & Simon



- Oké, elhiszem. – nem,annyira azért nem, mert… mert instabil vagyok, nehezen bízok másban, főleg ezek után, de majd próbálkozom elhinni, komolyan, igyekszem majd, és ha nem megy akkor…akkor lesz valami, remélhetőleg nem az,mint most, mert még egy ilyen és én… végeztem, de komolyan, egyszer ez elég volt, még egyszer nem fogom átvészelni. Nem érdekel, hogy mennyire vagyok gyáva vagy bolond, én visszamegyek a régi életembe, ha még egyszer valami ilyen történik. Csalódtam, és én ettől betegesen félek, nem akarok mindig fájdalmat érezni, ahányszor csak engedek a szívemnek, de úgy tűnik erre vagyok kárhozatva, és ezt még egyszer nem fogom átvészelni.
- Az már mellékes. – szívesen cseréltem volna vele, mármint… az én apám se volt nagy cucc, de jobb volt, mint az övé, nem verte volna meg, ebben biztos vagyok, mert ezt nem nézem ki belőle. Nem lett volna úgyse valami jó élete Jillnek, de jobb lett volna. Én saját magamnak is köszönhetem ezt, mert tanultam tőle, azt hittem, hogy az a jó, amit apám csinál, hogy ő a király, felnéztem rá, a bálványom volt, aztán… aztán minden megváltozott, magába szippantott ez a világ, a bulik a csajok a szex… nem tudtam ellenállni, és cserébe csak annyit kellett tennem, hogy eldobom az érzelmeket. Jó üzletnek tűnt.
- De hát… most se voltam, akkor muszáj igyekeznem, nem? – hát ez az, hogy most is megtörtént ez, mert én nem igyekeztem vagyis… szerinte nem igyekeztem és erre megtörtént ez, szóval akkor jobban kell igyekeznem, nem? Jelen pillanatban ezzel úgy vagyok, hogy két dolog történhet: egy, jól sül el a dolog, sikerül rendbe hozni a dolgokat és végre… valami boldogságfélét érezhetek. A másik lehetőség hogy megint szarrá megy minden és én összetörök, ő is, megy ki amerre lát és lesz, ami lesz. Mondanom sem kell, hogy az első megoldásra vágyom a leginkább, de… de ez úgy is csak rajtunk múlik, igaz?
- Félreértesz, nem… bűntudatot akartam ezzel kelteni benned, remélem van már abból elég. – na igen, mert ha nincs, akkor…akkor csinálok most, alap elvárásom az, hogy szarul érezze magát, amiért ezt tette, amiért nekem is szarul kell magamat éreznem. Nem azért mondom most ezeket, mert rosszat akarok neki, nem, csak úgy jöttek a szavak, kis nosztalgia, vagy valami olyasmi. Fura, másnál egy csónakázás nem jelente semmit sem, csak egy kis emlék, átlagos emlék, de nekünk több, nekünk ez… az első úgymond, mert mégiscsak ez volt az első olyan dolog, ami romantikusabbak mondható, nem? Legalábbis azt hiszem. – Tudod, ekkor döbbentem rá arra, hogy szeretlek, és ekkor éreztem először jól magamat úgy igazán. Elfelejtettem, hogy mit tettem veled és csak arra tudtam gondolni, hogy mit akarok tenni veled. Jó volt, nagyon jó volt. – bólintok néhányat mosolyogva,és elengedem az evezőket, mikor már beljebb érünk úgy a tó közepére. Nem is tudom miért akartam ide kijönni, kellett egy kis friss levegő, kellett egy kis plusz valami, ami… nem is tudom, felszabadít. Ekkor tudtam meg hogy szeretem, talán így könnyebb most vele beszélni, csak ketten a csónakban, mintha a világot valami nagy függöny választaná el tőlünk, és ez tetszik, hogy csak mi ketten vagyunk és senki más. Csak mi, a gondolataink, az érzéseink, na meg remélhetőleg az ő bűntudata.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : ❥ Emma Watson
Hozzászólások száma : 474
Kor : 24



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Pént. 31 Okt. - 20:23



Simon & Jill



- Simon... Kivárom, hidd el kérlek. - nehéz most elhinnem, hogy csak viccnek szánja és nem komolyan mondja a dolgot, nagyon nehéz. Nem akarom én azt, hogy mostantól mindig ez legyen, bántó megszólalások, ha nem készül el időben mondjuk az öltözködéssel, vagy akármi. Még akkor is, ha ilyesmivel viccelni próbál, én most nem tudok nevetni rajta és nem tudom ezt úgy kezelni. Az is kész csoda, ha nem bőgöm el magam minden második szavára, pedig nagyon közel állok hozzá, nem kell még újra és újra rátenni egy lapáttal. Jó tudom, nem róhatok fel most neki semmit, egyszerűen nincs jogom hozzá és kész, mert én voltam az, aki hibázott, aki rosszat tett, most pedig szépen megérdemlem, hogy bűnhődjek érte. Még nem telt el annyi idő, hogy minden megoldódott volna hirtelen, csak hát... nem tudom, hogy meddig kapok majd még ilyen kis odaszúrásokat. Én csak szeretném, ha valahogy képesek lennénk tovább lépni.
- Csak épp nem jól csinálta. - igaza van, az enyém nem volt egyáltalán apa. Nem foglalkozott velem, kicsit sem, nem is nagyon beszélt velem, csak ha muszáj volt, vagy ki akart osztani valamiért. Nem tudom... tényleg nem tudom, hogyan lehetettem volna még jobb, hogy elfogadjon. Azt hiszem nem ezen múlt, jó eséllyel nem fogadott volna el soha sem, akármit is teszek. Nem érhettem volna el nála, hogy szeressen, vagy hogy akár csak időt töltsön el velem. Ettől még ugyanúgy elrontott, ahogy Simont is elrontotta az apja, csak az enyém inkább megnyomorgatott, hogy aztán mindenkibe kapaszkodjak, ami csak akár egy kicsit is úgy tűnik, hogy kedves lehet velem.
- Nem kell... tényleg nem kell igyekezned. Nem akarom, hogy folyton attól félj, hogy nem vagy elég, vagy hogy nem sikerül. - tényleg nem akarom, hogy folyamatosan aggódjon, nem akarom, hogy azon izguljon, hogy nem sikerül neki, hogy nem lesz elég. Nekem... nekem elég. Azért nem volt, mert nem tudtam... tényleg csak nem tudtam, hogy mit érzek, de láttam elmenni, tudtam, hogy vége lehet az egésznek és ez igenis segített abban, hogy odafigyeljek, hogy tudjam, hogy ha elrontom, akkor vége, és nem ronthatom el. Persze biztosan lesznek még bökkenők, biztosan lesznek még nehéz időszakok, veszekedések, de ez mindenkinél előfordul. Én csak azt akarom, hogy tudja, hogy fontos nekem, hogy tudja, hogy igenis tényleg szeretem, csak... hibáztam, de mindenki hibázik nem? Nem vagyok még jó ebben az egész kapcsolat dologban, mint ahogy ő is, én is gyakorlatlan vagyok, de gyakoroljuk majd együtt.
Most első körben azzal, hogy lemegyünk szépen a... tópartra ezek szerint, legalábbis amikor lekanyarodunk, akkor már tudom, hogy jó eséllyel ez a cél és remélem, hogy nem belehajtani akar a vízbe, vagy ilyesmi, mert annyira elege van már mindenből. Végül csak megállunk, én pedig nem is lehetnék boldogabb már csak attól is, hogy megfogja végül a kezemet. Egy apró lépés igaz? És most ez is elég. Miután viszont beülünk a csónakba pillantok alatt el is megy a kedvem, aminek már sikerült megjönnie. - Ne csináld... kérlek. - ettől nem lesz jobb. Tudom, hogy meg teheti, joga van erősíteni a bűntudatomat, de akkor is... így hogy jutunk bárhova is. Nagyot nyelek, hogy megpróbáljam a gombócot a torkomban visszaszorítani. Nehezen megy. - Nekem is te voltál az első, és igenis nagy dolog... számít, nagyon is számít. - persze, hogy számít, hiszen... hiszen nekem se volt más, akivel csónakba ültem volna, soha, és nem is akarok mással, meg kell ezt értenie, el kell hinnie.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Taylor Kinney
Hozzászólások száma : 203
Kor : 26



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Csüt. 30 Okt. - 23:14



Jill & Simon



- Na és ha túl lassú lesz? Akkor majd seggberúgsz, hogy gyorsabban menjen? – elvégre azt is nehezen várta ki, mire azt a keveset elmondtam magamról neki, amit jelenleg tud igaz? A szavaim ettől függetlenül azért inkább elviccelni akarják ezt, semmint komolyabbá tenni, de lényeg a lényeg, hogy mi van akkor, ha megint úgy érzi, hogy túl lassú ez az egész, és ő helyben akar mindent megtudni? Egyszerűen csak túl sok minden van, amibe beleköthetek, és mivel szar a kedvem, ezért bele is kötök ezekbe az apróságokba. Ilyen vagyok, szeretek másokat cseszegetni, ha éppen rossz kedvem van, és még vele szemben ez jogos is.
- Az enyém legalább apa is volt. – tudom, hogy ő az apja is ott volt neki, de szerintem nem foglalkozott vele egy pillanatra sem, míg az apám sokat volt velem, és bár semmi jót nem csináltunk ilyenkor, de ott volt. Sokszor megesett, hogy velem csajozott be, úgy tűnik a nők buknak azokra a pasikra, akik nősek és gyerekük is van, plusz pont az, ha a gyerek cuki, én pedig cuki voltam akkor, ez biztos. Na jó, annyira talán nem biztos, de most is jól nézek ki, szóval már akkor sem lehettem olyan fapados, igaz? Költői kérdés, persze, hogy igaz.
- Nem tudom, talán, de… de majd igyekszem. – igyekszem, mert hát most se volt elég. Hiába félt a fickótól meg minden, szerintem azért nem kellett olyan elképesztően sokat teketóriáznia, hogy akarja-e most ezt, vagy sem, és akarta, szóval már ekkor sem igazán volt elég az igyekezetem, de nem hinném, hogy velem lenne a baj, mert mindent beleadtam, mindent megpróbáltam, hogy érezze: ez más, én többet érzek iránta, mint hinné. Nem sikerült, de sejtette nem? Biztos volt valami kósza gondolata arról, hogy miért bánok vele úgy, ahogy. Vagy ennyire nem látszott volna semmi belőle? Ennyire nem tudtam vele semmit sem éreztetni, amit akartam.
- Akkor jó. – bólintok egyet, miközben szótlanul vezetek el a parthoz, ott pedig csak kiszállok, és intek a fejemmel Jillnek, hogy jöjjön utánam. Bizonytalanul, de végül a keze után nyúlok és úgy pattanok be az egyik csónakba. Nincs olyan vészesen hideg, de biztos, hogy kabát nélkül alaposan sikerülne megfázni, azt pedig nem akarom, az hiányozna a legjobban, hogy még pluszban is szarul érezhessem magamat. Éppen elég ez az egész, nem hiányzik, hogy még tiszta takony is legyek, elégé idegesítene a dolog. Mindegy is, majd maximum utólag fizetek a csónak bérléséért, de amint beszállt, már el is kezdek kicsit beljebb evezni.
- Te voltál az első, akivel csónakba ültem. – mondom kissé szomorúan, de talán inkább egyhangúan. Akkor még nem sejtettem, hogy ez lesz, akkor még csak…ketten voltunk, én pedig készültem a nagy vallomásra, amit kénytelen voltam kivágni a kukába, mikor kiderült, hogy mi történt. Kiborított, kiborít még most is a tudat, hogy azzal a barommal volt együtt. Ez féltékenység, tömény féltékenység, és nem tudok tenni az ellen, hogy ne érezzem, hogy ne emésszen fel legbelül. Gyötrelmesen szar, ilyenkor eszembe jut, hogy miért nem akartam soha sem érezni ilyet. De én sem kerülhettem el, úgy tűnik az élet… nem engedi, hogy kedvedre élj. - Nem nagy dolog, tudom, de... de sokat jelentett.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ๑ Lily Collins
Hozzászólások száma : 203
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Csüt. 11 Szept. - 13:16


Nikola & Jean


Csak bólintok egy aprót. Igen, nagyjából értem a lényeget, még ha nincs is kifejezetten ínyemre a dolog, de egyelőre sajnos nem tehetek ellene semmit. Nem arról van szó, hogy soha, de egyelőre sajnos el kell fogadnom a jelenlegi helyzetet, de legalább már van kilátás arra, hogy változtassak, az is valami.
- Persze, hogy kívánom, fogalmam sincs, hogy jár-e még bármilyen busz ilyenkor, ő pedig azzal jött. - na igen, eszem ágában sincs sétálni a birtokig. Nincs azért annyira közel. Nem arról van szó, hogy félek, hogy nem tudom megvédeni magam éjszaka az úton, viszont ha újra ő kerül fölénybe talán nem tudná. Túlságosan visszafogott ahhoz, hogy ne csak végszükség esetén használja más ellen a képességét.
Lassacskán öltözni kezdek, amikor elérjük a célt, azaz a ruháimat. Talán csak most érzem meg először az est hűvösségét, eddig nem nagyon jutott el hozzám a dolog. Kellenek is azok a ruhák, félő, hogy lassacskán ő kerül majd előtérbe, a Főnix tüze pedig szépen lassan visszahúzódik legnagyobb sajnálatomra.
- Ő zárt be nem igaz? Persze a saját érdekemben, ezzel takarózik... - dühös vagyok, hát persze, most is érezni a hangomon, a gesztusaimon. Nincs ínyemre ez a képtelen helyzet, nagyon nincs, de egyelőre kénytelen vagyok várni. Az erdőnél köszönök csak el, aprócska biccentéssel, hogy aztán a fák között indulva vegyem a célt a birtok felé. Jó eséllyel tényleg valahol félúton, vagy az út vége felé húzódom csak végleg háttérbe, onnantól már a zavart lány próbálja felfogni, hogy mi is történt vele. Jó eséllyel még egy ideig esélye sem lesz, hogy megértse mi is történt, de ez így van jól, legalább tudni fogja, hogy... nem minden úgy van, ahogy szeretné.

//Én is köszönöm a játékot! ^^//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Kedd 9 Szept. - 13:57

Szövegértése úgy érzem, megüti a jelen esetben elvárt szintet, így nem szükséges részemről kiegészítés hozzáfűzése. Kimérten bólintok, majd megerősítésként felelek is szavaira.
- Nos, valahogy így. Végső soron egyazon személy meghasadt tudatának két darabja vagytok. Testetek kezdetektől fogva közös.
Abban tökéletesen igazat kell adnom neki, miszerint ideje indulnia. Szó se róla, igencsak későre jár, és sem a Főnix öntudatát, sem az én kezem munkáját nem kívánom köztudomásra hozni. Ennek következtében jobb kezem a zsebembe csúszik, s előhúzza onnan a Lincoln kulcsát. Bal kezemmel végigsimítom a lány arcát, nyakát, majd vállán pihen meg kezem.
- Ha kívánod, egy darabon elfuvarozlak. Az erdőben sétálva aztán alkalma lesz Jeannek visszanyernie öntudatát. Tán kissé zavarodott lesz, holnap pedig megtalálja zsebében a névjegyemet. Ekkor bizonyára felkeres majd, hogy megalapozza közös terveinket.
Jobbom, mintegy varázsvesszőként használva a kulcsot, int az ifjú hölgy ruhái felé. Balom finom mozdulattal karolja át, mintegy udvariasan terelvén, nem mintha oly nagy szükség volna rá.
- Tehát bosszúd célpontja a professzor? Úgy hiszem, nagyban segítené rejtőzködésed, amennyiben valamelyest elvadítanánk az ártatlan kisleányt, ezáltal esetleges szabadulási kísérleteidet tizenéves lázadásként is ítélhetik.
Utunk előbb öltözékéhez, majd az automobilhoz vezet. Onnan pedig természetesen tovább indulunk, hogy elfuvarozhassam a megegyezésünk szerinti helyre. Közben természetesen kerítek némi alkalmat rá, hogy új információik birtokában értékelhessem jelen helyzetünket.

/Köszönöm a játékot! Smile Én sem voltam túl gyors az utóbbi időben, ezért elnézést kérek! A továbbiakról pedig üzenetben egyeztessünk, ha neked is megfelel úgy./
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ๑ Lily Collins
Hozzászólások száma : 203
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Hétf. 1 Szept. - 10:11


Nikola & Jean


Szerencsére sosem voltam kifejezetten buta, még ő sem, a visszafogottabb oldalam, ezért nem esik nehezemre megérteni, hogy mit is akar. Már csak az a kérdés, hogyan tehetem meg, hogyan érhetem el, hogy én legyek az irányító, hogy ha arról van szó, akkor ne csak nagy ritkán, ha ő lehetőséget ad rá, akkor legyek én előtérben. A ketrec az, ami a legjobban idegesít és tartok tőle, hogy hamarosan majd újra vissza kell kerülnöm oda, ami igazán nem ínyemre, de talán igaza van benne, hogy amíg meg nem erősödöm teljesen, addig ez valahol szükséges, hogy a professzor ne nyomhasson el véglegesen.
Ezért kecsegtet annyira a lehetőség, amit felvázol előttem, de attól még nem lehetek benne biztos, hogy ez ennyire egyszerű lesz. Új test, új hely nekem, hogy ha arról van s, akkor ő is megmaradhasson. Nem tudom, hogy pontosan mennyire vagyunk mi egyek és mennyire különválaszthatóak.
- Tehát végső soron egyek vagyunk, csak ő egy visszafogottabb lépcsőfok, aki még nem juthat hozzá ahhoz az erőhöz, amihez én? De ha hozzájutnak, akkor... születek én igaz? - nem vagyok tökéletesen biztos benne, hogy a hosszú monológot tényleg sikerült értelmeznem, mert tényleg nem volt könnyen emészthető és még így is vannak apró lyukak, amik nem tuti, hogy így vannak, de talán valami hasonlóról lehet szó. A végére már nem is mondok semmit. Végső pusztulás... nagyobb annál az önhittségem, hogy úgy gondoljam, hogy ezt bárki is elérhetné. Minden bizonnyal lenne rá esély, de neki nem lenne oka arra, hogy tegyen ellenem, más pedig nem biztos, hogy tudna, maximum akkor, ha a gyengébb felem engedi neki. - Viszont úgy hiszem lassan ideje lenne visszatérnem... aggódnának érte... értem. - sötét van már, nem is tudom, hogy egyáltalán van-e még busz, az idő kusza lett és kimaradt számomra sok minden.

//Bocsánat a lassúságért. ^^//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Csüt. 28 Aug. - 14:28

Teremtményemmel kapcsolatos panaszának hallatán kajánul feljebb kúszik szám széle, kiszélesítve mosolyomat. Számítottam rá, hogy egy domináns, akaratos lényt alkotok. Abban azonban nem voltam egészen biztos, miként is reagál majd rá érdeklődésem ifjú, kecses, tüzes tárgya. Sejtésem volt csupán, mely megerősítést nyer, ahogy alkalmam nyílik megfigyelni ajánlatomra érkező reakcióját. Tartása, mimikája, hanglejtése egyértelműen jelzik mohó érdeklődését.
Szavaim értelmezésében nincs hiba, tökéletesen érti, mit is próbálok közölni vele. Különös ez valahol, hiszen nála elméletben több tapasztalattal rendelkező egyedek is mutattak jóval szerényebb kommunikációs készséget az utóbbi időben.
- Úgy - felelem szűkszavúan, s megerősítés gyanánt biccentek is hozzá. Nem érzem szükségét a túlzott fecsegésnek, ha tőszavakból is megérthetjük egymást.
Ideális esetben ha mégoly másként is látják a világot, megértik egymást ők ketten. A lány és a főnix. Egyikük könnyedén manipulálható, ahogy az erősebbik is megjegyezte. Ha utóbbi pedig együttműködő, nos kiváló szövetséges válhat belőle. Különös tekintettel arra, hogy bizony közvetlen környezete - vagy bárki más, aki nem ismeri titkát - egy egyszerű, szerény, szelíd lányt lát benne. Úgy hiszem, a báránybőrbe bújt farkas kifejezés itt igencsak enyhe hasonlatnak számítana, ha vázolni próbálnánk eme lány valós képét.
Hiú reményei már-már töprengő szelídségű arckifejezésemre ismét mosolyt csalnak, s csillogó szemekkel figyelem, míg kérdések formájában elém tárja vágyait. Végül aztán megcsóválom fejem, emígy felelve mohó kérdéseire.
- Megpróbálkozom lényed mibenlétének magyarázatával. Az energia sokféleképpen megnyilvánulhat, azonban sosem vész el, s a semmiből sem lesz. Olykor így tűnhet, ám akkor is megvan mind forrása, mind pedig iránya. Mikor ez nem mutatható ki egyértelműen, akkor jó eséllyel valamilyen módon a tér egy speciális szegletéből érkezik, avagy éppenséggel oda tart. Létezik egy minta, mely ehhez a titokzatos csatornához kapcsolódik, s melyet a megfelelő struktúrájú fizikai formák képesek megcsapolni. Illetve maga a felépítés mindösszesen az energia áthaladásáért felelős, maga a rendszer tudja alkalmassága esetén felhasználni, irányítani. Ez az az energia, mely esetedben az ártatlan kislány személyiségét kettéhasítja. Ez vadságod és szeszélyed indoka. Fogalmazhatnánk egyszerű, emberi megközelítéssel úgy is, a hatalom megront. Már ha nem volnánk tisztában vele, hogy a hatalommal nem rendelkező múlandók használják előszeretettel e szavakat. Lényegében bárkit megtalálhat ez a minta, avagy jelenség. Nem vagy külön létező, külön élő semmiképp. Csupán Jean Grey új arca. Minden bizonnyal egészen más arc volna ez a bizonyos, amennyiben más személyiséggel rendelkező lényhez kapcsolódna, amit végső pusztulásod idején minden bizonnyal meg is fog tenni előbb-utóbb.
Hosszúra nyúlt monológom után úgy értékelem, időre lesz szüksége a Főnixnek, hogy feldolgozza az általam mondottakat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ๑ Lily Collins
Hozzászólások száma : 203
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Hétf. 25 Aug. - 9:24


Nikola & Jean


Csak csendesen figyelek, ahogy lezajlanak benne a kellő folyamatok, már nem is nagyon lepődöm meg a bőre alatt húzódó feketés sávokra, amik lassan aztán semmivé foszlanak. Aztán csak finoman felszökik a szemöldököm az érdeklődő mondhatni kérdésre, bár nem tejesen mondható annak, talán inkább csak érdeklődés.
- Kicsit talán zavaróan felül akart kerekedni. - jegyzem meg aztán, hiszen így van, nem viselem azért túlságosan jól azt, ha elnyomnak és jelen esetben azért ez nagyon így tűnt, nagyon is el akar nyomni a kis fekete, igyekezett legalábbis. Nem mondom, hogy nem voltak nagyon is kellemes részei annak, amit tett, de azt, ha irányítás alá akar vonni valaki, nem viselem kifejezetten jól, bár azt hiszem ezzel ő tökéletesen tisztában van. Ezért is érdekesebb az, amit ezek után vet fel, a lehetőséget a legalább időszaki szabad létre, hogy aztán majd ha már nem tudnak kordában tartani, akkor már ne is kelljen újra visszaszállnom önként a börtönömbe. Meglepetten tapasztalom, ahogy lassan aztán minden helyre áll, ami a testemet illeti, a sérülések egyszerűen rendbe jönnek, bár minden bizonnyal nem csak úgy maguktól.
- Súgni... rá hatni úgy érted? Persze, hogy megtanulom. - még csak nem is feltételes módban beszélek, ennyi magabiztosságom azért bőven van. Meg fogom tanulni, ha egyszer hasznomra van, hogyan lehetek legalább valamivel jobban előtérben és nem olyan hátul, mint ahogy most vagyok kénytelen. Folyton csak figyelni bentről, hogy mi folyik odakint felettébb dühítő, ellenben ha legalább időnként bele tudok szólni... kecsegtető.
- Ez igaz, nem gondoltam bele teljességgel, de hogyan vagy képes rá? Nekem is menni fog majd? - elbizakodottság azt gondolni, hogy hasonló szinten állhatunk majd egyszer? Nem tudom, hogy mire képes, még csak azt sem teljesen, hogy micsoda, bár nem mondom, hogy olyan kíváncsi vagyok rá, a saját dolgaim sokkal jobban érdekelnek, mint az övéi, hogy mire leszek majd képes idővel, hogy mit érhetek el, hiszen fiatal vagyok még, tudom, hogy a határaim még bőven kitolhatóak.
- Képes lennél különválasztani tőle? És mi a buktató? - mert buktató mindig akad igaz? A professzor elválasztott tőle, de részben az az én is a részem, vagy én az övé, tényleg létezhetünk egymás nélkül is? Nem omlana úgy össze a rendszer?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Csüt. 21 Aug. - 17:49

Finoman motoszkálnak utolsó, még emésztetlen darabkái koromszín teremtményemnek, ezzel feketére festve néhány eret bőröm alatt. Átsuhanó árnyak csupán homlokom felett, mielőtt testem végleg bekebelezné folyamatosan aprózódó maradványait. Némi gáz szabadul fel, mely gyomromban összpontosul, majd szinte hangtalanul távozik kezem által úriasan szolid mozdulattal takart számból.
A lány kérdésére óhatatlanul is elmosolyodom, mely mosolyt némi fölényesség is fűszerez, szinte leplezetlen. Miért is leplezném egy szentimentális, érzelmektől túlfűtött lény előtt? Ennyi kihívást még vágyik is látni felőlem, úgy hiszem.
- Nem minden alakot vagyok hajlandó magamra ölteni. Remélem, kedvedre volt a kis szörnyszülöttel való időtöltés! - cinkos mosoly, távolról tán ahhoz hasonlatos, mint amilyet egy madame vet oda kuncsaftjainak, miután kedvenc lányával hozta össze őket.
Mimikájára kiülő kíváncsisága tökéletesen időzített, elvárt, és mondhatni várt fordulat viselkedésében. Hiszen gondoskodtam kimenőjéről, szórakozásáról, valamint egy óvatosabb erődemonstrációt is volt alkalma megszemlélni, még ha nem is közvetlenül magam követtem el ezen mozzanatokat.
Jobb kezemmel felé nyúlva hüvelykujjamat végigsimítom ajkain, melynek következtében némi bizsergést érezhet tagjaiban, különös tekintettel friss sebeinek környékén. Hámsejtjei osztódásnak indulnak, befedendő a burkon esett sérüléseket. Ugyanígy irhájának szintjén, miközben a szervezet valamivel még fáradtabb lesz, bár ezt közel sem biztos, hogy érezni fogja a fiatal test. Nem is igazán azért, mert fiatal, inkább azért, mert már egyébként is annyira kimerült lehet, hogy némi ráadás igazán nem sokat számít.
- Lehetséges, hogy súghatnál neki. Már amennyiben hajlandó vagy megtanulni, hogyan kell.
Alaposan végigmérem porhüvelyét, melyet végső soron magam teremtettem. Helyesebben magam teremtettem újjá, minek után apró darabokra szedtem. Olybá tűnik, ezen momentummal nincs tökéletesen tisztában.
- Jelenlegi testedet is tőlem kaptad, közvetlenül létezésed megszűnte után. Apró darabokra szedtelek, majd újraalkottalak az eredeti mintájára.
Magyarázatom úgy hangozhat lejtése szerint, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Újraalkotni egy testet. Pedig magam sem gyakran teszem, különösen mutánsok esetében nem. Nem mindenki érdemli meg a szükséges erőfeszítést.
- Most mondhatni, ötletet adtál. Lehetséges annak megvalósítása, hogy lényednek az energiákat kvantum szinten fókuszáló részét egy másik testbe mozgassuk. Ezzel gyermekien ártatlan feled és magad is mentesülnétek a másiktól. Ezen lehetőségnek azonban két fontos, egyáltalán nem elhanyagolandó pikantériája is akad - teszem hozzá, s várom, hogy mondandóm elejét végiggondolja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ๑ Lily Collins
Hozzászólások száma : 203
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Vas. 17 Aug. - 11:58


Nikola & Jean


Nehéz lenne eldönteni, hogy elképedve, vagy inkább érdeklődéssel vegyített kíváncsisággal nézem végig az eseményt, ahogy eddigi játszótársam majdhogynem semmivé foszlik, vagy inkább elfogyasztásra kerül az új jövevény által. Igazság szerint a kezdeti vízben látott alakja után nem is kell meglepődnöm az újabb változáson, hiszen eredetileg még csak egy folt volt a hullámok között, aztán alakot kapott, most pedig már fogjuk rá, hogy részben egészen emberi formát sikerült öltenie, ha eltekintünk attól az aprócska ténytől, ami a furcsa száját, fogazatát és a szemeit illeti.
- Tehát bármilyen alakod lehet? - csúszik ki a kérdés a számon, amikor immár tényleg felöltötte új formáját, aztán csak érdeklődve döntöm oldalra a fejem, fonom össze magam előtt a két karomat, hiszen azért mégis csak kíváncsi vagyok már, hogy mi is az a bizonyos alku, amit ajánlani akar, mi az, amiről tárgyalni szeretne. Nem hátrálok természetesen, még az sem merül fel bennem, hogy felöltözzem, maximum másnak lenne furcsa, ha így látna meg itt, de elég nagy a sötét és bármelyikünk könnyedén észrevenné, ha valaki közelítene.
- Végül is, már egyébként is kellően kíváncsi vagyok, hogy pontosan mi is lenne a javaslatod... ajánlatod. - és tényleg, ez látszik is rajtam. Érdekel, hogy mit szeretne, főleg ha ez megoldást adhat az én apró kis problémámra, a ketrecre, amibe zárnak, mert erről van szó, ez a test, ez az élet lényegében csupán egy rabság, amiből egy kis időre most kitörtem, de a szavaiból olybá tűnt, hogy ez nem végleges állapot. A szavaira elgondolkodom. Elég nehéz belegondolnom a... gyengébb felem jellemébe, az ő helyzetébe, mert túlságosan lágy számomra minden gondolata és minden, ami motiválja... rendkívül unalmas.
- Szomorúan hallom, hogy csak ritkán van rá lehetőség, ám bár talán valami orvosi dologgal kiugraszthatod a bokorból az érdeklődését, avagy valami kellemes jó tevői szereppel. A kis jó lelke ilyen badarságok felé nyílik meg. - na igen, nem vagyok kifejezetten jó véleménnyel a szelídről, ahogy a szörny fogalmazott már néhány alkalommal. Fárasztóak a gondolatai, fárasztóak az elképzelései, ami a jövőt illeti. Én tombolnék szabadon, ahogy én akarok, ő viszont meghúzza magát csak mert ezt gondolják mások jónak, és mert nem akar senkinek sem ártani... pedig ha erősebb vagy szinte mindenkinél, akkor miért kellene visszafognod magad csupán félelemből? Badarság!
- Új test? Képes lennél rá? Egészen megszoktam már a mostanit, de... átgondolandó. - na igen nem rossz ez, ami most van, de a szabadságért érdemes lenne, csupán úgy nehezebb lenne tennem azok ellen, akik erre a rab sorsra kényszerítettek, ez pedig elég nagy hátrány. Szeretnék visszavágni annak, aki az elmémet csapdába zárja, csak hogy olyanná formáljon, amivé akar... és túl sokan vannak körülötte, hogy ezt könnyedén megtehessem más formában.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Vas. 17 Aug. - 4:35

A fekete szörnyszülött fejére úgy csapódik a hat tenyérnyi mancs, mint poshadt gyümölcs a sziklára. Érkezése után azonban azonnal látszik, szilárd végtagról van szó. Ujjai végén arasznyi karmok, melyek gyönyörű obszidián kúpot alkotnak, ahogy hegyük a hátborzongató apróság nyakának központjában összeér. Egyetlen mozdulat, s a fej egyszerre válik el a testtől, majd fröccsen szerteszét sűrű, olajos formájában. Állaga hasonló, mint azé a valamié, ami a lány combjának belső felén csordogál lefelé.
Megcsóválom a fejem, miközben frissen leselejtezett apródom maradványai hozzám folyva-rohanva testembe ivódnak. Finom morgás hallik fel torkomból, bár szám csupán közben nyílik ki, láthatóvá téve a kis pokolporontyéhoz hasonlóan tűhegyes fogsort.
- Elfuserált egy kölyök. De talán egy kevés hasznod mégis akadt.
Fejem kimért mozdulattal fordul a Főnix felé, a Hold fényében felfedve koromszínű szemeimet. Karmom és fogsorom fenyegető jelenével éles kontrasztba lép szélesedő mosolyom, mely ellenállhatatlanul kikéredzkedik arcomra, már-már a füleim által felállított korlátokat feszegetve.
- Azt hiszem, mint szörny a szörnnyel, tárgyalhatunk a formaságok mellőzésével is.
Megteszem azt a két apró lépést, melyek segítségével testközelbe kerülhetek kiszemeltemmel. Több van benne, mint hinné, akár jelen állapotában. Több tűz, több indulat, több hatalom. Arról nem is szólván, mennyivel több lehetőség. Kellően sok, kellően jelentős ahhoz, hogy figyelmemet felkeltse.
- Ha nincs ellenedre, kettőnk játékát egyelőre elnapolnám, bármennyire is csábító egy kellően hatalmas partnerre való harc és bujálkodás még számomra is.
Karmaimat úgy húzom be, mintha eddig csupán ott felejtettem volna őket ujjaim hegyén. Emígy teszek fogaim és szemeim esetében is. Újra felöltvén teljesen emberi alakom folytatom beszédem.
- Drága professzorodat egyelőre nem volnál képes kizárni, így ha el kívánsz kerülni egy esetleges nem kívánt, végleges mentális beavatkozást, nos a háttérben kell maradnod. Időről időre hajlandó vagyok katalizátorként szolgálni, hogy kiengedjelek, ám ez vélhetően ritka esetnek ígérkezik. Leánygyermek oldalad aligha kíván túlzottan sok időt mellettem tölteni, hacsak nem ismersz kellően motiváló tényezőt.
Jobb kezem ujjai úgy játszanak a levegőben törzsem mellett, mint mikor fekete szarupengéim díszítik őket. Afféle passzió e mozzanat, semmi több.
- Ugyanakkor, ha ismét elpusztítanak, adhatok egy új testet, mellyel ott és akkor feltámadhatsz. Ez a mostanihoz hasonló szabad állapotodat eredményezi majd, minden bizonnyal valamelyest nagyobb hatalmú kivitelben.
Bal kezemet keresztbe helyezem testem előtt, jobb könyökömet rátámasztva kezemmel államat kezdem el újra és újra végigsimítani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ๑ Lily Collins
Hozzászólások száma : 203
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Pént. 15 Aug. - 17:03

18+

Nikola & Jean


Rabság... ez az, amit nem viselek el, hiszen úgy tartanak már jó ideje. Odabent egy elmében, mélyen, ahol minden tompa, ahol nincsenek meg a szükséges ingerek, ahol nincsenek meg a kellő érzések és érzetek, ahol minden csendes és nyugodt, idegesítően békés, és ahol nem tapasztalhatok semmit. Nem csoda, ha mindezek után nem viselem kifejezetten jól azt, ha valaki, vagy valami újfent irányítani próbál, bármilyen módon is teszi azt, azzal, hogy a csípőmet szorítja, vagy épp a nyakamat és még harap is, amit mégis csak ki venne jó néven, főleg ha engedély nélkül és ilyen erővel teszik?
- Határ mindig van... szörnyeteg! - ez is csupán egy test, egy olyan test, amit én adok neki oda, mert akarom. Lehet, hogy erősebb nálam, lehet hogy most még az, de senki sem elpusztíthatatlan. Neki sem jó, ha ellenségként ír fel a listára, és nem pedig szövetségesként. A szeszély pedig bennem túlságosan erősen ad irányt, hogy ha úgy döntök másik halmazba kerül, akkor nem tud egy könnyen befolyásolni, hogy meggondoljam magam. Ennek ellenére mégis egy pillanat múlva már ujjaim a földbe markolnak, ahogy átfordítva dob a földre, majd feszíti hátra a fejem a hajamnál fogva. Halk nyögés szakad fel, ahogy cseppet sem visszafogottan veszi fel előbbi pozícióját, ahogy végigkarmolja a hátam. Kiszolgáltatott helyzet és épp e miatt nem tetszik. Amíg én voltam felül, valahol legalább az irányítás látszata, a vezetői szerep illúziója ott volt a kezemben, de így teljes mértékben azt adja a tudtomra, hogy ez az övé, hogy azt tesz, amit akar, hogy ott és úgy okoz fájdalmat vagy örömöt, ahogy neki tetszik. Ez pedig nekem határozottan kellemetlennek tűnő fordulat. Talán csak azon egy ok miatt nem teszek ellene, mert a fájdalomba túlságosan sok kéj vegyül, amire szükségem van, mert épp annyira intenzív, amennyire kell, épp olyan, amire vágytam odabent elzárva a burokban, ahová száműztek, e miatt nem számít, hogy fájdalommal is vegyül, sőt tényleg talán csak fokozza az élvezetet, hogy végül ahogy annyira akarta kirobbanjon az a sikítás is végül, szinte betöltve a tópart azon részét, amit kihasználtunk és istenesen fel is dúltunk az utóbbi percekben.
Csak akkor cselekszem tehát újra, amikor már szinte csillagokat látok a várt végkifejletnek hála, csak akkor próbálok meg szabadulni, függetlenül persze attól, hogy ő meddig jutott el. Önző lennék? Hát persze, miért is ne lennék az? Ha arra van szükség rámarkolok a nyakára, hogy engedjen újra az égető érzéssel, s ha nem enged az egész testem átveszi az izzást, és amire már nem is figyelek a környezetünk is változik, mintha csak minden a szörnyeteg ellen akarna törni, ha esetleg nem ért a jó szóból és nem enged a szorításon. - Megkaptad a játékot, eressz és... add tudtomra milyen alkut ajánlasz! - rekedt hang, de ez csak a test fáradtságának és kimerültségének okán történhet meg, nem azért, mert nekem ne lenne már erőm semmire.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
független
loneliness is a gun
Play By : Jonathon Young
Hozzászólások száma : 574



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Csüt. 14 Aug. - 23:42

18+

Tenyere hozzáér a szörny mellkasához, s az valóban izzó forrósággal izzik, ahogy egy pillanatra be is világítja a fekete rémség ragyogó fehér fogait. Vicsorát húzza szélesebbre, majd nagyobbik szájából ismét kicsap nyelve, hogy heves szorításba fogja a másikat annak nyaka tájékán. Ahogy eltávolítja magától, jól látszik testének felületéről azon nyomban tűnik el annak a bizonyos tenyérnek lenyomata. Vérben úszó szemeit ragadozó módjára keskenyre húzva felel.
- Nincs határ, Tűzmadár. Pont ezért szép ez a végtelen lét - tekintete egészen résnyire szürkül, mint ölni készülő vadnak, miközben szája széles vigyorrá nyílik eddigi vicsorából.
Nyakánál fogva maga mellé csapja, egyenest a földre. Fordul is utána, hogy pontosan mögé keveredjen. Ha kellően gyorsra sikeredik mozdulata, a Főnix egyenesen térdeire érkezik, a Szörny pedig mögé, szintén térdelve. Alsó két keze újból a csípőt találja meg. Bal felső mancsával félig-meddig karomcsíkot húzva a lánytestű hátán padlóra nyomja azt, jobbjával pedig hajánál fogva hátraveszíti annak fejét. Arcán élveteg vigyor, s valódi ragadozó tekintet. Most, hogy mindent kézben tart, nem vár többet a pillanat tört részénél, hogy új pozíciójukból folytassa a már megkezdett cselekményt. Olybá tűnik, szándéka a kínokozás. Tán fájdalom útján kívánja fokozni játszótársa extázisát, ami eddigi próbálkozásai alapján úgy tűnt, hatásos módszer nála is. Perverziója azonban megkívánja, hogy tovább lépjen, s ha lehet még fokozni rémnászuk beteges voltát, hát megtegye.
- Főnix, tárd ki a szárnyad, és sikolts az égre bátran! - kacagja grabancánál fogva hátra húzott fejéhez hajolva - Leszek az eged, hogy tudd helyed, s érezd, szárnyad meddig rephet - teszi hozzá suttogva.
Éppúgy édes számára minden érzet, mely kellően intenzív, legyen az izzó fájdalom avagy tomboló kéj. Szórakoztatja, bármelyiket is kelti a másikban. Ez morgással vegyülő kacajából tisztán kiérezhető. A lánytestben ily hevesség mellett minden érzet kijut a szelídnek is, bár ösztönoldalának embertelen érzésvágya folytán minden bizonnyal pozitív előjellel. Mikor aztán emlékekkel párosítja majd, várhatóan nem lesz könnyű dolga feldolgozni mindezt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

mutant and proud

avatar
Diák
power to the future
Play By : ๑ Lily Collins
Hozzászólások száma : 203
Kor : 21



TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   Szer. 13 Aug. - 17:20

18+

Nikola & Jean


Tény és való, hogy egy külső szemlélő már régen elszörnyedt volna, sőt ha tudatomnál lennék, akkor minden bizonnyal én is pont így lennék ezzel, vagy mondjuk úgy, hogy ha a szolidabb változatom jelen lenne és nem lenne most valahol tompán a háttérben szinte érzékelés nélkül. Most nincs más csak a Főnix, a vad, aki nem figyel semmi másra csak arra, hogy a szenvedély, ami már jó ideje fogolyként senyved magával ragadhassa. Minden fájdalom és mindenféle kellemetlen érzet mellékesnek hat, szinte fel sem tűnik, mert túlságosan lüktet már a minden felülíró vágy, ami miatt a kezem lejjebb tapogatózik. Nem kell sokáig küzdenem, a groteszk szörnyeteg pontosan tudja, hogy mi az, amire szükségem van és nem sokkal később már érzem az erős szorítás a csípőm tájékán, majd az erős rántást, aminek hatására cikázó fájdalom és egyben kínzó kéj söpör végig a gerincem mentén. Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik az erősebb, melyik nyomja el a másikat, vagy inkább mind kettő ugyanolyan mértékben van jelen, sőt bármilyen őrületes is, de talán még a negatív változatot is élvezem. Csak egy erőteljes nyögés az, ami a történteket hanghatás formájában is kommentálja, de mindez nem akadályoz meg abban, hogy a talán a testemet ért kezdeti sokk után ne induljon meg az ütemes mozgás, felülve, rajta lovagolva, hogy könnyedén elérje a melleimet, amivel a karmos kezek játszanak.
Érzem, hogy egyre erősebben szorít, és sokáig nem is bírom ebben az állapotban tartani magam, ezért hajolok előre, hogy vékony ujjaim a vállaiba kapaszkodjanak, körmöm a fekete húsba vájjon, hogy így vezessem le a testemet kavaró és feszítő fájdalmat és pusztító kéjt, ami minden egyes mozdulattal újra és újra átjár. Egyáltalán nem tudom, hogy lehetséges-e, de mintha csak tényleg úgy érezném, hogy minden rántással egyre mélyebbre hatol, és amikor azt hiszed ennél többet és intenzívebbet már nem érezhetsz, akkor jön a következő lépcsőfok. Először csak egy talán halkabb kiáltás, majd egy hevesebb sikoly szakad fel a torkomból, amikor a fogai a nyakamba mélyednek. Az ütemes mozdulatok próbálják felülírni a fejemben az ezzel járó fájdalmat, de nehéz lenne most eldönteni, hogy melyik az erőteljesebb. Ha van rá lehetőségem, akkor talán néhány pillanat múlva elhúzom a fejem, és a kezemet égetően tapasztom a mellkasára. Szó szerint perzselő erővel nyomot hagyva rajta, ahogy egyre kevésbé vagyok képes kontrollt tartani a testem felett. - Tudd... hogy hol a határ... - fenyegetés, hát persze, hiszen egy magamfajta mégis hol ismerné azt be, hogy talán a másik erősebb is lehet nála? Eszem ágában sincs, éreznem kell a dominanciát és az utóbbi pillanatokban egy már egyáltalán nem volt meg. Talán még a mozgásban is ellent tartok néhány pillanatra, legalábbis mindenképpen próbálkozom vele, bár én magam sem bírom sokáig, hogy ne kerüljek egyre közelebb a kínzóan közeli beteljesedéshez.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Peach Lake   

Vissza az elejére Go down
 
Peach Lake
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next
 Similar topics
-
» Salt Lake FRPG

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: North Salem-